udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
459
találat
lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 451-459
Névmutató:
Cs. Gyimesi Éva
2005. március 10.
Erdélyi magyar értelmiségiek két levelet is közzétettek, mindkettőben az intolerancia és idegengyűlölet elutasítása és a véleményszabadság mellett foglalnak állást, ugyanakkor – a kolozsvári Eörsi-incidens kapcsán – felhívták a figyelmet az új, nyílt vagy burkolt alakban jelentkező antiszemitizmus leselkedő veszélyeire. A két közlemény szövegében nem, csak lényegét és aláíróinak egy részét tekintve azonos. Az első levél az SZDSZ országos sajtószolgálatán keresztül, a második A Hét szerkesztőségétől érkezett. Az aláírók: Ádám Gábor, Ágoston Hugó, Ármeán Otília, Balázsi-Pál Előd, Bányai Péter, Bíró Béla, Borbély Tamás, Boros Kinga, Egry Gábor, Demény Péter, Eckstein-Kovács Péter, Gagyi Ágnes, Gáspárik Attila, Gergely Edit, Cs. Gyimesi Éva, Haller István, Irsai Zsolt, Kovács András Ferenc, Kelemen Attila Ármin, Könczei Csilla, Láng Zsolt, M. László Ferenc, Miklós Ágnes Kata, Parászka Boróka, Parászka Miklós, Salamon Márton László, Schneider Tibor, Selyem Zsuzsa, Sipos Géza, Soós Károly Róbert, Spielmann-Sebestyén Mihály, Szabó Róbert Csaba, Székely Csaba, Székely István, Szilágyi Gál Mihály, Szilágyi Júlia, Tibori Szabó Zoltán, Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Virginás Andrea, Visky András, Vakarcs Szilárd. Ugyanakkor egy harmadik levél szerzője, Dénes László azon morfondírozott, hogy a véleménynyilvánítás miért csak az egyik felet illetné meg, illetve miért csak a tüntetőkön kérik számon az idegengyűlölet megnyilvánulásait. /Belföldi hírek rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 10./2005. március 15.
Öt kategóriában összesen hat alkotónak, közösségnek ítélte oda az elismerésről döntő kuratórium a március 13-án Budapesten átadott idei magyar Pulitzer-díjakat. A publicisztikáiért Cs. Gyimesi Éva erdélyi irodalomtörténész, kritikus, valamint Végel László vajdasági regény- és esszéíró, publicista vehette át a most tizenötödik alkalommal kiosztott elismerést. /Cs. Gyimesi Éva Pulitzer-díjas. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./2005. április 11.
Egész napos rendezvénnyel adóztak József Attila emlékének Kolozsváron a Tranzit Házban. A Születésnapomra Fesztiválon egymást követték a Cs. Gyimesi Éva által moderált színvonalas események. Néhány alkotás kimondottan erre az alkalomra született meg. Ilyen volt például a Bán Attila–Szarvas Huba által készített, A semmi ágán című film-video-alkotás, a Légy ostoba! zenei-akusztikai installáció vagy a Terényi Ede–Carmen Vasile, Grigore Pop–Nicolae Coman által szerzett kompozíció, az Instalazioni musicali. A költő versei magyarul, románul, angolul, németül és franciául is elhangzottak. /(köllő): József Attila-ünnepség a Tranzit Házban. A semmi ágán ül szívem. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./2005. április 13.
Sütő András április 7-én Mádl Ferenc elnök kezéből átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét. A kitüntetést írói érdemei mellett az egyetemes magyar kultúra gazdagításáért, valamint az erdélyi magyarság szülőföldön való boldogulásáért, kisebbségi jogainak védelméért végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként kapta. Márciusban Ion Iliescu ex-elnök kijelentette: 1990 fekete márciusért a magyarok a felelősek. Ugyanaz az Iliescu fogalmazott így, aki a bányászbandák bukaresti „látogatásait” a hazafias felelősségtudat megnyilvánulásaiként köszönte meg, aki kegyelemben részesítette Miron Cosmát, és lovaggá avatta szélsőséges a Corneliu Vadim Tudort. Március 29-én, miután Frunda György szenátusi politikai nyilatkozatában a szemtanú jogán kiigazította Ion Iliescu volt államelnök „tévedését”, Corneliu Vadim Tudor szenátor felszólalt és rálicitált a primitív vádaskodásra: a magyarok Marosvásárhelyen és másutt románokat öldöstek, levágott fejekkel futballoztak, Cofariu azért sietett libánfalvi fejszés társaival együtt a városba, hogy megakadályozza Erdély elcsatolását stb. „A magyarok késve érkeztek a civilizáció asztalához” – harsogta C.V. Tudor. Tehát, hogy Sütő András csak megtűrt jövevény az európai civilizáció tűzhelyénél! Most már némely magyarok törnek Sütő András életére, azok, akiknek 1990 márciusában védelmére kelt. Barabás István, a lap munkatársa emlékeztetett: Cs. Gyimesi Éva már 1992. április 4-én, a budapesti Beszélő hasábjain adta meg a hangot azzal, hogy kétségbe vonta Sütő András érdemeit a Ceausescu-diktatúra elleni küzdelemben. A váratlan támadásra Beke György válaszolt a Kossuth Rádióban, állásfoglalása fennmaradt nyomtatásban is: Vasárnapi Újság. 1992/23. /szerkesztette Győri Béla/. Bűntudat vagy felelősségérzet? cím alatt Beke György azt a Sütő Andrást méltatta, aki minden sorával Bethlen Gábor fejedelem parancsát teljesítette: „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!” És Beke így folytatta: „Sütő András bátran állhat saját lelkiismerete elé: a nemzet hűségén élt, szólt, vitázott, mindenkor a kényszerű határok között.” Sütő András közéleti szerepvállalására utalva, Beke ugyanitt kijelentette, hogy Tőkés László püspökkel egy sorban „a legnagyobb formátumú államférfi lett az erdélyi magyarság körében”. Írta ezt Beke tizenhárom évvel ezelőtt. Cs. Gyimesi Éva ellenérzéseire utalva pedig mintha előérzetét fogalmazná szavakba, így összegez: „Közös küzdelem eddigi harcosai fordulnak egymás ellen most már Erdélyben is.” Barabás István így fejezte be cikkét: „A krónikás akkor azt nem tudhatta, hogy akik majd 2005-ben fordulnak Sütő András ellen, azok nem voltak ott a közös küzdelemben sem a Securitate zaklatásai közepette, sem marosvásárhelyi márciusokon, sem marosvécsi megemlékezéseken, sem hargitai adventeken.” /Barabás István: Sütő András: ott és itt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./ Ez az első alkalom, hogy a Romániai Magyar Szó állást foglalt az A Hét hetilap hasábjain február óta folytatott vitában. Előzmény: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17./ A reagálások az A Hét következő számaiban láttak napvilágot, a vita most is folyik. Hozzászólás, reagálás jelent meg a Krónika márc. 18-i számában /ez a szám nem jelent meg interneten/, a Helikon /Kolozsvár/, 2005. március 25-i számában és az Erdélyi Napló (Kolozsvár), április 5-i számában. 13/ Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke 2006-ban ismét kezdeményezni fogja a népszavazást a kettős állampolgárság ügyében. Kuszálik Péter cikkében leszögezte: nincs az a kormány, amelyik elfogadná a kettős állampolgárságot, mert ez egyenlő lenne a bukással, a 2006-os kormány sem fogja elfogadni, legyen az akármilyen összeállítású. Kuszálik Péter: „A „kettős állampolgárság” mint össznemzeti Viagra!” /Kuszálik Péter: Egy makacs ember. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./2005. április 25.
Dr. Cs. Gyimesi Éva, a BBTE Bölcsészkarának konzulens egyetemi tanára, a 2005/2006-os tanévvel, szeptemberben kezdődő levelező doktorképzés keretében a következő témakörökből hirdet felvételit: 1. Romániai magyar irodalom (különös tekintettel Dsida Jenő, Molter Károly, Áprily Lajos, Kovács András Ferenc munkásságára). A tavaly meghirdetett téma: Kultusz és kanonizáció. Wass Albert munkássága még mindig aktuális. 2. Spirituális jelrendszerek az irodalmi művekben, életművekben. Jelentés és értékszerkezetek. Kognitív struktúrák a művekben (vö.: kognitív nyelvészet alkalmazása). 3. Irodalom és film, irodalom és képzőművészet. Interdiszciplináris esztétikai kutatások. Intermedialitás. /Felvételi doktorképzésre. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./2005. április 27.
Mózes Attila Céda korok történelme című kötetét mutatták be Kolozsváron, a Bulgakov Kávéházban, Bretter György Irodalmi Körön. A szerző legújabb kötete az irodalomkritika műfajába sorolható, felfedezhető néhány „mester” hatása is: Cs. Gyimesi Éva, Bretter György és Marosi Péter. /Dézsi Ildikó: Irodalomtörténet egy kicsit másképp. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./2005. szeptember 10.
Cs. Gyimesi Éva vállalta a radikális kritikai magatartást. Olyan megkérdőjelezhetetlennek számító szellemi mintákkal szállt vitába, mint például Kós Károly és Reményik Sándor erdélyiség-koncepciója. Kimutatta, hogy a transzszilvanizmus az önfeladás ideológiája, amely jellegzetesen értelmiségi találmány, és nem ad választ azokra a problémákra, amelyek a köznapi embert foglalkoztatják. De vitája támadt azokkal is, akik Gaál Gábor második világháború utáni tevékenységét próbálták rózsaszínűre festeni. Amikor sokan magyar egyetem indítását akarták, Cs. Gyimesi Éva nem értek egyet velük. A nyolcvanas években beadványokat fogalmazott annak érdekében, hogy a magyar szak végzettjeinek ne a Kárpátokon túl kelljen franciát, oroszt és testnevelést tanítaniuk. Cs. Gyimesi hetvenes-nyolcvanas években írt könyveiben – Találkozás az egyszerivel (1978), Teremtett világ (1983), Álom és értelem. Szilágyi Domokos lírai létértelmezése (megj. 1990, valójában 1988) – a naprakész elméleti tájékozottságot saját rendszerbe foglalta. Ő volt az első, aki a romániai magyar irodalomtudományban elméletileg is megalapozta, miért fontos a műközpontúság. Cs. Gyimesi Éva nem csupán kritizál, hanem épít is. A hatvanéves Cs. Gyimesi Éva legalább hat fontos könyvet írt. A fentebb említettek mellett a Gyöngy és homok (1992), a Colloquium Transsylvanicum (1998), a Kritikai mozaik (1999) címűt. /Balázs Imre József: A kritika felelőssége. Cs. Gyimesi Éva hatvanéves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./2005. október 14.
1989 után tizenhat évvel az állami magyar egyetem kérdése még mindig nem rendeződött. A fordulat után az erdélyi magyarság azt hitte, hogy az egyetem visszaállítása minden további nélkül megvalósítható. Azonban nem történt meg, az 1990-ben az egyetem létrehozását támogató kétszázezer, 1994-ben ugyanezért összegyűlt mintegy félmillió aláírás ellenére. A fölcsillanó reményt a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori elnökhelyettese, Törzsök Erika igyekezett kifejezetten „jóindulattal” szertefoszlatni a Magyar Hírlapban és a kolozsvári Szabadságban megjelent írásával („önálló egyetemet követelt nagy hangon boldog, boldogtalan”, „de senki nem tudta, miből”), amit azután Cs. Gyimesi Éva is messzemenően támogatott („helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülött”-nek, „egyfajta szellemi gettó”-nak, „nyelvi-nemzeti sajátosságba való bezárkózás”-nak minősítette az eljövendő Bolyait). Hasonló véleménye volt az akkor Kolozsvárra látogató Kende Péternek is. Azután jött a multikulturálisnak mondott elterelő művelet. A BBTE-n gyarapodott a magyar hallgatók száma (40 000-ből jelenleg 6000), de ezeknek csak egy része tanul majdnem mindent anyanyelvén, a székelyföldi részlegeken ugyanígy. A BBTE-n a mai napig nincsenek magyar feliratok, a folyosókon csak a román rektorok képmásai láthatók, mintha 1919 előtt és 1940–1945 között semmi sem létezett volna. A Bolyai sem 1945 és 1959 között. A többségiek felhozzák, hogy sehol a világon nincs olyan kisebbség, amelyik saját egyetemmel rendelkezne. Ez nem igaz, mert jónéhány van, számuk egyre gyarapodik, és nem másfél milliós, hanem másfél százezres kisebbségeknek is van saját egyetemük. Mások nagyon aggódnak, mi lesz a szegény magyar diákokkal, amikor végeznek, hiszen nem tudnak románul. Nos, a Bolyai természetrajz-földrajz karán ezt a „végzetes” veszélyt úgy hárították el, hogy román órán nem irodalmat, hanem szaknyelvet adott elő a tanár. Ez most is alkalmazható módszer. Másik aggodalom, hogy a magyarság, mint kisebbség, képtelen létrehozni különálló egyetemet, mert nincs megfelelő tanerő. A felmérések szerint az egyetem újralétesítésekor a jelenlegi magyar tanári kar 85 százaléka átmenne a Bolyaira. A Babes–Bolyai Egyetem két fiatal adjunktusa, Hantz Péter és Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság két tagja, szeptember végén részt vett az Európai Parlament egyik munkacsoportjának strasbourgi ülésén, amelyen ismertették a romániai magyar felsőoktatás helyzetét és hiányosságait. Jelenleg a 600 000 romániai egyetemi hallgatóból csak 26 000 a magyar, vagyis 4,4 százalék, miközben a romániai magyarság a lakosság 6,6 százaléka. Ebből a 26 ezerből is csak 10 ezer tanul anyanyelvén. Az október 11-én Kolozsváron tartott tanácskozáson felszólalók, egyetemi tanárok és diákok egyaránt kiálltak a Bolyai újralétesítése mellett. Miközben a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) még mindig nemzetbiztonsági kockázatnak tartja az újraindítandó Bolyait, jó hallani, hogy az EP is tud a magyar oktatás, benne a felsőoktatás aggasztó helyzetéről, hogy a magyar oktatók 85 százaléka támogatja a Bolyai visszaállítását. /Asztalos Lajos: Napirenden a Bolyai. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./2006. január 23.
Terjedelmes írást jelentetett meg Hantz Péter a Szabadságban (2006. I. 12., 13., 14., 16.), amelyben érveket hozott fel az önálló állami magyar egyetem mellett. A szerző érdeme, hogy tömören és logikusan összefoglalta az érveket. Fey László a stílust kifogásolta, a „kemény, agresszív hozzáállást”. Hantz Péter név szerint is vádaskodik. „1996-ban Gyimesi Éva és a körülötte kialakult csoport vetette föl, hogy jobb a multikulturalizmus, mint a magyar egyetem („boldog, boldogtalan magyar egyetemet akar”). Fey védelmébe vette Cs. Gyimesi Évát, magyarázni próbálta a „boldog, boldogtalan” kifejezést : „azokra célzott, akik nagy zajjal próbálják magukra vonni a figyelmet, de a munkában, építésben nem állják meg a helyüket.” A két magyar rektor-helyettes, Salat Levente és Nagy László is megkapja magáét Hantz Pétertől. Fey szerint viszont „örvendenünk kellene, hogy két ilyen kiválóan felkészült, okos, diplomáciai érzékkel is megáldott rektor-helyettesünk van”. Fey László továbbá helytelennek tartja az utcai tüntetést. /Fey László: Hajszálgyökerek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2006. január 31.
Demény Péter megfogalmazta kételyeit Bodó Barna – Hantz Péter – Kovács Lehel cikksorozatával (Érvek a Bolyai Egyetem ellen – és ezek cáfolatai, Szabadság, jan.12, 13, 14, 16.) kapcsolatban. Demény öt éve tanít az egyetem bölcsészkarán. A hallgatók többsége (kb. nyolcvan százaléka) a „Petőfi a legnagyobb magyar költő” jellegű sztereotípiákban gondolkodik; elemzés helyett a diákok nagy része az adott mű tartalmát meséli el. A hallgatók műveltsége hiányos, dolgozataikat gyakran helyesírási hibák tarkítják. Demény szerint először a jelenlegi egyetemet kell megtölteni tartalommal, azután lehet tovább építkezni. Szerinte az önálló egyetem megteremtése önmagában nem szellemi eredmény. Mitől lenne a magyar egyetem magasabb színvonalú? „Pusztán attól, hogy magyar? Ez a szó nem érték- vagy minőségjelző – egyszerűen egy nemzetet megnevező főnév.” Demény szerint nincs meg az a szellemi kapacitás, amely több egyetemet képes fenntartani. A cikkíró Gyimesi Évát idézi, vele ért egyet. /Demény Péter: Vágy a beszélgetésre. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./2006. február 25.
Február 23-án Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tanácstermében mutatták be Balázs Sándor a Kiáltó Szó – volt egyszer egy szamizdat /Kriterion Könyvkiadó/ című kötetét. Balázs Sándor elmondta: a kötet első része visszaemlékezés, a második pedig dokumentáció (mindazok a kéziratok, amelyek a két megjelent és a hét meg nem jelent, csupán előkészített lapszám anyagából megmaradtak). A szerkesztés titkos szervezésben Romániában történt, a nyomtatás Magyarországon, a becsempészett magyar és román nyelvű végterméket pedig máig sem ismert anyaországiak is terjesztették. A találkozón megjelentek az egykori szamizdatot szerkesztő és terjesztő személyiségek: Cs. Gyimesi Éva, Cseke Péter, Pillich László, a Schwartz–házaspár, Kántor Lajos… De hasonló elismerés illeti azokat is, akik ilyen-olyan okok miatt hiányoztak: Sipos Gábort, Kántor Erzsébetet, Nagy Györgyöt, Pál Árpádot, Takács Lajost, Kiss Zoltánt, Borbáth Károlyt és társaikat, valamint a sok kockázatot magukra vállaló diákokat. /Ö. I. B.: Feltámadott Kiáltó szó. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./ 2006. február 28.
A Szabadság beszámolt Balázs Sándor Kiáltó Szó – volt egyszer egy szamizdat című könyvének bemutatójáról, azonban a tudósításba számos pontatlanság keveredett. Marius Tabacu tevékeny munkatársa volt a folyóiratnak, az elhunyt Nagy György pedig az egykori szamizdatosok oszlopos tagja. A rövid beszámoló mindenkinek a nevét nyilván nem tüntetheti fel, de azért Doina Cornea, Tőkés László, Tőkés István vagy Beke György nevét le sem írni a Kiáltó Szóban közlők között (s helyettük a Bolyai Egyetem beadványozó vezetőit emlegetni) azért furcsa. A cikkíró szerint „romantikus ízű, röpcédulaszerű gondolatközvetítésre vállalkozott több erdélyi magyar ellenzéki.” Valójában szakszerű tanulmányokat, elemzéseket, állásfoglalásokat tartalmazó szövegeket próbáltak eljuttatni az olvasóknak. Félreértés áldozata lett az újságíró, amikor Gyimesi Éva személyes röpcédulázásáról szóló emlékeit a folyóirattal hozta kapcsolatba. /Balázs Sándor: (Pusztába?) Kiáltó Szó. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ Előzmény: Ö. I. B.: Feltámadott Kiáltó szó. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./ 2006. március 2.
Cs. Gyimesi Éva szerint a „Szabadság nem csupán a Vélemény rovatban biztosít tág teret az előítéletekkel túltelített és ellenségképző írásoknak, hanem belső munkatársai közt is hiányzik az összhang”. Cs. Gyimesi Éva kifogásolta, hogy Balázs Sándor professzor a Kiáltó Szó erdélyi szamizdat szöveggyűjtemény szerkesztője a könyv bemutatóján elhatárolódott a bemutatóról tudósító cikktől, mely „romantikus ízű, röpcédulaszerű gondolatközvetítést” emlegetett. Cs. Gyimesi Éva felelevenítette, azok a röpcédulák a falurombolás ellen tiltakoztak. /Cs. Gyimesi Éva: Magánügy? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./2006. március 3.
Cs. Gyimesi Éva beismerte, hogy Magánügy? című véleményem /Szabadság, márc. 2./ túlérzékeny, elsietett reakció volt, Balázs Sándorral szemben éles és sértő minősítést írt le. Magyarázta, hogy a Szabadságban „közszolgálati (tájékoztató) szerepének szakmailag egyenetlen működése ehhez igen nagymértékben hozzájárult”. /Cs. Gyimesi Éva: Elsietett reakció. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./2006. március 4.
Cs. Gyimesi Éva megszólalt a magyar egyetem ügyében. Nem olyan elutasító hangon, mint 1997-ben, de most is ellentmondott a változásokat követelőknek. A Szabadság munkatársa, Ercsey-Ravasz Ferenc jegyzetére (A tisztelet elvesztése, Szabadság, 2006. március 2.) hivatkozott. Nem ért egyet az újságíró megjegyzésével: „ha valaki doktori címmel, publikációkkal akarja megmérni, hogy a kezdeményezőknek igazuk van-e vagy sem, az megérdemli, hogy kinevessem.” Cs. Gyimesi szerint az egyetemi tanári karok is olyan testületek, amelyekben a tagok „többsége hóttig tanul, hogy taníthasson”. A rangot, tekintélyt a tudás, a megjelent publikációk minősége és mennyisége adja. A tanszékek többségén nincs kellő számú rezidens (fő állású, Kolozsváron letelepült) tanár, és főleg igen kevés a rezidens docensek és professzorok száma ahhoz, hogy a szakmailag jogszerű akkreditáció rövid időn belül elnyerhető legyen. Közben természetesen külföldi vendégtanárok ideig-óráig pótolhatják a szakemberek átmeneti hiányát. Cs. Gyimesi szerint az egyetemen kialakult feszültséget valójában politikai törekvések gerjesztik, ezt a média terjeszti ki egyetemen kívülre, amelyikben a nem felkészült újságírók kérdései adnak alkalmat a résztvevőknek, hogy szakmai és intézményfejlesztési követelményekre mutassanak rá. „Az egész erdélyi magyar közösség érdeke, hogy a követelések mellé mindig tegyük le a megfelelően kidolgozott szakmai programot is, s jelezze azt, mennyire más-más a helyzet a különböző karokon és szakokon. Ehelyett gyakran negatív hatású, ingerlő, sokkoló címekkel bombázzák az olvasókat, ugyanazt teszik, mint a román média politikailag elkötelezett többsége.” /Cs. Gyimesi Éva: Az inastól a céhmesterig. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./ Ennyi Cs. Gyimesi Éva hozzászólása. Nem beszél a román egyetemi szenátus elutasításáról, nem beszél a gondokról, hanem a szószólókat hibáztatja. Emlékezetes, hogy az 1997-es egyetem-vitában hevesen ellenezte az önálló magyar egyetemet, az szerinte a következőt jelentené: „egy szabadalmazott, és a bevált modellekkel nem törődő, helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülöttet és egyfajta szellemi gettót: bezárkózást a nyelvi-nemzeti sajátosságba”. /Cs. Gyimesi Éva: Erdélyi tudományegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), 1997. febr. 12./2006. március 7.
Több mint két éve nem tartottak közgyűlést a BBTE magyar oktatói, sok minden felgyűlt az egyetemen oktatókban, azért is nyúlt olyan hosszúra a találkozó. Nagyjából három csoport alakult ki a közgyűlésen. Az egyik a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) volt és a mögéje felsorakozók, a második a szembennállók, a Magyari Nándor László, Magyari Vincze Enikő, Cs. Gyimesi Éva, Selyem Zsuzsa nevével fémjelzett csoport, a fennmaradók inkább a hallgatást választották. A megosztottságnak több oka van: vannak, akik a pozíciójukat féltik, vannak, akiket megfélemlítettek. Ez a második csoport már többször „bizonyított”. Az első talán Cs. Gyimesi Éva valamikori RMDSZ-es oktatási tevékenysége volt, ennek következménye az önálló egyetem akkori elodázása lett. A mostani vitához erről az oldalról Magyari-Vincze Enikő szólt hozzá internetes naplójában: gyakorlatilag a román vezetés 1998 óta sokszor ismételt szólamait fordította magyarra. A közgyűlésen Magyari Nándor László ragadta magához a legtöbbször a szót, leginkább hangulatkeltés céljából. /B. Zs.: „Csoportterápia volt, nem közgyűlés” Villáminterjú Kovács Lehel BKB-alelnökkel az oktatók közgyűléséről. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 7./2006. március 22.
Cs. Gyimesi Éva kiállt az RMDSZ mellett, nagy köröket leírva, Pató Pálról beszélve, akire rájött a “szólásviszketeg”. Pató Pálék az RMDSZ-szel szembenállók, akik nem akarnak dolgozni, csak beszélni szeretnek. Ez a másik oldalon álló Pató Pál csak „követel és kikiált”. Szerinte tájba simuló konformista az, aki kis lépéseket tesz, hogy javuljon az élet minősége. /Cs. Gyimesi Éva: Ő magyarnak születék. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./2006. március 29.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság helytálló igényt fogalmazott meg, és nem az számít, hogy tagjai többségének nincs meg a kellő tudományos és tanári fokozata, hangzik az érvelés. Azonban ma már anakronizmus az önjelöltség. „Ha a BKB alapítóinak szakmai iskolázatlansága némiképp érthető is, fellépésük hitelét eleve csorbította a fölényesség, ahogyan a demokrácia játékszabályait is semmibe vették” – írta Cs. Gyimesi Éva, szerinte a valódi indíték „a rafinált erkölcsi zsarolás”, továbbá „a jobboldali média ugyancsak iskolázatlan munkatársainak sikerült” bulvártémává tenni „az erdélyi magyarság fétisként kezelt egyetemügyét.” Az egyezkedés feltétele, hogy a magyar fél képviseletéhez megfelelő „szellemi hatalommal, presztízzsel is” bírjanak. Ezt csupán a professzoroknál is magasabb szintet megtestesítő szakmai fórumok adhatják meg, Cs. Gyimesi szerint még a külföldi Nobel-díjasok sem segíthetnek. /Cs. Gyimesi Éva: Igazság és hatalom. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./2006. március 30.
A napokban vette át a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanácstól a dossziéját Cs. Gyimesi Éva. Hangsúlyozza: nem vezeti semmiféle bosszú. Szerinte nem az a fontos, hogy ki kit súgott be, hanem „a megszüntetve megőrzött Szeku jelenlegi törekvése a hatalomra”. „Nacionalista, soviniszta, irredenta és államellenes” megnyilvánulásokat róttak fel neki kezdettől fogva. Volt olyan tanítványa, aki, miután elvégezte az egyetemet, eljött és elmondta, hogy jelentéseket írt róla. Legtöbben fedőnéven szerepeltek. A Szekuritáté eszközeként szolgált minden vezető beosztású tanár, az akkori rektor, az akkori párttitkárok és feltehetőleg a dékánok is. Cs. Gyimesi nem ismeri annyira a ma vezető funkciót betöltő román és magyar politikai elitet, hogy valakire határozottan rá tudna mutatni: akadályozza a dossziék feltárását. Cs. Gyimesi Éva 1945-ben született; a kolozsvári egyetemen szerzett oklevelet. Konzulens egyetemi tanár, a filológiai tudományok doktora; a finn Ponkkala Alapítvány díját kapta meg 1990-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét pedig 1996-ban. Tagja volt a Ceausescu-féle parancsuralommal szembeforduló magyar értelmiségiek Limes-körének. Egyik aláírója volt annak – a pártvezetéshez 1986-ban elküldött – petíciónak, amely a központi vezetés gyakorolta sovinizmust bírálta. /Debreczeni Hajnal: Cs. Gyimesi Éva: A megszüntetve megőrzött Szeku hatalomra törekszik. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./2006. április 13.
A húsvéti békesség van Cs. Gyimesi Évában, nem lesz dühös, amikor leveri az asztalról az edényt és kiömlik a spenótfőzelék. Még a galambokra sem haragszik, „amelyek naponta oda szarnak a folyosóra”. Egyedül a templomban lesz ideges, amikor a pap hirtelen politikai szónokká válik, „valamely pártot képviselve ellenségképző gyűlölködésbe kezd”. /Cs. Gyimesi Éva: Emeljük fel. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 13./