udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
253
találat
lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-253
Névmutató:
Nagy Benedek
2015. február 6.
Újraválasztották Borbolyt a születésnapi küldöttgyűlésen
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Csíki Területi Szervezete 25. éves születésnapi ünnepséget tartott pénteken Csíkszeredában. Nem hiányzott a volt és jelenlegi szövetségi elnök sem, az alkalomból tartott küldöttgyűlésen pedig ismét Borboly Csabát választották a területi szervezet élére.
Több olyan díszvendége is volt az ünnepségnek, akik huszonöt évvel ezelőtt ott voltak az érdekvédelmi szervezet megalakításánál Csíkszeredában, és utána is kivették részüket a munkából. Ők oklevelet és emlékplakettet vehettek át Borboly Csaba területi és Kelemen Hunor szövetségi elnöktől. A díjazottak: Balázs Lajos, Beder Tibor, Benkő Sándor, Bíró Albin, Bíró József, Csiha Csaba, Csutak István, Eigel Ernő, Ferenczes István, Györgypál János, id. Hajdu Gábor, Horváth István, Kálmán Dénes, Labancz István, Lányi Szabolcs, Léstyán Dénes, Májai László, Nagy Benedek, Pálffy Árpád, Pethő Ilona, Sántha Pál Vilmos, Szakács Levente, Székedi Ferenc, Vargha István, Veress Dávid, Vígh Ádám, Vorzsák János, Zólya László, Zsombori Vilmos. Tevékenységüket, közéleti szerepvállalásukat felidéző összeállítással, és egyperces néma csenddel emlékeztek Búzás Lászlóra, Borbély Ernőre, Papp Kincses Emesére, László Pálra, László Imrére, Pataki Imrére és Vorzsák Istvánra, akik már nincsenek köztünk.
Beszédében Borboly Csaba területi elnök, utalva az elmúlt hetek történéseire, azt mondta, hogy a romániai közélet elemeiben recseg-ropog, és olyan változások jönnek, amelyek meghatározhatják azt a pályát, amelyen az érdekvédelmi szervezetnek mozognia kell. Úgy vélte, erős bástyája a területi szervezet az RMDSZ-nek, és a történelmi magyar egyházak a legfontosabb szövetségesek. Hozzátette, az emberek bizalmát kell visszanyerni. „Én nem látok más utat, csak azt, hogy még több alázattal, még több nyitottsággal és még nagyobb elszánással végezzük a munkánkat” – jelentette ki.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke szerint lehet emlegetni az elmúlt 25 év eredményeit és eredménytelenségeit, de nem ezt, hanem egy régi eszme tartósságát ünneplik, amit 25 évvel a legfontosabbnak gondoltak, hogy a magyarságnak egy szövetségben kell együttműködnie, egységesen kell fellépnie. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint ezelőtt 25 évvel a halálra ítélt erdélyi magyarság újjászületett, de a teljes körű anyanyelvhasználatért, az állami magyar egyetemért, és az autonómiaformákért tovább kell dolgozni. „Nem lehet azt mondani, hogy a kivívott jogok nem nem visszavonhatók, mert ebben az országban bármi visszafordítható” – figyelmeztetett. Az ünnepség után az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének küldöttgyűlése egyedüli jelöltként ismét Borboly Csabát választotta a szervezet élére, és arról is döntött, hogy Kelemen Hunort támogatja, aki újabb szövetségi elnöki mandátumért indul az áprilisi kongresszuson.
Kovács Attila |
Székelyhon.ro2015. március 9.
Emlékezés egy átkos korszak áldozataira
A kommunizmus romániai áldozatainak emléknapja alkalmából a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége Hargita megyei szervezetének kezdeményezésére hétfőn Csíkszeredában is megemlékeztek a diktatúra áldozatairól a Temesvári sugárúti emlékműnél.
„Egy átkos korszak áldozataira emlékezünk ilyenkor, akik életüket, szabadságukat és mindenüket feláldozták azért, hogy ennek vége legyen” – emelte ki a szervezők részéről Kelemen Csongor, az ’56-os vitézi rend hadnagya. A felszólaló hiányolta, hogy az ilyen megemlékezéseken nincsenek jelen Csíkszeredában a román nyelvű nemzettársak és a román egyházi vezetők. Nagy Benedek történész, volt politikai elítélt arról beszélt, hogy a parlamentáris demokráciának nincs alternatívája, és a volt politikai foglyok huszonöt éve megalakult szövetsége arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a múlt hibái, amelyek diktatúrához vezettek, még egyszer ne ismétlődhessenek meg.
Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke azt mondta, az elnyomás korszaka tanulság kell legyen a politikusok számára, hogy csak alázattal, kompromisszumkészséggel lehet ellátni ezt a szerepet. Az erdélyi magyar történelmi egyházak képviseletében Darvas Kozma József római katolikus esperes és Solymosi Alpár unitárius lelkész mondott áldást, az emlékműnél pedig elhelyezték a kegyelet és megemlékezés koszorúit.
Kovács Attila
Székelyhon.ro2015. március 24.
Székelyföldi értékmentés magyarországi támogatással
Három székely kaput sikerült felújítani az utóbbi időben a Hargita megyei önkormányzat székelykapu-programja keretében, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület közreműködésével: a csíkmenasági Adorján-kúriáét, illetve a csíkszentgyörgyi Gál Sándor, valamint Márton Ferenc kapuját.
A felújítási munkálatok tavaly kezdődtek el, mindhárom kapu a megsemmisülés szélén állt, sürgős beavatkozást és teljes felújítást igényelt. A restaurálás – amelyet András Sándor menasági mester végzett – befejeződött, a Gál Sándor-kaput (1824) már felállították a csíkszentgyörgyi polgármesteri hivatal mögött, az ott található Gál Sándor-ház szomszédságában, a csíkmenasági Adorján-kúria galambbúgos kapuját (1828), valamint a Márton Ferenc szülőházához tartozó kaput (1868) az időjárás függvényében a napokban helyezik vissza.
Dokumentált épített örökség
Mindhárom kapu felújításához – a megyei önkormányzaton és a Kőlik egyesületen kívül – a közösség is hozzájárult, a helyi önkormányzat, a közbirtokosság, a tulajdonosok is segítették a munkát. A Gál Sándor-kapu restaurálása például nem valósulhatott volna meg teljes mértékben, ha Czikó Gergely volt csíkszentgyörgyi iskolaigazgató nem bocsátja a restaurátorok rendelkezésére az általa készített fotókat.
Czikó ugyanis a hetvenes években lefotózta a faluban található székely kapukat, nem is gondolván akkor arra, hogy az épített örökség dokumentálásával egy majdani felújítást segít. Így történt a Gál Sándor-kapu esetében is, a régi fotó alapján sikerült rekonstruálni a kaputükröt, valamint a hónaljkötések és a kötőgerenda közötti mintát.
Folytatódik az értékmentés
A megyei önkormányzat az elmúlt hetekben több alkalommal is tárgyalt a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkársággal, és újabb anyagi forrásokra kaptak ígéretet az értékmentő munka folytatásához, mondta Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.
„Emellett továbbra is összeegyeztetjük a jogi alapot és a megyei közérdeket, hogy ne tudja senki törvénytelennek minősíteni a kifizetést. Ugyanakkor egy népszerűsítő programot is kidolgozunk egy nyertes uniós pályázat keretében. Kovács Piroska nyugalmazott tanárnő Europa Nostra Nagydíja ezen értékeinket már európai hírűvé emelte. Jövőbeni terveinkhez tartozik a felleltározás folytatása, de folytatni kell a kapumentést is, folyamatosan érkeznek hozzánk segítségkérő levelek kaputulajdonosoktól” – vázolta a terveket az elöljáró.
A székelykapu-program 2009 tavaszán kezdődött, amikor a Hargita megyei önkormányzat betársult a Kőlik egyesület munkájába, hogy megyei szintre terjeszthesse Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, megmentve az értékes székely kapukat.
A közös munka eredményeként elkezdődött a megye székely kapuinak felleltározása. A munkát a megyében működő múzeumok néprajzosai, illetve hagyományőrző egyesületek bevonásával indították el. 2009 óta a megyei önkormányzat restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgálata révén, ugyanakkor számos kaput sikerült megmenteni a pusztulástól.
Legutóbb a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságához fordultak segítségért, így 2014-ben a Bethlen Gábor Alap jóvoltából 3 millió forintot sikerült székely kapuk megmentésére fordítani. Az öszszegből öt kapu felújítását végezték el, az említettek mellett Csíkszentkirályon a Nagy Benedek portáján lévő Bethlenfalvi-kaput és az oklándi unitárius parókia kapuját. A program keretében 2009 óta 56 kapu állagmegőrzését, felújítását végezték el 144 671 lej értékben.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)2015. április 18.
Kongresszus: programot módosít az RMDSZ
Az RMDSZ Kolozsváron zajló kongresszusának második napján bemutatják az RMDSZ – 25 éve együtt dokumentumfilmet, átadják az Ezüst Tulipán díjat a szervezet jelenlegi és egykori országos testületi vezetőinek, módosítják a programot, majd kongresszusi dokumentumokat mutatnak és fogadnak el. Percről percre tudósítunk.
9.00: Szinte üres még a terem, a küldöttek "szotyogva" érkeznek a kongresszus helyszínére, a kolozsvári Diákművelődési Házba. –
9.10: Elkezdték az RMDSZ – 25 éve együtt dokumentumfilm vetítését. A Csibi László rendezésében készült filmben Kelemen Hunor, Markó Béla, Takács Csaba nyilatkozatai mellett Kántor Lajos, Varga Gábor, Tokay György, Csiha Tamás, Béres András, Varga Attila, Márton Árpád, Hajdú Gábor, Nagy Benedek interjúk hangzanak el, archív felvételek idézik meg a kezdeteket, az RMDSZ megalakulásának pillanatait, a Fekete Márciust, valamint az első parlamenti és kormányzati éveket. 9.50: A terem lassan megtelt. 10.10: Kelemen Hunor elkezdte az Ezüst Tulipán díj átadását. Az elismerést 65 olyan tisztségviselő kapja a főtitkárság javaslatára, akik az RMDSZ országos testületeit vezették. "Olyan embereknek köszönjük meg a munkáját, akik hitet tettek amellett az érték mellett, amit az érdekképviselet jelent. A köszönet legalább annyira fontos, mint a munka. Munkájukra továbbra is számítunk” – jelentette ki a díjátadás előtt a szövetségi elnök.
10.22: Hegedüs Csilla a programmódosítás alapelveit ismerteti. Szavai szerint ezek kidolgozásába bevonták a civil társadalmat is. A módosított program a szülőföldön való megmaradásra, a gazdasági fejlődésre, a teljes szintű anyanyelvi oktatásra, a magyar kultúra hozzáférhetőségére és a szociális védelemre összpontosít. A legnagyobb mértékben a program gazdasági része módosult.
10.28: Elkezdődött a program fejezetenkénti ismertetése és a módosítások szavazásra bocsátása. A módosításokat elfogadta a kongresszus. 10.35: Elkezdődött a kongresszusi dokumentumok bemutatása. Elsőként a Versenyképes és minőségi anyanyelvű oktatás című dokumentumot ismertette Magyari Tivadar főtitkár-helyettes. A dokumentumot elfogadták a küldöttek. 10.40: Az Állásfoglalás a romániai monetáris és adópolitikai folyamatokról című dokumentumot Winkler Gyula, a Gazdasági Tanács koordinátora ismertette. A dokumentumot megszavazták.
10.48: A Nemzetpolitikai törekvések című dokumentumot Székely István főtitkárhelyettes mutatta be. A küldöttek elfogadták.
10.52: Eckstein-Kovács Péter volt kolozsvári szenátor kér szót ügyrendi kérdésben. "Egyszer nem tette fel a kérdést az elnök asszony, hogy van-e hozzászólás a dokumentumokhoz?" – fordult az ülésvezető Biró Rozáliához. Az SZKT elnöke jogosnak nevezte Eckstein kifogását, de megjegyezte: azért nem hívta fel a figyelmet a hozzászólások lehetőségére, mert úgy érzékelte, hogy "a küldöttek amúgy is türelmetlenek".
10.55.: A magyar családok segítése elsőrendű prioritásunk című dokumentumot Szabó Ödön Bihar megyei képviselő ismertette.
11.10: Vincze Loránt külügyi titkár a külügyi határozatot ismertette, a küldöttek elfogadták.
11.16: Nők a pályán – az RMDSZ Nőszervezetének alapelvei című dokumentumot a Nőszervezet elnöke, Biró Rozália mutatta be. A kongresszus megszavazta.
11.20: Az Új nemzedék, építő és alkotó erőnk című dokumentumot Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke ismertette. A küldöttek elfogadták. 11.27: Biró Rozália lezártnak nyilvánítja a 12. kongresszus ülését.
Cs. P. T.
maszol.ro2015. április 21.
A politika szolgálatában
Mindennapi életünknek egyik meghatározó tényezője, milyen gazdasági, politikai és társadalmi körülmények között kell, éljünk. Ennek következménye mind az a cselekedetsor, mellyel a polgár jelezheti az elvárásait az ország vezetőinek.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapvető célkitűzései, elvei, értékei nem változtak. Kiállták az idők próbáját. Az élet megkívánja, hogy a gazdasági, társadalmi, politikai változások következtében új elemek, szempontok is jelenjenek meg.
Az RMDSZ 12. Kongresszusának mottója: ÚJRATERVEZÉS. Amint Kelemen Hunor hangsúlyozta, a Kongresszus megszervezésére olyan időben került sor, amikor a romániai társadalomban, az erdélyi magyar társadalomban egyaránt jelen van a sok feszültség, elégedetlenség, ami felgyűlt a politikusok, a politikai osztály, a politika iránt. Ennek következtében is újra kell gondolni a politizálás módját. „Sok alázatra van szükség”. A politikát szolgálatként kell, tekinteni.
Románia a gazdasági válságból már kilábalt, viszont az országban politikai és bizalmi válság van. Milyen módon lehetne ezeket a kérdéseket megoldani? Vannak eredmények, ezekről egyesek szívesen is beszéltek, megemlítvén a sikereket, a törvénykezésben elért eredményeket is. Ellenben nehézségekbe ütközik a jogok érvényesítése. 25 év után is érződik az, hogy az emberek tudatát, negatív életérzések, ha nem is uralják, de tudat alatt jelen vannak. Az is kiderült, hogy a törvény tisztelete nem jelentheti azt, hogy jogsértések elfogadhatóak. Az igazságszolgáltatás működését igen, de a megbélyegzést elutasítja a Szövetség. Nem lehet elfogadni a túlkapásokat sem- mondta Kelemen Hunor. A Szövetség változtatni akar a kommunikációs stíluson. Ismerni szeretné alaposabban, hogy a lakosság milyen problémákkal küzd.
Az erdélyi magyar közösségnek, melyek a problémái? Azokra közösen megoldást keresni. Az elgondolás az lenne, hogy a közösségi ügyekhez alázattal viszonyuljanak. A Kolozsvári Nyilatkozat szellemében Az RMDSZ 12. Kongresszusán elhangzott köszöntő beszédek közül Adorjáni Dezső evangélikus- lutheránus egyház püspökének a beszédéből idéznék néhány gondolatot. Nosztalgiával emlékszik a Szövetség születésének pillanataira. Tanúja volt a felnőtté válás folyamatának. Születésnapra illik ajándékkal jönni – mondta. Hozott két szövetdarabot. Az egyik háziszőttes, puritán mintázatú. Ha megérintik, érezhető, durva, de tartós, melyet a szálak tartanak össze. A szövet kicsit szürke, de benne van az alkotó álma, kreativitása. Az RMDSZ- ben a közös érdek, célkitűzés szálai kötik össze az embereket. A másik szövet darab színes, a profitorientált, globalista cég terméke, mely szétmegy a húzogatás hatására, kacattá válik. Olyan szövetség létére emlékeztet, melynek ma nagy divatja van. Mondják, hogy „szeretlek”, de meddig. Kiderül, hogy addig, míg az érdek tart.
Az RMDSZ tartós szövetség, melyben benne van a pillanatnyi és a hosszú távú érdek. Azonban, más jellemzői is vannak. Nem csak politikai szövetség, hanem érték közösség is- a nyelv, az iskola, a zászló, a himnusz, a templom alapvető értéket jelentenek. Emlékeiben megmaradtak azok a felemelő pillanatok, amikor, 1992. október 22-én, a kolozsvári Szent Mihály templomban a képviselők felesküdtek a Kolozsvári Nyilatkozatra. Amíg a Szövetség a Nyilatkozat szelleme szerint cselekszik, addig a hívatásának tesz eleget – mondta Adorjáni Dezső.
A Kongresszuson, jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is. Valamennyien pozitíven értékelték a Szövetség munkáját. Ugyanakkor reflektáltak, beszámoltak saját munkájukról is. Betekintés nyerhettünk a magyar közösségek életébe is. A határon túli magyar képviselők köszöntője A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Horváth Ferenc elmondta, hogy Szlovéniában hogyan működik a kisebbségvédelem. Egyedüli magyar közösség, melynek van kulturális autonómiája. Olyan magyar közösség nevében szól, melyet a múltban, mintha elfelejtettek volna. Reméli, hogy Romániában a parlament elfogadja az Autonómia-tervezetet, amely a kulturális autonómiát biztosítja. Nem felejtette el, hogy megemlítse, az aradi Szabadság- szobor a lendvai születésű Zala György szobrászművész alkotása.
Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Kárpátalját gyönyörűnek véli, amely most rémálom. Évezredes múlttal rendelkezik, most meg kell küzdeniük a megmaradásért. A kárpátaljai magyarság a legnehezebb helyzetben van a katonai mozgósítás, a romló gazdasági, szociális helyzet miatt. Félelem, aggodalom uralja a lakosságot. A fiatalok a jövőkép hiánya miatt határon kívül keresik a boldogulást. Félő, hogy az asszimiláció miatt megfogyatkozik a kárpátaljai magyarság. Ezért szükséges erősödő nemzeti összefogás, és így sikerül túlélni a nehéz helyzetet, megerősíteni a megmaradásukat. A horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke, Juhász Sándor számokkal érzékeltette a horvát- országi magyarság számbeli csökkenését. Ma több mint 14 ezer magyar él a 10 településen. Lényegében a két világháború és a ’90-es évek háborúi eredményezték a számbeli csökkenést. Minden magyar számít – mondta Juhász Sándor.
Megoldásokat keresve, megfogalmazta: a magyarországi politikai elitnek 90 év alatt nem sikerült kialakítani hosszú távú kisebbségi politikát . Előbb vagy utóbb a határon túli politika pártpolitika lett. Jó lenne, ha közösen politizálnának. Visszaállítani a demokráciába vetett bizalmat Sok értékes hozzászólás hangzott el, néhányat kiemelnék. Markó Béla szerint az RMDSZ nem tévesztett utat. „Igen, ma Romániában válságban vannak a politikai intézmények, és csakis a különböző hatalmi ágak együttműködésével, mi több, össztársadalmi szolidaritással lehet a helyzetet megoldani, a demokráciába vetett bizalmat visszaállítani. 25 évvel a rendszerváltás után éppen ez a bizalom rendült meg a társadalomban, csodára várnak sokan, és az ilyen csodavárás könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája vagy várószobája, hogy stílszerű legyek.”
Borbély László szerint „újra és újra kell fogalmazni azokat az elvárásokat, amelyeket megjelenítettünk 1990-ben. A leltár elkészült. Világosan meg tudjuk fogalmazni, melyek a román kormány és a különböző intézmények kötelezettségei amelyeket a belső törvényhozásban vagy nemzetközi intézmények felé vállaltak.” Winkler Gyula EP képviselő kiemelte: 25 évvel ezelőtt fogalmazták meg a szülőföldön maradás, gyarapodás gondolatát. A szórvány erősíti a romániai magyarság ügyét. Sokszor „üveggyöngyökkel” jönnek a szórványba, amiből ők nem kérnek. Hivatkozik Mario David szavaira, aki szerint Bruxelles-ből nézve az RMDSZ stabilitási tényezőnek látszik. Bukarestben másképp látják.
Az RMDSZ- 25 éve együtt-című dokumentumfilm A Kongresszus második napján mutatták be Csibi László rendezésében készült az „RMDSZ- 25 éve együtt” című dokumentumfilmet, mely a Szövetség életében, munkájában nyújt betekintést. A rendező, 2012-ben, a BBTE Fotó, Film- és Médiaszakon végzett. Eredményekről, politikai vitákról láthatunk érdekes, értékes összeállítást. Hogyan tudtak sikeresen helyt állni a kormányzásban. A rendező archív anyagokat is felhasznált a dokumentálás során. Kelemen Hunor, Markó Béla, Takács Csaba nyilatkozatai mellett Kántor Lajos, Varga Gábor, Tokay György, Csiha Tamás, Béres András, Varga Attila, Márton Árpád, Hajdú Gábor, Nagy Benedek politikusokkal készült interjúk hangzanak el. Szemléletesen mutatja be a több mint két évtized főbb eseményeit is.
Ezüst Tulipán- díj
Az RMDSZ jelenlegi és egykori országos tisztségviselőinek az Ezüst Tulipán- díjakat nyújtotta át Kelemen Hunor a szervezetben kifejtett alkotó, értékteremtő, közösségformáló munkájuk elismeréseként. A Szövetségi elnök hangsúlyozta: „Egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették a Szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet.” Kovács Péter kongresszusi biztos kiemelte: „Az Újratervezés Kongresszusának tartalmi tétje van, az RMDSZ politikájának megújulása a tét.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2015. május 7.
Filmkockák az RMDSZ huszonöt éves megdicsőüléséről
Aki gondolkodásra, önálló ítélethozatalra képes felnőttként megélte a Ceauşescu-korszakot, az valószínűleg egy életre immunitást biztosító eszmei oltást kapott a kommunizmus ellen. A propaganda és a valóság közötti éles szakadék, a privát életbe belevilágító állam, az értelmiség fájó dilemmája a kényszerű megalkuvás és az egzisztenciális bizonytalanság között, az előírt világnézettől való eltérés brutális megtorlása, az egyéni kezdeményezések visszametszése, a közösségi önszerveződés megakadályozása, az ízléstelen személyi kultusz mind olyan mozzanatok, melyek tragikus emlékként egy életen át végigkísérik azokat, akik mindezeket megélték.
Beépített vagy hithű kommunisták
Amikor a nemzeti autonomista tábor az RMDSZ utódkommunista mivoltáról értekezik, nem árt a distinkció. A minősítés csak egyes elemeiben áll meg. A beszervezés az egyik meghatározó mozzanat. Aligha tagadható, hogy megalakuláskor az RMDSZ soraiban felülreprezentáltak voltak a korábbi „hivatalos” magyarok, akik csak úgy kerülhettek jó pozíciókba, ha megkötötték a maguk kompromisszumát a kommunista rendszerrel vagy egyenesen kollaboránsai, netán őszinte hívei voltak annak. S mint tudjuk Kövér Lászlótól, a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Az exkommunisták nem tudták levetkőzni bolsevik reflexeiket. Elég, ha arra utalunk, miként került szervezeten kívülre minden olyan RMDSZ-es politikus, aki a kommunista rendszerrel való nyílt szembeszegülést választotta, Király Károlytól Szőcs Gézán, Borbély Ernőn, Búzás Lászlón át Tőkés Lászlóig. De nemcsak a kiszorítás ilyen ősbolsevik reflex, hanem a történelemhamisításra való hajlam is. Az RMDSZ tízéves fennállása alkalmából kiadott 1999-es CD kronológiája megannyi példáját hozta a történelemhamisító igyekezetnek: az RMDSZ minden addigi válságát a Hargita megyei listahamisítástól a Neptun-ügyön át a Nagy Benedek-ügyig. Mi más juthat az ember eszébe, miután végignézi azt az egyórás hőseposzt, amelyet a 25 éves jubileumát ünneplő RMDSZ készíttetett a szövetségnek nevezett párt első negyed évszázadáról?
Az szinte természetes, hogy a megszólalók majdnem egytől egyig az RMDSZ Markó–Takács-féle fősodrából kerülnek ki, mely tandem közel két évtizeden keresztül meghatározta az RMDSZ politika tartalmát és formáját. Készítettem egy pontosnak szánt statisztikát is a filmben megkérdezettek megszólalásairól. A listát Markó vezeti húsz megszólalással, őt követi Takács Csaba tizeneggyel, majd Kelemen Hunor következik hattal, Varga Attila öttel, Tokay György, Varga Gábor és Csiha Tamás hárommal, Márton Árpád, Hajdú Gábor és Kántor Lajos kettővel, végül Béres András, Nagy Benedek, Borbély László és Bíró Rozália eggyel. Érdekes módon kimaradt Verestóy Attila, Frunda György, a főtitkár Kovács Péter. A „másik oldalon” inkább érthető Tamás Sándor, Antal Árpád és Ráduly Róbert mellőzése. Kincses Elődnek, aki közel negyven százalékot ért el 1999-ben Markóval szemben az elnökválasztás alkalmával, a neve sem hangzik el.
Vitatható hitelesség
A korabeli bejátszásokon feltűnik Domokos Géza, Sütő András, Verestóy Attila és Toró T. Tibor, valamint többen a felsorolt megszólaltatottak közül. Az RMDSZ egykori főtitkára majd alelnöke, Szőcs Géza, volt szenátora, Király Károly csak említés szinten van jelen, a tiszteletbeli elnök Tőkés Lászlót idézik többször, de vitatható hitelességgel. Csiha Tamás úgy emlékszik, hogy Tőkés László mondta volna, hogy „a brassói kongresszust elvesztettük”, ami nem kizárt, de a volt tiszteletbeli elnök harcostársainak emlékezetében ez a mozzanat nem maradt meg. Egyébként furcsa is lett volna, hogy ilyet mondjon Tőkés László, hiszen ő maga lépett vissza az elnökjelöltségtől, miután a másik tábor – legalábbis a kongresszuson – betartotta a belső egyezséget és megszavazta az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat. Később, pozícióba kerülve azonban sorra rúgták fel a korábbi egyezségeket. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy az autonómiaelvű, magyar érdekekre alapozott magyar egység a szentség, amit bizonyára Tőkés László is így gondolt, a román nemzetstratégia szándékainak elvtelen egységes kiszolgálását azonban aligha tekinthetjük szentségnek.
A film lényegében az utóbbi két évtized RMDSZ-propagandájának foglalata. Ismét elhangzik, hogy az egyik út a marosvásárhelyi véres események konfliktusos útja, a másik a parlamenti tárgyalásos, a kormányzati szerepvállalást is megcélzó út. Tokay érvelése –miszerint aki nem látja, hogy a politika a kormányzati szerepvállalásról szól, az ne politizáljon – még a többségi társadalomra sem igaz, hát még egy kisebbségi érdekképviseletre. Ezzel a megközelítéssel ismét horizonton kívülre kerül a törvényes és békés eszközöket igénybe vevő, de politikai konfliktusokat is vállaló stratégia, amely a nyomáskifejtés útján kíván eredményeket elérni. Többen is azt állítják, hogy a magát radikálisnak, kurucnak, autonomistának, nemzetinek nevező tábor nem jelöli meg az utat, amivel az autonómiához kíván elérni. Az sem zavarja a megnyilatkozókat, hogy erről az útról több kötetnyi irodalmat lehetne összeállítani az autonomista szerzők tollából.
Hol van a Frunda-féle autonómia?
A film demagóg összevetésekben bővelkedik: míg 1990-ben egy kétnyelvű feliratból véres összecsapás robbant ki Marosvásárhelyen, addig 2005-ben maga a román kormány nyújtotta be a kulturális autonómiatervezetet. Többszörös csúsztatás ez, hiszen nem a kétnyelvű gyógyszertárfeliratból lett a halálos áldozatokkal is járó konfliktus, hanem román titkosszolgálati manipulációból, amihez az emlékezetes felirat csak ürügy volt. 2005-ben a kisebbségi törvénytervezet a kulturális autonómiának csak a címszavát tartalmazta, hiszen a Kulturális Autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolta beláthatatlan távolba.
A film vége az egységről és az autonómiáról szól. Markó Béla ugyanazt mondja, mint Frunda György sztárszenátor kollegája 2001-ben: az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját sikerült megvalósítani. Markó egy tetszetős felvezetéssel próbálja eladni a politikai sikerpropagandát. Az önálló közösség gondolatával egyetérthetünk, és azzal is, hogy ehhez önálló iskolarendszerre, önálló kulturális életre, a nyelvi és identitásmegőrzési jogok teljes körére van szükség. Azzal viszont már nem, hogy mindezeket az RMDSZ „nagyjából kialakította”. Az önálló iskolarendszer megteremtésétől igen távol vagyunk: még azt is Bukarestben döntik el, hogy kiről lehet magyar iskolát elnevezni... Gyermekeink az átideologizált, meghamisított román történelmet kénytelenek tanulni, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriáját ne is említsük.
Szép teória az, amit Varga Attila és Varga Gábor kifejtenek a film végén, miszerint az autonómiát csinálni kell. A székely termék védjegye kétségkívül fontos, a létező jogi keretek autonóm cselekvéssel való kitöltése szintén, de az autonómia nem ebből áll, hanem elsősorban önrendelkezés-elvű intézményrendszer, a saját magyar sors alakításának a román állam által elismert jogi kerete, melynek megvalósításához nemhogy közelebb lennénk ma, hanem Románia európai uniós csatlakozása után inkább távolabb kerültünk.
De bármennyire is rosszabb a starthelyzet ma, mint volt negyed évszázada, nincs más utunk, mint amit egykoron, huszonkét esztendeje Brassóban megrajzoltunk: államon belüli állam, saját közösségi akaratunkat becsatornázó intézményrendszer és nyomásgyakorló autonómiaelvű politika. Minden más út közösségünk megsemmisüléséhez vezet.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. május 27.
Ernyőszervezet a székelyföldi turizmusért
Ernyőszervezetet hoznak létre a székelyföldi turizmusban érdekelt egyesületek és alapítványok a helyi idegenforgalom felvirágoztatása érdekében.
Az érintettek Székelyudvarhelyen, a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (MÜTF) tartottak kedden sajtótájékoztatót, ahol kiderült: a résztvevő tagok már egy szándéknyilatkozatot is aláírtak a szövetség létrehozásáról, amelyet még ebben az évben hivatalosan is megalapítanának.
Pál Zoltán, az Erdélyi Magyar Idegenvezető Egyesület elnöke elmondta: ideiglenes elnökséget választottak, amelynek feladata az ernyőszervezet működési elveinek és szerkezetének meghatározása, valamint a hivatalos bejegyeztetés. Mint kiderült, már húsz székelyföldi egyesület jelezte, hogy belépne a szövetségbe, de a kezdeményezők továbbra is a várják a Hargita, Kovászna és Maros megyei önkormányzatok, oktatási intézmények és turisztikai szervezetek jelentkezését a csapatmunkában való részvételre.
Albert Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület tagja arról beszélt, hogy Székelyföld mint idegenforgalmi célpont hátrányban van, ugyanis eddig nem létezett olyan összefogó szervezet, amely az információk megfelelő népszerűsítését biztosíthatta volna. „Éppen ezért a turisták nem tudtak megfelelően tájékozódni a térségről, például sokan összekeverik Székelyföldet Erdéllyel” – indokolta a szövetség megalakulásának szükségességét a vállalkozó.
A sajtótájékoztatón Horváth Alpár, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Gyergyószentmiklósra kihelyezett tagozatának oktatója rámutatott: az ernyőszervezetnek az is a céljai között szerepel, hogy a turizmus fellendítésével segítse a térségben a megélhetést. Horváth kifejtette: rendkívül fontos, hogy a Hargita és Kovászna megyében tevékenykedő szakmai intézmények, szervezetek együttműködjenek, ebből pedig az önkormányzatok is kivegyék részüket.
„Maros megye valamivel sajátosabb helyzetben van, mivel ebben az esetben meg kell határozni, hogy mi az, ami a székely régióhoz tartozik” – fogalmazott a szakértő. Hozzátette: az alakuló szövetségnek bárki tagja lehet, aki azonosulni tud a felsorolt elvekkel. Horváth Alpár azt is elmondta: területi, és nem etnikai alapú csoportosulásról van szó, így nem szeretnék kizárni a román egyesületeket sem.
Pál Zoltán, Albert Zoltán és Horváth Alpár mellett a Szováta térséget képviselő Kiss Zsófia, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán oktató Nagy Benedek is aláírta az ernyőszervezet megalakulására vonatkozó szándéknyilatkozatot.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)2015. június 17.
Politikusok mesélték el, mi zajlik a színfalak mögött
Miért hagyta ott polgári foglalkozását, hogyan került a politikába, miként kezeli a sikereket és a csődhelyzeteket? Erről vallott szerda eset közönség előtt három kolozsvári politikus: Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke és Lőrinczi Zoltán, a Kolozs megyei tanács tagja, a magyar frakció vezetője.
Világos beszéd magunkról címmel szervezett beszélgetés a kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely. Adorjáni Dezső lelkész a meghívottak apropóján úgy indított: azt szokták mondani, hogy az RMDSZ akkor látszik leginkább, ha kampány van.
Szerda este azonban három olyan politikus – Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke és Lőrinczi Zoltán, a Kolozs megyei tanács tagja, a magyar frakció vezetője – beszélgetett a közönség előtt, akik a mindennapi problémák megoldásánál is jelen vannak.
Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének vezetője, az est moderátora első körben azt kérdezte meg a meghívottaktól, miért szorították háttérbe a szűk értelemben vett szakmáikat, hogy politikusi karriert vállaljanak.
Miért éppen politika?
Horváth Anna a közgazdaság területén – eredeti szakmájában – sosem próbálta ki magát, és mivel az édesapja, Nagy Benedek parlamenti képviselő volt azokban az években, „megfertőződött” ezzel maga is, az általa hősnek tekintett emberek körében. Ezt az időszakot úgy szokta jellemezni, hogy az RMDSZ akkori frakciójában, bár erős viták voltak, soha senki nem kételkedett a másik jó szándékában, a közös célban. Az RMDSZ kormányra kerülése után Tokay György, az RMDSZ akkori parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezetője kérdezte meg tőle, vállalna-e munkát a frakciónál – azóta is mindig a politika területén dolgozott, és ezt szereti a legjobban, mondta Horváth Anna.
Szerelemből ment kertésznek, a mai napig is a politikát kertészként végzi: úgy érzi, jó magot kell használjon, jó földdel kell dolgozzon, és jó termése lesz – fogalmazott Vákár István, a Kolozs megyei tanács éléről nemrég leváltott alelnök. Ő megkapta a feladatokat a politikában, és a mai napig egyfajta misszióként fogja fel ezt a foglalkozást. „Sokszor nincs idő mérlegelni és taktikázni. Nagyon könnyű: ha akarjuk a magyar közösség életét javítani, akkor tenni kell. Sose tanultam politikát, ezt érzem – persze van, amikor mellé is fogunk” – fogalmazott Vákár.
Hozzátette, sok politikusnak meg kellene tanulnia bocsánatot kérni és tárgyalni a másként gondolkodókkal. Véleménye szerint a románok is elfogadták, hogy egy magyar is vezethette a megyét, ha fel van készülve és tisztességesen végzi a munkáját. Hozzátette, elegáns politizálással még a román pártok közt is csendet tudtak teremteni – a jövőben derül ki, hogyan esnek egymásnak a felek.
Lőrinczi Zoltán arról beszélt: másodéves korától dolgozott civil egyesületnél, később a Krónikánál, később pedig Vákár István kereste fel pályázati munkák elvégzésére. Így került a vidékfejlesztési irodába, amelyet öt éven keresztül vezetve felkérték arra is, hogy megyei tanácsos legyen.
Nem csak a kampánykor kell látszani
A továbbiakban sikerekről, csődhelyzetek elkerüléséről beszélgettek. Horváth Anna szerint a politikus számára négyévente egyszer adatik meg az a kegyetlen mutató, amivel megmérik a munkáját. „A két ciklus között találgatunk, ösztönösen újratervezünk, mint a GPS, illetve az RMDSZ-szlogen” – fogalmazott. Kiemelte, közvetlen kapcsolatot kell ápolni intézményekkel, választókkal egyaránt. Már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy minden erejével azt az érzés igyekszik megváltoztatni az emberekben, hogy csak négyévente foglalkoznak velük.
Éppen ezért szólal meg a Kolozsvári és a Paprika rádiókban is rendszeresen, mert az emberek azt kell érezzék, hogy értük dolgozik. Kiemelte, a rendszeres rádiózás során jött rá, hogy a táblaügyre senki nem kérdez rá – és nem azért, mert a magyar közösség számára ez nem fontos, de az emberek mindig a közvetlen problémáikra várnak visszajelzést – mondta Horváth Anna.
Sikerek és félsikerek
A félsikert szépen le lehet menedzselni. Jó hallgatni a másik felet, és nem erőből politizálni - a műemléképületek többnyelvű tábláival is kivárták a megfelelő pillanatot, aztán átvitték a román megyei tanácselnökön és polgármesteren is – magyarázta Vákár István. A személyes kapcsolat sokszor fontos, amikor alkuba kell elegyedni, és kisebbségben vagyunk, emelte ki Vákár. Egy sarkalatos kérdésben, mint az említett többnyelvű táblák, nem lehet túllépni, ha nincsenek partnerek.
Lőrinczi Zoltán azt vallotta, nem a félsikert kell sikerként eladni, hanem a sikert sem kell eladni – csak kell beszélni eredményekről, ha már meg is valósulnak, adott esetben a publicitás hátráltathatja is a folyamatokat.
A betakarítási kampány
Volt olyan idő, amikor azt gondolta, hogy ha nincs anyagi érdekeltség, nem történhet meg vele, hogy beviszik, vizsgálatot indítanak ellene, de a Mikó-ügy, a Nagy Zsolt-ügy, és a következő ügyek után úgy érzi, nem lehet biztonságban – Horváth Anna elmondta, a tragédia az ebben, hogy olyan törvénykezéssel dolgoznak, ami sokféleképpen lehet értelmezni. Egyszerű kiegészítést nem fogalmaznak meg érthetően, akkor hogyan beszéljünk olyan törvényekről, mint a visszaszolgáltatás – tette fel a kérdést az alpolgármester.
A betakarítási kamány miatt tevődik fel, hogy megéri vagy sem politizálni – nem is önmagáért, hanem a gyerekeiért, mert tudja, hogy Ráduly Róbert vagy Szőke Domokos gyerekei sem fogják soha elfelejteni, mit éltek át. Az is kérdés, hogy miként reagál a közösség, ha elvisznek valakit, és emlékszik-e, ha később azt mondja az igazságszolgáltatás, hogy „pardon” – fogalmazott az alpolgármester.
A magyar sajtó szerepe
Semmit nem tudunk a magyar sajtó szemére hányni, néhány kisebb kivétellel – mondta Horváth Anna. Véleménye szerint a probléma, hogy a magyar közösség meghatározó része a román sajtót követi, azt pedig nem kell ecsetelni, hogy ott hogyan, milyen stílusban tárgyalják ezeket a problémákat. Elmondta, a törvényt kell megváltoztatni, disztingválni korrupció és hivatali visszaélés között.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro2015. szeptember 2.
Justizmord és kései igazságtétel
Volt romániai magyar politikai elítéltek megkésett igazságtételnek, szemfényvesztésnek tartják, hogy a hatóságok csak huszonöt évvel a rendszerváltás után állítják bíróság elé a még életben lévő volt kommunista börtönparancsnokokat. Miközben egyiküket nemrég húsz év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották emberiesség elleni bűncselekményekért, az 1956-os forradalommal való szolidaritás miatt börtönt járt áldozatok szerint elsősorban a terror eszmei kezdeményezőit, a rendszer működtetőit kellett volna felelősségre vonni.
„Semmiféle elégtétel érzését nem keltette bennem a parancsnok elítélésére vonatkozó hír. Ő csak egyik sakkfigurája volt annak a szervezetnek, amelynek az volt a feladata, hogy likvidálja a kommunista rendszer minden »ellenségét«, legyen az az egykori történelmi pártokhoz tartozó vagy azokkal rokonszenvező, az 1956-os magyar forradalommal együtt érző másként gondolkodó, vagy az eseményektől felbátorított egyszerű közember, esetleg valamely szektához tartozó hívő" – kommentálta lapunknak Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész a bukaresti ítélőtábla nemrég alapfokon hozott verdiktjét.
A táblabíróság emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt húsz év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a kommunista rendszer egyik legkegyetlenebb politikai büntetés-végrehajtási intézeteként elhíresült börtönt 1956 és 1963 között irányító Alexandru Vişinescut. A 90 éves, nyugállományú alezredes – akit katonai rangjától is megfosztottak – az első kommunista börtönparancsnok, akinek ügyében ítélet született Romániában a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) feljelentése nyomán; két másik volt intézetvezető esetében vádemelésig jutott az ügyészség.
Pribékekből a demokrácia élharcosai
Anélkül, hogy Vişinescu személyes felelősségét kisebbíteni akarná, Dávid Gyula úgy véli, a politikai elítéltek és a társadalom számára egyaránt az jelentené az igazi elégtételt, ha a felelősségre vonást a „csúcson" kezdték volna. Ott, ahol kidolgozták a kommunista rendszer ellenségei elleni megtorláskoncepciót, és ahol megteremtették az iszonyú börtönkörülményeket.
„Az 1989-es változások után azonban erről szó sem volt. Átépülve az új rendszer pártjaiba, a szervezet embereinek egy része a sajátos romániai demokrácia élharcosa lett, másokból, az elkótyavetyélt állami vagyonból részesedve, sikeres vállalkozó. Sokan busás nyugdíjjal tengették tovább életüket vagy politikai menekültstátusban ma is vígan élnek valamelyik tőlünk nyugatabbra lévő államban. Tiszta lappal talán a bukaresti Egyetem téri megmozdulás és a Demokratikus Konvenció választási győzelme révén indulhatott volna el ez az ország, de a valódi hatalom akkori birtokosai gondoskodtak arról, hogy erre ne kerülhessen sor" – illusztrálta a helyzetet a 87 éves szerkesztő, műfordító, akit hét év börtönbüntetésre ítéltek az 1956-os magyarországi forradalom nyomán indult romániai koncepciós perek egyikében.
Páskándi Géza költővel és másokkal együtt megjárta a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte fogdáit, a szamosújvári börtönt, a Duna-delta munkatáborait. Köztük a peripravait, amelynek egykori parancsnoka, Ion Ficior ellen száz politikai fogoly halála miatt tavaly emeltek vádat.
Dávid Gyula úgy véli, bár a foglyok számára akkor egyáltalán nem volt mindegy, ma már részletkérdés, hogy az '56 utáni, egyre elviselhetetlenebbé vált börtönlét – amikor megtízszereződött a bebörtönzöttek száma – közepette egy-egy börtönparancsnokból vagy beosztottból az állat jött-e elő vagy meg tudott maradni „csak a kötelességét teljesítő" börtönőrnek. Ma is tisztán emlékszik például arra, amikor az 1958-as szamosújvári börtönlázadás leverésekor a közismerten emberséges őröktől a legfélelmetesebb verekedőkig a fegyház egész személyzete gumibottal és cseberrudakkal ütlegelte agyba-főbe az ablakokra szereltetett zsalugátereket ledobáló kétségbeesett rabokat, az emeletről le a földszinti nagycsarnokig.
De elmesélt egy másik példát is. A brăilai nagyszigeti Stoeneşti táborában 1961 nyarán egy nap eltűnt a hírhedt verekedő Grecu őrmester. Amikor két hét múlva visszatért, az esti számláláskor előadta annak a káderiskolai tanításnak a lényegét, amelyen részt vett: „Ide figyeljetek, banditák! Tudjátok meg, hogy a legsúlyosabb büntetés, amit egy elítélt kaphat, az az, hogy nyilvános dorgálásban részesítik az egész tábor előtt." És többet soha egy ujjal nem nyúlt a foglyokhoz.
Hogy mit ér és meddig terjed a romániai igazságszolgáltatás, arról az erdélyi magyar politikai elítélt szerint hűen árulkodik annak az 1956 utáni egyik leghírhedtebb koncepciós pernek a végkimenetele, amelyben Szoboszlai Aladár római katolikus papot és 56 társát ítélték el, közülük tízet halálra. Az ügyben néhány éve perújrafelvételt kezdeményezett a bukaresti legfelsőbb bíróság, majd az összes vádlottat felmentették a vádak alól.
„Nem hallottam róla, hogy ennek az ítéletnek a nyomán gyilkosság alapján vádat emeltek volna a per alapját képező koncepció kidolgozói, a vádakat „igazoló" vallomásokat a letartóztatottakból veréssel kipréselő szekusok, valamint az ítéletet meghozó ügyészek és bírák ellen. Pedig Szoboszlai és tíz társa kivégzése a felmentő ítélet alapján közönséges gyilkosság volt, vagy ha elegánsan akarjuk kifejezni magunkat: justizmord" – véli Dávid Gyula, aki szerint néhány egykori pribék kipécézése csupán „maszlag azoknak, akik még beveszik". (Justizmord jelentése: halálbüntetés súlyos bírói tévedés alapján a vádlott rovására; égbekiáltó igazságtalanság – szerk. megj.)
A neves irodalomtörténész emlékeztetett, hogy a kommunizmus bűneit néhány éve a Tismăneanu-jelentés alaposan feltárta, de annak nyomán sem történt semmi. „Nem hiszem, hogy a mostani számonkéréseket kezdeményezők is jutnának valamire a lényeget illetően, azon kívül, hogy ehhez a maszlagoláshoz asszisztálnak" – fogalmazott a Krónikának Dávid Gyula.
Nagy Benedek fél veséje
Nagy Benedek is szégyenteljesnek tartja, hogy a kommunista börtönparancsnokok elszámoltatására negyed évszádot kellett várni a romániai rendszerváltozást követően, ami szerinte szándékos halogatásra utal. „Addig odázták az igazságtételt, amíg ezeknek a gyilkosoknak a 99 százaléka természetes halállal, ágyban, párnák között kimúlt, most meg példát statuálnak néhánnyal, aki még életben van" – sorolta kifogását a Krónikának a Csíkszeredában élő helytörténész, író, nyugdíjas pedagógus, aki '56 után, kolozsvári egyetemistaként öt év letöltendőt kapott, amiért részt vett a diáktanács programjának megfogalmazásában.
Constantin Istrate, a szamosújvári börtön tavaly meghalt volt parancsnokhelyettese 1958-ban – mert nappal fekve találta az őr az ágyon – úgy megverte Nagy Benedeket, hogy elveszítette az egyik veséjét. „A hozzá hasonló félművelt, szadista hajlamú emberek végrehajtották a kapott parancsot, de poszt mortem feltétlenül el kellene ítélni az eszmei kezdeményezőket is, akik az egész rendszert felépítették és működtették: pártaktivistákat, ügyészeket, bírákat, kihallgatótiszteket" – szögezte le kérdésünkre a kilencvenes években parlamenti képviselőként, államtitkárként is tevékenykedő Nagy Benedek, akit a peripravai munkatáborban Vişinescuval is összehozott a sors.
A kommunista rezsim módszereit illusztrálva feltárta, hogy amikor 1956 novemberében bevitték a Szekuritáte kolozsvári székhelyére, egy büntetése kilencedik évét töltő vasgárdistát „állítottak" rá. A hatalom ugyanis a Vasgárda számos tagját informátorként, cellabesúgóként használta fel, hogy minél többet megtudjon a többi fogolyról. Nagy a duna-deltai lágerben élte át az egyik legkeményebb időszakot, amikor elmondása szerint a vérhas következtében úgy hulltak a megfeszített munkára fogott rabok, mint ősszel a legyek. Szerinte a kegyetlenség különböző formáit tekintve a kommunista börtönök semmiben sem különböznek például az auschwitzi haláltábortól, hiszen a lényeg emezekben is ugyanaz volt: likvidálni a rendszer ellenségeit.
„Kezdetben egyszerűen agyonverték az elítélteket, később, a hatvanas években más módszerhez, például a káros röntgensugarak alkalmazásához folyamodtak. Akkoriban nem létezett erkölcs, törvény és tisztesség, minden eszköz szent és felhasználható volt a cél érdekében" – állapította meg lapunknak a volt elítélt, hozzátéve: a mostani ítélet a közvéleménynek szánt szépségtapasz, formális dolog csupán, amely főleg azért paradox, mert iszonyúan megkésett.
Nagy Benedek szerint a kommunista rendszer idején meghurcoltak az évtizedes megfélemlítés miatt „zsibbadtan" élték át az 1989-es rendszerváltást, ezzel magyarázható, hogy a kilencvenes években többségük nem követelte a szekusok, pribékek felelősségre vonását. „Mély barlangból érkeztünk, emiatt nem szóltunk" – magyarázta az egykori elítélt.
Krónika (Kolozsvár)2015. október 21.
Elkezdte működését a Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség
2015 október 16-án, Árkoson megalakult a székelyföldi turizmusért síkra szálló Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség, melynek alapítói székelyföldi, turisztikában érdekelt szervezetek: Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület, Nyárádmente Kistérségi Egyesület, Via Mariae Egyesület, Erdélyi Magyar Idegenvezetők Egyesülete, Székelyvarsági Turisztikai Egyesület, Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület, Marosfőért Egyesület, Pro Szent Anna Egyesület, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, AQUASIC Közösségek Közti Társulás, Versenyképesség fejlesztési Központ Egyesület, Felcsík Kistérségi Egyesület, Gyimesvölgyi Vendéglátók Egyesülete, Szovátafürdő Turisztikai Egyesület.
A Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség nem profitorientált, független civil kezdeményezés, amely a társult és később csatlakozó, turizmusban érdekelt civil szervezetek önként vállalt együttműködésén alapszik.
A Szövetség fő feladatainak tekinti Székelyföldnek turisztikai desztinációként való egységes megjelenítését, a székelyföldi turizmus fejlesztését, annak egységes módon végzett promoválását, a társult szakmai és gazdasági szereplők versenyképességének fejlesztését, érdekevédelmét.
A Szövetség 2016-os tervezett tevékenységei:
Szakmai,-és TDM képzések szervezése turinform irodák munkatársainak és az érdeklődő tagságnak. Székelyföld szintű turisztikai információ-adatbank létrehozása más hasonló kezdeményezésekkel összhangban, a megfelelő IT háttér egységesítése. A már meglévő térségszintű vonzerőleltárak összesítése, a turinform irodák szakmai összehangolása. Szakmai kapcsolat kiépítése hazai, kárpát-medencei és nemzetközi turisztikai szervezetekkel, ügynökségekkel. Szakmai fórumokon való részvételek. Leader Akciócsoportok stratégiáinak kidolgozásában való részvétel, hogy minden térségben a turizmusfejlesztést érintő intézkedések szakmailag támogatva legyenek. Közös, minden tag által felvállalt arculati kézikönyv kidolgozása. Arculati elemek egységes használatát elősegítő informatív jellegű beszélgetések szervezése. Pályázati források felkutatása, hozzárendelése a tevékenységek lebonyolításához.
A Pro Turismo Tearrae Siculorum Szövetség munkáját 7 tagú igazgató tanács koordinálja, amelynek tagjai Prezsmer Fülöp (Gyimes), Tatár Attila (Gyergyószentmiklós), Dombora Lehel (Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület), Csibi József (Felcsík), Kiss Zsófia – titkár (Szováta), Nagy Benedek – alelnök (Csíkszereda) és Pál Zoltán – elnök (Idegenvezető Egyesület).
A Szövetség tevékenységeiről kezdetben a világhálón adunk hírt a közösségi médián keresztül, amíg elkészül a megfelelő honlapunk:
www.facebook.com/ProTurismoTerraeSiculorum
Várjuk további csatlakozásban érdekelt szervezetek jelentkezését.
Pál Zoltán
elnök
kisujsag.ro2015. október 24.
A magyarországi forradalom és Románia
November 22-én szabad elvonulásukat garantálva Nagy Imrééket kicsalták a diplomáciai védettséget jelentő jugoszláv nagykövetségről – és Romániába szállították őket. Előzőleg
Emil Bodnăraş és Gh. Gheorghiu-Dej a magyarországi forradalom leverésére irányuló fegyveres beavatkozás támogatását is felajánlották (november elsején) Hruscsovnak, aki ezt visszautasította.
Az akkori román kommunista vezetők lelkesen üdvözölték Kádár János szovjet sugallatra létrehozott új kormányát, és aktívan támogatták a magyar titkosszolgálat újjászervezését is. Úgy féltek a forra
dalomtól, mint ördög a tömjénfüsttől. Gheorghiu-Dej kormánya a magyar tragédiát arra használta fel, hogy törvényes okokat találjon a nemzeti kisebbségek, a más nézeteket vallók, az „osztályidegen elemek” megfélemlítésére, eltávolítására.
Az 1956-os magyarországi szabadságharcnak Románia-szerte viselték a legdurvább megfélemlítéseit, üldözéseit. Több évtizedig az ezzel kapcsolatos adatok nem kerültek nyilvánosságra, igazi méreteikre nem derült fény.
Stefano Bottoni történész kutatásai nyomán kiderült: Romániában 1956–1962 között több mint 28 ezer letartóztatás történt, ebből csak 1957–59 között közel tízezer ítélet született.
Románia a magyar forradalom napjaiban
A lakosság első spontán megnyilvánulásait – nemcsak a magyarokét, hanem a románokét is – részben a tartományi székhelyekről a párt Központi Bizottságához mindjárt a magyar forradalom másnapjától befutott helyzetjelentésekből ismerhetjük meg. Az 1956. október 26-i, tartományonként összeírt jelentésből tudjuk hogy a brassói Ernst Thalmann művek munkásgyűlésén tendenciózus kérdések hangzottak el: honnan szereztek az „ellenforradalmárok” fegyvert, miért kellett a szovjet csapatoknak beavatkozniuk, s miért csatlakoztak a munkások az ellenforradalomhoz.
Lugoson szórólapokat találtak a következő felirattal: „Nem akarunk oroszul tanulni!”
Aradon, a TEBA üzemben a munkásnők az élelmiszerellátás helyzetét feszegették, mondván, hogy Magyarországon is bizonyára ezért tört ki a felkelés.
A magyar forradalom visszhangja a Kárpátokon túlra is eljutott. A Suceava tartományi pártbizottság beszámolója szerint egy kizárt párttag kijelentette: jobb, ha abbahagyják a kollektív gazdaságok és társulások szervezését, mert láthatták, mi lett a vége Magyarországon és Lengyelországban.
Bukarestben hat központi utcában és parkban találtak a magyar forradalommal való szolidarizálásra szólító röplapokat.
A Központi Bizottsághoz beküldött tartományi jelentések 1-2 nap múlva megritkultak, majd teljesen eltűntek az „ellenforradalmi megnyilvánulások” esetei, mert a helyi pártszervek rájöttek, hogy ezekkel saját maguk imázsát rontják, és elkezdődtek az elítélő nagygyűlésekről szóló jelentések.
A spontán megnyilvánulások mellett sokkal komolyabb szervezkedésekre is sor került, elsősorban az egyetemi központokban.
1956. október 24-én Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán tartott diákgyűlésen három egyetemi hallgatót tartóztattak le, közülük a VI. éves Balázs Imrét és Tirnován Videt gyorsított eljárással el is ítélték.
Október 30-án a temesvári Műszaki Egyetemen tartott nagy diákgyűlésen nemcsak diákjóléti és egyetemi követelések hangzottak el, hanem társadalmi és politikai életet érintők is. Egy csoport diákot már a gyűlés után letartóztattak, másnap az érdekükben tüntető diákok ellen kivezényelt belügyi karhatalmi alakulatok több mint 3000 egyetemi hallgatót hurcoltak el a kisbecskereki szovjet laktanyába, ahonnan a csapatok az előző napon indultak el Magyarország második lerohanására. A december közepén megtartott temesvári diákperben aztán 31 diákot ítéltek el (köztük volt az Aradon 1989 után politikai szerepet is vállalt Romulus Taşcă és Teodor Stanca).
Kolozsváron a Babeş Egyetemen a forradalommal szolidarizáló röpcédulák jelentek meg. November elsején a Bolyai Tudományegyetem diákjai fekete szalaggal a ruhájukon vonultak a Házsongárdi temetőbe emlékezni a forradalom hősi halottaira. A szervezők és résztvevők letartóztatására és elítélésére 1957 májusában–szeptemberében, illetve 1959 februárjában került sor.
Bukarestben a diákok egy csoportja november 4-re tervezett utcai tüntetést, a szekuritáte azonban tudomást szerzett az előkészületekről és a kezdeményezőket, valamint az Egyetem téren gyülekezőket letartóztatták és elítélték. Hasonló, bár szerényebb méretű megmozdulásokra került sor Brassóban és Craiován is.
A magyarországi forradalom leverése után a Bolyai Tudományegyetemen a bölcsészkari diákszövetségi vezetőket (Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György és Kelemen Kálmán) november 17-én letartóztatták és februárban el is ítélték. Nem sokkal később sor került egy második „Bolyai-perre”, vádlottjait, Dávid Gyula tanársegédet és Bartis Ferenc elsőéves magyar szakos hallgatót a Házsongárdi temetőben történtekért, Páskándi Gézát a Várhegyi-féle diákszövetségi program támogatásáért vonták felelősségre. A fő célpont azonban a Bolyai Tudományegyetem felszámolása volt, ezt készítette elő 1959 februárjában a harmadik Bolyai-per, amelyben két tanársegédet (Varró Jánost és Lakó Elemért), valamint három hallgatót (Péterfi Irént, Vastag Lajost és a képzőművészeti főiskolás Páll Lajost) ítéltek el. A Bolyai-perekhez számíthatjuk más egyetemi hallgatók: Jamandi Emil, Szilágyi Árpád és az akkor már végzett Kósa Bálint elítélését is.
Az „egyetemegyesítés” hangulati előkészítéséhez tartoznak a kolozsvári protestáns teológiai intézet református és evangélikus hallgatói, illetve unitárius tanárai elleni perek is. Ezekben 1959 tavaszán 26 hallgatót és már végzett fiatal lelkészt, illetve tanárt ítéltek el.
A megtorlás másik formája a megbízhatatlannak ítéltek egyetemekről való eltávolítása volt. A bukaresti egyetem irattárából előkerült egyetlen, 1957 őszéről való dosszié például 400 kizárási határozatot tartalmaz. A Szovjetunióban tanuló román diákok és doktorandusok közötti tisztogatások eredményeként 21 fiatalt rendeltek haza a magyar forradalom alatt tanúsított „meg nem felelő magatartásuk” miatt. Soós Ferenc teológust, Halmay Pál műegyetemi hallgatót és hat társukat „terrorista szervezkedés” vádjával állítottak bíróság elé 1958 novemberében. (A két említettet halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték.)
Az 1956-os erdélyi szervezkedések nem csak az egyetemi központokat érintették. Sok embert azért ítéltek el, mert a forradalmat rágalmazó propaganda ellen léptek fel. Ilyen volt például a gyulakutai Veress Sándor, aki társaival román és magyar nyelvű felvilágosító leveleket küldözgetett szerte az országba. Ötüket 1957 júniusában tartóztatták le, és összesen 73 évre ítélték el. 1957 őszén több olyan per indult, amelyben a szekuritáte szervezetként próbált beállítani embereket, s ennek megfelelően nem 3–10 év javítófogház, hanem 10–25 év szigorított börtön járt az elkövetőknek. Így került börtönbe a szilágysomlyói csoport (Mike András és társai), az erdőfülei Fosztó-csoport, a csíkmadarasi Mihálcz András-csoport, az érendrédi Bujdosó Géza csoportja, a csíkszeredai Puskás Attila, majd Kacsó Tibor csoportja stb. Tudunk olyanokról is, akiket a magyarországi fegyveres harcokban vagy a tüntetésekben való részvétel vádjával ítéltek el a román katonai bíróságok (Nagy Lakatos János, Salamon László, Szathmári Zoltán), olyan magyar nemzetiségű katonatisztekről is (Papp Géza), akiknek az volt a bűnük, hogy kollégáik előtt elítélték a szovjetek katonai beavatkozását.
Diákos kezdeményezésből született a röpcéző temesvári Bíbor-banda, amelynek kilenc tagja ügyében 1958. október 22-én hirdetett ítéletet a katonai bíróság. Hasonló az 1960-ban felderített sepsiszentgyörgyi diákszervezet, a Fehér Szarvasok, vagy a gyergyószentmiklósi Erszényi-csoport. 1956-os ösztönzésre több titkos ifjúsági szervezet is létrejött, amelyek ügyében súlyos (több mint 2000 év börtön) ítéletek születettek: a sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága (9 elítélt), a brassói erdélyi magyar ifjak Szövetség (77 személy), a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége (63 elítélt), a gyergyói Fekete Kéz (24 elítélt).
Voltak olyan, 1956-tal kapcsolatba hozott perek, amelyek szenvedői egymástól függetlenül szőttek terveket „az erdélyi kérdés rendezésére”. Dobai István, a Bolyai Egyetem jogászprofesszora kilenctagú csoportjának perében 1957. november 5-én Dobait és Varga László abrudbányai református lelkészt életfogytiglani börtönre ítélték, Fodor Pál csíkszeredai vasúti mérnököt és négy társát 1958 februárjában 10–25 év közötti büntetésekre.
Az 1956 utáni megtorlás minden vonatkozásban legnagyobb pere Szoboszlay Aladár katolikus pap nevéhez fűződik. A perben 57 embert állítottak bíróság elé, 10 halálos (végrehajtott) ítélet született, a többiek több mint 1300 év börtönbüntetést kaptak.
1957 októberében került sor a negyedik nagy „hazaárulási perre”, amelynek fővádlottját, Sass Kálmán érmihályfalvi lelkészt és Hollós Istvánt december 2-án Szamosújváron kivégezték, Balaskó Vilmos érolaszi lelkész halálos ítéletét pedig életfogytiglanra változtatták. Ebben a perben még 31 személyt ítéltek el összesen 730 év börtönre.
Nyugati Jelen (Arad)2015. október 24.
Nagy Benedek: két bőrkabátos férfi az utcáról hurcolt el
Kolozsváron is megemlékeztek 1956-ról
A magyarországi forradalom és szabadságharc romániai következményeit boncolgatták a Kolozsvár Társaság által szervezett beszélgetésen, amelynek Nagy Benedek ’56-os elítélt volt a vendége. Az RMDSZ korábbi parlamenti képviselője elmondta: az utcáról hurcolta el két bőrkabátos férfi, egyenesen a szekuritátéra, ahol hónapokig vallatták. „A mostani világnak nem sok köze van 1956-hoz. Nekünk voltak ideáljaink, amelyekért kiálltunk, küszködtünk. Mára ezek az értékek viszonylagossá váltak”, hangsúlyozta. Elmondta: mindez nem ok, csupán ürügy volt a román hatalom számára a Bolyai Egyetem önállóságának felszámolására. Tegnap délben a Kolozsvár Társaság megemlékezésre hívta az érdeklődőket a sétatéri ’56-os emlékműhöz, délután ökumenikus istentiszteletet tartottak a belvárosi unitárius templomban, este pedig a Mátyás király szülőházától indult fáklyás menettel emlékeztek az 1956-os eseményekre, a magyarországi és erdélyi áldozatokra.
Az 1956-ban 7 év börtönre ítélt Dávid Gyula a sétatéri emlékműnél idézte fel a múlt eseményeit
Az öt év szabadságvesztésre ítélt Nagy Benedek személyes tapasztalatait osztotta meg arról, hogy a magyarországi forradalom és szabadságharcnak milyen kihatása volt Erdélyre, Kolozsvárra. – 1956. október 25-én összehívták a történelem–filológia kar közel félezer hallgatóját, majd megválasztották a diákszövetség 16 tagú vezetőtanácsát. Ebből a csoportból került ki az az öttagú szerkesztőbizottság, amely három héten át dolgozta ki az egyetemisták követeléseit, 16 sűrűn gépelt oldalt tett ki a közel száz javaslat. Miközben a szerkesztőbizottság tagjaként a piarista rendház földszinti kis termében a diáktanács alapszabályzatán és programján dolgoztam, ismeretlen arcok jelentek meg. Nem tulajdonítottunk ennek különösebb fontosságot. Úgy éreztük, hogy amit csinálunk, törvényes, az egyetemi életet akarjuk az európai normákhoz igazítani. Nem tudtuk, hogy a diákszövetségek létrehozására vonatkozó májusi párthatározat csak porhintés volt a Nyugat szemébe – emlékezett Nagy Benedek.
A magyarországi forradalommal való szimpatizálás vádjával több ezer erdélyi magyart, elsősorban értelmiségieket, diákokat zártak be, sokan az elviselhetetlen kínzásokban haltak meg, a Szoboszlay-perben tíz, a Sas Kálmán-perben két személyt ítéltek halálra és végeztek ki
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2015. október 31.
A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (3.)
Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el (II.)
A kolozsvári diákszervezkedési kísérletek a diákszövetség megalakulásához vezethetőek vissza. Története az 1956 júniusában megtartott prágai értekezlethez kapcsolódik, ahol Románia kérte, hogy beléphessen a nemzetközi diákszövetségbe: jelentkezését nem fogadták el, mert az országban akkor még nem léteztek diákszövetségek, az egyetemi ifjúság, akár a gyári munkások, az RMP által irányított és pórázon tartott szakszervezetekbe tömörült. A nemzetközi diákszövetségbe való belépés feltétele a demokratikus úton megszervezett román diákszövetség létrehozása volt. Ezért jöttek létre az 1956 őszén induló tanévben a romániai diákszövetségek.
Az 1956. november 5-én megtartott gyűlésen Miron Constantinescu oktatásügyi miniszter, miután értékelte a magyarországi eseményeket, rátért, hogy a diákszövetségek vezetői mérjék fel és tárják írásban a legfelsőbb párt- és államvezetés elé az egyetemi hallgatók szakmai, tudományos és szociális gondjait. „Tárgyalni akartak az ifjúsággal – emlékezik Várhegyi István –, hogy az elégedetlenség talaján kialakult politikai helyzet nehogy a varsói, budapesti eseményekhez hasonlóan alakuljon. Az egyetemi élet, a diákság problémái Leningrádtól Budapestig élő eleven sebként léteztek... A Bolyai Egyetem diákszövetségi programtervezete is, amely később ellenforradalmi tettnek minősült, erre a hivatalos ösztönzésre született.”
Az egyetemi hallgatók súlyos szociális gondjai országszerte valóban robbanásveszélyt jelentettek. Bukarestben, Kolozsváron, Jászvásáron, Brassóban, Marosvásárhelyen több ezer, illetve több száz diáknak nem jutott hely a kollégiumokban, a diákmenzán az étel igen gyakran ehetetlen volt, az ösztöndíjakat a szülők havi jövedelmének függvényében állapították meg, s nem vették figyelembe, ha a családban egyszerre több gyermek tanult.
A Várhegyi István által összeállított programtervezet jóval túlmutat e sérelmeken. Felvetette az értelmiségi hivatás, a tudományos kutatómunka kérdését is. Ehhez először a tanároknak kellett megszabadulniuk a merev, dogmatikus, a sztálinizmus minden sajátosságát magán viselő ideológiai kötöttségektől. A programtervezet ezért tartalmazta a tanári normarendszer felszámolását. Az orosz nyelv kötelező és minden karon egyenlő óraszámban történő tanítása természetesen a kolozsvári programtervezetben is külön pontként szerepelt.
A magyar forradalom és szabadságharc 1956. november 4-én történt leverése után a romániai magyarságot s ezen belül az egyetemi ifjúságot gyakran illették nemcsak az irredentizmus, revizionizmus, ellenforradalmiság vádjával, hanem antiszemitizmussal, szeparatizmussal is. A gyűlésen tételesen is megfogalmazta Miron Constantinescu a jól bevált diverziós vádat. 1956. november 17-én este letartóztatták Várhegyi Istvánt, 18-án pedig Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Nagy Benedeket. A Ioan Cameniţă hadbíró alezredesből, Lazăr Tudorache hadbíró őrnagyból, Gherciciu hadbíró századosból és Nicolae Iscrulescu katonai ügyészből álló bírói testület a programtervezet szövegét a koncepciós céloknak megfelelően átírta, „kiegészítette”, egyes részeket kihagyott, másokat felnagyított. Bár a programtervezetet Várhegyi István az Utunk szerkesztőségében két példányban gépelte – a Securitate mindkét példányt elkobozta! –, a vádiratban és az ítéletben mégis az szerepel, hogy Kelemen Kálmán terjesztette is. Az ítélet szerint Várhegyi Istvánt 1952-ben azért zárták ki a Bolyai Tudományegyetemről és az Ifjúmunkás Szövetségből, mert az „ellenforradalmi tevékenységéért” börtönben ülő Erős Lajos római katolikus plébános befolyása alatt állt. A diákszövetség 1956. október 24-én alakult meg, amelynek vezetésébe – az ítélet szövege szerint – a „vádlottak befurakodtak”, s „ahol Várhegyi István vádlott egy egész sor javaslatot terjesztett elő, amelyeket a bizottság tagjai minden további nélkül megvitattak és elfogadtak. Így Várhegyi István vádlottat bízzák meg, hogy szerkessze meg és iktassa a munkatervbe az általa javasolt gondolatokat. Ezzel valójában az RMP Központi Vezetősége Politikai Bürója utasításaival ellentétben ahelyett, hogy elkészítették volna a diákszövetség munkatervét, programjavaslatot készítettek, amely egész sor antidemokratikus, a diákszövetség céljaival és érdekeivel ellentétes, teljesen idegen követelést tartalmazott.”
Ilyen „teljesen idegen követelés” volt – a kommunista hatalom szemében –: „A magyar ifjúság nemcsak nyelvében és irodalmában egy, hanem élethivatásában is. Meg kell teremteni a testvéri országok: Felvidék, Délvidék, valamint erdélyi ifjúságunk baráti, testvéri összefogását: Erdély Bukarest felé, Délvidék Belgrád felé, a Felvidék pedig Prága felé...” Mindez az oly gyakran hangoztatott proletár nemzetköziség szellemében akár dicséretes kezdeményezésnek is tekinthető. A vádiratban azonban a koncepciós perek szellemében teljesen átírták a fenti mondatot: „közvetlen külföldi kapcsolat az összes országgal, a felettes szervek ellenőrzésének mellőzésével”. A „felettes szervek” fogalmán nyilvánvalóan az egyetemi, tartományi, központi pártbizottságot, egészen pontosan a Securitatét értették.
A Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak pere, a vádirat és ítélet szövege iskolapéldája annak, hogy a Securitate – a KGB módszereit követve – minden reformkísérletnek, próbálkozásnak összeesküvés-jelleget kölcsönzött, rendkívül szigorú büntetésekkel próbálták elejét venni bármilyen megmozdulásnak. A vádlottak fellebbezési kérését elutasították, Várhegyi Istvánt 7, Nagy Benedeket 5, Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt 3–3 évi börtönbüntetéssel sújtották felbujtás bűntettének elkövetéséért. Kelemen Kálmánt a büntetés letöltése után még négyévi kényszerlakhelyre is ítélték, amelyet Fundatán, egy világtól elzárt bărăgani faluban töltött le.
A négy bolyais egyetemi hallgató peréhez szorosan kapcsolódik a három tanársegéd, Dávid Gyula, Lakó Elemér, Varró János és az akkor már befutott és elismert írónak számító Páskándi Géza pere. Dávid Gyula 1956. szeptember 3-a és október 5-e között Budapesten tartózkodott, doktori disszertációjához gyűjtötte az anyagot. Visszaemlékezése híven tükrözi azt a hangulatot, amely az erdélyi magyarság nagy részének magatartását jellemezte: „Október 23-a a döbbenet erejével hatott rám. Nemcsak az elemi erővel feltörő tiltakozás a természetét levetkezni képtelen párthatalom ellen, hanem az is, hogy azokban, akik Rákosit felváltották, szintén nem volt politikai bölcsesség az erőszak eszközeinek félretevésére. Nem voltam egyedül azok között, akik a forradalom küszöbén még hittek egy békés kibontakozás lehetőségében, amely »megmenthette« volna a szocializmus eszméit, amelynek megvalósíthatóságában – oly sok figyelmeztető jel ellenére akkor még én is hittem. Következett tíz nap, amely alatt az összes lehetséges rádióadó sugározta hírekre tapadva szorongtunk azért, hogy »odaát« sikerüljön...”
A három tanársegédet és Páskándi Gézát „nyilvános fölbujtás” vádjával állították bíróság elé és ítélték el. A vádirat szerint Dávid Gyula már 1953 nyarán, amikor a Bolyai Tudományegyetemen megkezdte az aspirantúrát, „bírálta a kormány azon intézkedéseit, amelyek révén csökkentették a magyar tannyelvű iskolák és fakultások számát”, „ellenségesen és tendenciózusan állította különböző körökben, hogy a román állam nem gondoskodik az RNK-beli magyar tudományos élet fejlődéséről”, „nacionalista szellemben széles körű propagandát fejtett ki az egyetemi oktatók körében, hogy minden középfokú és egyetemi oktatási szinten vezessék be a magyarok történetének oktatását”. 1956. szeptember 3-a és október 5-e között Magyarországon „befeketítette és rágalmazta az RNK-beli népi demokratikus rendszert, azt állítva, hogy az országunkbeli rendszer nem biztosít lehetőséget a magyar klasszikusok műveinek kiadására, hogy a középiskolák tanulói anyanyelvükön nem jutnak hozzá a könyvészethez”. „A magyarországi események idején – olvasható az ítéletben – a vádlott nyilvános felbujtó tevékenységet folytatott, a népi demokratikus országokban és a Szovjetunióban lévő népi demokratikus erők ellen lázított. Ebből az alkalomból kifejezte együttérzését a magyarországi ellenforradalmár elemekkel, Nagy Imre reakciós kormányával, annak programjával. (...) A vádlott 1956. október 26-án 20–25 egyetemi hallgatóval kiment a kolozsvári városi temetőbe, ahol megkezdték egyes magyar burzsoá-nacionalista írók sírjának megtisztítását. (A koncepciós per során így minősült burzsoá-nacionalista írónak Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Brassai Sámuel, Kriza János.) Ekkor határozta el, hogy 1956. november elsején, halottak napján újból kijönnek a temetőbe, és a Magyarországon elesett ellenforradalmár elemekkel való szolidaritás jeleként ezekre a sírokra virágokat helyeznek el és gyertyát gyújtanak. Ugyanakkor az elesett ellenforradalmár elemek emlékére egyperces néma tiszteletadással adóztak, a ruhájuk hajtókáján gyászszalagot viseltek, nacionalista verseket szavaltak, s végül elénekelték a magyar himnuszt.” Mindezek – így az ítélet – „zavargásokat idéztek elő Kolozsváron, amelyek szorosan kapcsolódtak a magyarországi eseményekhez.” Egy halottak napi megemlékezésből így kreáltak hazaárulással egyenértékű vádat, rendeztek kirakatpert. Dávid Gyulát hétévi börtönbüntetéssel sújtották, mind a hét évet letöltötte. Páskándi Géza egyik „fő bűne” a Várhegyi Istvánnal fenntartott kapcsolat volt. A vádirat szerint Várhegyi megmutatta a programtervezetet Páskándi Gézának is, aki „együttérzését fejezte ki a nacionalista és ellenséges programtervezettel kapcsolatosan (...), ráadásul uszító módon jegyzéket is írt, s kérte a programtervezethez való csatolását, valamint annak felolvasását az összes egyetemi hallgató előtt. Ebben a jegyzékben azt írta, hogy ezt a programtervezetet a »szabadság nevében« fogják megvalósítani, azt a látszatot sugallva, hogy az RNK-beli népi demokratikus rendszer nem biztosít elég szabadságot...”
Mit tartalmazott Páskándi Géza kiegészítő jegyzéke? A tanári normarendszer felülvizsgálását, az embertelen tandíjak és megalázó ösztöndíjak eltörlését, az előadások szabad hallgatását, s kérte, hogy a történelmi materializmus mellett iktassák tantervbe az egyetemes filozófiatörténetet, „vagyis a burzsoá ideológia maradványait, mivel a vádlott véleménye szerint a dialektikus materializmus nem nyújt megfelelő lehetőséget a magyar fiatalok számára az objektív valóság megismerésére”. Az ítélet meghozatalánál további terhelő „bizonyítékként” emlegették: a programkiegészítésben javasolta bizonyos pénzalap létrehozását, amelyet „a felsőbb szervek által nem ellenőrzött kapitalista országokba tervezett kirándulásokra használtak volna fel”. Letartóztatásakor – 1957. március 19. – találták meg az Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő kéziratot, amelyben – a vádirat szerint – „alattomosan, demagóg mondatok közé rejtve lázította a tanuló ifjúságot az orosz nyelv, a marxizmus és politikai gazdaságtan kötelező tantárgy jellegének megszüntetésére...” Az egyetemes magyar irodalomtörténet talán egyedülálló fejezete, hogy valakinek az írói minősége, írói besorolása a legsúlyosabb terhelő „bizonyítékok” egyike. Páskándi Géza és Dávid Gyula esetében ez történt: „Páskándi Géza vádlott, amellett, hogy a történelem–bölcsész kar hallgatója volt, elismert író, újságíró, költő, akivel nagyon sok egyetemi hallgató szimpatizált, s benne egy felkészült kollégát láttak, tehát az ő szavainak nagy súlya volt a becsületes egyetemi hallgatók körében is.” Dávid Gyulánál tanársegéd mivoltát hozták fel terhelő bizonyítékként. Mindezek alapján a Macskási Pál elnökből, Szilágyi Dezső és Grigore Iancu népi ülnökökből álló bírói testület úgy döntött, hogy Dávid Gyula és Páskándi Géza „nyilvános bujtogatás” bűntettével vádolható, ami súlyosan veszélyezteti az ország biztonságát. Dávid Gyulát és Páskándi Gézát a büntető törvénykönyv III. fejezetének 327. paragrafusa alapján ítélték el 7, illetve 6 évi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. november 28.
Az 1918-as ígéretekre emlékeztették a kormányt Csíkszeredában
Az 1918. december elsejei Gyulafehérvári Határozat alkotmányba foglalását kéri az erdélyi magyarok nevében az MPP abban a Cioloș-kormánynak írt petícióban, amelyet szombat délután olvastak fel Csíkszeredában, mintegy ötszáz tüntető jelenlétében.
A szombat délután 2 órára hirdetett gyűlésen kivetítővel, román, székely, és magyar zászlóval díszített színpad fogadta az érkezőket. A nagygyűlés résztvevői magyar, román és angol nyelvű bannereken hirdették követeléseiket: „Nem akarunk román gyarmatosítást!”, Területi autonómiát Székelyföldnek!”, „Az autonómia a megoldás!”.
A részvételre való felhívást péntek délután a Csíkszeredai RMDSZ is megosztotta a Facebookján, s a téren is több székelyföldi RMDSZ-es városvezető állt a hallgatóságban. A közel másfél órás, kulturális műsorral kísért programon közreműködött a Maros Néptáncegyüttes, a Volt Politikai Foglyok Szervezete részéről szavalat hangzott el, a felvezetőkkel pedig csíkszeredai színművész és a csíkszeredai városháza munkatársa működött közre.
A bevezető szövegben tételesen felelevenítették az 1918-as történelmi eseményeket. „Akkor, az ott összesereglett románság teljes jogegyenlőséget ígért nagyapáinknak. Ma is ezeket az ígéreteket kérjük számon” – hangsúlyozták a nagygyűlés felszólalói. Elhangzott, hogy olyan országot szeretnének, ahol az adott szónak súlya, az írásnak értéke van, és ahol a magyarok egyenrangú állampolgárok, nem veszélyforrásként tekintenek rájuk.
Mint ismert, az Erdély és a Román Királyság egyesülését követelő Gyulafehérvári Határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
Aktuális eseményekre is utaltak a szónokok. Elhangzott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda becsületből lemondott polgármestere neve, valamint a csíkkozmási községvezetés esete, ahol a „Községháza” feliratot bírósági végzéssel levétették az épület homlokzatáról. Mint a rendezvény során többször elhangzott, az 1918. december 1-jén elfogadott elvek kell hogy képezzék Romániában a nemzeti egyenlőség és szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapját.
Lehurrogták a román nyelvű köszöntést
Nagy Benedek 56-os elítélt, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő beszédének elején hangos nemtetszésének adott hangot a hallgatóság, amiért a beszélő románul is üdvözölte az egybegyűlteket: „Frați români, frați in suferință de aproape un secol” (Román testvérek, testvéreink a közel évszázados szenvedésben). A hurrogásra reagálva a szónok figyelmeztetett: ez közös ügy. Beszédében az 1918-as események kevésbé ismert összefüggéseit ecsetelte, arra figyelmeztetve, az akkor szerződéses megegyezés történt.
Elhangzott, hogy a magyar, majd román és angol nyelven felolvasott petíció révén az új kormánynak is szeretnék jelezni, hogy a magyar közösséget megilleti minden olyan jog, ami természetes a 21. század Európájában, mert enélkül nem teremthető meg a társadalmi béke.
A Csíkszéki SZNT felhívása nyomán a tömegtüntetés résztvevői követelték a Székelyföld önrendelkezéséről döntő népszavazás kiírását, a magyar nemzetrészt államalkotó tényezőként elismerő új alkotmányt, a nemzeti jelképek használatának engedélyezését, a magyar nyelv jogállásának elismerését, és az 1918. december elsejei Gyulafehérvári Nyilatkozat betartását.
maszol.ro2015. november 30.
Figyelmeztető számonkérés Csíkszeredában
Az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretek betartását, alkotmányba foglalását követelték a Magyar Polgári Párt felhívására november 28-án, szombaton összegyűlt tüntetők a csíkszeredai Szabadság téren. Biró Zsolt MPP-elnök szerint mintegy kétezer ember vett részt a demonstráción.
„Emlékeznünk kell a be nem tartott ígéretekre" – hangzott el a Szabadság téren feállított színpadon, utalva a 1918. december elsején kihirdetett gyulafehérvári nyilatkozatra. A Maros Művészegyüttes előadása közben ismertették a közel százéves nyilatkozat cikkelyeit.
„Figyelemfelkeltő és figyelmeztető a mai tiltakozás, amely a közös ügy, az erdélyi magyar közösség egyöntetű óhajának kifejezése" – mutatott rá felszólalásában Nagy Benedek történész.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédében rámutatott, sok dolgot kimondhat az erdélyi magyarság, viszont a kinyilatkoztatástól hosszú út vezet a szabadságig.
A pártelnök kitért a csíki települések Községháza feliratai miatti jogi eljárásokra, illetve utalt a gyergyószentmiklósi, valamint a csíkszeredai polgármester politikai meghurcoltatására is.
Beszédét követően Biró felolvasta pártja – a román kormánynak és Dacian Cioloș miniszterelnöknek címzett – ötpontos petícióját, amelyben a román közösség ígéreteire hivatkozva az erdélyi magyarságot megillető jogokat kéri számon. A dokumentum tartalmát román és angol nyelven is hallhatták az egybegyűltek.
„Többen is eljöhettek volna. Sokan, akiknek itt kellett volna lenniük, nem jelentek meg. Reméljük, hogy lesz eredménye a tüntetésnek" – állapította meg érdeklődésünkre a demonstráción részt vevő dánfavi Ambrus Mátyás Mária. Tudósítóink szerint egyébként az RMDSZ részéről csak Korodi Attila parlamenti képviselő volt jelen.
A demonstrációt követően a Sapientia egyetemen tartott sajtótájékoztatón Biró Zsolt elmondta, ennél több emberre nem számítottak, hiszen adventi időszak van: „Mi 1500–2000 embert vártunk, azt gondolom, ezt a számot túl is teljesítettük." Hozzátette, sikeres akciónak tekinti a megmozdulást, és véleménye szerint az MPP bebizonyította, hogy „erős, életképes politikai alakulat”.
A román nemzeti ünnepen arra a gyulafehérvári nagygyűlésre emlékeznek, amelyiken az erdélyi, bánsági és magyarországi románok – önrendelkezési jogukra hivatkozva – az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot. A gyulafehérvári nyilatkozat teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek.
Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)2016. január 11.
Megkerült „Csigla mezeje"
Mégsem puszta legenda, hanem azonosítható történelmi helyszín
Sántha Attila kézdivásárhelyi költőnek és a székelység történelme kulcskérdéseinek – legjobb értelemben vett – megszállott kutatójának a Csíki székely krónika valótlanságát cáfoló, többrészes tanulmánya után most egy még izgalmasabb és fontosabb kérdésünkről írt tekintélyes filológiai érvrendszerrel és zseniális intuícióval felépített tanulmányt, Campo Chigla = Câmpul Chilia = Onglosz, avagy hol húzódtak meg a székelyek Attila birodalmának elromlása után címmel (megjelent a Székelyföld folyóiratban, valamint a Székely Hírmondóban). Ehhez kívánok pár kiegészítéssel szolgálni.
A tanulmány elolvasása után első gondolatom az volt, hogy íme egy kutató, akinek a hipotézisteremtő képességét nem szorították kalodába az akadémiai szakképzéssel, sem pedig tudományos megalapozottságú, merész kombinatív képességét nem törték le a tabuk tilalomfáinak besulykolásával. A „hivatalos” akadémikus álláspont szerint ugyanis a krónikák Csigla mezeje vagy puszta legenda, vagy egy, ma már gyakorlatilag azonosíthatatlan történelmi helyszín.
A magyarság – és ugyanígy a székelység – korai története írott forrásainak az újraértékelése (és komolyan vétele!) már néhány évtizede próbál utat törni magának, de mindezidáig nem terjedt ki a közvélekedésben magát ma is erősen tartó hun–székely kapcsolat kérdésére. Erre vállalkozott most Sántha Attila egy eredeti és rendkívül érdekes feltételezés felvetésével, illetve nyelvészeti bizonyításával. Jómagam most a kérdéshez a tanulmányban megjelölt térség stratégiai jellemzői felől közelítek.
A Budzsák mint hátország és menedék
Senki ne gondolja, hogy az eurázsiai sztyeppe lovasnomád népei, amiért nem építettek maguknak kőfalakkal kerített mentsvárakat, azért nem gondoskodtak maguknak a biztonságos visszavonulási területről, vereség esetén a törzs/nép túlélését biztosító menedékről. A biztonságos hátország vagy menedék léte kimutatható a legtöbb vándornépnél, kezdve a szkítáktól, folytatva a hunokkal, az avarokkal, a türkbolgárokkal, a magyarokkal, a besenyőkkel és a kunokkal, és befejezve az Aranyhorda mongoljaival, azaz már európai tatárjaival. A Sántha Attila által megnevezett és – szerintem – megtalált ilyen menedék a Duna, a Prut és a Dnyeszter torkolatvidéke és egy sűrűn húzódó tó- és lagúnarendszer által közrezárt, mintegy megyényi nagyságú térség, amely az ott meghúzódó népet vagy néptöredéket három égtáj: nyugat, kelet és dél felől védetté, pontosabban bevehetetlenné tette. A térség észak felőli nyitottsága pedig csak látszólagos, mivel végső soron egy harapófogóba, csapdába kerül az onnan támadó.
A térséget szinte „egymásnak adták” a szkítáktól a tatárokig, közel másfél évezreden keresztül a keletről jött vándornépek. Vegyük sorba, melyek voltak azok a lovasnomád népek, amelyek „hinterlandként” használták vagy használhatták a mai Dél-Besszarábiát: Budzsák, illetve Izmail térségét.
A szedentáris életmódra áttérő szkíták megerősített településeit mai tudásunk szerint a tárgyalt térség északkeleti (a Dnyeszter torkolata és a Krím-félsziget) és déli szomszédságában (Dobrudzsa, az ókori Scythia Minor) lehet megjelölni, ám semmi sem zárja ki, hogy a két térséget összekötő, hármas folyótorkolat is nem a szkíta felségterület része volt (többek közt a középkori térképészek művei is ezt támasztják alá). Bizánci források szerint Dengezik, Attila egyik fia a Fekete-tengertől északra fekvő térségben próbált egy utódállamot kiépíteni, testvére, Irnek (Irnák) és népe mindenképpen része kellett legyen ennek a kísérletnek.
Innen vannak a székely–bolgár kapcsolatok?
A 600-as évek végén a türkbolgárok népe Kuvrát/Kubrát kagán ötödik fiának, Aszparuhnak a vezetésével ebben a térségben talált menedéket. A bolgárok ugyan áttörték a Duna alsó folyása menti bizánci védővonalat, de hosszú ideig megtartották szállásterületüknek a Duna torkolatvidékét is. (Könnyen meglehet, hogy a Budzsákban élő hun utódok itt keveredtek Aszparuh türkbolgár népével, és innen származik a bolgár–török helynévanyag és néprajzi hasonlóság a székelységben).
Néhány emberöltő, és ott vagyunk a magyar honfoglalás küszöbén, amikor is a Budzsák szinte biztosan az etelközi szállásterület részét képezte. A magyar honfoglalást kiváltó besenyő–kangar támadás minden bizonnyal létében fenyegette és a magyarokhoz való csatlakozásra ösztönözte a „Kilia-mezőn”, a mai Budzsákon táborozó hun utódokat. Mint ahogy a hagyományukban fennmaradhatott népüknek a Kárpát-medencére való „jogosultsága” is, amit közvetíthettek az Álmos, majd Árpád vezette törzsszövetség vezetői számára úgy is, mint a besenyő veszély elhárítását lehetővé tevő továbblépés lehetséges térségét.
A székelység „ruténiai” csatlakozásának az információja mindenképpen a Kárpát-medencén kívüli, attól keletre-északkeletre fekvő területre utal. Ami szintén „belefér” a Budzsákból észak felé elmozduló székely törzs lehetséges útvonalába.
A kelet-európai besenyő nomád nagyhatalom mintegy másfél évszázadig uralta a Pontus–Kárpátok–Duna-torkolata közötti térséget, egészen a kipcsák–török-kun törzsszövetség támadásáig. Habár feltehetően ugyanazt vagy legalábbis hasonló nyelvet beszéltek a kunok és a besenyők, ennek dacára halálos ellenségek voltak, elannyira, hogy inkább a volt ellenségeiktől, a magyaroktól és a bizánciaktól kértek a besenyők – és testvérnépük, az úzok – menedéket a 11. század végén, mintsem kun uralom alá kerüljenek. A számbelileg is igen jelentős besenyő törzsszövetség széthullása és gyors beolvadásuk az ukrán, a magyar, a román és a bolgár népbe még ma sincs méreteiben feltárva. (E népek történetírása többnyire minimalizálta vagy éppen elhallgatta kialakulásukban a besenyő komponens jelentőségét.)
Még a tatárok is ott védekeztek
Az 1050-es évektől kezdődő kelet-európai kun nyomás, a század végétől pedig kun hegemónia is viszonylag rövid életű. Abban mindenképp hasonlít a besenyők sorsához, hogy – a mongol támadás elől – ők is a magyar, a bolgár és a bizánci államok, addigi ellenfeleik védelmét keresik, és csak egy részük válik a későbbi Aranyhorda alapnépességévé. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy az európai Aranyhorda tatár népessége a mongolok mellett nagyszámú kun népességet takar (akiket a keleti szlávok poloveceknek, azaz síkságon, mezőkön élőknek neveztek). A későbbi krími, majd budzsáki tatárság is a magyar, majd az orosz kenézségek támadásai elől húzódik a védett „Kilia-mező” térségébe, a besszarábiai bolgár és a gagauz („gaga-úz” = hangosan beszélő, kiabáló úz!) néptöredékek szállásterülete közelébe. A krími tatár kánság vazallus államalakulata volt a budzsáki tatár közösség, amely saját kezdeményezésre vagy a Fényes Porta beintésére sarcolta és pusztította a lóháton csak két-három napra levő Erdélyt és azon belül a legkönnyebben elérhető Székelyföldet.
Kr. u. 455-től 895-ig 440 esztendő van, ami első látásra túl nagy időintervallumnak tűnik egy néptöredék túlélése szempontjából. Ám a Julianus barát által 1235-ben, tehát legkevesebb hatszáz esztendő különlét után megtalált Magna Hungaria-beli magyarok, az alföldi kun miatyánk imádság, amelyet még a huszadik század közepén is jól megértettek a Kossuth Rádiót hallgatók Észak-Oszétiában, csak két példa arra, hogy bizonyos feltételek mellett egy népcsoport nem csak az önazonosságát, hanem a nyelvet és egyes hagyományait is képes megőrizni évszázadokon keresztül.
„Ki” és „bé”
Miért mondja a moldvai csángó, hogy „kimegyek Erdélybe”, és miért mondja a székely, hogy „bémegyek Moldvába”? Egy nép vagy népcsoport sok évszázados orientációs tapasztalata, tudása, illetve egy korábbi hazájának (szállásterületének) a tudata őrződhetett meg ebben a két tőmondatban. Történészként, mint aki elutasítottam a magyarság – és a székelység – eredetével kapcsolatos „holdvilágos” elméleteket, kezdve az alsó-tatárlaki táblácskák népétől és a suméroktól a többi – nem egyszer hajmeresztő – hipotézisekig, most bátran ki merem jelenteni, hogy „Csigla mezejének” „felfedezését” az említett, rendkívüli stratégiai potenciállal rendelkező és a Kárpát-medencéhez a legközelebb fekvő „sztyeppei rezervátumban”, egy igen fontos, lehetséges támpontnak vélem a székelység eredetének és korai történetének további kutatásához.
Nagy Benedek*
* A szerző történész. Kiliai helyismerete onnan adódik, hogy 1959-ben – 1956-os szerepvállalása miatt – a Duna-deltában raboskodott – szerk. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. január 12.
Székelyföld a turisták számára sem létezik?
Mivel a Székelyföld hivatalosan nem létezik, ennek megfelelően turisztikai úti célként sem lehet népszerűsíteni – ez az egyik indok, amellyel a Hargita megyei törvényszék elutasította a régió idegenforgalmi népszerűsítése érdekében létrehozott szövetség bejegyzését.
A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte tavaly novemberben azzal a céllal, hogy székelyföldi turisztikai célpontokat népszerűsítsen itthon és külföldön. A szövetséget a Hargita megyei törvényszéken szerették volna hivatalosan is bejegyeztetni az egyesületek képviselői.
A törvényszék a bejegyzési kérvény iktatása nyomán nem a szövetség tevékenységét, hanem az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, és ennek megváltoztatását kérte. Az ítélet idézi az alkotmányt és több más törvényt, amelyek szerint közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. „Mivel a régió hivatalosan nem létezik, a terület turisztikai népszerűsítése sem elfogadható, ezért a törvényszék elutasítja a szövetség bejegyzését” – olvasható a tárgyaláson elnöklő Szikszai Enikő csíkszeredai bíró által aláírt, a Székelyföld mint turisztikai célpont meghatározás kapcsán született törvényszéki ítéletben.
Hiába érveltek a kezdeményezők
„Turisztikai menedzsmenttel foglalkozó szövetséget akarunk létrehozni, amely a meglévő civil szervezeteket fogná össze. Célja szakmai szervezetként a turisztikai érdekképviselet, és hogy hatékony népszerűsítést végezzünk, és segítsük az önkormányzatokat ebben a munkában – számolt be az előzményekről Nagy Benedek, a szövetség alelnöke. – A tárgyaláson azt mondta a minket képviselő jogásznak az ügyész, hogy ezt nem lehet, mert benne van a Székelyföld szó, és ez alkotmányellenes. A jogászunk azt kérdezte: mivel turisztikai célpontokkal nem foglalkozik az alaptörvény, mi az, ami kifogásolható a kezdeményezésben. A bírónő meglepő módon azt mondta, ha vállaljuk, hogy kivesszük ezt a szót a statútumból, akkor ad még egy kis haladékot”.
A jogász végül időt kért, és a kezdeményezők úgy döntöttek, hogy marad a kifogásolt megnevezés, de a könnyebb értelmezés céljából odaírták, hogy Székelyföld turisztikai célpont. „A turisztikai célpont fogalmát a szenátus által már elfogadott idegenforgalmi törvény pontosítja, hogy ez bármilyen régióra, településre vonatkozik, ahová turisták érkeznek” – mondta Nagy Benedek. Kérésüket ismét benyújtották, és felhívták a figyelmet arra, hogy ehhez hasonló egyesületek már léteznek Romániában, és azt is megemlítették, hogy Székelyföld mint turistacélpont a román piacon is létezik. „Hivatkoztunk a nyelvi jogok chartájára is, amelyet törvényerőre emelt a parlament, és amely kimondja, támogatni kell a helynevek, hagyományos nevek használatát” – magyarázta az alelnök.
Politikai döntés?
„Úgy tűnik, itt kettős mérce áll fenn, mert más, hagyományos régiók neveit – például Barcaság, Bukovina, Mócvidék esetében – szabad használni, de a Székelyföldet nem. Úgy tűnik, ma Romániában nem lehet elvonatkoztatni az igazságszolgáltatásban sem az aktuális politikai kérdésektől, és nem a törvények kormányozzák ezt az országot, hanem a politikai trendek és a divathullámok” – vélekedett Nagy Benedek.
Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be a marosvásárhelyi ítélőtáblához, de arról egyelőre nem állapodtak meg, hogy mit fognak lépni, ha esetleg másodfokon is elutasítják érveiket, és a törvényszéki döntés jogerőre emelkedik. Mint mondta, szeretnék, ha jogvédő szervezetek is segítséget nyújtanának a fellebbezés során.
Érdekes módon a világhálón pár kattintással számos olyan román nyelvű turisztikai honlapot, blogot találunk, amelyek a Hargita megyei törvényszék döntése ellenére a többek között „Erdély gyöngyszemének” nevezett, különleges szépségű Székelyföldre hívják fel a figyelmet. De a Székelyföldet népszerűsíti évek óta a Hargita és Kovászna Megyei Tanács is a Bukarestben megszervezett turisztikai kiállításokon és vásárokon.
Kovács Attila. Krónika (Kolozsvár)2016. január 13.
Elutasított bejegyzés
Betiltották Székelyföld népszerűsítését
A Hargita Megyei Törvényszék elutasította a Székelyföld turisztikai népszerűsítése érdekében létrehozott szövetség bejegyzését, mivel – az indoklás szerint – Székelyföld hivatalosan nem létezik. Az esetet a Csíki Hírlap szellőztette meg.
Tavaly novemberben kezdeményezte a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület, amelyek Székelyföldet turisztikai úti célként igyekeznek népszerűsíteni itthon és külföldön. A Hargita Megyei Törvényszék az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, és ennek megváltoztatását kérte. A tárgyaláson az ügyész úgy érvelt, a Székelyföld szó alkotmányellenes. „A jogászunk azt kérdezte, mivel turisztikai úti célokkal nem foglalkozik az alkotmány, hol sértjük ezt meg? A bírónő meglepő módon azt mondta, ha vállaljuk, hogy kivesszük ezt a szót a statútumból, akkor ad még egy kis haladékot, hogy megváltoztassuk” – számolt be az előzményekről ifj. Nagy Benedek, a szövetség alelnöke.
A Hargita Megyei Törvényszék végül a szövetség bejegyzését elutasította. Az ítélet indoklása szerint Székelyföld nevű területi szervezeti egység nincs. Az ítélet idézi az alkotmányt, és több más törvényt, amelyek szerint közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. Mindezt a tárgyaláson elnöklő Szikszai Enikő csíkszeredai bíró írja alá. A kérelmezők az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottak be a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. január 24.
Székelyföldi tudományos társaságot alapítottak
Megalakult a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT) Csíkszeredában, melynek egyebek mellett célja Székelyföld fejlesztésének támogatása. A szervezet élére Geréb Lászlót, a MÜTF Oktatási Központ korábbi igazgatóját választották.
Az SZRTT elsődleges célja szakmai fórumot biztosítani a regionális tudományok művelőinek, illetve hogy kutatásaikkal hozzájáruljanak Székelyföld fejlesztéséhez – nyilatkozta lapunknak Geréb László, a társaság nemrég megválasztott elnöke. A tervek szerint konferenciákat, tanácskozásokat is szerveznek, a kutatások eredményeit pedig különböző fórumokon ismertetik majd az érdeklődőkkel.
Geréb elmondta, hogy egyebek mellett Székelyföld statisztikai vonatkozású meghatározásán is fognak dolgozni, ami gazdasági szempontból is lényeges. Nem mindegy, hogy Maros megyéből földrajzilag mekkora részt kapcsolunk ehhez a térséghez, hiszen ennek függvényében változhatnak a különböző mutatók – magyarázta.
A tizennégy kutató által alapított társaságot Nagy Benedek csíki egyetemi oktató kezdeményezte, így a tagok többségét jelenleg is a Sapientia egyetem csíkszeredai karának oktatói adják, ugyanakkor gyergyószentmiklósi, sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi kutatókat is találunk köztük.
Bíró Boróka Júlia, a szervezet elnökségének sepsiszentgyörgyi tagja rámutatott, régóta szükség volt a térség tudósainak összefogására. Így lehetőség van a hatékonyabb kommunikációra, tapasztalatcserére és közös kutatások lebonyolítására is. Többségében gazdasági szakemberek alapították a társaságot, de a tagok között vannak történészek, földrajztudósok is.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro2016. február 9.
Még célként sem említhetik Székelyföldet
Székelyföld turisztikai úti célként történő népszerűsítésére mondott nemet a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, elutasítva a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség hivatalos bejegyezésére vonatkozó fellebbezést. Ezzel jogerőre emelkedett a Hargita Megyei Törvényszék korábbi hasonló döntése, amely arra hivatkozott, hogy Székelyföld hivatalosan nem létezik.
A több Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesületet összefogó Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség hivatalos bejegyzésével kapcsolatos fellebbezést február 4-én tárgyalta a Marosvásárhelyi Ítélőtábla. A fellebbezést alaptalannak nyilvánították, és elutasították, megerősítve a Hargita Megyei Törvényszék tavaly decemberben hozott elsőfokú ítéletét.
A szövetség alelnöke, ifj. Nagy Benedek kérdésünkre azt mondta, a bejegyzéssel kapcsolatos további lépésekről néhány napon belül a megválasztott vezetőtanács dönt majd. Mint megtudtuk, fellebbezésükhöz számos olyan dokumentumot is csatoltak, amelyek bizonyítják, hogy számos más, történelmi régió nevét szabadon használhatják az ezeket népszerűsítő, hasonló céllal alakult egyesületek, szervezetek. Ahogy korábban is írtuk, a Hargita Megyei Törvényszék tavaly a bejegyezési kérés iktatása nyomán nem a szövetség tevékenységét, hanem az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, egyúttal kérte ennek megváltoztatását.
A bejegyzési kérés első tárgyalásakor az ügyész azt közölte, mivel az alapszabályzatban szerepel a Székelyföld szó, ez alkotmányellenes. Ezért a kezdeményezők a kifejezést Székelyföld turisztikai desztinációra változtatták, de kérésüket így sem fogadta el a törvényszék, amelynek indoklása szerint a hatályos törvények értelmében ilyen területi szervezeti egység nincs, közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. A kezdeményezők korábban a törvényszék elutasító döntése mögött politikai okokat sejtettek. A fellebbezés elutasításáról szóló végzést az indoklás megismerése érdekében írásban kértük az ítélőtáblától, miután ezt megkapjuk, az ügyre visszatérünk.
Kovács Attila. Székelyhon.ro