udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2701
találat
lapozás: 1-30 ... 2371-2400 | 2401-2430 | 2431-2460 ... 2701-2701
Névmutató:
Iliescu, Ion
2010. május 4.
Az átvilágítás sötétebb oldalai
Húsz esztendővel a rendszerváltás után, enyhén szólva is megkésettnek tűnik az átvilágítási törvény, amelyet most készül elfogadni a parlament, és amely nem más, mint az 1990 tavaszán elfogadott Temesvári Kiáltvány híres nyolcadik pontjának idejétmúlt, „megszelídített” változata.
Van-e még egyáltalán az átvilágításnak két évtizeddel a romániai kommunista rendszer bukása után, amikor a törvény által érintett személyek java része már nyugdíjas, vagy nyugdíjba készülődik – teszik fel a kérdést politikai körökben, illetve politikai megfigyelők.
Hirtelen támadt sürgősség
Az értetlenkedés annál inkább is jogos, mert a jogszabályt most éppen az a Demokrata -Liberális Párt sürgeti, amely – a szociáldemokratákkal együtt – 2008-ban megakadályozta a Nemzeti Liberális Párt által 2005-ben kezdeményezett törvényről a parlamenti vitát. A dolog pikantériája az, hogy a liberális kezdeményezők között ott volt Mona Muscă is, akiről később kiderült, hogy a politikai rendőrség spiclije volt.
Az akkori tervezetet a szenátus megszavazta ugyan, a képviselőházban azonban sikerült közel fél évtizedre elnapolni a vitát, amelyet 2006-ban és 2008-ban is az alsóház plénumának napirendjére tűztek, mindhiába. Most viszont a demokrata liberálisok számára egy csapásra fontos lett a törvény megszavaztatása, olyannyira, hogy a képviselőház demokrata-liberális elnöke, Roberta Anastase szoros, május 20-i határidőt tűzött ki erre.
A nagy sietségben most aztán a honatyák megfeledkeztek arról, hogy létezik még egy átvilágítási törvénytervezet, amelyet úgyszintén 2005-ben nyújtott be a parlamenthez a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának három akkori vezető politikusa, Cosmin Guşă, Lavinia Şandru és Aurelian Pavelescu. Az átvilágítási jogszabály elfogadtatására egyébként korábban, 1994-ben és 1997-ben is történtek kísérletek.
A kivételek
A most vitára kerülő törvény nem csak megkésettsége miatt tekinthető okafogyottnak, de azért is, mert jelentősen korlátozza az átvilágítandó személyek körét. A demokrata-liberálisok által szorgalmazott jogszabállyal szemben az ellenzéki erők mindenekelőtt azért emelnek kifogást, mert a jogszabály nem vonatkozna a legfontosabb közméltóságok betöltői közül Traian Băsescu államfőre és Emil Boc miniszterelnökre.
Ezt elsősorban azért tartják elfogadhatatlannak, mert civil társadalmi szervezetek többrendbeli jelzése nyomán korábban több ízben is felmerült annak gyanúja, hogy Traian Băsescu a kommunista rendszer idején a Navrom román állami hajózási társaság Anvers-i kirendeltségének vezetőjeként a Szekuritáté embere volt, Emil Boc pedig romániai diákszövetség vezetőségi tisztségviselőjeként szolgálta ki a Ceauşescu-féle diktatúrát.
Jóllehet a szenátusban elfogadott változat még érintette volna őket, az alsóház jogi bizottságának döntése nyomán mentesülnek az átvilágítástól a volt diplomáciai és kereskedelmi kirendeltségek vezetői és helyetteseik, akárcsak a Romániai Kommunista Diákszövetség központi és egyetemi vezetői.
A törvény lényegi eleme, hogy mindazok a személyek, akik az 1947. december 30-a és 1989. december 22-e közötti időszakban a kommunista rendszer hatalmi köreinek, az elnyomást fenntartó apparátusnak a tagjai voltak, öt évig nem viselhetnek a demokratikus államhatalmi ágakban (államelnöki hivatal, törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás) köztisztséget. Nem tölthetnek be vezető pozíciót a hadseregben, a közszolgálati médiában és a különféle titkosszolgálatok, a rendőr-főfelügyelőség élén sem. A jelöltek múltját a törvény gyakorlatba ültetéséért felelős bizottság ellenőrzi majd.
Ha azonban a törvény által érintett személy választott funkciót tölt be, akkor mandátuma lejártáig a helyén maradhat, a tiltás csak az azt követő öt évre lép érvénybe. Gyakorlatilag tehát a honatyák, a polgármesterek, a helyi és megyei tanácsosok letölthetik teljes megbízatásukat. Kinevezett tisztség esetén pedig kilencvennapos türelmi idő áll rendelkezésére a távozáshoz.
Egyáltalán nem vonatkozik a jogszabály az állami kormányügynökségek, a minisztériumok igazgatóira, akik megválaszthatók a következő ciklusokban is. Mentesülnek a jogszabály kihatásai alól azok is, akiket 18 éves életkoruk előtt szervezett be a Szekuritáté.
Elítélő vélemények
A jogszabály még így, megcsonkítva is visszatetszést váltott ki hazai politikai körökben. A szociáldemokraták az Alkotmánybírósággal fenyegetőznek, abban a meggyőződésben hogy a tervezet több pontja is az alaptörvénybe ütközik. Volt alelnökük, a kolozsvári csoport egykori hangadó tagja, Vasile Dâncu szerint az eltelt húsz év során a kommunista nómenklatúra tagjai „nagyvállalkozókká képezték át magukat”, így a törvény nem érinti őket.
A kolozsvári csoport másik rangos tagja, Vasile Puşcaş korábbi európai integrációs tárcavezető úgy látja, megkésése miatt a törvény ma már csak arra jó, hogy megszilárdítsa a Romániát az utóbbi húsz év során uraló „gazdasági-társadalmi tulajdonstruktúrát”. Ion Iliescu volt államfő egyenesen szégyenteljesnek találja a jogszabály-tervezetet „húsz év jogállami gyakorlat” után.
Mint kifejtette, mindezt őt nyolcvan éves fejjel hidegen hagyja, de a legelső politikus, akit át kellene világítani az Traian Băsescu államfő lenne. A liberális Adrian Cioroianu egykori külügyminiszter mindehhez hozzáfűzte: a gyermekeiket pártpénzeken felnevelő személyek átvilágítása lenne elsődleges. A demokrata-liberális Silvian Ionescu pedig feltette a pontot az i-re: „Valamennyien ugyanabban a struktúrában tevékenykedtünk” – jelentette ki.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)2010. május 10.
Felelősségkeresés
Bátor lépésre szánta el magát Traian Băsescu államfő. Olyan intézkedéseket hirdetett meg a múlt héten, amelyeket Romániában még egyetlen politikusnak vagy pártnak sem volt bátorsága meghozni. A közalkalmazottak bérének 25 százalékkal, valamint a nyugdíjaknak és a munkanélküli segélynek 15 százalékkal való csökkentése mellett szól az a racionális érv, miszerint a gazdasági válság eddigi terheit kizárólag a magánszféra viselte. A döntés meghozatalában vélhetően nagy szava volt Mugur Isărescunak, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának, aki éppen Băsescunak a csütörtök délutáni bejelentését megelőzve élesen bírálta a mindenkori kormányt hazug ígéretei és a közszféra megreformálásának hiánya miatt. Isărescu ugyanis korábban többször is leszögezte, hogy nem ért egyet az adóemeléssel, ami elsősorban a munkáltatókat, vagyis a magánszférát sújtaná. A vérbeli úriemberként közismert jegybank elnöke szokásától eltérően, kemény szavaktól sem ódzkodva pakolt ki az elmúlt évek hazug kormányzati politikájával.
A hazugságot az Iliescu-rezsim kezdte el a kilencvenes évek elején, amely a szocialista ipar összeomlása után utcára került hatalmas tömeg „eltüntetése” miatt a korengedményes nyugdíjazást bátorította, és ezzel évtizedekig felborította a dolgozók és a nyugdíjasok közötti arány egyensúlyát. Az elmúlt tíz évben valamennyi parlamenti párt azt a hazug illúziót adta el a választópolgároknak önös hatalmi céloktól vezéreltetve, hogy a nyugdíjakat gyors ütemben lehet növelni annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt az aktív dolgozók és a nyugdíjasok száma közötti aránytalanság. Erre a nagy hazugságra mutatott rá Isăsrescu a múlt héten, aki szerint nem lehet folyamatosan a nyugdíjak kérdését előtérbe helyezni, miközben jelenleg összesen hatmillió személy kap öregségi járandóságot vagy valamilyen szociális segélyt, és csak körülbelül négy millió ember dolgozik. Az aránytalanságot csak növeli, hogy a valamivel több mint négy millió dolgozó közül 1,4 millió ember a közszférában fejti ki tevékenységét, ahol jelenleg magasabb az átlagbér, mint a magánszférában.
A hazug jelző annak kapcsán hagyta el Isărescu száját, hogy az elmúlt kormányok a nyilvánvaló lehetőségekhez képest folyamatosan magasabb bevételekkel tervezték meg a költségvetést. A Tăriceanu-kormánytól kezdve a Boc-kormányig a bruttó hazai termék (GDP) 37–39 százalékával számoltak a kabinetek, miközben a rendszerváltás óta Románia csak 28–32 százalékos GDP-arányos bevételi arányt volt képes teljesíteni, ami jóval az európai átlag alatt van.
Logikus magyarázata van annak, hogy 2000-től miért kerültek előtérbe a nyugdíjak. A kilencvenes években ugyanis a nyugdíjrendszer összeomlott, ezért az időseket érintette a legmostohábban az átmeneti időszak. 2000-től a folyamatos gazdasági növekedésnek köszönhetően már lehetőség nyílt a nyugdíjak emelésére, így a Ziarul Financiar című gazdasági napilap számítása szerint az akkor regisztrált nettó átlagnyugdíj értéke a nyolcszorosára nőtt az elmúlt tíz évben, miközben a nettó átlagbér és a tíz évvel ezelőtti GDP is csak a hatszorosára emelkedett. A kormányon lévők tudták azt is, hogy a nyugdíjasok a leghűségesebb és legmegbízhatóbb szavazók, ezért nagyon erős volt a csábítás arra, hogy a gazdasági lehetőségeket meghaladó mértékben emeljék a nyugdíjakat és a szociális kiadásokat. Egyértelmű, hogy 2006-tól az egész társadalom többet fogyasztott, mint amennyit termelt, és ezért most ki kell fizetni a cechet. 2009-ben a magánszektor törlesztett, ahol 25-50 százalékos bércsökkenések voltak, most a közszférán a sor.
Viszont felháborító a politikai vezetők magatartása, akik közül egyikük sem hajlandó vállalni a felelősséget a kialakult helyzetért. Traian Băsescunak nincs lelkiismeretfurdalása, derűsen beszél az állam „túlsúlyosságáról”, mintha nem az ő mandátuma alatt folytatódott volna a közalkalmazottak számának a növekedése, a nyugdíjak emelése, nem utolsósorban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy maga az államfő is aláírta a pedagógusok bérének 50 százalékkal való emelését 2008-ban. Akkor vajon Băsescunak elsősorban nem magát kellene bírálnia, amikor azt mondja, hogy véget kell vetni a választási kampányokban hangzotatott hazugságoknak, a nép illúzióba ringatásának? Legutóbb ugyanis ő maga volt érdekelt a kampányban. A tavalyi esztendőt Băsescu miatt szalasztotta el a Boc-kormány, amely ha végezte volna a dolgát – a szociáldemokratákkal együtt, akiknek szintén fontosabbak voltak saját hatalmi érdekeik – akkor most nem a kisjövedelmű nyugdíjasokon és a közalkalmazottakon csattanna az ostor.
Noha az RMDSZ feladata nem elsősorban az ország pénzügyeinek a rendbe tétele, hiszen a szövetség soha nem irányított meghatározó gazdasági szaktárcákat, mégis megdöbbentő Markó Béla nyilatkozata. Az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy vállalják a megszorító intézkedéseket, viszont szerinte az RMDSZ nem felelős a kialakult helyzetért, hiszen szerinte elsősorban a nemzetközi gazdasági válság, valamint a PD-L-PSD nagykoalíció tavalyi tétlenkedése teszi kötelezővé a mostani spórlást. Egy olyan országban, mint Románia, ahol a felelősséget senki nem hajlandó vállalni, meglehetősen ártalmas az ilyen részigazságok hajtogatása, hiszen az RMDSZ-t senki nem akadályozta meg, hogy a 2005 óta kormányzati pozícióban eltöltött majdnem négy és fél év alatt akár egyszer határozottan felemelje a szavát a közszférában zajló préda, a felelőtlen nyugdíj- és béremelések ellen.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke sem hajlandó fikarcnyi önbírálatot gyakorolni, miközben egyértelmű, hogy a felelőtlen költekezés és az ország gazdasági hanyatlása a Tăriceanu-kormány utolsó időszakában kezdődött el. Beszédes, egyébként a Băsescu által tegnap közölt adat, miszerint 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben az állam összesen több mint 10 milliárd euró adósságot halmozott fel a költségvetési hiány fedezésére. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is kizárólag a jobboldali kormányzás csődjéről beszél, és a nyilatkozatában nyoma sincs az önbírálatnak. Márpedig a szociáldemokraták voltak a felelőtlen nyugdíjemelések egyik legfőbb szorgalmazói, hiszen a D.A. Szövetség 2007-ben bekövetkezett felbomlása után ellenzékből ők diktálták a tempót a nyugdíjemelés terén, a liberálisok politikai kiszolgáltatottságát kihasználva.
A politikai osztály önreflexiójának a teljes hiánya csökkenti a most meghirdetett megszorító intézkedésekbe vetett bizalmat. Az Emil Boc vezette kabinet hitelessége pedig már régóta a béka ülepe alatt van, hiszen a választások után sem sikerült véget vetni a közszférában zajló pazarlásnak. A megígért elbocsátások elmaradtak, az állami beruházások, valamint a legegyszerűbb használati tárgy beszerzése legalább tízszer többe kerül az államnak a valós piaci árhoz képest. Ez utóbbi tény egyértelműen mutatja, hogy Băsescu elveszítette pártjával együtt a korrupció ellen vívott háborúját.
Ismét a BNR kormányzóját idézve, Románia fordulóponthoz ért. Most a legészszerűbb megoldást a bérek és a nyugdíjak csökkentése jelenti, hogy Románia ne jusson Görögország sorsára, vagyis ne kerüljön az államcsőd szélére. De a fő okot ezzel még nem számoltuk fel, hiszen a jelenlegi helyzet kialakulásáért a nemzetközi gazdasági válságnál sokkal nagyobb mértékben felelős a mohó, tervezésre és önbírálatra képtelen vezető politikai elit, amely kivétel nélkül sorozatosan kudarcot vallott a hatékony államigazgatás megvalósítására tett próbálkozásaival.
Ebbe az ördögi körbe került bele Magyarország is, aminek következményeként megerősödtek az anyaországban a szintén illúziókat kínáló, elitellenes szélsőségesek. A hazai politikai elitnek ezért nem marad más lehetősége, minthogy vonalat húzzon, és felülvizsgálja a csődös államigazgatási és hatalomgyakorlási szokásait. Ellenkező esetben nekünk is fejünkre nőhetnek a szélsőségeseink.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)2010. május 27.
Húsz év késés
- Hogyan viszonyuljunk a kommunizmushoz, a megdöntött rendszer kiszolgálóihoz, haszonélvezőihez? Miközben a parlament az elmúlt napokban lusztrációs törvénnyel válaszolt a kérdésre, Ion Iliescu egykori államfő valósággal kifakadt a jogszabály ellen, amelyet anakronisztikusnak, antidemokratikusnak tart.
Az anakronizmus dolgában tulajdonképpen igazat is adhatunk Ion Iliescunak. A törvény ugyanis erősen megkésett. Az 1990 márciusában megszövegezett temesvári kiáltvány három törvényhozási ciklusra tiltotta volna el a közszerepléstől a kommunista nómenklatúra tagjait.
Ha a kiáltvány 8. pontját már 1990-ben alkalmazzák, immár tíz éve visszatérhettek volna a politikába az egykori pártaktivisták, szekus tisztek. A politikai életből való eltávolításuknak akkor lett volna igazán értelme, ha ezzel megakadályozható lett volna, hogy az új rendszer alapjait is ők tegyék le, ők fölözzék le a privatizációt. Ha már sikerrel mentették át a diktatúra idején szerzett politikai tőkét a gazdaságba, valóban okafogyottnak tűnik a közélettől való eltiltásuk. A húsz év késéssel érkezett törvény olyan, mint a több napot késő gyorsvonat. Akik vártak rá, elutaztak már. Persze, így is lesz egy-két felszálló, így sem teljesen haszontalan végigfuttatni a szerelvényt az útvonalon. A lusztrációs törvényt sem fölösleges megalkotni, csak a késése miatt immár minimális lesz a hatása.
Az alapkérdés lényegét talán mégis az adja meg, hogy miként tekintünk a kommunista diktatúrára. A megbocsátó viszonyulást elősegítik a jelenkori szociális nehézségek. Az elkobzott vagyon, a deportált elit, az üres kirakatok, a félelem emlékét ma kissé elhomályosítja annak a ténynek a felidézése, hogy akkor azért mégiscsak volt mindenkinek munkája. A munkanélküliség – ahogy a viccben szerepel – a vállalaton belül valósult meg.
Ha abból indulunk ki azonban, hogy a kommunista diktatúrák cseppel sem voltak kíméletesebbek, mint a fasizmus, és áldozataik száma sem csekélyebb, kínálja magát a válasz: nincs mit keresnie a közéletben annak, aki szem volt a láncban, aki kiszolgálta, fenntartotta a gyilkos rendszert. A fasizmus kérdésében ez evidencia. Talán az is a kommunista tudattorzításnak a következménye, hogy csak most szerveződött parlamenti többség e gondolat mellé.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)2010. június 10.
Az igaz könyvet, bűntelenül…
Az, hogy a huszadik század kommunista diktatúrája rengeteg ember életét részlegesen avagy teljesen tönkretette, közismert. Hogy koholt vádak alapján, koncepciós perek következményeként sokuk jutott börtönbe, ítéltetett vagyonelkobzásra, szintén. Közülük sokaknak volt lelkiereje nemcsak túlélni a vészt, hanem megírni, majd meg is jelentetni emlékirataikat, hogy azokból mások, későbbi generációk okulhassanak, írásaikból a történészek kutathassanak. Ilyen kötetet mutattak be a Bolyai téri unitárius templomban – Kisadorjáni Szilágyi Domokos Bűntelenül büntetve című kötetének bemutatójára telt házas közönség volt kíváncsi kedd délután.
A közönség tagjai között öt kötetet sorsoltak ki, a résztvevőket házigazdaként Nagy László püspökhelyetes fogadta, majd Sebestyén Sielmann Mihály olvasta fel Többismeretes egyenlet című méltatását. – Alkalmas pillanat ez az emlékezésre. Egy igaz ember élettörténete, akire rápillant az önkényuralom, a diktatúra. Emlékirataiból a lélektani hadviselés szabályos leírása bontakozik ki a sötét szemüvegtől a magánzárkáig és a vallatásokig. Miként keletkezik a haragból a bosszú, az ölni kész képzelet és a lelki gyarlóság? Miféle jogosítványai vannak a hatalomnak egy diktatúrában arra, hogy emberek életével játsszon? A szerző mégsem csalódott az emberiség egészében. A Szilágyi-ügy a politikai koholmányok sorát gazdagítja, a könyv hiteles látlelete annak, hogy miként válik a megbocsátás politikai szörnyűséggé, a hazugság megélhetési formává a hatalomban lévők számára. A város, a múlt kedélyessége eltűnik, az igazság idő előtti kimondása szigorúan tilos. A börtönévek kívül esnek az emberiesség kategóriáján. Éveken keresztül a szadizmus nagy fesztiválja zajlott, a gyűlölködés rutinja erősebb, mint bármi más. A kötetet tiszta szívvel, a legjobb szándékkal ajánlom.
Nagy Miklós Kund hozzátette: – Szép könyv, amit vaskossága ellenére is együltében el lehet olvasni. Kisadorjáni Szilágyi Domokos ezelőtt negyvenvalahány évvel innen pár méterre egy tárgyaláson szemben ült a riadt közönséggel, és bűntelenül meg kellett tapasztalnia az elnyomó gépezet minden rossz oldalát. Több mint egy évig raboskodott magánzárkában, amikor kiengedték, csak suttogva beszélt. De a börtönben is talált becsületes, jó embereket. Róluk is ír. És mindenkit óva int a bosszúállástól. Az élet furcsaságai közé tartozik, hogy vallatója, az a szekustiszt, aki a legtöbbet ártott neki, a szerzőé mellett kapott sírhelyet Iliescutól...
A könyvbemutató beszélgetéssel ért véget, amelynek során Kisadorjáni Szilágyi Domokos megcsillantotta a maga nagyszerű humorát és elmondta: arra a legbüszkébb, hogy egyedül ült a vádlottak padján. Hogy nem tudták rábírni arra, hogy mást is bemártson. – Mindannyian tudjuk, hogy a szeku meghamisította a vallatási jegyzőkönyveket, így azok nem szolgálhatnak hiteles forrásként a történészek számára. Ennek a könyvnek minden szava igaz. Szeretném, ha ezzel a tudattal olvasnák. És ez a közönség a könyvvel kapcsolatos legnagyobb elégtételem..
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 14.
Padlón Băsescu népszerűsége
Ha holnap államelnöki választásokat tartanának, az első fordulóban Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kerülne ki győztesen a szavazatok 33,8 százalékával: Második fordulós ellenfele Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke lenne, aki a megmérettetés első fordulójában a maga 27,1 százalékával fölényesen legyőzné az alig 11,7 százalékot begyőjtő Traian Băsescu jelenlegi államfőt – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Társadalomtudományi Csoport (GSS) készített a PNL megrendelésére.
A közvélemény-kutatás szerint Antonescu annak ellenére lenne listavezető, hogy Victor Ponta „szimpátiamutatója” 2,5 százalékkal magasabb az övénél. „Bár Ponta népszerőbb a válaszadók körében, az eredmények mégis azt mutatják, hogy Antonescura többen szavaznának.
Ez azért van így, mert az államelnök személyére vonatkozó kérdésre szabadon válaszolhattak a megkérdezettek, tehát sokan (40%) a PSD berkeiből szeretnének államfőt, így Adrian Năstasét, Victor Pontát, Mircea Geoanát, illetve Ion Iliescut nevezték meg, míg a liberális táborban nincs túl sok esélyes: Crin Antonescut választották a legtöbben, Călin-Popescu Tăriceanut pedig csupán néhányan.
Ez azt jelenti, hogy az államelnök-választáson a szociáldemokraták négy esélyes politikus közül választhatnak, míg a liberálisoknak csupán egyetlen ilyen személyt sikerül kitermelniük – magyarázta el Cătălin Lixandru, a GSS ügyvezető igazgatója. Az elnökválasztási preferencialista a következőképpen alakulna: Mircea Geoană (10,7 százalék), Corneliu Vadim Tudor (4,4 százalék), Kelemen Hunor (2,5 százalék) és Elena Udrea (0,9 százalék).
Traian Băsescu népszerűsége drasztikusan csökkent, hiszen a megkérdezetteknek csupán a 15,7 százaléka találja rokonszenvesnek az államfőt. Emil Boc miniszterelnök ebből a szempontból még Băsescunál is rosszabbul áll: a felmérésben részt vevőknek csupán a 8,3 százaléka vélekedett pozitívan róla. A megkérdezettek 60 százaléka szerint az államfő és a jelenlegi kormány felelős a mostani gazdasági helyzetért, miközben csak 4,8 százalék gondolja, hogy a volt PNL-kormány vitte csődbe az országot.
Új Magyar Szó (Bukarest)2010. június 25.
A PNL szakértői kormányt akar
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) csak egy olyan szakértői kormányt lenne hajlandó támogatni, amelyet megkérdőjelezhetetlen politikai függetlenséggel bíró miniszterelnök irányít, és aki nem nyúl hozzá a bérekhez és a nyugdíjakhoz – jelentette ki tegnap Crin Antonescu, a PNL elnöke.
A politikus a párt megalakulásának 135. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen megrótta a bizalmatlansági indítvány benyújtására készülő Szociáldemokrata Pártot (PSD), amiért „a Ion Iliescu által 1991–92-ben alkalmazott baloldali demagógiával” operál a kormány megbuktatásának céljával benyújtani szándékozott bizalmatlansági indítványban. Rámutatott: a PSD csak a szakszervezetekkel egyeztet, ez pedig visszaüthet, mivel az indítvány csupán „baloldali demagóg” elemeket tartalmaz, a jobboldali értékek – mint az egységes adókulcs megőrzése – viszont hiányoznak, ezért a PNL valószínűleg nem szavazza meg.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2010. július 9.
Strasbourg: az igazság fellegvára
A román állampolgárok által elindított tulajdonperek nagy száma idén júniusban arra késztette az Európai Emberjogi Bíróságot, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse az ilyenfajta eseteket előidéző strukturális problémák megoldásához.
Azt követően, hogy Románia 1994-ben aláírta az emberi jogok védelmében megfogalmazott európai konvenciót, több ezer román állampolgár fordult panaszával a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz (ECHR). Olyan személyekről van szó, akik Romániában hiába járták végig az igazságszolgáltatás kálváriáját, igazuknak nem tudtak érvényt szerezni.
Statisztikák
De a bíróságot más országból is tömegesen keresték meg a panaszosok, tavaly a megoldásra váró ügycsomók száma megközelítette a 118 ezret. Az ügyfelek számát tekintve Románia 9750 dossziéval a negyedik helyen áll Oroszország, Törökország és Ukrajna után, a panaszosok lakossági részaránya tekintetében azonban listavezető.
Ma már több tucatra rúg azoknak az ítéleteknek a száma, amelyekben az emberjogi bíróság elmarasztalta és kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot. Az ECHR azonban nagyon szigorúan megszűri a panaszokat, azok 97 százalékát vagy megalapozatlannak, vagy nem a testület hatáskörébe tartozónak ítélte meg. Tavaly például a román állampolgárok által benyújtott 4247 panasz közül mindössze 153 esetben állapított meg jogsértést.
A román államot elmarasztaló ítéletek negyven százaléka – 91 határozat – a tulajdonjog megsértése, 36 százaléka – 72 döntés – pedig a méltányos romániai perlefolytatás hiánya miatt született meg. Jelenleg több mint ezer, Romániából érkezett tulajdonjogi dosszié vár megoldásra az emberjogi bíróságnál.
Az ECHR a román államot egyébként 1994 és 2009 között összesen 36 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezte. A Bukarest által elveszített perek száma 2007 után rohamosan megnőtt, 2007-ig az államot ugyanis csupán 4,5 millió eurónyi kártalanításra ítélték Strasbourgban.
A bíróság döntései nem egy esetben gyökeresen megváltoztatták a romániai jogszabályok egy-egy kitételét, így például az előzetes letartóztatással, a telefonlehallgatással, a tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseket.
„Történelmi perek”
Az egyik ilyen – a román igazságszolgáltatás által egyenesen történelminek tartott – pert Alexandru Pantea indította a román állam ellen. A volt kommunista ügyészt a letartóztatási mandátum lejárta után sem engedték szabadon, őrizetbe vétele után csak négy hónappal állhatott bíróság elé, fogvatartása idején a börtönőrök szeme láttára bántalmazták cellatársai – ráadásul köztörvényes elítéltek.
A strasbourgi fórum a felperesnek adott igazat és 46 ezer eurós kártérítésre ítélte a román államot, miután jogtalannak mondta ki az előzetes letartóztatást, tekintve, hogy azt az ügyész és nem a bíró rendelte el. Két héttel a per után a román hatóságok ilyen értelemben voltak kénytelenek módosítani a büntetőeljárási törvénykönyv idevágó rendelkezéseit.
Ugyancsak történelmi jelentőségűnek mondható a Dumitru Popescu-ügycsomóban hozott ítélet is: a Cigaretta II. dosszié egyik vádlottjaként Popescunak sikerült bebizonyítania, hogy a titkosszolgálatok illegálisan hallgatták le telefonját.
Az ECHR kimutatta, hogy a romániai nemzetbiztonsági törvény lehallgatást szabályozó cikkelyei nem felelnek meg az európai emberjogi konvenció normáinak, mivel lehetővé teszik, hogy az ügyész, bírói ellenőrzés nélkül rendelje el a lehallgatást, ráadásul az ügycsomóban nem tüntették fel azokat a bizonyítékokat sem, amelyek megindokolták volna az intézkedést. Ezt követően a bukaresti illetékesek változtattak a vonatkozó román törvényen, és jelenleg Romániában is csak bírói meghatalmazással lehet lehallgatást elrendelni.
Amint a román kormány ECHR mellé kirendelt ügynöke, Răzvan Horaţiu Radu fogalmazott: a strasbourgi testület kiváló partnere volt Romániának az igazságszolgáltatási reformok tekintetében.
Tulajdonjogi panaszáradat
Bukarest és az ECHR viszonya azonban korántsem volt teljesen felhőtlen. Románia és az emberjogi bíróság kapcsolatait nagymértékben beárnyékolta a legfelsőbb bíróság 1995 februárjában hozott ítélete, amellyel törvénytelennek mondta ki az alsóbb szintű igazságszolgáltatási szervek mindazon döntéseit, amelyekkel visszaszolgáltatták tulajdonosaiknak az elkobzott ingatlanokat.
Az igazságszolgáltatásra gyakorolt politikai nyomás egyértelmű volt, hiszen Ion Iliescu államfő röviddel azelőtt kifogásolta elhíresült szatmárnémeti beszédében az államosított házak visszaadását. Nem sokkal a legfelsőbb bíróság határozata után Iliescu aláírta a bérlőket védő 112-es számú törvényt. Mindennek nyomán az érintett tulajdonosok valóságos panaszáradattal lepték el a strasbourgi testületet, a román állam pedig az évek során több millió eurót volt kénytelen fizetni a pert megnyerő károsultaknak.
A tulajdonperek hatalmas száma idén júniusban arra késztette az ECHR-t, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse a hasonló ügyeket előidéző strukturális problémák megoldásához. A bíróság több mint ötven éves történetében ez a második eset, amikor a testület irányadó eljárásra kényszerül, a módszert első ízben 2004-ben, egy lengyel állam elleni tulajdonjogi per esetében alkalmazta.
B. T. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 13.
Peresz dicsér és vigasztal
„Ilyen hősök nélkül, mint amilyenek ők voltak, ma is Hitler vezetné Európát, és a zsidó nép megsemmisült volna” – méltatta tegnap Bukarestben Simon Peresz izraeli elnök a hat izraeli katonát, akik román társukkal együtt júliusban hunytak el a Brassó mellett történt helikopterszerencsétlenségben, gyakorlatozás közben.
Peresz a zsidó állam első hivatalban levő elnökeként látogatott Romániába. Tegnap a bukaresti zsidó hitközség zsinagógájában találkozott a közösség tagjaival; a zsúfolásig telt imaházban hatalmas taps fogadta az idős baloldali politikust, aki többek közt kor- és elvtársát, Ion Iliescu volt román elnököt üdvözölte a hallgatóság soraiban.
Izrael elnöke utalt a zsidó nép viszontagságos történelmére, méltatva a hajdan népes romániai zsidóság érdemeit Izrael létrehozásában és fejlődésében. A holokauszt által megtizedelt romániai zsidóságot tehetsége, szorgalma és hite tartotta meg Európa egyik legjelentősebb zsidó közösségének, vélte Peresz, aki szerint ma már más ellenséggel kell megküzdenie a zsidó népnek és a világnak, mint hat-hét évtizeddel ezelőtt: a terrorizmussal.
Mint elmondta, a mintegy négyszázezer zsidó származású személy, aki a második világháború után Izraelbe kivándorolt, soha nem felejtette el Romániát, és nem hagyta el kultúráját. Izrael elnökének a mai Románia állampolgáraihoz is volt egy vigasztaló szava. Egy szép hasonlattal élve (Romániát pillangóhoz hasonlította, amelynek éppen most nőnek ki a szárnyai, ami némi fájdalommal is jár) kifejtette, a gazdasági válságból ki lehet lábalni, ami fontos, hogy „soha ne adjuk fel”.
A zsinagógában Aurel Vainer parlamenti képviselő, a romániai zsidó közösség vezetője is felszólalt. Vainer emlékeztetett: a második világháború előtt mintegy nyolcszázezer zsidó élt az akkori Románia területén; jelenleg a közösség alig éri el az akkori létszám egy százalékát, a nyolcezres lélekszámot.
A bukaresti zsidó közösséggel tartott találkozót megelőzően, tegnap délelőtt Traian Băsescu román államfő fogadta hivatalában Simon Peresz izraeli elnököt. „Románia az izraeli–palesztin és az izraeli–szíriai párbeszéd előfeltételek nélküli megkezdését szorgalmazza” – jelentette ki Băsescu. A kétoldalú tárgyalásokat követően a román államfő tájékoztatta izraeli kollégáját Románia álláspontjáról a közel-keleti helyzettel kapcsolatban.
Szerinte előfeltételek nélkül kell megkezdeni az izraeli–palesztin és az izraeli–szíriai párbeszédet, hiszen az előfeltételek csak akadályozzák a közel-keleti tárgyalásokat. Băsescu rámutatott: a megbeszélésen áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, amelyek kiterjednek a katonai, a technológiai, az oktatási, az üzleti és az idegenforgalmi területen való együttműködésre.
Arra az újságírói kérdésre, miszerint egy esetleges iráni–izraeli fegyveres konfliktus kirobbanása esetén Románia megnyitná-e légterét, Băsescu elmondta: egyelőre nem lehet fegyveres konfliktusról beszélni. Reményét fejezte ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciói Teheránt az átlátható tárgyalások megnyitására ösztönzik. A román államfő hangsúlyozta, egy esetleges fegyveres konfliktusban Románia NATO-tagországként viselkedik majd.
A megelőlegezett támogatásra nem maradtak el Simon Peresz köszönő szavai sem, aki „korunk egyik legfelelősebb vezetőjének” nevezte Traian Băsescut. „Amikor ’igent’ mondd, akkor az ’igent’ jelent, amikor pedig valamit megtagad, akkor ahhoz tartja magát. Most felelősségteljesen felvállalja álláspontját Iránnal szemben, és támogatja az izraeli–palesztin békefolyamatot” – fogalmazott a zsidó állam feje.
A továbbiakban megköszönte Băsescu személyes közbenjárását azért, hogy a júliusi légi szerencsétlenségben meghalt izraeli katonák földi maradványai minél hamarabb hazájukba kerülhessenek.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. augusztus 26.
Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro2010. szeptember 23.
Fehér lovas
A második bécsi döntés kapcsán sokan és sokat írtak Horthy Miklósról, hadd mondjam én is el a nevéhez kapcsolódó élményeimet. Az első az, hogy sok erdélyi gyerekkel együtt, olyan nagy magyar voltam azalatt a pár év alatt, hogy nagyobb már nem is lehettem! Ugyanis ingem-gatyám piros-fehér-zöld vászonból készült. Édesanyám elmondása szerint, a nemzeti zászlón kívül más kelmét sokáig nem lehetett kapni a falusi boltokban.
Arra is jól emlékszem, hogy vonultak az utcán a leventék, és énekelték: „Horthy Miklós, én is a tied vagyok / Viselem a fényes kisszuronyom. / Kisszuronyom, rózsafa a nyele / Rá van írva Horthy Miklós neve”.
Meg arra is emlékszem: édesapám mennyire örült, hogy 1940 után született kisebb testvéreim nevét már magyar k-val írták a községházán, nem ch-val, mint a nagyobbakét a román hatóságok. Meg arra, hogy édesapám román barátja, az avasi Torz Toma, milyen boldogan újságolta, hogy mostanában náluk is mindig lehet cukrot venni. Meg arra is, hogy megszűntek a lopások a falu határában, többé senkinek nem hajtották el a lovát, birkáját a románok, nem szedték le a cseresznyét, almát, s nem törték fel a hegyi présházakat.
Aztán jött a második világháború, s megint elhajtották a jószágot, feltörték a présházakat, rettegésben éltünk. A változó hatalom átkozva ejtette ki Horthy nevét, és minden rosszért őt okolták. Jóllehet a nürbergi perben fel se merült, hogy háborús bűnös lenne, a magyar kommunisták fasisztát csináltak belőle, tápot adva a románoknak, szlovákoknak, szerbeknek, hogy sok volt magyar katonát, lakost fasisztaként kezeljenek, táborba hurcoljanak, elűzzenek.
A rendszerváltás utáni években egyszer átutaztam Kenderesen, s megnéztem a Horthy-mauzóleumot. Azok után, hogy mennyi mindent írtak róla a zsidótörvényekben játszott szerepéről, csak ámultam, amikor megpillantottam a Horthy szobra elé frissen letett koszorú feliratát: „A hálás zsidóságtól”. A múlt években még tovább árnyalódott róla a kép. Kaptam több korabeli pénzt. Például 1941-ben kiadott pengőt, hatnyelvű, köztük román felirattal (zece pengei). S kaptam olyan 1943-ban dátumozott iskolai bizonyítványt, amely egyértelműen igazolta, hogy a szatmári magyar diákok Horthy idejében is tanulták a román nyelvet. Mi több, kötelező volt! Ezek alapján kérdem: ha Horthy románfaló, akkor Iliescu, Băsescu és a többiek milyen jelzőt érdemelnek?
Kétségtelenül nem könnyű, de vajon nem kellene-e mégis árnyaltabban, indulatok nélkül megrajzolni a történelmi kényszerpályán mozgó fehér lovas képét?
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 28.
Törvénysértésre bátorít Tőkés?
Az EMI aktivistái visszahelyezték Váradon a magyar utcanévtáblákat
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tegnap Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének bátorítására és jelenlétében visszahelyezte az EP-képviselő irodájának otthont adó épület és a nagyvárad-újvárosi református templom falára azt az öt magyar nyelvű utcanévtáblát, amelyeket a múlt héten távolíttatott el az önkormányzat egy lakossági bejelentés után.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tegnap Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének bátorítására és jelenlétében visszahelyezte az EP-képviselő irodájának otthont adó épület és a nagyvárad-újvárosi református templom falára azt az öt magyar nyelvű utcanévtáblát, amelyeket a múlt héten távolíttatott el az önkormányzat egy lakossági bejelentés után.
Az akció után bő félórával megjelent a nagyváradi közösségi rendőrség, képeket készítettek és jegyőkönyvet írtak az újra felcsavarozott táblákról, valamint felhívták Tőkés László figyelmét, hogy törvénytelenséget támogat a magyar utcanevek visszahelyezésével. A volt református püspök válaszában utalt arra, hogy húsz évvel ezelőtt Temesváron sem a törvényes keretek betartásával történt az, ami történt és, hogy néha élni kell a polgári engedetlenség eszközeivel. Rámutatott: az európai gyakorlatnak és a közös értékeknek felül kell írniuk a rossz és antidemokratikus törvényeket.
„Szomorú, hogy a rendszerváltás után húsz évvel még mindig itt tartunk” – fogalmazott a helyszínen Tőkés, hozzátéve, hogy Nagyváradon a városalapító Szent László neve sehol sem olvasható utcanévtáblaként, egyedül egy rövid kis sikátor viseli a nevét, az is románul, „Sfântu Ladislau”-ként szerepel. Csomortányi István EMI-tag a visszahelyezéskor elmondta, hogy van egy Románia által 1995-ben ratifikált uniós keretegyezmény, amelynek értelmében a kisebbségek által lakott területeken a hagyományos földrajzi elnevezéseket és utcaneveket is ki lehet tenni.
Ezt követően az EP-képviselő idézte Corina Creţu román szocialista EP-képviselő kijelentéseit, aki az „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” és viszályszítónak minősítette Tőkés Lászlót. A PSD-s politikus Tőkés EP-alelnöki tisztségéből való leváltását javasolta, amiért az etnikai alapú területi autonómia kivívása érdekében utcai megmozdulásra buzdította az embereket.
„Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben bányászokkal verette a békés bukaresti tüntetőket” – reagált Tőkés. Hozzátette: ami még rosszabb, hogy magyar oldalról érkeznek támadások, gerjesztett lejáratási kampányok, melyekben magánéleti problémákból próbálnak politikai fegyvert faragni – mondta el az EP-képviselő, Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említve.
Az EP-alelnök kedvezően fogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati, marosvásárhelyi ülésén elhangzottakat, amelyek változásokat sürgettek a szövetségen belül.
Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 28.
Tőkés visszautasítja a támadásokat
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke hétfőn visszautasította a román politikusok és romániai magyar tisztségviselők részéről az ő lejáratására irányuló támadásokat.
Nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés felidézte Corina Cretu román EP-képviselő kijelentéseit, amelyekkel „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” minősítette a magyar képviselőt. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” – jegyezte meg Tőkés. Utalt a Cotidianul című napilap egy cikkére, amely volt Securitate-ügynöknek, „idegen hatalmak” kiszolgálójának tüntette fel őt.
Felháborodását fejezte a magyar részről is gerjesztett lejáratási kampány miatt, amelyben – mint fogalmazott – sajnálatos magánéleti válságából próbálnak politikai tőkét kovácsolni ellene. Konkrétan Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említette meg ezzel kapcsolatosan.
Külön beszélt az EP alelnöke a nagyváradi utcanévtáblák ügyéről. A táblákat az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete három hónappal ezelőtt szerelte fel. A hivatalostól kinézetre szándékosan eltérő utcanévtáblákat a várad-újvárosi református templomra erősítették fel, illetve a túloldalon álló épületre, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselői irodája, illetve az Illyés Gyula Református Könyvesbolt működik.
Mindkét ingatlan egyházi tulajdonban van, s az ifjak úgy vélték, a tulajdonos engedélyével nyugodtan jelezhetik a táblákon az utcák korábbi magyar elnevezését.
Csakhogy e táblákat a nagyváradi városháza eltávolíttatta az épületekről, az EMI azok egy részét azonban visszakapta. Tőkés László hétfői sajtóértekezletén „szégyenteljesnek” nevezte Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester viszonyulását ehhez a kérdéshez. Emlékeztetett rá, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő alpolgármester egy nyilatkozatában azt mondta, nem történt törvénysértés a táblák leszerelésekor, sőt, mi több, a városháza köteles e táblákat leszerelni. „Ha a mi választottjaink nem a magyarság érdekeit képviselik, hanem opportunista módon belesimulnak a minden szintű és rangú hatalomba, az a magyar közösség szégyene” – mondta Tőkés. A hétfői sajtóértekezlet után egyébként az EMI tagjai Tőkés bátorítására visszahelyezték a történelmi magyar elnevezéseket tartalmazó utcanév-táblákat. Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 28.
Megtisztulást sürget Tőkés László
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke hétfőn visszautasította a román politikusok és romániai magyar tisztségviselők részéről az ő lejáratására irányuló támadásokat.
Nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés felidézte Corina Creţu EP-képviselő kijelentéseit, amelyekkel „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” minősítette a magyar képviselőt. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” – jegyezte meg Tőkés. Utalt a Cotidianul című napilap egy cikkére, amely volt Securitate-ügynöknek, „idegen hatalmak” kiszolgálójának tüntette fel őt. Felháborodását fejezte a magyar részről is gerjesztett lejáratási kampány miatt, amelyben – mint fogalmazott – sajnálatos magánéleti válságából próbálnak politikai tőkét kovácsolni ellene.
Konkrétan Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említette meg ezzel kapcsolatosan. Az EP-alelnök kedvezően fogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén elhangzott megnyilatkozásokat, amelyek változásokat sürgettek a szövetségen belül. Tőkés ugyanakkor hangot adott annak a reményének, hogy jó esélyt teremthet a magyarság érdemi összefogására, ha az átvilágítás és az elszámoltatás során az RMDSZ-t sikerül gyökeresen megtisztítani a „levitézlett és megalkuvó” politikusoktól. Szabadság (Kolozsvár)2010. október 18.
Kormányt buktatna, az RMDSZ-t környékezi a PSD
Vannak arra utaló jelek, hogy RMDSZ-es honatyák is hajlandók megszavazni a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítványt – jelentette ki szombaton, a párt rendkívüli kongresszusán Mircea Geoană, az alakulat volt első embere, a szenátus elnöke. Konkrétumokat ugyanakkor nem volt hajlandó elárulni, mondván: mindezt majd akkor hiszi el, ha látta az eredményeket. Marian Vanghelie, a PSD bukaresti szervezetének vezetője egyenesen meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ is megszavazza azon kormány megbuktatását, amelynek maga a magyar érdekvédelmi szervezet is tagja.
Geoană azt is kifejtette, arra utaló jelek is vannak, hogy a többek között a PSD-ből és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) kilépett képviselők alapította UNPR legalább két képviselője szintén hajlandó lenne megszavazni a kormánybuktató indítványt, Marian Vanghelie pedig azt is elárulta, hogy a héten több PDL-s honatya is arra készül, hogy kilépjen pártjából, és átiratkozzon a PSD-be.
Az indítvány RMDSZ-es támogatásának lehetőségét többek között abból következtették ki a PSD-sek, hogy a kongresszuson az RMDSZ képviseletében ott volt Verestóy Attila szenátor is. Ezt a kisebbik ellenzéki párt, a PNL részéről felszólaló meghívott, Teodor Meleşcanu is szóvá tette, mondván: örül Verestóy jelenlétének, mivel a bizalmatlansági indítvány benyújtása kapcsán egységre van szükség. Az RMDSZ részéről viszont korábban már jelezték: nincs szó arról, hogy a szövetség meg kívánná szavazni azon kormány megbuktatását, amelyben maga is részt vesz.
Geoană közölte, a bizalmatlansági indítványt, amelyet a tervek szerint hétfőn nyújtanak be a parlamentben, várhatóan október 25-én vitatja majd meg a törvényhozás. Az indítvány elfogadásához 236 szavazat szükséges.
A rendezvényen részt vett Ion Iliescu volt államfő, a PSD tiszteletbeli elnöke is. A veterán politikus leszögezte: az ellenzéknek kötelessége benyújtani a bizalmatlansági indítványt, függetlenül attól, hogy az sikerrel jár vagy sem, mivel a kormánytöbbség igencsak törékeny, az ellenzéknek pedig kapcsolódnia kell a polgárok tiltakozó akcióihoz.
Kormányprogram progresszív adóval
A kongresszuson egyébként a PSD elfogadta Méltányos Románia, szociális Románia elnevezésű kormányprogramját is, amely a tervezett gazdasági intézkedések között kiemelten foglalkozik a progresszív adózás visszaállításával. Victor Ponta pártelnök szerint a program, amely száz megoldást vázol a válság rendezésére, kötelezettségvállalás a polgárokkal szemben.
Az ígéretek szerint amennyiben a PSD kormányra kerül, már az első napon véget vet a közalkalmazotti béreket sújtó 25 százalékos csökkentésnek, kiiktatja a katonai nyugdíjak újraszámítására vonatkozó új jogszabályt, a dologi kiadásokat a tavalyi 50 százalékának megfelelő szinten fagyasztja be, megszünteti a szerzői jogdíjak tb-kötelezettségét, és elkezdi a Boc-kormány pénzügyi átvilágítását.
Az első hónapra azt ígéri, hogy 750-800 lejre emeli a minimálbért, 3 százalékra csökkenti a munkáltató által fizetendő tb-járulékot, feloldja az egészségügyi állásokra kimondott zárlatot, és egy évre befagyasztja a lakossági energiaárakat.
A párt azt ígéri, hogy egy év alatt bevezeti a progresszív adózást, mégpedig oly módon, hogy az 1000 lej alatti jövedelmek adómentesek lennének, a 4500 lej alatti bérek jövedelemadója 15 százalék lenne, és a 4500 és 10 ezer lej közötti jövedelmeké pedig 25 százalék. Egy másik verzió szerint a 9000 lej fölötti béreket 35 százalékos jövedelemadóval sújtanák.
A kongresszus résztvevői egyúttal egy olyan határozatot is elfogadtak, amelyben leszögezik: a PSD semmilyen formában sem hajlandó együttműködni a jelenlegi kormánnyal, mivel álláspontjuk szerint a jelenlegi gazdasági és szociális válságért a Demokrata-Liberális Párt és Traian Băsescu államfő inkompetenciája és klientúrapolitikája felelős.
Vita Geoană szájkosaráról
A PSD-kongresszusán egyébként kisebb belső vita támadt Mircea Geoană nyílt levele miatt, amelyben arról írt, hogy a párton belül bárkire szabadon szájkosarat tehetnek. Ezzel arra utalt, hogy a közelmúltban a jelenlegi pártvezetést bíráló kijelentései miatt az elnökség megtiltotta neki, hogy a sajtónak nyilatkozzék. Geoană közölte: az erős metaforát azért alkalmazta, hogy érzékeltesse: a fegyelem szükségessége még nem jelenti azt, hogy csökkennie kell a demokráciának, egyúttal bírálta a pártvezetés politikai irányvonalát is. A kongresszus résztvevői közül többen is bírálták Geoanát a levél miatt. Liviu Dragnea főtitkár úgy fogalmazott: épelméjű ember nem írhat olyasmit, amit Geoană.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)2010. november 24.
Kisebbségsértő kisebbségvédelem
A nemzeti (magyar) kisebbségnek nyújtott „többletjogok” hátrányos helyzetbe hozzák a többségi, román nemzetet – fogalmazzák meg román akadémikusok az oktatási törvénytervezet kisebbségi oktatással foglalkozó fejezete kapcsán készült jelentésükben anakronisztikus félelmüket.
A kommunizmus „fénykorának”, vagy – ami „holtverseny” – az 1990-es évek elejének sovén, magyarellenes hangulatát idézi fel, mintegy húsz évnyi késéssel a Román Akadémia oktatási törvénytervezetről készült jelentése, amely a jogszabály kisebbségi oktatást szabadabbá tevő demokratikus előrelépéseit szedi ízekre.
Az Iliescu-korszak szellemében
A Román Akadémia Etnikai Kérdéseket Tanulmányozó Európai Központja a törvényhozás szenátusnak kérésére jelentést készített az oktatási törvénytervezet kormány által elfogadott formában történő alkalmazásának a következményeiről. A testületet a Nagy-Románia Párt volt tagja, Olguţa Vasilescu jelenlegi szociáldemokrata szenátor, a felsőház esélyegyenlőségi bizottságának elnöke kérte fel a kérdés tanulmányozására.
Mivel a dokumentumot az etnikai kérdésekkel foglalkozó központ készítette el, a jelentés természetszerűen a jogszabály kisebbségi oktatásra gyakorolt kihatásait elemzi – különös tekintettel a magyar anyanyelvű oktatásra.
Készítői, mintegy Ion Iliescu korai, kilencvenes évekbeli szóhasználatát felújítva az „etnikai kritériumok alapján történő szegregációban” az etnikumközi feszültségek kiéleződésének illetve Hargita és Kovászna megye enklavizálódásának veszélyét látják. Az akadémikusok attól tartanak, hogy a nemzeti (magyar) kisebbségnek nyújtott „többletjogok” hátrányos helyzetbe hozzák a többségi, román nemzetet. A dokumentum már a szenátus házbizottságánál van, amely a törvénytervezet plénumbeli vitáján szándékozik nyilvánosságra hozni azt.
Pozitív diszkrimináció – csak románoknak
A Román Akadémia magyarellenes, jogfosztó érvelését a demokrácia elveire alapozza, leszögezve, az oktatási törvénynek az európai értékekkel összhangban a nacionalizmus visszaszorításához kellene vezetnie, ehelyett jelenlegi formájában az integráció helyett éppen az elkülönülést szorgalmazza. Mindez megakadályozza „a tanulók közötti interkulturális interakciót” – hangzik az akadémikusok tudományosnak szánt álláspontja.
A Román Akadémia kutatói a román nyelv „írásban és szóban történő használatának korlátozásától” igyekeznek megóvni a nemzeti kisebbségi (elsősorban magyar) iskolásokat. Egyben úgy értékelik, hogy a törvény idegen nyelvvé teszi a románt a kisebbségi iskolákban – megfeledkezve a tényről, hogy a nem román anyanyelvű gyermekek számára a román valóban idegen nyelv.
A jelentés aláírói szükségtelennek tartják azt is, hogy az iskolák és megyei tanfelügyelőségek vezetőségében a kisebbségek is képviseltethessék magukat, mivel a jelenlegi romániai törvénykezés nem tartalmaz etnikai alapú jogkorlátozásokat. Mi több, azoknak a megyéknek az esetében, amelyekben „a többség helyi kisebbséggé változik”, „parancsoló szükségszerűségként jelentkezik” annak követelménye, hogy a szakminisztérium szintjén az oktatási miniszter mellett külön tanácsosi tisztséget hozzanak létre, az érintett megyékben pedig a helybeli románok javaslatára, a román közösséggel foglalkozó felügyelőt nevezzenek ki a megyei tanfelügyelőségeken.
„Szuperdiszkrimináció”
Az akadémikusok veszélyt látnak abban is, hogy a kisebbségek számára sajátos tankönyveket hozzanak be az országba: szerintük ezzel „Románia önként feladná az államrend alkotóelemei közé tartozó kulturális folyamatok fölötti ellenőrzést”.
De nem csak elvi, hanem egészen konkrét, már-már aprópénzre váltott gyakorlati kifogásokat is felhoznak az oktatási törvénytervezet kormány által elfogadott változata ellen. Így például nem értenek egyet azzal, hogy ott, ahol igény mutatkozik a kisebbségi nyelven történő oktatás iránt, kisebb létszámú osztályok is indulhassanak, aminthogy ellenzik azt is, hogy a kisebbségi iskolával nem rendelkező településeken élő tanulókat meghatározatlan távolságig szállíthassák a legközelebbi, kisebbségi nyelven oktató tanintézetbe, a román iskolások számára csak 50 kilométeres körzetben biztosított a szállítás – ami, az akadémikusok szerint „további szuperdiszkrimináció”.
„Túlzott támogatásnak” minősítik a jogszabály-kezdeményezésnek azt a kitételét is, miszerint a kisebbségi tanulók anyagi támogatást kapnának a szállítás költségeinek fedezésére, és ingyenes elszállásolásban, étkeztetésben részesülnének. „Mindez előjogok mechanizmusát alakítaná ki a modern korszak kellős közepén” – fogalmazzák meg félelmeiket a 21. század első évtizedének román akadémikusai.
A magyarok is?
A jelentés szerzőinek állítása szerint a vizsgálódásokat idén novemberben, Hargita és Kovászna megyében végezték „román és magyar nyelven beszélő, különféle nemzetiségű tanulók, tanárok, tanfelügyelők, felelős politikusok, helyi tanácsosok soraiban”. Mindennek nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy „a román és a magyar etnikumúak véleménye szerint a román nyelv egyetem előtti oktatásban történő korlátozásának legfőbb következményét az enklavizálódás hangsúlyosabbá válása” jelenti.
A dokumentum aláíróinak állítása szerint „mind a román, mind a magyar fiatalok elismerik az etnikai megalapozottságú feszültségek létezését, amelyeket legfőképpen az iskolák nyelvi szempontú különválasztása okoz”. A román és magyar nyelvű tanárok véleményének megfelelően a feszültségek fő forrása szintén az iskolák különválasztása, amely egyben „a történelem tankönyvek elpolitizálásához” is vezet.
„A történelem tankönyvekben már jelenleg is politikai behatás érezhető, az országon kívül nyomtatott történelem tankönyvek pedig csak tovább fokozzák majd politikai-ideológiai tartalmát” – fogalmazzák meg végül anakronisztikus félelmeiket az akadémikus-kutatók.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 10.
Milyen volt a kommunizmus?
Az örökös átmeneti korszak eddigi húsz esztendeje elegendő volt ahhoz, hogy megszépítse az emberek emlékezetében a Ceauşescu-féle aranykort.
Megdöbbentő adatok olvashatók abban a felmérésben, amelyet a CSOP közvélemény-kutató intézet készített a Kommunizmus Bűneit Kivizsgáló és a Romániai Száműzöttek Emlékezete nevű intézet megrendelésére.
Mindenható állam
Románia lakosságának csupán tíz százaléka véli úgy, hogy szenvedést jelentettek számára a kommunizmus évei, ötven százaléka pedig jónak tartja a tervgazdálkodást. Jóllehet a megkérdezettek többsége elismeri a kommunista politikai megtorlás tényét, és az elnyomó gépezet, a Szekuritáté, a milícia illetve a kommunista párt felelősségét mindezért, mégis csupán 44 százaléka ért egyet a kommunista szimbólumok nyilvános használatának betiltásával, és csupán nem egészen egyharmada tartja fontosnak az átvilágítási törvényt.
Közel a lakosság fele lényegtelennek tekinti a Szekuritáté ügycsomóihoz való hozzáférést, 40 százalék van ellenvéleményen, viszont több mint fele tiltaná el a köztisztségektől a volt politikai rendőrség embereit
A mintacsoport tagjai nagyjából ugyanazt tartják ma is szükségesnek, mint amit két évtizeddel ezelőtt a kommunista adminisztráció hirdetett: 72 százalék szerint az államnak biztosítania kellene a munkahelyeket, 44 százaléka az árszabályozást hiányolja, és mindössze egy százalékkal kevesebb azoknak a száma, akik lakáskiutalást is elvárnának az államtól. A megkérdezettek 15 százaléka azt szeretné, ha az állam betiltaná a politikai pártokat, a szólásszabadság korlátozását viszont csak alig két százalék követeli.
Jó elv – rossz gyakorlat
A felmérés szerint a lakosság közel felének meggyőződése, hogy a kommunizmus önmagában helyes elv, csupán gyakorlati alkalmazása volt hibás, 38 százalék pedig pozitív fejleményként említi a szocialista társadalmi rendszer bevezetését a második világháború végén – igaz, ugyanennyien vannak ellenkező véleményen is. A kommunizmus romániai bevezetését 48 százalék a Szovjetunió nyomásának tulajdonítja, 17 százalék úgy látja, hogy ebben a román kommunistáknak volt meghatározó szerepük, 8 százalék pedig a nyugati hatalmak döntésének tudja be.
Meglepő, hogy mennyire feledésbe merültek a diktatúra idején elszenvedett nélkülözések. A megkérdezettek 83 százaléka vallja, hogy sem közvetve sem közvetlenül nem szenvedett a diktatúrában, és 94 százalék azoknak az aránya, akik sem magukat, sem családjukat nem sorolják a kommunista rendszer ellenségei közé.
Bár a kommunista párt valóságos tömegszervezetként működött, most mégis csak a mintacsoport résztvevőinek 17 százaléka ismeri el, hogy tagja volt a pártnak, és csupán 1-1 százaléka vallja be, hogy vezető tisztséget töltött be a pártban illetve azt, hogy a Szekuritáténak dolgozott.
A szabadság másodlagos
A felmérésből, a hasonló témájú korábbi közvélemény-kutatásokkal összehasonlítva, kitűnik, érezhetően megnőtt azoknak az aránya, akik pozitívan értékelik a kommunista rendszert. Ennek elsősorban anyagi okai vannak: abban az időben nem voltak megélhetési gondok, sem munkanélküliek, nem volt lakáshiány. A vörös diktatúrát elítélők is elsősorban az élelemhiányra, a szolgáltatások gyenge minőségére panaszkodnak. A szabadság teljes hiányát, a szakmai fejlődés akadályoztatását a legtöbben csupán másodlagos szempontnak tartják.
Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a lakosság egynegyede úgy tartja, Ceauşescu Románia érdekeit szolgálta és ezt a történelem tankönyvekben is rögzíteni kellene. 46 százalék azt tartaná helyesnek, ha a történelemkönyvekben Ceauşescut olyan vezetőként tüntetnék fel, aki jót is és rosszat is cselekedett. Azok részaránya, akik úgy vélik, kizárólag negatív személyként kellene kezelni alig lépi túl a 40 százalékot. A megkérdezettek hat százalékát nem érdekli a kérdés, és ami meglehetősen meglepő adat: 1 százalék azt állítja, nem tudja, ki volt Nicolae Ceauşescu.
Emlékezni szükséges
A megkérdezettek közül egyébként sokan egyetértenek a kommunizmus múzeumának létrehozásával, valamint a kommunizmus áldozatai emléknapjának bevezetésével. Mindezt egyébként maga Traian Băsescu államfő is megígérte 2006-ban, a kommunizmus bűneit leleplező Tismăneanu-féle jelentés parlament előtti felolvasása alkalmával.
A lakosság zömének meggyőződése, hogy december 22-ét, a diktátor-pár Bukarestből történő elmenekülésének napját nemzeti ünneppé, a kommunizmus áldozataira való megemlékezés napjává kellene avatni.
A felmérést kiértékelő politológusok szerint a közvélemény-kutatás témája igen időszerű, eredményei pedig azt bizonyítják, most érik be a (keserű) gyümölcse annak az ideológiai propagandának, amelyet Ion Iliescu folytatott nyomban 1989 decemberét követően.
A lakosság jelentős hányadánál észlelhető nosztalgia azonban korántsem jelenti azt, hogy sokan lennének, akik valóban visszasírnák az „aranykort”. Azok pedig, akik mégis ezt teszik, egyszerűen megfeledkeznek arról, mennyi megaláztatást kellett elszenvedniük, mennyire kellett rettegniük minden szó miatt, mennyi nélkülözésben volt részük a Romániának nevezett országnyi kommunista börtönben.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 14.
Az élet nem áll meg
Markó Béla úgy döntött, átadja helyét a fiatalabbaknak. Bölcs elhatározás. Sok volt ez a tizennyolc esztendő. Időközben minden más romániai párt elnöke kikopott a székéből, emlék már Ion Iliescu, Ion Diaconescu, de még Călin Popescu Tăriceanu is. S bár könnyek és hosszan tartó ütemes taps közepette búcsúztak tőle az SZKT-ban, nem árt számba venni, mivé vált az erdélyi magyarság érdekszövetségeként életre hívott, jó ideje már pártként fungáló szervezet az ő idejében.
Kétségtelen, az elnök úr személyisége rányomta bélyegét az RMDSZ-re, ezek alatt az évek alatt vált központilag irányított párttá, ezek alatt az évek alatt veszítette el szavazóbázisának több mint felét (az 1990 májusában tartott első szabad általános választásokon több mint egymillió ember voksolt a szövetség szenátusi listájára, 991 601 a képviselőházira, így a szavazatok 7,23 százalékát szerezték meg, míg 2008-ban 425 008-an voksoltak az RMDSZ-re, s 6,17 százalékra esett vissza a rájuk leadott szavazatok aránya), az ő idejében utáltak ki a szövetségből minden olyan személyiséget, aki kicsit is másként gondolkodott, ez idő alatt változott át az erdélyi magyarság miniparlamentjének tartott testület egyszerű, fentről irányított szavazógéppé. Markó elnöksége alatt lúgozódtak ki a parlamenti képviseletből a jelentős, markáns szellemi és politikai személyiségek, s alakult át — néhány kivételtől eltekintve — a menő üzletemberek gyűjtőtégelyévé. Markó elnökösködése alatt osztották fel a hazai magyar sajtót támogatandóra és eltüntetendőre, ez idő alatt vált minden új politikai csoportosulási szándék magyarellenességgé és egységbontó cselekedetté. S ami nem felejthető és nem megbocsátható, ezek alatt az esztendők alatt fordult önmagába a szövetség, söpört le minden ellenvéleményt asztaláról. S újabban, akár társai a kormányzásban, főképp állásosztogatással foglalkozik. Tetézi a bajt, hogy a párthűség örvén semmibe veszik a szakmai rátermettséget. Demokratikus párthoz illetlen módon gazdasági eszközökkel próbálják ellehetetleníteni a független sajtót, járomba hajtani a civil szervezeteket, egyházakat, s nincs egy éve, hogy meghirdették azt a kisebbségpolitikában elfogadhatatlan jelszót, miszerint aki nincs velük, az ellenük van. Hosszas elnöki mandátumának lezárása előtt Markó kicsit sértetten, kicsit dicsekedve azt mondta: ,,Sohasem hagytam, hogy mások diktáljanak, ez egyik nagy bűnöm." És igazat szólt, valóban nem neki diktáltak, ő diktált, legalábbis párton belül. Diktum-faktum. Punktum?
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. december 22.
Dan Voinea: nem léteztek terroristák 1989 decemberében
A Ceauşescu-házaspárt azért tették el az útból, hogy ne rendezhessék meg a kommunizmus perét – nyilatkozta kedden a Radio France Internationale-nak (RFI) az 1989-es forradalom évfordulója alkalmából megszólaltatott Dan Voinea egykori katonai ügyész, aki a később kivégzett diktátorházaspár elleni 1989-es perben összeállította a vádiratot. A 21 évvel ezelőtti utcai harcokban semmiféle terroristák nem vettek részt, az 1989-ben átmentett kommunista adminisztráció pedig a mai napig létezik – állítja Voinea.
Voinea, aki 1989-ben a katonai ügyészség ezredeseként jelentkezett, hogy közvádlóként szerepel a tömeggyilkossággal vádolt Ceauşescuék karácsony napján lefolytatott perében, úgy vélte, amennyiben a diktátor házaspár pere a szabályoknak megfelelően folytatódott volna, ez lett volna az első olyan ügy, amelyben elítélik a kommunizmus bűneit.
Voinea néhány évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, miután fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene a forradalommal kapcsolatos ügyek – nevezetesen a Ion Iliescu egykori államfő elleni eljárás – vádiratainak szabályellenes összeállítása miatt
A cél: a kommunista hatalom átmentése
„A mai napig nem került a bíróságok elé a kommunizmus bűneivel kapcsolatos vádirat. Ez volt a Ceauşescu-házaspár fizikai megsemmisítésének oka, mivel az ellenük megfogalmazott vádak a kommunizmus elleni vádak is egyben. Stănculescu (egykori, a forradalom idején elkövetett bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítélt tábornok – a szerk. megj.) és azok, akik akkor átvették a hatalmat – itt Ion Iliescura, Petre Romanra, Brucanra és Gelu Voican Voiculescura gondolok –, tehát, mint utólag megtudtam, ez a hatalmi csoport döntött a Ceauşescuék fizikai megsemmisítéséről. Őket azért áldozták be, hogy ne kerüljön sor a kommunizmus perére, és hogy átmenthessék a kommunista adminisztrációt, amely, mint látják, túlélt, és a mai napig létezik. De még most sincs késő, és a társadalmi megbékélés érdekében javallott a kommunizmus elleni per, de ehhez előbb politikamentessé kell tenni az igazságszolgáltatást” – jelentette ki Dan Voinea, aki amúgy maga is a diktátor házaspár halálos ítéletére tett javaslatot 21 évvel korábban.
Voinea egyúttal azt is kijelentette, hogy az 1989 decemberi utcai harcokban – az akkori hivatalos bejelentésekkel ellentétben – nem vettek részt semmilyen terroristák. Azt is kifejtette, hogy az általa összeállított vádiratok közül több mint 35 esetében született ítélet, és többek között a Temesváron a lakosság elleni katonai fellépést irányító Mihai Chiţac és Victor Athanasie Stănculescu egykori tábornokok elleni vádirat összeállításáért is magának követelte a dicsőséget, bár ebben az ügyben Romeo Bălan ügyész járt el, aki emiatt díjat is kapott az ügyészek szövetségétől. Emellett – mint mondta – a hasonló kolozsvári és a nagyszebeni ügyekben is bebizonyította, hogy nem voltak terroristák, mivel a sortüzek minden egyes áldozata esetében sikerült kideríteni, hogy kik lőttek. Az ügyek 80 százalékában sikerült kideríteni, hogy kik lőttek, hogy kik azok, akik több ezer polgár haláláért, megsebesüléséért vagy jogtalan bebörtönzéséért felelősek – mondta Voinea.
Nincs bizonyíték Vasile Milea öngyilkosságára
Arról is beszélt, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, miszerint Vasile Milea, a hadsereg akkori főparancsnoka 1989 december 22-én öngyilkosságot követett volna el, mint ahogy azt akkor a halottkém megállapította. Közölte: Milea halálát követően Stănculescu tábornok bement a védelmi minisztériumba, és az akkor Milea után a hivatali rangsorban következő Ilie Ceauşescut őrizetbe véve önmagát nyilvánította védelmi miniszterré, majd ebbéli minőségében irányította az összes katonai műveletet az országban.
Voinea a katonai főügyész helyetteseként, majd főügyészként tíz évig, 1997-től foglalkozott a forradalomhoz kapcsolódó perek vádirataival, többek között a Milea-ügyével is, amelyet lezártak, és akkor Voinea nem emelt szót a végkövetkeztetés ellen. (Incidens Aradon: Kisebb incidens történt Aradon az 1989-es forradalom hőseinek tiszteletére rendezett tegnapi megemlékezésen, amikor a megjlent egykorri forradalmárok összetűztek a rendfenntartó erőkkel, mivel azok nem engedték, hogy kitűzzenek egy zászlót a vértanúk emlékművére. „Még 1989-ben sem gyakoroltak ránk olyan nyomást, mint mostanában, példa erre a hatóságok mai akciója is, akik szabotálni kívánták a mgemlékezésünket” - jelentette ki a megyei forradalmárszervezet titkára, Duka Attila.)
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)2010. december 23.
1989 dicsőségén és bukásán túli időszerűsége
A vita, mely arról folyik, hogy államcsíny vagy forradalom, összeesküvés vagy népfelkelés részesei voltunk-e ’89 decemberében a román—magyar glóbusz bukaresti vagy akár erdélyi sarkában, alighanem éppoly befejezhetetlen, mint amennyire eldönthetetlen. Az egymásnak ellentmondó fogalmi ismérvek ugyanis jól ráillenek arra, ami történt, s amit megéltünk, vagy a ,,világtörténelem első, tévén közvetített forradalmáról" saját szemünkkel láttunk.
A nagy decemberi fegyverropogástól hangos eseménysor skálája egyaránt átölelte a véresen komoly, tömeggyilkos megtorlás momentumát, melyben a rendszer erőszakszervei a diktátorpár akaratának megfelelően és parancsait végrehajtva cselekedtek, át azt az elhúzódó, új évbe hajló, ezer ember életét követelő lövöldözést, melyet a megfoghatatlan ellenség, a terroristák elleni harc jelentett, beletartozik a napokig tartó általános munkabeszüntetés, a százezres tüntetések, az ipari zónákból kiözönlő tömegek felvonulása a pártszékházak elé, a központi és vidéki, alulról sarjadzó szervezkedések, a lakosság felszabadulásának kimondhatatlan érzelmi mámora, a páratlan össznépi élmény, de az államcsíny minden ismérvét kimerítő ármánykodás, pálfordulás is. Így a hatalmi központok irányváltása, színfalak mögötti egyezkedése, újak kialakítása, a hadsereg és az állambiztonsági szervek átállása. Legutóbb Ana Blandiana költőnő — a kevés volt disszidens egyike, aki az azóta sajnálatosan felszívódott Polgári Szövetség megalapításában is részt vett — tartotta fontosnak, hogy az RTV1 országos nyilvánossága előtt fejtse ki nézeteit az eseményekről. A költőnő ma abban látja az utólagos fonák fejlemények okát, hogy ’89 decemberében nyilvánvalóan két tábor mozdult meg, azok, akik főleg Ceauşescutól és sleppjétől kívántak szabadulni, és azok, akik magával a kommunizmussal is szakítottak volna. Nem lehet kétséges, mondja, visszatekintve az évekig tartó küzdelemre, hogy a sokkal jobban szervezett és azonnali hatalmi eszközökkel rendelkező első mozgalom győzött, az ragadta magához a kezdeményezést már ’90 elején, és az seperte le a színről tisztességtelen eszközökkel a legtovább kitartó Egyetem téri tüntetőket, az tartja uralma alatt az országot és nemzetet a mai napig, mégpedig úgy, hogy valamennyi pártot áthat. E jelenséget így minősíti: pártok feletti szolidaritás. Súlyos ítélet a román többpártrendszerről, történészek feladata lehet az írói intuíció igazolása vagy cáfolata. Ma az elkeseredett néphangulat hajlik arra, hogy igazat adjon neki. A politikától kimondottan megcsömörlött írónő nem áll egyedül véleményével, ma a legtekintélyesebb román értelmiségiek sora ad hangot a politikától való elfordulásának, sokak a nemzeti kultúrában amúgy hagyományos esztétizálás menedékébe húzódnak vissza, ezért külön becsülendő, ha valaki legalább a közéleti véleményformálástól és nyílt állásfoglalástól nem tartózkodik. Érdemes azonban a gondolatmenet folytatásaként újabb következtetésekig továbblépni. Ma, két évtizedes távolságra a ’89—’90-es eseményektől, nem kétséges ugyanis, hogy a hatalom megkaparintásán, a magánosítás saját haszonra fordításán túl, mélyenszántóbb társadalmi folyamatként a rendszerváltás is visszafordíthatatlanná vált — ez lévén a szociológiailag legátfogóbb jelentőségű fordulat. A mai ellentétek, fonákságok fő forrása ezért nem az, hogy az átállást a diktátorellenes csoport kezdeményezte és hajtotta végre, hanem az, hogy kizárólagos hatalmi hegemóniája birtokában a rendszerváltást is ő, illetve az általa kineveltek vezényelték le, és irányítják a mai napig.
Mint ismeretes, az Iliescu nyomába szegődötteknek — bányászjárásokon és erősen etatista előítéletek éveken keresztül való éltetésén túl — végül mégis engedniük kellett az új geopolitikai realitások nyomásának, s bár úgy lehet, sikeresen szivárogtak be és hatottak át minden ún. ellenzéki, korábbi polgári gyökerekre hivatkozó pártot, a NATO-csatlakozás kényszerét és a reprivatizációt nem tudták, nem is akarhatták kicselezni, s ahogy hatalmukat megszilárdították, az EU-s integrációt is vállalták. Tény, más volt ennek hasznáról saját elképzelésük, és más a népi elvárás, más az emberek többségének hozzá fűzött reménye.
Mai bajaink diagnózisában alighanem eme elit felemás viszonyulása a polgári társadalomhoz és többpártrendszerhez, a keleti antidemokratikus hagyományok szívós továbbélése a pluralizmus álarca alatt az, mely vezérfonalat képezhet annak a felfejtésében, amit az írónő, élesen fogalmazva, az uralkodó elit maffiaszerű felépítéséről és működéséről állít, s melynek ellenében — kiábrándulás ide vagy oda — a harc nem szünetelhet.
B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. január 12.
Kell-e még egy új magyar párt?
Az anyaországban zajlik a médiatörvény körül a hisztérikus felhangokkal fűszeretett, politikai hátterű sajtóháború. Éppen csak hogy a fehér terror és a Horthy-kor visszatérését nem emlegetik. Valakik nagyon félthetik a megszerzett kiváltságaikat, pozícióikat, zsákmányukat...
Itt, Erdélyben az RMDSZ ráállította az összes nagyágyúját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra. Riogatnak Markóék, hogy nem lesz magyar képviselet a román parlamentben, ha nem rájuk szavaz mindenki. A magyarság elveszti befolyását sorsának irányítása felett itt, az országban. Semlegesebbnek tűnő személyeket próbálnak megszólaltatni a feltétlen egység mellett. A nagy baj ott van, hogy az RMDSZ szavazóbázisa sokkal gyorsabban fogy el, mint amekkora nemzeti közösségünk lélekszámának apadása.
A tények, mármint a számszerűsített adatok, makacs dolgok. Az RMDSZ-nek 1990 májusában még volt egy több mint egymilliós szavazóbázisa. A szövetség 7,2 százaléka a második volt a parlamenti rangsorban. Még a kormánypárttá váló átvedlésekor, 14 évvel ezelőtt is két ház, szenátus és képviselőház egyikére-másikára 831 ezren, illetve 811 ezren szavaztak, de akkor már 1996-ban 7 százalék alatt voltunk (a pontosság kedvéért: 6,82%), negyedikként a romániai versenypártok között. Mára jó, ha minden második erdélyi magyar ember elmegy majd szavazni az RMDSZ-re. A fent említett 14 év eredményei a választásokon még jószerével összhangban voltak a népszámlálási eredményekkel. Mára viszont a szavazóréteg nem éri el a félmilliót sem, sőt, Kelemen Hunor államfői jelöltségekor a 4% alatt maradt, 372 ezer szavazóval. Ezért többen kellene lennünk erdélyi magyarok ahhoz, hogy bejuttassunk egy magyar politikai szervezetet a törvényhozásba. De nem vagyunk...
A nagy bajok ott vannak a bölcsőhely körül, az RMDSZ alakulásánál. Az érdekvédelminek mondott szervezetet inkább felülről szervezték Ion Iliescu reformkommunista barátai. Volt persze egy alulról meginduló magyar önszerveződés is vidéken, nagy lelkesedéssel, de ezek az erők hamar a szervezet peremére szorultak vagy kiléptek a szövetségből. Bukarestből diktáltak mindent lefelé.
Az erdélyi romániai magyar úgy érzi, csak ímmel-ámmal, sok-sok opportunista megalkuvással képviselik a magyar nemzet érdekeit választottjai. A platformok csak névlegesen, papíron működnek, sehol sincs statisztika egyiknek-másiknak a támogatottságára. A magyar nemzeti közösség nagyon jelentős hányada már rég felbontotta azt a bizonyos társadalmi szerződést a román versenypárttá vált szervezettel. Vannak azért hozzáértő, a magyar ügyért kiálló politikusok és a magyar ügyért kiálló személyek a Partiumtól a Székelyföldig és le Temesvárig, tehát sok helyi politikus, akiket újraválasztanak, mert igyekeznek egy kicsit jobban kedvébe járni a polgároknak, legyenek azok magyarok, románok vagy más nemzetiségűek.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács láthatóan alulról próbál építkezni. Új arcokat is látni gyűléseken, más személyeket is bevonnak a munkájukba, mint azok, akik előtérben voltak mindig is. Az európai parlamenti választás megmutatta, hogy a kiélezett versenyhelyzet képes megmozgatni a kiábrándult távollévőket, meg azt is, hogy szükség esetén össze is lehet fogni.
Az igazi fogas kérdés az EMNT részére az lesz, hogy miként tudja mozgósítani a tömegeket, az egyszerű magyar embert érdeklő kérdésekre milyen választ ad. Az egykori, a két világháború közt működő Országos Magyar Párt derék vezetői az egyházakkal karöltve szerezték a Hangya Szövetkezetet. 45 évi kommunizmus sajnos kompromittálta a szövetkezeti mozgalmat, de azért mégis csak eltelt már húsz év, lehetett volna tanulmányozni a dán és nyugat-európai szövetkezetek működését. Miért fontos a falumunka? Ott vannak még a magyarság fennmaradásának a reális esélyei Erdélyben. Városokon sokkal nagyobb a vegyes házasságok száma és az asszimiláció lehetősége is.
Hodgyai Mátyás
nagyváradi történelemtanár. Reggeli Újság (Nagyvárad)