udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
217
találat
lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-217
Névmutató:
Cseke Gábor
2017. február 27.
Könyvbemutató a DIO Házban
Február 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján, a DIO Ház kiállítóterme zsúfolásig megtelt kultúrát kedvelő közönséggel. A Kemény János Művelődési Társaság égisze alatt újabb könyvbemutatóra került itt sor.
Őrhelyen gyújtott jeltüzek címmel Székely Ferenc interjúkötete 2016-ban az Üveghegy kiadónál látott napvilágot. Benne olyan jeles személyiségeket bír szóra, mint Bágyoni Szabó István, Bodor Ádám, Cseke Gábor, Gazda József, Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Péntek János. Utóbbiak ketten levélben köszöntötték az egybegyűlteket.
A rendezvényt a társaság elnöke és lelke, Böjte Lídia tanárnő nyitotta meg, és bemutatta a vendégeket: Székely Ferencet, a kötet szerzőjét és alanyát is egyben, valamint Balla Tamás népmesegyűjtőt, Fazakas Tibor képzőművészt, Kincses Elemér írót, rendezőt, Kilyén Ilka színművésznőt és nem utolsósorban Demeter József lelkipásztort, házigazdát, aki maga is szerepel a könyvben.
Székely Ferenc elmondása szerint, mikor a jelenlegi, azaz az ötödik interjúkötete megjelent, rákérdeztek, hogy mikor áll le? Válaszként Kuti Mártát, a könyv szerkesztőjét idézte: „Hosszú a sora azoknak az erdélyi művészeknek, tudósoknak, gondolkodóknak…, akik még köztünk élnek, akiket még megkérdezhetünk, hogy miért is volt olyan fontos számukra a szolgálat, az anyanyelv, a népművészet, a színház vagy irodalom szolgálata, a lelkek gondozása”.
Elsőként Balla Tamás magyardécsei helytörténésznek, mesegyűjtőnek adta át a szót, aki elmondta, hogy a könyvek megírását egykori tanárának köszönheti. Ő bátorította, biztatta, hogy gyűjtse és írja le a népmeséket. 18 évesen fejezte be első könyvét, mely Fehér Virág és Fehér Virágszál címen 1970-ben jelent meg. Azóta megjelent kötetei, a Borsszem Péter (2002) és A világéneklő madár (2013) külföldre is kikerültek, a szórványmagyarság kedvelt gyermekirodalmi alkotásaiként.
A képzőművészetet képviselő Fazakas Tibor magával hozta néhány alkotását is, melyeket egykori egyetemista társa, Baróthi Ádám méltatott. Képei, melyeket a közönség is megcsodálhatott, az op-art művészeti irányzatot követik. A világ körforgását adja vissza műveiben, térben kitárulkozó formái saját lelkivilágát tükrözik. Csendes, zárkózott ember, elkötelezett népe iránt. Szülőfalujának, Barcaújfalunak 45 munkáját adományozta, Vajdahunyad pedig, ahová élete és munkássága köti, 35 munkáját kapja meg. Ez utóbbi helyen volt szerencsém a tanár úrnak diákja lenni egykor. Máig bennem él csendes, szerény lénye, az, ahogyan a szépre, az esztétikumra nyitogatta elménket.
A szerinte lényeges dolgokat így foglalta össze: hit, béke, szeretet és egészség. Szívből kívánom önnek valamennyit, kedves Tanár úr.
Kincses Elemér író, rendező nem szorul bemutatásra az erdélyi közönség előtt. 1972-ben végezte el a rendezői szakot, a marosvásárhelyi színház rendezője lett, majd hosszú ideig művészeti igazgatója. 170 darabot rendezett, munkája elvitte Budapestre, Bécsbe, a Vajdaságba. 1972-ben jelent meg első novelláskötete, a Bekötött szemmel. Sikeres drámákat írt és vitt színre: Ég a nap Seneca fölött, Trójában hull a hó, Csatorna. Ez utóbbit román nyelvre is lefordították, akárcsak a Soha című önéletrajzi regényét. Ebből olvasott fel részleteket Kilyén Ilka színművésznő. Az író elmondása szerint mérhetetlen szeretetben nőtt fel, mely kihatott egész életére és munkásságára. Amit akart, az nem más, mint emberi módon, emberi történeteket mesélni, embereknek. Szerintem sikerült.
Demeter József lelkipásztor nem nagyon akart magáról beszélni. Szerinte a hit, népünk és egyházaink sorskérdései nagyon mélyen benne vannak a kötetben. Magáról csak annyit árult el, hogy bár nyugdíjas, szívesen szolgál, tevékenykedik most is. A könyvből tudtam meg, hogy teológai tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt számos jeles emberrel került kapcsolatba: Kós Károllyal, Farkas Árpáddal, Magyari Lajossal, Fodor Sándorral. A teológián ismerkedett meg egy holland házaspárral, akiknek a DIO Ház építését is köszönhetjük. 32 évet szolgált Szászrégenben. Elmondása szerint nehéz évek voltak, de „ha komolyan vesszük a pályát, a hivatást, a küldetést, akkor sok feladat vár ránk”. Böjte Lídia megköszönte Demeter Józsefnek a Kemény János Társaság sokéves támogatását, Kilyén Ilka pedig elszavalt neki egy Radnóti Miklós-, egy Dsida Jenő- és egy József Attila-verset.
A rendezvény megható, meleg hangulatban, dedikálásokkal zárult. Az élményt nagyon köszönjük. Reméljük, lesz folytatása.
Fábián Gizella
Népújság (Marosvásárhely)2017. március 17.
Máriás József: Az írás: szolgálat
Március 22-én, szerdán 17 órakor a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának tanácstermében (a Szatmárnémeti Református Gimnázium épületében) mutatják be Máriás József Az írás: szolgálat című tanulmánykötetét. Az alábbiakban a szerzővel beszélgettünk
avaly e címmel jelent meg Máriás József tanulmánykötete a miskolci Felsőmagyarország Kiadónál. Lapunk sok olvasója emlékezhet e névre, hisz a szerző 1968–2002 között a Szatmári Hírlap, illetve a Szatmári Friss Újság munkatársa volt. Már ez idő alatt is előszeretettel írt irodalomnépszerűsítő írásokat — recenziókat, tanulmányokat, évfordulós megemlékezéseket — az egyetemes magyar irodalom, különösen az erdélyi magyar literatúra jeles alkotóiról, műveikről a napilapokban, a Korunkban, a Művelődésben. Írásai olvashatók a budapesti Hitel és Magyar Napló, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle és Pedagógiai Műhely, a sárospataki Zempléni Múzsa, a csíkszeredai Székelyföld, a zilahi Hepehupa és több más folyóirat hasábjain. A címben jelzett könyve nem egyedüli, hisz azt megelőzően hat kötete jelent meg az Országos Széchenyi Könyvtár által patronált Magyar Elektronikus Könyvtár immár közel húszezer kötetet számláló sorozatában. Szerzőjük tagja a Magyar Írószövetségnek.
Máriás Józseffel a március 22-én, szedán 17 órakor az esperesi hivatal tanácstermében sorra kerülő szatmárnémeti bemutatója előtt készítettünk interjút irodalmi munkásságáról, az útról, amely idáig vezetett.
— Nem mondható jellemzőnek, hogy megyei napilap újságírója az elvárások teljesítése mellett irodalommal foglalkozzék. Téged mi ösztönzött erre?
— Egyfelől az, hogy pályakezdőként magyar irodalomtanár voltam. A katedrát elhagytam ugyan, de az irodalom szeretete továbbra is arra ösztönzött, hogy újságíróként tollal szolgáljam azt.
Másfelől tanulmányaimból tudtam, hogy a XX. század egyik legnagyobb magyar írója — Németh László — Nagybányán született, akiről Erdélyben jó másfél évtizedig szinte semmit nem hallhattunk, olvashattunk. Az életműkiadás kötetei vezettek el hozzá, ahhoz, hogy írásaimmal én is hozzájárulhassak erdélyi, jelesen pedig nagybányai kultuszának ápolásához.
Adott egy harmadik indíték is: a két világháború közötti magyar irodalom értékeinek az újrakiadása s az a szándék, hogy én is a népszerűsítők sorába álljak. Ugyancsak a hatvanas évek végéhez kötődik az erdélyi magyar irodalom felívelő szakaszának kezdete. Ebből Sütő András és Beke György munkássága hatott rám különösen, buzdított arra, hogy róluk, műveikről írjak.
Az első recenzióm 1965-ben jelent meg, azt követően pedig kétszáznál is több a hazai napi- és hetilapokban.
— A helyi napilapoktól hosszú út vezethet az irodalmi folyóiratokig…
— Valóban, hisz tanulmányt írni igen időigényes feladat. De nem megvalósíthatatlan. A katalizátor Németh László életművének megismerése, a mind elmélyültebb bemutatásának belső igénye volt. Születése 90., halála 20. évfordulója, a születési centenárium nagybányai ünnepségei alkalmából írott, a hazai és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban közölt tanulmányaim adtak önbizalmat és bátorítást újabb s újabb irodalmi „kalandra”. A személyes ambíciókon túl volt még valami: a külső buzdítás. Jeles irodalomtörténészek, kritikusok bátorítottak, ösztönöztek további munkára. A nyugdíjas éveknek ez ad igazi értelmet, értéket.
— A lapokban „szétszórt” tanulmányok, recenziók miként szerveződtek kötetekké?
— A Csíkszeredában élő Cseke Gábor hívta föl a figyelmem a Magyar Elektronikus Könyvtár kínálta lehetőségre. Az elmúlt évek során az ő szerkesztésében jelent meg mind a hat kötet. A világhálón terjesztett, olvasható írások mindenki előtt nyitva állnak. Elég a kívánt témát a keresőbe beírni, aztán csak egy kattintás, és előttünk a bibliográfiai kínálat: kik s mit írtak az illető témában… Csak egy példát említek: a 2011-ben megjelent, a Németh Lászlóról írott tanulmányaimból válogatott kötetet és a műveinek romániai visszhangja bibliográfiáját közreadó — A magyar vigyázó — kötetembe mostanáig 4390 érdeklődő „lapozott bele”. A tavaly közzétett, Az író — korának lelkiismerete című kötetbe immár négyszázan.
- Bizonyára e kiadványoknak is szerepe volt abban, hogy az elmúlt évben a Felsőmagyarország Kiadó lehetőséget adjon az írott formában való megjelenésre, a most bemutatásra kerülő könyvre.
— 2001. december óta Nyíregyházán élsz. Miként bontakozott ki ott az életed?— Áttelepedésemért meg is kaptam a magamét. Pár évvel ezelőtt jött egy e-mail: „Soha nem lehetséges távolba költözni, hogy elbújhass önmagad elől.” Volt kolléga írta, akit szakmailag igen nagyra becsültem. Igaza volt. Soha nem lehet. Én sem bújtam el önmagam elől, hanem éppenséggel beköltöztem abba a világba — az irodalomba —, amelyet mindig oly nagyon szerettem, amely, ha bántás ért, biztos szellemi/lelki menedék volt számomra. Ő nyilván arra gondolt, hogy hűtlen lettem a szülőföldhöz. Nem lettem az! Az azóta megjelent írásaim a bizonyítékok rá. A most bemutatandó kötet is jelzi: recenzióim, esszéim, tanulmányaim többsége erdélyi kötődésű szerzőkről/alkotásokról szól. A hat MEK-kötet mintegy százötven írása irodalomföldrajzi megosztottsága a szónál is beszédesebb: az egyetemes magyar irodalom és az erdélyi irodalom témaköre 1:2 arányban dől el a hazaiak javára. Az előbbiekben is van olyan — Ady Endre, Kaffka Margit, Németh László, Szabó Dezső… —, akire születése okán/jogán a magunkénak tekinthetünk. Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Kós Károly, Fábián Ernő, Sütő András, Beke György életműve… mellett előszeretettel és nagyrabecsüléssel írtam a Szatmári Magyar Hírlap által kiadott kötetekről, az erdélyi irodalmi életről elkötelezett, avatott tollal író Pomogáts Béla, Bertha Zoltán köteteiről, a túrterebesi születésű dr. Cserháti Ferenc püspök könyveiről… Megannyi tanújel, tanúságtétel szellemi kötődésemről, szülőföldszeretetemről.
— Az írás: szolgálat című köteted hamarosan Szatmárnémetiben is bemutatásra kerül. Általa mit üzensz az olvasóknak? Mitől érzed szolgálatnak az írást?
— Minden emberi cselekedet legfőbb célja az élet jobbá, szebbé tétele. A költői, írói alkotásoké különösképpen az! Az irodalomtörténész, kritikus hivatása az, hogy segítsen az értékek felismerésében, hozzájáruljon az alkotói üzenet megismertetéséhez, megértéséhez, megszerettetéséhez, a művekbe kódolt szép, jó, igaz és szent eszmék szellemi kisugárzásának érvényesítéséhez, a nemzettudat elmélyítéséhez. Mélyen hiszek abban, hogy szellemi arculatunk, etikai és erkölcsi értékrendünk, esztétikai és ízlésvilágunk meghatározó eleme, döntő „eszköze”, közvetítője az irodalom. Sorsom különös ajándékának tartom, hogy a kapott talentumok révén, írásaimmal ennek a szolgálatára szegődhettem.
Elek György
frissujsag.ro2017. március 18.
Korkép drámai sorsokkal – bemutatták Csíkszeredában Cseke Gábor olvasónapló-kötetét
A Magyar Sajtószabadság Napjához kötődő könyvismertetőn mutatták be péntek este Hargita Megye Tanácsa galériájában a megyei önkormányzat által működtetett Hargita Kiadó friss kiadványait, illetve Cseke Gábor rangidős újságíró-szerkesztőnek a sorozatban megjelentkönyvét.
A Sorsok könyve címmel 2016-ban kiadott kötet péntek esti, csíkszeredai bemutatóján, bevezetőként Tókos-Bethleni Pál kiadóigazgató, a Hargita Népe megyei napilap nevével fémjelezett sorozatát, illetve a kiadó könyvkiadási programját ismertette a jelenlevőkkel. A közszolgálati feladathoz híven, főként újságírói műfajokban született, de a napilap olvasói körén túlmutató munkák, művek megjelentetését kitűző program a kulturális értékek megőrzését, vagy helytörténeti-, történelmi dokumentumok felkutatását és kötetben közlését egyaránt fontosnak tartja. Mint kiderült: a közeljövőben a Dózsa címmel megjelent, dr. Balázs Lajos által írt tanulmánykötet bemutatóján vehetünk majd részt.
Sarány István főszerkesztő, a bemutatandó kötet előszavát jegyző házigazdaként-szerkesztőként ajánlta a napilap munkatársainak korábbi, szintén kötet formáját öltő munkáit is.
Az 1941-ben Kolozsváron született, bukaresti lapszerkesztőként, majd Csíkszeredába visszavonuló Cseke Gábor legújabb kötetét Ady András publicista elemezte a könyvbemutatón. Mentorának nevezve a szerzőt, ismertetőjében úgy fogalmazott: az irodalmi riportokból és olvasónaplókba oltott esszékből állókönyv három nagy tematikai csoportba tartozó írásokat tartalmaz, amelyek valamilyen módon összekapcsolódnak az emberi sorsküzdelmekkel, a jelenkori sorstragédiákkal, illetve sorsvállalással.
A kötetbe foglalt írások nagy része a Hargita Népe napilap hasábjain és az Új Magyar Szó Kisebbségben mellékletében jelentek meg, illetve könyvbemutatókon hangzottak el. A kötet egyik érdekessége a térségben élő orvosok sorstörténeteinek füzére, melyet a szerző a megyei könyvtár általa vezetett olvasóköre biztatásra kutatott fel és jegyzett le. Szintén kordokumentumként is izgalmas fejezete kötetnek a Zsigmond Márton helyi szobrászművész naplójegyzeteit is közreadó „óriásmozaik”, melyet a szerző, mint azt a bemutatón bevallotta: a kötet fő irányát adja meg.
A kibontakozó történet az 1990-es évek elejétől követi a Csíki Mozi homlokzatán levő mozaik megalkotásának viszontagságos létrejöttét. A kirajzolódó történet érzékeny korkép is: ma élő, akkoriban pozícióban levő közéleti személyiségek hathatós, vagy visszahúzó hatású gesztusait is rögzíti, a drámai személyesség mellett.
Gellért Edit
maszol.ro2017. augusztus 24.
Emlékező alkotók – erdélyi életutak
Kedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak
Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)2017. szeptember 26.
Vitorla-ének
Minálunk tavasztól télig csak úgy potyognak az ünnepek. Most nem magamba fordulok ezzel az irodalmi évfordulóval, hiszen én még nem írtam akkor, amikor a könyv összeállt nagy politikai vajúdások közepette. 1967-et írtunk akkor, ragyogott a VITORLA-ÉNEK nevű antológia. Egek. Huszonnyolc erdélyi, magyar s fiatal költő.
A könyv hatalmas sikert aratott, nagy feltűnést keltett. Még a sorra is emlékszem, amelyben türelmesen várt sorára Salamon Ferenc, Antal Miklós és megannyi tanár úr, fiatal civilek és nagydiákok, szövőnők és színészek. Jelenség volt, esemény. Mert úgy vagyunk az ágas-bogas történelmi korokkal, hogy elkövetkezik óhatatlanul, minden szekuritáté és pártdiktatúra idején is egy időpont, amikor már nem lehet a jogi, a szellemi s anyagi nyomort véka alá rejteni. Kibúvik a szög s a vers a zsákból.
Remek költői réteg állott össze. Bizalomkeltő versek és nevek. Hogy nem mindenkiből lett koszorús-koronás, egész életet az irodalomnak szentelő? Mindig is így volt e világi élet. Az akkor már jó hírű, maga is fiatal költő Lászlóffy Aladár, a szerkesztő mindenkit magához ölelt volna, aki mert szólni ama romániai világban a világról. Már ahogy lehetett.
1967-re már annyira rühellte az akkor még rajongva olvasó közönség az egész párthozsannát, hogy ama fiatalokat istenítve állta a sarat s a sorokat a könyvért. És abban a 190 oldalas kis gyűjteményben egyetlen párt-ima nincs; ama 28-ak azokat kirekesztették a szívükből, szellemükből. Ötven esztendővel ezelőtt ők huszonévesekként, a mennyekbe vivő létra alsó fokán. Apáthy Géza, Aradi József, Balázs András, Balla Zsófia, Bokor Katalin, Bordy Margit, Cseke Gábor, Cseke Péter, Elekes Ferenc, Farkas Árpád, Hodos László, Kenéz Ferenc, Király László, Komán János, Komzsik István, Krizsán Zoltán, Magyari Lajos, Mandics György, Máté Imre, Miklós László, Molnos Lajos, Mózes Huba, Paizs Tibor, Soós László, Szabó Barna, D. Szabó Lajos, Tatár György, Vásárhelyi Géza.
Számomra és a megmaradottak számára ma már ünnepes ez a versgyűjtemény. Vitorla-ének. Bevitorláztak ötven éve a magyar irodalomtörténetbe. Éltesse őket a jelen s a jövő, illesse őket tisztelet.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. november 4.
Összekacsintó mosoly és keserédes líra
Kedei Zoltán Vár-laki műtermének két vendége is vendége volt október 24-én: Fülöp Kálmán nagykendi költő és Kádár Dombi Péter székelykeresztúri agyagszobrász.
A rögtönzött műtermi kiállítóasztal megelevenedik, Kádár Dombi Péter agyagszobrai helyet kérnek, és betöltik vidámsággal.
„Az agyagot véletlenül vettem kezembe, és amikor rájöttem, hogy érdekes és értékes formákat is ki lehet hozni belőle, István Lajostól, Korond neves keramikusától kértem segítséget. Bandi Dezső tanár úrtól hasznos tanácsokat, útmutatást és bátorítást kaptam. Ezután autodidakta módon a szakirodalom és a különböző művészi alkotások állandó tanulmányozásával bővítettem ismereteimet. Elkezdtem agyagba mintázni azt a sajátos világot, amelyet személyesen tapasztaltam meg: a székely paraszti életet, arcokat, mozdulatokat, hangulatokat. Főleg az átélt élményeimet, amelyek mélyen bennem élnek, próbálom alkotássá alakítani” – vallja magáról.
Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, a főbb helyszínek: Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely, Korond, Csíkszereda, Barót, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Budapest, Ajka, Kiskunfélegyháza, Karcag, Amiens (Franciaország), Unna (Németország); továbbá rendszeres résztvevője a nyári alkotótáboroknak (Homoródszentmárton, Makfalva, Zeteváralja).
Kádár Dombi Péter agyagszobrai „mesélnek”. Dialógust kezdeményeznek. Továbbgondoljuk a megjelenített karaktereket. Elképzeljük, mi történne, ha megelevenednének. Ha csak egy lépést is tennének felénk. Ott van a kezét csípőre helyezett, „harcias” testtartású nő alakja, szinte halljuk, amint mondja: „Na mi lesz, apjuk, itt tétlenkedünk naphosszat?!” Útszéli „pletykaparti” asszonyok között; olvasó férfialak, botjára támaszkodó bajszos székely atyafi, aki gondolataiba, netán gondjaiba merül, őt meg sem merjük szólítani, hogy ne zavarjuk önreflexiójában; női és férfiarcok agyagba formázva. Van itt táncoló pár, nagybőgőn játszó zenész, vígan összeölelkező komák, vajat köpülő asszony – kedvelhető figurák.
Kádár Dombi Péter nem modell után dolgozik; lelkének mélységeiből hozza elő a székely népi alakokat, úgy formázza agyagba. Bölöni Domokost idézem: „Benczédi Sándor ironikusan szemléli alakjait, gyakran harsány nevetésre ingerlőn mutatja fel a nehezen leplezhető fonákságot, az irigységet, a gőgöt, a dölyföt, a kivagyiságot. Kádár Dombi Péter humora szelídebb, mondhatni: megbocsátó. Összekacsintó. Mintha ezt mondaná: tudjuk, hogy ilyen a világ, és hogy mi magunk is ilyenek meg amolyanok vagyunk benne – de hogyan is tehetnénk mást, ha egyszer ilyennek teremtett bennünket az Isten… Ez a szemlélet sajátos lelki alkatából fakad. Habitusa fölöttébb rokonszenves. És ha figuráira is át tudja ruházni ezt a csöndes rezignációt – márpedig miért ne tudná, sikerei azt bizonyítják, hogy igencsak értik és kedvelik művészetét –, akkor máris megnyerte magának a közönséget”.
Fülöp Kálmán visszatérő vendége társaságunknak. Termékeny költő, csak úgy ontja lelkének virágait. Kedvező „széljárásban” alkot, hiszen szülőhelye, Nagykend közössége büszke „saját költőjére”; a községi, balavásári önkormányzat támogatja köteteinek megjelentetését. Bemutatóin részt vesznek a község vezető emberei, ezúttal Koncz Csaba alpolgármester kísérte el a várba a szerzőt. Fülöp Kálmán most már tudhatja: falujának lakosai elfogadják poéta voltát, maguk közül valónak tudják, még ha nem is volt ez mindig ilyen egyértelmű.
Sorban a hatodik verseskötete jelent meg a közelmúltban, Angyalok keresnek címmel, a Kreatív Kiadónál, Bölöni Domokos szerkesztésében és Donáth Nagy György tördelőszerkesztő munkájának eredményeképpen. A kötetborító elmaradhatatlanul Kedei Zoltán festőművész festménye felhasználásával készült. Előző könyveihez hasonlóan a maga sajátos lírai pászmáján halad Fülöp Kálmán. Nem „adagol” fölösleges csillámot, nem is „beszél” tekervényes fejtörő sorokban; verseinek tiszta a hangzása. Ő maga is így vélekedik róluk, amikor azt mondja: „Verseimet mindenkinek, közérthető módon írom”. Ez a közérthetőség azonban nem von le semmit költeményeinek értékéből. Hangja a nagyközönséget szólítja meg, és el is éri, hiszen mindannyiunkat kellemes érzés tölt el, amikor mindennapi történést, életérzéseket, apró örömöket, boldogságot, hitet, népünk iránti hűséget és számtalan benső érzést tud úgy átadni, hogy egy-egy vers olvasása után akaratlanul is felsóhajtunk: milyen szép, milyen igaz. „Azt mondják,/ üvegharang hangzása/ van, verseimnek,/ pedig csak az ébredések/ lélek-varázsa bujkál/ a szerény sorok mögött/ tisztán, mint reggeli/ mosakodás közben/ az arcomról leperegő/ ezüstbuborékok.”
Életérzések, pillanatokra vetítve. „A változás múló/ tisztaságát/ ha csak egy percre is/ kezemben morzsolni/ édes élvezet.” Vagy: „csak te és én/ várjuk türelmesen/ a csillagok jelentkezését/ visszatérő álmaink/ örök sziklabörtönében”.
Sorai a köznapi élet szépségeit, de nyomasztó gondjait is sajátos színekben kínálják az olvasónak.
„Ég, föld, víz -/ homokszemek// Ne feledjetek./ Ha meghalok,/ rólam csak/ úgy beszéljetek,/ mint földmélyéről/ az elvetett magok.”
Könyvéből egy-egy vers naponta olvasható a Cseke Gábor szerkesztette Káfé Főnix című irodalmi és fotóművészeti lap internetes portálján. Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely)2017. november 6.
Korunk, 2017. november
Az erdélyi magyarság az elmúlt századok értékteremtő munkája során számtalan kiemelkedő alkotással gazdagította szűkebb és tágabb környezetét. A hungarikumok európai regesztrumában ott a helyük a sajátos erdélyi magyar értékalakzatoknak is. A tizenegy civil szervezet összefogásával Kolozsváron létrejött Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság vállalkozott az értékek beazonosítására, valamint ezek felterjesztésére. Az értékkategóriák átfogják az épített környezet, a kulturális örökség, az agrár- és élelmiszer-gazdaság, az egészséges életmód, az ipari és műszaki megoldások, a sport, a természeti környezet, a turizmus és vendéglátás területeit.
Az Erdélyi értéktár című lapszám ennek a regisztrációs munkának a folyamatát (annak nehézségeit) igyekszik bemutatni. A történelmi távlatot az Ezer éve Erdélyben, száz éve Romániában (Hegedüs Csilla – Újvári Dorottya), illetve a Szent László király útja (Kádár Magor) jelzi, az örökségvédelem és közösségépítés témáját Furu Árpád tárgyalja, ezek Kárpát-medencei összefüggéseiről Muhi Sándor értekezik. Péntek János nyelvészprofesszor megörökíti a néprajzoktatás és -kutatás harmadik újrakezdését. Irodalomtörténeti vonatkozásban ugyancsak „értékgyarapító” a Korunk értéktára, hiszen itt jelzi először Kántor Lajos az új „Kántor-Láng” (1918-2018) elkészültét, Cseke Gábor pedig az 1967-es Vitorla-ének „újratöltött” kiadását. Népújság (Marosvásárhely)