udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 316 találat lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 301-316

Névmutató: Gáspárik Attila

2012. március 5.

Polémiát szül a Sapientia támogatása
Soha nem létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek támogatást kapjanak az állami költségvetésből, aki ezt kéri, az vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni, hogy viktimizálhasson egy ügyet – mondta Gáspárik Attila, a felsőoktatás finanszírozását megállapító bizottság tagja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem esetleges állami támogatása kapcsán. Az Erdélyi Magyar Néppárt közleményben szorgalmazta, hogy a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem is részesüljön állami támogatásban.
Dávid László, a Sapientia rektora úgy vélte, az általa vezetett egyetem azért jogosult az állami támogatásra, mert különbözik a többi magánegyetemtől, hiszen átvállal bizonyos kötelezettségeket a román államtól, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik a Transindex hírportálnak kifejtette, Romániában nagyon sok magánegyetem működik, és ezeket nem azért szokták létrehozni, hogy az állam fizessen nekik. „Léteznek európai források, amelyeket meg lehet pályázni. A román állam ilyen jellegű pályázatokat nem ír ki, hiszen ez táptalajt adhat a korrupciónak” – mondta Gáspárik rámutatva, hogy az olyan óriási magánegyetemek, mint például a Spiru Haret hatalmas lobbit folytatnának az állami pénzekért.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a téma kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a Sapientia azzal, hogy elnyerte az akkreditációt ezentúl kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, az egyetemek három szintű finanszírozásával párhuzamosan az állam a kutatási programokra is ad pénzt, és erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, illetve diákjaik természetes személyként is nyújthatnak be kérést, és az állami egyetemekkel és ezek diákjaival egyenlő esélyekkel indulnak.
„Ez jelenthet áttörést a Sapientia esetében, eddig ehhez nem fértek hozzá” – mutatott rá a főtitkár. Kovács Péter a Hunyad megyei RMDSZ hétvégi tisztújító küldöttgyűlésén is kitért a Sapientia akkreditációjára. Elmondta, akik az RMDSZ bírálásából élnek, elfelejtik, hogy ma nem lenne Sapientia egyetem, ha nem lenne RMDSZ.
„Eszükbe szeretném juttatni, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapításához vezető tanulmányt az RMDSZ társfinanszírozta, ezen kívül egy éven keresztül Takács Csaba akkori ügyvezető elnök a szövetség székházában irodát biztosított a kezdeményezőknek, és számos döntés az ő irodájában született meg” – mondta a küldöttgyűlésen Kovács Péter.
Az RMDSZ-nek a Sapientia akkreditációjában játszott szerepét hangsúlyozta a hétvégén Markó Béla kormányfőhelyettes is, aki szerint ez nem született volna meg a szövetség politikai támogatása nélkül. Az RMDSZ volt elnöke az Erdélyi Magyar Televízió egyik adásában kijelentette: ha az RMDSZ nem lett volna a parlamentben és a kormányban, akkor az egyetemi akkreditáció – bármennyire méltányos elvárás is – nem hogy későn, de sohanapján sem született volna meg.
Rámutatott: az akkreditáció megszerzése nyomán megszűnt a bizonytalanság, és ennek köszönhetően ma egy stabil magyar egyetemről lehet beszélni, amely immár képes nyugodtan, távlatosan tervezni.
Krónika (Kolozsvár)

2012. március 6.

Támogatható a Sapientia?
A román oktatási törvény szerint elméletileg kaphatnak állami támogatást a romániai magánegyetemek, így a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is, Gáspárik Attila, az illetékes szaktanács magyar tagja viszont úgy véli, erre alig van esély. Gáspárik Attila az MTI-nek nyilatkozva elismerte, hogy a törvény egyetlen ponton megemlíti a finanszírozás lehetőségét. „Erre azonban semmilyen háttéranyag nem készült. Még kidolgozás alatt sincsen semmi olyan dokumentum, amely a magánegyetemek állami finanszírozását szabályozná” – nyilatkozta a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja.
Gáspárik azt a meglátását is elmondta, hogy Romániában ma több állami egyetem működik, mint amennyire szükség lenne, ezért az állam az egyetemek egyesítésével próbálja csökkenteni a számot és a költségeket. Hozzátette, egy-egy egyetem finanszírozása attól függ, hogy az illető egyetem milyen helyet foglal el a felsőoktatási intézmények rangsorában.
A tavaly elfogadott új oktatási törvény 204. paragrafusának hetedik bekezdése tételesen kimondja: „a román állam támogathatja a magán-felsőoktatást”. A törvény 214. cikkelye, mely azokat a forrásokat sorolja fel, amelyekből finanszírozhatók a magánegyetemek, az alapítók által befizetett összegek és a tandíjak mellett egy harmadik forrást is megnevez: „támogatások, adományok és egyéb legálisan létrehozott források”, az állami támogatást azonban tételesen nem említi.
A magánegyetemek állami finanszírozásának a lehetőségét a korábbi oktatási törvény is tartalmazta, a Sapientia EMTE majdani román állami finanszírozásának kérdése pedig a 2005-ös bukaresti, a 2006-os budapesti, majd a 2007-es nagyszebeni román–magyar közös kormányülésen is felmerült. 2005-ben a Tăriceanu-kormány és a Gyurcsány-kormány meg is egyezett a Sapientia-tudományegyetem oktatási folyamatának közös finanszírozásáról, a román fél azonban a későbbi közös kormányüléseken azt hangsúlyozta, erre csak az egyetem végleges akkreditációja után kerülhet sor. A megegyezés időpontjában Mihai-Răzvan Ungureanu jelenlegi miniszterelnök volt Románia külügyminisztere, emlékeztet az MTI.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban polémiát váltott ki a Sapientia EMTE lehetséges állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást a Sapientiának. Dávid László, az egyetem rektora elmondta, azért tartja indokoltnak az egyetem állami finanszírozását, mivel az a román államtól vállalt át kötelezettségeket, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta, nem létezik és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek támogatást kapjanak az állami költségvetésből. Szerinte aki ezt kéri, vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni, hogy viktimizálhasson egy ügyet. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Krónika (Kolozsvár)

2012. március 6.

Elméletileg lehetséges a román költségvetési támogatás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A román oktatási törvény szerint elméletileg kaphat romániai költségvetési támogatást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, de az illetékes szaktanács magyar tagja szerint erre alig van esély.
Romániában polémiát váltott ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem lehetséges – román – állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást az oktatási intézménynek.
Dávid László, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta, indokoltnak tartja az egyetem román állami finanszírozását, hiszen az egyetem a román államtól vállalt át kötelezettségeket, mint például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila, a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta: nem létezik, és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek az állami költségvetésből kapjanak támogatást. Szerinte “aki ezt kéri, az vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni”, hogy “áldozatként állítsa be” egy ügy érintettjét.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, az egyetemek háromszintű finanszírozásával párhuzamosan az állam kutatási programokra is ad pénzt, és erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Gáspárik Attila az MTI-nek nyilatkozva elismerte, hogy a törvény egyetlen ponton megemlíti a finanszírozás lehetőségét. “Erre azonban semmilyen háttéranyag nem készült. Még kidolgozás alatt sincsen semmi olyan dokumentum, amely a magánegyetemek állami finanszírozását szabályozná.” Gáspárik elmondta, hogy a jelenlegi oktatáspolitika szerint Romániában ma több állami egyetem működik, mint amennyire szükség lenne, ezért az állam az egyetemek összevonásával próbálja csökkenteni a számot és költségeit. Hozzátette, egy-egy egyetem finanszírozása attól függ, hogy az illető egyetem milyen helyet foglal el a felsőoktatási intézmények rangsorában.
A 2011-ben elfogadott román oktatási törvény 204. paragrafusának hetedik bekezdése tételesen kimondja: “a román állam támogathatja a magán felsőoktatást”. A törvény 214. cikkelye, mely azokat a forrásokat sorolja fel, amelyekből finanszírozhatók a magánegyetemek, az alapítók által befizetett összegek és a tandíjak mellett egy harmadik forrást is megnevez: “támogatások, adományok és egyéb legálisan létrehozott források”, az állami támogatást azonban tételesen nem említi.
A magánegyetemek állami finanszírozásának a lehetőségét a korábbi román oktatási törvény is tartalmazta, a Sapientia majdani román állami finanszírozásának kérdése pedig a 2005-ös bukaresti, a 2006-os budapesti, majd a 2007-es nagyszebeni román-magyar közös kormányülésen is felmerült. 2005-ben a romániai Tariceanu-kormány és a magyarországi Gyurcsány-kormány meg is egyezett a Sapientia tudományegyetem oktatási folyamatának közös finanszírozásáról, a román fél azonban a későbbi közös kormányüléseken azt hangsúlyozta, erre csak az egyetem végleges akkreditációja után kerülhet sor. A megegyezés időpontjában Mihai Razvan Ungureanu jelenlegi miniszterelnök volt Románia külügyminisztere.
erdon.ro

2012. március 7.

EMNP: Gáspárik ne azt magyarázza, „mit miért nem lehet”
Nem ismeri a törvényt Gáspárik Attila, a Felsőoktatás Finanszírozását Megállapító Bizottság (CNFIS) RMDSZ által delegált tagja – állítja az EMNP. A párt szerint Gáspárik korábbi kijelentéseivel ellentétben igenis van törvényes lehetőség arra, hogy magánegyetemek állami támogatást kapjanak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kedden kiadott közleménye azt kifogásolja, hogy Gáspárik Attila, a CNFIS tagja korábban leszögezte: nem létezik, és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy állami költségvetésből magánegyetemek támogatást kapjanak.
A közlemény a 2011/1-es oktatási törvényt idézi, amely szerint „az állam támogathatja az akkreditált magán-felsőoktatást” (222. cikk, 7. bekezdés), továbbá „a kiegészítő támogatást a Nevelési, Kutatási, Ifjúsági és Sport Minisztérium úgy az állami egyetemek, mint a magánegyetemek részére, az intézmények és a tanulmányi programok színvonalának javítása érdekében, közalapokból ítéli oda” (223. cikk, 3. bekezdés).
Gáspáriknak nem az lenne a dolga, hogy „megmagyarázza, mit miért nem lehet”, hanem hogy tudatosítsa mind a döntéshozókban, mind a román társadalomban a két akkreditált magyar magánegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem közösségi jellegét – áll a közleményben.
„Gáspárik részéről a tudást magabiztos fellépéssel pótoló megnyilatkozásnak azonban van pozitívuma is: egészséges vitát gerjesztett az érintett akadémiai körökben, és talán elgondolkoztatta a parlamenti és kormányzati képviselet monopóliumával bíró RMDSZ-döntéshozókat is arról, hogy kommunikációs trükkökkel ideig-óráig meg lehet téveszteni a közösséget – ahogyan az történt egykor a Petőfi-Schiller Egyetem szemfényvesztő tervével, – de előbb-utóbb eljön az igazság pillanata. Csak remélhetjük, hogy a 2005-ös román-magyar együttes kormányülés szándéknyilatkozata nem ilyen figyelemelterelő kommunikációs füstbomba volt” – olvasható a párt közleményében.
„Az EMNP tagjai és támogatói visszakozó magyarázatok helyett továbbra is azt várják az illetékes kormányzati tisztségviselőktől, hogy a magyar állami gyakorlathoz hasonlóan, dolgozzák ki közösségi egyetemeink, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem költségvetési támogatásának módozatait” – szögezi le a közlemény.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban polémiát váltott ki a Sapientia EMTE lehetséges állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást a Sapientiának. Dávid László, az egyetem rektora elmondta, azért tartja indokoltnak az egyetem állami finanszírozását, mivel az a román államtól vállalt át kötelezettségeket, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta, nem létezik és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek támogatást kapjanak az állami költségvetésből. Szerinte aki ezt kéri, vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni, hogy viktimizálhasson egy ügyet.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Krónika (Kolozsvár)

2012. március 7.

Egy táborban az ellenséggel
Azt már az induláskor is mindenki tudta, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítása nem egy út végét, hanem az elejének a kezdetét jelentette. Beigazolódott, amit józanabb pillanataikban talán maguk az egyetemalapítók és továbbvivők is sejtettek: nem volt egy fáklyás menet.
Az eleve kódolt többségi nemzeti gáncsok mellett fel-felbukkant a potenciális konkurenst félő Babeş–Bolyai féltékenysége, és előtűntek az újonc gyermekbetegségei is. Az akkreditáció hiányából fakadó államvizsga-képtelenség kiszolgáltatottságát a “jóakarók” sokszor konvertálták gyatra minőségű oktatássá, de egy-egy nyílt színi vagy még idejében szőnyeg alá söpört házi konfliktus is táplálta a gyakorta szajkózott verdiktumot: nem lesz ebből gálickő.
Mégis lett, de úgy tűnik, egyelőre az akkreditációval sem jutott nyugvópontra a Sapientia ügye. Mert a rögtön és logikusan felmerült költségvetési támogatás kérdésében a törvényes utak bejárásának kísérlete helyett máris az került az előtérbe, hogy mit, miért nem lehet. A román oktatási törvény szerint ugyan elméletileg kaphatna pénzt az állami büdzséből, mégis éppen az illetékes szaktanács magyar tagja hívta fel a közfigyelmet ennek kivitelezhetetlenségére.
Bár jól és hitelesen is hangzik, hogy az egyetem tevékenysége a román államot tehermentesíti például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosításával, s ezért költségvetési “figyelemre” érdemesül, maradjunk azért a törvénynél. Annál a jogszabálynál, amelyről Gáspárik Attila, a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja úgy tartja, hogy soha nem kínált lehetőséget a magánegyetemek állami költségvetésből történő finanszírozására. Ebben az esetben egyértelműen a törvény betűje tolakszik az előtérbe, hiszen ilyen címszó valóban fellelhetetlen a jogszabályban, ám az akkreditáció elnyerésével az egyetem és hallgatói igenis kaphatnak támogatást kutatási programokra. Ebben a tekintetben pedig nem áll rosszul a Sapientia, amelynek – nem mellékesen – több kutatás kapcsán sikerült külföldi sikerpályán futó, elsősorban műszaki értelmiséget hazahívnia. Ennek ellenére a Sapientia esetében éppen a magyar érdekképviselet által jelölt tag kész lezárni a vitát azzal, hogy nincs törvényes lehetőség, még akkor sem, ha a vonatkozó jogszabály meglehetősen homályos és sokféleképpen értelmezhető. Talán a hasonló esetekre találták ki a mondást: ilyen szövetségesekkel nincs is szükségünk ellenségre...
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. május 10.

Külső személy lesz Kövesdy utódja
Egyelőre nem tudni, ki veszi át Kövesdy István társulatvezető helyét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatán.
Lapunk kérdésére Gáspárik Attila vezérigazgató csak annyit árult el, hogy egy külső személyre lehet számítani, akivel ő már tárgyalásokat folytat. A tisztség elnyeréséért nem szerveznek versenyvizsgát, Gáspárik lesz az, aki kinevezi az új társulatvezetőt. Kövesdy öt évvel ezelőtt a művelődési szaktárca által kiírt pályázaton nyerte el a funkciót. Mint lapunknak mondta, az ő mandátuma lejárt, és a továbbiakban szabadúszóként fog tevékenykedni. „Én rendező vagyok, és rendezni szeretnék. Az elmúlt öt esztendő alatt sokkal kevesebbet dolgozhattam rendezőként, mint amennyit szerettem volna” – nyilatkozta. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 8.

TIFF-életműdíj Törőcsiknek
Életműdíjat vett át tegnap Kolozsváron, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál keretében tartott magyar napon Törőcsik Mari. „Elkényeztetett a sors, ez már a nyolcadik életműdíjam” – jelentette ki a legendás magyarországi színművész.
„Elkényeztetett a sors, ez már a nyolcadik életműdíjam” – mondta a mosolygó, anekdotázó művésznő, Törőcsik Mari tegnap Kolozsváron, a 11. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében a magyar film napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón, mielőtt átvette volna életműdíját. Nem titkolta, hogy rengeteget dolgozott, mindig vállalt kisebb szerepeket is, és azóta is, hogy súlyos betegsége következtében klinikai halálon is átment, folyamatosan ezt teszi. Bevallotta, szíve szerint más filmet választott volna a Művész Moziban tegnap délután bemutatott Makk Károly Szerelem című alkotása helyett (habár egy nagyon szép filmnek tartja, ami pont jókor készült), ő a Déryné hol van?-t szerette volna elhozni a TIFF-re, de erről egyszerűen nem találtak használható kópiát. A filmet Maár Gyula, a művésznő párja rendezte, Arany Pálmát kapott Cannes-ban, és hatása alatt Tennessee Williams amerikai drámaíró (a Macska a forró bádogtetőn szerzője) kijelentette: az emberi erő himnuszát láthatták-hallhatták a filmben. A Makk Károly rendezte Szerelemben Darvas Lili alakításával büszkélkedett inkább a szerep kedvéért kényelmetlen paróka alá kényszerült Törőcsik Mari; saját alakításával kapcsolatban több kritikus, szerénykedő megjegyzést is tett, újságírói kérdésre pedig nevetve mondta: „Az önkritika a legnagyképűbb dolog a magam részéről – mert megengedhetem.”
A legendás művésznő mellett ülők a Visszatérés című filmet képviselték, mely egyike volt a magyar film napján vetített alkotásoknak. A rendezőnő, Elek Judit hirtelen jött betegség miatt nem lehetett jelen, ott volt viszont Kovács Ildikó line producer, Páll Zsolt színművész producerként, valamint Péter Hilda, Gáspárik Attila, Váta Loránd és Demeter András, akik játszottak a filmben. A tragikomédia az időskori kitaszítottság érzését dolgozza fel. A rendezőnő egy Mészöly-novellát és egy Duras-kisregényt varrt össze benne, de önéletrajzi vonatkozások is átszövik a művet, ugyanakkor részben fikció is – mondta Páll Zsolt, aki azt is elújságolta, hogy folynak már a tárgyalások annak érdekében, hogy az itteni mozik is játsszák nemsokára a filmet, melyet az országban először most a TIFF-en mutatnak be. Gáspárik Attila színművész a film kapcsán arról beszélt, hogy Erdély mennyire nincs kiaknázva filmes szempontból, pedig itt „olyanokat lehet forgatni, mint sehol máshol”. Emellett a román–magyar koprodukciókban rejlő óriási potenciálról is szólt, szükségesnek látna létrehozni egy román–magyar államközi filmkészítési és -forgalmazási alapot – jelentette ki – „ha már ez a két kultúra egymás mellé került”.
Péter Hilda művésznő a Viszszatérés élményeire emlékezett, ezek közt arra, hogy milyen volt két év elteltével újra együtt dolgozni Tankó Norberttel, aki a fiát alakította a Berlinben díjazott Varga Katalinban. Demeter András a színészekkel és a rendezővel való találkozásokat elevenítette fel. „Minden egyes találkozás megszüli a maga gyümölcsét, ez a film is így született” – mondta Demeter. Váta Loránd frappánsan megjegyezte: szekust játszik a filmben, úgyhogy most talán jobb, ha nem beszél sokat.
Visszatérés című filmet ma este 20.15-től is vetítik (Odeon Cineplex 6). Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása a TIFF-en kizárólag tegnap volt megtekinthető, viszont a Magyarország 2011-et szombaton 11 órától is vetítik a Florin Piersic moziban.
Claude Lelouch szerelmei
Kolozsvárra Claude (Barruck Joseph) Lelouch, aki a hét végén életműdíjat vehet át a 11. Transilvania nemzetközi filmfesztivál (TIFF) szervezőitől. Az október 30-án 75. születésnapját ünneplő világhírű francia filmrendezőnek több mint fél évszázadnyi munkásság és 45 film áll a háta mögött. Tiszteletére a TIFF-en az Egy férfi és egy nő című alkotását vetítették, melyért Arany Pálmát és két Oscar-díjat is kapott, s mely alkotás későbbi filmes tevékenységének irányvonalát jelentősen meghatározta, az évtizedek múlásával egyre inkább szeretett műve lett. A bonyolult történet kicsengése lelouchi: a szerelem mindennél erősebb. Lelouch filmjei kizárólag négy témakört ölelnek fel: a szerelemét, a munkáét, a családét és a barátságét, ezek közül az elsőt tartja talán a legfontosabbnak – mondta tegnap délelőtt tartott sajtótájékoztatóján –, mert minden műfajban megközelíthető, a thrillertől a musicalig, a horrortól a vígjátékig. Ami soha nem jelenik meg filmjeiben, amit mindig kerülni próbál, az a politika, „mert az nem őszinte, az egyén intelligenciájához szól, nem pedig az érzéseihez” – jelentette ki. A színészekkel való munkáról azt vallotta, mindent alá kell vetni az imádott szereplő pillanatnyi hangulatának, akár az eredeti forgatókönyv rovására is, mert a szívből jövő megnyilvánulások mindennél értékesebbek a filmvásznon. A nézőknek pedig azt javasolja, hogy sose olvassa el a néző előre egyetlen film kritikáját se, csak miután látta a filmet, ne engedje magát befolyásolni. „Egy alkotás legerősebb kritikusa egyébként az idő – ha a film kiállta ennek próbáját, örökké siker övezi” – állítja az elismert rendező. (Turós-Jakab László)
Zsigmond Júlia. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 14.

Helyhatósági választások 2012
A megyei tanácsosok listája
A megyei választási iroda végleges adatai alapján, a június 10-i választások nyomán az RMDSZ és a Szociálliberális Szövetség (USL) 13- 13 tanácsosi helyet szerzett a megyei tanácsban. A Szövetség Maros Megyéért hat mandátumhoz jutott és a Dan Diaconescu Néppárt két tanácsosi helyet szerzett.
RMDSZ megyei tanácsosok: Lokodi Edit Emőke, Szabó Árpád, Gáspárik Attila, Balogh József, Csép Andrea, Kelemen Márton, Ilyés Tóth Sándor, Mózes Levente, Pokorny László, Szász Izolda, Erős Csaba, Tatár Béla, Bán Mózes.
Szociálliberális Szövetség: Ciprian Dobre, Suciu Horatiu, Popa Dragos, Chirtes Ioan, Somesan Stefan, Socotar Dinu, Antonie Mihail, Mora Ákos, Bolos Vasile, Pop Felicia, Pop Mircea, Bândea Eugen, Dancu Ovidiu.
Szövetség Maros Megyéért: Pascan Marius, Maior Claudiu, Urcan Florin, Vasu Ioan, Grosu Corneliu és Georgescu Cristian.
A PP-DD tanácsosai: Ioan Stoica, Augustin Farcas.
A Magyar Polgári Párt, a Nagy-Románia Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Cojocaru-féle Néppárt, a Romák Polgári Demokrata Szövetsége, és az Új Generáció egyetlen mandátumot sem szerzett a megyei tanácsban a vasárnapi helyhatósági választásokon.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

2012. augusztus 29.

Megszüntetnék a Látó szépirodalmi folyóirat önállóságát
Egyelőre levették a Maros megyei önkormányzat napirendjéről a Látó és a Vatra szépirodalmi folyóiratok önálló jogi státusának megvonását célzó határozattervezetet, Ciprian Dobre tanácselnök elképzeléséről csütörtökön kellett volna döntenie a közgyűlésnek. A liberális testületvezető azt akarta elérni, hogy a két folyóirat már szeptember elejétől a megyei könyvtár fennhatósága alá kerüljön és felére csökkentené a szerkesztők számát.
A javaslat a két ismert irodalmi lap önállóságának megszűnését jelentené, ez ellen mindkét folyóirat munkatársai tiltakoznak.
Goebbelshez hasonlított tanácselnök
Bár a határozat-tervezetet maga a kezdeményező vette le a napirendről, Szabó Róbert Csaba, a Látó főszerkesztő-helyettese szerint a két lap munkatársainak még korai lenne hátradőlni. „A tervezet kiagyalói érezték, hogy ezzel egy hatalmas öngólt rúgnak, ezért visszaléptek. Meggyőződésem azonban, hogy nem mondtak le a két lap felszámolásáról, csak az őszi választások utánra halasztották tervüket” – vélekedett Szabó, hozzáfűzvén, hogy előzőleg sem vele, sem román kollégáival nem egyeztetett senki. Az augusztus 23-i keltezésű határozat-tervezetről a látósok teljesen véletlenszerűen, egy ismerősük révén értesültek augusztus 26-án. Kérdésünkre, hogy a lapok beolvasztása a könyvtár struktúrájába és a munkatársak felének elbocsátása milyen következményekkel járna, a helyettes főszerkesztő elmondta, hogy a jogi státus elveszítése a pályázati lehetőségeknek is véget vet, a teljes leltár átadása pedig az ingóságok széthordását jelentené.
Az intézkedés ellen a tegnap már több magyar közéleti személyiség hallatta hangját. Közben a román értelmiség is észbe kapott és tiltakozó leveleket kezdett megfogalmazni. A www.tirgumureseanul.ro hírportál pedig egyenesen a rossz emlékű Joseph Goebbelshez hasonlítja Ciprian Dobrét. Mint ismeretes, Hitler propagandaminisztere, a második világháborúban, Berlin utcáin olyan neves írók könyveit égettette el, mint Thomas Mann, Stefan Zweig, Erich Kästner vagy Sigmund Freud. „A kezdeményezők azt hitték, hogy két kis, provinciális homokozóról van szó, amelyek felszámolása senkit nem zavar. Hát tévedtek” – állapította meg Szabó Róbert Csaba.
Az „aranykorszakot” idéző intézkedés lenne
„A Maros megyei tanácselnök elképzelése szerint a Látót a megyei könyvtár alárendeltségébe vonnák (személyzetét pedig felére csökkentenék). Ami a tanácselnök előterjesztése szerint előnyökkel jár. Ott van az a rengeteg könyv, ami segítheti a Látó munkatársait. Egyéb téren is gyümölcsöző lesz a könyvtárba való beolvasztás, például a könyvtár címlistája jól szolgálhatná a nagyobb körben való terjesztést. A megyei tanácselnök tervezetében egyéb szamárságok is vannak, most csak kettőt említek még: a tanácselnök szerint a könyvtári állományt új rovatok indításával, különszámokkal népszerűsíthetné a Látó, és a könyvtári kiadványok korrektúrázását a szerkesztők végezhetnék. A kommunista érában, amikor gyorstalpnyalón kiképzett káderek irányították a kultúrát, akkoriban fogalmazódtak meg hasonló előterjesztések. Akkoriban döntöttek sunyi és cinikus gyorsasággal »egybeolvasztásokról«. Az irodalom hatékonyságának emelése mint Szent Cél, már a Nobel békedíjra benevező hiperaktív Nagyfőnököt is megmozgatta, aki mellesleg írni is alig tudott” – fogalmazta meg aggályait a Látó szerkesztője, Láng Zsolt író, a Transindex hírportálon közölt véleményanyagában.
Elvtelen lépés
Gáspárik Attila, az önkormányzat szociális és kulturális bizottságának titkára elsietettnek és elhibázottnak tartja Dobre lépését. „Ha létezik egy probléma, azt előbb fel kell leltározni, ki kell beszélni és csak utána szabad meghozni a döntést. Ez esetben másként történt. Ráadásul minden normális társadalomban az érintetteket is meg szokták kérdezni” – fejtette ki lapunknak Gáspárik, aki ugyanakkor elmondta, hogy az RMDSZ-frakció semmiképpen nem tud egy ilyen elvtelen határozattervezetet támogatni.
A bizottság másik magyar tagja, Csép Andrea is előkészítetlennek minősítette a tanácselnök lépését. „A megyei könyvtárhoz csapni a két irodalmi folyóiratot körülbelül annyit jelentene, mint összevonni a filharmóniát a színházzal és a bábszínházzal” – próbálta érzékeltetni Ciprian Dobre tervének ésszerűtlenségét Csép. Gazdaságilag sem megalapozott az elképzelés, állítja a megyei önkormányzat főkönyvelője, Bartha József. A gazdasági igazgató a Krónikának elmondta, hogy a tanács tíz alárendelt intézménye közül a két folyóirat fenntartása kerül a legkevesebbe.
„A Vatra évi 248 ezer lejbe kerül az önkormányzatnak, a Látó pedig 210-be. Ennél jóval nagyobb összeget cigarettáznak el az urak a különböző referendumok megszervezésekor” – jegyezte meg Bartha, mondván, hogy amennyiben a testület takarékoskodni szeretne, nem a két irodalmi folyóirat költségvetés-csökkentésével kellene kezdenie. A határozattervezetet kezdeményező Ciprian Dobrét egyelőre nem sikerült elérnünk.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2012. november 22.

Kortárs művészeti szabadiskola indul Marosvásárhelyen
A műhely célja, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett folyamatossá tegyék a Stúdió Színház magyar nyelvű rendezvényeit, valamint lehetőséget biztosítsanak az oktató tanárok és a marosvásárhelyi társulatnál dolgozó művészek alkotótevékénységének, a művészi kísérletezésnek. Az alkotóműhely évadonként mutat be előadásokat, ugyanakkor célkitűzése, hogy művészileg igényes rendezvényeket szervezzen, elsősorban pályázati úton elnyert forrásokból.
Ebben az évadban a Magyar Művészeti Kar előadás-művészeti pályázatot hirdetett, melynek nyertese az egyetem adjunktusa, Bartha József képzőművész, látványtervező. A pénteken kezdődő rendezvénysorozat alcíme: Betekintés a kortárs művészeti alkotó folyamatokba, a kiállító és felvezető Bartha József. Pénteken 19 órától Talált, kisajátított vagy megalkotott – ráérzés és kigondoltság a kortárs művészetben című előadást követheti figyelemmel a közönség a Stúdió Színház előcsarnokában.
Beszélgetőpartnerek: Albert Mária egyetemi adjunktus, Gáspárik Attila színész, Máthé Kincső teatrológia szakos és Kupás Anna látványtervező szakos diák. Egy hét múlva, november 30-án Műtárgykészítés – műtárggyá nyilvánítás (táblakép, objekt, installáció, public art, street art, koncept art) címmel szerveznek beszélgetést ugyanott Harsányi Zsolt rendező, Székely Csaba író, Bányai Tamás világítástervező (rendező szakos hallgató) B. Szabó Zsolt multimédia szakos hallgató részvételével.
December 14-én Narrativitás a kortárs vizuális művészetekben címmel szerveznek beszélgetést, beszélgetőpartnerek: Ungvári Zrínyi Ildikó színházesztéta, Balási András teatrológus, Szabó Róbert Csaba író, Keresztes Franciska művelődésszervezés szakos magiszteri hallgató. Az előadás
helyszíne a Stúdió Színház előcsarnoka. A rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Krónika (Kolozsvár)

2013. január 21.

Új köntösben a csípős rádió
Mintegy nyolcszáz hallgatójával együtt ünnepelte 6. születésnapját a Paprika Rádió a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. A város egyetlen, a nap minden órájában aktív magyar kereskedelmi rádiója nemcsak hangulatos gálaműsorral készült az évfordulóra, hanem új műsorráccsal is. A változásokról Ambrus Ádám, a Paprika Rádió igazgatótanácsának elnöke válaszolt Kustán Magyari Attila kérdéseire.
A kolozsvári Paprika Rádió nevét ma már ismerik városszerte, ehhez azonban hat év rendszeres építkezésre volt szükség. Kezdjük az alapításnál: kik, miért hozták létre a rádiót?
Az ötlet egy baráti társaság egyik vacsoráján született, amikor arról beszélgettünk, hogy milyen jó is lenne belevágni ebbe. Tulajdonképpen a Kolozsvári Magyar Vállalkozószövetség tagjairól beszélek, és elsősorban Eckstein-Kovács Péter ötletgazdáról, aki aztán Irsay Miklós barátunkkal és kollégánkkal közösen tervezett és kivitelezett, többek között Gáspárik Attila és Sebesi Karen Attila segítségével. Lelkes társaságról van szó, akik persze megéltek hullámvölgyeket és hullámhegyeket, de az elmondható, hogy most éppen egy pozitív trendet figyelhetünk meg, hiszen nyár óta dolgoztunk a műsorrács átalakításán.
Hogyan verbuválták össze az induláshoz szükséges csapatot?
Nem volt könnyű feladat ez, a kolozsvári magyar közösségnek ugyanis nem volt túlságosan gazdag rádiós múltja. Az elején főként olyan székelyföldi kollégák csatlakoztak, akik már Kolozsváron éltek, de korábban volt némi tapasztalatuk a szakmában, a következő hullám partiumi, elsősorban nagyváradi, szatmári emberekből adódott össze. Sokan közülük a mai napig a Paprika Rádiót erősítik, de az nem titok, hogy lassanként egyre inkább a helyi erőforrásokra szeretnénk koncentrálni, még akkor is, hogyha időbe telik a betanításuk, és csak későre kerülhetnek mikrofon elé.
Miért tartják fontosnak azt, hogy kolozsváriak szólaljanak meg a rádióban?
Több tényezőről van szó: egyrészt érződik a hangsúlyon az, hogy ha valaki más régióból érkezett, mi viszont kifejezetten kolozsvári rádiónak valljuk magunkat, így jól néz ki, hogyha az itt született emberek beszélnek az itteniekhez. Másrészt fontos szempont a helyismeret, hogyha például reggel hétkor betelefonál valaki, hogy dugó van a Szent János-kútnál, akkor egy máshonnan érkezett esetleg nem érti, hogy milyen helyszínről is van szó.
Beszéljünk a rádió hallgatottságáról. Milyen célt fogalmaztak meg az induláskor, hol tartanak most?
Azt terveztük, hogy a kolozsvári magyarság számára egy olyan szórakozási alternatívát létesítünk, ami a román közösségnek már megvolt. A magyar nyelvű közszolgálati rádió persze működött, de csak néhány órát sugároz naponta, mi pedig minden órában szólunk. Ma körülbelül harmincezer napi hallgatónk van, tudjuk azt is, hogy mikor tekernek ránk többen: reggel az autóban, a munkahely felé, vagy már az irodában, esetleg a délutáni főzőcskélés mellett, az idősebbek az esti órákban. Minden korosztály számára van kínálatunk, igyekszünk úgy kivitelezni a műsorokat, hogy ha egy adott korcsoporthoz szól is, mások számára is élvezhető legyen, és arra is odafigyelünk folyamatosan, hogy minőségi szolgáltatást nyújtsunk, így például a kollégák sokáig leckéket vettek egyetemi tanároktól, hogy helyesen beszéljenek magyarul.
A Kolozsvári Magyar Napokon a rádió fogta a sátorfáját, és kiköltözött a Farkas utcába, ahol aztán bárki láthatta, hogyan zajlik egy élő adás. Hasonló interaktív megmozdulásokat terveznek? Milyen a kapcsolatuk a közönséggel?
Sajnos, korábban nem fordítottunk gondot erre, de ettől az évtől kezdve gyakrabban szervezünk találkozókat. A rádió mára beépült a köztudatba, és egyebek mellett ilyen rendezvényeknek köszönhetően is, de ezek többnyire zártkörű rendezvények voltak. A nagyközönség előtt kell megjelennünk, a műsorvezetőink pedig nem szeretnek elbújni, természetesen viselkednek ezekben a helyzetekben is, ezért aztán láthatóbbá tesszük a rádiót, több kiszállást tervezünk.
Milyen változásokat iktattak be kínálatukba december közepétől?
Elöljáróban hadd mondjam el, hogy szerintünk kár elfoglalni az étert, ha csak lemezlovasok vagyunk. Korábban gyakorlatilag nem működött az az információátadás, ami mostantól életbe lép: a jövőben több helyi közéleti témáról beszélünk, interjúk készülnek. Beindul a kolozsváriasodás is, hiszen az eddigi működés alapján a rádió székhelye tulajdonképpen akárhol lehetett volna, nem kapcsolódott a városhoz eléggé. Azzal is foglalkoznunk kell, hogy ne csak kocsmákhoz-kávézókhoz kötődjön a nevünk, hanem adjunk teret a helyi kulturális életnek. A helyi magyar intézményekkel meg kell erősítenünk a kapcsolatainkat – nem véletlenül szerveztük a születésnapi ünnepségünket éppen a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. Soha nem harangozunk be színházi előadásokat például, pedig rengeteg fiatal él a városban, akik, hogyha reggel az autóban elcsípik egy előadás hírét, esetleg élnek a lehetőséggel.
Rádiós műsorok készítőinek rendszeresen felteszem a kérdést: mit tudnak eltanulni a másik féltől, ez esetben a közszolgálati médiától?
Azt gondolom, hogy sokat tanulhatunk tőlük. Éveken át egy magyarországi programigazgató dolgozott velünk, aki nyugatias légkört és vagányságot hozott be, de ettől elveszítettük a kolozsváriasságunkat. Most tanuljuk meg, hogy az embereknek alapvetően szükségük van az információkra, ezt pedig, beismerhetjük, a kolozsvári közszolgálati rádió jobban művelte, mint mi. Természetesen nem tekintjük őket konkurenciának: nem az az elsődleges szempont, hogy a kolozsvári magyarok minket hallgatnak, vagy őket, hanem az, hogy magyar rádióra tekerjenek.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

2013. április 17.

Új kulturális fesztivál Váradon
A Holnap után című, hagyományteremtőnek szánt kulturális fesztivál keretében mutatja be új előadását a Nagyvárad Táncegyüttes. A váradi Szigligeti Színház saját szervezésű fesztiválja április 18-án kezdődik és 21-éig, vasárnapig tart, a táncegyüttes produkcióját a budapesti Novák Péter rendezi.
Előadás „protestdalokra”
A Nagyvárad Táncegyüttes idei második nagyszínpadi előadása a Nagyvárosi bujdosók címet viseli, és Kiss Ferenc azonos című zenei albumán alapul, amelyet maga a játékmester, Novák Péter választott – hangzott el a színház tegnapi sajtótájékoztatóján. A tematikus album 1999-ben jelent meg, és mostanáig nem kapott teljes színpadi feldolgozást. Novák Péter elmondta: a dalok nagy feltűnést keltettek megjelenésükkor, hiszen folkos hangzásukkal, a népdalok virágnyelvét felhasználva igazi protestdalokká váltak, amelyeknek témája egyre érvényesebb. „Az album a modern világban tapasztalható értékvesztésről és az ezzel kapcsolatos drámákról, az emberek közötti kulturális szakadékokról szól, és erre a saját identitás megtalálását, elfogadását adja válaszként” – fejtette ki. Meglátása szerint ugyanis csak úgy lehetünk befogadók, ha ismerjük magunkat és a másikat is, így empatikusan viszonyulunk azokhoz, akik nem olyanok, mint mi. Novák azért ragaszkodik a játékmester megnevezéshez a „rendező” helyett, mert úgy látja, egy táncelőadásban a koreográfusnak épp akkora, ha nem nagyobb, szerepe van, mint a rendezőnek. Koreográfus pedig négy is dolgozott ezen az előadáson, egy autentikus néptáncban járatos és három kortárs táncos. Orza Călin, Baczó Tünde, Bordás Attila és Polgár Emília mind saját hangjukat, stílusukat adták az előadáshoz, amely Novák Péter szerint a táncosok számára is izgalmas kihívást jelentett, hiszen egytől egyig nyitottnak mutatkoztak az újdonságokra, holott az együttes eredetileg néptánckarként alakult. A produkciót egyébként 1,5 millió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Hagyományteremtő fesztivál
A Holnap után elnevezésű, először megrendezendő fesztivál a Holnap Irodalmi Társaság nemzedékét követő korok nagyváradi kötődésű, művelődés és kultúra szempontjából kiemelkedően jelentős személyiségeit mutatja be, és a tervek szerint évente szerveznék meg. Az első fesztivál csütörtökön délután ötkor kezdődik Boka László irodalomtörténész előadásával, a színház páholyelőcsarnokában. Este héttől a városi művelődési házban (volt Arlus) kerül sor Gáspárik Attila színművész Emőd Tamás-estjére, amelyet egyfajta irodalmi stand-up comedyként határoznak meg a szervezők. Péntek este Novák Péterrel, Kiss Ferenccel és Dimény Leventével, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójával vehet részt kerekasztal-beszélgetésen a közönség, amelyet 19 órától a Nagyvárosi bujdosók bemutatója követ a nagyszínpadon. Novák Péter egyébként azt ígéri, a diákbérletes előadások után szívesen marad még beszélgetni az érdeklődő fiatalokkal. Szombaton délután Lászlóffy Zsolt Váradon élő zeneszerző tart interaktív mesterkurzust a színház páholyelőcsarnokában, majd a váradi származású Horváth Károly zeneszerzővel beszélget ugyanott Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója. Este a barátok templomában koncertezik a Varadinum Vonósnégyes, ezután a színházban kerül sor Horváth Károly és vendégei Tűzbeszéd című koncertjére, amelynek díszvendége Bereményi Géza Kossuth-díjas író és rendező. A fesztivál zárónapján, vasárnap Darvay Nagy Adrienne színháztörténész beszélget az idén 60. életévét betöltő, nagyváradi születésű Cseke Péter színművésszel, a kecskeméti Katona József Színház igazgatójával. A kecskemétiek aznap este Páratlan páros című előadásukat mutatják be a váradi közönségnek.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár).

2013. április 19.

Fesztivál a holnaputánért: „A Holnap után”
Megkezdődött Nagyváradon „A Holnap után” címet viselő művészeti fesztivál, amelynek alapító okiratát (A Holnap irodalmi csoport száz évvel ezelőtti mintájára) heten írták alá a Szigligeti színház páholyelőcsarnokában.
„Ennyi embert itt csak akkor láttam, amikor diszkó volt!” – állapította meg Gáspárik Attila Nagyváradon, ahol valóban megtöltötte a színház páholyelőcsarnokát is, majd később a művelődési ház nagytermét is A Holnap Után címet viselő fesztivál közönsége. A Pece-parti Párizs magyarsága ezúttal sem cáfolt rá hírére, hogy szereti számontartani nagyságait, akik döntően befolyásolták a magyar kulturális élet alakulását. A Holnap után fesztivál is ebből a tudatosságból született, amint az az Alapító okirat szövegéből kiderül, amit Kardos M. Róbert színművész olvasott fel a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában, népes hallgatóság előtt:
Alapítjuk ezt a fesztivált azért, hogy a mindent elfedő idő ne diadalmaskodjék az emlékezet fölött. Abban a hitben, hogy A Holnap nemzedékének akarását, alkotó erejét az utána következő nemzedékek folytatni tudták, folytatni tudják. Példájuk bizonyítja: e város teremtő szelleme el nem fogy. Újra és újra föllángol, még akkor is, ha a történelem hatalmas erejével néha elfojtani igyekszik. Nagyvárad magyarul szólalt meg Európa színpadán. És ennek már több mint ezer éve. Kimagasló személyiségeket adott a magyar kultúrának, akik által mind e város, mind a magyar kultúra gazdagodott. E fesztivál küldetése A Holnap nemzedékétől elindulva felkutatni azokat a személyiségeket, akik e városban születtek, avagy életük egy részében itt alkottak, s munkásságuk révén Nagyvárad megőrizte kiemelkedő szerepét a magyar kultúra történetében. Mi, alapítók bízunk abban, hogy méltók leszünk az emlékükhöz. A folytonosságra gondolván tekintünk a múltra, s cselekszünk a jövőért. Kelt Nagyváradon, 2013 április 18-án.
A Holnapot is anno heten alapították, ennek mintájára A Holnap után-t szentesítő dokumentumot is a hét alapító tag - Cvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója, Szabó K. István rendező, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója, Szőke Kavinszki András bábművész, a Liliput társulat művészeti igazgatója, Sorbán Attila író, Boka László irodalomtörténész, Dimény Levente színművész, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója, Marcu Ágnes csellóművész, a nagyváradi Művészeti Egyetem dékánja – írta alá.
A Holnap irodalmi antológia 1908-ban jelent meg és a modern magyar irodalom kezdetét jelentette. Mellette: A Holnap után fesztivál plakátja 2013-ban
Az Alapító okirat egy példányát az Országos Széchényi Könyvtárban, egyet a színház levéltárában őrzik majd, és minden alapító tag is kapott egy-egy példányt.
Az ünnepélyes pillanatok után Boka László nagyváradi származású irodalomtörténész és Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész tartott előadást A Holnapos nemzedéket követő kulturális életről. Előadásukból kiderült: annyi író, költő, képzőművész, kreatív alkotó ember élete kapcsolódik Nagyváradhoz, hogy képtelenség lenne egyetlen estébe, de még egy négynapos fesztiválba is besűríteni őket.
A Holnap irodalmi társaság progresszív ereje abban rejlik, hogy a világban lévő összművészeti hatásra figyelt, azt az elvet vallotta, hogy az egyik művészeti ág a másik művészeti ágat tudja megvilágítani. Irodalom, színház, festészet, fotóművészet kölcsönhatására épültek A Holnapos matinék, mondta Boka László. Ezt az elvet később is magukénak vallották azok a tehetségek, akik innen indultak vagy rövidebb-hosszabb ideig Nagyváradon alkottak.
Filep Tamás Márait idézte, aki ugyan csak a második bécsi döntés után jutott el először a Körös-parti városba, mégis így írt Váradról: „Kevés várost ismerek olyan alaposan, mint Váradot, ezt az ismeretséget az irodalom megelevenítő erejének köszönhetem. Váradról legendákat küldtek szét a világba az írók, akik ott születtek vagy onnan szakadtak el, künn a világban, Pesten, magyar vidéken nem találkoztam soha olyan forró vallomásokkal, mint ahogy a váradiak tudtak beszélni szülő- vagy nevelővárosukról.”
Miklós Jutka, Emőd Tamás, Dutka Ákos, Gulácsi Irén, Tabéry Géza és társaik tartották fenn A Holnap irodalmi kezdeményezés utáni kulturális pezsgést a városban. A képzőművészeti élet is tobzódott, olyan tárlatok nyíltak Váradon 1909 és 1925 között, mint a Márffy Ödöné, Rippl-Rónaié, a nagybányai csoporté, Mund Hugóé, Dömötör Gizelláé, Szolnay Sándoré. 1926 és 1939 között a Váradiak csoportja évente állított ki a névadó városukban
Boka László felidézte a nagyváradi születésű Hubay Miklós drámaírót, rádióst, az első magyar musical társszerzőjét, aki 1956 október-novemberében a szabad Magyar Rádió irodalmi műsorát vezette a Parlamentben. 2011-ben hunyt el – személyes emlékét idézte vele kapcsolatban az irodalomtörténész: „Halála előtt találkoztam vele az Írószövetségnél. Már nem látott, teljesen megvakult. Hármasban beszélgettünk az Írószövetség elnökével, Miklós bácsi azt mondta, hogy mégiscsak haza kellene mennie Váradra meghalni. Megszorította a kezemet, az elnök közbeszólt, hogy ugyan már, Miklós bácsi, hisz ott már minden megváltozott, semmi nem az, ami annak idején volt! Hubai Miklós felém fordult (tudta rólam, hogy váradi vagyok), és bár nem látott, azt mondta nekem: De hát a Körös illata...az mégiscsak még mindig ugyanaz!”
maszol.ro.

2013. április 20.

Bemutatták Sall László kötetét
Göteborgban, a Move & Walk Intézet támogatásával látott napvilágot Sall László erdélyi magyar költő, író Politkö című verseskötete, amelyet csütörtökön délután mutattak be a Minerva Művelődési Egyesület székházában. A szerző, akivel Demény Péter beszélgetett a Cs. Gyimesi Éva teremben szervezett találkozón, 1990 óta él Svédországban, azelőtt fizikai munkásként dolgozott szülővárosában, Nagyváradon, vezetőségi tagja volt ugyanakkor az ottani Ady Endre Irodalmi Körnek.
Külföldre költözése után többedmagával megalapította a göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kört, Gittai Istvánnal és Szűcs Lászlóval közösen pedig az Ady-kör húsz évét áttekintő Péntek esti szabadságunk című interjúkötetet szerkesztette.
– Várad éppen az a vízválasztó, amely engem romániaivá tesz – magyarázta Sall László a kolozsvári bemutatón, hozzáfűzve: valamilyen szinten a város illusztris személyiségéhez, Zudor János költőhöz is kapcsolta első kötetének megjelenését, mint mondta, nem látta értelmét „tolongani azelőtt, hogy Zudornak kötete lenne”. A három évvel ezelőtt, Hora Gina grafikáinak felhasználásával készült mozgás-sérült-szeretet című falinaptár-kötet után a Polit köt teszi le ezúttal az olvasó asztalára, amelyben a versekhez magyarázatot, egyfajta kulcsot is kínál Schneider Németh Antal előszava, valamint Szilágyi-Gál Mihály, Terék Anna, Józsa Márta, Szeles Judit és Demény Péter utószavai révén.
Az est folyamán a szerző, valamint videóüzenetben Gáspárik Attila olvasott fel verseket a jelenlévőknek.
Szabadság (Kolozsvár).

2013. május 5.

Újjáéledt a diákszínjátszó fesztivál
Hároméves szünet után, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban szervezték meg az Országos Diákszínjátszó Fesztivált. Tíz előadást mutattak be a háromnapos rendezvény során.
A XVIII. alkalommal zajló fesztiválnak most első alkalommal adott otthont az Ady Endre líceum. Mint megtudtuk, a szervezésben Sarkadi Viktória, Demeter Emőke és Kozma Éva tanárok vállaltak nagy szerepet és a szülőbizottság is közreműködött.
Fontos a diákszínjátszás
Kirkósa Enikő magyartanár köszöntötte az egybegyűlteket péntek délután, a középiskola dísztermében, bemutatva egyúttal a zsűritagokat: Nagy András László magyarországi színházi rendezőt, a magyar Szín-Játékos Szövetség elnökét, Szőke Kavinszky Andrást, a Lilliput Társulat igazgatóját, Dimény Levente színművészt, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetőjét, Holczman Ilonát, a székelyhídi Petőfi Sándor iskola tanárát, valamint Gáspárik Attila színművészt. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes is. „Magyar Birmingham, Szent László városa, Vitéz László püspök rezidenciája, a Holnaposok városa, a Pece parti Párizs” – sorolta Nagyvárad különböző megnevezéseit a későbbiekben Tóth Márta, az Ady Endre iskola igazgatója. Szólt Nagyváradnak a történelem során betöltött fontos szerepéről, s megemlítette azokat a nagyszerű embereket is, akik itt dolgoztak: Ady Endrét, Juhász Gyulát, Krúdy Gyulát.
Az Ady Endre líceum több mint 240 éves múltjáról is említést tett, majd elmondta: jómaga is sokszor fellépett mint diákszínész, sokat tanult a diákszínjátszásból és úgy gondolja, hogy az oktatásban első helyre kellene helyezni a diákszínjátszást. Ilyen elgondolásból vállalta fel a líceum az országos fesztivál újjáélesztését három év szünet után, s egyúttal azért is, mert azAdy Endre líceum színjátszó csoportja az elmúlt időszak során nagyon jó eredményeket ért el. A játék által a diákok megtanulnak egymásra figyelni, nő az empátiakészségük, könnyebben tudják elfogadni és megérteni embertársaikat. „Azt kívánom, hogy tartalmas legyen az ittlétetek és nagyon sok kedves emlékkel és új baráttal térjetek haza” – mondta Tóth Márta.
Robbanásszerű fejlődés
Nagy András László a magyar Szín-Játékos Szövetségről szólt. Az általuk szervezett fesztiválokkal kapcsolatban elmondta: számukra nem léteznek határok, cserébe pedig azt várják a határon túli meghívottaktól, hogy mondjanak le a külföldi vendég státuszáról, legyenek ugyanolyan, teljes jogú résztvevők, mint a magyarországiak. Megemlítette: a magyarországi diákszínjátszás robbanásszerű fejlődésnek indult, a mennyiség átcsapott minőségbe, a drámapedagógia elfogadott pedagógiai módszerré vált és a színjátszás, illetve a színházelmélet érettségi tantárgyként is választható. „Lássuk, hol tart mindez nálatok” – mondta végül.
A zene hangjai
Dimény Levente felszólalása során elmondta: mielőtt a színművészeti főiskolára felvételizett volna, tervezte, hogy diákszínjátszó csoportba iratkozik, de ez nem valósult meg. „Ti egy lépéssel bátrabbak vagytok, mint én” – tette hozzá, kihangsúlyozva: rajongója az olyan tanároknak, akik fontosnak tartják a diákszínjátszást. A későbbiek során a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Vitéz Lelkek társulata mutatta be A zene hangjai című musicalt. A diákok nagyon jól adták vissza a mű kedvesen megható jeleneteit, a legnagyobbrészt diákokból álló közönség nagy tapssal jutalmazta a fellépőket. A következő napok során brassói, kovásznai, székelyudvarhelyi, szilágykrasznai, kézdivásárhelyi, szászrégeni, székelykeresztúri, szilágycsehi és nagyváradi diákszínjátszó csoportok léptek fel.
Neumann Andrea
erdon.ro

2013. május 21.

Ösztönzött alkotók ünnepe
Communitas-gála maratoni számmal
Negyvenkét fiatal alkotóval bővült múlt pénteken az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány ösztöndíjasainak tábora. A tizenegyedik díjátadó gála – melynek újra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színpada adott otthont – a megszokott forgatókönyv szerint a képzőművészet és fotográfia kategóriában kitüntetett pályázók kiállítás- megnyitójával indult.
– Milyen érzés kortársművészeti produktumokról ítéletet mondani, mennyire nehéz megállapítani, hogy egy festmény vagy egy szobor méltóbb-e az elismerésre, a kreativitás vagy a mesterségbeli tudás javára mozdul-e el a mérleg nyelve? – ezt fejtegette a pár perces tárlatnyitón Bartha József képzőművész, az ösztöndíjbizottság tagja, aki szerint akkor igazán jó egy alkotás, ha mindkét erény felfedezhető benne.
– Úgy gondolom, hogy találunk itt olyan fiatal művészeket, akik ezt az egységet létre tudták hozni – összegzett a méltató.
– A Communitas Alkotói Ösztöndíj első évében, 2003-ban tizenkét, egy esztendő múlva huszonegy pályakezdő tehetség vehette át a díjat, az idei negyvenkettes maratoni szám, egy évben sem volt ennyi ösztöndíjasunk – mondta gálanyitó beszédében az est házigazdája, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy mekkora tömegeket érint ez a pénzbeli támogatással járó kitüntetés.
– A Kultúrpalota 170-180 férőhelyes, tizenegy esztendő alatt pedig 377 alkotó kapott ösztöndíjat, így, ha minden korábbi díjazott itt lenne, több mint százan állnának most az előcsarnokban – mondta Markó.
– Az elmúlt évtizedekben az volt a cél, hogy szabadon közlekedhessünk, otthon lehessünk egy közös Európában. (...) Most azt kell megvalósítanunk, hogy itthon is otthon legyünk – tette hozzá az ösztöndíjbizottság elnöke, majd olyan személyiség megidézésével támasztotta alá gondolatait, mint Kós Károly, Bethlen Gábor, Dsida Jenő, akik olyan sajátos erdélyi értékeket képviselnek, amelyeket máshol nem lehetett volna megteremteni.
Ezt követően Gáspárik Attila egyenként szólította színpadra az idei nyerteseket. Film és televízió kategóriában Bántó Csaba Szabolcs, Keresztes Péter, Pálfi-Horváth Ernő- Áron, Pünkösti Laura, Ugron Réka és Zágoni Bálint, irodalom kategóriában Csuszner Ferenc, Fischer Botond, Jobb Boróka, László Szabolcs, Nagy Zoltán, Papp-Zakor Ilka, Pethő Loránd, Rigan Lóránd és Varga Melinda, képzőművészet és fotográfia kategóriában Csont Zsombor, Fogarasi Hunor, Jánosi Andrea, Koter Vilmos, Kürti Andrea, Miklós Szilárd, Nyiri Dalma Dorottya, Varga Ewald Ervin és Veres Szabolcs, színházművészet kategóriában Balogh Attila, Bertóti Johanna, Boros Kinga-Mónika, Deák Réka, Faragó Zénó, György Eszter, Márton Imola, Puskás László, Vass Csaba, zeneművészet kategóriában Bordos Nagy Kinga Borbála, Csata István, dr. Beke Ferenc István, a Karaván együttes, Koszorús Krisztina Mária, Maksai József, Nagy Éva, Szőcs Kristóf és Visky Péter részesült ösztöndíjban. Az ünnepi együttlét a hagyományhoz híven a tavalyi díjazottak műsorával zárult.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2013. július 30.

Nyelvelő háborúk Marosvásárhelyen
Nem telt el egy év azóta, hogy kirobbant Marosvásárhelyen az úgynevezett Látó botrány, amely az ismert erdélyi magyar irodalmi fórum önkormányzati átszervezését (megszüntetését) célozta. Újabb és újabb konfliktusok gyűrűznek a kilencvenes évek óta frontvárosként ismert megyeszékhelyen. Már nem csak egy magyar folyóirat, hanem az egész magyar közösség érintett. Érintettek a helyi iskolák, az itt működő Nemzeti Színház, az építészeti szempontból nemzetközileg is ismert és becsült Kultúrpalota, a szimbolikus, de napi használatban is fontos közterek: Marosvásárhely szinte minden szegletében ott a román-magyar konfliktus. Van, aki szerint nem történik más, mint az, hogy elmérgesedtek az évtizedek óta rendezetlen ügyek, más úgy látja, elsősorban – etnikai szempontoktól szinte függetlenül – csak az érdekérvényesítés, az adminisztráció hibái, a joghézagok jelentkeznek. És van, aki úgy véli, a román és a magyar közösségen belül is átrendeződnek az erővonalak, belső konfliktusokkal küzdenek a románok és a magyarok is, a hatalomváltás folyamata pedig az interetnikus térben gellert kap.
Garázs-ügyek Az események sok szempontból hasonlítanak azokhoz a konfliktusokhoz, amelyek közvetlenül a rendszerváltás után jelentkeztek, párhuzamot mégsem lehet vonni – figyelmeztet a történész, Novák Csaba Zoltán. Akárcsak 1990-ben, a nézeteltérések gócpontja most is az oktatásügy, csakhogy míg majd két és fél évtizede az önálló magyar oktatási rendszer létrehozása volt a kérdés és a feladat, most a meglévő önálló struktúrák mellett a vegyes iskolákban érvényesülő magyar érdekvédelem vált ki vitákat. Magyar érdekvédők (elsősorban az évek óta akciók sorozatát szervező Civil Elkötelezettségi Mozgalom – a CEMO) úgy vélik, hogy a marosvásárhelyi vegyes tannyelvű iskolákban a magyar közösség alulreprezentált, nem érvényesülnek a nyelvi jogok, sem az intézményes nyelvhasználatban (például a közhasznú információkat közvetítő feliratokat), sem az iskolák elnevezését illetően. Egyetlen vegyes tannyelvű iskola sem viseli például magyar személyiség nevét – figyelmeztettek évekkel ezelőtt a felszólalók. A legélesebb vita a belvárosi, nagy hagyományú 2-es számú általános iskola körül alakult ki, amelyet építtetőjéről, Bernády Györgyről szerettek volna elnevezni a magyar kezdeményezők. A kérést hosszú ideig nem teljesítette a városi önkormányzat, széleskörű vita alakult ki, a PSD helyi képviselői például azt javasolták, viselje az intézmény inkább a Ceauşescu-korszakban ismertté vált udvari költő, a rendszerváltás után a nacionalista, szélsőséges román politika által támogatott Adrian Păunescu nevét. Végül, több fordulós tárgyalássorozat után (amelynek során a magát pártfüggetlen, civil szervezetként meghatározó CEMO az RMDSZ-t elégtelen érdekképviselettel is vádolta) végül, az idei tanév végére megszületett a döntés: mégiscsak Bernády György néven működhet tovább a Dózsa György úti intézmény. Hasonló folyamat zajlott a Liviu Rebreanu általános iskolában, ahol a már említett CEMO munkatársai, illetve egy szülői kezdeményező csoport szervezett több tiltakozó akciót a kétnyelvűségért. A júniusi tanévzárón azonban sokakat megdöbbentő incidens alakult ki. A kétnyelvűséget számon kérő feliratokkal felvonuló magyar szülők és a román szülők (akiknek gyerekei román nemzeti kokárdákkal vettek részt az ünnepségen) összeszólalkoztak, sőt dulakodás is kialakult. Néhány nappal a történtek után az iskolát vezető román-magyar igazgató párost új román-magyar vezető-csapat váltotta. Adina Maria Chirilă és Demeter Erdei Zoltán helyébe Gheorghe Nistor és Péterfy Erika lépett. Bár a román-magyar konfliktus itt megoldódni látszott, váratlanul magyar-magyar konfliktus alakult ki: Kerekes Szilárd, az intézmény történelem szakos tanára Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettest nyílt levélben azzal vádolta meg, hogy nem a tanév végi konfliktus miatt döntött a csere mellett, hanem azért, hogy „jelöltjét”, Péterfy Erikát pozícióhoz juttassa. A szülői kezdeményező csoport Illés Ildikó leváltását és olyan főtanfelügyelő-helyettes „kijelölését” kérte az RMDSZ-től (!), aki betartja a nyelvi jogokat. A főtanfelügyelő-helyettes tömören reagált a tiltakozásra, illetve a személyét érintő vádakra. Az év végi vizsgák megszervezésének fontosságára hívta fel a figyelmet. „Nekem más a munkaköri leírásom, én a vizsgákért felelek, azok most a legfontosabbak, nem ez a hisztéria” – nyilatkozta az érintett. A Bernády és a Rebreanu iskolák ügyén túl az egész várost érintette a szintén június végén kirobbant úgynevezett oklevél botrány. A helyi RMDSZ tagszervezet több mint másfél ezer kétnyelvű oklevelet bocsátott ki, egyeztetve több iskola vezetőjével is. A dokumentumokon minden információ szerepelt román és magyar nyelven is. Marius Pascan demokrata-liberális szenátor törvényszegéssel vádolta a tanfelügyelőt és lemondásra szólította fel, mert a politikus úgy tudta, Romániában csak román nyelvű okleveleket lehet kibocsátani. Helytelenül, hiszen nagyon sok hazai intézmény használt két-három nyelvű okiratot, ilyen jellegű törvényi megszorítás nincs. A Maros megyei főtanfelügyelő nem erre, a jogtévesztésre hivatkozva ragaszkodott a hivatalához, hanem úgy érvelt a szenátor felvetésére: a diplomákon nem szerepel sem a tanfelügyelőség, sem az oktatási minisztérium azonosító jele, ezek nem hivatalos okiratok, biztosan „valamilyen garázsban” nyomtatták azokat.
Kultúrpalota-kampf Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke májusban a következő javaslattal élt: kezdeményezzenek nyilvános vitát a száz éve épült, szecessziós műemléképület, a Kultúrpalota, illetve a közigazgatási palota elnevezéséről. Az önkormányzati javaslat kettős névadást szorgalmazott: a Dandea–Bernády illetve Bartók–Enescu névfelvételt. Ciprian Dobre többször értékelte nyilvánosan a Bernády életművet, a román és a magyar zeneszerző, illetve az impériumváltás utolsó magyar, illetve első román polgármesterének együttszerepeltetése azt jelezte: van önkormányzati koncepció, legalábbis szimbolikus szinten az etnikai megbékélésre. A javaslat heves tiltakozást váltott ki a magyar közösségből. Az EMNP-EMNT nyilatkozatban utasította el a kezdeményezést arra való hivatkozással, hogy az elnevezés „etnikai konfliktust” szülhet, mert mindkét épület a „magyar épített örökség része”. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor először úgy nyilatkozott a kérdésben: a névadásról valóban közvitán kellene döntsön a város. Utóbb azzal egészítette ki saját nyilatkozatát, hogy „nincs itt az ideje” a névadásnak, mert a város több hasonló jellegű problémája (mint amilyenek az iskolai konfliktusok) megoldatlanok, és csak ezek rendezése után érdemes visszatérni ehhez a kérdéshez. Nem csak a politikai pártok, magánemberek is tiltakozni kezdtek. A helybéli Lakó Péterfi Tünde a polgármesteri hivatal elé állt, hogy az általa készített tiltakozó nyomtatványok kitöltésére, és hivatali iktatására biztassa az arra járókat. Bár az akció mögött nem volt tömeges támogatás, a helyi hatóságok megbírságolták (majd egy nappal később eltörölték a büntetést) a kezdeményezőt. A nyilatkozó civil érdekvédők szerint a polgármesteri hivatal egyértelműen tart az engedetlenségi akcióktól, „nem akarnak cirkuszt”. Az iskolai botrányok, az oklevél-ügy, a névadás-konfliktus a város nagy nyilvánossága előtt zajlott, sokan állást is foglaltak. Kevésbé vált publikussá, de a város kulturális életét lényegében érinti az a beadvány, amelyben három ismert román szakember (Mihai Gingulescu színész, Zeno Fodor teatrológus, fordító, valamint Cristian Ioan rendező) fordult az oklevél ügyben is elhíresült Marius Pascan szenátorhoz. A felszólalók kifogások sorát fogalmazzák meg a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójával, Gáspárik Attilával szemben. Többek között azt nehezményezik, hogy az intézmény kisegítő személyzetének foglalkoztatásában nem érvényesül az „etnikai arányosság”, ezért „sérelmek, frusztrációk” születhetnek. Azt is problémaként rója fel a trió, hogy nem a román társulat megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte tavaly a marosvásárhelyi Nemzeti Színház, hanem „ötven év multikulturalitás” címmel hirdetett programsorozatot. (Az intézményben, ahol évek óta folyamatosan feliratozzák a román és a magyar előadásokat, ahol a román és a magyar tagozaton kölcsönösen jelen van a repertoárban a román-magyar drámairodalom, egymás mellett függesztették ki Caragiale és Örkény portréját). A hosszas átirat nehezen foglalható össze – kitér a marosvásárhelyi román elit szerepére, jelentőségére, a rendszerváltás előtti és utáni időkre, a márciusi etnikai konfliktusok következményeire – de a hangulatát jól tükrözi az a megjegyzés, hogy az egykori magyar kultuszminiszter (Kelemen Hunor) mindenképp magyar igazgatót akart az intézmény élére, és ilyen pályáztatás révén juthatott pozícióhoz Gáspárik Attila. A beadvány után Marius Pascan interpellációt nyújtott be a szenátusban, amelyben kezdeményezte a magyar és a román tagozat szétválasztását. (Ugyanaz a politikus, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar és román karok szétválasztását ellenezte). Ugyancsak a beadvány hatására vizsgáló bizottságot rendelt ki a Kulturális Minisztérium a marosvásárhelyi színházhoz – a vizsgálat eredményét egyelőre nem tették közzé. (Mellékszál, de fontos adalék, hogy a színházi alkalmazottak etnikai hovatartozását – illegálisan – az a Zeno Fodor firtatja, aki a Smaranda Enache által vezetett Európai Liga vezető tagjaként is ismert.) Itt tart most a történet, amelynek sem az elejét, sem a végét nem könnyű belátni. Székelyföldi minta Novák Csaba Zoltán történész úgy véli, a konfliktusok jelentős része abból ered, hogy a kilencvenes márciusi események után olyan status quo rögzült, amivel a magyar lakosság nem volt elégedett. „A véres konfliktus emléke jegelte ezt az ügyet egy ideig. A magyar közösség szimbolikus térvesztése, esetenként másodrangú polgárrá degradálása nagyon sok intézményben tetten érhető volt. Egyetlen általános iskolában sem kapott teret a magyar közösség szimbolikus módon. Nem is elsősorban a feliratokra gondolok, hanem a nemzeti jeképekre” – nyilatkozta Novák. A történész úgy véli, a két évtizeddel ezelőtti összecsapások után a román érdekképviselet olyannyira megerősödött, hogy megengedhette magának, módszeresen átnevezze az iskolákat, és – szimbolikus értelemben is – megerősödjön a román közösség. A magyar érdekképviselet az utóbbi másfél évtizedben látványosan gyengült, nem csak a polgármesteri széket nyerte több cikluson át Dorin Florea, de a teljes RMDSZ megyei és különösen városi szervezet válságba jutott, olyannyira, hogy az elmúlt hónapokban újra kellett szervezni. Most – figyelmeztet Novák – fordulat van Marosvásárhelyen, amely szerinte a „székelyföldi nemzetesítési folyamatokkal” áll összefüggésben. A marosvásárhelyiek úgy vélik, ha a tömbmagyar székelyföldi településeken sikeres lehet a radikális fellépés, akkor eredményes lehet a vegyes lakosságú Marosvásárhelyen és Maros megyében is. A radikalizálódást erősíti a civil és a politikai szféra átrendeződése, összefonódása. A Civil Elkötelezettségi Mozgalmat képviselő Horváth Kovács Ádám (a Bernády, illetve a Rebreanu iskolák ügyében érintett érdekvédő) megjelenik a Székely Nemzeti Tanács küldöttlistáján is. (Ez a szervezet állt a március tizediki autonómiatüntetés mögött is). A román közösség azonban – véli Novák Zoltán – nem olyan könnyen mobilizálható, mint a kilencvenes évek elején, amikor a román elit mindenáron meg akarta erősíteni (máig meglévő) pozícióit. Most csak lokálisan hatékony a mozgósítás, ezért lehetett botrány a Rebreanuban. A marosvásárhelyi román elit sem egységes: van egy modernizáció- és párbeszéd párti új, progresszív réteg, és egy hatalmát védő, a nacionalizmus klasszikus eszközeit használó régi. Dorin Florea tölti be a kulcsszerepet, a jelenlegi polgármester több mandátumon keresztül is sikeresen versenyzett a magyarok szavazataiért, mára arra is rájött, érdemes legfőbb ellenfelével, az RMDSZ-szel szemben az RMDSZ ellenzékével szövetkeznie. (Idén a tervek szerint részt vesz a Tusványosi nyári egyetemen is). „A politikai ösztöne, és nem az elvei működnek, felismerte, hogy a regionális átalakításról szóló vitákban meg kell őriznie azt a státuszt, amit Marosvásárhely (és a román elit) a kilencvenes évek elején megszerzett. Modernizációs ígéretekkel szólítja meg a magyarokat, ugyanakkor sakkban tartja az RMDSZ-t utóbbi ellenzékével. Eddigi megnyilvánulásai alapján, nem a román-magyar konszenzust keresi, és politikájának következményeiért nagy felelősség terheli Tusvány szervezőit.” – tette hozzá Novák.
Elterelés a minőségről Horváth Kovács Ádám úgy nyilatkozott, elégedett az eddigi eredményekkel. „Mivel a (Liviu Rebereanu iskolai – a szerk.) akció nagy visszhangot kapott, reméljük, hogy a jó példa ragadós lesz, és maximum két éven belül az összes marosvásárhelyi két tannyelvű intézményben maradéktalanul megvalósul a kétnyelvűség. Ehhez további lépések szükségesek. Ilyen lesz a többi tanintézmény elleni feljelentés az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a CEMO részéről” – válaszolta megkeresésünkre az érdekvédő.
Koreck Mária, a szintén kisebbségi jogvédelmet ellátó Divers egyesület képviselője, és a városi RMDSZ szervezet alelnöke azt mondta, hogy a kialakult konfliktusokat jelentős részben magyarázza, hogy a döntéshozó pozícióban lévők, és az érdekvédők sem ismerik mindig maradéktalanul azokat a jogszabályokat, amelyek a vitás kérdéseket szabályozzák. A fenti ügyeket pedig a városvezetés arra használja, hogy elterelje a figyelmet a költségvetési problémákról (például a szociális rendszer alulfinanszírozásáról, a versenysport túl-, a tömegsport alulfinanszírozásáról). A radikálisan fellépő civil szervezetek a kitűzött célok érdekében szinte minden eszközt bevetnek, de nem számolnak a veszteségekkel. Az oklevél ügyben például nem tettek meg minden törvényes lépést azért, hogy a kétnyelvű dokumentumokat jogszerűen használni lehessen. Szinte mindegyik ügyről elmondható: ha a problémákat szakszerűen felmérték volna, s betartják az érdekérvényesítés legális módját, ütemét, akkor nem alakultak volna ki válsághelyzetek. A kialakult krízisekben azonban a legtöbb szereplő improvizál, és ez további problémához vezet.
Gáspárik Attila, a színházi beadvány által elmarasztalt igazgató határozottan úgy fogalmazott, a konfliktusok többsége mögött nem etnikai, sokkal inkább szakmai, emberi nézeteltérések, érdekkonfliktusok vannak. „Most minden könnyen megkóstolható, mert ebben az országban csak úgy működnek a törvények, ha a hatalom támogatja. És most az RMDSZ nincs hatalmon” – vonta le a következtetést Gáspárik Attila, aki nem vitatja: a Szövetség is felelős a kialakult konfliktusokért. A szimbolikus politizálás a „minőségi” politizálás rovására megy, tette hozzá. (Ezt illusztrálja az a tény, hogy miközben a Bernády iskola elnevezése körüli vitára figyelt a város, az intézményben gyakorlatilag zavartalanul zaklatta a diákokat egy azóta elítélt pedofil pedagógus. Ugyancsak ebben az iskolában érkeztek sorozatosan panaszok az ellen a magyar ellen, aki a tanórákon a Székely Nemzeti Tanács volt tagjaként politikai propagandát folytatott, arra is volt példa, hogy fizikailag bántalmazta diákját.)
Forró a nyár Marosvásárhelyen, egyelőre nem tudni, hogyan alakul a politikai széljárás. Konfliktusok keletkeztek, de konfliktusok oldódtak is. Nem érvényesülnek maradéktalanul a magyar nyelvi jogok, de egyre több a pozitív példa, és nem feltétlenül ott, ahol radikalizálódik a magyar érdekvédelem. Most az egyik helyi bank kirendeltségénél jelent meg az automatákon a magyar nyelvű menü – úgy tűnik, a pénznek szaga nincs, de nemzetisége van, és megéri odafigyelni erre. Nő a figyelem – legalábbis a magyar közösség felé. Abban a megyében azonban, ahol az országban a legnagyobb a romák aránya, a romákról, a romák nyelvi jogairól, a romák nem létező intézményeiről, intézményes reprezentációjáról, nagyon is létező nemzeti kultúrájáról nem esik szó. A mélyben így érik egy minden eddiginél élesebb konfliktus, amelyről konszenzusos alapon a román és a magyar közösség is jobbára csak hallgat. Minél némább most a csend, annál kevésbé tudják majd kezelni a bajt a most egymással és magukkal iszapbirkózó felek.
Parászka Boróka
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2013. augusztus 21.

A Civil Elkötelezettség Mozgalom nyílt levele a marosvásárhelyi RMDSZ-képviseletnek
Címzettek: Maros Megye Tanácsának alelnöke, Lokodi Edit Emőke, az RMDSZ Maros megyei tanácsosai, Kelemen Márton , Szabó Árpád, Gáspárik Attila, Szabó József, Csép Andrea, Ilyés Tóth Sándor, Mózes Levente, Pokorny László, Szász Izolda, Erős Csaba, Tatár Béla, Bán Mózes
Tárgy: A kisebbségi érdekvédelem eszköztárában nem szerepel a tűzoltás, avagy az RMDSZ választott elöljárói nem képviselik hatékonyan és eredményesen a magyar közösség érdekeit
A közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy az RMDSZ Maros megyei tanácsosai, a Megyei Tanács alelnöke becsapták a magyar közösséget, amikor azt ígérték, hogy kellő alázattal és megfelelő politikai szakértelemmel fogják képviselni a magyar közösség érdekeit. Jelen nyílt levelünk Marosvásárhely és Maros megye kulturális programjainak szervezésével kapcsolatos politikai érdekvédelem hiányosságaira, esetekben teljes hiányára szeretné felhívni a közvélemény figyelmét, és egyben felszólítani a levél címzetteit, hogy az eddigi eredménytelen érdekvédelmi tevékenységük során keletkezett – a magyar közösséget megalázó – károkat sürgősen hozzák helyre és a jövőben végezzenek valós politikai érdekérvényesítést, a jelenlegi érdekérvényesítésnek álcázott eredménytelen TŰZOLTÁS helyett.
A „100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota” programsorozat majdnem teljes mértékben nem létezőnek és mellőzhetőnek tekinti a marosvásárhelyi és a Maros megyei magyar közösséget, mindamellett, hogy a megyei és városi magyar lakosság szavazatainak köszönhetően 12 RMDSZ-es megyei tanácsos és egy RMDSZ-es Megyei Tanács alelnök kapta meg azt a nemes felhatalmazást, hogy hatékonyan képviseljék a magyar közösség érdekeit a Megyei Tanácsban. A „100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota” rendezvény megszervezése során már számos hiba történt, a termek elnevezése körül és más – a magyar közösséget láthatatlannak tekintő – döntéshozatali folyamat során, ezeknek a kialakulásáért is elsősorban Önök felelősök.
A „100 éves a marosvásárhelyi kultúrpalota” rendezvénysorozat diszkriminál, semmibe veszi a magyar közösség nyelvi és kulturális jogait, az RMDSZ megyei tanácsosainak és a Megyei Tanács alelnökének közreműködésével. Szervezetünk áttekintette a „100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota” rendezvényhez kapcsolódó határozathozatal jegyzőkönyveit, valamint annak is utánajártunk, hogy a szakbizottságokban elhangzottak-e olyan felszólalások, javaslatok amelyek a programsorozathoz kötődő magyar nyelvhasználat, magyar kultúra korrekt és közösség szempontjából tisztességes megjelenítésért születtek, következésképpen kijelenthetjük az alábbiakat:
A „100 éves a marosvásárhelyi Kultúrpalota” programsorozat szervezése során a magyar érdekvédelmi szervezet tagjai nem tettek semmit azért, hogy a programsorozat úgy tartalmilag, mint nyelvileg megfelelően tükrözze az itt élő magyar közösséget. A programsorozat alig tartalmaz magyar kultúrához kapcsolódó eseményeket, és emellett a promóciós anyagok 90 százaléka román nyelven hirdeti az itt élő közösségek ál-harmonikus és kölcsönös tiszteletet nem ismerő kapcsolatát. Ennek a rendezvénynek az áldozatai a magyar közösség tagjai és ezért a nyilvános gúnyűzésért elsősorban az RMDSZ választott tanácsosai felelnek, Önök, akik a választásokon arra kaptak felhatalmazást, hogy a magyar közösség érdekeit megfelelően képviseljék. Köztudott, hogy Marosvásárhelyen már régóta létezik tűzoltóság, arra egyáltalán nincs szükség, hogy az elmaradt, kényelemből, vagy hozzá nem értésből nem gyakorolt politikai érdekérvényesítés helyett, Önök, az RMDSZ tanácsosai, együtt más RMDSZ tisztséget betöltő személyekkel, akik – hallgatással, távolmaradással vagy egyszerűen csak semmittevéssel – a magyarellenes gyújtogatásban maximálisan részt vettek, hirtelen úgy tegyenek mintha a kisebbségi érdekvédelem tűzoltást jelentene.
Kelemen Márton frakcióvezető hamis nyilatkozatai – a jelenlegi program módosulására vonatkozóan – még csak tűzoltásnak sem tekinthetőek, hiszen a programok szervezése már rég elkezdődött és az egynyelvű óriásplakátok, valamint a program tartalma egyértelműen hirdeti a magyar közösség láthatatlanságát és teljes mellőzését úgy nyelvi, mint kulturális szempontból. A frakcióvezető ott volt a rendezvénysorozatról szóló tanácsi határozat megszavazásánál és nem tett egyetlenegy olyan javaslatot sem, amely egy kisebbségi érdekvédelmi szervezet választott tanácsosának kötelezettsége lenne ilyen, és hasonló döntéshozatali folyamatokban. A megyei tanács döntése során egyetlenegy magyar tanácsos sem szólalt fel, és nem kérte a kétnyelvű promóciós anyagokat, a kulturális programok kiegyensúlyozott megszervezését. Sőt mi több, Pokorny László magyar tanácsos azt kérte a megyei tanács jelenlevő tagjaitól, hogy a rendezvénysorozat promóciós anyagait fordítsák le NÉMET nyelvre, magyar nyelvet nem említve (mintha az magától értetődő lenne ebben az egynyelvű világban), felszólalásával alátámasztva, hogy ő inkább a német nyelv védelmére kel, a magyar nyelv őt nem érdekli, hiszen a tanácsban sem beszél senki magyarul, sem ő, sem más érdekvédő kollégái. A jegyzőkönyvben rögzítettek alapján Tatár Béla kollegájuk a fent említett programsorozat megszavazása előtt pedig egész egyszerűen kisétált a teremből, bizonyára teljes érdektelenség által vezérelve.
A rendezvény megszervezéséhez kapcsolódó tanácsi határozat meghozatalakor több magyar választott elöljáró hiányzott, név szerint Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács alelnöke, Csép Andrea és Gáspárik Attila, akik a kulturális szakbizottság tagjai is egyben, ahol a rendezvény tematikáját és tartalmát, elnevezését és helyszíneit, a határozathozatalt megelőzően megtárgyalták. A magyar nyelvhasználat, a magyar kultúra megfelelő megjelenítése sem a szakbizottságok megbeszélései során, sem a programsorozatot eldöntő tanácsi határozat meghozatalakor nem került szóba. Az RMDSZ-es érdekérvényesítés eszköztára, amelyet Önök a programsorozat során bevetettek, a következőket tartalmazta: távolmaradás, hallgatás, német nyelv érdekében történő felszólalás és még számos eredménytelen és semmitmondó cselekedet. Az érdekérvényesítő némaság, távolmaradás és semmittevés nagyon durva következményekkel járt: Jelenleg a város számos pontján egynyelvű óriásplakátok hirdetik a román kultúrát, ezeken a magyar közösség láthatatlan, a közösségi oldalakon megjelenő tájékoztatás szintén egynyelvű.
Jelenleg az érdekérvényesítésnek álcázott tűzoltás zajlik, amelynek során Önök azt állítják, hogy felkérték a Megyei Tanács Elnökét, hogy készítsen magyar nyelvű promóciós anyagokat, valamint azt állítják, hogy lesznek magyar kultúrához kötődő programok. Először is tisztázzunk valamit: a kisebbségi érdekérvényesítés nem a leégett erdők megmentését jelenti. A közösség egy része lehet, hogy nem ér rá, és nem érti a történéseket, elsősorban azért, mert a munkaerőpiacról száműzött magyarként napi húsz órát dolgozik a mindennapi megélhetésért, viszont vannak, akiket a mostani és más hasonlóan elbaltázott programsorozat sért, és megalázónak tekintik azokat. Hiszen mi, magyarok, tisztességes adófizetők vagyunk, Önök is a mi pénzünkből kapják juttatásaikat, miért nem képesek a magyar nyelvet és kultúrát hatékonyan és eredményesen képviselni a munkájuk során? Miért akarják velünk elhitetni, hogy a programsorozatot megelőző számos megbeszélésen, a szervezési munkálatok során nem volt alkalmuk hatékonyan és eredményesen képviselni a magyar szempontrendszert, viszont nem kell megijedni, most majd jön az RMDSZ TŰZOLTÓSÁG és eloltja a tüzet.
Továbbá megjegyezzük, hogy a kétnyelvűség nem azt jelenti, hogy a promóciós anyagok 99 százaléka román, látszattevékenység szintjén a szervezők kinyomtatnak egy pár magyar plakátot, emellett pedig kismillió egynyelvű román óriásplakátot és posztert stb. A valós kétnyelvűség azt jelenti, hogy a két nyelv egymás mellett szerepel, és nem külön plakátokon. Ezúton felkérjük Önöket, hogy az utólag kinyomtatott, számos hibát és román kifejezést tartalmazó, magyar plakátot ne próbálják eladni, mint a kétnyelvűség mintapéldányait és a magyar közösséget tiszteletben tartó promóciós anyagokat.
Nyomatékosítani szeretnénk, hogy a magyar választópolgárok nem tűzoltásra adták Önöknek a felhatalmazást, hiszen senki nem akarja, hogy a kultúrájának és anyanyelvének elégett romjain keseregjen. Önök nem ezt ígérték a választási kampányuk során és becsapták a magyar választópolgárokat. Legyenek szívesek az eddigiekben egyáltalán nem gyakorolt kisebbségi érdekvédelmi eszköztárt alázattal elsajátítani és érdekérvényesítési kötelezettségeiket a közösségi igényeknek megfelelően hatékonyan ellátni.
Végezetül kérjük, hogy a nem létező érdekérvényesítő munkájuk során keletkezett hiányosságokért ne a román közösség tagjait, a román nemzetiségű megyei tanácselnököt és más román közösséghez tartozó személyeket hibáztassák, hanem az Önök szakmai hiányosságait elemezzék, ujjal mutogatás és bűnbakkeresés helyett ismerjék be már végre a saját tévedéseiket, fejezzék be a román nacionalizmust pajzsként történő felhasználását, amellyel legitimizálhatják semmittevésüket és érdektelenségüket. Fogadják már el végre, hogy a kisebbségi érdekérvényesítés mindenhol a világon küzdelmet jelent, és minden egyes kisebbséget képviselő politikai csoportnak csatákat kell vívnia a többségi társadalom tagjaival. Itt az ideje elkezdeni végre dolgozni.
Civil Elkötelezettség Mozgalom
Marosvásárhelyen, 2013.08.20.
Erdély.ma

2013. augusztus 29.

Rendhagyó közönségtoborzó Marosvásárhelyen
Csaknem hatvanezer nézője volt az elmúlt évadban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak, erre pedig a rendszerváltás óta nem volt példa.
Hogy a következő évadban is hasonló eredményeket érjenek el, a főtér-széli teátrum munkatársai egy hétre „kiköltözött” a főtéren felállított sátorba, hogy még közelebb legyenek a közönséghez. Ez idő alatt a színház munkatársai szórólapokat, évadtervet tartalmazó „legyezőket” osztogatnak a járókelőknek, arra biztatva őket, hogy válogassanak a színház készülő előadásaiból, és vásároljanak bérletet is azokra.
Ennek érdekében, festett arcú, kosztümös fiatalok hívják fel a figyelmet a kiköltözött színházsátorra, de az elkövetkező napokban a román és magyar társulatok színészeivel is lehet beszélgetni majd a főtéren. A színház marketingfelelőse, Bartha Réka elmondta: a „kiszállásuk” utolsó napján, szeptember 4-én, jelmezbemutatóval is szórakoztatják majd az arra járókat, egyfajta „sátorzáró” eseményként.
Sikeres pótvizsga
A „kiszállást” az intézmény vezetői egy esős kültéri sajtótájékoztatóval kezdték, amelyen beszámoltak az elmúlt évad eredményeiről és az elkövetkező terveiről is. „A színház nem a miénk, elődeinktől kaptuk kölcsön, és tovább is kell hogy adjuk. A színházat meg kell becsülni és a közönséget is, amely itt eléggé viharvert, ugyanis elég sok rossz dolgot megélt. Most azonban próbálunk »pótvizsgázni«, a hibákat kiküszöbölni. Az eredmények pedig – legalábbis, ami a számokat illeti – azt mutatják, hogy sikerrel vizsgázunk. Hatvanezer nézőnk volt az elmúlt évadban, amire az elmúlt 25 évben nem volt példa, és annyi nemzetközi és hazai sikerünk, amivel szintén régóta nem büszkélkedhettünk” – mondta a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila.
A teátrum vezetője kiemelte: nem a tévé, mozi, rádió, vagy az internet konkurensei akarnak lenni, hanem mindezek alternatívája, egy életérzést akarnak átadni az embereknek. „Szeretnénk ha az emberek rájönnének: nincs az a tévéfelvétel, vagy háromdimenziós mozi, ami a színház varázsát pótolhatná” – magyarázta Gáspárik, aki szeretne minden héten „tömegünnepet” szervezni a Nemzetibe.
Közönségsiker és underground
Az elmúlt évad tanulságaiból rakták össze a Tompa Miklós Társulat új repertoárját, amint a magyar társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila elmondta, olyan felhozatalt ajánlanak a közönségnek, amelyben mindenki megtalálja a kedvére valót. „Arra jöttünk rá tavaly, hogy nem feltétlenül csak a zenés, vagy az úgymond népszerű darabokra vevő a közönség, és eszerint állítottunk össze egy igazán igényes évadot. Van ebben vígjáték, szatíra, tragikum, és sok egyéb is. A kisteremben inkább kísérletező előadások lesznek, az underground teremben fiatal kezdők kapnak teret” – fogalmazott Keresztes. A művészeti rendező szerint az ország elit csapata dolgozik ebben az évadban a Tompa Miklós Társulatnál.
„Ha kísérleti ez az évad, akkor ezt a kísérletet a nézőknek is ki kell próbálni, mert érdemes” – szögezte le a művészeti vezető. Októberben az első nagytermi bemutató Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátéka lesz. A művészeti vezető szerint a társulat első kistermi bemutatójában, az Euripidész Alkésztisz című drámája nyomán készülő produkcióban érdekesen találkozik Sorin Militaru rendezői elképzelése és – a marosvásárhelyiek által drámai szerzőként jól ismert – Székely Csaba dramaturgi munkája. A színház a jeles évfordulókról is meg kíván emlékezni az évad során, a Vásárhelyi Forgatag ideje alatt, augusztus 30-tól szeptember 1-ig pedig a Színházi Forgatag elnevezésű sorozatban öt előadást kínálnak az érdeklődőknek.
Szász Cs. Emese
Krónika (Kolozsvár)

2013. szeptember 23.

Szituációs drámák kistotálban – a Magyar Dráma Napja Erdélyben
Erdélyben és a Partiumban is megünnepelték a magyar dráma napját a hét végén – a jeles napot minden évben szeptember 21-én, Madách Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján tartják.
Erdélyben és a Partiumban is megünnepelték a magyar dráma napját a hét végén – a jeles napot minden évben szeptember 21-én, Madách Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján tartják. „A színdarabokban nem feltétlenül mindig a szöveg a fontos, mint inkább a megjelenített szituációk” – jelentette ki Tasnádi-Sáhy Péter drámaíró szombaton Nagyváradon azt követően, hogy a Szigligeti Színház művészei a magyar dráma napja alkalmából felolvasó-színházi előadás keretében bemutatták első színdarabját, a Kistotált. A Budapesten született, jelenleg Nagyváradon élő szerző krédóját első darabja is tükrözte, amely címéhez méltóan a filmművészetben alkalmazott plánhoz hasonlóan a kortárs budapesti mindennapok egy szegmensét, annak jellegzetes figuráit mutatja be. Az epizódszerű jelenetekből összeálló darabban a felesége által elhagyott, gyerekétől is eltiltott, kilátástalan helyzetű férfitól a sikeres, de neurotikus, zilált magánéletű vállalkozóig és a felnőttek világába éppen csak belekóstoló, félénk diáklányig számos figura megtalálható, történetük a mai, egyre kevésbé emberarcú, egyre kilátástalanabb mindennapokba ágyazódik be.
Felolvasószínházban megelevenedett kortárs darab
A színészek által még egy kis kultúrkávéház miliőjében is szuggesztíven megelevenített darab rovására talán csupán annyi írható, hogy a mindennapi figurák – bár gyakran hangzanak el vulgáris kifejezések, amelyeknek teljes mértékben helyük van a mai magyar közegben játszódó drámában – néha nem annyira egy mindennapi ember, hanem inkább egy amerikai sitcom szereplőjének stílusában szólalnak meg. Élő ember nemigen mond olyat, hogy „úgy néz ki, mint egy mini-Stonehenge, amit lefingott egy dinoszaurusz”, és néha más szereplők is kissé papírízűen szólalnak meg. Mindez azonban nem rontja el végzetesen az élvezeti értékét a darabnak, amelyet a szerző – az azt színpadra alkalmazó Dimény Levente jellemzését kölcsönvéve – szituációs párbeszédek összességeként jellemzett. Az 1981-ben született Tasnády-Sáhy Péter egyébként nem csupán a színház világa iránt érdeklődik, tavaly megnyerte az Élet és Irodalom tárcanovella-pályázatát. Jelenleg a nagyváradi Erdélyi Riport című hetilap újságírója, korábban Temesváron élt, ahol a Csíki Gergely Állami Magyar Színház fiataloknak szóló Virtuális Színház című projektjében dolgozott dramaturgként. 2009-ben 10 hónapig angolt tanított egy szegénynegyedben Indiában, ottani élményeiről 2010 végén Hidd el, ez Delhi! – egy önkéntes naplója címmel írt kötetet. Mint elmondta, apai ágon nagyanyja temesvári, nagyapja pedig nagyváradi, így tulajdonképpen „hazajött” Budapestről a Béga-parti városba, majd onnan feleségével, Tasnády-Sáhi Noémival együtt, aki korábban a temesvári színház színésze volt, idéntől pedig a nagyváradi Szigligeti Színház művésze – a Pece-parti Párizsba.
Társulatok főszerepben
A színháztörténetet nem a szerzők, rendezők, nem is a színészek, hanem a társulatok írják – hangzott el Marosvásárhelyen a magyar dráma napjának legfőbb üzeneteként. Az ünnepség Vásárhelyen pár éve a Nemzeti Színház mögött található Aranka György-szobornál kezdődik. Aranka volt az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság alapítója, de ő volt az is, aki elsőként kérte a guberniumot 1791-ben, hogy engedtessék meg a magyar nyelvű színjátszás – hívta fel a figyelmet a koszorúzáson a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila. Hozzátette, a magyar dráma napjának ünnepe a számvetésre is jó: végiggondolni, mit valósított meg a színház eddig, és mit nem, valamint mit kell még elvégeznie. A Nemzeti idén elérte a legmagasabb nézőszámot 1989 óta – mutatott rá Gáspárik. Az ünnepségen felolvasták Láng Zsolt marosvásárhelyi író a jeles nap alkalmából írt üzenetét is. „Nem véletlen, hogy a színháznak soha nem kellett cenzúrától tartania, vagy betiltástól félnie. Két ember szavak nélkül, sőt, kézjelek nélkül is el tud küldeni bárkit melegebb éghajlatra. Ki lehet dobni színészeket, felszállnak a buszra, és amíg az állomásra érnek, képesek valami olyasmit eljátszani, amitől a busz utasai megbabonázva szegődnek a nyomukba, vagy megfordítják őket, és visszakövetelik nekik a színházukat” – hangzott el Láng Zsolt üzenetében. A rendezvényen az idén nyolcvan éve született Páskándi Géza íróra, költőre, drámaíróra emlékeztek, felolvasószínház keretében mutatták be Páskándi Kalauz nélkül című darabját, majd a magyar drámáról Demény Péter író beszélgetett Gáspárik Attilával.
Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 301-316




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék