udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
286
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 271-286
Névmutató:
Antall József
2008. január 9.
Sokak számára nem egyértelmű, hogy hol húzódik meg a határ a nemzeti és nacionalista között. A politikai érdekeknek megfelelően bélyegzik meg azokat a politikusokat, akik mélyebb érzelmi húrokat pengetnek meg. Ezzel szembesült Orbán Viktor és általában minden olyan magyarországi politikus, aki bátrabban vetette fel a kisebbségi jogok témakörét. Budapesti politikusok régóta markánsan hallatják hangjukat a határon túli magyarság ügyéért. Ezt a hagyományt már Antall József megteremtette közvetlenül a rendszerváltás után. Román politikusok ezt zokon vették, ma is akadnak olyan tabukérdések, amelyek felvetése nyomán Bukarestben tiltakoznak. A román államfők és miniszterelnökök 1990 óta eddig nem mertek a román etnikai közösségek jogairól beszélni. Szerbiában, Magyarországon, Ukrajnában és Moldovában is élnek kisebbségbe szorult románok. Azonban a magyar revizionizmustól tartva, majdnem másfél évtizedig szőnyeg alá söpörték Bukarestben a román kisebbségek jogainak kérdéskörét. Románia EU- és NATO-csatlakozása után azonban jelentős változás következett be a román politikusok szemléletmódjában. A román vezetők is nyíltan elismerték, hogy a legkisebb veszélye is megszűnt az esetleges magyar revizionista követelések sikerének. A nemzeti retorika felerősödésére kiváló példa Traian Basescu államfő szilveszteri beszéde: szilveszteri jókívánságában előtérbe helyezte a határon túl élő románokat, s közülük is főleg azokat, akik Ukrajnában vagy Moldovában élnek. Az államfő nyilatkozott a közszolgálati televízió riporterének, s azt sugallta, hogy az ukrajnai és a moldovai románok „igazságtalanul” kerültek más ország területére. Ez a változás a romániai magyar kisebbségi érdekképviselet számára is új lehetőségeket teremt. Az érdekérvényesítés mozgástere ugyanis bővülhet. /Borbély Tamás: Nemzeti diskurzus. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./2008. február 26.
Antall József volt miniszterelnök horthysta és szélsőséges politikus volt – állította a román néppárti (EPP-) képviselők egyik ülésén Rares Niculescu, a Liberális Demokrata Párt (PD-L) európai parlamenti képviselője. A romániai EPP-frakció meg akarta akadályozni az Európai Parlament (EP) vezetésének azon kezdeményezését, miszerint a volt magyar miniszterelnökről nevezzék el a parlament egyik épületszárnyát. Rares Niculescu szerint azzal, hogy Antall részt vett Horthy Miklós, Magyarország utolsó kormányzója újratemetésén, valamint ott beszédet is mondott, végképp besorolt a szélsőjobb eszméket osztók közé, ezért felháborító, hogy európai szimbólumként tisztelik. "Ő az az ember, aki rehabilitálta Horthyt" – mondta Niculescu. Az RMDSZ-es képviselők ellentmondtak. Magyar részről elhangzott, hogy Horthy Miklós nem szorult rehabilitációra, ugyanis a háború után nem is emeltek ellene vádat, és az újratemetés nem tekinthető jogi értelemben rehabilitációnak. A román képviselő hiába érvelt. A brüsszeli épületszárny elnevezése megtörtént, a magyarországi pártok nemzeti büszkeségnek tekintik az épületszárny magyar politikusról való elnevezését. /Isán István Csongor: Antall József emléke ellen uszít a PD-L. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./2008. június 20.
A boszorkányüldözés folytatódik – állapítja meg Vekov Károly Ercsey-Ravasz Ferenccel perelő vitacikkének már a címében (Szabadság, jún. 18.), a Wass Albert írói-emberi-politikusi habitusát érő bírálatok kapcsán. Még éveken át lehetne érvelni Wass Albert mellett és ellen, anélkül, hogy a szembenálló felek meggyőznék egymást. Az esztétikai, emberi és politikai értékek viszonylagosak. A vitához hozzászóló Bogdán Tibor újságíró szerint Wass Albert regényeit nem tartja többre példás előmenetelű tíz-tizenkettedikes tanuló hazáról ír önképzőköri dolgozatánál. Az újságíró szerint Wass valóságos keresztünk, Wasskeresztünk lett. Vekov Károly cikkében megírta, hogy Wass Albert soha nem volt szélsőjobboldali, továbbá nyilas tagsági kartotékot is hamisítottak a nevére. Bogdán Tibor véleménye: Wass Albert nemzeti-szocialista, a hungarista mozgalom elkötelezett harcosa, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának főmunkatársa volt, nyilas kiadványoknak is dolgozott. Wass hívei felhozhatják, hogy Antall József miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta neki. Ez igaz, aminthogy Bogdán Tibor állítja: „az is tény, hogy az 1989 utáni demokratikus Magyarországon a beregszászi zsidók deportálását levezénylő Kecskési-Tollas Tibor csendőr-főhadnagy emléktáblát kapott, az újnáci Porubszky István ugyancsak köztársasági érdemrendben részesült, a fehérterrorista vérengzések vezetőjét, Francia Kiss Mihályt a Nemzeti Pantheonban, a hungarista mivoltára még a kilencvenes években is büszke, volt nyilaspárt-tag Bosnyák Imrét pedig parlamenti képviselők díszsorfala között temették Budapesten. ” /Bogdán Tibor: Wasskereszt(ünk) = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./ Emlékeztető: Tollas Tibor nem vezényelte a zsidók deportálását, költő volt, a Nemzetőr főszerkesztője. A róla terjesztett rágalmat már többen megcáfolták, köztük Juhász László a Kortárs folyóirat 2006/4-es számában, ugyancsak Juhász László az Új Horizont 2005/1-es számában Áruló írástudók címen.2008. június 21.
Antall József magyar miniszterelnök 1990. június 2-án, a Magyar Demokrata Fórum III. Országos Gyűlésén szó szerint a következőket mondta: „Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni. ” Ez a megállapítás 18 év óta újra és újra valamilyen formában jelentkezik a sajtóban és a politikai életben. Lehet, hogy maga a gondolat – a 15 millió magyar – Illyés Gyulától való, de ő nem fogalmazhatott magyar közjogi méltóságként. Így Antall József fogalmazott. Ellenfelei, nyilván szándékosan, magán a 15 milliós számon kívül mindent elhagytak mondásából, hogy így könnyebben nevezhessék őt irredentának, nacionalistának, Nagy-Magyarországot visszakívánónak. Antall József figyelembe vette, hogy a magyar népnek fájdalmat okozott az ország és a nemzet szétdarabolása. Számolt azzal is, hogy voltak olyan évtizedek a magyar nemzet történelmében, amikor nemcsak tudomásul kellett venni a veszteségeket, hanem megértéssel és örömmel kellett fogadni azokat. Így kellett tenni, hogy ne sérüljön a román és a szlovák elvtársak érzékenysége. Ennek a szemléletnek akart véget vetni a magyar miniszterelnök, amikor hangsúlyozta Magyarország felelősségét a környező országokba rekesztett magyarság sorsát illetően. Azóta ez a felelősség európai elvként is megfogalmazódott. Kit tekintünk magyarnak? Azt, aki magyarnak vallja magát? Azt, akinek fáj Trianon? – kérdezte cikkében Réhon József. El kell fogadni, hogy a 15 milliós számnak inkább szimbolikus értéke van. A lengyelek, az olaszok, talán még a kínaiak is inkább felfelé kerekítenek. Nem vonják kétségbe az olyanszerű megállapításokat, miszerint Magyarországon 10% (1 millió) az alkoholisták aránya, a lakosság 20%-a (2 millió magyar) a depresszió valamilyen formájában szenved!(?) Az ellenkezők megkérdőjelezik a magyar származású Nobel-díjasok számát, de a legfőbb gondot az Antall József-féle 15 millió magyar okozza. Antall József arra utalt, hogy nagyjából minden harmadik magyar az országhatáron kívül él. Őket kellene megtartani a magyar kultúra számára oktatásuk és művelődési életük támogatásával, ha már a kettős állampolgárságot a nemzet többsége nem tartotta időszerűnek. Volt idő, amikor Rákosi Jenő 30 millió magyarról álmodozott. Rákosi Jenő után bő öt évtized múlva megjelent a 30 millió román gondolata s vele együtt „a magyar nemzetiségű román dolgozók” kifejezés. Ezt az ábrándot kevésbé bírálták, mint az Antall-féle 15 millió magyar szimbólumát. /Réhon József: 15 millió magyar az interneten és a „nagyvilágban” = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./2008. október 8.
Szeptember 29-én tartotta idei őszi évadja első összejövetelét Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság. A mai magyar nemzettudatról beszélt felkészülten Székelyhidi Ágoston Nemzettudat és nemzetpolitika 1988-2008 című előadásában. Az előadó aktív résztvevője volt az 1956-os forradalomnak, ezért börtönbe is került. A kilencvenes években kétkötetes munkában dolgozta fel a forradalmat. Az 56-os Emlékbizottság elnöke, a rendszerváltás előkészítésében is részt vett, a Magyar Demokrata Fórum alapító-tagja. 1956-ban a debreceni egyetem volt az első, amely meghirdette a forradalom húsz pontját. Ebben először és ott egyedül szerepelt az a követelmény, hogy a mindenkori magyar állam vállaljon felelősséget a határon túli magyarokért. Székelyhidi Ágoston Kiss Ferenccel és Für Lajossal állította össze 1956-ban a húsz pontot. Az '56-os forradalom talán a világ első és egyetlen konzervatív forradalma volt. A magyar öntudat helyreállítását tűzte ki célul, valóban népi-nemzeti forradalom volt. -1988 fordulópont volt a magyar történelemben és a magyar öntudat történelmében. 1956 után először erdélyi menekültek tudatosították azt, hogy ez nem Magyar Népköztársaság, hanem Magyarország. Ez a felismerés az erdélyi menekülthullámnak köszönhető. A vesztesek győzelme volt, a korszaké, amely felrázta a magyar öntudatot. Most, 2008-ban, Európában is nagy kérdésre készülünk. Jövőre dől el, hogy Európa a '92-es egységesítés után föderáció lesz-e, vagy konföderáció? Ha nem az államok együttműködő szervezete akar lenni, az számunkra hátrányos. Most az amerikai válság miatt Európa birodalommá akar válni. Ez pedig rossz lesz a nemzeteknek– mondta az előadó. „Magyar az, aki vállalja” – mondta Illyés Gyula. 1992 óta a nyugati magyarság körében a közösség- és nyelvvesztés 22 százalékos. A szórványmagyarság világában a közösségvesztés 18 százalékos, a nyelvvesztés 20. A magyarság által összefüggően lakott területeken is megjelentek a szórványosodás jelei. A nemzettudat és a nemzetpolitika kölcsönhatásban működik. A nemzetpolitika rosszabbul áll, mint a nemzettudat. Antall József nemzetpolitikai kiállása és akarata néhány hónap után puccshoz vezetett, amit annak idején taxisblokádnak neveztek. 1988 után a magyar nemzetpolitika hamis alternatívákat állított fel. Ezek arra valók, hogy a nemzetben gondolkodó fiatal nemzedéket eltávolítsa a felelősségtől és a magyarságot szembeállítsa Európával. A szembeállított tételek hamis alternatívák: centrum a periféria, modernség a hagyományelvűség, piaci sikeresség a szellemi érték ellenében. Ezen hamis alternatívák a nemzettudatot cselekvésképtelenné változtatják. Intézményes nemzetpolitikára van szükség. A nemzetvesztés közösség- és intézményvesztés, és mint ilyen: halálos. Ezért kell a nemzettudatot megőrizni, helyreállítani. Nem szabad elveszítenünk az intézményeinket. /Nagy Botond: Szerves folytonosság: a vesztesek győzelme. Lebilincselő előadás a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./2008. december 13.
A rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke, Antall József 1993. december 12-én hunyt el. Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia épületében a 15 éve elhunyt miniszterelnökre emlékeztek. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke felidézte az egykori kormányfő mondatát, amely szerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni, emlékeztetve arra, hogy a kijelentést követő ,,felhördülés jól mutatta, mennyire a lényegről beszélt” Antall József. Gyurcsány Ferenc kormányfő kijelentette, Antall József politikai öröksége méltó példaként szolgálhat mindenkinek, aki a felelősség mércéjét keresi. Antall József hajlandó volt közvetlen politikai céljait és a pártérdekeket is háttérbe szorítani, hogy a rendszerváltás minősége érdekében megbízható, teherbíró alkotmányos jogrend alakuljon ki Magyarországon; erről Sólyom László köztársasági elnök írt a Magyar Nemzet emlékszámában, amely Antall József miniszterelnök halálának 15. évfordulójára jelent meg. Írásában kiemelte: Antall József a maga és kormánya becsületéhez sem engedett nyúlni: perre ment a minisztériumait általában korrupcióval vádoló kijelentés miatt.,,Nagyon reményvesztett állapotban, 1993 őszén, mégis azzal a bizakodó mondattal summázta a helyzetről folytatott beszélgetésünket: a tisztesség hosszú távon megéri” – emlékezett az államfő. Kiemelte: ma már egykor halálos ellenségei is elismerik, ám ezzel adták át leghatékonyabban a múltnak.,,Azt mondják, államférfi volt, de korszerűtlen, egy letűnt kor és osztály utolsó, kiváló reprezentánsa. Azaz nem lehet folytatása” – írta. Sólyom László szerint ma legjobban a perspektíva, a széles horizont, a hosszú távú gondolkodás hiányzik, mert ezek helyett rögtönzés követ rögtönzést, minden lépésnek a teljes győzelem vagy a totális vereség a tétje. /Emlékezés Antall Józsefre halálának 15. évfordulóján. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./2009. január 12.
Lemondott parlamenti mandátumáról Boross Péter, az MDF politikusa, aki Antall József halála után rövid ideig, 1993 decemberétől a következő év tavaszáig Magyarország miniszterelnöke volt. Az érintett tagadja, hogy döntésének politikai oka lenne. Az exkormányfő később, 1998 és 2006 között nem volt képviselő, a Fidesz választási győzelmét követően egy ideig Orbán Viktor miniszterelnököt szolgálta a tanácsaival. Boross Péter a Dávid Ibolya vezette Magyar Demokrata Fórum egyik döntéshozójaként szerepe játszott abban, hogy a párt megőrizte önállóságát a jobboldalon. Az utóbbi években a korábban vele nem rokonszenvező baloldali média megkedvelte, egyik állandó szereplője lett a politikai beszélgető műsoroknak. Az MDF jó ideje nem éri el az 5 százalékos támogatottságot. Rosszat tett a pártnak a tavalyi elnökválasztási botrány, az úgynevezett lehallgatási ügy. Válságosra fordult a helyzet a parlamenti frakció őszi megszűnésekor, amit csak a botrányos múltú Lengyel Zoltán befogadásával lehetett orvosolni. Boross Péter mandátumáról való lemondását korával (tavaly nyáron töltötte be a 80-at) és egészségi állapotával indokolta, sokak szerint azonban megromlott a kapcsolata a pártelnökkel, ezért döntött a távozás mellett. /Boross: búcsú a tiszteletlen háztól. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./2009. március 12.
Kilépett a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójából Csáky András, ezzel a képviselőcsoport másodízben a megszűnés határára sodródott. A politikus elfogadhatatlannak tartja a Bokros Lajos és Habsburg György vezette EP-listát. Csáky András független lesz, őt követi Olajos Gergely, az MDF jelenlegi egyetlen EP-képviselője is, aki mandátumának lejárta után elhagyja a pártot. Az MDF országos választmánya a múlt hét végén 48:44 arányban bizalmat szavazott a listának, amelynek első helyén Bokros Lajos, második helyén Habsburg György áll. Dávid Ibolya pártelnök ezután Bokros Lajosból miniszterelnököt kívánt kreálni, így állítva félre a „hiteltelen Gyurcsányt”. Boross Péter volt miniszterelnök is ellenvéleményt jelentett be, szerinte össze kell hívni a párt országos gyűlését, eligazító döntés kell a pártnak arról, hogy kivel és milyen irányba politizál az MDF. Leszögezte azt is, a „bizonyos koalíciós felvetéseket, MSZP–SZDSZ–MDF válságkoalícióról” összeegyezhetetlennek tartja Antall József örökségével. Az MDF frakciója emelt fővel vállalja azt, hogy a függetlenek táborába kerül – jelentette ki Dávid Ibolya. /Lokodi Imre: Magyar demokrata perpatvar. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./2009. március 18.
Magyarországon az Országgyűlésben megszűnt a Magyar Demokrata Fórum frakciója. Ez volt az a párt, mely annak idején az átalakulás utáni első miniszterelnököt adta Antall József személyében Az utóbbi években Dávid Ibolya pártelnök hatalmas hibákat követett el, amelyeknek következtében fokozatosan eltávolodtak a párttól annak korábban meghatározó személyiségei. Dávid Ibolya összeférhetetlen, s lassan mindenkit elzavar maga mellől. Ezek közül egyik legjelentősebb kétségkívül Lezsák Sándor volt már évekkel ezelőtt, de csaknem szakításhoz vezetett legutóbb az is, hogy a pártelnökségre pályázó ellenfelét ellehetetlenítette. Minderre azzal tette fel a koronát, hogy a párt listájának első helyét a volt szocialista pénzügyminiszternek, Bokros Lajosnak ajánlotta fel az európai parlamenti választásokra. Ezután Dávid Ibolya konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezett azzal a céllal, hogy Bokros Lajos legyen Magyarország miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc helyett. Ebben senki sem állt mellé. Bokros Lajos annak idején megszorításokat vezetett be, amelyeknek semmi eredménye nem lett. /Veres István: Egy rendszerváltó párt halála. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 18./2009. április 1.
Ünnepélyesen felavatták március 31-én Brüsszelben az Európai Parlament központjában az Antall József néhai magyar miniszterelnökről, valamint a Willy Brandt egykori német kancellárról elnevezett két új épületszárnyat. Ugyancsak felavatták az új és a régi épületeket összekötő, Konrad Adenauer volt német kancellárról elnevezett átjáró folyosót. Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke beszédében méltatta mindhárom államférfit – Adenauert a háború utáni talpra állás és a szomszédokkal való megbékélés, Brandtot a keleti politikai nyitás, Antallt pedig az európai megosztottság leküzdése után a kontinens újraegyesítéséhez való hozzájárulás okán. Az EP Elnöksége januárban döntött arról, hogy a két új brüsszeli épületszárny egyikét Willy Brandtról, a másikat pedig Antall Józsefről nevezik el. Az indítványnak heves ellenzői is akadtak, elsősorban a romániai demokrata-liberális képviselők soraiban. Egyikük, Rares Niculescu, a román néppárti küldöttség egyik tavaly januári zárt ülésén kijelentette: Antall József horthysta és szélsőséges politikus volt. /Felavatták az EP Antall-épületét. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 1./2009. május 19.
A Magyar Szemle című magyarországi folyóiratot mutatták be annak szerkesztői május 16-án Kolozsváron. A rendezvényen Sebestyén Ilona és Gróh Gáspár, a Magyar Szemle folyóirat szerkesztői tartottak előadást Magyar Szemle – magyarság, Európa, nemzetstratégia címmel. Ezt követően Jeszenszky Géza szerző beszélt a kül- és nemzetpolitikáról, Metz Katalin pedig a 18. századi színházról, párhuzamot vonva a magyarországi és erdélyi színházkultúra között. Az 1926-ban Bethlen István által létrehozott Magyar Szemle múltját Gróh Gáspár ismertette. A lapot a német megszálláskor (1944) felfüggesztették és csak a rendszerváltás után, 1992-ben indult újra Antall József támogatásával. Céljai közé sorolható a magyar nyelv és a kultúra megőrzése, átörökítése. /Nagyi Orsolya: Bemutatkozott a Magyar Szemle Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/2009. június 27.
Idén Tempfli József nagyváradi megyéspüspöknek és Rózsás János Gulágot megjárt írónak ítélték oda a Magyar Szabadság Napja Díjat; a kitüntetést június 26-án Gödöllőn, a magyar szabadság napja ünnepi műsora keretében adja át Gémesi György alapítványi elnök. A díjat a Nemzeti Konzervatív Fórum és a Magyar Szabadság Napja Alapítvány hozta. Az elmúlt évek kitüntetettjei között van Grosics Gyula, Sebestyén Márta, Pozsgay Imre és Antall József özvegye. A magyar szabadság napját minden év júniusának utolsó szombatján ünneplik meg, arra emlékezve, hogy 1991. június 19-én hagyta el Magyarország területét az utolsó szovjet katona. /Tempfli József kitüntetése. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./2009. augusztus 20.
A Magyar Tudományos Akadémia ülésszaka óta aligha kerülhető meg a határon túli, szülőföldjén élő nemzetrész feletti felelősségvállalás kötelezettsége, valamint az utódállamokban a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé tételének felvállalása; Sólyom László mindezt Magyarország elnökeként, az ország legfőbb közméltóságaként jelölte meg. Az államfő gondolatmenete világos: a mindenkori Magyarország csak akkor válhat igazán anyaországgá, ha mindenkori államférfiúi, politikusai, lakossága az egységes kulturális nemzetben gondolkodik és tesz. Főleg olyan körülmények között, hogy az utódállamok szinte kivétel nélkül nemzetállami eszmék valóra váltásán munkálkodnak. Sólyom László szavai ilyen szempontból mérföldkőként értékelhetők, és a magát lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének valló Antall József néhai kormányfő híres kijelentésén is túlmutatnak. Sólyom László feladatot fogalmaz meg. Csak Erdélyben ezrével lehetne sorjázni példákat arra, hogy milyen szörnyű a beolvadás üteme ott, ahol nem használható, nem él a magyar nyelv, és ehhez nem kell a lassan eltűnő szórványszigetekre menni, elég a magyarok által sűrűbben lakott vidékeken is szétnézni. Ahol például a közigazgatásban, a pénzügyi vagy üzleti életben majdnem teljesen ismeretlen a magyar szaknyelv. A kérdés az, hogy a Sólyom László által megjelölt feladathoz fel tud-e nőni a kádári agymosástól és a gazdasági válságtól meggyötört magyarországi társadalom. Másfelől a Magyarországgal szomszédos államok meg tudják-e érteni, hogy Közép-Kelet-Európában nemzetállami eszmék megvalósításán fáradozni egyszerűen utópia. /Benkő Levente: A feladat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./2009. augusztus 21.
Két, alapvető fontosságú kérdésben állította kemény vizsga elé a magyar államot Sólyom László köztársasági elnök: a határon túli, szülőföldjén élő nemzetrész feletti felelősségvállalás kötelezettsége, valamint az utódállamokban a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé tételének felvállalása. Az államfő gondolatmenete világos: a mindenkori Magyarország csak akkor válhat igazán anyaországgá, ha mindenkori államférfiúi, politikusai, lakossága az egységes kulturális nemzetben gondolkodik és tesz. Főleg olyan körülmények között, hogy az utódállamok szinte kivétel nélkül nemzetállami eszmék valóra váltásán munkálkodnak, köztük is Szlovákia igen hevesen. Sólyom László szavai mérföldkőként értékelhetők, és a magát lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének valló Antall József néhai kormányfő híres kijelentésén is túlmutatnak. /Benkő Levente: A feladat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./2009. október 17.
Magyar elsők felirattal emlékkövet állított Damó Gyula nyugdíjas pedagógus kezdeményezésére a kisborosnyói Nyíres Lokálpatrióta Kör tíz magyar államférfinak. I. Istvántól Antall Józsefig ezer évet ölel át a történelminév-panteon, amelyet réztáblába véstek, és egy sepsibükszádi kőtömbbe illesztettek. Az október 13-án felavatott emlékkő a kisborosnyói emlékpark negyvenhatodik darabja. /(R.): Magyar elsők. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./2009. november 9.
Kolozsváron tartotta országos ülését a hat éve megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Megújítást, szervezeti átalakítást tűzött ki célul az EMNT. Mozgalmi hátteret akarnak szervezni a testület mögé, továbbá bevonni azokat az aktív polgárokat – pártállástól függetlenül – akiknek fontos az erdélyi magyarok ügye. Gergely Balázs Kolozs megyei EMNT-elnök nyitotta meg a plenáris ülés. A testület döntött az EMNT jogi bejegyzéséről, az alapvető célokról. A tisztújítás során egy ellenszavazat, egy tartózkodás és 149 igen szavazat mellett megválasztották Tőkés Lászlót az elnöki tisztségébe. Ügyvezető elnök Toró T. Tibor lett. Régióelnökök: Orbán Mihály (Partium), Gergely Balázs (Belső Erdély), László János (Székelyföld). Az EMNT alapvető célja a belső önrendelkezés elvén alapuló közösségi autonómia-program képviselete. Orbán Viktor, a kormányzásra készülő Fidesz elnöke üdvözlő beszédének bejátszásával kezdődött az EMNT országos ülése. Az erdélyi magyar politika zsákutcába került, megújításra szorul. Bár Budapest – az Antall József kormányzása óta érvényben lévő szabály szerint – nem mondhatja meg, hogy a határon túli magyar közösségek melyik ösvényt válasszák, a Fidesz reméli, hogy Erdélyben olyan feddhetetlen, megkérdőjelezhetetlen, széles támogatottságnak örvendő szerveződés, szerveződések jönnek létre, amelyek képesek lesznek becsülettel képviselni az Erdélyben élő magyar nemzeti közösség legfontosabb életigényeit, hangoztatta Orbán Viktor. „Ígérem, a következő magyar kormány azért fog harcolni, hogy Európában ne érvényesülhessen a kettős mérce, vagyis váljék természetessé, hogy amit lehet a Spanyolországban élő katalánoknak, vagy a Finnországban élő svédeknek, vagy éppen a Belgiumban élő német közösségnek, az legyen természetes a Kárpát-medencében élő magyar nemzeti közösség számára is”, hangzott az üzenet. A tanácskozáson jelen volt Németh Zsolt fideszes képviselő, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarokkal foglalkozó bizottságának elnöke. Elmondta: ha a Fidesz kormányra kerül, az EMNT-re, és az általa kezdeményezett és megalakított Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsra kiemelkedő szerep vár a határon túli magyar nemzetrészekkel való együttműködésben. Úgy vélekedett: jó esély kínálkozik arra is, hogy a küszöbön álló magyar kormányváltást követően teljesen új minőségű viszony alakuljon ki Magyarország és Románia között, ami az egymás jogos érdekei iránti szolidaritáson alapulna. Az újjáalakuló ülésen jelen volt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is. Felszólalásában kifejtette: a viták ellenére az EMNT az egyik legfontosabb szövetségese az SZNT-nek. Az ülésen az RMDSZ is képviseltette magát Kovács Péter ügyvezető alelnök személyében, aki felszólalásában az összefogás, együttgondolkodás fontosságát, sikerességét hangsúlyozta. Szász Jenő, az MPP elnöke nem kapott meghívást, a polgári pártot alelnöke, Farkas Csaba képviselte. Beszédében úgy vélekedett: lehet még tíz-húsz évig a memorandumok útján való tiltakozást választani, Európától várni a megoldást, de a felvidéki példa bizonyítja, mennyire nem célravezető ez. Más utat kell választani, le kell ülni egymással őszintén beszélni, intézményes együttműködést létesíteni. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) nevében Sándor Krisztina elnök biztosította a szervezet támogatásáról az EMNT-t. A meghívottak közt jelen volt Solomon Adrian, a Csángószövetség elnöke is, aki a moldvai magyar közösség nevében remél támogatást az EMNT-től. Tőkés László, az EMNT elnöke az újjáalakulás okairól beszélt. A helyzetet az SZNT lehetetlenítette el, amelyik tavasszal kivonta magát a testületből. „Ekkor tevődött fel a kérdés, hogyan tovább? Vagy hagyjuk szétzülleni a szervezetet, vagy pedig meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet az együttműködést folytatni”, magyarázta Tőkés László. A tanács az újjászervezéstől reméli a megoldást. Tőkés László figyelmeztetett: Romániában nem szűnt meg a vértelen etnikai tisztogatás, demokratikus külszín alatt folytatódik a Trianon óta tartó homogenizáció, asszimiláció, Bukarest gyarmatosító politikája, a magyarság felőrlése. „Mi nem akarunk kétféle magyar állampolgárságot, nem támogatjuk a szocialisták külhoni állampolgárságra vonatkozó elképzelését, mi magyar állampolgárságot indítványoztunk a nem Magyarországon élő magyaroknak”, nyilatkozta a Szabadságnak Németh Zsolt, aki egyike volt a magyar állampolgárság megadásának könnyítését célzó törvénymódosítás kezdeményezőinek. A módosításnak az volt a lényege, hogy ne legyen feltétel az állampolgárság megszerzéséhez magyarországi lakóhely. „A szocialisták azonban azt mondták, ebben a formában nem tudják támogatni a kezdeményezést, mert különféle javaslataik lennének választójogi és szociális jogok területén. Úgy gondoltuk, nem lenne jó, hogy ha választások előtt a 2004. december 5-ét megelőző kampánynak tennénk ki ezt a magyar ügyet. A magunk részéről a jövőben ezt az indítványt próbáljuk elfogadtatni, ehhez szükséges lesz a kétharmados parlamenti támogatottság”, nyilatkozta Németh Zsolt. /Sz. K. : Szélesíteni az összefogást Erdélyben és a Kárpát-medencében. Kolozsváron tartotta országos ülését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./ Az EMNT legfontosabb döntéshozó szerve a 300 tagú országos gyűlés lesz, mely évente egyszer ülésezik, az operatív vezetést a 15 tagú elnökség látja el. Ebben az elnök és az ügyvezető elnök mellett a három régióelnök (László János – Székelyföld, Gergely Balázs – Közép-Erdély és Orbán Mihály – Partium), öt alelnök (Szilágyi Zsolt, Nagy Pál, Pap Előd, Boros Zoltán és Sándor Krisztina) és öt jegyző (Mátis Jenő, Borbély Zsolt Attila, Fekete Réka, Püsök Csaba és Szabó László) vesz részt. Az új struktúrában félévente ülésező választmány is szerepel. /Gazda Árpád: „Kisebbségpolitikai rendszerváltást” sürget az újraalakított EMNT. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./ EMNT: csak nézték Orbánt, mint a moziban címen számolt be az EMNT tanácskozásáról a bukaresti napilap. /Sipos M. Zoltán EMNT: csak nézték Orbánt, mint a moziban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./2010. január 6.
Száz éve született Demeter Béla
A gazdaságpolitikus szakíró, falukutató, szerkesztő és jelentéstevő megbízott
Demeter Béla 1910. január 6-án született Közép-Erdélyben, a mai Beszterce-Naszód megyében, Somkeréken, birtokos-értelmiségi katolikus családban, a család negyedik fiúgyermekeként. (Heten voltak testvérek, öt fiú és két leány). Székelyudvarhelyen és Désen diákoskodott, majd 1928–1931 között Bukarestben az Államtudományi és Közigazgatási Főiskola politikai-adminisztratív karának hallgatója volt. Itt képezték a köz- és magántisztviselői kart, de ő közgazdasági és szociológiai kurzusokat is látogatott. Így Bukarestben nemcsak a regáti román társadalommal és bizantinus politikai élettel ismerkedhetett meg behatóan, hanem az azt kutató román tudományos világ művelőivel is. Például Dimitrie Gustival, az akkor már európai jelentőségű szociológussal, akinek munkásságát erdélyi magyar lapokban népszerűsítette. Tanulmányai és közvetlen kapcsolatai révén alaposan és szakszerűen tanulmányozhatta Romániának, mint utódállamnak friss társadalmi-gazdasági viszonyait, s így már főiskolás korában, 1930-ban János bátyjával közösen megírták Románia gazdasági válsága című könyvüket. A kibontakozó nemzetközi gazdasági válság kellős közepén, s az abban vergődő fiatal állam társadalmi-gazdasági életéről megfogalmazott, máig érvényes észrevételeik nemcsak döbbenetes ráérzésről, de kutatói tehetségről tanúskodnak, és ígéretes társadalomtudósokat ígérnek kisebbségi sorsba szakadt közösségünknek (...).
Demeter Bélát nemcsak a közgazdaság kérdései vonzották, hanem ezekhez kapcsolódva az Erdélyben meginduló falukutatás is. A falukutatás kapcsán sokat és méltán emlegetett Venczel József számára ő teremtette meg azt az alapot, amelyet a Dimitrie Gusti vezette szociológiai intézetben folyó munka ismerete és elsajátítása tett lehetővé, s amelyen később a fiatalabb pályatárs a falu társadalmának kutatását kiszélesítette és elmélyítette. De az ő nevéhez fűződik az Erdélyi Fiatalok főiskolás mozgalom faluszemináriumának megszervezése, aminek első két évben ő volt az elnöke. S bármennyire méltatlanul szorul háttérbe ezalkalommal is az ő szerepe, az mégiscsak igaz, hogy ugyancsak Demeter Béla adta közre 1931-ben azt a kérdőívet, amelynek címe Hogyan tanulmányozzam a falu életét?, ami abban az időben a falukutatás fontos módszertani kézikönyvének bizonyult. Ennek a 400 (és nem 110, mint ahogy egyes tanulmányokban szerepel) kérdésből álló útmutatónak előszavában így figyelmezteti a falukutató munkára vállalkozó fiatalokat: „A magyarság különösképpen kivette részét a történelem leckéjéből. E generáció szemei előtt írták alá a trianoni békeszerződést és mi vagyunk azok, akik fajunk pusztulásának indítóokait legelőször felismertük. Nem akarjuk minden hibáért és bűnért a múltat kárhoztatni, de azért elemi kötelességünk, hogy a múlt eseményeiből levonjuk a tanulságokat.(...) Erdélyben sajátságos helyzettel találjuk magunkat szembe. A falusi parasztság nyomorát még fokozta kisebbségi helyzetünk is. Pedig itt kétszerezett feladat hárul a magyar parasztra. Kizárólag a falu által bukik el, vagy él továbbra is az erdélyi magyarság. Közöttük még van szolidaritás, kulturájukhoz való ragaszkodás és a végletekig való szívós kitartás.(...) Ezért akarjuk mi a szociológia útján elsősorban a falusi nép helyzetét tanulmányozni. Megismerjük a nép életmódját minden vonatkozásban s ezzel kapcsolatban adatokat gyűjtünk össze, amelyekből levonjuk a tanulságokat.(...) Menjünk ki a faluba és ott a szociográfiai kérdőív útmutatása mellett lássunk munkához, megismerve a nép életmódját és egzisztenciális betegségeit. (…) Ha bármilyen vonatkozásban kezünkbe vesszük a falu életének irányítását, csakis akkor tudunk építőmunkát végezni, hogy ha munkaterünket ismerjük. Minden egyes felkeresett faluról két tanulmányt készítsünk. Az egyikben röviden válaszoljunk minden egyes kérdésre. A másik tanulmány pedig ugyancsak a feltett kérdések alapján részletesen foglalkozzék az illető falu egy-egy kérdésével, főleg szociális helyzetével és problémáival. Különös gondot kell fordítanunk a gazdasági kérdésekre.(...) Falvaink nyomorúsága olyan előrehaladott stádiumba jutott, hogy az ifjúságnak feltétlenül tennie kell valamit.,..válaszolunk azokra a kérdésekre, hogy mik a közvetlen teendők a gazdasági, kulturális-népművészeti-,néprajzi-, népköltési- és egészségügyi téren.(...) Ezt az előírást azért kell minden körülmények között respektálnunk, hogy a falumunka egységes legyen.”(4-5.old.)
Az útmutató kérdései huszonkét fejezetre tagozódnak, amelyek a következők: I. Történelmi, földrajzi és gazdasági földrajzi kérdések (19 kérdés); II. A falu lakossága (14 kérdés); III. Birtokmegosztás (13 kérdés); IV. Mezőgazdaság (30 kérdés); V. Ipar és kereskedelem (19 kérdés); VI. A gazdasági élet következményei (32 kérdés); VII. Közösségi érzék (10 kérdés);VIII. Műveltség, szokások (29 kérdés); IX. Világnézeti, vallási és erkölcsi kérdések (28 kérdés); X. Népművészet és az ezzel szoros összefüggésben lévő néprajzi kérdések (76 kérdés); XI. Háziipar (20 kérdés); XII. Népegészségügyi kérdések (110).
Komoly és rendszeres munka a 400-as kérdéscsomag összeállítása, amely szintén komoly és rendszeres munkára bíztat és sarkall, s ezzel megteremtette a gyakorlati falukutatást.
1931 nyarán báró Bánffy Ferenc birtokán (Csomafája, Doboka, Kide, Kendilóna, Kolozsborsa) Mikó Imrével, Debreczeni Lászlóval és Venczel Józseffel együtt végez faluszociológiai adatgyűjtést és felméréseket. A feldolgozott adatokra, illetve Dimitrie Gusti bukaresti szociológiai intézetétől kapott anyagokra támaszkodva és hivatkozva írta meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című munkáját. Ebben már összekapcsolja a szociográfiát és a riportot, a nagyobb hitelesség és hatékonyság jegyében. A mindössze 36 oldalas füzet öt kis fejezetre tagolódik, figyelemre méltó címek alatt: 1. A falu megközelítése; 2. A vallás; 3. A kapitalizmus; 4. Szociális irányzatok; 5. Útban a cél felé. Üzenet ez egy alakuló új értelmiségi osztálynak, de egyben felhívás is, amely a Mi a teendő? kérdésre válaszol. „A falukérdés ma – szól a felhívás – a világ érdeklődésének középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, az erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulását ő őrízte meg és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely az új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla 1936-tól a Magyar Népközösség és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vezetőségének tagja, s ebben az időben szerkesztette ez utóbbi színvonalas szakmai folyóiratát, az Erdélyi Gazdát, amely a modern mezőgazdálkodás dolgaiban igyekezett eligazítani s hasznos tanácsokkal ellátni olvasóit. A mezőgazdasági szakoktatás szorgalmazójaként nem győzte eleget hangoztatni, hogy a mezőgazdasági tudományos kultúra, szakértelem és sajtó csak úgy válhat az erdélyi gazdatársadalom utánpótlásnevelő intézményévé, ha az enyedi Bethlen-kollégium, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola s a radnóti katolikus gazdasági iskola végzettjei is a mezőgazdasági továbbképzés olyan intézményeibe is eljuthatnak, mint a Festetics-féle georgikon, vagy a mosonmagyaróvári főiskola, vagy éppen a Nyugat-Európai intézmények.
Különlegesen fontosak azok az írások, amelyekben következetesen bizonyítja, hogy az EMGE-nek meghatározó szerepe volt a demokrácia eszméjének meghonosításában. A szabad választás és önállóság gyakorlatának köszönhető a testületiségnek az a gondolata, amelynek segítségével az EMGE éppen a két világháború közötti állapotot és körülményeket is túlélte, és intézményesített hálózatával jelen volt az erdélyi magyarság életében.
Közvetlenül a bécsi döntés után, még 1940-ben, Venczel Józseffel együtt megírják visszatekintő, számvető könyvüket az EMGE megpróbáltatásairól Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román imperium alatt címmel. Demeter Béla a könyv első felének szerzője (3–16 old.). Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepköre, célkitűzései és lehetőségei (alcímek: A főhatalomváltozás hatása (3–8 old.); Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepe a megváltozott körülmények között (8–16 old.) címmel jegyzett tanulmány az „ új metamorphosis lényegéről, a nemzetvédelem eszközeiről és irányairól, a százados múlt megidézéséről, új építésről a régi alapokon értekezik” és eljut a végső számvetésig: az 1844-ben alakult Erdélyi Gazdasági Egyesület, „egy évszázad annyi nemzedékének építő munkája most ért el a tetőrakáshoz”. Teleki Domokosék kicsiny köre hatalmasan megbővült. Mikó Imre szervezést sürgető szavai beteljesültek, az EMGE uralmába vette az erdélyi magyar mezőgazdaság terepeit s bátran elmondhatja, hogy ha formailag nem is, de lélekben, együvétartozásban, munkában ma az egész magyar gazdatársadalom gazdasági egyesülete.”(16. old.)
Az EMGE évi kiadványai sorában az Erdélyi Gazda (amely havonta jelent meg 32–64 oldalon) után az Erdélyi Gazda Naptára (szintén Demeter Béla szerkesztésében) következik, amelyről elmondható, hogy a legnagyobb oldalszámú és legtartalmasabb naptár, amely valaha magyar nyelven megjelent. A naptár a haladó gazda mindenttudó kézikönyve volt.
Az Erdélyi Gazda Naptára 1940-ben megjelent soros számában (56.old.) még részletesebben elemzi mindazt, amit a százéves EMGE jelentett az erdélyi gazdatársadalom történetében: „ Az EMGE ama ritka intézmények közé tartozik, amelyek közel száz éves múltra tekintenek vissza. Ezt a kivételes kort annak köszönheti, hogy az EMGE-ét fontos gazdasági és nemzeti érdekek hozták létre, és ezektől az érdekektől soha nem távolódott el. Éppen ezért, amikor az EMGE történetét akarjuk vázlatosan ismertetni, elsősorban azokat a viszonyokat kell feltárnunk, amelyek megalakulása idején uralkodtak, és amelyek melegágyául szolgáltak.” És végzi ezt a feltárást az Erdély gazdasági helyzete a XIX. század elején, Az Erdélyi Gazdasági Egyesület kezdetei (alcímek: A megindulás, Az első gyakorlati programtervezet, Nehézségek 1848 után, Gr.Mikó Imre szerepe) című részekben. Majd rátér az impériumváltozás utáni helyzetre és feladatokra. A hatalomváltozás következményei című részben újraközli Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet munkája a Román Impérium alatt (Bpest,1940. Patria. 3–6) közös könyvben megjelent Az EGE szerepköre, célkitűzései és lehetőségei című részt, ezzel az érvényes folytonosságot hangsúlyozva, de azt is, hogy az erdélyi magyar társadalmat miként csonkította meg az 1919. február 8-i román földreform: „A földreform a magyar nemzeti vagyont érintette, és a főhatalomváltozás mellett nagy társadalmi problémákat vetett fel: 1. A magyar középosztálynak, amely főleg az állami életben, közigazgatásban talált elhelyezést, kétségessé vált a megélhetése., 2. A volt nagybirtokos vezetőréteg lába alól kicsúszott a föld. 3. A falusi népfelesleg azelőtt a városokban, hadseregben, mint altiszt és gyáripari üzemeknél helyezkedett el, ami az események után hosszú időre lehetetlenné vált. Társadalmunknak tehát jelentős hányada komoly megélhetési gondok elé nézett.”(59–64 old.)
Az új magyar szervezkedés irányai, Az EMGE megújulása részekben való fejtegetés után viszont, a Vissza a faluba! jelszavát már azzal a reménnyel erősíti, hogy Nevelkedik a falu új értelmisége (66-67 old.), s ezzel a megszervezhető jövő esélyét is megjeleníti.
Az EMGE centenáriumát készíti elő Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1942-1943 című számvetés. Előszavában Demeter Béla joggal fogalmazza meg: „...ez az egyesület a magyar föld egyik legcsodálatosabb hajtása. Az a társadalom ugyanis, amelynek problémáit műveli, sohasem tekintette ezt az intézményt csupán annak, amivé alapszabályai jelezték, hanem mindig olyannak látta, amivé az erdélyi föld sorsa és annak küszködő magyar népe rendelte. De bárhogyan is változtak a feladatai, – hol gyomirtást végzett, hol a talajt készítette elő a termékeny eszmék számára, vagy átalakult a testvéri közösség mentsvárává, – alapcélkitűzése mindig ugyanaz maradt: a mezőgazdasági népnevelés. Ebben az egyetlen szóban minden benne van. A cél és annak eszköze is. A fejlődés, a jólét alapja a műveltség. Minden magyarnak, akit ezen a tájon a sors a földhöz kötött, tudnia kell, hogyan gazdálkodjék. Munkájának egyre jobb és különb minőségi eredményével nemcsak az anyagi jólét területén halad, hiszen más az emberi értéke is, más a minősítése is a társadalomban és más a szerepe is a társadalom életében. A falu többé nem az elmaradottságot, hanem a szellemi és lelki tisztasága mellett a legteljesebb és komolyabb életformát is jelenti. Bizonyos, hogy ennek a feladatnak a megvalósulása nemcsak a ma kérdése, hanem a tegnapé éppen úgy, mint a holnapé, mert a műveltség évszázados elmaradottságát sohasem lehet egy-két évtized alatt behozni. Nem lehet különösen akkor, amikor az új építő eszmék, amelyeket be kell oltani a falu lelki életébe, magát a mindennapi kenyér kérdését érintik, tehát az emberi életnek éppen azt a pontját, amelyhez a legmerevebben és görcsösen ragaszkodik. Amit ma biztosnak hisz, azt csak akkor hajlandó megváltoztatni, ha teljes bizonyosságot szerzett a jobb eredményről... Mindez azonban nemcsak az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület gondja. Fel kell vonulnia a társadalom minden szervezett segítő erejének is. Elsősorban az államnak, a földmívelésügyi kormányzatnak, hogy a gazdatársadalom ügyeit igazgassa.., De még sok más állami és szabadtársulási szervezet is van, amely mind a falu kérdéseivel foglalkozik. És így minden olyan állami, vagy társadalmi szervezetnek és intézménynek, amely a falu sorskérdéseit intézi, a legjobb egyetértésben kell együttműködnie, mert csak így kapja meg teljes hitelképességét a nép előtt, és tanításai csak így találnak biztos követőkre.” Az évjelentés bevezetője végül ezzel zárul: „A jelentés legyen bizonyságtétele annak, hogy a közösség szelleme alkot Erdély földjén.”(6–12 old.)
Az 1940 utáni, második redivivusát élő, de csak Észak-Erdély területén újra belelendülő EMGE tevékenységét olyan alcímek alatt mutatja be, mint 1. EMGE-tanfolyamok (gépkezelői tanfolyamok, talajerőfenntartás, okszerű vetésforgók, védekezés stb.); 2. A mezőgazdaság közvetlen irányítása (növény- és gyümölcstermesztés, állattenyésztés és egészségügy, birtokpolitika, közellátás, árpolitika és értékesítés stb. 80-87.old.); 3. Az EMGE érdekképviseleti szerepe (kamarai megbízatás, kamarai vagyonkezelés, paritásos bizottságok, adóügyi tanácsadás, terményértékesítési tájékoztató, a termelési jutalmak kiosztása stb. (195-199 old.).
A történelem viszont közbeszól, s a szakértelmet felváltó politizálási szándék Demeter Bélát is, bár rövid időre, a cselekvés más mezejére szólítja.
Ám 1944. december 1 – 1945. január 2. között újra az EMGE szolgálatában találjuk. Különleges és fontos megbízatást kap az EMGE észak-erdélyi vezetőségétől. Erről Demeter Béla azt írja: „A háborús események és a közlekedési nehézségek miatt az EMGE-központ és a külső hálózat között – mint ismeretes – megszakadt az összeköttetés. Éppen ezért – a gazdakörök és a megyei kirendeltségek munkájának újrafelvétele és folytatása érdekében – megbízatást kaptam az EMGE-direktóriumtól, hogy látogassam meg Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód (vármegyék), és a Székelyföld útbaeső falvait és a megyei kirendeltségeket. Ennek rendjén pedig állapítsam meg a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, különös tekintettel a legsürgősebb tennivalókra.”
A Demeter-jelentés egy másolatát az Erdély-ban Magyarországra áttelepedett kommunista politikus, Simó Gyula hagyatékában találta meg Vincze Gábor szegedi történész, és az EGE-EMGE-RMGE, 1844-1994, 150 éves története (2004.) című kiadványban közli először (105–141 old.). Ugyancsak ő jegyzi e kordokumentum margójára, hogy: „Demeter Béla jelentése a XX. századi Erdély történetének egy rövid időszakába nyújt betekintést. Ez a dokumentum nem csupán azért lehet érdekes a mai olvasó számára, mert – az idősebb nemzedéket leszámítva – egy teljesen ismeretlen periódus válhat ismertté a jelentés elolvasása után, hanem azért is, mert – ellentétben azokkal a Romániában vagy Magyarországon megjelent visszaemlékezésekkel, amelyek érintőlegesen kitérnek Észak-Erdélynek erre a négy hónapjára is – Demeter jelentése nem a politikum szférájával foglalkozik, hanem – az EMGE vidéki kirendeltségeinek helyzete mellett – az „észak-erdélyi köztársaság” egy részén uralkodó „közállapotokat” mutatja be.” Ez a Demeter Bélára bízott feladat tömör és pontos megfogalmazása, amihez nem csatolhatunk mást, mint a jelentés összegező megállapításait, vagy talán elegendő, ha csak a legszükségesebb tennivalókat megfogalmazó záradékot: „ A helyszíni tapasztalatok alapján Észak-Erdély teljes gazdasági összeomlását csak úgy kerülhetjük el, ha az illetékes tényezők azonnal cselekednek: mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi munkaerő, közlekedésügyi, pénzügyi és biztonsági tanács megalakítása. Minden egyes kérdésnek hozzáértő szakember legyen a vezetője, akik a politikai szempontok alapján dolgoznak. Ezeknek a hivatása a tavaszi mezőgazdasági munkálatok megszervezése, az észak-erdélyi iparvállalatok megtekintése, üzembehelyezése, nyersanyagról történő gondoskodás, a közrend teljes helyreállítása, az árucsereforgalom megszervezése stb. Ha egy ilyen szerv létrehozása bármilyen akadályba ütközne, akkor egy termelésügyi kormánybiztos kinevezése szükséges, és a többi reszortok, mint ennek olyan osztályai működnek. Éppen így múlhatatlan két gazdasági összekötő kinevezése, az egyik az Alföld, a másik Románia irányában. Ne felejtsük el, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkálatok megszervezésére alig két hónap áll rendelkezésünkre, és ha idejében nem történik intézkedés, úgy a gazdasági helyzet véglegesen lejtőre jut.”
1945. augusztusában már mint a budapesti Békeelőkészítő Osztály szakreferense dolgozik. Többszöri erdélyi beutazása és felmérése, tapasztalatok összegezése után készíti el azt az összefoglaló tanulmányt az erdélyi magyar kisebbség gazdasági és oktatási intézményrendszeréről, amelyben utoljára az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület helyzetéről is ír. „ Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület – az EMGE – az első világháború előtt a nagybirtokosok érdekképviselete volt. A kisebbségi élet nyomasztó szükségei azt parancsolták, hogy az egyesület az egész, az erdélyi magyarság 80%-át tevő gazdaközönséget magában foglalja. 1936 óta új keretekben, teljes közösségi szellemben vette föl a szervezés, oktatás és irányítás munkáját. A bekövetkező változások rendjén az Egylet 1940-ben két részre szakadt. A dél-erdélyi EMGE Nagyenyed központtal a legsúlyosabb elnyomatást élte át, négy éven át közgyűlés tartását sem engedélyezték a román hatóságok, vezetőit pedig állandóan üldözték. Észak-Erdélyben a magyar uralom nagy fejlődést indított meg. Mind az ismeretterjesztő, mind a termelő és értékesítő szervezetek s ezek berendezései új munkaterületeket nyitottak meg a tanulni vágyó magyar gazdaközönség előtt. A háború utolsó, majd befejező fordulatai megakasztották a megindult fejlődést, Erdély sorsának eldőlése viszont összekapcsolta a két részre szakadt egyesületet. Megtépázott állapotában az erdélyi magyarság politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség vette szárnyai alá az EMGE-ét.(...) Az egyesület vezetősége tisztán látja, hogy a lét vagy nemlét kérdése előtt áll, mert anyagi eszközei hiányzanak, hogy az Egyletet munkára lendítse. Folyóiratát, az Erdélyi Gazdát, nem tudja megjelentetni.”
E sötét valóságnak tudatában, mégis a feladatok fényében próbálja megfogalmazni mindazt, amit a tudás és felelősség birtokában nem hallgathat el. Azt, hogy az erdélyi magyar gazdatársadalom szempontjából milyen létfontosságú feladatok elvégzése hárul az EMGE-re a XX. század közepén. Ha hagyták volna élni az EMGE-ét. S ha hagyták volna élni Demeter Bélát is.
Rehabilitációs szándékunknak nyilván része Demeter Bélának, az elfelejtett kisebbségi politikusnak és a béketárgyalások megbízott szakreferensének tevékenységét és hátrahagyott, ismert vagy még lappangó írásos hagyatékát is részletesen felleltározni, megismertetni és méltó helyére tenni. De nyilván ez már egy más tanulmány részét képezné. Vállalva a tévedés kockázatát is, valakiknek lelkiismereti feladatuk kellett volna hogy legyen eddig is a hiátus kitöltése. De íme megteheti ezt az utókor is, akit kíváncsivá tett ennek a jövőjéhez szükséges életműnek és hagyatéknak a teljes ismerete. Talán!
De addig is érvényes az eleven lekiismeretbe és tudatba vágó kérdés: ki és mikor fogja rehabilitálni Demeter Bélát?! Hiszem, hogy mi már elkezdtük annak folyamatát, amelyet kitartóan folyamatossá kell tenni. Hiszen 1993-ban, Magyarország első demokratikusan megválasztott miniszterelnöke, Antall József már megelőzött mindenkit, elsőnek vállalva hivatalos tisztségében mindazt, amit elsősorban az erdélyieknek kellett volna vállalni: egy erdélyi magyar áldozat (vértanú?) rehabilitációját. 1993-ban Budapest egyik utcáját nevezték volna el róla, ha nem szól közbe a súlyos, halálos betegség. Hogy az egykori lakóházának falán, a budapesti Kecskeméti utcában emléktábla emlékeztessen Demeter Béla életére és hagyatékára, azt az 1994-es parlamenti választások eredménye hiúsította meg mindmáig szégyenletesen, de nem végérvényesen.
Kónya-Hamar Sándor. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)2010. január 11.
Huszadik születésnapját ünnepli az RMDSZ
FOLYTATÁS LAPUNK JANUÁR 9-I SZÁMÁBÓL
1991.
Szeptember 7.
– A KOT kolozsvári ülésén tiltakozik az igazságügyi szervek „etnikai elfogultsága és nemzetiségi diszkriminációja”ellen. Közleményük hangsúlyozza, autonóm helyi önkormányzatokra van szükség, biztosítani kell a nemzetiségek számarányának megfelelő képviseletet. Szükség van egy Nemzetiségi Minisztériumra is.
Szeptember 10.
– A Parlament megkezdi az alkotmánytervezet vitáját és jóváhagyja az első szakaszt, amely szerint Románia nemzetállam. Az RMDSZ és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) ellene szavaznak.
Október 3.
–Az RMDSZ-küldöttség Theodor Stolojannal tárgyal a kormányalakításról. Az RMDSZ igényli a nemzetiségi minisztériumot és jogot formál a miniszteri tisztségre, ezenkívül a tanügyi, művelődési és igazságügyi tárcákban kér egy-egy államtitkárt.
Október 5.
– Aradon ülést tart a KOT. Nagy vita folyik a kormányban való részvétel esetén igénylendő tisztségek betöltése körül. Elhatározzák a rendkívüli kongresszus összehívását decemberig. Állásfoglalás születik az önrendelkezési jogról és a területi autonómia igényéről.
Október 9.
– A (Roman-kormány bukását követő) kormányalakítási tárgyalások során a nemzetiségi minisztérium létrehozását Stolojan és az ellenzéki pártok képviselői egyaránt elutasítják. A tárgyalások megszakadnak.
Október 17.
– Élő tv- és rádióadás közvetíti a Kovászna és Hargita megyéből „elűzött” románok meghallgatásával megbízott parlamenti bizottság jelentését. A jelentés elüldözöttnek tünteti fel azokat a tanárokat, akik kényszerkihelyezésük után hazatértek szülőföldjükre. Az RMDSZ képviselői és szenátorai kivonulnak a parlament együttes üléséről, mert a jelentés az egész magyar nemzeti kisebbség kollektív bűnösségét fogalmazza meg. (Később a Har-Kov-jelentés néven emlegetik.)
Október 28.
– A parlament két háza folytatja a Har-Kov-jelentés vitáját. Az RMDSZ továbbra is adatokkal cáfolja a jelentés állításait, a román szenátorok és képviselők, csakúgy, mint a korábbi vitanapokon, indulattal és gyűlölettel válaszolnak.
November 8.
– Budapesten Antall József miniszterelnök fogadja az RMDSZ küldöttségét; megtörténik a hivatalos kapcsolatfelvétel az RMDSZ és a magyar politikai élet vezető erői között.
November 12.
– A parlament leszavazza, hogy az ország alkotmányában rögzítsék a kisebbségek arra vonatkozó jogát, hogy anyanyelvüket a helyi közigazgatásban is használhassák. Az RMDSZ képviselőit megakadályozzák beszédük elmondásában.
November 21.
– Theodor Stolojan kormánya nyilatkozatot fogad el a kisebbségekről, amelyben kifejti, hogy elítéli és visszaveri a nemzeti gyűlöletet és az antiszemitizmust. A kormány őrködni fog a kisebbségek jogai fölött, elősegíti önazonosságuk megőrzését, biztosítja az anyanyelvű oktatáshoz való jogot, az anyanyelv szabad használatát. Ugyanakkor kijelenti, hogy figyelemmel követi, hogy az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek elidegeníthetetlenül elismert és szavatolt jogaik gyakorlása ne vezessen a kisebbségeknek a lakosság többi részétől való elszigetelődéséhez.
November 23.
– Az Alkotmányozó Gyűlés megszavazza az Alkotmányt. Az RMDSZ szenátorai és képviselői az Alkotmány ellen szavaznak, mert – többek között – nem értenek egyet azzal, hogy Románia egységes nemzetállam.
December 4.
– Az RMDSZ felhívja tagjait: „polgári kötelezettségeinek eleget téve, tanulmányozza Románia alaptörvényét, vegyen részt a népszavazáson és saját belátása és lelkiismerete szerint szavazzon”.
December 12.
– Király Károlyt megfosztják szenátori mandátumától, mert nem vett részt az Alkotmány parlamenti megszavazásán és megírta az Európa Tanácsnak a román alkotmányozási vita eseményeit.
December 27.
– Az RMDSZ országos elnöksége nyílt levélben fordul a Központi Népszámlálási Bizottsághoz. Felhívja a figyelmet, hogy nem létezik sem székely nyelv, sem székely nemzetiség, ezért kéri ezeknek a jegyzékből való törlését.
1992
Január 7–14.
Népszámlálás. Az adatfelvétel és -feldolgozás hitelességét az RMDSZ kétségbe vonja. Külön népszámlálást szorgalmaz az egyházakkal együttműködve, a romániai magyarok összeírására.
Február 9.
A helyhatósági választások első fordulójának eredményeként az RM DSZ-nek 117 polgármestere, 2616 helyi és 121 megyei tanácsosa lesz.
Február 23.
A helyhatósági választások második fordulója. Az RMDSZ polgármestereinek száma 131-re nő.
Kolozsváron a PUNR polgármesterjelöltje, Gheorghe Funar kapja a legtöbb szavazatot.
Február 24.
Romulus Vulpescu szenátor a parlamentben internáló táborok létrehozását sürgeti magyarok számára.
Március 19.
Névtelen feljelentés alapján a rendőrség házkutatást tart több Kolozs megyei helységben a helyi RMDSZ-elnök, valamint a református lelkészek lakásain és a templomokban.
Március 26.
Funar polgármester felszólítja a kolozsvári magyar líceumokat és a református lelkészi hivatalt, 48 órán belül távolítsák el a magyar névtáblákat.
Április 11.
A Nemzeti Liberális Párt kilép a Demokratikus Konvencióból, mert elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ törekvéseit. Az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége tiltakozik az újabb polgármesteri határozat ellen, amely szerint bármilyen közlemény, hirdetmény, beleértve a színház- és operaplakátokat is, kizárólag román nyelvű lehet.
Május 5.
Domokos Géza – bukaresti sajtóértekezletén – bejelenti, hogy nem jelöli magát a szövetségi elnöki tisztségbe és parlamenti mandátumért sem indul, hanem korábbi döntésének megfelelően befejezi politikai tevékenységét. Visszavonulásának egészségügyi és politikai okai vannak.
Mivel 1984-ig az RKP KB póttagja volt, visszavonulásával hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az RMDSZ ettől a tehertől megszabaduljon.
Június 10.
Minden magyar eredetű emlékművet meg kell semmisíteni – jelenti ki Gheorghe Funar kolozsvári polgármester.
Június 22.
Ion Iliescu elnök fogadja az RMDSZ kolozsvári küldöttségét. Tagjai közlik: Kolozsváron a polgármester sorozatos magyarellenes intézkedései miatt pattanásig feszült a helyzet. Az elnök kifejti, hogy nincs hatalma a helyhatóság fölött.
Július 4–5.
Az RMDSZ úgy dönt: támogatja a DK elnökjelöltjét, Emil Constantinescut.
Szeptember 4.
Leváltják Horváth Andort, az egyetlen magyar nemzetiségű államtitkárt, azzal, hogy a művelődési minisztériumban megszüntetik tisztségét.
Szeptember 27.
Parlamenti és elnökválasztás. Az RMDSZ-nek 12 szenátort és 27 képviselőt sikerül bejuttatni a román Parlamentbe. Az elnökválasztáson Ion Iliescu vezet.
Október 9.
A román külügyminisztérium körlevele megtiltja az Erdély szó használatát hivatalos iratokban, az ilyen tartalmú levelek fogadását és azt is, hogy a kormány helyi szervei a külügyminisztérium előzetes engedélye nélkül külföldieket fogadjanak.
Október 11.
Az elnökválasztás második fordulójában Iliescu és Constantinescu mérkőzik meg; 73,2%-os részvétel mellett Iliescu nyer, 61,43-38,57% arányban.
November 30.
Kolozsvárott újabb feszültséget provokál Gheorghe Funar, azzal, hogy a Mátyás-szobor talapzatára fölszereltet egy Iorga-idézettel ellátott bronztáblát, amely a király román eredetét hivatott igazolni. Domokos Géza az RMDSZ Elnöksége nevében levélben fordul az ország elnökéhez, kéri, állítsa le Kolozsváron a Mátyás-szobor körül történő törvénytelenségeket.
December 1.
Románia nemzeti ünnepén, nagy rendőri felügyelet mellett, hivatalosan fölavatják a Mátyás szoborra tett táblát. Az RMDSZ tiltakozásként távol marad minden aznapi megnyilvánulástól. Román értelmiségiek is magyarellenes provokációnak tartják, hogy hozzányúltak Fadrusz János művéhez. Másnap a város mintegy 300 magyar lakosa körmenettel és gyászszertartási énekekkel tiltakozik.
December 6.
Kolozsváron a Szent Mihály-templomban a város magyar lakossága ökumenikus istentiszteleten tiltakozik a Mátyás-szobor meggyalázása ellen. Az istentisztelet után a több ezres tömeg néma csendben megkerüli a templomot. A menethez több ellenzéki román értelmiségi is csatlakozik.
December 22.
Az Országos Műemlékvédő Bizottság határozatban tiltja meg a Kolozsvár főterén található emlékművek és azok környezetének módosítását, elrendeli a Mátyás-szobor eredeti állapotának visszaállítását. Az intézkedést nem támasztja alá politikai akarat, ezért hatástalan marad. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)2010. március 19.
Memento – Marosvásárhely 1990
Húsz évvel ezelőtt robbant ki a „fekete március” néven hírhedtté vált marosvásárhelyi román–magyar etnikai konfliktus, amikor az erdélyi város főterén románok és magyarok verekedtek össze. Sok magyarázat született már arra, hogy miként történhetett meg a majdnem 300 sebesültet és öt halottat követelő vérfürdő. A román és a magyar közösségnek is megvan a saját igazsága az eseményekkel kapcsolatban, amelynek hátteréről hivatalosan semmit nem lehet tudni, hiszen húsz évvel a rendszerváltás után is még titkosítva vannak az akkori hivatalos iratok.
Amíg nem válnak tanulmányozhatókká, továbbra is csak a sötétségben fogunk tapogatózni, a románok és a magyarok pedig egymást fogják vádolni kollektíven. Az iratok nyilvánosságra kerüléséig azonban érdemes felidézni az eseményeket, hogy a húsz évvel ezelőtt született nemzedék is megismerje a rendszerváltás utáni időszak zavaros hónapjait. Remélhetőleg, ők tanulni fognak belőle.
1990 januárjában hivatalosan megalakult az RMDSZ, amely immár szabadon fogalmazhatta meg a romániai magyarság jogköveteléseit. A Ceauşescu-diktatúra utolsó tíz évében az általános emberi jogok korlátozása mellett a hatóságok jelentős mértékben megcsonkították a nemzeti kisebbség jogait is. A román kommunista nemzeti nacionalista történelemoktatáson felnevelt románok jelentős része 1990-ben értetlenséggel fogadta a magyarok jogköveteléseit, amelyek középpontjában az anyanyelvű oktatás állt. A Ceauşescu-rezsim egészen 1989-ig napirenden tartotta a „magyarveszélyt”, ezért 1990-ben a román közvélemény nagy részében – és főleg az erdélyi románokban – elevenen élt Erdély elvesztésének a réme. A magyaroknak a kisebbségi jogokra vonatkozó követeléseit úgy értelmezték, hogy „ki akarják szakítani Erdélyt Romániából”.
Romániában, de főleg Erdély nagyobb városaiban, így Marosvásárhelyen is a helyi román és magyar sajtóban számos olyan cikk jelent meg, amelyek hemzsegtek a félretájékoztatásoktól. Főleg a román lapok időnként nyíltan uszító, bujtogató cikkeket is közöltek. Másrészt a románok szerint a magyar lapok is elfogultsággal tájékoztattak, amiben valóban lehet némi igazság. A románok a romániai magyaroknak Magyarországgal való kapcsolatának a kezdeti kiépítési törekvéseit sem nézték jó szemmel. Ők a „magyar nacionalizmus” megnyilvánulásaként tekintettek Antall József akkori magyar kormányfőnek azon kijelentésére, hogy ő 15 millió magyar miniszterelnöke.
Az RMDSZ Marosvásárhelyen szervezte meg 1990. február 9-én a gyertyás-könyves tüntetést, amelyen százezren vettek részt. A csendben felvonuló hatalmas tömeg magyar iskolákat és egyetemet követelt. Ellenválaszként megalakult a Vatra Românească nevű civil szervezetet, amely kezdetektől fogva magyarellenes megnyilvánulásairól vált hírhedtté. A feszültséget az is növelte, hogy a magyarok március 15-én hosszú évtizedek után először ünnepelték meg az utcán a magyarság nemzeti ünnepét, amely alkalmából a magyar zászlót is kitűzték az ünnepségeken.
A marosvásárhelyi közhangulat március 16-án vett veszélyes fordulatot, amikor a város egyik gyógyszertárának a kirakatára magyar feliratot helyeztek el a többségben lévő magyar alkalmazottak. A román sajtóban megjelent uszító hangvételű cikk hatására mintegy ötven fős román tömeg vonult a gyógyszertárhoz, és eltávolította a feliratot. Ezenkívül több olyan esemény is történt, amely a mai napig sem tisztázódott. Ilyen volt az például, hogy a gyógyszertártól elindult, a város utcáin felvonuló román tömegbe egy magyar ember által vezetett jármű hajtott. A románok szándékos akcióra gyanakodtak még akkor is, ha a balesetet okozó gépkocsivezetőnek román volt a felesége. A feszültség növekedéséhez vezetett az is, hogy mai napig sem ismert személyek állítólag meggyalázták Avram Iancu marosvásárhelyi szobrát. A magyarok feltételezése szerint provokációról volt szó, hiszen egy olyan gyalázkodó feliratot helyeztek a szoborra, ami helytelen magyarsággal íródott.
Marosvásárhelyen akkoriban a románok száma már a város lakosságának 45 százalékát tette ki a kommunizmusban lezajlott erőteljes iparosítás miatt. A mára enyhe román többségűvé vált várost mai napig is „frontvárosnak” tekinti a román és a magyar közösség, így most is nap mint nap presztízsharc dúl a két közösség tagjai között a helyi közigazgatásban azért, hogy ki, hol és hogyan lakja be a köztereket, milyen szimbólumok jelenjenek meg a nyilvánosságban. A lakosság majdnem fele-fele arányban való megoszlása is alkalmas táptalajt jelentett arra, hogy elemi erővel törjön felszínre az évtizedek óta lappangó etnikai feszültség, amit maximálisra fejlesztett a hermetikusan bezárt kommunista rendszer, amelyben románok és magyarok nem igen beszéltek kölcsönös sérelmeikről.
A kedélyek március 19-én szabadultak el tragikus módon. Vasvillákkal, fejszékkel és dorongokkal felfegyverkezett Görgény-völgyi román parasztokat szállítottak buszokkal Marosvásárhelyre. A véres összetűzések után a románok maguk ismerték el, hogy polgármesterük, papjuk vagy éppen a postásuk szólt nekik március 19-e előtt, menniük kell Marosvásárhelyre, amikor megszólal a településükön lévő templom harangja, vagy a polgármesteri hivatal vészjelző szirénája, mert ott „ölik a románokat”. A román hatóságok mai napig sem derítették ki, hogy kik tájékoztatták félre a parasztokat, vagyis kik az eszmei elkövetők, akiknek a vétke sokkal nagyobb, mint a félrevezetett embereké.
A felheccelt román parasztok törtek-zúztak a város utcáin, békés járókelőket bántalmaztak, és rátámadtak az RMDSZ székházára. Az épületben rekedt mintegy hetven magyar közül a néhai Sütő András írót, az RMDSZ Maros megyei szervezetének akkori elnökét bántalmazták súlyosan, aki az ellene elkövetett erőszakcselekmények előtt biztosítékot kapott a kivezényelt rendfenntartó erőktől, hogy biztonságban elhagyhatja az ingatlant.
A tragikus ütközetre március 20-án került sor, amikor 15 ezer magyar vonult az utcára a román parasztok garázdálkodása ellen tiltakozva. A város főterén vékony katonai kordon választotta szét egymástól a két tábort, amely egymásnak rontott. Az esti órákban a létszámfölénybe került magyarok felgyújtották a román parasztokat szállító buszokat, az égő járművekből menekülőket pedig alaposan helybenhagyták. A véres ütközetnek összesen 278 sebesültje volt, ebből 190 román és 88 magyar nemzetiségű. Öt személy életét vesztette, közülük három magyar és két román.
Az ügyészségi vizsgálatok során 30 személy ellen emeltek vádat, többségük egy év börtönbüntetést kapott. A legsúlyosabb ítélettel a Magyarországra menekült Barabás Ernőt és Cseresznyés Pált sújtották, akiket tíz év szabadságvesztésre ítéltek. Ez utóbbit 1996-ban kegyelemben részesítette Emil Constantinescu volt román államfő.
BORBÉLY TAMÁS. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)2010. március 23.
Sólyom László: az anyaországok felelőssége, hogy fellépjenek kisebbségeik jogai védelmében
- Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar-lengyel barátság napján mondott köszöntő beszédében.
Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia - hangsúlyozta Sólyom László.
Sólyom László emlékeztetett arra, hogy Lengyelország az Európai Unió szervei elé kívánja vinni a fehéroroszországi lengyel kisebbséget ért atrocitásokat. Ebben számíthat segítségünkre, hiszen a kisebbségvédelemnek nemcsak az unión belül, de az Európai Unió szomszédságpolitikájában is meg kell jelennie - fogalmazott.
A köztársasági elnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lengyel-magyar barátság "mindig megújul, mindig meg fogja hozni a maga gyümölcseit". Utalt arra: Magyarország hálával tartozik azért, hogy a lengyelek napirenden tartják a százezernyi lengyel menekült második világháború kezdetén Magyarországra történő befogadását és a katonák továbbjuttatását a szövetséges erőkhöz. Az akkori lengyelek id. Antall Józsefet - a későbbi rendszerváltó miniszterelnök édesapját - nevezték "a lengyelek apójának" a menekítésekért.
Sólyom László Magyarország 1939-es segítségnyújtása kapcsán kifejezésre juttatta, hogy 1939-ben a két országnak ellentétes külpolitikai érdekei voltak. A lengyel-magyar barátság és az emberiesség mégis minden ellenkező érdek, politikai kötelezettségvállalás és nyomásgyakorlás ellenére, és azokkal szemben is érvényesülni tudott - emelte ki.
Szólt még arról is, hogy Lengyelország befogadta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet az általa vezetett szabadságharc leverése után, továbbá a lengyelek légiójukkal segítették az 1848-1849-es magyar szabadságharcot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1956-ban a tüntetők "Poznan, Varsó, Budapest" jelszóval indultak tüntetni, a forradalom és szabadságharc bukása után pedig a lengyel társadalom nyíltan kiállt a magyarok mellett, és segélyeket, illetve vért küldött az országnak.
Az államfő kiemelte: a lengyel-magyar kapcsolatok Lengyelországban annak délkeleti részén a legerősebbek, mert "itt voltunk és itt vagyunk fizikailag a legközelebb egymáshoz", ezért is ellenezte, hogy - ha csak átmenetileg is, de - bezárták Magyarország krakkói főkonzulátusát. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az intézmény mihamarabb újra megnyitja kapuit.
Sólyom László közölte: a két ország parlamentjei 2007-ben határoztak arról, hogy március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánítják. Azóta közösen ünnepeltek Varsóban és Przemysl-ben, Krosnón, illetve Debrecenben, Győrött, és most Budapesten tartanak ennek jegyében rendezvényeket.
Lech Kaczynsky lengyel államfő nevében - aki családi okok miatt nem tudott Magyarországra jönni - Mariusz Hanzlik helyettes államtitkár mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet arra: "a magyar-lengyel határ mindig a béke határa volt", a barátság pedig a gyakorlati életben nyilvánult meg. A két ország önkormányzatai kiemelkedő szerepet visznek a barátság ápolásában, s az Európai Unió és a NATO politikájában is mindkét állam részt vesz.
A helyettes államtitkár megjegyezte: a gazdasági kapcsolatok fejlesztése nem lenne lehetséges a magyarországi lengyelek nélkül, ehhez kapcsolódóan megköszönte Magyarországnak, hogy az itteni iskolákban van lehetőség lengyelül tanulni, ami a kisebbségi lengyelek identitását növeli.
A lengyel politikus elmondta: jövőre Poznanban rendezik a magyar-lengyel barátság napját.
A plenáris ülés után Sólyom László és Hanzlyk Mariusz megkoszorúzta Óbudán a katyni mártírok parkjának emléktábláját. A hivatalos program szerint a nap során a Wysocki légió és más hagyományőrző egyesületek korhű öltözékben felelevenítik, hogyan zajlott egy középkori vadászat, illetve hogyan harcoltak a katonák az 1848-1849-es szabadságharcban.
A rendezvény eseményei között szerepel ezen kívül többek között a Téka, a Kincső, a Lazurki és a Duna Művész Együttes műsora, valamint egy történelmi konferencia a lengyel hercegnőről és magyar királynéról, Piast Erzsébetről, aki Károly Róbert magyar király felesége és Nagy Lajos király édesanyja volt. A műsort irodalmi teadélután, filmklub és Chopin-est is színesíti. Forrás: MTI