udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 331 találat lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 331-331

Névmutató: Brassai Zsombor

2015. április 27.

Gyöngykoszorú- találkozó Erdőcsinádon
A virágzó természet és a népviseletek színkavalkádjában, gyönyörű tavaszi napon Erdőcsinádon XXII. alkalommal tartották meg a Gyöngykoszorú népzene- és néptánc- találkozót. Aki lelke felüdítésére kívánkozott, nem kívánhatott volna jobb programot, mint a több száz népviseletbe öltözött gyermek és fiatal látványában megmártózni, akik zsigereinkben hordozott népi kultúránkat, őseink táncát és zenéjét hívták elő és elevenítették meg.
A fiatalok – szívünk, lelkünk díszei
A szokáshoz híven a falu központjában gyülekeztek a csoportok, hogy aztán énekszóval, Miholcsa József huszárait követve megkerüljék a falu központját. A rendezvény nyitánya szemet gyönyörködtető, hiszen ekkor valamennyien együtt vannak, egymást követve vonulnak az együttesek. A szemlélőnek nem maradt más, mint leolvasni a helységtáblákat, s beazonosítani a vidék népviseletét. És persze megcsodálni a több mint hétszáz magyar gyermeket, a mieinket.
A felvonulást követően Csanád vezér mellszobra körül köszöntések és ökumenikus istentisztelet következett, melyet a házigazda szerepét betöltő Bálint Csaba erdőcsinádi lelkipásztor a 150. zsoltárral indított. Dicsérjétek az Urat!... Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával, dicsérjétek csengő cintányérral! – hangzott a biztatás. Majd köszönetek hangzottak el, elsősorban a megújult művelődési házért mondott köszönetet a lelkész, hiszen az idei rendezvényt már sokkal szebb hajlékban szervezhették meg. Köszönetet fogalmaztak meg Gernyeszeg község polgármesteri hivatalának, Kolcsár Gyula polgármesternek, a Marosszéki Kulturális Egyesületnek, Fazekas Jánosnak, Füzesi Albertnek, az EMKE-nek és Kilyén Ilkának, Szász Róbert tánctanárnak és a sok támogatónak, a számtalan helybélinek, református egyháztagnak, akik szívügyüknek és Erdőcsinád elmaradhatatlan kulturális rendezvényének tekintik az eseményt.
– Szívünk, lelkünk díszei ezek a gyermekek és fiatalok! Örülünk, hogy együtt lehetünk a XXII. Gyöngykoszorú találkozón, de meg kell emlékeznünk Szabó György Pálról és Éváról, akik elindították ezt a mozgalmat, s akik már nem lehetnek közöttünk. Becsüljük úgy a néptáncot és a népdalt, ahogyan ők tették! – mondta a lelkipásztor.
Lukácsi Szilamér, Erdőcsinád volt református lelkésze, a Gyöngykoszorú- találkozók hűséges szervezője megköszönte, hogy utódja tovább viszi a fáklyát, hálás Csinád templomos népének, hogy az ügy mellé állnak. – Ez a mi sorsunk, vállalnunk kell a többletmunkát, hogy hagyományainkat átörökítsük a következő nemzedéknek. Az a nemzedék, amellyel a szervezést kezdtük, kicserélődött, utódaik vették át a munkát – fogalmazott a lelkipásztor.
A székelykáli unitárius, a marosjárai katolikus lelkész szavai is hagyományaink további ápolására buzdítottak.
Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok!
– Tetszett, hogy a felvonuláson végig énekeltetek! Isteni adomány birtokosai vagytok. Énekelni, táncolni tudtok. Átvettétek ezt a tudást, és gyermekeiteknek tovább fogjátok adni – mondta Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Maros megyei elnöke, majd elmondta, hogy egy Magyarországról idelátogató fiatal kirándulni ment az erdélyiekkel, akik végig énekeltek a buszban. A nap végén megkérdezték tőle, hogy mi tetszett legjobban. Azt felelte, hogy az éneklés, ami Marosvásárhelytől Kolozsvárig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig  "nem fogyott el", annyi népdalt ismernek az erdélyi ifjak. S hogy minden gyermek, fiatal egyenként érezze személye fontosságát és súlyát ebben a nagy közösségben, a művésznővel együtt mondták el: büszke vagyok, hogy magyar vagyok! Hogy magyar táncot táncolok! Hogy magyar népdalt éneklek! S hogy ez valóban így van, bizonyította a hangerő és a taps. A török szokásból merített "minta" mindennapos, a gyerekek ezzel kezdik az iskolanapot. Mi elfelejtjük hangsúlyosan tudatosítani gyermekeinkben, hogy legyenek büszkék magyarságukra.
Új táborközpont lesz Csinádon
A köszöntések sorában Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke elmondta, hogy a Gyöngykoszorú napja tökéletes összhang természet és a népviseletbe öltözött fiatalok között, s ahogy a természet örök, az lesz a magyar nemzet is. Az elnök elmondta, hogy Erdőcsinádon a régi hagyományt felelevenítve egy táborközpontot szeretnének létrehozni, amihez a magyar kormány támogatását kérték. Erre azért van szükség, hogy a népi kultúra jegyében egy évben ne csak egyszer teljen meg a falu, hanem folyamatosan legyenek rendezvények. Remélik, hogy ez megvalósul, s a régi helyére épülő táborközpont a magyar kultúra ápolásának helyszíne lesz.
– Fontos megmutatni a kultúránkat, fontos nekünk, hogy a gyermekekben, fiatalokban megerősítsük az összetartozás érzését. Ezért vállaljuk a református egyházzal közösen ezt a korántsem könnyű munkát – fogalmazott Kolcsár Gyula polgármester.
A rendezvény nyitóeseménye a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
22 néptáncegyüttes lépett színpadra
A művelődési házban egész délután és egész este folyt a tánc. Huszonkét együttes lépett fel. Elsőként a helyiek Árvácska néptánccsoportját láthatta a népes közönség. Következtek: a gernyeszegi Szőlőfürt, a búzásbesenyői és vajdaszentiványi hagyományőrzők, a marosvásárhelyi Csillagfény, a marosfelfalui Bíborka, a mező-bándi Csipkebogyó, a gyulakutai Szivárvány, a backamadarasi Kincses, a marossárpataki néptánccsoport, a gernyeszegi Nefelejcs roma csoport, a holtmarosi néptánccsoport, a szászrégeni Rügyecskék, a mezőmadarasi Árvalányhaj kis és nagy csoportja, a nyárádszeredai Apró Bekecs, majd a Kis Bekecs, a körtvélyfáji Bokréta, a székelykáli néptáncegyüttes, a magyarói Csurgó, a Napsugár nagy és középcsoportja, a huszadik alkalommal részt vevő soproni Pendelyes néptánc-együttes. A fellépők sorát a Maros Művészegyüttes zárta.
Ezt követően táncházban szórakozhattak vendégek és helybeliek egyaránt.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. április 28.

Elűzetés
Az RMDSZ kolozsvári kongresszusán elhangzott felszólalásában a szövetség Maros megyei elnöke többek között azt fejtegette, mennyire rossz üzenettel bír a város magyarsága számára, ha Marosvásárhelyt frontvárosként emlegetik.
Nem vitás: egy közösség közérzete szempontjából nem idilli ez az állapot, ettől azonban a tények még nem változnak. Mint ahogy vélhetően a Brassai Zsombor véleménye sem igen változott azóta, hogy két évvel ezelőtt arra intett: márpedig Marosvásárhely frontváros.
Sajnos nincs ezen mit tagadni, cáfolni, elvégre nem mi tettük azzá. Számos más erdélyi településhez hasonlóan az egykori Székelyvásárhely „meghódítását” első számú prioritásai közé emelte a román kommunista államhatalom, amelynek a szisztematikus betelepítéssel sikerült felborítania a város etnikai arányait.
Miközben 1966-ban Marosvásárhely lakosságának 70 százaléka magyar volt, a közösség számaránya 1992-re 51, napjainkra pedig 44 százalékra apadt. Ezt a célt szolgálta a fekete március kiprovokálása is, amelyről 25 év távlatából tudjuk, a hatalma átmentésén igyekvő titkosszolgálat és a bukaresti posztkommunisták koprodukciója volt, és amelynek főszereplői adott pillanatban a Zsil-völgyi bányászok Marosvásárhelyre vezénylését fontolgatták.
Mivel a román lakosság mesterséges felduzzasztását célzó betelepítési politika napjainkban nyíltan nem folytatható, a stratégia megváltozott, ma már a cél az, hogy a magyarok önszántukból hagyják el a várost. A megyeszékhely vezetősége minden eszközt megragad a kisebbségben élő közösség komfortérzetének lerombolására, elsősorban a nyelvi jogok érvényesítése terén akadályozva a magyar törekvéseket.
Ennek a folyamatnak a szerves része a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tanúsított álláspont is, amelynek révén Marosvásárhely kísértetiesen hasonlít a Funar-korszak Kolozsvárjára, amelyben szintén nem érezték otthon magukat a magyarok.
Ezeknek a nyilvánvaló törekvéseknek az ellensúlyozása a fekete március idején felmutatott összefogást igényel a magyar politikai és társadalmi szervezetek részéről, csakis így remélhető ugyanis, hogy a közösség kitart, az elvándorlást ösztönző politika pedig nem jár sikerrel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2015. április 29.

Összegyűltek a támogató aláírások
Mindhárom, az előválasztáson a polgármester-jelöltségért induló jelöltnek összegyűltek a támogatói aláírásai. Közben Brassai Zsombor megerősítette szerkesztőségünknek, lehetséges, hogy elhalasztják az előválasztásokat.
Soós Zoltán, aki elsőnek gyűjtötte össze a szükséges aláírásokat, sajnálatosnak tartja, hogy bizonyos hírforrások az RMDSZ helyi vagy országos vezetősége által a személyével kapcsolatosan megfogalmazott esetleges fenntartásokról számoltak be. Ezeknek nincs köze a valósághoz; a szövetség támogatását Brassai Zsombor megyei elnök is megerősítette. „Az RMDSZ nem fogja becsapni választóit, megismételve a Csegzi Sándor vagy a Vass Levente jelölése kapcsán kialakult helyzetet, ami a szervezet térvesztéséhez vezetett, valamint azokhoz a vádakhoz, melyek szerint eladták a választást. Úgy gondolom, hogy pont a személyem garancia arra, hogy ez nem fog megtörténni” – jelentette ki Soós, utalva az RMDSZ utóbbi két polgármester-jelölésére.
Soós Zoltán kitért a felekezeti hovatartozása miatt elhangzott vádaskodásokra is. „A rágalmaknak semmi köze mindahhoz, amit a keresztény egyház és a személyem képvisel. Ezért messzemenően elhatárolódom minden olyan gyűlöletbeszédtől, ami ezzel kapcsolatos. Számomra a Hit Gyülekezete keresztény értékrendet jelent. Az első fontos érték, amit felvállalok a hiten keresztül az elsősorban a család, hiszen ötödik gyermekünk születését várjuk ez év júliusában” – válaszolt mindazoknak, akik vallási hovatartozása miatt kezdték ki, vagy – a világhálón, a névtelenség leple alatt – tettek epés megjegyzéseket.
Portik konstruktív kampányra készül
Portik Vilmos, a néppárt Maros megyei elnöke 1500 aláírást gyűjtött össze,  és most készül a konstruktív és programalkotó kampányidőszakra – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján, ahol elmondta, az etnikai kérdések mellett olyanokra is nagy figyelmet akar fordítani, amelyek az életminőség javítására vonatkoznak. Például a vegyipari kombináttal kapcsolatosan egy világos és vállalható tervet kell kigondolni, ezenkívül egy család-barát Marosvásárhelyben gondolkodik. A tervek között szerepel az is, hogy Marosvásárhely, mint egyetemi város, az eddiginél jobban vonja be a város fejlesztésébe a tudományos kutatásokat, és nem utolsósorban azt is szeretné elérni, ha a közeljövőben kialakulna a vállalkozóbarát Vásárhely.
Barabás Miklós telefonon erősítette meg, hogy sikerült összegyűjtenie az előválasztáson való részvételhez szükséges támogató aláírásokat.
Őszre halasztanának
Nem kizárt, hogy a május 31-re kiírt előválasztást az ősszel szervezzék meg – erősítette meg szerkesztőségünknek Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke. A kérdésről azonban nem ő és nem pártja, hanem az a grémium határoz, amely eldöntötte, hogy Marosvásárhely közös magyar polgármesterjelötjének a kiválasztására szükség van az összefogásra. Az esetleges többhónapos halasztás kérdése annak kapcsán merült fel, hogy mostanáig nagyon kevés, mintegy 2500 marosvásárhelyi lakos regisztrált az előválasztásra. „Tekintettel arra, hogy egy erős, ütőképes politikai összefogást szeretnénk kovácsolni, felmerült, hogy az eredetileg május végére időzített előválasztást egy későbbi időpontra kell áthelyezni. Így több idő jutna a lakosság tájékoztatására. Az előválasztásnak ugyanis az a célja, hogy a lakosság dönthessen arról, ki legyen a magyar közösség polgármesterjelöltje a jövő évi helyhatósági választáson” – nyilatkozta portálunknak Brassai, aki szerint október közepe lehet az előválasztás új időpontja.
Újabb kérés a tüntetésre
A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése során a helyi rendőrség részéről tapasztalt túlkapások ellen szeretne tüntetést szervezni a néppárt, de a jóváhagyást a polgármesteri hivatal csak abban az esetben adja meg, ha azt a városi Ligetben szervezik meg. „Azt nem fogadtuk el és újból kérvényeztük a Színház téren, vagy a főtéren a Virágóránál, de a városháza ebbe sem egyezett bele” – mondta Jakab István, a párt helyi elnöke, aki azt a magyarázatot kapta, hogy a hivatal elvből nem engedélyez semmilyen tiltakozást a város központjában. Ezt a magyarázatot nem fogadja el a néppárt, ezért szerdán újabb kérvényt nyújtottak be a polgármesteri hivatalba, amelyben konkrétan azt kérik, válaszoljon igennel vagy nemmel a városháza, amely úgy tűnik, az egykori zárt város színvonalán rekedt. A történtekkel kapcsolatosan a néppárt az államelnöki hivatalt is tájékoztatja fogja, egy olyan térképet juttat el, amelyen az etnikumközi feszültségkeltés helyszíneit jelöli meg. A kétnyelvűség, amely 2015-ben nem szabadna téma legyen, máshol értéket jelent, itt pedig akadályba ütközik – hangzott el.
Antal Erika 
Székelyhon.ro

2015. április 29.

Kérdőre vonták a civilek Soós Zoltánt
Durvulni kezd a marosvásárhelyi előválasztási kampány. A független Barabás Miklós mögött álló civilek egy kérdőre vonó nyílt levelet fogalmaztak meg Soós Zoltán, RMDSZ-es jelöltnek, amelyben az utcanévtáblák ügyében többek között hazugsággal vádolják a városi tanácsost.
A marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák közbeszerzése nem most, mint ahogy az RMDSZ-frakció tagjai mondták, hanem fél évvel ezelőtt indult; az RMDSZ-es tanácsosok érdeklődésének hiánya és a politikai háttértárgyalások elmaradása miatt, a városháza munkatársai viszont leállították – mindezt a Barabás Miklós kampányát támogató Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű csoport tagjai állítják. Szerintük a kétnyelvű utcanévtáblák ügye el sem indult volna és nem is tartana jelenleg ott, ahol tart, ha az RMDSZ városi tanácsosai – akik között található Soós Zoltán is – számára fontosak lennének a magyar közösség anyanyelvhasználati jogai.
 „Folyamatosan azt nyilatkozza a médiában, hogy a kétnyelvű utcanévtábla ügy megoldódott és elindult a közbeszerzés. Ezt a hamis félinformációt már a tavaly óta ismerjük, ezzel ámította a város magyar közösségét kollégája, Peti András, Claudiu Maior, most pedig ön, aki úgy döntött, hogy a város polgármesteri székét szeretné megszerezni, és tovább hazudik a város magyar lakosságának” – olvasható a Soóst vádoló nyílt levélben.
A magát gerillacsoportnak nevező civil társulás az RMDSZ-es képviselők által meghirdetett tanácsi bojkottot is elfogadhatatlan tartja. „Egy magát erősnek tartó, politikai színtéren is jelen levő érdekvédelmi szervezetnek nincs más eszköze a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében, csak a bojkott? Nem az RMDSZ-frakció a legnagyobb politikai csoport a városi tanácsban? Nincs magyar alpolgármester? Önök még nem is ültek le eddig tárgyalni a román féllel, ezt Claudiu Maior alpolgármester jelezte nekünk a megbeszéléseinken” – vetik a szövetség önkormányzati képviselőjének és egyben polgármesterjelöltjének a szemére. „Miért állítja azt, hogy minden jogi akadály elhárult a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében, és létezik törvényes keret. Mégis amikor kollégája, Peti András 2012 októberében a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében benyújtott egy tanácsi határozat-tervezetetet, azt elég határozottan elutasította a városi tanács. Ön is ott volt, nem emlékszik?” – vonják kérdőre a civilek Soós Zoltánt.
A Barabás mögött álló csoport tagjai szerint Soósnak 2014 novembere óta számtalan esetben esélye lett volna foglalkozni a táblák ügyével, azonban egyetlen egyszer sem tette. „Hol volt ön eddig, hiszen karrierpolitikusként már hosszú évek óta az RMDSZ támogatását élvezi, a Megyei Múzeum vezetőjeként,  RMDSZ-es tanácsosként miért nem tette soha szóvá a kétnyelvű utcanévtáblák hiányát? Most miért vált ennyire sürgetővé?” – szögezik neki a kérdést. A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) keretében működő csoport ugyanakkor felkéri Soóst és kollégáit, hogy „hagyják végre abba a hamis politikai nyilatkozattételeket és a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében tegyenek konkrét lépéseket – amelyeket az elmúlt tizenhárom évben nem voltak hajlandók meglépni”. 
A nyílt levél címzettje sajnálatosnak tartja, hogy egy csoportosulás – mellyel az utcanévtáblák ügyében az RMDSZ együttműködött – ilyen szintre képes süllyeszteni az előválasztási kampányt. Soós Zoltán szerint éppen a levélírók azok, akik félretájékoztatnak, amikor azt állítják, hogy a közbeszerzési folyamat nem a héten, hanem már a tavaly ősszel indult be. Fél évvel ezelőtt csak a feladatfüzet összeállítása szerepelt a városháza napirendjén, emlékeztetett az RMDSZ helyi tanácsosa. Soós azt is tisztázni kívánta, hogy a frakcióban mindenkinek megvan a maga területe, amivel foglalkozik. „Az enyém az épített örökség védelme. És különben is, nem egy tanácsos és még kevésbé egy magát jelöltetni szándékozó politikus feladata az önkormányzati határozatok végrehajtása” – fejtette ki Soós Zoltán. A múzeumigazgató emlékeztetett, hogy az általa vezetett intézményben minden felirat többnyelvű. Az RMDSZ politikusa nem kíván hasonlóképpen válaszolni a levélíróknak, de reméli, hogy a függetlenként induló Barabás Miklós elhatárolódik az őt támogató gerillacsoport övön aluli ütéses lejárató akciójától.
A Soós Zoltánra mért civil csapás a harmadik jelöltnek, Portik Vilmosnak is fájt. „Én abban bíztam, hogy programokat fogunk versenyeztetni, és nem ilyen hangnemű támadásokat indítani” – nyilatkozta szerkesztőségünknek a néppárti vezető. A történtek ellenére Portik továbbra is bízik abban, hogy nem ez a típusú hangvétel lesz a történelemtanár Barabás Miklós kampányára jellemző.
Megkeresésünkre a bolyais pedagógus kifejtette: ez nem volt övön aluli ütés, a mögötte álló civilek mindössze néven nevezték a dolgokat. „Folyamatosan az van, hogy az RMDSZ politikusai, akik nem tettek szinte semmit a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében, próbálják tisztára mosni magukat” – jelentette ki Barabás, akit két héttel ezelőtt, egy társával együtt, a helyi rendőrség éppen táblaszerelés miatt bírságolt öt-ötezer lejjel.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke szerdán ugyanakkor már annak a lehetőségéről beszélt, hogy a május végére tervezett előválasztást elhalasztják.
Szucher Ervin 
Székelyhon.ro

2015. május 5.

Hidegen hagyja a szavazók zömét az előválasztás
A közélettől és főleg a politikumtól való elfordulás, a gyengére sikeredett kommunikáció, valamint a kedvezőtlen közhangulat vezetett oda, hogy Marosvásárhelyen a három magyar pártnak el kellett napolnia a közös előválasztást – jelentették ki az illetékesek.
A magyar–magyar összefogást és előválasztást szorgalmazó három párt Maros megyei képviselői elismerték a maguk és általában a politikai osztály felelősségét a választói regisztrációt jellemző érdektelenség miatt. Az RMDSZ és a két kisebb magyar alakulat május 31-ről kénytelen volt október 11-re elnapolni az előválasztást. „Tekintettel arra, hogy a politikai összefogás keretében meghirdetett előválasztás célja egy erős magyar politikai közösség összekovácsolása, fontosnak tartjuk az előválasztás népszerűsítő kampányának folytatását, az üggyel kapcsolatos szélesebb körű egyeztetést és alaposabb felkészítést” – olvasható a halasztás hivatalos indoklásában.
Újságírói kérdésre válaszolva Brassai Zsombor RMDSZ-elnök úgy vélekedett, a bizalmatlanság főként a tájékozatlanságnak tudható be. Nem kedvezett a közhangulat sem, mint ahogy közrejátszott a megpezsdült közélet is, amikor Marosvásárhelyen elég sok mindenért gyűjtenek aláírást – sorolta a szövetség vezetője. Annak dacára, hogy a három politikai alakulat mindent elkövetett annak érdekében, hogy regisztrálásra serkentse a vásárhelyi polgárokat, eddig mindössze kétezer lakó neve került a választói jegyzékbe. Ilyen körülmények között az előválasztás elhalasztása volt a legbölcsebb döntés – véli Portik Vilmos. Az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke és egyben polgármesterjelöltje belátta, hogy a választók érdektelensége rendkívül zavaró tényező, amivel viszont a politikusoknak szembe kell nézniük.
„Az emberek nem hitték el, hogy az összefogás kellőképpen elő van készítve. Másrészt nagyon sokan feladták, nem hisznek a vásárhelyi magyar sikerben” – állapította meg Portik. Kiss István, a Magyar Polgári Párt vezetője a közélettől való elfordulásban látja a kudarc okát. Viszont ez jellemző az egész országra, állítja. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között a szervezők nem gondolták-e meg, hogy esetleg lemondjanak a regisztrációról, az illetékesek nemmel válaszoltak. Az RMDSZ álláspontja szerint erre már csak szervezési szempontból is szükség van, de a potenciális választók tájékoztatása végett is elengedhetetlen.
Az előválasztás elhalasztása nem azt jelenti, hogy megáll az élet. Rövidesen megalakul a választási bizottság, amelybe a független jelöltek képviselői is helyet kapnak. A szervezők arról is döntöttek, hogy a jelenlegi három jelölt mellett, augusztus végéig mások is jelentkezhetnek. Az érdekeltektől ugyanakkor a politikai program bemutatását is kérik. A sárdobálás és a gerilla típusú kampány elkerülése végett, mint ahogy Brassai Zsombor fogalmazott utalva a Barabás Miklóst támogató civilek múlt heti támadására, a pártok képviselői úgy döntöttek, kidolgoznak és a résztvevőkkel aláíratnak egy etikai kódexet.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

2015. május 5.

Októberre halasztották az előválasztást
A hírt Brassai Zsombor, az RMDSZ, Kiss István, a Magyar Polgári Párt, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei vezetője, illetve Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke közös sajtótájékoztatón jelentették be. Az eredetileg május 31-re kitűzött előválasztás halasztásának legfontosabb oka, hogy ameghirdetéstől eltelt időszakban alig 2.000 marosvásárhelyi polgár regisztrált a választói névjegyzékbe.
Brassai Zsombor szerint, dacára annak, hogy mindent elkövettek, amit kommunikációs szempontból elkövethettek, nem sikerült átütő sikert elérni, ami a tájékoztatást illeti, és ennek következtében meglehetősen kevesen jelentkeztek a választói névjegyzékbe. – Úgy véljük, hogy ez a csekély számú jelentkezés csorbítaná ennek az egyébként fontos politikai akciónak a sikerét, illetőleg hitelét. Úgy véljük, hogy a kétezres szám a mintegy ötvenezer körüli választásra jogosult vásárhelyi polgár létszámához viszonyítva nem igazán nevezhető reprezentatívnak, ezért döntöttünk úgy, hogy adunk még egy esélyt magunknak és a vásárhelyieknek is – monda az RMDSZ megyei elnöke, aki szerint valószínűleg sokkal többet és sokkal jobban kellene kommunikálniuk az emberekkel, meggyőzőbben kell elmondaniuk, hogy mire készülnek.
Portik Vilmos bölcs döntésnek nevezte a halasztást, és úgy gondolja, hogy a nyár folyamán alkalmuk lesz olyan vitákat, párbeszédet folytatni, rendezvényeket szervezni, amelyeken még több információt kaphatnak az emberek az előválasztással kapcsolatosan. Elmondta, hogy az előválasztás dátuma október 11., azt megelőzően két nappal, október 9-én zárul le a regisztráció. A további jelöltségek bejelentésének utolsó határideje augusztus 31.
Kiss István szerint az előválasztás elhalasztása nem azt jelenti, hogy megáll az élet. – Egy hónapon belül megalakul az előválasztást felügyelő bizottság a három párt képviselőiből, amely majd a jelöltek képviselőivel egészül ki. Új elem, hogy a jelölteknek augusztus 31-ig a programjukat is be kell mutatniuk.
A Népújság kérdésére, hogy mennyire élik meg kudarcként, hogy nem tudták felrázni a vásárhelyieket a letargiából, hogy vajon egyáltalán igénylik-e a marosvásárhelyiek az előválasztást, Portik Vilmos azt mondta, hogy zavaró dolog, de az emberek valószínűleg nem úgy hitték, hogy kellőképpen elő van készítve. Véleménye szerint a hitehagyottsággal kell felvenni a harcot, nem elég a sajtón keresztül vitázni, be kell kopogni az emberekhez, megmagyarázni, hogy most mutatkozik esély arra, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek. Kiss István úgy vélte, a marosvásárhelyi magyarok, de általában az emberek elfordultak a közélettől, és ez nemcsak az ő kudarcuk, az elmúlt 25 év történései eredményezték.
A támogató aláírások és a regisztrálások száma közötti különbséget Brassai Zsombor egyfajta bizalmatlansággal és tájékozatlansággal magyarázta: "újszerű eljárás, a választók nem értették meg".
Peti András szerint őszintén, alázattal magukba kell nézniük. Vásárhely nem ég választási lázban, a távolmaradás is egyfajta választás. – Magunknak adtunk haladékot, hogy rájöjjünk arra, hogy azokat, akik azt választották, hogy – hasonlóképpen az elmúlt időszakban tapasztalt tendenciához – távol maradnak, hagyják, hogy mások döntsenek helyettük, hogyan tudjuk motiválni, arra sarkallni, hogy legyenek aktív tagjai a közösségnek, és fejezzék ki véleményüket akkor is, ha egyetértenek egy jelölttel és akkor is, ha nem értenek egyet.
Az állítólagos lemondásával kapcsolatos újságírói kérdésre bejelentette, hogy egy ilyen döntés esetén a sajtó lenne az első, amelyet tájékoztatna.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 22.

Közös MPP–RMDSZ-rendezvény a nemzeti összetartozás napján Marosvásárhelyen
Közösen tervez megemlékezést június 4-ére az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az RMDSZ elfogadta az MPP javaslatát, ezzel is mélyítve az összefogást, és a nemzeti összetartozás napján közösen emlékeznek meg Trianonról.
A történelmi igazságtalanságot nem szabad szőnyeg alá seperni
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint a tegnap bejelentett rendezvény is igazolja, hogy erősödik Marosvásárhelyen a politikai összefogás, újabb fordulatot vesz az, amit néhány hónappal ezelőtt „alaphangként leütöttek”. Az MPP megkeresésére június 4-én, a nemzeti összetartozás napján közösen szerveznek rendezvényt Marosvásárhelyen. – Fontosnak tartom, hogy erről a gyászos emlékű eseményről megemlékezzünk, illetve ezzel kapcsolatosan megfogalmazzuk azokat az örök érvényű észrevételeket, amelyek erősítik identitásunkat, politikai tudatunkat, lévén, hogy a történelmi igazságtalanságot soha nem szabad szőnyeg alá seperni, és az igazságtalanságról mindig szólni kell, még akkor is, ha több évtized telt el, még akkor is, ha több évtized elteltével lassan belefásulunk. Nagy történelmi igazságtalanság áldozata lett a magyar nemzet, és erről nem lehet hallgatni” – fogalmazott az RMDSZ megyei elnöke.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet napjaink marosvásárhelyi eseményeire, amikor aprónak tűnő csúsztatások révén történnek igazságtalanságok – pl. az, hogy elvitatják a MOGYE magyar múltját, és a Mihály királynak állított dombormű szövege is csak román nyelven tünteti fel az általuk egyetemalapítónak nevezett uralkodót.
Ha ezek mellett mind nagyvonalúan elmegyünk, akkor ezek az igazságtalanságok szabotálják nemzeti közösségünket, gyengítik nemzeti identitástudatunkat. Ilyen értelemben csatlakoztunk, illetve társulunk a Magyar Polgári Párt által kezdeményezett rendezvényhez.
Nemzeti ügyekben egységesen kell fellépni!
Bíró Zsolt, az MPP elnöke kijelentette, hogy 2010 óta, amióta a magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, új helyzet van a nemzetpolitikában, és megpróbálnak úgy viszonyulni a június 4-i gyászos eseményhez, hogy ne egyfajta teherként és visszahúzó erőként hasson a magyarságra. Nagyon fontos lélektani pillanat volt a nemzeti összefogás napjának meghirdetése, és úgy gondolja, hogy ezt Erdélyben is fel kell mutatni.
Marosvásárhely szimbolikus helyszín, hiszen Marosvásárhelyen nap mint nap akadályokba ütközünk, csúsztatásokkal, történelemhamisítással szembesülünk. A történelmi hűség kedvéért június 4-én ki kell mondani azt, amit ki kell mondani.
Az összefogás szélesítését illetően felelevenítette a legutóbbi FUEN-kongresszuson felmutatott összefogást, amikor az MPP az RMDSZ-szel és a felvidéki magyar közösség pártjával közösen kezdeményezte egy autonómiapárti nyilatkozat elfogadását. – Sokan, sokfélék vagyunk, de amikor a nemzeti ügy kerül napirendre, akkor egységesen kell fellépnünk. Ezért is gondoltuk úgy, hogy az idén a június 4-i rendezvényt nem akarjuk pártrendezvénnyé silányítani, nemzeti összefogásról van szó, és nagy örömünkre az RMDSZ társul a rendezvényhez – mondta az MPP elnöke.
Június 4-én 19 órakor megemlékező estet tartanak a Maros Művészegyüttes nagytermében, amelyen részt vesznek a magyar országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tagjai, akikkel ugyanaznap délelőtt a Kultúrpalota Tükörtermében is lesz hivatalos találkozó. A rendezvényen a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című első világháborús tematikájú műsora is bemutatásra kerül, ingyenesen lehet megtekinteni.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója „szakmai oldalról” közelítette meg a rendezvényt. Elmondta, hogy június 4. a trianoni szerződés évfordulója. Akkor a nagyhatalmak ráerőltettek erre a régióra egy új adminisztratív átszervezést, aminek az elsődleges vesztese a magyar nemzet volt. – A Trianon téma évtizedekig tabutéma volt, és nagyon sok sérelem abból fakadt, hogy nem volt megnyugtatóan átbeszélve, kibontva, kivesézve, és nem értettük meg ennek a történelmi, politikai tragédiának az előzményeit, okait. Elfojtott, s amiatt pusztító sérelem volt. Ezért fontos, hogy 2010 óta ez a nemzeti összetartozás napja, amikor nyíltan tudunk beszélni erről az eseményről, hogy tudjunk valamit tenni a jelenség és az ellenünk irányuló események ellen – jelentette ki Soós.
A Népújság kérdésére, hogy ha az összefogás kiszélesítéséről beszélnek, hol van az Erdélyi Magyar Néppárt, Bíró Zsolt azt válaszolta, hogy a találkozót a magyar parlament delegációjával azok hivatottak megszervezni, akik a közösséget leginkább képviselik az önkormányzatok szintjén. Brassai Zsombor szerint nyitottak az együttműködésre. Az RMDSZ eddig is részt vett a néppárt által szervezett rendezvényeken, ez az esemény is nyitott, és a politikai összefogás erősítését szolgálja.
Mózes Edith

Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 22.

Hármasfalu: népszavazással döntenek a településnevekről
A Maros megyei Hármasfalut alkotó települések eredeti nevének a visszavételéről készül népszavazást kiírni a helyi önkormányzat – jelentette be csütörtöki közös sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor és Biró Zsolt, az RMDSZ és az MPP vezetője.
Hosszas gondolkodás és tétlenkedés után tehát úgy tűnik, a vezető magyar politikusokban is tudatosult annak a fontossága, hogy a Küküllő menti Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva visszanyerje eredeti nevét.
Ennek érdekében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt kiegyezett abban, hogy a kommunizmus ideje alatt a Hármasfalu gyűjtőnév alá parancsolt településen mielőbb népszavazást írjanak ki. „Ezzel visszaadnánk az illető településeknek a tekintélyét, és lényegében egy természetes helyzetet legalizálnánk” – érvelt az RMDSZ Maros megyei szervezetét irányító Brassai Zsombor.
Mint beszámoltunk, évekkel ezelőtt a szövetség vezetői hallani sem akartak a népszavazás kiírásáról, a község RMDSZ-elnöke és helyi tanácsosa, Nemes András arról beszélt a Krónikának, hogy egy ilyen intézkedésnek komoly anyagi vetülete van, ugyanis egy személyazonossági okirat cseréje mintegy 10-11 lejbe kerül.
„Elvetettük a problémát, mert megosztaná a három falut. És amúgy is minek? Hisz mi mindhárom települést a régi nevén emlegetjük” – fogalmazta meg ellenvéleményét néhány esztendővel ezelőtt Nemes. Egy hónappal ezelőtt Brassai Zsombor és Vass Imre, a község MPP-s ügyvivő polgármestere is eléggé óvatosan fogalmazott. Az előbbi azt mondta, hogy „a kezdeményezést az RMDSZ is tudná támogatni”, míg Makfalva községgazdája úgy fogalmazott, hogy „gondolkodnak” az ügyön.
Amint beszámoltunk róla, az eredeti nevek visszaállítása nem új keletű ötlet. Kiss Dénes református lelkipásztor hosszú ideje próbálja kezdeményezni a nevüktől megfosztott falvak visszakeresztelését. Egészen 2012-ig azonban az RMDSZ már-már ellenállásba torkolló érdektelenségébe ütközött.
A három esztendővel ezelőtt bekövetkezett váltás ismét felcsillantotta a reményt, annál is inkább, mivel az új polgármester, a 2015 elején síbalesetben elhunyt Márton Zoltán az ügy egyik felkarolójának bizonyult. Helyettese szerint, amennyiben a lakosság igennel szavaz az önkormányzati kezdeményezésre, a személyazonossági igazolványok cseréje miatt senkinek nem kell aggódnia, hisz azt a hivatal a saját költségvetéséből állná.
Az MPP örül az RMDSZ „pálfordulásának”, mi több, a sikeres népszavazás és az azt követő parlamenti vita sikerének a zálogát látja a szövetség álláspontjában. „Ez garancia lehet arra, hogy a három összenőtt település mielőbb visszakapja ősi nevét” – állapította meg Biró Zsolt, a polgáriak országos elnöke.
A három székely településen a visszakeresztelési kedv azóta lendült fel, amióta Lucian Goga prefektus kétszer is felszólította a makfalvi önkormányzatot, hogy a falvak határából távolítsa el a turisztikai tájékoztatási céllal kihelyezett helységnévtáblákat, mert azok „zavarják a gépkocsiforgalmat”.
Vass Imre többször is leszögezte: bármivel is fenyegetőzik a kormánymegbízott, a magánterületre kihelyezett táblák a helyükön maradnak. Goga érveit kommentálva Brassai Zsombor „enyhén szólva nevetségesnek” nevezte. „Ez a kákán csomót kereső piszkálkodás példája” – mondta az RMDSZ elnöke, Biró Zsolt pedig ahhoz a magyarellenes lépéshez hasonlította, amikor a román hatóságok – szintén magánterületről – eltávolították a Kovászna megye határába kihelyezett Székelyföld táblát.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2015. május 22.

Közösen emlékezik Trianonra az RMDSZ és az MPP
Közösen készül a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napjára az RMDSZ Maros megyei szervezete és a Magyar Polgári Párt. Brassai Zsombor RMDSZ-elnök és Soós Zoltán tanácsos, valamint Bíró Zsolt MPP-elnök beszélt csütörtökön erről közös sajtótájékoztatón. Marosvásárhelyen a politikai összefogás újabb fordulatot vesz – fogalmazott az RMDSZ megyei elnöke, aki elmondta, az MPP megkeresésére június 4-én közös rendezvényt szerveznek, fontosnak tartják ugyanis, hogy Trianon évfordulóján szóljanak az igazságtalanságról, beszéljenek a múltról, ne hagyják feledésbe merülni a történteket, még akkor sem ha azóta sok idő telt el.
„Napjainkban is vannak olyan esetek, olyan csúsztatások, mint például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 70. évfordulója, amikor a hivatalos ünnepség keretében Mihály királynak, mint egyetemalapítónak emelnek mellszobrot, vagy a kétnyelvű utcanévtáblák ügye, és ha nagyvonalúan elmegyünk ezek mellett, gyengítjük a nemzeti identitást” – figyelmeztetett Brassai Zsombor. Mindezekre a legerősebb válasz a nemzeti összefogás lehet – mondta Bíró Zsolt MPP-elnök, aki a nemzeti öntudat erősítéséről és az összefogás szélesítéséről beszélt. Soós Zoltán történész, az RMDSZ megyei szervezetének alelnöke, szakmai szempontból közelítette meg a június 4-t, úgy vélve, hogy elfojtott, pusztító sérelmek körül forgott a magyarság eddig, nem beszélhetett nyíltan arról, hogy mi volt a következménye a trianoni döntésnek, hogyan jutott ide a nemzet, mily módon lehet ezt feldolgozni. A rendezvény lehetőséget ad a közös kibeszélésre, a közös erő felmutatására, méltó megemlékezésre – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az emlékműsort június 4-én tartják a Maros Művészegyüttes nagytermében. A rendezvényen jelen lesznek a magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának küldöttei is.
Antal Erika
maszol.ro

2015. május 26.

Csonka nemzeti összetartozás Vásárhelyen
A Magyar Polgári Párt kezdeményezésére Marosvásárhelyen idén az RMDSZ-szel együtt tartják a magyar összetartozás napjára tervezett rendezvényt. Bár a két alakulat vezetője az erősödő politikai összefogásról beszélt, a trianoni megemlékezésből kihagyták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).
Június negyedikén egyébként a két alakulat a néptáncegyüttes kövesdombi termében szervez ünnepi műsort, melyre hivatalos többek között Pánczél Károly is, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke. Szintén ez alkalommal mutatja be a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című az első világégésből ihletődött nagysikerű táncszínházi produkcióját.
„A történelmi igazságtalanságokat soha nem szabad szőnyeg alá söpörni. Még akkor sem, ha azóta több évtized telt el. Nem szabad hallgatni, az igazságtalanság ellen mindig szót kell emelni" – fejtette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki örömmel csatlakozott az MPP kezdeményezéséhez. Mint kiemelte, az igazságtalanságok – mint amilyenek ezelőtt közel száz évvel érték a magyarságot vagy amilyenek most is mindegyre érik – gyengítik a közösségi öntudatot, amire a legjobb válasz az összefogás lehet.
Biró Zsolt MPP-elnök arról beszélt, hogy a magyarságnak úgy kell június negyedikéhez viszonyulnia, hogy ne mindig csak a frusztráltság törjön elő. „Úgy gondolom, 2010 óta új helyzet alakult ki a nemzeti politikában. Mindenütt Erdélyben az összefogást kell felmutatnunk. Sokan sokfélék vagyunk, de a nemzeti kérdésben egységesen kell fellépnünk" – hangsúlyozta Biró.
Arra a kérdésre, hogy az elmondottak jegyében miért nem hívták meg a harmadik magyar pártot is, Brassai annyit mondott, hogy „az esemény nyitott". A készülő megemlékezés ötletgazdája, Biró Zsolt azzal indokolta pártja döntését, hogy most azok az alakulatok a szervezők, amelyek a Székelyföldön polgármesterekkel rendelkeznek. „Március 14-én is szerveztünk ünnepséget, amire meghívtuk a néppárt vezetőit, de nem jöttek el" – fűzte hozzá Biró.
Ezzel szemben Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke nem tud semmiféle márciusi meghívásról, azonban reméli, hogy a szervezők ezúttal nem feledkeznek meg róluk. „A nemzeti összetartozás nem lehet többszínű, hol ilyen, hol olyan. Ettől függetlenül úgy érzem, Marosvásárhely azok számra is fontos, akiket nem hívtak meg, ezért mi ott leszünk" – mondta el lapunknak a néppárti vezető.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

2015. május 27.

Visszaállítanák Hármasfalu településeinek történelmi nevét
A múlt héten közös sajtótájékoztatón jelentette be Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei, illetve Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnöke, hogy szeretnék elindítani az eljárást a Hármasfalut alkotó települések – Atosfalva, Szentistván, Csókfalva – történelmi nevének visszaállítására. Az ügy azonban törvénymódosítást és helyi népszavazást is feltételez. A politikusok az RMDSZ parlamenti képviselőit kérnék fel a tervezet benyújtására, a népszavazást az MPP helyi szervezete bonyolítaná le.
A politikusok szerint a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ teljes egyetértésben kezdeményezi, hogy indítsák el a falvak újraszervezését szabályozó törvény módosítási procedúráját, illetve az erről szóló helyi népszavazást.
Kákán csomót keres a prefektus
Brassai Zsombor kijelentette: – A három falut az ötvenes években egy tégelybe olvasztották Hármas-falu néven. Ahhoz, hogy ezek a falvak legálisan bekerüljenek a településnév-jegyzékbe, és visszanyerjék identitásukat, egy törvényes eljárást kell indítani. Ennek első lépése a helyi népszavazás, amelyen a közösség dönt arról, hogy szeretné-e, élne-e ezzel a lehetőséggel, és ha a népszavazás sikerül, és a prefektúra is láttamozza, akkor felkérjük az RMDSZ parlamenti képviselőit, terjesszék be a törvénymódosító javaslatot. Egy 1968-ban született törvénynek a mellékletét kell módosítani. Teljes egyetértésben támogatjuk, illetve szorgalmazzuk ennek az eljárásnak az elindítását, amely Hármasfaluban is megnyugtatóan rendezné a kérdést – jelentette ki az RMDSZ megyei elnöke.
A prefektus kifogásait, miszerint a jelenleg kihelyezett helységnévtáblák – amelyek egyébként magánterületen találhatók –, megtévesztőek és zavarják a közúti forgalmat, nevetségesnek tartja. – Meggyőződésünk szerint kákán csomót kereső, piszkálódó indíttatású kifogás. De ha van törvény és van törvényes lehetőség, akkor azzal élni kell, és a törvény szerint eljárva, ezt a kérdést egyszer s mindenkorra rendezni.
A továbbiakban Brassai kifejtette, hogy az ott lakók pontosan ismerik a három falu határát, önmagukat atosfalvinak, csókfalvinak vagy szentistváninak tartják, de az egyházak is hármas tagolásúak, és a környékbeliek sem hármasfaluiként emlegetik őket, hanem atosfalviként vagy szentistvániként. Véleménye szerint természetes helyzetet legalizálnának, amelynek megvan az identitáserősítő jellege, mindegyik településnek megvannak a sajátos értékei hagyományaikban, kultúrájukban, és ezeket fontos exponálni akár így is, és visszaadni az illető közösségnek a társadalmi tekintélyét.
"Nem szélmalomharcot folytatunk"
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint Szentistván elnevezése szimbolikus is, hiszen Erdélyben, a Székelyföldön az egyetlen olyan település, amely államalapító szent királyunk nevét viseli, és ha ez a név hivatalosan is visszakerülne településnévként, akkor ennek megvan a szimbolikája.
Az MPP elnöke azonban szétválasztaná a jelenleg folyó "táblaügycirkuszt" és a három település szétválasztásának a kérdését. – Azt gondolom, hogy a táblaügy egy mesterségesen felfújt politikai ügy. Tudjuk jól, hogy volt már arra is precedens, Háromszéken ugyanígy magánterületre felállított, a Székelyföld határát jelző táblát döntötték le. Azt gondolom, világos, hogy a prefektus miről beszél, és milyen feladatot teljesít, amikor hadjáratot indít a településnév- táblák ellen. Ami a hivatalos procedúrát illeti, azt végig kell csinálni, ettől teljesen függetlenül. Azt gondolom, ebbe nem köthetnek bele, hiszen 1990-től Maros megyében is több példa van arra, hogy települések váltak szét, községek jöttek létre népszavazás nyomán. A Magyar Polgári Párt makfalvi szervezete kezdeményezi ezt a népszavazást, és örülünk annak, hogy megkeresésünkre az RMDSZ pozitívan viszonyult a kérdéshez. Ez az első garanciája annak, hogy a népszavazás sikeres lesz, és finalitása is lehet a dolognak, hiszen a parlamentbe való beterjesztés is garantált, nem szélmalomharcot folytatunk.
Újságírói felvetésre, hogy vajon a helybeliek szívügyüknek tekintik-e, és nem lesz-e probléma a referendumon való részvétellel, Brassai Zsombor azt válaszolta, reméli, így lesz, bár manapság elég sok kérdésben bizonyul közömbösnek a közösség, azonban mégis azt reméli, hogy az ügy mellé állnak, és törvényes keretek között rendezni lehet.
Bíró Zsolt sem hiszi, hogy lehetne az ügynek ilyen akadálya.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. június 4.

Összetartozás és összefogás
A kedvezőtlen időjárás miatt végül nem a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templom udvarán, az összetartozás fájánal ünnepelt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, hanem a templomban.
Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke beszéde elején kifejtette: nem teheti meg, hogy Isten házában beszédét ne politikai mezsgyére terelje. A megyei elnök üdvözölte a tényt, hogy az ünneplésen részt vettek az RMDSZ helyi és megyei képviselői. „Örvendek, hogy át lehet lépni olyan határokat, amelyeket párthovatartozások miatt húztak meg. Szükség lesz a bizalomra és arra, hogy megnézzünk, hol állunk és mit szeretnénk a következő évtizedekben” – fogalmazott Portik.
„Még az ég is gyászolja azt a napot, amikor egy nemzet tagjai úgy találták magukat egy idegen ország területén, hogy át sem lépték házaik küszöbét” – mondta Szabolcs Attila, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke. Hozzátette, Marosvásárhelynek fontos feladata van: ha a városban sikerül ismét magyar polgármestert állítani, az az egész összmagyarságnak erőt adna, a megfelelő jelölt megtalálásának eszköze pedig az előválasztás.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja ünnepi beszédében hangsúlyozta: „a hosszú rémálomból való felébredés után egyre többen érzik magyarnak magukat, és ezt tettekkel is vállalják. Reménnyel lehet a jövőbe tekinteni, hiszen az ellenerőknek nem sikerült legyőzni a szíveket. Összetartozásunk kötőanyaga a közös múlt, de összeköt bennünket magyarokat a jelenünk és a jövőnket is” – mondta a főkonzul.
Az emléknap alkalmából az RMDSZ és a MPP este héttől a Maros Művészegyüttes székházában tart külön megemlékezést, amelyen azonban előzetesen a néppárti képviselők is jelezték részvételüket. Hasonlóképpen az unitárius templomban megtartott rendezvényt megtisztelte jelenlétével mások mellett Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke is.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

2015. június 18.

Kelemen helyét Szabó vette át
Ellenszavazat nélkül Szabó Árpádot, az RMDSZ tanácsosát választották meg a Maros megyei önkormányzat két hónappal ezelőtt megüresedett alelnöki tisztségébe.
Csütörtök délutántól a Nyárádszeredában élő Szabó Árpád foglalja el a Maros megyei önkormányzat alelnöki tisztségét. Az RMDSZ politikusa, akit a tanácsülésen megjelent 34 képviselő közül 33-an támogattak, a tavasszal lemondott Kelemen Márton helyét vette át. Szabó másodjára tölti be az alelnöki tisztséget, korábban 2008 és 2012 között, Lokodi Edit Emőke elnöksége alatt segítette a testület szintén RMDSZ-es vezetőjét.
Bár Ciprian Dobre megyeelnök titkos szavazást rendelt el, Szabó Árpád megválasztása körül egyetlen kérdőjel sem merült fel. Már Szabó elődje, Kelemen Márton, illetve Brassai Zsombor megyei elnök előrevetítették, hogy annak dacára, hogy a kisebbségben lévő RMDSZ egyetlen román párttal sincs koalícióban, a magyar nemzetiségű alelnök elfogadtatása nem fog akadályba ütközni. A szövetség padsorai közül mindössze Mózes Levente háborgott az újságíróknak, kifogásolván pártja „fiatalítási” politikáját. Mózes Szabó Árpád, illetve egy másik régi-új tanácsos, a csütörtökön beiktatott segesvári Gál Ernő jóval hatvan esztendőn fölüli életkorára célzott.
Szabó Árpád mellett a gazdag tapasztalat és az előző mandátumban kifejtett tevékenység szólt – ezzel érvelt a szavazás előtt kollégája, Csép Andrea is. Megválasztása után a régi és egyben új alelnök megköszönte tanácskollégái bizalmát és megígérte, hogy a választásokig hátramaradt egy évben Maros megye lakosságáért fog dolgozni.
Szabó Árpád a harmadik RMDSZ-es elnök, aki 2012-től errefelé Ciprian Dobre liberális politikus mellett a megye élére kerül. Elődei, Lokodi Edit Emőke és az őt követő Kelemen Márton magánéleti okokra hivatkozva távoztak. Míg a nyugdíjba vonult Lokodi Budapestre költözött, Kelemen a civil életbe tért vissza, ahonnan a politikába érkezett.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

2015. június 19.

Mire készül a megyei elnök?
Újabb RMDSZ-es antidemokratikus akció Maros megyében, Marosvásárhelyen! címmel tett közzé felhívást Vass Levente, a magát belső ellenzéknek nevező csoportosulás vezetője, amelyben a következőket írja: "Az RMDSZ Alapszabályzatával ellentétben, Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök önkényesen újabb kirekesztésekkel akarja megalakítani a marosvásárhelyi RMDSZ szervezet nem létező választmányát, melynek két éve léteznie és működnie kellene. A marosvásárhelyi szervezetet szétverték. Kirekesztések sorozata és a valós megújulás hátráltatása után ma ismét kizárják a marosvásárhelyieket az átszervezés folyamatából. Felhívom igazgatóink figyelmét, hogy újabb ellentétek szításához használják jelenlétüket. Felhívom a sajtó és média figyelmét, hogy kövessék dokumentálva az ügyet! Köszönöm".
A hír kapcsán kérdeztük meg Brassai Zsombor megyei elnököt: mire is készülnek?
– A paraszti bölcsesség azt tartja, hogy több szem többet lát, avagy sok lúd disznót győz, ennek alapján éreztük szükségét, hogy kiszélesítsük a konzultációt a vásárhelyi RMDSZ keretében. Két éve elkezdődött egy tulajdonképpen felülről irányított újraszervezés vagy átszervezés, amelyik, sajnos, nem tudta létrehozni azt az új szervezeti struktúrát, amely a régit felváltotta volna. Ennek megfelelően ebben a pillanatban 16 jó szándékú önkéntes, ügyvezetői szerepkörrel felruházott kolléga egyengeti a vásárhelyi RMDSZ ügyeit. Azonban ez a kis csapat, ha mégoly lelkes is, nem tud eleget tenni a kihívásnak. Ezért fontosnak tartom, hogy az együttgondolkodás keretét kibővítsük, és tekintettel arra, hogy az alapszabályzat rendelkezik egy úgynevezett választmányi testületről minden szervezeti szinten, arra gondoltam, hogy folytatjuk a felülről irányított átszervezést, és létrehozzuk ezt a döntéshozó vagy döntéselőkészítő testületet, amelynek a megfelelője a megyei TKT vagy az országos SZKT, azokból a tisztségviselőkből, akik már rendelkeznek olyan jogosítványokkal, melyet a közösségtől kaptak.
– A belső ellenzék szerint alapszabályzatellenes…
– A belső ellenzék által megfogalmazott kifogás, mely szerint ez nem felel meg az alapszabályzat által előírt eljárásoknak, beismerem, indokolt. Ennek megfelelően természetesen hajlandó vagyok átnevezni ezt a testületet, illetőleg pusztán csak konzultatív együttgondolkodásra kérem az illető tisztségviselőket, mert fontosnak tartom, hogy ne maroknyi ember hozzon hatvanezer vásárhelyi magyart érintő döntéseket, hanem minél szélesebb körben, minél demokratikusabb módon történjen az együttgondolkodás.
– Miért nem jutott hamarabb eszükbe, hiszen az ominózus választás óta több év telt el, és mintha nem is létezne vásárhelyi szervezet.
– Az idén februárban félidőhöz érkezett a vásárhelyi szervezet, mostanig, bizalmat szavaztunk ennek a különben lelkes csapatnak, hogy az átszervezést megejti, ami nem sikerült. Ezt tudomásul vettük, nyíltan és nyilvánosan is beszéltünk erről, felvállaltuk a kudarcot, de nem néztük tétlenül, hogy ilyen sikertelenségbe keveredtünk, lépni kellett. Ennek most jött el az ideje, hiszen türelemmel próbáltuk a szervezetet újragondolni, újraszabni. Nem sikerült, belátjuk. Ezért egy újabb lépéssel próbálkozunk. Azt gondolom, az lenne kifogásolható, ha továbbra is tétlenül ülnénk, és afölött fanyalognánk, hogy milyen lehetetlen helyzetbe kerültünk, hogy mekkora közömbösség, mekkora bizalmatlanság vesz körül bennünket, és nem lehet tenni semmit. Nem hiszem, hogy az emberek azt várnák tőlünk, hogy karba tett kézzel üljünk, és majd jövőre, a választások előtt hamar leüljünk az asztalhoz, és eldöntsük, hogy kik lesznek a tanácsos- és a képviselőjelöltek. A bizalmat akkor nyerjük vissza, ha ezeket a kérdéseket szélesebb körben megbeszéljük.
– Ez így rendben is van. De az előbb azt mondta, igaza van az említett levél írójának, és azért, hogy ne legyen alapszabályzat-ellenes, nem választmánynak, hanem konzultatív testületnek fogják nevezni. Viszont a választmányt, amit az eredeti terv szerint akartak létrehozni, a küldöttgyűlésnek kellene megerősítenie, hitelesítenie...
– A konzultatív testületet létrehozhatja a vásárhelyi szervezet elnöksége, anélkül, hogy erre a közgyűlés rábólintana. A gond az, hogy mivel nem jött létre az új struktúra, alapszabályzat szerinti közgyűlést is nehéz lenne összehívni. Éppen a belső ellenzék volt az, amely kifogásolta a közgyűlés legitimitását két évvel ezelőtt. Meggyőződésem, hogy ha most összehívnánk azt a közgyűlést, azt a tagságot, amely akkor bejelentkezett az RMDSZ-be, ugyanolyan kifogásokkal szembesülnénk. Azt hiszem, hogy egy évvel a választások előtt oktalanság lenne alapszabályzati vitákba keveredni. A lényeg, hogy minél szélesebb körben konzultáljunk.
– Térjünk vissza az elejéhez: a kérdés onnan indult, hogy megjelent a belső ellenzék vezetőjének a felhívása, hogy újabb antidemokratikus akcióra készülnek. Milyen keretben hozzák létre a tervezett testületet, mert erről a levél előtt sem a sajtónak, sem a közvéleménynek nem volt tudomása.
– Ez egy belső szerveződés, a tisztségviselők, akiket meghívtunk, az RMDSZ támogatásával töltik be tisztségüket, és én azt gondolom, hogy nem kellene különösképpen nyilvánosan megejteni. Természetesen senkit sem zárunk ki, csakhogy nyilvánvaló, elsősorban az RMDSZ tisztségviselői állományával próbáljuk összehangolni a munkát.
– Mikor és hol tervezik megtartani ezt az "akciót"? Vagy titok?
– Nem tartjuk titokban, egyébként hétfőn tervezzük megtartani, elküldtük a meghívókat. Ez a felvetés például Pokorny Lászlótól származik, aki korábban a vásárhelyi választmányban volt. Tulajdonképpen az ő ötletét karoltam fel, és gondoltam újra, vele is konzultálva. Nyilván most már ő is felveti a szabályosság kérdését, de igazából ezt a kezdeményezést már egy széles körű együttgondolkodás előzte meg, megpróbálunk eleget tenni a kihívásoknak. Hogy a belső ellenzék ezt kifogásolja, megértettem, másképp csináljuk.
Egyébként fontosnak tartom megjegyezni, hogy amikor a belső ellenzék megkeresett minket, hogy helyet kérnek a vásárhelyi RMDSZ-ben – tulajdonképpen így lehetnének legitim módon belső ellenzék, mert mindaddig, amíg a vásárhelyi RMDSZ-ben nem vállalják az aktív szerepet, addig csak külső ellenzékként tudom minősíteni őket –, természetesen nyitott kapukkal fogadtuk őket, feladattal járó tisztségeket ajánlottunk a vásárhelyi szervezetben. Sajnálatos módon a feladatokkal járó tisztségeket nem fogadták el, kitartóan a kongresszusi mandátumoknak a felét kérték, ami enyhén szólva túlzás volt, de főleg érthetetlen.
A pálya széléről könnyű bekiabálni, de nem sokat segít a vásárhelyi magyarságon. Különösen nem most, amikor hosszú évek után a vásárhelyiek kérésére összekovácsoltuk a politikai egyezséget, a három párt együtt hirdette meg azt az előválasztást, amely demokratikus körülmények között fogja kiválasztani a vásárhelyi magyarok polgármesterjelöltjét, s ezzel tulajdonképpen kezdetét veszi egy formális politikai együttműködés, megszünteti a torzsalkodást és a szétszavazást. Ilyen körülmények között feszültséget szítani, úgy gondolom, társadalmi bűn.
– Mondta, hogy 16 ügyvezető alelnöke van a városi szervezetnek. Nem túlzás ez egy kicsit, hiszen a legutóbbi SZKT az országos szervezetnek hét ügyvezető alelnököt szavazott meg. Visszásan hangzik, és a tagság száma sem indokolja.
– Hát ügyvezető alelnököknek nevezik magukat. Azt gondolom, nehéz lenne kifogásolni ezeket a tisztségeket, mivel ezek az emberek – ugyanúgy, ahogy a régiek – teljesen önkéntesen dolgoznak. Ők kell megszervezzék a mozgósítást, azokat a rendezvényeket, ahol a közösséget tovább építik, ők kell megszervezzék a szervezet kommunikációját és így tovább. A 16 nem hogy sok, kevés. Hiszen korábban, mikor a vásárhelyi RMDSZ-nek 13 körzete működött, nem 16, hanem 13-szor legalább tíz, ha nem több, tehát akár 200 tisztségviselő is volt.
– Csakhogy éppen ez az, most nem működik.
– Nem működik, nem jött létre a városi szervezet új struktúrája.
– Tehát csak elnök és alelnökök vannak. Tagság?
– Igen, van egy ügyvezető elnökség, amely felvállalja a közügyekért a felelősséget. Kérdem én, ha ez nincs, akkor ki van? Lehet bírálni, és kell is, mert jót tesz, most is jót tesz. De csak az a kérdésem, hogy ha ők nem, akkor ki? Mert még soha nem láttam, hogy a különböző ellenzékek valamit tettek volna az RMDSZ céljaiért. Egy folyamatosan aláaknázó törekvésről van szó, ami kontraproduktív, most, amikor pozitív irányt vett a vásárhelyi magyar közélet. A külső ellenzék vállalta az összefogást, a belső ellenzék, úgy tűnik, nem.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. június 24.

Van értelme szervezetet építeni
Szeptemberben szándékoznak újraalakítani az RMDSZ vásárhelyi körzeteit
A múlt hét végén a marosvásárhelyi RMDSZ belső ellenzékének vezetője felhívással fordult a közvéleményhez, és arra figyelmeztetett, hogy az RMDSZ megyei elnöke "alapszabályzat-ellenes akcióra" készül. Az elnök azt javasolta, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ hozzon létre választmányt. Ezt a szándékot, belátva, hogy a tervezett formában valóban alapszabályzat-ellenes lenne, Brassai Zsombor elnök egy konzultatív testület létrehozására változtatta. A találkozóra hétfőn délután került sor, amelyre a sajtó nem kapott meghívást. Tegnap több olvasói kérdés és kérés nyomán kerestük meg Brassai Zsombort, tájékoztasson, mi történt a gyűlésen?
– Az RMDSZ Maros megyei szervezete rendszeresen szervez találkozókat tisztségviselőivel, elsősorban a megyei, városi önkormányzati tisztségviselőkkel, az RMDSZ által támogatott közintézmény- vezetőkkel és vezető funkciójú pedagógusokkal is. Egy ilyen találkozásra került sor, az utóbbi időben ez a harmadik, amelyen a marosvásárhelyi RMDSZ ügye volt napirenden. Tekintettel arra, hogy nem lehet karba tett kézzel nézni, hogy a marosvásárhelyi magyarság oldott kéveként hullik szét, és vannak ugyan politikai szervezetek, nem is egy Marosvásárhelyen, de olyan hálózat, amely összefogja a magyarságot, ebben a pillanatban nem létezik, úgy gondoljuk, hogy mindazok, akik felelős tisztséget töltenek be az RMDSZ szintjén, felelősséget kell vállaljanak azért is, hogy ezt az áldatlan állapotot feloldjuk, és egy olyan szervezeti struktúrát alakítsunk ki, amely közösségi hálózatba fogja össze a marosvásárhelyi magyarságot, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy jövőre az önkormányzati választásokon egységes politikai közösségként tudjunk fellépni, és erősítsük a magyarság érdekvédelmi bástyáit. Ennek jegyében szerveztük a hétfői találkozót is. Nagy örömmel konstatálom, hogy megfelelő érdeklődés övezte a témát, és a jelenlévők is hozzászólásaikkal egyértelművé tették, hogy segíteni akarnak.
– Ez a találkozó azért váltott ki nagyobb érdeklődést a szokásosnál, mert előtte az úgynevezett belső ellenzék eleve alapszabályzat-ellenesnek minősítette, és erre fel is hívta a közvélemény figyelmét. Ott voltak a gyűlésen? Mi történt?
– Felmerült korábban egy gyors megoldás lehetősége, ami nyilván felülről szervezésként hatott volna, és ez ellen emeltek kifogást egyesek. Én ezt az alapszabályzati kifogást természetesen tiszteletben tartom, belátom, hogy az alapszabályzat szerint a választmányt valóban másképp kell megszervezni. Őszintén, választmánynak neveztem volna ezt a testületet pusztán csak azzal a szándékkal, mert ennek a megnevezésnek van egyfajta közismertsége, hiszen 25 éven keresztül Marosvásárhelyen találkozhatott vele a közvélemény. De beláttam, hogy pillanatnyilag, ha alapszabályzati kifogások merülnek fel, nem kell erőltetni, nem konfliktusokat kell kreálni, hanem megoldásokat kell találni. Úgyhogy ennek értelmében újrafogalmaztuk a javaslatunkat, és a következő döntésre jutottunk: szeptember 1-je és 30. között nyolc városnegyedben megtartjuk a körzeti alakuló gyűléseket. Ezek előkészítéséről a marosvásárhelyi szervezet ügyvezető elnöksége vállal felelősséget, és annak rendje és módja szerint, az alapszabályzat előírásainak megfelelően megszervezzük a városnegyedi körzeti alakuló gyűléseket. Úgy gondolom, hogy így a szervezeti struktúra teljes legalitásba lép, és onnantól kezdve lehet folytatni a választmány felállításával, s mondhatni, normalizálódik a szervezeti élet. Ezt a szándékot hoztuk a jelenlévők tudomására. Hozzá kell tennem, hogy rendkívül konstruktív beszélgetés volt, úgy gondolom, hogy a tegnapi gyűlésről sokan úgy mentek el, hogy van értelme küzdeni, van értelme szervezetet építeni, és hogy a hangsúlyokat a torzsalkodásról át kell tenni a konstruktív törekvésre.
– Ez mind igaz. De sokaknak az a véleménye, hogy annak idején nem kellett volna szétverni a városi szervezetet, s akkor most nem kellene újraépíteni. Ezt, két év távlatából, hogyan gondolja, elnök úr?
– Az igazság az, hogy ez a kérdés az elmúlt két évben gyakran felvetődött, sőt az elmúlt hónapokban is többször terítékre került, és elismerem, hogy az átszervezési kísérlet sajnálatos módon nem járt sikerrel, a szervezeti struktúrát nem sikerült újraszervezni. Ennek több oka van. Nyilván, a rossz hangulat, ami az átszervezéssel együtt járt, nagymértékben okolható. Úgy gondolom, hogy most nem vissza kell nézni, hanem előre. Nem vagyunk abban a kényelmes helyzetben, hogy a múlt kérdéseit firtassuk és vitassuk reggeltől estig, hiszen ezzel egy helyben fogunk topogni. Megoldást kell találni. Úgy gondolom, hogy az, amit most eldöntöttünk, előrelépés. Az alapszabályzatnak megfelelően fogjuk ezt az eljárást érvényesíteni, és remélem, hogy így egy olyan keretet teremtünk, amelyben mindenki, aki Marosvásárhelyen tenni akar a magyar érdekért, megtalálja a helyét. A találkozón a civilek és tisztségviselők részéről is elhangzott ez az elvárás, hogy valahogy most már abba kellene hagyni a feszültségkeltést, a torzsalkodást, a múltban keletkezett sérelmek felemlegetését, és végre el kellene kezdeni építkezni. Ez egyértelmű, kifogásolhatatlan cél, és ha ez mindenki számára az, akkor biztos vagyok benne, hogy fel is tudunk sorakozni, és mindenki megtalálja a helyét a szervezetben. Az, hogy bárkit is ki szeretnénk zárni, egy álságos, alattomos gyanúsítás, ellentmond minden politikai projektünk logikájának, amit az elmúlt két évben folytattunk, hiszen az elmúlt két évben sikerült Marosvásárhelyen azt a politikai összefogást megteremteni, amit hosszú éveken át kértek a vásárhelyi magyarok, éppen az RMDSZ javaslatára és kezdeményezésére. E politikai projekt logikájának mondana ellent, ha igaz lenne az a vád, hogy mi bárkit ki akarunk zárni. Az RMDSZ, úgy, ahogy eddig is, továbbra is nyitott, mindenki megtalálja a helyét, az is, akinek kifogásai vannak, az is, aki más prioritásokat lát, mindenkinek lehetősége van – ezt egyébként a tegnapi gyűlés is bizonyította –, ha úgy tetszik, az utcáról bejövőnek is –, hogy másképp látja a világot, másképp képzeli el a marosvásárhelyi magyar közéletet.
– Ezek szerint nem áll szándékukban lemondani, ahogyan azt többen is szorgalmazzák?
– Miért mondanánk le? Manapság nem lemondókra van szükség, hanem felvállalókra. Rettentően sajnálom, hogy egyfajta divattá válik lassan a lemondás, a visszalépés. Azt gondolom, ma azokra van szükség, akik felvállalják a múlt tévedéseit, felvállalják a jelen tévedéseit is, felvállalják a kritikákat, felvállalják azt, hogy jobbítani kell, és erősíteni kell a marosvásárhelyi magyar közösséget. Én a felvállalókat támogatom.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. július 20.

Fókuszban a nemzet- és külpolitika
A nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe az idei, immár 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, közismert nevén Tusványoson.
A kedden kezdődő rendezvény zárónapján, szombaton Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására is számítanak, de a tervek szerint jelen lesz a táborban a magyar kormány több minisztere és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is. Az idei mottó, Több mint fesztivál!, arra utal, hogy a szervezők a rendezvény közéleti jellegét kívánják hangsúlyozni az esti bulik helyett, ezért a 16 óra után, az esti koncertekre érkezőknek 15 lejes belépőt kell fizetniük. Az új rendszer a kiskorúak védelmét is szolgálja.
A hétvégén közzétett programterv szerint kedden, a Tusványos nulladik napján a szórakoztató programoké lesz a főszerep, este pedig a Magashegyi Underground, Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Rackajam együttes szórakoztatja a Tusnádfürdőre érkezőket.
A szerdai megnyitón Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke, Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere köszönti az egybegyűlteket, majd az elvándorlás és bevándorlás témakörben lesz kerekasztal-beszélgetés. Délután az integrált városfejlesztési stratégiákról szerveznek beszélgetést, de szó lesz a Kárpát-medencei felsőoktatás helyzetéről, illetve autonómia témakörben tartanak nemzetközi kerekasztalt dél-tiroli, baszk és katalán résztvevőkkel. Este a Loyal együttes, illetve Nagy Feró és a Beatrice szórakoztatja a táborlakókat.
A csütörtöki nap fő témája az európai gazdasági helyzet, melynek egyik meghívottja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, majd külpolitikai beszélgetés zajlik Martonyi János volt külügyminiszter részvételével. Délután az uniós szabályozásról, a romániai korrupciós harcról, az erdélyi magyar orvosi egyetemről és kórházról, illetve a marosvásárhelyi előválasztásokról szóló panel-beszélgetések közül választhatnak a táborlakók, utóbbin Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje és Barabás Miklós civil jelölt mellett az RMDSZ-t Brassai Zsombor Maros megyei elnök képviseli. Az esti kikapcsolódásról Szabó Balázs Bandája és a Magna Cum Laude gondoskodik.
Pénteken a Kárpát-medencei magyar szervezetek képviselőnek részvételével zajlik nemzetpolitikai kerekasztal, majd a magyarországi újratervezés, a közép-európai együttműködés, a választási törvény és az autonómiatervezetek lesznek a téma. Este a nagyszínpadon a Kutya Vacsorája és a Budapest Bár koncertezik.
Szombaton, a hagyományokhoz híven Orbán Viktor miniszterelnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő tart előadást, melyet Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke moderál. A Tusványos lakói este a Jóvilágvan, a Heaven Street Seven és az Anna and the Barbies együttesek zenéjére vehetnek búcsút az idei rendezvénytől.
Krónika (Kolozsvár)

2015. július 27.

Az ünnep a lélek öröme"
XI. Sóváradi Napok
– Az ünnep a lélek öröme. Az ünnepben az ember a szabadságát élheti meg, hiszen az ember szabadságra született. Aztgondolom, hogy egy ilyen rendezvény nélkül nem teljes a falu élete. A falunapra sok család eljön, az elszármazottak hazatérnek, rokonok, ismerősök találkoznak, elbeszélgetnek, felidézik közös emlékeiket – mondta megnyitóbeszédében Madaras Árpád, Sóvárad polgármestere.
A XI. alkalommal került sor a falunapokra a hét végén Sóvárad Község Önkormányzata és a Sóvárad Közművelődési Egyesület szervezésében.
Szombaton a Diósi zenekar és a sátoraljaújhelyi Holdfény mazsorett-csoport ébresztette a falut. Az ünnepi megnyitóra az önkormányzat székhelyén került sor, amelyen Madaras Árpád polgármester, a Sóvárad Közművelődési Egyesület részéről Tolokán Király Katalin tartott beszédet, szót kaptak Köröshegy és Sátoraljaújhely testvértelepülések képviselői, Nagy Zsigmond alprefektus, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke. A rendezvényre Tatár Tibor református lelkész kérte Isten áldását.
Az ünnepi beszédek után leleplezték a Sóvárad Közművelődési Egyesület egykori alapító tagja, volt helyi tanácsos, a faluközösség kiemelkedő személyisége, néhai Józsa András emlékére a helyi tanács által készíttetett emlékplakettet. Sinka Szilárd szavalatával ért véget a reggeli eseménysorozat.
A továbbiakban a sportpályán folytatódtak a falunapok kulturális rendezvényekkel: fellépett a Széphalmi Baráti Kör és a Szeptember Társulat, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola társastánccsoportja, a sóváradi gyerekek furulyacsoportja, a sóváradi ifjúsági hegedűcsoport.
Délután az érdeklődők Borbély Emma, a Kis-Küküllő Térségi Társulás ügyvezető elnökének, illetve Varga Csaba, a magyarországi Stratégiakutató Intézet ügyvezető elnökének előadását hallgatták meg, megismerhették a Natura 2000 természetvédelmi területet, megtekinthették Az esztenától az osztovátáig című népművészeti tárlatot, Biró Éva festészeti kiállítását, részt vehettek a Szülőföldem című gyermekrajzpályázat bemutatóján és az alkotások kiértékelésén, találkozhattak Király László sóváradi származású író-költővel.
A délutáni programot társastáncok, sakkverseny, gyermekprogramok, kézműves-foglalkozások, sportvetélkedők tették színessé. Este fellépett a Bojtorján együttes és László Attila, a Megasztár nyertese.
Vasárnap az ünnepi istentiszteletet követően Bíró Béla kántortanító tartott rendhagyó történelemórát, Varga Csaba Merre tartunk?címmel pedig előadást a kivándorlásról, megkoszorúzták az I. és II. világháborús emlékműveket.
Délután a sportpályán sport- és szórakoztató előadásokra, a kultúrotthonban Vándorcsizma néptánctalálkozóra került sor, fellépett a gyergyóalfalui Nagy Imre népi zenekar. A XI. Sóváradi Napok táncházzal és zenés báli mulatsággal ért véget.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2015. július 31.

Tanácshatározat a marosvásárhelyi iskolák kétnyelvűsítésére? –
Marosvásárhely utcáin és intézményeiben nem jelenik meg a magyar nyelv, bár a kétnyelvűséget törvényes előírások szavatolják.
A város magyar közösségét diszkrimináló helyzet orvoslásáért a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet számos akciót kezdeményezett már. Panasszal fordult a romániai diszkriminációellenes tanácshoz, aktivistái pedig román-magyar utcanévtáblákat helyeztek ki, és tárgyalásokat folytatnak iskolavezetőkkel a tanintézmények kétnyelvűsítése érdekében.
De mit tesz ez ügyben a helyi és a megyei RMDSZ?
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szerint a frakciója megegyezett arról, hogy az augusztusi helyi tanácsülésen határozattervezetet nyújtanak be, ebben kérik az iskolák belső tereinek kétnyelvűsítésére vonatkozó törvény alkalmazását. Az elnök reméli a helyzet megoldását, mert a város pályázik az Európa kulturális fővárosa címre 2021-ben. A projektet a polgármesteri hivatal és a Maros Megyei Tanács a multikulturalitásra alapozza.
Augusztus közepén tanácskozásra hívják a megye iskoláinak vezetőit, hogy felmérjék a kétnyelvűség helyzetét – mondta Brassai.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

2015. július 31.

Marosvásárhelyi előválasztás regisztráció nélkül?
Kevesebb akadálya lenne a marosvásárhelyi magyarnyelvűségnek, ha a város 16 év után újból magyar polgármestert választana. Több magyar párt és egy civilszervezet is indítana jelöltet. Közülük úgy lehetne kiválasztani a mostani román polgármester kihívóját, ha előválasztást tartana a marosvásárhelyi magyarság, és azt a jelöltet, ki ezt megnyeri, az egész város magyarsága támogatná a jövő évi helyhatósági választáson.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az októberi marosvásárhelyi előválasztással kapcsolatosan bejelentette: javasolni fogja, hogy ne kössék regisztrációhoz a magyar választók részvételét, így előzetes bejelentkezés nélkül bárki elmehetne szavazni.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint a regisztráció nem tűnik egy hasznos feltételnek, idegenkednek tőle a marosvásárhelyiek. Ezért javasolni fogja az Erdélyi Magyar Néppártnak és a Magyar Polgári Pártnak: ezt a kérdést gondolják újra annak érdekében, hogy a marosvásárhelyiek minél nagyobb számban vehessenek részt október 11-én az előválasztáson.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

2015. július 31.

Brassai: Nem akarunk mesterséges akadályt gördíteni az előválasztás elé
A fenti kijelentés tegnap, az RMDSZ megyei székházában tartott sajtóreggelin hangzott el, amelyen Brassai Zsombor elnök és Soós Zoltán városi tanácsos az előválasztásokról, az összefogás fontosságáról, illetve az Azomures vegyikombinát ügyében javasolt népszavazásról beszélt.
Soós Zoltán egyfajta partnerséget kért a magyar sajtó részéről, hiszen "nehéz 10 hónap áll előttünk, lesz egy magyar–magyar megmérettetés, aminek az az előnye, hogy egy magyar jelölt maradjon a választásokig, mert a magyar–magyar konkurencia káros hatású". Fontosnak tartja Marosvásárhely különböző politikai alakulatainak az összefogását, amely "a Vásárhelyi Forgatag során megvalósult egy bizonyos szinten", és erre alapozva remélik, hogy tovább tudnak lépni, nem csak a kulturális rendezvények kapcsán.
"Alvó" városból a szecesszió fővárosa
Élhető Marosvásárhelyt szeretnének, jelentette ki, ez programja egyik fontos része. Ezen belül a környezetszennyezés és természetesen az Azomures. Kikérnék a város lakóinak a véleményét, hogy végre legyen egy jogi eszköz a kezükben. Emellett határozatban kérik a várostól orvosi tanulmány készítését, hogy konkrét adataik legyenek, milyen egészségkárosító hatása van a vegyi kombinátnak.
Beszélt a Marosvásárhely kulturális főváros projektről, amely fontos, mert szerinte "Vásárhely ma alvó város gazdasági szempontból, a kitörési pont meglehetősen kevés, a rossz városvezetés az elmúlt 16 évben nem volt képes Vásárhelyt növekedési pályára állítani". Nagyszeben példáját hozta fel, ahol az említett státus pozitív folyamatokat indított el ismertség és gazdasági fejlődés szempontjából is. A projektnek köszönhetően, reméli, megszűnik a nacionalista propaganda, és javulni fog a közhangulat. Véleménye szerint Marosvásárhely a szecesszió fővárosa kellene legyen Romániában, illetve a kultúra kapuja Erdélyben, összehangolva a repülőtér, illetve a nagyvárosi övezet fejlesztésével.
Brassai Zsombor szerint a magyar sajtó szerepe felértékelődik a következő időszakban, vannak fontos témák, amelyeket partnerként kell kezelni. Ilyen közös problémának az Azomures ügyét nevezte, nem tagadva a politikum felelősségét sem, de, mint mondta, a jövő szempontjából kell kezelni ezt a mindig aktuális kérdést, amely az egész városra, sőt a környező falvakra kiterjedő közérdekű problémát jelent.
Fontosnak nevezte a politikai összefogáson alapuló előválasztást is, ebben is a magyar sajtó támogatását kérte, hiszen egy hosszú évek óta tartó politikai szembenállást sikerült feloldani. Véleménye szerint az előválasztásokkal Maros megyében pontot tudnak tenni erre a kérdésre.
Népújság: – Az összefogásról, a magyar–magyar politikai szembenállás feloldásáról beszélt. Ezzel szemben az elmúlt napokban az Erdélyi Magyar Néppárt bejelentette, hogy külön indul a választásokon. Hogyan beszélhetünk összefogásról, amikor az egyik párt külön szándékszik indulni?
Brassai Zsombor: – A Néppárt döntése egy kicsit ellentmondásos, a nyilatkozatban arról beszélnek, hogy országos szintű összefogás nem lesz, de nem kifogásolják a helyi szintű összefogást. Azt azonban értékelem, hogy Portik Vilmos megyei elnök a bejelentést követően azonnal kijelentette, hogy Marosvásárhelyen minden marad az egyezség szerint, és így megyünk tovább.
Soós Zoltán: – Az összefogással kapcsolatosan annyit jegyeznék meg, hogy Portik Vilmossal való baráti kapcsolatom, és a Forgatagban kifejtett közös munka is garancia arra, hogy az összefogást a mi részünkről nem fenyegeti semmiféle veszély. Úgy érezzük, itt nem a személyekről van szó, hanem a közösségről. Még lehet jelentkezni, és minél többen jelentkeznek, annál inkább erősítjük az előválasztások hitelességét.
Népújság: – Van-e újabb jelentkező, és hogyan állnak a regisztrációval?
Brassai Zsombor: – A regisztrálók száma növekedett, 3000 körül tartunk. Újra Portik Vilmosra hivatkozva mondom, hogy jó lenne, ha a magyarok 10%-a regisztrálna, ami kb. 5000 regisztrációt jelent. Viszont a nyári időszakban értelmetlen különösebben befektetni az előválasztási kampányba, de a nyár vége felé elindítunk egy, az egész várost behálózó kampányt. Egyébként a konzultációinkból az derül ki, hogy a város magyar lakosságának mintegy 70-75%-a tud az előválasztásról, 30-35%-a azt is pontosan tudja, hogy mikor lesz, és még többen tudják, hogy kik a jelöltek. Tehát az előválasztás mint olyan, érdekli a lakosságot. Viszont elismerem, hogy a regisztráció, amelyet egyébként mindhárom párt jónak tartott, úgy tűnik, mintha akadályozná a tulajdonképpeni részvételi szándékot. Gyanús. Ez a gyanú abból az RMDSZ- átszervezési cirkuszból ered, amit 2013 elején indítottunk el, szokatlan, idegen stb., jóllehet ez nemzetközi gyakorlat, az Egyesült Államoktól Magyarországig mindenhol gyakorolják. De ha ez valóban akadály, nyilván ezt is újragondoljuk. Nem akarunk semmiféle mesterséges akadályt gördíteni az előválasztás elé.
Népújság: – A kombináttal kapcsolatosan népszavazásról beszélt; hogyan képzeli el?
Brassai Zsombor: – A népszavazást törvény szabályozza, amely szerint többféleképpen lehet kezdeményezni: aláírásgyűjtéssel, de a helyi tanács egyharmadának kezdeményezésére is napirendre tűzhető a kérdés, és egyszerű többséggel a helyi tanács dönt arról, hogy a népszavazást kiírja vagy nem. Ma bejelentjük, hogy a következő tanácsülésig előkészítjük az anyagot, és napirendre fogjuk tűzni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 331-331




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék