udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
331
találat
lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 331-331
Névmutató:
Bodolai Gyöngyi
2015. május 13.
Könyvbemutató Gödemesterházán
Lezárult a "turné"
Vasárnap délben Gödemesterházán, a gyönyörűen felújított római katolikus templomban zárult az a könyvbemutató-sorozat, amelyen a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által 2013-ban Ratosnyán szervezett riporttábor "terméseként" megjelent Magyarok az Istenszéke lábánál című kötetet ismertették. Marosvásárhelytől Gyergyóremetéig tizenegy helységbe hívták meg az alkotókat: templomba, művelődési otthonba, közösségi házba, sőt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre is.
A hétvégén Márton István plébános volt a házigazda, aki a Maros völgyében teljesít szórványszolgálatot. Azon munkálkodik, hogy összetartsa a maroknyi magyar közösséget. A misére, mint mondta, nemcsak katolikusok, hanem reformátusok, sőt ortodoxok is járnak, azok a magyarok vagy vegyes családban élők, akik szükségét érzik annak, hogy egy közösséghez tartozzanak. A rövid misét követően a zsúfolásig megtelt templomban ismertették a Felső-Maros mentéről (Marosvécs és Maroshévíz közötti régió) készült kötetet, amelyben több riportban is a plébános munkájáról, a gödemesterházi magyarokról, a borvíztöltőről és a kőfejtőről esik szó. A gödemesterházi találkozón jelen volt Bodolai Gyöngyi, aki a könyvben Magyaróról és Fickóról írt, Bajna György gyergyószentmiklósi újságíró, aki a magyarói és disznajói kulturális élettel foglalkozott, illetve a ratosnyai hitélet múltját kutatta, Bögözi Attila, aki a gödemesterházi riportokat írta, Vajda György, aki a funtineli boszorkány nyomába eredt, illetve a Wass Albert-emlékállítás kálváriáját követte nyomon és a marosvécsi kastély visszaszolgáltatását, valamint Szucher Ervin, a kötet szerkesztője, aki Márton István plébánosnak köszönhetően a magyarság végvárának őrizőiről írt.
Az újságírók elmondták, lezárult egy sorozat, hiszen majdnem minden településre eljutottak. Nagyon hasznos "turné" volt, számos visszajelzés érkezett a kötetből kimaradt érdekesebbnél érdekesebb dolgokról, sőt már egy következő régió és egy új kötet témája is körvonalazódott. Valószínű idén az erdélyi kisebbségi együttélés lesz a könyv irányvonala, olyan vidéken, ahol a történelem során egykor magyarok, később szászok, ma pedig románok és romák élnek többségben. (A megjelent kötetről a szerkesztőségben érdeklődhetnek az olvasók.)
– Szükség van a visszajelzésekre, a segítségre, hiszen nemcsak a kötetben nyilatkozók, hanem sokan mások is mellénk álltak, segítettek jó szóval, szállással, ötletekkel, amit nagyon szépen köszönünk. A kötet valójában a riport eszközeivel úgy rögzíti a jelent, hogy megőrzi a jövőnek. Két gödemesterházi riportalanyom nincs már sajnos közöttünk, az általuk a gödemesterházi múltról elmondottakat talán a 24. órában sikerült rögzítenünk, ezért is fontosak számunkra az ilyen riportkötetek. Sőt, amit az anyagok felvételekor, 2013-ban leírtunk, az is valamikor majd kordokumentumnak számít. Mi folytatjuk a munkát! – mondta a könyvbemutató után Szucher Ervin szerkesztő.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)2015. május 18.
Több mint cinizmus
Meglepődéssel olvasom a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem honlapján, hogy május 20-án a királyság napját (Ziua Regalitatii) ünnepelik. Ez alkalommal leleplezik Mihály király domborművét, aki 1945. májusában a 407-es számú királyi törvény erejű rendelettel elrendelte "az egyetem" létrehozását. Íme hogyan lehet néhány kifelejtett szóval átértelmezni a történelmet, s ezáltal a mai vezetés malmára hajtani a vizet annak a dokumentumnak az említésével, amit a jogtalanul háttérbe szorított magyar fél szokott igazának a bizonyítására felhozni.
Az 1945. május 29-i 407-es törvényrendelettel ugyanis I. Mihály király a kolozsvári magyar tanítási nyelvű állami tudományegyetem létesítését rendelte el. Az intézmény még azon év decemberében a Bolyai Tudományegyetem nevet kapta, amelynek keretében orvosi fakultás is működött. Ily módon az 1919 után kétszer is megszüntetett magyar nyelvű orvosi kar újraindulhatott, a kormánynak ugyanis a párizsi békeszerződés aláírására készülve a szövetséges nagyhatalmak előtt bizonyítania kellett a romániai magyarok jogainak biztosítását.
Azóta sem hatálytalanították ezt a törvényt, amelyben Mihály király azt is elrendelte, hogy a kolozsvári klinikák jellegzetes sárga téglás épületén (amelyek a gróf Mikó Imre által adományozott több hektáros telken épültek fel) a Szebenből visszatérő román tannyelvű Ferenc Ferdinánd Egyetem osztozzék a Bolyai Egyetem orvosi karával. Mivel ezt a román fél megtagadta, a magyar nyelvű orvosi oktatás megőrzése érdekében kellett az orvosi karnak Marosvásárhelyre, a kolozsváritól messze elmaradó körülmények közé költöznie.
1945. május 29-e tehát a romániai magyar nyelvű tudományegyetem, s ezen belül az orvosképzés létjogosultságát elismerő királyi rendelet 70. évfordulója. A magyar nyelvű oktatás önállóságát azonban az egyetem szenátusa az érvényben levő törvényes előírások ellenére sem ismeri el. És figyelmen kívül hagyja azt az egyezséget is, amelyet Victor Ponta miniszterelnök és három minisztere jelenlétében kötöttek meg a törvény erre vonatkozó cikkelyének a betartásáról.
Az önálló magyar egyetem – s ezen belül magyar tannyelvű orvosi kar – létrehozására vonatkozó királyi rendeletnek a MOGYE-n folyó kiszorítósdi leplezésére való felhasználása a jelenlegi vezetés részéről több mint cinizmus, amit a meghívottak, őfelsége Margit hercegnő és Radu herceg jelenlétével akarnak szentesíteni. Ugyanakkor Margit hercegnő okosságát, a kiszolgáltatott helyzetben levők iránti érdeklődését ismerve reméljük, hogy pontosan tájékozódik arról, hogy milyen eseményre hívták meg Marosvásárhelyre.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. május 25.
Szoboravató a Sapientián Marosvásárhelyen
Ha csak egy délutánra is, a magyar szabadságharc jelképes alakja, Kossuth Lajos a Sapientia Egyetem magasából tekinthetett le arra a városra, ahonnan száműzték egykori egész alakos szobrát, s törölték a róla elnevezett utca nevét is. A kései jóvátétel gesztusa lett volna, ha mellszobra megingathatatlanul állhatna az egyetem előtt, de a tartásos, szép avatóünnepség után visszakerült az aulába, ahol Bolyai János „társaságában” várja, hogy márvány talapzatára visszakerülhessen egyszer s mindenkorra.
Pünkösd délutánján sokan gyűltek össze az erdélyi magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának épülete előtt, hogy a szobor leleplezésén részt vegyenek.
Egy volt bolyais diáknak, Simon János Németországban élő mérnöknek jutott eszébe, hogy 2012-ben a megyei múzeum néprajzi részlegének felújítása közben talált gipszmintát, Kiss György neves szobrászművész alkotását meg kell menteni és méltó helyen fel kell állítani. A gondolatot tett követte, s a szobrot a marosvásárhelyi Vártemplom elé szánta. Három évig tartó hiábavaló küzdelem után derült ki, hogy a Sapientia egyetem előtt lesz a legjobb helyen – hangzott el Simon János beszédében. Elmondta, hogy addig utazott kül- és belföldön, amíg székely magyar barátaitól sikerült összegyűjtenie a pénzt, majd a híres budapesti Szabó-öntödében bronzba öntette a szobrot, Dóczy András csíkszeredai kőfaragó mesterrel pedig elkészíttette a márványtalapzatot.
Tette mindezt azért, mert nem tudta elfelejteni, hogy a nemzeti függetlenség, a társadalmi, gazdasági haladás híveként tisztelt államférfit, aki felismerte és tenni is akart a szomszédos népekkel való együttműködésért, a romániai igazságszolgáltatás képviselői tömeggyilkosnak nyilvánították, holott több mint száz szobra áll szerte a világban New Yorktól Torinóig, s 1923 óta helye van a Fehér Házban is.
Az ünnepségen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki köszönetet mondott Simon Jánosnak azért a felajánlásért, hogy a csíkszeredai konzulátus előcsarnokában Kossuth szobra köszönthette a szavazókat, akik 104 év után újra részt vehettek a magyar államfőválasztáson, majd az esküterem előterében sok megható pillanatoknak volt részese. A főkonzul értékelte Simon János elszántságát.
A továbbiakban Kossuth tevékenységét méltatta, aki a nemzeti összetartozás meghatározó jelké-pévé vált, akiről számos városban állítottak szobrot, és alig van olyan magyar település, ahol ne viselné utca a nevét. Így volt ez Marosvásárhelyen is, amit már csak a régi képeslapok őriznek. Miközben a Kossuth által képviselt polgári, nemzeti eszméket minden európai állam a magáévá tette, Marosvásárhelyen nem kívánatos az emléke, holott ma is érvényesek az általa hangoztatott elképzelések, miszerint az általános emberi, polgári szabadságjogok nem válaszhatók el a nemzeti öntudattól, sőt, a nemzet boldogulásának feltételét jelentik. – Nem vállalhatunk európai értékeket úgy, hogy más népek önazonosságát, a nemzeti identitáshoz, az anyanyelvhez való jogát nem tartjuk tiszteletben – hangsúlyozta.
A szoborról, annak alkotójáról Bordi Géza művészettörténet-tanár szólt a jelenlevőkhöz. Kiss György kitűnően képzett és termékeny művész volt, akinek 137 szobra készült el az 1800-as évek végén. Károly Róbert alakja a Millenniumi emlékmű királygalériáján látható, szobrai megtekinthetők az Országházban, a pécsi dómban, az esztergomi bazilika homlokzatán. Ő mintázta meg először Kossuth Lajos arcképének két változatát Barabás Miklós, a Budapesten élő erdélyi festőművész rajza, valamint az erről készült litográfiák és néhány dagerrotípia alapján. Az 1892-ben befejezett portré felnagyított változatának gipszpéldánya bukkant fel Marosvásárhelyen – mondta Bordi Géza, aki Simon János kitartását hangsúlyozta.
A Sapientia Egyetem kettős szerepét jelképezi az előcsarnokában levő két szobor, Bolyai Jánosé a tudomány művelését, a tudás átadását, iskoláink újjáépítését, a Kossuthé a hagyományok ápolását, közösségünk emlékének továbbvitelét és fiatal tanítványaiknak e szellemben történő nevelését – mondta dr. Dávid László professzor, a Sapientia rektora. Jelképeinket be kell építeni hétköznapjainkba és ünnepeinkbe egyaránt.
– Legyen hallgatóink találkozóhelye, fiatalkori titkaik, emlékeik része, de legyen ünnepeink helyszíne is a szobor. Emlékeztessen arra, hogy Kossuth a műipar érdekében már akkor át akarta alakítani politechnikummá a Ludovikát, s hogy a kibékülési terve keretében a budapesti egyetemen külön román kart akart létrehozni – tette hozzá.
A beszédek elhangzása után az evangélikus, az unitárius, a katolikus és a református egyház képviselői mondtak áldást. A szobrot Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le, miközben Buta Árpád a Hazám, hazám, te mindenem áriát énekelte Erkel Ferenc Bán bán című operájából. A koszorúzást követően felhangzott a Himnusz, majd az egyetem aulájában ünnepi műsorral folytatódott a Szélyes Ferenc színművész vezette avatóünnepély. Györffy András és Bodolai Balázs színművészek mondtak verset, a Marosvásárhelyi Filharmónia kiváló zenészei, Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka, Csíky Borka Boglárka és Makkai István Bartók-műveket játszottak.
Simon János Hunyadi János Kossuth-plakettjével mondott segítőtársainak köszönetet, köztük Pokorny Attila szobrászművész restaurátornak, aki megtisztította és előkészítette a gipszmintát, majd valamennyi adományozó egy emlékrészvényt vehetett át, köztük Simon János német barátja is, aki lelkes támogatóként jelen volt az ünnepségen, amely a székely himnusszal zárult.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma2015. május 26.
Kijátszás
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatást ért sorozatos arculcsapások közepette, amelyek a tagozat önállóságának, önrendelkezésének törvény biztosította jogának semmibevételét jelzik, folyton arra hivatkoztunk, hogy ezt a jogot 1945-ben a 407-es törvénnyel I. Mihály király biztosította a romániai magyarság számára. Ezt a fontosnak vélt adut játszották ki ellenünk május 20-án, s nem is akárhogyan, a trónörökös Margit hercegnő és Radu herceg jelenlétében, a királyi ház dicséretéről szóló ünnepség közepette. A rendezvény fénypontja az egyetem előcsarnokában leleplezett emléktábla volt, amelyen a király bronz domborműve látható, s alatta román nyelven a felirat: I. Mihály, Románia királya írta alá 1945-ben a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem megalapításáról szóló törvényerejű rendeletet. Ami csúfos elferdítése a történelemnek, az egyetem magyar eredetének tagadására tett kísérlet, a magyar oktatói féllel szembeni diszkrimináció. Ezt a szemünk előtt megtenni jó erős háttér kell hozzá.
A valóság ugyanis az, hogy az 1945. május 29-i Hivatalos Közlönyben megjelent törvény a Kolozsvári Magyar Tanítási Nyelvű Egyetem megalapítását rendelte el, s ennek keretében az orvosi fakultásét is. Ami valójában az 1944-ig Kolozsváron működő egyetem tevékenységének folytatását jelentette a kiegészülő új oktatói közösség irányításával. Bár a királyi rendelet 5. cikkelye előírta, hogy a Szebenből visszatérő I. Ferdinánd Király Egyetem támogatni fogja a magyar tannyelvű egyetemet azzal, hogy a laboratóriumi és a klinikai gyakorlatok a románegyetemnek átadott épületekben működhetnek, ebbe a román fél nem egyezett bele. A feszültségek elkerülése érdekében Petru Groza miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar egyetem külön épületben kapjon helyet. Mivel erre Kolozsváron nem találtak megfelelőt, az üresen álló marosvásárhelyi katonai alreáliskola épületét szemelték ki, ahol 1946. február 11-én kezdődött meg az oktatás, majd az 1948-as tanügyi reform nyomán jött létre a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, amit 1962-ben telefonon közvetített pártutasításra hivatalos dokumentumok nélkül alakítottak át kétnyelvűvé.
A magyar nyelvű orvosi oktatás újraalakításának 70. évfordulóját használja ki a marosvásárhelyi egyetem vezetősége, a saját malmára hajtva a vizet, az éves ünnepség megszervezésében. Amivel nem is lenne gond, ha őszintén szólnának az események valós alapjáról, arról, hogy egy magyar alapítású egyetemről van szó. De hogyan is tehetnék ezt, miközben az egyetem szenátusa magasan a törvény fölé helyezett hatalmától eltelve az önálló magyar karok, főintézetek megalakulása ellen munkálkodik. Így hát, ami az ünnepi beszédekben szerdán elhangzott, az a művészi tökélyre vitt elhallgatás, mellébeszélés, a valóság semmibevételének mintaképe volt, a felavatott emléktábla pedig a tetten érhető cinikus történelemhamisítás tagadhatatlan jele. Szándékaikat ismerve, hogyan is számíthattunk volna egyébre, az viszont meglepő, hogy a jóindulatáról, segítőkészségéről ismert trónörökös és férje, akik eddig az erdélyi magyarság tiszteletét is élvezték, belementek ebbe a félrevezető marosvásárhelyi "valóságshow"-ba. Még akkor is, ha a protokollba beletartozott a Margit hercegnő 25 éves tevékenységéről szóló könyv bemutatója s a jordán királynővel való találkozás is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. június 8.
Körgyűrűben"
Már éppen kezdtük elunni magunkat, amióta a szőke politikus asszony körüli botrányok elültek egy időre, s az újabb vádlott, Dan Sova képviselő köré pajzsként sorakozott fel a parlament. Hogy ébren tartsa a figyelmünket, a hét végére még nagyobb bombát robbantott a Korrupcióellenes Ügyészség. Ezúttal a kormányfő, Victor Ponta ellen fogalmazták meg vádak egész sorát, s az ügy kivizsgálásához a parlament hozzájárulását kérték.
Mint kiderült, olyan "körgyűrűt" szerveztek a miniszterelnök köré, amiből nehéz vagy egyszerűen lehetetlen lesz kitörni. Vádolják a sógorát, elítélték a kampányfőnökét, újabb fogásokat keresnek, hogy a barátját és üzlettársát, Dan Sovát felelősségre vonják stb., és közben mind jobban szorul Ponta körül a hurok, még akkor is, ha a koalíciós partnerekkel tartott vasárnapi ülés után ezt nem akarja tudomásul venni. Pontosabban ez csak a látszat, hisz a folyton mosolygós kormányfőt először láthattuk sápadtan komolynak, miközben magyarázta a bizonyítványát. Ha valóban elindul az eljárás, és el is ítélik a (többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással, adócsalásban való bűnrészességgel és összeférhetetlenséggel vádolt) miniszterelnököt, akkor megdől egy utolsó elképzelés is, miszerint bízni lehet az ártatlannak vélt fiatal román politikus-utánpótlásban. Abban, hogy a Ponta nemzedéke tisztességesen, mosolygósan, lezseren jó irányba képes vezetni az országot. Aki a levitézlett politikacsináló elődök után a jövőt képviselte a beavatatlanok, az egyszerű román emberekszemében. Ahhoz, hogy sorra kiderüljön: a mások tollával ékeskedve írta meg doktorátusi dolgozatát, s bár tisztességesebb lett volna, a beismerés nem történt meg egyből. Korábban határozottan tagadott, és leváltotta tisztségükből, akik a plagizálás tényét megállapították. De mivel sokáig nem rejtőzhetett a nyilvánvaló hazugság mögé, végül doktori címéről volt kénytelen lemondani. Ez egy magát demokratikusnak tartó államban bőven elég lett volna, hogy távozzon a kormány éléről, ahogy nyugat- és közép-európai politikusok sorra megtették. De Ponta önbizalmát, hogy csak ő képes vezetni a kormányt, nem rendítette meg, ahogy az újabb botrányt követően elhangzott államfői felkérés után sem hajlandó lemondani. Bár politikusi szemmel csekélységnek tűnhet, hogy ügyvédként havonta 2000 eurós, összességében több mint egymilliárd lejre rúgó sikerdíjat vett fel Sova barátjának ügyvédi irodájától, valóságosan vagy csak papíron (?), az átlagember el sem tud képzelni ekkora összeget. És miközben azt hinnénk, hogy egy kormány összeállításakor a szakértelem számít, kiderül, világossá vált, hogy a haveri viszonyok alapján nevezte ki sorra három minisztérium, legutóbb a szállításügyi tárca élére Dan Sovát, a műgyűjtő volt slatinai polgármester barátját pedig a pénzügyek élére. A történtek miatt megfogalmazott összeférhetetlenségi vád is elég lenne ahhoz, hogy elegánsan távozzék, s kártyavárként ne döntse maga után a szociáldemokratákat. Ha elég erős a párt, akkor pótolni tudják a miniszterelnököt, ha nem, akkor nincs mit keressenek az ország élén. Ami pedig a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal való egybeesést illeti, a MOGYE-ügyben kedvezően eljáró Ungureanu-kormány megdöntésével Ponta is hasonló módon került a hatalom élére. Így hát úgy távozna, ahogy érkezett. A bőröndben pedig, amivel ügyvédként vígan eléldegélhetett volna, de politikusi pályát nem volt célszerűvállalni, magával vinné azt a köznépi illúziót, hogy talán jobb is lehet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. június 29.
Abszolút bizalmatlanság
Miközben a világot megrázó terrortámadásokon szörnyülködöm, s kiráz a hideg a földgáz árának újabb drágítása miatt, döbbenten gondolok arra, hogy milyen méretű korrupcióról lehet tudomása az oktatásügyi tárca vezetőjének, ha elrendelte, hogy az érettségi dolgozatokat az idéntől más megyében fogják javítani.
Az újabb rendelet több mint valószínű, hogy nem kedvez a magyar érettségizőknek. Még akkor sem, ha a szakminisztérium magyar oktatásért felelős képviselője azt ígérte, hogy dolgozataikat olyan megyékbe irányítják, ahol magyar tagozat is működik. Ami korántsem lehet garancia arra, hogy ne olyan tanárok kezébe kerüljenek, akik "fokozott szigorral" bírálják el a dolgozatokat. A helyesírásból, a rögtönzött fogalmazásokból ítélve ugyanis azonnal kiderül, hogy nem román anyanyelvű tanuló munkájáról van szó. Ez a megyén belül is megtörténhet, ahogy a képességfelmérő vizsgán is egy- két iskola esetében tanúi lehettünk annak, hogy a román jegy messze alulmaradt a másik két tantárgyból elért pontszámnál. Ezért nem sportszerű a próbálkozás, amikor a képességvizsgát követően a román diákok eredményét a magyarokéval hasonlítják össze, akik anyanyelvi és matematika átlaguk alapján felveszik a versenyt társaikkal, de olyan romántanítás után, ami nem arra irányul, hogy kedvvel és könnyedén sajátítsák el és beszéljék az ország nyelvét, aligha.
Az érettségi dolgozatok tehát útra kelnek, de aki mindenáron kiskaput keres, a megyén kívül is megtalálja. A többi tanár pedig joggal érezheti, hogy korrupt pedagógustársaikat kellene leleplezni, mielőtt egy táborba sorolnák valamennyiüket. Továbbá figyelembe kellene venni azt is, hogy milyen vélemény alakul ki a diákokban tanáraikról, akiket már eleve a csalás lehetőségével bélyegeznek meg. Ez ellen a pedagógusoknak kellene tiltakozniuk elsősorban. A szakszervezetek véleménye azonban megoszlik, van, aki támogatja a készülő hókuszpókuszt.
A korrupcióra hajlamos javítókat megyén kívül is meg lehet vesztegetni. Őket kellett volna kiiktatni a rendszerből, mielőtt az utaztatás költségeit bevállalja a minisztérium. Ha ezt a pénzt a javító és felügyelő tanároknak fizetnék ki, nagyobb lehetne velük szemben az elvárás. És az sem mellékes, hogy nem csak két útról van szó. Mert lesznek diákok, aki a dolgozatuk újrajavítását kérik, ami újabb utakkal és költségekkel jár.
Rossz nyelvek szerint az a gond, hogy még mindig túl sokan teszik le az érettségit, s ezen akarnak szorítani egy keveset, hogy az egyetemek utánpótlását tovább csökkentsék, ami bizonyos esetekben jelentős költségmegtakarítással jár. Mások szerint a dolgozatok szállítását kiagyaló cég, cégek megvesztegetési próbálkozása járt sikerrel. De fölösleges találgatni, remélhetőleg egyszer majd ez is kiderül.
A mától esedékes intézkedésről viszont a hajdani abszolút viccek jutnak eszembe. A bekamerázott, militarizált érettségi kapcsán, ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi az abszolút bizalmatlanság, gondolkodás nélkül tudnám a választ.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. június 29.
Beszterce és a szórványiskolák védelméért
Példás összefogásról, segíteni akarásról tettek tanúbizonyságot mindazok a résztvevők, akik a Fehér Holló Médiaklub Egyesület meghívására a májusban létrejött önálló besztercei magyar iskola indulásához, eredményes működtetéséhez adtak ötleteket, jó tanácsot, erőt és biztatást a tanintézmény vezetőségének és pedagógusközösségének.
Június 24-én a besztercei Magyar Házban tartott megbeszélésre a Fehér Holló Médiaklub Egyesület keretében működő Szórványtengely mozgalom nagyenyedi, dévai, medgyesi, lupényi küldöttségei hozták el ötleteiket, megoldási javaslataikat, eredményeiket és gondjaikat, hogy megosszák az új testvérintézménnyel. A megbeszélés végén a résztvevők a Fehér Holló Médiaklub Egyesület javaslatára levélben fordultak Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy magánemberként legyen tiszteletbeli munkatársa a Szórványtengely mozgalomnak.
A besztercei csoda, amiért tenni kell
Besztercén mondhatni csodának számít, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után ősztől önálló intézményként működhet első osztálytól az érettségiig a magyar tannyelvű oktatás a Hunyadi János iskola keretében. Az örömöt részben beárnyékolta a környező szórványtelepüléseken végzett "gyöngy-halászat", amelynek során a székelyföldi iskolákba toboroztak és nyertek meg diákokat az ingyenes ösztöndíj, étkeztetés és utaztatás ígéretével. Távozásuk felboríthatja a fogyó gyermeklétszám miatti kényes egyensúlyt az új besztercei iskolában.
Az elcsábítás kérdéskörét Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetője a kolozsvári televízió munkatársaként göngyölte fel, bejárva a besztercei iskola körzetébe tartozó falvakat, ahol elbeszélgetett az érintettekkel. A tényfeltáró riport során arra a következtetésre jutott, hogy nem a magyar-székely konkurencia miatt kell keseregni, hanem a gyermekek számára kell az új önálló besztercei magyar iskolában olyan feltételeket teremteni, hogy ne kívánkozzanak máshova, kivéve, ha valóban olyan szakma iránt éreznek vonzódást, amelyet lakhelyükhöz közel nem tudnak elsajátítani.
– A víz meg a halak ott vannak előttünk. Halászni kell megtanulni, nem a kukkerek üvegét csiszolgatni – hangsúlyozta a besztercei tanácskozás ötletgazdája.
A besztercei magyar iskola létrejöttéről Antal Attila, az Andrei Muresanu Főgimnázium magyar tagozatért felelős aligazgatója, a helyi tanács képviselője számolt be.
Az ötlet már a rendszerváltást követően felmerült Besztercén, ahol a magyar oktatás szerepét és tekintélyét a jelenlegi főgimnázium 1912- ben épült patinás épülete igazolja (képünkön). Kezdetben leányiskola, majd 1940–44 között a Hunyadi János fiúiskola működött az épületben, amelyből 1989 után a magyar tanárok nem akartak kivonulni, így az önálló iskoláról szőtt elképzelés 2000-ig szunnyadt, majd újra felmerült, de összefogás hiányában ki is hunyt hamar.
– Májusban a városi tanács 21 tagjából 15-en az önálló magyar iskola mellett szavaztunk – mondta Antal Attila történelem szakos tanár. Úgy gondoltuk, hogy a csökkenő diáklétszámot figyelembe véve, önálló intézményként a magyar oktatás hosszabb ideig fenn tud maradni, mint egy közös iskolában. Ezenkívül olyan szakokat tudunk indítani, amelyek megfelelnek diákjaink képességének, s a 2016–17-es tanévtől bevezetnénk a szakoktatást is. A kérdést megvitattuk a helyi érdekvédelmi szervezetben, a tanári kar kezdettől mellénk állt, sikerült meggyőzni a szülőket is, akiknek bemutattuk, hogy mit tudunk megvalósítani, és azt is, amiről álmodunk, de megígérni még nem merjük. Egyelőre az adminisztráció és az V-VIII. osztályok számára biztosít külön épületet az önkormányzat, a többi osztály a főgimnázium épületében marad, majd egy olyan európai pénzekből feljavított épületbe költözhetünk át, ahol az iskolaközpont minden osztálya elfér.
A trójai faló jót is hozott
A szépen alakuló tervezgetést zavarta meg a székelyudvarhelyi szakiskolaközpont képviselőinek jelenléte a megye községeiben, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. Ígéretük ellenére nem csak azokat a gyermekeket szólították meg, akik román nyelven készültek szakmát tanulni, hanem bárkinek, aki érdeklődött, megígérték az ingyenes ellátást.
– Bár trójai falónak éreztem őket, rá kellett jönnöm, hogy minden rosszban van valami jó is. A református egyház keretében működik egy 41 férőhelyes bentlakás Besztercén, de arra, hogy ingyenessé tegyük az étkeztetés és ingázás költségeivel együtt, álmodni sem mertünk. Most azonban rá kellett jönnünk, hogy az ingyenességben gondolkodva kell járjuk a falvakat és ajánlatot tegyünk. A megyében hat általános iskolában, Szentmátén, Bethlenben, Magyar- décsén, Árpástón, Vicén, Magyarnemegyén működik magyar tagozat, ahonnan a középiskolai utánpótlás biztosítható, Felőrön és Tekében sajnos megszűnt a magyar nyelvű oktatás.
Sikeres keresztszülőprogram
A tanácskozás során a közelebbi vagy távolabbi szórványközpontokból érkezett iskolaigazgatók, pedagógusok, szervezők megosztották az évek során szerzett tapasztalataikat, azt, hogy milyen módszerekkel sikerült iskolájukat vonzóvá tenni, megnyerni a diákok, szülők bizalmát, az egyházak és a sajtó támogatását.
– Novemberre befejeződik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mindhárom épületének a felújítása a regionális operatív program keretében – hangzott el Szőcs Ildikó igazgatónő beszámolójában. Az iskolában közel 700 diák tanul, Aradtól Pusztináig, egész Erdély területéről, és 120 bentlakó van. Vonzerejét a tanítóképző jelenti, szakközépiskolai osztályában turisztikát-közélelmezést oktatnak, szakiskolai szinten pincéreket képeznek.
A bentlakó diákok támogatását pályázati pénzekből és a sikeresen működő keresztszülőprogram révén oldják meg, önkéntesen végezve ezt a munkát. Diákjaik ingázási költségeit is támogatják, holott a tanügyi törvény szerint ezt állami pénzekből kellene fedezni, de az előírás gyakorlati útmutatóját sajnos nem dolgozták ki. A szülőket is sikerült megmozgatni a diákokkal, pedagógusokkal szervezett közös programok révén. Az igazgatónő felajánlotta segítségét mind a pályázatírásban, mind a keresztszülőprogram beindításában az induló besztercei szórványiskolának.
Nem szabad a gyermeket megvásárolni
Egy bentlakó diák havi 270, évi 2545 lejbe kerül – mondta Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Líceum igazgatója, aki szerint Besztercén is ingyenessé kell tenni a bentlakást és az ingázást, amit közadakozásból, alapítványi pénzekből lehet fedezni. Véleménye szerint a teljes ingyenesség nem jó, ezért Déván az államilag biztosított gyermeknevelési támogatás összegét elkérték a szülőktől, mert úgy vették észre, hogy jobban értékelik, amit kapnak, ha ők is hozzájárulnak a gyermekük taníttatásához. Mivel az utazási költségeket egy ideje csak részben fedezi az állam, néhány ingázó diákot elveszítettek, de a költségek 50 százalékos térítésével sikerült őket visszacsalogatni. Bár Hunyad megyében nagy a munkanélküliség, a keresztszülőprogram Déván nem járt sikerrel, mindössze négy esetben találtak olyan keresztszülőket, akik négy éven át vállalták egy-egy gyermek taníttatását. Diákjaik egy része viszont jelentős segítséget kap a Szent Ferenc Alapítványtól.
– Tanulmányi ösztöndíj annak a diáknak jár, aki előmenetele alapján megérdemli. Nem szabad a gyermeket megvásárolni csak azért, mert magyar iskolába jár – hangsúlyozta. A bentlakó, ingázó gyermekeknek az oktatás terén olyan komolyságot, szabad idejükben olyan programokat, tevékenységeket kell biztosítani, ami feledtetni tudja, hogy hátrányos helyzetben vannak. A külföldi testvériskolai kapcsolatok hasznosak, de óvatosan kell felvállalni, mert a nagy távolságok miatt költségessé válhatnak, egyébként lehet partneriskolákat találni Erdélyben is. A saját példájukból kiindulva arra figyelmeztette a beszterceieket, hogy a kezdeti három-négy évben megnyilvánuló lelkesedést követően számítsanak a megtorpanásokra is.
Demográfiai mutatók
Szeben megyében egyre kevesebb a magyar gyermek – figyelmeztetett a demográfiai mutatók fontosságára Orosz Csaba, aki a medgyesi Báthory István Általános Iskolát képviselte a besztercei tanácskozáson. A rendszerváltást követően megalakult iskolának az alapításkor 350 tanulója volt, számuk 2015-re a felére csökkent. Mivel a városban kevés az iskoláskorú gyermek, az egyetlen Szeben megyei önálló magyar iskolába, amelynek épületét 2010-ben újjáépítették, a környező településekről ingáztatnak 30 diákot. Az utazásukat biztosító két kisbusz fenntartása és működtetése óriási erőfeszítést igényel. Ezt az összeget pályázatokból, cégek, magánszemélyek adományából gyűjtik össze, besegít a városi és a megyei helyhatóság, a testvérváros és a testvériskola is. A tanulók egy része vegyes házasságból született, s a magyar iskolának fel kell vennie a versenyt szervezettség és minőség dolgában a német tannyelvű iskolákkal.
A fordított példáról tett említést Benedekfi Dávid, az épülő lupényi szórványközpont ötletgazdája, aki elmondta, hogy a bányavidéken a hajdani párhuzamos osztályok helyett mára már csak összevont osztályok működnek. A vegyes házasságbeli gyermekeket nem adják magyar iskolába, de néha mégis könnyebben meg lehet győzni a szülőket, mint egyes székely családokat, akik a román tagozat mellett döntenek.
A nyárádszeredai származású bányamérnök elmondta, hogy a túlélés megkönnyítését szolgálja a tervezett 1400 négyzetméter alapterületű szórványközpont, ahol egyéb rendezvények mellett táborokat, románnyelv-tanfolyamokat szerveznének a székely gyermekek számára például.
Támogassuk őket!
– Ne egymás ellen hadakozzunk – legyük jobbak, mutassunk példát, népszerűsítsük a tevékenységünket, a sajtó segítségét kérve juttassuk el a híreket minden szórványtelepülésre – hangzott el egymás felé a biztatás. A Magyar Ház termét megtöltő pedagógusok civilként aláírták a helyben megfogalmazott levelet, amelyben megbízták a Fehér Holló Médiaklub Egyesületet, hogy a nagyenyedi, dévai, lupényi, medgyesi és besztercei szórványiskolák túlélési költségvetésének vázlatával együtt adja át a levelet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőségének, hogy elemezzék és továbbítsák az iratokat a magyar Miniszterelnöki Hivatalnak.
– A Szórványtengely mozgalom újszerűen próbál közelíteni a megoldandó feladathoz, olyan közéleti személyiségeket kérve fel adakozásra, akik önszántukból és saját zsebükből szeretnének feláldozni egy keveset az ősztől induló besztercei magyar szórványiskola túlélési költségvetésébe, és ezen túlmenően a szórványoktatási intézményeknek, hogy az újonnan előállt versenyben helyt tudjanak állni, meg tudják mutatni értékeiket. Más szóval: támogassuk őket, hogy labdába tudjanak rúgni! A meccs végét úgysem befolyásolhatjuk – nyilatkozta Szabó Csaba.
– Jó érezni, hogy ennyire felfigyeltek és mellénk álltak – nyilatkozta a tanácskozás végén lelkesedéssel és örömmel a hangjában Antal Attila, aki a megelőlegezett bizalomért cserébe komoly, felelősségteljes munkát ígér.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. július 4.
Nagy Ödön, a szórványlelkész és a néprajzkutató
Néprajzban, szociográfiában, irodalomban és politikában is jártas fiatal lelkészként már a kezdetektől a legnehezebbet választotta. Népes parókiák helyett mezőségi szórványtelepüléseket, ahol odaadással erősítette híveit, s lelkészi szolgálata mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, korszerű gazdálkodási ismereteket terjesztett. Mindent tudott a szórványvilágról, és azt is, hogy mit kellene, mit lehetne tenni az asszimiláció, a mezőségi református magyarság beolvadása ellen. Mély hite, lelkesedése, kitartása, helytállása fénylik fel abban a szép kivitelezésű könyvben is – Nagy Ödön – szórványlelkész és néprajzkutató –, amellyel családja állít emléket a keresztyén hivatást közel fél évszázadon át gyakorolt lelkipásztornak. A dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár szerkesztésében, az Exit Kiadó és az Erdélyi Református Egyházkerület gondozásában megjelent kötetet a mezőfelei református templomban – a szerző 1958-67 közötti szolgálatának színhelyén – június 28-án, a felei napok keretében mutatták be.
Nagy Ödön, aki 101 éve született és húsz éve kísérték ki a mezőfelei temetőbe, nagyon büszke lett volna, ha unokáját, Ballai Zoltán református lelkészt, a kolozsvári Apafi Mihály Református Kollégium igazgatóját, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosát szószéki szolgálat közben látta volna. "Nem igazságtalan az Isten, bár hétköznapi emberként gyakran döngetjük a mennyek kapuját ezzel a gondolattal, ha el vagyunk keseredve" – hangzott el a prédikációban, amely azzal a gondolattal zárult, hogy hit, türelem és szeretet által mindenki elnyeri azt, ami neki jár. Csupán azzal a gondolattal egészíthetnénk ki a hallottakat, hogy a Mezőség leghűségesebb szórványlelkésze még életében megérdemelte volna, hogy a munkásságát átfogó kötet megjelenjen. De szép, tanulságos most is a könyv, és példaértékű, ahogy lánya, Ballai Ágnes biztatására összefogott a család. A rengeteg kéziratos anyagból szerettek volna minél többet a könyv borítója közé zsúfolni, s a szerkesztő Keszeg Vilmos professzor győzte meg őket arról, hogy a kötet az életmű kereszetmetszete kell legyen – osztotta meg gondolatait az Idea és a Glória Nyomdát vezető Nagy Péter, a másik unoka, aki köszönetet mondott testvérének, Szenkovics Enikőnek a korrektúráért.
A szerző életét a szerkesztő Keszeg Vilmos ismertette. Bár a Beszterce megyei Sajóudvarhelyen született egy marosszéki gazdatiszt és egy bécsi származású nevelőnő házasságából, Nagy Ödön életét a Mezőpanitban töltött gyermekkor, majd a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kapott útravaló és a város szellemisége határozta meg. Az érettségi vizsgát követően a német "vándormadarak" mozgalom hatására gyalogosan járta be Erdélyt. Kedvenc tanára, Molter Károly biztatására kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetem magyar irodalom fő-, latin, szociográfia mellékszakán. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulás hatására érlelődött meg benne a falu, a népélet iránti érdeklődés, vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület összejövetelein mélyült el, s ennek hatására iratkozott át a református teológiai kar II. évfolyamára. Teológushallgatóként szórványtitkári minőségben vezette a Földes Károly röpirata nyomán kibontakozó szórványmissziót, s a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, a teológushallgatók kiszállásait, munkatáborát, szociográfiai táborát szervezte. Miközben "lázasan, szorgalmasan" készült a pályára, gondolatait, véleményét újságcikkekben, tanulmányokban fejtette ki az Ifjú Erdély, a Hitel és a Havi Szemle hasábjain.
1939-ben fél évig segédlelkész volt Kolozsváron, majd a vállalt szórványlelkészi hivatást a kissármási leányegyházban kezdte, ahol nagy erőfeszítéssel próbálta visszatéríteni a gyülekezetbe az anyanyelvüket és vallásukat elhagyó híveket. A bécsi döntés nyomán Nagyölyvesen szolgált, majd a pusztuló szórványokért szót emelő Földes Károly szolgálati helyén, Mezőújlakon, ahonnan 1940-ben Mezőkölbölkútra került. Kiss Irén tanítónővel kötött házasságából három gyermeke született. Köbölkútról kénytelen volt Mezőméhesre távozni. 1945-ben gyülekezete visszahívta, visszavitték Köbölkútra, ahol templomot, parókiát javíttatott, falumúzeumot rendezett be, s megalakította a Magyar Nép Szövetséget. 1946-ban Hariba költözött, s az egyházi földek védelmezése miatt börtönbe került. További állomáshelyei: Istvánháza, Mezőfele, ahol második házasságából lánya született, Szolokma és Havad. 1981-ben, 42 évi szolgálat után vonult nyugdíjba, s még három éven át szolgált a kissármási gyülekezetben, s idős paptársaival együtt szórványmissziót végzett.
A marosvásárhelyi Református Kollégium önképzőkörében Molter Károly biztatására kezdett el népdalokat gyűjteni Mezőpanitban. Néprajzi ismereteit és gyűjtésmódszertanát a budapesti Néprajzi Intézetben alapozta meg. Nagy szerepe volt abban, hogy húga, Nagy Olga is elismert folklórkutatóvá vált. A 70-es években ő biztatta a gyűjtésre, s közös munkájuk eredménye a Havadról szóló társa-dalomnéprajzi vizsgálat. A lapokban, kötetekben szétszórva megőrzött néprajzi tanulmányai alkotják a kötet első fejezetét: temetési szokások, a mezőfelei adventista gyülekezet, a mezőpaniti juhtenyésztés, a hagyományos táplálkozás és változásai, a hagyományos szőlőtermesztés és borászat Mezőfelében, új háziipar, a seprűkötés ugyanott.
A második fejezetben a 30-as évek szórványhelyzetéről, az asszimilációról írt tanulmányai olvashatók, tele ma is rendkívül aktuális megállapításokkal. E két fejezetet a politikusi, lelkészi, pedagógusi, újságírói pályára készülőknek, e mesterségek mai művelőinek is kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Nagy Ödön kíméletlen éleslátással, szociográfusi pontossággal összegyűjtött adatok és a helyszínen tapasztaltak alapján elemzi, tárja fel a helyzetet, s keserűen nyugtázza, hogy a négy év alatt kifulladó szórványmozgalom a nagy szavak, patetikus szólamok időszaka volt csupán. A szórványkérdés jelentőségéről szóló indoklásából idézem: "...mert igazi erőpróbánk az, hogy ezt a nemzeti szégyent, a beolvadás folyamatát sikerül-e megállítanunk vagy legalábbis a természetesre csökkentenünk".
Ugyancsak ebben a fejezetben kapott helyet a "szórványkáté", amit a nyelvileg, történelmi és vallástörténeti szempontból hátrányos helyzetben levő református gyermekek oktatására állítottak össze Nagy József teológiai tanárral együtt.
A harmadik fejezet gazdag (a család ötszázat őriz) prédikációhagyatékából tartalmaz néhányat. A református gyülekezetnek újjá kell születnie című prédikációja a rendszerváltás utáni helyzetünkről készült könyörtelen társadalomrajz.
A következő fejezetben gyermekkori, mezőpaniti visszaemlékezéseit olvashatjuk, valamint teológushallgatóként 1934-37 között vezetett naplóját, továbbá az 1935 augusztus–szeptemberében a nagycégi szórványmisszió idején írt munkanaplóját. Ebben fogalmazza meg, hogy az egyház úgy oldhatná meg a szórványkérdést, ha minden erős anyaegyházközséghez beosztana egy szórványgyülekezetet, hogy a nagyobb a kicsit minden szempontból támogassa.
Érdekes színfoltot jelent levelezése, néhány általa írt, de különösen a neki címzett levelek, amelyek a szakmai kérdések mellett magánéletének egy-egy részletét is felvillantják.
A kötetet két lelkésztársának, Ötvös Józsefnek és Zöld Györgynek a "tisztelgő visszaemlékezése" és gazdag képanyag zárja.
Ennek a rendkívül érdekes és tanulságos dokumentumkötetnek ott van a helye minden lelkész és a szórvánnyal foglalkozó szakember könyvtárában, a mezőpanitiak és a mezőfeleiek érdekes adatokkal gazdagodhatnak lapjairól.
Befejezésül a szerkesztő, Keszeg professzor szavait idézem, aki azt reméli, hogy a kötet életre kelti, megerősíti annak a Nagy Ödönnek az emlékét, akik közel fél évszázadon keresztül "...híveinek a Biblia és a zsoltárok erősítő szavait közvetítette, aki a 20. század történéseire elkötelezetten válaszolt, aki aktív jelenlétével tudatosan alakította a romániai magyar és a gyülekezeti életet".
A kötetet a bemutatót követően sokan megvásárolták, majd a néhai lelkész népes családja és a jelen levő lelkészek megkoszorúzták Nagy Ödön sírját a mezőfelei temetőben.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. július 23.
Destabilizáció?
A romániai egyetemek, így például a MOGYE is, olyan mértékű autonómiával rendelkezik(nek), amely szerint megtagadhatja(ák) a törvények betartását. Ezzel szemben a romániai iskolák a teljes "bénaságra" ítéltetve arról sem dönthetnek, hogy az alkotmány és az érvényes törvények előírásai értelmében, továbbá az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) 2014. évi 415-ös határozatának eleget téve kétnyelvű feliratokkal lássák el az tanintézmények belső tereit, pontosabban az "osztályokat, laboratóriumokat, irodákat és más helyiségeket".
Ezzel kapcsolatos az utóbbi napokban kirobbant botrány is, amelynek során a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistái a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza általános iskola vezetőségével egyetértésben eljártak. A tanintézmény papírlapokra nyomtatott kétnyelvű feliratai helyett az e célra szervezett gyűjtés nyomán esztétikusan elkészített táblácskákat adományoztak az iskolának, és segítettek azok felszerelésében. Tették ezt azért, mert a tanintézmények többsége az ODT határozata ellenére, forráshiányra hivatkozva, nem helyezi ki a kétnyelvű feliratokat. A pénz a polgármesteri hivataltól kellene érkezzen, de erre a célra nem szokott jutni. Hogy is jutna, amikor például a nagy hangon és minden fórumon népszerűsített szakoktatás számára a gyakorlati munkát lehetővé tevő fogyóanyagokat sem biztosítják, egyebekről nem is beszélve. Ezek hiányát sajnos nem pótolja a folyamatban levő építkezésekre, felújításokra való hivatkozás. A hivatal iskolákért felelős igazgatósága viszont, ahelyett, hogy annak a természetes igénynek a megvalósítását szorgalmazná, hogy a vegyes tannyelvű iskolákban a magyar gyermekek is otthon érezzék magukat, olyan körlevelet küld szét a tanintézményekbe, amelyben a szabályszerűen elkészített kétnyelvű feliratokat az állampolgárok (jelen esetben a város tanulói) közötti harmónia és jó egyetértés megbontásának (destabilizálásának) tartja. Következésképpen megtiltja, hogy a hivatal engedélye nélkül kifüggesszék, s igazolásképpen a helyhatósági törvényre hivatkozik, ami nem felel meg a valóságnak.
Az iskolákhoz kiküldött július 16-i 39986-os körlevelet olvasva felháborítónak tartom, hogy továbbra is olyan személy álljon az iskolákért felelős igazgatóság élén, aki a város lakosságának közel felét kitevő magyarság nyelvét a destabilizálás eszközének tekinti. Továbbá a Diszkriminációellenes Tanács már említett határozatával ellentétben a tanintézményeket olyan szinten lenullázza, hogy azok a helyi tanács vagy a bíróságok engedélyével tehessék ki a mellékhelyiségek kétnyelvűfeliratát is például. Holott a polgármesteri hivatalban, amelynek a szóban forgó aligazgató az alkalmazottja, békésen megférnek egymás mellett a román és magyar feliratok, anélkül, hogy destabilizálták volna a város lakosságát.
Ha ennek a kis- és nagyobb gyermekek érdekeit szem előtt tartó alapvető elvárásnak eleget tett volna a helyi tanács és végrehajtó testülete, a polgármesteri hivatal, valamint annak iskolákért felelős igazgatósága, akkor nem kerülhetne sor olyan civil szervezetek beavatkozására, amelyeket politikai tőke kovácsolásával vádolnak. Ezt a tőkét a város vezetői már régen a saját imázsuk fényezésére fordíthatták volna, ahelyett, hogy ilyen hangnemű körlevelekkel sértegessék a magyar lakosság önérzetét.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. augusztus 10.
Magyar egyetem (ál)riadó kánikulában
A romániai magyar sajtót hamar bejárta a hír, miszerint Florian Bodog, a Nagyváradi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Karának dékánja latolgatja annak lehetőségét, hogy magyar szak indításával bővítse és népszerűsítse az általa vezetett intézményt. Amúgy nem szenvednek hallgatóban hiányt, nyilatkozta, mivel a tíz hasonló profilú romániai egyetemhez képest akkor tartják a felvételi vizsgát, amikor az már mindenhol lejárt. Így biztosan megtelik a 195 tandíjmentes és a 485 tandíjköteles hely, és az angol nyelvű képzés is.
A dékán, aki egészségügyi asszisztensből lett sebészorvos, majd a politikával is kacérkodva államtitkári tisztséget töltött be az egészségügyi minisztériumban, a kormányzó szociáldemokrata párt szenátori székéért mondott le vezető funkciójáról. Bár sok vád érte tetemes vagyona, valamint egy svájci cég bőkezű támogatása s az ezzel járó Föld körüli utak miatt, jelenleg a rektori székért szeretne harcba szállni, s tervei közé tartozik az általa vezetett kar önállósítása is. Részben ennek tulajdonítható utóbbi kijelentése, miszerint a magyar szak beindításával a hasonló romániai felsőfokú intézetek között kicsinek számító váradi kar önálló egyetemmé nőhetné ki magát.
A nagyvonalúnak tűnő dékán látszólagos lezsersége azért meglepő, mert a magyarellenesség páncéljába szorultmarosvásárhelyi többségi vezetésnek és a szenátus tagjainak azonnal elborul a józan logikája, ha önálló magyarintézetekről esik szó. Számukra a tanárhiány is megoldhatatlan, amit a magyar oktatás végleges akkreditációjának az akadályozására használnak fel. Hiába érkezett a magyarországi egyetemekről a baráti kéznyújtás, azt pontosan az általuk be nem tartott törvényekre hivatkozva utasítják el. Ezzel szemben Florian Bodog könnyedén kijelenti, hogy Váradon jelenleg is ingyenesen oktatnak magyarországi tanárok, s a határon túli egyetemek segítségére továbbra is számíthat. Véleménye szerint a magyar oktatás beindítása érdekében a törvényt sem kell megváltoztatni, mindössze a felsőoktatás minőségét biztosító testületnek kell kedvező véleményt mondania. Mégsem kell készpénznek venni a kijelentéseit. Florian Bodog aggódik ugyanis, hogy a költséges akkreditációt megszervezve lesz-e magyar diák, aki a váradi egyetem bizonytalan 50-es csoportját választja? Továbbá azt is bevallotta: tart attól, hogy a megvalósult magyar szak önállóságáért nem kezdődnek-e Váradon is tüntetések. Ugyanakkor kétségei vannak afelől is, hogy kell-e magyarul tanuló orvos Romániában, amikor a kórházakban mindenki románul beszél (?) Majd a váradi portálnak adott interjúban pontosít: egy 15-ös magyar csoport lenne az igazán elfogadható. Egy olyan "igen is meg nem is", ami van, de alig látszik, tehát könnyen lehet irányítani és manipulálni. Ahogy végső soron szinte valamennyi "többségi" jószándékot ez az elképzelés vezérel. Egyetemekben, iskolákban csakis közösen tudják elképzelni az oktatást, mint a féltékeny házastárs, aki inkább megfojtja a feleségét, minthogy beleegyezzen a válásba.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. augusztus 17.
A megkövezett példa is ragadós
Úgy tűnik, hogy román honfitársaink sok tekintetben tanulékonyak, csak ki kell várni, amíg első felháborodásuk lecsitul. Kétségtelen, hogy rendkívül kellemetlen, ahogy időnként minket, magyarokat ócsárolnak, de amikor lenyugodnak a kedélyek, és alaposan elgondolkoznak, mindazt, amit magyar részről korábban égbekiáltó "pofátlanságnak" tekintettek (lásd Basescu 2013-as marosfői kijelentését a Tusványoson elhangzottakról), hamarosan lekoppintják, feltupírozva időnként.
Jut eszembe mindez, amikor olvasom, hogy a határon túli románok idei marosfői nyári egyetemén Cristian Diaconescu, a Basescu alapította Népi Mozgalom Alapítvány elnöke, volt külügyminiszter bejelentette, hogy a határon túli románoknak magyar mintára egyszerűsített eljárással románigazolványt kellene adni. Ami megerősítené az anyaországgal való kapcsolatukat, a romániai intézményeket közvetlen jogi úton pedig arra kötelezné, hogy speciális jogokkal ruházza fel őket. A volt külügyminiszter részben azért venné át ezt a magyar kezdeményezést, mert a képviselőház áprilisban elutasította a román állampolgárság megszerzésének megkönnyítésére benyújtott törvény módosítását, amit a vajdasági románok "aljas szavazatnak" minősítettek. A sokat káromolt magyar modell viszont némileg javíthatna a helyzeten. A Timok-völgyi románok képviselője pedig, elismerését fejezve ki a magyar testvérek iránt, a külhoni magyarok nemzeti identitásának megőrzésére kidolgozott stratégiának a lemásolását javasolta. Basescu pedig arra biztatta az észak-bukovinai, dél- besszarábiai románokat, hogy kérjék a kettős állampolgárságot, mert az ukrán állam nem ismeri el ugyan, de nem is tiltja azt.
A nagybani történet egy kisebb léptékűt juttat eszembe. Egy mezőségi magyar iskola fenntartása érdekében kértük a vidéki polgármestert, hogy a törvényes előírások értelmében támogassa a környékbeli magyar gyermekek befogadását azokból a falvakból, ahol megszűnt a magyar iskola. A sok hercehurcával járó elutasítást követően a következő években kiderült, hogy a román tagozat megmentése érdekében a környékbeli román diákok beutaztatásához folyamodtak.
A sokat káromolt és betiltott, ártalmatlan és nem is feltűnő székely zászló kifüggesztése is követendő példának bizonyult. Felháborodással kísért betiltását követően a kincses városban és környékén, a marosvásárhelyi orvosi egyetem udvarán, sőt később Csíkszereda főterén is megjelentek az óriástrikolórok: ha zászló kellett nektek, nézzétek címen. Csakhogy ezeket a sok XXXL-es zászlókat méretüknél fogva nehéz karban tartani, és költséges újra cserélni, ezért az időjárás viszontagságai miatt helyenként az elmúlt hetek során piszkos feltörlőrongyhoz váltak hasonlóvá.
Ami pedig a román közvélemény felháborodását és a magyar nagyövet megkövezését illeti a Székelyföld autonómiájáról tett kijelentése kapcsán, úgy tűnik, hogy román honfitársaink ezen a téren messze előttünk járnak. Az idei marosfői nyári egyetem első programpontja ugyanis a következő volt: Besszarábia egyesülése Romániával a románok nemzeti célja 2018-ra.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. augusztus 24.
A vízről a kastélyban
Nyolc képzőművész vette birtokába augusztus 8–22. között az erdélyi barokk egyik legszebb épületét, a gernyeszegi kastélyt, amely másodjára adott otthont a Kastélypark Művésztelepnek. A táborban határon túli és marosvásárhelyi képzőművészek. Filp Csaba, Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna, Nyilas Márta, Knyihár Amarilla, Alois Lindenbauer, Szabó Zoltán Judóka, Miklya Gábor és Pokorny Attila vettek részt, meghívott vendégként pedig dr. Keserű Katalin és Márton Eszter Zsófia művészettörténészek.
A Teleki Alapítvány és a Castle Art Port Közhasznú Művészeti Egyesület által szervezett alkotóműhely idei témája a víz – tájékoztatott a helyszínen Pokorny Attila szobrászművész, a tábor szervezője, én pedig kíváncsian vártam, hogy betekintsek a művészek munkájába, s tetten érjem őket, ahogy feldolgozzák ezt a hétköznapi gondolkodásban közhelynek tűnő, de valójában rendkívül izgalmas, képlékeny, sokjelentésű és manapság egyre fontosabbá váló témát. Nem csalódtam. A kastély termeiben és kertjében működő alkotóműhelyeket végigjárva láttam, ahogy a művészek sajátos látásmódján keresztül hátborzongatóan különös, újszerűen izgalmas, harmonikusan szép, ötletesen humoros szoborrá, természetművészeti alkotássá, festménnyé szerveződött a megadott téma.
Egy koncert emlékét őrző szalmabálák és hiányzó darabjaikat kereső faragott ajtókeretek között egyensúlyozva értünk el egy földszinti árnyékos terembe, ahol a nyugalommal, a harmóniával találkoztam. Knyihár Amarilla festőművész, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola festészettanárának nagyalakú képén a Maros vagy talán képzeletünk folyójának eszményien kék vizében lágyan tükröződik a part menti fák zöld lombozata, s a csupán pici sötétkék borzongásoknak látszó vízililiomok jelzik, hogy a tökéletesség valójában elérhetetlen. Természetesen ez csak egy amatőr néző olvasata, az alkotó talán egészen másra gondolt.
Az ablakkereten át behulló fényben szalmabála hátára kikötve bölcs öreg köveket hordoz a hátán egy kőrisfából faragott kecses kenu, a pécsi Miklya Gábor szobrászművész alkotása. Később, amikor találkozunk, kiderül, hogy alaposan melléfogtam, az alapgondolat ugyanis az volt, hogy a fából faragott burok, amely a hüvelyesek terméséhez hasonlít, más értelmet ad a víz által hordozott, alakított élettelen anyagnak, a kőnek, ami a szobrász elképzelése szerint termésként, magként kel életre.
Az alapgondolathoz a hajómotívum is hozzákapcsolódhat – egészíti ki a szobrász magyarázatát dr. Keserű Katalin művészettörténész, majd hozzáteszi: Alois Lindenbauer, Ausztriából érkezett szobrászművész szerint a kőben is ott van a víz, a nedves márvány például könnyebben faragható. A követ pedig, mint az idő, a víz munkájának nyomát izgalmas dolog foglalatba helyezni.
Az egyik emeleti teremben a már távozott Filp Csaba festménye megdöbbent kicsit, hisz egy mosdókagylóban levő fejet ábrázol. Amikor kiderül, hogy az Ébredés címet viseli, és a kastély előcsarnokában látható szoborfejet festette meg, ahogy a mosdó kagylójában ráhull a víz, a kép humoros mondanivalója is kibomlik. Ugyanott két művésznő szorgoskodik. Nyilas Márta, a Pécsi Egyetem művészeti karának festészettanárát láthatóan a sokarcú víz halmazállapotának változásai foglalkoztatják, ezt tükrözi már elkészült festménye is, amelyen a sebes folyású hegyi patak energiáját állította szembe a lépcsők által behatárolt állóvíz tehetetlenségével. Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna a fény ígéretébe kapaszkodó fuldokló énünket örökítette meg szimbolikus képén, s ottjártamkor egy száraz faág felnagyított képét festette, amelyet harmatcseppekkel megrakottan talált a parkban.
Szabó Zoltán Judóka műhelyébe is betekintettünk, aki a kavargást, örvénylést jelképező márványozott papíron a stabil geometrikus formák felbomlásának a megörökítésébe kezdett. Keserű Katalin felejthetetlen élményként beszélt a performanszáról, amelynek nyomai még láthatók a parkban. Először egy földművet készített, majd a fűből kialakított napkeresztek között a mélyebben kiásott árokba vizet hordott, amibe kék felsőruhában belefeküdt, s egy követ tett a homlokára. Feje körül szabályosan gyűrűzött a víz, amelyben az alámerülő, a kő alatt fuldokló, avagy ellenkezőleg: a víz és súly ellenére is túlélő embert, tágabb értelmezésben jelenkori létünket jelképezte számomra. Szintén a Szabó Zoltán műve a Dionüszosznak vízzel teli műanyag palackból tett műkar, amelynek a benne levő vízi növények adnak életet, s a zuhanyozás mozdulatát utánzó szalagok figyelmeztetnek, hogy műveleti területen található.
Pokorny Attila szobrászművész ezúttal is a természetszobrászatot választotta. Sajnos, már nem láthattam a Maros két partját összekötő kőgát hálót, megtekinthettem viszont, ahogy színes dalra bírta a Mária-forrásból eredő csermely medrét, amelyet a helyszínen talált rózsaszín és kék csempetörmelék apró darabjaiból rakott ki, újrahasznosítva a hulladékot. A tájszobrászati alkotás A patak nyelve címet viseli, s a látványon túl kedvenc tartózkodási helye békának, gyíknak egyaránt.
Ugyancsak a park-ban dolgozott Alois Lindenbauer vendég művész is, akinek térszobrai a világ különböző pontjait díszítik. A gernyeszegi kastély parkjában botvastagságú ágakat virágoztatott ki és szúrt be a patakba, majd újabb helyekre költöztette őket más felállításban. Ez az ő ajándéka a kastélyparknak, a természetnek, s olyan, akár egy hölgynek adott virágcsokor – mondta. Csakhogy ahhoz, hogy a bot kivirágozzék, több tonnányi lassú, finom leütés szükséges, ami egy meditációs folyamat is egyben. Szeret az ágakkal szobrászkodni, s vannak olyan alkotásai, amelyeken a földbe, vízbe szúrt ágak kizöldültek.
Miközben végigjárjuk a kastélybeli és a szabadtéri „műtermeket”, Keserű Katalin Széchenyi-díjas ismert művészettörténészt, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének emeritus professzorát kérdezem.
– Meghívtak, és óriási örömmel jöttem. Egyetemi hallgató koromban jártam a gernyeszegi kastélyban először, az Entz Géza tanár úr vezette tanulmányi kiránduláson. Nagy élményt jelent számomra megfigyelni az alkotások születését, végigkövetni, hogyan alakul egy festmény vagy egy szobor.
Amit Márton Eszter Zsófia frissen végzett művészettörténész, a tábor kurátora azzal egészített ki, hogy az alkotótáborban való részvételt az tette izgalmassá, hogy rá lehetett kérdezni a művészekre: mit miért tesznek. Azonkívül mindketten értékelték a tábor programját, amelybe belefért a fiatal képzőművészek csejdi alkotótáborát záró kiállításon való részvétel, a Kultúrpalota alapos megtekintése, a parajdi sóbányában tett kirándulás, a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) művészeti mozgalomra való emlékezés, s esténként a tábor résztvevőinek bemutatkozása, illetve a múlt évi művésztelep bemutatása, amelynek néhány értékes alkotása a kastélyt díszíti, és a Teleki Kálmán gróf által adott vacsora, a szalonnasütés is.
Az alkotótábor megszervezését a Soós Zoltán vezette megyei múzeum, a megyei tanács, cégek, magánszemélyek támogatták.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. szeptember 15.
Magyar állami kitüntetések példamutató munkákért
Magyar állami kitüntetéseket adtak át kedden délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, melyeket Áder János köztársasági elnök adományozott a Magyar Állami Ünnep alkalmából.
Zsigmond Barna Pál főkonzul arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki tegye a dolgát. Nehéz időket élünk, és összefogásra van szükség, de a megoldást ne csak kívülről várjuk, mert a megoldás bennünk is van. Mindenki tegye a dolgát, mert akkor a közösség felvirágzik, és így tudunk egyről a kettőre jutni, előre menni. „Mi most azért vagyunk itt, mert büszkék vagyunk arra, hogy van egy évezredes magyar kultúránk, vannak olyan személyiségeink, akik ezt a kultúrát viszik előre, ki-ki a maga sorsa, rendeltetése szerint, ki az oktatásban, ki a lelki életben, ki a gazdasági életben, ki a tájékoztatás világában, de mindenki teszi a dolgát, és a magyar kultúrát, a magyar nyelvet szolgálja. Akkor van magyar megmaradás a Kárpát-medencében, ha vannak olyan személyiségeink, akik példát tudnak mutatni” – mondta el a főkonzul.
Az erdélyi magyar nyelvű oktatás és nevelés számos területén végzett, fáradhatatlan és nélkülözhetetlen tevékenysége, valamint a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza létrehozása érdekében végzett példaadó munkája elismeréseként Burus Siklódi Botond a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Burus Siklódi Botond alapelve a minőség, a hitelesség és a tisztesség jegyében dolgozni nemzeti közösségünkért – hangzott el a laudációban, melyet Szarka Gábor konzul olvasott fel. „Emberi értékei, magatartása is példaértékű. A szakmai tudás és tájékozottság jellemző minden általa irányított területen. Munkabírása, pontossága közismert. Szolgálatra állította be életét, amelyet hivatástudattal teljesít.” Burus-Siklódi Botond kémia-fizika szakos tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. 1983-1991 között a Maros megyei dicsőszentmártoni általános iskolában tanított, majd tevékenységét Hargita megyében folytatta. A Megyei Pedagógusok Háza igazgatójává való kinevezése után alkotta meg életművét, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házát. Burus Siklódi Botond a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének tanácsosa, majd főtitkára lett. A Székelyföldi Területi Oktatási Központ vezetője, és a Bolyai Nyári Akadémia programmenedzsereként nélkülözhetetlen embere lett a pedagógusok szövetségének. 2011-ben az RMPSZ tisztújító közgyűlése elnökévé választotta, amelyet 2015-ben is megerősített újabb négy esztendőre. Elnökként a szövetség munkáját a magyar tannyelvű oktatás és nevelés hatékonyabbá tétele és minőségi fejlesztése érdekében szervezi és irányítja. A kitüntetett az Apáczai Csere János Pedagógus Ház létrejöttéről beszélt, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak, családjának, mentorainak és munkatársainak. „Nehéz elfogultság nélkül erről a munkáról beszélnem. Számomra különös jelentőséggel bír az oktatás, nevelés, mert generációkon át valahol összenőtt velem, a családommal, a közeli és távoli múltunkkal” – fogalmazott.
Székelyföldi díjazottak
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Feszt György, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezető professzora és Jakab Sámuel, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar nyárádszeredai levelező tagozatának vezetője, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át Baricz Lajos szentszéki tanácsos, marosszentgyörgyi lelkész, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő (Népújság), valamint a Magyar Arany Érdemkeresztet Hegedűs Ferenc kézdivásárhelyi vállalkozó.
A csíkszeredai Lázár Házban tartott esemény ünnepélyességét a Codex együttes és a marosszentgyörgyi énekesek, zenészek, valamint Kosztándi Zsolt színész szavalata emelte.
Péter Beáta
Székelyhon.ro2015. szeptember 25.
A MOGYE sorsfordító évéről jelent meg kötet Marosvásárhelyen
Dr. Bérczes Judit Sok szálból erős kötelék című könyvét mutatták be Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A kötet azoknak az orvosoknak és gyógyszerészeknek tartalmazza az életrajzi adatait és visszaemlékezéseit, akik 1961-ben végezték az egyetemet Marosvásárhelyen.
Rendkívül tetszetős és tartalmában is izgalmas kötet került az olvasók elé – mondta felvezetőjében Bodolai Gyöngyi újságíró, aki Bérczes Judittal, a kötet ötletgazdájával és szerkesztőjével beszélgetett. Ez a könyv már az ötödik abban a sorban, amelyek a különböző években végzett orvosok és gyógyszerészek életrajzát foglalják össze.
Az 50-ik egyetemi találkozón, 2011-ben merült fel, hogy kötetbe kellene foglalni az adatokat, az egykori kollégák ki is töltötték a kérdőíveket, ugyanakkor a szerző azt is kérte tőlük, hogy ha érdekes, közölnivaló történetük van, írják meg azt is. A határidőt 2011. december 31-ére tűzte ki, de az utolsó kéziratot 2014 decemberében kapta kézhez. Elmondta, 156 személy adatát tartalmazza a kötet, akik közül 99-en élnek még. Ám a kötet mégsem csak 156 embernek az élete, hanem mindazoké is, akik akkor, abban a korban éltek – tette hozzá Bérczes Judit.
Az 1961-ben végzett orvosok és gyógyszerészek nagyon fiatalon kerültek be az egyetemre, hiszen tízedik osztály végén érettségiztek és 16 évesen kezdték már az egyetemet, sőt olyan is volt közöttük, aki még a 16-ot sem töltötte be. A kamaszkorból kilábaló fiatalok nagyon komolyan vették az egyetemet, céljuk a tudás volt és a műveltség, hiszen a tanulás mellett koncertekre jártak, általános műveltségüket is csiszolták.
Egyik szomorú érdekessége ennek az évfolyamnak, hogy míg a korábban végzettek az egyetemen maradhattak, közülük hiába vizsgáztak 14-en sikeresen, őket mind Iași-ba helyezték ki, az ottani egyetemre. Ketten fogadták el ideiglenesen a kihelyezést. A marosvásárhelyi egyetemen a megürült állásokra pedig román nemzetiségűeket alkalmaztak, megkezdve ezzel az egyetem elrománosítását.
Antal Erika
maszol.ro2015. szeptember 29.
Amikor a láncszem megszakadt
Tetszetős külsejű, tartalmát illetően is érdekes, tanulságos könyv bemutatójára gyűlt össze a szépszámú közönség szeptember 23-án a Bernády Házban. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem által 1961-ben útra bocsátott orvosok és gyógyszerészek emlékkönyve az évfolyam végzettjeinek életét, pályáját mutatja be önvallomások és a családtagok vallomása alapján. Szerkesztője dr. Bérczes Judit nyugalmazott laboratóriumi szakorvos, tudományos főkutató, aki segítőtársaival együtt sziszifuszi munkával gyűjtötte össze az életrajzokat, szerkesztette kötetbe és tervezte meg a címlapot is.
A könyv igazi kordokumentum, bizonyíték arra, hogy mennyi értékes ember került ki az egyetemről a gyógyítás nemes, de az olvasottak alapján többé-kevésbé göröngyös talajára. Az alapszakmán kívül van közöttük író, képzőművész, fotóművész, sportoló és politikus is. 2011 szeptemberében, az ötvenéves találkozón született meg az elhatározás, hogy számba veszik a buktatókkal és eredményekkel teli utat, s egy trilógia harmadik köteteként (az előttük járó két évfolyam ugyanis már összeállította a magáét) kiadják, mondta Bérczes Judit, aki ismertette a könyv szerkezetét. A kötetbe bekerültek az aranytalálkozón elhangzott beszédek, Ötvös József esperes méltató-biztató imádságos szavai, dr. Fazakas Béla professzornak a magyar tagozat helyzetéről írt értékelője is többek között.
A könyv gerincét a számbavétel és az emlékezés teszi ki. 156 végzős, élők és elhunytak neve szerepel ábécésorrendben. Az általános orvosi szakon 108-an, a gyermekgyógyászaton 22-en, a gyógyszerészeti karon 26-an végeztek 1961-ben. A 156-ból 57-en már nincsenek az élők sorában, s a felkérésre 51-en számoltak be életük, pályájuk eseményeiről.
A címlapot betöltő fotón egy mélyen a földbe gyökerező fa vastagabb, vékonyabb, sőt letört ágaival az egy tőről eredő szerteágazó erőt jelképezi, amire egyébként a cím is utal: Sok szálból erős kötelék. Ez a fél mondat Nagy (László) Margit Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott laboratóriumi orvos megható visszaemlékezéséből származik.
A szócikkekben az életrajz, a szakmai beosztások, munkahelyek, a családdal kapcsolatos adatok szerepelnek, majd hosszabb- rövidebb korrajz a diákévekről, életük aktív szakaszáról.
A bemutatón elhangzott, hogy többségében 16 éves fiatalok kezdték meg 1955-ben tanulmányaikat, mivel a szocializmus építésének éveiben az volt az elv, hogy minél hamarabb új típusú értelmiséget neveljenek. Fiatalságuk ellenére valamennyien komolyan vették az egyetemet, céltudatosan tanultak, készültek, műveltek akartak lenni, amihez a tanáraik is hozzájárultak – mondta Bérczes Judit, aki megjegyezte, hogy Kótay professzornál az urológiavizsgán például általános műveltségből is bizonyítani kellett. A szakmát és különösen a belgyógyászatot valósággal beléjük sulykolták, az elmélet mellett a gyakorlatot és a kezelést is – emlékezett Málnási Géza tanárra a szerkesztő. Majd hozzátette, hogy 22 évesen kerültek ki egyesek nagyon nehéz, több településből álló körbe, ahol sikerült helytállniuk.
Azért tarthatjuk nagyon fontosnak ezt a könyvet, mert az 1961-ben végzett évfolyammal szakadt meg a magyar tagozat oktató- utánpótlásának a természetes lánca, a végzésük utáni években ugyanis elkezdődött az egyetem két-nyelvűsítése. Bár 14-en tettek internvizsgát, elkötelezve magukat a választott szak oktatása mellett is, 1962-ben mind a 14-üket a jászvásári egyetemre helyezték gyakornoknak, amit mindössze ketten fogadtak el ideig-óráig. A vásárhelyi egyetemen megüresedett helyekre más egyetemi központokból és vidéki körzetekből toboroztak többségieket, majd az 1962-63-as tanévben megalakult a román tagozat. Ha a 14 kiváló végzős az egyetemen marad, azt a szemléletet, a beteghez való viszonyulást adták volna tovább, amit ki- váló tanáraiktól elsajátítottak.
Nemcsak az internvizsgásokat, a végzősök közül is jó néhányat Moldvába, Olténiába helyeztek, tehát színmagyar képzés után színromán környezetben kellett helytállniuk. A vallomásokból az derül ki, hogy ez mindenkinek sikerült, megcáfolva azt az állítást, hogy a magyar nyelvű gyakorlati oktatás nem teszi lehetővé a szaknyelv elsajátítását.
Olyan nemzedék tagjai szólalnak meg a könyv hasábjain, akiket arra tanítottak, hogy választott mesterségüket, a gyógyítást ne monológnak, hanem két ember közötti párbeszédnek, művészetnek tekintsék, elkísérve a szenvedő beteget a gyógyulás vagy akár az elmúlás útján is.
– Használjátok ki, amíg még itt vagyunk, és átadhatjuk sokévi tudásunkat, tapasztalatunkat – szólt a teremben levő fiatalokhoz Bérczes doktornő, aki továbbra is rendkívül fontosnak tartja a nemzedékek közötti párbeszédet.
Az 1961-ben végzett évfolyam képviselőire az 1956 utáni megtorlás, majd a politikai életet jellemző erőszak, szemfényvesztés, hazugság is rányomta bélyegét, ami kényszerpályára térítette őket, de erről a vallomásukban kevesen mertek beszélni. Bár több mint 200-an kezdték el az egyetemet, 70-80-an a megtorlások miatt tűntek el, néhányan közülük nyomtalanul, mások későbbi évfolyamon kapták meg az oklevelet. Bár olvashatunk megdöbbentően nehéz sorsokról, elsősorban a szakmai előrehaladás, egy nagyobb városra, településre való bejutás küzdelméről számoltak be a legtöbben, s arról, hogy adott helyzetben a külföldre távozást látták az egyetlen megoldásnak.
A bemutató végén dr. Bérczes Judit köszönetet mondott Csekme Mártának és Öllerer Erikának az adatgyűjtésben, továbbá Bölöni Máriának, Bölöni Csillának, Cosma Istvánnak, Varga Katának és Varga Pálnak a számítógépes feldolgozásban nyújtott segítségért. A bemutató végén Kacsó Erika pszichológus a sokoldalú művészi tehetséggel is megáldott egykori végzősök közül Fábián Sándor Kétségben borongok című versét mondta el.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. szeptember 30.
MOGYE-tanévnyitó a Vártemplomban
"Az elszántnak semmi sem nehéz" – hangzott el a biztatás Zrínyi Miklós szavaival a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak évnyitó ünnepségén. Mivel az egyetem vezetőségének a magyaroktatás háttérbe szorítására vonatkozó törekvését illetően nincsen változás, az idén is a Vártemplom volt az ünnepélyes évnyitó helyszíne.
A diákhimnusz felhangzása után dr. Lőrinczi Zoltán egyetemi docens köszöntötte a megjelenteket, mindenekelőtt az elsőéves hallgatókat, a szülőket, az oktatókat és a vendégeket, Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját, az RMDSZ-t képviselő Brassai Zsombor megyei elnököt és Peti András alpolgármestert, a városi szervezet vezetőjét, valamint Dávid László professzort, a Sapientia EMTE rektorát.
Az ünnepség ez alkalommal is a négy erdélyi egyház képviselőinek – Pap Noémi evangélikus, Ötvös József református, Nagy László unitárius lelkész, valamint Oláh Dénes római katolikus esperes – szolgálatával kezdődött, akik imát olvastak fel és áldást kértek a diákokra, tanárokra és az új egyetemi évre. Oláh Dénes római katolikus esperes arra biztatta a jelenlevőket, hogy népükben gondolkodó, népüket szolgáló, népüket rajongásig szerető orvosokká váljanak. Ötvös József vendéglátó lelkészként a befogadásról beszélt. Majd azokra gondolva, akik először jártak a Vártemplomban, az ott megtartott 1571-es országgyűlésről szólt, amelyen János Zsigmond erdélyi fejedelem jelenlétében megerősítették a tordai országgyűlésnek a vallásszabadságról szóló végzését egy olyan korban, amikor Európát a vallási türelmetlenség és annak következményei jellemezték. Történelmi példákon át jutott el annak hangsúlyozásáig, hogy Marosvásárhely fejlődésére milyen nagy hatással volt az a gesztus, hogy hetven évvel ezelőtt befogadta a magyar tannyelvű orvosi egyetemet. Az intézmény 1962-től befogadta a román hallgatókat és oktatókat, akik most a magyar fél önállóságát a törvényes előírások ellenére sem hajlandók biztosítani.
Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tanárok közösségének választott vezetője gratulált a diákoknak, hogy az orvosi hivatást választották, s az egyetemről szóló negatív híresztelések sem tántorították el őket attól, hogy tanulmányaik helyszíne a MOGYE legyen. Az erdélyi magyar közösség életképességét tükrözik a felvételi eredmények is, amelyek jobbak voltak, mint a múlt évben. A hallgatóknak sikerült tandíjas helyekre is bejutniuk – mondta Szabó professzor, aki nem hallgatta el a gondokat sem: a magyar oktatás háttérbe szorítására vonatkozó törekvéseket, a törvények figyelmen kívül hagyását és a nyílt történelemhamisítást. Ugyanakkor arra biztatta a "gólyákat", hogy jól használják ki az egyetemi éveket, hiszen a tanulás, a hivatásra való felkészülés mellett életük legszebb időszaka, ami a szerelmek, a párválasztás idejét is jelenti.
A magyar orvosi nyelv a megpróbáltatások és nehézségek ellenére Erdélyben túlélt 500 évet – utalt a Teleki Tékában őrzött, első, tudományos igénnyel megírt magyar nyelvű orvosi könyvre Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Az 1577-ben kiadott Ars Medica, az Egész orvosságról való könyv szerzője, Váradi Lencsés György már a maga korában is tisztában volt azzal, hogy a beteg embert az anyanyelvén lehet a legjobban gyógyítani. Megmaradásunkat szolgálja, hogy fiataljaink anyanyelvükön színvonalas iskolákban tanuljanak. Ezen intézmények között van a MOGYE, a magyar felsőoktatásnak az az intézménye, amely az egész nemzet s a magyar kormány számára is kiemelten fontos, s ezért a támogatására is számíthatnak. Bár 25 éve folyamatosan akadályozzák a működését, a nehézségek nem jelenthetik a küzdelemről való lemondást. Az egyetem vezetőségének meg kellene értenie, hogy a magyar nyelvű képzés nem ellenük van, s az egymás elleni csörték nem erősítik, hanem gyengítik az egyetemet, amely éppen a magyar nyelvű képzés által lesz gazdagabb.
A főkonzul szólt a végzősökhöz is, akiknek büszkék kell lenniük, és erőt kell meríteniük a múltból, és a megszerzett magasabb tudásból, bárhol is legyenek a világon, vissza kell adni a szülőföldnek is.
Az elsőéveseknek gratulált a felvételi vizsgán elért jó eredményekhez Tubák Nimród, az MMDSZ, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, aki komoly tanulásra, felelős döntések meghozatalára biztatta diáktársait. Az a fontos, hogy ki mivé nő fel, nem az, hogy minek születik. Meg kell élni a pillanat súlyát és komolyan dolgozni a kitűzött célok eléréséért – hangzott el többek között Pál Jakab Ádám elsőéves hallgató beszédében.
Les Zoltán egyetemi lelkész az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének a gondolatait tolmácsolta. Kató Béla Marosvásárhely egykori híres orvosának a példájával biztatta a hallgatókat. Az 1800-as években élt Gecse Dániel nyugat-európai tapasztalatokkal bővített budapesti tanulmányai után a szülőföldjére, Marosvásárhelyre visszatérve kamatoztatta tudását, felvállalta a szegények gyógyítását is és a gyógyítás célját szolgáló emberbaráti alapítványt hozott létre. A nemzet jövőjét meghatározó keresztyén értelmiségiek képzésében nyújt segítséget az Erdélyi Református Egyházkerület a 2015-ben alapított Gecse Dániel Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiummal, amely az idei ősztől hirdetett felvételit az elsőéves hallgatók számára – hangzott el a beszédben.
Sipos Emese egyetemi tanár a gyógyszerészeti kar magyar oktatói közösségét képviselve gratulált az elsőéveseknek, és kifejezte reményét, hogy eljön az idő, amikor nem egy esős este, hanem fényes délelőtt az egyetem felújított termében valóban örömünnep lesz az új tanév megnyitása.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. október 5.
Elfogadhatatlan a fenyegetés
Felháborít, amikor arról értesülök, hogy az oktatásügyben nacionalista éllel félemlít meg diákot a tanár. Az idei tanév kezdetén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatóitól értesültem, hogy a gyakorlati órát tartó túlbuzgó többségi tanársegéd úgy akarta felsőbbrendűségi érzését hangsúlyozni, hogy jól megfenyegette a vegyes csoportban levő magyar hallgatókat: majd meglátják, mi lesz, ha kiderül, hogy nem ismerik elég jól a román nyelvet.
Szép kis fogadtatás, ami élesebb megvilágításba helyezi az egyetem vezetőségének az elzárkózását attól, hogy a magyar tagozat törvény biztosította önállósága érvényesüljön. Azzal ugyanis együtt járna, hogy a magyar tagozaton belül kialakított csoportokban elsősorban anyanyelven (és mellette a román szaknyelvvel is megismerkedve) folyjon a hallgatók gyakorlati képzése. Ezt a közoktatási törvényben megfogalmazott előírást a MOGYE-n továbbra is semmibe veszik, miközben az újabb nemzetközi elismeréseket szerző kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen már régen életbe ültették, és nem halt bele senki.
A mi multikulturálisnak becézett egyetemünkön azonban teret kell biztosítani az öntelt gyakornokoknak, tanársegédeknek, hogy hangot adjanak a magyar hallgatók iránti ellenszenvüknek. Holott oktatókként tudniuk kellene: ha az elsőéves székelyföldi diákok nyelvtudása nem üti meg az elvárt mércét, az elsősorban a román oktatásügy csődjét jelzi, nem a hallgatóét, akinek nyelvjárási vagy régies szövegekkel tömik éveken át a fejét, ahelyett, hogy a mai beszélt nyelv használatára tanítanák. Az EU területéről érkezett hallgatóknak pedig, akik valamilyen szintű románnyelv-tudás birtokában felvételiztek a magyar tagozatra, időt és lehetőséget kellene biztosítani ahhoz, hogy az orvosi szaknyelvet elsajátítsák, ami nem tartozik a román nyelv középszintű ismeretét jelentő szókincshez, amiből nyelvvizsgát tettek.
Mind a hallgatók, mind a nemzeti türelmetlenségről tanúbizonyságot tevő tanársegédek idegrendszerét meg lehetne kímélni, ha ez utóbbiak színromán diákokból álló csoportokkal dolgoznának. Ahol nem nyelvtudásuk hiányosságai miatt, hanem inkább azzal tartanák sakkban a hallgatókat, hogy nincs esélyük az átmenő jegyre azoknak, aki nem tanulják meg az anatómiát, s azon belül például a 92 halántékcsont nevét. Amit nem is lehetne rossz néven venni tőlük, hisz az a feladatuk, hogy a gyakorlatban is elmélyítsék az elméleti órán hallott ismereteket.
A napokban olvastam azt a könyvet, amelyben az egyetemet magyarul végzett utolsó évfolyam tagjai vallanak arról, hogy a hatvanas években miképpen álltak helyt az elmaradt moldvai vagy olténiai falvakban. Egytől egyig arról számoltak be, hogy általános elismerés övezte munkájukat, függetlenül attól, hogy milyen szinten beszélték a román nyelvet. Manapság, amikor szinte kizárt a lehetősége annak, hogy az egynyelvűvé váló marosvásárhelyi klinikák többségén a MOGYE frissen végzett orvosai állást találjanak, még fölöslegesebb az aggodalom, és elfogadhatatlan a fenyegetés.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. október 29.
Könyvek és hiányzó fényképek
Szakkönyvek vására várja az érdeklődőket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem folyosóján az idei évfordulós ünnepségsorozat keretében. A Bookfest címet viselő vásáron jelen van az egyetem saját kiadója, az University Press, amely román és magyar nyelvű szakkönyveket kínál az érdeklődőknek. Meg lehet vásárolni az egyetemi felvételire szükséges tananyagot tartalmazó anatómia- és kémiakönyvet is.
A könyvünnepen jelen van a Petru Maior Egyetem kiadója, valamint az orvosi szakkönyveket megjelentető FarmaMedia és a Studium Alapítvány kiadója is.
A FarmaMedia 35 címmel szerepel, főleg német nyelvből fordított hasznos zsebkönyvekkel, családorvosoknak szóló román nyelvű szakkönyvekkel és az egyetem magyar oktatóinak az Erdélyi Múzeum Egyesület által kiadott orvosi szakkönyveivel – tájékoztatott Székely László, aki hozzátette, hogy az EKG-ról szóló zsebkönyv örvendett a legnagyobb érdeklődésnek.
A Studium Alapítvány standján a szív- és érrendszeri, valamint a központi idegrendszeri betegségek gyógyszertanáról szóló könyvek fogytak tegnap a legjobban, valamint a rögzített fogpótlásokról szóló szakkönyv, a Gyermeksebészeti útmutató és az orvosoknak írt angol nyelvkönyvet vásárolták a hallgatók – sorolta Vészi Bernadette. A kiállított könyvekkel a Studium – Prospero Alapítvány szakkönyvtárát is népszerűsítik egyben, az alapítvány ugyanis azzal az egyezséggel járult hozzá az egyetem akkeditációjához, hogy könyvállományát a hallgatók rendelkezésére bocsátotta – egészítette ki a mondottakat Vass Levente, az alapítvány igazgatója.
Elhallgatott történelem
A MOGYE frissen felújított előcsarnokában sajnos továbbra is ott látható a történelmi valóságot elferdítő emléktábla, amely Mihály királynak tulajdonítja a mai egyetem alapítását. Az első emeleti folyosón rendezett régifénykép-kiállítás, az Old UMF az egyetem múltjának történelmi hűségre törekvő bemutatása helyett a célzatos elhallgatást választotta. A nem román vonatkozású tényekről egy szó sem esik, a képek zömét az egykori alreáliskola épületébe az impériumváltást követően beköltözött Mihai Viteazul Katonai Líceum fekete-fehér képei teszik ki. Arról nem értesülhetnek a hallgatók, hogy dr. Bernády György polgármestersége idején (a városi törvényhatóság által a magyar hadügyminisztérium rendelkezésére bocsátott területen) a Kosárdombon emelt épületbe 1908-tól a Kismartonból áthelyezett császári, királyi alreáliskola költözött be. Az intézmény olyan nagy becsben állt, hogy az odáig vezető utat Bernády György a menhelytől kezdődően sárga téglával köveztette ki. A kadétiskola 1918-ban hagyta el az épületet, amely 1919-ig üresen állt, majd ingyenes orvosi rendelőként működött, ahol Osváth Kálmán orvos-író, a Zord Idő című folyóirat szerkesztője szegény sorsú betegeket gyógyított, ahogy az Sebestyén Mihály lapunkban közölt írásában olvasható (Néhány szó a kadétiskoláról, Színes Világ, 2011. IV. 15.).
Az épületbe 1919 szeptemberében I. Ferdinánd román király rendelete alapján költözött be a román katonai líceum, amely felvette Mihai Viteazul nevét. Az 1941-ig tartó időszakról gazdag képanyagot láthatunk, az 1941–45 közöttiről viszont semmit. Ekkor ugyanis a Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola működött az épületben. Ezekről Vécsey László az iskola történetét képekkel is bemutató részletes könyvet írt, ami 1998-ban jelent meg Tatabányán. A szóban forgó éveket a nagyszabású építkezés (1.660.000 pengő értékben) jellemezte: szaktantermek, istállók, fedett és nyitott lovarda, vívóterem, gépjárműszínek, tiszti étkezde, lakások, utak, kerítések épültek. Kicserélték a vezetékeket, bebútorozták az üresen maradt épületet, központi fűtést szereltek, s tiszti étkezdének megvásárolták a Székely kioszkot, amelynek képét kiállították. A katonák kiköltözése után a Mihály király rendelete alapján létrejött kolozsvári magyar tannyelvű orvosi egyetem vette birtokába az épületet, amelyet az új céloknak megfelelően kellett átalakítani. Ha az egyetem vezetősége a történelmi hűségre törekedett volna, ami nem szégyen, csak egyeseknek kellemetlen, egy felhívás nyomán valószínű sokan segítették volna korhű fotókkal az említett időszakról is a szervezőket.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. november 11.
Fehér Holló-könyvbemutató
Toronyba zárt anyanyelvünk
Ez a címe Szucher Ervin újságíró dokumentumriport-kötetének, amelyet november 9-én mutattak be a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Világhírnév Kiadó Fehér Holló sorozatában a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem, valamint a Juventus Kiadó gondozásában megjelent kötet 25 szórványriportjában 50 településről esik szó. Elmondása szerint a szerző hídnak szánta a kötetet az Erdélyben és az Erdélyen kívüli területeken élő szórványmagyarok között, akik még beszélik vagy már nem beszélik anyanyelvüket, de magyarságukhoz továbbra is ragaszkodnak. A kötet a Végvárak omladozó falai sorozat első része, amelyet újabbak követnek majd.
A szórványban élő magyarokat kereste fel az évek során a szerző, keresztül-kasul járva az országot, hogy "kivételes érzékenységgel" bemutassa életüket, érzéseiket, gondolataikat.
A szórványriportok megjelentetését felkaroló Fehér Holló sorozatról Szabó Csaba, a Világhírnév Kiadó vezetője beszélt. Értékelte a szerző témaválasztását, íráskészségét, majd megjegyezte, hogy túlságosan pesszimistának tartja a riportok kicsengését.
Különös, kegyetlen, igaz könyv ez a Csángóföldön, Vâlcea, Mehédia, Krassó-Szörény megyében, Dobrudzsában, Óradnán, az enyedi szórványban, a Mezőségen, Veres-patakon, Székelykocsárdon, Moldvában stb. élő magyarokról – sorolta a helyszíneket Kelemen Ferenc rádiós újságíró, a kötet méltója. Megrázó és döbbenetes élmény volt számára a riportokat egy helyen olvasni. A szórványlétről szóló gazdag információs anyag, a beszélő címek miatt a nagyközönség mellett a fiatal újságíróknak is ajánlotta a gazdagon illusztrált kötetet. Értékelte továbbá a szerző hozzáértését, amivel meg tudta nyitni beszélgetőtársai lelkét, hogy elmondják mindazt, ami "nem normális", de valós. Végül az előszót jegyző Csinta Samutól olvasott fel egy idézetet, aki szerint "…Szucher Ervin egy pillanatnyi időre sem engedi szőnyeg alá söpörni a probléma lényegét: az erdélyi szórvány a maga klasszikus léptékében elveszett. Pengeéles kórképet kapunk arról, hogy a megváltozott történelmi és társadalmi körülmények már a túléléshez szükséges elemek egyikét sem biztosítják".
Nem könnyű optimistának lenni, amikor azt látjuk, hogy az erdélyi magyarság békeidőben veszített el egymillió embert – utalt a szerző Szabó Csaba korábbi megjegyzésére, majd köszönetet mondott az előtte szólóknak, akik szórványriportjainak a kiadására biztatták. Kezdetben a kíváncsiság vezérelte, később szakmai kihívásnak érezte, ma már hivatásnak tartja a szórványtémák iránti vonzódását – osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Fő támogatója a Krónika című lap és annak főszerkesztői voltak, továbbá az olvasók visszajelzése, ami megerősítette abban, hogy nem a jelentéktelen aktuális események, hanem a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó írások találnak nagyobb visszhangra a közönség körében.
Egyformán kedves volt számára a Trianon által elszakított magyarság és a gazdasági okokból önként román vidéket választó szórvány-magyarok életébe betekinteni, akik közül egyesek, ha nem is beszélik anyanyelvüket, de oszlopos tagjai történelmi egyházainknak. Jobban kellene figyeljenek rájuk a művelődési és a politikai élet képviselői, s ne csak a választások előtt keressék fel azokat, akik az RMSZ biztos szavazótáborát képezik – hangsúlyozta Szucher Ervin. Beolvadásukat visszafordíthatatlan folyamatnak érzi, és véleménye szerint az oda vezető időt kellene elviselhetőbbé tenni azzal, hogy baráti jobbot nyújt, elbeszélget velük bárki, aki arra jár –, majd utalt arra, hogy számunkra is mennyire fontos volt az anyaországiak érdeklődése a rendszerváltás előtti években
A könyvbemutató hangulatát meghatározta Mende Gaby színművésznő fellépése, aki Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versét adta elő átütő erővel és Szucher Ágnes Bernadett mesteris színészhallgató szavalata, aki Gyurcsó István felvidéki költő Az unokák megszületnek című versét tolmácsolta. A rendezvényen a marosszentgyörgyi Szabó házaspár zenélt.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2015. november 23.
Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson
Négy évtizedet felölelő kutatómunka nyomán jelentek meg 1994–99 között dr. Balázs Lajos egyetemi docensnek, néprajzkutatónak a székelyföldi nagyközség Csíkszentdomokos átmeneti, sorsfordító szokásait – a születést, a lakodalmat és a halált – bemutató szokásmonográfiái, amelyek az egyetemes magyar néprajz és magyarságtudomány meghatározó munkái – hangzott el Sarány István ajánlójában a marosvásárhelyi könyvvásáron tartott bemutatón.
A szóban forgó kötetetek megjelenését követően a szerző további kutatásai során leszűrt következtetésekkel egészítette ki a monográfiákat, köztük a halál lelki hátteréről, szokásvilágáról, rítusairól szólót is. A kibővített kötettel –Sorsfordulások rítusai a székelymagyaroknál, Menj ki én lelkem a testből –, amely a Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg, a könyvvásáron találkozhatott a közönség.
A sorozat a paraszti kultúra és világszemlélet csaknem minden élethelyzetben megnyilvánuló fegyelmét, körkörösen összeálló rendszerét, más szóval a közösségi fennmaradás és működőképesség féltett törvényét, titkát tükrözi – hangsúlyozta Sarány István. A címben szereplő mondat – Menj ki én lelkem a testből! – a távozni induló lélek és a maradó test élet-halál kapujában állásának pillanatát ragadja meg. Ezt a felszólítást a haldokló embert "megkerítő" asszony mondja a távozó nevében, aki még nem halott, de már nem is élő.
A csíkszentdomokosi elmúlásról és temetkezésről szóló könyv három nagy fejezetből áll. Az első az úgynevezett elválasztó, a második az eltávolító rítusokról szó, majd a beavató, beépítő rítusokat tartalmazó harmadik fejezet zárja a ciklust. Balázs Lajos külön fejezetben írja le az öngyilkosok halálát és temetését, egy másik fejezet az elmúlás és temetés hiedelemvilágát ismerteti. A kötet végén angol és román nyelvű összefoglalót s a tájszavak magyarázatát találja az olvasó – hangzott el az ajánlásban.
A bemutatón a kötetben megjelenő vallomásokat kivetítve a szerző számolt be arról, hogy egy hagyományőrző, katolikus vallású székely magyar közösségben hogyan történik a halálra való rejtett ráhangolódás és a végórában a "testközpontú törődés hogyan válik lélekközpontúvá". A kettő közötti átmeneti időszakban az életére visszatekintő s Isten ítélőszéke elé készülő ember vívódását ismerhetjük meg, amelynek végkifejlete a gyónás.
A domokosi parasztember halála előtt kibékül haragosaival és megbékél Istennel. Vannak egyének, akiknek ez természetes, másoknak nem könnyű feladat, kiváltképpen annak, aki élete során nem vagy csak nagyon ritkán járt templomba, esetleg "kommonista" volt. Mivel a legtöbb esetben a gyónás a halál bekövetkeztének a bizonyosságát is jelzi, a súlyos beteg ember a lappangó halogatás szándékával szeretné elodázni. Érdekes végigkövetni azt is, hogy a hozzátartozók milyen leleményes módszerekkel próbálják rávenni a megnyugvást jelentő gyónásra a haldoklót, ugyanis a "szertartás elmaradásának súlyát" a családnak kell viselnie.
"Há ott van Márton Dani. Hiába, hogy a bátyja püspök volt, de Dani bá nem szeretett imádkozni. S akkor, amikor láttuk, hogy haldoklófélben van, kimentem a kicsi paphoz, s mondom neki, tisztelendő úr, jöjjön bé, s valahogy vegye rá, hogy gyónjék meg. S azt mondja: de hogy? S mondom, úgy, hogy hojzon bé egy negyedes pálinkát, s egy kicsit beszélgessen el vele, de ne mondja, hogy hát gyóntatni jött, mert akkor biztos, hogy nem fog meggyónni. Szóval az ilyent így kell megközelíteni. Aztán béhozta a pálinkát, beszélgettek, s Dani bá meggyónt."
Gyónás után a haldoklók általában megcsendesültek, megnyugodtak, elaludtak, s az utolsó kenetet is feladhatta a pap.
A gyónással kapcsolatos szokások mellett a haldoklóval, a halállal kapcsolatos egyéb rítusokról is bőven olvashatunk a könyvben.
A kötet azt igazolja, hogy a XX. század végén és a XXI. század kezdetén Csíkszentdomokoson az elmúlás otthon, családi környezetben, az egymásra figyelés és az egymással törődés légkörében zajlik, "az emberi gondolkodásba és lelkivilágba mélyen beivódott és működő halálkultúra rendszerében". Az összegyűjtött vallomásokból kiderül a halállal való alku az életért, a ki nem mondott vagy a nyílt halálfélelem, a haldoklóban és a hozzátartozókban kialakuló feszültség, amit a hagyományosan közvetített eszközökkel, rítusokkal kezelnek. A szent és a profán az élet utolsó óráinak vívódásában is éppen úgy ütközik, simul egymásba, mint az egész élet során. Az Istennel való megbékélés, a gyónás a lét egy szakaszának lélekben és mentálisan történő lezárása, azért, hogy "tiszta lappal" kezdődhessen a következő, idézi Eliadét a szerző. Balázs Lajos szerint "…az Istennel való kibékülés szentdomokosi hagyománya az egyetemes műveltség igen ősi reflexe".
Kár, hogy a halálról, meghalásról szóló érdekes és értékes könyv ismertetőinek szavát időnként elnyomta a színház nagytermében ujjongó, tapsoló gyermekközönség tetszésnyilvánítása, s mindkét félnek kellemetlen volt, hogy a teremből kisgyermekekkel ki-be járó szülők a beszélők előtt haladtak el.
Bodolai Gyöngyi