udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 377 találat lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 361-377

Névmutató: Barabás Miklós

2010. január 8.

Néhány ok arra, hogy idén múzeumba menj
A legnagyobb 19. századi magyar festők művei, vándorkiállítás a pestisről, vagy a székelyudvarhelyi gótok – többek között ez várható idén az erdélyi múzeumokban.
Múzeumi körképünkben erdélyi intézmények igazgatóit kérdeztük meg arról, mik a terveik 2010-re. Kiderült, tavasszal a 19. század legnagyobb magyar festőinek munkáiból láthat kiállítást a közönség Csíkszeredában, nyár végén pedig ugyanott Nagy István új arcát ismerhetik meg a látogatók. Marosvásárhelyen másfél éves projekt eredményét mutatja majd be a klasszikus román festők műveinek kiállítása, míg Sepsiszentgyörgyre 4,5 millió eurós támogatás érkezik, amelyből a múzeum teljes rehabilitációját tervezik. A pestis című vándorkiállítás beutazza Erdélyt, Székelyudvarhelyről pedig útnak indul egy kora népvándorláskori gót települést bemutató, nagyszabású régészeti vándorkiállítás.
Művészeti Múzeum, Brassó 
“Mivel az idei év pénzügyileg nem túl ígéretes, a múzeum másféle programokat szervez, mint eddig – ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek kiállítások” - mondta a Transindexnek Bartha Árpád múzeumigazgató. Elsőként Kövesi György keleti útján készített fényképeinek kiállítása nyílik meg, amely februárban és márciusban lesz látogatható. 
Ugyancsak márciusban a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban mutatják be a brassói múzeum Arthur Coulin-kiállítását, amely február 14-éig látogatható. A tárlat az egyik legnagyobb 20. század eleji, erdélyi festő születésének 140. évfordulóját ünnepli. Áprilisban a Brassó létezéséről tanúskodó első dokumentum 775. évfordulójára a Művészeti Múzeum Brassó képekben és fényképekben címmel tervez kiállítást. Szeptemberben Elena Popea festő tiszteletére szerveznek évfordulós kiállítást, míg novemberben Művészet a kommunizmusban címmel az 1944 és 1989 között készült, a múzeum tulajdonában lévő alkotásokból láthat majd tárlatot a brassói közönség.
Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda 
A csíkszeredai múzeumban az április végén megnyíló, a 19. századi magyar festészetet bemutató kiállítás ígérkezik az év legnagyobb eseményének. Itt olyan művészek alkotásaival találkozhat majd a közönség, mint Barabás Miklós, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Paál László és Szinyei Merse Pál. A június végéig látogatható tárlat több mint hatvan festményt vonultat fel a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből. “A múzeum ötödik, kiemelt kiállítása a magyar művelődéstörténethez, a közkedvelt festészethez való visszatérést jelent majd” - fogalmazott Gyarmati Zsolt igazgató. 
A február 7-én záruló egyiptomi tárlatot két vándorkiállítás, a Démoni ragály: A pestis, valamint Könczey Elemér karikatúra-kiállítása követi majd. Augusztus elején, a csíkszeredai városnapok alkalmával pedig Nagy István életmű-kiállítása nyílik meg a Csíki Székely Múzeumban. “Nagy Istvánt a legnagyobb székely festőművészként tartják számon, de személyisége nincs eléggé markánsan megjelenítve az erdélyi köztudatban” – fogalmaz Gyarmati Zsolt, és hozzáteszi: nem lehet eleget beszélni róla. A csíkszeredai múzeum saját, húsz képes gyűjteménye mellé újabb 16 Nagy István-művet vásárolt meg az alkalomra 7000 euró értékben, a kiállítást pedig a magyarországi Antal Péter műgyűjtő tulajdonában lévő képek egészítik majd ki. Októberben a cserkészet történetét bemutató tárlattal, novemberben pedig Plugor Sándor grafikus, festő kiállításával várják a múzeum látogatóit. Az igazgató reményei szerint 2011 első felében befejeződhet a 2005-ben elkezdett korszerűsítés a múzeumban, és elkészül az Erdélyben egyedülálló látványraktár, amely gördíthető polcrendszerével egyszerre lesz helytakarékos és látványos. Hiszen – mint az igazgató elmondta –, a múzeum tevékenységének jelentős része, a gyűjtés, konzerválás, restaurálás a színfalak mögött zajlik: ebbe nyerhet majd betekintést a közönség a látványraktár révén, egy-egy múzeumi nyílt nap alkalmával.
Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós 
Gyergyószentmiklóson egyelőre csak rövid távon mer tervezni Csergő Tibor András múzeumigazgató, hiszen hogyha megérkezik az épület felújítására a regionális operációs programból megpályázott pénz, a múzeumnak költöznie kell. Az új, ideiglenes székhely pedig egyelőre csak raktárhelyiségek, irodák befogadására alkalmas. Az intézmény ugyanakkor kurátori szerepet vállal több vándorkiállítás szervezésében, ilyen volt tavaly a Térbe zárt pillanat című sztereófotó-kiállítás, illetve A pestis című tárlat is. A távlati tervek között szerepel a Magyar Vendéglátóipari Múzeum anyagából összeállított vándorkiállítás megszervezése, az év első felében pedig többek között Ardai Ildikó iparművész kiállítását láthatja majd a közönség.
Művészeti Múzeum, Kolozsvár 
A Bánffy-palotában működő múzeumban több romániai kortárs alkotó kiállítása is látható lesz idén, a Képzőművészek Romániai Egyesületének Kovászna, Beszterce, Maros megyei szervezetével együttműködve. A múzeum saját anyagából is számos válogatást láthat majd a közönség: Kolozsvár képzőművészeti védjegye címmel például Ioachim Nica és Feszt László műveit mutatják be.
Constantin Dinu Ilea és Ion Țuculescu képzőművészek születésének századik évfordulóját is egy-egy kiállítással ünnepli a múzeum, illetve tárlatot szerveznek Georgeta Arămescu Anderson műveiből is. De a tervek között szerepel az intézmény saját gyűjteményéből összeállított önarckép-kiállítás, valamint a nagybányai iskola festőinek tárlata is. A Tribuna újsággal közreműködve a múzeum nemzetközi grafikai kiállítást tervez, míg a német kulturális központ együttműködésével a 20. század eleji reklámot és designt bemutató tárlatot nyitnak majd meg. A Művészeti Múzeumban megtekintheti majd a közönség a magyarországi Kornis Péter fotóművész munkáit is.
Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely 
A marosvásárhelyi múzeumban idéntől lesz látható egy nagyobb, másfél éve folyamatban lévő beruházás eredménye: a klasszikus magyar művészeti kiállítás klasszikus román művészeti kiállítással egészül ki. A Várban idén nyílik meg a múzeum kincstári gyűjteményének állandó kiállítása, és ugyanott terveznek egy, a 17. századi Marosvásárhely céhes életét bemutató tárlatot is. Hogyha év végéig elkészül az erre szánt helyiség rendbehozása a Várban, megnyitják a Székely Színház emlékszobáját is. 
A múzeum több vándorkiállításnak is otthont ad majd, köztük A pestis című tárlatnak. Május 17-én az intézmény nagyobb szabású rendezvénnyel készül a Múzeumok éjszakájára, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg. Soós Zoltán igazgató elmondta, többek között szabadtéri koncert megszervezésére is készülnek a Kultúrpalota előtt.
Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad 
A nagyváradi múzeum január 3-ától ideiglenesen zárva tart: az intézmény a Királyi Hadapródiskola épületébe költözik, mivel eddigi székhelye, a római katolikus püspöki palota visszakerült az egyház tulajdonába. Az intézmény legkorábban év végén nyílhat meg újra.
Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy
Az intézmény nemrég 4,5 millió eurós támogatást nyert a regionális operacionális programból – amint a pénz megérkezik, elkezdődhet a múzeum Kós Károly tervezte épületének és környezetének rehabilitációja. 
Molnár István Múzeum, Székelykeresztúr
A múzeumban havonta egy képzőművészeti- vagy fotókiállítás megszervezésére készülnek, amelyek elsősorban erdélyi magyar, ezen belül is főként székelykeresztúri alkotók műveit mutatják majd be: többek között Kádár Dombi Péter szobrait, Kalló László festményeit és Czire Alpár fotóit láthatja majd a közönség. Nem hiányoznak majd a néprajzi kiállítások sem, többek között kecseti bundikákat, azaz cifra férfimellényeket láthatnak majd a Molnár István Múzeum látogatói. A kiállítások mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, valamint az erdélyi kiadók, újságok szerkesztőivel szervezett találkozások színesítik majd az intézmény programját. A színfalak mögött pedig mentő ásatások folynak a város területén, amelyek az őskor, népvándorláskor és középkor emlékeire koncentrálnak.
Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely 
A múzeum egyik legütősebb idei eseményének ígérkezik az a régészeti vándorkiállítás, amelyet a tervek szerint május és október között elsőként Székelyudvarhelyen mutatnak be. Róth András igazgató elmondta, a helyi régészek egy gót települést tártak fel a város környékén, ahonnan óriási anyag gyűjt össze, érdekes újdonságokkal. 
A Magyar Kultúra Napját a múzeum tulajdonában lévő művekből összeállított szobrászati kiállítással, a Föld Napját természetrajzi tárlattal ünnepli majd a múzeum. A tervek között szerepel egy képzőművészeti kiállítás megszervezése is a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola volt tanárainak munkáiból. Az év második felében pedig Kosztándi Jenő és Katalin kézdivásárhelyi képzőművészek gyűjteményes kiállítására készülnek. Az érdeklődők Székelyudvarhelyen is megtekinthetik majd A Székely Hadosztály emlékezete című vándorkiállítást. Ugyanakkor nem marad el az évtizedes múltú erdélyi magyar restaurátor-továbbképző konferencia sem, amely az előadások után hagyományosan tanulmányi kirándulással zárul. Őszre két iparművészeti kiállítást is terveznek, ahol nyomdászjelvényeket, illetve Székelyföld magán- és társulati pecsétjeit láthatja majd a közönség. Jelenleg pedig a Haáz Rezső Múzeum ad otthont A pestis című vándorkiállításnak, amelyet január 16-áig tekinthetnek meg az udvarhelyiek. 
Fülöp Noémi. Forrás: Transindex.ro

2010. február 13.

200 éve született Barabás Miklós festőművész
Kétszáz éve, 1810. február 10-én született Barabás Miklós, az első magyar festő, aki művészetéből tudott megélni.
Az erdélyi Kézdimárkosfalván, református székely családban született. A nagyenyedi kollégiumban kezdett arcképfestéssel foglalkozni, majd Nagyszebenben tanult festészetet. Elsajátította a litográfia (kőnyomat) fortélyait, e technikával készült képei egész élete során keresettek maradtak. 1829- ben Bécsbe utazott, hogy festészetet tanuljon a Képzőművészeti Akadémián, de néhány hónap múlva hazatért.
Barabás 1831-ben Bukarestbe költözött, ahol keresett arcképfestő lett, bejáratos volt a bojárok köreibe. Két év múlva itáliai tanulmányútra indult, Velencében a híres skót tájképfestőtől, William Leighton Leitch-től elleste a vízfestés technikáját, s természetábrázolását is újfajta szemlélet kezdte jellemezni.
Velencében lemásolta Veronese Európa elrablása című képét, amellyel 1835-ben Pesten nagy sikert aratott. Élete hátralevő részében kisebb megszakításokkal Pesten élt, s munkásságával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város az ország művészeti központja lett.
A legmaradandóbbat az arcképfestés terén alkotta, tökéletes technikájához kiváló kapcsolatteremtő képesség járult. Mivel mindenkiben meglátta és érzékeltette a vonzó tulajdonságokat, felkapott művésszé vált, olyannyira, hogy Magyarországon először ő tudott megélni képeinek bevételéből.
Szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette, jelentős Liszt Ferencet és Bittó Istvánnét ábrázoló munkája, de Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és Petőfi Sándorról is készített portrét. Igen szorgosan dolgozott, művei között volt olajfestmény, rajz, akvarell, életkép, tájkép, megfestette a Lánchíd alapkő-letételét, illusztrált irodalmi lapokat, évkönyveket, sőt elvállalt boltcégért is.
Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplőit, Görgeytől Kiss Ernőig, Batthyánytól Leiningenig, Szalay Lászlótól Bemig, Klapkától Táncsicsig sorakoznak aprólékosan megfestett portréi. A politikától azonban távol tartotta magát, az ötvenes években Ferenc Józsefet is megfestette. Önéletrajzában így írt: "Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S mihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem."
Barabást sokat bírálták, amiért hosszú pályája során nem fejlődött, semmit nem változott. A reprezentatív portréfestés híve volt, és ebben a műfajban tökéleteset alkotott, csoportképei, életképei ugyanakkor kissé merevek és kompozíciói is mutatnak hiányosságokat.
Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, ennek elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1836-ban levelező tagjainak sorába választotta. 1859-ben ő kezdeményezte a Képzőművészeti Társulat megalakítását, 1862-től haláláig annak elnöke is volt, 1867-ben Pest városának képviselőjévé választották. 1898. február 12-én halt meg Budapesten. Legkiemelkedőbb alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.
Székely-Benczédi Endre. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. február 13.

A képzőművészetek éve Székelyföldön
Még ősszel, a Barabás Miklós Céh 80. évfordulója alkalmából jeleztük, hogy a képzőművészetek évének nyilvánította a 2010-es esztendőt Kovászna megye önkormányzata, a kezdeményezéshez csatlakozott a szomszédos Hargita megye is.
"A tavalyi Benedek Elek-emlékév sikerén felbuzdulva megvizsgáltuk, hogy milyen ügynek szentelhetjük ezt az esztendőt, és kiderült, hogy több mint 15 háromszéki képzőművész születésének vagy halálának van kerek évfordulója az idén" – mondta az MTI-nek Tamás Sándor, a történelmi Háromszéket magába foglaló Kovászna megye önkormányzatának elnöke. Ezért nem egy személynek a munkásságáról fognak megemlékezni, hanem magáról a képzőművészetről, a sepsiszentgyörgyi városi önkormányzattal együtt így a képzőművészetek évének nyilvánították az ideit. Ehhez csatlakozott Hargita megye is.
A szervezésbe bevonták a képzőművészek szövetségét, a háromszéki képzőművészek egyesületét, a Barabás Miklós Céhet, a program felelőse pedig Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lett. A tervek szerint nemcsak kiállításokat szerveznének, hanem új galériát építenének, monográfiákat, katalógusokat és emlékalbumokat adnának ki – közölte Tamás Sándor, hozzáfűzve: szeretnék előtérbe helyezni, megismertetni a fiatal képzőművészeket is. A rendezvények azonban túlmutatnának Székelyföld határain, a tárlatokat, művészközösségeket a magyarországi testvérmegyékben, a testvértelepüléseken, valamint Svédországban is bemutatják.
A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő momentuma Gyárfás Jenő festőművész szobrának felavatása lesz, a nevét viselő képtárral szemben, Sepsiszentgyörgy főterén. A másik fontos mozzanat Barabás Miklós születése 200. évfordulójának megünneplése.
Tamás Sándor tájékoztatott arról is, hogy a Kovászna megyei önkormányzat 100 000 lejt különített el a rendezvény finanszírozására. "Valljuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben is áldozni kell az értékteremtő kultúrára" – hangsúlyozta az MTI-nek Tamás Sándor.
Könyvekről inkább semmit
Miközben a média arról fecseg, hogy most aztán már csakugyan lőttek a Gutenberg-galaxisnak, egyszer s mindenkorra lejárt az ideje a könyvnek, merthogy a világhálós olvasás kiszorította a kényelmes, hátradőlős otthoni, könyvtári vagy íróasztal melletti szellemi táplálkozást, a felcseperedő nemzedék már csak az iskolában lát "hagyományos" könyvet, egyébként az e-könyveken (ingyenesen letölthető elektronikus könyveken) szocializálódik, és a büdös életben nem fog a kezébe többé papírra nyomott olvasnivalót, aközben meg azt tapasztaljuk, hogy papírra nyomott kiadványokból soha nem látott-tapasztalt dömping mutatkozik: "klasszikus" könyvek millióival árasztja el a piacot a sok száz kiadó. Szaporodnak, korszerűsödnek a nyomdák mifelénk is. Az ember hiába kapkodja a fejét, menne már-már falnak az önsajnálattól – most végre feltölthetné pár poros polcból álló soványka könyvtárát, hiszen íme, egyetlen vidéki könyvvásáron is lába elé terül a fél világirodalom –, mert úgy jár, mint az egyszeri karrierista; mire valamit is megengedhetne magának, kiderül, hogy már szinte semmit sem engedhet meg: huzat süvít a pénztárcában, cincog az eurócent a zsebben.
Méltatlankodó ismerősök állítanak meg úton-útfélen, hogy ez a fenenagy szabadság eszmeileg is mennyire felhígította a piacot: manapság könyvet ír boldog-boldogtalan; és milyeneket, uramisten!... Hát szabad ezt? Hát nincs, aki határt szabjon a sok giccsnek? Több az író, költő, mint a tisztes kenyérkereső, több az emlékezés, mint az emlék; amennyi magról kelt poéta, átokverte grafomán, önjelölt antikommunista, mosakodós nómenklaturista, reszketeg hadfi – mind-mind kötetet ad ki. Mi több, elvárják, hogy a sajtó és a szakma beszéljen, írjon – naná, hogy csakis dicsérőleg!, szemelvényeket közölve – a dicső fércművekről, zengzetes kritikák kürtöljék azok hallatlan halhatatlanságát. Hát nincs, aki megmondaná ezeknek: "Coki!, eddig s ne tovább, fűzfalombos pancser banda?!..."Maholnap belefúlunk a randa ballasztba!...
Vörösmarty Mihály is eltűnődött azon, hogy ment-é a könyvek által a világ elébb. Meg is válaszoltaforma, de a kérdés, mint a nagy gondok igazán, máig érvényes, a probléma nyitott maradt.
Jean de La Bruyere francia moralista (1645 – 1696) megfogalmazta az emberek viszonyulását az írott szóhoz. "Az ostobák elolvasnak egy könyvet, és egyáltalán nem értik; a középkorú szellemek azt hiszik, hogy tökéletesen értik; a nagy szellemek olykor nem értik egészen: homályosnak találják benne azt, ami homályos, aminthogy világosnak találják azt, ami világos; a »szép szellemek«, a tetszelgők homályosnak akarják találni azt, ami egyáltalán nem az, és nem akarják megérteni azt, ami nagyon is érthető."
Ez ma annyival egészíthető ki, hogy az ostobák egyáltalán, a középkorú szellemek egész ritkán, a »szép szellemek«, a tetszelgők majdnem sosem olvasnak, minek következtében éppúgy nem értik, találják homályosnak vagy világosnak a felkapott, éppen divatos "műveket", mint dicstelen elődeik, ellenben képesek tévés műsorok négyszögletű kerekasztalainál szakmányban csépelni a szót, pró és kontra, miután valaki, aki tényleg olvas, érdemben merészel beszélni egyik-másik alkotásról.
A műveket pedig a "nagy szellemek" állítják a közvélemény érdeklődésének fókuszába. Ezek a tévés világ intellektuális celebjei. Időnként, mint korpa közé, odakeveredik egy-egy elvetemült idióta, aki homályosnak mondja a homályost és világosnak a világost – de az efféléket hamar kipenderítik.
Ami pedig a rengeteg szemetet illeti, arról is volt véleménye mösziő Bruyer Jánosnak: "A rossz könyveknek szabadon kell a nyilvánosság elé kerülniük, hogy az emberek szabadon választhassák ki a jót."
Nincs naivabb a moralistánál. Bár az is igaz lehet, amit Szerb Antal mond róla: "Ha ma élne, talán újságkrokikat írna, és ennek a szép és nehéz műfajnak legfélelmetesebb virtuózai közé tartoznék."
Isten a lelkem, talán mégis jobb (nekünk!), hogy odaátról kontemplálja a maga hűvös derűjével ezt a cudar világot...
Bölöni Domokos. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. április 24.

Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik
Remekművek a 19. század magyar festészetéből
Csíki Székely Múzeum 2010. május 1 – július 25.
A 19. századi magyar festészet remekeit bemutató kiállításunk előzmény nélküli Erdélyben. Az elmúlt három év vendégkönyvi bejegyzései alapján úgy gondoljuk, hogy idei projektünk jelentős űrt pótol a romániai magyarság művelődéstörténetében, tovább erősíti a minőségi kultúrafogyasztást, a múzeumlátogatási szokást – olvasható Gyarmati Zsolt múzeumigazgató sajtótájékoztatójában.
Tudatosan választottuk a klasszicizmus, a romantika, a realizmus, az impresszionizmus által meghatározott hosszú 19. század festészetét, ugyanis ekkor bontakozik ki a maga teljességében és válik az európai művészet szerves részévé nemzeti festészetünk.
Hagyományosan jó szakmai kapcsolatunk okán a kiállítási anyag java részét a Magyar Nemzeti Galéria nagyszerű gyűjteményéből válogattuk: ötven műtárgy képezi tárlatunk törzsanyagát. A reprezentatív válogatást tovább gazdagítja a Budapesti Történeti Múzeumtól kölcsönzött tizenkét festmény.
Törekedtünk arra, hogy a 19. század magyar festészetét meghatározó művészek reprezentatív alkotásaiból rendezzünk kiállítást. Műveiket kronológiai és tematikus egységekbe állítva, Székelyföldre hozzuk a magyar történelmi, táj- és portréfestészet remekműveit.
Tizenkilenc neves festő hatvankét alkotását mutatjuk be, megcsodálható lesz többek közt Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Paál László, Mednyánszky László, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Benczúr Gyula művészete.
A kiállítás rendezői: dr. Bakó Zsuzsa főosztályvezető, festészeti osztály (MNG), dr. Basics Beatrix főigazgató-helyettes, művészettörténész (BTM).
A kiállításhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozások, illetve a már hagyományossá vált Erdély-szintű diákvetélkedők is lesznek.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. április 26.

A mecenatúra közösségi feladat
Átadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait Kolozsváron
Az alkotás, a szellemi értékteremtés támogatása közös kötelességünk: hiszen a mecénás és az alkotó közötti viszony csak akkor elfogadható, ha maga a közösség a mecénás – jelentette ki Markó Béla minszterelnök-helyettes pénteken, a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjainak idei átadásán.
Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett díjátadón irodalom, képzőművészet, zene és színjátszás terén kilenc-kilenc, film és televízió terén pedig öt alkotó részesült a 900 lej értékű, egy évre szóló havi ösztöndíjban. A díjkiosztó gála keretében kiállítást szerveztek a 2009-es képzőművészeti díjazottak alkotásaiból, amelyeket Németh Júlia, a Barabás Miklós Céh alelnöke méltatott.
A Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjbizottságához ez alkalommal 260 pályázat érkezett, 41 zene, 48 színházművészet, 97 képzőművészet és fotográfia, 39 irodalom, 35 film és televízió kategóriában. A bizottság tagjainak ezek közül kellett kiválasztania a 41 nyertest, akik egy éven át részesülnek a 900 lej értékű havi ösztöndíjban.
Irodalom kategóriában Bakcsi Botond, Bonczidai Éva, Dimény Lóránt, Horváth Előd Benjámin, Kovács Adél-Evelin, Potozki László, Szabó Róbert Csaba, Vallasek Júlia és Vári Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Balázs József, Fazakas János László, Ferencz S. Apor, Horváth Levente, Izsák Előd, László István, Martini Yvette, Szabó András, Szabó Krisztina.
Balázs Gáspár Emil, Deák Sándor, Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka (csoportos ösztöndíj), Molnár Endre és Molnár Ilona (csoportos ösztöndíj), Pataki Adorján, Pöllnitz Boróka, Sándor Árpád, Sófalvi Emese és Szász Szabolcs zene kategóriában részesülnek az egy évre szóló ösztöndíjban.
Színházművészet kategóriában Dálnoki Csilla, Gajai Ágnes, Kelemen Kinga, Kicsid Gizella, Laczkó Róbert, Molnos András, Némethy Zsuzsánna Gabriella, Pál-Ferenczi Gyöngyi és Tóth Árpád pályázatát bírálták el pozitívan.
Film és televízió kategóriában Dunai László, Kassay Réka, Krézsek Cecília, Kulcsár Andrea és Püsök Botond kapta meg a Communitas Alapítvány egyéves alkotói ösztöndíját.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. május 12.

Remekművek a Csíki Székely Múzeumban
Megnyílt a Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik című tárlat, amelyet a Csíki Székely Múzeum szervezett, együttműködve a Magyar Nemzeti Galériával és a Budapesti Történeti Múzeummal. Pénteken a támogatók tekinthették meg a tárlatot, szombattól pedig minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A magyar nemzeti festészet a hosszú 19. században bontakozik ki a maga teljességében, és ekkor válik az európai művészet szerves részévé. Erről az időszakról, a romantika, a realizmus, az impresszionizmus által meghatározott 19. századi festészetről nyújt átfogó képet a kiállítás. A magyar portré-, táj- és történelmi festészet kiemelkedő egyéniségeinek emblematikus munkáit kronológiai sorrendben, tematikus blokkok keretében mutatják be. Olyan festőóriások alkotásai érkeztek Csíkszeredába, mint Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Paál László, Mednyánszky László, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Benczúr Gyula.
A kiállítás megrendezésében nagy szerepet játszott a Csíki Székely Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) hagyományosan jó szakmai kapcsolata, hiszen a kiállítási anyag java részét, ötven műtárgyat a budapesti intézmény gyűjteményéből válogatták ki. A reprezentatív válogatást tovább gazdagítja a Budapesti Történeti Múzeumtól (BTM) kölcsönzött tizenkét festmény. Az európai színvonalú kiállítást Bakó Zsuzsa, az MNG festészeti osztályának vezetője, valamint Basics Beatrix, a BTM főigazgató-helyettese rendezte.
Az ünnepélyes megnyitó házigazdája Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója volt, a látogatókat Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntötte. A szakmai bemutatást a kiállítás rendezői tartották, ugyannakkor az MNG részéről Csák Ferenc főigazgató és Szücs György főigazgató-helyettes, valamint a bukaresti magyar nagykövetség sajtó- és kulturális tanácsosa, dr. Balázs Ádám tisztelték meg jelenlétükkel az eseményt.
A kiállítás július 25-ig látogatható.
G. Dávid Bíborka, Csíki Székely Múzeum
Népújság (Marosvásárhely)

2010. május 12.

Búcsúra hangolva
Az első és második világháborúban a Gyimesi-szorost, és ezáltal Magyarország ezeréves határát védő katonák tiszteletére állítanak emlékhelyet Gyimesbükkön. Kontumác konzervált romjaira egy hatalmas gránittáblát helyeznek el, melyre mintegy 500 név kerül fel, a táblát pünkösd vasárnapján avatják fel nagyszámú magyarországi zarándok jelenlétében. Eközben a csíkszeredai városvezetés, a rendőrség, a mentőszolgálat és az egészségügyi intézmények teljes gőzzel készülnek a jövő heti csíksomlyói búcsúra, a helyi vendéglátó-ipari egységek pedig különleges ajánlatokkal várják a távolabbról érkező zarándokokat.
A pünkösdi búcsúra készül Csíkszereda és környéke. A helyi önkormányzat mellett az egészségügyi intézmények, valamint a rendőrség is teljes gőzzel az eseményre koncentrál, a helyi vendéglátó-ipari egységek pedig különleges ajánlatokkal várják a távolabbról érkezőket. A Szentlélek eljövetelének ünnepe vallásos jellege mellett több százezer magyar találkozóhe-lyévé is vált az évek során. A külföldről érkező turistáknak sok esetben többnapos kirándulással egybekötve ajánlják a pünkösdi zarándoklatot, hogy a vallásos feltöltődés mellett az utazóknak lehetőségük legyen megismerni a Székelyföldet.
Többletprogram a vendégeknek
Ferencz Csaba, Csíkcsomortán panziótulajdonos polgármestere is több vendéget vár pünkösdkor. Elmondása szerint a turisták főként a helyi jellegzetességekre kíváncsiak. „Szeretik megkóstolni a hagyományos ízeket, a házi kenyeret vagy házi tejet, és ha már itt vannak, ajánlani szoktuk nekik a szekerezést, a rövid kirándulásokat a havasokban” – fogalmazott. Csíkszereda legnagyobb befogadóképességű szállodája, a Fenyő Hunguest Hotel is minden évben különleges ajánlattal várja a megyeközpontba látogatókat, különböző csillagtúrákat és hagyományőrző programokat kínálnak számukra, magyarázta Püsök Lóránd, a Fenyő eladási igazgatója.
Kulturális programkínálat
Hogy a városba érkező turisták minél szélesebb köre láthassa Munkácsy Mihály, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Paál László alkotásait, a Csíki Székely Múzeum – ahol a Remekművek a 19. századi magyar festészetből című kiállítás július 25-éig tekinthető meg – is hosszabbított nyitva tartással üzemel jövő hétvégén. „Minden évben igyekszünk a pünkösdi búcsú időszakára hangsúlyosan felkészülni, idén május 21. és 24. között, vagyis péntektől hétfőig hosszabbított nyitva tartással, reggel 9-től este 8 óráig várjuk a látogatókat” – tájékoztatott Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. A szombati búcsúra korábban érkezők ugyanakkor kikapcsolódásképpen ellátogathatnak a magyarországi Chameleon Big Band zenekar szórakoztató előadására is, pénteken, május 21-én, 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házába.
Útlezárás és kereskedési tilalom
A csíkszeredai városvezetés pünkösd alkalmával fokozottan figyel az autósforgalomra, ezért már a búcsút megelőző napon útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra lehet számítani. „Egyeztettünk a csíksomlyói ferences rend képviselőivel és lakossági fórumot is tartottunk, így mostanra már kialakult egy rendje ennek az eseménynek” – fogalmazott Antal Attila alpolgármester. A helyi rendőrséggel abban állapodtak meg, hogy péntek délután lezárják a búcsús misének helyet adó Hármashalom-oltárhoz, egyben Csíksomlyóra vezető Szék útját és a Nagymező utcát. Szombaton teljes útlezárásra kell számítani, a gépjárműveket – a parkolóhelyek korlátolt számát tekintve – a város bejáratainál kell hagyniuk az ideérkezőknek, hangsúlyozták a szervezők. Antal ugyanakkor elmondta, egyetlen közterületen sem engedélyeznek kereskedelmi tevékenységet. „A búcsús vásár lebonyolítását a csíksomlyóiakra bíztuk, így ha az eladók bekérezkednek az udvarokra, és kiváltják a szükséges engedélyeket, felállíthatják standjaikat” – hangsúlyozta az alpolgármester.
Felkészültek a mentősök
A biztonsági intézkedések keretében a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársai is minden egységet mozgósítanak május 22-én, a búcsú napján. „A pünkösdi búcsú a mi életünkben is nagy nap, és az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy jó csapataink vannak, helyt tudunk állni” – közölte Péter Szilárd, a Hargita megyei Mentőszolgálat igazgatója. Az egészségügyi intézmény vezetője elmondta, egy katasztrófa előfordulására is felkészült a mentőszolgálat, hiszen szükség esetén más városokból is mozgósítanak mentőegységeket. A Hargita Megyei Mentőszolgálat 7 orvos munkatársa dolgozik a búcsú napján, 15–18 esetkocsival, emellett minden évben pünkösdöt megelőzően szervezik a mentőügyi konferenciát, így az idelátogató orvosok tapasztalatait, tudását is felhasználhatják szükség esetén.
„Kétféleképpen kérhetnek tőlünk segítséget a rászorulók: az egységes 112-es segélyhívószámot tárcsázva, illetve a felállított öt elsősegélynyújtó sátornál, akár a nyeregben, akár a borvízforrás melletti standnál, akár a templomkertben, vagy a járványkórház kertjében” – magyarázta a szakértő. Elmondása szerint a hegyimentők és a Vöröskereszt munkatársai is aktívan részt vesznek a búcsún.
A búcsú napján 150 rendőr teljesít szolgálatot, és öt rendőr érkezik Magyarországról, akik szintén segítenek a rendfenntartásban, illetve a közbiztonság megteremtésében.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 12.

Kós András emlékére
(1914–2010)
„Legrégibb, teljesen világos emlékem (...) az élő fáról, viruló virágról, az ég napjának éltető sugaráról szól. A tavasznak erdőillatú, madárdalos muzsikájáról.” E szavakkal kezdi 2004-ben, 90. születésnapjára megjelent memoár-kötetét Kós András, s a tavaszutó, nyárelő erdőillatú, madárdalos muzsikája kíséri végső útjára is. Emlékét immár az öröklétbe viszi magával a Mester, a fa szerelmese, lélekbúvára és utolérhetetlen megmintázója, korunk erdélyi, összmagyar, sőt bátran mondhatjuk: európai szobrászatának emblematikus alakja.
Múlt év novemberében még ünnepeltünk. Szép, kerek évfordulót: a 95.-et. A művész mint mindig, akkor is bizakodón tekintett a jövőbe, bár a komoly fizikai erőt követelő alkotástól, a szobrászattól már búcsút kellett vennie, sőt, arra sem vállalkozhatott, hogy rendezze borjúmáli műtermének kertjét, ahová még 90 évesen is rendszeresen kijárt, és fiatalokat meghazudtoló energiával kaszálta a füvet. Minderről le kellett mondania, a művészeti élet eseményeit azonban továbbra is élénk érdeklődéssel figyelte, különösképpen pedig a Barabás Miklós Céhbe tömörült tanítványai és társaik életútját, tevékenységét. A Céhet, amelyet 1929-ben édesapja alapított, valamelyest saját gyermekének is tekintette. Joggal, hiszen oroszlánrésze volt abban, hogy a romániai magyar képzőművészeket tömörítő szakmai szervezet 1994-ben újjáalakulhatott, s mára másfélszáznál is több tagot számláló, országos szervezetként ünnepelhette megalakulásának 80. évfordulóját. A 2009. november 6-án, két nappal a Mester születésnapja után, az általa vallott eszmék szellemében Sepsiszentgyörgyön megrendezett ünnepi kiállítást a szervezők születésnapi ajándéknak szánták. A tiszteletbeli elnök azonban, aki addig a BMC szinte valamennyi, a kolozsvári székházban havonta sorra kerülő kiállításán részt vett, ezen a nagyszabású ünnepi eseményen, betegsége miatt már nem lehetett jelen, csupán egyik faszobrával képviseltette magát a tárlaton.
Kós András szinte az egész 20. századot felölelő, s a 21. századba is átnyúló munkássága mérföldkő az erdélyi szobrászatban. A művésznek sikerült mindazt az értéket, a kincseknek azt a sajátos tárházát beépítenie életművébe, amit az előző korok megvalósítottak. Munkásságának erdélyi talajból táplálkozó, kiapadhatatlan gyökerei ezek, konkrét valójukban azonban már nem érhetők tetten: új minőséggé átlényegülve hirdetik azt a sajátos, korok és stílusok fölé emelkedő művészi világot, amely egyedi és utánozhatatlan.
A szobrász a szavaknak, a míves beszédnek is mestere. A törzsét soha meg nem hajlító, szívós, minden viharnak ellenálló tölgy kedvenc fája, mondhatni példaképe volt. A fadöntésnek áldozatul esett magányos tölgy halálának művészi megjelenítésével, mintha saját elmúlásának állított volna emléket.
„Egyszer a fában valami megroppant. Talán szíve hasadt meg? A hatalmas testét remegés fogta el. (…) Aki most a fa hegyét nézte, s jó szeme volt, észrevehette, hogy egészen lassan, szemmel alig kivehetően, mintha az első pillanatokban még szemérmesen palástolni igyekezett volna gyengeségét, aztán már visszavonhatatlanul megindult a neki rendelt dőlés irányába. Az éltető tövétől elszakadni kényszerített súlyos test pattogó-recsegő zaja most a halálával tusakodó magatehetetlen óriásnak kétségbeesett hörgéséhez hasonlított. Aztán magát megadva, utolsó hangos sóhajtással a neki rendelt helyre omlott. (…) Csend. Vége.”
Az erdélyi faszobrászat óriása, a Mester immár végképp megpihent. Életműve viszont ott ragyog a halhatatlanok panteonjában. Alkotásainak java része pedig a legméltóbb helyen, a Farkas utcai református templom sekrestyéjében lelt állandó otthonra.
Kedves Mester, mi barátaid, szeretteid, tanítványaid nem búcsúzunk, hiszen úgy érezzük továbbra is velünk maradsz, csak most már odafentről irányítod lépéseinket, bíztatsz alkotásra, kitartásra, egyenes beszédre. Köszönjük.
Szabadság (Kolozsvár)

2010. június 16.

Kós András szobrászművész életművének megőrzéséről
Kolozsvár – Június 15-én a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra Kós Andrást. Jakobovits Miklós festőművész fogalmazott meg néhány gondolatot a szobrász életművének megőrzéséről
Életének 96-ik esztendejében, 2010. június 11-én elhunyt Kós András szobrászművész, ny. főiskolai tanszékvezető tanár. Végső búcsúztatására június 15-én, kedden délelőtt került sor a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájában, a református egyház szertartása szerint. Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke néhány gondolatot fogalmazott meg a neves szobrászművész életművének megőrzése érdekében. Úgy vélte: jó volna, ha megjelenne a Németh Júlia által írt kitünő Kós András albumnak egy sokkal nagyobb méretű, bővített kiadása. Egy életmű monográfia igényes, nagyvonalú grafikai szerkesztésben, esetleg kibővítve más szobrászok, illetve képzőművészek által írt szövegekkel. “Én a pályázat megindoklását vállalom, csak közösen tudjuk meg, hova lehet elküldeni”, hangsúlyozta. Megítélésében ugyanakkor katalógust lehetne kiadni a múzeumi anyagról, esetleg több nyelven, plusz egy plakátot kitenni a templomban lévő gyűjteményről. A református egyház részére valamilyen állami segítséget szerezni a gyűjtemény folyamatos üzemeltetésére, illetve a felvigyázó vagy gondnok díjazására.
Múzeum-műterem
Valamilyen formában meg kellene őrizni a Mester műtermét a család tulajdonában és felügyelete alatt, mint múzeum-műtermet, és ezt olyanszerűen megszervezni, mint a Szabédi vagy a Györkös Mányi házat. Egy televízió is helyet kaphatna itt, a művész munkásságát és nagyszerű egyéniségét bemutató vetítések céljából. Ugyanakkor a kolozsvári Pavlov utcát nem volna túlzás Kós Andrásról elnevezni, vagy amennyiben ez nem lehetséges, abban az esetben egy másik utcát feltétlenül el kéne neveztetni a Mesterről. Ma létező képzőművészeti kör vagy iskola, szobrászati tábor is viselhetné az elhunyt nevét, fejtette ki Jakobovits Miklós.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2010. június 22.

In memoriam Kós András
Kós András szobrászművész, nyugalmazott főiskolai tanár, az összmagyar képzőművészet emblematikus alakja, életének 96. esztendejében, 2010. június 11-én eltávozott az élők sorából. Az erdélyi faszobrászat óriása immár végképp megpihent, életműve viszont ott ragyog a halhatatlanok panteonjában. Alkotásainak java része pedig, a Mester óhajának megfelelően, az életében oly fontos szerepet játszó Farkas utcai református templom sekrestyéjében lelt állandó otthonra. 2010. június 15-én a Házsongárdi temetőben népes tömeg kísérte utolsó útjára a művészt. Fazakas Zsolt református lelkipásztor búcsúszavai és a szertartás végeztével a család, valamint Kós András barátai, tisztelői a Farkas utcai templomban lévő állandó kiállítás felemelő légkörében emlékeztek a Mesterre.
A szobrász halálára
Felmérhetetlen veszteség érte az erdélyi művészeti életet. Távozott közülünk Kós András, Erdély és Közép-Európa egyik legnagyobb szobrásza.
A képzőművészek számára különösen nagy ez a veszteség, hisz Ő volt a Barabás Miklós Céh tiszteletbeli elnöke is, aki hitelével, erkölcsi és szellemi rangjával a Barabás Miklós Céh lényegét jelentette.
Ő volt az a nagyszerű kezdeményező, aki 1994-ben megindította a Barabás Miklós Céh újraszervezését és magára vállalta a szervezés kezdeti nehézségeit.
Mint templomi gótikus szobrok vonulnak fel előttünk remek alkotásai, mint olyan jelzések az időről és Erdélyről, melyek nagyszerű jellemek karaktereit mutatják be, mint küzdeni tudó, de egyben felszentelt alakok, melyeknek erkölcsi magasságába mindannyian vágyunk.
Ennek a nagyszerű szobrászatnak és formalátásnak az összetartó ereje a művész jelleme. Jellemének az átütő ereje sugárzik át a csiszolt fa szépségén keresztül, egy olyan magasztos légkörbe emelve minket, mely megszenteltté és ünnepé teszi hétköznapjainkat.
Felbecsülhetetlen művészeti aktivitása mellett Kós András a szobrász generációk egész sorát nevelte fel, akik nemcsak a nagy mesterségbeli tudást, művészi komolyságot tanulták a Mestertől, hanem jellemük is a Kós András-i magasságokon edződött meg.
Kitartásuk, művészi elhívatottságuk példaképe Kós András volt, az a nagyszerű szobrász, aki nem ismerte a művészi megalkuvást, aki csak saját lelkének belső hangjaira figyelt, akinek művészi látása közel érezte magához Erdély nagyjait, akinek monumentális alkotásai úgy állnak időtlenül a térben, mintha örök időktől odaálmodták volna, Ő általa újat tudunk meg az ember rejtett lelkiségéről, időtlen figurái erőt-adóak.
Kós szobrászata hatalmas energiákat hordoz, hihetetlen fegyelemmel és alkotói összetartó erővel egyesíti a szobrászati formát az emberi mondanivalóval.
Ünnep ez a szobrászat a szem számára és ugyanakkor ünnep a lélek számára is.
Kedves Mester, kívánjuk, hogy hatalmas lelked megpihenjen faragott szobraid között, s abból a másik dimenzióból tovább is küldjed felénk a művészet erőtadó sugarait, azokat a sugarakat, amelyek jobbá és nemesebbé tesznek mindannyiunkat.
Elhangzott 2010. június 15-én, Kós András temetésén, a Házsongárdi temetőben
Szabadság (Kolozsvár)

2010. július 15.

Jecza Péter győzelmes hazatérése
Tanuljuk meg Jecza Pétertől, hogy céltudatosaknak kell lennünk, nem kishitűeknek — mondta a tegnap esti szoboravatón Gazda József művészettörténész. Vargha Mihály képzőművész szerint szükséges, hogy lendületet kapjunk egy olyan köztéri alkotástól, amely a tiszta művészi szabadságot hirdeti. Noha Jecza Péter szobrászművész már az ezredforduló után, halála előtt felajánlotta, ingyen ad egy reprezentatív köztéri szobrot Sepsiszentgyörgynek, az előző önkormányzati ciklusban nem sikerült hazahozni alkotását — közölte lapunkkal Gazda Zoltán önkormányzati képviselő, a szoborállítás ,,ötletgazdája". (mol)
Tegnap avatták Jecza Péter szobrászművész Niké II. szobrát Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park dísztava mellett. Niké a görög mitológiában a győzelem istennője, a rómaiaknál Victoria néven reinkarnálódott. A sepsiszentgyörgyi születésű, európai rangú művész szülővárosával, Háromszék egészével eszmélő korától kezdve, különösen az 1968-as megyésítés után bensőséges, művészi vonatkozásban folyamatos alkotó kapcsolatot ápolt. Szimbolikus alkotásának, a Niké II. szobrának sepsiszentgyörgyi felavatása ennek a kapcsolatnak az összegzése. Jecza győzelemszobra nem egy hadi esemény megörökítése, hanem az emberi gondolat világába emelt absztrakció, az elvonatkoztatott Győzelem. Az alkotásokból sugárzó szuggesztív gondolatiság megragadásának képessége Jecza Péter szobrászművészetének fő jellemzője.
E sorok íróját háromszéki baráti körével együtt a hatvanas évek végétől négy évtizedes kapcsolat szálaiból szőtt szoros szövetkezés vonzotta egymás közelségébe. Szobrának, egyben szellemiségének hazatelepedése napján eme kapcsolat révén született alkotói munka néhány mozzanatát és ennek tárgyi megjelenítését kísérelem meg.
Grafikai jelből portré
A megyésítés után, a Király Károly-éra alatt, 1969-ben kijártuk, hogy Dálnokban, Dózsa szülőházának vélt helyén emlékjelet állíthassunk. A bukaresti jóváhagyás egy román és magyar nyelvű szöveg elhelyezésére szólt. Plugor Sándorral, a helyi és a Háromszékre hazaszólított képzőművészekből alakított szövetségi fiók vezetőjével azt sütöttük ki, hogy a kétnyelvű feliratot egy hatalmas kőtömbre helyeztetjük el, hisz Dózsa szülőháza nincs meg, s a levegőbe nem tudunk szeget verni, hogy a táblát arra felfüggesszük. A példa saját tapasztalatunkból adott volt, már egy éve állt Barabás Miklós kézdimárkosfalvi szobra a hatalmas andezittömbből faragott talapzaton, mert a mikóújfalusi faragómesterek nem voltak hajlandóak kisebb kőelemekből megépíteni.
A kétnyelvű szöveget a nagy felületen valamilyen grafikai jellel szokás elválasztani. Vonalkával, ponttal, a kor politikai kívánalmai szerint ötágú csillaggal. Egyik megoldás sem tetszett, ezért a sepsiszentgyörgyi származású és szülőhelyéhez vonzódó Jecza Péterhez, a már országos hírű szobrászhoz fordultunk. Azért is hozzá, mert ahhoz már nem volt pénzünk, hogy grafikai jel helyett portrét rendeljünk, s ehhez egyébként a szükséges hatósági jóváhagyások is hiányoztak.
Ezt megelőzően, amikor egy minimálisan héttagú, képzőművészeti szövetségi tagokból álló művészcsoportot kellett az országos szétszórtságukból Háromszékre hazaszólítani, Jecza Péter is szerepelt ennek a virtuális szövetségi fióknak a tagsága között, de hamarosan be kellett látnunk, hogy az általa Temesváron teremtett alkotói feltételeket, az ország egészére szétsugárzó szellemi légkört itthon egyelőre nem tudjuk megadni, és provinciális önzés miatt megbontani sem szabad az ott megteremtett alkotói körülményeket. Jecza esetleges hazatelepedéséről tárgyaltunk, de az ott maradás érveit el kellett fogadnunk, viszont mindkét tárgyaló fél természetesnek tartotta, hogy alkotó kapcsolatokat alakítunk ki.
Ezért utaztunk Temesvárra azzal az abszurdnak tűnő ötlettel, hogy egy pontszerű grafikai jel helyett alkosson egy nagyméretű Dózsa-portrét.
Megtörtént.
Így született két, néhány mondatos szövegű emléktábla-felirat helyett egy emlékmű és ennek művészi értékeit tekintve is lényegi eleme, a dálnoki Dózsa-portré. Markáns, erőt, elszántságot, az eszme legyőzhetetlenségét sugárzó nagyméretű bronz dombormű, amely a háttérül szolgáló sziklatömb keménységéhez társulva, a bazaltoszlopok közé fogott, kiegyenesített kovácsoltvas kaszakert és a mögéje telepített göcsörtös gyertyánfasor összhatásaként hatalmas erőt és akaratot áramoltat a néző felé.
Kőrösi Csoma Sándor Kovásznán
A dálnoki Dózsa-plakettet megelőzően Jecza Pétert kértük föl a Kőrösi Csoma Sándor-szoborpályázaton való részvételre. Ha a szoborállítási szándék érvényesítése közben nem alakult volna ki éles vita afölött, hogy hová, a szülőfaluba, Csomakőrösre kerüljön-e a Csoma-szobor, vagy az európai rangúra emelkedő fürdőváros központjába, Kovásznára, meggyőződésem, hogy Jecza Péter akkor is az általa képviselt alkotói iskola szellemiségéhez igazodva alkotta volna meg.
A szakmai zsűri és mindannyiunk megítélése szerint a pályázaton Jecza Péter volt a nyertes, de figyelemre méltó, végleges anyagba, bronzba-kőbe kívánkozó alkotások kerültek ki a többi pályázó műhelyéből is. (Puskás Sándor Csoma Sándor-szobra a csomakőrösi emlékkiállításon látható.)
A szobor helyének kijelölése körüli vita arra volt alkalmas, hogy Kovászna főterére egy egyenes testtartású, tisztaságot, értelmet és elhivatottságot sugárzó arcú, emberi méltóságot megjelenítő, háromnegyed alakos mellszobor szülessen, amely a tudós-kutató elkötelezettségét szuggesztív erővel közvetíti.
1969-ben avattuk, országra szóló ünnepséget szervezve köréje. Tulajdonképpen ez az alkalom volt az első olyan dobbantás, amely az ennek nyomán is kialakult, mára nemzetközi rangra emelkedett Kőrösi Csoma Sándor-kultuszt elindította, a társművészeteket is inspirálta, és az 1968-ban, az adminisztratív-területi újjászervezés nyomán született Kovászna megye egyik kulturális „védjegyévé" vált. A szobrot egyébként 1969-ben a legmagasabb szakmai minősítésre tartották érdemesnek: az Év Portrészobra volt.
És a kovásznai szoboravatással egy időben a szülőfalu, Csomakőrös is felállíttathatta az archaikus faluképhez, a faluközpont kis teréhez illő, stílusjegyeit tekintve klasszikus fogantatású Csoma Sándor-szobrát.
Patrontáskás katonaszobor
A Jecza Péterrel kiépült sokrétű kapcsolatainknak voltak „kudarcos" mozzanatai is, amelyek nem építhették köztereink esztétikai élményét, de ennek dacára a szobrász lelki építkezésében, művészi-emberi tartásában kamatozódtak.
Ilyen volt a sepsiszentgyörgyi katonaszobor története, amelyre Jecza Péter is pályázott. Eredetileg a felszabadulás élményét akartuk köztéri szoborral kifejezni, és nem valamilyen katonai haditettekre emlékeztetve, amire, köztudott, Sepsiszentgyörgyön a második világháborúban nem is került sor.
Jecza Péter a felszabadulást mint absztrakciót elvont térplasztikai alkotáshoz igazítva képzelte el. Kizsűrizték. Így került képbe szegény Balogh Péter, akinek a betegsége elhatalmasodásához — tanúja voltam — ez a szobortörténet nagymértékben járult hozzá.
Balogh Péter kiváló szobrász volt, eleve a természeti és emberi formák absztrahálásából indult ki. Ezt akarta továbbépíteni a szentgyörgyi szabadságszobor esetében is. Bennünk, úgy tapasztalta és úgy vélte, megértő és támogató partnerekre talál.
Abban az időszakban már mi is „tehetetlenek" voltunk. Tőlem — részben éppen a szobrok miatt — megvonták a bizalmat, és eltávolítottak a szobrok mellől. Balogh Péter pályamunkáját a legmagasabb szintű „szakmai" ellenőrzésnek vetették alá: aggastyánkorú tartalékos katonatisztek vegzálták a munkát, és volt, aki a maketten kézzel tapogatva is kereste a felszabadító katona patronjának a helyét, és a bronzszobor paruléja fölött vitatkoztak, hogy annak a hegyivadászokra emlékeztetőnek vagy valami másnak kell lennie.
Ez is hozzátartozik Bronz Béla születéstörténetéhez.
Jecza Péter háttérbe szorítása pedig művészi-erkölcsi értékmentésnek bizonyult, mint ahogyan magam is áldhattam a Fennvalót, hogy a katonaszobor végleges kivitelezésében nem kellett részt vennem.
Aki a hazájában is lehet próféta
Jecza Péternek Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken még számos monumentális köztéri és egyéb alkotása van. Ő készítette el a Váradi József Általános Iskola előtt álló Lázár Mihály-szobrot is.
1972-ben rendeltük meg — úgy emlékszem, ezt is pályázati kiírás révén — Bölöni Farkas Sándor szülőfalujában elhelyezendő köztéri mellszobrát. A nagy utazó a demokratikus eszméket hazaplántáló szándékkal járta Nyugat-Európát és főleg Észak-Amerikát, ami szerencsés módon egybeesett Jecza Péter abban az időben már kiállításai, munkái révén Nyugat felé és Nyugat felől közvetítő gondolkozásával. A nagy utazó hazája-népe iránti elkötelezettségét megjelenítő alkotás gipszmakettként vészelte át a diktatúra hátralevő éveit, és csak a ’89-es romániai fordulat után kerülhetett Bölön „templomnegyedének" teraszos terére.
Jecza Péter szülőföldi megbecsülésének jelzése az is, hogy ő készíthette el ugyancsak az erdővidéki nagyközség, Nagyajta számára Kriza János köztéri arcképszobrát. A tudós püspök, híres székely népdalgyűjtő portréját a 90-es évek elején avatták fel.
Ezt megelőzően, a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben felkérésre a sepsiszentgyörgyi Csíki utcai új római katolikus templom számára készítette el a Keresztút című alkotást és Szent Mihály arkangyal szobrát. A föld felett valóságos „földalatti" munkát végzett. Titokban formázott és öntött. Az oltárkép szenvedéstörténete és a művész személyes élete egybefonódott. Valóság és mítosz, reális szenvedés és transzcendens értelmi-érzelmi síkok kerülnek így egymás mellé.
Jecza Péter hatalmas tehetsége révén még éltében próféta lehetett saját hazájában. Folyamatosan csatákat nyert itthon és igen számos nyugati világvárosi kiállítása révén. Győzött.
Ennek a győzelemnek egyik stációja a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Niké-szobra.
Jecza Péter élete során folyamatosan itthon volt, és most mégis hazaérkezett.
Jecza Péter nem megtért — erre nem volt oka —, hanem hazatért.
Alkotásának avatása kapcsán együtt örvendezzünk ama szándék kivitelezésének, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Háromszék neves emberei köztéri szobrainak hazatérésre, visszatérésre alkalmat teremtsen, és örökös otthont biztosítson.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. szeptember 20.

Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

2010. november 12.

Tiltakozás
Abodi Nagy Béla az elmúlt 40–50 év kolozsvári művészetének egyik legmarkánsabb és legjelentősebb alkotója. Emlékszem azokra az időkre, amikor nagyszerűen újnak tűnt az a kezdeményező erő, hogy a művészek secco-kat készítsenek a közintézmények falaira.
A kolozsvári képzőművészek közül Abodi Nagy Béla volt a legelső, aki sikeresen vállalkozott a nagy méretű secco-ra, kifejezve az ifjúság vitalitását, életörömét és szépségét. A felkért két segítő kolléga Petru Feier és Petre Abrudan szintén a korszak jeles művészei.
A Barabás Miklós Céh vezetősége mélységesen elítéli azt a tényt, hogy avatatlan kezek a mester s a család jogi beleegyezése nélkül beleavatkoztak a kolozsvári Diákművelődési Házban lévő alkotás művészi arculatába, gátlástalanul, cinikus fölénnyel és szemtelen magabiztossággal átfestve azt.
Mélységesen elítéljük az intézmény igazgatóságát, valamint azokat a kegyeletet és művészi erkölcsöt nem ismerő „festőket”, akik a beavatkozás alantas megrendelését elvállalták.
Művészi értékeinket nem hogy óvnánk és konzerválnánk a jövő számára, hanem avatatlan kezek által megtörténhet a 21. századi Európában, hogy a szerzői jogra fittyet hányva, bárki autoritással belekontárkodhasson elismert mesterek alkotásainak a sorsába.
Mint a Barabás Miklós Céh, azaz a mintegy 150 tagot számláló szövetség elnöke, a magam s a tagság nevében mélységesen elítéljük és megvetjük ezt a vandál akciót.
Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Szabadság (Kolozsvár)

2010. november 26.


Székelyföldi képzőművészek tárlata Kolozsváron
Kiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutató
Hét kortárs erdélyi magyar képzőművész legújabb munkáit tekinthetik meg az érdeklődök az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A tárlatot a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt rendezvényén, szerdán délután nyitották meg a Majális/Republicii utca 5. szám alatt. Az est folyamán a kiállító művészek munkásságát vázoló Műterem és Élet-Jelek sorozatok kiadványait is megismerhettük.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntője után Sarány István, a Pallas-Akadémia főszerkesztő-helyettese kifejtette: idén, viszonylag rövid idő alatt hat kötet jelent meg a kiadó Műterem sorozatában, ugyanakkor az Élet-Jelek-sorozat is tovább bővült, a Kosztándi házaspár munkásságáról szóló átfogó monográfiájával (utóbbi Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész munkáját dicséri). – Számos tehetséges képzőművészünk van, olyanok, akiket pályatársaik is elismernek, ugyanakkor jó, a magyar és a nemzetközi képzőművészeti életben zajló folyamatokat értő és érző művészeti íróink is akadnak – magyarázta Sarány. Kitért a kortárs hazai képzőművészek munkásságának bemutatására elindított Műterem sorozatra, amely az erdélyi magyar képzőművészet gazdagságát és változatosságát tükrözi. A Bandi Kati (előszó: Nagy Miklós Kund), Fazakas Tibor (Banner Zoltán), Köllő Margit (Gazda József), Sárosi Csaba (Jánó Mihály), Vargha Mihály (Szücs György) és Zsigmond Márton (Túros Eszter) életét és művészetét vázoló Műterem-kötetek mellett az Élet-Jelek sorozatban, Banner Zoltán tollából megjelent Márton Árpád című monográfiát ismertette röviden.
– Ment-e a könyvek által a világ elébb? – tette fel Vörösmarty szállóigévé vált kérdését Németh Júlia műkritikus. A Tőzsér József által 1971-ben, Gyergyószentmiklóson megalapított romániai könyvposta-szolgálatra utalt, amely „az ország legeldugottabb falvaiba is eljuttatta a magyar könyvet, a magyar szót, s azt a gondolatot, amely hozzájárult a túléléshez, magyarságunk megőrzéséhez”. – 1993-ban pedig megalakult a Pallas Akadémia Könyvkiadó: Kozma Mária főszerkesztésével és Tőzsér József igazgatásával az ország egyik legmarkánsabb könyves vállalatává nőtte ki magát. Terjeszti a magyar könyvet, az irodalmat, a művészetet. Ugyanakkor nem csak terjeszti, de gerjeszti is mindezt, kapcsolatot teremtve az alkotók és a nagyközönség között – magyarázta a műkritikus.
A kiállított alkotások értékelése után Németh Júlia megjegyezte: a teremben az erdélyi képzőművészeti élet színe-javának a keresztmetszetét láthatjuk kicsiben. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi képzőművészek időnként Kolozsváron is bemutatják értékeiket. – A most kiállító művészek mindegyike tagja a Barabás Miklós Céhnek, annak a szervezetnek, amely nemrég megkapta az egyik legnagyobb elismerést, a Magyar Örökség-díjat. Ez pedig nagymértékben nekik is köszönhető – összegzett a műkritikus.
Ferencz Zsolt, Szabadság (Kolozsvár)

2010. november 30.

Műterem és Élet-Jelek a Székelyföldről
Kiállítással egybekötött könyvbemutató a Györkös Mányi Albert Emlékházban
„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezhetjük Vörösmartyval együtt, születésének közelgő, 210. évfordulóján, s akár el is morfondírozhatunk a témán, de bármennyire pesszimistán és kritikusan viszonyulnánk is korunk visszásságaihoz, a még véletlenül sem paradicsomi állapotokhoz, az igenlő választ nem kerülhetjük meg.
Az én korosztályom, de a nálam tíz-húsz évvel fiatalabbak is emlékezhetnek még arra, mit jelentett a diktatúra legsötétebb, hetvenes nyolcvanas éveiben az írott szó, a könyvbe foglalt gondolat. Mekkora segítséget, milyen erős erkölcsi támaszt nyújtottak a Domokos Géza igazgatta Kriterion minőségi könyvei, a magyar és a világirodalom remekeit megjelentető kötetek. És emlékezhetnek arra a bizonyos Tőzsér postára is – az elnevezés nem kisebb személyiségtől, mint a mi „száguldó riporterünktől”, a felejthetetlen emlékű Beke Györgytől származik, – amely a legeldugottabb kistelepülésre is eljuttatta a nemritkán levegővel is felérő olvasnivalót, a megmaradást szolgáló magyar szót.
S hogy miért e múltba kalandozás egy kiállítás megnyitón? Mert minden mindennel összefügg. Mert talán ez a szemet gyönyörködtető, lelket kiteljesítő tárlat is ott hordozza csírájában Tőzsér József Székelyföldről irányított könyvpostáját, azt az egyszemélyes intézményt, amely 2011 januárjában ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. S amely 1993-tól immár könyvkiadóvá teljesedve, Kozma Mária főszerkesztésével vált a hazai „könyvtermelés” egyik legmarkánsabb képviselőjévé, az irodalom és a művészet terjesztőjévé, sőt gerjesztőjévé is. Amint azt a Műterem és az Élet-Jelek sorozatok itt látható kötetei is igazolják: a képzőművészek és méltatóik szószólójává.
A sorozatok értékes darabjai közül a legfrissebbek kerülnek most bemutatásra, és elevenednek meg a művészek jóvoltából, akik néhány munka erejéig eredetiben is ízelítőt nyújtanak tevékenységükből. Az eredeti alkotásokkal való találkozás élménye pedig összehasonlíthatatlanul többet jelent a legjobb reprodukciónál is, mondhatni hitelesíti a könyvben foglaltakat.
Némi túlzással az erdélyi képzőművészet keresztmetszete elevenedik meg előttünk. A műfaji és stiláris változatosság révén ugyanis betekintést nyerhetünk a kortárs hazai vizuális művészet főbb vonulataiba.
A festészetet Márton Árpád, a Hargita műhely oszlopos tagja és megteremtője képviseli, aki expresszív, varázslatos realizmusával alkotóművészetében mindvégig hű maradt ahhoz a tájhoz és emberéhez, amely elindította a pályán. A robusztus formák elemi erejével ható, mélységesen emberközpontú, erdélyi hagyományokból táplálkozó művészete a legkorszerűbb festői nyelvezeten szól a befogadóhoz. Sajátos színvilágú, balladai tömörségű, sorsképszerű alkotásai a drámaiság és a líraiság egyedi ötvözetei. Művészi munkásságát Banner Zoltán mutatja be gazdagon illusztrált kötetben. A jelenlegi tárlatra a művész három, sejtelmesen könnyed, rendkívül kifejező, a szokásosnál líraibb, megejtő szépségű pasztelljét küldte el.
Zsigmond Márton ugyancsak a régióbeli művészgárda prominens tagja. Képzőművész a szó legnemesebb értelmében, hiszen a monumentális művészet – gondoljunk csak a csíkszeredai mozi homlokzatát díszítő mozaikjára – legalább olyan közel áll hozzá mint a festészet és a mindezek alapját képező rajz. Az emberi test anatómiájának kiváló ismerője és művészi átlényegítője. Biztos kézről, nem mindennapi rajztudásról, lényeglátásról és művészi fantáziáról árulkodó akt sorozatából a Házsongárd Alapítvány kolozsvári aukciós tárlatán is kaphattunk ízelítőt. A róla szóló kismonográfia bevezető tanulmányát Turós Eszter jegyzi. A tárlaton két, folthatásokkal építkező, a figuralitást éppen csak hogy sejtető színvillanásával szerepel.
A régió másik jellegzetes művész képviselője a Kézdivásárhelyen élő Sárosi Csaba. Munkásságát kötetben Jánó Mihály méltatja. Sajátos színvilág, a legkülönfélébb anyagok és tematikák kombinációja, humor, sőt a szarkasztikus megfogalmazások iránti fogékonyság is jellemzi a környezetét és önmagát sajátosan egyedi művészi szemüvegen keresztül szemlélő alkotó művészi világát. A motívumok játékos sokszínűsége és a szigorúan pontos szerkesztés sikerrel egészíti ki egymást a Feszt László-tanítvány Sárosinál.
Fazakas Tibor sajátos színt képvisel erdélyi képzőművészetünkben. Op-artos konstrukciói egyfajta lírai geometria rejtelmeibe nyújtanak betekintést. A művész biztos kézzel, mérnöki pontossággal szerkesztett, festett képi vallomásai dacolni látszanak a számítógépes technika mindenek felettiségével. Alkotásait kötetben Banner Zoltán elemzi.
Leegyszerűsített, tiszta formáival a szobrász Vargha Mihály a művészi absztrakció legmagasabb fokára jut el. Florális, zoomorf és antropomorf fogantatású, geometrikus alakzataival életet, költőiséget lehel a hideg formákba. A művész a mikró- és makrovilág ellesett formáiban véli felfedezni azt a harmóniát, amely a formai megjelenítés katartikus látványát teremti meg. Egyfajta érzelmesen konceptuális szobrászatnak adva ezáltal teret. Munkásságát kötetben Szücs György mutatja be.
Köllő Margit művészi munkásságáról Gazda Árpád ír. A kitűnő rajzkészséggel megáldott textilművész munkái sikerrel ötvözik a látványt és a látvány mögötti gondolati szférát. Természeti motívumokkal gazdagon átszőtt alkotásai ilyenformán a figurativitás következetes vállalásával jutnak el a conceptual art lehetőségeinek kiaknázásáig is. Éppen visszafogottságukban megkapó, különleges eleganciájú munkáit egyfajta sajátos puritánság, önként vállalt aszketizmus jellemzi. Alkotásai úgy korszerűek és úgy jövőbe mutatók, hogy magukon viselik annak a közösségnek a jegyeit, kulturális örökségét, amelyből vétettek.
És hatványozottan jellemző ez a szintén textilművész és divattervező Bandi Kati munkásságára. Nem véletlenül, hiszen a gyökerek tiszteletét és szeretetét a családból hozta. Édesapja, a népművészet igazi apostolaként oktatta a fiatalokat az eredeti népi motívumok sajátosságainak ismeretére, a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásának fontosságára. Ezekből ihletődik Bandi Kati is. Az óriáslány ruhájával pedig valósággal brillírozik, korlátlan alkotó fantáziáról és művészi érzékről téve tanúbizonyságot. A munkásságát bemutató tanulmányt Nagy Miklós Kund írta.
A kiállító művészek tagjai annak a Barabás Miklós Céhnek, amely nemrég nyerte el az egyik legmagasabb anyaországi kitüntetést, a Magyar Örökség Díjat. Az elismerés nekik is köszönhető.
Elhangzott 2010. november 24-én, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (szerkesztett változat)
Németh Júlia, Szabadság (Kolozsvár)

2010. december 7.

Főhajtás Kőhalomban (László Gyula-centenárium)
Ősrégészetünk Széchenyi-díjas kutatója, a festőművész László Gyula (1910—1998) születésének 100. évfordulójára emlékeztek szülővárosában. Márkos Ervin unitárius és Szegedi László református lelkész fogadta a vendégeket, a tudós leszármazottjait-rokonait, tudományos ülésszakot szerveztek, és a helyi önkormányzat képviselőjének jelenlétében emléktáblával jelölték meg a professzor szülőházát.
Dr. László Gyulát, a kettős honfoglalás megfogalmazóját több szál kötötte Háromszékhez. Édesapja — az unitárius vallású id. László Gyula kőhalmi igazgató-tanító — Abásfalváról származott, édesanyja, Tordai Vilma bibarcfalvi, akit — mert korán árvaságra jutott — a székelyszáldobosi Jánó Sándor református kántortanító nevelt. Így kötődött emlékeiben, lélekben a gyerek László Gyula ehhez az erdővidéki székelymagyar településhez, ahová meglett emberként is gyakran visszajárt. Nosztalgiával emlékezett egyik könyvében azokra a kosaras bálokra, amelyeken a Hegyfarki-feredő épületében vett részt. Szoros barátság fűzte a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács József (1928—2008) száldobosi bányafelmérő-helytörténészhez. Amint arról utóbbi lánya, Kovács Irén helybeli tanár tájékoztatott, édesapja hagyatékában őrzik kettejük levelezését is. 1998-ban tartották Kézdimárkosfalván a nemzet festője, Barabás Miklós (1810—1998) halálának centenáriumát. Ide sietett dr. László Gyula, amikor Nagyváradon útját állta a halál. Ennek hallatán az említett Kovács József, aki a népi faragást is tehetséggel művelte, másfél méter magas emlékkopját faragott, és eljuttatta a magyar fővárosban lakó utódoknak. — Édesapám dolgozószobájában őrizzük a száldobosi emlékkopját — felelte kérdésünkre a kőhalmi centenárium alkalmával László Gyula fia, László Zoltán. — Apám budapesti sírjára saját kezemmel faragtam sírjelt. Székelyszáldobos nem feledkezett meg a jeles tudósról, aki az 1941-ben itt felszentelt magyar országzászló avatóünnepségére is eljött édesapjával, és előadást tartott. Ekkor hozott országzászlót id. László Gyula felesége falujának, Bibarcfalvának is. Kolumbán Sándor száldobosi lakos, Bardoc község alpolgármesterének kezdeményezésére a 2009. szeptember 12-i falunapon egyházi és világi vezetők jelenlétében emlékművet állítottak László Gyula professzornak a száldobosi református templom előtti emlékkertben.
Kisgyörgy Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 18.

Nagy idők nagy embereire emlékeztek
Nagyenyed
A tanulni vágyó székely, főként háromszéki ifjak Mekkája, az erdélyi iskolázás fellegvára, a magyar művelődés tűzhelye hosszú ideig a nagyenyedi kollégium volt, ahol „A tudós professzorok tanításai...a nyugat-európai gondolatok világával kötötték össze az ifjúságot” – állapítja meg Vita Zsigmond. Az „enyedi kohóban” ötvöződött nemes „szellem-érccé” a 270, illetve a 200 éve született Benkő József és Barabás Miklós is. Rájuk emlékeztek Nagyenyeden, az Áprily Estek évzáró rendezvényén.
„A századok tanúsága szerint kicsi helységeknek is ezernyi lehetőségük adódik – állapítja meg Benkő Samu, Középajtától Európáig című tanulmányában –, hogy kontinentális hírre tegyenek szert. Az erdővidéki Középajtát egy történettudós és botanikus tehetsége és szorgalma juttatta világhírre.” Egyik, Hollandiában megjelent műve elismeréseként Benkő Józsefet a haarlemi Holland Tudós Társaság tagjai közé választotta. A márkosfalvi Barabás Miklóst rendkívül gazdag festőművészi munkássága tette halhatatlanná.
Dvorácsek Ágoston Bethlen-kollégiumi tanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör megálmodója és egy évtizede irányítója, érdekfeszítő, szemelvényekkel és vetített képekkel illusztrált előadása a hallgatóság elé varázsolta Benkő József középajtai református lelkészt, akit így jellemez gróf Mikó Imre róla írott munkájában: „Előttem Benkő ifjúságában, sőt férfi kora első éveiben is, mint szellemdús férfi, mint egész ember tűnt fel, de... sohasem volt szerencséje.”
Az előadásból megtudtuk, hogy Benkő József 1740. december 20-án született a Háromszék megyei Bardocon, népes lelkészi családban. Tanulmányait Nagybaconban, a székelyudvarhelyi református kollégiumban, majd 1758-tól tógás diákként Nagyenyeden folytatta. A Bethlen Könyvtárban őrzött Matricula studiosorum ezt jegyzi fel róla: „Josephus Benkő, Pastor Közép Ajtensis, senior Erdővidékensis, prof. Udvarhelyensis, pastor Köpetziensis, historicus celeberrimus rerum patriarum”. Legnevezetesebb enyedi tanára a szárazajtai származású Ajtai Abód Mihály történelem professzor, aki ráirányítja figyelmét a múlt titkainak kutatására.
Kazinczy Ferenc az Erdélyi levelek 23. darabjában írja: „Nevezetes, hogy Benkő csak négy esztendős tógátus korában hagyta el Enyedet, s azon igen kevés teológiai s még kevesebb filozófiai tudománnyal, amit az ily rendű ifjú szerezhet, oly helyre mene ki papnak, hol nem vala módja tanulni. De a jó fej maga oktatja magát. Beutazá Erdélyt, kérdezett, hallott, olvasott, s az uraságokat meg tudá nyerni, hogy neki archívumaikat nyitnák meg.”
Bár külföldi tanulmányi útjának tervét nem valósíthatta meg, mint domidoctus, önszorgalommal szerzett hatalmas tudását több tudományágban hasznosította.
1767 áprilisától nagyapja és édesapja utódaként elfoglalja a középajtai lelkészi állást, később az Erdővidéki Egyházmegye esperese lesz. Lelkészi szolgálata mellett bámulatra méltó, sokoldalú tudományos munkát végez, melynek legfontosabb területei a történelem, a botanika (füvészet) és a nyelvészet.
Rövid ideig a székelyudvarhelyi kollégiumban tanít, de kollégái áskálódásai miatt végképp visszavonul Középajtára, ahol folytatja tudományos munkásságát, saját füvészkertjében több mint hatszáz növényt tartott nyilván és tanulmányozott. 1793-ban a köpeci gyülekezet lelki gondozását is elvállalja. Ekkor éri a kitüntetés a császári udvar részéről a Középajtai Szkumpia vagy esmeretes nevén ecetfa és annak kordoványkészítésre való haszna című munkájáért... De itt kezdődnek a nagyobb megpróbáltatások is, amelyek élete végéig kísérik.
Benkő József tudományos munkásságának jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint Kazinczy Ferenc véleménye, amelyet az enyedi kollégiumi könyvtár meglátogatásáról jegyzett fel az Erdélyi levelekben: „A Bod Péter és Benkő József gyűjteménye valóságos kincs... Engem leginkább az vona magához, amit a bibliotéka Benkő Józseftől bír... Valahol régi írásokat talála, nem lele nyugtot, míg azoknak a megtekintésökhez nem eresztetett, s mint juta azon szerencséhez, hogy az ilyet nemcsak láthassa, hanem magáévá is tegye...” Sajnos, az egykori iskolája könyvtárában elhelyezett „kincs” az 1849-es vérengzés áldozata lett.
Fő műve, a latin nyelven írott Transsilvania a korabeli Erdély sokoldalú leírása: művelődéstörténet, néprajztudomány, család- és egyháztörténet, amely ma is nélkülözhetetlen, megbízható kútfő a kutatók számára. Kazinczy is nagyra értékelte e művét: „Én minden munkái közt, melyeket ismerek, ennek adom az elsőséget...” – írja az Erdélyi levelekben.
Benkő József szegényen és elhagyatottan halt meg 1814. december 29-én Középajtán, amelynek mai lakói kegyelettel őrzik emlékét.
Tragikus sorsát gróf Mikó Imre jellemzi legtalálóbban: „Megrázó sors! Dolgozni tudni és akarni, de nem kapni gyümölcsöző munkát; izzadni s nem kapni meg verítékink díját.”
Az évzáró rendezvény második részében felolvasásra került a Barabás Miklós, a festő című önképzőköri dolgozat, amelyet Győrfi Dénes a Bethlen Könyvtárban fellelhető értékes dokumentumok bemutatásával egészített ki. Részletesebben kitért az ott őrzött egész alakos Bethlen portré történetére is.
JÓZSA MIKLÓS, Szabadság (Kolozsvár)

2010. december 30.

Védvár az erdélyi képzőművészetnek
Sepsiszentgyörgyön megépül az Erdélyi Magyar Művészeti Galéria. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a Krónikának elmondta, az első lépést megtették: megvásárolták a Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában levő negyvenáras telket, ezen épül fel az Erdélyi Magyar Művészeti Galéria. Tamás Sándor hangsúlyozta: régi álom valósul meg, hiszen nemcsak egy kiállítótermet építenek, hanem intézményt hoznak létre.
Ez a telekvásárlás a gazdasági válságban is stratégiai befektetés, a projektet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a Barabás Miklós Céh és a Kovászna Megyei Képzőművészeti Szövetség vezetői dolgozzák ki, tájékoztatott a tanácselnök. „Szükség van egy helyre, ahol az erdélyi magyar képzőművészet nagyobb teret kap, mint máshol, és Háromszéken erre megvan az igény és a képzőművészeti hagyomány” – fogalmazott a tanácselnök. A projekt elindítását Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár is támogatja. A galéria nemcsak a fizikai teret jelenti majd, hanem gyűjtőközpont is lenne, a tervek szerint felvásárolják a fontosabb erdélyi magyar képzőművészek hagyatékát, és megmentik a műveket az elkallódástól.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, „az erdélyi vizuális kultúra védvára” lehet a tervezett intézmény. Sokszor keresték meg a múzeumot az örökösök, és felajánlották egy-egy erdélyi magyar képzőművész hagyatékát, de hogy ezt megfelelőképpen tudják kezelni, megfelelő tárolóhelyre és kiállítótérre van szükség. Vargha szerint nagyon sok szomorú példa van, rengeteg anyag szétszóródott, sokat már nem is lehet felkutatni. Egy kolozsvári vagy dévai művész hagyatéka könynyen elkallódik, ezért kell egy gyűjtőközpont, ahol letétbe helyezik, feldolgozzák és bemutatják a műveket. Ugyanakkor szükség van megfelelő kiállítótérre, hiszen nemcsak a Székelyföldön, de egész Erdélyben nincs olyan galéria, képtár, ahol a nagyméretű festményeket, szobrokat be lehet mutatni. „Gyárfás Jenő 4×4 méteres, Tetemrehívás című monumentális festményét például azért nem lehet Budapestről elkérni és a festő szülőföldjén bemutatni, mert nincs megfelelő tér a kiállítására” – magyarázta a múzeumigazgató.
A nagyméretű munkák, körképek bemutatására is alkalmas lesz majd a tervezett galéria. Vargha Mihály szerint arra is szükség van, hogy több képzőművész munkái helyet kapjanak a kiállítóterekben, hogy a látogató az erdélyi, székelyföldi képzőművészet teljes spektrumát áttekinthesse. „Az alkotómunka nem ért véget Baász Imrével és Plugor Sándorral, még rengeteg képzőművész, élő klasszikus, Munkácsy-díjas alkotó műveit kell kitenni a képtárakban, és erre is alkalmas lesz a tervezett Erdélyi Magyar Művészeti Galéria” – szögezte le a képzőművész Vargha Mihály.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

2011. február 19.

Szemelvények az aradi Szövétnek tartalmából
Eljutott hozzánk az Aradon kiadott Szövétnek kulturális szemle decemberben megjelent száma. A főleg karácsonyi témához kapcsolódó írások mellett, a teljes tartalom tükrözi a folyóirat szerkesztőinek igényességét, s valamennyi szerzőnek az értékek iránti elkötelezettségét. Akinek még nem volt szerencséje belelapozni a folyóiratba, figyelmébe ajánljuk a tartalmát. Többek között Ujj János Beleborzongtam című írását, amely történelmi példák és megélt élmények felidézésével figyelmeztet az időnként újjáéledő nacionalista fanatizmus veszélyeire, azokra a napjainkban szabadon hirdetett vasgárda ideológiát tartalmazó kiadványokra, amelyeknek emlékei még zsigereinkben élnek és keltenek félelmet, akárcsak a fasizmus, vagy a kommunizmus megtorló időszakának emlékei.
Megindítóan szép karácsonyi ünnepséget idéz Schütz István 1940-ből, az utolsó aradi karácsonyi emlékéből. Visszaemlékezésében az Aradi Katolikus Fiúlíceum egykori /ma 88 éves/ diákja emléket állít Páter Karácsonyi Istvánnak, akit a Szoboszlay Aladár nevével fémjelzett államellenes összesküvés felgöngyölítésekor letartóztattak és börtönbe zártak. Réhon József annak az irodalmi karácsonyestnek az emlékét eleveníti fel, amikor 1910-ben az aradi születésű Rozsnyay Kálmán birtokán ünnepelte a karácsonyt a “Holnaposok” közül Dutka Ákos, Juhász Gyula és Tabéry Géza.
Sok kutyabarát szívét megdobogtatja M. Sághi Annamária Kutyakarácsony című elbeszélése.
Egy, a szlovákiai Somorján 1992-ben, karácsonykor forgató francia tévé stáb vendéglátója által idézett esetet írja le dr. Fóthy János a Magyarként élni szülőföldünkön című jegyzetében. Piroska Katalin összeállítást közöl Erkel-művek az aradi színpadon címmel. Vajda Noémi Ugrin Lajos szobrászművészt egy vele készült interjú által mutatja be. Dr. Vajda Sándor írásának címe: Barabás Miklós Oltárképei a borosjenői római katolikus templomban. Pávai Gyula a 215 éve születt Fábián Gábor munkásságát és családjának aradi vonatkozásait eleveníti fel. Rúja Ildikó értékeli az V. IFESZT színházi fesztivál eseményeit. Az irodalmi alkotások sorában Réhon József Két lány sétált a parkban c. karcolatát és Gál Z Csaba Őszi körforgás c.versét közli a folyóirat. További írások: Serdült Benke Éva: A fizika igézetében /Toró Tibortól Palágyi Menyhértig/, U.J.: Budavára a miénk!, Piroska István: Tanbetyárok, Blazovich László: Emlékhely-avatás Fűpereken, Berecz Gábor és Sztoi Demeter: Vad és Vadászat az Arad vidéki pecséteken, U.J.: Száz év a pécskai magyar oktatásban, Olasz Angéla: “Ötszáz, bizony Aradra ment Gyáli úti Puskás-diák, Gémes Mária: Mindenki Katica nénije, Simon Bernadett: Gondolatok, R. J.: ”Bizakodónak kell maradniuk, 9 kudarc 9 próbálkozást jelent.” Végül A végjáték előérzete címmel, -s-j szignóval jelenik meg a folyóirat hasábjain Graur János Feltámadás a Bánságban című, Temesváron kiadott kisregényének alábbi kritikája:
“…A kézirat a fiókba került, s ott is maradt egészen 2010-ig. Sajnos… Az író Lázár Mihály figuráját (részben) a mindenható diktátorunkról mintázta… a műveletlen felkapszkodott, mindenhez értő pék (a mi valóságunkban suszter) … Ő is, akárcsak az akkori államfőnk paranoiás, üldözési mániában szenved… Az általa felépített Radion gyógyfürdős, függőkertes luxusszálló a román diktátor Nép Palotájának kicsinyített mása…. A kisregény egy napon, pontosabban 24 órán keresztül bonyolított cselekménye banálisnak mondható… Az író ebbe a keretbe helyezi a Lázár Mihályhoz kötődő, szinte kivétel nélkül negatív szereplőket… Talán csak Borcsa néni, a nagyszájú takarítóasszony, valamint az árvízvédelemben a kezdeményezést végül átvevő unokahúg, Kármen, illetve a város bolondjának, Motoros Misinek az alakja szimpatikus… Megértem az akkori cenzor félelmét és döntését, mert a kisregény végén a tanácselnök megőrül, miközben a grandiózus megvalósítása… összeomlik. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén még a kommunista rendszer leghívebb polgára is megértette volna az utalást a közelgő végső összeomlásra. Az asztalfiókba csúsztatott könyvében az író váteszként jósolta meg a néhány hónappal később bekövetkezett végjátékot, a diktátor pusztulását…
A sodró cselekményű, jó stílusban megírt alkotás elsősorban annak a generációnak szól, amelynek tagjai megélték a kommunizmust.”
Heti Új Szó (Temesvár)

2011. március 26.

Könyves tisztelgés a nemzet festője emlékére
Barabás Miklós életműve nagyjából ismert, de a szülőföldhöz, Erdélyhez kötődő adatok tekintetében életrajza máig hiányos – hangsúlyozta Jánó Mihály művészettörténész az Eszmény és hasonlatosság című, általa szerkesztett, többszerzős tanulmánykötet csütörtöki bemutatóján a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A Tanulmányok és adatközlések Barabás Miklós születésének 200. évfordulójára alcímet viselő könyv tavaly jelent meg a Pallas-Akadémia Kiadó és a Székely Nemzeti Múzeum közös gondozásában. A nemzet festője már 16–17 évesen mindent tudott a rajzról – állapította meg Jánó Mihály a Barabás-leszármazott, Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész magángyűjteményéből származó, 1826–27-ben keletkezett vázlatkönyvet ismertetve. E korai munkáiban Barabás Miklós eszményítés nélkül ábrázol családtagokat, tanulótársakat, tanárokat, előkelőségeket. Szinte életrajzi adalékként is felfogható, amit a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatói irodájában található Quodlibet kompozíció "tartalmaz", hisz a medalionokba foglalt portrék nagyságából, a festő önarcképéhez viszonyított helyzetéből kiderül, mely tanárait tisztelte leginkább (Köteles Sámuel, Szász Károly), kik voltak példaképei, akiknek portréit a Kisfaludy- és Fazakas Mihály-művek illusztrációi mellé úgy helyezte el, ahogy tetszik (quodlibet) – tudhatjuk meg Jánó Mihály tanulmányából. Barabás Miklósnak a sáromberki Teleki-kastélyban tett látogatásáról, az ott készült női portré születésének legendás varázserejéről (miszerint az ábrázolt Vay Lajosné Teleki Erzsébet a kép készítése alatt épült fel halálos betegségéből) Orbán János művészettörténész értekezik, Csáki Árpád történész és Jánó Mihály a neves dálnoki református papról, Ferenczy Jánosról ír tanulmányt, aki 1200 kötetes könyvtárát adományozta a Székely Mikó Kollégiumnak, és személyes kapcsolatban állt Barabás Miklóssal. Csáki másik tanulmányában a festő műszaki pontossággal elkészített gőzgéprajzát ismerteti. Murádin Jenő, Barabás Henriette, a festő lánya kolozsvári munkásságát tanulmányozta, Egyed Péter filozófiai megközelítésben kutatja azokat a látványalakító elemeket, amelyek Barabás Miklós művészetét meghatározták. Haszmann Pál Barabás Miklós 1884-es litografált önarcképe keletkezésének körülményeit tanulmányozza, a könyv bemutatóján ellenben a művész emlékéhez fűződő történet kapcsán – a kézdimárkosfalvi Barabás László mesterember dugattyúkból öntött szobrot a falu nagy szülöttéről, a nemzet festőjéről, amit soha nem állítottak ki, és jelenleg a csernátoni múzeumban őrzik – az egykori székely ezermesterek keze alól kikerülő értékekre, a ránk hagyott örökségre hívta fel a figyelmet.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 361-377




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék