udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 430 találat lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 421-430

Névmutató: Mihai Viteazul (Mihály vajda)

2014. május 8.

Mindenki Szabadság-szobra
Az aradi Szabadság-szobor több szempontból is különleges alkotás, ám legfőképpen talán azért, mert 124 éves, viharos története során sokan sokféleképpen hivatkoztak rá. Összeállításunkban ezt az igencsak változatos repertoárt igyekszünk érzékeltetni az emlékmű „kiszabadításának” tízéves évfordulóján.
Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártír halált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungáriának hallgatag ajkairól zeng: Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! (...) – részlet Kossuth Lajos beszédéből, melyet Torinóban írt a szoborcsoport felavatása alkalmából 1890. szeptember 20-án.
Hőskor
„A vértanúk emlékünnepe. A templomból a Szabadság térre vonult a menet. A szobor előtt felállított amfiteátrális tribünön 3000 ember foglalt helyet. Az egész teret 25 000 ember állja el. A szobor körül levő négy oszlopról hatalmas lángok csapnak fel. Az ünnepélyt a dalárdák gyászdallal nyitották meg, majd Salácz Gyula polgármester a közönség meg-megújuló éljenzése közt megkapó beszédet tartott. A beszéd alatt lehullott a négy óriási árbocra erősített két vászonfal. A közönségen nagy meghatottság vett erőt, csaknem minden szem könnyekkel van tele. Damjanich özvegye folyton sírt, arcáról a fájdalom könnyei perdültek alá. Munkácsiné pedig hevesen zokogva fordult Zalához, s vele kezet szorított. Nagy meghatódottság között hangzott el azután a Szózat, melyet a közönség nagy része is énekelt. Zala György erre lelkes beszéd kíséretében átadta a szobrot Salacz polgármesternek” – részélet az Ellenzék című lap 1890. október 7-i számából.
Már az első világháború után felmerült a szobor lebontásának gondolata a Romániához csatolt Aradon, ám egy ideig még sikerült megőrizni eredeti helyén. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták, míg végül 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány eltávolíttatta az emlékművet a Szabadság-térről. Több helyen őrizték a szobrokat. 1999-ben az aradi vár árkából szállították az aradi minoritákhoz, kik a 2004-es újraállításig őrizték a szabadságharc emlékművét.
Bonyodalmak és megoldások
Közvetlenül a rendszerváltás után elindult az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelem. Ez a szándék végighúzódott a kilencvenes éveken, különböző politikai tárgyalásokkor téma volt. 1999-ben – a szabadságharc 150. évfordulójának évében – Dávid Ibolya magyarországi igazságügy-miniszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Aradon román kollégájával, Valeriu Stoicával, annak érdekében, hogy az aradi vár árkából a Szabadság-szobor a helyére kerüljön az 1848-49-es forradalom évfordulójának tiszteletére. Valeriu Stoica ekkor úgy vélekedett: még nem érkezett el az ideje az emlékmű helyreállításának. Nemsokára felmerült egy úgynevezett megbékélési emlékpark lehetősége, ahol a Szabadság-szobor is helyet kaphatna. 1999. október elsején kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobrot átszállították a várból az aradi minorita rendházhoz, ahol elkezdődött a mű restaurálása.
2002-ben városi határozat és megyei RMDSZ–PSD-protokollum szólt a szobor újra felállításáról. Helyszínül a Tűzoltó teret jelölték meg. 2003-ban megalakult a Szabadság-szobor felállítására létrehozott alapítvány a restaurálás és újbóli felállítás költségeinek összegyűjtése céljából, ugyanebben az évben négypárti egyeztetés is folyt a szobor ügyében, ahol megegyeztek a felállításról. Pár hónappal később mégis meghiúsulni látszott a terv, mert a szobor a művelődési minisztérium szerint esztétikailag nem felelt meg a mai követelményeknek, „másrészt a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletődött alkotásokat pártolja, támogatja és védi”. Pár hét múlva, szeptemberben már az Állami Építkezési Felügyelőség lépett az ügyben: formai okokra hivatkozva leállíttatta a Szabadság-szobor felállításának munkálatait. Az intézkedéseket tárgyalások sorozata követte a 2003-as esztendőben: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Adrian Năstase miniszterelnökkel egyeztetett, de Ion Iliescu államelnök is tárgyalt Mádl Ferenccel, a Magyar Köztársaság elnökével, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig román kollégájával, levélváltások és helyi szintű tárgyalások folytak. A román fél újfent megbékélési park létesítését kezdeményezte, az RMDSZ ezt – amennyiben az a Tűzoltók terén létesül – elfogadta. A 2003. október 5-re tervezett felavatás elmaradt.
„Álláspontunk változatlan: még idén fel kell állítani a Szabadság-szobrot. A román fél a miniszterelnök által már korábban szorgalmazott változatot hozta elő újra, azaz egy ’48-as üzenetet közvetítő szoborpark létrehozását, amelyben a Szabadság-szobor is helyet kapna. Ez viszont a műalkotás visszaállításának beláthatatlan ideig való elhúzását jelentené, s ehhez mi nem lehetünk partnerek” – Markó Béla szövetségi elnök válasza a Krónika kérdésére a 2003. szeptember 10-i lapszámban.
„Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül, és nem is egészen értjük, miért történik így” – Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI kérdésére válaszolva 2003. szeptember 16-án.
„Hogy a Năstase-kormány a helyi döntést most felrúgta, nem csupán annak a jelzése, hogy választások közeledtén – gesztusokat tesz a PSD a nacionalista hátországnak. Azt is jelenti, hogy a román kormány a nemzeti érzelmeket és – ezen keresztül – a román–magyar megbékélést tranzakciók eszközeként fogja fel. (…) Ha viszont (az RMDSZ) belemegy az emlékmű szoborparkosításába – egyfajta el-petőfi-schilleresedésébe –, akkor a megbékélés politikai tranzakcióként való felfogása mellett áll ki. És megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy mi fontosabb a számára: a történelmi megbékélés, vagy annak ügyleti kezelése” – részlet Bakk Miklós vezércikkéből a Krónika 2003. szeptember 17-i lapszámában.
„A MISZSZ aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett” – részlet a MISZSZ IX. Kongresszusának zárónyilatkozatából 2003 szeptemberében.
„»Nem a propaganda, hanem a tudomány eszközeivel kell helyükre tenni a dolgokat.« Az akadémikus úgy véli, a magyar közvélemény joggal várta az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. »Még abba is beleegyezett, hogy a műalkotást nem is az őt megillető, eredeti helyére állították volna vissza, hanem a Tűzoltó téren« – mondotta Egyed Ákos (történész, akadémikus – szerk. megj.). – » Ha ez a szobor jó volt az aradiaknak a 19. század végén, miért ne lenne jó most is – tette hozzá. De választások közelednek, és úgy látszik, a kormányfő ismét ki próbálja játszani a nemzeti kártyát. (…) Ha RMDSZ-vezető lennék, legalább egyszer kipróbálnám, mi történik akkor, ha kijelentjük: köszönjük szépen, ilyen körülmények között nem kérünk az együttműködésből« – jelentette ki Kovács András (művészettörténész – szerk. megj.). – »Úgy kellene felállítani a szoborcsoportot, nehogy újra ledönthessék« – summázta véleményét Kányádi Sándor. Úgy vélte, a szoborállítást szellemi szinten is meg kellett volna alapozni, és e szellemi síkon bizony mélyebbre kellett volna leásni” – részlet a Krónika 2003. szeptember 19-i számából, amelyikben erdélyi közéleti személyiségeket szólaltat meg a Szabadság-szobor ügyéről.
„Önök, miniszterelnök úr, minket súlyosan megsértettek. Az engem nem érdekel, hogy az Ön művelődési miniszterének tetszik-e a Szabadság-szobor. Nekünk tetszik! Érdekes módon az aradi románok sem mondták eddig, hogy nekik nem tetszene. Márpedig ha így van, akkor tessék elfogadni, hogy hátha mégis jogunk van nekünk is szobrot állítani ebben az országban. Aradon! A Tűzoltó téren! És nem feltétlenül kézen fogva egy román szoborral, mert a megbékélési park ötletét csak akkor támogatjuk, ha az nem művészietlen és nem történelmietlen tisztelt kormánypártiak! Mit szólnának Önök, ha nekiállnánk szétszedni Mihai Viteazul vagy Avram Iancu szobrát, és külön próbálnánk elhelyezni a lovat és az embert?” – Markó Béla az RMDSZ SZKT-n 2003. október 11-én Marosvásárhelyen.
Megbékélés
A Szabadság-szobor kérdésének megoldása képezte 2004-es évben kötendő PSD–RMDSZ-egyezség legfőbb akadályát, s miután a kormányzó párt 2004. március elején kormányhatározattal szavatolta a szoborállítást, megszülethetett a protokollum. A kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobor a Tűzoltó téren egy az 1848-as Forradalom Emlékműve elnevezésű diadalívvel együtt kap helyet, így jön létre a Megbékélés Emlékpark. Arad Zala György alkotásán és a diadalíven túl egy további emlékművel is gazdagodhatott, amely Románia és Erdély 1918-as egyesülésének állít emléket. A diadalív miatt a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát 45 fokos szögben el kellett fordítani.
2004. április 25-én Aradon, a Tűzoltó téren újra felavatták az az 1925-ben lebontott Szabadság-szobrot. Az ünnepségen először a majd csak 2005-ben felavatott diadalív makettjét leplezték le, majd a Zala György alkotását. Az avatáson részt vett többek közt Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és Răzvan Theodorescu is. A restaurálás és felállítás magyar állami segítséggel és közadakozásból valósult meg. A Szabadság-szobor eredetileg a ma Avram Iancu tér nevet viselő Szabadság téren állt. A Megbékélés Emlékparkja az egykori Attila tér, későbbi Tűzoltók terét jelenti.
„Az aradi Szabadság-szobor körül kialakult válság megoldása szintén nem kizárólag »két politikai alakulat« – az RMDSZ és az SZDP – ügy. Ez a jeles műalkotás az egész magyar nemzet közös kulturális öröksége. Éppen ezért sorsáról – felállításának helyéről és módjáról – dönteni az RMDSZ önmagában nem illetékes. Következésképp javasoljuk, hogy a Szabadság-szobor újraállítása kérdésében konszenzuson alapuló összmagyar döntés szülessen – a Magyar kormány, illetve az erdélyi egyházak és a civil szféra, valamint a polgári mozgalom szervezetei bevonásával” – részlet az EMNT Állandó Bizottságának 2004. január 22-én kelt állásfoglalásából.
„Aradon hamarosan két gigantikus műalkotás hirdeti majd a román hősök dicsőségét, cserébe pedig mi is jókat koszorúzgathatunk majd a Szabadság-szobornál március 15-én és október 6-án. Az államkassza pedig könnyebb 190 milliárd lejjel” (az összeg a két új emlékmű ára – szerk. megj.) – részlet Balog Levente 2004. március 8-i vezércikkéből (Krónika).
„Nincs miért tagadnom, az aradi Szabadság-szoborról hozott kormányhatározat nyitotta meg az utat a 2004-es együttműködés elől. (…) A miniszterelnökkel kialakított megállapodás legfontosabb eleme, hogy időben nem kapcsolódik össze a két emlékmű felállítása. A Szabadság-szobor már áprilisban állhat, a másik emlékművet pedig minden valószínűség szerint az ősz folyamán állítják fel” – Markó Béla szövetségi elnök a Krónika 2004. március 8-i lapszámában.
„A választási évben újrakötött protokollum nem más, mint választási szövetség az SZDP-vel. Ennek az elvtelen, utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeinket sértő paktumnak a látványos kulisszája az aradi Szabadság-szobor. A további megcsúfolásával létrehozandó úgynevezett román–magyar megbékélési park első rendben nem a »megbékélésről«, hanem a hivatalos RMDSZ megalkuvásáról szól” – részlet Tőkés László 2004. március 15-én Nagyváradon kelt nyilatkozatából.
„Arad, az erdélyi magyarság Mekkája. A szervezők szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az aradi ünnepségen; egy harminc fős csapat kifütyülte a felszólalókat” – Krónika, 2004. április 26.
„Ma politikai üzeneteket fogalmaztunk meg, és talán keveset beszéltünk a lényegről. Arról, hogy a Szabadság-szobor egy kiváló műalkotás. Most, hogy felállítottuk, kiszabadítottuk, magam is újra meggyőződhettem róla: nagyon szép ez a szobor. Érett, kiforrott művészi munka, annak ellenére, hogy annak idején egy nagyon fiatal művész készítette – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. – Elég szomorú, hogy nálunk a politikától függ, hogy látható-e egy ilyen műalkotás: annak idején politikai okokból vették le, és tulajdonképpen most is politikai okokból került vissza Arad közterére. Remélem, ez a pillanat kezdete annak, hogy nem a politika határozza meg ezeket a kérdéseket” – részlet a Krónika 2004. április 26-i lapszámából.
„»Istennek hála, áll a szobor. Aradon áll, köztéren áll. Fantasztikus üzenet, hogy az anyaország európai uniós csatlakozásával egy időben állíthattuk fel, és arra kötelezi Magyarországot, hogy élő lelkiismerettel képviseljük a világban azt, hogy minél hamarabb bővülhessen Európa« – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Szabadság-szobor ügyében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus (…)” – részlet a Krónika április 26-i lapszámából.
„Ma sem egyeznék bele abba, hogy egyetlen szobrot emeljenek, és nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontok miatt sem. Két esztétikai víziót állítottunk itt egymással szembe, és ez európai szemszögből igen érdekes perspektívát szolgáltat” – Răzvan Theodorescu művelődési miniszter szavai a Krónika április 26-i lapszámában.
„Tőkés László elítélte az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi megbékélés park is. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ egymagában kisajátítja az aradi Szabadság-szobor ügyét, egyedül dönt az úgynevezett megbékélési parkról is, holott ennek közös ügyünknek kellene lennie. Úgy vélte, a parknak szintén a Petőfi–Schiller nevet kellene adni” – tudósítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004. április 24-i üléséről az Erdélyi Naplóban.
„»Kiszabadítottuk« – imigyen szól az RMDSZ-sikerpropaganda. Arról nem is szólva, hogy valójában ki is szabadította ki a szobrot, újból csak felvetődik a kérdés, hogy melyik csapatban játszik az, aki kifogástalanul együtt tud működni az utódkommunista-nacionalista román hatalommal, miközben a magyar nemzeti erők lefasisztázásában vállal cinkosságot. Melyik oldalon állanak azok, akik »párbeszédet«, »megértést«, »együttműködést« és kölcsönös »tiszteletet« hirdetnek elnyomóinkkal szemben, miközben Arad magyarsága a szemük láttára, szinte teljesen kipusztul?! Minő »európaiság« az, mely az erdélyi magyarság vértelen genocídiumához, továbbtartó asszimilációjához és exodusához ünnepelve asszisztál?
Az aradi diadalív nem más, mint: durva magyarellenes provokáció. Az erdélyi magyarságnak elidegeníthetetlen közösségi joga saját hazájában saját szobrait és műemlékeit előfeltételek és restrikciók nélkül felállítania.
Az aradi Megbékélés Parkja valójában a magyar politikai megalkuvás szégyenletes objektuma – s mint ilyen, a Petőfi–Schiller fantomegyetemmel, valamint a Kempinsky-szindrómával rokon létesítmény. Felavatása egyet jelent a magyar politika, illetve az erdélyi magyarság »rituális megalázásával« – még akkor is, hogyha a Szabadság-szoborcsoport újraállítása önmagában véve örvendetes eseménynek számít” – részlet Tőkés László püspök, az EMNT elnökének Csapatjátékok. Nyilatkozat az erdélyi magyar párbeszédről című 2004. április 28-án kelt írásából (Erdélyi Napló).
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányindító rendezvényén vagyunk ezen az esős, szomorkás péntek délutánon. Igaz, rossz nyelvek szerint a kampány már szűk másfél héttel korábban, Aradon megkezdődött. A Szabadság-szobor Váradon is az RMDSZ-nek statisztál: az óriásplakáton a Zala György-alkotás – amit már lassan nem lehet tudni, ki is szabadított ki: Dávid Ibolya, Markó Béla, Năstase vagy a sors... – alatta a Tűzoltó téren összegyűlt tömeg. A képet a felhívás uralja: »Együtt, szabadon! 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire!«” – részlet Fábián Tibor 2004. május 11-én az Erdélyi Naplóban megjelent cikkéből.
Kiszabadítva
Az újraállítás óta az aradi Szabadság-szobor továbbra is hivatkozási alap, leginkább kampányidőszakban merül fel sikertörténetként.
„Ha az első alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben” – részlet Markó Béla 2006. március 15-i beszédéből Kézdivásárhelyen.
„Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet a szórványban élő magyarság nevében állt színpadra, és szimbolikus gesztusként az aradi Szabadság-szobor egy csavarját adta át Takács Csaba kampányfőnöknek” – részlet az RMDSZ 2008. október 28-i, kolozsvári kampányindítójából.
„Támogatom Andrei Şaguna püspök szobrának a felállítását Gyulán – mondta el Traian Băsescu tegnap a város román tanítási nyelvű általános iskolájában és gimnáziumában tartott fórumon. Az elnök utalt arra, hogy Aradon Szabadság-szobor állít emléket az aradi vértanúknak, továbbá – mint mondta – Şaguna püspök XIX. századi tevékenységét utóbb az UNESCO is elismerte” (Transindex.ro, 2009. február 4.)
„Később is mondták, hogy soha nem lesz ismét Szabadság-szobor Aradon. És áll ma a Szabadság-szobor! A minap is hallottuk egy román politikustól: soha nem lesz területi autonómia. Erre is csak azt válaszolhatjuk: várjuk ki a végét” – Markó Béla szövetségi elnök Székelykeresztúron elhangzott ünnepi beszédéből 2009. március 15-én.
2011. áprilisában három bronzelem (a diadém, egy tőr és egy kard) tűnt el a szoborról. A hiányzó elemeket pótolták, a szobor mellé térfigyelő kamerákat telepítettek. 2013 novemberében az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) bejelentette, hogy a Szabadság-szobor eltávolítását támogató aláírásokat gyűjt. Az ezirányú határozattervezet napirendre tűzésére esélyük szinte nulla.
Tíz év múlva
Az újraállítás tízéves évfordulóján ünnepséget rendeztek Aradon, ahol bemutatták a Gondozzátok, őrizzétek… című emlékalbumot. A kötet címe Salacz Gyula egykori polgármester szavait idézi, és sorban a harmadik kiadvány, mely az újraállítás óta a Szabadság-szoborról szól.
„A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„Számunkra a szobor nemcsak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – Bognár Levente, Arad alpolgármestere Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„És ennek a szobornak az üzenete számunkra a mai napig él. Hiszen látjuk, hogy nekünk minden nap, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságért. És ismételten meg kell győznünk a többségi társadalmat, hogy ha tőlünk elveszik jogainkat, szabadságunkat, akkor ők sem lehetnek szabadok. És ezt nekünk minden nap újra kell kezdenünk, mert a szabadságért való küzdelem nem érhet véget este, vagy a hét végén, vagy a hónap végén. És az a munka, amit 1989-től 1999-is, majd 2004-ig, majd 2014-ig közösen elvégeztünk azt mutatja, hogy lehetnek olyan pillanatok, amikor megbotlunk, vagy elgáncsolnak és elesünk, de képesnek kell lennünk felállni, hitünket, reményünket megerősíteni, és újra talpra állni, haladni, építkezni” – részlet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének beszédéből Aradon, 2014. április 25-én (rmdsz.ro).
Az aradi Szabadság-szobor a szabadságért való állandó harc jelképévé vált egyrészt azáltal, hogy az 1848-49-es forradalomra emlékeztet, másrészt az újraállításáért való küzdelem miatt. Kompromisszumok és sikerek egyaránt születtek vele kapcsolatban, ám az szinte biztosra vehető, hogy különböző megközelítésekben hivatkozási alapként továbbra is találkozhatunk nevével. Pedig Aradon személyesen megnézni az igazi.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. május 9.

Emlékparkot avattak Sepsiszentgyörgyön (A holokauszt 70. évfordulóján)
Holokauszt-emlékparkot avattak Sepsiszentgyörgyön a Vojkán utcai új zsidó temetőben tegnap, a deportálás 70. évfordulóján. A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (RZSHSZ), a brassói zsidó hitközség és a sepsiszentgyörgyi zsidó közösség támogatásával a város önkormányzata által kialakított emlékhely közepén, a vén hársfa előtt mostantól obeliszk hirdeti a tragikus eseményt. Ötvenkét, mintegy méteres tujacsemetét ültettek annak az ötvenkét, tizenhárom év alatti gyermeknek az emlékére, akik az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban lelték halálukat, továbbá hat szomorúfűzt a szintén ott elveszejtett 611 háromszéki zsidónak.
Az emlékezés az egykori gyűjtőközpont, az akkor épülőfélben levő, Csíki utcai gazdasági iskola falán állított emléktáblánál kezdődött. Herman Rosner, a sepsiszentgyörgyi zsidó közösség vezetője emlékeztetett, ide gyűjtötték össze 1944. május 3–5-e között a háromszéki és alcsíki zsidókat, több mint 750 embert, majd május 10-én marhavagonokba rakták őket, és elszállították a szászrégeni gettóba, onnan meg Auschwitzba, a haláltáborba. Több mint 80 százalékuk nem tért vissza. Roth Tibor, a brassói zsidó hitközség elnöke, a romániai cionista mozgalom vezetője üdvözölte az egyetlen jelen lévő túlélőt: Rachel Năstase (született Pasternak) Csíkszeredából került a sepsiszentgyörgyi gyűjtőtáborba hetven évvel ezelőtt. Herman Rosner az emlékezés menetére hívta az egybegyűlteket.
A zsidó temetőben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Dan Ben Eliezer, Izrael állam bukaresti nagykövete leplezte le az emlékoszlopot. Az obeliszken zsidó csillag, alatta az örök emléket jelképező két jiddis betű. A talapzaton háromnyelvű (román, magyar, jiddis) emléktábla hirdeti: Annak az 52 sepsiszentgyörgyi zsidó gyerekembernek emlékére, akiket 1944-ben e városból deportáltak, s valamennyiüket a gyilkos eszmék hamuvá őröltek. Az 52 tujacsemetét iskolások fogadták gondozásba. Mindenik körül három-öt, az áldozatokhoz hasonló korú tanuló állt, és sorra elmondták a gyerekek nevét. A megemlékezésen közreműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese, Dundler Kata, a Mikes Kelemen Líceum, Tudor Goicea, a Mihai Viteazul Főgimnázium tanulója, valamint Camelia Paraschiv és Darvas László színművész. Rafael Schaffer, az RZSHSZ rabbija elmondta, az áldozatok halálának napját nem tudhatják, ezért a közös megemlékezés időpontjául a deportálás dátumát választották. Érthetetlen, hogyan változtak az állam hivatalnokai hóhérokká – mondta az eseményre utalva. Mit tehetünk azért, hogy a tragédia ne ismétlődjék meg? – tette fel a kérdést, és meg is válaszolta: csakis a béke légkörét teremtve, a mellettünk levőket tisztelve, szeretve, jót kell cselekedünk. Antal Árpád elmondta, régi kegyeleti tartozást rendez a város az emlékműállítással. Ma Sepsiszentgyörgy szegényebb, mert hiányoznak ezek az emberek, hiányzik a kultúrájuk. Öt évvel ezelőtt jelképesen hazahozták az áldozatokat, nevüket az emlékfal kőtábláiba vésték. Az emlékparknak nemcsak az a célja, hogy az áldozatoknak állítsanak emléket, hanem az is, hogy itt élő történelemórát tartsanak, hogy gyermekeink a város múltját megismerve arról is értesüljenek, mi történt hetven évvel ezelőtt, és felnőve ne az emberek származása, hanem az egyes emberek értékei számítsanak majd. Dan Ben Eliezer nagykövet kifejtette, nem véletlen a csemeteültetés, mert a fa a folytonosság jelképe, és a holokauszt emlékének örökké élnie kell. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja felelevenítette, miután a német csapatok megszállták Magyarországot, megindult a zsidóüldözés. Ma már Magyarország védelmet nyújt nemzetiségeinek. A múlttal való szembenézés megtörtént, az állam bocsánatot kért. A Magyar kormány a 2014-es esztendőt a holokauszt emlékévének nyilvánította. A közös emlékezés elősegíti a nemzetek és kisebbségek közötti közeledést – mondta a diplomata. Aurel Weiner, az RZSHSZ elnöke, parlamenti képviselő háromféleképpen köszönt: Bună ziua! – Jó napot! – Sálom! Kifejtette, a sálom békét jelent, s ha az lett volna, ma nem kellene emlékeznünk. Köszönetet mondott az önkormányzatnak és a polgármesternek hozzáállásáért, az emlékpark létesítéséért. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, örökösei vagyunk őseink hősies tetteinek, bátorságának, de ugyanakkor szégyenüknek is. Mi történt velünk? Miért hagytuk, hogy így legyen? Nem álltunk ellen a gonosznak, a hazugságnak, és úgy gondoltunk, velünk nem történhet soha ilyen. Minden bűn gyökere a tizedik parancsolat megtagadása, amikor elkívánjuk a másét. A holokauszt borzalmaira való emlékezés azért fontos, hogy ilyesmi ne ismétlődjék meg – hirdetik számosan. A félelem valós. Az elmúlt hetven évben számtalanszor megismétlődött a világ sok-sok pontján, gondoljunk csak a délszláv háborúkra. Amíg közösen ki nem állunk az igaz ügy mellett, az ördög nem hátrál meg, hanem szedi áldozatait. Ki kell állnunk minden ember méltó emberi jogai mellett, és ellen kell állnunk minden kollektív bűnösséget feltételező szándéknak, történjen az románnal, magyarral, cigánnyal egyaránt. Ha azonban az elvett javak birtokosai jól érzik magukat abban, ami nem az övék volt, és ez ellen egy társadalom nem lép fel, akkor még nagyon sok holokauszt következhet, mert a sebzett ember nem tud megbocsátani, és viszont akar sebezni. A kérdés megoldása abban van, hogy először a bűnt be kell ismerni, bűnbánatot kell tartani, és csak azután jöhet a megbocsátás. Végezetül a református főpásztor a maga és egyháza nevében elismerte, hogy vétkeztek, és ezért bocsánatot kért.
A megemlékezés zsidó imával és zsoltárénekléssel zárult, majd az emlékoszlop talapzatán elhelyezték a kegyelet koszorúit és virágait.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. május 13.

Nem tüntethet az MPP december elsején
Nem fogom engedélyezni a Magyar Polgári Párt (MPP) kérését a december 1-jei autonómiatüntetés megszervezésére, még ha sokan el is ítélnek emiatt, vagy ha egyet is értek azzal, hogy mindig emlékeztetnünk kell a románokat december elsején arra, hogy nem tartották be az 1918-ban a magyar közösségnek tett ígéreteiket – jelentette be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke április 29-én nyújtott be kérést a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz, amelyben egy autonómiatüntetés megszervezésére kért engedélyt december 1-jén a Mihai Viteazul téren. „Nem lehet az, hogy mi, kisebbségiek, ahogyan neveznek minket, csak nyeljünk, és nyeljünk, míg jogainkat lábbal tiporják. Mi semmi antidemokratikusat nem akarunk, csak azt kérjük, amit a román fél megfogalmazott és megígért 1918-ban a gyulafehérvári kiáltványban” – hangsúlyozta akkor az MPP megyei elnöke. Antal Árpád elmondta, az MPP kérését egy vegyes bizottság fogja elemezni, amelybe a városháza, a rendőrség, a csendőrség, a katasztrófavédelmi felügyelőség, a közösségi rendőrség is kinevez képviselőket. Ők fogják eldönteni, hogy eleget tesznek, avagy sem a kérésnek, azonban az utolsó szó az övé lesz. „Gyakorlatilag nekem kell majd megindokolnom, hogy miért nem hagyom jóvá a kérést. Én tényleg úgy gondolom, hogy együtt kellene ünnepelnünk, és azért mondtam el többször, hogy nagyon jó lenne, ha Románia nemzeti ünnepe egy másik napon lenne, amikor együtt tudnánk az utcákon ünnepelni románok és magyarok, és ne legyen ez a dolog vitatéma. Összességében azonban úgy gondolom, hogy nem jó dolog, ha nem tartjuk kölcsönösen tiszteletben egymás ünnepeit, ha nem is értünk egyet azokkal, nem jó, ha megpróbáljuk megzavarni egy közösség ünnepét, függetlenül attól, hogy mely közösségről van szó” – szögezte le Antal Árpád. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. május 15.

Gesztusháború
Csinos kis magyar belharc van kialakulóban Sepsiszentgyörgyön, ahol Antal Árpád polgármester egyértelműsítette: nem járul hozzá – és szerinte az önkormányzat illetékes bizottsága sem –, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) autonómiatüntetést szervezzen december elsején. Az indoklás szerint azért nem, mert az önkormányzatnak és a város lakosságának tiszteletben kell tartania a román nemzeti ünnepet, még akkor is, ha a többségi nemzet képviselőit folyamatosan emlékeztetni kell az 1918. december elsején Gyulafehérváron elfogadott kiáltványban megfogalmazott kisebbségi ígéretekre. Az ügy külön pikantériája, hogy a polgári pártosok arra a térre kértek gyülekezési engedélyt, ahol hagyományosan a román nemzeti ünnepet rendezik.
Egyértelműen érzékelhető a háromszéki főváros román terének tartott Mihai Viteazul térre tervezett tüntetés provokatív jellege. Mint ahogy az a gondos „előrelátás” is, amellyel igyekeztek megelőzni a „veszélyt” nem érzékelő románságot a térfoglalásban. Sőt, a visszautasítás is kódolva volt, hiszen már a hagyományok okán sem lett volna ésszerű hasonló szkanderezésbe belemennie a szentgyörgyi elöljárónak.
Hogy lesz-e – esetleg jogi procedúrát is feltételező – folytatása az ügynek, a jövő zenéje. Az viszont kétségtelen, hogy zászlóviták, trikolórba burkolózott adventi színpadra „tévedők” és egyéb folyamatos konfrontációk ellenére egyre hangsúlyosabb helyet kell szorítani a gesztuspolitikának is. Természetesen megfelelő árat szabva valamennyi gesztusnak. Olyanszerűt, mint amilyet Antal Árpád épp a lapunkban villantott fel: amint a csendőrség személyi állományában a lakossági részaránynak megfelelően lesznek magyarok, a közvélemény várható felzúdulásával is kész dacolni, hogy a románság alpolgármestert kapjon a megyeszékhely önkormányzatában.
Nem vitás: még az éppoly tömbmagyar biztonságban élő Székelyföldön is többfrontos harcok és alkudozások kora elé nézünk. Olyan periódus következik, amikor viszont nincs helye olyan típusú kiszorítósdinak, mint az egyértelműen diverziós szándékkal kiszivárogtatott hír, miszerint az MPP háromszéki szervezetének elnökét „kínálnák” meg az alprefektusi tisztséggel. Amit, ha elfogad Kulcsár-Terza József, ha nem, csakis „hazaárulóként” jöhet ki az ügyből. És amiből semmi más nem sülhet ki, mint további homokozós szurka-piszka.
A december elsejei fanfárok harsogásától pedig Gyulafehérvár ígéreteinek számonkérése amúgy sem hallatszana messzebb az első tévéstúdiónál, ahol csőre töltött hivatásos dezinformátorok várják a hasonló alkalmakat.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. május 16.

Tanuljanak Mihály vajdától a román politikusok
Nem az a megoldás, hogy provokációra provokációval válaszolunk – egyebek mellett ezzel indokolta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azon döntését, hogy nem engedélyezi az MPP által korábban december elsejére kezdeményezett tüntetést a Mihai Viteazul térre.
Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke a székely szimbólumok elleni hadjáratra válaszként javasolta, hogy december elsején a Mihai Viteazul-szobor előtt szervezzenek autonómiatüntetést, amelyen emlékeztetnék a román hatalmat a Gyulafehérvári Nyilatkozatban foglalt, be nem váltott ígéretekre. A politikus a városházán is iktatta a kérést, Antal Árpád azonban hétfőn közölte: nem engedélyezi a megmozdulást. Ezt követően Kulcsár jelezte: egyeztettek a polgármesterrel, és az a megoldás körvonalazódott, hogy a megmozdulást előrehozzák november 29-re. A polgármester tegnap a sajtó előtt kifejtette: nem tartaná jónak, ha Sepsiszentgyörgyön egyfajta helyfoglalási verseny kezdődne a nemzeti ünnepekre, ezért nem támogatja a december elsejei időzítést és a helyszínt. Közölte viszont: éppen november 29-én lesz a 415. évfordulója annak, hogy Mihály vajda kiadott egy dokumentumot, melyben a sepsiszéki székelyek autonómiáját, szabadságjogait biztosította. Erre pedig emlékeztetni kellene a román hatalmat, mert a mai román politikusoknak lenne, mit tanulniuk Mihály vajdától – fűzte hozzá. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy döntése egyfajta precedenst teremt majd az ország többi városában – például Aradon, Kolozsváron –, és a magyar nemzeti ünnepeken nem engedélyeznek más felvonulást. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. május 27.

Hegedűvel az erdélyi iskolákért
Nyolcállomásos erdélyi koncertkörútját Marosvásárhelyen kezdi június 1-jén Mága Zoltán. A magyarországi virtuóz hegedűművész az erdélyi magyar iskolákért koncertezik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács társszervezésében.
A rendkívüli koncertkörút szervezésére a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány kérte fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) – tudtuk meg az EMNT irodavezetőjétől, Kirsch Attilától. Mága Zoltán nem először járja be Erdélyt, múlt évben is hangversenyezett, de újból felmerült az igény, mivel sokan kérték, hogy jöjjön el megint. A művész nagyon szívesen fogadta a felkérést, ugyanis szereti Erdélyt, Székelyföldet, annyira, hogy a mostani körút érdekében lemondott egy amerikai fellépéssorozatot is.
Mága Zoltán szegény családból emelkedett ki, épen ezért gyakran nyújt segítséget a rászorulóknak. Kórházakat, iskolákat, gyerekeket, felnőtteket támogat jelentős összegekkel, ezért is emlegetik a szeretet hegedűseként. Az újabb erdélyi koncertkörútja is jótékonysági céllal született.
„Az erdélyi nyolcállomásos turné Marosvásárhelyen kezdődik. A rendezvénysorozat célja, hogy segítse az erdélyi magyar iskolákat, ezért belépőjegyet árusítunk, de azt majd a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány dönti el, hogy melyik erdélyi magyar iskolákat támogatják a befolyt összegből” – mondta Kirsch Attila.
A Hegedűvel a világ körül című koncertkörút Budapesten kezdődött május 26-án, amelynek kapcsán Mága Zoltán így nyilatkozott: „Egész zenei pályafutásomat meghatározta az a küldetéstudat, hogy a világ minden táján képviseljem a magyar kulturális tradíciókat, és erősítsem a magyarságról kialakult pozitív képet. Idén jubiláltam, immár 30 éve népszerűsítem a magyar zenei kultúrát a világban (...)”
Az erdélyi első állomást Marosvásárhelyen a Vártemplomban tartják június 1-jén 19 órától. A 30 lejes belépőt meg lehet vásárolni a Klastrom (Mihai Viteazul) utca 40. szám alatti Demokráciaközpontban hétfőtől csütörtökig 9 és 17 óra között, pénteken 9-14 óra között, illetve a koncert előtt is.
A koncertkörút állomásai:
Június 1., 19 óra: Marosvásárhely, Vártemplom Június 2., 19 óra: Székelyudvarhely, Szent Miklós Plébániatemplom Június 3., 19 óra: Csíkszereda, Unitárius templom Június 4., 19 óra: Gyergyószentmiklós, Művelődési központ Június 5., 19 óra: Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház Június 6., 19 óra: Barót, Városi Művelődési Ház Június 7., 19 óra: Brassó, Reménység Háza Június 8., 19 óra: Sepsiszentgyörgy, Belvárosi Református Templom
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro

2014. június 4.

Az űrlap alja
Előállították a tüntetőket
Az űrlap alja
Hetek óta téma Váradon az, hogy a volt Olaszi temető helyén létesített parkot a város önkormányzata Mihai Viteazul egykori havasalföldi vajdáról akarja elnevezni, s a tervek szerint a néhai uralkodót ábrázoló (jelenleg a Szent László téren álló) lovas szobrot is oda akarják átvinni.
A váradi magyarok zöme azonban úgy véli, a pár éve felszámolt régi magyar temetkezési helynek meg kellene hagyni eredeti nevét, utalva ezzel arra, hogy a jelenlegi park egy olyan sírkert felett húzódik, ahol több évszázadig egykori váradi magyarok sírjai domborultak. Mihály vajdának történelmi szempontból nem sok köze van ugyanis sem a régi Váradhoz, sem a volt magyar temetőhöz. Erre igyekezett felhívni a figyelmet az a kéttucatnyi váradi magyar, akik az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) váradi szervezetének felhívására vasárnap este pár perces villámcsődületet tartottak az egyik kápolna előtt. A villámcsődület részvevőinél három kartonlapokra festett felirat is volt, melyekben felhívják a figyelmet arra, hogy a váradi magyaroknak joguk van a magyar nevek használatához, és ahhoz is, hogy a régi magyar temetőt ne román fejedelmekről nevezzék el.
A demonstráció csendben, civilizáltan le is zajlott, eleinte mindössze egy rendőr jelent meg, aki videokamerával felvételt készített az eseményekről. Semmilyen szónoklat, hangoskodás nem volt a villámcsődület ideje alatt. Mikor az emberek szétszéledtek, és a sajtósok is elmentek onnan, csendőrök kerültek elő, akik felszólították az EMI-seket, hogy igazolják magukat, majd előállították a fiatalokat. A Reggeli Újság munkatársát a park kapujában érte utol egy váradi magyar ember, és szólt, hogy a fiatalokat elvitték a közeli templom mellett leparkolt csendőrségi autókhoz. Így mentünk vissza oda, ahol valóban, éppen a feliratokat kobozták el a csendőrök. Kérdésünkre az akciót koordináló csendőrtiszt elmondta, az EMI-sek nem kértek engedélyt a tüntetésre, holott a 60/1990-es törvény szerint olyan esetekben, amikor transzparenssel demonstrál egy csoport, engedélyt kell kérni az esemény előtt három nappal a polgármesteri hivataltól, 48 órával pedig a csendőrségtől. Joguk van tüntetni, jelentette ki a tiszt, azonban máskor kérjenek ehhez engedélyt. Azt is megtudtuk, egy feljelentés alapján szálltak ki a helyszínre. A feliratokat a csendőrség elkobozta, majd udvariasan kezet fogtak a fiatalokkal, akik elhagyták a park területét.
Kérdésünkre Molnár Csongor, az EMI váradi vezetője elmondta, az esemény nyilvánosan nem lett meghirdetve, így szerintük nem is számít tüntetésnek. Mivel semmilyen rendbontás, egyetlen szó sem hangzott el a tiltakozás ideje alatt, így nem értik a hatóságok közbelépését. Amúgy pár héttel ezelőtt a városközpont egyik legforgalmasabb helyén, az EMI székház előtt RMDSZ-es politikus szervezte tiltakozás zajlott egy magyarországi párt (a Jobbik – szerk. megj.) ellen, mondta Molnár, azonban érdekes módon akkor senki nem tett feljelentést, és a csendőrök sem léptek közbe. Érdekes ez, mert figyelembe véve pont azt a törvényt, amire most hivatkoztak, annak a villámcsődületnek sem lehetet semmilyen engedélye, ugyanis három nappal előtte még maguk az EMI-sek sem tudták, hogy ott sajtótájékoztatót tartanak majd magyarországi politikusok.
Értesüléseink szerint az előállított fiatalok írásbeli figyelmeztetést kapnak rendbontás miatt.
Szőke Mária. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2014. június 6.

A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziuma (1.)
Az impozáns épületegyüttes, amely a Klastrom (mai Mihai Viteazul) utca 15-17. szám alatt áll 1903 és 1908 között épült Körössy Albert Kálmán mérnök tervei alapján. A kivitelezés Csiszár Lajos nevéhez fűződik.
1908-ban a római katolikus egyház adományából felépült az iskola mellett a Tanoda is, melyet 2000-ben újítottak fel.
A fiúgimnáziumot egyik helyről a másikra költöztették, míg végül megállapodtak vele ott, ahol most az Egyesülés Főgimnázium (Unirea) áll. Az elmondottakból az is ki fog derülni, hogy ez volt Marosvásárhely második iskolaközpontja és többek között írni fogunk egy titokzatos szoborról is, melyet a hatvanas évek elején a kommunisták megsemmisítettek…
Az iskola az 1948-as államosításig volt római katolikus fiúgimnázium.
A Központ e heti lapszámában erről a líceumról írunk olvasóinknak…
A gimnázium létesítése és a jezsuiták
A Református Kollégium után a Római Katolikus Fiúgimnázium volt Marosvásárhely második legnagyobb iskolaközpontja. Gyökerei a tizennyolcadik század első évéig nyúlnak vissza. Kezdetben azonban más helyen állt az intézmény, nem ott, ahol jelenleg is található.
Barabás Kisanna elmondása szerint a gimnázium létesítése szorosan kapcsolódik a városban megtelepedett jezsuitákhoz, a szerzetesek ugyanis érkezésük után azonnal, vagyis 1702-ben el is kezdték a tanítói-nevelői munkát.
A Keresztelő Szent János Plébánia helyén abban az időben egy ház állt. Ott kezdtek el előbb vallásos énekeket tanítani a gyermekeknek, majd pedig rövid idén belül elemi iskolát létesítettek.
Néhány évvel később, 1708-ban megalakultak az első, úgynevezett grammatikai osztályok, amelyek középiskolai osztályoknak feleltek meg.
Kezdetben az egykori Boér-ház ad otthont az iskolának
A gimnázium létesítéséről azonban a Marosvásárhelyi útikalauz szerzői is, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpás is szólnak.
A jezsuiták tehát a hétszázas évek első évtizedében elemi osztályokat létesítenek, mint már jeleztük, a Plébánia udvarán, egészen pontosan az egykori Boér-házban.
1712-ben felépítették új iskolájukat, és finevelőjüket, amelyet később a templom építésekor egészen pontosan: 1728-ban lebontottak.
A fent említett adatgyűjtés szerzői tudni vélik, hogy az iskola a templomtól délre eső Lugosi-házban működött tovább. Innen 1732-ben átköltöztették a Lábas-házba, de az iskola fejlődését 1773-ban megzavarta a jezsuita rend eltörlése. Erre azonban a későbbiekben még visszatérünk.
Az új helyzetben a volt jezsuita rend tagjai, mint világi papok végezték oktató munkájukat. A szabadságharc után megnyitották a négyosztályos gimnáziumot, majd 1852-ben a finevelőt.
1940-ben az intézet felveszi a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium nevet
Az Eötvös-féle tanügyi reform alapján az intézet az 1869-1870-es évtől hat, majd 1898-tól nyolc osztállyal működött. 1905-től 1934-ig az új, vagyis a Klastrom utcai épületben csak a nyolcosztályos gimnázium volt, de az 1934-1935-ös iskolai évtől a Kézdivásárhelyről áttelepített római katolikus tanítóképző is itt talált új otthonra. Így az algimnázium és a tanítóképző együtt működött, év szerint: 1940-ig.
Az intézet 1940-től nyolcosztályos gimnáziummá alakult, és felvette a II. Rákóczi Ferenc Római katolikus Főgimnázium nevet. A dokumentumok még arról is tanúskodnak, hogy ekkor a tanítóképzőt áthelyezik Csíksomlyóra, de az utolsó végzősei – 1941. júniusában – még itt képesítőztek. Nagy István, a későbbi kolozsvári Zeneakadémia professzora és országos hírű karnagy ennek az intézetnek volt a zenetanára.
A jezsuita rendek feje több ezer forintot adományoz az iskolának
Azonban még pár sor erejéig mindenképpen vissza kell térjünk a költöztetésekre.
A város meséi című könyv állatása szerint 1712-ben látogatást tesz Marosvásárhelyre az osztrák és a magyar jezsuita rendek feje, Henevesi Gábor, aki azonnal észreveszi, hogy az iskola bővítésre, fejlesztésre szorul.
Írásos dokumentumok tanúskodnak arról, hogy nem kevesebb mint négy ezer forintot adományoz az intézetnek. Az összeg húsz rászoruló római katolikus tanuló eltartását fedezte.
Emellett létesít egy kétszáz forintos alapot iskola és szeminárium építésére. Ezekből az összegekből, illetve az Apor, Gyulafi és Petki grófok adományaiból emelték aztán az elemi iskola épületét, amely az 1708-ban létesített grammatikai osztályokat is befogadta.
Az új épületről tudni kell, hogy mint már említettük a Plébániatemplom szentélyének helyén állt, egyemeletes volt, és csak néhány évtizeden át használták, amíg elkezdődtek az istenháza építési munkálatai.
A Bethlen Gábor és a Klastrom utca közötti épület
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium nevet viselő iskola tehát Körössy Albert Kálmán építész tervei alapján épült. Amint azt már korábban említettük 1902-ben kezdtél el építeni, és 1908-ban fejezték be.
Az iskola tantermes épülete a Bethlen Gábor sétány és a Klastrom utca közötti telken áll. Főhomlokzatéval a Pázmány Péter utcára néz. A kétemeletes iskola mellé került a szeminárium – bentlakási – egyemeletes épület.
Az impozáns épületről Keresztes Gyula is ír. Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvében többek közözött arról is említést tesz, hogy mindkét épület eklektikus homlokzatain a tervező szecessziós formákat és díszeket is használt.
Így a főépület középső rizalitjának ablakformái, a főpárkány fölötti díszes attikafal, valamint a sarokrizalitok oromfalas tetőzetének kialakítása tipikus szecessziós formát mutat. A második emeleti nagyterem belső építészeti kialakítása is szecesszióra utal.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma, 2014. június13.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziuma (2.)
Amint azt már a múlt héten említettük, a szóban forgó impozáns épületegyüttes a Klastrom utca 15-17. szám alatt áll. Az iskola a kilencszázas évek elején épült.
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból kiderül, hogy 1908-ban a római katolikus egyház adományaiból az iskola mellett felépült a Tanoda is. Ezt az épületet tizennégy évvel ezelőtt újították fel. A fiúgimnázium története meglehetősen érdekes. Amolyan kálváriás. Számtalanszor költöztették, egyik helyről a másikra, míg végül megállapodtak vele ott, ahol most az Egyesülés Főgimnázium áll. Köztudott, hogy ez volt városunk, Marosvásárhely második iskolaközpontja.
Továbbá e heti lapszámunkban még egy rejtélyes szoborról írnunk kell, melyről senki sem tudja pontosan, hogy ki is ábrázolt… Azt viszont ismeretes, hogy az alkotást a hatvanas évek elején a kommunisták megsemmisítették.
Tekintettel arra, hogy még találtunk pár olyan adatot, melyek semmiképp sem maradhatnak ki ebből az összeállításból, a központ mostani számában még erről szólunk, ezekkel egészítjük ki II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumát.
A költöztetések kálváriája
Az plébániatemplom építési munkálatainak elkezdése után a tanulókat átköltöztették egy másik ingatlanba, majd a későbbiekben megvásárolták a Kossuth Lajos (mai Călărașilor) utca 1. szám alatti telket.
Köztudott, hogy ezen a helyen épült meg a Lábas-ház, amely a tizennyolcadik század derekán az új iskola székhelye lesz. Kezdetben csak egy emelete volt az épületnek, ez azonban egy idő után szokás szerint kezdett szűkösnek bizonyulni, így száz év elteltével húztak rá még egy szintet.
Az 1900-as év körül ismét helyszűkével küzd az intézmény, és arra a következtetésre jutnak, hogy megint egy új épületre van szükség. A jelenleg az Egyesülés Főgimnáziumnak otthont adó épületet a kilencszázas évek első évtizedében emelték az Erdélyi Római Katolikus Státus tervei alapján.
Amit tudni kell a Státusról
Az, hogy voltaképp mi is a Státus, arra a választ Sorina Bota kapta meg, mégpedig Barabás Kisanna elmondásaiból. A tizenhatodik század vallási reformjának éveiben létesült, amikor az Erdélyben élő római katolikusoknak nem volt Erdélyben székelő püspökük, így a katolikus nemesek képviselték az érdekeiket a diétákban.
Az autonóm intézményként működő Status fő feladata az egyház vagyonának a kezelése és a római katolikus felekezeti iskolák ügyeinek rendezése volt. Így tehát ezt a marosvásárhelyi épületet is ők emelték, nem pedig a plébánia.
Az épületegyüttes két részből áll. Annak idején az egyikben működött a gimnázium, a másikban pedig a szeminárium és a fiúnevelő intézet. Mindkettőnek eklektikus homlokzata van, ugyanakkor azonban a húszadik század elejét meghatározó szecesszió jegyei is felfedezhetők rajtuk.
A napszakok, imádságok és a cukorkát osztogató püspök
Az itt tanuló diákokról tudni kell, hogy nagyon intenzív vallási életet éltek. Az egyik volt diák mesélte Barabás Kisannának, hogy a napjuk mindig fél nyolckor, a misével kezdődött, amelyről senkinek nem volt szabad hiányoznia.
Az állítás szerint az első tanóra szintén imádsággal indult, amelyet az órát tartó tanár mondott el, délben pedig újabb közös imádság következett.
Vasárnap volt a legvidámabb nap, akkor ugyanis a vallástanár bekísérte a fiúkat a központi Keresztelő Szent János Plébániatemplomba, ahol találkoztak a Sancta Maria Intézetben – mostani Művészeti Líceum, melyről előző lapszámunkban már írtunk – tanuló lányokkal. A Ferenc-rendi nővérek ugyanis őket is rendszeresen elhozták a misére.
Jó alkalom volt ez a fiatalok számára találkozásra. A fiúk aktív résztvevői voltak a szertartásnak, hiszen jól ismerték az imádságokat és az énekeket.
A gyulafehérvári római katolikus püspök, Majláth Gusztáv Károly évente látogatást tett az intézménybe, bement mindegyik osztályba, elbeszélgetett a fiúkkal, végül pedig – az elmondás szerint – cukorkákat osztogatott nekik, mindenki legnagyobb örömére.
A rejtélyes szobor, melyről senki sem tudja, hogy kit ábrázolt
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöktől kapott dokumentációkban egy nagyon érdekes dologra bukkantunk. Ezt sem maradhat ki a mostani összeállításunkból.
Az épület főhomlokzatának orommezejében van egy félkörív alakú fülke, amelyben annak idején egy szobor volt elhelyezve.
Azt azonban senki sem tudja, hogy kit ábrázolt az alkotás. Egyesek azt állítják, hogy Szűz Máriát, mások szerint pedig az iskola védőszentjét, aki nem más mint Szent Imre.
A fülkéről tudni kell, hogy a hatvanas években befalazták, azonban a nemrég végzett felújítási munkálatok alkalmával találtak benne egy jegyzőkönyvet, amely szerint 1962-ben távolították el a szobrot. Sajnos, ez a dokumentum sem fedi fel a rejtélyt… Nagy kár, hogy ez az írás sem tesz említést arról, hogy voltaképp kit is ábrázolt a szobor.
Visszapillantás, avagy: amit még mindenképpen tudni kell…
Ahogyan azt már részben említettük, 1934-ben a gimnáziumi osztályokat felszámolják, és beköltöztetik az épületbe a tanítóképzőt. Az 1948-as államosítás után nem változik az épület rendeltetése, továbbra is tanintézményként működik.
A húszadik században olyan neves személyiségek tanítottak itt, mint Büchler Pál filológus, Monay Ferenc pap, író, műfordító és szerkesztő, vagy nem utolsó sorban mint Antalffy Endre nyelvész, műfordító, az arab, a török, a héber és a perzsa nyelvek ismerője.
Az 1948-as tanügyi reform alkalmával az épületet a magyar tannyelvű leánygimnáziumnak adták át, amely 1962-ben egyesült a román tannyelvű leánygimnáziummal. Egy évig két épületben, de közös igazgatósággal működtek, majd a volt Római Katolikus Főgimnázium épületébe vonták össze az osztályokat. Az iskola profilja többször változott. Ma újra elméleti líceum román és magyar tagozatokkal.
Az 1948-ban államosított iskola épületét 2004-ben a román állam visszaszolgáltatta a római katolikus egyháznak.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
- Központ. Erdély.ma

2014. június 6.

Gyertyák Vaszi Jánoskáért, a szoborrobbantás áldozatáért
Égő gyertyákkal emlékeztek csütörtökön Sepsiszentgyörgyön a harminc évvel ezelőtti szoborrobbantási kísérletben életét vesztő Vaszi Jánoskára.
1984. június 5-én délben, a Mihai Viteazul téren robbant a bomba, a szoborcsoport alig károsodott, viszont az akkor 12 éves Vaszi Jánoska életét veszítette. A robbantás körülményeire azóta sem derült fény, ám feltehetően az akkori állambiztonsági szervek diverziója volt, hogy bombát helyeztek a szoborcsoport talapzatára, azzal a céllal, hogy a Bukarest szerint nem elég hatékony magyar vezetőket eltávolíthassák.
Valaki pedig odaküldte a közelben futballozó kisfiút, hogy megmozdítsa a bottal kitámasztott csomagot, ami után a bomba felrobbant, s miközben a szoborban alig keletkezett kár, a gyerek meghalt.
A merénylet után 15 esztendővel a nyomozást lezárták arra hivatkozva, hogy az ügy elévült. A szülők által fogadott ügyvéd, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, a helyi Háromszék napilap újságírói mindhiába próbálták kideríteni az igazságot, falakba ütköztek. Édesanyja 30 éve feketében gyászolja egyetlen gyermeke elvesztését.
A csütörtöki megemlékezésen a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium ötödikes-hatodikos kisdiákjai is kivonultak a térre, és gyertyát gyújtottak Vaszi Jánoska emlékére. „Ők is ötödikesek, mint Jánoska volt, amikor életét veszítette. Ő is a Művészeti Líceumba járt, csellózni tanult. Az iskola udvarán futballozott, mielőtt meghalt. Most kell erről beszélni a gyerekeknek, ha most nem értik meg, akkor később sem fogják” – fogalmazta meg Kerezsi Iringó tanárnő.
Mint mondta, a diákokkal megbeszélték a 30 évvel ezelőtti tragédiát, a detektívfilmeken felnőtt gyerekek azonban nem értik, ennyi év alatt, hogy nem derült fény az igazságra. Az emlékezők csütörtökön felidézték, hogy 30 évvel ezelőtt rengeteg embert kihallgattak, ám – mint most is elhangzott – soha nem a robbantás körülményeire voltak valójában kíváncsiak, hanem a politikai nézeteiket firtatták, és hogy milyen könyveket olvasnak.
Hat évvel ezelőtt Petre Stachinaru, a PD-L azóta nyugalomba vonult politikusa parlamenti interpellációjában azt állította, tisztázni kell a szoborrobbantást, mert azt magyar szélsőségesek követték el. Édler András RMDSZ-es képviselő pedig öt éve javasolta, hogy a teret nevezzék el az ártatlanul meghalt kisfiúról. Egyik kezdeményezésnek sem volt semmilyen következménye.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2014. június 10.

Trianon bélsara
Nyomorult, korlátolt (lásd: Corlățean) bizony az a soviniszta terroron alapuló társadalmi alakulat, melynek állama képes saját állampolgári rétegeit, esetünkben a másfél millión fölüli magyarságot provokálni önkezűleg, hogy aztán bosszúhadjáratot folytasson ellenük. Ez történt most harminc éve Sepsiszentgyörgyön, a lótéren déli egy órakor, amikor az iskolákból sereglettek haza a kicsik, nagyobbacskák. A román fejedelem, Mihai Viteazul szobránál (hogy annak mi köze volt s van Sepsiszentgyörgyhöz, nem lehet tudni) az állambiztonság – köznyelven szekuritáte – robbanóanyaggal töltött táskát (?), szatyrot (?), valamit helyezett el, azt távrobbantotta aztán, és azonnal megszállták a várost, keresték a MAGYAR merénylőket. Hetekig keresték, a környező lakótömbök családjait idegbetegekké tették a robbantók kutatásaival maguk a robbantók. Élni se lehetett már tőlük.
Akkor járt éppen Szentgyörgyön Bajor Andor író, költő, az eltelt hatvan év nagy zsenije. Maga rögtön tudta (mi is tudtuk), mire megy a gyilkos, halálos játék, igyekezett mindenkit nyugtatni, hogy nem mi, magyarok tettük, hanem... Egy tizenkét éves fiúcska lett az egyetlen áldozat, az egyetlen, akit ma is sirat a család, immár harminc éve. A robbantó barom akkor kapcsolta be a távirányítót, amikor éppen ott volt a gyerek az idomtalan szobornál…
Mindez csak elindítója volt – a szándéknak megfelelően – a belügy helybéli vezérkara és az egész magyarság meghurcolásának. Százakat, százunkat faggattak: hol voltunk azokban a percekben, hol álltunk, kikkel, kivel, ki látott, kiket láttunk akkor, amikor... És egy kisfiú odalett.
Micsoda szemét népség volt, micsoda szemét népség, mely kormányon, diktatúrán a saját éhező népét riogatja halállal, hogy a börtönöket új, friss magyar rabokkal tölthesse föl, magasabb szinten, mint voltak! Államrobbantást mímeltek magával a halállal. Érdekes módon senkit nem zártak lakat alá, senki gyanúsítottat nem fogtak el, holott köztudottan a legerősebb szeku volt a román Európának ezen a felén. Nos, ez is hozzátartozik bizony ahhoz az 1920-as Trianonhoz, annak bélsarához, amelyet a mai román külügyminiszter köszöntött minap, mint román ünnepet…
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. június 17.

Tanúkihallgatás székely zászló-perben
A marosvásárhelyi bíróságon tegnap kihallgatták a tanúk egy részét abban a perben, amelyben a székely zászló kitűzése miatt kirótt 30.000 lejes pénzbírság jogosságát tárgyalják. A következő tárgyalás időpontját szeptember 22-re tűzték ki.
A marosvásárhelyi helyi rendőrség tavaly decemberben 30.000 lejes pénzbüntetést rótt ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) a székely zászló kitűzése miatt az EMNT (Mihai Viteazul utca 40. szám alatti) székházára anélkül, hogy beszerezték volna a kereskedelmi zászlók kitűzésére jogosító engedélyt.
Az EMNT jogi képviselői, dr. Kincses Előd és Székely Csilla ügyvédek panaszt nyújtottak be a marosvásárhelyi bíróságra, az első tárgyalásra május 5-én került sor. Akkor a bíróság helyben hagyta a már benyújtott írásbeli bizonyítékokat, és elrendelte a helyi rendőrség négy tanújának kihallgatását.
"A négy tanú közül kettőt a tegnapi tárgyaláson ki is hallgattak. Egyikük, Sabau Pop Olimpiu városi tanácsos eskü alatt vallotta, hogy a székely zászló reklámzászló, amelyik az állítólagos Székelyföld zászlója, ezért szerinte jogos a pénzbírság. Azt a kérdésünket, hogy a tanú tudja-e, ki volt Székely Mózes, Erdély egyetlen székely fejedelme, és hogy ő volt az, aki megalkotta a székely zászlót, a bíróság elutasította, de kérésemre a kérdést jegyzőkönyvezték.
A következő tárgyaláson fogják kihallgatni Valentin Bretfeleant, a helyi rendőrség főnökét" – nyilatkozta a Népújságnak dr. Kincses Előd. A tegnapi tárgyaláson az EMNT ügyvédei három perdöntő bizonyítékot nyújtottak be: a segesvári bíróság melletti ügyészség 2010. augusztus 10-i végzését, amelyben megállapítják, hogy a székely zászló e történelmi közösség szimbóluma – az ügyészség álláspontját a román kulturális minisztérium állásfoglalása alapján alakította ki; a marosvásárhelyi táblabíróság 2012. szeptember 26-i határozatát, amellyel jogerősen megsemmisítette a Hargita megyei önkormányzat határozatát, amely szerint Hargita megye zászlója azonos volt a székely zászlóval. Döntését azzal indokolta, hogy a székely zászló csakis ennek a közösségnek a szimbóluma, és nem Hargita megye valamennyi etnikumáé, és végül a legfontosabbikat, amelyben nemzetközi fórum mondta ki, hogy a székely zászló a középkortól az 1867-es osztrák- magyar kiegyezésig a Székelyföld zászlója volt (az ECRI – Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottságnak a Romániáról szóló, 2014. június 3-án közzétett jelentése tartalmazza).
A következő tárgyalást szeptember 22-re tűzték ki, amikor dr. Kincses Előd reményei szerint "megszületik a döntés, amelyet a fent említett írásbeli bizonyítékok figyelembevételével fog meghozni a bíróság".
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

2014. június 25.

Apró lépés a katolikus gimnázium újraindítása felé
Van esély a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ősztől való újraindítására – jelentette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke azt követően, hogy tegnap Dorin Florea polgármesterrel és Ştefan Someşan főtanfelügyelővel is tárgyalt az ügyben.
A megbeszélésen Brassai ismételten hangsúlyozta, az államosítás áldozatául esett nagy múltú iskola újraindítása nem vonja maga után az Unirea Főgimnázium „utcára pakolását", mint ahogy egyes nemzetféltő román politikusok és sajtótermékek próbálták eddig beállítani a helyzetet.
A hangulatkeltők munkája mindeddig eredményesnek bizonyult: egyetlen felelős beosztásban lévő marosvásárhelyi román politikus sem vállalta fel az iskolaalapítás elengedhetetlen támogatását. Az egyház álláspontját tolmácsolva Brassai úgy vélte, a jelenlegi és a létesítendő tanintézet megférhet a katolikus egyház által visszaszerzett Klastrom (Mihai Viteazul) utcai épületegyüttesben.
Politikai alkuk tárgyát képezi a Rákóczi-iskola
A kommunista rendszer által felszámolt felekezeti iskola újraindításához mind a városi önkormányzat, mind a tanfelügyelőség jóváhagyására szükség van. Amikor az RMDSZ tavasszal hozzájárult Ionela Ciotlăuş liberális alpolgármester leváltásához és a demokrata-liberális Claudiu Maior kinevezéséhez, feltételként szabta az iskolaalapítás támogatását.
A kérdésről egyezség született központi szinten is, ahol Victor Ponta kormányfő biztosította a magyar alakulatot a szociáldemokraták segítségéről. Ennek ellenére Ştefan Someşan főtanfelügyelő korábban elutasította az Erdélyi Római Katolikus Státus és a szülők kérését, hosszas huzavona után azonban álláspontot váltott.
Értesüléseink szerint Someşan csak azok után tért jobb belátásra, miután pártvonalon maga a miniszterelnök, szakmai vonalon pedig az oktatási tárcavezető is a leváltását helyezte kilátásba. „Ha a helyi tanács kéri az iskolahálózat módosítását és a katolikus iskola létrehozását, a tanfelügyelőség beleegyezik" – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő, hozzátéve: ő csak véletlenszerűen csöppent be a tegnapi tárgyalásra, melyre Dorin Florea polgármester irodájában került sor. Someşan ezért nem is akart további részletekkel szolgálni.
Brassai Zsombor számításai szerint a július eleji önkormányzati ülésen két román pártnak is az RMDSZ kezdeményezése mellé kellene állnia. A főtanfelügyelő egyébként a helyi PSD elnöke, melynek az egyik képviselője éppen a felesége. Brassai elmondta továbbá, tegnap Dorin Florea PDL-s polgármester is pozitív hozzáállást tanúsított.
„Elvárjuk, hogy a két román párt helyi, illetve megyei elnökének álláspontját a többi tanácsos is tartsa tiszteletbe és szavazza meg az iskolaalapításról szóló határozattervezetet" – nyilatkozta a Krónikának Brassai Zsombor.
Amennyiben a helyi önkormányzat is áldását adja az iskolaalapítási tervre, egy végső jóváhagyásra lenne szükség, amit az oktatásügyi tárcától várnak, erre viszont a koalíció keretében már korábban ígéret született. „Tudjuk, hogy kifutottunk az időből, de ehhez hasonló késői jóváhagyások még érkeztek a tavalyi nyári vakációban is, Arad és Bihar megyében" – mondta el lapunknak Tamási Zsolt, a katolikus státus vásárhelyi képviselője.
A bolyais osztályokra alapoznak
A státus helyi képviselője úgy tudja, a leendő iskola az első tanévben csak a bolyais diákokra és pedagógusokra alapozhat. „A Rákóczi egyelőre 104 diákkal indulna, hisz a katolikus státus nem kérheti az unireás szülőktől, hogy váljanak ki a főgimnáziumból. Ez egy következő lépés lenne. Majd, ha a létesítendő iskola jogi személyiséggel fog rendelkezni, akár előkészítő osztályt is indíthat" – vetítette elő a forgatókönyvet Tamási. Az új tanintézet igazán akkor erősödne meg, ha az Unireában működő tizennégy magyar osztály testületileg csatlakozna a Rákóczihoz.
Kérdésünkre, hogy melyik épületet vennék igénybe, Tamási Zsolt elmondta, a döntést a későbbiekben hozzák meg, ugyanakkor nyomatékosítani kívánta, hogy mindkét ingatlan – mind a kicsi, mind a nagy – az egyház visszaszerzett tulajdonát képezi. A huzamos ideje elmaradt házbér miatt a státus nem hosszabbított szerződést az önkormányzattal, így gyakorlatilag az Unirea Főgimnázium ingyen és bérmentve, ugyanakkor bármiféle jogi alap nélkül használja az egyházi ingatlant.
A városháza nem zárkózik el az adósságok törlesztésétől, azonban Dorin Florea polgármester azt szeretné, ha az egyház és az önkormányzat között egy újabb, hosszú távú megállapodás születne, hogy uniós alapokra pályázva renoválják az épületet. Az elkövetkező napokban, az egyház bevonásával, a felek erről és az iskolaalapítás kérdéséről szeretnének egyeztetni.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2014. július 9.

Nagyrészt beteltek a helyek
A szakiskolai helyekre vonatkozó első számítógépes elosztás már lezajlott, a líceumi helyek első elosztása július 15-én lesz. Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettest kérdeztük a részletekről.
Tavalyhoz képest újdonság, hogy bevezették a kilencedik osztálytól kezdődő szakiskolai képzést, s ezeknek a helyeknek az elektronikus elosztása a líceumi helyekétől külön zajlik, az első elosztás már megvolt, tudtuk meg Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettestől. A tíz Bihar megyei magyar tannyelvű szakiskolai kilencedik osztály nagyrészt betelt: a Mihai Viteazul iskolán belül működő magyar tagozatos szakácsképző osztályban már nincsenek helyek, a mihályfalvi három szakiskolai osztály összes helyét elfoglalták, az Andrei Şaguna két magyar osztályának is teljes a létszáma.
Szakmát akarnak
A borsi iskola magyar szakosztályába szintén szép számmal jelentkeztek, de ott még akadnak helyek, akárcsak Szalontán, illetve a kágyai két szakosztályban. Azok, akik meggondolják magukat és mégis líceumban szeretnének továbbtanulni, megtehetik, hogy a líceumi helyek elosztására jelentkeznek, azonban ebben az esetben le kell mondaniuk a szakiskolai helyükről, tette hozzá a főtanfelügyelő helyettes. Az, hogy már az első évben betelt a legtöbb magyar tannyelvű szakiskolai hely, azt bizonyítja, hogy a nyolcadikot végzettek egy jelentős része inkább szakmát akar tanulni, minthogy érettségi és egyetem felé orientálódjon – és esetleg ne találjon állást. Ez egy új tendencia, hiszen még nem is olyan rég szinte mindenki egyetemet akart végezni. Kéry Hajnal azt is hozzátette: megvan a lehetőség arra, hogy minden magyar tagozatra járó diák kilencediktől is magyar tagozaton folytassa tanulmányait.
Elosztás
Ami pedig a líceumi helyek elosztását illeti: tegnap zárul le az az ötnapos időszak, melynek folyamán a jelentkezők és a szülők ellenőrizhették a számítógépbe betáplált jelentkezési adatokat, ma a tanintézetek a megyei adatbázisba töltik fel ezeket, holnap pedig a megyei adatbázist az Országos Felvételi Központ felé továbbítják. A következő napokban zajlik az adatok országos ellenőrzése, s legkésőbb július 15-ig szervezik meg a helyek első számítógépes elosztását. Az első elosztás eredményeit július 16-án teszik közzé, s július 17 és 25 között az érintett nyolcadikot végzetteknek fel kell iratkozniuk azokba a tanintézetekbe, ahová felvételt nyertek.
Neumann Andrea, erdon.ro

2014. július 22.

Magyar iskolákba költöznek a magyar szakosztályok Nagyváradon
A 2015/2016-os tanévtől kezdődően a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban működnek majd a Traian Vuia Szakközépiskolában lévő magyar szakosztályok, a Szent László Római Katolikus Gimnázium pedig a Mihai Viteazul Szakközépiskolában lévő osztályokat veszi át.
A nagyváradi tanács hétfői ülésén elvi beleegyezését adta az átszervezéshez, melynek háttéréről Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő is beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. A képviselő elmondta, hogy mindkét váradi püspök, a református és a katolikus egyaránt támogatta a döntést, hogy felekezeti iskoláikba fogadják a szakoktatást. A tanácsosok egyébként vita nélkül fogadták el a tervezetet.
Az idei tanévben még a jelenlegi helyükön indítják el a IX. osztályokat, a következőben azonban az összes osztály átkerül új helyére.
Fried Noémi Lujza, maszol.ro

2014. július 27.

Orbán Viktor „illiberális” demokráciája Tusványoson
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a világhatalmi pozíciók elmozdulásának tekintetében a liberális államforma feladásának fontosságát és a rendszerváltás folyamatának lezárását hangsúlyozta, míg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke utóbbi kijelentéssel vitába szállva úgy vélekedett, még nem tekinthető lezártnak a rendszerváltás.
Orbán Viktor: a versenyképes modern állam megteremtéséért el kell szakadni a nyugat-európai dogmáktól és ideológiáktól
A magyar nemzet két legmeghatározóbb politikai személyiségét Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati hagyományos zárófórumán Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke üdvözölte.
Történetekből történelem: erre a címre fűzte fel a beszélgetést „a nemzet miniszterelnöke” és „a huszonöt éve kirobbant temesvári forradalom szikrája”. Milyen történetek következnek a harmadik Orbán-kormány, illetve az egész Kárpát-medencei magyarság számára? – indította kérdéssel a vitafórumot Németh Zsolt.
Köszönet a külhoniaknak
„Egy éve azzal kezdtem a beszédem, hogy a Magyarországon esedékes választások előtti utolsó tusnádfürdői találkozón vagyunk – most azt mondhatom, hogy a megnyert választásokat követő elsőn” – szólt a tapsviharral üdvözlő közönséghez Orbán Viktor. A miniszterelnök a legutóbbi parlamenti választások után „méltatlanul kevés figyelmet kapott mozzanatát” idézte fel, miszerint a Magyarországon kormányzó polgári keresztény és nemzeti erők a parlamenti helyek kétharmadát úgy szerezték meg, hogy abban kiemelt szerepe volt az anyaországon kívül szakadt magyaroknak is.
Jelentem, létezik a politikában a morális egyensúly. Évekkel ezelőtt arról beszélgettünk, a bosszúnak milyen nemes formája lenne, ha a 2004 decemberében az államhatárokon kívüli magyarok visszafogadása ellen szavazó politikai erők úgy nyernék el büntetésüket, hogy egy választáson éppen a külhoni magyarok voksaival jönne létre a többség vagy a kétharmad. Ebben sok mindenkinek – a gondviselésnek, a szavazóknak, a törvényalkotóknak és azoknak is, akik ellenünk fordultak, lehetőséget adva arra, hogy a jó felülkerekedjék – szerepük volt” – mondott köszönetet.
Válság mint kiindulópont
Orbán Viktor idei beszédének középpontjában azonban nem a választások, hanem a jövőről való gondolkodás lehetséges módjai álltak. „A mi nemzedékünk számára a '89-es rendszerváltás az az élmény, tapasztalat, amihez mindent mérünk, amiből kiindulhatunk – de ma inkább hátrányunkra van, mint segítségünkre. A fiataloknak már hosszú évek óta nehézséget okoz, hogy a rendszerváltást tekintsék referenciapontnak. Több haszna is lenne annak, ha a rendszerváltást egy lezárt történelmi folyamatnak vennénk, tapasztalatok tárházának, és nem a jövőről való gondolkodás kiindulópontjának” – alapozta meg a miniszterelnök a liberalizmussal való szakításról szóló gondolatmenetét.
„Állítom, hogy a rendszerváltáshoz hasonló értékű és súlyú változás zajlik ma a világban, ennek nyilvánvalóvá válását a 2008-as pénzügyi világválságként azonosíthatjuk. Ha alaposan elemezzük mindazt, ami körülöttünk zajlik, ez egy másik világ, mint amiben hat évvel ezelőtt éltünk. Ennek a változásnak az illusztrálására összegyűjtöttem néhány gondolatot a nyugati világból. Ha az ember a 2008 előtti – mondjuk úgy, hogy liberális világszemléletből – nézi ezeket a mondatokat, akkor megdöbben” – figyelmeztette a közönséget, átfogó tájékoztatást is nyújtva például az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi helyzetére is.
„Az Államok elnöke többször is beszélt arról, hogy az egész társadalom – élén a kormánnyal – feladata harcot indítani a pénzügyi rendszerből származó cinizmussal szemben. Beszélt arról is, ha egy dolgozó amerikainak választania kell a család és karrier között, akkor le fognak maradni a világgazdaságban. Ugyanakkor nyíltan beszélt a gazdasági patriotizmusról, arról, hogy a külföldieket foglalkoztató nagyvállalatok fizessék meg méltányos részüket az adókból. 2008 előtt ilyet kijelenteni a nemzetközi diskurzusból való kirekesztettséget vonta volna maga után” – mondta Orbán.
Kitért egy neves intézet közelmúltban készítette elemzésre is – amely szerint a liberális érték ma a korrupció, a szex és az erőszak megtestesítője –, illetve a Nyílt Társadalom Alapítvány Nyugat-Európát górcső alá vevő tanulmányára. „Olyat ír, hogy Nyugat-Európát annyira lefoglalta a bevándorlók helyzetének megoldása, hogy megfeledkezett a fehér munkásosztályról. Vagy azt mondja a brit miniszerelnök, hogy az Európában bekövetkezett változások következtében sokan ingyenélők lettek a jóléti rendszerek hátán. A fentről lefelé építkező gazdasági modell helyett egy középről növekvő gazdasági modellre lenne szükség” – osztotta meg véleményét a miniszterelnök.
Globális versenyképesség működőképes államformával
„Manapság meg tudjuk mondani, hogy egy ország vagy gazdasági érdekcsoport mitől versenyképes a nemzetközi gazdaságban. Azonban sokak szerint – én ehhez a csoporthoz tartozom – nem ez a fő cél, hanem a versenyfutás annak az államnak a kitalálásáért, amely leginkább képes egy nemzetet sikeressé tenni. Ezzel magyarázható, hogy ma slágertéma azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisak, nem liberális demokráciák, talán még nem is demokráciák, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország és Törökország. Mi is megpróbáljuk megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva azt a modern államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket versenyképessé tegye a világban” – részletezte.
„A demokrácia nem szükségszerűen liberális”
„Bátor kijelentésként” tárta a hallgatóság elé a kormányfő abbeli meggyőződését, hogy egy demokrácia nem feltétlenül liberális – de attól, hogy valami nem liberális, még lehet demokrácia.
„Az államszerveződések három formáját ismerjük: a nemzetállamot, a liberális és a jóléti államot. Kérdés az, hogy most mi kell? A magyar válasz az az, hogy egy munkaalapú állam időszaka következik, amely vállalja, hogy karakterét tekintve nem liberális. A liberális társadalomszervezés kiindulópontja két ember közötti viszony tekintetében arra a gondolatra épül, hogy minden olyat meg szabad cselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti. De nem világos, hogy ki fogja megmondani, mikortól sérti valami az én szabadságomat. Miután senkit nem jelöltünk ki arra, hogy ezt eldöntse, ezért folyamatosan azt tapasztaltuk, hogy az erősebb döntötte el. Aki gyengébb, azt letaposták” – elemezte a liberális államforma hátrányaitVégezetül Orbán Viktor úgy nyilatkozott, „bár kevésnek tűnhet egy magas hivatalt betöltő embertől ilyet hallani, bármi megtörténhet”. „Megtörténhet az, hogy egy szomszédos állam légterében lelőnek egy utasszállító repülőgépet, és több százan meghalnak. Megtörténhet, hogy az Egyesült Államokban a szenátus és a képviselőház együtt beperli az elnököt folyamatos hatáskörtúllépésért, sőt el is ítélik ezért. De az is megtörténhet, hogy a magyarok több száz milliárd forint értékben visszakapnak olyan pénzeket a bankoktól, amit nem szabadott volna tőlük elvenni. Félelem, begubózás helyett bátorságot, előretekintő gondolkodást, ésszerű, de bátor cselekvést javaslok a Kárpát-medencei és a világban élő magyar közösségnek. Könnyen megtörténhet, hogy eljön a mi időnk” – zárta felszólalását.
Helyrehozott trianoni típusú kisiklás
Idén van a tizedik évfordulója a 2004. december 5-ei népszavazásnak, amellyel kapcsolatban Tőkés László úgy vélekedett, az idei választási győzelem és a mostani nemzetpolitika teljes mértékű korrekcióját jelenti annak a trianoni típusú kisiklásnak, melyre tíz esztendeje került sor.
„Tusnádfürdőn idén történetekből összeálló történelemről beszélünk. Egy ilyen történet az áldott emlékű Vaszi Jánoskáé, aki éppen harminc évvel ezelőtt esett áldozatul a Ceaușescu diktatúra provokációjának. A sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobornál elkövetett robbantás folytán megjegyzem, hogy a tettesek kilétére azóta sem derült fény. Egy másik időszerű történet Ioan Selejan, Székelyföldre kirendelt ortodox érsek kitüntetése a román hadsereg legmagasabb érdemrendjével, a román hadsereg imázsépítésének a támogatásaképpen. Emellett elárasztása után mintegy harminc évvel összedőlt Bözödújfalu római katolikus temploma – beszédes mementójaként a Ceaușescu-féle falurombolásnak” – emlékezett az EMNT elnöke a diktatúra legsúlyosabb tetteire.
„Lészen autonómia!”
Az elhangzott felsorolásban így találkozik emberi történet és nemzeti, erdélyi történelem, és állnak össze történelemmé az évfordulók, eseti történetek – emelte ki. „A napokban valaki azt mondta, hogy a következő huszonöt év elteltével már a sikeresen megvalósult erdélyi autonómiáról számolhatunk be. Sajnos nem sok okunk és alapunk van ilyen mértékű derűlátásra. Amint a tavalyi táborban megfogalmaztuk, a mi időnk most van, most kell cselekedjünk, most van itt az ideje az autonómiának” – emlékeztetett az önrendelkezés kivívásának halaszthatatlanságára.
Orbán Viktornak a rendszerváltáson való túllépésről tett kijelentésével Tőkés vitába szállt, mivel szerinte a bálványosi műhely az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás folyamatát testesíti meg, ilyen szempontból pedig még nem tekinthető lezárt múltnak, mivel Romániában az utódkommunisták tértek vissza 2012-ben, „és azóta is nyögjük az uralmukat”.
Úgy értékelte, a ránk erőltetett kisebbségpolitika eredménytelennek bizonyult, az európai normák – miként a liberális állam modellje – nem vált be nemzetünk vonatkozásában és jövőnkre nézve. „Mondjuk hittel: lészen autonómia! Ez az a nemes szándék, mely teljes körű nemzeti összefogással kivezethet bennünket elesett állapotunkból, és Magyarország teljes önrendelkezése a mi erdélyi többszintű autonómiánkat, Székelyföld és Partium területi autonómiáját is biztosíthatja” – vélekedett.
Szükséges rendszerváltozás az EU-ban is
Aktuálpolitikai vizekre evezve Tőkés László hangsúlyozta: be kell fejeznünk a huszonöt évvel ezelőtt elkezdődött forradalmainkat. „Nevezhetjük úgy is, hogy ez a rendszerváltozás folytatása, de úgy is, hogy a második rendszerváltozásra van szükség itt Romániában. Nemcsak ideológiai rendszerváltozásra gondolok, hanem nemzetpolitikairól is beszélnünk kell. Az autonómiaharc a mi szabadságharcunk. A rendszerváltozásnak az Európai Unióban is tovább kell folytatódnia – gondolok itt az európai polgári kezdeményezések sorsára, az RMDSZ ezzel kapcsolatos kormányzati vesszőfutására, a Fidesz-KDNP nemzeti listájára, a választási győzelmére, mely egyesíti a külhoni magyar közösségeket képviselőik által” – fejtette ki Tőkés.
Igazolatlan hiányzás az RMDSZ-nek
A párbeszéd ügyére térve Tőkés sajnálattal említette meg a nagy hiányzó, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevét, akik Tusnádfürdőre meghívást kaptak, de szervezeti felső szinten távol maradtak. „Külön örvendünk, hogy vannak, akik eljöttek ide az RMDSZ képviselőiként” – utalt a fórumon hallgatóként jelen lévő Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterre, Tamás Sándor Kovászna megyei és Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnökre. „Szomorú dolog, hogy jobban szót ért az RMDSZ Victor Pontával, mint saját magyar atyafiaival. Ez a párbeszédre való alkalmatlanság oda vezetett, hogy nemzeti listán kellett helyet biztosítani egy erdélyi képviselő számára” – utalt az EP-választások meghiúsult közös listájára.
Tőkés László arra a „vádra” is reagált, miszerint itt hagyta Erdélyt azzal, hogy a Fidesz európai parlamenti listáján vállalt szerepet. „Erdélyi képviselő vagyok. A jövőben senki nem térhet ki a párbeszéd elől, még maga az RMDSZ sem. Felszólítom tehát ezen a helyen is őket, hogy vállalkozzanak, és legyenek készek a párbeszédre, ha tetszik a nemzeti együttműködés rendszere. Magyarország nagyon jó példát mutat, Orbán Viktor még Szatmárnémetibe is elment találkozni Kelemen Hunorral. Egységesen kell képviseljük a magyar ügyet, az autonómia ügyét Európában” – intézett felhívást az RMDSZ irányába.
Melyik erdélyi magyar pártot képviseli Orbán Viktor?
A fórum utolsó blokkjában helyet kapott, közönség irányából érkezett észrevételek között felmerült „kit képvisel Orbán Viktor?” kérdésre a miniszerelnök határozott választ adott: az erdélyi magyar politikusokkal ápolt kapcsolatok barátiak is, és ezeket soha nem fogja politikai irányvonal meghatározni. „Kormányzó párt is vagyunk, tehát egyszerre kell figyelembe vennünk, hogy van egy Fidesz-KDNP, és van egy magyar kormány. Nem ugyanazt engedheti meg magának egy politikai párt, mint a kormány, sőt nem is tekintheti ugyanazt a feladatának. A magyar kormány dolga, hogy az egészet nézze. Ha belesodródik a részek közötti vitába, akkor ki fogja nézni az egészet? Nem engedheti meg magának a kormány azt sem, hogy nyakra-főre állást foglal olyan vitákban, amelyek az erdélyi magyar közösség belső vitái. Van véleményem, de ezt nem szabad politikai cselekvéssé átalakítani” – foglalt állást.
„Ellenzem a bevándorlást”
„Határozottan ellenzem azt az európai politikát, amely elfogadja, sőt támogatja a bevándorlást. Ha azt tapasztaljuk, hogy menekültek közelítenek Európa felé, akkor nem az a dolgunk, hogy befogadjuk őket, hanem az a dolgunk, hogy kidolgozzuk azokat a politikákat, amelyekkel pénzügyi segítséget tudunk nekik nyújtani, hogy a saját országukban úgy átalakíthassák a gazdasági rendszerüket, hogy ne kelljen onnan Európába elmenekülni. A bevándorlók gondjaira sem megoldás a bevándorlás, és a mi gondjainkra sem, sőt minket is bajba fog rántani, ahogy az már látszik is az európai országokban. Én szeretném, ha Magyarország világosan kimondaná: nem támogatunk semmilyen bevándorlást Európában. Tízmillió cigány van munka nélkül Európában. Ha van pénzünk arra, hogy befogadjunk másokat, akkor miért nem fordítjuk arra ezeket a forrásokat, hogy az Európában élő közösségeket oktassuk, neveljük és fogadjuk el besegíteni a munkaerőpiacra?” – válaszolt a bevándorlással kapcsolatos hallgatói kérdésre Orbán Viktor.
Pinti Attila, Székelyhon.ro

2014. augusztus 11.

Egy épület „színeváltozásai”
Valamikor Sepsiszentgyörgy ékességének szánták, aztán a megyeszékhely valóságos szégyene lett az egykori Szakszervezetek Művelődési Háza. Palota – mondták építtetői –, de nem éppen sikeredett városépítészeti relikviának, s a „tájjellegét” is csak a kopjafákat félszegen utánzó oszlopai próbálták némiképpen, nem sok sikerrel, szuggerálni. Főleg a födémmel volt baj, mert a hatalmas lapos tető csak arra volt jó, hogy lassan a használhatatlanságig áztassa–romlassza a tekintélyes méretű építményt.
Az aspektuson lehetett volna segíteni idejekorán, még a meglehetősen roskatag alapozást is meg lehetett volna erősíteni, mert a „palota” egyik fő baja éppen az, hogy töltelék-talajra építették a sebtében ledózerolt egykori polgárházak helyére. Így is lehetett volna, ha az épületnek lett volna igazi gazdája. De nem volt, s hiába nevezték „szakszervezetinek”, mert a dicső kommunista szindikátusnak az égadta világon semmi köze nem volt sem az építéséhez, sem a fenntartásához, hanem egyedül a tönkretételéhez. A „nagy változások” idején önkinevezett birtoklói valóságos bitorlóinak bizonyultak, ügyesen bérbe adogatták különböző, fölötte gyanús vállalkozásoknak, lassan, de biztosan száműztek belőle mindent, ami emlékeztetett a kultúrára, s addig gazdáskodtak háborítatlanul, amíg csaknem minden mozdíthatót elkótyavetyéltek belőle.
Az épület nagy romlását az egész tér pusztulása követte volna, ha nem telepítik oda a szentgyörgyiként teljesen ismeretlen Mihály vajda lovas szobrát, a kolozsvári Mátyás-szobor dilettáns reprízét. Ettől nemzeti üggyé vált a zsebtér dolga, s állandó cókolására többet kellett elköltenie a városnak, mint az iskolákra és a kórházakra együttvéve. Az épületre nem költhetett, mert azt besorolták a román állam magánvagyonába. S csak azért nem kótyavetyélték el valami jöttment vállalkozónak, mert nem kellett senkinek.
A sorsa egy kicsit hasonlít a Bodok szállóéhoz, a szépmezői farméhoz, a kézdivásárhelyi csavargyáréhoz, az uzoni szeszgyáréhoz, de még az említettekénél is nagyobb szélhámia. Szorítunk és szurkolunk tehát a szentgyörgyi polgármesteri hivatalnak, hogy sikerüljön végre megszerezni a tulajdonjogot, s akkor még reprezentatív épületet, igazi művelődési hajlékot is lehet teremteni a romhalmazból.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. augusztus 14.

Szilágyi Zsolt az erdélyi magyarok igényeit tolmácsolja
Az Erdélyi Magyar Néppárt romániai államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt augusztus 14-én Marosvásárhelyen ismertette: azért vállalta a novemberi megmérettetést, hogy mozgósítsa az erdélyi magyarságot és képviselje igényeiket.
„Marosvásárhely nélkül nincs erdélyi magyar politika, nincs megmaradás, ez egy olyan bástyája az erdélyi magyarságnak, amely nélkül nincs jövő a szülőföldön” – fogalmazott a marosvásárhelyi Klastrom (Mihai Viteazul) utcai honosítási irodában tartott sajtótájékoztatón az EMNP alelnöke és államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt, aki már gyerekként megismerkedett a várossal, a víkendteleppel, a bulevárddal, a Somostetővel, később egyetemistaként időzött többször a településen.
A politikus indulását a novemberi megmérettetésen felelősségnek, közösségszolgálatnak nevezte, annál is inkább, mivel 1996 óta – amikor az erdélyi magyarság először állított romániai államfőjelöltet – először fordul elő, hogy két magyar nemzetiségű személy is részt vesz a választásokon. „Ilyenkor lehetőség nyílik intenzív politikai kommunikációra, amikor az erdélyi magyarság elvárásait ismertetni lehet. Mindeddig Székelyföld autonómia-igényét nem sikerült országos szintre emelni, államfői kampányba bevinni, most ezt teszem. 2012 decemberében vázoltuk elképzelésünket Románia átszervezéséről, föderalizálásáról. Kétségtelen, hogy szövetségi államként Erdély és az ország is sikeresebb lenne, a magyarságnak élhetőbb otthona lehetne. Ha Svájc, Ausztria, Németország vagy az Amerikai Egyesült Államok elégedettek a föderális államszerkezettel, akkor valószínűleg Románia is nyerne az átalakítással. Erdély sokkal jobban teljesítene egy szövetségi államban, ahol a német minta alapján az adók, illetékek egyharmada maradna helyben, egyharmada a tartományban és egyharmada menne a szövetségi kasszába. Érvényesülne az aki többet dolgozik, az éljen kicsit jobban elv, és a korrupcióra is hathatós válasz lenne a fiskális föderalizmus” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Szerinte két magyar jelöltnek is annyi esélye van, mint egy magyar indulónak az államelnök-választásokon, de a kettő több mint egy alapon több szavazatot tudnak megmozgatni, és amennyiben több magyar megy el választani, akkor nő a magyarság szavazati súlya, és kérésére felfigyelnek akár külföldön is. Most nincs 5 százalékos küszöb, az egész ország egyetlen választókerület, tehát tényleg minden szavazat ugyanannyit ér. „Jelöltségem nem egyéni és nem pártügy, hanem azoknak az ügye, akik hisznek abban, hogy Erdély többet érdemel, hisznek Székelyföld autonómiájában, ahol meg lehet maradni magyarnak, és hisznek a jobb életben. Nem valaki ellen, hanem a magyar közösségért indulok” – ismertette a néppárti alelnök, aki elmondta: az elmúlt néhány napban, amióta gyűjtik az aláírásokat, sokan biztosították támogatásukról kézjegyükkel, és a szeptember 23-ai határidő előtt meglesz az induláshoz szükséges 200 ezer aláírás, amelyeket több ezer önkéntes gyűlt.
„Ha nem most, akkor mikor? Ha nem mi, akkor ki?” – mondta az indokról egyik kollegáját idézve Szilágyi, aki Cseh Gábor Maros megyei EMNT-elnök szerint minden idők legjobb államelnök-jelöltje. Szilágyi Zsolt indulását az államfőválasztáson a Klastrom utcai irodában naponta 9 és 17 óra között lehet aláírni, az önkéntesek pedig már utcákon, illetve lakásokon kopogtatva és falvakon is gyűjtik a támogatásokat – ismertette Portik Vilmos megyei Néppárt-elnök.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

2014. augusztus 25.

Fesztivál – Népszerű volt idén a Színházsátor a Kolozsvári Magyar Napok alatt
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata első alkalommal állított sátrat a Farkas utcában a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával.
Színes programkínálattal várták az érdeklődőket, volt meseterasz, mesejátékverseny, felolvasószínház, batyus parti, szalontánc-tanulás, az Óz, a nagy varázsló című nagysikerű mesemusical szereplőivel találkozhattak az „Óz-imádók”, és személyesen találkozhatott a közönség a társulat tagjaival. Pénteken délután különleges versműsorral várták a látogatókat, Kenéz Ferenc Odafenn pingált űrhajó című poémájából olvastak fel az arrajárók és a szerző. A játékos felolvasást Györgyjakab Enikő vezette. Gyerekek és felnőttek egyaránt vállalkoztak a feladatra, a bátor jelentkezőket apró ajándékokkal lepték meg a szervezők. A felolvasók hangját megörökítették, az elhangzottakból ugyanis rádiójátékot készítenek a Kolozsvári Rádió magyar adása közreműködésével.
A felolvasószínház keretében az érdeklődők meghallgathatták Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz, a rossz szellem vagy a három jómadár, Tamási Áron: Ördögölő Józsiás, és Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című műveket, Kövesdy István rendezésében.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. augusztus 29.

KISEBBSÉGBEN: Itt helyben – Tordán!
Én magyar városként ismertem meg Tordát - bár akkor már nem volt az. Diákkoromban többször is jártam ott - a Tordai-hasadék felé menet - biciklistaként, és ha bármikor is bajban jutottam, Tordán találtam magyar embert, aki segítsen. Sőt, még a Mihai Viteazul Líceumban is (az 1911-ben létesült hajdani állami főgimnáziumban) magyar diákokkal találkoztunk.
Aztán eltelt jó pár évtized, és a minap, amikor turistaként – a sóbányát megcsodálni – jártam újra Tordán, már csak a házak voltak magyarok, a XIX. század végi és a XX. század eleji magyar polgári építkezés emlékei, egyébként sem egy utcanév, sem egy köztéri szobor, semmi sem utalt arra, hogy ezt a várost magyarok lakták, magyarok alpították, magyarok tették országszerte fontos településsé – sőt, még európai viszonylatban is fontossá.
Tordán ma már csak Mihai Viteazult, Avram Iancut, Horia—Cloşca—Crişant, Dr. Ioan Raţiut vagy Ioan Oprişt tisztelik nyilvánosan. De arról például hallgatnak, hogy itt tartott országgyűlést az első erdélyi fejedelem, János Zsigmond; vagy arról, hogy 1568-ban, a tordai országgyűlésen hirdették meg a vallásszabadságot – elsőként Európában! – és ebben nagy szerepe volt nemcsak János Zsigmondnak, hanem Dávid Ferencnek is, az unitárius egyházalapítónak. Az ő szobraik hol vannak? És egyáltalán hol van a vallásszabadság meghirdetésének az emlékműve? – amelyre, ugye, a mai hatóságok is büszkék lehetmének, és amivel ország-világ előtt dicsekedhetnének...
De fontos szerepet játszott itt Bethlen Gábor is, aki Tordára hívta a sóvágókat, és újra elindította a sóbányászatot, amely a város felvirágzásának alapjául szolgált. De az ő szobrát hiába keressük... Pedig ugyancsak tisztelhetnék őt a román hatóságok, hiszan a sóvágók, akiket Bethlen Gábor a városba hozott, románok voltak – erről tanúskodik az az érdekes, különlegs stílusban épített görög-katolikus templom, amelyet a sóvágók templomának hívnak. Bethlen Gábornak nem volt baja a románokkal, miként elődje, János Zsigmond is többek között arról volt híres, hogy nyolc nyelven beszélt, közöttük románul is. El tudná ezt mondani magáról ma valamelyik román államfő, köztársasági elnök vagy vezető politikus – hogy ő bizony magyarul is tud? És ha így is lenne, ezzel nem szoktak eldicsekedni...
De a város szülöttei között is vannak még olyan személyek, akik utcát vagy szobrot érdemelnének. Gondoljunk csak Köteles Sámuelre – akit például Marosvásárhelyen utcával tiszteltek meg -, vagy Jósika Miklósra, de itt említhetnénk Nagy Albert festőművészt is vagy Étienne Hajdu szobrászt, akik ugyancsak Torda szülöttei. Még jó, hogy az egyik középiskola továbbra is Jósika Miklós nevét viseli... eddig legalább is nem restaurálták ... az elnevezését.
Az lenne természetes, ha a Torda város anyagi vagy szellemi létét meghatározó személyiségek – legyenek azok magyarok vagy románok – továbbra is együtt lennének, együtt alkotnák a városról szóló képet. Úgy, ahogy azt életükben, a múltban vagy a közelmúltban tették – és talán a jelenben is tehetnék. Meggyőződésem, hogy ők nem tagadnák le egymást.
Zsehránszky István, maszol.ro

2014. szeptember 12.

Könyvek birodalmában
– Könyvek között élni, könyvvel örömet szerezni, könyvet ajándékozni, könyvvel máshová kalandozni, elmenekülni a stresszes világ elől mindig boldoggá tesz. Szeretem. Felvidul a lelkem, amikor egy gyerek felkiált: Né, anyuka, magyar könyv! Egyesek azt állítják, hogy a digitális világban már nincs szükség rá. Ez nem így van. A könyv mindig is kelendő, ma is sokan olvasnak – állítja Trombitás János, a Kobak könyvkereskedés és a Bookyard könyvkiadó vezetője, akit a marosszentgyörgyi Keleti Könyvudvarban kerestünk fel, s aki több mint két évtizede azon munkálkodik, hogy magyar könyv kerüljön az olvasók kezébe.
Könyvre éhesek az emberek
– Hogyan lettek könyvkereskedők? – tettük fel a kérdést.
– 2002-től foglalkozunk könyvkereskedéssel. A "forradalom" előtt a kombinátban dolgoztam, utána egy magáncéghez kerültem, amely sajtóterjesztéssel foglalkozott. Ott láttam, hogy könyvre éhesek az emberek. Láttam, hogy mire van igény. Sohasem fogadtam el, hogy nem olvasnak az emberek, s bebizonyosodott, hogy nekem van igazam. Könyvet szállítottunk Parajdtól, Szovátától Balavásárig, Nyárádszeredától Marosludasig, Erdélyt egészen lefedtük, Temesvártól, Aradtól Szalontáig, Nagyváradtól, Margittától Nagybányáig, Máramarosszigetig vagy Besztercéig. Vitték a könyvet, minden műfajt. Amikor megjelent a Tudás fája, nem tudtunk annyit szállítani, hogy mindenkinek jusson belőle. Aztán megnyitottuk a könyvesüzleteket – mondta Trombitás János.
Kobak Szászrégenben is
A könyvbarátok számára jól ismert könyvkereskedésről van szó, hiszen ezekben a könyvesboltokban sokan megfordultak, s szívesen csemegéztek a kínálatból. A Kobakok, így, többes számban, ma is kedveltek. Egyik Marosvásárhely főterén, a városházával szemben, a másik, a "legfrissebb" bolt Szászrégenben nyílt meg kedden, a Mihai Viteazul utca 15. szám alatt. – Azt szeretnénk, hogy könyvből soha ne legyen hiány. Szászrégenben, a brassói, a gyergyószentmiklósi és parajdi után éppen ebből a meggondolásból nyitottuk meg a Kobak könyvesboltot. Sajnos, gazdasági okokból szűkíteni kellett a kört, Szovátán és Udvarhelyen bezártunk. A szászrégeni magyarságnak szeretnénk könyvkínálattal kedveskedni, hiszen a városban nem igazán volt választék – mondta Trombitás János.
Kiszorultak a főtérről
Városi rendezvényeken, vásárokon – ahol nagyon kelendő a könyv, főleg a gyermekkönyv – felcsillan a gyermekek szeme, amikor egy-egy szép könyvet látnak. A legtöbb szülő, nagyszülő szívesen vásárol a gyermeknek, de van olyan is, aki nem. Inkább továbbállnak azzal, hogy megrendelték a sört, a miccset, s nem maradt pénz egyébre. Pedig a mi kultúránk nem csak az evés-ivásról szól! Csíkban, Brassóban, Kolozsváron, a város napjain, forgatagokon, magyar napokon, legyen bármi, a könyvstand a főtéren kap helyen. Marosvásárhelyen nem! Sem az idén, sem tavaly nem engedélyezték a főtéri standállítást. Régebb még helyet adtak a főtéren, de most csak a Ligetben lehetett felállítani a standot. Kinek jó ez?
Könyvkiadás – két év alatt 25 kötet
Két évvel ezelőtt a Keleti Könyvudvar egy kiadóval és egy digitális nyomdával bővült. Itt több mint 25 könyv "született", szépirodalom, szótárak, továbbá különféle nyomtatványok, munkafüzetek. – Nagyon örülünk, amikor például iskolai évzárókra tőlünk rendelik meg a könyvet, s visszajeleznek, hogy tetszett, hogy ezek az olvasmányok meghatották, a szívükhöz közel kerültek. Lányaimnak gyerekkorukban mesefilmet vetítettünk, ami életre szóló élményt nyújtott az egész családnak. Ezt a katarzist nehéz elérni, de megpróbáljuk. Ezért adtunk ki egy gyűjteményt, a családi mesetárat, amelyhez CD-t is csatoltunk. A mesék, versek, mondókák hallatán elérhető az említett hatás. A mesét megszólaltattuk vásárokon, sokan odajöttek és megkérdezték, honnan jön a hang, honnan lehetne megvásárolni a CD-t. Mondtuk, nálunk. A könyvet úgy szerkesztettük, hogy a mesekönyv első lapján egy képkeretet rajzoltunk, ahová annak a személynek a fényképét ragaszthatják be, aki a könyvet ajándékozta. Ezt nagyon jó ötletnek tartják a nagyszülők, hiszen külföldön élo unokáknak eleve úgy küldik a könyvet, hogy beleragasztják a fényképüket – avatott be a kiadó.
Közben a Bookyard kiadványait lapozgattuk: Sármási- Bocskai János Varázslatos Kis-Küküllő mente, Szilágyi Rozália Peti a Hargitán, Nemes-Nagy Enikő Kópégömbbel Zinar nyomában című könyvét. Mind szűkebb pátriánk szerzői, akik szívünkhöz közel álló témákat dolgoznak fel. Olyan kötetek, amelyeket más kiadványok követnek.
– Mi szívet-lelket beleteszünk! – fogalmazott Trombitás János.
Ennél több nem is kell.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 421-430




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék