udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 412 találat lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 391-412

Névmutató: Lorántffy Zsuzsanna

2011. január 27.

Megújul a nagyváradi Lorántffy-gimnázium
Három hónapja folyik a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium épületének felújítása. Az ingatlan a Regionális Operatív Program jóvoltából újulhat meg.
Mostanáig elsősorban a pincében dolgoztak: a vakolatot leszedték és leöntötték a betont. A tető is részben megújult már, jelenleg a liftaknában folynak a munkálatok – ha ezzel elkészülnek, a mozgássérültek is akadálymentesen juthatnak be az épületbe. Az iskola új villámhárítót kapott, amit már fel is szereltek, az udvaron pedig már elkezdték az aszfaltozást. A projekt teljes értéke 7,6 millió lej, amiből 6 milliót tesz ki az Európai Uniótól kapott vissza nem térítendő támogatás. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium műemlék jellegű épülete 4631 négyzetméteren terül el a város központjában, s két év alatt végezhetnek a felújítással.
A z épületet érintő munkálatok mellett az EU-s támogatásból arra is jut majd, hogy új bútort és modern taneszközöket vásároljanak az iskolának. A tervek szerint a Lorántffy két új videoprojektort is kap, és teljesen megújul a közműhálózata is: a mosdók felújításán kívül az épület külső és belső világítását is korszerűsítik.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

2011. március 17.

Filozófia est volt a Kredokban
Nagyvárad – Szerda délután a KREDOK (volt Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) olvasótermében a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszékének szervezésében újra filozófia estre került sor.
Ezúttal dr. Szigeti Attila egyetemi adjunktus tartott előadást A testi elme filozófiája címmel. Az előadó jelenkori és kortárs filozófiatörténet, illetve a fenomenológia mellett analitikus elmefilozófiával, illetve a kognitív tudományok filozófiájával is foglalkozik. Azelőadás során az utóbbi kutatási területről esett szó. A közel egy órás értekezlet után számos kérdés merült fel a hallgatóságban.
erdon.ro

2011. március 18.

Nincs elég magyar iskola Váradon?
A Bihar megyei magyarság körében tapasztalható drasztikus népességcsökkenésnek csak két oka a negatív szaporulat és az elvándorlás: ugyanennyit számít ugyanis az egyre jelentősebb asszimiláció – véli Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezetének elnöke.
Mint mondja, a beolvadás egyebek közt azért is öltött ennyire veszélyes méreteket, mert megyeszerte lesújtó a magyar nyelvű oktatás állapota, legalábbis a lakosság arányához viszonyított számadatok alapján. Csomortányi röviden elmesélte, hogyan alakult az anyanyelvű oktatás a térségben: a trianoni döntés után az akkor még jócskán magyar többségű megyeszékhely tanintézeteiből kiszorították a magyar osztályokat, vagy vegyes iskolákká alakították a tanintézeteket, s mire a helyzet normalizálódott volna, a második bécsi döntést követően, 1945 után ez megismétlődött. Az 1989-es rendszerváltást követően a magyar egyházak, illetve a helyi önkormányzatok törekvéseinek köszönhetően valamelyest helyreállt a rend, de a friss adatok alapján még mindig nem viszonyul arányosan a magyar elméleti és szakközépiskolai oktatás kiterjedése a lakosság etnikai összetételéhez.
A megye kistérségeinek, illetve a megyeszékhelynek az anyanyelvi oktatást illető helyzetéről készített átfogó tanulmányt dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, az érmihályfalvi demokrácia-központ irodavezetője. Mint elmondta, a 2010–2011-es tanév beiskolázási adatait a legutóbbi, 2002-es népszámlálás eredményeihez hasonlítva kiderül, Nagyváradon az elméleti középiskolai oktatásban a legkisebb a hiány magyar osztályokból, de ez is legnagyobb részben a két egyházi iskola létének köszönhető.
Ha ugyanis a Lorántffy Zsuzsanna református, illetve a Szent László római katolikus gimnáziumot nem számítjuk, és csak az Ady Endre Gimnáziumot vesszük alapul, a város csaknem 28 százalékos magyarságának éppúgy egyetlen állami középiskolája van, mint a jóval kisebb létszámú német kisebbségnek – fejtette ki Szilágyi Ferenc. A városban még a Mihai Eminescu Főgimnáziumban van számottevő magyar osztály.
Évfolyamonként egy magyar osztály
Bihar megyének a legutóbbi cenzus adatai alapján szinte pontosan 600 ezer lakosa van, aminek mintegy 27 százaléka magyar – mondta el a földrajz szakos oktató. Ehhez képest a 243 idei kilencedik osztályból összesen 15 százaléknyi magyar, tehát nagyjából fele annak, amire az etnikai megoszlás alapján szükség volna. A szakiskolai oktatásban még rosszabb a helyzet, itt csak az összes 11 százalékát éri el a magyar osztályok száma, míg speciális oktatásban, látogatás nélküliben és estiben egyetlen magyar kilencedik sincs megyeszerte – tudtuk meg. Nagyváradon a legnagyobb a hiány, pedig a megyeszékhely „szippantja el” a térség legtöbb diákját, tehát itt volna szükség a legtöbb magyar osztályra – véli Szilágyi Ferenc. A város 14 szakiskolájából és szakközépiskolájából mindössze ötben van magyar oktatás is, de mindenütt évfolyamonként csak egy-egy. Szilágyi szerint emögött az a szándék áll, hogy megakadályozzák, hogy magyar anyanyelvű tanárokat legyenek kénytelenek alkalmazni.
Nem elég, amit az RMDSZ tett
Az előadó úgy látja, az RMDSZ közelmúltbeli törekvései, például a margittai és a nagyszalontai magyar iskolák létrehozása dicséretes, de nem elegendő. Azt javasolja, jöjjön létre a magyar oktatást kezelő autonóm tanfelügyelőség, és Nagyváradon is létesüljön még legalább egy színmagyar gimnázium – szerinte a legmegfelelőbb az volna, ha a mostani Mihai Eminescu Főgimnáziumot választanák ketté. Önálló magyar szakiskolát pedig többet is lehetne alapítani a megyében, hiszen volna rá igény – véli dr. Szilágyi Ferenc.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)

2011. április 1.

Vita a megye magyarokat érintõ tanügyi gondjairól - Suszterek, akik nem maradtak a kaptafánál?
Nyilatkozatháború zajlik napok óta a Bihar megyei RMDSZ tanüggyel foglalkozó vezetõi és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megyei vezetõsége között, derült ki azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyet a Bihar megyei EMNT két vezetõségi tagja, Nagy József Barna és ifj. Szilágyi Ferenc, illetve az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi elnöke, Csomortányi István tartott.
Szilágyi, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa nemrég egy részletes felmérést készített (ezt két hete egy sajtótájékoztatón be is mutatták), amelyben a népszámlálási adatokat alapul véve rámutatott arra, hogy egyre kevesebb magyar osztályt indítanak a megye szakközépiskoláiban. Biharban a legutóbbi népszámlálás szerint 600 ezer lakos él, ezek 27 százaléka vallotta magát magyarnak. Viszont a 2010/2011-es tanévben indított 243 kilencedikes szakközépiskolai osztálynak csak 15 százaléka magyar tannyelvû. Hogy a helyzet nem vált még kritikusabbá Biharban, az a két nagyváradi felekezeti magyar iskolának, a Szent László Római Katolikus Gimnáziumnak és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumnak köszönhetõ. Ezeken kívül csak az Ady Endre Líceumban folyik kizárólag magyarul a középiskolai oktatás. (Árnyalja a képet, hogy néhány vegyes tannyelvû középiskolában is vannak magyar osztályok.)
Az egyetemi adjunktus által ismertetett statisztikákból az derül ki, hogy Biharban kétszer ennyi magyar középiskolai osztályra lenne szükség - jelentették ki, hozzáfûzve, hogy valótlan és álságos az az érv, amit gyakran elõrántanak a tanügyet kormányzó hatalmasságok (köztük esetenként RMDSZ-es politikusok is), miszerint nincs igény a magyar osztályokra, nem jelentkezik kellõ számú gyerek ezekbe. Az RMDSZ megyei vezércsapatából többen reagáltak az elmúlt napokban a sajtón keresztül a fentiekre, így véleményének adott hangot Petõ Csilla képviselõ, Kéry Hajnal fõtanfelügyelõ-helyettes és Szabó ?dön ügyvezetõ elnök. Az EMNT-sek tegnap elmondták, meglátásuk szerint ezek az RMDSZ-es reagálások kivétel nélkül személyeskedõ, a valós gondokat figyelembe nem vevõ hárítások. Az RMDSZ állandóan hangoztatott, nagy reklámhadjárattal fitogtatott sikerpropagandáját ugyanis zavarják azok a tények, amelyeket Szilágyi Ferenc nyilvánosságra hozott a megye magyarjait érintõ tanügyi gondokkal kapcsolatban. Személyeskedni, szerecsent mosdatni persze lehet, de ettõl a valóság még valóság marad, sommáztak az EMNT-sek, s tény, hogy a magyar nyelven folyó szakközépiskolai oktatás nem felel meg a Bihar megyei magyarság igényeinek. Arról már nem is beszélve, hogy a magyar tannyelvû osztályokban is sok tantárgyat románul oktatnak magyarul nem is értõ-beszélõ tanárok.
Visszatetszõnek vélik azokat a kijelentéseket is, amelyek a nyilatkozatháborúban a tulipánosoktól elhangzottak, többek között, hogy suszter maradjon a kaptafánál azaz a tanügyi gondokba a tanügyben járatos személyek szóljanak csak bele. Nagy József Barna szerint ha Szilágyi Ferenc mint egyetemi adjunktus, gyakorló pedagógus mond véleményt az oktatásról, elfogadhatóbb, mintha ezt az agresszív pártpropaganda szintjén Szabó ?dön megélhetési politikus - papíron muzeológus - teszi. Márpedig a Bihar megyei magyaroknak joguk van kellõ számú magyar osztályra és valóban magyar nyelven tanító pedagógusokra, s az RMDSZ azon ügyködjön inkább, hogy Nagyváradon a meglévõ tizenegy szakközépiskolából legalább egyetlen egy legyen tiszta magyar nyelvû intézmény.
Szõke Mária
Reggeli ?jság (Nagyvárad)

2011. április 21.

Magyar tanárok továbbképzõje
Nagyvárad - Magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusok számára szervezett drámapedagógiai képzést a Nidus Egyesület Nagyváradon. A négy napos ingyenes felkészítõn több mint húsz Bihar megyei magyartanár vett részt. 
Csütörtök délután zárult az a drámapedagógiai képzés Nagyváradon, melyet a Nidus Egyesület szervezett a Magyar Drámapedagógiai Társaság hathatós segítségével. A négy napos (30 órás) felkészítõn összesen huszonegy magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus vett részt több Bihar megyei tanintézménybõl, tudtuk meg az esemény fõszervezõjétõl, Lugosi Teleki Enikõtõl. ?rdeklõdésünkre elmondta, hogy a Nidus Egyesület (jelentése fészek) még 2009-ben alakult, elsõsorban azzal a céllal, hogy támogassa a szociokulturális hátránnyal rendelkezõ, tehetséges diákokat a tanulásban és a felzárkózásban. Különbözõ kézmûves mûhelyeket, öntevékeny köröket szerveztek már. Ez az elsõ olyan rendezvény, melyet a Szülõföld Alapítványhoz (ma már Bethlen Gábor Alapítvány) benyújtott nyertes pályázatnak köszönhetõen valósíthattak meg.
Dramatizált mûvek
A felkészítõn meghívott elõadóként részt vett Elõd Nóra, Kis Tibor, valamint Török László Magyarországról, továbbá Bordás Andrea és Rusz Csilla Nagyváradról. Olyan magyar szakos tanárok jelentkezhettek, akik a mindennapi közoktatásban szeretnék hasznosítani a drámapedagógia módszerét. Voltak olyan résztvevõk, akik csak most ismerkedtek meg a drámapedagógiával és olyanok is, akik már régóta alkalmazzák a munkájuk során. A négy nap során a tantervhez igazodó témákkal foglalkoztak, így terítékre került például a Légy jó mindhalálig regény, a Kõmíves Kelemenné balladája, a János vitéz elbeszélõ költemény vagy Radnóti Miklós, Ady Endre, Petõfi Sándor egy-egy verse is. Lugosi Teleki Enikõ kifejtette, hogy ezeket az irodalmi mûveket úgy dolgozták fel a továbbképzésen, hogy azokat, majd a résztvevõ pedagógusok továbbadják majd diákjaiknak az órákon. A Légy jó mindhalálig címû regény dramatizált változatában például a szereplõk azonosulhatnak Nyilas Misivel, érvelhetnek amellett, hogy kinek volt igaza a történetben, egy puzzle kirakásával megismerhetik a korabeli kollégiumi légkört is. A gyermekek számára ezáltal a regény többé már nem egy irodalmi szöveg lesz, hanem egy olyan történet, melyhez konkrét élmények fûzik. A nyelvtan elsajátítására is vannak egyébként hasonló játékos drámapedagógiai módszerek. Végül a fõszervezõ elmondta, hogy sokat köszönhet férjének, Lugosi Teleki Balázsnak, valamint kollégáinak, Rusz Csillának, Kovács Andreának és Deák Szebeni Imolának a szervezésben nyújtott segítségért. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium vezetõségének, pedig a helyszín biztosításáért tartozik köszönettel.
Mészáros Tímea
erdon.ro

2011. április 29.

Szabadkõmûvesség Magyarországon
Nagyvárad - Dr. Raffay Ernõ történész csütörtök délután Nagyváradon is bemutatta Szabadkõmûvesek Trianon elõtt címû legújabb kötetét, mely a magyarországi szabadkõmûvesség történetét ismerteti 1867-1918 között.
Csütörtök délután a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházközpont múzeumtermében mutatta be legújabb kötetét Dr. Raffay Ernõ történész. Bár ugyanebben az idõpontban több eseményt is szerveztek Nagyváradon, a könyvbemutató iránt igen nagy érdeklõdés mutatkozott. Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének ügyvezetõ elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Szakács Árpád, a Nagy Magyarország lap igazgatója mutatta be a történelmi folyóirat legfrissebb számait. Idõközben a hallgatóság kérésére egy hangosító berendezést is beszereltek, így a történész szavait a hátsó sorokban is hallhatták az érdeklõdõk. A Szabadkõmûvesek Trianon elõtt címû könyv fõ gondolatmenetét maga a szerzõ mutatta be. Megtudhattuk, hogy fõleg levéltári forrásokat használt fel a kötet megírásakor. Magyarország az egyetlen olyan ország a világon, ahol hozzáférhetõek a titkos társaságokként mûködõ szabadkõmûves páholyok jegyzõkönyvei. Ezeket a Budai Várban található Magyar Országos Levéltárban lehet elolvasni. Jelenleg egyébként 3 millióra tehetõ a szabadkõmûvesek száma. A Trianon elõtti idõszakban a történelmi Magyarország területén mûködõ páholyok tagjai többségében szellemi szabadfoglalkozású értelmiségiek voltak, ugyanakkor számottevõ volt a protestáns egyházak lelkészeinek aránya is.
Titkos társaságok
Az elsõ páholy 1749-ben alakult Brassóban, melyet továbbiak követnek Kassán, Pest-Budán, Zágrábban, Eszéken. Ezek két rítus szerint mûködtek: a Szent János és a skót rítus alapján. Késõbb (1886-ban) engedélyezték az egységes szerkezeti mûködést, így megalakul a Magyar Szimbolikus Nagypáholy. A magyar szabadkõmûvesek alaptörvényei közt találjuk, hogy a titkos társaság tagjai nem foglalkozhatnak politikai kérdésekkel, ehhez képest a Jászi Oszkár nevével fémjelzett Demokratia Páholy, majd a Martinovics Páholy küldetésként vallotta az akkori Magyarország politikai átalakítását. A páholyok eszmegyártó és humanitárius szerepet vállaltak, támogatták a leányanyákat, a háborúból hazatérõ sérült katonákat, a szegény tanítókat, stb. Egyes városokban, mint például Pozsonyban egyszerre 14-15 páholy is mûködött. A századforduló után mûködtek olyan társaságok is, melyek célja volt a progresszív eszmék bevitele a társadalomba. Azt hirdették, hogy a keresztény egyházat vissza kell szorítani, meg kell szüntetni a vallás lelkek fölötti hatalmát, meg kell szüntetni a hittanoktatást és helyette általános emberi erkölcstant kell tanítani a gyerekeknek. A közhiedelemmel szemben nem az ország feldarabolása volt a céljuk, hanem a központi irányítása, summázott Raffay Ernõ. Elhangzott az is, hogy Ady Endre is páholytag volt. Egyebek mellett erre utal az is, hogy a Csinszkával kötött házasságkötési szertartáson a résztvevõk közül egyedül a feleség volt az akinek nem volt köze a szabadkõmûvességhez. 
A közönség tagjai a könyvbemutató után feltehették kérdéseiket az elõadónak. Számos érdekes kérdés hangzott el, melyekre a történész készségesen válaszolt. A bemutatott kötetet és az Erdélyország számait az Illyés Gyula Református Könyvesboltban és a Garasos híd melletti Libris Antica-ban is megvásárolhatják az érdeklõdõk.
Mészáros Tímea
erdon.ro

2011. április 30.

Közösséghálózat építése
A Hajdú-Bihar Megyei ?nkormányzat és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közös, határon átnyúló, Települési, térségi szintû szervezetek felkészítése értékteremtõ gazdaság- és társadalomfejlesztési programok és együttmûködések megvalósítására elnevezésû projekt zárókonferenciájára került sor tegnap Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében
Reggeli ?jság (Nagyvárad)

2011. május 2.

Párhuzamos életrajzok és ?rök Szilágy
Nagyvárad - A XIX. Festum Varadinum keretében mutatták be pénteken Kupán Árpád Párhuzamos életrajzok - Nagyvárad egykori hírességei címû könyvét, illetve Bálint István János ?rök Szilágy címû tanulmánykötetét.
Zsúfolásig megtelt a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme Kupán Árpád történész könyvének bemutatóján, amely a Partiumi Füzetek sorozat 62. részeként jelent meg. Az alaphangulatot Thurzó Sándor József teremtette meg mélyhegedû-játékával, majd Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Mûemlékvédõ és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyûlteket, kifejezve örömét, hogy a terem megtelt könyvszeretõ emberekkel.
?letkor és gondolkozásmód
A kiadvány tematikáját, szerkezetét ismertetve a szerzõ elõszavából idézett Dukrét Géza:Annyit szeretnénk elérni írásunkkal, hogy kiemeljünk a feledés homályából néhány olyan egykori váradi hírességet, aki a maga idejében igazi lokálpatriótaként a városért élt és küzdött, dolgozott (.) A bemutatandó személyeket két szempont alapján párosítottuk: életkoruk és gondolkozásmódjuk szerint. Arra törekedtünk, hogy hasonló életkorúakat állítsunk párba; mégpedig úgy, hogy az elsõ a konzervatív, hagyományõrzõ, jobboldali beállítottságú - a második szabadelvû, változtatni akaró, baloldali eszmerendszer híve legyen.
Az egykori váradi hírességek közül a következõk életérõl és munkásságáról olvashatunk - nem csupán e személyiségeket ismerve meg, hanem átfogó képet kapva a korról is, amelyben éltek: Bertsey György - id. Rimanóczy Kálmán, dr. Karácsonyi János - dr. Berkovits Ferencz, Sulyok István - dr. Adorján Ármin, dr. Várady Zsigmond - dr. Edelmann Menyhért, dr. Adorján Emil - dr. Papp János, Hegedûs Nándor - Dutka Ákos, dr. Soós István - dr. Ágoston Péter.
Fontos a múlt ismerete
A történelem az élet tanítómestere - idézte az ókori latinokat Kupán Árpád felszólalásában, hiszen a múlt ismerete számos tanulsággal szolgálhat arra, hogy elkerüljük a hibás döntéseket, téves lépéseket. Szavai szerint helytörténeti kutatásai során megismerhetett olyan személyiségeket, akik sokat tettek városunkért, az itt élõ közösségért, így állt össze egy könyvvé az életrajzsorozat. A kiadványt a korabeli fényképek mellett Bányai Szabados Katalin képzõmûvésznek az ismert nagyváradi épületekrõl készült grafikái díszítik.
?rök Szilágy
A pénteki rendezvényen Bálint István János ?rök Szilágy címû tanulmánykötetét is bemutatták. Péter I. Zoltán váradi helytörténész méltatásában a szerzõrõl elmondta: Zilahon született, a '70-es években teológiát tanult Kolozsváron, majd 1977-ben áttelepült Magyarországra, ahol magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanári és mûvészettörténészi oklevelet szerez. Az évtizedek során kutatói, könyvtárosi, levéltárosi, szerkesztõi munkát végzett, több lapban jelentek meg tanulmányai. Több könyve is megjelent, legutóbb az ?rök Szilágy, melyben a középkori hazai írásbeliség latin nyelvû kezdetétõl gyûjtötte össze a Szilágyságról fellelhetõ írott és képi anyagot, illetve térképeket. Mindez nagy segítséget jelent e tájegység helytörténeti kutatói számára - hangsúlyozta Péter I. Zoltán. A szerzõ, Bálint István János tudatta: elsõsorban a nemzettudat erõsítésének szánta tanulmánykötetét, melyben fellelhetõ sok más egyéb mellett viselettörténet, családtörténet, zászlótörténelem, ételkultúra stb. A kötet anyaga több mint hét évszázadot ölel át, és több mint húsz éves gyûjtõi munkának az eredménye.
A kettõs könyvbemutatón egy Juhász Gyula és egy Reményik Sándor vers elszavalásával S. Németh Katalin mûködött közre.
Tököli Magdolna
erdon.ro

2011. május 11.

A bölcsesség szeretetét népszerûsítették
A szak népszerûsítése céljával a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszéke idén is megszervezte az immár két éves hagyományra visszatekintõ Filozófiai Nyílt Napot.
Kedd délben szakbemutatóval vette kezdetét az immáron második alkalommal megszervezett Filozófiai Nyílt Nap, a Partiumi Keresztény Egyetemen. A Bartók teremben sorra kerülõ eseményre mintegy harminc végzõs diák jött el, többségében a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból, s jelen voltak a szak jelenlegi hallgatói és oktatói is. A szervezõk gazdag - és nem csak kizárólag szakmai - programmal készültek annak érdekében, hogy minél több diákkal megismertessék a filozófia klasszikus kérdésköreit, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem keretében több mint tíz éve mûködõ tanszéket. Dr. Balogh Brigitta adjunktus a szakbemutató során azokat az információkat ismertette, melyek hasznosak lehetnek a filozófiára jelentkezõ végzõsöknek. Kitért a szak jellegzetességeire, a tanmenet felépítésére, az elméleti és gyakorlati tárgyak ismertetésére, továbbá a tanszék hagyományos rendezvényeire, kapcsolataira egyaránt.
Elõadások, vetélkedõk
Hangsúlyozta az elhelyezkedési lehetõségek annak fügvényében változnak, hogy milyen képeségekkel rendelkezik a végzõs hallgató: elvileg a tanári pályától, a médián és a könyvkiadáson keresztül egészen a tudományos pályáig bárhova lehetséges elhelyezkedni. A három éves alapképzést két éves magiszteri továbbtanulás követheti, akár a PKE berkeiben. Elsõként Dr. Molnár Gusztáv adjunktus, geopolitikai szakember A történelem vége címmel tartott rövid elõadást, melynek keretében Francis Fukuyama a történelem végére vonatkozó nézeteit mutatta be, de emellett számos aktuális geopolitikai kérdést érintett még. A szünetben a résztvevõk egy jelentõs csoportja nem élt a szervezõk által elõkészített kreatív játékokban való részvétel lehetõségével és érthetetlen okokból kifolyólag sokan távoztak a helyszínrõl. Aki maradt, az olyan játékokon vehetett részt, mint például az utópiák megálmodása, vagy az agytekergetõ. A látogatók újrafesthették a világot tetszés szerint, illetve a tabula rasa és az anamnézis között is kapcsolatot kereshettek. A program további elõadásokkal és vetélkedõkkel folytatódott. Olyan elõadások hangzottak el, melyeket a filozófiai témák iránt érdeklõdõk a Filozófiai esték keretében már hallhattak.
Mészáros Tímea
 erdon.ro

2011. május 16.

Elkezdõdött a Festum Varadinum
Szászfalvi László református lelkipásztor, az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelõs magyar államtitkár hirdetett igét a Festum Varadinum rendezvény nyitó istentiszteletén. A 20. alkalommal megszervezett hagyományos ünnepség május 22-éig tart.
?nnep. Huszadik alkalommal szervezik meg az egyhetes rendezvényt
Szászfalvi László hirdetett igét a nagyváradi Festum Varadinum elnevezésû, hagyományos rendezvénysorozat nyitó istentiszteletén tegnap. Az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelõs magyar államtitkár, aki egyben református lelkipásztor, a Zsoltárok könyvének egy passzusára építette igehirdetését: Boldog az a nemzet, amelynek Istene az ?r.
Szélfútta levél a világ, de hol az ág? De ki az ág? - idézte Zelk Zoltán kétsoros versét a kereszténydemokrata politikus. ?ppúgy, mint Dávid király a zsoltárban, a költõ is az Istent tartja a világ és a társadalom egyetlen biztos megtartójának. Csak az a nemzet lehet boldog, amelynek élõ Istene van, nem pedig a pénzt, a megfutamodást, a csalárdságot tartja annak - fejtette ki Szászfalvi László.
Lehet ugyanis boldognak lenni a mai kiüresedett, elsivatagosodott világban is, de csak akkor, ha szem elõtt tartjuk Isten létét, ha hiszünk és bízunk benne, s így lesz akár történelmi csapásokból is boldogság, gyõzelem vagy országépítés - magyarázta. Az istentisztelet után Szászfalvi László Isten háza, városháza, országháza címû kötetét mutatta be Csûry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Végül Tõkés László, az Európai Parlament alelnöke adott át elismerést a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium 15 éves tanulójának, ?krös Hegyi Tündének, aki a Harmadik királyfi vagy királylány címû pályázat harmadik helyezését érte el ?n, a harmadik címû valós történetével. A huszadik alkalommal megszervezett hagyományos ünnepség május 22-éig tart.
Krónika (Kolozsvár)

2011. május 16.

Hungarikumok találkozója Váradon
Nagyvárad - Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Tõkés László nagyváradi EP-irodája és a Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh elsõ alkalommal, egyben hagyományteremtõ szándékkal szervezte meg a hungarikumok találkozóját Nagyváradon.
Politikusok, vállalkozók, mûvészek, egyházi és közéleti személyiségek vettek részt a vasárnap délután szervezett hungarikumok találkozóján, mely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Tõkés László EP-irodája és a Partiumi Magyar Mûvelõdési Céh közös rendezésében valósulhatott meg. Az esemény alapgondolata a magyar kultúrán belüli sokszínûség felmutatása, a magyarok közötti párbeszéd felerõsítése, saját meglévõ gasztronómiai értékeink újra felfedezése volt. A Partiumi Keresztény Egyetem Arany János Kollégiumának étkezdéjében igényesen megterített asztalok fogadták a mintegy 130 meghívottat. Házigazdaként jelen volt Tõkés László EP-alelnök, aki olyan díszvendégeket üdvözölhetett, mint Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke, Orosz Csaba, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, Wágner Akiyama Chiyo, a Nagyváradon született néhai szobrászmûvész Wágner Nándor felesége, továbbá számos más ismert személyiséget.
Gasztronómiai örökség
A rendezvény elején mondott köszöntõjében Tõkés László elmondta, hogy még Pécsett született meg egy gasztronómiai est megszervezésének az ötlete. Páva Zsolt polgármesterrel egyeztettek az ötletrõl, majd arról döntöttek, hogy Nagyváradon rendezik meg az elsõ találkozót. Szent László városa méltó helyszín, annál is inkább, mivel az elmúlt évszázadban kompországként közvetített az elszakított Erdély és Székelyföld, valamint a csonkán is magyarnak megmaradó Anyaország között. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács tagjai a napokban látogatást tesznek Schmitt Pál elnöknél, akivel egy nemzeti örökség védelmét célzó országgyûlési határozat kezdeményezésérõl tárgyalnak. Szót ejtett arról is, hogy a Kárpát-medencei nemzeti örökség széles körben való népszerûsítése érdekében egy programszerû kulturális turisztikai zarándoklatot szerveznének diákoknak, illetve felnõtteknek.
Jótékony cél
Szászfalvi László államtitkár, a megújuló Magyarország víziójával köszöntötte a megjelenteket, majd kifejtette, hogy milyen nagy szerepe van az összefogásnak a a megújulásban. A továbbiakban Tiffán Zsolt neves borász a Kárpát-medencei magyar borkultúra jelenérõl és remélt jövõjérõl beszélt. Albert Tibor, Tusnádfürdõ polgármestere is köszöntötte a vendégeket, aki a felszolgált székely ételeket mutatta be. ?tkezés közben Tiffán Zsolt borkóstolót tartott, a villányi borokat mutatta be. A zenét a Lakner Tamás által alapított pécsi BorCanto Együttes biztosította, amely régi bordalokat, opera áriákat, operett dalokat adott elõ. A gasztronómiai est késõ este ért véget. A meghívottak adományaikkal a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot támogatták.
Mészáros Tímea
erdon.ro

2011. május 18.

Emlékmûkataszter készül Nagyváradon
A köztéri szobrok és emlékhelyek biztonsági kamerákkal való õrzését javasolja a nagyváradi tanács RMDSZ-frakciója - jelentette be tegnap Biró Rozália alpolgármester.
Ugyanis míg az elmúlt hét és fél évben csak elvétve történt ilyesmi, az utóbbi fél esztendõben számos magyar vonatkozású emlékmûvet rongáltak meg Nagyváradon. Ha román jellegû szobrokkal, emléktáblákkal is történt volna hasonló, azt gondolhatnánk, hogy véletlen a dolog, de mivel kizárólag a magyar közösség számára fontos emlékmûveket rongáltak meg, jóindulattal is csak arra következtethetünk, hogy szándékos provokációról van szó, ami ellen hatékonyan fel kell lépnünk - szögezte le Biró Rozália.
?sszesen 29 váradi emlékmû szerepel az önkormányzat ingatlankezelõségétõl kikért listán, és ezek közül mindössze öt magyar: Ady Endre és Szigligeti Ede mellszobra, a Szacsvay-szoborcsoport, Lorántffy Zsuzsanna szobra, illetve Petõfi Sándor mellszobra - mondta el Sárközi Zoltán helyi önkormányzati képviselõ, a Bihar Megyei Mûemlékvédõ Alapítvány soros elnöke. Látható tehát, hogy számos köztéri szobor és emléktábla nem szerepel a nyilvántartásban, ezért az alapítvány arra kéri a történelmi egyházakat és azokat a civileket, akik emlékmûveket állítanak, segítsenek kataszterbe venni a náluk leltáron lévõket. A tervek szerint a félig városi, félig megyei tulajdonú alapítvány kapná meg a karbantartás és az õrzés jogát ezekre.
Elsõ körben tíz magyar és tíz román köztéri emlékhelyet kameráznának be közpénzbõl, emellett a legfontosabbak esetében szó van arról is, hogy bevonnák õket egy olyan vegyi anyaggal, ami könnyen letörölhetõvé tenné a festéket, ha valaki bemázolná. Ehhez azonban elõször is pontosan kell tudni, melyik szobor hová tartozik - érdekesség például, hogy amikor a Szent László-szobrot 1923-ban elszállították a fõtérrõl, ki is került a városi adatbázisból, és valószínûleg jelenleg már a római katolikus püspökség leltárában szerepel. Azért is fontos tisztázni a tulajdonviszonyokat, hogy késõbb a rongálások miatt feljelentést tehessenek a rendõrségen, magyarázta Sárközi Zoltán. Nem hivatalos értesülések szerint a rongálásokat az ?j Jobboldal (Noua Dreaptã) román szélsõjobboldali civil szervezet vállalta magára. Sárközi szerint nem az a lényeg, hogy a magyarság féljen tõlük, hanem hogy a maga útját járja.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2011. június 6.

?nnep és gyász Erdélyben és a Partiumban
A magyarországi forgatókönyvhöz hasonlóan zajlottak a június 4-ei események Erdélyben és a Partiumban is: miközben nagyon sok településen a Nemzeti ?sszetartozás Napjára különbözõ eseményeket szerveztek, a szélsõséges szervezetek több helyen is Nagy-Magyarország térképekkel, árpádsávos zászlókkal vonultak, és a trianoni sérelmeket hánytorgatták fel.
Az EMNT Bihar megyei demokrácia-központjaiban magyar állampolgárságért folyamodók több érdekes korabeli dokumentummal bizonyították jogosultságukat - ezekbõl a leszármazást igazoló okiratokból rendezett kiállítást a szervezet Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében a Nemzeti ?sszetartozás Napján. Nagy József Barna, a váradi demokrácia-központ irodavezetõje elmondta: a dokumentumok tulajdonosait arra kérték, engedjék meg, hogy készüljön egy fénymásolat a családi kincsként õrzött iratokról, hogy a tárlat anyaga összeállhasson, de olyan is volt, aki inkább saját pénzén készített színes másolatot saját, nagy becsben tartott dokumentumáról. Italmérési engedély, himlõoltási bizonyítvány is látható a kiállításon. A kiállításmegnyitón a régi Váradot felidézõ képekbõl és a két világháború közötti filmhíradókból álló vetítést is megtekinthettek az érdeklõdõk. A kiállítás ezen a héten még látható.
Este - akárcsak az elõzõ években - az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) a Nagyvárad fölé emelkedõ domboldalon egy hatalmas T betût állítottak fel, mint Trianon jelképét, majd azt meggyújtották.
Bõrfejûektõl tartottak Szatmáron
A trianoni döntés elõzményeirõl, a romlás elõjeleirõl beszélt vasárnap Szatmárnémetiben az itt összesereglett romániai, magyarországi, ukrajnai, illetve szlovákiai fiataloknak Szidiropulosz Archimédész budapesti szociológus. A találkozót egyébként a Szatmári Híd Egyesület szervezte, amely az Európai Unió négy országra kiterjedõ szomszédsági programjának (ENPI) felhasználásával szombaton Domahidán folkfesztivált tartott, vasárnap pedig Szatmárnémetiben, a református gimnázium udvarán irodalmi mûsort, hagyományos mesterség-bemutatót, néptáncelõadásokat, valamint koncerteket is szervezett a fiatalok számára. Krakkó Rudolf elnök szerint egyetlen kisebb incidens árnyékolta be mindössze a találkozót. Megjelentek ugyanis a közegészségügyi hatóság emberei körülnézni annak ellenére, hogy ennivalót nem árusított senki. Utólag vallották csak be, hogy tulajdonképpen azért küldték õket, nézzék meg, mi történik, mivel itt állítólag felfegyverzett bõrfejûek gyülekeznek, akik embert akarnak ölni. Hogy pontosan ki küldte õket, azt nem árulták el (mindössze annyit mondtak, hogy több helyrõl hallották ugyanezt), azonban látva, hogy a rendezvény nyugodt mederben folyik, távoztak.
Szidiropulosz Archimédész elõadásában egyébként két olyan problémát boncolgatott, amelyek az ország feldarabolásának okai között említhetõek. Az egyik, hogy az ellenzéki obstrukció miatt csak nagyon késõn tudtak törvényt alkotni a véderõ fejlesztésérõl (miközben az összes környezõ ország készült a háborúra), a másik pedig a nemzetiségi kérdés volt, az 1868-ban meghozott, igen liberális nemzetiségi törvényt ugyanis nem sikerült a gyakorlatban alkalmazni. Kereskényi Sándor szatmárnémeti irodalomtörténész felkért szakértõként szintén rávilágított néhány fontos, a tragédiához vezetõ mozzanatra a második világháborút lezáró diktátum elõtti idõszakból.
Több ünnep Vásárhelyen
Több helyszínen, több idõpontban és többféleképpen ünnepelték meg Marosvásárhelyen az összetartozás napját. A Székely Nemzeti Tanács a Kultúrpalota nagytermébe hívta tagjait és szimpatizánsait, illetve az erdélyi magyar politikai pártok képviselõit. Utóbbiak el is mentek, de közöttük egyetlen felelõs beosztásban lévõ politikust nem lehetett látni. A kultúrmûsorral egybekötött rendezvényen az SZNT több fontos határozatot fogadott el. Egyike az õshonos kisebbségek által lakott régiók sajátosságainak elismertetése. Ahhoz, hogy a tervezet az Európa Tanács asztalára kerüljön, az Izsák Balázs által vezetett szervezet hét uniós államból csaknem egymillió aláírást készül összegyûjteni. Az Erdélyi Magyar Ifjak külön emlékeztek meg Trianonról és következményeirõl, akárcsak a Sapientia diákjai is, akik éppen június 4-én ballagtak el az egyetemrõl. Kató Béla református püspökhelyettes, a Sapientia Alapítvány elnöke, miután a sok keserûséget okozó napként emlegette június 4-ét, a Trianon békés megválaszolására tért ki. Tavaly óta június 4. nem a gyász, hanem az összetartozás napja. Tizenegy évvel ezelõtt a magyar kormány megalapította a Sapientia egyetemet, amely egy válasz volt Trianonra. Trianonra csakis ilyen válaszokat szabad adni - hangsúlyozta a lelkész, aki igazán akkor lenne boldog, ha végzõs diákok is hasonló válaszokat adnak majd.
Esõs ünnep Gyergyóban
Gyergyószentmiklóson esõ zavarta meg a Nemzeti ?sszetartozás Napjának megemlékezését, többek szerint emiatt jelentek meg szombaton este hat órakor alig kéttucatnyian a köztemetõben. Trianont a világhatalom készítette elõ és valósította meg, magyar és nem magyar segédlettel, szomszédos kivitelezéssel - hangoztatta átfogó történelmi expozéjában Rokaly József nyugdíjas történelemtanár, helyi tanácsos, kifejtve: az utódállamok kilencvenéves politikája azt mutatja, hogy azok, akik feje fölött a határt 1920-ban átrajzolták, csak úgy maradhatnak meg, ha önkormányzati jogot kapnak minden szempontból. Kihangsúlyozta, hogy a székelység nem minél késõbb akar beolvadni a többségi nemzetbe, hanem soha. Mint mondta, mi akarunk maradni magyarnak, és jogos követeléseinket a többségi nemzet 1918-ban elismerte. Rokaly József beszéde után a politikai pártok és civil szervezetek képviselõi koszorút helyeztek el az elsõ világháború hõseinek sírjánál.
Árpádsávos felvonulás Csíkszeredában
Árpádsávos zászlókkal, Nagy-Magyarország térképpel felfegyverkezve vonultak fel eközben Csíkszeredában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és az EMI szimpatizánsai. A mintegy 150 fiatal Magyarország csíkszeredai fõkonzulátusa elõtt egy fakeresztet állított fel, ezen helyezték el a trianoni békediktátum elõtti Magyarország térképét, majd szögesdrót koszorút is ráakasztottak. A keresztre feszített Magyarországot, vagyis a népek Krisztusát magasba emelve vitték az ifjak a Szabadság térre. A fiatalokhoz csatlakoztak egyébként a csíkszéki Mátyás-huszárok, akik Somlyóról érkeztek. 1920-ban, amikor Magyarországot szétszabdalták, senki nem kérdezte meg, hogy más ország állampolgárai akarunk-e lenni, vagy hogy meg akarunk-e tanulni egy másik nyelvet. Ezért mindaddig, amíg minden négyzetcentiméter földet nem adnak vissza a magyar Szent Koronának, emlékezni fogunk, s ez a nap számunkra a gyász napja lesz. Számomra Trianon egy nagy fájdalom - fogalmazott Szõcs Csongor, a helyi HVIM vezetõje. Az eseményen részt vett Ferenci Gábor jobbikos országgyûlési képviselõ is, aki élete legszebb trianoni megemlékezésének nevezte a csíkszeredait.
Krónika (Kolozsvár)

2011. június 6.

Ismét fellángolt a Trianon-kereszt
Nagyvárad - Régi okiratokból szervezett kiállítással, valamint Trianonhoz és a régi Nagyváradhoz kapcsolódó hangképes vetítéssel emlékezett és emlékeztetett az 1920. június 4-én aláírt békediktátumra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete, majd a szombat esti órákban az Almás-hegyen ismét fellángolt a Trianon-kereszt.
A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban egybegyûlteket Nagy-József Barna, az EMNT megyei ügyvezetõ elnöke köszöntötte, és mutatta be a kiállítást, amit olyan iratok másolatából állítottak össze, melyeket a Demokrácia Központba vittek be a magyar állampolgárságot kérelmezõk. Van ezek között többek között himlõoltási bizonyítvány, italmérési engedély, házassági és halotti anyakönyvi kivonatok, iskolai bizonyítványok, szolgálati cselédkönyv, segédlevél, levente igazolvány, sorozási bizonyítvány, tábori postai levelezõlap, leszerelési jegy, de katonai elbocsátó levél is - mind-mind olyan irat, amely a honosítást kérelmezõ magyarságát, magyar gyökereit bizonyítja. A kiállítás egy hétig tekinthetõ meg a Lorántffy központban. A tárlaton helyet kapott a George Coºbuc Általános Iskola három negyedik osztályos diákjának a munkája is, amelyet az EMNT által meghirdetett Magyarnak lenni jó címû pályázatra készítettek. Az esemény második felében fényképek és filmfelvételek vetítésével idézték meg a régi Nagyvárad hangulatát. Ezek között láthattunk/hallhattunk például egy 1942-es filmhíradót a Szent Jobb Váradra hozásáról, zárásképpen pedig Juhász Gyula megrendítõ Trianon címû versét: Mert nem lehet feledni, nem, soha, / Amíg magyar lesz és emlékezet, / Jog és igazság, becsület, remény, / Hogy volt nekünk egy országunk e földön, / Melyet magyar erõ szerzett vitézül, / S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Trianon-kereszt
 A trianoni-megemlékezés második részeként a nagyváradi Almás-hegyen ismét fellángolt a Trianon-kereszt. Az Erdélyi Magyar Ifjak Bihar megyei szervezetének tagjai ezúttal egy hat méter magas T betût állítottak fel Várad legmagasabb pontján, este kilenc óra körül lobbantva lángra azt. Ezt megelõzõen Molnár Csongor két szavalattal, míg Csomortányi István, a nagyváradi EMI elnöke rövid beszéddel emlékeztetett az 1920. június 4-i eseményekre. Trianon bennünket tönkretett, ebbõl nekünk fel kell állni. Ez a kereszt arra emlékeztet, azt bizonyítja, hogy még mindig itt vagyunk. Haza kell jönni, itthon kell maradni, mert van jövõnk ezen a földön - fogalmazott Csomortányi István. Az eseményen több tucatnyian vettek részt, fiatalok és idõsek vegyesen, akik csak a Trianon-kereszt összeomlásakor távoztak az Almás-hegyrõl.
Tököli Magdolna
erdon.ro

2011. június 17.

Valós õstörténet, nem szenzációipar
Nagyvárad - Bíró András Zsolt, nemzetközileg is elismert antropológus, a Kurultáj fõszervezõje harmadik alkalommal tartott telt házas elõadást Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházközpontban.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete nevében Nagy József Barna ügyvezetõ elnök köszöntötte a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházközpont múzeumtermét zsúfolásig megtöltõ közönséget. Rövid köszöntõjében bemutatta a Nagyváradon harmadik alkalommal elõadást tartó Bíró András Zsolt antropológust, a Kurultáj fõszervezõjét. Az elõadó elsõként arról beszélt, hogy hogyan kapcsolódhat az antropológia, genetika és a humánbiológia a magyar nép õstörténetének rekonstruálásához. A Kárpát-medence gazdag régészeti lelõhelynek számít: területén közel ötvenezer koponyacsontot és vázrészt találtak, melyek közül a legkorábbiak a paleolitikumból valóak. Ezek antropológiai szempontból fontos és tényszerû adatokkal szolgálhatnak a magyar õstörténetre vonatkozóan, hangzott el. A leletgyûjtés különbözõ expedíciók keretében történik, nem csak a Kárpát-medencében, hanem Ázsia területén is. A csontanyagokat laboratóriumi körülmények között vizsgálják meg a történeti antropológia specialistái. 
Tények igazolása
Bíró András Zsolt ezek tükrében, a legújabb tudományos eredmények bemutatásával cáfolta a nyelvészeti alapon elfogadott finn-ugor elméletet a magyarság eredetét illetõen. Nem elõször kell hipotézist felállítani, majd bizonyítékokat keresni rá, hanem éppen fordítva. Elõször a tényeket kell megvizsgálni és az alapján kell levonni a megfelelõ következtetéseket - magyarázta az elõadó. A finn-ugor elméletet sem az antropológia, sem a genetika nem igazolja. Az elõadó részletesen bemutatta a honfoglalás szakaszait, majd rámutatott arra is, hogy a Kárpát-medencébe letelepedõ hun birodalom erõsebb volt, mint az akkori római birodalom. A latin forrásokban olvasható, hogy az eltörlésükre indult több ezres (egyes források szerint 100 ezernél is több) zsoldos sereg nem jár sikerrel, a hunok megsemmisítõ vereséget mérnek az ellenségre. Embertani felépítésük kevésbé ismert, mivel hallottaikat nem temették, hanem máglyán égették el. Az ismert antropológus felhívta a figyelmet, hogy a napjainkra jellemzõ õstörténeti szenzációipar ontja magából a történelmileg megalapozatlan könyveket, ezért óvatosan kell ezekkel bánni. 
Vetített fotók
A meghívott fotókkal illusztrálta az elhangzottakat. Beszélt õseink vallási és harcászati szokásairól, viseletérõl, orvoslásáról egyaránt. Elõadásának utolsó részében Bíró András Zsolt tájékoztatást nyújtott a magyarság legnagyobb hagyományõrzõ ünnepérõl, a Kurultájról és az idén elsõ alkalommal megrendezésre kerülõ, nagyszabású Attila-Árpád ünneprõl, az ?sök napjáról. A több mint két órás elõadást nagy tapssal köszönte meg a hallgatóság.
Mészáros Tímea
erdon.ro

2011. szeptember 11.

A váradi szecessziós épületek egy kötetben
Péter I. Zoltán Szecessziós építészet Nagyváradon című kötetét mutatták be pénteken délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban.
Nagyszámú érdeklődő jelent meg a pénteki könyvbemutatón, annak ellenére, hogy aznap délután több kulturális esemény is zajlott a városban, amelyeken valószinűleg sok olyan magyar polgár vett részt, akik Péter I. Zoltán könyvének bemutatóján is részt kívántak venni. Ezt a feltevést igazolja az a tény is, hogy a bemutató megkezdése után is szinte folyamatosan érkeztek még az érdeklődők az eseményre. A kötetbemutatót mintegy keretbe foglalta Thurzó Sándor József brácsaművész fellépése, aki az esemény kezdetén és végén egy-egy Maczalik Alfréd kompozíciót adott elő. Magát a könyvet Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke ismertette. „Hiánypótló kötet a Péter I. Zoltáné”, mondta Dukrét Géza a Partiumi Füzetek sorozat 66. darabjaként napvilágot látott kiadványról, mely a PBMET és a Varadinum Script Kiadó gondozásában, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ frakciójának és a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyház anyagi támogatásának köszönhetően kerülhet a nagyközönség kezébe. A kötet megjelenésének örök időszerűségét az adja, hogy a történelmi Magyarországon Budapest után Nagyváradon épült a legtöbb szecessziós épület. Ez az építészeti stílus a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején hódított Európában, de a szecesszió egy az építészetnél tágabb értelemben vett művészeti stílus, sőt gondlokodásmód, mely jelen volt az irodalomban, a képzőművészetben és a filozófiában is, hangsúlyozta Dukrét Géza, kifejtve a továbbiakban azt, hogy a magyar szecsesszió legnagyobb alakja Lechner Ödön volt, akinek tanítványai, követői közül sokan terveztek, illetve építettek Nagyváradon szecessziós stílusú épületeket.
E könyv Nagyvárad szecesszió előtti építészetének rövid ismertetésével kezdődik, majd az európai szecesszió kialakulásának és fejlődésének legfontosabb állomásait taglalja a szerző. Ezt követi a könyv első fő része, a Szecesszió térnyerése Nagyváradon című fejezet, melyben számos érdekes információt tudhat meg az érdeklődő a nagyváradi szecessziós épületek megépítésének körülményeiről. Az elnök elmondta, hogy az első szecessziós épület Nagyváradon a Nagysándor József (ma Aurel Lazar) utca 7 szám alatt lévő Sonnenfeld-ház, melyet 1899-ben építettek meg Spiegel Frigyes tervei alapján. Az elsőt további harminckét szecessziós épület követte. A könyv másik fejezetében a Nagyváradon alkotó tizenkét építész rövid életpályájáról lehet olvasni a könyvben, majd a jelentősebb szecessziós stílusú épületek részletes leírását nyújtja Péter I. Zoltán. A kötet végén táblázatba foglalja a szerző a nagyváradi szecessziós épületeket, azok tervezőivel és műemléki besorolásával együtt.
Az ismertető után a szerző, Péter I. Zoltán vette át a szót, aki elöljáróban kiemelte a városban az utóbbi időben tapasztalható pozitív fejleményeket, utalva a színház elé kihelyezett korabeli hangulatot idéző kandeláberekre vagy a nagyállomás előtti ízléses korlátokra, majd saját kötetére áttérve elmondta, hogy a maga idejében a szecessziót nagyon támadták, hozzátéve, hogy amikor tehetségtelen tervezők próbálkoztak vele, akkor ez a támadás jogos is volt, ám Váradon jelentős építészek terveztek szecessziós épületeket. A Sebes-Körös parti városban Komor Marcell és Jakab Dezső voltak a szecesszió vezéregyéniségei, ők tervezték a Sas-palotát és az Adorján I., és II., házakat, de rajtuk kívül mások is jelentős szecessziós épületek tervezésével tették le névjegyüket Nagyvárad építészetében. Péter I. Zoltán elmondta, hogy büszkék lehetünk a váradi alkotók munkáira, de szégyen ránk nézve ezeknek az épületeknek jelenlegi, siralmas állapota. Külön rosszllását fejezte ki a város korábbi főépítészének Andrei Luncannak az ötlete miatt, aki, mikor először kezdtek vakolatdarabok lehullani a műemléképületekről, felszólította a háztulajdonosokat, hogy verjék le épületük rossz állagú díszítőelemeit arra hivatkozva, hogy azok veszélyeztetik az emberek testi épségét. Péter I. Zoltán beszéde után a hozzászólások és a kérdések következtek. Veres Kovács Attila református lelkipásztor felvetette azt, hogy az ilyen és ehhez hasonló kiadványokat idegen nyelveken is ki kellene adni, hogy a turisták is tudjanak ezekről a váradi épületekről. Erre reagálva Dukrét Géza elmondta, hogy megvan neki a Nagyvárad építészetéről szóló, korábban kiadott kötet angol nyelvű kézirata, és mint mondta, amennyiben sikerül anyagi támogatást találni, akkor ezt az anyagot újra ki lehetne adni, más idegen nyelvű kiadás azonban kevéssé valószínű, mert az már túl sok pénzbe kerülne, vázolta a helyzetet Dukrét Géza. Végül Dukrét kérdezte terveiről Péter I. Zoltánt, aki elárulta, hogy Tóth Jánossal, a váradi Ady Múzeum igazgatójával közösen dolgozzák fel Ady nagyváradi sajtóperének periratait, egy másik terve pedig az, hogy összefoglalja Nagyvárad építészetének történetét 1691-től 1860-ig. A könyvbemutató dedikálással zárult
Pap István. erdon.ro

2011. szeptember 14.

Oltország fővárosában (Jövőképünk)
Jövőképünket láthatjuk Fogaras, Szeben, Vízakna magyar és szász népének sorsában. Amikor szóban és írásban mondjuk a magunkét, mint Cato a római szenátusban, amikor figyelmeztünk arra, hogy Erdély színmagyar nagyvárosait, magyar többségű régióit alig egy emberöltő alatt elrománosították, tulajdonképpen ébreszteni akarjuk Székelyföld őshonos népét, hogy kötelességünk megtartani szülőföldünket, szülőhazánkat utódainknak.
Évszázadokon át ezt tették elődeink is. Nekünk sincs jogunk arra, hogy a pénzhajsza miatt, valamint történelmünk, kultúránk ismeretének hiányában karba tett kézzel, ütődött gyermek módjára, bambán bámuljuk, amint nap mint nap szorítják vissza nyelvi és közösségi jogainkat. Hogyan nyomulnak a tőlünk idegen kultúra és nyelv bajnokai azon a földön, amely a miénk is! Nemrég néhány dél-erdélyi településen jártamban tapasztaltam, hogy a magyarság és a szászok felszámolása gyors, teljes beolvasztásuk, eltűnésük még néhány év, esetleg néhány évtized kérdése. Az említett városok rövid története, demográfiai változása arra int, hogy a székely megmaradás eszköze a határozott, következetes és nyílt küzdelem az autonómiáért.
Fogaras középkori toleranciája
Brassótól 67 km-re fekszik Fogaras. Besenyő nyelven Fagar šu, azaz kőris (fás) víz jelentésű, amelynek átvétele a magyar Fogaras név. Ez utóbbiból származik a német Fugerschmarkt és a román Făgăraş településnév is. Hajdanán a türk eredetű blakok (nem románok) és besenyők lakták a vöröstoronyi szorostól a tömösi szorosig húzódó határvidéket, ahol határvédő feladatkört töltöttek be. Fogaras várát 1310-ben Apor László vajda parancsára kezdték építeni, majd évszázadokon át állandóan bővíteni. A legjelentősebb várépítő Majláth István (XVI. sz.) erdélyi vajda volt. A fogarasi váruradalom központja Fogaras mezőváros. A váruradalmat 1368-tól kezdve Mátyás király uralkodásáig a havaselvi román vajdák hűbérbirtokként, vazallusi hűségükért kapták. Ez idő alatt Havaselvéről nagyszámú román telepedett ide.
A középkori Fogarason a tolerancia szellemében oldották meg a különböző vallású, nyelvű közösségek részvételét a város vezetésében. A fogarasi varga céh Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben kiadott privilégiuma (is) előírja: a "céhben lévő mesterek kölön-kölön nemzetségekből léjendenek, tehát mindenik nemzetség között ebben az céhben az céhmesterség és atyaság renddel jártassék, minden esztendőről esztendőre". A céhszabályzat egyértelműen arra utal, hogy a tisztségek betöltésében a nemzetiségek évről évre cserélődve képviseltetik magukat. De még az egyik legkorábban alapított román tannyelvű iskola felállítása is Fogarashoz kötődik. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony – I. Rákóczi György fejedelem felesége – alapította 1657-ben. A váruradalom a fejedelemség korában az erdélyi fejedelmek és fejedelemasszonyok birtoka lett. Így került az osztrák megbízásból Erdélyt (néhány hónapig) kormányzó Mihály vajda tulajdonába is, aki feleségének adományozta. 1661-ben a törökök foglalták el. I. Apafi Mihály uralkodása idején Fogaras vált az erdélyi fejedelemség fővárosává. Itt kötötték meg 1688-ban az osztrákokkal azt a híres fogarasi szerződést, amely alapján Apafi fejedelem halála után Erdély visszakerült a magyar koronához. A várban 1689-től császári őrség vert tanyát, 1715-től 1960-ig börtönként használták. 1892 és 1910 között Mikszáth Kálmán képviselte Fogarast a magyar parlamentben. Fogarason tanított 1908 és 1911 között Babits Mihály. Itt nyugszik Árva Bethlen Kata, a XVIII. század nagy erdélyi mecénása, akinek támogatásával a csernátoni Bod Péter nemcsak külföldön tanulhatott, de nagyszámú könyve is megjelenhetett. Az ő támogatásával építették Fogaras (1715–1740) mai református templomát.
Románosítás mindenáron
A kovásznai születésű írónő, Ignácz Rózsa gyermekként került Fogarasra. Az Ignácz család épp a hatalomváltás idején költözött a városba. Erre így emlékszik: "Mielőtt a románok bejöttek, még végiglátogatták a notabilitásokat, de a város előkelői már búcsúlátogatásként adják vissza a tisztelgő első vizitet". Jött a menekülés, megszüntették az állami magyar iskolát. Ennek helyébe Ignácz Rózsa édesapja, Ignácz László református lelkész a fogarasi magyarok anyagi áldozatvállalásával református gimnáziumot alapít. Azonban a magyarság lélekszáma a trianoni békediktátum utáni években rohamosan csökkent, így a református magyar gimnázium 1926-ban megszűnt. A hajdan magyar többségű városban a – huszonegyedik század első évtizedében – már az általános magyar iskola is bezárta kapuit!
A magyarság gyors fogyását a népszámlálások adatai tükrözik a legjobban. Amíg 1910-ben a magyarok (3359) és a szászok (1000) a népesség kétharmadát alkotják, és a románság alig egyharmad (2174), addig a 2002-es népszámlás már 1643 magyart és 332 szász nemzetiségűt vett nyilvántartásba, ami az összlakosság alig 4,5 százaléka.
Oltország fővárosában, Fogarason a hatalomváltás pillanatától beindult a románosítás. A húszas évek egyik nevezetes fogarasi élményét, amely nyíltan mutatja a helyi hatóságok románosításhoz kötődő gondolkodását, Ignácz Rózsa így meséli el: "A fogarasi nagypiacon beroskadt a föld. Barlang van a fogarasi nagypiac alatt. Barlang? Az is lehet, hogy temető." A hatóság azonnal kivonult. "Két napszámos ember csonka pléhvederrel meregette a sír tartalmát. Az archeológus ott állt a sír szélén, mellette a prefekt, a szigurancafőnök, a rendőrkapitány. Az archeológus azt az utasítást kapta a hivatali uraktól, hogy minden kétséget kizáróan állapítsa meg: ősrégi román temető volt e helyen, román temető, mit századok óta lezártak, s ami éppen ezért örökre eldönti a vitát, kié hát csakugyan Oltország fővárosa. Ki volt Fogarason a városalapító, az őslakó, kié, mely nemzeté a múlt." A sírgödörből azonban a hatóságok nagy csalódására egy XVI. századi magyar sírbolt maradványai kerültek elő. Semmi dák, semmi románságra utaló anyag. A csontok mellett aranyos, piros bársonymellény maradványa, görbe kard és több nyaklánc került a felszínre. A román prefektus és a román archeológus már beérte volna fogarasi szász őslakóval is, de az ásatás csak a magyarok ittlétét bizonyította. Természetesen, így sem volt eredménytelen, mert az ékszerek a prefektus házába kerültek, míg a csontok, a ruhadarabok a református temetőbe, Bethlen Kata ma is álló síremléke mögé. A három magyar egyház még működik, de már a fiatalok, ahogy Beder Tibor írta, az apadó fájdalom eredményeképp, egyre inkább "felekké" válnak, azaz vegyes házasság révén elrománosodnak. E város és e régió néhány, még magyarok által lakott települése megérdemelné, hogy bekerüljenek a szórványprogramba. Jó lenne, ha a két székely megye, Hargita és Kovászna kiterjesztené kapcsolatait Fogarasföld magyar településeire is.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. október 5.

Konferencia Wagner Nándorról és a cunamiról
Kedden délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházkerületi Központ Dísztermében artott előadást Kiss Sándor a Wagner Nándor hagyatékát kezelő Academia Humana Alapítvány elnöke.
A keddi nap folyamán a váradi József Attila szobor és a Wagner Nándor emléktáblájának megkoszorúzása után a szervezők és résztvevők átvonultak a Lorántffy egyházi központba. Itt elsőként Wagner Chio asszony, Wagner Nándor özvegye köszöntötte az egybegyűlteket elmondva, hogy a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok száznegyven éves évfordulója alkalmából látogatott a japán delegáció Wagner Nándor szülővárosába és Magyarországra. Chio asszony bejelentette, hogy az Academia Humana Alapítvány Wagner Nándor Alapítványra változtatta nevét. Majd kifejtette, hogy Wagner Nándor minden művének alapvető üzenete a remény, hozzáfűzte, hogy a Japánt ért hatalmas természeti katasztórfa arra indítja a távolkeleti népet, hogy megtalálják és megtartsák az emberi kapcsolatokat, mert csak a szolidaritás segíthe a közösségeknk a bajban.
Ezt követően Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere köszöntötte Wagner Chio asszonyt, elmondva, hogy Wagner Nándor özvegye példát mutat az önkormányzatnak és mindenkinek arra, hogyan kell kepcsoltokat építeni és ápolni.
Életmentő rendszer
Majd Kiss Sándor alapítványelnök tartott két előadást a megjelenteknek.Először Wagner Nándor munkásságáról beszélt, különös hangsúlyt fektetve a Filozófiai kert című nagyszabású kompozícióra. Megtudtuk, hogy a budapesti alkotás tizennyolc nap alatt épült fel a Gellért hegyen, majd később Tokioban is elkészítették ennek másolatátát kisebb módosításokkal. Elárulta, hogy a nagyszabású alkotás rongálók áldozatává vált, 2007-ben ismeretlenek három szobrot elloptak a kompozícióól, és a tettesek azóta se kerültek kézre. Végezetül a japán cunamiról tartott előadást Kiss Sándor, amelyben nagyon sok ember vesztette életét. Kiss Sándor, aki a cunami idején maga is Japánban tartózkodott, elmondta, hogy Japánban háromévente van cunami, így a japánok szinte már hozzászoktak ehhez a természeti csapáshoz, azonban az idén márciusi cunami talán a legpusztítóbb ilyen jellegű természeti katasztrófa volt a szigetországban.
Megtudtuk azt is, hogy egy számítógépes program segítségével a cunami partot érését megelőző tíz- tizenöt percben értesítették automaikus mobilüzenetek a lakosságot, hogy meneküljenek magasabb övezetekbe: ez a rendszer mintegy ötvenezer ember életét mentette meg.
erdon.ro

2011. október 7.

„Ránk van bízva a holnap”
A sok éves hagyományt megszakítva az idén a várad-újvárosi református templom helyett a Szigligeti Színházban tartották meg a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitó ünnepségét.
Templom, iskola, színház: a 18. században megfogalmazott természetes szövetség újjáteremtésének jegyében a váradi Szigligeti Színházban tartották pénteken délelőtt aPartiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitó ünnepségét. A diákok és az oktatók mellett egyházi és világi elöljárók, tisztségviselők foglaltak helyet a széksorokban és páholyokban, az évnyitó során elhangzó ünnepi gondolatok pedig főként a „gólyákat”, vagyis az első éves hallgatókat szólították meg.
A szolgálat útján
A négy magyar történelmi egyház köszöntésével – Békesség Istentől, Dicsértessék a Jézus Krisztus, Erős várunk nekünk az Isten, Egy az Isten – üdvözölte az egybegyűlteket a rendezvény ideje alatt „moderátori” szerepet is betöltő Ráksi Lajos egyetemi lelkész, míg igei útravalót Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke nyújtott a diákoknak és tanároknak. – Mindaz a kísértés, ami ma a világban van elkerülhető, ha a szív elindul a szolgálat útján, hangsúlyozta a KREK püspöke, az önzetlenség, az énközpontúság elkerülésének fontosságára figyelmeztetve. – Mit jelent az, amikor az ember csak saját magát állítja a középpontba? Az Ige szerint ilyenkor romlás következik be. Nem lehet boldognak lenni ott, ahol csak az egó épül, csak az a fontos, hogy nekem legyen jó. Közösségben élünk, és a lélek szerint való ember tudja, hogy ebben a közösségben neki feladata van – fogalmazott Csűry István. A hallgatókat és az egyetem oktatóit arra biztatta: e gondolatok jegyében végezzék az elkövetkező évben a tanulást és az oktatás szolgálatát, hiszen „ránk van bízva a holnap”, és „ha csak önmagunkat építjük, akkor nem építünk társadalmat, jövőt”.
Nem szabad meghátrálni
Ft. Tőkés László püspök, EP-alelnök, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Egyetem ügyére utalva elmondta: meglett az eredménye a tiltakozásnak, „ez is bizonyítja, hogy nem szabad meghátrálni”. – Az egyetem és az autonómia két olyan súlypontos kérdés, amely a figyelmünk középpontjában áll… Fontos, hogy a nemzeti önrendelkezés az egész Kárpát-medencei magyarság szintjén megvalósuljon – fogalmazott Tőkés László, arra intve a diákokat: „ne legyenek dezertőrök”, hiszen „számítani akarunk a felnövekvől nemzedékre, számítani akarunk az ifjúságra”. Bár Európában felkapott érték a mobilitás, a szabad helyváltoztatás, Tőkés László meglátása szerint még ennél is nagyobb érték a „gyökeresség”, a szülőföldhöz, az otthon maradáshoz való jog. „Nekünk az az érdekünk, hogy itt éljünk, őseink drága vérrel szerzett földjén boldog jövendőt reméljünk és higgyünk” – hangsúlyozta az EP alelnöke.
Többpillérű támogatás
Dr. János-Szatmári Szabolcs, a PKE rektora tudatta: összesen 314 első éves hallgató kezdi el az idén a tanulmányait a PKE-n, 13 alapszakon és 7 mester szakon indult képzés. Nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra, a tapasztalatszerzésre, a más egyetemekkel való együttműködésre, a tehetséggondozásra – amely elsősorban a nemrég megalakult Janus Pannonius Szakkolégiumon és a Partiumi Tehetségponton keresztül valósul meg. A folyamatnak folytatódnia kell, hangsúlyozta János-Szatmári Szabolcs, aki szerint az egyetemépítéshez többpillérű, kiszámítható költségvetési támogatásra van szükség. A magyar állam segítségével a továbbfejlesztés, az építkezés lehetősége biztosítva van, de próbálják megtalálni a saját forrásokat is, elsősorban regionális pályázatok és együttműködések révén. „A PKE bizakodva kezdi el a 2011–2012-es tanévet… Járnunk kell azt a jövőbe vezető utat, amelynek elejét az egyetem alapítói taposták ki a számunkra” – mondta dr. János-Szatmári Szabolcs.
„Közös sorsunk”
Dr. Hoffmann Rózsa magyar államtitkár asszony közvetlen hangú köszöntőjében Nagyvárad szellemiségét méltatta. Bár először járt városunkban, megragadta annak szépsége. Méltatta történelmi, kulturális szerepét, utalva arra is: külföldün sokan Ady Endre versein keresztül ismerik meg a magyarságot és Nagyváradot is. A Sulyok István Főiskola, későbbi Partiumi Keresztény Egyetem megalapítása véleménye szerint azt jelenti, hogy „nem elég csak álmodozni, hanem akarni is kell, és bátorságot venni a megvalósításhoz”. „Erőnkből telhetően támogatni fogjuk az egyetem működését” – fogalmazta meg az államtitkár asszony, aki szerint „a magyarság mindannyiunknak a semmi mással nem pótolható közös érdeke, közös sorsunk”.
Nevelés és oktatás
Király András, a román Tanügyminisztérium államtitkára elmondta: 2008-ban része volt annak a parlamenti vitának, amikor a PKE-t akkreditálták – ennyivel ő is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy nagyon jól felszerelt egyetemen, képzett tanári kar irányításával tanulhatnak a diákok. Az iskola, az „alma mater” jelentőségéről megfogalmazta: ez az ésszel együtt a lelket is táplálja, és megadja a lehetőséget az életben való eligazodáshoz, hiszen „a nevelés és az oktatás egymástól elválaszthatatlanok”. Ezután az első éves hallgatók fogadalomtétele következett, a tanévnyitót a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kórusának közreműködése tette még ünnepibbé.
Tököli Magdolna
erdon.ro

2011. október 10.

Megnyitotta tanévét a Partiumi Keresztény Egyetem
A hagyományoktól eltérően a nemrég felújított Szigligeti Színházban tartotta ünnepi tanévnyitóját a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE). A rendhagyó ünnepségen az egyetem vezetősége, valamint oktatói és hallgatói közössége mellett a történelmi egyházak képviselői, illetve jeles anyaországi és erdélyi meghívottak is részt vettek.
Az egyetem keresztény szellemiségéhez hűen, igei köszöntővel kezdődött az ünnepség. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke az egoizmuson való felülkerekedés, a közösségben való gondolkodás és a nemzetért végzett szolgálat fontosságát hangsúlyozta beszédében.
Tőkés László, az egyetem elnöke, az Európai Parlament alelnöke beszédében úgy fogalmazott, óvatos bizakodásra ad okot a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében, hogy csütörtökön, az aradi vértanúk nemzeti gyásznapján, a román oktatási minisztérium felszólította az orvosképző tanintézmény szenátusát, hogy maradéktalanul tartsa be a januártól hatályos oktatási törvényt, és érvényesítse a multikulturális jelleget az egyetemi chartában. „Nem volt hiábavaló a tiltakozásunk” – vélekedett a PKE vezetője, majd hozzátette, hogy semmilyen körülmények között nem szabad meghátrálni. Ezt tanúsítja a több mint húsz évvel ezelőtt alapított Sulyok István Főiskola – a PKE jogelődje – küzdelmekkel teli története is, mely azóta Románia első akkreditált magyar tannyelvű egyeteme lett. Tőkés László reményét fejezte ki, hogy hamarosan a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is elnyeri akkreditációját.
A felsőoktatás mellett az autonómia a másik fontos kérdés, mely figyelmünk középpontjában kell hogy legyen, emlékeztetett a Királyhágómellék volt püspöke. A Kárpát-medencei magyarság szintjén megvalósuló nemzeti önrendelkezéshez szükség van a felnövekvő ifjúságra, mely nem hagyja nemzetét, és akár az árral szemben is hajlandó úszni, ha a magyarság érdeke ezt kívánja. Az EP-alelnök ugyanakkor ismételten felhívta a fiatalok figyelmét az Európában oly nagyra tartott érték, a mobilitás veszélyeire. „Nem kétséges, hogy fontos a szabad helyváltoztatás az egyesült Európában, de nekünk, erdélyi, valamint partiumi magyaroknak ennél nagyobb érték a gyökeresség, a szülőföldhöz, az otthon maradáshoz való jog” – fogalmazott.
János-Szatmári Szabolcs rektor tanévnyitó beszédében elsősorban az elsőévesekhez szólt, megköszönve az egyetem iránt tanúsított bizalmat. Ugyanakkor ismertette azokat a fejlesztéseket, amelyek a magyar kormány finanszírozásának köszönhetően a közelmúltban megvalósulhattak az egyetem falai között. Elhangzott: a közel ezer egyetemi hallgató 13 alapszakon és 7 mesterképzőn végezheti tanulmányait. Az oktatói testület kilencven jól képzett oktatóból áll. „Bizakodva kezdjük a tanévet” – összegzett a rektor. A magyar kormány részéről Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára szólt az egybegyűltekhez, aki meghatódottságának adott hangot közvetlen hangú köszöntőjében.
Arra biztatta a fiatalokat, hogy legyenek büszkék Váradra, tárják fel múltját, és annak fényében építsék tovább a város jövőjét. „Nem elég álmodozni, hanem akarni is kell, bátorságot kell meríteni a megvalósításhoz, és példát kell mutatni” – mondta az államtitkár asszony. Hozzátette, hogy erre kötelez nemcsak Nagyvárad szellemisége, hanem az egyetem múltja is. Király András, a román oktatási tárca államtitkára mondott beszédet, aki azt hangsúlyozta, nem elég oktatni, hanem nevelni, szellemileg és lelkileg is táplálni kell az újabb nemzedéket. A rendezvény zárómomentuma az elsőévesek fogadalomtétele, illetve a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kórusának szereplése volt.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 391-412




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék