udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 299 találat lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-299

Névmutató: Lokodi Imre

2008. november 7.

November 6-án kezdődött a XIV. Nemzetközi Marosvásárhelyi Könyvvásár, melyen 39 önálló standon vannak jelen könyvkiadó és könyvterjesztő cégek. Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója elmondta, a pénzügyi válság érezteti a hatását a kisebb intézmények életében is. Van olyan kiadványuk, amelyet át kellett ütemezni a következő évre, mert a megígért magyarországi támogatás a gazdasági válság miatt nem érkezett meg. Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó igazgatója a magyarországi támogatások folyamatos csökkenését tette szóvá. A Kriterion nem aggódik, H. Szabó Gyula szerint, aki eddig nem szokott le a könyvről, ezután sem teszi. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) elnöke szerint a vásár annak köszönheti létét, hogy a városban van érdeklődés a könyv iránt. Minden évben itt van a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös standon 23 könyvkiadó termékével. A nagy bukaresti román kiadók az idén sem jöttek el. A romániai kiadók jelenleg a bukaresti Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) kapnak vissza nem térítendő támogatást, s ezek Demeter András államtitkár szerint nem fognak csökkenni a válság miatt. /Lokodi Imre Túléli a könyv a válságot? Elkezdődött a tizennegyedik Nemzetközi Marosvásárhelyi Könyvvásár. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

2008. november 10.

Frunda György Maros megyei RMDSZ-szenátorjelölt kifejtette, azért politizál, hogy minden romániai magyarnak és románnak legyen saját háza és saját autója. Nehéz idők elé nézünk, amit csak együtt tudunk áthidalni, hangsúlyozta. Örül annak, hogy véleményformáló politikusa a romániai magyarságnak, büszke arra, hogy közvélemény-kutatás szerint a magyar politikusok között az emberek legjobban őbenne bíznak. Vannak, akik azt mondják, Frundának háza van és Mercedese, és nagyon sokat keres. Frunda büszke a házára, az autójára, és büszke arra, amit munkájával keresett. /Lokodi Imre: „Rendezzük közös dolgainkat”. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

2008. november 14.

Ismerem az RMDSZ programját, amivel nagy vonalakban egyetértek, és ismerem az engem támogató Magyar Polgári Párt programját is, amiről szintén jó a véleményem, jelentette ki Kincses Előd független Maros megyei szenátorjelölt. A választási törvény hátrányosan megkülönbözteti a független jelölteket. Az egész országban mindössze harminc független jelölt vállalkozott megméretkezésre. A függetlenek nem állíthatnak megfigyelőket, a médiában is kisebb a lehetőségük. Lokodi Imre, a lap főmunkatársa a magyarság megosztásáról kérdezte Kincsest, hozzátéve: jelentkezése pusztán ambíció? A magyarságot már nagyon régóta megosztották, reagált Kincses, a megosztás az RMDSZ szatmári kongresszusán intézményesült, amikor Tőkés Lászlót kitették a tiszteletbeli elnöki tisztségből. Az újságíró szerint közszájon forgó vélemény, hogy Kincses Elődöt elsősorban a revansvágy hajtja. Ha revansvágyról lenne szó, mondta Kincses, akkor 2000-ben nem állt volna fel helyéről, amikor a helyhatósági választások előtt mintegy harminc nappal leváltotta őt az Operatív Tanács. Az egység a csúcsvezetés szóhasználatában a politikai monopóliumot jelenti, tette hozzá. /Lokodi Imre: Aki nem lép egyszerre… Interjú Kincses Előd független Maros megyei szenátorjelölttel. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./

2008. november 17.

„Nekünk újból és újból azt a kérdést kell feltennünk, mire jó a széthúzás, mire jó a megosztottság – mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke múlt heti kampányútjának mezőfelei csúcsrendezvényén. Mezősámsondon az Európa-hírű citerazenekar fogadta az RMDSZ jelöltjeit. /Lokodi Imre: Érdekünk az egység. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./

2008. november 24.

„Nagyon sokan teremtik azt a látszatot, hogy az autonómiát az elmúlt tizennyolc évben ki lehetett volna vívni, de az RMDSZ ezt valamiért nem kívánta megtenni” – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke küküllő-menti kampányútján. Az Európai Unió, miként a kilencvenes években sem, most sem foglalkozik kellő súllyal ezekkel a kérdésekkel, mondta. Magyarország „abból a tekintélyéből, amivel a kilencvenes években rendelkezett, sokat veszített, ebben a pillanatban Magyarország befolyása nem elég nagy Európában ahhoz, hogy valamit is érvényesíteni tudjon. Mindezek ellenére az erdélyi magyar kisebbségvédelemnek meg kell próbálnia Magyarországra, az EU-ra, illetve az Egyesült Államokra támaszkodni, de ebben a pillanatban nagyon mérsékelt és visszafogott támogatásra számíthatunk” – tájékoztatott Markó. Szerinte egy sajátos székelyföldi entitást kell megteremteni, amelynek erős hatáskörei vannak. /Lokodi Imre: Markó: hogyan másképp? = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./

2008. november 26.

Borbély László miniszter, marosvásárhelyi képviselőjelölt elmondta, a kampányban beszél arról is, hogy miniszterként mit csinál. Valahogy meg kellene értetni az emberekkel, mit nevezünk közösségnek, ez lenne az erdélyi magyar társadalom legnagyobb feladata, vallja. Tudatosítani kell az emberekben: érdemes elmenni szavazni, Marosvásárhelyen nem az a lényeg, hogy a városnak kevesebb mint fele magyar, hanem az, hogy ha a magyarok elmennek nyolcvan százalékban szavazni, akkor megnyerhetik a választást a városban. Nagy érvágás volt, ami 1990 márciusában történt, ezután több mint húszezer marosvásárhelyi magyar kitelepedett. /Lokodi Imre: „Szóba kell állni mindenkivel”. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

2008. december 2.

Marosvásárhelyen a Bernády Házban, az RMDSZ marosvásárhelyi kampányirodájában együtt volt az RMDSZ vezérkarának vásárhelyi szárnya: Markó Béla, Borbély László, Frunda György, továbbá Kelemen Atilla, Kerekes Károly, Benedek Imre, a szövetség Maros megyei képviselőjelöltjei. Amikor a televízió képernyőjén megjelent Borbély László 54,28 százaléka, valamivel később pedig az RMDSZ 6,7 százaléka, örömmámor csapott fel a házban. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi kifejtette, az RMDSZ töretlen támogatással bír választóink körében, legalább olyan erős parlamenti csoportjuk lesz, mint eddig. Az elnök megköszönte Takács Csabának, az RMDSZ országos kampányfőnökének az intenzív kampányt, köszönetet mondott a választóknak, az összefogás mellett döntő romániai magyar közösségnek. /Lokodi Imre: Pezsgőzött az RMDSZ a Bernády Házban. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

2008. december 4.

A romániai magyarok megértették: a parlamenti választásokon nincs helye a széthúzásnak, csak egységes fellépéssel tudunk parlamenti képviseletet biztosítani, jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A veszteség az, hogy Kolozsvárnak esett egy magyar szenátora, és nincs Hunyad vagy Beszterce-Naszód megyének RMDSZ-es képviselője. A Kolozs megyei magyarok nem mentek el olyan részben szavazni, mint a románság. Kovászna megyében még az országosnál is alacsonyabb volt a részvétel. „Ennek az egyik oka, hogy az RMDSZ imidzse nem a legjobb a szóban forgó megyében, amiben nagyon nagy szerepet játszott a Háromszék megyei napilap is” – mondta Kelemen Hunor. A választások eredménye az MPP veresége, mert a függetlenként induló jelöltek mögé állt. /Lokodi Imre: „Bölcs volt az erdélyi magyarság” = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

2009. január 8.

Borbély László úgy érzi, aktív vezetője tud lenni a képviselőház külügyi bizottságának. Ennek a stratégiai testületnek még soha nem volt magyar vezetője. A parlamenti tisztségek elosztásakor a képviselőház külügyi bizottságának elnöke lett. Előzőleg a területrendezés, fejlesztés terén volt államtitkár, később miniszter, külügyi kérdésekkel nem foglalkozott. Eddig a külügyi bizottságról alig lehetett hallani. Borbély László kifejtette, a külügyi bizottság elnöke megszervezi a testület tevékenységét, bármilyen kérdésben jogában áll összehívni a bizottságot, a törvénytervezeteket véleményezi. Kötelessége félévente, évente meghallgatni a szóban forgó tárcavezetőt, államtitkárokat. /Lokodi Imre: Első magyarként nem vegetálok. Interjú Borbély Lászlóval, a képviselőház külügyi bizottságának új elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./

2009. január 13.

Csatlakozása után az Európai Unió nagyon aktív tagja volt Románia, ám a követelmények nagyon magasak, teljesítésük még sok munkát igényel – mondta José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke, miután megbeszélést folytatott január 12-én a Brüsszelbe látogató Traian Basescu államfővel és Emil Boc miniszterelnökkel. Traian Basescu kifejtette, a román hatóságok azt kívánják elérni, hogy az EU még ebben az évben megszüntesse az igazságügy monitorizálását. Kérdésre válaszolva Basescu nem kívánt részleteket elárulni a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel nemrégiben folytatott telefonbeszélgetésről. /Lokodi Imre: Brüsszelben Basescu és Boc. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./

2009. január 13.

Frunda György immár ellenzéki politikusként a szenátus emberjogi bizottságának elnöke. Frunda emlékeztetett, az előző ciklusban a kisebbségi törvénytervezetet két bizottság tárgyalta: a jogi bizottság, amelyet Eckstein-Kovács Péter szenátor vezetett, és az emberjogi bizottság, melyet ő. A jogi bizottságban sok módosítást eszközöltek, megcsorbították a törvény lényegét, míg az emberjogi bizottságban egy vonalat sem módosítottak. Ő ugyanis meg tudta győzni kollégáit arról, hogy az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartása nem csupán fontos eleme a jogállamnak, hanem egyaránt szolgálja a többség és a kisebbségek érdekeit. Frunda úgy látja, a hetvenszázalékos PSD–PD-L-s többség nem mutat nyitottságot a kisebbségi törvénytervezet megvitatásához. – Az emberjogi bizottsági jelentések véleményezés-tervezetét ezután is Frunda fogja megírni. -Az elmúlt években Romániát az európai bíróságon is elítélték a rendőrségi túlkapások miatt. /Lokodi Imre: Ellenzékben sokkal nehezebb lesz. Interjú Frunda Györggyel, a szenátus emberjogi bizottságának elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./

2009. január 16.

„A bizottság alternatívákat fogalmazott meg az alaptörvény módosítására. Az államfő, mint a jelentés megrendelője, nyilván hogy a saját érdekeinek megfelelően választott ezen alternatívák közül” – hárította el Veress Emőd azokat a vádakat, hogy az alkotmányt elemző cotroceni-i bizottság „elnöki megrendelésre” dolgozott. Veress Emőd, a testület magyar tagja szerint a kisebbségi jogok bővítése terén egyszerű alkotmánymódosítással, új alaptörvény elfogadása nélkül is lehet előrelépéseket tenni. – Nem alkotmánymódosító tervezetet, vagyis szövegszerű javaslatot készített a bizottság, hangsúlyozta. Ők a változtatás irányaira tettek javaslatokat. A bizottságból kilépett Manuel Gutan jogász, arra hivatkozva, hogy a testület az elnök szája íze szerint alakítja az alkotmány módosítására vonatkozó ajánlásait. A jelentés a kisebbségi jogok területén is tartalmaz néhány javaslatot, a kisebbségi jogok bővítése és alkotmányos védelme terén egyszerű alkotmánymódosítással, új alkotmány elfogadása nélkül is lehet előrelépéseket tenni. /Lokodi Imre: Mi ajánlottunk: tessék válogatni” Interjú Veress Emőddel, az alkotmányt elemző elnöki bizottság tagjával. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

2009. január 19.

Ha Romániában radikálisan változtatni akarnak az alkotmányon, akkor elképzelhetetlen, hogy az RMDSZ ne vesse fel határozott elképzeléseit – szögezte le Markó Béla, az RMDSZ elnöke az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétvégi ülése után. Markó szerint alkotmánymódosítás esetén a magyar nyelvnek hivatalos státust kell kérni, és föl kell vetni a nemzetállam és a közigazgatási autonómia kérdését is. Áprilisban kongresszust tart az RMDSZ, melynek legfontosabb Markó elmondta, az RMDSZ feltehetőleg áprilisban – nem tisztújító – kongresszust tart, melyen az alapszabály-módosítás lesz a fő napirendi pont. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tárgyalási hajlandóságáról Markó azt mondta: „szkeptikus vagyok abban, hogy ez a kérdés a jövőben változni fog-e”. Hozzátette, hogy az RMDSZ továbbra is nyitott ebben a kérdésben. Markó szerint az RMDSZ ellenzékbe vonulásával változik a szövetség szerepe és a felelőssége. /Lokodi Imre: Magyar nyelvet az alkotmányba! = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./ Markó Béla szenátor, az RMDSZ elnöke kijelentette, a jelenlegi kétkamarás parlament hamis. Markó szerint vagy egyházas parlamentre van szükség, vagy pedig egy olyan parlamentben, amelyben a két háznak különböző feladatköre van. Szerinte „a valódi kétházas rendszer képezné a megfelelő megoldást, amelyben különféleképpen történik meg a szenátorok és a képviselők megválasztása, és különbözik a képviselet természete is a két kamarában. ”Traian Basescu államelnök kijelentette, egyházas parlamentet szeretne, illetve azt, hogy a parlamenti képviselők bűncselekmény elkövetése esetén ne részesüljenek mentelmi jogban. /Markónak is megfelelne az egykamarás parlament. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 19./

2009. január 20.

Megerősítette Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azt, hogy Ivan Vakarcsuk oktatási miniszter az ukrán felsőoktatás „ukránosítására” készül. A tárcavezető levélben kérte a felsőoktatási intézmények rektorainak a közreműködését annak a tervének a megvalósításában, amely az oktatás ukrán nyelvre történő teljes átállítását tűzte ki célul 2012-ig, az ország valamennyi felsőoktatási intézményében. A törvénymódosítás elfogadása esetén kérdésessé válna a beregszászi magyar főiskola és az ungvári egyetem magyar karának a működése is. „Ukrajna majdnem szétesett állapotban van, bármilyen ukrán politikáról elmondható, hogy nem feltétlenül komoly. Mindegy, milyen oktatáspolitikai, gazdasági intézkedéseket hoznak, automatikusan hozzá kell tenni, hogy semmiféle intézkedést ebben az országban végrehajtani már nem lehet. Hogy a végrehajtási kísérlet mekkora kárt fog okozni, az egy másik kérdés” – fogalmazott a KMKSZ elnöke. Ezen túlmenően a magyar lapok is megszűnhetnek Kárpátalján, ha az Alkotmánybíróság helyt ad egy beadványnak. A parlament két koalíciós pártjának képviselői ugyanis azt szeretnék elérni, hogy minden kiadvány legalább részben ukrán nyelven jelenjen meg. /Lokodi Imre: Ukránosítás Kárpátalján. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./

2009. február 2.

Január 29-én tárgyalt Marosvásárhelyen Markó Béla szövetségi elnök vezette RMDSZ és a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az RMDSZ vezetői felajánlották az első helyet Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének, aki két hét múlva ad választ. „Javaslatunk az, hogy az RMDSZ égisze alatt indítsunk közös listát – a magyar összefogás listáját – az európai parlamenti választásokon”– jelentette ki Markó Béla. Tőkés László püspök, az EMNT elnöke kijelentette, a két szervezet álláspontja ezúttal sem találkozott, „noha nincs is egymással antagonisztikus ellentétben”. Tőkés egy olyan nemzeti lista összeállítását szorgalmazza, amely pártokon felül áll. „Sajnos az RMDSZ ettől elzárkózott, a szövetség a nevében is az RMDSZ-t megjelenítő listában gondolkozik. A következő találkozóig meg kell gondolnunk, hogyan viszonyuljunk az RMDSZ javaslataihoz. Számomra megtisztelő az RMDSZ javaslata, de nem akarom egy európai parlamenti helyért feladni az elveimet. Most megint az a gond, hogy a pártjelleg és a nemzeti lista ütközik egymással” – fejtette ki Tőkés László. Szepessy László, az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója kifejtette: a listát jogilag csak az RMDSZ nyújthatja be, hiszen vagy egy független jelölt, vagy egy jogilag bejegyzett szervezet indulhat a választásokon. Toró Tibor, az EMNT alelnöke szerint, amikor Tőkés László pártlistát emleget, nem feltétlenül a jogi keretre gondol, hanem arra, hogy az RMDSZ engedjen beleszólást abba, még kik szerepeljenek rajta, és mit képviseljenek a jelöltek. A marosvásárhelyi találkozó előtt az EMNT küldöttsége Kolozsváron, Tőkés László kolozsvári EP-irodájában találkozott a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), valamint a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének (MCSZESZ) képviselőivel. AZ EMNT vezetősége ezután a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldöttségével találkozott Marosvásárhelyen. Izsák Balázs SZNT-elnök röviden ismertette a székelyföldi önkormányzatok által felvállalt népszavazási kezdeményezések jelen helyzetét, és felhívta a figyelmet a regionális, hangsúlyosabban a székelyföldi összefogás pártpolitikákon felülemelkedő szükségességére. /Benedek Sándor, Lokodi Imre: Tulipán Tőkés LászlónakElső helyet ajánlott az EP-listán az EMNT elnökének az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./

2009. február 5.

Kétnyelvű – előbb a kisebbségi, aztán a szlovák nyelvű – földrajzi megnevezések szerepelnek majd a jövőben a szlovákiai kisebbségi tankönyvekben – döntött a pozsonyi törvényhozás. A parlament döntése alapján az államfőnek most már alá kell írnia a módosított tanügyi törvényt. A Szlovák Nemzeti Párt /SNS/ kilátásba helyezte, hogy megakadályozza a törvénymódosítás életbe lépését. /Lokodi Imre: Fenyegetőzik a SNS. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./

2009. február 9.

Tőkés László püspök, EP-képviselő cáfolta azokat a magyarországi sajtóhíreszteléseket, amelyek szerint a júniusi EP-választásokon a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt, a Fidesz listáján kívánja jelöltetni magát. Elmondta: az EP-jelöltállításról nem tárgyalt a Fidesszel. Kelemen Hunor képviselő, az RMDSZ ügyvezető elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy Tőkés problémája: „semmiképp nem akarja az RMDSZ »pozícióját erősíteni«„, Az ügyvezető elnök megismételte: a szövetség továbbra is fenntartja ajánlatát, hogy Tőkés László első helyen induljon az RMDSZ listáján. /Lokodi Imre: Tőkés nem indul a Fidesz listáján. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

2009. február 16.

Az alkotmányt lobogtatva érkezett Háromszékre Traian Basescu államfő. Bár a székelyek korábban bocsánatkérésre szólították fel az államfőt, ő ráerősített: Romániában soha nem lesz területi autonómia. A Székelyföldet fellendítendő, még a héten elküldi a minisztereket a térségbe, akiknek előfutáraként tanácsosa, Eckstein-Kovács Péter elkezdi „információszerző” megbízatását. „Eldöntött tény, hogy Románia nemzetállam, a területén nem hozható létre területi autonómia” – szögezte le Traian Basescu. Az államfő közel öt órán át tárgyalt a Kovászna és Hargita megyei tanácselnökökkel, illetve a székelyföldi városok polgármestereivel. Basescu nem tartotta magát a zárt ajtók mögötti egyezséghez, hanem – amint a sajtó szeme elé került – egész pályás letámadást indított a magyar politikusok ellen. Az elnök megismételte korábbi tézisét, miszerint a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatoknál etnikai tisztogatás folyik a románokkal szemben. „Mutassanak nekem egyetlen román nemzetiségű igazgatót, osztály- vagy irodavezetőt a Hargita vagy Kovászna megyei tanácsnál vagy magyar vezetésű polgármesteri hivatalnál, és visszavonom, amit mondtam” – provokálta az elnök az RMDSZ-es vezetőket. A megszólított vezetők nem válaszoltak, az ÚMSZ viszont közölt példát: Marin Nicolae a Kovászna Megyei Tanácsnak alárendelt Útügyi Igazgatóságot vezeti. Tamás Sándor elmondta, a Kovászna megyében a román nemzetiségű igazgatók részaránya közel hatvan százalékos, ha a teljes intézményi hálózatot tekintjük, de javarészük a kormánynak alárendelt struktúrák élén áll. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint „Traian Basescu csapdát állít saját magának, amikor azt nyilatkozza, hogy Székelyföldön etnikai tisztogatás folyik a románok ellen”. Antal emlékeztetett: az államelnök azt hangoztatja, hogy Románia nemzeti állam. „De ha ebben az országban csak románok élnek, akkor ki tud etnikai tisztogatást végezni?” – tette fel a kérdést Antal, aki átadta Basescunak azt a petíciót, amelyet múlt vasárnap olvastak fel a magyar intézményvezetők leváltása ellen szervezett tüntetésen. Basescu azzal utasította vissza a dokumentumról való tárgyalást, hogy ő csak reális problémákról hajlandó beszélni. Az államfő a közel egy órás sajtótájékoztató idején többször felolvasott Románia alkotmányából. „A magyar politikusok, amikor az autonómiáról beszéltek, nem mondták el az embereknek, hogy Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam” – idézte az alkotmány első cikkelyét Basescu. Hozzátette: egyetért a „helyi autonómia” minél nagyobb kiszélesítésével. A székelyföldi önkormányzati vezetők Basescu érveire reagálva elmondták: a spanyol alkotmány első cikkelye is a nemzetállamiságot hangsúlyozza, azonban a második pontja kimondja a régiók autonómiáját, felsorolja ezek hatáskörét. Basescu a korábbiaknál is hevesebben támadta az RMDSZ-t, amelyet – amellett, hogy a térség elmaradottságáért tett felelőssé – nem lojális partnernek és „szavazatvadásznak” nevezett. A államfő kitért a Magyar Polgári Szövetséggel fenntartott korábbi kapcsolataira is, amelynek elnökét – Szász Jenőt – székelyudvarhelyi polgármesterként empátiából támogatta. „Ugyanaz történt vele, ami velem bukaresti főpolgármesterként: akadályozták munkájában” – fejtegette Basescu, az RMDSZ-re utalva ezzel. Nem létezik kormányprogram arról, hogy moldovai románokkal népesítsék be Kovászna és Hargita megyét, jelentette ki Basescu. Az államfőt Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök tájékoztatta arról, hogy tavaly ősszel levelet kapott a belügyminisztérium egyik illetékesétől, aki arra kérte, hogy teljesítse egy moldovai család Székelyföldre telepedési kérését. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Román Kommunista Párt archívumából megszerzett, 1985-ből származó átirattal bizonyította, hogy erőszakosan zajlott a románság Székelyföldre való betelepítése; abban ez áll: „(...) hogy Marosvásárhelyen a románok száma az összlakosságon belül elérje vagy meghaladja a következő két éven belül az 50 százalékot, az szükséges, hogy engedélyezzék ebben az időszakban 7600 román nemzetiségű alkalmazását a szocialista egységekben (...). ” A moldovai Vasile Botnaru kérésében egy olyan kormányprogramra hivatkozott, amely Kovászna és Hargita megye benépesítését érinti. Eckstein-Kovács Péter, Traian Basescu kisebbségügyi tanácsosa kifejtette: nem tehet arról, hogy Basescu mit nyilatkozik a magyar ügyekről. /Kovács Zsolt, Lokodi Imre, Isán István Csongor: Az asztalt verte Basescu. Nekiesett az RMDSZ-nek az újra a Székelyföldön „üdül” államelnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./ Basescu elnök február 14-én először Kovászna és Hargita megyék rendőrfőnökeit, majd a prefektusokat fogadta, ezután ebédre látta vendégül a két megye tanácsának vezetőit és a háromszéki polgármestereket. Az államfő kifejtette, hogy a decentralizáció híve, majd bírálta az RMDSZ-t, hogy hosszú évekig volt kormányon és nem támogatta hatékonyan a két székely megyét. . /Bíró Blanka: Basescu a Székelyföldön: decentralizáció igen, autonómia nem. = Krónika (Kolozsvár), febr. 16./

2009. február 20.

A magyar intézményvezetők leváltása elleni tiltakozásként szervezett sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen elfogadott petíció szövegét Brüsszelben is ismertették. Sógor Csaba olvasta fel magyar nyelven a petíciót, Tőkés László román, Winkler Gyula angol nyelven olvasta fel a petíció rövidített változatát az Európai Parlamentben. Sógor Csaba képviselőtársaival együtt reménykedik abban, hogy előbb-utóbb eredménye lesz felszólalásaiknak. Még nem működik a magyar és kisebbségi ügyek közös brüsszeli képviseletére létrehozandó lobbiiroda – tájékoztatott Sógor Csaba. /Lokodi Imre: Brüsszelben a petíció. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./

2009. február 23.

Az EMNT állandó bizottságában szavazati joggal rendelkező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Magyar Polgári Párt (MPP) az együttműködés ellen voksolt: az MPP elnöke, Szász Jenő bejelentette, hogy pártja nem tart igényt a közös jelöltlista negyedik helyére, az SZNT pedig kilépett az EMNT-ből. Az EMNT-től immár függetlenedett Székely Nemzeti Tanács február 22-én kiadott közleményében feltételekhez kötötte a Tőkés vezette RMDSZ-lista támogatását. „A Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi autonómiatörekvés egyedüli hiteles közképviselete” – áll az SZNT közleményében. A szervezet kéri, hogy az RMDSZ képviselői vonják vissza a kisebbségi törvény tervezetét, illetve nyújtsák be a parlamentbe az SZNT autonómiastatútum-tervezetét, vagy hogy a listára csak olyan személyek kerüljenek fel, akik Székelyföld autonómiáját elsődleges prioritásnak tekintik. Február 21-én Tőkés László püspök-EP-képviselő találkozott Szász Jenővel, az MPP elnökével. Szász bejelentette, hogy az MPP nem indít jelölteket az EMNT–RMDSZ-listán, mivel az pártja „politikai végzetét” jelentené. /Benedek Sándor, Lokodi Imre: Összefogás tollvonással. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./


lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-299




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék