udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 313 találat lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 301-313

Névmutató: Daczó Dénes

2004. február 28.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán február 27-én szerveztek oktatáspolitikai fórumot „Felsőfokú képzés a Székelyföldön: tények és trendek” címmel. Markó Béla, az RMDSZ elnöke rámutatott: magyar nyelven tanuló egyetemi hallgatók száma az 1991–1992-es tanévben regisztrált 500-ról mára tízezerre nőtt. Ez még mindig nem elegendő, hiszen a BBTE-en is létre kell jönnie a két magyar fakultásnak. Verestóy Attila szenátor az egyetemek finanszírozására tért ki előadásában, rámutatva arra, hogy a visszaszerzett közösségi vagyonból az egyetemeket, egyetemistákat, a magyar tudományos életet is lehet támogatni. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke a napokban történt magyar állami költségvetés módosítására, ennek erdélyi kihatására is kitért előadásában, az eredeti tervekkel ellentétben a 1,894 milliárd forintos támogatás 1,531 milliárd forintra csökkent a Sapientia Egyetem esetében, amely 234 milliárd lejt jelent. Lányi Szabolcs, a csíkszeredai karok dékánja úgy fogalmazott, szeretné, ha nem támogatásnak neveznék a magyar tudományba fektetett összeget, hanem a magyar nemzetért tett kötelességként fognák fel az illetékesek, hiszen ez nem segélynyújtás, hanem szakszerű beruházás. Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE rektora kifejtette: a költségvetés módosítása alapjaiban érintette az egyetemet, hiszen nem tudják megvalósítani a tervezett programot. /(Daczó Dénes): A magyar költségvetés csökkentése alapjaiban érinti a Sapientia Egyetemet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./

2004. március 23.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen fogalmazódott meg a javaslat, hogy a közbirtokosságok támogassák a magyar nyelvű hazai felsőoktatást. Mátéffy Győző a csíksomlyói közbirtokosság elnöke arról tájékoztatott, hogy a közbirtokosság ösztöndíjat hoz létre egy, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) tanuló, hátrányos helyzetű, de jó tanulmányi eredményeket felmutató somlyói diák megsegítésére. Egyben a Székelyföldön működő közbirtokosságokhoz fordult azzal, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez és járuljanak hozzá egy közbirtokossági ösztöndíjalap létrehozásához. /Daczó Dénes: Felhívás közbirtokossági ösztöndíj létrehozására. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./

2004. március 29.

Márc. 27-én tartotta Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége XIII. küldöttgyűlését a szovátai Teleki Oktatási Központban. A tisztújítás során megerősítették tisztségében az eddigi vezetőséget. Az RMPSZ elnöke továbbra is Lászlófy Pál, székelyföldi alelnök: Pál Ferenc, közép-erdélyi alelnök: Szőcs Judit, partiumi alelnök: Matekovics Mihály. Az elnökség megújította főtitkári tisztségében Burus Siklódi Botondot. /Újraválasztották Lászlófy Pált. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 29./ Lászlófy Pál elnök a 2003-as év néhány eredményéről is beszámolt. Harminc óvodának jelentős támogatást tudtak átadni, 26 millió forint értékben pedig számítógépekkel látták el az intézményeket, ugyanakkor felépült a 44 férőhelyes ifjúsági tábor Szovátán, továbbá az elmúlt évben megjelent a Magiszter folyóirat minden száma. Burus Siklódi Botond, az RMPSZ főtitkára bejelentette: Mákvirág-díj alapításáról döntöttek. A díjra azok a kilencedikesek jogosultak, akik a legjobb tanulmányi eredményt érték el. Az ország 17 megyéjében, ahol van magyar oktatás, lesz egy díjazott. Apáczai-díj alapításáról is döntöttek. A díjat, a humán-, valamint a természettudományok terén tevékenykedő, tudományos munkát felmutató pedagógusoknak ítélik oda. Az idei Bolyai Nyári Akadémiára 32 tanfolyamra 930 résztvevőt, valamint 150-160 előadót várnak. /Daczó Dénes: Újraválasztották az RMPSZ vezetőségét. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

2004. március 30.

Az előválasztáson Csíkszeredában ezerrel kevesebben voksoltak, mint négy évvel ezelőtt. A megyei önkormányzati képviselők listáján a összesített szavazatok szerint a következő kilenc személy kapta a legtöbb szavazatot: Borboly Csaba (8500 szavazat), Korodi Attila (8236), Zsombori Vilmos (7763), Borbély Ernő (7752), Papp Kincses Emese (7303), Mátéffy Győző (6805), Nagy Benedek (6202), Rácz Árpád (5925) valamint Bokor Márton (5898). Csíkszeredában nyolc választó körzetben szervezeték meg a szavazást és itt 3762 személy járult az urnák elé – mondotta Hajdú Áron a városi RMDSZ elnöke. A listán a legtöbb szavazatot kapta Hajdu Gábor (1067) és Bokor Márton (998). /(Daczó Dénes): Megújult önkormányzati képviselői listák. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

2004. április 2.

Bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott ápr. 1-jén a Sapientia EMTE új vezetősége, köztük Dávid László és Bakacsi Gyula rektor-helyettesek, valamint dr. Szilágyi Pál az EMTE rektora. Dr. Szilágyi Pál szerint most újra át kell gondolni az egyetem stratégiáját, miután ismertté váltak az új demográfiai adatok. Az egyetem alapvető céljaként nevezte meg a tudatos erdélyi magyar értelmiség képzését. Az EMTE ma kilenc szakot működtet Csíkszeredában, hetet Marosvásárhelyen, valamint kettőt Kolozsváron. Szilágyi Pál rámutatott: a magyar állami költségvetésből az egyetem soha nem kapta kézbe a kétmilliárd forintot, hiszen a kezelési költségekkel csupán 1,8 és 1,82 milliárdból gazdálkodhattak. A Draskovics csomag eredményeként 360 millió forinttal csökkent az egyetem idei költségvetése. Bakacsi Gyula elmondta: az elkövetkező időszakban az egyetem működését szabályok köré kell szorítani. /(Daczó Dénes): Bemutatkozott az Sapientia EMTE új vezetősége. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./

2004. április 5.

Új kutatási munkáikról számolt be Bíró Zoltán, a csíkszeredai KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának vezetője. Erdély léptékű felmérésbe kezdett az intézmény, amely a családi háztartásban bekövetkezett változásokat vizsgálja. Az intézmény munkatársai szeretnék, ha a felmérés 6-8 éven belül megismétlődhetne, így lehetőséget teremtve az összehasonlításra, amely kidomborítaná a társadalomban bekövetkezett változásokat. A kutatást a csíkszeredai KAM közösen végzi a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetével. Tervezik a romániai magyar társadalomtudományi adatbázis létrehozását, amely magába foglalná mindazokat a társadalomtudományi kiadványokat, amelyek 1989 óta jelentek meg. Az adatbázis a bibliográfia mellett a megjelent publikációkat is magába foglalja majd, ezzel kialakítva egy egyedi gyűjteményt, amelyet nyitottá tennének az egyetemi hallgatók számára is. Térség könyvek néven új sorozatot indítottak, amelynek első kötete Székelyföldi Mozaik – térségi szociológiai tanulmányok – címmel jelent meg, szerkesztője Bodó Julianna. A csíkszeredai Pro-Print Kiadónál nemrég jelent meg Oláh Sándor: Falusi látleletek 1991-2003 című könyve. A szerző a KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának munkatársa. /Daczó Dénes: A KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./

2004. április 5.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége ápr. 4-én, virágvasárnap Bákóban tartotta közgyűlését. Az ülésen elsősorban klézsei és külsőrekecsinyiek vettek részt. Bilibók Jenő, a szövetség megbízott elnöke az eddig elért eredményekről számolt be, miszerint jelenleg Moldvában hét településen, kilenc csoportban folyik a magyar anyanyelvű oktatás az iskolában, ugyanakkor további tíz településen iskolán kívül oktatják a magyar nyelvet. Eddig 145 kérést iktattak, ami körülbelül 250 gyereket érint, ugyanakkor mintegy ötszáz gyermek jogosult a magyar állami támogatásra. A magyar nyelvű misék bevezetésére is kaptak ígéretet egy nemrég, a bukaresti nunciatúrán folytatott beszélgetés során, azonban „itt nehezebben mennek a dolgok, mint más területen, mert ezen a téren másabbak a törvények, mint az állam törvényei" – fogalmazott Bilibók Jenő. Benke Pável kifejtette: a szövetségnek szüksége lesz egy gazdasági vezetőre vagy az RMDSZ gazdasági szakembereitől kérnek segítséget, hiszen a 2000–2003 közötti időszakra is nemrég sikerült elkészíteni a zárszámadást. A szervezetnek ezentúl az elnök mellett két alelnöke lesz, ugyanakkor egy gazdasági igazgatója. A szervezet továbbra is Sepsiszentgyörgyön marad bejegyezve. – Az elnöki tisztségre két személyt jelöltek Róka Szilviát és Bilibók Jenőt. A szavazás eredményeként 43 szavazattal Róka Szilviát választották meg elnöknek, míg Bilibók Jenő 10 szavazatot kapott. Bilibók Jenőt és Benke Pávelt választották meg az alelnöknek. A vezetőség többi tagja: Hegyeli Attila oktatási, Nisztor Tinca vallási, Benke Pável kulturális, Gál Mónika ifjúsági, Istók Angella pedig szociális felelős lett. Bilibók Jenő az ülést követően kifejtette: nem fogja vállalni az alelnöki tisztséget. Bilibók szerint egyezség született arra, hogy a szervezetnek nincs pénze arra, hogy az embereket beszállítsa a falvakról, ezért mindenki maga oldja meg a szállítást. Szerinte Benke Pável és Róka Szilvia megszervezték a beszállítást, ezért voltak a teremben javarészt klézsei és külsőrekecsinyi emberek. Bilibók nehezményezte, hogy a vezetőség tagjainak többsége klézsei lett, így a többi település nincs képviselve. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ Szórvány és Szociális Főosztályának alelnöke vett részt az RMDSZ részéről a közgyűlésen. Az utóbbi két évben szoros kapcsolat volt az RMDSZ és a Csángó Magyarok Szövetsége között, jelezte. /Daczó Dénes: Bár megválasztották alelnöknek Bilibók Jenőt, nem vállalja a tisztséget. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./ Bilibók a Krónikának azt nyilatkozta, nem vállalja a funkciót. „Holnap valószínűleg be is nyújtom felmondásomat. Az új elnökségnek teljesen más a mentalitása, koncepciója”. Nem személyi ellentétről van szó, hanem eltérő munkamódszerekről. Az eltelt négy év alatt belefáradt a pénztelenségbe, nyilatkozta Bilibók. Róka Szilvia elmondta, hogy az utóbbi időben egyre nehezebben vállalnak vezető tisztséget a szövetség tagjai, a nagy felelősség és a pénzhiány miatt. /Zsidó Ferenc: Róka Szilvia a csángószövetség új elnöke. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./ Róka Szilvia 1972-ben született a moldvai Trunkon, 1992 és 1995 között a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarán tanult, majd diplomája megszerzése után az MCSMSZ-ben töltött be különböző tisztségeket, legutóbb a kedvezménytörvény alkalmazását segítő bákói iroda vezetőjének tisztét. /Tisztújítás a Moldvai Csángómagyarok Szövetségében. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./

2004. április 7.

A Magyar Polgári Szövetség bemutatkozó ülést tartott ápr. 5-én Csíkszeredában. Szabó Soós Klára, az országos elnökség tagja az MPSZ csíkszeredai vezetőségét mutatta be, Szondy Zoltán elnököt, Szikszay László és Papp Előd alelnököket. Szabó Soós Klára hangsúlyozta, hogy nem Bukarest, hanem Erdély centrikus politikát szeretnének folytatni. Az MPSZ indulni fog a választásokon és Csíkszeredában is teljes listát szeretnének állítani. Bencze Tibor, az országos kampánystáb tagja elmondta: eddig 22700 (Hargita megyében 5700, Háromszéken 7400 ) aláírás gyűlt össze. /(Daczó Dénes): Bemutatkozó beszélgetést tartott az MPSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./

2004. április 9.

Megnyílt több mint ötszáz képeslap és háromszázötven tojás gyűjteményes kiállítása a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola bentlakásában. Burus János tanár diákjai rendszeresen gyűjtenek, tanulnak, és létrehozták a Nagybükki Néprajzi Társaságot. Az iskola mintegy ötven diákja a választható tantárgy keretében – immár öt éve – helytörténetet, népismeretet és néprajzot tanul. A diákok gyűjtötték össze a kiállítás anyagát. Elsőként Erdélyben, diákok számára Kútfő névvel saját kiadvány megjelentetésére is készülnek. A kis magyar néprajz diákoknak alcímet viselő, negyven oldalas kiadványt első alkalommal májusban szeretnék megjelentetni. Minden számban tervezik szakember dolgozatának közlését. /(Daczó Dénes): Húsvéti színvarázs az iskolában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 9./

2004. április 23.

A nyugati gondolkodás egyik köteléke a most felavatott első romániai borvízút – fogalmazott Michael Guest, az Egyesült Államok romániai nagykövete, aki részt vett a Borvízút avató ünnepségén. A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány által támogatott projektek keretében a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CSTTE) az elmúlt években több borvíz forrást, borvízfürdőt újított fel, és szintén az ő kivitelezésük a most felavatott borvízút, amely az Olt mentén lévő települések, források és fürdők között jelent összeköttetést. Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány elnöke emlékeztetett, a Borvízút ötlete három évvel ezelőtt született meg, a CSTTE tapasztalatát felhasználva készült el az út első szakasza. A Borvízút Csíkszereda, Zsögöd, Szeredai- fürdő, Borsfürdő, Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszentsimon, Csatószeg, Verebes, Újtusnád, Tusnád, Sószékfürdő, Lázárfalva, Nádasfürdő és Nyírfürdő településeket, fürdőket érinti. A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány öt éve fejti ki tevékenységét a környezetért és a közösségért. /(Daczó Dénes): A Polgár-Társ Alapítvány ötödik születésnapján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./

2004. május 7.

Az MPSZ Csíkszerdában saját, független polgármester jelöltet indít Papp Előd jelenlegi alpolgármester személyében. Az MPSZ benyújtotta a választási irodához a jelöltek névjegyzékét, de ezt visszautasították. /(Daczó Dénes): Papp Előd független polgármester- jelöltként indul. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./

2004. május 14.

A Hargita Megyei Törvényszék máj. 13-án hozott ítéletével visszautasította Papp Előd, az RMDSZ megyei tanácsos-jelölt listája elleni óvását. Előzőleg Hajdú Áron magánszemélyként óvást nyújtott be Papp Előd független polgármesteri és a NDF színekben való tanácsosi jelöltsége ellen. Papp Előd kijelentette: „Ha Tőkés László lesz az RMDSZ elnöke, akkor valószínűleg mindannyian fogunk találkozni.” /(Daczó Dénes): A törvényszék döntése végleges. Papp Előd nem indul a választásokon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

2004. május 24.

Székelyföldön elsőként a Csíkszeredába látogatott el a Történelem Fő utca nevet viselő rendezvény. Felléptek Ferenczi Csongor, Maczkó Mária, Sasvári Sándor és Vikidál Gyula. A Magyar Polgári Szövetség valamint a Fidesz Magyar Polgári Párt vezetői szóltak fel. Szilágyi Zsolt képviselő szerint egyesek ahelyett, hogy a közösség autonómia igényét képviseljék, a faexport engedélyekről tárgyalnak Bukarestben. Szerinte olyanok képviselnek, akik a magyarság ügyénél is fontosabbnak tartják, hogy hatalomra kerüljenek. „A kormánypárt és az RMDSZ titkos egyezményének eredménye, hogy az MPSZ nem indulhatott a választásokon". Véleménye szerint az EU szellemiségével nem fér össze az a mód, ahogy megmocskolták a demokráciát. Németh Zsolt, a FIDESZ MPP politikusa beszédében úgy fogalmazott, hogy az EU-ra eszközként kell tekinteni, mint a határokon átívelő nemzetegyesítés eszköze, egyesítés, amely tart már néhány éve és ennek részét képezi a magyar igazolvány és a magyar egyetem. Németh Zsolt a szülőföldön való megmaradás tartós eszközének nevezte az autonómia megvalósítását. Tőkés László szerint az erdélyi magyarság nem akar elrománosodni. „Az RMDSZ politikai prostitúcióra lépett a román kormánnyal" – fogalmazott Tőkés. /(Daczó Dénes): Történelem Fő utca politikusokkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./

2004. május 31.

A volt munkaszolgálatos katonák emlékművét avatták fel máj. 30-án pünkösd vasárnapján Csíkszereda központjában. Bálint Lajos nyugalmazott gyulafehérvári érsek megáldotta az emlékművet. Nagy Ödön képzőművész alkotása ásót és csákányt ábrázol, amellyel az egykori munkaszolgálatosok dolgoztak. Beszédében Buzogány Dénes, a Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetségének elnöke és Bartos Sándor alelnök emlékezett a kommunista diktatúra kegyetlenkedéseire, amelyek következményeként több mint 500 ezer embert vittek kényszermunkára Romániában. /Emlékművet avattak Csíkszeredában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 31./ A román kommunista vezetés 1950-1961 közötti időszakban 520 ezer embert kötelezett kényszermunka végzésére. A kötelező szolgálat teljesítése közben 40 ezer személy veszítette életét és igen sokan közülük megnyomorodtak, megbetegedtek. Buzogány Dénes, a Volt Munkaszolgálatosok Szövetségének elnöke elmondta: 2000-ben sikerült bejegyeztetni jogilag is a szervezetet, amelynek 6080 tagja van. A szövetség kezdeményezésére Németh Csaba és Sógor Csaba szenátorok, illetve az RMDSZ képviselet kezdeményezéseként született meg a 2002 májusában elfogadott törvény, amely erkölcsileg és anyagilag is jóvátételt jelent a meghurcoltak számára. /(Daczó Dénes): Emlékművet avattak a volt munkaszolgálatos katonák. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

2004. június 14.

Jún. 11-én Csíkszeredában az RMDSZ Területi Küldötteinek Tanácsa döntött arról, hogy a csíkiak kit javasolnak a Megyei Tanács alelnöki tisztségére. A két jelölt: Borboly Csaba és Mátéffy Győző volt, végül Borboly Csabát választották. A Hargita Megyei Tanács alakuló ülését jún. 16-án tartja, amikor a 22 RMDSZ-es tanácsos mellett, 3 Szociáldemokrata Párti, 2 Demokrata Párti, 3 Népi Akció Párti képviselő és Beder Tibor független jelölt döntenek titkos szavazással, a Megyei Tanács vezetőségéről. /(Daczó Dénes): A TKT döntése szerint. Borboly Csabát javasolják alelnöknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./

2004. június 17.

Jún. 16-án Csíkszeredán megtartotta alakuló ülését Hargita megye tanácsa. Megválasztották a vezetőséget. Bunta Levente, a megyei tanács eddigi alelnöke lett az elnök. Az elnök megválasztása után kifejtette: elsősorban Hargita megye érdekeit tartja szem előtt, és fontosnak tartja, hogy az erőforrások elosztásában legyen egyensúly. A két alelnök Borboly Csaba és Petres Sándor lett. /(Daczó Dénes): Megalakult Hargita megye új tanácsa. Bunta Levente az elnök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./

2004. július 1.

Jún. 30-án felavatták a Hargita megyében elesett rendőrök tiszteletére állított emlékművet Csíkszeredában, a rendőrség megyei székháza előtt. Az ünnepségen részt vett Marian Saniuta, közigazgatási és belügyminiszter és Dumitru Sorescu országos rendőrparancsnok is. Az emlékműre hét rendőr neve került fel: Cheuchisan Liviu-Teofil, Ferencz Emeric, Caprioara Marian, Danaila Gabi, Magyari Carol, Székely Gavril-Attila és Botas Ioan, közülük négyen 1989-ben haltak meg. Az emlékmű Kató Vladimír és Albert Márton alkotása. Az ünnepségen Marian Saniuta miniszter hangsúlyozta: az emlékmű felállításával a románok és a magyarok megmutatják az egész országnak, hogy a Hargita megyei közösség számára, a törvényesség, a közrend és a közbiztonság közös érték. /(Daczó Dénes): Emlékmű a rendőröknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./ A rendőrség telkén felállított emlékmű annak a csíkszeredai Kató Vladimír grafikusnak a munkája, aki a nemrégiben letartóztatott Csibi István által működtetett helyi hetilap újságírója volt. Az emlékművet eredetileg csak az 1989-es forradalom idején meglincselt egyenruhásoknak szánták a kollégák, felállításához azonban nem járult hozzá a csíkszeredai városi tanács. A rendőrség a bíróságon kereste igazát, és megnyerte az önkormányzat elleni pert. A város végül azzal a módosítással egyezett bele az emlékmű felállításába, hogy az a szolgálat közben elesett Hargita megyei rendőröknek állítson emléket. A forradalom idején megölt székelyföldi rendőrök esete még az elmúlt években is élesen megosztotta a közvéleményt. 1992 februárjában Ion Iliescu elnök valamennyi Hargita megyei rendőráldozat számára a „Forradalom mártírhőse” címet adományozta, Pataki Imre, Hargita megye akkori prefektusa azonban visszaküldte az okleveleket és az érmeket az államfőnek. A lincselésekben részt vevők ellen viszont még 1990-ben bűnvádi eljárás indult, többen közülük Magyarországon kerestek és kaptak menedéket. Az itthon maradtak közül a Legfelsőbb Bíróság a zetelaki Ilyést Istvánt 20, Boldizsár Ferencet és Karsai Lászlót 19 év börtönbüntetésre, az oroszhegyi Nagy Imrét és Vass-Kis Elődöt 18, Ambrus Pált és Nagy Istvánt 15 évre ítélte. 1994. március 24-én azonban az államfő az RMDSZ és a nemzetközi emberjogi szervezetek közbenjárására közkegyelemben részesítette őket. Nem sokkal a szabadulás után ketten is önkezükkel vetettek véget életüknek. – Nem a Hargita Megyei Rendőrkapitányság az egyedüli, amelynek udvarán az 1989-es eseményeket is felidéző emlékmű áll. A Temes megyei rendőrség bejáratánál egy helyi forradalmárszervezet azoknak állított 1990-ben emléktáblát, akiket a forradalom idején ott tartottak fogva és kínoztak meg. Az emléktáblát 1993-ban a rendőrség megpróbálta eltávolítani, de a forradalmárok tiltakozása nyomán kénytelen volt visszaállítani a helyére. /D. Balázs Ildikó, Gazda Árpád: Megbékélés? Feledékenység? = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./ A környezetüket évtizedeken keresztül terrorizáló rendőrök emlékének „kifehérítésére” irányuló törekvések bizonyítják, hogy a bukaresti hatalom továbbra sem hajlik a ’89-es események megbékélést segítő megítélésére. Szemében továbbra is rendőráldozatokra és fékevesztett gyilkosokra oszlik a tizenöt évvel ezelőtti szereposztás. Az egyik oldalon rendőrsírok sorakoznak, post mortem kitüntetések és előléptetések, a túloldalon pedig meghurcolt, elítélt, állandó menekülésre és beteges félelemre kárhoztatott élő áldozatok. /Csinta Samu: Visszajáró lelkek. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./

2004. július 7.

Tusnádfürdőn Markó Béla kitért arra, hogy Magyarország gazdasági téren segíthet, különösen Székelyföldön, ahol ki kellene használni a helyi sajátosságokat. Szerinte Magyarországnak az általános autonómia kivívásában is segítséget kell nyújtania. Az anyaországnak támogatnia kell az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet abban, hogy ez modern egyetemmé válhassék, támogatnia kell az erdélyi magyar televíziót. Medgyessy Péter miniszterelnök leszögezte: áldozathozatal nélkül egyetlen ország sem lehet az Európai Unió tagja. A kettős állampolgárság kapcsán a magyar kormányfő arra kíváncsi, hogy miért van jelentősége a magyar állampolgárságnak, milyen célt szolgálna. Úgy vélekedett: egyesek szándékosan keltenek illúziókat a magyar állampolgárság kérdésében. Markó Béla előadásában kifejtette: azért próbálják megosztani az erdélyi magyarságot, mert ez a politizálás szavazatokat hozhat Magyarországon. A tábor megnyitása előtt többször is felvetették, hogy miért éppen a bálványosi szabadegyetem helyszínén szervezték. Erre Markó leszögezte: Erdélyben ne jussunk oda, hogy tereket kisajátítsunk, hiszen Erdély közös és a tábor hasznos. Vastagh Pál /MSZP/, az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottságának elnöke kifejtette: nem azért jöttek, hogy a magyar belpolitikai harcot ide exportálják. A tusnádfürdői előadás után a magyar miniszterelnök, a magyar delegáció tagjai, valamint az RMDSZ elnöke és vezetőségének tagjai Csíkszeredába látogattak, ahol a városházán Maros, Kovászna és Hargita megyék RMDSZ-es képviselőivel, választott tisztségviselőivel találkoztak, zárt ajtók mögött közel másfél órás megbeszélést folytattak. A tanácskozás után Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere elmondta: felmerült a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíksomlyói bővítésének a támogatása, a csíkszeredai konzulátus kérdése és a hősök temetőjével kapcsolatosan nyújtottak át egy anyagot. /Daczó Dénes: Először magyarnak kell lenni, utána jöhet a többi. Medgyessy Péter a tusnádfürdői táborban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

2004. július 7.

Sógor Csaba szenátor közölte, hogy választási kampányban támogatja, hogy az RMDSZ nyílt és urnás előválasztásokat szervezzen a képviselők, szenátorok kijelölésére. Az előválasztásokat ott is meg kell szervezni, ahol a magyarság számaránya nem éri el az ötven százalékot. A Magyar Polgári Szövetségnek pedig azt javasolja, hogy ne szégyelljen az RMDSZ előválasztásain sem megméretkezni. Sógor Csaba szerint a csíkszeredai konzulátus kérdése is legalább annyira kényes, mint az aradi Szabadság szobor ügye. Ebben az évben már 22 ezer székelyföldi utazott Kolozsvárra „ügyeket intézni". Ez is azt bizonyítja, hogy a konzulátusra nagy szükség lenne. /(Daczó Dénes): Sógor Csaba szenátor szerint. Az MPSZ ne szégyelljen megméretkezni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

2004. július 7.

Ebben az évben a kormány is támogatja a régizene fesztivált. A 26. alkalommal júl. 6-11-e között Csíkszeredában, Csíksomlyón, Gyergyószárhegyen, valamint Székelyudvarhelyen megrendezett régizene fesztiválon 27 együttes vesz részt. A csíkszeredai régizene fesztivál ötlete 1979-ben fogalmazódott meg a Barozda együttes Mikó várban tartott előadásán. Ezt követően folyamatosan megrendezték a fesztivált, azonban 1986-ban rendelettel leállították azt. /(Daczó Dénes): Régizene fesztivál 26. alkalommal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./


lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 301-313




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék