udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 271 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 | 271-271

Névmutató: Fodor Imre

2008. november 12.

Nemzetiségi hovatartozásuk mellett a közös európai értékek fogják össze a határon túli magyar közösségeket – mondta a témáról az Európai Parlament brüsszeli épületében november 11-én rendezett meghallgatáson Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke. A független EP-képviselő elmondta: a határon túli magyar közösségek fő célja, hogy országaikban autonómiát érjenek el, ami stabilizálná is a Kárpát-medencét. A meghallgatást szervező református püspök kiemelte azt is, hogy hiteles, igazán demokratikus Európai Unió a kisebbségi jogok teljes körű biztosítása nélkül nem képzelhető el. A fórumon a határon túli szervezetek képviseletében Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, valamint Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke szólalt fel, ismertetve az érintett közösségek helyzetét, és a brüsszeli illetékesek segítségét kérve problémáik képviseletéhez. /Kisebbségi jogokról Brüsszelben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./ November 11–13-a között Tőkés László európai parlamenti képviselő meghívására a Kárpát-medencei Magyar Autonómia-Tanács (KMAT) küldöttsége Brüsszelben tartózkodik. A küldöttség tagjai – Fodor Imre, SZNT-alelnök, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Szövetségének alelnöke – részt vettek az Integráció, autonómia és stabilitás témakörben tartott parlamenti közmeghallgatáson, ahol nemzeti közösségeik helyzetéről és problémáiról, valamint az általuk vezetett szervezetek időszerű törekvéseiről nyújtottak tájékoztatást. Tőkés László, a KMAT soros elnöke a szervezet által célul kitűzött közös autonómiaképviselet fontosságát hangsúlyozta.,,A Kárpát-medencei magyar nemzetrészek számára többszörösen hátrányos, elnyomott – kisebbségi – helyzetükben a közösségi önrendelkezés – az autonómia – jelentheti az egyetlen életképes alternatívát és megoldást" – mondta az EP-képviselő, ugyanakkor sajnálatát fejezve ki amiatt, hogy a küldöttségből kimaradtak az RMDSZ és a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának képviselői. Fodor Imre bejelentette, hogy az SZNT újból a román törvényhozás elé kívánja terjeszteni Székelyföld autonómiastatútumát, továbbá kezdeményezi a magyar–román államközi alapszerződés felülvizsgálatát. /Ferencz Csaba: Az önvédelemtől az autonómiáig. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 12./

2008. november 13.

Az Európai Parlamentben „a kisebbségi kérdés váljon nyilvános közvita tárgyává” indítványozta a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) november 12-én Brüsszelben. Ez áll abban a nyilatkozatban, amelyet a tanács küldöttségének európai parlamenti látogatása alkalmából adtak ki. A küldöttség tagjai – Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, valamint Tőkés László romániai magyar EP-képviselő, a KMAT elnöke – azt is jelezték, hogy a látogatáson „a Kárpát-medencei magyar ügy békés politikai rendezéséhez” kerestek politikai támogatást és megbízható szövetségeseket. Tőkés László hangsúlyozta, hogy népszerűsíteni kívánták az autonómia kérdését is. A nyilatkozatban meggyőződésüket fejezték ki, hogy a kisebbségi jogokat európai ügynek kell tekinteni, és egyetértésükről biztosították az EP kisebbségügyi frakcióközi csoportjának azon törekvését, hogy vezessenek be egységes európai kisebbségvédelmi rendszert. /Váljon közvitává a kisebbségi kérdés. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

2009. június 26.

Marosvásárhelyen június 25-én avatták fel a Zalaegerszeg testvérváros önkormányzata által adományozott haranglábat és harangot a Vártemplom udvarán, a Millenniumi parkban. A rendezvényen népdalokat énekelt a Zalaegerszeg – Marosvásárhely Baráti Társaság Za-Ma kórusa, amely kimondottan erre az alkalomra „alakult”. Az ajándékért dr. Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester mondott köszönetet. Emlékeztetett arra, hogy a Marosvásárhely és Zalaegerszeg közötti testvérkapcsolatot Fodor Imre egykori polgármester és dr. Gyimesi Endre, a magyarországi város akkori és jelenlegi polgármestere tette hivatalossá. Dr. Gyimesi Endre polgármester, országgyűlési képviselő ünnepi beszédében kitért arra, hogy ők viszonozták a Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Kör Egyesület 2006-ban tett gesztusát, amikor Zalaegerszegnek egy székely kaput adományoztak, amely a város éke. /Megszólalt az új harang…= Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./

2009. szeptember 2.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Szövetség megalakítását szorgalmazza Fodor Imre. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) volt elnöke által elképzelt szervezet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumtól eltérően minden magyar politikai, egyházi és civil szervezetet magába foglalna. Fodor Imre Tőkés László EP-képviselőt javasolja a leendő szövetség élére, azzal a kitétellel, hogy a volt püspök által vezetett EMNT azonnal válasszon más elnököt a testület élére. Fodor Imre javaslata „házon belül”, a Székely Nemzeti Tanács keretében nem aratott osztatlan sikert. Az elképzelés legfőbb ellenzője éppen Fodor utódja, Izsák Balázs, aki leszögezte: az általa irányított szervezet semmiként nem akar sem tagja, sem része lenni egy nagyobb szövetségnek. /Szucher Ervin: Javaslat teljes körű összefogásra. = Krónika (Kolozsvár), szept. 2./

2009. szeptember 30.

Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) volt elnöke nem tesz le a teljes erdélyi magyar összefogás megvalósításáról: úgy véli, kilenc hónapon belül megszülethet az Erdélyi Autonómia Tanács. Ezt minden erdélyi magyar szervezetet átfogó szövetségként képzeli el, amelyben helyet kapnának a magyar pártok, történelmi egyházak, bizonyos szakmai és civil szervezetek képviselői. Fodor szerint az egyházak, a szakmai és civil szervezetek jelentős része készen áll elfogadni az Erdélyi Autonómia Tanácsot. Korábban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, is elutasítóan szólt erről az elképzelésről, ellenezve az SZNT bevonását bármiféle gyűjtőszervezetbe. Fodor úgy látja, Izsák Balázs hibát követett el, hogy azt vallja: Székelyföld területi autonómiájának a kiharcolásában egyetlen hiteles szervezet létezik, és az az SZNT. /Szucher Ervin: Fodor Imre: van esély a teljes összefogásra. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./

2009. november 24.

A múlt héten Marosvásárhelyen tisztújító ülést tartott a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Társaság. Csegzi Sándor alpolgármester, a civil szervezet elnöke elmondta, a testvértelepülések közötti kapcsolatok közül ez a legaktívabb. Az elmúlt tíz évben több mint 200 rendezvényük volt. Ebben nagy szerepe volt néhai Balogh Csabának, aki Fodor Imre polgármestersége alatt volt a szervezet mozgatórugója, de ehhez hasonló érdemei vannak Nagy Lajosnak, Kovács Júliának, Náznán Olgának és még sokuknak. Leggyakoribbak a pedagógustalálkozók, az óvodák, iskolák közötti együttműködés. Drámapedagógiai tanfolyamokat szerveztek, közös szimfonikus hangversenyek voltak, több iskolai vetélkedő zajlik már évek óta. Képzőművészeti kiállítások voltak, operettestek. Hollanda Dénes, a Sapientia EMTE volt dékánja elmondta: a kecskeméti főiskola és a marosvásárhelyi egyetem közötti együttműködés nyomán lehetővé vált, hogy több éven keresztül a magyarországi gyárakban gyakorlatozzanak a diákok. Megválasztották az új vezetőséget: Csegzi Sándor elnök, Bordi Kinga ügyvezető alelnök, Valkay Ferenc gazdasági alelnök, Náznán Olga programvezető. /-vagy-: Ülésezett a Marosvásárhely – Kecskemét Baráti Társaság. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./

2010. március 19.

Defenzívvé vált a magyarság
Interjú Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel, a fekete március egyik főszereplőjével.
Tőkés László egykori ügyvédjeként 1990 januárjában bejárása volt az államfőhöz, a miniszterelnökhöz. Hogyan dolgozta fel, hogy alig két hónap alatt közellenséggé vált?
– Amit román részről kaptam, az rosszul esett, de nem lepett meg. Bukarestben végeztem a jogi egyetemet, egyedüli magyar voltam az évfolyamon, az évfolyamtársaim előttem leplezetlenül beszéltek a magyarokról, megtapasztaltam hát a gondolkodásukat. Engem inkább azoknak a magyaroknak az árulása viselt meg, akikkel együtt indultam, akiket tanítottam arra, hogyan kellene politizálni. Amikor Magyarországra menekültem, azt hittem, a választások után a mentelmi jogom birtokában hazajöhetek. Úgy alakult azonban, hogy Smaranda Enachét is, engem is töröltek a választási listáról. Az RMDSZ nem fellebbezett az ítélet ellen, így Markó Béla került helyettem a szenátusba.
– Bánja, hogy akkor szerepet vállalt?
– Nem. Feltétlen meg kellett próbálnunk jó irányba vinni Románia szekerét. Ha újra kezdeném, akkor is elvállalnám, pedig akkor nagyon vacilláltam. Tudtam a történelemből, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Azt sajnálom, hogy nem kerültem be a legelején a román törvényhozásba. Meggyőződésem, hogy a felkészültségemmel, a magyar műveltségemmel, a bukaresti kapcsolataimmal, a bukarestiek ismeretével jó irányba tudtam volna befolyásolni az RMDSZ politizálását. Talán azért engedtek csak öt és fél évvel később haza, mert akkorra már kialakult az az RMDSZ-garnitúra, amelyet a hatalom kézben tudott tartani.
– Úgy tartja, a marosvásárhelyi román–magyar összecsapásokat gondosan megrendezték. De ki lehetett a rendező?
– Ion Iliescu államfő, Petre Roman miniszterelnök, Victor Athanasie Stănculescu hadügyminiszter, Mihai Chiţac belügyminiszter, és a régi rendszer haszonélvezői. Stănculescut és Chiţacot azóta a forradalmárok elleni temesvári sortüzek miatt el is ítélték. Számukra életbevágóan fontos volt, hogy a közvélemény ne azt firtassa, ki lövetett Temesváron vagy Bukarestben, hanem foglalkozzon a magyarveszéllyel. De az is ösztönözhette őket, hogy akkor járt le a Szekuritáté állományának a három hónapos fizetett szabadsága. Okot kellett szolgáltatni a Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához.
– Miért éppen Marosvásárhelyt választották az összecsapás helyszínéül?
– Két olyan város volt Romániában, ahol nagyjából fele-fele arányban éltek magyarok és románok: Szatmárnémeti és Marosvásárhely. Március 15-én Szatmárnémetiben próbáltak magyar-román összecsapást szítani azzal, hogy lemondatták a két legmagasabb rangú magyar tisztségviselőt, Pécsi Ferencet és Formanek Ferencet. A szatmárnémeti magyarság viszont nem vonult az utcára a védelmükben, így hát az avasi román parasztokat sem szállították már be a városba, és az összecsapás elmaradt.
– De miért nem Kolozsváron szítottak, ahol húsz százalék körüli a magyarok aránya?
– Különbség van a verés és a verekedés között. Ha csak verik a magyarokat, az egyértelmű pogrom, és nemzetközi tiltásokba ütközik. Ha viszont verekedés van, az értelmezhető, magyarázható.
– Marosvásárhely mintha ma is egy kicsit másképpen viselkedne, mint a többi erdélyi város. Talán az is jellemző, hogy épp itt akarnak szobrot állítani Ştefan Guşă tábornoknak, Ceauşescu vezérkari főnökének.
– A Ceauşescu idején történt tömeges betelepítések hatása érződik ma is az erdélyi városokban. A betelepített regátiakat egyfajta kolonizációs tudattal látták el. Ők úgy érezték, azért költöznek ide, hogy ez a föld örökre román és ortodox legyen. A betelepítés olyan káderek idehozatalát is jelentette, akik más városokban nem tudtak sikerrel haladni a szamárlétrán. A Vatra Românească Egyesület holdudvarát is azok alkották, akik féltek, hogy egy szabad versenyhelyzetben nem tudják már megőrizni előjogaikat. Féltették a pozíciót, amelyet nem érdem szerint, hanem a származásuk szerint szereztek. Ez a garnitúra továbbra is úgy tartja, ha valamit elleneznek a magyarok, az csak jó lehet. Pedig hát Ştefan Guşă a hadsereget arra használta, hogy a románokba lövetett Temesváron. Az áldozatok 90 százaléka román volt. Marosvásárhelyen megszűnt a román–magyar barátkozás. Békés egymás mellett élés zajlik, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Teljesen párhuzamos világokban élünk, protokollkapcsolatokat tartunk fenn egymással. A mélyebb, tisztázó beszélgetések műfaja itt nem létezik.
– Mintha Ceauşescu álma teljesült volna be a városban. Többségbe került a románság, román a város polgármestere. És mindez 1989 után alakult így.
– A román polgármester egy Iliescu–Markó-paktum következménye. Az RMDSZ sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a megyei tanács elnöki tisztségét szerezze meg. Marosvásárhelyen ugyanis erős volt Markóék belső ellenzéke. A 2000-es helyhatósági választások első fordulójában 168 szavazat hiányzott ahhoz, hogy Fodor Imre megszerezze a polgármesteri széket, a rá leadott szavazatoknak pedig közel 10 százalékát érvénytelenítették, a legtöbbet öt körzetben, ahol óvni kellett volna. Engem azonban a választás előtt félreállítottak a megyei RMDSZ-elnöki székből, és a szavazókörzetek szintjén nem óvták meg a szavazatszámlálást. Csak városi szinten óvtak, azt meg elutasították. Ha a szavazókörzetek szintjén kérték volna a szavazatok újraszámlálását, azt nem lehetett volna elutasítani. Így ment el a polgármesteri tisztség.
– De azóta volt másik választás is.
– Közben Dorin Florea megerősödött, és sikerült megőriznie tisztségét. Sajnos a demográfiai törvényszerűségek is a románokat segítik: jelentősen különbözik a marosvásárhelyi magyar és román közösség korfája. Míg a magyar közösség elöregedőben, a betelepített románok általában fiatalok voltak, akik azóta gyerekeket szültek. Az én gyermekkoromban az itt élő románok jól beszéltek magyarul, ha egy boltba bementél, magyarul szólt hozzád az eladó, mára már csak a poftiţi hallatszik. Kezdi elveszíteni magyar jellegét a város. De egy sor olyan magyar orvosról, magyar ügyvédről is tudok, aki nem írja már ki magyarul is az órarendet az ajtajára.
– Van ebben szerepe a fekete márciusnak?
– A fekete márciust követő retorziónak van szerepe. Annak, hogy az igazságszolgáltatás az áldozatból csinált agresszort. Defenzívvé vált a marosvásárhelyi magyarság. A közhangulatot ma az jellemzi: ne szólj szám, nem fáj fejem.
– De nem járult ehhez ön is hozzá? Hiszen a márciusi forró napokban ön is folyamatosan arra kérte a magyarokat, hogy maradjanak otthon, legyenek türelmesek.
– Volt 1990 februárjában egy békés, gyertyás-könyves tüntetés Marosvásárhelyen, amelyet Sütő Andrással ketten szerveztünk. Százezer magyar vonult fel gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért. Akkor a magyarság óriási erőt mutatott. Amikor azonban láttuk, hogy egy véres konfliktust akarnak kirobbantani, úgy gondoltuk, nem játszhatjuk el azt a szerepet, amelyet a diktatúra hívei ránk osztottak. Elleneztük hát az összecsapást.
– Elsősorban a román elemzők hangoztatják, hogy 1990 márciusában könnyen koszovóira fordulhatott volna Románia története.
– A fekete március után 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Ha az eredeti forgatókönyv érvényesül, valószínű, ennél jóval nagyobb lett volna a kivándorlók száma. Ahogy Koszovót szerbtelenítették, úgy ürült volna ki Erdély is.
– Koszovó szerb vonatkozásait említi, de hát ott az albánok lázadtak fel azért, mert nem kapták meg az őket megillető jogokat. Nem vezethetett volna itt is egy afféle koszovói forgatókönyv a Székelyföld autonómiájához?
– Attól tartok, ha itt a koszovóihoz hasonló konfliktus alakul ki, mi abban nem albánok lettünk volna, hanem elüldözött szerbek.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. október 20.

Az SZNT – MPP – EMNT közös közleménye
Felháborítónak, minden szempontból elfogadhatatlannak tartjuk mindazt, ahogyan a Magyar Köztársaság elnökének, dr. Schmitt Pálnak marosvásárhelyi látogatását a Kultúrpalota „házigazdájaként” a Maros Megyei Tanács megszervezte.
A Kultúrpalotában a Köztársasági Elnök által a 30 esztendeje elhunyt Márton Áron püspök tiszteletére az erdélyi magyaroknak adott emlékkoncerten az erdélyi magyar közélet, szervezeteinek és a történelmi magyar egyházak képviselőinek – az Elnöki Hivatal kérésére ugyanannyi, egyenlő számú – 40 –helyet illett biztosítani az intézmény földszintjén, az arányos, korrekt elosztás elve szerint. Mindezt Elnök úr beszédének szellemében, aki rámutatott: nemcsak bajban, hanem gond esetén is össze kell fognunk, mindig felül kell kerekednünk a széthúzáson.
Ehhez képes megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a Kultúrpalota legfelső szintjén biztosítottak számunkra ülőhelyet, miközben a földszinten az RMDSZ-eseknek fenntartott helyek üresek voltak, mert nem jöttek el a meghívottak.
Sajnálatosnak tartjuk a Kultúrpalota ügykezelését gyakorló Maros Megyei Tanács elnökének, az RMDSZ-színeket képviselő Lokodi Edit Emőke elnökasszonynak teljes emberi és szakmai alkalmatlanságról tanúskodó magatartását. Úgy véljük, cselekedetével és intézkedésével homlokegyenest ellentmondott az Elnök úr összefogásra való buzdításának, az egymás iránti tiszteletnek és elfogadásnak.
Az elnökasszony emellett elégtelenre vizsgázott az erdélyi magyarság vezetői előtt vendéglátásból, házigazdaként a legelemibb protokolláris feltételeknek sem tett eleget, sőt, készakarva háttérbe kívánta szorítani a társadalmunk neki nem tetsző részének a véleményét képviselőket.
Ezt a magatartást elutasítjuk, felháborítónak és sértőnek tartjuk.
Kali István, az EMNT Maros megyei elnöke
László György, az MPP Maros megyei elnöke
Fodor Imre, az SZNT Maros széki szervezetének elnöke. Erdély.ma

2010. október 26.

Az erdélyi ügy 1956-ban (2.)
A Dobai csoport nem az egyetlen, mely Erdély sorsán, népünk sorsán, jövőjén rágódott.
Egész kisgyerek korom óta tudtam arról, hogy édesapám foglalkozik egy olyan megoldással, amelyet ő akkor elfogadhatónak tartott elvben a románok és a magyarok részéről is, diákkora óta ehhez gyűjtötte az anyagokat, úgyhogy én ezt tudtam. Véglegesítette ezt a javaslatot Márton Áron püspökkel háromszor egyeztetve. '56-tal ez úgy kapcsolódik, hogy '56 körül egyeztetett Márton Áronnal, s akkor tartóztatták le. Aki betette a lábát a gyulafehérvári püspökségre, mindenkit követtek, azt remélték, hogy '56 kapcsán Erdély kérdése valamilyen formában megint időszerűvé válik, '56-ban sokan bizakodtak a nyitásban. Ezért kapcsolódik '56-hoz. Évtizedekig tanulmányozta gazdasági, népismereti, közlekedési és minden szempontból Erdély helyzetét, és neki az volt a véleménye, hogy nem egymásba ékelődve és egymással összekeveredve tud a magyar és a román együtt jól meglenni, hanem mint jó szomszédok, akik egymással nem összekeveredve élnek. Az volt a véleménye, az lenne tisztességes, hogy határkiigazítás történjen Románia és Magyarország között, de lakosságcserével, s ne egy éles beékelődéssel. Ez volt az ő javaslata szerint az a megoldás, ami tisztességes lehetett volna mind a két részről. Ő ezt kidolgozta térképen is, dokumentumban, meghatározta, hogy minden átköltöztetett helység hol találja meg azt a gazdasági és minden egyéb környezetet, amely legközelebb áll a jelenlegi helyzetéhez. Ha valakit átköltöztetünk egyik helyről a másikra, az legyen minél hasonlóbb ahhoz, ahonnan elment. Ezt is meggondolta. Nagyon sok elképzelés volt mindvégig Trianon óta. Volt olyan is, amelyik ilyesmiben gondolkodott. Ő azt szerette volna, hogy ne legyenek ezek a beékelődések, ezért lett volna szükség lakosságcserére. Ez volt az egyik felfogása. A másik pedig az, hogy ezt elfogadhatják, vagy remélte, biztos eljön az az idő, amikor ez megint aktuális lesz. Meg volt győződve, hogy ez a rendszer nem lesz végleges, s a határok sem. Ő megjárta a Szovjetuniót mint fogoly. Sok mindent előre látott. Például megmondta, hogy a Magyar Népi Szövetség igyekezete, hogy kiegyezzen a románokkal, ez is zsákutca lesz. Az is volt. Ő úgy látta, hogy a kérdés rövidesen megint időszerűvé fog válni, és legyen akkorra már egy elképzelés. (Fodor Imre, 1937, Marosvásárhely) Az elképzelések megvoltak hát, s a vélt út is: kijuttatni az emlékiratokat az ENSZ-ülésre, ott előtárni azt a háború utáni helyzetért felelős testületnek. És azelőtt szinte természetes volt, hogy minden út az erdélyi Rómába, Gyulafehérvárra vezetett, Márton Áron püspökhöz, az erdélyi magyarság legnagyobb egyéniségéhez, élő lelkiismeretéhez. A tiszta emberhez, akinek tisztaságát még ellenségei sem vonták kétségbe. Mind Dobai István, mind Fodor Pál akkor bukott le, akkor került a szekuritáté kezébe, amikor felkeresték Márton Áront. Ezt még megengedte a hatalom, hiszen Márton Áron ellen is kellett a ,,terhelő dokumentumokat" gyűjteni. Olyanszerűek ezek a vélemények, hogy vagy egyénileg vagy a testületeknek számított a véleménye, és ezek között a végén nem volt, aki Márton Áronnal beszéljen, hát menjek én. Jól ismertem Márton Áront, már azelőtt jártam nála, még a forradalom előtt, és szóval Márton Áronhoz elviszem én. Ez volt március 20-án, és hát... (Dobai István, 1924, Nagyvárad) Jöhetett és jött is a megtorlás. Dobainak és csoportjának, s jött Fodor Pálnak és mindenkinek, aki tudott az általuk végzett munkáról, kidolgozott tervről. Mert hogy is tűrhette volna el a hatalom, hogy az erdélyi magyarság nemzetközi fórumhoz forduljon az ő problémáival? Hiszen boldogságban éltünk, a legnagyobb boldogságban, mely a történelem során ráragyoghatott az emberiségre. Építhettük a szocializmust, hogy megteremtsük, megteremthessük a majdan virágzó kommunizmus alapjait, mely itt, Románia területén csak a trikolór színei alatt volt elképzelhető. Akkor már elkezdődött a parasztság beterelése a ,,boldog életbe", a kollektív gazdaságokba, már készen állt a rabszolgarend modellje, ahol a legnagyobb bűnnek számított ellentmondani a mindentudó és mindent látó, legtökéletesebb hatalom akaratának. És még ennél is nagyobbnak, ha gondolkodni mertél. És ha népedért akartál tenni valamit. Ők ezt akarták, s kis híján életükkel fizettek ezért. Amikor Márton Árontól hazafelé jöttem Gyulafehérvárról, '57 március 20-án letartóztattak az állomáson, és a szekuritátéra vittek, egyszer hat hónapra, aztán pedig háromszor vagy négyszer visszavittek újabb és újabb vizsgálatokra, háromszáz napot voltam a szekuritátén. Halálos ítéletet kértek, ha jól tudom, háromszoros életfogytiglanra ítéltek. Kényszermunkára. Hát ez nem érdekes, ha nem végzik ki az embert, én jogász vagyok, tudtam, mi van... (Dobai István) És a rendszer dühöngővé vált. Elindultak a fejvadászok. Fejüket kellett venni azoknak, akik egy kicsit fölébe emelkedtek az átlagnak. Ugyanazon éjszaka tartóztatták le Páskándi Gézát, Dávid Gyulát meg engem. Jöttek a vádak. Az a memorandum, amit ismertettek ott, az egyetemen... Kikerült külföldre. Megvolt a kapcsolatunk. (Bartis Ferenc, 1934, Gyergyószárhegy)
És azoknak is, akik esetleg valamikor fölébe emelkedhettek volna, legyenek azok akár tizenéves gyermekek. Mert ugye a boldogság birodalmát nem lehetett, nem szabadott megzavarni. És ami azután következett, azt a történelem szégyenének is nevezhetnénk. Amikor a börtönök megteltek kínzásra, megtorpanásra kiszemelt tízezrekkel, s amikor ,,az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak haraggal!" Ötvenhat ébredését a terror újabb, ebben a szörnyű korban nehéz lenne leírni, hogy ,,sohasem látott" dühöngése követte. Mert a módszerek már megvoltak, itt, ezen a földön szabadon lehetett agyonverni, agyonlőni embereket, akár ítélet nélkül is. És ítélet? Mit számított az! Lehetett gyártani szükség esetén tonnaszámra is. Nem kellett ahhoz sem tény, sem ok, sem semmi. Csak szándék és utasítás. Amiként a vádanyagot is lehetett gyártani. Az Igazság volt az, ami legkevésbé érdekelte ama hatalom urait. A cél — letörni a szabadság akarásának még a gondolatát is, belefojtani a szót és a szuszt is azokba, akik a nemzetükért akartak tenni bármi keveset is — szentesítette az eszközöket. Oda voltam bilincselve, s úgy ütött. Csinálta azt is, hogy kitépte a két kicsi lábujjam körmét. Mikor a fadarabot beverte a fülembe. Olyan is volt, hogy önmagát hergelte... Tizenkilenc csonttörésem volt. Rájöttem arra, hogy az egészet mondvacsináltan fogalmazták meg, neveket tettek be ártatlanul. Nagyon jól tudták az írást is utánozni... Bevittek a tárgyalásra... Ott volt Várhegyi, Demény, Kiss Kálmán... Én akkor voltam azon a tárgyaláson, a bíróság elrendelte az orvosi kezelést, s akkor engem elvittek Văcăreşti-be, a rabkórházba, ott hónapokon át kezeltek, akkor vissza a börtönbe... A szüleim, édesanyámék fellebbeztek. Bukarestből is kijöttek, az már nem a régi bíróság volt... Nagy Tibor, a kolozsvári ügyvéd, amikor kezdett védeni, hogy elvtársak, politikai dolgok, olyan a vérmérséklete, a bíró rászólt: Felhívom a védelem figyelmét, neki is biztosítunk egy cellát Szamosújváron. Rá volt írva a dossziéra, hogy kinek mit kell adni, és azt fent, Bukarestben döntötték el. Oda mentek a szálak, ezek eszközök voltak, pribékek. Én kereken és pontosan öt évet voltam a szamosújvári börtönben... (Bartis Ferenc)
Aztán elszedték a szemüvegemet, mindenütt nekivitt a falnak, valahogy legurultunk a pincébe, ott a betegekkel ugyanabban a kabinban, s azt mondja, Ia scoateţi scaunul! Vegyem ki a széket. Mikor vettem ki a széket, azt mondja: Mi van, meg akarom ütni? Úgy pofon vágott, hogy annál nagyobb pofont azelőtt soha nem kaptam. S akkor a falnak állított, s rám öntött egy veder vizet, úgyhogy már másnap nagyon de nagyon rossz állapotban voltam, másnap reggel már reszkettem, már gyomorgörcseim voltak, már nem tudtam józanul gondolkozni sem a félelemtől, és a fázástól sem, főleg az idegességtől. Ilyen körülmények között aztán felvittek egy cellába, ott voltam vagy két órát, ott találkoztam az első politikai fogollyal, hasonlóképpen, frissen megverve éppen úgy, olyan gyenge állapotban. Alig mertük egymásnak a nevünket elmondani, gyanakodtunk egymásra, s akkor már a kihallgatáson az a szöveg hangzott el, hogy félre voltunk vezetve mi, fiatalok a reakció által, s amit ők évekig építenek, mi pár nap alatt tönkretesszük, meg ilyen szövegek. (Lay Imre, 1938, Brassó) De akkor már olyan fáradt voltam, hogy elmentem, s lefeküdtem. Lefeküdtem egy vasrácsra, mert nem volt szalmazsák. Takaróm se volt, úgy átfáztam reggelre, hogy a hónom alatt is hideg volt. Mondom a társaimnak, nézz oda, én is lefeküdtem... Ha lenne élelmem! Ha lenne ruhám! Kapnék rendes ágyat! Közben én nagyon erős voltam, tornásztam, atletizáltam, erős voltam. Addig. De nem kapok semmit, csak akkor, amikor már minden késő lesz. Ez volt novemberben, a következő év márciusában megállapította Cserna Feri orvos, rabtárs, hogy ez tébécé s tüdőgyulladás, már akkor nem tudtam se beszélni, semmi, járni még kevésbé, feküdtem a vasrácson, és... és... nahát — úgy tűnt — mentség semmi. (Dobai István) Az őrök azt mondták, hogy ti nem azért vagytok idehozva, hogy életben maradjatok, hanem hogy megsemmisítsünk. Ez a megsemmisítő osztály. Kb. 1430-an voltunk átvíve, és ebből fele, ha életben maradt. A többiek meghaltak... (Kelemen Imre, 1935, Szováta) Hát így. A pokol útjai szinte kimeríthetetlenek voltak. És a bűnöd az volt, hogy nem voltál bűnös. Vagy még egyszerűbben, hogy embernek születtél. Embernek, s esetleg magyarnak is
Gazda József, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. november 20.

Az SZNT – MPP – EMNT közös közleménye
Felháborítónak, minden szempontból elfogadhatatlannak tartjuk mindazt, ahogyan a Magyar Köztársaság elnökének, dr. Schmitt Pálnak marosvásárhelyi látogatását a Kultúrpalota „házigazdájaként” a Maros Megyei Tanács megszervezte.
A Kultúrpalotában a Köztársasági Elnök által a 30 esztendeje elhunyt Márton Áron püspök tiszteletére az erdélyi magyaroknak adott emlékkoncerten az erdélyi magyar közélet, szervezeteinek és a történelmi magyar egyházak képviselőinek – az Elnöki Hivatal kérésére ugyanannyi, egyenlő számú – 40 –helyet illett biztosítani az intézmény földszintjén, az arányos, korrekt elosztás elve szerint. Mindezt Elnök úr beszédének szellemében, aki rámutatott: nemcsak bajban, hanem gond esetén is össze kell fognunk, mindig felül kell kerekednünk a széthúzáson.
Ehhez képes megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a Kultúrpalota legfelső szintjén biztosítottak számunkra ülőhelyet, miközben a földszinten az RMDSZ-eseknek fenntartott helyek üresek voltak, mert nem jöttek el a meghívottak.
Sajnálatosnak tartjuk a Kultúrpalota ügykezelését gyakorló Maros Megyei Tanács elnökének, az RMDSZ-színeket képviselő Lokodi Edit Emőke elnökasszonynak teljes emberi és szakmai alkalmatlanságról tanúskodó magatartását. Úgy véljük, cselekedetével és intézkedésével homlokegyenest ellentmondott az Elnök úr összefogásra való buzdításának, az egymás iránti tiszteletnek és elfogadásnak.
Az elnökasszony emellett elégtelenre vizsgázott az erdélyi magyarság vezetői előtt vendéglátásból, házigazdaként a legelemibb protokolláris feltételeknek sem tett eleget, sőt, készakarva háttérbe kívánta szorítani a társadalmunk neki nem tetsző részének a véleményét képviselőket.
Ezt a magatartást elutasítjuk, felháborítónak és sértőnek tartjuk.
Kali István, az EMNT Maros megyei elnöke
László György, az MPP Maros megyei elnöke
Fodor Imre, az SZNT Maros széki szervezetének elnöke
Erdély.ma

2010. december 14.

Új szereposztás a régi darabban?
Amit legutóbbi kötetében versben tartott illőnek kibeszélni — tudniillik, hogy számára a költészet ismét a legfontosabb dologgá lépett elő, s amiből értelemszerűen következnék, hogy a népboldogítás politikai lehetőségeiből elege volt —, arra alaposan rácáfolt Markó Béla RMDSZ-elnök az SZKT szombati gyűlésén.
Az ott elhangzott beszédből ugyanis napnál világosabban kiderül, tulajdonképpen nem azért választotta e pillanatot bejelentésére, mert be szeretné fejezni politikai pályafutását, hanem azért, mert most ítéli alkalmasnak a pillanatot arra, hogy a stafétát egy általa kiválasztott embernek adja át. Nem rejtette véka alá elszántságát sem: tulajdonképpen úgy menne, hogy valójában marad, azaz a nagy hatalmú vezérkarból korántsem szándékszik távozni. Markó fő gondja ezek szerint a váltáson belül a folytonosság biztosítása, egy olyan kurzus uralmának permanenciája, amely az esetleges utólagos kellemetlenségeknek sem teszi ki, mi több, tizenvalahány éve követett politikai vonalát más személy vezényletével, de visszamenőleg is igazolja és megerősíti. A pár hónap múlva összeülő nagyváradi kongresszuson dől el, a szövetségi elnök megítélése a belső erőviszonyokat illetően találó volt-e vagy sem. Kelemen Hunor lehetséges ellenfeleinek mai ismeretében nagy a valószínűsége annak, hogy éles cezúrára, önmagával való szembesülésre a legerősebb magyar szervezet történetében nem kerül sor. Ha a címszereplő változik is, a szerepet nem írják és nem értelmezik át, nem adnak neki más küldetést. Amennyiben a kongresszus a folytonosságra szavaz, egy belső reformot bénító döntést is hozhat egyúttal. Márpedig a világ nagyot változott az erdélyi magyar és a magyar nemzetpolitikai színtéren. Amire eddig egyedül üdvözítő reálpolitikaként esküdött a szervezet, az bizony könnyen az új lehetőségektől való idegenkedéssé minősülhet át, s egy autonomista fordulat meggátlására irányulhat. Márpedig az RMDSZ-nek alkalmasint az új nemzeti feladatoknak való megfelelés kényszerére kellene mindenekelőtt valamilyen, jövőjét szavatoló és szavazóit kielégítő választ találnia — tisztújításon innen vagy akár azon túl.
B. Kovács András /hozzászólás a lap internetes portálján – kardazoltan/:
Mit köszönhetünk neked (Erre varrrrjál gombot Béla )
Valamikor a kilencvenes évek elején, amikor az első elnök és csapata kilátástalan helyzetbe sodorta az erdélyi magyarság hajóját, megváltásként jött Béla és csapata. Akkor mindenki úgy gondolta, hogy egy fiatalos lendülettel érkező csapat véghezviszi azt amit az idős RMDSZ vezetők nem voltak képesek, nem tudtak és nem is volt rá energiájuk, hogy véghezvigyenek. Teltek, múltak az évek és "Béla és csapata" szépen átalakult "Béla és bandájává". Klikkesedés, és egy idő után a másság kitaszítása, de ami még rosszabb... a megízlelt hatalomhoz való görcsös ragaszkodás alakult ki Béla és bandájában. Nem szeretnék senkin elverni a port, hiszen mindenkinek két arca van: egy jó és egy rossz, ám úgy gondoltam, mégis pár pontban felelősnek tartom "Bélát és csapatát" vagy nevezzük inkább úgy: "Bélát és bandáját". A magam és több tucat fiatal erdélyi magyar nevében.
1. Feladtad a Bolyai Tudományegyetem kiharcolásának lehetőségét (a hatalomból való részesedésért beleegyeztél abba a nagy multikulturális *****ba amit úgy hivunk ma Babes-Bolyai, elfelejtetted persze, hogy 1990 februárjában több százezer magyar fiatal vonult ki az utcára az ÖNÁLLÓ MAGYAR EGYETEMÉRT) - persze ezzel kampányoltál 1996, 2000 és 2004-ben is.
2. Nekifogtál és szépen kitaszitottad azokat az embereket az RMDSZ-ből akiknek kül és belföldi imidzsük a közösség összefogását eredményezhette volna (egy nyitott és változatos ernyőszervezetből csináltál a te izlésficamos szájad ize szerinti pártot, amely mindennél és mindenkinél jobban hasonlit a Román Kommunista Pártra) - a nagy változatosság és az, hogy az RMDSZ egy befogadó és változatos értékeket megtartó párt - csak mese a Holdról. 3. Nekifogtál és Láku Rósu morálisan ingoványos barátoddal együtt elkezdtetek SZÁSZJENŐZNI négyévente. Nem törődve azzal, hogy A MI VÁROSUNK - MAROSVÁSÁRHELY ELVÉSZ. Pedig Fodor Imre, Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere kongatta a vészharangokat - neked mégse az kellett, neked SZÁSZJENŐZNÖD KELLETT, hogy kielégitsd orálisan barátod és cinkostársad perverz gondolatait. (Marosvásárhely elvesztéséért EGY ÉLETRE A PEDIGRIDBE FEKETE FOLT LESZ - ÉLETED VÉGÉIG, és ha újjászületsz hatszor még akkor is megmarad ez) 4. Feladtad, ellehetetlenitetted, tönkretetted, megaláztad az ERDÉLYI MAGYAR CIVIL ÉLETET. Valamikor 1992-ben több száz olyan civil szervezet volt, akik azt remélték az RMDSZ frissen megválasztott elnökétől, hogy MINDEN CIVIL SZERVEZETET EGYSÉGESEN PÁRTFOGOL (hiszen nem egy volt akinek a léte függött a kormányon levő RMDSZ segitségétől - és nem segitettetek, sem te sem a cinkostársaid ) - CSAK AZOKAT A CIVIL SZERVEZETEKET SEGITETTED AKIK BEÁLLTAK A SORBA ÉS TAPSOLTAK NEKED ÉS AZ EGÓDNAK. 5. AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG POLITIKÁJÁT SZÉKELYFÖLDRE REDUKÁLTÁTOK. Béla, talán ez a legnagyobb bűnöd. Tudod, a Tündérkertben szórványban élt 1992-ben a magyarság közel 65%-a, ez az érték 2010-ben a TI SIKERES SZÓRVÁNYPOLITIKÁTOKNAK KÖSZÖNHETŐEN lecsökkent 50%-ra. Vagyis olyan magyar közösségek tűntek el a föld felszinéről mint a gyulafehérvári, szászsebesi, stb.Béla ezt a POKOLBAN EGY GYENGE FORRÓ OLAJAS FÜRDŐVEL JUTALMAZZÁK. 6. A székelység legnagyobb értékeit feladtad. Feladtad a HARGITÁT, mert ha nem adtad volna fel, akkor a SZÉKELY ARARAT sudár fenyőerdőinek nem tűnt volna el közel 80%-a (hála és köszönet a te KENYERES PUSZIPAJTÁSAIDNAK, Láku Rósunak, Kurkó Öcsinek és másoknak). Feladtad a HARCOT A HAGYMAKUPOLÁS HONFOGLALÁS ELLEN. Béla, tudod hogy amig te hatalmon voltál addig hány ortodox templom és kolostor épült Erdély magyarok lakta vidékein??? (megmondom neked, biztos ortodox forrásból - szám szerint 1299 új templom és kolostor VAGYIS EZERKETTŐSZÁZKILENCVENKILENC ÚJ ORTODOX KOLOSTOR). Hogy sok vagy kevés... ezt majd eldönti az utókor, de ne lepődj meg, ha majd valamelyik ortodox templom udvarán szobrot emelnek neked - A PASSZIVITÁSODÉRT és azért mert KUSSOLTÁL, MEGALKUDTÁL - A HARC HELYETT. 7.ERDÉLYI MAGYAR BANK. Valamikor Birtalan Ákosék, értelmes fiatal közgazdászok és jogászok kitalálták és megalapították a TRINVESTET.Ez lett volna hivatott betölteni azt az űrt amit a hajdani magyar pénzintézetek hiánya jelentett. Akkor 1992 és 1996 között TÖBB TIZEZER MAGYAR EMBER belépett ÉS BEFEKTETTE A KICSI PÉNZÉT a TRINVESZTBE.... azért, hogy Otilo Tokaccsal és Láku Rósuval szépen tönkretegyétek, elértéktelenítsétek azt ami arra lett volna hivatott, hogy VISSZAVÁSÁROLJA ERDÉLYT A ROMÁNOK KEZÉBŐL.Ehelyett azt a pénz elloptátok és egyéni bizniszekbe csúsztattátok át. 8. Legszégyenteljesebb cselekedeted Béla, az 1996-os ROMÁN-MAGYAR ALAPSZERZŐDÉS IDEJÉRE TEHETŐ. Ott és akkor neked és bandádnak nagyon nagy szerep jutott és igen sok köszönhető NEKED ÉS CSAPATODNAK, hogy MAGYARORSZÁG VÉGLEG ÉS HIVATALOSAN IS LEMONDOTT ERDÉLYRŐL. (Nyilván nem egy gerinces magyar kormányról beszélünk itt Béla, ezt lehet te nem tudod de megsúgom neked, hogy NÉMETORSZÁG SOHA NEM MONDOTT LE HIVATALOSAN KELET-POROSZORSZÁGRÓL, és mégis kötöttek alapszerződést a ruszkikkal és a lengyelekkel). 9. Legnagyobb vétked Béla az volt, hogy TIZENNYOLC ÉV ALATT sikerült kicserélned az RMDSZ címert: a TULIPÁN HELYETT A FAGYLALT ÉS A GALAMB KERÜLT BE A PÁRT CIMERÉBE (aki nem nyal az repűl). Úgyhogy ne csodálkozz, hogy megjelenik X és a frissen létrehozott Romániai Magyar Sóhivatal Pártjával péppé veri a jelöltjeidet a választásokon (emiatt sajnos sok sok értékes RMDSZ jelölt bukja el a választást, mert az emberekben kezdett kialakulni egy olyasfajta undor az ÁLTALAD FÉMJELZETT PÁRTTAL KAPCSOLATOSAN mint a Vécé Tudor pártjával kapcsolatosan) 10. HOL AZ AUTONÓMIA BÉLA AMIVEL KAMPÁNYOLTÁL NÉGY VÁLASZTÁSON???? Zárószó a VÁDIRAT A POKOLBA cimű Béla és bandája ellen inditott per anyagához. NEM TUDOM, HOGY A POKOLBAN MIÉRT MILYEN BÜNTETÉST OSZTANAK, DE HA JAVASOLHATOK VALAMIT AKKOR AZ AZ LENNE: ISMERD BE A BŰNÖSSÉGEDET BÉLA ÉS TALÁN MEGÚSZOD A LASSÚ FORRÓ PARÁZSON VALÓ SÜTÖGETÉST. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. március 3.

Együttgondolkodás a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről
Alapos helyzetismeret, a múlt tanulságainak a számbavétele, a törvényes lehetőségek bemutatása, elképzelések, a tennivalókra vonatkozó tanácsok, a hiányosságok pótlását lehetővé tevő anyaországi ígéretek, rengeteg jó szándék, segítőkészség, tenniakarás hangzott el kedden délután a Kultúrpalota nagytermében. Oktatáspolitikusok és politikusok, egyetemi tanárok, tudósok, a marosvásárhelyi történelmi egyházak vezető lelkészei, ügyvédek és vállalkozók osztották meg hosszú órákon át gondolataikat az összegyűlt közönséggel, köztük fiatalokkal, egyetemi hallgatókkal és szakosodó orvosokkal. Az ügy, amely mellé a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) kérésére felsorakoztak, az erdélyi, pontosabban a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés önállóságának a megteremtése.
Az új tanügyi törvény új lehetőséget jelent – mondta Csegzi Sándor, alpolgármester. A jövőre jó helyzetismerettel, jó tervekkel és jó végrehajtó csapattal lehet felkészülni, csakhogy ezt az ülésről hiányzó egyetemi vezetés és a politikum nélkül nem lehet kivitelezni – tette hozzá. A határokon átívelő nemzeti együttműködéshez a magyar kormányt képviselő Dux László helyettes államtitkár ígért támogatást.
Az erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés múltjának és jelenének bemutatására nyugalmazott egyetemi tanárok vállalkoztak. A jövőt a múlt alapköveire lehet építeni, hallottuk dr. Péter Mihály akadémikus előadásában, aki a kezdetektől 1945 júniusáig tekintette át az erdélyi orvosképzést. A MOGYE jelenkori történetének négy jellegzetes szakaszát dr. Feszt György nyugalmazott professzor foglalta össze: (1945–48, mint a Bolyai Tudományegyetem kihelyezett fakultása, 1948–62, az önállósult magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény megerősödése, az 1962–89 között kétnyelvűvé váló egyetem időszaka, 1989-től pedig az újraépítkező magyar nyelvű oktatás). A rendszerváltás utáni helyzetet, s a mai adatokat dr. Brassai Zoltán akadémikus mutatta be az anyanyelv szerepét és a magyar nyelvű orvosképzés fontosságát hangsúlyozva. A jelenlegi nyugdíjazási hullám nyomán, amely a második nagy érvágást jelentette a magyar felsőoktatásnak, a magyar tanszemélyzet száma a mélypontra zuhant, s bár infrastruktúrájában felújult az egyetem, a provincializmus veszélye továbbra is fennáll – figyelmeztetett az előadó, aki beszámolt a tudományos diákköri tevékenységről és vázolta a tennivalókat is: az önálló magyar karok kialakítása, fiatal magyar oktatók további felvétele, megfelelő magyar képviselet a szenátusban, további kapcsolatfejlesztés az anyaországi és a marosvásárhelyi egyetemek között stb., mindaz, ami a minőség forradalmához vezethet.
Dr. Péter Mária a rendszerváltás idejére megszűnőben levő gyógyszerészképzés gazdag és érdekes múltját, a munkájukat magyarországi egyetemeken folytató jeles tanárokat mutatta be.
Az egyetemépítő Hollanda Dénes professzor bevallása szerint, ha nem éri annyi megalázás azon a román tannyelvű műszaki egyetemen, amelyet ő állított talpra, nem fog hozzá az erdélyi magyar műszaki oktatás megteremtéséhez, amelynek vargabetűs múltjáról is beszámolt. Bár induláskor egy főállású egyetemi tanára volt a Sapientia vásárhelyi karának, számuk tíz év alatt 78-ra nőtt, a szakmai akkreditáláson kitűnő minősítést kapott egyetem parlamenti elfogadása azonban továbbra is késik. El kell jutnunk oda, hogy amikor a magyarság érdekeiről van szó, tegyük félre a párt- és a csoportérdekeket is – összegezte mondanivalóját.
Az orvosképzés aggasztó távlatairól, miszerint a kelet-európai egyetemek a nyugati országoknak fognak orvosokat képezi, amelyek közül néhányban alulreprezentált ez a képzési mód, továbbá a magyarországi szakorvosképzés gondjairól, az orvoshiányról és következményeiről dr. Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja számolt be. Nem ellenzi az orvosok külföldi munkavállalását, de csak akkor, ha hazatérnek, egyébként azt fontolgatják, hogy a hallgatóknak vissza kellene fizetni a taníttatás költségeit – fogalmazta meg, ami a későbbiekben is elhangzott még. A kedvező helyzetet kihasználva segítséget ígért, de az ajtón a helybelieknek kell bemenni – tette hozzá.
A magyarországi hozzászólók közül többen megemlékeztek, hogy jeles professzoraik között ott voltak a kolozsvári egyetem egykori tanárai, majd tételesen dr. Wittmann Tibor szegedi tanszékvezető egyetemi tanár foglalta össze mindazt, ami összeköt bennünket, s szólt Erdély szerepéről a magyar államiság és kultúra megőrzésében.
Nyitottak vagyunk minden segítségre – fogalmazott a Debreceni Egyetemet képviselő dr. Galuska László professzor. Hallgatókat és rezidenseket fogadnak, s azt szeretnék, ha a Debrecenbe érkező erdélyi betegek zárójelentését magyarul is olvashatnák. A felajánlott segítség mellett továbbképző előadások megtartását, a posztgraduális képzésre nyújtandó támogatást ígért Wittmann professzor, dr. Bókay János, a Semmelweis Egyetem adjunktusa és dr. Ertl Tibor egyetemi tanár, pécsi dékánhelyettes is.
Nincs más haza, csak az anyanyelv, az egyetlen kohéziós erő, amely összeköt bennünket – hallottuk Vizi E. Szilveszter akadémikus előadásában, aki többek között a tudományos kutatás, az innováció támogatásának fontosságáról, az erdélyi magyar nyelvű természettudományi és műszaki oktatás bővítésének szükségességéről, a magyarság előtt álló feladatokról beszélt.
A magyar kormánynak a felsőoktatást illető szándékairól, az új oktatási törvény alapelveiről, amelybe a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás oktatói utánpótlásának a képzése is beletartozik dr. Dux László, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára tartott előadást.
Az egyháznak az orvostudomány fejlődésében betöltött szerepéről Oláh Dénes római-katolikus főesperes, Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, az egyház szerepéről a nemzet fenntartásában Ötvös József református esperes, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora szólt.
Bár az új közoktatási törvénybe az RMDSZ javaslatára a felsőoktatást érintő sok fontos előírás bekerült, dr. Kincses Előd ügyvéd és dr. Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke szerint az önálló állami finanszírozású magyar tannyelvű egyetem létrehozásának lehetőségéről nem szól a törvény. Azzal, hogy mind a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, mind pedig a MOGYE-t a multi-kulturális egyetemek közé sorolja, a jogszabály a magyar tagozatok létrehozását teszi lehetővé. Ezt viszont ki kell használni és meg kell szüntetni azt a diszkriminatív előírást, miszerint a MOGYE-n csak román nyelven folyhat a gyakorlati oktatás és az államvizsga nyelve is a román lehet, amit például az angol nyelvű képzésben nem írnak elő. A változást az új egyetemi chartának is tükröznie kell, amit a szaktárca fog ellenőrizni, mivel a tanügyi törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést – hangsúlyozta Kincses. Az oktatók hiányát, amit a kényszerű nyugdíjazás is fokozott, vendégtanárok meghívásával lehet pótolni, s ennek a lehetőségnek szerepelnie kell az új chartában.
Azt kellene elérni, hogy a felsőoktatásban tanuló 6,6 százaléknyi magyar fiatalnak ne csak az 1,6 százaléka tanulhasson anyanyelvén – mondta a Kezdeményező Bizottság eddigi munkáját ismertető Kovács Lehel.
Eredményt csak akkor fogunk elérni, ha tudjuk, hogy mit akarunk és elég bátrak vagyunk hozzá – biztatta a hallgatóságot Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke.
A rendezvényt támogató erdélyi magyar vállalkozók nevében JerEMIás László látszerész, az Optica-Optofarm cég vezetője fogalmazta meg, hogy "itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk", a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének a magyar nyelvű oktatás támogatásában vállalt szerepét Lukács László ügyvezető igazgató foglalta össze.
A résztvevők meghallgathatták a Marosvásárhelyen tartózkodó Palkovits Miklós akadémikus színes, érdekes előadását az agykutatás etikai kérdéseiről.
A szervezők nevében Ádám Valérián köszönte meg a részvételt és ígérte meg, hogy zárónyilatkozatban foglalják össze a konferencia tanulságait.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2011. július 1.

Dúl az újabb címerháború
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A döntés szerint a 2010-ben szintén kormányhatározattal megerősített címerleírásból ki kell venni a „Székelyföld” megnevezést. A heraldikai magyarázatban ez olvasható: „a címeren látható ezüsthatárkő Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”.
A tavalyi rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt nyilatkozta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését. A címerleírás ellen a székelyföldi román civil szervezetek is tiltakoztak, az érdekvédők nemcsak a Székelyföld megnevezést sérelmezték, hanem a határ-fogalmat is vitatták. Úgy vélték, határ csak két különálló állam között húzódhat, márpedig Illyefalva Románia részét képezi, és nincs a közelében államhatár.
A kérdést egy évvel a tavalyi kormányhatározat után június 16-án Olguţa Vasilescu szociáldemokrata képviselő vetette fel újra. Szerinte a 2010 április 21-én kelt, 402-es számú, Emil Boc kormányfő által aláírt és Vasile Blaga akkori belügyminiszter által ellenjegyzett dokumentum jogszerűtlen feltételeket rögzít.
„Mindeddig úgy tudtuk, hogy Brüsszelben nem lehet székelyföldi képviseletet nyitni, mert ilyen adminisztratív egység egyetlen romániai hivatalos okiratban sem szerepel. És íme, a hátsó ajtót maga a román kormány nyitja ki a székelyföldi törekvéseknek, amikor az illyefalvi címermeghatározást engedélyezi” – vélekedett Olguţa Vasilescu.
A PSD-s képviselő emlékeztetett: a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a brassói táblabíróságon támadta meg a Barcaság és Székelyföld határát kijelölő címerleírást, az illetékes jogi fórum pedig helyt adott a keresetnek. A kormány fellebbezett a döntés ellen, Olguţa Vasilescu szerint azért, hogy „mindenki számára világos legyen: ki az, aki elismeri Székelyföldet”.
„Hogy a macska rúgja meg!” – reagált lapunk megkeresésére Fodor Imre illyefalvi polgármester, aki tőlünk tudta meg, mit tartalmaz az ominózus kormányhatározat. „Nekem az a fontos: hogy Illyefalvának legyen címere, amit a jogszabályoknak megfelelően tudunk használni” – nyilatkozta az elöljáró, aki hozzátette: az elmúlt években kompromisszumkészséggel kezelte az ügyet.
„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy gondot jelent a Barcaság és a Székelyföld megnevezés, indítványoztuk, hogy a címerleírásban a fentieket cseréljék ki Brassó és Kovászna megyére” – mesélte Fodor, aki úgy tudja, végül is kommunikációs hiba miatt, véletlenül került bele a tavalyi kormányhatározat által legitimált verzióba a Székelyföld megnevezés.
„Illyefalván a románság aránya 15 százalék, a helyi románokat pedig nem érdekli az, amiből most aktuálpolitikai kérdést csinálnak, és én magam is nagyon sokat dolgozom azért, hogy itt ne legyen etnikai konfliktus” – hangsúlyozta az elöljáró.
Paradoxonok
A tavalyi kormányhatározatot hatályon kívül helyező döntés azért is meglepő, mert a címerügyben jelenleg is folyik a per. „Meglepődve vettük tudomásul a tavaly, hogy a román civil fórum által benyújtott kereset ellen, illetve a brassói bíróság döntése ellen maga a belügyminisztérium fellebbezett. Rengeteget kínlódtunk azért, hogy a román civilek, a román kormány mellett valaki már minket is, engem, kis falusi szutyok polgármestert is kérdezzen meg” – foglalta össze a történteket Fodor Imre.
Mint elmondta, a fellebbezésről jövő év februárjában dönt az illetékes hatóság. „Most politikai nyomásra a kormány önmagának mond ellent egy olyan ügyben, amelyben egyébként pereskedik” – összegezte a paradoxont az elöljáró.
Szekeres Attila István heraldikus, az illyefalvi címer készítője az ÚMSZ-nek elmondta: indokolatlan politikai vita folyik a címer körül, amelynek minden eleme történelmileg hiteles, és ha a kormány ezt nem ismeri el, történelemhamisítást követ el. „Felháborító, hogy összekötik ezt a címert a brüsszeli székelyföldi iroda ügyével” – tette hozzá a szakértő.
Nagy-Románia és horogkereszt
Bár Illyefalván az önkormányzat gondot fordít arra, hogy az országos vita ne gyűrűzzön be a vegyes lakosságú településre, Kovászna megyében érezhetően nőtt az etnikai feszültség az utóbbi időszakban. Amint arról lapunk korábban beszámolt, a Nagy-Románia Párt sepsiszentgyörgyi tagszervezetének irodájára ismeretlen tettesek néhány napja a „Székelyföld nem Románia!” feliratot festették, ugyanitt felbukkant a horogkeresztes jelkép is.
A felirat másodszor jelenik meg az irodának helyt adó tömbház falán, tavaly ősszel pedig a román zászlót lopták el a székház homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt aktivistái a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait vádolják, akik viszont tagadják, hogy részük lenne a provokációban. Az etnikumközi feszültség növekedését bizonyítja a youtube videómegosztó portálon nemrégiben megjelent felhívás is.
A román szélsőséges szervezetek nevében született videóüzenet sepsiszentgyörgyi „nemzetgyűlésre” hívja „az ország területi egységéért elkötelezett románokat”. Az üzenet szerint a kormány által meghirdetett közigazgatási reform miatt „ismét veszélyben van Románia egysége”. A videóban több civil szervezet logója is feltűnik, többek közt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vagy a Noua Dreaptă szélsőjobboldali alakulat is szervezőként jelenik meg. Mindkét szervezet cáfolta, hogy köze lenne a kezdeményezéshez, az akció végül elmaradt.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. július 15.

Nem tartja időszerűnek nagy múltú marosvásárhelyi iskolájának újraindítását a katolikus egyház
Részben elhidegült, részben elmérgesedett a viszony a marosvásárhelyi egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium öregdiákjai és a gyulafehérvári római katolikus érsekség között. A vita tárgyát a kommunista rendszer által megszüntetett iskola képezi. Míg a Sanctus Emericus Egyesületbe tömörült egykori diákok a volt Klastrom utcai épület valós birtokbavételét és a felekezeti iskola újraindítását szorgalmazzák, az érsekség évről évre halogatja a kérdés megoldását. – RIPORT
Egyik, 2009. december 4-én írt levelében Jakubinyi György érsek egyenesen kijelentette, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Jobb lett volna eladni, és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel nem tettük meg ezt” – ismeri be az érsek. Az egyház potom, négyzetméterenkénti 1,5 lejes összegért, a város meg a megye katolikus magyarságának csalódottságára, hosszú távú szerződést írt alá az önkormányzattal. Ennek értelmében az Unirea Főgimnázium 15 évig használhatja a tanintézet főépületét, míg a kisebbikből 2011-ig kellett volna kivonulnia. Az esperesi hivatal mégis úgy döntött: további egy esztendővel meghosszabbítja az impozáns épületben helyet kapó Unirea Főgimnázium bérletét. Kérdésünkre, hogy miért, Holló László azt mondja, hogy három különböző változatban gondolkodtak, ám egyik sem tűnt életképesnek. „A véndiákok ugyan erőltetik az iskolaalapítást, azonban eltekintenek a kényes helyzettől” – állítja az Erdélyi Római Katolikus Státus alelnöke. A lelkész szerint nem hálás feladat kiköltöztetni az épületből egy vegyes tannyelvű állami iskolát. „Szerintem a helyi egyházi képviselők feladata lenne felmérni a marosvásárhelyi helyzetet. Azt, hogy van-e igény az iskolára, és ha igen, akkor miként valósítható az meg” – mondja Holló László.
Polgári per vagy visszavonulás
Az öregdiákok a mai napig nem értik, hogy az egyház miért ennyire közömbös a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő római katolikus oktatás ügye iránt. Pedig mint hangsúlyozzák, a katolikus osztályba járó gyermekek, ha matematikából vagy informatikából nem is veszik fel a versenyt a Bolyai Farkas Gimnázium más osztályaiban tanuló diákkal, a többi tantárgyból egészen jók tudnak lenni, arról nem is beszélve, hogy emberi tartásból, magyarságtudatból és Erdély történelméből sokkal többet visznek a batyujukban, mint egy átlagos végzős. Ugyanakkor, mondják a Santcus Emericus vezetői, ezekre a fiatalokra az egyház bármikor számíthat mint utánpótlásra. „Nem értjük, hogy egyházunk miért nem támogatja azt, ami lényegében a saját oktatási intézménye kellene hogy legyen. Sajnos nincs rálátásunk az egyházi főhatóságok terveire. Éppen ezért úgy döntöttünk: nem szállunk szembe egyházunkkal és papjainkkal. De mivel nem vagyunk egy hullámhoszszon velük, inkább visszahúzódunk. Mást nem tehetünk, hisz az érsekség képviselői még csak szóba sem állnak velünk” – panaszolja Péter Mihály, a baráti kör elnöke. A Sanctus Emericus Egyesületbe tömörült öregdiákok nemrég úgy döntöttek, felfüggesztik szervezetük tevékenységét, és megszűnnek mint jogi személy létezni.
Az iskola védőszentjéről, Imre hercegről elnevezett egyesület egyszerű baráti körré alakulna. Ezzel semmiként nem tud egyetérteni az egyesület ügyvezetője, Kiss Dénes. A nyugdíjas jogtanácsos szerint egy jogilag el nem ismert baráti kör még annyira sem lehet hatékony, mint egy bejegyzett civil szervezet. „A Sanctus Emericus Egyesület jelene és jövője nem a felszámolásban, hanem a tagság fiatalításában áll” – vallja a szervezet jogi ügyeivel foglalkozó Kiss. Társai azonban nem értenek egyet vele, mi több, elhatárolják magukat tőle. Megítélésükben nyilatkozataival Kiss Dénes ártott a szervezetnek meg az ügynek. „Legutóbb azt hangoztatta, hogy az iskola újjáalakításában tanúsított nemtörődömsége miatt bepereli az egyházat. Ez azért mégiscsak több lenne a soknál” – vélekedik a kialakult belső konfliktusról Bányász Sándor.
Küzdelem a múlt beidegződései ellen
Az öregdiákok semmiként nem értik, hogy annyi küzdelem után, amit a román hatóságokkal vívtak, most, amikor kormányrendelettel sikerült visszaszerezni, majd Dorin Florea polgármester ellenében peres úton megtartani az épületet, lejárt annak a bérleti szerződése, és a politikai, illetve a szakmai konjunktúra is aránylag kedvező, az egyház miért mond le az iskoláról. A Szent Imréről elnevezett egyesület tagjai számára már csak azért is furcsa az érsekség hozzáállása, mivel a jelenlegi oktatási törvény lehetőséget kínál a nagy múltú felekezeti iskola újjáalakítására. Bár nem volt a valamikori katolikus gimnázium diákja, és még csak nem is marosvásárhelyi, Fodor Imre azon kevés hivatalosságok közé tartozott, aki szívügyének tekintette a felekezeti oktatás újraindítását. A város volt elöljárója, majd alpolgármestere sokat talpalt az iskola ügyében. Most szomorúan nyugtázza, hogy fáradozása hiábavalónak bizonyulhat.
„Ezelőtt közel tíz évvel az esperesi hivatal még pozitívan viszonyult a kérésünkhöz, de konkrét lépéseket akkor sem tett – emlékszik vissza a nyugalomba vonult városatya. – Így kénytelenek voltunk elindulni mi, az egyesület tagjai. Előbb megteremtettük a keretet, majd osztályterem után néztünk. Az egyház két államosított, de időközben visszaszolgáltatott iskolája a bérlők révén határozottan elutasított. Az Unireában hallani sem akartak rólunk, a művészetiben pedig a magyar többségű vezetőség leszavazta a kezdeményezést.” Bár az oktatási minisztérium barátságosan viszonyult a kezdeményezéshez, Fodor és társai tudták, hogy Vásárhelyen nem számíthatnak sem a tanfelügyelőség, sem a román nemzetiségű iskolavezetők támogatására. Az egyházi ingatlant bitorló Unirea igazgatója, Cristina Branea azzal utasította el a katolikus osztály befogadását, hogy nem illeszkedik a gimnázium profiljába, és különben is a négy román osztály mellett amúgy is van egy magyar. Az intézményvezető hozzáállása a magyar közösséghez a mai napig nem változott. Szülői nyomásra ugyan hajlandó volt kitenni a kétnyelvű homlokzati feliratot, de abba már nem egyezett bele, hogy a rajta szereplő Tîrgu Mureş alatt magyarul is szerepeljen a település neve.
A Sanctus Emericus tagjait viszont főként a művészeti iskola magyar tanerőinek hozzáállása botránkoztatta meg. „Pedig kezdetben mindössze egyetlenegy termet kértünk – a sajátunkból” – hozzák fel a baráti kör tagjai. A kezdeményezők igazán akkor kerültek kellemetlen helyzetbe, amikor hosszas talpalás után sikerült az ügy mellé állítani több vidéki plébánost és szülőt, az osztályra való gyermeksereg pedig elárvulva várta a tanév kezdetét. A véndiákok, mint mondják, „kínjukban” fordultak a Bolyai vezetőségéhez, ahova szívesen befogadták őket. A gond csupán az, hogy a város elitiskolája keretében a katolikus tagozatnak nincs jogi személyisége; külön profilnak számít, ám még így is egy osztály az aránylag sok közül. Még szerencse, hogy az épületben működő Bolyai Farkas Gimnázium és a ’90 után újraalakult Református Kollégium igazgatóit nem zavarja a katolikus osztályok jelenléte. „Eleinte azt hittük, hogy egy-két éven belül megoldódik a helyzetük, de már eltelt hét esztendő. Az lett volna a természetes, ha ennyi idő alatt önálló iskolaként újjáalakul” – mondja Horváth Gabriella, a Bolyai igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy sem neki, sem az iskola tanári karának nincs kifogása az elnyúló ottlét ellen. Hasonlóan vélekedik Székely Emese is, a Református Kollégium igazgatója. „Épület- és iskolapolitika szempontjából mindenki szeretne terjeszkedni, de a felebaráti szeretet jegyében nem lehetünk sem kirekesztők, sem önzők” – vallja.
(Egy)házon belül megvívott harc
A kezdetekre emlékezve az öregdiákok fontosnak tartják kiemelni, hogy nemcsak a román hatóságok viszonyultak ellenségesen terveikhez, az egyházat már akkor hidegen hagyta az iskolaügy. „Sajnos az egyház sem állt a helyzet magaslatán. Csató Béla főesperes 2000 után még mindig azzal érvelt, hogy az iskolaalapításnak még nem jött el az ideje. Másrészt nincs is elég gyermek, hangoztatta. Amikor ellentmondtam neki, önfejűnek, erőszakosnak nevezett” – eleveníti fel a tíz évvel ezelőtti disputákat Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár gyorsan hozzáteszi: a későbbiekben Csató álláspontja radikálisan változott, amíg Vásárhelyen szolgált, teljes mellszélességgel kiállt az ügy mellett.
A kialakult helyzetet Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő sem érti. Mint mondja, hónapokig várt Jakubinyi György érsekre, aki még az év elején megígérte, hogy hamarosan felkeresi. „Az ősszel kezdődő tanév már rég elúszott, s úgy tűnik, ez fog történni a 2012/13-as iskolai évvel is. Mondhatni, hogy szinte már most késő beindítani a folyamatot ahhoz, hogy 2012 őszén megnyithassa kapuit az önálló római katolikus gimnázium” – állítja Illés, aki szerint most már kizárólag az egyházon áll vagy bukik a marosvásárhelyi felekezeti oktatás kérdése. Potyó Ferenc szerint azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy addig, amíg az egyház nem szerzi vissza az oktatási hálózatát eltartó javait, kénytelen jegelni az iskolaalapítási terveit. „Nem úgy működnek a dolgok, hogy egy asztalnál kigondolunk valamit, s másnap meg is valósítjuk. Az öregdiákok, akik a mai napig is leveleikkel bombázzák az érseki hivatalt, azt képzelik, hogy a vásárhelyi iskola olyan, mint egy vezeték, amit 2011-ben ott lehet csatlakoztatni, ahol 1948-ban elvágták” – mondja az érseki általános helynök.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2011. augusztus 12.

Legyenek szavunkat értő gyógyító emberek!
Imaest az anyanyelven tanulás korlátlan szabadságáért
A Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) és a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) felhívására a Vártemplomban tartották meg az eredetileg Marosvásárhely főterére meghirdetett összejövetelt az anyanyelvünkön való tanulás korlátlan szabadságáért, a MOGYE önálló magyar tagozatának létrehozásáért. Nagyszámú csendőrt és rendőrt vezényeltek ki felügyelni a Vártemplom körüli terekre, miközben az imaesten elhangzott: szükség van arra, hogy fiataljaink magyar nyelven tanulhassák a gyógyítást, hogy értsék szavunkat.
Mivel Marosvásárhely polgármesteri hivatala nem engedélyezte a város főterére tervezett tiltakozó körmenetet, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) önálló magyar tagozatának létrehozását támogatók, az egyetem szenátusa által elkövetett jogsértés ellen tiltakozók tegnap este a Vártemplomban gyűltek össze, majd imaesten vettek részt, amelyen a történelmi egyházak képviselői mellett a civil szervezetek vezetői, magánszemélyek is szót emeltek a teljes körű magyar nyelvű állami oktatás mellett. Közel félezren – köztük a helyi önkormányzat képviselői, politikai pártok, civil szervezetek vezetői – imádkoztak méltósággal az anyanyelvű oktatásért, és arra hívták fel a figyelmet, hogy a MOGYE szenátusa törvénysértést követett el akkor, amikor leszavazta az önálló magyar tagozat létrehozását, a magyar nyelven történő gyakorlati oktatás megvalósítását. Törvényes magyar főtanszékeket akarunk!, Teljes anyanyelvi oktatást a MOGYE magyar tagozatán!, Egyenlőséget a MOGYE-n! – csupán néhány azok közül a feliratok közül, amelyek a magyar közösség tiltakozását fejezték ki az új tanügyi törvényt sajátosan értelmező egyetemi szenátusi tagok döntése miatt Marosvásárhelyen, abban a városban, ahol mint Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese hangsúlyozta, "fél évszázadon át ebben a városban anyanyelven készültek a leendő orvosok, akik a sóhajtásainkat is megértik". Legyenek tehát gyógyító emberek, akik értik a szavunkat és magyar nyelven tanulhassák a gyógyítást – mondta. Ádám Valerián, a RMOGYKE vezetője arra biztatta az egybegyűlteket, ne féljenek hinni, hogy a MOGYE a magyaroké, az a MOGYE, ahol a magyar oktatók segítették pályafutásukban a román hallgatókat. Az imaest keretében élő beszélgetést folytattak a budapesti Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnökével, Szécsényi-Nagy Balázzsal, majd rövid filmet vetítettek a MOGYE szenátusi döntésének előzményeiről, a szavazás körülményeiről, meghallgava Dux Lászlónak, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkárának, az egyetem neves magyar oktatóinak, rektorának, rektorhelyettesének, a Sapientia volt rektorának, Hollanda Dénesnek, Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének, Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármesterének, dr. Vass Levente miniszteri tanácsosnak, Markó Béla volt RMDSZ-elnöknek és oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesnek a véleményét.
A rendezvényen lapzárta után elhangzottakra holnapi lapszámunkban visszatérünk.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

2011. augusztus 13.

Az utolsó esély
Közös ima a MOGYE magyar tagozatáért
Ha érvénybe lép a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új chartája, nincs tovább. Most van az utolsó történelmi esély, amivel megakadályozható a magyar nyelvű oktatás szempontjából diszkriminatív működési szabályzat elfogadása – hangzott el dr. Ajtay Mária egyetemi tanár hosszasan megtapsolt beszédében csütörtökön este a vártemplomi rendezvényen. Mint beszámoltunk, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) és a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) által az anyanyelven tanulás korlátlan szabadságáért és a MOGYE önálló magyar tagozatának létrehozásért meghirdetett közös ima megtartását nem engedélyezték a városháza és a Kultúrpalota előtt, a résztvevők ezért kényszerültek a Vártemplomba.
– Azért tiltottak ki, mert félnek – mondta a szónok, aki összefoglalta az 1946-ban királyi rendelettel létrehozott magyar tannyelvű egyetem külföldi és belföldi professzorok által sikeressé tett korszakát, majd a vegyes tannyelvűvé váló intézet 1962-89 közötti elsorvasztásáról, s a rendszerváltás után az egyetem lépcsőjén az önálló magyar karért sztrájkoló diákság próbálkozásáról beszélt.
– Rosszabb állapotban vagyunk, mint 1989 előtt, mivel a magyar oktatói keret nem nőtt, kevés a fiatal oktató, de ezt a megígért magyarországi segítség igénybevételével orvosolni lehetne. Miközben az egyetem megítélése folyton romlik, a román vezetők egyre ádázabban és nyíltabban mondanak nemet a magyar oktatásra, s az így kialakult ellentét és feszültség hangulatában nehéz dolgozni. Minél meggyőzőbben kell kérni, követelni, hogy a miniszter ne írja alá a magyar oktatást ellehetetlenítő chartát – hangsúlyozta a szónok.
Korábban erre figyelmeztette a jelenlevőket dr. Benedek István professzor, a városi tanács frakcióvezetője is, aki szerint a közösség kell nyomást gyakoroljon a törvény betartatására.
Amíg a törvény megengedi, hogy állami támogatással magyarul lehessen tanulni, ezt a lehetőséget ki kell használni. A küzdelmet nem szabad feladni, s amellett, hogy a város lakossága a magyar kar és a diákok mellé áll, rajtunk múlik, hogy olyan polgármestere legyen Marosvásárhelynek, aki a város őslakóit nem tiltja ki a főtérről – hangzott el dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának volt dékánja beszédében.
A főtér visszaszerzését elnapoljuk, de nem sokáig – ígérte a szervezők nevében Ádám Valérián, majd Fodor Imre fogalmazta meg, hogy követeléseinket világosan megfogalmazva kell politizálni, és egy szép csángó imával fejezte be beszédét. Oláh Dénes katolikus főesperes az együtt repülni tudó vadludak példáját ajánlotta követésre méltónak, és kifejezte reményét az isteni gondviselésben. Nagy László unitárius lelkész megdöbbenésének adott hangot, hogy 2011-ben, egy magát demokratikusnak nevező társadalomban azt kérik a lelkésztől, hogy egy héttel a közös ima előtt nyújtsa be a rendőrségre, hogy mit fog mondani. Bibliai példát idézve fejtette ki, hogy a keresztfán Jézus anyanyelvén imádkozott, majd sajnálatát fejezte ki azok iránt, akik az ima erejében kételkedve nem vettek részt a rendezvényen. Végül áldást kért a józan ész győzelmére, s befejezésképpen Ötvös József református esperes, a házigazda mondott köszönetet az együttlétért.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

2011. augusztus 23.

Schmitt Pál a Krónikának: tizenötmillió magyarban gondolkodom
A magyar állampolgárság felvételére, a magyar nyelv védelmére, továbbá legalább egy idegen nyelv elsajátítására buzdított tegnap befejeződött kolozsvári látogatása során Schmitt Pál. A köztársasági elnök egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket, vidékjárása során ellátogatott Magyarpalatkára és Válaszútra, amellett magas rangú állami kitüntetéseket adott át. Schmitt Pál a Krónikának elmondta: a könnyített honosítás révén nő a magyar nemzet tagjai közötti szolidaritás.
Kodály Zoltánt parafrazálva biztatott arra mindenkit tegnap Schmitt Pál Kolozsváron, hogy tanuljanak idegen nyelveket, hogy ezt a tudást felhasználva gazdagítsák anyanyelvüket. Kétnapos Kolozs megyei látogatása során a köztársasági elnök megnyitotta a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek részvevői szerinte jelentősen hozzájárulnak a magyarságtudomány gazdagodásához.
Beszédében úgy foglalt állást: ma ismét felértékelődött a sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra (...), az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat. Kiemelte, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát, hiszen az idegen nyelvvel párhuzamosan újra lehet tanulni, gazdagítani a magyart.
Traian Băsescu román államfő, a kongresszus másik fővédnöke üzenetét kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter magyar nyelven tolmácsolta: a saját nyelv és kultúra biztos pont a gazdasági, szociális, politikai válságok közepette. Miközben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár üdvözölte, hogy az ötévente megrendezett hungarológiai kongresszusnak az a kincses város ad otthont, ahol a magyar nyelv használata miatt sokakat megszólítanak az utcán, Florin Stamatian prefektus sajnálatát fejezte ki, hogy gyerekkorában csak annyit sikerült megtanulnia magyarul: „Kezicsókolom, nagymama, hol van Gyuri.” Schmitt Pál a tanácskozáson jelentette be, hogy védnöksége alá vett a kolozsvári levéltár által felfedezett felbecsülhetetlen értékű dokumentumok közül egy Mátyás királytól származó adománylevelet.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott négy erdélyi magyar politikai-közéleti szervezet vezetőivel is, akiket egység kialakítására szólított fel, annál is inkább, mivel ősszel népszámlálást, jövőre pedig helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. Kifejtette, a négy szervezetnek – EMNT, RMDSZ, MPP és SZNT – el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát a lakossági összeíráson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében. Az elnök leszögezte: ahogy most a kincses városban, úgy a jövőben a Sándor-palotában is csak együtt ül le a szervezetek vezetőivel.
Az államfő ezután megtekintette a Kolozsvár közeli Magyarpalatka visszaszolgáltatott református iskoláját, majd ellátogatott a Kallós Zoltán által létesített, a néprajzkutató nevét viselő válaszúti Mezőségi Néprajzi Múzeumba, továbbá a közel száz kisdiák oktatását-nevelését biztosító szórványkollégiumba. Kallós Zoltán „idegenvezetésével” a köztársasági elnök megismerkedett a tavaly megnyitott múzeum páratlan, a mezőségi, az erdélyi és a moldvai magyarság életmódját, értékrendszerét, népviseletét bemutató gyűjteményével. Schmitt elragadtatással szemlélte a magyarpalatkai, széki és más tájegységek kellékeiből álló tisztaszobák kincseit, a 18. századi magyar fanyerget, és tetszését különlegesen kivívta a kalotaszegi menyecske magyar címerrel ellátott ruhája. Nagyot derült az államelnöki delegáció annak a 19. századi tányérnak a feliratán, amely ezt üzente majdani tulajdonosának: „Végy meg, k…a, mert szép vagyok”. Schmitt Pál támogatásáról biztosította az elsősorban magyar állami finanszírozással épülő szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központot, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jövőre hat unokájával tér vissza Válaszútra, hogy feltöltődjenek magyar nyelvvel, kultúrával. Lapunk kérdésére az államfő nagyon jó érzésnek nevezte, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma. „Én tizenötmilliós nemzetben gondolkodom. A számunk nem nő, mert a nemzet ugyanakkora marad, de a kötődésünk, a köztünk lévő szereteterő, a jogi kötődés, a kohézió, a szolidaritás egyértelműen növekszik annak révén, hogy magyarságérzésüket, – tudatukat nagyon sokan a magyar állampolgárság felvételével is erősítik” – jelentette ki a Krónikának a köztársasági elnök.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével is. Ígéretet tett arra, hogy az akkreditáció kérdését ezentúl is prioritásként kezeli a felelős fórumokon, és elmondta, az RMDSZ vezetőitől pozitív visszajelzés érkezett az intézményi akkreditáció helyzetéről, így az erre vonatkozó végső döntést októberre várhatja az intézmény. Schmitt jelenlétében erdélyi magyarok tették le az állampolgársági esküt a kincses város magyar főkonzulátusán, megtekintette a Házsongárdi temetőt, ahol megkoszorúzta Dsida Jenő sírját. Kolozsvári látogatása záróakkordjaként Schmitt Pál tizenkilenc erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetéseket. (Kitüntetett erdélyi magyarok. Schmitt Pál tegnap 19 erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetést Kolozsváron. A Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjében részesült Czirják Árpád nyugalmazott érseki helynök, Cs. Erdős Tibor festő, grafikus, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Schupler Tibor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye gazdasági igazgatója és Somai József közgazdász, a köztársasági érdemrend lovagkeresztjében pedig Pallai Béla Miklós József görög katolikus lelkész, Heim András és Valovits László grafikus, Fodor Imre, Marosvásárhely volt alpolgármestere, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárdért Alapítvány elnöke, Juhász Tamás egyetemi tanár, Király László költő, Kristófi János festő, Hermann János egyháztörténész, Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke. Az érdemrend középkeresztjét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, a köztársasági elnök érdemérmét Guttman Mihály zenetanár, karnagy és Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő kapta, míg elismerésben részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója.)
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

2011. november 16.

ANL-s lakásba költözhetett a kommunista rezsimet kiszolgáló Hajdu Győző
Ismét állami ingyenlakáshoz jutott a Marosvásárhelyre visszaköltözött Hajdu Győző Victor. A kommunista diktatúra egyik leghűségesebb kiszolgálója és felesége, miután hosszas pereskedés után kénytelenek voltak elhagyni a belvárosi, szintén ingyen kapott emeletes házat, az önkormányzat jóvoltából a Belvedere lakónegyedben, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített tömbházak egyikében jutottak egy kétszobás lakáshoz. Rajtuk kívül szinte csak 35 évesnél fiatalabbak vehették át tegnap boldogan első lakásuk kulcsát, akik már évek óta erre a pillanatra vártak.
Hála Floreának. Hajdu Győző és felesége a marosvásárhelyi elöljáró jóvoltából jutott ingyenes lakáshoz
A 82 éves nomenklaturista és nyugalmazott színésznő felesége, Ádám Erzsébet vegyes érzelmekkel lépték át új lakásuk küszöbét. Hajdu köszönetét fejezte ki Dorin Florea városvezetőnek, amiért végre valamilyen módon megoldotta lakásügyét, lapunknak viszont arról panaszkodott, hogy kettőjük számára elég szűkösnek bizonyul a mindössze két szoba, ahova nem zsúfolhatják be az összes bútordarabjukat és másfél ezer kötetes könyvállományukat.
„Hogy férjünk ide, öt szobából kettőbe?” – fakadt ki az öröm és üröm határán álló idős házaspár. Nyolc évvel ezelőtt, amikor a Krónika felvetette Ádám Erzsébetnek, hogy mi történne abban az esetben, ha a visszaszolgáltatásra váró emeletes ház helyett esetleg tömbházat kapnának, a színésznő teljesen kifakadt. „Hogy mi tömbházba költözzünk, és mindenki rajtunk röhögjön? Soha! Inkább elmegyünk az országból. Meggyőződésem, hogy ez is a cél, hogy minket elűzzenek” – nyilatkozta lapunknak Ádám Erzsébet 2003-ban. Ugyanakkor mondta el, hogy ő és férje többet tett a magyar és román kultúráért, mint bármelyik más kollégájuk. „Én kitüntetett színész voltam, aki Amerikában is fellépett. Nem tehetik ezt velünk... Ha minket megpróbálnak kirakni a házból, leromboljuk azt” – fenyegetőzött nyolc évvel ezelőtt Ádám Erzsébet.
Fodor Imre keresztbe tett
A pártaktivista és felesége azok után szorul ANL-s tömbházlakásra, miután kénytelenek elhagyni a jogos tulajdonosának visszaszolgáltatott, Vársétány 33. szám alatti emeletes házat. Hajduék 1978-ban költöztek a város legszebb részének számító, akkori Május 1. sétányra. A ház egykori tulajdonosa, Gyöngyösi Ferenc és felesége, Hajdu hathatós segítségével, rekordidő alatt megkapta az amúgy nagyon nehezen beszerezhető magyarországi végleges kitelepedési engedélyt.
Az Igaz Szó egykori főszerkesztőjének, Hajdu Győzőnek érdekében állt az ismeretlen családon segíteni, hisz a lakás megüresedése révén feleségével és annak családjával beköltözhetett az államosított emeletes ingatlanba. A rendszer ‘89-es bukása után az egykori pártnomenklaturista számos alkalommal kérvényezte az államosított lakás megvásárlását, ám a város akkori polgármestere, Fodor Imre nemet mondott az eladásra. A ’90 utáni törvények értelmében a bérlő potom áron juthatott az általa lakott ingatlanhoz. A városvezető a román nacionalista sajtóban megjelentetett gyalázkodások és a sorozatos feljelentések után sem változtatott álláspontján. Fodort az sem keserítette el, hogy évekkel ezelőtt, éppen a Krónikának nyilatkozva, Ádám Erzsébet gazembernek nevezte őt. Időközben a jogos tulajdonos pert indított ingatlanja visszaszerzése érdekében. Miután visszakapta belvárosi házát, Gyöngyösi továbbadta a Fancsali családnak.
Az új tulajdonos nyomban felszólította Hajduékat, hogy hagyják el a házat, de ők a mai napig nem engedelmeskedtek. „Nekünk járt volna az a ház, amit annak idején megvehettünk volna, a megyei tanács bele is egyezett, csak Fodor Imre tett keresztbe. Addig húzta-nyúzta az időt, amíg visszakerült Gyöngyösi tulajdonába. Akkor megmondtam, amíg az állam nem biztosít nekünk megfelelő lakást, nem hagyjuk el a házat. Fancsali nem kötött velünk szerződést, így mi sem fizettük a házbért. Nem is adunk semmit, hisz neki kellene fizetnie azért, amiért rendbe tettük, fejlesztettük” – állítja Hajdu Győző. „Nyolc csempekályhát építettünk!” – egészíti ki a felesége, majd hozzáteszi: a szülei kövesdombi telkére tíz tömbházat emeltek, ezért nekik is járna valami.
Fenyegetőzések halmaza
A ’89-es események hatására Bukarestbe menekült Hajdu Győző nem csak Fodor Imrét becsmérelte. A kilencvenes évek elején úgymond a román–magyar megbékélést szolgáló lapot indított Împreună – Együtt címen, amelyben a két magyarellenességéről ismert udvari költő, Adrian Păunescu és Corneliu Vadim Tudor támogatását élvezve – s hasonlóképpen az által kiadott szennylapokban is –, folyamatosan rágalmazta a magyarság vezetőit.
A Marosvásárhelyen megjelenő, szintén magyarellenességéről ismert Cuvântul liber című napilapban pedig számos cikket közölt ’89 utáni „meghurcoltatásáról”. Ovidiu Natea, Maros megye egykori prefektusának elsírta, hogy őt és feleségét – lévén, hogy nem vásárolhatja meg a vársétányi házat – diszkriminálják, és állampolgári jogaitól fosztják meg. „Többször fordultam Dorin Floreához is, aki látván, hogy mit művel velem az RMDSZ, prefektusként is, majd polgármesterként is megértett” – mondja. Erről maga a polgármester is ejtett néhány szót a kulcs átadása pillanatában.
„Valóban szerencsétlen helyzetbe került Hajdu úr, aki valamivel kiváltotta az RMDSZ haragját. Tény, hogy nem jártak el igazságosan vele” – fogalmazott Florea. Kérdésünkre, hogy mekkora anyagi megterhelés vár a Hajdu házaspárra, az elöljáró elmondta, hogy az új ANL-s lakásokban mindössze jelképes, 20-30 lejes házbért fognak fizetni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2012. április 12.

Kudarc rendelésre
A jó pap holtig tanul, az RMDSZ a saját kárán sem – röviden, két ősrégi közmondás összekötésével így jellemezhetnénk a szövetségnek a marosvásárhelyi polgármesterjelölt-állításhoz való viszonyulását. Egészen pontosan azt, hogy az alakulat egyszerűen „ejtette” a magyar összefogást sürgető Vass Leventét, helyette pedig – nyilvánvalóan központi utasításra – Frunda György szenátort indítja a negyedik mandátumára készülő Dorin Florea ellenében.
Aki a hírre valószínűleg már behűtötte a pezsgőt, amit majd június 10-e estéjén fog felbontani… De ne szaladjunk még annyira előre, hiszen az előzmények is tanulságosak. A 2004-es helyhatósági választások előtt a szövetség városi szervezete – beleértve a körzeteket – úgy látta jónak, hogy Csegzi Sándor alpolgármesterrel próbálja visszahódítani azt a marosvásárhelyi városházát, amelyet négy évvel korábban veszített el, miután Fodor Imre alulmaradt Floreával szemben.
Tizenkét évvel ezelőtt az akkor még a Bolyaiak városának többségét kitevő magyarokat – sőt az erdélyi magyarokat is – hidegzuhanyként érte Marosvásárhely „eleste”, éppen ezért revánsra vártak. Csakhogy az RMDSZ megyei és országos vezetősége félresöpörte a városi szervezet által támogatott Csegzit, aki helyett Kelemen Atilla parlamenti képviselőt, megyei elnököt küldte a harcba – ahol el is vérzett a román polgármesterrel szemben. Négy év elteltével, 2008-ban mindenki azt hitte, remélte, hogy az RMDSZ levonta az előző két fiaskó következtetéseit, és körültekintően, a helyi emberek véleményének figyelembevételével dönt a polgármesterjelölt kilétéről.
Hát nem, éppen ellenkezőleg: a szövetség képes volt ismét elkövetni ugyanazt a hibát, újra felülbírálta a vásárhelyieket, az általuk támogatott Csegzit másodszor is félreállították, és fentről – értsd: Bukarestből – „odaejtőernyőzték” Borbély László képviselőt, fejlesztési minisztert. Az eredményt ismerjük. Az idei helyhatósági választások alkalmával ugyanez a forgatókönyv érvényesül. Azzal a különbséggel, hogy most az EMNP által “felfedezett”, majd a saját maga által is felkarolt Vass Levente mögül hátrál ki az RMDSZ.
A szomorú történet iróniája, hogy a szövetség ezúttal is saját emberét állítja félre, viszont azt a politikust, akit az ellenzéke teljes mellszélességgel támogatott, annak az ódiumát is felvállalva, hogy a politikai ellenfél, egy másik párt „katonájával” vonul a küzdelembe. Hát mi több kell ennél az RMDSZ-nek azok után, hogy folyton az egységbontást, az erdélyi magyarság önkormányzati és parlamenti képviseletét veszélyeztető verseny megteremtését veti a konkurens magyar pártok szemére? Vass Levente helyesen látta be, hogy közös jelöltként történő indítása mögé nemcsak fél szájjal eleresztett, összefogáspárti jelszavakat kell felsorakoztatni, hanem az együttműködésnek, a koalíciónak meg kell adni a formáját is. Csakhogy éppen ez lett a veszte.
Politikai tapasztalatlanságának betudhatóan nem ismerte fel, hogy saját alakulata számára csak addig jó, amíg formálisan kisajátíthatja, de közben kifelé, a választópolgároknak viríthat az „összefogással” is. Ez az összefogás azonban az RMDSZ olvasatában annyit tesz: támogassa mindenki az ő jelöltjét, de feltételek nélkül. Nos, ez a politikai taktikázás taszítja elérhetetlen távolságra ismét a magyarság számára a marosvásárhelyi városházát.
A kezdeti összefogás romba döntésén túlmenően a közelgő vásárhelyi kudarcot valószínűsíti az újabb RMDSZ-es „nagyágyú”, Frunda György csatasorba állítása. Ha az RMDSZ erre nem képes, legalább a szenátor tanulhatott volna két harcostársa korábbi vereségéből. De vajon milyen felmérések alapján bizonygatják majd, hogy mégis lehet nyerni?
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 29.

Kádár
Május 26-a, néhai Kádár János magyar pártvezető századik születésnapja alkalmából a Politikatörténeti Alapítvány szervezésében előadás-sorozatot rendeztek Budapesten. A nagy érdeklődés mellett megtartott előadásokat rangos magyar történészek (Romsics Ignác, Bárdi Nándor, Földes György, Rainer M. János és mások, köztük a marosvásárhelyi Novák Csaba Zoltán) és Robert Gough angol kutató tartották.
Miközben érdeklődéssel hallgattam az előadásokat, azon kaptam magam, hogy hiába keresek aktuálpolitikai utalásokat, célozgatásokat, netán propagandisztikus kijelentéseket, a történészek valamennyien megmaradtak a szakma által elfogadott és a kutatókra jellemző tárgyilagosságnál. A hiba természetesen bennem van, aki a napi hírözönben folyamatosan kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy minden vagy szinte minden híradás csak az éppen hatalmon levők dicsőítését, az eredmények felmagasztalását szolgálja. Tisztelet a tartásos média egyre szűkebb körének, amely még ellenáll ennek a "korparancsnak" itthon és otthon egyaránt.
Az élményszerű előadások sokféle párhuzamra adtak alkalmat számomra. Ennek egyik, nagyon is időszerű kérdése: miért van az, hogy a magyar társadalom máig sokkal elnézőbben viszonyul Horthy Miklós személyéhez, mint Kádár Jánoséhoz? Míg az egyiknél folyamatosan hivatkozik arra, hogy kénytelen volt a német szuperhatalom kottája szerint játszania, addig a másiknak nem nézi el, hogy a szovjet hatalom szolgáltatta "zenére" kellett "táncolnia"?! Holott a két világháború között Magyarország nem volt német megszállás alatt (1944. március 19-ig), míg Kádár idejében (1956–1989), de előtte és még utána is egy ideig végig jelen voltak a szovjet csapatok ("ideiglenesen", ugye…) anyaországunkban. Miért lehet szinte elnézően kezelni a köztudatban, hogy az egyik magyar állampolgárok százezreit küldte a halálba (Don-kanyar, holokauszt), a másikat viszont súlyosan elítélik (jogosan) azért, mert ugyancsak magyar állampolgárok ezreit küldte börtönbe, halálba, százezreit kényszerítette elmenekülni az országból?!
Tisztában vagyok azzal, hogy a fenti két kérdésre csak alapos, felkészült szakemberek által végzett közvélemény-kutatás tudna választ adni, de számomra enélkül is adódik a kézenfekvő válasz: azért, mert a magyar társadalomban továbbra sincs meg a komoly elhatározás a saját múlttal való őszinte szembenézésre! Ismétlem önmagam: a magyar ember nemcsak Petőfi (A magyar nemes) idejében nem szeretett olvasni, mostanság sem hajlik erre. Másként nem történhetne meg az, hogy a napokban lezajlott és nyugvópontra még mindig nem jutott hisztéria Nyirő József hamvai miatt immár diplomáciai hadakozáshoz vezetett Magyarország és Románia között, miközben egyszerű tény, hogy Kádár János hamvait öt évvel ezelőtt elrabolták, felesége maradványait szétszórták, a tetteseket máig nem sikerült azonosítani. Pedig azért annyi arányérzék lehetne végre bennünk, hogy (össze nem keverve művészetet és politikát!) Kádár Jánost a huszadik századi magyar történelem egyik meghatározó személyiségeként ismerjük el, míg Nyirő József irodalmi munkásságának megítélését bízzuk az olvasókra és az irodalomtörténészekre, közéleti szerepének megítélését pedig a történészekre. Nekem, anélkül, hogy akár a történészek, akár az irodalmárok táborába tartoznék, akárcsak olvasóim döntő hányada, azért lehet határozott véleményem arról, hogy az arányokat tekintve, szigorúan most a két, fent említett személyiséggel kapcsolatban, súlyos tévesztés akár csak egy lapon is emlegetni őket.
Természetesen nem szándékozom megkerülni azt sem, hogy a közeli választásokkal kapcsolatban szóljak néhány szót, megtettem eddig is, és igyekszem következetesen elmondani véleményemet arról, ami életem fővárosában, Marosvásárhelyen történik. Nem várom, hogy olvasóim többsége velem egy véleményen legyen, de azt kell mondanom, hogy személy szerint értetlenül állok az előtt a jelenség előtt, amely a biztos kudarchoz vezet június 10-én: a megosztottság olyan foka, amelyről soha nem tudtam volna elképzelni, hogy bekövetkezhet. És a legfájóbb az, hogy általam egyébként nagyon tisztelt, értékes emberek nem képesek felülemelkedni egyéni sértettségen, vélt vagy valós mellőzöttségen, és olyan gyűlölettel viseltetnek nemzettársukkal szemben, ami immár fizikai erőszakra buzdító, megsemmisítésre törekvő cselekedeteket hív elő. Döbbenettel olvasom, hogy választott polgármestert, családját létében fenyegető üzenetek röpködnek oda- vissza Maros megyében. Vajon senkinek nem jut eszébe inkább, legalább egy perc erejéig, hogy például Nagy Győző mérnöknek bár megköszönje, amiért 1992-ben, nagyon nehéz előcsatározások után elvállalta (és megnyerte, mert egységesen szavaztunk mellette!) a polgármester- jelöltséget?! Miért nem jut legalább annyi időnk, hogy Csegzi Sándornak megköszönjük, őszintén, minden hátsó szándék vagy rosszul értelmezett tekintélytisztelet nélkül, amiért 12 év alpolgármesteri tevékenysége alatt számtalan rendezvénnyel, tudományos és művészeti eseménnyel, alkotással gazdagította Marosvásárhelyt, és minden alkalommal csupán a közösség érdekének elsőbbsége miatt lépett hátrább, elfeledve sértést, egyéni ambíciót?
Persze közben zajlanak a Marosvásárhelyi Napok, de azt nem kellene elfelejteni, hogy ennek a rendezvénysorozatnak a megteremtője Fodor Imre egykori (1996-2000) polgármester volt. Tudom, róla néha említést tesznek a Napok során, bár amit Ő megálmodott, arra már csak nyomaiban emlékeztetnek néhány éve a rendezvények, még az időpontot is megváltoztatta a Város fura ura. Mégis, illene elgondolkodni, hogy az itt említett három városvezetőnk mindegyike az RMDSZ támogatásával, döntő többségében a magyar nemzetiségű marosvásárhelyiek szavazatával jutott helyzetbe, alkalmi, jelentéktelen "magyar" konkurenciával szemben. Aki úgy gondolja, hogy elég volt az RMDSZ-ből, jöjjön valaki "más", az arra fog ébredni, hogy június 11-én ugyanazt fogja hallgatni munkába induláskor, amit 2000-ben hallott: "sa va fie clar, Florea-i primar!" Én már soha életemben nem fogom elfelejteni azt a 2000. június 19-i hajnalt, amikor a második fordulóban győztes csapata ezt skandálta az RMDSZ-székház Apolló- épületi ablakai alatt.
Virág György. Népújság (Marosvásárhely)

lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 | 271-271




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék