udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
786
találat
lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 781-786
Névmutató:
Sylvester Lajos
2004. november 9.
A Népszabadság nov. 4-i számában megjelent Hatástanulmány a kettős állampolgárságról, amelyet L. K. szignóval jegyeztek. A munka magyar nemzetegyesítést ellenző beállítottsága egyértelmű. A ,,tanulmány” valóban egy második Trianon országot tönkretevő rémképét festi a maradék Magyarország állampolgárai elé. Hamis a megállapítása: ,,Egészségügyi ellátások, nyugdíj és szociális juttatások járnak minden magyar állampolgárnak. Egyszerű lakcímbejelentéssel a kettős állampolgároknak is. Az ellenőrzés lehetetlen, az igénybe vehető juttatások köre rendkívül nagy.” Szó sem esik arról, hogy a kettős állampolgárság könnyített megszerzése érdekében elvégzendő törvénymódosítások éppen azt célozzák meg, hogy az eddig kötelező feltételként előírt állandó magyarországi lakhelyet, és a megélhetési forrás biztosítását kizárhassák az állampolgárság megszerzésének kritériumai közül. A hatástanulmány szerzői szerint „mintegy 750 000-en rendelkeznek magyar igazolvánnyal, s csaknem 95 milliárd forintos többletköltséget okozna, ha valamennyien igénybe vennék a kettős állampolgárság előnyeit. Félmillió személy esetén 63 milliárd, százezer emberrel számolva pedig 12 milliárd lehetne az összeg.” Természetesen, a magyar kettős állampolgárság tenne tönkre mindent. Sylvester Lajos kérte: Mondjon nekünk valaki még egy európai nációt, amelynek tanulmánygyártó tollnokai ekkora elvetemültséggel próbálnák maguktól elidegeníteni és ellökni nemzettársaikat! /Sylvester Lajos: Hatástanulmány a kettős állampolgárságról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 9./2004. november 13.
A Magyar Állandó Értekezlet teljességgel egyértelművé tette, hogy az MSZP és az SZDSZ a magyar történelem ,,szégyenletes és gyalázatos históriák” fejezetébe sorolandó álláspontja a parlamenti pártok közül nem csak a Fidesz – MDF igenpárti eltökéltségébe ütközik, hanem a határon kívüli pártok és szövetségek véleményének határozott akaratába is, állapította meg Sylvester Lajos. Tisztázódott, hogy a kettős állampolgárság Európában közismert, bevett gyakorlat és jogszerű. /Sylvester Lajos: Szülőföldünk a Kárpát-medence. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./2004. november 17.
Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő a kimagyarázás kínjában egyszerre nyom féket és gázt. Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő most nem beszél másságról. A magyaroknak nem dukál szabad mozgás, szabad munkavállalás, szabad letelepedés. Újabban a nemzetpolgárságot kezdték emlegetni a kettős állampolgárság megadása helyett, írta Sylvester Lajos. Képesek azt mondani, hogy a kettős állampolgárságot Európa nem ismeri. Czakó Gábor mondta: ,,Ha a népszavazás eredménye a nem lesz, az azt fogja jelenteni, hogy a nemzet megszűnt. Maga jelentette ki azt a tényt, hogy nem közös ihlet már, erkölcsi értelemben nem létezik, nem is óhajt létezni. A sírt, hol majd nemzet süllyed el, népek fogják körülvenni Vörösmarty látomása szerint, szemükben azonban nem ül majd gyászkönny, inkább nagyot röhögnek.” /Sylvester Lajos: Fék és gáz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./2004. november 19.
Budapest több kerületében szórólapokat szórtak. NE FIZESSÜNK RÁ A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGRA! – áll a papírfecnin. ,,Ne fizessünk havi 20 000 forintot családunk pénzéből!” ,,Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat!” ,,Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt!” ,,Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet!” ,,December 5-én szavazzunk nemmel!” Ezzel egy időben Budapesten Hiller István, az MSZP elnöke közleményt fogalmazott: ,,Felszólítom a kormányt, alkossa meg a magyar nemzetpolgárság fogalmát, és egy héten belül dolgozza ki annak bevezetésének jogi feltételeit. Azt várom és azt várjuk, hogy a Fidesz és annak elnöke dolgozza ki és haladéktalanul nyújtsa be a parlamentnek ezt a javaslatot…”,,Az MSZP elutasítja a rossz kérdést, elutasítja a kényszerpályát. Nemet mondunk december 5-én, hogy igent mondhassunk a nemzetpolgárság programjára.” A pártelnök másnap már helyesbített: a magyar útlevéllel egyenrangú okmány megadásának jogi feltételeit alkotmánymódosítással kell biztosítani. Észérvek, nemzeti érzelmek nincsenek, állapította meg erről Sylvester Lajos, ez a magyar nemzet egységének szétverési kísérlete. Nincs olyan európai nép és nemzet, amely hatalomféltésében kormányzati és tömegpárti szinten fordulna az övéi ellen. /Sylvester Lajos: Álmukban is hazudnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./2004. november 23.
Véget értek a XII. Erdővidéki Közművelődési Napok Baróton. Bemutatta első régészeti gyűjteményét az Erdővidéki Tájmúzeum. Demeter László, a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, a múzeum még használhatatlan. A közművelődési napokon sikeres volt Sylvester Lajos előadása, Kónya Ádám II. Rákóczi Ferencről szóló ismeretterjesztője és Jánosi József Háromszéki táncok című kötete is. Megnyílt a Megálló vizuális műhely tagjainak /Albert Levente, Daczó Enikő, Kolumbán Hanna és Péter Alpár/ kiállítása. Bardócon és Olaszteleken bemutatták Benkő Józsefnek a kézirat elkészülte után 233 évvel, idén kiadott Filius Posthumus című egyháztörténeti kötetét. A komolyzene kedvelői a Kájoni Consort együttes régizene-hangversenyén vehettek részt. Fellépett a baróti római katolikus ifjak BAKI együttese, a vargyasi Csudálókő néptánccsoport, az Erdővidék néptáncegyüttes, a diákcsapatok pedig a Ki mit tud Bölöni Farkas Sándorról? című vetélkedőn mérkőztek. A közművelődési napokkal párhuzamosan zajlott Baróton a TUDEK, 2004 elnevezésű, diákok számára kiírt Kárpát-medencei tudományos verseny erdélyi döntője. Közel 120 dolgozatot mutattak be a diákok. /Benkő Levente: Múzeum nincs, tárlat van. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./2004. november 24.
,,Mert miért is adna Románia magyar állampolgároknak területi autonómiát?” – kérdezte dr. Eörsi Mátyás, az SZDSZ nemzetszakértője. ,,Adnánk mi területi autonómiát az itteni kínai textilkereskedőknek?” – folytatta. Bolgár György műsorügynök is letette a garast: ,,Egy magyarságot igazoló papírt a szívem fölött is viselhetek, de ha másra is jó, például arra, hogy átjöjjek Magyarországra, munkát vállaljak, tanuljak, egzisztenciát teremtsek, letelepedjek, csupa magyar között éljek, méghozzá jobban, mint Romániában, Szerbiában vagy Ukrajnában, akkor jönni fogok.” Bodor Pál viszont a kettős állampolgárság mellett érvelt. Az Eörsi- és Bolgár-félék nem érzékelik, hogy a magyar nemzet számára nem mindegy, ha a Kárpát-medence mai magyarságának a határon kívüli harmada román, szlovák, szlovén állampolgárként tagolódik be az unióba, írta Sylvester Lajos. Eörsi és társai az Európai Uniót is védik, azt mondják ugyanis, hogy tízmillióról szólt a belépési alku, és mit szólna az unió, mikor egy szép napon tizenötmillió magyarra ébredne? Medgyessy Péter sem szavaz igennel. Tamás Gáspár Miklós üres lapot dob az urnába. /Sylvester Lajos: Új nemzetszakértők? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 24./2004. november 27.
Wass Albert utóélete – Isten kenyere címmel jelent meg a Wass Albert életműve sorozatban a Kráter Műhely 36. kötete, Turcsány Péter szerkesztésében. A kötet a sokak által a XX. század legolvasottabb magyar írójának minősített szerző holtában is folytatódó kálváriajárásának krónikája. Wass Albert magyar állampolgárságának helyreállítása körül kialakult s alantas vita a napjainkban a kettős állampolgárság ürügyén kialakult magyar-magyar polémiának vihart kavaró előszele, állapította meg Sylvester Lajos. Az 1946-ban Kolozsváron apjával együtt koncepciós perben halálra ítélt Wass Albertet a ’70-es években floridai otthonában a román szekuritáté bérgyilkosai akarták eltenni láb alól. Wass Albert 1996. június 24-én, Horn Gyula miniszterelnökségének idejében egykori magyar állampolgárságának elismeréséért és érvényesítéséért a magyar belügyminisztériumhoz fordult. A 90. életévében járó Wass Albertet Kuncze Gábor belügyminisztersége idején 1997. június 26-án a következő megjegyzéssel fizetik ki: ,,...a bizonyítvány a kiállítástól számított egy évig érvényes”. Wass Albert a megaláztatást nem tudta elviselni – sokak szerint 1998. február 17-én ezért lett öngyilkos. Mások szerint meggyilkolták. /Sylvester Lajos: Nagy emberek nagy vihart kavarnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 27./2004. december 3.
Kis János filozófus Népszabadságban közölt írása szerint a december 5-i igen szavazatok esetében ,,…beláthatatlan zűrzavar keletkezik a magyar–magyar viszonyban, a határok körül élő magyarok és a többségi nemzetek viszonyában, a magyar állam és a szomszéd államok viszonyában, továbbá Magyarország és az Európai Unió viszonyában”. A Népszabadságban Valki László nemzetközi jogász is nemre szavaz. Nem lehet alapon ténykedik a magyar kormány és a két párt prominens gárdája is, élén Gyurcsány Ferenccel. /Sylvester Lajos: ,,Szenny" és pánik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./2004. december 7.
Elkeseredettel fogadták Erdélyben a népszavazás eredményét. Sylvester Lajos megjegyezte. „Magyarország nem anyánk ugyan, de másfél milliónyi testvérünk és testvérnél is ragaszkodóbb barátunk van ott, akik az emberiség modern történetének legaljasabb kormány- és pártkampánya közepette is velünk vannak.” „A nemzetpótló nemzetpolgárságot tartsák meg maguknak.” „Magyarországnak Európában sincs szüksége ránk, ellökött magától bennünket, de a szakadékba nem esünk bele.” „Jöjjenek, és nézzenek a szemünkbe. Minden tiszteletünk a Kósa Ferenceké, Pozsgay Imréké, Szűrös Mátyásoké. Ők és társaik is jöjjenek – mások viszont kíméljenek bennünket.” /Sylvester Lajos: Világnak nem úrnője, csak rimája… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./2005. január 11.
A szabadkai kis-Máérton megalakult a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma. A szabadkai kis-Máért szembehelyezkedett a magyarországi kormánypártok exponenseinek a magyar nemzeti egység ellen uszító csoportjaival, írta Sylvester Lajos. A kis-Máért indításakor még félő volt, hogy a résztvevők nem nevezik nevén a Gyurcsány–Hiller–Kuncze–Lendvai együttes nemzeti egységet romboló szégyenletes akcióit. Ez nem következett be: a résztvevők kemény hangú zárónyilatkozatban ítélték el a magyar kormánynak a magyar közvéleményt a határokon kívül élő magyarság milliói ellen hangoló manővereit. A Szabadkai Fórum résztvevői egyértelművé tették: megelégelték, hogy a magyar kormány nem hajlandó szóba állni velük, és akár a szomszédos országok magyarellenes köreire támaszkodva fel is lép ellenük. A kis-Máért résztvevői azzal, hogy a kettős állampolgárság országgyűlési napirendre tűzéséért személyesen Mádl Ferenchez és Szili Katalinhoz fordultak, félreérthetetlenné tették a magyar kormányfő gyászos szerepéről kialakított véleményüket. Gyurcsány Ferenc két nap alatt összehozott ötpontos ajándékkal lepte meg a határokon kívülieket. /Sylvester Lajos: Politikai kéregmozgások. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 11./2005. január 18.
M. Szabó Imre Magyarok világa című műsorát a Budapest Tévé adta, a megjelentek a magyarság egészét érdeklő kérdésekről beszéltek. Fontos ez, mert a fél Magyarország lakossága és a határokon kívül rekedt magyarok majdnem egésze a balliberális médiauralom révén szellemi karanténba került, írta Sylvester Lajos. Jelenleg a magyar ,,királyi” és kereskedelmi televíziók egyoldalú, a kormányzatot elfogultan ajnározó politikai kommentárokat, vitaműsorokat és beszélgetéseket sugároznak. Magyarok világa című műsorban viszont Bába Iván, a Fidesz külügyi kabinetvezetője, Kemény Győző, az Értékmegőrzők Civil Szervezete és dr. Bíró Ferenc, a Civilek a Zengőért Mozgalom egyik frontembere elhangzott hozzászólásai rendet teremthettek az odafigyelők gondolatai között. Bába Iván kommentárja szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő által tálalt nemzeti vízum egy felfúvásra sem alkalmas lufi, ez csak zavarkeltésre való handabandázás. Gyurcsány kijelentettem az autonómiát fogja támogatni, de hozzátette, a szomszéd államokkal való egyeztetés után. Bába Iván figyelmeztetett arra, hogy a szomszéd államok nem óhajtják az autonómiát. Bába Iván arra is rámutatott, hogy Gyurcsány Ferenc ügyködésének európai uniós dimenziói is vannak: amiket a kampány során kinyilatkoztatott, egyértelműen kimeríti az idegengyűlöletre uszítás minden jogi elemét. /Sylvester Lajos: A Magyarok világa a Budapest Tévében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 18./2005. január 19.
Rendben lezajlott a népes román kormányküldöttség budapesti látogatása. Magukat komoly politikai elemzőként aposztrofáló tollnokok következetesen azt emelik ki és helyezik mondandójuk élére, hogy ,,az ősztől kezdve minden évben közös kormányülést tartanak.” Ha a találkozó gyakorlati eredményeit nézzük, akkor nincs, amiért lelkendezve ünnepelnünk, állapította meg Sylvester Lajos. A ,,nemzeti vízum” előkészítésével kapcsolatos megállapodás katasztrofális. A ,,nemzeti vízummal” kapcsolatos Tariceanu-féle kiigazítás – ,,nem lehet etnikai alapon kiosztani” – hosszabb időre kibocsátott tartózkodási vízummá egyszerűsíti a dolgot. A budapesti látogatás második kiemelt témája a verespataki ciántechnológiájú aranybányászat. Konkrétum itt sincs. Basescu államelnök fő választási kampánytémává emelte az aranybányászat támogatását. A Magyar ATV-ben elhangzott: „Az ellenzék fellépése Verespatak ellen nem taktikus. Romániában kialakíthat egy magyarfóbiát.” Gyurcsány miniszterelnök kijelentette, az autonómiatörekvést támogatja, amelyet az RMDSZ fogalmaz meg, a kulturális autonómiát. A budapesti kormánytalálkozó legjelentősebb eredménye Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek az a kijelentése, hogy az ötpontos szülőföldprogram a kettős állampolgárságnak nem alternatívája. /Sylvester Lajos: Nemzet a nemzettelenségben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 19./2005. január 21.
Az egyik kormányzati zsoldba szegődött magyar lap szinte örvendezve, hosszasan kommentálta a hírt: Stipe Mesic újraválasztott horvát államelnök megfosztaná az anyaországon kívül élő horvátokat horvátországi szavazati joguktól. A szavazati jog megvonása azért esedékes, mert a Boszniában és Hercegovinában élő horvátok hagyományosan az államelnök pártja ellen szavaznak, írta Sylvester Lajos. Horvátország a függetlenség kikiáltása után – 1991-ben – rögzítette az alkotmányban, hogy a határon kívüli horvátokat is megilleti az állampolgárság. Magyarországon „a balliberális oldal, jelesen a határon túli ügyekben illetékesnek felkent kettős állampolgárságú Eörsi Mátyás nem is rejtett véka alá”, hogy a határon túli magyarok ellenük voksolnának. /Sylvester Lajos: Káröröm. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./2005. február 5.
Kónya Ádám, az erdélyi magyar történelmi szálláshelyek és a mai magyar erdélyi mindentudás egyetemének megtestesítője február 10-én lesz hetvenéves. Kónya Ádám egészen nyugdíjazásáig volt a rendszerváltozás utáni Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Azelőtt egyszemélyes intézményként a magyar művelődési és művészeti élet mindeneseként volt ismert. Enciklopédikus tudású, élő lexikon, kiváló előadó. /Sylvester Lajos: Háromszék Kuruc Kapitánya (Kónya Ádám hetvenéves). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 5./2005. február 7.
Hódmezővásárhely egyhangú szavazással közgyűlésen fogadta el a Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára cím megalkotásáról szóló rendelet módosítását. Dr. Grezsa István képviselői indítványában írta: ,,A magyar történelemben példátlan, hogy magyar magyar ellen fordult, hiszen a széthúzás ellenére, ha egymásnak akartak idegen hatalmak ugrasztani, akkor végső soron összefogott a magyar nép, és akár a végsőkig küzdött a szabadságért és a hazáért. Hódmezővásárhelyen a választók kétharmada szavazott igennel a kettős állampolgárság kérdésében. Ezen számadatok által vezérelve javaslatom arra irányul, hogy módosítva a díszpolgári cím adományozásáról szóló rendeletet, a képviselő-testület alapítsa meg a Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címet, és amennyiben egyetért a T. Közgyűlés a javaslattal, akkor kollektíven kínálják fel ezt a lehetőséget a történelmi Magyarország elcsatolt területein élő magyarok részére.” A tervezet szerint név-lakcím adatokkal elegendő Hódmezővásárhely polgármesteri hivatalánál postai úton vagy a [email protected] villámposta címen kérelmezni a titulust. A hódmezővásárhelyiek megtették az első lépést az elszakított magyar nemzetrészek és az anyaország egységének megteremtéséért, írta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./2005. február 9.
Az európai uniós szférába tartozó keleti peremországokból újabban Ukrajna, Moldova és Oroszország felé figyelnek. A lengyel politikai elitnek rendkívüli szerepe volt az ukrajnai választások országsorsot döntő harmadik fordulójának kimenetelében, a kétbalkezes magyar külpolitika ez esetben is egy keleti tömbhöz tartozó, oroszbarát Ukrajnát támogatott az utolsó pillanatig. Ezzel szemben Traian Basescu elnök a Moldova Köztársaság felé fordul. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy rövidesen Ukrajnába látogat, Somogyi Ferenc külügyminiszter pedig Moszkvában készítette elő a kormányfő oroszországi útját. A cél az orosz és ukrán üzleti kapcsolatok dinamizálása. Gyurcsány ezúttal is Orbán Viktort hibáztatta: ,,az előző kabinet nem fejlesztette hazánk keleti, elsősorban orosz és ukrán üzleti kapcsolatait”, továbbá: ,,Veszélyes lehet Magyarország jövője szempontjából, ha eluralkodik a gazdasági populizmus, amelynek leglényegesebb eleme a tőkeellenesség” – mondta. – Traian Basescu Moldova Köztársaságba látogatott, meleg fogadtatásban részesült. Kijelentette, véget vet az energiahordozókkal való orosz zsarolásának, s Románia biztosítja Moldovának, a ,,két ország–egy nemzet” keleti részeiben élők számára a szükségletek kielégítését. A kettős állampolgárság kiterjesztésével, az oktatási, tanulmányi és egyéb támogatásokkal, az áttelepedések elősegítésével a kormány megnyerte a besszarábiai román lakosságot. Traian Basescu nem azért utazik a Pruton túlra vagy Londonba, hogy elődeit pocskondiázza, hanem megpróbálja a Fekete-tenger geopolitikai fontosságát az EU-ban és a NATO-ban érvényesíteni. /Sylvester Lajos: Merre tekint Kelet-Európa? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 9./2005. február 11.
A Trianon-film bemutatása és az utána következett beszélgetés az utóbbi idők legsikeresebb művelődéspolitikai kezdeményezése volt, írta Sylvester Lajos. Először fordul elő, hogy a nézők véleményt alkothatnak fél évszázadon át tabuként kezelt vagy félremagyarázott, meghamisított témakörről. A vitában Florin Constantiniu történészprofesszor a Trianon-filmet szükségtelennek és ártalmasnak ítélte. A beküldött SMS-ek között sok volt a fenyegető és gyalázkodó-gyűlölködő reagálás. /Sylvester Lajos: Trianon – mámor és gyász. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 11./2005. február 26.
Vincze Gábor szegedi történész a magyarországi és erdélyi magyarság múlt századi történelmének sok szempontból legavatottabb kutatója. Eddig egyedül vagy társszerzőkkel tíz könyvet írt, emellett négy egyéb kiadványt szerkesztett, megjelent mintegy kilencven tanulmánya, forráspublikációja, cikke. Az Asszimiláció vagy kivándorlás? /Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004/ című, legújabb kötetében a moldvai magyar etnikai csoport modern kori történelmének tanulmányozásához válogatta össze az 1860–1989 közötti időszakból a legfontosabb forrásanyagot. A moldvai magyar etnikai csoport a magyarság egészén belül egyedül produkál még ma is pozitív népszaporulatot. A magyarországi vendégmunka beszűkülni látszik. Ehelyett a moldvai magyarok nagy tömegei vállalnak dél-európai országokban vagy Izraelben vendégmunkát. Vincze Gábor maga is nyugat-európai ideiglenes kitelepedésre – vendégmunkára – készül, az anyaországban nem lévén státus szerinti munkahelye. Az Asszimiláció vagy kivándorlás? című munkában az első dokumentum 1860-as, az utolsó pedig 1985-ös. 1941-ben a bukovinai székelyeket Bácskába telepítették, majd 1944-ben a Dunántúlra menekültek, s akkor a moldvai csángómagyarok közül is áttelepedett 120–130 család. A moldvai csángókat két faluba telepítették le: Egyházaskozárra és Szárászra. 1940–44 közt volt egy olyan elképzelés, hogy minél több moldvai csángómagyart kell áttelepíteni Magyarországra. 1944 tavaszán kidolgoznak egy konkrét tervezetet, ennek értelmében Bákó megyéből az összes csángómagyart át kellene hozni Magyarországra, de közbejött az augusztus 23-i átállás, összeomlott a moldvai román front, a tervet már nem lehetett kivitelezni. 1946–47–48-ban több ezer ember csángó szeretett volna áttelepedni Magyarországra. Azonban az akkori magyar kormányok – Nagy Ferenc és Dinnyés Lajos kormánya – azt mondák: nem szabad őket befogadni, mert akkor nem tudják megakadályozni a román kormánynak, hogy amennyire lehet, Erdélyt magyartalanítsák. Valóban volt a paragrafusokban és a hatósági szervek cselekedeteiben tetten érhető szándék 1946–47-ben, hogy minél több, főleg észak-erdélyi magyart valamilyen ürüggyel kiutasítsanak Romániából. Emiatt a moldvai csángómagyarokat nem engedték be. Egyéni kiskapukat megkeresve végül is 1946–47-ben áttelepedett még egy 40–50 család. Lábnyikról, Diószénből, Klézséről, Lészpedről. Vincze Gábor hangsúlyozza, hogy ő nem csángószakértő. Vincze Gábort a kilencvenes évek vége felé meghívták Kolozsvárra vendégelőadónak. Előadás-sorozatot tartott a kolozsvári történelem szakos magyar hallgatóknak a romániai magyar kisebbség 1919–1989 közti történelméről. Két évvel később, 1998–99-ben ugyancsak a történelem szakosoknak tartottak speciális kollégiumot. Sikerült jó néhány diákot ,,megcsípni”, azóta közülük néhányan elindultak a történészkutatóvá válás útján. A magyar szakosokkal nem volt ilyen szerencséje. /Sylvester Lajos: Asszimiláció vagy kivándorlás? (Moldvai magyar forráskiadvány). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 26./2005. március 1.
Magyarországi ,,kisúgók” Miskolcon, Orbán Viktor kocsija után szegődve, kamerájukkal elkapták azt a pillanatot, amikor a volt kormányfő éppen kinyitni készült csomagtartóját. A Volkswagen hátulján látható volt Nagy-Magyarország kontúrja, a közepén a H betűjellel. A bukaresti Jurnalul National február 17-i száma közölte, a paparazzók világhálóra vitték a felvételt. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarország volt kormányfője és a 2006-os választásokon ismét hatalomátvételre készülő miniszterelnök-jelölt irredenta, nacionalista, antiszemita, fasiszta, horthysta, kádárista, s minden egyéb. A bukaresti román lap a Népszavát emelte ki mint fő forrást: ,,Orbán kocsiját a revizionizmus szimbóluma díszíti.” A lap közölte Orbán Viktor válaszát is: ,,nem szégyen Magyarország régi nagyságáról tudni s az elmúlt századok kulturális értékeire büszkének lenni”. – A román embert nem botránkoztatja meg, ha nagy formátumú iskolai és hivatali falitérképeken Besszarábiát és a mai Romániát együvé ragasztva látja. A magyar irredenta veszélyt Bukarestben nem román titkosszolgálati eszközökkel ,,derítik ki”, hanem magyar médiumokból halásszák ki. Magánszorgalmú kutyák koslatnak Miskolcon, hogy a politikust megpróbálják bemocskolni, írta Sylvester Lajos. Valamikor Rákosi Mátyás panaszkodott a bukaresti elvtársaknak, hogy mennyivel könnyebb az ő dolguk, a románoknak nem kell nyolcmillió fasisztával szembenézniük. ,,Félre a múltba forduló, bezárkózó, nacionalista, enyhén klerikális rovátkákkal, amelyeket az ajtófélfára vésünk, most már máshoz kell mérni a dolgokat. Új kor, nyitott Magyarország, és ehhez új mértékegység illik” – mondta ugyanezekben a napokban Budapesten valaki. /Sylvester Lajos: A ,,kisúgók” dicsérete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 1./2005. március 7.
Eörsi Mátyás többévi ajnározás után kijelentette: ,,Medgyessy húzzon el!” A kolozsvári fiatalok jól megjegyezhették ezt, mert kolozsvári látogatása alkalmával egy rövid ,,NEM”-be sűrítve visszamondták-mutatták neki. Eörsi Mátyás SZDSZ-es országgyűlési képviselőt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök külpolitikai tanácsadó testületének elnökét a kolozsvári fiatalok nem engedték be Bocskai István kolozsvári szülőházába. A tüntetők Eörsi Mátyást ,,Hazaáruló!”, ,,Nemzetáruló!” kiáltásokkal búcsúztatták. ,,Szóval, úgy gondolom, hogy az egységes magyar nemzet egy nagyon szép kifejezés, de igazából hamis, nem hiszem, hogy igaz” – mondta Eörsi az Országgyűlésen. Eörsi Mátyás a státustörvény ellen szavazott, vehemensen ellenezte az elszakított magyarok magyar állampolgárságának visszaadását. Eörsi Mátyás Strasbourgban román újságoknak nyilatkozva kifejtette: a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a román hatóságokat provokálja, és konfliktust teremt Magyarország meg Románia között. Az autonómiát s Magyarország védnökségét a magyar kisebbségek ügyében egy ,,nagy lánggal elmondott lózung”-nak minősítette. /Sylvester Lajos: Húzzon el…! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./