udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
430
találat
lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 ... 421-430
Névmutató:
Mihai Viteazul (Mihály vajda)
2013. december 2.
December 1-jén Verespatakért, a monarchiáért és Besszarábiáért is tüntettek Gyulafehérváron
Kifütyülték Gyulafehérváron a december elsejei román nemzeti ünnepre odalátogatott kormányképviselőket a verespataki beruházást ellenző tüntetők.
A Mediafax szerint a mintegy kétezer fős ünneplő tömegben több száz, a Verespatak-beruházást ellenző is volt, akik fütyülni és hurrogni kezdtek, amikor a kormány és a politikai pártok képviselői megkoszorúzták Mihai Viteazul szobrát.
Gyulafehérváron az ünnepségek már szombaton megkezdődtek, és már az elejétől sem voltak mentesek a demonstrációktól: mintegy 300 fiatal a Moldovai Köztársasággal való egyesülést követelte „Besszarábia Románia!” és „Besszarábia román föld!” feliratú táblákkal.
Gyulafehérváron jelen volt egy monarchiapárti csoport is, amely az ünnepségen a királyi család portréival vonult fel, és időnként azt skandálja: „A monarchia menti meg Romániát!”.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)2013. december 5.
Brutális megszorítások várnak a tanügyre
Osztály- és iskolaösszevonásokat, létszámcsökkentést és bérlefaragást kénytelenek végrehajtani a romániai iskolaigazgatók amiatt, hogy az oktatási tárca nem hajlandó többletfinanszírozást biztosítani azon tanintézeteknek, ahol a fejkvóta nem fedezi a béralapot. A megszorítások jellemezte tanügyi átszervezés tömbvidéken is hátrányosan sújthatja a magyar oktatást.
„Az iskolaigazgatók abszolút szabadságot kapnak: azt rúgnak ki, akit akarnak” – értékelte a Krónikának Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola igazgatója a hazai oktatásban jövő tanévtől várható drasztikus átszervezést. A 2014/2015-ös tanévtől ugyanis osztály- és iskolaösszevonások, tömeges elbocsátások várhatók, miután az oktatási minisztérium bejelentette: nem hajlandó többet finanszírozni azon iskolák költségeit, ahol a fejkvóta nem elegendő a béralap biztosításához.
A tanfelügyelőségeknek az iskolaigazgatókkal közösen stratégiát kell kidolgozniuk a bérek biztosítására. Bár az iskolák kezelőiként ebbe az önkormányzatok is bepótolhatnának, a törvény nem kötelezi őket erre. A magyar szakemberek abban bíznak: a kisebbségi oktatás nem szenved kárt az átszervezés során, a szórványban a szaktárca továbbra is biztosítja majd a magyar iskolák működéséhez szükséges pénzalapot.
A minisztérium harmadik éve kísérletezik a diáklétszámot alapul vevő normatív finanszírozási rendszerrel. Bár az elmúlt években igazgattak rajta, soha nem annyit, hogy elegendő legyen, magyarázta a Krónikának Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint a fejkvóta eddig sem volt elég a béralapra, ám a szaktárca minden pénzügyi év végén pótolta a hiányzó összeget.
„Rájöttek, hogy a rendszer helyenként túlméretezett, sok pénz elfolyik, hiszen a kis létszámú osztályok mellé is óvónő, tanító kell, ott is szükség van takarítónőre, kisegítő személyzetre” – magyarázta Keresztély Irma. Mint mesélte, az elmúlt hónapban 21 megye főtanfelügyelőjét hívatta Remus Pricopie tanügyminiszter, melyek rosszul állnak a béralap biztosításával. Mindeniknek be kell mutatni egy stratégiát, hogy milyen intézkedéseket foganatosít a béralap csökkentése érdekében. „Ezt egyik napról a másikra nem lehet megoldani, az ésszerűsítésre a következő tanévtől kerül sor” – mondta főtanfelügyelő.
Nagyobb osztályok, egységesített bérezés
Kovászna megyében 20 százalék hiányzik a béralapból. „A tanügyi törvény szerint minden közigazgatási területen legalább egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának kell működnie. Gond ott van, ahol több működik. Például Sepsiszentgyörgyön minden iskolában van román tagozat, ám egy osztályban 10–12 gyerek van. A román közösségnek el kell döntenie, hogy milyen iskolahálózatot akar, ám azt mindenkép gazdaságosabbá kell tenni” – magyarázta a főtanfelügyelő hozzátéve, hogy a csupán egyetlen iskolával rendelkező településeken alanyi jogon jár az anyanyelvi oktatás.
Keresztély szerint Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen túlméretezett az iskolai hálózat, ezért át kell gondolni a beiskolázási tervet. Jövő tanévtől például legkevesebb 25 fős létszámmal működhet egy napközis csoport, holott jelenleg tíz gyerekre jut egy óvónő. Ezzel az összevonással a megye öt városában 30 óvónői állás szűnik meg, mondta. Hozzátette, a középiskolák igazgatóival is tárgyaltak, és a kisebb létszámú iskolákból nagyobbakba irányítanak át tanárokat.
Hargita megyében az igazgatók bérének egységesítésével, osztályok összevonásával és az opcionális tantárgyak óraszámának csökkentésével próbálnak eleget tenni az új kihívásoknak – döntöttek a tanfelügyelőség csütörtöki vezetőtanácsi ülésén. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő szerint arról is határoztak, hogy az iskolák nem hosszabbíthatják meg a kisegítő személyzet alkalmazására kötött ideiglenes szerződéseket anélkül, hogy azokat a tanfelügyelőség ellenőrizné. Több iskola esetében megvizsgálták az alacsony létszámú osztályok összevonásának lehetőségét, de végül csak egy csíkszeredai szakközépiskolában vonnak össze osztályokat. Bartolf Hedvig elmondta, az oktatási minisztérium is költségcsökkentő rendeletet kiadására készül, ezeket is alkalmazniuk kell.
Nem elég a fejkvóta
„A legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem megfelelő a normatíva értéke, illetve a korrekciós szorzó sem a kisebbségi, sem a többségi oktatás esetében” – szögezte le Keresztély Irma, aki ezt memorandumban jelezte az oktatási miniszternek. Amikor az angol modellt átvették, kiszámolták, hogy egy gyerek után mennyi pénz jár, ami fedezi a bér- és egyéb költségeket. A tanügyi törvény szerint minimum 300 gyerekkel lehet működtetni egy tanintézetet. A Kovászna megyei tanfelügyelőség kétezer feletti létszámmal működő iskolákban modellezte le, hogy esetükben sem elég a fejkvóta a béralapra.
„A Székely Mikó Kollégiumban és a Mihai Viteazul Főgimnáziumban az iskolák és a tanfelügyelőség párhuzamosan végezték el a számításokat és azonos eredményre jutottunk: a fejkvóta nem elég. Számításaink szerint, ha Kovászna megyében 200 személyt leépítünk a tanügyi rendszerből, akkor is csak 2 százalékot spórolunk a béralapon. A 20 százalékos hiány így 18-ra csökken” – magyarázta Keresztélt Irma.
Szabad kezet kaptak az igazgatók
Kolozs megyében csütörtökön hívatták a tanfelügyelőségre az átszervezés kapcsán az iskolaigazgatókat. Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgató a Krónikának elmondta, úgy tudja, a magyar iskolák közül egyedüliként őket nem rendelték be, a kollégium ugyanis nem küzd létszámgondokkal.
Lakatos András, a szórványkollégiummal is rendelkező kalotaszentkirályi Ady Endre Iskola igazgatója, aki maga is részt vett a megbeszélésen elmondta: eddig a tanárok és a kisegítő személyzet bérezését szabályozó normarendszer úgy működött, hogy a nagy létszámú iskoláknál a fejkvóta alapján felhalmozódott többletforrásokat átcsoportosították a kisebb tanintézetekhez, hogy fedezni tudják a bérköltségeket. „Most közölték velünk, hogy 2014-től ennek vége, az állam megtartja a pénzt magának és inkább megint a tanügyön rúg egyet” – fogalmazott az igazgató.
Mint magyarázta, a szaktárca a tanintézetekre bízza, hogyan gazdálkodnak a nekik járó forrásokkal, eldönthetik, hogy osztályokat vonnak össze vagy a személyzetet építik le. Az önkormányzatok elvileg megkímélhetnék az iskolákat a radikális intézkedésektől, feltéve, ha a költségvetésük ezt lehetővé teszi. De Lakatos András szerint ez még abban az esetben is kérdéses, ha az önkormányzat kellőképpen tehetős, ugyanis a törvény ezt nem szabályozza. „Senki nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy az önkormányzatok segíthetnek-e a bérek kifizetésében” – mutatott rá az igazgató. Kifejtette, tárgyalt már az önkormányzattal, amely meg szeretné menteni az iskolát, azonban nem tudni, hogy lesz-e erre lehetőség.
Kalotaszentkirályon a fejkvóta alapján járó forrásokból a bérköltségek egyötödét nem tudják finanszírozni, szórványkollégiumként ugyanis bentlakást is működtetnek, így a kisegítő személyzet is nagyobb. Ez az egyedüli állami finanszírozású szórványkollégium, a többit alapítványi forrásokból tartják fent, részletezte Lakatos. Ráadásul az egy bentlakó után járó állami támogatás mindössze napi öt lej, ami nevetségesen kevés ahhoz képest, hogy mennyibe kerül az étkeztetése. Ugyanakkor a törvény előírja, hogy a szállás ingyenes, vázolta a helyzetet. Kérdésünkre elmondta: attól függ, hogy hány embertől kénytelen megválni, hogy csak a kisegítő személyzetnek mond fel, vagy tanerőknek is. „Az a kormány papol, miközben nem tartja tiszteletben a tanügyi törvényt, amely előírná, hogy a bruttó nemzeti össztermék 6 százalékát kellene az oktatásra fordítani” – bírálta az intézkedést Lakatos András.
Király András: ki kell állni!
Az államnak jelenleg ennyi pénze van a közoktatás fenntartására, ám megteremtette a lehetőséget, hogy az iskolák több helyről vonjanak be forrásokat, a fenntartó önkormányzat például a pedagógusok fizetésébe is bepótolhat – mutatott rá lapunknak Király András oktatási államtitkár. Bár a kis létszámú osztályok miatt a kisebbségi oktatás van a legjobban kitéve az átszervezés veszélyének, az államtitkár szerint ez nem szenved kárt. Mint mondta, ezt Remus Pricopie tanügyminiszter is megígérte a héten, amikor az RMDSZ parlamenti frakcióinak oktatási szakembereivel találkozott.
Az államtitkár kifejtette, a miniszériumnak az a kérése, hogy a nagyvárosokban, ahol több tanintézet működik, igyekezzenek ezeket úgy racionalizálni, hogy a közeli iskolákban ne legyen mindössze 14 gyerek osztályonként. „Remélem az oktatási hálózatunk a következőkben is fenntartható lesz, a szórványtelepüléseken annyi gyerekkel kell működnie az iskolának, ahány van. A közösség képviselőinek, az iskolák vezetőinek, az érdekvédelmi szervezet tagjainak nyugodt érvekkel ki kell állniuk és kérniük a törvényes jogok biztosítását” – jelentette ki Király András, rámutatva: azzal kell érvelni, hogy a létszám alatti osztályok, iskolák a módszertan alapján a minisztérium hatáskörébe tartoznak.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2013. december 7.
In memoriam Szabó Csaba
2013. december 14-én délután 5 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában különleges, az egyetem 1963–1987 közötti korszakának egyik meghatározó tanáregyéniségére, Szabó Csaba zeneszerzőre, az intézetben beszédtechnikát és zenei ismereteket oktató adjunktusra emlékeztető kötet bemutatására kerül sor.
Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ akár Marosvásárhely zenei életének kiemelkedő személyiségeként, akár a színészképzés korszerűsítésének egyik jelentős képviselőjeként egyaránt számot tarthat az utókor tiszteletére, magas szintű értékelésére.
Az egyetemen található hivatalos dokumentumok szerint Szabó Csaba számára 1963. október 1- jétől állította ki a munkakönyvet a személyzeti osztály, helyettes adjunktusi beosztásban. Ezt követően 1964. október 1-jétől a helyettes jelzőt a törvényben előírt egy év leteltével eltörölte a hivatal, s véglegesített adjunktusa lett az intézménynek. 1966. október 1-jétől a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes karmesterének nevezték ki másodállásban, azonban továbbra is teljes katedrája maradt a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1987. szeptember 15- én szakadt meg adjunktusi beosztású alkalmazása, miután a kommunista diktatúra törvényei értelmében a kitelepedést kérvényező egyének nem taníthattak romániai oktatási intézményekben. 1988-tól 2003-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán folytatta zenepedagógusi pályáját, melynek során elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója jelentette számára a legfontosabb iránymutatást.
A színészképzésben eltöltött negyedszázad során jelentős mértékben járult hozzá a beszédtechnika, a hangképzés és a színpadi beszéd oktatásának tudományos alapokra helyezett korszerűsítéséhez, valamint a zenei ismeretek és énekhangképzés kifejlesztéséhez; addig ezeket a diszciplínákat inkább tapasztalati alapokra építve oktatták az intézetben közreműködő tanárok.
Muzsikusi munkásságát tekintve elmondhatjuk, hogy Szabó Csaba egész élete, egész életműve "harcos" küzdelem a magyarság megmaradásáért és művelődéséért, a magyarság zenekultúrájáért: beleértve zeneszerzői, zenetudósi és zenepedagógiai tevékenységét is. Zeneszerzői és tudományos érdeklődése egyaránt szülőföldje magyar népzenei és zenetörténeti hagyományához kötötte: Marosvásárhelyt a Franz Schmidt-tanítvány Trózner József, majd Kolozsvárott a Gheorghe Dima Zeneakadémián a Kodály-tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János növendékeként elkötelezett kutatója és művelője erdélyi nemzeti hagyományainknak. Seres András etnográfussal közösen 1991-ben megjelentetett Csángómagyar daloskönyve és az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című, 1999-ben a Magyar Művészeti Akadémia által a millenniumi pályázaton Arany Díjjal jutalmazott tudományos gyűjteménye örökre beírta a nevét a magyar zenekultúra történetébe, a magyar örökség aranykönyvébe.
Zeneszerzői életműve tematikai és műfaji szempontból rendkívül sokrétű, stílusában igen sokszínű. Az avantgárd új asszociatív zenei nyelvét a magyar zene harmóniás fundamentumába ágyazta. Vokális művei – a gyermekkarok játékosságától, vidámságától (Csingi-lingi reggelek) vegyes karainak drámaiságáig (Kőműves Kelemen) ívelnek, sajátos kórustechnikai megoldásokkal. Vokális-szimfonikus alkotásai – a Szent Márton-mise és a Szent Cecília-mise, miként a részben ide sorolható Passacaglia Kájoni János Székely miséjének Kyrie eleison dallamára című darab – a magyar evangéliumi zeneművészetnek talán legszentebb teljesítményei közé tartoznak. Szőllősy András Szabó Csaba zeneszerzői életművéről írt szavait a kötet előszavának írója idézi: "Ez a gyémánt kétféle ragyogást sugároz: a korszerűségét és az időtlenségét."
S ha majd egyszer, nem távoli időben, képes lesz valaki megírni az erdélyi magyar zenekultúra történetét, Szabó Csaba életművét a legfényesebb lapokra helyezheti el.
A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság nemes feladata lehet az elkövetkező időkben az erdélyi magyar zenetörténet kutatásainak összefoglalása és közreadása a XVIII. századtól Seprődi János munkásságán át egész Szabó Csabáig – és tovább. Hiszen minden sovinizmus nélkül igaz lehet Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének üzenete a XVIII. és XIX. század fordulójáról: "Itt van a legvégső oltára Pallasnak, Az emberiségnek, a csínosodásnak…" – napjainkig érő nemzeti elkötelezettség.
A bemutatásra kerülő kötet példaértékű alapossággal tekinti át Szabó Csaba életútját, művészi és pedagógusi pályáját. Az életmű fejezeteit különböző szerzők tollából olvashatjuk: Láng Gusztáv életrajzi vázlatát, a marosvásárhelyi évekről Csíky Csaba és Kovács Levente tanulmányait. Angi István, Pávai István és Elekes Márta írásai a zeneszerző műhelyébe kalauzolják az olvasót, a szombathelyi évekről Köteles György közöl átfogó szintézist.
A kötetet Ittzés Mihály és Szabó Péter szerkesztették. A kottagrafika Kocsis Tamás munkája. A borítóterv, a tipográfia, a tördelés az Írisz Repro Stúdióban, Kecskeméten történt. Felelős kiadó a Cellissimo Bt. ügyvezetője, Budapest, 2013. Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Nyomdai Kft., Budapest. Felelős vezető: dr. Tomcsányi Péter. Az előszót Tóthpál József jegyzi.
A kötetben az életművet átfogóan bemutató, gazdag dokumentációs anyag található, Szabó Csabáné Szánthó Klaudia és Szabó István válogatásában és összeállításában. A művész hagyatékának és szellemiségének ápolója a halála óta elmúlt évtizedben a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság. A függelékben dokumentumok, interjúk, nyilatkozatok, kritikák, beszámolók, levelek, nekrológok, megemlékezések, valamint Szabó Csaba műveinek (zeneművek, irodalmi művek, hangfelvételek) jegyzéke található.
A könyvbemutatón több tanulmány szerzőjével (Csíky Csaba, Elekes Márta, Pávai István – aki vetítéssel egybekötött előadás keretében méltatja Szabó Csaba népzenével kapcsolatos munkásságát) találkozhat az érdeklődő közönség, jelen lesznek Szabó Csaba családjának tagjai, özvegye és fia, valamint volt tanárkollégák, tanítványok. Csíky Csaba összeállításában elhangzik néhány, Szabó Csaba által szerzett kórusmű és zongoradarab (Ávéd Éva előadásában). Az esemény mediátora Kovács Levente.
Kovács Levente
Népújság (Marosvásárhely)2013. december 8.
Új székházat építenek a reformátusok
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) pénteki közgyűlésén elvi beleegyezését adta ahhoz, hogy a püspökség új székházat építsen Nagyváradon a Sulyok István utcán.
A püspökség tervét Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos ismertette a küldöttekkel: 2008-ban a királyhágómelléki és az erdélyi református egyházkerület közös nyugdíjpénztára a nagyváradi Sulyok István utcán 1.063.000 euróért megvásárolt egy 3100 négyzetméteres telket, ahol korábban bútorgyár működött. A nyugdíjpénztár terve az, hogy a telek egy részén egy 42 személynek otthont nyújtó három emeletes öregotthont építsen, és ugyanabban az ingatlanban hat, egyenként kétszobás lakást is kialakítanak, melyeket nyugdíjba vonuló lelkészek használnának. Ugyanitt a KREK megvásárolna a nyugdíjpénztártól 175 ezer euróért 700 négyzetméternyi telekrészt, és mintegy 300 ezer euróból új, két szintes püspöki székházat építene. Farkas Zsolt elmondta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) egymillió euróért megvásárolta az egyházkerülettől a Zárda (Mihai Viteazul) utcában lévő „kis Lorántffy” épületét, a pénz teljes összege a szerződés értelmében december 15-ig kell eljusson a KREK-hez. Ennek a pénznek egy részéből építenék meg az új székházat. Az előadótanácsos kiemelte azt is, hogy a püspökség jelenleg az igazgatótanács Kálvin utcai ingatlanában működik, mely azonban nem a püspökség tulajdona, hanem bérli azt a Nagyvárad-újvárosi egyházközségtől, míg a KREK központi épületét a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) bérli, ami azt jelenti, hogy az egyházkerületnek gyakorlatilag nincs saját székháza.
Vita
A nyugdíjpénztár által építendő öregotthon és a lelkészlakások tervével kapcsolatban nem hangzottak el ellenvetések a közgyűlésén, de annál több aggály fogalmazódott meg az új püspöki székház építése kapcsán. A terv ismertetése után a közgyűlés tagjai közül többen szóvá tették azt, hogy teljesen váratlanul tártak eléjük egy ilyen nagy horderejű ügyet. Többen is emlékeztettek arra, hogy amikor szóba került a Zárda (Mihai Viteazul) utcában lévő ún. „kis Lorántffy” épületének az eladása, akkor az volt az elképzelés, hogy az eladásból befolyó pénzből egy olyan multifunkcionális ingatlant épít az egyházkerület, amely bevételt is biztosít számára. Volt aki megjegyezte, hogy a PKE is építkezni fog, vagyis felszabadulhat az egyházkerületi székház, ahová visszaköltözhet a püspökség, tehát nincs értelme új székházat építeni. Elhangzott az az ellenvetés is, hogy az egyház tervezi egy kórház építését is, márpedig az egyházkerület két ekkora beruházást nem tud egyszerre megvalósítani. Ez utóbbi kifogás kapcsán Salánki Lóránt egyházkerületi gazdasági előadótanácsosa elmondta, hogy a tervezett kórházat csakis külső anyagi segítséggel lehet majd megvalósítani, az egyházkerületnek nincs lehetősége arra, hogy egy ekkora beruházást önerőből végezzen el. A 82 tagú közgyűlésben 62 igen, tizenegy tartózkodás és kilenc ellenszavazat ellenében elfogadták az új püspöki székház építéséről szóló javaslatot.
Átrendezések
A gyűlés végeztével Csűry István püspök kérdéseinkre válaszolva elmondta: a királyhágómelléki és az erdélyi egyházkerület közös nyugdíjpénztára vásárolta meg az említett 3100 néhuzetméteres telket a Sulyok István utcában. Később azonban az ingatlanárak zuhanni kezdtek, és a nyugdíjpénztár már nem tudta értékesíteni azt. Ekkor merült fel az a gondolat, hogy a királyhágómelléki egyházklerület hasznosítsa a telek egy részét. Csűry István emlékeztetett arra, hogy a két egyházkerület létrehozott egy közös diakóniai intézményt, melynek keretében nemrégiben adtak át Marosvásárhelyen egy öregotthont. Ennek mintájára építenek Váradon is egy ilyen létesítményt. Mivel azonban a szóban forgó telek igen nagy, illetve a PKE megvásárolta a KREK-től a kis Lorántffy épületét, így mind a terület, mind a pénz megvan egy új püspöki székház építéséhez. Csűry István kifejtette, hogy a PKE is új ingatlant épít, ebben az új épületben kap majd helyet a tanintézmény adminisztrációs részlege, mely jelenleg az Arany János Kollégiumban működik. Miután a PKE hivatalai kiköltöznek a kollégiumból, ott tanári lakásokat lehet majd biztosítani, ugyanakkor a KREK néhány irodát visszafoglal a püspökség tulajdonában lévő Teleki utcai ingatlan első emeletén, de ennek az épületnek a nagy részét továbbra is a PKE fogja bérelni a püspökségtől.
Pap István
erdon.ro2013. december 12.
Iskolaügy: költségcsökkentés vagy etnikai döntés?
Pénzügyi, gazdasági szempontból is megalapozatlan az, hogy az egyetlen biharpüspöki tanintézmény, a Juhász Gyula Általános Iskola jogi státuszát megvonta a váradi önkormányzat.
Mint arról beszámoltunk, a nagyváradi helyi tanács megvonta a biharpüspöki Juhász Gyula Általános Iskola jogi státuszát, és a 2014-es tanévtől az 1-8 osztályos iskolát a Szacsvay Imre Általános Iskola hatáskörébe utalják át, és a biharpüspöki tanintézményhez tartozó 14., 15. és 19. számú óvodákat az 53. számú óvodához csatolják. Pálfi Sándor a Juhász Gyula iskola igazgatója hangsúlyozta, hogy az iskola nem zár be, csak a jogi státusza szűnik meg, de megítélése szerint így is katasztrófához vezethet a döntés, mert a szülők megijedtek, és most már azt kérdezgetik, hogy hova vigyék tanulni gyermekeiket. Az igazgató nem látja megalapozott indoknak azt, hogy a gyereklétszám miatt szüntették meg a tanintézmény önállóságát. „Két évvel ezelőtt éppen azért csatolták az iskolához az óvodákat, hogy meglegyen a minimálisan szükséges háromszázas gyereklétszám, most pedig 350 gyerek nem elegendő az önálló intézmény fenntartásához.” Majd elárulta azt is, hogy a tanfelügyelőség rangsorolásában a Juhász Gyula azon tanintézmények közé tartozott, amelyek 81-90 százalékban előteremtették a pénzt saját működésükre. De vannak olyan iskolák is, amelyek ennél kisebb mértékben járulnak hozzá saját fenntartásukhoz, mondta Pálfi, aki szerint ez is jelzi azt, hogy pénzügyi megfontolásból sem lehet megmagyarázni azt, hogy miért csak a Juhász Gyula iskolát sújtotta az önkormányzat.
Nem konzultáltak
Az tényként kezelhető, hogy a nagyváradi városvezetés előzőleg nem egyeztetett az érintettekkel a Juhász Gyula Általános Iskola önállóságának felszámolásáról. Mint arról Pálfi Sándor, a biharpüspöki tanintézmény igazgatója lapunknak beszámolt, az iskola vezetőségével senki nem konzultált erről a döntésről, ő is csak az újságból értesült a hírről. Az igazgató hozzátette: nem érti miért kell felszámolni az egyetlen biharpüspöki tanintézmény önállóságát, már csak azért sem, mert az iskolában 149, az óvodákban 204 gyerek tanul vagyis megvan az elegendő gyereklétszámuk. A Juhász Gyula iskolát átvevő belvárosi Szacsvay Imre Általános Iskola igazgatónője, Pásztor Gabriella lapunknak elárulta, hogy ők semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak erről a döntésről, vagyis nincs pontos kimutatásuk arról, hogy hány tanulót és pedagógust vesznek majd át. Azt azonban leszögezte: a püspöki és a belvárosi tanintézmények közötti nagy távolság miatt nem lehet szó osztályösszevonásokról, ehelyett a jelenlegi osztálystruktúrát kell majd megtartani.
Magyar oktatás veszélyben
Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes elöljáróban arról tájékoztatott, hogy a tanügyi törvény értelmében ahhoz, hogy egy tanintézménynek jogi személyisége legyen, minimum 300 diákra van szükség, míg a Juhász Gyula Iskolába mintegy 350 gyerek jár. Szerinte a Juhász Gyula iskola önállóságának felszámolásával vajmi kevés pénzt fog megtakarítani az önkormányzat, hiszen az igazgatói tisztség megszüntetésével csak az igazgatói pótlékot (kb. havi 3-400 lej) spórolják meg, valamint a könyvelői állás szűnik meg, azonban a Juhász Gyula iskolában nincs is egész normás könyvelő. Ezzel szemben elképzelhető az, hogy a Szacsvay iskola ilyen mértékű bővítése szükségessé teszi majd egy új aligazgatói poszt létrehozását, és ugyanez érvényes az 53. számú óvodára is. Mint mondta, a püspöki iskolát nem lehet bezárni, mert máshol nincs hely, ahová az ott tanuló gyerekeket el lehetne vinni, tehát az épület működési költségei is megmaradnak. Azon kívül, hogy megszűnik egy zömében magyar tannyelvű iskola jogi, pénzügyi önállósága, a legnagyobb problémát az óvodák helyzete jelenti. Kéry Hajnal kifejtette, hogy az óvodák egy olyan intézményhez kerülnek a következő tanévtől, ahol korábban nem volt magyar nyelvű tagozat, így ebben az új struktúrában mintegy tizenöt százalékra fog csökkenni a magyar gyerekek aránya, ami kérdésessé teszi azt, hogy a magyar szülők mennyire tudnak bizalommal fordulni ahhoz az intézményhez, ugyanakkor a magyar szülők érdekképviselete is hátrányba szorulhat. „Mivel az új intézmények új költségvetése, és négy-öt épülete lesz, az is kérdéses, hogy melyik épület lesz számára fontosabb egy felújításánál” – jelezte Kéry. Kérdésünkre válaszolva a főtanfelügyelő-helyettes elárulta azt, hogy ő is kapott már jelzéseket arról, hogy Biharpüspökiben az utóbbi időben egyre több magyar szülőt bírtak rá arra, hogy román tagozatos óvodába írassák gyermekeiket. Többek között ezt is próbálták kivédeni azzal, hogy a három említett óvodát annak idején a Juhász Gyula iskoláhozcsatolták. Kéry Hajnal megítélése szerint a szóban forgó óvodák magyar tagozatos óvodai csoportjait az Orsolya óvodához, vagy más, magyar tagozattal is rendelkező óvodához kellett volna csatolni. A főtanfelügyelő-helyettes nem jelentette ki azt, hogy a magyar kisebbséget hátrányosan érintő etnikai alapú döntésről van szó, azt azonban jelezte: „a Juhász Gyula iskolában megvan a szükséges gyereklétszám, ugyanakkor van két osztály, ahol a gyereklétszám kisebb a törvény által előírtnál. Csakhogy román iskolákban is vannak kis létszámú osztályok. Ha azt láttuk volna, hogy ugyanezt meglépik román iskolákkal szemben is, ahol kis létszámú osztályok vannak, akkor másképp tekinthetnénk erre az ügyre.”
Másnak kell a poszt
Az ügyben megszólaltattuk Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselőt, aki az ügy politikai hátteréről beszélt. A politikus szerint a döntés hátterében nem pénzügyi megfontolás, hanem Ilie Bolojan polgármester magyarellenes politikája áll.Kifejtette: „a tanácsi határozatban az áll, hogy az iskola létszámhiánnyal küszködik. Ez nem igaz. Az sem igaz, hogy hatalmas megtakarítással jár ez az intézkedés, mert az épületében a továbbiakban is iskola fog működni, vagyis a közüzemi díjakat, a szemétszállítási díjat, stb. a jövőben is fizetni kell. Maximum egy-két posztnak a megszüntetésével lehet spórolni, de ha azt nézzük, hogy a magyar gyerekek után járó támogatási normatíva magasabb, akkor ebből a több pénzből fenn lehet tartani a két posztot. Ráadásul vannak olyan román iskolák, melyek valóban létszámgondokkal küzdenek. Valójában a városvezetés nem csinált egyebet, mint hogy a volt püspöki óvoda igazgatónőjének kreált egy vezetői állást, ugyanis amikor azt az óvodát a Juhász Gyula iskolához csatolták, ezzel a püspöki óvoda jogi szempontból megszűnt. Ha a Juhász Gyula iskolát az óvodákkal együtt a Szacsvay alá sorolták volna be, akkor lehetne spórolni, de nem ezt tették, hanem az óvodákat hozzácsatolták egy másik óvodához, így megvan a szükséges gyereklétszám ahhoz, hogy a felduzzasztott óvodában létrejöjjön egy aligazgatói állás.”
Bolojan kétes politikája
A továbbiakban Szabó Ödön kifejtette: Ilie Bolojan Nagyvárad polgármestere ezzel az intézkedésével is azt bizonyította, hogy nem kíván Nagyvárad teljes lakosságának a polgármestere lenni. A politikus emlékeztetett arra, hogy tavaly a városvezetés az ortodox líceumhoz csatolta az Aluminei utcai iskolát és az ott lévő magyar tannyelvű osztályokat, majd botrányt robbantott ki a Szacsvay iskola Garai (Stănișoarei) utcai épületével kapcsolatban, most pedig egy olyan közegben, ahol a lakosság nyolcvan százaléka magyar, hoz egy olyan döntést, aminek nincs realitása, ugyanis a Juhász Gyula iskolában tulajdonképpen nincs pénzügyi probléma. Szabó megítélése szerint ennek a döntésnek van egy nagyon világos üzenete a helyi magyarság felé: az, hogy Ilie Bolojant már nem érdekli a váradi magyar közösség. „Remélem azokat is kijózanították Bolojan legújabb intézkedései, akik úgy gondolták, hogy tőle jöttek az elmúlt években a pozitív intézkedések a magyarok irányába, mert másfél évvel ezelőtt még nem volt szó Vitéz Mihály térről, magyar iskolák megszüntetéséről. Ezek kijózanító pofonok, és nem lehet továbbra is azt gondolni, hogy Bolojan szeretetből ver minket.” Arra a kérdésünkre, hogy az RMDSZ mit fog tenni ebben a konkrét esetben, Szabó Ödön azt válaszolta: „Az elkövetkező időszakban szülőkkel, pedagógusokkal fogunk beszélni, elemezni fogjuk a jogi lehetőségeket, de lesznek feladatok, amiket csak a szülők tudnak megtenni.”
Pap István
erdon.ro2013. december 17.
Visszaragasztották a gyalázkodó szöveg egy részét a kolozsvári Baba Novac szoborra.
Ismeretlen tettesek visszaragasztották a gyalázkodó szöveg egy részét a kolozsvári Baba Novac szoborra. Helyszíni terepszemlénken azt tapasztaltuk: a feliratból az októberben eltávolított unguri szót ragasztották vissza. Mint ismeretes, a szélsőségesen nacionalista kolozsvári ex-polgármester, Gheorghe Funar kezdeményezésére elhelyezett felirat a következő: Baba Novac - căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601.
Szabadság (Kolozsvár)2013. december 19.
Mátyás király és az utódok
Kötelékek – kézfogások
Adventi este Kolozsvár Főterén. Mátyás biztosan ül a lován. Ha zavarja, ha nem: a virágágyások végképp eltűntek az így jóval nagyobbnak látszó előtérből (télidőben amúgy sem gyönyörködhetne szabadtéri virágokban, ezt a kitartó hagyományőrzőknek is be kell látniuk). Akkora a Cs. Szabó László által úgy hetven éve megcsodált, páratlannak mondott tér, hogy elfér rajta a hidegek érkeztén összekovácsolt korcsolyapálya, az itt újdonságnak számító körhinta (csak gyerekeknek, lovacskákkal), no meg az alkalmanként vissza-visszatérő sok bódé – karácsony közeledtén elsősorban édességeket, csecsebecséket kínálnak a vásárlóknak. Ha pedig nagy királyunk egy kicsit jobbra néz, tekintélyes fedett pódiumot lát; és hogy a füle se maradjon kielégítetlenül, a katonazenekar a Csendes éjt játssza. (Amikor épp nincs élő zene, szól a gépi, ugyancsak karácsonyi dalokkal.)
Mátyás király tehát nem unatkozik, nem csak a vezéreit nézheti – gyönyörködhet akár az óriás, fényben úszó karácsonyfában, akár a fénykapukban –, miközben szegény Mihai Viteazulnak, egy szerényebb téren, szobor-magányát csupán néhány kisebb vagy termetesebb, pirosba öltöztetett fenyő oldja. Nem hiába, hogy a két lovasszobrot annyi minden választja el egymástól, többek között az, ami az autentikus művészet, Fadrusz János évszázados telitalálata és a kései pótlék között tátong.
Szabadság (Kolozsvár)2013. december 23.
Baba Novac: az önkormányzat helyezte vissza a magyarellenes feliratot
Az önkormányzat alkalmazottai helyezték vissza a magyarellenes feliratot a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatára – tájékoztatta lapunkat Iulia Perşă, a polgármesteri hivatal szóvivője. A felirat egy hete került vissza a helyére, a helyi román sajtó azonban arról számolt be, hogy ismeretlen tettesek helyezték vissza a korábban eltávolított „unguri” szót.
Az önkormányzat képviselői még novemberben úgy nyilatkoztak, hogy helyreállítják a magyarságot sértő feliratot, és meg is rendelték már a betűket ehhez.
Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári rendőrség minősített lopás gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Baba Novac-szobor feliratának „megcsonkítása” miatt. A magyarokat sértő feliratot – amelyet Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori, szélsőségesen magyarellenes polgármestere 1998 szeptemberében, a városi tanács engedélye nélkül helyeztetett el a szobor talapzatán – október másodikán rongálták meg.
A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én (Baba Novac – căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601)”. A feliratból ismeretlen tettesek az „unguri” szót eltávolították. Andriana Simona Vornicu, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője akkor a Krónika kérdésére elmondta: műemlékgyalázásról nem lehet szó, hiszen a szoborhoz nem nyúltak, csupán betűk hiányoznak a talapzatáról.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete egyébként két éve kérést nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz, hogy távolítsák el a törvénytelenül és alkotmányellenesen kihelyezett, diszkriminatív feliratot, azonban azt a választ kapták, hogy az a szobor felállításának eredeti, 1975-ös terve alapján készült. Szász Péter, az EMNT Kolozs megyei elnöke korábban lapunknak elmondta, utánanéztek az eredeti terveknek a városháza archívumában, a polgármesteri hivatal által emlegetett ötoldalas mellékletből azonban csak négy oldalt találtak meg. „Érdekes módon épp az ötödik oldal hiányzott, amely a szobor eredeti műszaki tervét tartalmazza” – jegyezte meg Szász Péter
A kolozsvári Baba-Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 180 centi magas, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt. A Mihai Viteazul seregében kapitány Baba Novacot az erdélyi országgyűlés árulás miatt ítélte halálra. Kolozsváron, a Főtéren máglyán megégették, majd a Szabók bástyája előtt holttestét karóba húzták.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2013. december 24.
Hírsaláta
ELSZOCIALISTÁSODOTT AZ RMDSZ. Azonkívül, hogy néhány, már klasszikusnak tekinthető politikai célért harcol az RMDSZ – mint az anyanyelvhasználat, autonómia, kétnyelvű feliratok –, a szövetség nagy energiát fektet a Korrupcióellenes Hatóság és Ügyészség (ANI, DNA) tevékenységének akadályozásába. Ismert, hogy nem egy RMDSZ politikusnak gondja van: egyesek ellen kivizsgálás folyik, másokat már el is ítéltek.
Az RMDSZ céljai és a magyar lakosság szükséglete közel sem fedik egymást, s bizonyára a választók sem örülnek, hogy politikusaik egy része a nagy korrupciós botrányok szereplője. Ráadásul az RMDSZ egyre inkább a szocdemek felé csúszik. Kinek szeme van, látja, már-már köldökzsinórral kötődnek egymáshoz. Elképesztő, milyen mélyre jutott az elmúlt években az RMDSZ, s egész rendkívüli, hogy vezetői csapdába kényszerítették választóikat, kiknek, ha ebből ki szeretnének kerülni, le kell mondaniuk egyik karjukról. A Kelemen Hunor vezette RMDSZ ugyanis semmiben sem különbözik Ponta szociáldemokrata pártjától. Csakhogy, ha egy magyar úgy dönt, hogy többet nem szavaz a korruptak szövetségévé alakult RMDSZ-re, az a gondolat nyomasztja, hogy kisebbségi érdekeit a jövőben senki sem képviseli. A tehetetlenségi erő abból a romantikából is fakad, melyet a magyarok az RMDSZ politikai jelenlétébe fektettek. De a magyaroknak tudniuk kell – írja az ellenzéki România liberă szerzője –, csak a haladó román politikai erőkkel összefogva javíthatnak sorsukon.
BABA NOVAC ÉS A MAGYAROK. Az önkormányzat alkalmazottjai helyezték vissza a magyarellenes feliratot a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatára, erről már novemberben nyilatkoztak, és meg is rendelték a betűket. A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.” A kolozsvári Baba Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 180 centi magas, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt. A Mihai Viteazul seregében kapitány Baba Novacot az erdélyi országgyűlés árulás miatt ítélte halálra. Kolozsváron a főtéren máglyán megégették, majd a Szabók bástyája előtt holttestét karóba húzták. (Krónika)
PALAGÁZKUTATÁS ÉS -KITERMELÉS ELLEN TÜNTETTEK. Váradszentmártonban, a Félixfürdőt és Püspökfürdőt közigazgatásilag magában foglaló településen a hétvégi tiltakozás alkalmával több száz helyi lakos, panziótulajdonos és Bihar megyei politikus feszítette ki a „Nem a hidraulikus repesztésre” feliratú transzparenseket. Elfogadhatatlannak tartják ugyanis, hogy a kormány korábban rábólintott az Országos Ásványkincshatóság és az orosz Gazprom leányvállalatával, a szerb NIS Petrommal partnerségben álló kanadai East West Petroleum Corporation közötti megállapodásra, amelynek értelmében a kőolajipari társaság próbafúrásokat, talajkutatást és esetleges kitermelést is végezhet a térségben. „Le a prefektussal! Népszavazást akarunk!” – skandálta a tömeg, utalva arra, hogy Claudiu Pop, Bihar megye kormánymegbízottja megtámadta a bíróságon azokat a helyi tanácsi határozatokat, amelyekkel népszavazást írtak ki a témában. ( Ziare.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. december 24.
Lucian Boia: Egy nemzeti mítosz: Vitéz Mihály vajda
Lucian Boia professzor egyike azoknak, akik határozottan leszámolnak a román köztudatban uralkodó történeti mítoszokkal. Boia foglalkozik a románok és a Habsburg-birodalom népei – köztük a magyarok – kapcsolataival. A román történelmi tudatba bevitt mítoszok, így például a dák–római származás, az úgynevezett 1600-as államegyesítés hat a mi sorsunkra is, ezért nekünk, magyaroknak és székelyeknek ismernünk kell ezeket. Ez alkalommal Mihály vajda mítoszáról rántja le a leplet. A vajda nem tudott arról, hogy három román államot egyesített, ennek ellenére Erdély egykori magyar városaiban – köztük Kolozsváron, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön – nagyszámú lovasszobor, szoborcsoport hirdeti ezt. Boia professzor könyvéből* megtudjuk, miként vált a becsvágyó, a sok vérontásról ismert munténiai vajdából nemzeti mítosz, nemzetegyesítő uralkodó.
Kádár Gyula
Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) vajda mítoszának körvonalazódása bármely más történeti mintánál jobban szemlélteti a román köztudatban végbement változásokat. Azt az uralkodót, akinek rövid időre, 1599–1600-ban, sikerült uralma alá hajtania a három országot, csak három évszázaddal később, a modern Romániában, a XIX. század közepe táján kezdik egyesítőnek is tekinteni. A dolog ilyen értelmezése teljesen hiányzik a XVII. századi krónikás történetírásból, sőt, később, még 1800 táján az erdélyi iskola képviselői sem említik. Eladdig Mihály vajda különleges személyiségén kívül a keresztény eszmeiséget és Rudolf császárral fenntartott szoros kapcsolatait domborították ki. Ugyancsak gyakran megjelent tetteinek mozgatórugójaként a hódítói becsvágy, ennek helyébe viszont az értelmezési sémában később a „román eszme” kerül.
Miron Costin krónikájában Vitéz Mihály vajda Erdély és Moldva meghódítójának képében jelenik meg, aki „sok vérontást okozott a keresztények közt”; különben nem sokra tartották maguk a munténiaiak sem: „A munténiaiak beleuntak Mihály vajda uralmába, mind csak hadak járásával és háborúkkal telvén.” Másik szögből, munténiai megítélésben nézve a dolgokat, Radu Popescu krónikája, vagy a neki tulajdonított krónika – Havaselve uralkodóinak története (Istoria domnilor Ţării Romăneşti) – egy kalap alatt intézte el Mihály vajda minden ellenfelét: „az uralkodó hatalma alá hajtotta a törököket, moldvaiakat, magyarokat, mintha mindannyian amolyan szamarai lettek volna”. Az ízes kifejezés csak megerősíti, hogy ekkor még nem született meg a román nemzeti eszmeiség. Avagy talán Vitéz Mihály vajda 1600-ban „patriótább” lett volna, mint a XVII. század végi tudós krónikások?
Maga az erdélyi iskola – amelynek a XIX. századi román nemzettudat oly sokat köszönhet – sem teszi meg a döntő lépést, habár az volt a célja, hogy kifejezésre juttassa a románok azonosságtudatát, és hogy románnak lenni büszkeség. A minden románt egyesítő egyetlen állam eszméje még nem talált kifejezésre, Vitéz Mihály vajda tetteit nem aknázták ki ilyen értelemben. Samuil Micu például a következőképpen summázza a vajda uralmát a XVIII. század utolsó évtizedében írott, A románok történetének rövid ismertetése (Scurtă cunoştinţă a istoriei românilor) című munkájában: „Az 1593. Esztendőben Havaselve uralmára Mihály vajda következett, akit Vitéznek neveznek. Ez nagy katona volt, s megverte a törököket és legyőzte az erdélyieket, s Erdélyt elfoglalta és Rudolf császárnak adta…” Manapság az ilyen értelmezés felháborodást keltene sokakban; pedig hát szerzője a román nacionalizmus nagy kezdeményezőinek egyike! Gheorghe Şincai A románok és több nemzet krónikája (Hronica românilor şi a multor neamuri) című munkájában tág teret szentel Mihály vajdának és különösen erdélyi dolgainak. Engel történész nézeteivel vitázva helyesbíti állandóan a dolgokat a románok javára. Elszántan védelmezi a vajda személyiségét, és ellenfeleinek hibáival szembeállított kedvező erkölcsi portrét fest róla. A mítosz elemei már itt megjelennek, de a mítosz maga még nem áll össze. Şincai hangsúlyozza a nemzeti büszkeséget, de a gondolatot nem aknázza ki politikailag olyan értelemben, hogy eljusson a nemzeti egységig. Néhány évtizeddel később, 1830-ban, a bánsági Damaschin Bojincă, az erdélyi iskola tanítványa a Bibiloteca Româneascăban életrajzot közöl az uralkodóról Vitéz Mihály havaselvi uralkodó híres tettei és veszte (Vestitele fapte şi perirea lui Mihai Viteazul, prinţipul Ţării Romăneşti) címmel. A nemzeti eszme ez alkalommal sem körvonalazódik határozottan, és a hangsúlyok itt is a törökellenes harcokra esnek.
A döntő fordulatot az erdélyi Aaron Florian jelzi, aki áttelepedett Havaselvére, és Bukarestben a Sfântu Sava Kollégium tanára lett. Rövid áttekintés Havaselve történetéről (Idee repede de istoria prinţipatului Ţării Romăneşti) című összefoglalásában Vitéz Mihály vajda tetemes helyet foglal el. Aaron Florian eljárásmódjára jellemző a történelmi személyiség és kor terjengős felnagyítása, a munka belső arányigényeit messze túlhaladva: kétszáz lapnyi terjedelmével az 1837-ben megjelent második kötet nagyobbik felét foglalja el, s benne végleg beilleszti Mihály vajda tetteit a román nemzeti egység létrehozásának vonalába. Egyetlen hibájául azt rója fel a vajdának, hogy képtelen volt megfelelő alkotmánnyal felruházni az egyesített román területeket. Mert csak ilyenformán nyithatott volna új korszakot, amelyben a románok egyesülten fejlődhettek volna Európa más nemzetei között.
Így látta a dolgokat Bukarestben az erdélyi Aaron Florian. Ámde nem a moldovai Kogălniceanu, aki majd a fejedelemségek egyesülésének nagy kimunkálója lesz: fiatalkori művében egyáltalán nem mutat fogékonyságot a Vitéz Mihály-epizód nemzeti súlya iránt. Havaselve története (Historie de la Valachie…) című munkájában – 1837-ben, egyazon évben jelent meg Aaron Florian említett kötetével – Vitéz Mihály vajda úgy lép elénk, ahogyan őt Miron Costin felidézte, s aki még nem mutat fel semmiféle nemzeti egységtervezetet. Alapvető jellemvonása – úgy tűnik – a „mértéktelen becsvágy” volt, amely nem csak Erdély meghódítására hajtotta, hanem arra is, hogy Magyarország és Lengyelország koronájáról álmodozzék. „Uralma ragyogó volt hódításokban, de végzetes Havaselvére nézve” – ez Kogălniceanu végkövetkeztetése, amiből bizonyos történeti tanulságot is levon: „a nagy hódítók neve sohasem vész ki a nép emlékezetéből, miközben a nép elfelejti az erényes, de békés uralkodókat”. Mihály vajda tehát mint nagy hadvezér, mint hős jelenik meg itt, de semmiképpen sem egyesítőként.
Maga Nicolae Bălcescu, habár munténiai, első munkáiban – Haderő és hadművészet Havaselve alapításától mostanig (Puterea armată şi arta militară de la întemeierea principatului Valahiei pînă acum, 1844), A szántóvető munkások társadalmi helyzete… (Despre starea soţială a muncitorilor plugari… 1846) – nem mutat valami különös vonzalmat a vajda személyisége iránt, csakis a tárgya szerint megkövetelt helyet és jelentőséget tulajdonítja neki, semmivel sem többet. 1840 után azonban mind láthatóbbá válik Mihály vajda feltartóztathatatlan emelkedése, mégpedig mindkét szerepben: Havaselve dicsőséges uralkodója és a románok egyesítője. Az elsőt maga Havaselve uralkodója, Gheorghe Bibescu (1842–1848) igyekezett elfogadtatni, aki szerette volna a nagy vajda utódjaként feltüntetni magát, s kitartó propagandát vezényelt ilyen értelemben. Mivelhogy 1848-ban elűzték trónjáról, nem tudta elérni célját, hogy második Vitéz Mihálynak tekintsék, ám az örökség hivalkodó fejedelmi vállalása nem maradt visszhangtalan. A korabeli légkör emlékezete bizonyára hatott Bălcescura is, habár a Bibescu-rendszer ellenzékéhez tartozott. Sőt, már Moldvában is kezd feltünedezni Mihály vajda mint szimbolikus alak. 1843-ban Kogălniceanu Jászvásárt, a Mihăilană Akadémián tartott megnyitóbeszédében – Bevezetés a nemzeti történelemről szóló előadásokhoz (Cuvânt introductiv la cursul de istorie naţională) – már sokkal rokonszenvesebben közeledik a havaselvi vajdához, mint hat esztendővel korábban. Mihály vajdát, mint a hajdani Dacia széttagolódott részeinek egyesítőjét mutatja be. A szimbólum a maga teljes fényét és funkcionalitását Nicolae Bălcescu utolsó és legigényesebb művében – A románok története Vitéz Mihály vajda idejében (Istoria românilor sub Mihai Vodă Viteazul) – nyeri el, amelyet 1847-ben kezdett írni, és 1852-ben bekövetkezett haláláig nem fejezett be. A történész első esszéihez képest itt jól érzékelhető változás mutatkozik a nemzeti eszme vonatkozásában. Mihály vajda célkitűzését nyíltan kimondja: nemzeti egység. A vajda „oly nagy hazát akart létrehozni, ameddig a román föld terjed”, s ezáltal „valóra váltotta a románok nagy vajdáinak dédelgetett álmát”. „Öreg Mircea vajda volt az első román uralkodó, aki harcolt a nemzeti egységért.” Az uralkodók mást sem tettek, mint hogy politikai akciókkal kifejezésre juttatták az általánosan osztott érzelmet, mivelhogy már eredetük óta „minden román szívében kitörülhetetlenül élt a közös élet hagyománya és újbóli léthozásának vágya”. Ebben leli magyarázatát annak, hogy miért élt „nemzeti gyűlölet a románokban a tirannus magyarok ellen”. És így esett, hogy „valahányszor román zászló tűnt fel a Kárpátok fölött lobogva, egész Erdélyt borzongás járta át: a románokat reményükben, a tirannusokat rémületükben”.
Bălcescu könyve újdonságot jelentett a román történetírásban. A románok középkori története, a három ország története első alkalommal került tárgyalásra kifejezetten nemzeti történelemként, mint a századok folyamán szüntelenül megnyilatkozó nemzeti óhaj története, mint az eszményi, teljes és egységes román állam története. A munka jelentősen befolyásolta a román nemzeti köztudatot, noha viszonylag késve nyomtatták ki (részleges kiadása 1861–1863-ból, teljes kiadása 1878-ból való, később számos kiadásban megjelent). Bălcescu révén Vitéz Mihály vajda határozottan és véglegesen mint a modern Románia első alapítója fogadtatja el magát.
A fejedelemségek 1859-beli egyesülését közvetlenül megelőző évek jelzik a vajda alakja iránti érdeklődés fokozódását Moldvában is, persze, azzal párhuzamosan, hogy némely moldvai uralkodókat mint egyesítőket kezdenek emlegetni, elsősorban Nagy István (Ştefan cel Mare) vajdát. Ők ketten, Mihály és István együtt kezdik jelképezni mind a sajátos, mind a közös történelmet, mint akik mindenképpen arra törekedtek, hogy egyesítsék a két román testvérországot. Mindezekből nyilvánvalóan kitűnik tehát, hogy 1830 és 1860 között, az 1848-as forradalmat, majd az egyesülést megelőző időszakban szembetűnő Vitéz Mihály vajda alakjának átváltozása, aki keresztény hősből és hadvezérből a román egység jelképévé válik. Ezek voltak azok az esztendők, amikor az egyetlen román államban való egyesülés eszményét, a tudati szinten jelentkező eszményi Románia előképét visszavetítik a történeti múltba. Ez a nemzeti politikai és történeti irányulás lényegében egyetlen nemzedék sajátja, azé, amely kivívta az 1848-as forradalmat, a fejedelemségek egyesítését, és létrehozta a modern Romániát. Amint láttuk, ugyanezen időszakban gyakran hivatkoznak Daciára, mint a román föld elsődleges egységének kifejezőjére. Mindkét jelkép nagy törekvések sugalmazójává válik: az antik Dacia, amelyet Vitéz Mihály vajda ideig-óráig feltámasztott, arra hivatott, hogy a holnapi Romániában öltsön újra testet.
* Lucian Boia: Történelem és mítosz a Román köztudatban. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest–Kolozsvár, 1999.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. december 27.
Lopott szobrok Marosvásárhelyen: esztétikai szempontok helyett politikai alku
Rosszabbnál rosszabb szobrok jelennek meg Marosvásárhely közterein, nem az esztétikai szempont számít, hanem a politikai indokok, hogy nekünk is sikerült, nem csak nekik – mutatott rá a marosvásárhelyi helyzetre Pál Péter képzőművész, utalva arra, hogy a románok és a magyarok is mindenáron saját ideológiai szobraik felállításához ragaszkodnak. A Lopott szobrok, gazdátlan értékek című kerekasztal-beszélgetésre a vásárhely.ro portál szervezésében, a marosvásárhelyi Bolyai Klubban került sor december 17-én.
A marosvásárhelyi – sok esetben megrongálódott, esetenként elkallódott – köztéri szobrok jövője érdekében indított figyelemfelkeltő kampányt októberben a Marosvásárhelyi Kulturális Központ valamint a vásárhely.ro kulturális és közéleti portál. Orbán János művészettörténész elmondta, a nyáron a vásárhelyi szobrokról készült jegyzékben 51 objektum – ezek között három eltűnt szobor – szerepel. Nyoma veszett Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című, hatvanas évekbeli alkotásának, amely a Kárpátok sétányon állt, tíz év alatt hordták el, bontották le, úgy, hogy ma már semmi sem maradt belőle. Bálint Károlynak a hatvanas évek második felében született szobra, a Napozó – amely évtizedeken át várta az egykori Május 1. strand vendégeit – és holléte szintén ismeretlen. Gavril Sedran Kagyló című, korábban a Színház teret díszítő alkotása a tér felújítása után nem került vissza a helyére.
A „csak azért, mert tetszik” elv nem érvényesül
Pál Péter szerint a Kárpátokon kívül nincs annyi lovas szobor, mint az erdélyi városokban, ahol szoborállításkor szinte kizárólag ideológiai szempontok érvényesülnek. Marosvásárhelyen rosszabbnál rosszabb szobrok születnek, valóságos szoborháború folyik a magyar és a román közösség között, ha az egyik fél szeretne felállítani egy szobrot, a másik fél azonnal kéri cserébe a saját személyiségéről készült alkotás köztéri elhelyezését. Az esztétikai szempontok, hogy tetszik-e a közösségnek vagy sem, teljesen háttérbe szorulnak – mutatott rá a képzőművész, aki szerint Marosvásárhelyen a ’60-70-es években állított alkotások feleltek meg az esztétikai szempontoknak, azonban ezek vagy tönkrementek, vagy pedig nyomuk veszett. A képzőművész hozzátette, olyan műveket tart létjogosultnak, amelyek emberközeliek és mögöttük semmiféle ideológia nincs.
Fűre ülni tilos
Gagyi József egyetemi tanár a terek használatáról, a köztéri szobrok ünnepi, illetve hétköznapi használatáról beszélt, mint mondta, emlékezetes volt számára tapasztalni, hogy a főtéri Avram Iancu lovas szobor körüli teret gördeszkás fiatalok vették birtokba, akik talán azt sem tudták, kit ábrázol az alkotás, nem is érdekelte őket, kizárólag az volt a szempont, hogy a szobor előtti lejtős felületen jól csúszik a deszka. Gagyi József arra is felhívta a figyelmet, annak ellenére, hogy a város lakosságának nagy része az egyes lakónegyedekbe tömörül, manapság Vásárhelyen a szobrokat kizárólag a főtéren állítanák fel. Kelemen Attila Ármin újságíró, az Erdély Fm igazgatója azon a véleményen van, hogy Marosvásárhelyen a politikum a közteret olyan térnek tekinti, ahol az embereknek viselkedni kell, nem kínál lehetőséget a lakosságnak arra, hogy belakja azt. Nehezményezte, hogy ha Vásárhelyen leül egy lépcsőre vagy a fűbe, rászólnak a polgárőrök, míg egy nyugati nagyvárosban ezzel nevetségessé tenné magát egy rendőr.
A Decebal-szobor veszélyes precedens lehet
Soós Zoltán városi tanácsos, a Maros Megyei Múzeum igazgatója úgy véli, Vásárhelynek nincs szobormúltja, az egyetlen köztéri emlékmű, ami még a 19. századból maradt fenn, az a Székely vértanúk emlékműve, a többit a történelmi események megsemmisítették. – A ’90-es évek után kezdődött el a politikai szoborállítás, megjelentek itt-ott szobrok, de nem tudni, ki, milyen szándékkal rendelte ezeket. Megjelent a Mihai Viteazul-szobor felajánlásként, most pedig a Decebal-szobor, szintén adományként. Egy szabályozás kellene, ami megállítja ezt a folyamatot. Nincs semmiféle szabályozás ezen a téren, nincsen egy bírálóbizottság, amely esztétikai, esetleg urbanisztikai szempontból megkérdőjelezhetné egy szobor felállítását. A Decebal-szobor veszélyes precedens lehet, a tanácsban kisebbségben vagyunk, így le tudják nyomni a torkunkon, ha úgy hozza a helyzet – fogalmazott Soós Zoltán, aki szerint a szoborállításról szóló határozattervezetben valójában csak két rajzváltozat szerepelt a majdani szoborról, maga az alkotás talán még el sem készült.
Peti András alpolgármester, alátámasztva kollégája szavait, hozzáfűzte, a szabályozás hiánya miatt fordulhat elő, hogy Vásárhelyen a háborús bűnösnek nyilvánított Ştefan Guşă szobrának a felállítása szóba kerülhetett. Peti András szerint a jelenlegi felállásban az RMDSZ-nek nem mindig sikerül megállítani egy ilyen kezdeményezést. Bizonyos nyomásokkal is szembe kell nézni, azaz, ha jön egy civil egyesület, adományoz a városnak egy szobrot és a tanács le is szavazza a felállítását, másnap jön az összes civil szervezet, amely követeli annak felállítását, és elindítanak egy petíciót. Beszédes példa erre, amikor a román civil társadalom 25 ezer aláírást gyűjtött annak érdekében, hogy Păunescuról nevezzék el a 2-es iskolát. Ha pedig egy népes tömeg követel valamit, azok a román tanácsosok, akik egyébként nem ragaszkodnak egy adott szobor felállításához, sem merik felvállalni, hogy nemmel szavazzanak.
Menyhárt Borbála
e-nepujsag.ro
Erdély.ma2013. december 27.
Kolozsvár, Európa, kultúra
Egy toleráns európai kulturális főváros toleranciájába és kulturáltságába simán belefér, hogy a város elöljárói nyilvánosan gyalázzák egy nemzeti közösség tagjait.
Ezt nem én találtam ki, hanem az Európa Kulturális Fővárosa címre hajtó Kolozsvár önkormányzata, amely kötelességének érezte, hogy a havasalföldi Mihály vajda Erdélyben dúló seregének egyik alvezére, a szerb származású Baba Novak zsoldosvezér szobrának talapzatán országgal-világgal tudassa, miszerint azt „a magyarok” végezték ki iszonyú kínok közepette. (Ami – a fosztogatások mellett - mai kifejezéssel élve árulás miatt történt, ugyanis a törökök kezére akarta játszani Lugost és Karánsebest, ami miatt az erdélyi országgyűlés rövid úton máglyán megsüttette, majd holttestét karóba húzatta).
Kétes mentség az önkormányzat számára, hogy „csak” helyreállította a korábbi állapotot, a felirat ugyanis 1998 óta ott van, azt a város korábbi feketeöves magyargyűlölő polgármestere, Gheorghe Funar helyeztette el, tovább mélyítendő az amúgy is testvéri magyar-román viszonyt. Néhány hónappal ezelőtt azonban ismeretlenek leszedték a felirat magyarokat inkrimináló részét. A mostani illetékesek most igazi európai városhoz méltó igyekezettel gondoskodtak arról, hogy továbbra is mindenki értesülhessen róla: a magyarok a középkorban román nemzeti hősöket gyilkolásztak, még ha nem is tudtak róla, hogy román, vagy nemzeti, arról meg pláne nem, hogy hős.
Az önkormányzat érvelése – amely amúgy sem ellenőrizhető, mivel a korabeli dokumentum nem található – szerint már a szobor 1975-ös felállításakor is ezt a feliratot szánták rá. Ami sajátos hozzáállás, már annak fényében, hogy vállalhatónak tekinti a ceaușescui fasiszta kommunizmus szellemi örökségét, amely a magyarok megalázását és ellehetetlenítését célzó lépések kiötléséhez képest csak abban volt kreatívabb, hogy a valós eseményekhez még elemeiben is alig kapcsolódó, a románságot egekig magasztaló, más népeket viszont következetesen gyalázó mitológiát találjon ki és sulykoljon az iskolákban, az egyetemeken és a nagy nyilvánosság előtt történelem címen.
Meg kell hagyni: ez is egyfajta kulturális örökség. És bizonyára meg lehet ideologizálni, hogyan fér össze az Európa kulturális fővárosa kezdeményezés szellemiségével. Legalábbis Ceaușescunak vagy Funarnak biztosan lenne rá ötlete.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2013. december 30.
Bolojan: az RMDSZ hülyének nézett, mert román vagyok
Ilie Bolojan polgármesternek meggyőződése, hogy Nagyvárad érdekében lépett, amikor idén több, a magyar közösség által is sérelmezett döntést hozott. A városvezető azt is megmagyarázza, hogy „miért születnek Attilák helyett Iliék”.
– Idén több alkalommal is megvádolták azzal, hogy olyan döntéseket hoz, melyek sértik a nagyváradi magyar közösség jogait. Legutóbb azzal okozott felháborodást, hogy az Ön javaslatára a biharpüspöki magyar tannyelvű Juhász Gyula Általános Iskola a következő tanévtől elveszíti az önálló jogi személyiségét. Nem lett népszerűbb a helyi magyarok körében akkor sem, amikor eldöntötte, hogy Mihai Viteazul névre kereszteli a helyiek által csak Olasziként ismert parkot. Az is köztudott, hogy Ön rendelte el, hogy a helyi rendőrség autóiról lekerüljön a magyar felirat. Megérte? – Nem azért vagyok Nagyvárad polgármestere, hogy olyan döntéseket hozzak, amelyeknek pozitív hatása van, hanem azért, hogy a város érdekében dolgozzak, s hogy a határozatok, melyeket meghozunk, törvényesek legyenek. A rendőrautókkal a helyzet egyszerű. Kaptunk egy értesítést a belügyi tárcától, hogy az autókat a 2010/1332-es kormányhatározatnak megfelelően feliratozzuk, mi pedig ennek értelmében megszüntettük a kétnyelvű feliratot, és azóta az említett jogszabály szerint kizárólag román nyelvű szöveggel és a megyeszékhely emblémájával ellátott járműveket használunk. Ha más városban látott kétnyelvű feliratot a helyi rendőrség autóin, akár Csíkszeredában vagy Marosvásárhelyen, akkor azt jelenti, hogy ott nem tartják be a törvényt.
A Juhász Gyula Általános Iskolával kapcsolatos döntésről már elmondtam korábban: a városban nincs még egy olyan tanintézet, amely nem tudja fedezni a kiadásait. A jogi átszervezés mögött nincsenek etnikai szempontok, anyagi megfontolásból tartom ezt szükségesnek. Nézze, nincs olyan helyi politika Váradon, amely csorbítaná a kisebbségek, a magyarok jogait. Beszéljünk nyíltan. Egyértelmű, hogy az RMDSZ folyamatosan arra törekszik, hogy megmutassa a magyar szavazóknak, mennyi rossz történik velük amiatt, hogy a szövetség nem állíthatott alpolgármestert.
– Az Olaszi park átkeresztelése ellen nemcsak az RMDSZ és a helyi magyarság tiltakozott, nem örültek neki a helyi románok sem.
– Ott egy elhagyatott temető volt, amelynek a megtisztítására gondolhattak volna tíz-húsz évvel ezelőtt azok is, akik most háborognak az elnevezés miatt. Nem ez történt. Ehelyett most az a temető a hajléktalanok tanyájává vált. Lehet szidni a városvezetést, lehet minősíteni a döntéseit, de a helyzet az, hogy a területet megtisztítottuk, és parkot hoztunk létre, a névváltoztatásra vonatkozó határozatot pedig az önkormányzati képviselőtestület már elfogadta. Tudja, hogy van, mindig a szülők döntik el, hogy gyereküknek az Ilie vagy az Attila nevet adják-e. Természetesen néha én is hibázok, de úgy érzem, az etnikumokat érintő ügyekben helyesen döntöttem.
– Előző mandátuma alatt még az RMDSZ-szel együtt irányította a várost, és konfliktusból is kevesebb volt. Könnyebb Önnek az RMDSZ nélkül?
– Az RMDSZ-szel jól együtt tudtam működni, és minden, ami a korábbi mandátum során történt, ugyanúgy az én érdemem vagy az én hibám, mint ahogyan Biró Rozália volt alpolgármesteré és az RMDSZ-é. A helyhatósági választások alkalmával a probléma az volt – és ami miatt utána már nem is működtünk tovább együtt –, hogy Nagyváradon a városvezetésre pályázó RMDSZ csapata lejárató kampányt folytatott ellenem. Azt üzenték, hogy 1990 óta nem volt olyan polgármestere a városnak, akinek lenne hosszú távú elképzelése a megyeszékhely fejlesztéséről, de nekik van. Ez szabad fordításban azt jelenti, hogy mindenki más hülye, és ők az okosak. Már akkor felhívtam a figyelmüket, hogy ez sértő. Nem tudom elfogadni, hogy lehülyézzenek, csak azért, mert románnak születtem.
A szövetség azonban tovább folytatta a kampányát, ugyanebben a hangnemben. Az RMDSZ-nek ugye éveken keresztül volt magyar alpolgármestere Biró Rozália személyében, a szövetség azonban nem tűnt ki azzal, hogy valamilyen kivételesen jó javaslatot tett volna. Ezek szerint lehet, hogy az RMDSZ-nek sem volt elképzelése a város irányításáról? Van egy találó román közmondás: jobb veszteni egy okossal, mint győzni egy hülyével. Én akkor ezt alkalmaztam. De értsék meg, ennek semmi köze a magyar közösséghez. Magánemberként és polgármesterként is tisztelem a magyar közösséget. – Jövőre megint lesz oka a magyar közösségnek megharagudnia valamilyen döntés miatt?
– Nem hiszem, de az egészen biztos, hogy az RMDSZ ki fogja játszani a kisebbségi kártyát a polgármesteri hivatal minden döntése kapcsán. Ha jövőre például elbocsátunk húsz embert, és köztük lesz egy magyar is, akkor egyből felpattannak majd, hogy a polgármester kirúgja a magyarokat, de a tizenkilenc románnak a távozásával nem foglalkoznak. Biztos vagyok abban, hogy ez lesz.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)2014. január 10.
.
Hamis mítoszok
Minden nemzetnek megvannak a maga mitologikus figurái. Ezeket az illető közösség nagyobbik része jellemzően olyan erényekkel ruházza fel, amelyekkel az illető nem rendelkezett, párhuzamosan a hibáinak elhalványításával vagy akár azok nyílt tagadásával. Ha akad olyan történész, aki vállalja az igazság érdekében a mítoszrombolást, az akár egyfajta közösségi skizofréniát is előidézhet.
A sajátos igazság és a haza
Szép, erre vonatkozó példákat láthatunk napjainkban a román közéletben, ami nem is csoda, hiszen az utóbbi másfél évszázad román történelemírásának és -oktatásának több köze volt az ideológiai szférához, mint a tudományhoz. Kezdve a hipotézisnek is gyenge, régészetileg alá nem támasztott dáko-román kontinuitáselmélettel, el egészen a „Vitéz” eposzi jelzővel ellátott Mihály vajdáig, akit úgy ábrázolnak, mint a„román” országok első egyesítőjét, fittyet hányva e prezentáció teljes történelmietlenségére és megalapozatlanságára. Hogy ismondta Nicolae Iorga? „Mihez kezdjek az igazsággal, mikor a hazámról van szó?”
E hozzáállás jellemző mindmáig a román közgondolkodásra, a politikum, a sajtó és az értelmiség fősodrára. A vélt nemzeti érdek szolgálatában a napot is le lehet tagadni az égről, lehet középkorinak vagy akár sztálininak nevezni a megannyi modellértékű jelenkori európai példával illusztrálható autonómiát. Lehet képzelegni 1848-ban a magyarok által elpusztított 40 ezer románról és több száz felégetett faluról, elegánsan figyelmen kívül hagyva a magyar revansnál sokkal több áldozattal járó, ürügy és ok nélküli román vérengzéseket, amelyek fő felelőse a románok által a legfőbb hősök egyikévé emelt Avram Iancu.
Mítoszaink De seperjünk inkább a magunk portája előtt!
Számunkra a legérdekesebbek az utóbbi száz év magyar történelmének azon figurái, akiknek esélyük van mítosszá válni, akiknek a nemzeti köztudaton belül elfoglalt helye tőlünk is függ. Ezen belül is azok a legfontosabbak, akik – ha netán bekerülnek a nemzeti pantheonba – méltatlanul kerülnek oda. Érzékeny kérdés: kit szabad demitizálni, s ki az, akinek árnyalt, tabumentes bemutatása akkora sérülést okozhat a kollektív nemzeti öntudatban, hogy jobb hozzá sem nyúlni. Az utóbbira példa Szent István, az előbbire Károlyi Mihály, Ady Endre és Antall József. Károlyi esete egyértelmű, ő az ismert, kutatott magyar történelem leggyászosabb figurája. Azt a kárt, amit a nevével fémjelzett kurzus okozott a magyar haderő leszerelésével épp akkor, amikor a magyar katona négy éven át idegen érdekért folytatott háború után a saját hazájáért küzdhetett volna, méghozzá eredménnyel, aligha lehet felülmúlni. Károlyi sztárolásával lényegében a magyar baloldal is leleplezi önmagát, hiszen világosan következik belőle: a nemzeti megmaradásnál, a nemzeti érdekérvényesítésnél fontosabbak számára az importált absztrakt elképzelések, a polgári radikális „társadalommérnökség”. Károlyi demitizálása, bűneinek minél szélesebb körben való ismertté tétele nemcsak megengedett, de kifejezetten kívánatos, a nemzeti ébredésnek, a megalapozott történelmi öntudat megteremtésének épp annyira elmaradhatatlan feladata, mint Kun Béla, Szamuelly, Rákosi vagy Kádár történelmi bűneinek tisztázása.
Adyval bizonyos fokig más a helyzet. A zseniális költő sajátos nemzeti szemléletmódja sokak nemzeti szocializációjához hozzájárulhatott, mindazonáltal aligha tagadható publicisztikájának szabadkőműves ihletettsége, s a tény, hogy szekértolója volt a történelmi Magyarországot szétprédáló Jászi-Károlyi-féle polgári radikális társaságnak. Zseniális líra, szociális érzékenység – amit olyan nemzeti próféták is igen sokra tartottak, mint Szabó Dezső – és végzetes politikai vakságból fakadó, tartalmában-következményeiben tragikus közírói tevékenység.
Antall helyzetkihagyásai
Végül itt van Antall József, akinek szobrot emelnek, akire sokan úgy tekintenek, mint a modern nemzeti politizálás etalonjára, holott a retorikán túl leginkább helyzetkihagyásban jeleskedett. Átvállalta az előző rendszerben felvett államadósságot, nem tudunk arról, hogy legalább megpróbálta volna azt mérsékelni vagy átütemezni. Miniszterelnöksége alatt folytatódott a legenyhébb kifejezéssel is visszásnak nevezhető privatizáció, asszisztált a magyar ipar és mezőgazdaság szétveréséhez, Magyarország az elsők között ismerte el Szlovákiát ahelyett, hogy kérje a magyar–szlovák határ megállapítását az etnikai határok mentén – elvégre a párizsi békeszerződés Csehszlovákia és nem Szlovákia határait rögzítette. A „kárpótlással” lényegében megcsúfolta a kommunisták által megrabolt gazdákat és ingatlantulajdonosokat, és miként a minap sugárzott Az igazság soha nem késő című, a lényegről szóló és a lényeget láttató filmben elhangzott, rajta is múlt, hogy nem történt semmiféle történelmi igazságtétel. Hogy az 1956 után sortüzeket vezénylők, a forradalmat vérbefojtók, a megtorlásban jeleskedők, a pufajkás véreskezű kegyetlenkedők nem nyerték el méltó büntetésüket, sőt, kiemelt nyugdíjban részesültek, míg áldozataik tengődhettek a demokrácia nagyobb dicsőségére. Antall József akarva-akaratlanul hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet birodalom által feladott Magyarország zavartalanul cseréljen gazdát, az új urak, az euroatlanti globalizmus képviselői pedig kényelmesen berendezkedhessenek. Nem meglepő, hogy a globalizmus helytartó elitjének emblematikus figuráját, Bokros Lajost Brüsszelbe küldő MDF-elnök, Dávid Ibolya előszeretettel hivatkozik az „antalli örökségre”. Aligha indokolt azonban, hogy ezt azok tegyék, akik tisztában vannak globalista erők gyarmatosítási törekvéseivel, akik megpróbálnak önálló magyar gazdaságpolitikát folytatni, s tágítani a bel- és külpolitikai mozgásteret.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2014. január 18.
Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya – (2.)
Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Miért él hamis történelemtudattal a romániai ember? – keresi a választ Ovidiu Nahoi kérdéseire a Historia című folyóiratban.
– Ön tanulmányokat, könyveket írt, miután ausztriai, lengyelországi, magyarországi, vatikáni levéltárakban kutatott. Hogyan látják onnan...?
– A dokumentumok a valóságot mutatják. A külföldiek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget népünknek. Nem igazán vettek észre bennünket a világban. Akkor sem, most sem, sajnos. Inkább a negatívumaink révén váltunk ismertté. Ami feltűnt a dokumentumokban, hogy amikor általánosan jellemzik a románokat, a kép mindig negatív. A 90-es évek elején Bécs és Budapest levéltáraiban kutattam. A dokumentumok – melyeket nem magyarok írtak; hisz tegyük fel, hogy a magyarok elfogultak lennének; tehát vegyük az osztrákok, olaszok, franciák által írt dokumentumokat... Bár ez végső soron nem számít. Az erdélyi románokról, a havasalföldi vagy a szlovákiai hegyekben élő románokról (akikről sajnos alig tudunk valamit) a dokumentumok mindig sötét képet festenek. A románok gyújtogatnak, lopnak, hazudnak, nem szorgalmasak. Sajnos, ez a megítélés a XIV–XV. századtól kezdődően egészen napjainkig szinte semmit sem változott. Nem a külföldiek hibásak, hanem mi. Sajnos.
– Ez a válasz sokakban indulatokat szíthat. Ismét azzal vádolhatnak bennünket – mint némely olvasók a História folyóirat weboldalán, minekutána megjelent az ön tanulmánya Karóbahúzó Vladról (Vlad Ţepeș) –, hogy hazafiatlanok vagyunk, amikor ilyeneket mondunk. – A hazafiasságot nem hazugsággal mérik. Annyit mondhatok önnek, hogy egyre több olyan történész él Romániában, aki hiteles történelmet szeretne írni, és aki sokkal jobban szereti hazáját, mint azok, akik nagy hazafinak tartják magukat, és kitüntetéseket szereznek a sajtó ilyen-olyan ütközeteiben vagy máshol.
– Ez érdekes. Azt akarja mondani, hogy konfliktus zajlik különféle történésznemzedékek, irányzatok között?
– Igen. A 90-es évek utáni fiatalabb nemzedék mítoszok nélkül, hitelesen próbálja bemutatni a történelmet, de ez nem jelentheti, hogy a mítoszok lebontása után nem méltatnánk a hősöket. – Ön például mit válaszol arra a kérdésre, hogy győzött-e Vitéz Mihály a călugăreni-i csatában? – Nem győzött. Egy háborúban több csatát is vívnak, és nem mindegy, milyen szempontból vizsgáljuk az eseményeket.
– Számunkra Călugăreni egy hatalmas győzelem helyszíne.
– Hát igen, egy bizonyos pontig. De ha viccesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy amikor Szinán pasa feltápászkodott a mocsárból, és kezét szeme fölé tartva Vitéz Mihály seregét kereste, akkor azt látta, hogy Vitéz Mihály nincs ott. Vagyis – ahogy az ütközet tanúi is mondják – hatalmas volt a călugăreni-i csata, rengeteg török harcos meghalt, és nagyon sok román megsebesült, de az ütközet helyszínét elhagyva Vitéz Mihály visszavonult az erdőkbe, a Kárpátokba az erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond hadseregére várakozva. Mivelhogy nagyon jól tudta: esélytelen vállalkozás lett volna folyamatosan Szinánnal, a török hadsereggel harcolnia. Ne feledjük, hogy a călugăreni-i csatát követően Szinán hadserege megszállta Târgoviștét és Bukarestet, erődítményeket épített a városokban, kormányzókat helyezett az élükre, megkezdte az ország átszervezését pasalikká. Hogyan beszéljünk călugăreni-i győzelemről, ha azt követően a török uralta az országot, nem pedig Vitéz Mihály?
– Igen, de végül mégis kiűztük a törököt.
– Kiűztük, mert segítségünkre sietett Erdély fejedelme a hadseregével. Vitéz Mihály akkoriban Báthory Zsigmond vazallusa volt. Végül is nem ez a fontos, hanem hogy a călugăreni-i ütközetet valós perspektívából, hitelesen lássuk.
Pillanatszerű esemény volt, egyféle thermopülai csata, egy gyors rajtaütés, amelyben nagyon rövid időre Vitéz Mihály kerekedett felül, de semmi több. Egy másik példa az események hamis láttatására, ha kétszáz évvel megyünk vissza az időben, a rovinéi csata bemutatására. „Öreg Mircea (Mircea cel Bătrân) legyőzte Bajazidot”. Ugye, ezt tanultuk az iskolában... Mihai Eminescu híres költeménye is ezt mondja, miközben ebből semmi sem igaz! Mivelhogy a rovinéi ütközet után Öreg Mircea majdnem két és fél évet Erdélybe menekülve él. Ha valóban megnyerte a csatát, mit keresett 1395 márciusában Brassóban Luxemburgi Zsigmondnak, Magyarország királyának hódolva?
Miért próbálta a magyar hadsereg négy ízben is Öreg Mirceát visszahelyezni a havasalföldi trónra – egyik alkalommal maga a magyar király vezette a magyar hadsereget –, de mindhiába, mert a törökök minden alkalommal elűzték? Nyilvánvaló, hogy Mircea nem nyerte meg azt a csatát, hisz elmenekült az országból. De mi mindig csak azt akarjuk látni, ami tetszetős, és nem a maguk teljességében szemléljük az eseményeket. A román történetírás nagy hiányossága az átfogó távlatok hiánya. A románok történetét nekünk az egyetemes történelembe ágyazottan kellene értelmeznünk. Hisz megvan a helyünk. És nem egészen jelentéktelen. Nem. Fontos helyünk van. De nem azokat a szereplőket és nem azokat a világtörténelmi jelentőségű mozzanatokat választjuk, amelyek valóban felhívhatnák ránk a figyelmet.
– Mondjon egy példát!
– Hunyadi János. Vagy Mátyás király.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 1.
Összefognak a szaklíceumok
Jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a város három szaklíceumának tervezett együttműködését. A Berde Áron-, a Kós Károly- és a Puskás Tivadar-iskola vezetői a munkaerő, az anyagi javak és a különféle pályázatok közös kihasználásáról kötnének megállapodást.
Ez nem jelent összevonást, mindegyik iskola megőrzi önállóságát, vezetőségét, szerződéses partnerségről van szó, amellyel oktatási lehetőségeiket kívánják bővíteni – ismertette az elképzelést a városi tanács csütörtöki ülésén Sztakics Éva alpolgármester. A liberális Mădălin Guruianu fenntartásokat fogalmazott meg, és kérte, hogy a román osztályok helyzetéről a román tanácstagokat is tájékoztassák. Az SZDP-s Rodica Pîrvan, a Constantin Brâncuși-szaklíceum igazgatója kijelentette: őket is megkeresték, de egyheti gondolkodás után úgy döntöttek, hogy nem társulnak, mert „nincs értelme”, hiszen ők is meg akarják tartani a tanári állásokat. Ezek az iskolák román tannyelvű osztályokat szeretnének létrehozni, de szerinte kérdéses, hogy megfelelő szinten tudnak-e románul oktatni – tette hozzá Rodica Pîrvan. Sztakics Éva többévi gyakorlati tapasztalatára hivatkozva válaszolta, hogy eddig inkább a magyar szaknyelv okozott gondot, hiszen a tanárok többsége – ő maga is – románul végezte az egyetemet, hasonló megállapodást pedig már jóváhagytak a Mihai Viteazul Líceum és a kovásznai Avram Iancu-iskola között. Mindezt a szintén SZDP-s Rădiţa Palela főtanfelügyelő-helyettes is megerősítette, Antal Árpád polgármester pedig azt is felhozta, hogy sok román honatya, sőt, maga az államfő is követ el nyelvtani hibákat, de nem győzte meg a vonakodókat, a határozatot három tartózkodás mellett fogadták el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 1.
Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya – (4.)
Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Miért él hamis történelemtudattal a romániai ember? – keresi a választ Ovidiu Nahoi kérdéseire a Historia című folyóiratban.
– Ne feledjük, hogy a mai románok elsősorban a televízióból és a filmekből szerzik történelmi ismereteiket. – A filmek, az úgynevezett „nemzeti eposz”, melyet jól meghatározott céllal alkottak a kommunizmus idejében, a 70-es évek elején, körülbelül 1971 után (Ceaușescu híres téziseit követően) keletkeztek, leszámítva két-három korábbi alkotást, akkor készítettek filmet Nagy Istvánról (Ștefan cel Mare). Történelmi filmjeink döntő többsége számos mítoszt, hazugságot tartalmaz. Sajnos. – De ezeket ma is újra meg újra vetítik.
– Hát e filmek alapján jöttek létre bizonyos személyiségek: rendezők, színészek. Elsősorban Sergiu Nicolaescura gondolok. Minden tiszteletem az övé történelmi ismeretei és főleg filmes teljesítménye miatt. De sajnos, nyíltan ki kell mondanom, hogy nagy mennyiségben hamisította a történelmet, valótlan képet festve a hősökről. De ne foglalkozzunk most Sergiu Nicolaescuval. Általában a történelmi filmjeinkkel baj van. Jut eszembe egy kevésbé ismert film egy kevésbé fontos szereplőről, Pintea Viteazuról. Lássunk néhány hazugságot. Nagyon nagy hazugságot! A románokat elnyomták a Habsburgok, és a Habsburgok ellen harcoltak. Ez a film üzenete. Nem igaz.
Pintea Viteazu egy útonálló rablóvezér volt. S mivelhogy 1703 és 1711 között a kuruc szabadságharcban a magyar nemesek fellázadtak az osztrákok ellen, polgárháborús, zűrzavaros helyzet alakult ki, amelyből a rablók mindenképpen hasznot húztak. Mások is voltak, nem csak Pintea Viteazu. Közönséges rablókból verbuválódott csapataik voltak, amelyeket mind az osztrákok, mind a magyarok megpróbáltak a saját oldalukra állítani néhány nagyobb konfliktusban. Így vonult be Pintea Viteazu a történelembe. Jó, pénzt osztott a szegényeknek... Hát persze, így tudta megvenni a hallgatásukat... De még csak nem is ez a baj, hanem az a kép, hogy a románok a Habsburgok ellen harcoltak. Ez egyszerűen nem igaz!
– Eszembe jut egy másik film Karóbahúzó Vladról (Vlad Ţepeș). A ’80-as évek végén készült. Karóbahúzó Vlad havasalföldi és Nagy István moldvai fejedelem úgy beszélgetnek, mintha legalábbis barátok lettek volna. Azt mondja Vlad Istvánnak: „úgy teszel, mintha megtámadnál, hogy megtévesszük a törököt”.
– Ismét egy hazugság, melyet a történelemkönyvekben is megtalálunk. Sok történész a következőképpen próbálja megmagyarázni, miért támadta meg Nagy István Chilia városát és Havasalföldet, amikor a törökök lerohanták Karóbahúzó Vladékat: „hogy megmentse Chilia városát a töröktől”. Nem igaz, mert a török a tengerről támadt, Nagy István pedig a szárazföldről indított rohamot. Együttműködött a moldvai és a török hadsereg, mégpedig a havasalföldiek ellen. Hamis tehát az elmélet. A film is hamisan mutatja be.
Amikor csak tehették, a havasalföldiek és a moldvaiak egymás fejét vették. Vagyis nem voltak barátok. Mindig ellenségeskedés dúlt a két ország uralkodói, hadserege és népe között. A nemzeti érzület modern képződmény. Csak a XVIII–XIX. századtól beszélhetünk nemzeti érzületről, román nacionalizmusról. De előtte nem. A középkorban havasalföldiek és moldvaiak voltak.
– Ön például miként készítene filmet Vitéz Mihályról?
– Előtérbe helyezném Jósika István román származású kancellár szerepét, aki kidolgozta az egység tervét. A valóságnak megfelelően kiemelném Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem szerepét. Az egység tervét, az egész folyamatot, Vitéz Mihály történetét a 15 éves háború európai kontextusába helyezném. Vagyis bemutatnám, hogy mi történt valójában, a forrásoknak, dokumentumoknak megfelelően, a mi valódi szerepünket Európában és abban a háborúban. Vitéz Mihály jelentős uralkodó volt. Tudja miért? Rövid ideig, néhány hónapig, picivel több, mint egy évig ő vezette a legfontosabb harcokat a török ellen, az osztrákok által pénzelve. Miért? Egy Duna menti ütközőzóna megteremtésével próbálták gyengíteni a török jelenlétét Magyarország központi és északi térségében. Mi egy másik szempontot követve eltúlozzuk Mihály jelentőségét, és ezzel bajt okozunk. Vagyis nem vagyunk hitelesek. Mi magunk játsszuk el a hitelünket. Sajnos. Ha elfogulatlan történetírást művelnénk, akkor lehet, hogy nemzetközileg is elismernének. – Tehát végül mégiscsak fontos volt az a rövidke ideig tartó egyesülés, amelynek inkább katonai-stratégiai okai voltak, nem pedig nemzeti megfontolások.
– Pontosan. Az egyesítés indoka csakis stratégiai természetű volt. A valódi indok? 1526-ban, a mohácsi vészkor Európa közepén eltűnik a Magyar Királyság mint jelentős politikai és katonai hatalom. Merthogy egészen addig Magyarország verte vissza az Európa felé terjeszkedő Török Birodalmat. Gyakorlatilag összeomlott a térségben az erőegyensúly. Az osztrákok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy azt fenntartsák. Aztán 1600 környékén, Vitéz Mihály idejében, a 15 éves háború európai kontextusában Erdély fejedelme Jósika István kancellár tanácsa alapján arra jutott, hogy a három fejedelemség egyesítésével jelentős katonai erőt alkothatnának. A călugăreni-i ütközet utáni helyzet volt a minta. Vitéz Mihály visszavonult, és ezt követően megérkezett az erdélyi hadsereg. Báthory Zsigmond parancsnoksága alatt állt Erdély, Havasalföld és Moldva hadserege. A három ország egyesített hadereje a Duna túloldalára verte vissza a törököt.
Báthory Zsigmond nem foglalkozott többet ezzel a gondolattal, de átvette tőle Vitéz Mihály, mivel tudta, hogy a három fejedelemség jelentős erőt alkot együttvéve. Így született meg az egyesülés gondolata, amelyet aztán két évszázadon át elfelejtettek. Csak a ’48-asok fedezik fel újra. Tudta-e ön, hogy a XIX. századi történelemkönyvekben alig-alig említik Vitéz Mihályt? Nyilván Bălcescu írását leszámítva, amelynek azonban szinte semmi jelentősége nem volt akkoriban.
– De mi úgy tanultuk, hogy Bălcescu írása megváltoztatta a szemléletet... – Dehogy! Nem volt jelentősége akkoriban. Majd csak 1920 után nyomtatták ki több kiadásban. S csak 1920 után népszerűsítették Bălcescut, főleg a kommunizmus idejében. Miért? A XIX. században Bălcescu politikai eszméivel vált ismertté, nem pedig történészként. Ha már úgyis Vitéz Mihályról beszélünk, lássuk egy másik arcát: miként foglalta el a trónt? Hogyan gyűjtötte össze a pénzt, hogy megvásárolja a trónt? Juhokkal kereskedett. Juhokat árult a Török Birodalomnak. Így gyűjtötte össze a vagyont. És ezenkívül kölcsönökhöz folyamodott!
– Íme, mennyi szép története van a középkori történelmünknek!
– Összevetve a mai történelemmel: Vitéz Mihály legelső törökellenes tette az volt, hogy összegyűjtötte a hitelezőket egy mulatságra, és mindannyiukat megölte. Ezt az eseményt a mi történetírásunk dicsőséges hőstettnek tekinti. Tehát elfogulatlanul szemlélve az eseményeket azt látjuk, hogy nemcsak hőstetteink voltak.
Ovidiu Nahoi
Háromszék / Historia
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 7.
Megtanítják törvényre a prefektust (Az RMDSZ visszavág)
Ha háború, legyen háború: az RMDSZ Mikó Imre jogvédelmi szolgálata feljelentő hadjáratot indít mindazok ellen, akik nem alkalmazzák a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó törvényes előírásokat – jelentette be tegnap Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
Háromszéken az első célpont maga Dumitru Marinescu prefektus, aki láthatóan semmi egyébbel nem foglalkozik, csak a magyar feliratok, zászlók, szimbólumok perbe fogásával, túlbuzgósága azonban visszaüt, mert nem lehet csak a nekünk tetsző részt számon kérni egy törvényből, nem lehet csak a román nyelvet védeni, amikor a magyar is kötelező ott, ahol a lakosság legalább húsz százaléka ezt a nyelvet beszéli. Ha a törvény betartását kéri a kormány embere, akkor legyen gondja rá, hogy az összes állami intézményben valós kétnyelvűség legyen: az általa vezetett prefektúrán, a különböző hivatalokban, iskolákban – a Mihai Viteazul és a Constantin Brâncuși líceumban is –, a hatóságoknál, az űrlapokon, de még a tájékoztató szórólapokon is. Számon kérjük ezt – ígéri Antal Árpád, aki szerint nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy ismételt perekkel, bírságokkal, feljelentésekkel ráijeszt a székelyekre. A prefektus elbukott a jóérzési teszten, amikor megfellebbezte az alapfokon elveszített utcanévtáblapert, és még mindig nem jött rá, hogy ezzel a nevetséges ügyködéssel csak nekünk dolgozott: felvesszük a kesztyűt, és mi is minden hiányzó magyar feliratért feljelentést teszünk, hetente akár százat is, amíg a törvény mindenki számára kötelező nem lesz. És nem érjük be látszatintézkedésekkel – szögezte le az elöljáró, negatív példaként Marosvásárhelyt említve, ahol a Székely vértanúk terén az olvasható, hogy „Piaţa Martirilor secui tér”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 7.
Baba Novac ismét „magyartalan”
Ismeretlen tettesek ismét eltávolították a kolozsvári Baba Novac-szobor talapzatáról az „unguri" (magyarok) szót, miután az önkormányzat alig néhány hete helyezte vissza a magyarellenes feliratot.
Mint ismeretes, a feliratot legutóbb október elején rongálták meg, a kolozsvári rendőrség akkor minősített lopás gyanújával indított eljárást a Baba Novac-szobor feliratának „megcsonkítása" miatt, a tetteseket viszont azóta sem sikerült azonosítani.
A hatóságok ugyanakkor a kihágás óta fokozottabban figyelik a szobor környékét. Ha a tetteseket sikerül azonosítani, és bűnösnek találják őket, súlyos bírságot, de akár hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.
Adriana Simona Vornicu, a megyei rendőrség szóvivője korábban a Krónikának elmondta: műemlékgyalázásról nincs szó, hiszen a szoborhoz nem nyúltak, csupán betűk hiányoznak a talapzatról.
A feliraton ez áll: „Baba Novac – Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én (Baba Novac – căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601)".
A Baba Novac-szobor egyébként Virgil Fulicea vajdarécsei származású kolozsvári szobrász alkotása, 1975-ben állították fel a Szabók bástyája előtt.
Krónika (Kolozsvár),2014. március 3.
Barátkozós történelemkönyv románoknak
Kolozsváron mutatták be azt a kötetet, amely a kompromisszumkészség erős jeleit mutatva igyekszik a román és magyar társadalmat, a román és magyar történelmi nézeteket közelíteni egymáshoz. Az O istorie a maghiarilor kiadvány mögött álló Fehér Holló Médiaklubról, a kötet elkészültéről, s a fogadtatásáról SZABÓ CSABA ötletgazdát, újságírót Kustán Magyari Attila kérdezte.
Miért érezték szükségét egy ilyen kiadvány megírásának?
Amikor a magyarok történelméről beszélünk egy sajátos magyar-román egyenlet keretében, mindig azt szeretjük mondani, összekacsintva, hogy a román és a magyar történelem üti egymást. A jószándékú román társadalom is legfennebb addig jut el, hogy mi itt bejöttünk, őket megvertük, elvettünk, leromboltunk mindent, amit felépítettek, a többi pedig hazugság. Amikor meglátnak néhány királyt, gyanakodnak ugyan, de fogalmuk sincs, milyen sajátos kultúrával töltötte fel ezt a régiót a magyarság, mennyire aktuális Koppány és István története – stilizálva persze –, amikor kérdés, hogy visszafelé vagy előre tekintünk.
Konkrétan hogyan született az ötlet?
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten láttuk vendégül a Fehér Holló Médiaklub rendezvényén dr. Aurelian Lavricot, a Kisinyovi Egyetem tanárát, aki a romániai magyarok moldáviai megítéléséről beszélt. Kiküldött húsz lejjel, hogy vásároljunk egy román nyelvű könyvet a magyarok történetéről, akkor derült ki, hogy egy Mátyás királyról szóló angol nyelvű kiadványon kívül nem találni egyebet. Akkor kezdtünk el tárgyalni fiatal történészekkel, hogy kezdjük el a munkát.
Kiket és milyen elvárások alapján válogattak be a csapatba?
Páll-Szabó Ferenc szakmai irányítót, Dr. Váradi Éva tanárnőt, dr. Ciprian Rad román Erdély-szakértőt, Pócsai Sándor középiskolai tanárt és dr. Wellmann László jelenkor-kutatót kértük fel, illetve még egy román történészt, aki végül nem folytatta velünk a munkát. Egy évtizede harcolok a történelmi népszerűsítő műsorokért, de sokaknak derogál, hogy a kamera elé álljanak. Páll-Szabó Ferencet úgy ismertem meg, hogy egy román líceumból kerestem fiatal történészt, aki Mátyás király árnyoldaláról beszélgetne. Rögtön vállalkozott a feladatra, és nem tántorították vissza a kritikák, folytatni szerette volna.
A munkából egy román történész is kivette a részét, bár többet meghívtak. Mások miért nem vállalták a feladatot?
Két történésszel kezdtük meg a munkát, de egyikük végül elhagyta a társaságot. Egy nagyon jó régészről van szó, aki sok honfoglalás kori sírt ásott ki, de a könyvbe írt anyagában minden szerepelt, csak az erdélyi területek nem. Aztán kiderült, hogy a román történetírás szerint ezek a sírok bolgárok, ezért aztán elváltak útjaink. Az viszont igaz, hogy a fene tudja megmondani, ezek magyar vagy bolgár sírok. Ciprian Rad-dal is tisztáznunk kellett számos kérdést. Mondok egy példát: a könyv egyik részében leírtuk, hogy Magyarország három darabra szakadt, egy másik részében már mint román földet említette a keleti területeket. Azt mondtam, semmi gond, leírjuk, hogy a román történelem szerint ekkor és ekkor lett román az adott terület, de nem találtunk egy konkrét évszámot, amit leírhatunk. Kérdeztem tőle, hogy a román történetírás szerint mióta beszélünk román területről? Azt válaszolta, aszerint mindig is az volt. Akkor jöttem rá, hogy még didaktikai szempontból sem tudnak kiegyezni a román történészek, ezért van egy állandó összekacsintó átmenetiség, miszerint ha román, akkor hazudik, ha magyar, akkor hazudik. Megjegyzem, Ioan Aurel Pop, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora nagyon kedves és döbbenetesen vagány volt ebben a kérdésben, az utolsó percig azt mondta, hogy előszót ír a könyvhöz. Végül meggondolta magát, egy szép levélben kifejtette, nem arról van szó, hogy egyetért-e a tartalommal, vagy sem, de azt mondanák, az ő emberei vagyunk, nem szeretné, ha ez ellehetetlenítene minket.
Nem törnek pálcát, hanem informálnak
A hat hónapos vajúdás után megszülető O istorie a maghiarilor című kiadványt január 30-án, Kolozsváron mutatták be. A találkozón Szabó Csaba úgy fogalmazott: mivel a történészek mindig összevesznek időnap előtt, a románság nem hallhatott II. Endréről, az Anjouk-ról stb. Szerinte a kötet újszerűsége abban is áll, hogy az érzékenyebb jelenségek kapcsán, amelyek a román olvasót elbizonytalanítanák, a román történésztársadalom álláspontját is feltüntették. „A szerzők nem vitatkoznak, nem törnek pálcát, hanem informálnak, majd mennek tovább, egész a visegrádi Anjou-tervek uniós változata kikristályosodásának pillanatáig, azaz a kötet végállomásáig” – fogalmazott.
Milyen további történelmi pillanatok okoztak kellemetlen perceket az írás során?
Mihály vajda személye például, mert a román történelem szerint serege nagy havasalföldi győzelmeket tudhat magáénak, a valóság azonban az, hogy a Bocskai István vezérelte erdélyi csapatok szintén csatlakoztak hozzájuk. A másik a honfoglalásé, amit Páll-Szabó Ferenc ügyesen megoldott: azt írta, nem lehet erről beszélni anélkül, hogy feltennénk a kérdést, ki volt itt hamarabb? Éppen ezért mindkét fél elméletét ismertette, a magyarnál leírva, hogy Anonymus írásai és a sírok alapján áll az elmélet, de megvannak a gyenge pontjai, a románnál megemlítve, hogy a dák-római kontinuitás hipotéziséhez nincsenek meg a régészeti leletek. Trianon is nehéz esetnek számított, a fogalmazással kellett óvatosan bánnunk.
Voltak-e nézeteltérések magyar és magyar történész között?
Amikor más elméletekről volt szó, mint a finnugor, kihagytuk azokat. Egyetlen kivételt tettünk, ez Szőcs István sumér-magyar elmélete, amiről három sorban tettünk említést. Azt gondoltuk, amikor az megjelent a múlt rendszerben, olyan horderejű dolog volt, hogy érdemes beszélni róla. Ráadásul az írása Kolozsváron jelent meg, mi pedig kolozsvári szemmel néztük a történéseket – ezért sem Bukarestben vagy Budapesten jelent meg a könyv.
Ön szerint miért nem született hasonló kiadvány mostanáig?
Nem hiszem, hogy hasonló könyvet nem akartak már írni, azt sem, hogy ne lett volna rá jelentkező, vagy érdeklődés. De egy ilyen projektet csak együttműködve lehet elvégezni. Ezen a könyvön öt ember dolgozott, egy hatodik irányította őket, mindezt pénz nélkül: azt mondhatom, ez egy csoda.
A könyv bemutatóján elhangzott, hogy fel kell készülni a minden oldalról érkező támadásokra. Eddig milyen reakciók születtek?
Két visszajelzés érkezett román részről: az egyik azt a kérdést tette fel, hogy ennyi királyunk volt és mégis mit tettünk az országgal, a másik, hogy meglehetősen civilizáltak lettünk a „mongol” hordákhoz képest. Magyar részről sok kritika fog érni minket, és sok jogos lesz. Ha beírunk egy információt, az lesz a probléma, hogy sok fölösleges adattal tömjük az olvasó fejét. Ha nem írunk be, akkor az lesz a gond, hogy kihagytuk. Azzal már meg is vádoltak egyébként, hogy a rektor hatása alatt vagyunk, ez azonban csak annyiban igaz, hogy a társaság fele vagy nála doktorált, vagy nála doktorandusz.
A könyv egyik fő célkitűzése közelebb hozni egymáshoz a két felet. Ez a feladat már nem olyan nehéz Kolozsváron, mint Funar ideje alatt. Mi történt az elmúlt években, hogy javultak a kapcsolatok?
Rendkívüli javulás állt be, ez pedig főleg akkor érzékelhető, ha közben Marosvásárhelyre is elmegyünk – ott egymás mellett laknak románok és magyarok, itt együtt. Funar korában, amikor egy magyar kemencére leltek, a helyi sajtó nem írta meg, csak a Népszabadaság egyik munkatársa jött el. A Főtér római leleteinek ásásakor szinte verekedés tört ki, holott újságíróként nagyon jól tudtam, hogy azok valóban a föld alatt voltak, ugyanis a román régészek egy héttel korábban már ki tudták mutatni a maradványokat. Az emberek megváltoztak, mert emelkedett az életszínvonal, és már nem az ellenségkép kialakítása a legfontosabb dolguk. Ha van ellenség, akkor azt inkább Bukarestben keresik.
Egy nemzetközi médiaklub története
A Fehér Hollók Médiaklub Kisinyovtól New Yorkig ismert, tagjai is ilyen szórásban lelhetők fel. Megálmodója, Szabó Csaba szerint ez egy szabad társaság, független, és még annak is tud örülni, ha a száz eurósra szabott díj – amelyet azoknak a családoknak szánnak, akik megszenvedtek, hogy gyerekük magyar tagozatra járhasson – mindössze nyolcvanra sikeredik.
A klub tíz éve nőtt ki a szórványtengely mozgalomból, amely szintén kapcsolódik Szabó nevéhez. Miután észrevette, hogy a szórványban élő közösségek, iskolák nem tudnak egymásról, többedmagával összehozott olyan találkozókat, amelyen a felek – a dévai, a tordai, a medgyesi, a gyulafehérvári kollégiumok, a hajdani szebeni magyar tagozat – megismerhették a többieket. „Az együttműködés, az összetartozás öröme szinte szétfeszíti ezt a társaságot” – magyarázza, hozzátéve: az említett díjból azért hiányzott a húsz euró, mert kellett benzinre, de a következőre már több mint százat gyűjtöttek össze.
A médiaklub tagjai között tudhatja Szilágyi Szabolcsot (Kolozsvári Rádió), Bodó Mártát (Keresztény Szó), Benkő Leventét (Krónika), Ambrus Attilát (Brassói Lapok), Bodolai Gyöngyit, Kuti Mártát (Népújság), Lőwy Dánielt (Amerikai Népszava) stb., ahogy Szabó Csaba viccesen megjegyzi, ilyen csapattal bármikor népszerűsíthetnék magukat, hiszen mindannyian újságírók, de még azt is élvezik, hogy csendben dolgoznak.
A klub tagjai számos kiadványt jelentettek már meg, a szerénységről tanúskodó Világhírnév Könyvkiadó zászlaja alatt. A Fehér Hollók újságíró-sorozatban számos értékes kiadvány jelent meg, azok az írások, amelyekkel az egyes újságírók beléptek a média porondjára. Szabó Csaba regényes nyomozásokkal indította a pályáját, arról írt, mi történt az Egri csillagok hőseivel, kinyomozta, hogy Dobó István Erdélybe jött, Bornemissza Jánost Gyaluban temették el stb. Mihály István, a Kolozsvári Rádió munkatársa a két tévéhőst, Derricket és Columbót hasonlította össze, Ambrus Attila Brassó és a székelyek közti szakadék témáját boncolgatta, ebből született a Gótvárosi levelek, Tamási Attila, a Bányavidéki Új Szó munkatársa tudományos-fantasztikus kisregényeket írt. A csapat öndefinícióját Szabó Csaba így fogalmazta meg: „Ezek vagyunk hát mi, a Fehér Hollók. Újságíró-sorozat főszereplői. Mi vagyunk a sorozat. Függetlenek vagyunk, nem pályázunk, egymást segítjük-futtatjuk, hollókat avatunk. Önerőből. Újságírók vagyunk. Médiaprózát írunk. Várunk rátok. New Yorktól Kisinyovig.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),