udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 403 találat lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 391-403

Névmutató: Harag György

2010. november 23.

Elhunyt Metz Katalin színikritikus, újságíró
(MTI) – Elhunyt Metz Katalin színikritikus, újságíró – tette közzé honlapján a Színházi Kritikusok Céhe.
Életének 73. évében, hosszas betegség után vasárnap érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Metz Katalin 1938. október 25-én született Marosvásárhelyen. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, a Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán végezte magyar-német szakon. Másodéves korától rendszeresen publikált az erdélyi magyar irodalmi folyóiratokban, művelődési hetilapokban. 1973-ban elvégezte a bukaresti Film- és színművészeti intézet színházi szakát, közben folyamatosan írt irodalmi és színikritikákat.
"A kulturális újságírás megannyi műfaját űztem, a művész- és íróinterjúktól a publicisztikáig, de igazából gyakorló színikritikusként ismertek" – írta magáról az önéletrajzban.
Metz Katalin 1987-ben települt át Magyarországra.
Metz Katalinnak két könyve is megjelent: 1998-ban a Forgószélben (Harag György, a rendező-mágus) című kötet, 2004-ben pedig a Hetedhét határon túli gongütések.
Metz Katalin /Marosvásárhely, 1938. okt. 25. Népújság (Marosvásárhely)

2010. december 3.

Tompa Miklós-centenárium
Előadásokban és más programpontokban gazdag, többnapos rendezvénysorozattal ünnepli névadójának 100. születésnapját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közösen szervezett, december 17-én kezdődő ünnepségről, annak programpontjairól csütörtök délben tartottak sajtótájékoztatót a színház előcsarnokában.
A számos jelenlevő közül elsőként Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár üdvözölte a megjelenteket, majd Kövesdy István művészeti vezető, ötletgazda vette át a szót, aki a közelgő rendezvénysorozatról beszélt, vázlatosan annak műsorát ismertette.
– Igyekszünk méltóképpen ünnepelni névadónk századik születésnapját, minőségi eseménysorozattal emlékezni rá, az igen sokoldalú színházi emberre. A művészeti egyetemmel való együttműködésünk teljesen egyértelmű, az egykori Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola Tompa Miklós tevékenységének nyomát viseli. Ez alkalomból nem csak rá, hanem azon pályatársaira is emlékezni kívánunk, akik a magyar színház és színjátszás kiemelkedő egyéniségei voltak: a 100 éve született Kovács Györgyre, a 85 esztendeje született Harag Györgyre, de Csorba Andrásra, Illyés Kingára, Hunyadi Andrásra is. A programot eredetileg három napra terveztük, de úgy tűnik, kibővül. Számos vásárhelyi és vendégelőadást tekinthet meg a közönség, lesz konferencia, tárlatnyitó, vetítések sorozata. Ami a vendégjátékokat illeti, két társulatot hívtunk meg: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov Három nővérével, Tompa Gábornak – Tompa Miklós fiának – rendezésével érkezik Vásárhelyre, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A csoda című produkcióval, Bocsárdi László rendezésével. Ez utóbbit egyrészt az elmúlt évek legjobb Tamási-előadásának tartom, másrészt Tompa Miklós pályáját végigkísérte Tamási életműve, rendezőként szinte az összes színművét színpadra vitte. A Tompa Miklós Társulat több előadását is játssza: a rendezvénysorozat részeként újra láthatják Kiss Csaba A dög című lányregényét, a nemrég bemutatott Svejket, Hatházi András Világrengetők című művét (felolvasó-színházi keretek között), Székely János Caligula helytartója című drámáját, illetve Goldoni Legyezőjét. Ugyanakkor, a centenárium előestéjén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye a hét végén bemutatandó, Guppi című komédiát is játssza. Az előadások mellett kiállításra is sor kerül a színház előcsarnokában: a Székely Színház Egyesület által felkért képzőművészeknek Tompa Miklósról és pályatársairól készített portréit mutatják be az egybegyűlteknek. E tárlat megnyitójával kezdődik a rendezvénysorozat, 17- én délelőtt, utána archív dokumentumokat vetítenek, illetve játszanak le a Kisteremben: interjúkból, beszélgetésekből, vallomásokból áll az anyag, amelynek egy részét a magyarországi Országos Színművészeti Intézet állította össze. A Bolyai téri b5 stúdióban egy további kiállítás is nyílik Képszínház címmel Barabás Zsolt fotóiból. Ezt követően vetítéssel összekötött beszélgetésre kerül sor az említett művészek egykori pálya- és munkatársaival, a moderátor szerepét Nánay István színikritikus vállalta el. A zárónapon a Nemzeti előcsarnokában pedig kerekasztal-beszélgetést szervezünk a marosvásárhelyi Nemzeti jelenéről és jövőjéről.
A második napon színháztudományi konferencia veszi kezdetét a Pálffy Házban, erről Gáspárik Attila, az intézmény rektora mesélt: – A színház 1989 előtt címmel szervezünk szakmai konferenciát, amely bárki előtt nyitva áll, szabadon látogatható. Számos külföldi és hazai színházi szakember tart előadást az értekezés során, ugyanakkor felavatunk egy újabb emléktáblát is, ezúttal Tompa Miklós emléke előtt adózunk – mondta a rektor, aki megemlítette, hogy az egyetem Symbolon című folyóirata nemzetközi B+ minősítést kapott, ami az országban a legmagasabb, és jelzi azt is, hogy a lap anyaga ezentúl nemzetközi adatbázisokban is olvasható, majd a hamarosan esedékes bemutatóról, a Guppi című előadásról beszélt Harsányi Zsolt rendezővel egyetemben. A premierre hamarosan visszatérünk.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

2010. december 20.

A színház tükröt tart
A száz éve született Tompa Miklósra emlékeztek Marosvásárhelyen
Tompa Miklósra, a színházalapítóra, rendezőre, tanárra, egykori kollégára emlékeztek születésének századik évfordulóján Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Művészeti Egyetem közös rendezvényének résztvevői. A hétvégi rendezvénysorozat délelőtt a színház előcsarnokában egy képzőművészeti kiállítás megnyitójával kezdődött. A Színházi arcképcsarnok című tárlaton a színház történelmi és mai személyiségeiről készült festményeket, rajzokat, szobrokat bemutattak be. Megnyitó beszédében Nagy Miklós Kund elmondta: „a társadalom színház nélkül olyan, mint a fürdőszoba tükör nélkül, legőszintébbek akkor vagyunk, amikor a tükör előtt állunk”. Ezután a Székely Színház előadásait archív hang- és képanyagok elevenítették fel.
Ezt követően kerekasztal-beszélgetést tartottak az ünnepelt Tompa Miklósról és munkatársairól: a Székely Színház neves színészeiről, rendezőiről. Az eszmecserét Nánay István magyarországi színházkritikus, egyetemi oktató vezette, közreműködött Gajdó Tamás, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, aki egy Kovács Györgyről szóló összeállítást is bemutatott. Tompa Miklósról egykori munkatársai közül Szabó Duci, Szentgyörgyi-díjas színművész, Elekes Emma, Debreczeni Gabi és Fodor Zeno, valamint tanítványai emlékeztek meg. Az első nap programját a közkedvelt Hasek-darab, a Svejk Spiró György-féle átiratának előadása, a Tompa Miklós Társulat és a Művészeti Egyetem közös produkciója zárta.
Szombaton a Művészeti Egyetemen színháztudományi konferenciát tartottak A színház 1989 előtt és után címmel, majd Tompa Miklós-emléktáblát avattak az egyetem emlékfalán. A kiemelkedő színházi személyiség munkásságát Gáspárik Attila rektor, Fodor Zeno teatrológus és Zalányi Gyula színművész, egyetemi tanár méltatta. Nemes Levente, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze elszavalta Tompa László Lófürösztés című versét.
A Makkai István szobrász által tervezett és Balogh József öntőmester segítségével kivitelezett plakettet Tompa Gábor rendező, Tompa Miklós fia és Oana Leahu, az egyetem dékánja leplezte le. Ugyancsak szombaton délelőtt helyezték el a kegyelet koszorúit Tompa Miklós és a 85 éve született Harag György sírján, valamint a marosvásárhelyi katolikus és református temető közös kegyhelyein, a Székely Színház „égi társulata” tagjainak emlékére. A centenáriumi program keretében került műsorra Hatházi András A világrengetők című darabjának felolvasó-színházi előadása, a Tompa Miklós Társulat művészeinek közreműködésével.
Az érdeklődők részleteket tekinthettek meg Szabó Lajos Hűség (rendező: Tompa Miklós), Barta Lajos Szerelem (rendező: Harag György) és Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért (rendező: Harag György és Hunyadi András) című darabjának egykori előadásából.
Este a Nemzeti Színház nagytermében a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov Három nővérét adta elő, Tompa Gábor rendezésében.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. december 30.

Nehéz, de sikeres évet zár a színház
A sok felmerült nehézség és hiányosság ellenére művészileg sikeresnek mondható évet zárt a Szatmárnémeti Északi Színház. A színház idei sikereit, valamint problémáit az intézmény igazgatója, Stier Péter, a magyar tagozat művészi igazgatója, Keresztes Attila és a román tagozat művészi igazgatója, Andrei Mihalache tegnap sajtótájékoztató keretében ismertette a sajtóval. Stier Péter elégedett az elmúlt évvel, elmondása szerint tíz százalékkal nőtt a színházlátogatók száma, ami azt jelenti, hogy idén több mint 70 ezer néző tekintette meg az előadásaikat. A jegyekből és bérletekből származó bevétel is hét százalékkal nőtt. A fejlesztések terén az Ács Alajos Stúdióterem felújítását, az irodahelyiségek átszervezését és felújítását, konferenciaterem kialakítását, egy hétszemélyes Logan gépjármű beszerzését, a Harag György Társulat megújult honlapját nevezte meg, valamint végre sikerült Kolozsváron benyújtani a színház épületének felújítási projektjét. Fontos tényezőként említette ugyanakkor, hogy 2011 januárjától bankkártyával is lehet majd fizetni a színház pénztárában, amire eddig nem volt lehetőség. A nehézségeket illetően, a 25%-os bércsökkentés rendkívül rossz helyzetbe hozta a színházat, ugyanis van olyan alkalmazott, akinek emiatt havi 500 lejes fizetésből kell fenntartania magát. Stier Péter ugyanakkor nehézségként nevezte meg a tárolóhelyek hiányát is, mely megnehezíti a színházi kellékek és ruhák raktározását. Andrei Mihalache, a román társulat művészeti igazgatója elmondta, az alacsony bérek miatt sajnos három színész is elhagyta a társulatot, ugyanakkor két új taggal gazdagodtak. Keresztes Attila, a Harag György Társulat művészeti igazgatója elmondta, művészi szempontból rendkívül sikeres évet zár a társulat. Idén tizenegy bemutatóra került sor és 175 előadást tartottak. Az előadások meghozták gyümölcsüket, hiszen több díjat is kiérdemeltek színészeink, valamint számtalan magyarországi és országos fesztiválon vettek sikeresen részt. A magyar színházlátogató közönség száma ebben az évben 17,5%-kal nőtt tavalyhoz képest, a sajtóban pedig idén egy év alatt írtak annyit a társulatról, mint eddig tíz év alatt összesen – tudtuk meg Keresztestől. A pályázatok révén a magyar társulat 2010-ben összesen 135 500 lejt nyert. Bár a pénzügyi nehézségek kihatással voltak az alkalmazottakra, a színház lelkes tagjai továbbra is igényes és művészileg felejthetetlen előadásokkal szeretnék meglepni a nagyérdeműt az elkövetkezendő új esztendőben is. György B. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

2011. január 18.

Kulturális hét Szatmáron
Erdélyszerte ünneplik január 22-én Magyar Kultúra Napját. Szatmáron nem csupán egy napot, hanem egy hetet szentelnek erre, és nem csupán a helyi, hanem az egész kárpát-medencei magyar kultúrát próbálják megmutatni ezen a héten.
„Számunkra sokkal többet jelent a magyar kultúra, semhogy évente csak egy nap emlékezzünk rá. Ezért már korábban úgy határoztunk: egy nap helyett legalább egy hetet szánunk rá, méghozzá úgy, hogy igyekszünk az egész Kárpát-medencei magyar kultúrát megjeleníteni. S ezzel is kifejezni, hogy mindnyájan az egy magyar nemzethez tartozunk, miként ezt heti megemlékezési programunk címe kifejezi!” – mondta el az Új Magyar Szónak Tóth-Pál Miklós színművész, a szatmári Ady Endre Társaság elnöke, az Egycsillagú égbolt címet viselő egyhetes rendezvénysorozat főszervezője.
Az elnök külön kiemelte, hogy a társszervezők – a CulturArt, a Harag György Társulat és a filharmónia – mellett a programhoz igen jelentős támogatást kapnak a református és katolikus egyháztól, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumtól és a többi magyar iskolától is. „Ez a tény önmagában is arra utal, hogy Szatmárnémetiben az egész magyarság fontosnak tartja a rangosabb megemlékezést és erőteljesebb odafigyelést a magyar kultúra egészére” – hangsúlyozta Tóth-Pál Miklós.
A megnyitó január 22-én, szombat este lesz, a budapesti Madárdal együttes Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? című előadásukkal lépnek fel a színházban. Vasárnap ugyanott gyermekkoncerttel jelentkezik a Madárdal. Vasárnap este a filharmónia nagyterme várja azokat, akik Szvorák Katalin műsorát szeretnék meghallgatni.
Hétfőn Méhes Kati és Nagy Antal énekműsorát a Szárazfa együttes kíséri a színház stúdió-termében. Kedden ugyanitt Laczkó Tekla lép fel önálló előadással. A továbbiakban fellépnek a tasnádi Teletinik, a társszervező Harag György Társulat, a budapesti Misztrál együttes, s végül január 29-én, szombaton a felvidéki Rock Színház zárja a rendezvénysorozatot.
Az emlékezés a szatmáriaknak már a múlt vasárnap megkezdődött. A helyi Kölcsey Kör elnöke, Muzsnay Árpád vezetésével többen részt vettek a Himnusz költőjének nyughelyén, Szatmárcsekén tartott Kárpát-medencei ünnepségen, ahol a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak nagyobb csoportja is jelen volt.
Közönségtalálkozó-körúton vesz részt Kányádi Sándor
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándor költővel szervez közönségtalálkozó-körutat A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Holnap 18 órától a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban, csütörtökön 10 órától a kovásznai központi református templomban, 18 órától pedig Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban, pénteken 17 órától Baróton, az unitárius templomban, és végül a szombaton 17 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban lép fel Kányádi.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. január 24.

Kapocs az időben
Magyar kultúra napja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
A magyar kultúra napját ünnepelte szombaton a világ magyarsága – 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását. 1989 óta emléknap ez a huszonkettedike, amelynek alkalmából Marosvásárhelyen is több rendezvényen vehettek részt az érdeklődők. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház érdekes és nívós eseménnyel várta közönségét szombat délelőtt a színház Kistermébe: a Hangemlékek, képkulisszák sorozat keretében a társulat, illetve neves elődje, a Székely Színház egykori előadásaiból hallhattak, illetve láthattak részleteket az érdeklődők, a hangfelvételek a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárából, a képek a színház archívumából származnak.
Szinte telt házas közönség gyűlt össze a sorozat második részének megtekintésére: előhangként Somody Hajnal és Kárp György színművészek olvastak fel egy rövid, az emléknap alkalmából írt köszöntőt. Mint elmondták, ezen a napon a magyar művészetet ünnepeljük, ezen művészetnek a színház is szerves része. Az időkön átívelve, az egykori és kortárs szerzők játszott művei megteremtik az időn belül a kapcsolatot. A színház a magyar kultúra napját régi és mai szerzők darabjainak műsorra tűzésével ünnepli: délelőtt a Székely Színház és a régi társulat előadásaiból tekintenek meg részleteket az érdeklődők, este Kiss Csaba A dög című lányregényét játssza a társulat. A két részből álló délelőtti rendezvény első felében először Bródy Sándor A tanítónő című drámájának 1956-os, Tompa Miklós és Kőmíves Nagy Lajos rendezte előadásából hallhattak részleteket a jelenlévők, ezt Móricz Zsigmond Úri murijának zárójelenete követte. Az 1949-es előadást Tompa Miklós és Szabó Ernő rendezte, az utóbbiban Lantos Béla, Izsó Johanna, Jenei Ottó, Szabó Ernő, Szabó Duci és Andrássi Márton szerepelt, az előbbiben Erdős Irma, Kovács György, Borovszky Oszkár, Kőszegi Margit, Andrássi Márton, Szabó Duci, Lohinszky Loránd, Lantos Béla, Kiss Laci, Mende Gaby és Tamás Ferenc lépett fel.
A szünetet követően a Román Televízió magyar nyelvű adásának archív felvételei közül vetítettek: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének színpadi adaptációját 1977-ben Hunyadi András rendezésében játszotta a társulat, míg az utolsóként vetített jelenet a szintén '77-es Sütő András-mű, a Vidám sirató egy bolyongó porszemért részlete volt: utóbbin – akárcsak egykoron – ismét remekül szórakozott a közönség, a Harag György és Hunyadi András rendezte előadás ezúttal sem maradt hatástalan. Ahogyan a délelőtti rendezvény sem – a szünetben a közönség jó része a vetítővászon előtt tolongott: a vásznon a Székely Színház társulatának és munkaközösségének fotója volt látható, a publikum soraiban pedig spontán vetélkedő alakult ki a Ki ismer többet közülük? témakörben. Vásárhely közönsége nem feledte el régi színházát...
Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár kérdésünkre elmondta: az archív hanganyagok és vetítések sorozata a nemrég lezajlott Tompa Miklós-centenárium keretében kezdődött, azt megelőzően nagyon sokat dolgoztak az archívum anyagainak összegyűjtésén. A munka során derült ki, hogy mekkora érték birtokában vannak, nagyon sok segítséget kaptak az egykori és mostani sajtósoktól, köztük Csifó Jánostól, Jászberényi Emesétől, Borbély Melindától. A levéltári feltárás jelenleg is zajlik, elfeledettnek hitt tévéfelvételek, albumok, képek kerültek elő, így a fellelt anyagot sorozat keretében mutatják be az érdeklődőknek. E sorozat harmadik részét valószínűleg a színházi világnap keretében vetítik majd.
A szombati színházi ünneplés Kiss Csaba színjátékával zárult, azt megelőzően Bányai Kelemen Barna színművész olvasta fel a délelőtt elhangzott köszöntő rövidebb változatát.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

2011. március 16.

Pártos ünneplés Erdély-szerte
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Marosvásárhely: párhuzamos megemlékezések
Több helyszínre is ünnepi rendezvényt szerveztek tegnap Marosvásárhelyen: emiatt kevesen jelentek meg a városi RMDSZ-tagszervezet és az MPP által szervezett megemlékezésen. Népesebb közönség csak a délutáni, megyei RMDSZ által rendezett ünnepségen volt. Az idei megemlékezést az tette különlegessé, hogy most először piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat helyezhettek el az ünneplők a hadsereg tulajdonában lévő Görög-ház falára.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor innen indult a segesvári csatába. Andrássy Árpád, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója a tanulók és a pedagógusok nevében kérvényezte a hadügyminisztériumtól a koszorúzást, az illetékesek pedig, a magyar nemzeti ünnepre való tekintettel, jóváhagyták a megemlékezést.
Az RMDSZ szervezésében a székely vértanúk emlékművénél Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi szónoklatok sorozatát, aki az összetartozás, a szülőföld iránti szeretet, a „feltöltekezés napjának” nevezte március idusának ünnepét. Traian Băsescu üzenetét Szabó Árpád, alelnök, míg Emil Boc miniszterelnök szavait Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta.
A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet. A magyar nagykövet felesége Schmitt Pál üdvözletét hozta, illetve felolvasta Orbán Viktor üzenetét. Bajtai hangsúlyozta: most a magyar nemzet „demokratikus egyesítése folyik”, de ez a folyamat – emlékeztetett a szónok – ugyanakkor „harc is, amit békésen kell megvívni”.
Csegzi Sándor alpolgármester a magyarság korszerű gondolkodását emelte ki beszédében, az elöljáró úgy fogalmazott: a történelmi viszontagságokon a haladó világlátás segítette túl a magyar nemzeti közösséget. Az MPP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a református és az unitárius egyház, valamint a Siculitas Egyesület a Petőfi-szobornál külön ünnepelt. A rendezvényen jelentős számban vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelképeit és a Magyar Gárda egyenruháját viselő demonstrálók is, akik árpádsávos zászlókkal tüntettek.
Kézdivásárhely: hitelüket vesztették
A Kovászna megyei kisvárosban a Gábor Áron téren népes közönség gyűlt össze a nemzeti ünnep tiszteletére: becslések szerint 10 ezer ember volt kíváncsi a helyi iskolák, a környező falvak és a 15. székely határőr-gyalogezred hagyományőrző csoportjainak a bevonulására. A kulturális műsor végén azonban, amikor a politikai szónoklatok kezdődtek, harmadára csökkent a résztvevők száma: vélhetően a napokban kirobbant korrupciós botrány miatt fordítottak hátat a civilek a politikusoknak.
A helyi önkormányzatot Szarvadi József alpolgármester képviselte, aki beszédében az egységet, a közösen kiharcolt eredményeket nevezte az 1848-as forradalom legfontosabb hozadékának, a jelen legfontosabb örökségének. Bardócz Csaba református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi elnöke a márciusi ifjak szellemét idézve 12 pontban foglalta össze, hogy 2011. március 15-én mit kíván Kézdiszék.
Beszédében utalt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester korrupciós ügyére is, amikor kifejtette: „kívánjuk, hogy vezetőink ne a pártért és saját érdekeikért, hanem az emberekért, értünk cselekedjenek”. Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a magyar nemzet szabadságszeretetéről és az összefogás erejéről beszélt. Sepsiszentgyörgyön mintegy hatezer ember ünnepelt, a kézdivásárhelyinél érezhetően derűsebb, bizakodóbb hangulatban.
Jelentős számú közönség kísérte figyelemmel az egész napos programsorozatot. Beszédet mondott Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a nemzetek közötti összefogás fontosságára, a lengyel–magyar barátság felemelő példájára és Székelyföld forradalmi örökségére emlékeztetett. Sajátos szempontból emlékezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki kifejtette: „miközben emlékezünk a harcban jeleskedő ifjak tetteire, sokszor megfeledkezünk azokról a nőkről, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen miből Gábor Áron ágyút öntsön.
Azokról a nőkről, akik eltemették szeretteiket, akik megözvegyülten a forradalom áldozataiként éltek keserves életet, nevelték árva gyermekeiket, és akik a jövő nemzedékek számára átmentették a szabadság nemes eszméjét”. Az elöljáró hozzátette: 1848-ban is fontos kérdés volt Erdély ügye, akkor is a nemzet politikai egysége lebegett mind a budapesti forradalmárok, mind a székelyföldi szabadságharcosok szeme előtt.
Most újra olyan időszakot élünk – fogalmazott az elöljáró – amikor, a 12 pontban megfogalmazott kérésnek megfelelően, egyfajta unió jön létre Erdély és Magyarország között. Most a kettős állampolgárság intézménye teremt hidat az emberek között.
Kolozsvár: kalács és tea
A Szamos-parti városban családias hangulatú ünnepség zajlott tegnap. A Biasini szálloda előtt László Attila alpolgármester szónokolt. „Sajnos nem mindig tudunk felhőtlenül ünnepelni. Mindig vannak, voltak és lesznek olyanok, akik szívesen zavarják meg mások közös örömét. Annak idején Petőfiék is szembesültek azzal, hogy forradalmi ünnepüket megzavarták, és nekünk kolozsváriaknak sem ismeretlen ez a jelenség.
De mi az ünneprontókat, zavargókat lenézzük és megvetjük. Ezen az ünnepen lehet megidézni és felidézni de beidézni, és felróni nem” – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: senki sem szabhatja meg, hogyan ünnepeljen a magyar közösség. Kelemen Hunor kulturális miniszter üdvözlő levelét Molnos Lajos költő tolmácsolta. A tárcavezető levelében arra emlékeztette a kolozsváriakat: húsz éve szabad ünnep március 15-e, ám a történelmi évforduló üzenete elhalványulhat.
Az egykori forradalomnak új értelmet adott az 1989-es romániai rendszerváltás, Kelemen Hunor úgy véli, azóta az erdélyi magyarság a fennmaradásért folytatott küzdelemben él. A kolozsváriak a Deák Ferenc utcában levő Bem-emléktábla előtt is lerótták kegyeletüket tegnap: a résztvevőket egy szelet kaláccsal és meleg teával vendégelték meg a szervezők.
Szatmár: román–magyar béke
A román–magyar megbékélés jegyében zajlottak az ünnepségek Szatmár megyében. Erdődön szinte több román, mint magyar nemzeti szalagos koszorú került tegnap Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrának talapzatára. Huszonegy évvel az atrocitásokig fajuló etnikai zavargások után teljes egyetértésben ünnepelték a márciusi forradalmat a helyi románok és magyarok.
A koszorúzáson megjelentek az önkormányzat román tagjai, és a többségében román fiatalokból álló fúvószenekar Cacu Mircea karnagy vezényletével megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A megyei tanács liberális alelnöke, Ştef Adrian is beszédet mondott, közösen koszorúzott a két magyarországi testvértelepülés, Szakoly és Napkor vezetőivel.
A megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben Schönberger Jenő katolikus püspök és Kovács Sándor református esperes imájával kezdődött a megemlékezés. A helyi felszólalók mellett beszédet mondott Tilki Attila Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is. Az ünnepi hangulatot a Bartók Béla kórus fellépése, valamint a Harag György Társulat előadása biztosította.
Nagyenyed: diákoknak szólt
A civileké volt a főszerep Nagyenyeden: az ünnepi műsort a Bethlen Gábor Kollégium diákjai nyitották meg. A forradalom előtt tisztelgők meghallgatták a középiskolások számára kiírt Pápai Páriz Ferenc-pályázat értékelését. Szőcs Ildikó igazgató a magyar forradalom jelentőségét méltatta, beszédet mondott Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök is. A kollégiumi megemlékezést Boros Emese népdalénekes műsora egészítette ki. A tisztelet virágait a vártemplomban található Széchenyi István- domborműnél helyezték el a résztvevők.
Székelyudvarhely: megköszönték
Tegnap a Márton Áron téren emlékeztek a székelyudvarhelyiek. Beszédet mondott Ladányi László, Hargita megye prefektusa, Bunta Levente polgármester és Mátyás Károly főesperes is. Koszorúztak a magyar politikai szervezetek helyi képviselői, a civil szervezetek tagjai, az iskolák, illetve művelődési intézmények vezetői is. Mátyás Károly katolikus főesperes beszédében kiemelte, hogy az emberi szabadság külön ünnepnapot érdemel.
Sokszor nehezebb feladat az egyéni szabadság kivívása, mint egy közösség szabadságáért harcba szállni – emlékeztetett az egyházi elöljáró – mert nehéz feladni az önös érdekeket. Bunta Levente köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság biztosításáért. A politikus úgy vélte: fontos, hogy úgy lehetnek magyar állampolgárok az erdélyiek, hogy nem kell elhagyniuk szülőföldjüket. Bunta kitért továbbá arra: a mindenkori magyar kormány felelős az erdélyiek egységéért.
Nagyvárad: pártos emlékezők
A párhuzamos ünneplés jegyében telt március 15-e Nagyváradon is. Ünnepi megemlékezést, koszorúzást tartottak a rogériuszi református templom melletti honvédemlékhelyen, Rulikowszky Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu és Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok, cserkészek vonultak végig a Fő utcán a Petőfi szoborig. Az RMDSZ politikusai – Kis Sándor, a Bihar megyei tagszervezet elnöke, Bíró Rozália alpolgármester – az összefogás és a forradalmi örökség fontosságára hívták fel a figyelmet.
A magyar nemzeti ünnepen a helyi román politikai élet szereplői is képviseltették magukat, Traian Băsescu államelnök üzenetét Gavril Ghilea prefektus olvasta fel. Az EMNT is több helyszínen volt jelen: a szervezet által rendezett ünnepségek díszvendégeként Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke volt jelen Nagyváradon. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. június 15.

Sikeres volt a színházi évad
Az évadzárók és fesztiválok idõszakába érkeztek az erdélyi színtársulatok, amelyek sikeres évadot tudnak maguk mögött. A nyár azonban nem jelent pihenést, a fesztivál-darabok elõkészületei mellett zajlanak a következõ évad próbái is.
Fesztiválturista Vásárhely
Négy produkcióval veszünk részt a júniusi színházi fesztiválokon - tájékoztatta lapunkat Kiss ?va Evelyn, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat irodalmi titkára. A Theodor Cristian Popescu rendezte, Két lengyelül beszélõ szegény román címû darabbal ma Nagybányán, az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon szerepel a társulat.
Kisvárdát sem hagyják ki a vásárhelyiek, a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján idén három elõadással képviselteti magát a Tompa Miklós Társulat. Harsányi Zsolt Csehov-rendezése, a Platonov, a fesztivál versenyprogramjában szerepel. Carlo Collodi Pinokkió címû tanmeséjének mesemusical-változata, B. Fülöp Erzsébet rendezésében, a fesztivál gyermekprogramjába kapott meghívást. A versenyprogramon kívül pedig a Börtönnapló - Fedák Sári emlékiratai címû produkciót mutatják be.
Húzós évad Székelyföldön
Egyik leghúzósabb évadot tudhatjuk magunk mögött, hisz kissé túlléptük az anyagi határainkat. ?ppen ezért a következõ évadot, amely augusztus 22-én startol, kissé szellõsebbre terveztük - nyilatkozta az ?MSZ-nek Nagy Pál.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, az évadot holnap zárják egy különleges elõadással: a társulat mûvészei az elmúlt évad elõadásainak jelmezeit mutatják be zenés, táncos produkcióval egybekötve. Ezután a társulat Kisvárdára indul, a fesztiválra Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiáját viszik el.
A Csíki Játékszín jelképesen már június 5-én lezárta az évadot, a társulat zenés-táncos gálamûsort mutatott be, amelynek keretében a közönségkedvencek díjazására is sor került. A legnézettebb elõadás címet Szilágyi László és Zerkovitz Béla Csókos asszonya tudhatja magáénak, amelyet Parászka Miklós rendezett. A Csíki Játékszín sem hagyja ki a kisvárdai fesztivált, ahol Tasnádi István Finitóját mutatják be, a közönségszavazatok szerinti legkedveltebb darabot, tájékoztatott Budaházi Attila, a Csíki Játékszín dramaturgja.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a kisvárdai fesztivállal zárja az évadot. Ma a nagybányai Atelier fesztiválon szerepel a Bozsik Yvette rendezte Játszótér címû mozgásszínházi elõadással, holnap pedig Szatmáron az idei évad legsikeresebb elõadásának számító A hazug címû Carlo Goldini-darabbal, és ugyanezt viszik a kisvárdai fesztiválra is.
Jó évadot zárt a Figura, hisz a társulat, amellett, hogy egy igen rangos szakmai díjat is elnyert, ismét sikeresen megszervezte a nemzetközi dance.movement.theater nevet viselõ mozgásszínházi fesztivált - összegzett lapunknak Béres László színházigazgató.
Szatmáron pezsgés kezdõdött
A szatmári Harag György Társulatnál az évadról Szilágyi Regina rendezõ nyilatkozott, aki kijelentette: összességében az egész társulat eseményekben gazdag évadot hagyott maga mögött, hisz tizenegy új bemutató volt, amit sok színház megirigyelhet. Hozzátette sajnos két bemutató, Mrozek Tangója és Füst Milán Boldogtalanok címû játéka különbözõ okok miatt elmaradt. Ez utóbbit azonban máris próbálják, és még a nyáron színpadra viszik - hangsúlyozta a fiatal rendezõ, akinek különösen emlékezetes marad a most zárult évad, ugyanis hat elõadást rendezett.
Soha rosszabbat! - jelentette ki az ?MSZ-nek Kónya László, a Szatmár megyei önkormányzat mûvelõdési bizottságának elnöke a most zárult évadról. Az új mûvészeti igazgató igazi pezsdülést hozott a társulathoz, amit folytatni kell. Keresztesi Attila tehetségét és hozzáállását mi sem bizonyítja jobban annál, hogy megnõtt a színház iránti bizalom és jelentõsen gyarapodott a nézõk száma - mondta Kónya.
?nállósodó váradi társulat
Az önállósodás a Nagyváradi Szigligeti Színház idei évadának a legfontosabb történése - jelentette ki a 2010-2011-es évad értékelése kapcsán az ?MSZ-nek Dimény Levente, a társulat mûvészeti vezetõje. Hozzátette: a továbbiakban teljesen új struktúrában, új rendszerben, különálló intézményként fog mûködni a színház, ami jelentõsen meghatározza a társulat jövõjét, lehetõségeit.
Mint elmondta, az idei évadban hét produkciót mutattak be számos helyszínen, bábszínházban, mozi- és koncertteremben, ami ezekhez a körülményekhez képest nagyon szép teljesítmény. Hangsúlyozta: a többféle helyszín mûvészileg kompromisszumokat követelt, azonban igyekeztek a rögtönzött játéktérhez igazítani a produkciókat, és a helyszín sajátosságait beépítve a darab elõnyére kiaknázni azokat.
Dimény szerint az évad legértékesebb elõadásai a Hat szereplõ szerzõt keres, a Leonce és Léna, a Mobil és a Közellenség címû darabok voltak. Lapunknak adott nyilatkozatában sikeresnek könyvelte el az évad közönségtalálkozóit is, amelyeken érdekes felvetések, beszélgetések alakultak ki a nézõk és az alkotók között a színházról.
Antal Erika, Baloga-Tamás Erika, Sike Lajos, Totka László
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. június 17.

Kezdõdik a kisvárdai seregszemle
Pénteken kezdõdik a 23. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, ahol a határon túli magyar színházak elõadásait tekintheti meg az anyaországi közönség. Stier Péter igazgató közölte, a Szatmárnémeti ?szaki Színház Harag György Társulata, akárcsak az elõzõ években, idén is részt vesz a kisvárdai fesztiválon. Ezúttal Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét játsszák majd versenyen kívül június 24-én a Várszínpadon. Stier Péter elmondta: a darabot a fesztivál szervezõi választották ki az idei évad elõadásai közül, melyeket DVD-n néztek meg. A szóban forgó vígjátékot idén tavasszal Kolozsváron is bemutatták. Keresztes Attila, a társulat mûvészeti vezetõje, a darab rendezõje a Krónikának elmondta: jelezte a kisvárdaiaknak, hogy az elmúlt évadban a Harag György Társulatnak nem sikerült olyan darabot színre vinnie, amellyel egy versenyen jó esélyekkel indulhatnának. A mûvészeti vezetõ kifejtette: a fesztivált elsõsorban egy találkozónak tartja, hozzátéve: az évad utolsó elõadásával nem sikerült elkészülniük, Füst Milán Boldogtalanok címû darabjának a próbái elkezdõdtek ugyan, azonban a pénzhiány nem tette lehetõvé, hogy be is mutassák. Ez lett volna az a produkció, amivel akár rangos versenyen is indulhattak volna. A Füst Milán-darabbal kezdik viszont októberben a következõ évadot.
A Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulata Luigi Pirandello Hat szereplõ szerzõt keres címû színmûvével utazik Kisvárdára. Az évadban nagy sikerrel játszott, a 20. század elején született darabot hétfõ délután tekintheti meg a fesztivál közönsége a Mûvészetek Házában. Az elõadást Zakariás Zalán rendezte, és a társulat szinte minden mûvésze játszik benne. Vasárnap a Nagyvárad Táncegyüttes itthon sikerrel játszott elõadása látható a Mûvészetek Házában, a fesztivál gyerekprogramjának keretében. A Tamási Áron elbeszélése alapján létrehozott táncos mesejáték rendezõpárosa Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetõje és László F. Csaba, a táncegyüttes koreográfusa. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén két elõadását mutatja be Kisvárdán. Az elsõ napon, az ünnepi megnyitót követõen William Shakespeare Ahogy tetszik címû közismert vígjátékát adják elõ, Koltai M. Gábor rendezésében, szombaton pedig a gyerekprogramban kétszer is játsszák a Zián és Kopik címû bábelõadást, Palocsay Kisó Kata rendezésében.
A marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata Csehov Platonovjával szerepel a fesztiválon, de a magyarországi közönség a társulat örökös tagja, Farkas Ibolya Börtönnapló címû egyéni elõadását is megtekintheti, míg a Marosvásárhelyi Mûvészeti Egyetem Akadémiai Mûhelye Vaszilij Szigarjev kortárs orosz szerzõ Guppi címû drámájával lép fel. Székelyudvarhelyen pénteken, a kisvárdai fesztivál nyitónapján zárul az évad, a társulat azonban a magyarországi seregszemlén is fellép Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiájával. Szatmárnémeti után a Kisvárdai Fesztiválon mutatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az évad legjobb darabját, Carlo Goldoni Hazugját. A kisvárosban játszódó történetet, ahol a lakók nyugalmát egy hazudozó kavarja fel, Barabás Olga vitte színre.
A Csíki Játékszín társulata jelenleg már Magyarországon tartózkodik, hiszen nemrégiben felléptek Dunaújvárosban, ahol a Vaknyugat és Mint a sót címû elõadásaikat játszották, Budapesten a Liliom címû elõadással, Kecskeméten a Csókos asszony címû produkcióval szerepeltek, és onnan utaznak Kisvárdára, ahová a Finito címû produkcióval hívták meg õket. A kisvárdai program elsõ nyitóprodukciója egyébként pénteken a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare-elõadása, A velencei kalmár lesz, amelyet a versenyprogramjában játszanak. A Bocsárdi László rendezésében színre vitt elõadás érdekessége, hogy a közönség a színpadról nézi a színészeket, akik a zsinórpadláson, a nézõtéren játszanak.
Az erdélyieken kívül természetesen az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek az egyhetes seregszemlén, de színre lépnek komáromi társulatok is, de gyerekprogramok, kiállítások, zenés mûsorok, koncertek, utcaszínház, népmûvészeti vásár és gasztronómiai bemutató is színesíti a programot.
Krónika (Kolozsvár)

2011. június 21.

Egy hét színház Kisvárdán
Három ország tizenkilenc színtársulata - köztük valamennyi erdélyi társulat - mintegy negyven produkcióját láthatja a közönség a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján, amelynek ünnepélyes megnyitóját péntek este tartották a sepsiszentgyörgyiek Shakespeare-elõadásával, A velencei kalmárral.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare-elõadása, A velencei kalmár nyitotta pénteken este a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválját. A Bocsárdi László rendezésében színre vitt elõadás - amelyet a fesztivál versenyprogramjában mutattak be - érdekessége, hogy a közönség a színpadról nézi a színészeket, akik a zsinórpadláson és a nézõtéren játszanak.
A fesztiválon bemutatott produkciókat Erdélybõl Ungvári-Zrínyi Ildikó, Felvidékrõl Hizsnyan Géza, Délvidékrõl pedig Kovács Lázár válogatta az aktuális évad legjobb elõadásaiból.
Kiemelt erdélyi jelenlét
A Tamási Áron Színház színészei mellett Háromszékrõl fellépnek még az M Stúdió mûvészei is, illetve a kézdivásárhelyi Városi Színház társulatának tagjai.
A Szatmárnémeti ?szaki Színház Harag György Társulata Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét viszi színre versenyen kívül június 24-én a Várszínpadon. A Nagyváradi Magyar Színház Luigi Pirandello
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén két elõadását vitte Kisvárdára: az ünnepi megnyitót követõen William Shakespeare Ahogy tetszik címû közismert vígjátékát adták elõ, Koltai M. Gábor rendezésében, szombaton pedig a gyermekprogramban kétszer is játszották a Zián és Kopik címû bábelõadást, Palocsay Kisó Kata rendezésében. A marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata Csehov Platonovjával szerepel a fesztiválon, de sor kerül Farkas Ibolya Börtönnapló címû egyéni elõadására is.
A Marosvásárhelyi Mûvészeti Egyetem Akadémiai Mûhelye pedig Vaszilij Szigarjev kortárs orosz szerzõ Guppi címû drámájával lép fel. A székelyudvarhelyiek Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiáját vitték a kisvárdai szemlére, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig az évad legkedveltebb darabját, Carlo Goldoni Hazugját mutatja be, Barabás Olga rendezésében. A Csíki Játékszín a Finito címû darabbal lép fel.
Fesztiválfalu kísérõprogramokkal
A június 25-ig tartó programsorozaton szinte minden határon túli kõszínház képviselteti magát, az erdélyiek mellett az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek a seregszemlén, de színpadra lépnek komáromi társulatok is. Az ünnepélyes díjátadót szombaton rendezik, ezt követõen az Orlai Produkciós Iroda Esõember címû elõadását láthatja a közönség a Várszínpadon.
A fesztivál kísérõprogramjai között gyermekelõadások, az újvidéki Bakos Árpád és zenekarának mûsora, valamint A színház zenéje címû koncert szerepel. A Flórián téren igazi fesztiválfalut alakítanak ki a szervezõk: lesznek gasztronómiai bemutatók tájjellegû ételekkel, Régi ízek szabadtûzön címmel, valamint népmûvészeti és kézmûves kirakodóvásár. Emellett Hajnal Mihály grafikus-festõmûvész alkotásaiból és Napról napra címmel a fesztivál fotókon megörökített legjobb pillanataiból is kiállítást rendeznek.
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. június 23.

Rövidebb lábakon Kisvárda
Az igazi fesztiválhangulatról kellett lemondania az anyagi nehézségek miatt a kisvárdai színházi fesztiválnak, amely idén szinte kizárólag csak a versenyprogramra tudott koncentrálni.
Megszorítás van az egész országban és ez természetesen a kisvárdai fesztivált is érintette. A szûkös anyagi keretbõl fõként a versenyprogramra kellett koncentrálnunk, amelynek javára kénytelenek voltunk megnyirbálni az igazi, a szó szoros értelmében vett fesztiválos rendezvényeinket - nyilatkozta az ?MSZ-nek Nyakó Béla. A Kisvárdai Várszínház, illetve a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának igazgatója
Mínuszban az eddigi pluszok
Nyakó hangsúlyozta: ezekben a megszorításokban az a legrosszabb, hogy amit eddig sikerült pluszként megalkotni, most arról kellett lemondanunk.
Az igazgató elmondta az anyagi nehézségek ellenére nem került veszélybe a kisvárdai fesztivál. Több lábon álltunk, bár kétségkívül rövidebbek lettek a lábaink - fogalmazott. Nekem a leginkább az fáj, hogy kimarad a mindig nagy sikert arató, a határon túli színmûvészeti egyetemek elõadásai, produkciói és az ezzel kapcsolatos szakmai programok, work-shopok - magyarázta lapunknak Nyakó, majd hozzátette: az elmúlt években a rendezõk ezen a programon tekinthették meg a végzõsöket, akiknek könnyebb volt leszerzõdniük így az egyes színházakhoz.
Megtudtuk, a Rákóczi stúdió terem azért nem nyílt meg idén, mert közel 3-4 millió forintra lett volna szükség a különbözõ fény- és hangtechnikák felszereléséhez. Az elmúlt években megszokott szabadtéri Fesztiválszínpad kimaradása igazából a város fesztiválhangulatából vett vissza - sorolta tovább Nyakó, de elmondása szerint a szakmát nem érinti annyira a költségvetés megnyirbálása, a versenyprogramok, beszélgetések ugyanúgy zajlanak. ?s reméljük, hogy jövõtõl minden visszatér a régi kerékvágányba - bizakodott Nyakó.
Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy bár kellemes élményekben van részük Kisvárdán, sikere volt az elõadásuknak, érzõdik az, hogy minden a merülési vonalon történik.
Elmondta, hogy a pécsi POSZT-on és a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozón is érezhetõ volt egy bizonyos szintû feszült, várakozásteli hangulat, de ennek ellenére, Nyakó Bélához hasonlóan reménykedve néz a jövõ elé. Az igazgató-rendezõtõl megtudtuk, hogy Szõcs Géza kultúráért felelõs államtitkár a határon túli színházak vezetõinek részvételével szombaton kerekasztal-beszélgetést tart. A beszélgetés témája: a határon túli magyar hivatásos színházak a XXI. század második évtizedében - helyzetkép, problémák és törekvések.
Jelentõs erdélyi részvétel
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a szombatig tartó fesztiválon szinte mindenik erdélyi társulat jelen van. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár címû darabja a fesztivált nyitotta, de Háromszékrõl fellépnek még az M Stúdió mûvészei is, illetve Kézdivásárhelyrõl a Városi Színház társulatának tagjai.
A Szatmárnémeti ?szaki Színház Harag György Társulata Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét, a Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulata Luigi Pirandello Hat szereplõ szerzõt keres címû színmûvet vitték a fesztiválra.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Shakespeare Ahogy tetszik címû vígjátékát és a Zián és Kopik címû bábelõadással utaztak Kisvárdára, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata pedig Csehov Platonovjával A székelyudvarhelyiek Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiáját vitték a fesztiválra, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Carlo Goldoni Hazugját mutatják be, a Csíki Játékszín pedig a Finito-val lépett fel. Az erdélyiek mellett az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek a seregszemlén, de színre lépnek komáromi társulatok is.
Farkas István
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. június 27.

Fõdíjat nyert A velencei kalmár Kisvárdán
Záróünnepség keretében osztották ki szombaton este a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának díjait. A fõdíjat idén is a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak ítélte a szakmai zsûri, W. Shakespeare A velencei kalmár címû elõadásukért, rendezõ: Bocsárdi László. A Nemzeti Erõforrás Minisztériuma által felajánlott további díj összegét a zsûri döntése szerint megosztva kapta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Szabadkai Kosztolányi Dezsõ Színház Urbán András Társulata, elõbbi Platonov (rendezõ: Harsányi Zsolt), utóbbi pedig A kisinyovi rózsa (rendezõ: Urbán András) címû produkciójáért.
Bár idén kissé megnyirbált költségvetéssel rendelkezett a fesztivál, emiatt nem lehettek jelen például a színmûvészeti fõiskolák végzõs diákjainak elõadásai, és a színházi szakma, illetve a média képviselõit is csupán néhány napra tudták fogadni - a szervezõk mégis igyekeztek eleget tenni a vállalkozásuknak. A díjátadón errõl is szót ejtettA a zsûri elnöke, Tasnádi Csaba rendezõ. - Szinte magától értetõdõen van ez a fesztivál, amely nagyon fontos találkozási pont a teljes magyar nyelven játszó színházi szakma számára, egy jófajta közösségi tér, igazi vásár. Az se baj, ha esetleg kevesebb a pénz, és nincsen ingyen babgulyás, mert akkor eszünk a társulatok kínálta menüsorból, és isszuk egymás szavait - jegyezte meg a zsûrielnök. ?rtékelõ beszédében külön köszönetet mondott a Mûvészetek Háza dolgozóinak, akik a háttérben munkálkodva mindent megtesznek, hogy a fesztivál mûködjön, létezzen.
- Köszönet a szakmai beszélgetes fáradhatatlan résztvevõinek, a kritikus kollégáknak, akik sokszor igen keményen és érzékenységet nem tisztelve megmondják a véleményüket, de ez nagyon helyes, hiszen mikor beszéljük ki közös dolgainkat, ha nem itt és ilyenkor. Köszönet a válogatóknak, a Kisvárdai Lapok szerkesztõinek, az abban író személyeknek, akik éjszakákon át dolgoztak, hogy reggel friss lapot tartsunk a kezünkben - hangsúlyozta Tasnádi Csaba. A zsûrielnök végül így összegzett: Bár voltak néha megingások, ezeket õszintén megbeszéltük a szakmai beszélgetéseken vagy este a klubban, de alapvetõen nagyon jó volt látni a fesztivált, és azt, hogy a magyar nyelvû színjátszás milyen erõteljesen tartja magát, és milyen produktumokra képes.
A díjakat Elekes Botond, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium kultúráért felelõs államtitkárának kabinetfõnöke, Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere és Nyakó Béla, a kisvárdai Mûvészetek Házának igazgatója adta át az ünnepségen.
További díjazottak:
Kisvárda város díját a Vajdasági Tanyaszínház kapta, A falu rossza címû elõadásáért (rendezõ: Táborosi Margaréta).
A Kisvárdai Várszínház és Mûvészetek Háza által felajánlott legjobb alakítás díját a szakmai zsûri két színésznek ítélte oda:
- Szakács Lászlónak, Shylock szerepéért (A velencei kalmár, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)
- László Csabának, Trileckij megformálásáért (Platonov, Tompa Miklós Társulat, Marosvásárhely).
A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati díjat idén Benedek Ágnes kapta, a Csíki Játékszín Finito és Csókos asszony címû elõadásában nyújtott alakításáért.
A Kisvárdai Várszínház és Mûvészetek Háza három egyéni díjat ajánlott fel: Bandor ?vának, a Komáromi Jókai Színház Cseresznyéskert címû elõadásában Ranyevszkaja megformálásáért, Mészáros Árpádnak A kisinyovi rózsa címû elõadásban nyújtott alakításáért, és Adriana Grandnak, a Csíki Játékszín Finito címû produkciójának látványvilágáért.
A közönségzsûri által felajánlott díjat a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Portugál címû elõadásában, Csipesz szerepének megformálásáért Barabás Árpád nyerte el, és szintén a közönségzsûri díját kapta a Csíki Játékszín Finito címû elõadása (rendezõ Victor Ioan Frunzã). A Nemzeti Erõforrás Minisztérium több évtizedes kiemelkedõ mûvészi munkájáért ?letmû-díjat adományozott Banka Líviának, az ?jvidéki Színház mûvészének, és Czintos Józsefnek, a Szatmárnémeti ?szaki Színház Harag György Társulat mûvészének.
A szakmai zsûri tagjai voltak: Bicskei István (színész), Nagy Viktor (rendezõ), Nánay István (színikritikus), Proics Lilla (színikritikus), Tasnádi Csaba (rendezõ).
K?LL? KATALIN 
Szabadság (Kolozsvár)

2011. augusztus 17.

Jövő héten kezdődnek a Partiumi Magyar Napok
A tizedik alkalommal megtartott PMN most a szokásosnál hoszszabb, ötnapos lesz. Stier Péter főszervező szerint a fő helyszín most is a város legnagyobb és leghangulatosabb parkja, a Kossuth-kert lesz, itt kapnak helyet a hétvégi események, ugyanakkor számos újdonsággal is várják az érdeklődőket.
Közel 30 ezer résztvevőt várnak az idei, jubileumi Partiumi Magyar Napok (PMN) rendezvénysorozatra, amely egy hét múlva veszi kezdetét. A tizedik alkalommal megtartott PMN most a szokásosnál hoszszabb, ötnapos lesz. Stier Péter főszervező szerint a fő helyszín most is a város legnagyobb és leghangulatosabb parkja, a Kossuth-kert lesz, itt kapnak helyet a hétvégi események, ugyanakkor számos újdonsággal is várják az érdeklődőket. Nagy sikert arattak az idei színházi fesztivál alkalmával a Tűzoltótorony mellett felállított szabadtéri színpadon tartott előadások, ezért a PMN nyitórendezvényét is itt tartják: a Debreceni Csokonai Színház egy operett-összeállítást ad elő augusztus 24-én.
Ugyanitt lép fel másnap a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, mely az Anconai özvegyet játssza Keresztes Attila rendezésében. Rendhagyó helyszínnek számít továbbá az újközpont is, ahol péntek este a Száztagú Cigányzenekar koncertezik majd. Hétvégén a Kossuth-kertben két színpaddal várják nézőket – a nagyobbikon az ismertebb együttesek és előadók lépnek majd fel, kialakítanak továbbá egy szigetet a folkszínpad környékén, ahol a néptáncosok és -zenészek fellépései mellett a látogatók figyelemmel követhetik a gyerekutcában zajló programokat, a népi mesterek bemutatóit, továbbá megkóstolhatják a szatmári konyha remekeit.
A Kossuth-kert péntek esti sztárvendége a Kistehén Tánczenekar lesz, vasárnap pedig Nagy Feró és a Beatrice lép fel. Szombaton az RTL Klubból ismert Polgár Péter és a TV2 Frizbi stand up comedy versenyének győztese, Orosz György szórakoztatja a közönséget, majd a Magna Cum Laude koncertezik. Az újközpontban tartják majd a zárórendezvényeket – augusztus 28-án, vasárnap itt lép fel a Besh o droM együttes, valamint a magyar kortárs népzene nagykövete, a Magyar Köztársaság tisztikeresztjével is kitüntetett Ghymes.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

2011. augusztus 23.

Jubilál a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok
Holnap kezdődik az idén tizedik alkalommal megszervezett Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben. A szervezők azt remélik, hogy a jubileumi rendezvénysorozat sikeresebb lesz az előzőknél, ugyanis jelentősen kiszélesítették a szórakozási lehetőségek palettáját. A tavalyi négy helyett idén ötnapos lesz a fesztivál, melynek keretében négy helyszínen összesen 72 rendezvényt tartanak.
A PMN-t szervező Identitás Alapítvány elnöke, Szőcs Péter tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: az eseménysorozat idei mottója, a Hagyomány és megújulás szellemében a fiataloknak szóló rendezvények mellett kézművesmestereket is felsorakoztatnak, akik mesterségbemutatót tartanak, készülnek továbbá hagyományos szatmári ételek, a hiányozhatatlan jurtában pedig a magyarok történelmével kapcsolatos előadásokat lehet majd hallgatni, valamint készül egy Bem tábornokról szóló fényképkiállítás is. Stier Péter főszervező szerint korábban a 16–25 éves korosztály nemigen talált magának szórakozási lehetőséget a rendezvénysorozat keretében, idén viszont extrémsport-vetélkedőt is tartanak, melyre szombat délután a bmx, a trial és a gördeszkázás szerelmeseit várják.
A Tűzoltótorony melletti szabadtéri színpadon szerdán a debreceni Csokonai Színház operettgálájával startol a rendezvénysorozat, ugyanott lép fel csütörtökön a helyi Harag György Társulat, mely Ruzzante Anconai özvegyét játssza. Ugyanilyen fajsúlyos eseménynek ígérkezik péntek este a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje az új központban felállítandó színpadon. Ugyanitt tartják a zárórendezvényt is, itt lép fel vasárnap este a Besh o droM és a Ghymes. Péntektől vasárnapig gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket a Kossuth-kertbe, ahol a kisszínpadon főleg folk-, illetve gyerekelőadásokat követhetnek figyelemmel a nézők, a nagyszínpadon pedig olyan ismert zenekarok lépnek fel, mint a Magna Cum Laude, a Kistehén vagy a Beatrice. Lesz továbbá kutyásbemutató, sörösládamászó és sakkverseny, halászléfőző verseny, bor- és pálinkakóstolás.
Lovagolni is lehet majd, továbbá egy rekordkísérletet is megtekinthetnek az érdeklődők, a Szatmár megyei környezetvédelmi ügynökség ugyanis arra vállalkozott, hogy összehozza a világ leghosszabb biokalácsát. A szokványos politikai talkshow helyett idén a helyi RMDSZ-es politikusokkal a választóknak egy-egy fröccs mellett lesz lehetőség beszélgetni. Az idei PMN összköltségvetése 120 ezer lej, melyet a megyei és a helyi önkormányzat támogatásából, szponzorok adományaiból, az árusok befizetéseiből, valamint pályázati pénzből fedeznek.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 1.

Szeptemberben kezdi első évadját a Szigligeti Színház
Tegnap óta ismét Szigligeti Színháznak hívják Nagyvárad magyar teátrumát. Czvikker Katalin menedzserigazgató, valamint Szabó K. István, a Szigligeti Társulat, Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat és Miklós János, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójának évadkezdő sajtótájékoztatójával egy időben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács a színház névváltoztatásáról szóló határozattervezetet, amelyet a váradi önkormányzat előző nap hagyott jóvá.
Így ismét Szigligeti Színháznak hívják a magyar intézményt Nagyváradon, amely a magyar színtársulat mellett az említett báb- és tánctársulatot is magában foglalja. A névváltoztatást a színház kezdeményezte, így az évad mottója „111 éves a Szigligeti Színház” – mondta Czvikker Katalin, aki több újdonságról is beszámolt. Szeptember 5–10. között új jegyeladási rendszert tesztelnek: interneten keresztül is válthatnak jegyet az érdeklődők. A páholyok bemutatóbérleteinek ára kissé magasabb lesz, páholytól és helytől függően 150 és 250 lej között változik, ám ezek megvásárlói egy-egy szociálisan hátrányos helyzetű diák bérletét támogatják. Az új évadban 60-80 diák juthat majd el ily módon színházba. Egyébként mind a színtársulat, mind a Nagyvárad Táncegyüttes iskolai programokat is szervez ebben az évadban. Újdonság még, hogy a kisiskolások bérlete egy bábszínházi előadásra (Rómeó és Júlia), a felnőttbérletek pedig egy táncjátékra (Bartók Amerikából) is érvényesek.
Vendégművészek, bérletcserék
„A nagyváradi színház pár éven belül európai színház lesz” – mondta Szabó K. István rendező, a Szigligeti Társulat új művészeti igazgatója, aki részletesen beszámolt az új évadról. Szeptember 14-én rendhagyó helyszínen, a Félixfürdőn az Európa című darabbal (Szabó K. István rendezése) kezdődik az évad, a kőszínházban novemberben lesz az első előadás, Szigligeti Ede Liliomfi című darabját a szatmárnémeti magyar társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila rendezi. Szilveszterkor a Mágnás Miska című operettet a magyarországi Tasnádi Csaba rendezésében láthatja majd a közönség. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával egyébként szorosabb együttműködést terveznek, mondta a társulatvezető, ebben az évadban két darabot játszanak a szatmáriak Váradon bérletes előadásként, Carlo Goldoni Choggiai csetepaté és Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című darabját. Tavasszal Teodor Cristian Popescu rendezi Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című darabját, ebben a debreceni Csokonai Színház művészét, Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznőt is láthatja a váradi közönség. A társulatvezető tavasszal Szophoklész Oidipusz királyát viszi színre, Meleg Vilmos színművész pedig az 50 éve pályán lévő Halasi Erzsébet jubileumi egyéni előadását rendezi, melyet novemberben láthat a közönség, decemberben pedig a 80 éves magyar hangosfilm előtt tisztelegnek.
Bábszínházat, táncjátékot kicsiknek, nagyoknak
Értékközpontú, ugyanakkor rugalmas bábszínházat szeretnének, mondta Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti vezetője. Fontos a rugalmasság, mivel Nagyváradon 1200, Bihar megyében 2400 óvodás és kisiskolás van, ezért mind a kisebbeket, mind a nagyobbakat megszólítanák előadásaikkal. Terveik között szerepel például az úgynevezett baba-bábszínház, melynek keretében tízperces foglalkozásokat tartanának háromévesnél kisebb gyermekeknek és szüleiknek, nagyszüleiknek, de játszóház indítását is tervezik.
Idén öt bemutatóval készülnek, és két előadást tartanak műsoron a korábban játszottakból, újdonság, hogy a bábelőadásokra is külön bérletrendszert vezetnek be mind a megyeszékhelyen, mind vidéken. Az évadot a Paprikajancsi kalandjai című vásári bábjátékkal kezdik a társulatvezető rendezésében, majd Rómeó és Júlia történetét elevenítik meg Tóth Tünde rendezésében.
Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét a Váradon már jól ismert magyarországi rendező és dramaturg, Rumi László és munkatársa, Buda Ferenc állítja színpadra novemberben. Februárban a Háry János című előadást Lélek Sándor Levente rendezi, és akár felnőtteknek is ajánlják a májusban bemutatandó Tabula Rasa című nonverbális előadást a magyarországi Bartal Kiss Rita rendezésében. A Nagyvárad Táncegyüttes novemberben mutatja be Bartók Amerikából című táncjátékát, melyet a zeneszerző születésének 130. évfordulója alkalmából állít színpadra László Csaba koreográfus-rendező – mondta el Miklós János művészeti vezető. Tavasszal a jövőre tízéves fennállását ünneplő táncegyüttes nagyszabású produkcióra készül. Amatőr táncegyüttesek bevonásával, Az fényességnek diadaljáról címmel a városalapító Szent László király emléke előtt tisztelegnek majd Kádár Elemér rendezésében.
Fried Noémi Lujza. Krónika (Kolozsvár)

2011. október 7.

Gyergyói kollokvium: három éjjel, három nap
Megfeszített munka a színfalak mögött, szórakoztató és mélyen a lélekbe fúró előadások a színpadon, vastaps és elégedett nézők a termekben: az erdélyi kisvárosban zajló esemény mondhatni nemcsak a helyi színházkedvelő közönség, de az egész régió kultúrtörténetét jelentősen alakítja.
Megfeszített munka a színfalak mögött, szórakoztató és mélyen a lélekbe fúró előadások a színpadon, vastaps és elégedett nézők a termekben: az erdélyi kisvárosban zajló esemény mondhatni nemcsak a helyi színházkedvelő közönség, de az egész régió kultúrtörténetét jelentősen alakítja. Egy hete kezdődött el az erdélyi színjátszás legjobbjait felvonultató rendezvény Gyergyószentmiklóson, a rendezvény azonban mit sem veszített lendületéből és napról napra növeli népszerűségét.
Az utolsó három nap programjában olyan előadások is szerepelnek, amelyek már több díjat is begyűjtöttek.
Ma 17 órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Mellékhatások című darabot mutatja be, mely Woody Allen nyomán készült. 19 órától a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című nagyszínpadi előadással lép színre. Az estet a P.U.L.B. , azaz a Próba Után Lacikánál Borozunk nevű együttes koncertje zárja.
A holnapi program szerint 16.30-tól felolvasószínházat tart Csuszner Ferencz: Cifra virrasztás címmel, ezt követően pedig 19 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Visky András: Megöltem az anyámat című darabját láthatja a nagyérdemű. A színházi előadások sora 21 órától a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásával zárul: a több díjat is kiérdemelt Egressy Zoltán: Portugál című előadás most Gyergyószentmiklóson is megtekinthető lesz.
A fesztivál utolsó napja gálaműsorral ér véget: a záró gálaünnepségen díjazásra kerül a legjobb előadás, legjobb rendezés, legjobb női és férfi szereplő, illetve a közönség és a zsűri tetszését leginkább elnyerő előadás. Ugyanakkor lapunk díjazni fogja a legjobb fiatal színésznőt. Az Új Magyar Szó díját Zsehránszky István színikritikus, lapunk munkatársa, a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium zsűrijének tagja fogja átadni. Az est fénypontja lesz továbbá Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duókoncertje.
Csibi Márti
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 10.

Közlemény
Október 5-én Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokvium alkalmával találkoztak az erdélyi magyar színházak képviselői, valamint a magyarországi színházi szakma kiemelkedő személyiségei: Márta István, a POSZT művészeti vezetője, Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója, Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke, Horányi László, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke.
A tanácskozás célja, Béres László, a kollokvium házigazdája kezdeményezésére, Gáspárik Attila előterjesztése alapján egy olyan erdélyi magyar szakmai színházi szövetség alapítása, amely felvállalja a régió színházművészete sajátos érdekeinek képviseletét országos, Kárpát-medencei és egyetemes magyar viszonylatban. A tanácskozás résztvevői kinyilvánították egyetértésüket a Romániai Magyar Színházi Szövetség létrehozásával.
A résztvevők megalakították a kezdeményező testületet, amely a szervezet alapszabályzatának kidolgozására hivatott. A jelenlevők a kezdeményező testület figyelmébe ajánlották, hogy olyan intézményes keretet dolgozzanak ki, amely biztosíthatja az önálló entitást képviselő erdélyi színjátszás minőségi kiteljesítését, a régió kultúrájában minőségteremtő transzkulturális lehetőségek kihasználását, az egyetemes magyar kulturális integráció megvalósítását. Kidolgozták a szövetség létrehozásához szükséges ütemtervet.
A közlemény aláírói:
Balázs Attila – Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár; Béres László – Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós; Bodó Ottó – szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat; Deák Gyula – Háromszék Táncegyüttes, Sepsiszentgyörgy; Gáspárik Attila – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat; Kolcsár József – Kézdivásárhelyi Városi Színház; Nagy Pál – Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely; Nótáros Lajos – Aradi Kamaraszínház; Pál Attila – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat; Parászka Miklós – Csíki Játékszín, Csíkszereda; Sebestyén Aba – Yorick Stúdió, Marosvásárhely; Szabó K. István – Szigligeti Színház, Nagyvárad; Szilágyi-Nagy Sándor – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy; Zakariás Zalán – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy. Népújság (Marosvásárhely),

2011. október 11.

Szigligeti-ünnep Szigligetivel
Új reményekkel, új struktúrában, új szemlélettel és felújított épületben hirdet ünnepi évadot Szigligeti Ede 1849-ben írt Liliomfijával a nagyváradi Szigligeti Színház, a kőszínház 111 éves évfordulóján.
Új struktúráját és 111. évfordulóját ünnepelve stílszerűen névadója, Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékával nyitja meg kapuit a nagyváradi Szigligeti Színház október 15-én, szombaton 19 órától. „Az ünnepi évad alkalmából tematikus naptárral, a társulatokat bemutató kiadvánnyal, kiállítással készülünk” – számolt be a tervekről Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója tegnapi, színháznyitó tájékoztatóján.
Értékvesztett „Liliomfik”
„Új korszak kezdődik a Szigligeti Színház számára, egy olyan korban, amelyben minden vidéki színháznak meg kell találnia saját magát, saját szemléletét, ez az Európai és a Világszínházak kötelessége” – mondta a sajtótájékoztatón Keresztes Attila a Liliomfi meghívott rendezője.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának művészeti igazgatója hangsúlyozta: 111 év alatt nagyot fordult a világ, és óriásit változott a társadalom, így „a mai Liliomfi nem lehet ugyanaz a Liliomfi mint egykoron, örökösen ciklikusan ismétlődő és új problémákra is reflektálnia kell”.
Keresztesi szerint a Liliomfi lényegében a színész és a társadalom viszonyát ábrázolja, a színészet dicséretét jelenti egyfajta, jó értelemben vett irónia által, mellyel a színész az őt körülvevő világhoz viszonyul. „A színészek egykoron nagyon sanyarú sorsúak voltak, amikor a társadalom még nem ismerte el a színművészet értékét, mára pedig ismét arra a sorsra jutottak, ugyanis a társadalom hajlamos ismét kevésbé értékelni a művészeteket” – fogalmazott a rendező.
Van kereslet a társulatra
Szabó K. István, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója elmondta, dolgoznak azon, hogy a régi rossz hírnevük eltűnjön végre, ugyanis sokan elrettentő példaként hozzák fel a nagyváradi színjátszást. Ennek ellenére azonban az áldatlan, „kint ragadt” körülmények között is születtek igen értékes és érdekes produkciók, hangsúlyozta Szabó.
Czvikker Katalin az idei évad anyagi vonatkozásairól is beszámolt – elmondása szerint a színház 2,7 millió lejt kapott a megyei tanácstól személyzeti, 300 ezer lejt pedig egyéb költségekre. Mint megtudtuk, a színház eddig közel kétszáz bérletet értékesített, az online jegyvásárlásnak köszönhetően pedig sok határon túli látogatója is van a társulatnak.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a váradi magyar színház a prefektusi gáncsoskodások ellenére február 27-én önállósodott – az új intézmény magában foglalja a bábos Lilliput Társulatot és a Nagyvárad Táncegyüttest is. A Iosif Vulcan Színházhoz a Crişana Táncegyüttes és a bábszínház román társulata, az Arcadia került
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. november 14.

Nyílt levelekben vitatkoznak a szatmárnémeti színészek
Lőrincz Ágnes Keresztes Attila védelmére kel, Bessenyei István pedig nyugalomra inti a feleket, arra kérve mindenkit, legalább az évadot vigyék végig.
Nyílt levelekben vitatkoznak egymással a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagjai: Nagy Csongor, a társulat egyik sztárszínészének csütörtöki levele után – amelyben kifejti, hogy az anyagi problémákon túlmenően is komoly gondok vannak a színházban, és hogy Keresztes Attila művészeti vezető nem hajlandó a gondokkal foglalkozni – most újabb két színész fordult a sajtóhoz.
Lőrincz Ágnes, aki 2001-től öt évig a társulat művészeti vezetője volt, Két év, amitől több lettem című levelében pártfogásába vette Keresztes Attilát, Bessenyei István, a trupp rangidős színművésze pedig arra inti a vitázó feleket, hogy higgadtan gondolják át a problémákat, és arra koncentráljanak, hogy legalább az évadot lehessen a kezdeti felállással végigvinni.
„Azt gondolom, hogy ami a színházunkban és a színházunk körül most történik, az a minőség és művészi színvonal elleni puccs. Most Keresztes Attilán próbálja elverni a port, mind a politika (ami nem lep meg), mind a kollégák, akik talán saját félelmeiket, önmagukkal való elégedetlenségüket próbálják igazolni, leplezni ezáltal. És bár elég sok mindent megértem már, igazgató is voltam a társulatnál, szóval tudom, kitől mi várható – most mégis meglepetés ért – írja Lőrincz Ágnes. – Mindenki elismeri Keresztes Attila érdemeit, a színházban általa létrejött minőségi változást, de ugye hát ez nehéz, fáradságos, gyötrelmes egyeseknek – másoknak meg túl sokba kerül.”
A színművész elismeri, hogy valóban gondot jelentenek az alacsony fizetések, de szerinte ebben Keresztes nem hibás, emiatt az önkormányzatot okolja. „Ami a pénzt illeti, hát az valóban kevés. Megalázóan kevés. Olvasom, hogy nincs törvényes lehetőség. Van, uraim! Van! És van olyan önkormányzat is (feleekkora városban is), ahol áldoztak a kultúrára, a színházra, és a színészek megkapták a színházi törvény által engedélyezett legmagasabb fizetéseket” – írja. „Őszintén drukkoltam érte, hogy ennek a fiatalembernek sikerüljön, hogy legyen ereje, kitartása és bátorsága végigvinni azt, amit nekem sem sikerült – de amiben őszintén hiszek. Mert szakmai tudása az van, nem kétséges” – olvasható Lőrincz Ágnes levelében.
Bessenyei István szerint „az évadnak mennie kell, az előadásokat az elsőtől az utolsóig le kell játszani, a műsortervet végig kell vinni annak, aki eltervezte és felépítette, azokkal a színészekkel, akikre a szerepeket kiosztották”. „Ez az egész botrány lassan a színház ügyének árt, a társulatot emészti fel, és a kollégák munkáját veszélyezteti” – írja a társulat legidősebb aktív színésze, aki szerint az évadtervet akkor is teljesíteni kell, ha magánemberként nem tudnak megegyezni a felek, aztán évad végén eldöntheti a társulat, hogy kinek kell mennie.
„Most itt van ez a helyzet. Elmentetek, és recseg-ropog minden. Az egész évad veszélyben forog. A tömeg pedig skalpot akar – a Keresztes skalpját. Természetes is, mert a néző, aki rajong értetek, és nem látja át a belső működést, a kockázatokat, ki másra is mutathatna rá, mint a főnökre?” – üzeni Bessenyei a két felmondott kollégájának, Nagy Csongornak és Rappert Gábornak, rámutatva, hogy nem egyedül Keresztes felelőssége a béke és nyugalom biztosítása. „Tegyétek félre most a személyes gondokat, a szakmai sértettséget, a pénzügyeket mindhárman, és jussatok megegyezésre” – javasolta a két színésznek és a művészeti vezetőnek Bessenyei István
Krónika (Kolozsvár)

2011. november 17.

Sajtónyilatkozat
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek.
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek, amely reményeink szerint pontot tehet ennek a szomorú, és mindenki számára ártalmas ügynek a végére, annak érdekében, hogy a továbbiakban háborítatlanul folytathassuk a munkánkat, a színház pedig arról szóljon, amiről szólnia kell: közös alkotásról, színészek és közönség találkozásáról, jó előadások létrehozásáról.
Valamennyiünket szomorúsággal töltött el, hogy két nagyszerű színészkollégánk, Nagy Csongor Zsolt és Rappert Gábor elhagyja társulatunkat, ahogyan a nyáron felmondott, tudomásunk szerint főként anyagi okokból külföldre távozott két kolléga hiánya is.
Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort valamennyien épp oly fontos, tehetséges és nagy szakmai tudású alkotótársaknak tartjuk, mint a sajtóban oly sokszor támadott művészeti igazgatónkat, Keresztes Attilát, akinek két évados munkája nyomán társulatunk számos szakmai elismerésben részesült, és a legrangosabb romániai magyar színházak sorába emelkedett.
Ugyanakkor nehezen érthetnénk egyet azzal, hogy kollégáink évad közben hagyták ott társulatunkat: az ilyen lépés valamennyiünkre súlyos terheket ró.
Egy színtársulat mindig zárt alkotói munkaközösség. Legfontosabb döntéseit – a saját jövőjét illetően is – társulati gyűlések során hozza meg, nem pedig a sajtónyilvánosság előtt. Társulatunk három ízben is tartott társulati gyűlést, még azelőtt, hogy a probléma, magukat megnevezni nem kívánó személyek révén kiszivárgott volna a sajtóba. Ezeken a gyűléseken mindkét kollégánk részt is vett. A gyűléseken elhangzottak számos részlete már ismertté vált a különböző sajtóorgánumokon keresztül a város nyilvánossága előtt – köztük az a tény is, hogy a művészeti igazgató felajánlotta felmondását arra az esetre, ha ez maradásra bírja Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort. Ezt a felajánlást a felmondott kollégák nem fogadták el.
A társulati gyűléseken megszületett döntések értelmében, valamint a szakmánk írott és íratlan szabályainak szellemében, a továbbiakban zavartalanul szeretnénk folytatni alkotómunkánkat, a jelenlegi felállás és társulati összetétel szerint, beleértve a művészeti igazgatót, Keresztes Attilát is – miközben felmondott munkatársainkat bármikor készek vagyunk őszinte kollegiális tisztelettel és szeretettel visszafogadni soraink közé.
Két vezető színész hirtelen távozása rányomja bélyegét bármely társulat életére és hangulatára, és megingathat egy egész évadot. Egy művészeti igazgató meggondolatlan eltávolítása azonban romba is döntheti azt.
A fentiek jegyében arra kérjük a sajtó képviselőit, a helyi politikumot és a közönséget, biztosítsák számunkra a tisztességes alkotómunkához szükséges nyugalmat és háborítatlanságot azzal, hogy elhamarkodott döntések, aláírásgyűjtések, levelek és sajtónyilatkozatok helyett, továbbra is látogatják előadásainkat, a tőlük megszokott szeretettel bátorítva megfogyatkozott társulatunkat a további színvonalas, kitartó alkotómunkára.
Tisztelettel,
Lőrincz Ágnes színész
Bessenyei István színész
István István színész
Nagy Orbán színész
Gaál Gyula színész
Gál Ágnes színész
László Zita színész
Zákány Mihály színész
Galló Ernő színész
Némethy Zsuzsa színész
Varga Andrea színész
Boros Csaba színész
Nagy Anikó bábszínész
Bandura Tibor bábszínész
Bandura Emese bábszínész
Bessenyei Gedő István dramaturg
Balogh Attila rendező
Bodó A. Ottó dramaturg
Stier Péter ügyvezető igazgató
Végh Balázs irodalmi titkár
Tamás Ágnes művészeti titkár
erdon.ro



lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 391-403




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék