udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 271 találat lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-271

Névmutató: János Zsigmond

2017. március 30.

Örökségünk őrei: divatossá vált a műemlékvédelem
A Kolozsvári Református Kollégium és a Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai nyerték meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő hétfő esti, a Kolozsvári Magyar Operában tartott döntőjét. A kincses városbeli magyar iskolák csapatai mutatták be az általuk örökbe fogadott műemlékeket.
Látványos és izgalmas kiselőadásokat tartottak a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő hétfő esti döntőjében. A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a Kolozsvári Református Kollégium diákjai – a Purjesz–Óváry-ház őrei – örülhettek, ők nyerték el a vetélkedő fődíját: a brüsszeli utazást.
A versenyen részt vevő többi kincses városbeli gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia, mert mindenkinek jutott díj. A rendezvény idén is a hivatalos ünnepi köszöntőkkel kezdődött. „Mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar” – mondta Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke. Ezt egy, az aktuális élsportból vett párhuzammal szemléltette: az FC Barcelona és a Paris Saint Germain által a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében megvívott párharcot hozta fel példának. Mint ismeretes, a Barcelona előbb 4-0-ra kikapott Párizsban, majd hazai pályán 6-1-re győzött, és továbbjutott.
„Hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− hívta fel a diákok figyelmét Horváth Anna. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a megnyitón elmondta, az Örökségünk őrei mozgalom és vetélkedő megérett arra, hogy európai szinten is népszerűsítsék mint jól bevált gyakorlatot. A politikus azt javasolta, a vetélkedő soron következő kiírásaiban a műemlék-ismertetők több nyelven készüljenek el, az Unió többi országának is javára válna, ha honosítaná az Erdélyben jól működő örökségvédelmi programot.
A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színpadi előadásszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum (a BBTE jelenlegi bölcsészkarárnak otthont adó) épületét vette pártfogásába, előadásukban ízelítőt nyújtottak a hajdani katolikus leánynevelő intézet életéből. Ötödik helyezésüket az IDEA Könyvtér könyvjutalmával ismerték el a vetélkedő szervezői.
A Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch–Hintz-ház őrei az egykori gyógyszerész család mindennapjaiba engedtek bepillantást. Negyedik helyezésük jutalma, hogy ott lehetnek a Miért nyári EU-táborában. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai a Státus-palotákat „fogadták örökbe”, és ötletesen mutatták be a műemlék épületek történetét. Jutalmul VIBE Fesztivál-belépőket nyertek, kreatív produkciójuk a dobogó harmadik fokára juttatta őket.
A tavalyi győztes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata a Tűzoltótornyot fogadta örökbe, dramaturgiailag és „színészi” alakítás szempontjából is a legnívósabb előadást mutatta be. A pörgő ritmusú, nemcsak a történelmi eseményeket, de a jelenkori gondokat is felvillantó produkciót második díjjal jutalmazta a zsűri. A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának köszönhetően már az Electric Castle fesztiválra szóló jegyek birtokosai.
A Kolozsvári Református Kollégium diákjainak, a Purjesz–Óváry-ház őreinek történelmi előadása első helyezést és brüsszeli kirándulást ért. Idén a zsűri még egy első díjat kiosztott a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája csapatának, a Sétatér őreinek, akik sajátos előadással jelentkeztek, jutalmuk a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvétel.
A zsűri tagja volt Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2017. április 3.

Nyilas Misi Tehetségnap az Unitárius Kollégiumban
V. Tehetségnapját tartotta meg április 1-jén a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
A Tehetségnapon az Egyesület ösztöndíjasainak biztosítottak lehetőséget a bemutatkozásra, illetve a jelenlevő tanulók, tanárok és támogatók ismerkedtek egymással. Meghívottként fellépet Kacsó Hanga Borbála népdalénekes, a 2014-es Fölszállott a Páva énekes kategória győztese. A bemutatkozó előadásokat kötetlen beszélgetés követte.
Illyés Zalán / Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 8.

Négy év múlva léphet életbe a könnyített románvizsga
Négy év múlva záróvizsgázhatnak először sajátos, könnyített tételekből a román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok – mondta el a Krónikának Szabó Ödön. Az RMDSZ Bihar megyei képviselője dolgozta ki az erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot, amit kedden fogadott el a képviselőház. A lapunk által megkérdezett romántanárok üdvözölték a régóta várt döntést.
Négy év múlva záróvizsgázhatnak először sajátos, könnyített tételekből a román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok – mondta el a Krónikának Szabó Ödön. Az RMDSZ Bihar megyei képviselője dolgozta ki az erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot, amit kedden fogadott el a képviselőház.
Szabó Ödön elmondta, annak szerették volna elejét venni, hogy a gyereket „évekig fociból edzik, majd a záróvizsgán végül kézilabdából állítják pályára”. A 2011-es tanügyi törvényben szerepel a kisebbségi fejezetben, hogy kisebbségi diákok sajátos tanterv szerint tanulják a román nyelvet, ennek az életbe léptetésére van egy ütemterv, jelenleg az alsó tagozatban, tehát előkészítő osztálytól negyedik osztályig tanulják a magyar diákok nem anyanyelvként a románt, és idén az öt–nyolc osztályra vonatkozóan is elfogadták a speciális tantervet, a következő tanévtől az ötödikesek tanulnak eszerint, részletezte a honatya.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, az oktatási bizottság alelnöke rámutatott, a módosítással azt orvosolják, hogy sem az oktatási törvényben, sem a minisztérium szabályzatában nem szerepel: a speciális tantervből tanuló diákok erre épülő sajátos tételeket kapnak majd a különböző záróvizsgákon, vagyis a nyolcadik osztályt záró képességvizsgán, majd az érettségin. A politikus abban bízik, hogy döntő házként a szenátus is megszavazza javaslatát, és az még ebben az évben megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
Mivel a sajátos tantervet lépésről lépésre vezeti be az oktatási minisztérium, ezért a mostani negyedik osztályosok vizsgáznak majd speciális, könnyebb tételekből. Kérdésünkre Szabó Ödön kifejtette, elviekben a szaktárca dönthet úgy, hogy gyorsabban életbe lépteti a speciális tanterveket, tehát egy időben például a hatodik–hetedik–nyolcadik osztályokban. Hangsúlyozta, ebben a kérdésben a parlamentnek nincs hatásköre, ezt csak kormányzati eszközökkel tudná megsürgetni az RMDSZ, miközben jelenleg csak parlamenti együttműködésre van szerződése a kormánypártokkal. A képviselő szerint egyébként mentalitásváltást jelez, hogy a javaslatát nagy többséggel támogatta az alsóház, megértették: nem várható el egy anyanyelvi környezetben élő diáktól, hogy egy másik nyelvből anyanyelvi szintű záróvizsgán helytálljon.
Üdvözlik a döntést a romántanárok
„Nagyon jó ötlet, régóta vártuk ezt a módosítást, nagyon jól jön. Hiszen nem korrekt, hogy a kisebbségi gyerekeknek ugyanolyan elvárásoknak kelljen megfelelniük, mint a román anyanyelvűeknek. Nem tudhat ugyanolyan jól valaki egy idegen nyelvet, mint a saját anyanyelvét” – értékelte a Krónikának a döntést Teodora Popescu, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium román nyelv- és irodalomtanára. Kifejtette, a magyar gyerekek körében szerzett tapasztalata szerint a módosítás mindenképpen jótékony hatással lesz a kisebbségi diákok román tudására, vizsgaeredményeire. Ráadásul, mivel az ősszel 5. osztályt kezdő diákok lesznek az elsők, akik differenciált vizsgán vehetnek részt, az illetékeseknek négy év áll majd a rendelkezésükre, hogy elkészítsék az új vizsgatervet, tette hozzá a pedagógus.
Gondot okoz a szövegértelmezés
A pár hete lezajlott idei próbaérettségire utalva kifejtette: az, hogy a 11. osztályosok számára módosult a vizsgaprogram, még nagyobb hátrányba hozta a kisebbségi gyerekeket. Számukra ugyanis nehezebb az első kérdésnél szereplő szövegnek az értelmezése, mert az eddigi megszokott irodalmi szöveget más típusú szövegekkel cserélték ki. „Gondjaik voltak a szöveg megértésével. Újságcikkek, tudományos szövegek kerültek be, ami a kisebbségi diákok helyzetét tovább rontotta, nehezebb megérteni a terminológiát, mely sokszor tudományos vagy archaikus, kevésbé elérhető a számukra” – magyarázta a romántanár.
Úgy vélte, a heti három-négy románóra nem elégséges ahhoz, hogy a magyar gyerekek ilyen szintű szövegértésre tegyenek szert. „Ha csak az alatt az 50 perc alatt hallanak román szót, szólalnak meg románul, ez kevés ahhoz, hogy helyt álljanak egy ilyen nehéz vizsgán” – jelentette ki Teodora Popescu. Nagyvárosokban könnyebb a román nyelvet gyakorolni a magyar gyerekeknek, főleg ha vannak román barátaik, vagy a családban segítenek nekik, kifejlesztik a szükséges nyelvi kompetenciákat, de például a Székelyföldön élők számára ez már sokkal bonyolultabb, ismerte el a pedagógus.
A kolozsvári romántanár szerint a próbavizsga előtt alig egy hónappal történt módosítások ellenére a diákok jól vették az akadályt, legtöbb esetben kielégítőek az eredmények. Pozitívumnak nevezte, hogy a rendszer megadja a lehetőséget, hogy felmérjék a gyerekek tudását, megnézzék, min kell javítani. A már számos végzős osztályt záróvizsgára vezető pedagógus szerint a hátralévő idő elégséges arra, hogy felkészüljenek a diákok, és szerinte az értettségin bizonyára jobb eredmények születnek majd. Elmondta, a mostani eredmények szerint diákjainak elsősorban több gyakorlatra lenne szükségük, mivel a tételek újak és más logika szerint működnek, be kell gyakorolják ezeket.
Bíró Blanka, Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

2017. április 13.

A világban erőszak van, a versben béke
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix könyvesbolt 17. alkalommal szervezte meg az Atlantisz harangoz című országos versmondó vetélkedőt. A megmérettetést április 7-én tartották, központi gondolata a béke volt.
Idén az ország tíz megyéjéből és húsz iskolájából 53 líceumi diák jelentkezett, végül 47-en mondták el a verseket. Mint minden alkalommal, a tematikát ezúttal is a rendezők határozták meg. A választás – nem véletlenül – a Béke van a szívemben címet viselte. A szervezők elsősorban azt szerették volna megragadni, hogy a világban körülöttünk zajló békétlen, olykor embertelen, erőszakos eseményekhez és értékválsághoz hogyan lehet úgy viszonyulni, hogy lelki békénkben önazonosak maradjunk. A versenyre ezúttal is két kategóriában – a 9–10. és a 11–12. osztályosok – jelentkezhettek a diákok. Kötelező versként Radnóti Miklós Himnusz a békéről című költeményével kellett készülni. A szabadon választott vers magyar vagy világirodalmi alkotás lehetett, amely a témához illeszkedett.
Az ezredfordulón szervezték meg első alkalommal az Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőt, amelynek szervezője a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve a Phoenix könyvesbolt volt. Az ötletgazdák Reményik-verscímet választottak a verseny nevéül, amely azért „harangoz” minden évben, hogy a szórványban élő magyar nyelvet fenntartsa és megmentse az elsüllyedéstől. „Tulajdonképpen Magyari Eszter, a Phoenix könyvesbolt tulajdonosa kért meg arra, hogy adjunk helyet egy szavalóversenynek” – emlékszik vissza Solymosi Zsolt, a kollégium jelenlegi aligazgatója, az Atlantisz főszervezője, egyben szíve, lelke és motorja. Ők sem gondolták, hogy 17 év elteltével mekkora múltra tekint majd vissza a verseny. „Azt szerettük volna, ha minden középiskolából eljöhet az a szavaló, akinek fontos, hogy szépen és jól mondjon verset, szeretné egy országos versenyen képviselni iskoláját” – magyarázza az aligazgató. Nem az elitet vagy a kiválasztottakat szólítják meg: a szervezők mindig arra figyelnek, hogy Erdély minden régiójából jelentkezzenek versenyzők, ellentétben azokkal a versenyekkel, ahol feltétlenül azt kell bizonyítani, az egyik jobb a másiknál. Az Atlantisz azért szép, mert a teremben ülő diákok meghallgatják a többi szavalatát is.
„Természetesen nem vagyunk egyformák, mindenki másképp mond verset, de ez nem gond, hiszen egymástól tanulhatnak a gyerekek” – fogalmaz Solymosi Zsolt. A rendezvény sajátossága, hogy verseny után mindenki együtt mondja el a kötelező verset – ettől talán kicsit egy hullámhosszra kerülnek az addig egymással versengő diákok. A kellő színvonal minden évben biztosított, hiszen annak ellenére, hogy a versmondás a középiskolások körében kihalófélben lévő műfaj, minden évben 50–60 jelentkező van. „Az Atlantisz hangulata megkövetel bizonyos színvonalat. Jó látni, hogy egy megváltozott világban, ahol immár a szervezés is közösségi oldalakon történik, és az önkénteseket két perc alatt a helyükre lehet állítani, nem tapasztalom a verseny elsatnyulását, és az őszinte versmondás folytatódik” – véli a főszervező. A verseny tematikája évről évre változik. A szervezők minden alkalommal azt keresik, hogy éppen mi az, ami releváns a világban, és ami miatt vershez kell nyúlni. Voltak esztendők, amikor a szerelem volt a téma, hiszen ez elválaszthatatlan a kamaszkortól, máskor a lázadás. Solymosi szerint az elmúlt időszakban nagymértékben elharapózott az erőszak, a gonoszság a világban, és ezt a tizenéveseknek is fel kell dolgozniuk. A béke megélése és megéneklése talán az ifjú lelkeket is megerősíti, ezért esett az idén erre a választás.
A román oktatási minisztérium hivatalosan elismeri a versenyt: oklevelekkel támogatja, de anyagilag nem. Az utóbbit pályázatok útján szerzik be. A verseny különleges esemény a kollégium életében, hiszen Erdély magyar iskoláinak diákjait hozzák össze a költemények: barátságok szövődnek és élnek tovább.
Az esemény színvonalát emelte Szabó Balázsnak és bandájának koncertje, valamint a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup verses-zenés előadása.
Idén a zsűri elnöke dr. Nagy Éva oktatási minisztériumi kabinetigazgató volt, tagjai pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színis hallgató és Nánó Csaba újságíró.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. április 13.

„A versek már a kezdetektől tanítanak engem”
Költészet-napi beszélgetés Szabó Balázs dalszerző-énekessel
A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert – fogalmazott a János Zsigmond Unitárius Kollégium Atlantisz harangoz versmondó versenye alkalmával bandájával Kolozsvárra látogató Szabó Balázs, amikor a versekkel való kapcsolatáról faggattam. – Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni – tette hozzá a dalszerző énekes, akit már gyerekkorában magával ragadott az irodalom titokzatos világa. Hogy miért érzi ezt fontosnak, hogyan próbálja meg a mindennapok részévé tenni, arról kérdeztük.
– A saját szövegű dalok mellett versfeldolgozásokkal is ki szokott egészülni a koncertprogramotok. Miért tartod fontosnak becsempészni a költészetet a saját szövegek közé? Miért ez a ragaszkodás a versekhez?
– A versek már a kezdetektől tanítanak engem. Az első zenei lépéseimnél is fontosnak tartottam a szöveget. Mikor középiskolásként megírtam az első dalfoszlányaimat, már akkor is sokszor nyúltam versekhez, mert úgy éreztem, hogy a szöveg, a vers legalább olyan messze repít, mint maga a zene. Ez az érzés azóta sem változott. Amikor néhány dalunk után fölcsendül egy-egy megzenésített vers, az mindig egy másfajta elmélyülés a színpadon is, és szeretnénk ezt a fajta mélységet, katarzist megosztani a hallgatósággal is. Néhány éve össze is állítottunk egy – a zenekar hagyományos koncertjeitől teljesen eltérő –, verses műsort, Csöndkabát címmel, amit azóta rengeteg helyre vihettünk magunkkal. A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert. Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni. Azzal, hogy visszük ezeket a sorokat koncertről koncertre, remélem, valósan segíthetünk azon, hogy a versek ne csak a könyvtárakban legyenek otthon, hanem a mindennapjainkban is.
– Népzenészként, zenészként, rendezőként, bábszínészként elég sok műfajba belekóstoltál már. Mi a közös pont ebben a sokrétűségben, és hogyan tudod megtalálni az egyensúlyt az alkotómunka során?
– Szeretem, hogy néha egyik, néha másik borul rám és nem hagy belefásulni a futásomba ezen a világon. Mindegyik táplálkozik mindegyikből, mindegyik segít helyt állni. A ritmus például ugyanolyan fontos a bábszínházban, mint a zenében, vagy egy népdal ugyanúgy tud a pillanathoz szólni, mint egy éppen kortárs, modern dal – a határokat kicsit mi magunk teremtjük. Bennem ezek a határok akarva akaratlan föloldódnak az adott feladatban, nagyon hasonló érzés hangszerelni egy dalt és megalkotni egy jelenetet egy előadásban. Nem érzem, hogy van egy bábos énem és egy zenész énem, vagy hogy szét kellene választani ezeket a dolgokat, mindkettőhöz álmodozni, ábrándozni, teremteni kell, ami néha sikerül, néha nem. Szóval azt hiszem, hogy a közös pont az egész életem, és ezek a kicsit más történetek ugyanarról a tőről fakadnak.
– Hogyan képzelnél el egy irodalom és költészetmentes párhuzamos dimenziót? Mit jelentenek számodra a versek?
– Valahogy úgy, mint egy sótlan húst, vagy egy színtelen filctollat. Lehet, hogy minden működne és élne ugyanúgy, de semmi nem lenne annyira magas és mély, mint most. Azzal, hogy gondolatainkkal együtt úgymond beléphetünk egy másik ember fejébe, avagy írásaiba, azáltal útitársakká válunk, és olyan dolgokat tapasztalhatunk meg egy fotelből, vagy egy buszmegállóból, amiről álmodni sem mertünk volna. Lemondani erről a kalandról azt hiszem, elég nagy badarság lenne. Ezért is fontos számomra a vers, mert olyan dolgokat mond ki helyettem, amit mindig is tudtam, csak nem gurultak így ki a szavak, képek, pillanatok az én életemben. Vagy épp ellenkezőleg: olyan dologról mesél, ami még soha nem foglalkoztatott, vagy soha nem mertem hinni, hogy létezik.
– Melyik a kedvenc versed és miért?
– Szerencsére sok van és kevés itt a hely, hogy mind felsoroljam. Ha mindenképp ki kell emelnem közülük egyet legalább, akkor azt mondom, hogy az egyik bizonyosan Pilinszky János Apokrif című verse. Minden sora szorongatja az ember torkát, minden soráról eszembe jut még valami, ettől pedig hihetetlen távlatokat nyit, amikor olvasom. Elvisz messze a gyerekkoromba, de kikezdi a jelenemet is, örök érvényű.
– A saját dalaidnak nagyon szuggesztív a szövege, miből merítesz ihletet dalszövegíráskor?
– Mindig váratlan helyről érkezik az ihlet. Nagyon sok dalom egy konkrét vízióról szól, amit néha vagy megálmodom, vagy pusztán ábrándként látni vélek egy padon, vagy egy peronon. A hétköznapok is szoros részei ezeknek a kis történeteknek, az ember fut, hajt, szalad és néha, amikor ki tud pillantani az idő ablakán, akkor megdöbbenve látja, hogy mennyi minden mellett szalad el észrevétlen. Ezekkel a pillanatokkal aztán jó újra foglalkozni egy nyugodt éjszakán, néha dal lesz belőlük, néha csak egy naplójegyzet, vagy éppenséggel ködbe vesznek, de mindenképp foglalkoztatnak. De az is tény, ha az ember sokat olvas, az valahogy jobban rendszerezi a gondolatokat a fejében. Amikor több időm van olvasni, több jegyzet is születik a telefonomban, vagy az íróasztalomon, amiből később esetleg dal is születhet.
– Az elmúlt években sokszor játszottatok Erdélyben is. Látsz-e különbséget az itteni és a magyarországi közönség között?
– Nem érzek más energiákat a színpadon, mert itthon is és otthon is voltak már szívet melengető koncertek és pillanatok. Persze közben mindig tudja az ember, amikor Erdélyben jár, hogy mennyi minden más a hétköznapokban ott, mennyi mindenért máshogy kell küzdeni és ez nyomot hagy az emberekben. Nekem mindig különös, jó bizsergés útnak indulni Erdélybe. Amíg a koncert egy kis ünneppé tud válni és el tudja vinni a hallgatót a hétköznapi bajoktól, addig azt hiszem, így van jól ez a kaland, bárhol bárkinek is muzsikáljunk.
– A költészet napja apropóján mit kívánsz a költészet szerelmeseinek?
– Aki másnak verset ás, maga esik bele…
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 14.

Olvasmányos és érthető történelemkönyv
A Bethlen-kollégium alapításáról szóló kötetet mutattak be
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium iskolatörténetét feldolgozó kötetet mutattak be az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárában szerdán délután. Pápai Páriz Ferenc, jeles erdélyi professzor A gyulafehérvár-nagyenyedi Bethlen Kollégium alapítása és története című könyvet Sipos Gábor, a kötet lektora és Rácz Emese méltatta.
Pápai Páriz kézirata közel 300 évet várt a megjelenésre, az EME-hez 2014-ben került, ekkor vette gondozásába Rácz Emese, aki sajtó alá rendezte a könyvet. A 18. század elején íródott kézirat a Gyulafehérvárról Nagyenyedre költöztetett kollégium korban legelőször íródott történeti összefoglalója. Pápai szemtanúja volt az első erdélyi főiskola létrejöttének, így a kézirat, amelyet eddig nem fordítottak le teljes egészében latinból magyar nyelvre, az egyik leghitelesebb forrása ennek az eseménynek. A Bethlen-kollégium létrejöttéről, a kötet lektora, Sipos Gábor elmondta: János Zsigmond vetette fel először egy egyetem alapítását Erdélyben, amely később a német kollégiumok mintájára készült és a legjobb oktatást nyújtotta a térségben. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke Pápai Páriz Ferenc munkásságáról szólva kiemelte: kíváló professzor volt, több tudományterület művelője. Köztudomású, hogy Pápai leggyakrabban forgatott műve a szótára, de emellett nem szabad elfeledni, hogy doktor is volt, az első magyar nyelvű orvostani munka is az ő tollából származik. Továbbá Pápai tanított is a Bethlen-kollégiumban, tanári pályáját összefoglaló munka a Kriterion Kiadó gondozásában, a Fehér könyvek című sorozatban jelent meg.
– Emellett heraldikus is volt, igazi későreneszánsz típusú értelmiségi. Tehát szinte természetes, hogy egy ilyen sokoldalú professzor saját iskolája történetét is igyekezett összefoglalni. A könyv első fele inkább történelem, a második része emlékirat. Ez a kötet fő erénye – méltatta Pápai Páriz könyvét Sipos Gábor. Ugyanakkor elmondta, a 18. század elején született kézirat fontos történelmi forrás, így ennek magyar fordítása tudományos előrelépésnek számít. A kötetben a latin nyelvű forrásanyagot a magyar nyelvű fordítás követi, ami rengeteg lábjegyzettel egészül ki, a kötet végén pedig részletes mutató igazítja el az olvasót. Rácz Emese aprólékos megjegyzéseivel társítva a kötet nemcsak kutatóknak hasznos, hanem bárki számára olvasmányos és érthető történelemkönyv.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 15.

Békeüzenetet hirdetett Atlantisz harangja
A versek világában rejlő békesziget nyugalmára vágyott minden diák és pedagógus, aki az elmúlt hétvégén részt vett a tizenhetedik alkalommal szervezett Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőn, az idei tematikát ugyanis a Béke van szívemben címmel határozták meg a szervezők. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház által szervezett vetélkedőre ezúttal 47 versmondó sereglett össze az ország különböző településeiről, hogy Radnóti Miklós Himnusz a békéről és szabadon választott, magyar vagy világirodalmi alkotással, témához illeszkedő modern vagy posztmodern verssel, versrészlettel kerüljön közelebb belső békéje megteremtéséhez.
Daróczi Klarissza, többszörös Atlantiszos díjazott versmondása, Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénikus áhítata és az Ercsey-Ravasz Ferenc által vezényelt Péterffy Gyula kórus ajándékdalai hangoltak rá az idei versenyre az esemény megnyitóján. – A versmondóversenyre érkezett diákok együtt megtapasztalhatják a lélek szépségét, amelyet a költők a verssorokba préseltek. Közösen átélhetik a versmondás lélekerősítő óráit – fogalmazott beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki arra szólította fel a résztvevőket, hogy maradjanak mindig hűséges harangozói anyanyelvüknek. Nagy Éva a kisebbségi oktatásért, a parlamenti és a szociális partnerekkel való kapcsolatért felelős államtitkár kabinetjének igazgatója a közelgő virágvasárnapi sokszínűség, a társainkra való odafigyelés, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntötte a résztvevőket. – Itt és most az a cél, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, jobban megismerjük egymást a vers sajátos világában, amelynek ti vagytok a főszereplői – mutatott rá megnyitóbeszédében. A kabinetigazgató ezúttal a zsűrielnöki feladatot is ellátta, a bírálóbizottság tagjaiként pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színművészetis hallgató és Nánó Csaba szerkesztő segítették.
Szabó Balázs és bandája három éve járt utoljára a szavalóversenyen, akkor nemcsak zenészként, hanem versmondóként és zsűritagként is bemutatkozott a résztvevőknek. Ezúttal csak a péntek esti fergeteges koncert „felelősének” nevezték ki a szervezők, nem véletlenül, hiszen az igencsak erőteljes szövegű dalok mellett felcsendültek a magyar költészet gyöngyszemei is sajátos dallamvilág kíséretében.
A tulajdonképpeni megmérettetés szombaton várt a versenyzőkre, és bár pénteken este Szabó Balázs már megkapta a neki kijáró „fődíjat”, azért szombatra is jutott az elismerésekből. 9-10. osztályos kategóriában a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkező Balogh Ádám vihette haza az első díjat, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból érkező Bakó Gabriellának járt a második díj, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Grebur Krisztinának pedig a harmadik díj. Dicséretet érdemelt a Segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumből Varga Gergő, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Nagy Kincső, és a JZSUK-s Dimény Kristóf. Különdíjat kapott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Kopándi-Benczédi Gusztáv, a Kolozsvári Református Kollégium tanulója, Farkas Júlia, a nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnáziumból Naphegyi-Boldis Zsuzsanna és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból Deák Gellért-Gedeon.
A 11-12. osztályosok közül a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból érkező Barti Lehel-András nyerte el az első helyezést, a házigazda JZSUK diákja, Bogdán Farkas második díjban részesült, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, Pál Emil András pedig harmadik díjat kapott. Dicséretben részesült a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból Mészáros Cynthia, a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból Oláh Csilla és a Báthory István Elméleti Liceumból Varga Péter. Különdíjat érdemelt a Kolozsvári Református Kollégiumból Fekete Hanga, a Brassai Sámuel Elmáleti Liceumból Szallós Kis Csaba, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Józsa Tamás és a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból János Kinga.
A felajánlott különdíjakért köszönet illeti a Kriterion, Polis Könyvkiadókat, a Művelődést, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítványt, Vitéz Magyari Esztert, Pop Erzsébetet és Simon Kamillt, valamint Nánó Csabát.
Az idei rendezvényt a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című Weöres Sándor verses-zenés előadása zárta.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 20.

Mérnök, művész, helytörténész
A Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány díját vehette át tavaly év végén Nagy Béla nyugalmazott mérnök, helytörténész, képzőművész, közíró. Kolozsváriként szenvedéllyel kutatja a város múltját.
– A díj átadásakor Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője „telepi gyereknek” nevezett. Hol is volt az a bizonyos telep, ahol felnőttetek?
– A város egyik legrégibb utcájában, a Király utcában születtem. A ház, amelynek egyik albérleti szobájában segített a világra egy Holdvilág utcai bábaasszony, az Apáczai Csere János Líceummal szemben ma is áll. Hétéves koromig ott éltünk, ám az ötvenes évek közepén, a Sztálin-korszakban édesapám kapott egy telket és állami kölcsönt, hogy családi házat építsen. A telek a Nagy Gábor-féle gyümölcsös helyén van, a Házsongárdi temető és a Tordai út között. Legtöbben munkások, de agrármérnökök, tanárok is építettek ott hasonló módon. Úgy hívtuk azt a negyedet, hogy a Telep. Nagyon vigyáztak akkoriban a nemzetiségi összetételre: magyarok, románok, németek, zsidók vegyesen éltünk ott.
– Milyen volt ott az élet?
– A Király utcához képest nekem valóságos Paradicsomnak számított, bár kisgyerekként a Király utcában is jól éreztem magam. A költözésre már nem emlékszem, viszont belecsöppentem a nagyobb telepi családba, ahol akkoriban mindenki ismert mindenkit. Reggeltől estig fociztunk, a szomszédunkban volt a temető, ahol szintén lehetett játszani. Rengeteg gyerek volt, és mindannyian magyarul beszéltünk, beleértve a románokat is. Persze mi is megtanultunk románul, úgyhogy nem volt semmilyen nézeteltérés közöttünk. A mostani balettiskola Petőfi utcai épületében működő magyar elemi iskolában jártam, majd 1959-től az Ady Endre Líceumba írattak, ott is érettségiztem.
– Mikor döntötted el, hogy a mérnöki pályát választod?
– Még a Király utcában volt egy gyergyói származású székely szomszédunk, Baricz bácsi, aki asztalosként dolgozott a Vasúti Javítóműhelyekben (Február 16.). Délutánonként otthon a saját műhelyében bütykölt ezt-azt. Négy-öt éves koromban beszabadultam a műhelyébe, az öreg mindig felállított egy kicsi ládára a gyalupadja mellé, és estig, amíg dolgozott, onnan lestem, mivel foglalkozik. Belém ívódott a fa és a csontenyv illata, annyira, hogy a mai napig szeretem a fát és a szerszámokat. Nem tudnám megmondani, ez is közrejátszott-e, de egyszer kijelentettem, gépészmérnök leszek. Érettségi előtt Kovács Mihály latintanárom eljött apámhoz, hogy rábeszélje, küldjön engem Brassóba az erdőmérnöki egyetemre. Ott szükség volt a latin nyelvre, és a tanárom szerint abból jó voltam. Idegen városba menni költséges lett volna, de már nem is nagyon tudtak volna lebeszélni a gépészmérnöki pályáról. Sosem bántam meg a választásomat, egész életemben tervezéssel foglalkoztam, ami élvezetes és valóban mérnöknek való munka.
– Napjainkban nehezebb munkát találni. Könnyű volt azokban az években elhelyezkedni a szakmában?
– Volt egy lista a munkahelyekkel, ezekből lehetett választani – természetesen az egyetemen elért eredmények alapján. Nem voltam a legelsők között, de azért elég közel Kolozsvárhoz, Zilahon kaptam állást. 1975-ben kerültem vissza a szülővárosomba, a Hőenergetikai Berendezéseket Kutató és Tervező Intézetbe, innen is mentem nyugdíjba 35 év után. Négyszázan dolgoztunk az intézetben, de az 1989 utáni években mintegy nyolcvanan maradtunk. Ebből már csupán 10–12 személy foglakozott tervezéssel. Energetikai berendezéseket terveztünk és gyártottunk, gyakorlatilag mindent, aminek a hőenergiához köze van.
– Az alternatív energiatermelők is beletartoztak?
– Már a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben kezdtek divatba jönni az úgynevezett megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések, a Ceauşescu-rendszer ezen a téren is meg akarta mutatni a világnak, mire képes. Intézetünk a szélerőműveket kapta feladatnak, másokkal együtt én is terveztem néhány kísérleti példányt, amelyek közül egy 30 kW-os szélturbinát a Dregan-völgyi gyűjtőtó szomszédságában szereltek fel. A rendszerváltás után már nem volt pénz kutatásra, tervezésre, pedig volt egy 400 kW-os szélturbinánk is, ami félig készen állt. Egyébként az egykori állami tervezőintézet – amelyik Ceauşescu feleségének közvetlen felügyelete alá tartozott, és amely 1994-ben az alkalmazottak részvénytársaságává alakult át – ma is működik, de már osztrák tulajdonban van.
– A művészetek mikor kerültek be az életedbe?
– A 60–70-es években egyes vállalatok otthonra adtak ki munkát, az egyik unokanővérem férje ezzel foglakozott. Nálunk a pincében folyt a „domcsizás” (így hívtuk akkoriban ezt a fajta bérmunkát), amelyből én is kivettem a részemet, többek közt forrasztani kellett különféle rézből készült dolgokat. Innen került rézlemez, és nekifogtam a rézlemez-domborításnak. Miután az egyetem után Zilahra kerültem, ott eléggé unatkoztam. Már nős voltam, de a feleségem Kolozsváron maradt, így elkezdtem gondolkodni, mit tehetek szabadidőmben. Magánszorgalomból megtanultam furulyázni, aztán falikárpitot készíteni. Sőt az amatőr színjátszásba is belekóstoltam. Komolyabban a 2000-es évek közepén kezdtem foglalkozni a művészetekkel. Akkor már jártam Mákóba és Zsobokra fafaragó táborokba, ott képeztem magam Gál Potyó István fafaragó szakavatott irányítása mellett. Az apatársam, Essig József és felesége Klára, rávettek, vegyek részt az általuk évek óta szervezett és nagy népszerűségnek örvendő zsoboki képzőművésztáborban. Kezdetben itt is csak fába véstem, közben az egyik táborozó képzőművésztől, Koncz Münich Judittól ellestem a linometszés technikáját. Ezt most is tanulom, úgy tűnik, kissé későn érő típus vagyok…
– Komoly munkát végzel helytörténészként is, Kolozsváron együtt emleget a szakma Asztalos Lajossal és Gaal Györggyel. Mi váltotta ki ez irányú érdeklődésedet?
– Ez kissé túlzás, hisz míg az ő munkásságuk évtizedekre nyúlik vissza, addig én csak az utóbbi hat-hét évben kezdtem el foglalkozni ezzel. Egyébként Gaal György osztálytársam volt. Nagy szeretettel és érdeklődéssel olvastam munkáit, és telenként, amikor a műhelyben nem lehetett faragni, beültem az egyetemi könyvtárba vagy a levéltárba, és régi újságokat, évszázados iratokat böngésztem. Ha már átnéztem őket és rengeteg érdekes dolgot találtam, jegyzeteltem is.
– A helytörténet melyik része érdekel?
– Az épületek története, illetve az emberek. Sok érdekes ember sorsát fedeztem fel. Az első, aki felkeltette érdeklődésemet, éppen Nagy Gábor volt, akinek az egykori telkén épült a házunk. Nagy Gáborról tudni kell, hogy pincérből vendéglős lett, a születési éve 1845, amelyet az Ellenzék egyik 1922-es lapszámából sikerült kiderítenem. Dúsgazdag ember lett, egy időben Kolozsváron neki volt a legtöbb földterülete, telke. Nagyon jól hegedült és foglakozott zenekutatással is. A mai Melody épületében – amelyet akkor a katolikus egyháztól bérelt – a külföldön is híres Központi szállodáját működtette, amelynek vendéglőjében még Ferenc Józsefnek is felszolgált. Az egykori Ellenzék című lap azt is megírta, hogy a császár busás borravalót hagyott a pincéreknek
– Érdekes írásod jelent meg a Széchenyi tér jellegzetes palotáiról, amelyek a 19. század végén épültek. Mi késztethetett egy akkori patikust vagy mészárost, hogy bérpalotát építsen?
– Mindenekelőtt megérte befektetetni a pénzt bérpalotákba, hiszen ebből komoly jövedelem származott. Ugyanakkor mind a négyen, akik a palotákat építtették, dúsgazdagok lettek. Az sem mellékes, hogy mind a négyen virilisként (a legtöbb adót fizető polgárból kikerülő tanácsos) vagy választott polgárként a város Törvényhozó Bizottságának tagjai voltak, és első kézből tudták meg, hogy a városrendezési tervben az újonnan felépítendő Szamos híd négy sarkára bérpalotákat terveznek. Az Ellenzék 1891. egyik februári lapszámában megjelent tudósítás szerint Benigni Sámuel, Széki Miklós, Varga Dániel és Oriold József telektulajdonosok palotákat készülnek építeni. Benigni és Széki három év alatt fel is építette, viszont Varga Dániel helyett üzlettársa, a dúsgazdag ékszerkereskedő, Babos Sándor készíttette el – sorrendben harmadikként – a Széchenyi tér sarkán lévő épületet, amely később a református egyház tulajdona lett.
– Az egyik palota földszintjén régóta működik gyógyszertár. Ez eredetileg így épült?
– A Malom utca sarkán lévő Széki-palota építtetője Széki Miklós patikus volt. Bútora, berendezése a mai napig ugyanaz, mint amikor megnyitották 1893-ban. Ezt barátja, B. Bak Lajos műbútorasztalos mester, bútorgyáros készítette, aki özv. Oriold Józsefnével, a negyedik palota építtetőjével még az építkezés során kötött házassága révén a mai Astoria melletti épület névadója lett. Sajnos ezt kevesen tudják, és teljesen helytelenül továbbra is Benigni- vagy Berde-palotaként említik az épületet.
– Írásaidban foglalkozol a Reményik család történetével is. Milyen érdekes dolgokat derítettél ki róluk?
– Kevesen tudják, hogy a költő édesapja volt az első okleveles építészmérnök Kolozsváron. Azelőtt a budapesti műszaki egyetemen nem osztottak diplomát, hét-nyolc egyetemi félév után elismerték, hogy az illető mondjuk mérnök. Ilyen volt Pákey Lajos, kora egyik legnagyobb építésze. Bár korábban fejezte be az egyetemet, mint Reményik Károly, végül csak utána szerzett diplomát, amikor az okleveles építészmérnöki cím megszerzését vizsgához kötötték. Pákey az önéletrajzában el is ismeri, hogy ő a második vagy a harmadik okleveles építészmérnök volt Kolozsváron. Kevesen tudják azt is, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak otthont adó épületet Pákey tervezte ugyan, de Reményik Károly cége építette fel. Abban az időben a tervezőn volt a hangsúly, így általában az ő neve maradt fent, aki pedig a munkálatokat elvégezte, az lassacskán feledésbe merült. De a Farkas utcai egyetem keleti és nyugati épületszárnyai, az egyetemi könyvtár, a klinikák épületei is Reményik nevéhez kötődnek. Jellegzetesen klinker téglával burkolta az általa épített épületek külső falait, mint ahogy a saját Szentlélek utcai egyemeletes családi házát is.
– Mi vár még feltárásra a te szempontodból?
– Nem kimondottan épületekről szóló téma, de szeretném feldolgozni a kolozsvári mészáros céh történetét. Sok irat található róla megalakulásától, az 1470-es évektől. Azért is szeretném ezt megörökíteni, mivel édesapám mészáros volt…
Nagy Béla
Kolozsváron született 1948. január 13-án. A Kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakán diplomázott 1971-ben. 1971–1975 között a Zilahi Öntöttvas és Acél Ipari Csapszerelvény Gyárban (IAIFO), 1975–2009 között a Kolozsvári Hőenergetikai Berendezéseket Kutató és Tervező Intézetben (ICPET, ma SIETA SA) dolgozott. A Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület, a Romániai Magyar Kézművesek Szövetsége, a Kolozsvár Társaság és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tagja.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. április 29.

Magyarságtörténet-oktatás Erdélyben: olimpia egy felnőtté vált tantárgyból
Beszélgetés dr. Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi tanárral
Április 20. és 22. között zajlott Csíkszeredában az I. Magyarságtörténeti Olimpia országos szakasza, amelyet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete szervezett. A hatodikos és hetedikes magyar diákok számára meghirdetett vetélkedőn ötven csapat versengett az ország tizenkét megyéjéből. Az esemény a maga nemében rendkívülinek számít, egy régi terv megvalósulása. A tantárgyverseny ötletéről, a magyarságtörténet oktatásának perspektíváiról dr. Rüsz-Fogarasi Enikővel, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékán-helyettesével, a Magyar Történeti Intézetének egyetemi tanárával beszéltünk.
– A nemrég megrendezett magyarságtörténeti olimpia első alkalommal került megrendezésre, bár magát a tantárgyat immár húsz éve oktatják az iskolákban. Milyen volt a tantárgyverseny megszervezéséig és kivitelezéséig vezető út?
– A magyarságtörténet oktatása a 6. és 7. osztályos diákok számára valóban már húsz évre tekint vissza, azóta használják a máig érvényben lévő, László László és Vincze Zoltán történész-pedagógusok által szerkesztett tankönyvet (László László – Vincze Zoltán, A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai – Tankönyv a VI. és VII. osztályosok számára, 1997). Az egyetemi oktatásban a magyarság története jóval később vált hivatalos tantárggyá, elsősorban Toader Nicoară egyetemi tanár segítségének köszönhetően. A tantárgyolimpia ötlete nagyon sokáig puszta remény volt. Elsősorban azért tartottuk fontosnak, szükségesnek, mert a diákok hajlamosak a magyarságtörténetet, mint melléktantárgyat értelmezni, szemben a „rendes történelemnek” nevezett világtörténelemmel vagy román történelemmel. A magyar diákok a nyelvi akadályok miatt sajnos ritkán jutnak be az országos történelemversenyre, ráadásul dolgozataikat a bizottság számára mindig lefordítják román nyelvre, amely olykor hátrányos helyzetbe hozta a magyar diákokat.
Mivel országos tantárgyversenyt a minisztérium csak tíz megye részvételével tud szervezni, ez a kitétel számunkra sokáig akadályt jelentett. Az idén megrendezett verseny közvetlen előkészületei legalább hat éven át folytak, míg végül a Hargita megyei tanfelügyelőség a Magyar Történeti Intézethez fordult, hogy vállalja ő a verseny megszervezését, lebonyolítását. Nagy Gabriellának, az oktatási minisztérium tanácsosának nagy szerepe volt abban, hogy az évek óta dédelgetett tervünket, az országos magyarságtörténeti olimpiát megszervezhettük.
A tantárgyverseny dossziéját elkészítő és azt a minisztérium elé terjesztő bizottságnak nagyon kellett iparkodnia, nehogy lekéssék az országos versenykalendárium véglegesítését, ebben az esetben ugyanis az idén sem rendezhettük volna meg történelmi tantárgyversenyünket. Szerencsére február végére a minisztérium elfogadta javaslatunkat, így április 1-re kihirdethettük a magyarságtörténeti tantárgyverseny megyei szakaszát. Bár az ország 16 megyéjében tanítanak magyarságtörténetet, az országos szakaszra csak 12 megye nevezett be, igaz, a legváltozatosabb településekről, és – nagy örömünkre –, kistelepülésekről is sikeres csapatok érkeztek. Eltérően a többi országos tantárgyversenytől, ebben az esetben két tagból álló csapatok jelentkezhettek: a csapat egyik tagja az „íródeák”, azaz a verseny első, írásos feladatait oldotta meg, míg a második részben egy rövid, négy perces drámajátékot kellett előadniuk. A Csíkszeredában, április 20. és 22. között megrendezett verseny zsűrijében és szervezőbizottságában több megye neves történelemtanára volt jelen: László László, Már István, Fazakas Gábor, Kedei Előd, Wolf Ágnes, Váradi Éva-Andrea. Szintén a bizottság tagja volt a BBTE több oktatója, Nagy Róbert és Tóth Szilárd, valamint jómagam, mint a bizottság elnöke.
A verseny nem csak a nagyszámú, mintegy száz résztvevőnek, de a bizottságnak is rendkívüli élmény volt. A diákok a második, a szabadon választott témájú drámajáték formájában előadandó feladatot rendkívül szellemesen oldották meg, bár alig két hét állt rendelkezésükre a megyei és az országos megmérettetés között. Emese álmát például három csapat is előadta. Az egyik csapat egy ritka, csángó vidékeken fönnmaradt legenda-változattal mutatta be az ősmagyar mítoszt, mások Károly Róbert személyébe bújtak, aki feltámadva a jelenkori Magyarországra érkezik és a 14. századi viszonyokat próbálja megtalálni a kortárs társadalomban.
Az országos megmérettetésen hat csapat képviselte Kolozsvárt, négyen a János Zsigmond Unitárius Kollégiumból, kettő pedig a Református Kollégiumból. Kivételesen jól teljesítettek a kistelepülések, elsősorban Dicsőszentmárton és Szilágycseh csapatait érdemes kiemelni, akik kiváló eredménnyel végeztek, utóbbiak két díjat is hazavittek.
A tantárgyversenyt követően kiértékelésre került sor a történelemtanárok körében. A zsűrivel és országos bizottsággal együtt úgy döntöttünk, hogy a nagy sikernek örvendő drámajátékot jövőre is megtartjuk, hiszen ez nagyon kreatívan mutatja be a magyarság történetének momentumait, mind a diákok, mind a zsűri számára különleges élmény.
– A jelenleg is érvényben lévő tankönyv idén lesz húsz éves. Milyen alternatívákat használhatnak jelenleg a történelemtanárok?
– A László László és Vincze Zoltán által szerkesztett tankönyv a maga korában rendkívül jól megírt és a kor szakirodalmára épülő kötet volt. Nehézkes szövege miatt azonban nem igazán gyerekbarát munka, így mára számos helyen revízióra szorul, tehát új tankönyv megírása rendkívül sürgős igénye és tartozása a romániai magyar oktatásnak. Ezt felismerve született néhány alternatíva, például a Szabó Csaba és Váradi Éva-Andrea által írt román nyelvű magyarságtörténet vagy a nemrég megjelent és sajnos botrány övezte székelyföldi segédkönyv. Utóbbi sajnos néhány pontjában szintén módosításra szorul, ugyanakkor meglehetősen sok hadtörténeti részt tartalmaz. Egy, a romániai magyar diákoknak szánt tankönyv szerzőinek igyekezniük kell olyan munkát kiadni, amely nemcsak a Székelyföld, de a bánsági, partiumi és közép-erdélyi magyarság múltjáról is szól.
– A tantárgyverseny számos megye történelemtanárát egyesítette egy közös cél érdekében. Szükségesnek látja-e az Erdélyi Magyar Történelemtanárok Egyesületének létrehozását?
– Egy ilyen jellegű szervezet megalapítása már rég megfogalmazódott, de sajnos soha nem valósult meg. Ennek több objektív oka volt, de mára úgy érzem, hogy felnőtt egy olyan fiatal és dinamikus történelemtanár-nemzedék Erdélyben, amely képes lenne egyesületbe tömörülni, és például a most megszervezett tantárgyverseny ügyét, vagy akár további, ehhez hasonló méretű rendezvényeket felvállalni, megszervezni. Bár egyelőre ezzel kapcsolatban konkrét ötletek nem születtek, megemlítendő, hogy Szovátán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Teleki Oktatási és Módszertani Központja az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával 2017. április 22–23-án tudományos konferenciát szervezett a romániai magyar közoktatásban, oktatási intézményekben történelmet, honismeretet, helytörténetet, helyismeretet tanító történelemtanároknak. Az eseményt akár egy ilyen, az erdélyi magyar történelemtanárokat tömörítő egyesület első lépéseként is értelmezhetjük, amely keretében reméljük, hogy még szorosabbá fűzi a romániai magyar történelemtanárok kapcsolatát.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

2017. április 30.

11. Adj, király, katonát! vetélkedő – MindentEldöntő Kolozsváron
Szombaton, április 29-én tizenegyedik alkalommal került megrendezésre az Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedő döntője Kolozsváron. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett eseményen összesen 50 diák mérkőzött meg a dobogós helyekért. A döntőre érkező diákok a korábban megszervezett regionális elődöntőkről jutottak tovább a végső szakaszra. A vetélkedőbe idén becsatlakozott Délvidék is, ahonnan 6 óbecsei diák érkezett a döntőre.
A regisztrációt követően a diákok csapatokba, családokba szerveződtek és hét próbán keresztül kellett összemérjék tudásukat, ügyességüket és kreativitásukat. A vetélkedőre érkező több, mint száz résztvevőt Fancsali Barna a MIT elnöke köszöntötte, majd Bertóti Johanna énekes és dramaturg adott elő megzenésített verseket. A versenyt egy három tagból álló zsűri pontozta: Bertóti Johanna (szerző, Napsugár Kiadó), Rácz Mária (unitárius lelkész, Kolozsvári Belvárosi Unitárius Egyházközség) és Kondor Ádám (református teológiai hallgató, Protestáns Teológiai Intézet).
Az előzetesen kiosztott mesefüzet anyagára épülő vetélkedő idei döntőjének a szegény ember volt a témája. A feladatokat Fülöp Júlia az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke állította össze, illetve a műsort is vezette. A feladatok megoldása során egyaránt volt szükség a tárgyi tudásra, leleményességre, ügyességre és csapatmunkára.
A 11. kiadás mesefüzetében meghirdetett mesepályázat nyerteseinek nevét ugyancsak a döntőn tették közzé. Ezek a mesék a 12. kiadás mesefüzetében fognak megjelenni.
A szervezőket a döntőn az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet lelkes csapata és a János Zsigmond Unitárius Kollégium vezetősége segítette. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székelyföldi Legendárium támogatták. Erd.ma

2017. május 9.

Kinek csurran, kinek csöppen: pénzes segítség a civil szférának
Sok magyar szervezet kapott támogatást a megyei önkormányzattól
Sok kicsi sokra megy – így jellemezhető a Kolozs Megyei Tanács tegnap délutáni rendkívüli ülése magyar szempontból, hiszen több napirendi pontban kedvezően alakult a pénztámogatás a magyar kulturális, ifjúsági és sportszervezetek, egyesületek, alapítványok javára. Bár általában nem túl nagy összegekről van szó, pozitív eredmény, hogy egyes pályázati kategóriákban a magyar szervezetek mintegy 40 százalékos részesedésnek örülhetnek, összességében pedig a kiosztott 2,2 millió lejből 432 ezer lej jutott számukra rendezvények, szabadidős tevékenységek megvalósítására. Sőt, a kulturális rendezvényekre elkülönített pénzkeret majdnem 40%-át magyar egyesületek kapták, ami 198 ezer lejt jelent – ebben a kategóriában 49 magyar szervezet részesült támogatásban, ebből 25 ezer lej a Kolozsvári Magyar Napokra jut. A magyar történelmi egyházaknak összesen 322 ezer lej jutott, másfelől a pályázatok jelentős hányada a fiatalsághoz kapcsolódik.
A plénumban a tanácsosok közül senki nem emelt kifogást a pályázatok elbírálásának módja ellen, és a magyar frakció tagjai azt nyilatkozták lapunknak, hogy előzőleg a szakbizottságokban nem akadt nézeteltérés a „pénzporciózás” alkalmával.
„Az értékelésnél figyelembe vettük a rendezvények nagyságát, fontosságát a közösségek szempontjából, így kiemelve a Kolozsvári Magyar Napok részesült a legnagyobb támogatásban megyei önkormányzat részéről. A rendezvények, események és a különböző magyar vonatkozású projektek a Kolozs megyei magyarság erejét növelik. Összetartásuk fontos számunkra, hisz így tudunk még erősebb közösséget építeni” – nyilatkozta Balla Ferenc megyei tanácsos, a tanügyi, kulturális és egyházügyi bizottság elnöke a tanácsülést követően.
Ifjúsági projektekre a megyei önkormányzat 500 ezer lejes támogatást szavazott meg, amelyből várakozáson felül részesültek magyar egyesületek, alapítványok, társaságok – szám szerint 31. Ezek a következők (zárójelben a kapott összeg és a támogatott rendezvény): Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (5 ezer lej a Középiskolások hosszú hétvégéje programra), Erdélyi Múzeum-Egyesület (8 ezer lej a Magyar Tudományosság Napja Erdélyben rendezvényre), Cserkészliliom Egyesület (2 ezer lej, Hagyományos kézművestábor cserkészeknek), KIFOR Egyesület (9 ezer lej, ifjúsági pavilon a Magyar Kultúra Napjára), Pro János Zsigmond Szövetség (4 ezer lej, expedíció a Duna-deltába), Kozmutza Flóra Egyesület (2 ezer lej, Gyereknap a Kozmutcza Iskolában), Magashegyi Menedékházak Egyesület (2 ezer lej, Hegyisportok gyerekeknek), Dési Civil Műhely (8 ezer lej, A fiatalok az interkulturális párbeszéd tartóoszlopai), szamosújvári Téka Alapítvány (12 ezer lej, Szociális program Kolozs megyei falvak gyermekeinek és fiataljainak), Erdélyi Kárpát-Egyesület – Torda (4500 lej, V. Székely Zsiga teljesítménytúra), Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület (4 ezer lej a bánffyhunyadi Vlegyásza Műszaki Líceum helyi, regionális és országos versenyeire), Kallós Zoltán Alapítvány (12 ezer lej, XI. Irodalmi és képzőművészeti alkotótábor falusi 1–4. osztályosoknak), Ördöngösfüzesi Tóvidéki Közösségi Egyesület (8 ezer lej, Kolozs megyei diákok népművészeti tábora), Magyargorbói Hangya Egyesület (4 ezer lej, Nemzetközi ökumenikus tábor falusi fiataloknak más vallások, hagyományok, kultúrák kölcsönös megismerésére és terjesztésére), Eden 75 Egyesület (8 ezer lej, Unitárius találkozó a Tordai-hasadékban), Tordatúri Gimnázium (3 ezer lej, Tiszteljük a természetet egy tisztább környezetért), Aranyosegerbegyi Gimnázium (3 ezer lej, Egy hét a természetben), Igen, tessék Egyesület (10 ezer lej, Mai fiatal vállalkozók sikertörténetei), KMDSZ (9 ezer lej a gólyabálra), KMDSZ (9 ezer lej nyári szabadegyetemre), Kolozsvári Montessori Nevelőegyesület (2 ezer lej, Alkalmazott Montessori- nevelés), Encyclopaedia Egyesület (2 ezer lej, az Apáczai kórusnak A dzsungel könyve című előadására), Apáthy István Egyesület (2 ezer lej, Kolozs megye gólyakaravánja), Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület (8 ezer lej, III. Sportolimpia az erdélyi magyar líceumoknak), Fehér Holló Médiaklub Egyesület (3 ezer lej román–magyar portálkapcsolati konferenciára), Erdélyi Kárpát-Egyesület (7 ezer lej a Gyopárka gyermekfolyóirat kiadására), Kalotaszeg Egyesület (5 ezer lej, VI. Ifjúsági táncfesztivál), Tordaszentkirályi Silvanus Környezetvédő Egyesület (4500 lej, nyári ifjúsági tábor), Transilvania Trust Alapítvány (12 ezer lej, Örökség Napok), Dribli Sportegyesület (6 ezer lej, gyerekfoci program). A fentiek összege 200 ezer lej, ami a teljes támogatásnak 40%-át teszi ki.
A közművelődés témakörében a következők jutottak kisebb-nagyobb támogatáshoz: EMKE (5 ezer lej, Romániai magyarházak konferenciája), Korunk Baráti Egyesület (3 ezer lej, Korunk folyóirat megjelentetése), Kolozsvár Társaság (3 ezer lej, Közösség és kultúra 2017), Játéktér Egyesület (3 ezer lej, a Játéktér színházi folyóirat kiadása), Minerva Művelődési Egyesület (2 ezer lej, Kolozsvári művészet a Minerva-házban), Falu Kútja Egyesület (4 ezer lej, VII. Györgyfalvi néptánc és muzsika tábor), Filmtett Egyesület (4 ezer lej, Magyar filmnapok a XVII. Filmtett feszten), Kincses Kolozsvár Egyesület (25 ezer lej, VIII. Kolozsvári Magyar Napok), Visszhang Egyesület (4 ezer lej, a Visszhang Diákkórus rendezvényei), Dinamika Egyesület (9 ezer lej, VII. Magyar Könyvnapok), EKE (3 ezer lej, EKE-bál), Szarkaláb Kulturális Egyesület (5 ezer lej, XII. Tavaszi Folklórfesztivál), Szent István Társaság (8 ezer lej, Szent István-napi néptánctalálkozó), Kerekkő Egyesület (2 ezer lej, Kolozsvári unitáriusok nyílt napja), EMIL Egyesület (2 ezer lej, Magyar írók találkozója), Helikon Kulturális Egyesület (2 ezer lej, Irodalom mindenkinek a Helikonnal), Ördögtérgye Egyesület (3 ezer lej, Hagyományok), KIFOR (6 ezer lej, Kolozsvári szüreti bál), Igen, tessék Egyesület (5 ezer lej, művészeti értékek terjesztése), RMKT (8 ezer lej, XXII. Közgazdász találkozó), Váróterem Egyesület (2 ezer lej, Tordai független színház miniévadja), EMKE (3 ezer lej, Fiatal Filmművészeti Napok), Pro Schola Montessori Egyesület (1 ezer lej, A vers ünnepe), Kádár József Kulturális Egyesület (3 ezer lej, XIX. Petőfi Sándor versmondó verseny), Budai Nagy Antal Egyesület (2 ezer lej, VII. BNA-Napok), Györgyfalvi Művelődési Egyesület (2 ezer lej, Györgyfalvi Napok), Magyarlónai Művelődési Egyesület (3 ezer lej, A helyi hagyományok ápolása és feltámasztása), Hangya Egyesület (2 ezer lej, Falusi vándorszínház), Bánffy István Művelődési Egyesület (3 ezer lej, Kulturális tevékenység), Thamo Gyula Művelődési Egyesület (4 ezer lej, XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozó), várfalvi Vár Egyesület (2 ezer lej, XV. Nemzetközi néptánctábor), Kalotaszentkirályi Faluturisztikai Egyesület (2 ezer lej, helyi hagyományápolás). Összesen 49 magyar szervezet részesült támogatásban.
A tegnapi tanácsülésen 1,2 millió lejt szavaztak meg a megyei sportélet ösztönzésére. Két sokatmondó adat: az U Sport klubnak 110 ezer, a CFR Sportklubnak 8 ezer lejt utalnak ki.
A magyar történelmi egyházaknak összesen 322 100 lejt osztottak le, ebből 246 ezret kapnak a református egyház különböző egyházkerületei, 73 500 lejt a római katolikus egyház, illetve 26 ezer lej támogatásban részesül az unitárius egyház. A kolozsvári evangélikus egyházközség templomának felújítására 5 ezer lejes támogatást ítéltek meg, míg a zsidó hitközség temető-karbantartási munkálatokra szintén 5 ezer lejt kap.
A nyertes pályázatok teljes listáját a Kolozs Megyei Tanács weboldaláról lehet hamarosan letölteni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

2017. május 9.

Díjak – egyetemi belépők
Tantárgyversenyek Bolyai szellemében
Tizenkettedik alkalommal mérték össze tudásukat a reál és humán tudományok területén jeleskedő magyar középiskolások a szombaton zajlott Bolyai Farkas multidiszciplináris országos tantárgy- versenyen.
A hét tantárgyból – biológia, földrajz, informatika, társadalomtudományok, történelem, kémia, fizika – összesen 11 szekcióban megrendezett versenyre az ország hét megyéjéből 220, anyanyelvén tanuló diák jelentkezett.
Az elméleti és gyakorlati próbákból, bemutatókból álló vetélkedők eredményét középiskolai és egyetemi tanárokból álló versenybizottság értékelte.
A szombat délelőtti megnyitó után el is kezdődtek a vetélkedők, majd amíg az értékelő tanárok a feladatlapokat javították, a versenyzők és kísérő pedagógusaik városnéző sétára indultak. A nap legizgalmasabb mozzanata természetesen az esti díjazás volt, amikor zsúfolásig telt a tantárgyversenynek otthont adó Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterme.
A versenybizottság közel 40 díjat, hét különdíjat és több mint húsz dicséretet ítélt oda a diákoknak. A legjobban minden bizonnyal a Bolyai líceum teljesített, tanulói ugyanis a Bolyai Farkas fizika tantárgyversenyen (Ferencz Dániel), a Societas Humana társadalomtudomány tantárgyversenyen (Horváth Tímea és Szőcs Boróka) és a Kalkulusz informatika tantárgyverseny keretében zajlott alkalmazói vetélkedőn (Ghiarfas Norbert Attila) is első díjat szereztek. A bolyais diákok további három második és két harmadik díjat, hét dicséretet és egy különdíjat vihettek haza. Szintén három első díjjal gazdagodott a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium: diákjai a Nyárády Erazmus Gyula biológia tantárgyverseny mindkét szekciójában, a növény- és állatbiológia vetélkedőn és az anatómia és élettan vetélkedőn is a legjobbak lettek. A Szatmárnémetiből érkezett versenyzők további vetélkedőkön három dicséretet is kiérdemeltek. Két első és két második, illetve egy harmadik díjat és három dicséretet vihettek haza a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból érkezett fiatalok, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai egy első, egy második és egy harmadik díjat, illetve három dicséretet és egy különdíjat érdemeltek ki. Sepsiszentgyörgyről két tanintézet is képviseltetett a versenyeken. A Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai két különdíjat és egy dicséretet, a Székely Mikó Kollégiumból érkezők pedig egy első, egy második és egy harmadik díjat, illetve egy különdíjat szereztek.
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium csapata egy második és két harmadik díjat, illetve két dicséretet vihetett haza, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulói pedig egy második díjjal és egy dicsérettel gazdagodtak. Kolozsvárt Sepsiszentgyörgyhöz hasonlóan két tanintézet képviselte. A Báthory István Elméleti Líceum egyik diákja egy különdíjat érdemelt ki, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanulói egy első és egy harmadik díjjal, egy dicsérettel és egy különdíjjal térhettek haza. Egy nagyváradi versenyző harmadik díjban, egy nagykárolyi dicséretben részesült, a margittai Horváth János Elméleti Líceum tanulója pedig különdíjat érdemelt ki.
Maros megyét a Bolyai líceum mellett a Római Katolikus Teológiai Líceum, a Művészeti Szaklíceum és az Elektromaros is eredményesen képviselte. A Római Katolikus Teológiai Líceum a fizikavetélkedőn szerzett harmadik díjjal, a Művészeti Szaklíceum egy humánföldrajz szekcióban kiérdemelt dicsérettel gazdagodott, míg az Elektromaros két csapata a társadalomtudomány vetélkedő második és harmadik díját nyerte el.
A díjazás perceiben a versenybizottságok illetékesei méltatták a diákok teljesítményét. Dr. Borbély Sándor egyetemi adjunktus, a fizika tantárgyverseny bizottságának elnöke elárulta, hogy a diákok kísérletei az értékelőket is meglepték. A Fabinyi Rudolf kémia tantárgyverseny bizottságának elnöke, dr. Donáth Nagy Gabriella egyetemi előadótanár a diákok és felkészítő tanáraik mellett a szülőknek is gratulált az elért eredményekhez, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a verseny tárgyi nyereményeit a korábbi évekhez hasonlóan a marosvásárhelyi Richter Gedeon Rt. ajánlotta fel.
Az együttlét utolsó perceiben dr. Dávid László, a Sapientia rektora, az országos multidiszciplináris tantárgyverseny elnöke arról tájékoztatta a diákokat, hogy a tanügyminisztérium aláírásával ellátott oklevelek a törvény előírásai szerint biztos bejutást jelentenek nemcsak a Sapientia, hanem más egyetemek tandíjmentes, ösztöndíjas helyeire akkor is, ha egyelőre csak kilencedikes vagy tizedikes a díj tulajdonosa. Ez természetesen abban az esetben teljesülhet, ha a diák az egyetemi felvételi tantárggyal azonos területen részesült elismerésben.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)

2017. május 23.

Páskándi-darabot mutatott be az egri színház a Festum Varadinum zárónapján
A Páskándi Géza Vendégség című darabjából készült produkciót láthatta a nagyváradi közönség az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában, a május 7. és 21. között szervezett Festum Varadinum zárónapján.
Az emberi természetnek a legkülönfélébb kapcsolatai és nem utolsósorban a hatalommal szembeni viselkedésében semmi olyan nem történhet, amire ne találhatnánk előzményt a történelemben. Ezért számít ma már közhelynek a megállapítás, hogy a múlt nemcsak megihleti, de igazolja is az alkotó szándékait, illetve, hogy ordas időkben a történelemből vett példa az allegória legmegfelelőbb kifejezésmódja: mindenki érti, az éber cenzúra mégsem tilthatja le a múltra való hivatkozást.
A vasárnap zárult nagyváradi Festum Varadinum kulturális rendezvénysorozat második hetében két idevágó eseményt is szerveztek: Varga Gábor Az üres tér dicsérete című drámakötete a Kriterion Kiadónál jelent meg, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője pedig érdekes beszélgetést folytatott a kötet szerzőjével és H. Szabó Gyulával, a kiadó igazgatójával. A jelenlevők megtudták, hogy a kötet darabjai közt vannak régebbi és újabb keletkezésű írások, melyek apropóját épp a már említett múlt-jelen analógia kínálta, de Varga Gábor azt is elmondta, hogy élt ugyan ezzel a „kínálattal”, ennek ellenére nem tartja magát igazi drámaírónak. A történelmet megjelenítő másik esemény az egri színház előadása volt, amely Páskándi Géza Vendégség című drámájából készült. Páskándi darabjának főhőse Dávid Ferenc, az erdélyi unitáriusok mártír püspöke, aki mellé szintén hőssé nő fel a mellé kirendelt besúgó, Socino.
Kettejük vitája, illetve barátsága kétirányú példázata a hit fegyverének erejéről a hatalommal és a hatalmasokkal szembeni kiállásban. Dávid Ferenc „bűne” mindössze annyi, hogy rendíthetetlen hite képes új és új híveket szerezni az unitárius egyháznak, sőt az ugyancsak unitárius János Zsigmond fejedelemsége idején, az 1557-es tordai országgyűlésen Dávid Ferenc hirdette ki a vallásszabadságot, amit törvénybe iktattak, és a protestáns felekezetek összeegyeztetésére nemzeti zsinatok tartását határozták el.
A János Zsigmondot követő Báthory István katolikus fejedelemnek viszont kényelmetlen lesz a karizmatikus és megingathatatlan unitárius hitű Dávid Ferenc, és ezért hallgat Blandrata udvari orvos javaslatára – aki szintén unitárius, de szolgalelkű alattvaló is – hogy a hontalan Socinót vegyék rá a püspök megfigyelésére, gondolatainak olyan irányú magyarázatára, hogy nyilvánosan el lehessen ítélni a kényelmetlen hitújítót.
Socinót lenyűgözi Dávid Ferenc lénye, konok hite, embersége, és elvállalja ugyan a fejedelemtől kapott feladatot, de egyben megpróbálja kijátszani a túl rövid és csak gondolattöredékeket idéző jelentéseiben. Hiába győzködi Blandrata, Socino már Dávid Ferenc oldalán áll, ezért „állítják rá” mindkettőjükre Máriát, a tudatlan cselédlányt, aki tulajdonképpen nem is érti a két férfi vitáját, de teljesíti a feladatot úgy, ahogy tőle kitelik, vagyis ahogy nem az ész, hanem ahogy a hús súg be. Mindkét férfi Mária szeretője, ezért a nőnek „kinyílik a szeme”, terrorizálja őket, zsarolja, megalázza – Dávid Ferenc szavaival – ugyancsak a hús jogán.
Dávid Ferenc nem remél semmiféle kegyelmet, s amikor Blandrata megüzeni Máriával, hogy másnap jönnek érte a fejedelem katonái, ám mintha csak véletlen volna, az ajtót nyitva hagyják, Dávid Ferenc nem is gondol a szökésre. Érvelése logikus: ezzel csak azt bizonyítaná, hogy bűnös, márpedig ő nem az. És elmagyarázza Socinónak, mi a különbség a bűnös és a kényelmetlen ember között: Azok kényelmetlenek az emberek számára, akiktől nem azt a választ kapják, amit ők szeretnének, amit ők már a lelkükben jó előre eldöntöttek. Azok kényelmetlenek az emberek számára, akik nem adnak nyugalmat, nem nyújtanak pihenőt a lelkiismeretnek, akik mindig kérdeznek, még akkor is, amidőn mindenki minden választ mindenre már megadott. Ezek a kényelmetlen emberek. Ezek sose ölnek, ezeket mindig megölik.”
A Gárdonyi Géza Színház művészei Blaskó Balázs rendező irányításával a katarzis iskolapéldájával örvendeztették meg a kéthetes eseménysor zárónapján a nagyváradi közönséget. Dávid Ferencet Kelemen Csaba alakította, egyetlen percig sem zökkenve ki a tudós püspök szerepéből, ugyanolyan meggyőző volt Nagy András is a meghasonlott lelkű Socinóként, a Blandratát alakító Reiter Zoltán, Várhelyi Dénes a püspök vejének szerepében és nem utolsósorban a nehéz feladatot vállaló Nagy Adrienn mint Mária.
A megrázó finálé előtt pedig Dávid Ferenc – útravalóul – a közönség számára megmagyarázza a címet is, tulajdonképpen Socinóhoz intézve szavait: „Vendég voltál – a tudatomban. Én is vendég voltam a tiédben. És mindketten vendégek Isten tudatában. Egyetlen vendégségünk ez.” Az egri társulat kedden Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színházban, szerdán a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban is bemutatja az előadást.
Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár)

2017. május 30.

Nem könnyű a búcsú, de szükséges rossz az ismeretlen feltárásához
Mindenféle „jóval” tarisznyálták fel a ballagó diákokat
Rengeteg jókívánsággal, biztató szóval és szívből jövő tanáccsal tarisznyálták fel az iskolától búcsúzó diákokat tanáraik a hétvégén zajló ballagások alkalmával. Öt kolozsvári magyar tannyelvű oktatási intézmény – a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum –, valamint a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium magyar tagozatának végzősei köszöntek el iskolájuktól, attól a a helytől, amely tizenkét éven keresztül második otthonuk volt, illetve tanáraiktól, akik sokszor a szülők helyetteseiként vigyáztak rájuk, nevelték és tanították őket. A búcsú az intézménytől, a pedagógusoktól és diáktársaktól sohasem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségek feltárásához. A felszólalók zöme azt kívánta, az úton, amelyen most a fiatalok elindulnak, találják meg életük célját.
Még egy bíztató ölelés
„Szépek vagytok, kicsit még meg szeretnénk ölelni titeket, bíztatásként, mielőtt elmennétek, mielőtt rohanássá válik a szemlélődés, mielőtt feladattá válnak az álmok”, nézett végig a szószékről a két végzős osztály fiataljain az áhítatot tartó Solymosi Zsolt vallástanár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója a kollégisták ballagási ünnepségén, amelynek a hagyomány szerint a belvárosi unitárius templom adott otthont. Szülők és tanárok számára egyaránt ez az a perc, amikor elnézve felnőtté vált csillogó szemű gyerekeiket „minden megtérül” – mondta az immár a sokadik végzős nemzedéket útjára bocsátó nevelő.
Ünnepi beszédet mondott Popa Márta, a kollégium igazgatója, aki arról szólt, milyen csodálatos átalakuláson ment át a felnőtté vált gyermek az iskola tizenkét évében. A „pillangóvá válás” mögött azonban nehéz küzdelem áll – ez a természet rendje. De ezeket az átalakulásokat, újjászületéseket élvezni kell, ezt kívánja a végzősöknek is. Az igazgató zárásul Kassákot idézte: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Bálint Benczédi Ferencz unitárius püspök útravalóul elmondta: a fiataloknak nem csak tudásra, hanem erős hitre is szüksége van, ebben az iskolában pedig mindkettőre felkészülhettek. „Az alkotás Istentől kapott feladat, ez ad értelmet az életnek, gyarapítani kell ezt a szép világot. De nem csak acélból és betonból, hanem szeretetből is. Építsétek Isten házát, hogy otthon érezhessük magunkat ebben a világban!”, fogalmazott a magyar unitárius egyház vezetője.
A búcsúztatás az elsősök „bölcs és hasznos” tanácsaival folytatódott, amelyeket Székely Benczédi Gellért és Oszoczky Júlia tolmácsolt. A tizenegyedikesek részéről Finta Klára mondott beszédet, a ballagók gondolatait az évfolyamelső kollégista diák, Gáncsa Noémi-Brigitta fogalmazta meg.
A Péterffy Gyula énekkar (karnagy: Ercsey Ravasz Ferenc) ajándékdalának sikeréhez nélkülözhetetlen volt Garfield Adrienne (zongora), Nagy-Betegh Kamilla (szintetizátor), Lázár Izabella Laura (gitár), Fekete Tekla és Szász-Zsiga Nikolett (hegedű) közreműködése.
Az ünnepség a tanulmányi, illetve a különdíjak kiosztásával ért véget. A 12. humán (osztálynevelő Balon Ruff Andrea) legjobbjai: Tasnádi Beáta (9,78), Both Eszter Orsolya (9,73), Osváth Réka (9,45). A 12. reál (osztálynevelő: Szekernyés Réka) első három díjazottja: Gráncsa Noémi-Brigitta (9,81) Miklós Eszter-Beáta (9,65), Fodor Árpád (9,60). A Szabadság napilap díját Both Eszter Orsolya 12. H osztályos tanuló kapta a Cipó diáklap szerkesztésében kifejtett tevékenysége jutalmául.
Idén először adták át az Almási Ildikó-díjat, amelyet a nemrég elhunyt tanárnő családja alapított, és amelyet a biológia területén jeleskedő diák vehetett át. Almási Ildikó biológia-tanárnő a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban fejezte be tanári pályafutását több mint 40 évnyi kiváló pedagógusi munka után. Szakértelme, igényessége, mély embersége, amellyel a diákok számára példát tudott mutatni, örök emlék marad – hangzott el.
Székely Kriszta
„Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé”
Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt – ezzel az igével bocsátotta útjára a Kolozsvári Református Kollégium végzős diákjait Kiss Cserey Zoltán iskolalelkész, miután kezükbe helyezte a Bibliát, hogy azt a ballagási ünnepségen tovább adhassák az utánuk következőknek. A búcsú az iskolától, pedagógusoktól, diáktársaktól sosem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségeinek feltárásához – erre világítottak rá a Farkas utcai templomban elhangzott ünnepi beszédek is.
„A kollégiumban megélt sok szép emlék összeköt benneteket, és arra sarkall, hogy néha találkozzatok, és ezek a találkozások ünnepnapok lesznek” – fogalmazott búcsúztatójában Székely Árpád iskolaigazgató. Hozzátette: ha Jézus nyomában haladtok, biztos nem veszítitek el önmagatokat. Gáll Sándor a szülőbizottság elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében a jövő kapcsán felmerülő kérdéseket vázolta fel. „Jézus előkészített egy helyet számotokra, fogadjátok ezt szívetekbe” – látta el tanácsokkal a ballagókat.
Oláh Emese alpolgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: tudni kell az új irány felé nyitni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. „Az utaknak értelmük van, de ezt csak a cél előtti pillanatban értjük meg. Kívánom, hogy megtaláljátok a célotokat az élet útvesztőiben” – bíztatta a ballagókat. Batiz Elly tanfelügyelő az értékmegőrzés és az őszinte barátságok fontosságára hívta fel a búcsúzó diákok figyelmét. Tóth Szilárd történész, öregdiák pedig arról beszélt, amit a kollégium jelent számára. „A református kollégium gondoskodik a szórványmagyarság oktatásáról, megmentéséről” – mutatott rá.
Dezső Anna első osztályos diák versben búcsúztatta a végzősöket, majd Budai Sámuel tizenegyedikes tanuló szólt a stafétát átvevők nevében. „Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé. Itt kell hagynotok a biztonságot nyújtó hajlékot. A batyuban elrejtettük a csodakulcsot álmaitok kapujához” – fogalmazott.
Ezt követően a búcsúzó diákok rábízták a Bibliát a következő nemzedék tagjaira. Fekete Hanga a 37 ballagó szegény legény és leány történetét mesélte el, akik a fele királyság megszerzése érdekében jelentkeztek képzésre egy varázslatos kastélyba. Az oktatás során rádöbbenhettek, nemcsak a jó tündér segíthet rajtuk, hanem tanáraiktól és társaiktól kevésbé mágikus, de hatásos segítséget kaphatnak, és bár varázsolni nem tanultak meg, rájöttek arra, hogy egy kórusmű tisztán eléneklése is felér egy csodával.
A végzősök emléklapjainak átadása és a kórus bizonyságtétele zárta a ballagási ünnepséget.
Dézsi Ildikó
Apáczai-ballagás Müsszenccsel és kenuval
Sírva nevetéssel búcsúztak többen is az Apáczai-líceum maturandusai közül szombaton reggel a Kétágú templomban tartott ünnepségen. Ehhez minden fűszer adott volt.
Az ünnepséget az iskola vegyeskara nyitotta meg (karvezető: Szabadi Ildikó zenetanár), majd Papp Hunor iskolalelkész a bátorságról, egymás bátorításáról beszélt Józsué könyve 1:9 alapján.
A 11. osztályosok nevében Becsky Tamás Nemes Nagy Ágnes Iskola című versével búcsúzott a ballagóktól, Nagy Gellért az Ismerős Arcok Nélküled című dalával fakasztotta könnyekre még azt a törékeny fekete maturanduslányt is, akinek alkarján tetoválásszerű rajz díszelgett, majd Mátyás Orsolya olvasta fel gondolatait, amelyek legalább annyira szolgálnak felkészítésül saját jövő évi ballagásukra, például annak fontosságáról is beszélt, hogy a fiatal a mások véleményét útmutatónak élje meg, ne utasításnak.
Mindig tetőznek az érzelmek, amikor a legkisebbek búcsúznak a maguk mosolygós őszinteségével, s bár nem tudhatom, mennyire gyötörte őket a lámpaláz, amikor a székre álltak a mikrofonhoz a többszázas tömeg elé, de még csak egy szó erejéig sem sültek bele a mondandójukba, pedig a tancijuk igazán nem súgott, hiszen a néhány méterrel hátrébb, kezükben a nagyoknak szánt virágokkal sorakozó kéttucatnyi lélekszámú teljes előkészítő osztályt igazgatta. Fehér Mátyás az Úgy elmegyek című népdallal vívott ki erőteljes padkopogtatást (mert templomban tetszésnyilvánításként sem tapsolunk), majd László Helén, Soós Ádám és Szabó Ilona felváltva meséltek Szöszmögi Müsszencs Sündörgő (Berszán István: A válogatott útibatyu) útrakeléséről, arról, hogyan felejtődik otthon, majd hullik ki a batyuból sorra a bánat, a büszkeség, a butaság, a tekintély.
Ömböli Irma, Kolozs megye magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő Márait idézte az utakról, amelyek értelmét csak a célban értjük meg, és a diákok figyelmébe ajánlotta: csak most kezdődik számukra az igazi tanulás, az elbukások és felemelkedések, az örökös pótvizsgázások, de ez izgalmas és jó, csak vigyázni kell, hogy a hosszú úton az átszállásoknál ne vesszenek el az igazi értékek.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője Esterházyhoz és Senecához fordulva az alkukról és az időről beszélt. Alkukról, amelyeket az embernek főleg önmagával kell kötnie és az idővel, az egyezségekről, amelyekre az embertársaival kell jutnia úgy, hogy közben megvédhesse magát önmaga számára.
A ballagók nevében Salamon Orsolya búcsúzott, aki első osztályosként 11 évvel ezelőtt az akkori ballagókat búcsúztatta, így emlékezett az iskolában töltött 12 esztendőre, de a zamatos csínyekről sem feledkezett meg, így például arról az emlékezetes pizzásról, amellyel a 12. B osztály megúszta a kémia felmérőt, egyben megünnepelték oszijuk születésnapját, ami igazán nem kis teljesítmény, hiszen osztálynevelőjük az egyenességéről, de szigoráról is ismert Farkas Melinda kémiatanár volt. A közgazdasági osztályos Tulogdi-Szűcs Orsolya Réka allegóriát olvasott fel a Szamoson szervezett kenuversenyről, amelyet rendre az 1 kormányossal és 14 evezőssel küzdő lánycsapat nyer a 14 kormányossal és egyetlen evezőssel futó fiúcsapat ellenében, az alulmaradás okait firtató aforizmaszerű történetvezetéssel megfogalmazva a közgazdaságtan egyik alaptételét. Késmárki Krisztina Kovács András Ferenc Erdélyi iskola falára című versével búcsúztatta osztályát.
A díjazás és zászlóátadás előtt Vörös Alpár iskolaigazgató a 11 évvel ezelőtti ballagást idézte fel, arra biztatva a végzősöket, térjenek majd be az iskolába és számoljanak be az életükről, „mindegy mit valósítottál meg, az egyedi és értékes, mi a te történetedre vagyunk kíváncsiak”.
A legjobb tanulmányi díjak: Aranyoklevél: Fábián Gyula (9,67); Ezüstoklevél: Adorjáni Csenge (9,64); Bronzoklevél: Salamon Orsolya (9,59). Az osztályelsők Bergner István által alapított díjban is részesülnek.
A Szabadság napilap díját Lovász Szilárd 12. A, a Világnégyzet főszerkesztője, tehetséges fiatal költő kapta.
Kerekes Edit
Brassais ballagás a szimbólumok jegyében
A ballagók iskolájuktól, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumtól indulva, énekelve érkeztek az ünnepély lassan már hagyományos helyszínére, a Diákművelődési Házba. A jelképes 12 harangütés és a ceremóniamester, Szép Mónika vallástanár szavai által kísérve jutottak a 461. évfolyam végzősei a színpadra Iszlai Enikő (12. A, intenzív angol osztály) és Vajnár János Zsolt (12. B, turizmus szaklíceumi osztály) osztályfőnök vezetésével. Az iskola kulcsát Szallós Kis Csaba 12. A osztályos diák, a zászlót pedig Fogarasi Zsigmond Levente (12. A), továbbá a bojttartó Veres Brigitta (12. A) és Balog Mónika (12. B) hozta.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a kulcs és kapu szimbólumáról szólt. „Mindegyiketek életének a maga kulcsával érkezett ide, mely egy időben nyitó- és záróeszköz, és megnyit előttetek bizonyos tereket, másokat bezár, mely lehetőség valamilyen cél elérésére, valamilyen tudás megszerzésére… Ma mindannyian megnyitottatok egy kaput. Az a kapu mindig nyitva marad, családotok, iskolátok mindig visszavár. Szilágyi Domokos A kapu versét idézve: a határ itt hasad meg, hogy kilássunk, hogy tovább tudjuk magunkat magunknál – a határ itt szelídül határtalan reménnyé – a Kapuban… kívánok reményteljes indulást és boldog megérkezést” – mondta búcsúzóul.
Ünnepi beszédet mondott még az RMDSZ képviseletében Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Batíz Elly tanfelügyelő, előbbi Márai Sándort idézte: „az utaknak értelmük van, de ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt”, utóbbi Hérakleitosz örök érvényű mondásával engedte útjára a ballagókat: „Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindennap születik valami, amiért érdemes élni.”
A végzősök nevében a későbbi jutalomkiosztás során is számos díjat, köztük a Szabadságét is kiérdemlő Szallós Kis Csaba megható búcsúbeszédében kicsengető kártyájuk mottójából indult ki: „Minél teljesebben felfogtuk a felfoghatót, annál tisztábban ragyog fel előttünk a felfoghatatlan” (Ljudmila Ulickaja). Két költemény következett a ballagó diákok előadásában, Ecsedy-Baumann Zita Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, Veres Brigitta pedig ugyancsak a nagy magyar költő Üzenet egykori iskolámba versét szavalta el.
A ballagókat Fosztó Beatrix (11. A) búcsúztatta keretesen Madách Imre szavaival, közben pedig kitért arra, hogy idén 44-en végeztek, s mint a magyar ABC betűinek száma: „akkor vagytok teljesek, ha együtt vagytok”. A tizenegyedikesektől is két vers hangzott el, Szabó Norbert (11. A) Weöres Sándor Tíz lépcső művét szavalta el, míg Márton Kamilla (11. B) brassais hagyományként Egyed Emese Jelentés helyett költeményét tolmácsolta. Utóbbi vers részlete már évek óta háttérfeliratként is szolgál a brassais ünnepélyeken: „Együtt vagyunk, csak azért is, reménnyel, / közös sors, erős akarat vezérel, / hogy mint most, bátran jelenthessük egykor: őrizzük egymást, Brassai professzor.”
Dezméri Máté előkészítő osztályos diák is remek szavalattal járult hozzá az ünnepélyhez, K. László Szilvia Tarisznyába való verse igaz útravalóul szolgál a ballagóknak.
A ceremónia menete hagyományosan folytatódott a szimbólumok átadásával: Pope Ernő Endre (11. A), Csete Júlia (11. A) és Kispál Tímea (11. B) vette át a zászlót, Dóka Tímea előkészítős diák kapta meg rövid időre az iskola kulcsát (s át is adta az iskola igazgatónőjének), utána pedig a jelképes kilépés a nagybetűs életbe: a tizenkettedikesek három lépést előre, a tizenegyedikesek pedig a ballagó diákok helyébe.
A jutalomkiosztás után következhetett az ünneplés, előtte pedig Szép Mónika ír-kelta idézettel bocsátotta útjára a végzősöket: „Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögött a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”
A legjobb tanulmányi díjak: 12. A: 1. Veres Brigitta 9,60; 2. Szallós Kis Csaba 9,57; 3. Ecsedy-Baumann Zita 9,52; 12. B: 1. Balog Mónika 9,77; 2. Görög Dorottya 9,35; 3. Nagy Orsolya Noémi 9,12.
Póka János András
A jövő rajtatok keresztül lép be a világba
A Báthory István Elméleti Líceumban a ballagási ünnepség a hagyományokhoz híven az alapító fejedelem „üzenetével” kezdődött, majd a jelenlévőkre Kovács Sándor főesperes adta áldását. A főtisztelendő a most zajló Szent László-év mottóját idézte, „élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan”, majd ezen erények közül a bátorságot emelte ki követendő példaként a ballagóknak, olyan bibliai idézetekkel, amelyek azt közvetítik: állandóan velünk van az Úr keze, sőt az ő karja erősít minket – nincs tehát miért félni, ablakból szemlélni az életet. „Ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot” – idézte Ferenc pápának az Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott szavait a folytatásban, majd a ballagók figyelmét arra hívta fel. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. (…) Krisztus atlétái vagytok, egy szebb egyház és egy jobb világ építői.”
Timár Ágnes igazgató előbb amiatti örömét fejezte ki, hogy most végez az iskola első kiadványszerkesztői szakosztálya. „Jó döntés volt egy ilyen lehetőséget is kínálni gyerekeinknek az elméleti oktatás mellett”– mondta a négy évvel ezelőtt indított „kísérlet” kapcsán, hozzátéve, hogy az induló 29 diákból 20-an készülnek a héten esedékes szakvizsgára, és nagyrészük tovább szeretne tanulni, akárcsak a matematika-informatika és a természettudományi osztályok diákjai. Útravalóul valamennyi végzős diák figyelmét felhívta arra, hogy „felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol és vakmerően harcolsz a vélt igazadért, sem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (…) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat, és persze akkor is felnőtt leszel, ha megérted a szabályok fontosságát. A lázadó kamaszkor végét éppen ez a fordulat jelzi”, mondta, majd Márait idézte: „a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból.” Végül azt kívánta diákjainak, hogy a soron következő megmérettetésekhez, így az érettségihez és a pályaválasztáshoz „legyen elegendő bölcsesség és tudás bennetek, és legyen mindig kellő lélekerő és alázat a helyes döntésekhez és a felelősség vállalásához.”
A folytatásban az elsős Tamás Orsolya köszönt el a ballagóktól László Szilvia Tarisznyába való versével, majd ez utóbbiak részéről a színtízessel végző Bikfalvi Márton búcsúzott tanáraitól, iskolatársaitól. A 11. osztályosok Szőke Balázs által kívántak jó utat a végzősöknek, majd sor került a hagyományos, szimbolikus kulcsátadásra.
A tanfelügyelőség nevében Ömböli Irma magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő szólalt fel, ugyancsak Márai Sándort idézve, de ezúttal az utak értelméről, amelyeket csak az utolsó pillanatban értünk meg. Arra intette a ballagókat, hogy életük útjának ezen csomópontján ügyeljenek arra, nehogy az átszállásnál elvesszen az értékes rakomány, amit 12 év alatt a patinás iskola falai között gyűjtöttek.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az iskola véndiákjaként szólt a három osztály végzőseihez, kiemelve, „olyan közösség vagyunk mi, volt báthorysok, ami szerte a világon külön kaszt” olyan emberekkel, akik mindig ráismernek egymásra, akik között mindig van egy plusz bizalom, bátorítás, akik mindig támogatják egymást. Arra bíztatta a most végzőket, járjanak világot, tanuljanak meg mindent, amit lehet, majd önző szülőként arra kérte őket, hogy utána térjenek haza, és a megszerzett tudást itt kamatoztassák, a közösség javára.
A ballagási ceremónia újabb hagyományos mozzanataként a végzősök közül Tarisznyás Tamás szavalhatta el Kányádi Sándornak az iskola 400. évfordulójára írt, Az öreg iskola ünnepére című versét, majd miután a maturandusok átnyújtották a köszönet virágait, elkezdődött a díjak kiosztása. Az ünnepséget a végzősök kórusa zárta Potyó István karnagy vezényletével.
Balázs Bence
A zene nyelvén értők is elbúcsúztak
„Mi lesz velem, ha egyszer felnövök?” – idézte Keszthelyi Zoltán versét a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium ballagóit köszöntő Kállay Tünde. Az intézmény aligazgatója a kicsengetési kártyák készítését, a szerenádozást, a ballagást, az érettségit, a most lezáruló közelmúlt és az ugyanabban a pillanatban kezdődő jövő közötti átmenti időszaknak nevezte. „Keszthelyi Zoltán kérdése immár nem a távoli jövőnek szól, mert az egyszer most van” – fogalmazott Kállay Tünde, hozzátéve: „Ez a múlt ma lezárul, nem lesz több becsengetés, házifeladat-másolás, unalmas kóruspróba, perecért rohanás, dolgozatírás, koncert vagy hangszervizsga előtti izgulás.” Mintegy útravalóként az oktató hozzátette: „Jövőbeli álmaitok, vágyaitok különbözőek, de végeredményben ugyanarra a célra törnek: boldogok szeretnétek lenni. Az iskolában töltött évek során kincseket gyűjtöttetek mindezek eléréséhez. Kívánom, úgy legyetek boldog felnőttek, hogy ezeket a kincseket soha ne veszítsétek el!”
A ballagók nevében Mikola Brigitta 12. B osztályos diák szólt. „Amikor hat-hét évesen elkezdtük az iskolát, nem is tudtunk mást elképzelni, csak azt, hogy a tanító néni vigyáz ránk, szeretnek minket, és minden értünk van. Az 5. osztálytól a pótanyuka helyett tanárok jöttek, egymásnak ellentmondó elvárás-rendszerekkel, 9. osztálytól pedig már nekünk is erősebbek lettek az elvárásaink, miközben helytálltunk a zenében. Köszönjük azt a csodát, hogy játszadozó gyermekekként jöttünk ide, és most a zene nyelvén értő emberekként távozunk innen.”
Orbán Csala (11. B) felidézte a gimis évek néhány felejthetetlen emlékét, majd azt kívánta búcsúzó társaiknak, hogy „legyetek bátrak, és a megszerzett tudás mellett vigyétek magatokkal a Reményt, hogy csalódásaitok, nehézségeitek is a javatokra váljanak”.
A Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium a legjobb eredményt elért végzőseit díjazta, közülük is kiemelkedtek Mikola Brigitta 9,94-es, Tompa Ábel 9,70-es, valamint Maksay Csaba 9,65-ös általánossal. Szabadság (Kolozsvár)

2017. június 1.

Rög alól bejárni a kerek világot
Alig harminchat év adatott meg neki, de rövid életében többet ért el, mint mások akár egy matuzsálemi kor alatt. A méltatlanul elfeledett Balázs Ferenc unitárius lelkész és népművelő halálának 80 éves évfordulóján a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban szerveztek emlékkonferenciát.
Egy újságoldalon lehetetlen összegezni Balázs Ferenc rövid életének összes megvalósítását. Templomot épített, orgonát vásárolt, iskolát és lelkészi lakást bővített Mészkőn, vidékfejlesztő szövetkezetet alapított, dalárdát és színjátszó csoportot irányított, dán mintára népfőiskolát szervezett, verset és prózát írt, dalokat szerzett – mégis alig beszélünk Balázs Ferenc unitárius lelkészről, akinek, ha a betegség nem rabolja el egészen fiatalon életét, valószínűleg egészen más fényben állna életműve. De még e rövid időszakban is annyi mindent tett, amire másnak talán több élet sem lenne elég.
Gépészmérnöknek készült, de egy fiatalkori tüdőfertőzés gyógyítására az orvos falusi levegőt ajánlott Balázs Ferencnek. Így terelődött figyelme a falu felé, ahol akkor az értelmiségi számára csak a gazdatiszti és a papi állás kínálkozott. „Jobb a falu szolgája lenni, mint a grófé” – írja később, s e meggondolással iratkozott be az unitárius teológiára. Bár nem volt egészséges – tüdőbaj kínozta szinte gyerekkora óta –, kerékpárral és vonaton járta a világot.
Saját bevallása szerint Amerikában eszmélt rá „élete nyitjára”:  „egy nagyszabású világszemlélet körvonalai bontakoztak ki előttem, amelynek lényege szerint e világfolyamat, amelynek részei vagyunk, cél irányában halad.
Arra is feleletet találtam, hogy mi az a cél, amely a létezés minden mozzanatának értelmet ad. Az adatok, amelyeket fölsorakoztattam, arról győztek meg, hogy e világ minden darabja a fejlődése kezdeti fokán olyan tevékenységet fejt ki a saját természetének megfelelően, amelyik az egész világ roppant egybefüggésébe beleillik” – írja a Bejárom a kerek világot című 1929-ben megjelent kötetében.
Népfőiskola és szövetkezet
Hihetetlenül izgalmas életút állt Balázs Ferenc mögött, és utazásainak minden találkozásából ihletett merített. „Világkörüli útján a szövetkezeti mozgalmat párhuzamosan tanulmányozta a népfőiskolai szervezőmunkával” – mesélte lapunknak Hunyadi Attila Gábor történész, a konferencia egyik előadója, aki Bardocz Sándor szerkesztővel együtt tavaly kisfilmet is készített Balázs Ferenc emlékére. Az unitárius lelkész Japánban például találkozott Toyohiko Kagawa japán keresztény misszionáriussal, aki az oszakai munkástelepeken és a falvakban szervezett népfőiskolákat. Indiában találkozott Rabindranáth Tagore Nobel-díjas polihisztorral, valamint Mohandász Mahatma Gandhival, India politikai és spirituális vezetőjével. „Tagore népfőiskoláját Balázs Ferenc magasabb rendűnek tartotta a szinte kizárólag csak politikai szabotázsokkal foglalkozó Gandhi-féle akciónál” – mutat rá Hunyadi Attila. Tagore népiskolája mára India egyik legjelentősebb egyetemévé nőtte ki magát, egykoron pedig nemcsak irodalmi és általános műveltséget nyújtott a diákoknak, hanem kézműves ismereteket is elsajátíthattak az oda érkező fiatalok. Dániában tartózkodó felesége is hasznos tanácsokkal látta el a hazatért mészkői lelkészt: a dán népfőiskolai rendszerről számolt be neki, amely már akkoriban a legkiforrottabb volt. De a tapasztalatok alapján a dán szövetkezeti rendszer is követhetőnek bizonyult.
Balázs Ferenc egyik fontos megvalósítása a tejszövetkezet létrehozása volt, amely közvetlenül a tordai termelőktől szállította szekérrel a friss árut a vásárlókhoz. Az aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezet a világ első szövetkezeti formában bejegyzett vidékfejlesztő egyesülete volt, amely saját üzletet nyitott Tordán, ahol a tájegység termékeit lehetett értékesíteni.
Hunyadi Attila szerint talán egyetlen hibát lehet felróni Balázs Ferencnek: nem vette figyelembe, hogy a szövetkezetek csak úgy eredményesek, ha tágabb hálózatba illeszkednek, elszigetelten működésképtelenek. Tulajdonképpen a mészkői lelkész a szervezés gyerekbetegségeivel küszködött, és ha tovább élt volna, ezeket az ő személyisége is kinőtte volna – tette hozzá a történész. De a szövetkezeti koncepció túlélte megálmodóját, sikeresnek és életképesnek bizonyult az egész világon. „Balázs Ferencet világkörüli útjának hazatérése után egyetlen gondolat foglalkoztatta: magyarul kell moderneknek lennünk. Ő maga Kőrösi Csoma Sándor, a legendás nyelvész sírjánál úgy fogalmaz, hogy a székelység legnagyobb fia az eredetet kutatta, ő pedig a jövőt építi. De a múlt és a jövő szimbiózisa az igazi útja a megmaradásnak és haladásnak” – zárta az emlékkonferencián tartott előadását Hunyadi.
Az amerikai–dán kapcsolat
Az amerikai–dán kapcsolat Felesége, az amerikai–dán származású Christine Frederiksen, mindvégig kitartott férje mellett. „Mindenki rólad kérdez és az esküvőnk időpontjáról. Azt válaszolom nekik, hogy jössz már, és minden meglesz a maga idejében” – írja 1929-ben Keresz­túrról keltezett levelében menyasszonyának. A szerelemben pontosan annyira elkötelezett és kitartó volt, mint bármi másban, amibe belefogott. Rendkívüli dolgokon mentek keresztül együtt, de külön-külön is. A dán családból Chicagóban született Christine egyik nagybátyja művésztelepet vezetett Új-Mexikó államban, itt töltött néhány hetet a két fiatal, és itt erősödött meg a szerelmük is. Egyébként Balázs Ferenc Kalifornia állam több mint ötven településén szervezett magyar nóta- és népdalestet, ahol csellón és énekkel működött közre – tudtuk meg Hunyadi Attila történésztől. Balázs Ferencnek 1932-ben született Enikő nevű lánya az Amerikai Egyesült Államokban él. Élete folyamán sokféle tisztséget betöltött, jelentős tevékenységet fejtett ki egyebek mellett a környezetvédelem terén is. A konferenciára eljött Balázs Ferenc lányának két unokája, illetve az egykori mészkői lelkész ükunokája is.
Emlékkonferencia Kolozsváron
A május 26-án a Magyar Unitárius Egyház székhelyének Dávid Ferenc-imatermében szervezett Balázs Ferenc-emlékkonferencia és ünnepi megemlékezés előadói Rácz Norbert lelkész, Vallasek Júlia irodalomtörténész, Hunyadi Attila Gábor történész, Lakatos Sándor lelkész, Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező, Gwyn Reid testvérgyülekezeti képviselő, Keszeg Vilmos néprajzkutató voltak. Elnökölt: dr. Rezi Elek teológiai tanár. Május 27-én Mészkőn ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg Balázs Ferencről, majd az egykori mészkői lelkész sírjánál kopjafát avattak.
Helye az irodalomban
„Balázs Ferenc apostoli élete minden bizonnyal az idők homályába vész, ha rendkívüli irodalmi munkássága nem maradt volna fenn a számunkra” – írja Gondolatok Erdély nem kötött parancsra működő iskolájáról című munkájában Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező. 1923-ban Tamási Áronnal, Kemény Jánossal, Kacsó Sándorral és másokkal kiadja a Tizenegyek antológiáját, amelyben az erdélyiségről és a székely mitológiáról írott tanulmánya a csoport, s egyben az új nemzedék eszmei és művészi hitvallása. Az unitárius lelkész 1932-től részt vett a marosvécsi helikoni találkozókon. Az erdélyi magyar irodalomról tartott előadást, később az íróközösség az ő javaslatára kezdett foglalkozni egy népművelő könyvsorozat kiadásával. Ám bármekkora volt is a korabeli elismerés, a későbbi nemzedékek diákjai már alig hallottak a Zöld árvíz vagy a Rög alatt írójáról és műveiről. „Rendkívül inspiratív egyénisége volt a formálódó erdélyi magyar irodalomnak, a Tizenegyek antológiájának, vagyis az első generációs szervezett jelentkezésnek volt egyfajta termékeny alakítója” – nyilatkozta lapunknak Vallasek Júlia irodalomtörténész. A transzszilvanista vonulatot követte ő is, de ez másodlagos volt pályáján. Olyankor írt, amikor betegsége miatt pihenésre kényszerült. „Költőként, prózaíróként tartjuk számon, olyan különleges prózaíróként, akinél nagyon nehéz a műfajokat behatárolni, verseinél pedig az avantgárd ihletet kell kiemelni” – mondta a mészkői lelkész irodalmi munkásságáról az irodalomtörténész, aki szerint Balázs Ferencnek teljes joggal megvolt a helye a helikoni találkozók asztalánál, hiszen gyakorlatias szervezőötletekkel, újító javaslatokkal állt elő.
Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901. október 24-én. Az Unitárius Kollégiumban érettségizett, teológiát végzett, majd egyházi ösztöndíjjal Angliában és az Egyesült Államokban tanult. Járt Japánban, Szingapúrban, Burmában, Irakban, Konstantinápolyban, Indiában, eljutott Kőrösi Csoma Sándor sírjához. 1930-ban Torda közelében, Mészkőn vállalt lelkészi állást. Itt kötött házasságot az amerikai egyetemen megismert Christine Frederiksennel. Balázs Ferenc az Aranyos menti faluban eltöltött hét esztendő alatt próbálta meg álmait megvalósítani. 1937. május 22-én hunyt el, korai halálát tüdőbetegség okozta. Művei: Mesefolyam (1922), Bejárom a kerek világot (útirajz, 1929), Ifjúsági daloskönyv (1931), Kis hittan (1932), Aranyosszéki tervek (röpirat, 1933), Közérthető evangélium (1935), Rög alatt (emlékirat, 1936), Zöld árvíz (regény, 1936), Új ember vallása (1937).
Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2017. június 6.

Holnaptól Nyitott Kapuk a Kolozsvári Unitáriusoknál
A Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével, idén is megszervezik a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál nevű rendezvénysorozatot, amely az unitarizmushoz közel áll, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozza meg. Az idei, június 7–12. között zajló rendezvénysorozat az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, ami azt jelenti, hogy a tevékenységeinek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul. Természetesen, a korábban megjelölt témák mellett alkalom adódik a szórakozásra, ismerkedésre, valamint a felkínált kulturális programok élvezésére. A rendezvény részletes programterve olvasható a nyitott-kapuk.blogspot.ro oldalon is.
Szerda, június 7.
15 órakor kezdődik a Vadrózsák népdalvetélkedő. 18 órakor megnyitják az idei rendezvénysorozatot. A köszöntő beszédek után a KDFIE előadja Kis Herceg című előadását a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 20 órakor szeretetvendégség lesz a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
Csütörtök, június 8.
12 és 18 között zajlanak a nyitott templom programjai. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozásokra várják a kisebbeket az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között, Tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét Molnár Lehel egyházi levéltáros mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium, Dávid Ferenc Imatermében. Ugyanekkor városséta is indul a Korzó Egyesület vezetésével A király (ál)ruhái – Mátyás kultusz Kolozsváron tematikával. Gyülekező és indulás Mátyás király szülőháza előtt. 17.30 órakor nyilt napot szerveznek az unitárius bölcsődében. 19.30 órakor menyitják a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A találkozót zenés program egészíti ki. 20.30 órakor borkostolót szerveznek az 1568 Bistroban. A helyek korlátozott száma miatt, előzetes bejelentkezés szükséges. Jelentkezni [email protected] (Dácz Tibor) elektronikus postacímen, vagy a 0740974060 (Rácz Norbert Zsolt) telefonszámon lehet. A belépő személyenként 20 lejbe kerül.
Péntek, június 9.
12 és 18 óra között lesznek a nyitott templom programjai. 13 órakor Kolozsvár unitárius szemmel városnéző séta kezdődik Korodi Alpár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára vezetésével. Találkozás az Óvárban, a Ferences templom előtt. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozások lesznek az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Popa Márta Egyszerű és érdekes fizikakísérletek című kötetét Karácsony János egyetemi adjunktus mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 18 órakor pedig Fehér János A bölöni unitárius templomvár című kötetét Kovács András művészettörténész, akadémikus mutatja be. 19 órakor Quo vadis ecclesia? című kerekasztal beszlégetés kezdődik a mai reformáció lehetőségeiről a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Brassai Sámuel utca, 6. szám). A beszélgetésen különböző felekezetű lelkészek osztájk meg véleményüket a keresztény egyház jelenével és jövőjével kapcsolatosan.
Szombat, június 10.
14 órakor szervzik a Szabad Szeminárium a Szentírásról tevékenység záró találkozóját a belvárosi unitárius templom udvarán (rossz idő esetén a belvárosi tanácsteremben, Brassai Sámuel utca, 6. szám). 16 órakor Szabad Sajtó? címmel kerekasztal beszélgetés kezdődik, ahol kényes témákról beszélgetnek az erdélyi média néhány képviselőjével. 18 órakor a Concordia vonsonégyes koncertezik a belvárosi unitárius templomban, ezúttal Mozart darabokat adnak elő. 19 órakor Egy másfajta reformáció / O altfel de reformă című beszélgetés kezdődik Sabin Ghermannal a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében.
Vasárnap, június 11.
11 órakor istentisztelet kezdődik a belvárosi unitárius templomban, utána közös ebéd az iskola udvarán, vagy a tornateremben. 11 órakor vasárnapi iskola keretében a kisebbek megnézhetik a Váróterem Projekt A szökevény szeplők című előadását. 18 órakor pikniket szerveznek az iskola udvarán, ahol a hangos színpadi éneklés helyett most egy nagy, közös gitározást szerveznek. 20 órakor Biciklitúra filmvetítés kezdődik.
Hétfő, június 12.
18 órakor Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncert kezdődik az unitárius templomban Erdőkön mezőkön járó... címmel, amely századok magyar zenéjét dolgozza fel európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. Közös régizene koncertjeik izgalmas utazást jelentenek mindkettőjük számára. Szabadság (Kolozsvár)

2017. június 9.

Közösségformálás nyitott lélekkel a kolozsvári unitáriusoknál
A közösség megtartó erejére összpontosít, bárkit barátsággal, nyitott lélekkel vár a kolozsvári unitáriusok hatnapos, a reformáció 500 éves évfordulója jegyében szervezett rendezvénysorozata. A hétfőig tartó Nyitott kapuk kulturális, szórakoztató programokat kínál felnőttnek, gyereknek egyaránt.
„Nyitott szívvel, lélekkel teremtünk ezekben a napokban olyan közös időt, amikor oda tudunk figyelni egymásra, Isten jelenlétéről, emberszeretetről teszünk tanúbizonyságot. Jó, ha nyitva vannak a kapuink, természetesen lélekben is, ha meg tudjuk mutatni értékeinket, amelyeket unitárius közösségeink teremtettek. A mindennapokban sokszor elmegyünk egymás mellett, nem figyelünk egymásra, ezek az alkalmak pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy megnyíljunk a tudás, a szeretet és egymás felé” – fogalmazott Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a szerda délután kezdődött, hétfőig tartó Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál elnevezésű rendezvénysorozat megnyitóján.
Az ötödik alkalommal megszervezett, kulturális programokat, könyvbemutatókat, koncerteket, kerekasztal-beszélgetéseket, filmvetítést, istentiszteletet, szeretetvendégségeket és gyerekeknek szóló eseményeket kínáló, a közösségformálásra összpontosító rendezvény a Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével zajlik.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) dísztermében tartott megnyitón elhangzott, a szervezők az unitarizmushoz közel álló, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozzák, a mindenki számára nyitott program pedig az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, a tevékenységek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul.
„Sok tekintetben fragmentálódott világban élünk, ahol mindenki bevonul a saját külön kis katakombájába és egyre kevesebb a közös pontunk. A Nyitott kapuk találkozási pontokat keres és kínál, közösséget formál, és bárki számára nyitva állnak a kapuink: barátsággal, tartalmas tevékenységekkel várunk gyerekeket, felnőtteket egyaránt" – fogalmazott Rácz Norbert főszervező, a Kolozsvári Belvárosi Egyházközség lelkésze.
A nyitóünnepségen az iskola több kisdiákcsoportja fellépett, a fénypont pedig a Kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet lelkes csapatának előadása volt. A gimnazisták Rácz Mária lelkész vezetésével Antoine de Saint Exupéry A kis herceg című klasszikusát vitték színpadra, a fő szerepet viszont nem kortársuk játszotta: a távoli bolygóról érkezett, az örök gyermekit jelképező kis herceg figuráját a hat éves Rácz István alakította meggyőző és megható módon, a nem mindennapi produkciót óriási vastapssal jutalmazta a közönség.
A hatnapos programsorozat keretében csütörtökön bemutatták Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között – tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét, megnyitották a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A tíz pannóból álló tárlat a Szentírás 16. századi központi szerepét mutatja be, kiemelve a magyarországi eseményeket és a Vizsolyi Biblia fontosságát.
Pénteken Kolozsvár unitárius szemmel címmel tartanak városnéző sétát Korodi Alpár, a JZSUK történelemtanára vezetésével. A gazdag kínálatot felvonultató programban többek közt Quo vadis ecclesia? címmal tartanak beszélgetést a mai reformáció lehetőségeiről, lesz bábszínházi előadás a Váróterem Projekt jóvoltából, vasárnap pedig Biciklitúra filmvetítésre várják a közönséget: a Krakkóig 52 emberrel című film a JZSUK diákcsapatának évente megrendezett biciklitúrájáról szól. A rendezvényt Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnek, előadóművésznek és Andrejszki Juditnak, a régizene emblematikus alakjának koncertje zárja hétfőn a belvárosi unitárius templomban. Az Erdőkön mezőkön járó című est alcíme: századok magyar zenéje európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. A Nyitott kapuk részletes programja itt és az esemény Facebook-oldalán található.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

2017. június 15.

Mindenben szeretet (Tovább terjed a Csíksomlyót is érintő hazugság)
A Szabadság napilap szombati számában a Hitélet című rovatban, mint minden évben pünkösd táján, menetrendszerűen megjelent a csíksomlyói búcsúról szóló ismertetés. Minket, unitáriusokat úgy szoktak jellemezni, hogy a vallási türelmet nemcsak történelmi örökségként őrizzük, hanem mindennapi hitéletünkben, társadalmi síkon is próbáljuk megélni. De ahogy mondani szokták: a pohár egyszer csak annyira telik, hogy kicsordul. Így nálunk is. Tovább már nem tűrhetjük azt a célirányos történelemferdítést, amely minden évben a hitvédelem megtévesztő és egy másik felekezet iránti nem éppen keresztényi szeretet jegyében igyekszik hangulatot gerjeszteni és azt évről évre megújítva ébren tartani.
A fentieket mindjárt az írás címével is igazolva látom: 440 éves a csíksomlyói búcsús körmenet. A szerző viszont a második bekezdés első mondatában ezt írja: „A Boldogságos Szűz Mária tisztelete már a XV. században virágzott a székely nép körében, ez adta elsősorban Csíksomlyónak a búcsújáróhely jelleget.” Ezt IV. Jenő pápa 1444-ben engedélyezte. Sosem volt erős oldalam a matematika, de most mégis úgy gondolom, hogy a két évszám közti különbség nem 440, hanem 563. Tehát a történelmi adatok alapján katolikus testvéreinknek, s itt elsősorban a ferences atyákra gondolok, felettébb büszkén kellene hírül adniuk a világnak, hogy a búcsújárás Csíksomlyón több mint félezer éves. Egyike Európa legrégibb búcsújáróhelyeinek. De akkor miért ez a „szerény” 440. évforduló? Vizsgáljuk csak meg történelmi előzményeit. Borsos Sebestyén, a 16. századi krónikás így emlékezik János Zsigmondra: „Ez istenfélő és tökéletes, igaz keresztény fejedelem volt, akinél drágalátosabb királyuk nem volt a keresztényeknek, aki Isten igéjének ilyen tudakozója lett volna. Ez a tanítóknak nemhogy rontója lett volna, de inkább nagy oltalmára volt.” Az ezt követő századok történet- és emlékírói azonban nem tudták megbocsátani János Zsigmondnak, hogy unitáriussá lett, s ez rányomta bélyegét életműve és személye értékelésére. De azt az alkotmányos rendet, amelyet ő megalkotott, nevezetesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvényét és a négy bevett vallás rendszerét mindegyik utóda tiszteletben tartotta, mert ez biztosította Erdély belső békéjét és jólétét. A 18. század azonban olyan változásokat hozott, amely a függetlenségét vesztett Erdély politikai és vallási életét a Habsburg-birodalmi érdekek érvényesülésének rendelte alá. Az egyenlő jogokon alapuló bevett vallások rendszerét felváltotta a kedvezményezett, sőt, az egyedüli, kiváltságjogokat élvező egyház uralma, amelyet legjobban az ellenreformáció térhódítása igazolt erőszakos templomfoglalások kíséretében. A felvilágosodás hatására a század végére (1781) megszületett II. József Türelmi rendelete, amely bizonyos tekintetben helyreállította a vallások egyenlőségének a rendszerét, s megkezdődhetett a protestáns, köztük az unitárius egyházak külső megerősödése. Ebben az időszakban született meg, terjedt el és élte a maga életét különböző intenzitással, hol elhalványulva, hol erőteljesebben az a mítosz, amely János Zsigmondot erőszakos, a még akkor létre sem jött unitárius egyház és vallás hittérítőjeként 1567 pünkösdszombatján a „színtiszta katolikus Csík és Gyergyó” ellen hadsereggel támadó uralkodónak állítja be. Ez a „világra szóló győzelem” hozta létre aztán a csíksomlyói búcsút, mert a mítosz szerint a hitükért hősiesen küzdőket s az értük imádkozókat maga Szűz Mária segítette.
Ebben a szép és lelkesítő történetben csak az a különös, hogy az azt elbeszélő későbbi szerzők egy olyan műre hivatkoznak, amelynek egy katolikus főúr a szerzője, de amelyet soha senki se látott, és azóta sem sikerült megtalálni. Ezzel kapcsolatban ajánlom a részletes tájékozódás érdekében Mohay Tamás: Egy ünnep alapjai: a csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban című tanulmányát (megjelent a Keresztény Magvető folyóirat 2005/2. számában). Ennek kiegészítéseként most csak egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. János Zsigmond 1567 kora nyarán betegen feküdt Gyulafehérvárt palotájában. Súlyos egészségi helyzetére tekintettel elkészítette végrendeletét. Ugyanaz év július 23-ára Fehérvárra összehívta az országgyűlést, ahol királyi előterjesztésében előadta, hogy betegeskedése inti az ország sorsáról gondoskodni. Felszólítja a rendeket, hogy kerüljék a meghasonlást, szakadást, amely romlásukat vonná maga után. A végrendelet bevezetőjében hangsúlyozza, hogy az ő országa a keresztény közösség része, és hogy soha keresztények ellen fegyvert nem fogott, csak kényszerűségből és a szükségtől hajtva védte magát és országát. Minden erejével arra törekedett, hogy előmozdítsa a kereszténység ügyét. Úgy hiszem, mindenki előtt világos, hogy egy súlyosan beteg ifjú fejedelmet nem a csíki katolikusok megtérítése foglalkoztatott, és nem vezethetett hadat ellenük, mivel éppen végakaratát mondta tollba. Egyébként végrendelete változatlan maradt, és 1571-ben bekövetkezett halála után az országgyűlésen utóda, Báthory István is hitelesítette azt. Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében már a 19. század végén megpróbált igazságot szolgáltatni, amikor ezeket írta: „János Zsigmond mint hadvezér, mint államférfi, mint a nemzeti erő és műveltség fejlesztője, mint az alkotmányos szabadság alapvetője és biztosítója egyaránt nagy volt, s kegyeletes emléket kell hogy keltsen minden igaz magyar szívében, mert e drága adományokat ő nagy erőfeszítéssel és bámulatosan kitartó következetességgel vívta ki s biztosítá a jövőt. Pedig uralmának korszaka igen nehéz és válságos volt, az egész ország a politikai és vallási átalakulások lázában szenvedett. Hogy a szenvedélyek vulkánja ki nem tört, hogy ez országrész a politikai és vallási háborúk iszonyait kikerülte, hogy itt Szent Bertalan-éjek, szicíliai vecsernyék, eperjesi vérpadok helyett e forrongásból a teljes vallásszabadság mennyei pálmája hajtott ki: azt egyenesen a János Zsigmond nagy uralkodói tulajdonainak írhatjuk javára. Ő a tudománynak, a magyar műveltségnek nemcsak kiváló támogatója, de kultiválója is volt. Ő maga is részt vett az e korban dívott tudományos és hitvitákban, a magyar nyelvet a politikai és vallási élet minden terén ápolta, az országgyűlések magyarul tanácskoztak, magyar törvényeket alkottak. A templomok mellett mindenütt az ő kegyadományaiból táplált iskolák keletkeztek, a teljes sajtószabadságot legelőbb ő honosítá meg nemcsak Erdélyben, hanem Európa minden más országát megelőzte ebben is úgy, mint a vallásszabadság törvénybe iktatásában.” Az elmondottak célja nem az volt, hogy János Zsigmondnak elégtételt szolgáltassunk. Mindezt megtette ő maga, amikor megmentette és századokra életképessé tette a magyar nemzeti királyság eszméjét, s a világon elsőként biztosította a vallás- és lelkiismeret-szabadságot, s ezzel önmagát és Erdélyt világtörténelmi jelentőségre emelte. Ezzel szemben viszont arra szeretnénk felhívni elsősorban a hazai, de a Kárpát-medencei történelmi testvéregyházak figyelmét, hogy amikor a magunk szent dolgait erősíteni vagy elmélyíteni akarjuk, ne úgy tegyük, hogy ezáltal mások történelmi örökségének és hitének értékét lekicsinyítjük, vagy éppen a köztudat előtt kárhoztatjuk. Úgy hiszem, végre meg kellene értenünk, hogy nem a hitviták korát éljük, amikor egymásnak feszültek nemcsak a vélemények, de az indulatok is. Ma, a huszonegyedik század elején párbeszédre van szükség, amikor a másság megértésén és elfogadásán keresztül azt keressük, ami összeköt, amit közös értékként mindannyian magunkénak vallunk. Fel kell ismernünk, hogy a szabadság a felelősen megélt szeretet drága lehetősége, amellyel nem visszaélnünk, hanem egymás javáért élnünk kell. A csíksomlyói búcsú eredetének kérdésében már 1998-ban megkerestük dr. Jakubinyi György érsek urat, aki válaszlevelében azt írja, hogy napjainkban is a jól ismert elvet kívánja követni: „In necessariis unitas, indubiis libertas, in omnibus caritas. (A szükségben egység, a kételkedésben szabadság, mindenben szeretet.) Biztosíthatom, hogy fogadalmi búcsúnkat, ahogy azt az ősök fogadták, nem használjuk fel felekezeti torzsalkodásra. Ami sérelem pedig emberi gyarlóságból felmerül, azért bocsánatot kérünk.” De mert azóta is minden maradt a régiben, ezért újból megismétlem az Erdélyi Unitárius Egyház lelkészeinek és híveinek testvéri szeretettel megfogalmazott kérését a Római Katolikus Püspökségek vezetőinek, szíveskedjenek odahatni, hogy egy ilyen fontos vallási rendezvény szolgálja a hit és erkölcs elmélyítését nemcsak a római katolikus hívek, de egész magyar népünk lelkében és életében. Istenhez való közeledésünkben és az Ő akaratának keresésében mind egyek vagyunk, hadd legyünk egyek egyházaink és népünk szeretetteljes szolgálatában is. A jó Isten áldását s a pünkösdi Lélek megszentelő erejének kiáradását kérem az ez évi búcsú eredményes megrendezésére. Kolozsvár, 2007 pünkösd nagyhetén.
DR. SZABÓ ÁRPÁD
* Szerk. megj. Lapunk harmadízben tér vissza e súlyos történelmi félremagyarázás tisztázására. Ezúttal is utólag, az ünneprontás elkerülése végett. Most sem tennénk, ha a csíksomlyói búcsú kapcsán csupán egyetlen erdélyi napilap esett volna a történelemhamisítás több esztendőn át következetesen, általunk is minden alkalommal dokumentált vétkébe. Az elmúlt napokban két hírportál is közvetítette Ferenc-rendiek kalauzolta fiatal és jámbor természet- és történelemjárók hamis históriai ismereteit. Kérdésünk békességkeresően szelíd: miként fogjuk megismerni a szomszéd népek múltját, ha a magunkét is következetesen elhazudjuk? HÁROMSZÉK Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. június 28.

Belromán replikák
1918-as centenáriumi előzetes óromániai–erdélyi vitákkal, avagy hol kelt ki a románizmus tojása? Szilágyi Aladár írása.
Megállíthatatlanul közeleg a 2018-as esztendő, mely a románság ünnepi éve lészen. A türelmetlenebbje nem titkolja, szíve szerint a legszívesebben nélkülünk, értsd: egy magyartalanított országban ülne örömünnepet, a toleránsabbja természetesnek vélné, hogy… velük együtt örvendezzünk, a megértőbbek – ők vannak a legkevesebben – bírnak annyi empátiával, hogy legalább békén hagynak bennünket. Talán azt is sejtik: nekünk, romániai magyaroknak miért nem támad fenenagy ujjonghatnékunk anno domini 2018. december elsején…
Nem érdektelen vita kerekedett a román médiában – a centenárium közeledtével – a Kárpátokon inneniek és a Kárpátokon túliak között arról, hogy egyáltalán, kinek, kiknek a történelmi érdeme Nagy-Románia létrejötte. Az óromániaiak egyre gyakrabban dörgölik az erdélyiek orra alá: mi szabadítottunk fel benneteket, nekünk köszönhető, hogy megőrizhettétek az identitásotokat, bármely transzszilván jellegű törekvés hazaárulás a részetekről, és így tovább.
A minap került kezem ügyébe egy vajdahunyadi – tehát erdélyi – román kolléga replikája, mely azzal a sommás ítélettel fejeződik be, hogy „egy évszázados együttélés nem volt elegendő ahhoz, hogy regáti testvéreink levetkőzzék az irántunk, erdélyiek iránt tanúsított kisebbrendűségi komplexusukat. Még mindig úgy vélik, hogy ők szabadítottak fel bennünket a magyarok alól, az meg sem járja az eszüket, hogy Transzszilvánia, ez a politikailag meghódított tartomány, az a „szellemi tojás” volt, amelyből a román kultúra és a román nyelv kikelt. A románizmus tojása a magyarok és az osztrákok fészkében kelt ki.”
Ezeket az állításokat „történelmi lecke” követi, Néhány kényelmetlen történeti adat címmel. Melyben többek között elárulja tudatlan testvéreinek, hogy Erdély első fejedelme, János Zsigmond rendelte el, hogy az Ortodox Egyház a szlavón nyelv helyett térjen át a román nyelv használatára. Ugyancsak az ő uralma idején adtak ki Tordán 1568-ban – elsőként a világon – a vallásszabadságról szóló ediktumot, és két év elteltével, 1570-ben, Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomtatta ki az első latin betűkkel nyomtatott román könyvet, Dávid Zsoltárait, Szegedi György fordításában. A kolléga nem feledkezik meg a Tordosi Mihály román református püspök irányításával, Geszti Ferenc dévai várkaptány költségén megjelentetett Szászvárosi Ószövetségről, mint ahogy arról sem, hogy Bethlen Gábor fejedelem cirill-betűs nyomdát működtetett Gyulafehérváron román ajkú alattvalói üdvére, és szorgalmazta az Újtestamentum román nyelvre fordítását. Utódja, I. Rákóczi György idejében jelenik meg románul a Heidelbergi Káté, illetve az ún. Rákóczi-Biblia, az első román Újtestamentum – fél évszázaddal megelőzve az első Bukarestben nyomtatott Újszövetséget. Rákóczi felesége, Lorántffy Zsuzsanna pedig Fogarason román egyházi iskolát alapít. Erdély utolsó fejedelme, Apafi Mihály újraindítja a törökök által szétvert gyulafehérvári nyomdát, mely több román könyv – köztük az első román nyelvű tankönyv, a Bucovna – műhelye lett. És így tovább…
Vajdahunyadi román kollégánknak – aki bevallottan nem túlzottan kedvel bennünket, magyarokat – befejezésül van még egy dobása óromániai testvérei irányába: a történelmi hűség kedvéért közli velük, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában élő 2,8 milliós románságnak 1918-ban, a nagy egymásra találás esztendejében 2043 iskolája volt, az anyaországként aposztrofált Román Királyság pedig 7 millió alattvalója számára ennél sokkal kevesebb iskolát működtetett!… erport.ro

2017. június 28.

Sikeres üzleti tervek és barátságok születtek a kalotaszentkirályi Örökségünk Őrei táborban
Kalotaszentkirály adott otthont idén is az Örökségünk Őrei tábor második kiadásának június 23–26 között. Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya által szervezett táborban több mint 70 diák gazdagodott újabb élményekkel és szakmai tudással – fogalmaznak a szövetség sajtóközleményében. A diákok olyan üzleti terveket dolgoztak ki, amelyek hasznosítják a település és Kalotaszeg épített és kulturális örökségét.
Összesen hét iskola képviseltette magát a háromnapos táborban: a dévai Téglás Gábor Líceum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a brassói Áprily Lajos Elméleti Líceum, a kolozsvári Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a Báthory István Elméleti Líceum diákjai együtt fedezték fel a falut és találtak ki projekteket annak fejlesztésére.
A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a táborba érkező fiatalok megtanuljanak együtt dolgozni, közösen tervezni – mondta Újvári Dorottya, a kultúráért felelős főosztály munkatársa. Az szerették volna elérni, hogy a diákok otthonosabban mozogjanak ebben a környezetben, és erre legjobb megoldásnak bizonyult a diákok vegyes csapatokba való elhelyezése. A főosztály munkatársa szerint ez volt a legmegfelelőbb módszer arra, hogy a szakmai tudás elsajátítása mellett új barátságok is szülessenek a táborban.
A diákok munkáját szakemberek segítették: Makkai Bence, Hegedüs Csilla, Winkler Gyula, Benedek István, Krippán Kinga, Kádár Magor, Márton Kata és Tamás Ágnes, akiknek köszönhetően fantáziadús és jól kidolgozott projektek születtek.
Vasárnap a kalotaszentkirályi kultúrotthonban Póka András György polgármester jelenlétében egy befektetői konzorciumnak mutatták be a diákok a táborban elkészített projekteket. Izgalmas üzleti tervek készültek, amelyek a kalotaszentkirályi értékeket hasznosítják, munkahelyeket teremtenek és fejlesztik a helyi közösséget. A polgármester és a szakemberekből álló befektetői konzorcium mind a nyolc elkészült projektet értékelte, sőt néhányat közülük gyakorlatba is akar ültetni.
„A kulturális örökség elemeinek fontos szerepük van a helyi gazdaság fejlesztésében, a lokális és globális érdekek pedig ötvözhetők a szülőföldön való gyarapodás érdekében” – hangsúlyozta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki egy szakmai előadás keretében osztotta meg nézeteit a táborozókkal.
„Panziók, bicikli utak, programok és fesztiválok: ezek voltak a főbb projekt ötletek, de szerepelt az elképzelések között a Bánffy-örökség és az Ady Endre-kultusz hasznosítása is. A diákok felismerték a kulturális örökség és a hagyományaink turizmus- és településfejlesztő hatását, a projekteken keresztül megmutatták Kalotaszentkirály és Kalotaszeg óriási potenciálját” –összegzett Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-271




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék