udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2701
találat
lapozás: 1-30 ... 2491-2520 | 2521-2550 | 2551-2580 ... 2701-2701
Névmutató:
Iliescu, Ion
2014. április 12.
Szocik, a túlélők
Fura dolog, mikor egy ország miniszterelnöke, ha pártja jelentős vezetőinek, cimboráinak piszkos gazdasági ügyleteinek ügyészségi kivizsgálását tapasztalja, ahelyett, hogy elsüllyedne szégyenében, lám micsoda társaságba keveredett, azzal bátorítja hű barátait és alattvalóit: ha 1989-ben sem tudták valamennyiünket(?) lelőni, most sem tehetik meg. Ráadásul a minden hájjal megkent Ion Iliescunak kell figyelmeztetnie: a szociáldemokrata párt nem védhet meg olyan embereket, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel!
Hogy a nagy vizsgálathullámot ítéletek vagy felmentések követik, egyelőre nem tudni, de e helyzet láttán újra és újra felvetődik a kérdés, vajon az RMDSZ-nek miért volt oly fontos még az európai parlamenti választások előtt összeszűrni a levet Pontáékkal? Kelemenék sikerfabrikálásokkal próbálják ellensúlyozni a korpa közé keveredés tényét, s csak a május végi európai parlamenti választásokon derül ki, 337 000 személyre tehető választótáborukat továbbra is meg tudják-e őrizni vagy sem, ugyanis részvételük ebben a kormányban – hol botrány botrányt követ, s melyről kiderült: saját zsebeik megtömését a közjónál többre becsülik –, nemcsak a szocdemek vezérét, a miniszterelnök Victor Pontát hozta nehéz helyzetbe, de szövetségeseit is. Ráadásul a folyamatos szerecsenmosdatás az ízléstelenség határát súrolja, s bár az RMDSZ igyekszik kimaradni belőle, árnyék vetül rá is, hisz eddig még egyetlen kormány sem fordult ilyen nyíltan az igazságszolgáltatás ellen, azt terjesztve, hogy a kormányozhatatlan korrupciós állapotokért, minden gondért, bajért a sokszor el- és kiátkozott, az ügyészségeket és bíróságokat befolyása alatt tartó államelnök a felelős. Nagy későre ugyan, de Ponta a nyilvánosság előtt is vállalta, ami rég nyílt titok: ő az a személy, akiből a szocdemek államelnököt készülnek csinálni. Hogy a felgyülemlett korrupciós ügyek csökkentik-e esélyét, megjósolni nem lehet, de ha a királycsináló kísérletet siker koronázza, s a bőbeszédű, de cselekvésre rest Ponta kerül a Cotroceni-palotába, csak abban reménykedhetünk, az igazságszolgáltatás annyira megerősödött és függetlenedett, hogy nem kerülhet ismét a hatalom csapdájába, s nem kerülhet sor arra, amit Ponta ígér: amint Băsescu elhagyja a Cotroceni-palotát, igazságot szolgáltatnak korruptjaiknak.
Addig is jó lenne, ha az RMDSZ nem játszaná el maradék becsületét.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 17.
Hadüzenet
Erőteljes korrupció-ellenes fellépést szorgalmaz az USA a közép-európai és balkáni országokban, szögezte le Victoria Nuland, a washingtoni külügyminisztérium második embere.
Az elterjedt korrupció a kelet-európai és balkáni országok rákfenéje, mely révén a fölöttébb gyanúsan meggazdagodott oligarchák kisemmizik saját népeiket, vagyonukkal túszul ejtve a politikai osztályt, illetve propagandaeszközükké degradálva a sajtót.
Washington hadat üzen a bukaresti kormánynak? Hiszen Ponta és politikai holdudvarának sajtóbirodalma nem győz politikai üldözést kiáltani, amikor az igazságügy felgöngyölíti politikai klientúrájának viselt dolgait. Az utóbbi napokban számos PSD-s helyi kiskirálynak gyűlt meg a baja az igazságüggyel korrupciós ügyek nyomán, akik a Regátban valós középkori hűbérrendszert alakítottak ki, miután korábban jó néhány országos politikai és üzleti „nagyhal” került rácsok mögé végleges bírósági ítélettel.
Hiábavaló a korrupciógyanús politikusok körüli folyamatos védőfal-építés a parlamentben, amit Pontáék rendszeresen műveltek? Hiábavalók a jogállamiság rombolására tett kísérletek? Hiábavaló az igazságügy – főleg a DNA – állandó pocskondiázása és ellehetetlenítése? Olyannyira, hogy már Ion Iliescunál is kicsapta a biztosítékot – a vén bolsevik is nehezményezte pártja igazságügy-ellenességét! Hiába inti türelemre Ponta pártja helyi kiskirályait, hogy Băsescu mandátumának lejárta után kiszabadulnak a törvény kutyaszorítójából?
Mindezek hiábavalók lennének, a korrupció-ellenes fellépés nem szűnik meg, sőt, felerősödik, ha már az USA is prioritásnak nevezte meg NATO- és EU-s tag szövetségeseinél. A tengerentúliak elszántsága aligha meglepő, hiszen a szomszédos Ukrajna drámája a legjobb példa arra, hogy mekkora károkat okozhat a politikát, üzleti életet és sajtót behálózó magas szintű korrupció. Sőt, magának a NATO-nak is veszélyt jelent, korrupt hatóságokra aligha lehet rábízni bizalmas információkat, amelyek égi manna lennének Oroszország, Kína vagy muszlim terroristák számára.
Washington globális geopolitikai megfontolásokból üzen hadat a kelet-európai korrupciónak. Ami hatalmas csapás a bukaresti politikai osztály „kormányzási” szemléletére és klientúrájának „üzleti” kilátásaira.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)2014. május 8.
Mindenki Szabadság-szobra
Az aradi Szabadság-szobor több szempontból is különleges alkotás, ám legfőképpen talán azért, mert 124 éves, viharos története során sokan sokféleképpen hivatkoztak rá. Összeállításunkban ezt az igencsak változatos repertoárt igyekszünk érzékeltetni az emlékmű „kiszabadításának” tízéves évfordulóján.
Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártír halált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungáriának hallgatag ajkairól zeng: Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! (...) – részlet Kossuth Lajos beszédéből, melyet Torinóban írt a szoborcsoport felavatása alkalmából 1890. szeptember 20-án.
Hőskor
„A vértanúk emlékünnepe. A templomból a Szabadság térre vonult a menet. A szobor előtt felállított amfiteátrális tribünön 3000 ember foglalt helyet. Az egész teret 25 000 ember állja el. A szobor körül levő négy oszlopról hatalmas lángok csapnak fel. Az ünnepélyt a dalárdák gyászdallal nyitották meg, majd Salácz Gyula polgármester a közönség meg-megújuló éljenzése közt megkapó beszédet tartott. A beszéd alatt lehullott a négy óriási árbocra erősített két vászonfal. A közönségen nagy meghatottság vett erőt, csaknem minden szem könnyekkel van tele. Damjanich özvegye folyton sírt, arcáról a fájdalom könnyei perdültek alá. Munkácsiné pedig hevesen zokogva fordult Zalához, s vele kezet szorított. Nagy meghatódottság között hangzott el azután a Szózat, melyet a közönség nagy része is énekelt. Zala György erre lelkes beszéd kíséretében átadta a szobrot Salacz polgármesternek” – részélet az Ellenzék című lap 1890. október 7-i számából.
Már az első világháború után felmerült a szobor lebontásának gondolata a Romániához csatolt Aradon, ám egy ideig még sikerült megőrizni eredeti helyén. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták, míg végül 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány eltávolíttatta az emlékművet a Szabadság-térről. Több helyen őrizték a szobrokat. 1999-ben az aradi vár árkából szállították az aradi minoritákhoz, kik a 2004-es újraállításig őrizték a szabadságharc emlékművét.
Bonyodalmak és megoldások
Közvetlenül a rendszerváltás után elindult az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelem. Ez a szándék végighúzódott a kilencvenes éveken, különböző politikai tárgyalásokkor téma volt. 1999-ben – a szabadságharc 150. évfordulójának évében – Dávid Ibolya magyarországi igazságügy-miniszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Aradon román kollégájával, Valeriu Stoicával, annak érdekében, hogy az aradi vár árkából a Szabadság-szobor a helyére kerüljön az 1848-49-es forradalom évfordulójának tiszteletére. Valeriu Stoica ekkor úgy vélekedett: még nem érkezett el az ideje az emlékmű helyreállításának. Nemsokára felmerült egy úgynevezett megbékélési emlékpark lehetősége, ahol a Szabadság-szobor is helyet kaphatna. 1999. október elsején kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobrot átszállították a várból az aradi minorita rendházhoz, ahol elkezdődött a mű restaurálása.
2002-ben városi határozat és megyei RMDSZ–PSD-protokollum szólt a szobor újra felállításáról. Helyszínül a Tűzoltó teret jelölték meg. 2003-ban megalakult a Szabadság-szobor felállítására létrehozott alapítvány a restaurálás és újbóli felállítás költségeinek összegyűjtése céljából, ugyanebben az évben négypárti egyeztetés is folyt a szobor ügyében, ahol megegyeztek a felállításról. Pár hónappal később mégis meghiúsulni látszott a terv, mert a szobor a művelődési minisztérium szerint esztétikailag nem felelt meg a mai követelményeknek, „másrészt a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletődött alkotásokat pártolja, támogatja és védi”. Pár hét múlva, szeptemberben már az Állami Építkezési Felügyelőség lépett az ügyben: formai okokra hivatkozva leállíttatta a Szabadság-szobor felállításának munkálatait. Az intézkedéseket tárgyalások sorozata követte a 2003-as esztendőben: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Adrian Năstase miniszterelnökkel egyeztetett, de Ion Iliescu államelnök is tárgyalt Mádl Ferenccel, a Magyar Köztársaság elnökével, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig román kollégájával, levélváltások és helyi szintű tárgyalások folytak. A román fél újfent megbékélési park létesítését kezdeményezte, az RMDSZ ezt – amennyiben az a Tűzoltók terén létesül – elfogadta. A 2003. október 5-re tervezett felavatás elmaradt.
„Álláspontunk változatlan: még idén fel kell állítani a Szabadság-szobrot. A román fél a miniszterelnök által már korábban szorgalmazott változatot hozta elő újra, azaz egy ’48-as üzenetet közvetítő szoborpark létrehozását, amelyben a Szabadság-szobor is helyet kapna. Ez viszont a műalkotás visszaállításának beláthatatlan ideig való elhúzását jelentené, s ehhez mi nem lehetünk partnerek” – Markó Béla szövetségi elnök válasza a Krónika kérdésére a 2003. szeptember 10-i lapszámban.
„Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül, és nem is egészen értjük, miért történik így” – Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI kérdésére válaszolva 2003. szeptember 16-án.
„Hogy a Năstase-kormány a helyi döntést most felrúgta, nem csupán annak a jelzése, hogy választások közeledtén – gesztusokat tesz a PSD a nacionalista hátországnak. Azt is jelenti, hogy a román kormány a nemzeti érzelmeket és – ezen keresztül – a román–magyar megbékélést tranzakciók eszközeként fogja fel. (…) Ha viszont (az RMDSZ) belemegy az emlékmű szoborparkosításába – egyfajta el-petőfi-schilleresedésébe –, akkor a megbékélés politikai tranzakcióként való felfogása mellett áll ki. És megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy mi fontosabb a számára: a történelmi megbékélés, vagy annak ügyleti kezelése” – részlet Bakk Miklós vezércikkéből a Krónika 2003. szeptember 17-i lapszámában.
„A MISZSZ aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett” – részlet a MISZSZ IX. Kongresszusának zárónyilatkozatából 2003 szeptemberében.
„»Nem a propaganda, hanem a tudomány eszközeivel kell helyükre tenni a dolgokat.« Az akadémikus úgy véli, a magyar közvélemény joggal várta az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. »Még abba is beleegyezett, hogy a műalkotást nem is az őt megillető, eredeti helyére állították volna vissza, hanem a Tűzoltó téren« – mondotta Egyed Ákos (történész, akadémikus – szerk. megj.). – » Ha ez a szobor jó volt az aradiaknak a 19. század végén, miért ne lenne jó most is – tette hozzá. De választások közelednek, és úgy látszik, a kormányfő ismét ki próbálja játszani a nemzeti kártyát. (…) Ha RMDSZ-vezető lennék, legalább egyszer kipróbálnám, mi történik akkor, ha kijelentjük: köszönjük szépen, ilyen körülmények között nem kérünk az együttműködésből« – jelentette ki Kovács András (művészettörténész – szerk. megj.). – »Úgy kellene felállítani a szoborcsoportot, nehogy újra ledönthessék« – summázta véleményét Kányádi Sándor. Úgy vélte, a szoborállítást szellemi szinten is meg kellett volna alapozni, és e szellemi síkon bizony mélyebbre kellett volna leásni” – részlet a Krónika 2003. szeptember 19-i számából, amelyikben erdélyi közéleti személyiségeket szólaltat meg a Szabadság-szobor ügyéről.
„Önök, miniszterelnök úr, minket súlyosan megsértettek. Az engem nem érdekel, hogy az Ön művelődési miniszterének tetszik-e a Szabadság-szobor. Nekünk tetszik! Érdekes módon az aradi románok sem mondták eddig, hogy nekik nem tetszene. Márpedig ha így van, akkor tessék elfogadni, hogy hátha mégis jogunk van nekünk is szobrot állítani ebben az országban. Aradon! A Tűzoltó téren! És nem feltétlenül kézen fogva egy román szoborral, mert a megbékélési park ötletét csak akkor támogatjuk, ha az nem művészietlen és nem történelmietlen tisztelt kormánypártiak! Mit szólnának Önök, ha nekiállnánk szétszedni Mihai Viteazul vagy Avram Iancu szobrát, és külön próbálnánk elhelyezni a lovat és az embert?” – Markó Béla az RMDSZ SZKT-n 2003. október 11-én Marosvásárhelyen.
Megbékélés
A Szabadság-szobor kérdésének megoldása képezte 2004-es évben kötendő PSD–RMDSZ-egyezség legfőbb akadályát, s miután a kormányzó párt 2004. március elején kormányhatározattal szavatolta a szoborállítást, megszülethetett a protokollum. A kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobor a Tűzoltó téren egy az 1848-as Forradalom Emlékműve elnevezésű diadalívvel együtt kap helyet, így jön létre a Megbékélés Emlékpark. Arad Zala György alkotásán és a diadalíven túl egy további emlékművel is gazdagodhatott, amely Románia és Erdély 1918-as egyesülésének állít emléket. A diadalív miatt a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát 45 fokos szögben el kellett fordítani.
2004. április 25-én Aradon, a Tűzoltó téren újra felavatták az az 1925-ben lebontott Szabadság-szobrot. Az ünnepségen először a majd csak 2005-ben felavatott diadalív makettjét leplezték le, majd a Zala György alkotását. Az avatáson részt vett többek közt Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és Răzvan Theodorescu is. A restaurálás és felállítás magyar állami segítséggel és közadakozásból valósult meg. A Szabadság-szobor eredetileg a ma Avram Iancu tér nevet viselő Szabadság téren állt. A Megbékélés Emlékparkja az egykori Attila tér, későbbi Tűzoltók terét jelenti.
„Az aradi Szabadság-szobor körül kialakult válság megoldása szintén nem kizárólag »két politikai alakulat« – az RMDSZ és az SZDP – ügy. Ez a jeles műalkotás az egész magyar nemzet közös kulturális öröksége. Éppen ezért sorsáról – felállításának helyéről és módjáról – dönteni az RMDSZ önmagában nem illetékes. Következésképp javasoljuk, hogy a Szabadság-szobor újraállítása kérdésében konszenzuson alapuló összmagyar döntés szülessen – a Magyar kormány, illetve az erdélyi egyházak és a civil szféra, valamint a polgári mozgalom szervezetei bevonásával” – részlet az EMNT Állandó Bizottságának 2004. január 22-én kelt állásfoglalásából.
„Aradon hamarosan két gigantikus műalkotás hirdeti majd a román hősök dicsőségét, cserébe pedig mi is jókat koszorúzgathatunk majd a Szabadság-szobornál március 15-én és október 6-án. Az államkassza pedig könnyebb 190 milliárd lejjel” (az összeg a két új emlékmű ára – szerk. megj.) – részlet Balog Levente 2004. március 8-i vezércikkéből (Krónika).
„Nincs miért tagadnom, az aradi Szabadság-szoborról hozott kormányhatározat nyitotta meg az utat a 2004-es együttműködés elől. (…) A miniszterelnökkel kialakított megállapodás legfontosabb eleme, hogy időben nem kapcsolódik össze a két emlékmű felállítása. A Szabadság-szobor már áprilisban állhat, a másik emlékművet pedig minden valószínűség szerint az ősz folyamán állítják fel” – Markó Béla szövetségi elnök a Krónika 2004. március 8-i lapszámában.
„A választási évben újrakötött protokollum nem más, mint választási szövetség az SZDP-vel. Ennek az elvtelen, utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeinket sértő paktumnak a látványos kulisszája az aradi Szabadság-szobor. A további megcsúfolásával létrehozandó úgynevezett román–magyar megbékélési park első rendben nem a »megbékélésről«, hanem a hivatalos RMDSZ megalkuvásáról szól” – részlet Tőkés László 2004. március 15-én Nagyváradon kelt nyilatkozatából.
„Arad, az erdélyi magyarság Mekkája. A szervezők szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az aradi ünnepségen; egy harminc fős csapat kifütyülte a felszólalókat” – Krónika, 2004. április 26.
„Ma politikai üzeneteket fogalmaztunk meg, és talán keveset beszéltünk a lényegről. Arról, hogy a Szabadság-szobor egy kiváló műalkotás. Most, hogy felállítottuk, kiszabadítottuk, magam is újra meggyőződhettem róla: nagyon szép ez a szobor. Érett, kiforrott művészi munka, annak ellenére, hogy annak idején egy nagyon fiatal művész készítette – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. – Elég szomorú, hogy nálunk a politikától függ, hogy látható-e egy ilyen műalkotás: annak idején politikai okokból vették le, és tulajdonképpen most is politikai okokból került vissza Arad közterére. Remélem, ez a pillanat kezdete annak, hogy nem a politika határozza meg ezeket a kérdéseket” – részlet a Krónika 2004. április 26-i lapszámából.
„»Istennek hála, áll a szobor. Aradon áll, köztéren áll. Fantasztikus üzenet, hogy az anyaország európai uniós csatlakozásával egy időben állíthattuk fel, és arra kötelezi Magyarországot, hogy élő lelkiismerettel képviseljük a világban azt, hogy minél hamarabb bővülhessen Európa« – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Szabadság-szobor ügyében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus (…)” – részlet a Krónika április 26-i lapszámából.
„Ma sem egyeznék bele abba, hogy egyetlen szobrot emeljenek, és nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontok miatt sem. Két esztétikai víziót állítottunk itt egymással szembe, és ez európai szemszögből igen érdekes perspektívát szolgáltat” – Răzvan Theodorescu művelődési miniszter szavai a Krónika április 26-i lapszámában.
„Tőkés László elítélte az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi megbékélés park is. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ egymagában kisajátítja az aradi Szabadság-szobor ügyét, egyedül dönt az úgynevezett megbékélési parkról is, holott ennek közös ügyünknek kellene lennie. Úgy vélte, a parknak szintén a Petőfi–Schiller nevet kellene adni” – tudósítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004. április 24-i üléséről az Erdélyi Naplóban.
„»Kiszabadítottuk« – imigyen szól az RMDSZ-sikerpropaganda. Arról nem is szólva, hogy valójában ki is szabadította ki a szobrot, újból csak felvetődik a kérdés, hogy melyik csapatban játszik az, aki kifogástalanul együtt tud működni az utódkommunista-nacionalista román hatalommal, miközben a magyar nemzeti erők lefasisztázásában vállal cinkosságot. Melyik oldalon állanak azok, akik »párbeszédet«, »megértést«, »együttműködést« és kölcsönös »tiszteletet« hirdetnek elnyomóinkkal szemben, miközben Arad magyarsága a szemük láttára, szinte teljesen kipusztul?! Minő »európaiság« az, mely az erdélyi magyarság vértelen genocídiumához, továbbtartó asszimilációjához és exodusához ünnepelve asszisztál?
Az aradi diadalív nem más, mint: durva magyarellenes provokáció. Az erdélyi magyarságnak elidegeníthetetlen közösségi joga saját hazájában saját szobrait és műemlékeit előfeltételek és restrikciók nélkül felállítania.
Az aradi Megbékélés Parkja valójában a magyar politikai megalkuvás szégyenletes objektuma – s mint ilyen, a Petőfi–Schiller fantomegyetemmel, valamint a Kempinsky-szindrómával rokon létesítmény. Felavatása egyet jelent a magyar politika, illetve az erdélyi magyarság »rituális megalázásával« – még akkor is, hogyha a Szabadság-szoborcsoport újraállítása önmagában véve örvendetes eseménynek számít” – részlet Tőkés László püspök, az EMNT elnökének Csapatjátékok. Nyilatkozat az erdélyi magyar párbeszédről című 2004. április 28-án kelt írásából (Erdélyi Napló).
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányindító rendezvényén vagyunk ezen az esős, szomorkás péntek délutánon. Igaz, rossz nyelvek szerint a kampány már szűk másfél héttel korábban, Aradon megkezdődött. A Szabadság-szobor Váradon is az RMDSZ-nek statisztál: az óriásplakáton a Zala György-alkotás – amit már lassan nem lehet tudni, ki is szabadított ki: Dávid Ibolya, Markó Béla, Năstase vagy a sors... – alatta a Tűzoltó téren összegyűlt tömeg. A képet a felhívás uralja: »Együtt, szabadon! 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire!«” – részlet Fábián Tibor 2004. május 11-én az Erdélyi Naplóban megjelent cikkéből.
Kiszabadítva
Az újraállítás óta az aradi Szabadság-szobor továbbra is hivatkozási alap, leginkább kampányidőszakban merül fel sikertörténetként.
„Ha az első alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben” – részlet Markó Béla 2006. március 15-i beszédéből Kézdivásárhelyen.
„Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet a szórványban élő magyarság nevében állt színpadra, és szimbolikus gesztusként az aradi Szabadság-szobor egy csavarját adta át Takács Csaba kampányfőnöknek” – részlet az RMDSZ 2008. október 28-i, kolozsvári kampányindítójából.
„Támogatom Andrei Şaguna püspök szobrának a felállítását Gyulán – mondta el Traian Băsescu tegnap a város román tanítási nyelvű általános iskolájában és gimnáziumában tartott fórumon. Az elnök utalt arra, hogy Aradon Szabadság-szobor állít emléket az aradi vértanúknak, továbbá – mint mondta – Şaguna püspök XIX. századi tevékenységét utóbb az UNESCO is elismerte” (Transindex.ro, 2009. február 4.)
„Később is mondták, hogy soha nem lesz ismét Szabadság-szobor Aradon. És áll ma a Szabadság-szobor! A minap is hallottuk egy román politikustól: soha nem lesz területi autonómia. Erre is csak azt válaszolhatjuk: várjuk ki a végét” – Markó Béla szövetségi elnök Székelykeresztúron elhangzott ünnepi beszédéből 2009. március 15-én.
2011. áprilisában három bronzelem (a diadém, egy tőr és egy kard) tűnt el a szoborról. A hiányzó elemeket pótolták, a szobor mellé térfigyelő kamerákat telepítettek. 2013 novemberében az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) bejelentette, hogy a Szabadság-szobor eltávolítását támogató aláírásokat gyűjt. Az ezirányú határozattervezet napirendre tűzésére esélyük szinte nulla.
Tíz év múlva
Az újraállítás tízéves évfordulóján ünnepséget rendeztek Aradon, ahol bemutatták a Gondozzátok, őrizzétek… című emlékalbumot. A kötet címe Salacz Gyula egykori polgármester szavait idézi, és sorban a harmadik kiadvány, mely az újraállítás óta a Szabadság-szoborról szól.
„A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„Számunkra a szobor nemcsak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – Bognár Levente, Arad alpolgármestere Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„És ennek a szobornak az üzenete számunkra a mai napig él. Hiszen látjuk, hogy nekünk minden nap, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságért. És ismételten meg kell győznünk a többségi társadalmat, hogy ha tőlünk elveszik jogainkat, szabadságunkat, akkor ők sem lehetnek szabadok. És ezt nekünk minden nap újra kell kezdenünk, mert a szabadságért való küzdelem nem érhet véget este, vagy a hét végén, vagy a hónap végén. És az a munka, amit 1989-től 1999-is, majd 2004-ig, majd 2014-ig közösen elvégeztünk azt mutatja, hogy lehetnek olyan pillanatok, amikor megbotlunk, vagy elgáncsolnak és elesünk, de képesnek kell lennünk felállni, hitünket, reményünket megerősíteni, és újra talpra állni, haladni, építkezni” – részlet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének beszédéből Aradon, 2014. április 25-én (rmdsz.ro).
Az aradi Szabadság-szobor a szabadságért való állandó harc jelképévé vált egyrészt azáltal, hogy az 1848-49-es forradalomra emlékeztet, másrészt az újraállításáért való küzdelem miatt. Kompromisszumok és sikerek egyaránt születtek vele kapcsolatban, ám az szinte biztosra vehető, hogy különböző megközelítésekben hivatkozási alapként továbbra is találkozhatunk nevével. Pedig Aradon személyesen megnézni az igazi.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. május 12.
Kampány, még mindig lefelé
Az állami intézmények politikamentesítését szorgalmazta tegnap Traian Băsescu államfő, aki olyan lazán kampányol legújabb pártjának, mintha már rég nem lenne hivatalban. Azt ugyanis már az első, 1991-ben elfogadott posztkommunista alkotmány kimondta, hogy a román állam elnöke nem lehet egyetlen párt tagja sem, sőt, kötelessége a pártok között közvetítői, egyensúlyozó szerepet játszani, ha a helyzet úgy kívánja. Igaz, ezt eddig sem vették komolyan: a megengedettnél eggyel több mandátumot végigvivő Ion Iliescu is nyíltan az általa létrehozott szociáldemokrata párthoz húzott, és méltó utóda sem csinál titkot abból, hogy neki viszont a jobboldal tetszik. Már az a része, amit ő irányít.
Hogy hova, az kevésbé számít.
A ’89-es fordulat után minden párt egyetértett abban, hogy a szakértelemnek kell előnyt adni, de ez a kézenfekvő és gazdaságszilárdító elv elsikkadt az átmeneti zavarosban. Pár éve próbálkoztak a prefektusi tisztség pártsemlegesítésével, van rá máig érvényes törvény, szakképzést is szereztek az akkori megbízottak, aztán mégis lecserélték őket a következő kormányváltáskor. A miniszteri és igazgatói székekben még gyakoribb a váltás, és a legtöbb esetben botrányhoz kötött. Ilyenkor sokat beszélnek az illető magánéletéről is, még az államfő sem átall pletykálni, holott a polgárt az az egy csalás érdekli igazán, amit ellene követnek el a jog és demokrácia hirdetői. Mert munkahelyet, adócsökkentést, jólétet, korszerű egészségügyet, hasznos tudást nyújtó oktatást, utakat, biztonságot ígértek neki. Most azzal kampányolnak – igaz, nagyon langyosan –, hogy az uniós pénzek majd megoldják a gondokat. Ideje lenne, mert a munkanélküliség másfél éve növekszik, és ezreket készülnek elbocsátani a vasúttársaságtól (a Nemzetközi Valutaalapra hivatkozva, mintha ők vitték volna csődbe), miközben újabb adókat vezetnek be. Csakhogy ezek elvesznek valahol, a kórházak, iskolák, utak nem javulnak, és ráadásul itt az orosz–ukrán konfliktus, amit nem szakértő vezetőink ugyanúgy félvállról vesznek, mint minden mást: az államfő alpári sértéseket vág az orosz miniszterelnök-helyetteshez, a kormányfő nekimegy az értelmiségnek, majd nemzetközi könnyűzene-fesztiválra látogat, és pénzt is visz „Románia népszerűsítésére”. Nos, legalább abban jók, hogy mindegyre képesek alulmúlni önmagukat...
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. május 29.
Létrejött a PNL–PDL-pártszövetség
Eldöntött ténynek tekinthető a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) együttműködése, majd összeolvadása a két párt vezetőinek szerdai tanácskozása nyomán. A megbeszéléseket követően szerda este kiderült: a két alakulat közös államfőjelöltet indít a novemberi választáson, majd döntenek arról is, hogyan valósuljon meg a fúzió.
Vasile Blaga, a PDL elnöke a tárgyalásokat követően elmondta, a két párt megpróbál lépésről lépésre egy, nagy jobbközép párttá válni, ugyanakkor megjegyezte: ezt elég nehéz lenne az elnökválasztásig elérni.
Mindazonáltal közös elnökjelöltet állítanak, akit alapos vizsgálódás alapján választanak majd ki. „Egy idővel megvalósuló fúzióról és az azonnali együttműködésről, gyakorlatilag szövetségről tárgyalunk, és úgy tekintjük, ma estétől szövetségesek vagyunk” – hangoztatta Blaga.
Megjegyezte: mivel mindkét párt egyetért abban, hogy az eddigi választási szövetségek a román politikai osztály éretlensége miatt nem voltak sikeresek, nem lesz papíron rögzített megállapodás az együttműködésről, a végső cél ugyanis a fúzió.
Abban is megállapodtak, hogy csütörtöktől a PNL és a PDL parlamenti frakciói közösen lépnek fel, és helyi szinten is megkezdődik az együttműködés.
Crin Antonescu, a PNL elnöke elmondta: minden, a PNL és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti helyi együttműködést felbontanak, és a szocialisták helyett a PDL-lel próbálnak többséget kialakítani a helyi és a megyei önkormányzatokban.
Antonescu azt is kifejtette, hogy eldöntötték: a lehető leghamarabb egy nagy pártot hoznak létre, a fúziót pedig paritásos alapon valósítják meg, ugyanakkor egyelőre nincs szó a pártok nevéről való lemondásról.
„Léteznek olyan alapelvek és értékek, amelyek összekötnek bennünket, vannak pragmatikus elemek is, kiegészítjük egymás, és a politikai akarat is megvan, amelyet ma kifejezésre juttattunk” – mondta Antonescu. Ő is megjegyezte: anélkül, hogy az összefogást közjogilag is szentesítenék, a fúzióig a két párt nagyon közeli politikai szövetségesként működik majd együtt. Megjegyezte: a fúziót komoly hatástanulmánynak kell megelőznie, ami időbe telik.
A két pártelnök közölte: amennyiben a két kisebbik jobboldali párt, az EP-választáson 2,6 százalékot szerző Polgári Erő (FC) és a Traian Băsescu államfőhöz közel álló, a PDL-ből kilépett politikusok által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) is részt akar venni az összefogásban, megteheti, ha beolvad az azt létre hozó pártokba.
A kormányzó PSD eközben érzékeli, hogy a jobboldali összefogás veszélyt jelenthet rá, ezért még megpróbálja megakadályozni: Cătălin Ivan, a szociáldemokraták szóvivője jelezte, hogy pártja PNL-nek tett ajánlata, amely arra vonatkozik, hogy alakítsák újra a PNL kormányból való kilépése nyomán felbomlott Szociálliberális Uniót (USL), a liberálisok június végi tisztújító kongresszusáig érvényes, azonban érvényét veszti, ha a PNL úgy dönt, hogy „Băsescuhoz akar csatlakozni.”
Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke ugyanakkor csütörtökön már azt mondta: a PSD-vel eddig fennálló területi együttműködések felrúgásával Antonescu „végképp megölte az USL-t”.
Mint arról beszámoltunk, Crin Antonescu a vasárnapi európai parlamenti választáson elért gyenge, a kitűzött 20 helyett 15 százalékos eredmény miatt lemondott, és közölte: a PSD túlhatalmának megakadályozása érdekében össze kell fogni a jobbközép erőket, ezért tett javaslatot a PDL-nek az együttműködésre.
Ponta: 2009-ben Antonescura szavaztam
Victor Ponta kormányfő, a PSD-elnöke csütörtökön elmondta: pártja a soron következő kongresszuson nevezi meg államfőjelöltjét, és szerinte az elnök kiléte a második fordulóban dől majd el. Egyébként a párt ifjúsági tagozata előtt elárulta: az 1990-es államfőválasztáson nem a PSD későbbi államfőjére, Ion Iliescura szavazott, mint ahogy a 2009-es választás első fordulójában is Crin Antonescura voksolt, mert úgy gondolta, ő képviseli azt a változást, amelyre Romániának szüksége van, így csak a második fordulóban voksolt Mircea Geoanára, saját pártja jelöltjére. Hozzátette: most viszont a változás és Antonescu kapcsán úgy gondolja, hogy Antonescut le kell váltani.
Balogh Levente. Székelyhon.ro2014. június 3.
Fúzió vagy maghasadás?
Fúzióra készül a PNL és a PDL, az (egyik) ötletgazda a liberális párt elnöki pozíciójáról a múlt héten leköszönt Crin Antonescu – végleges utódja még kerestetik. A PNL-nek bőven van tapasztalata, ami az együttműködéseket illeti. Nemrég lépett ki a Szociálliberális Unióból (USL), ahova épp a PDL és Traian Băsescu iránt táplált ellenérzései kergették. Most meg újabbat dizájnolna, ami viszont a megtévesztésig hasonlít egy másik, szintén rossz véget ért koalícióhoz. Vigyázat! Komplex politikatörténet következik, amelynek célja a fúziókra és a romániai politikai életre vonatkozó tanulságok levonása. Elő a papírt és a ceruzát, hogy követni lehessen a változásokat. Annyi ármány és intrika, hogy egy Shakespeare-dráma is megirigyelhetné.
Korábban létezett már a most bejelentett új, jobbközép irányultságú politikai alakulathoz hasonló szövetség. Emlékszünk-e még a D. A.-ra? Mert arról van szó. Teljes nevén az Alianţa Dreptate şi Adevăr, magyarul Igazság és Igazságosság Szövetség, amelynek tagjai a jobbközép liberális párt és a magát centrista, konzervatív pártként meghatározó demokraták. A PNL szövetségese tehát a valamikori Iliescu menedzselte Nemzeti Megmentési Frontból (FSN) kiszakadt PD volt, ebből lett a későbbi PDL. Nem is akárhogyan, hanem úgy, hogy Băsescu ármánykodására a liberális pártból kiszakadt annak a demokratákhoz húzó része. Călin Popescu Tăriceanu PNL-s társelnök (a PD-t Emil Boc képviselte) miniszterelnöksége alatt.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD. Szabadság (Kolozsvár)2014. június 16.
Egy előd, több utód
Úgy két évtizede a román szenátus akkori elnöke, bizonyos Alexandru Bârlădeanu, aki orosz tankokkal jött vissza Romániába, egyik interjúja után kikapcsoltatta a riportofont, és elmagyarázta, miként lesz a Megmentési Frontból két párt – az egyik jobb-, a másik meg baloldali –, amely egymást fogja váltani a hatalmon. Persze, ehhez el kell tüntetni a történelmi pártokat, főleg a keresztény-demokratákat és a liberálisokat. És éveken keresztül ezen munkálkodott a hatalom, de főleg a szekuból kinőtt hírszerzők hada. Szépen el is tüntették előbb a parasztpártot, majd lassan felmorzsolták a liberálisokat, megszüntetésének utolsó lépéseire éppen a napjainkban kerül sor.
Mindig enyhe mosollyal kísérem, ha valaki úgy ír egy pártról, hogy az utódkommunista. Hát ebben az országban melyik nem az? A Ion Iliescu létrehozta közös Frontból létrejött demokrata pártbeliek s annak utódai, a demokrata-liberálisok, akik a régi kommunista Traian Băsescu vezetésével egyetlen nap alatt lettek szocialistákból néppártiak? Vagy az ebből leszakadt, és az államelnöki védnökség alatt megalakuló Népi-Mozgalom Párt, amelyben csak úgy nyüzsögnek a valahai kiszesek? Netán a szabadelvűek, ahol mind kisebb számban vannak jelen a jó öreg liberálisok, s teletűzdelték nem csak valahai ifjúkommunista aktivistákkal, hanem már a szocialista vezérként induló Petre Roman is a tagja? Esetleg a diákként is a kommunista párt Központi Bizottságában ténykedő Mihai Răzvan Ungureanu zsebpártja, a Polgári Erő? A szocdemesekről nem is beszélek. Legyünk komolyak, mindegyik utódkommunista csoportosulás, amelyek lassanként beteljesítik Bârlădeanu jóslatát.
Emlékeztetnék arra, hogy a keresztény-demokrata parasztpárt szétverésében a jelenlegi államelnök fontos szerepet játszott. Most – nem egy hívét ide irányítva – belülről veri szét a szabadelvűeket. A román politikai viszonyokat ismerve annyit bátran állíthatunk: sem az úgymond bal-, sem a jobboldali csoportosulásoknak Romániában semmiféle közük nincs semmilyen ideológiához. Egyszerűen érdekcsoportok – majdnem azt írtam, maffiacsaládok.
Román Győző. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. június 22.
Tőkés: el akarják kobozni a múltunkat is
Az európai parlamenti képviselő szerint az Európai Bizottság napirendjén méltatlanul háttérbe szorul a restitúció ügye. Tőkés László a közrádióban azt mondta: az állam időhúzásos taktikát alkalmaz, és arra számít, nem lesz majd kinek visszaadni az egykor elkobzott ingatlanokat. Úgy vélte: folytatódik a Trianonban elkezdődött nacionalista, nacionálkommunista nemzetpolitika, melynek célja a magyarság életkörülményeinek ellehetetlenítése.
A kommunizmus idején Romániában önkényesen elkobzott egyházi és közösségi ingatlanok ügye folyamatosan szerepel különböző külföldi fórumok napirendjén, az Európai Bizottság szintjén azonban méltatlanul háttérbe szorult – jelentette ki Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A kérdéssel a legmostohábban az Európai Unió bánik, noha a közösségnek volna a legnagyobb súlya és illetékessége, hogy egy ilyen főbenjáró kérdéssel foglalkozzék. Végre ideje volna annak, hogy Románia tartsa be nemzetközi kötelezettségét, és annak is, hogy az unió odahasson – hangoztatta Tőkés László.
A politikus szerint nem kérdéses, hogy Romániában többé vagy kevésbé, változó módon, más tálalásban ugyan, de folytatódott a Trianonban elkezdődött nacionalista, nacionálkommunista nemzetpolitika, melynek célja a magyarság életkörülményeinek ellehetetlenítése. Az állam miképp az államosításkor elvette az ingatlanokat, most nem akarja visszaadni, időhúzásos taktikát alkalmaz, arra számít, ha ilyen ütemben zajlik az ingatlanok ügye, nem lesz már kinek majd visszaadni – érvelt a politikus.
Felidézte: Ion Iliescu elnök egyszer azt mondta, azért nem adhatják vissza a magyar tulajdonokat, mert akkor városok sora „magyarosodna el”. Mert aki belép Erdélybe, azt látja, az egész kultúra a magyarság és a németek múltját hirdeti. Ezért aztán nem csak a tulajdonunkat, hanem a múltunkat is el akarják kobozni, csakhogy erre a demokrácia nem ad lehetőséget – fogalmazott.
Hozzátette: még az időközben teljesen kipusztult, a holokauszttal kiirtott, a Causescu által keményvalutáért kiárusított zsidók és németek vagyonát is vissza kell szolgáltatni, mert ezt követeli meg a jogállamiságon alapuló, nyugati demokrácia rendszere.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy az ügyben segítségünkre lesz az Európai Alapjogi Ügynökség, azt válaszolta: a nemzetközi emberjogi szervezetek nemcsak a rendszerváltás előtt, hanem azt követően sem tettek semmilyen lépést, pedig ugyanolyan jogsérelmekről van szó, mint Ukrajnában, vagy Kínában. Románia 2001 óta nem hajtja végre a maga által alkotott törvényt, noha feltétele volt az uniós csatlakozásnak az erdélyi magyar ingatlanok visszaszolgáltatása – hívta fel a figyelmet.
Megjegyezte: tart attól, hogy Szerbia is csak addig tesz gesztusokat, míg be nem lép az Európai Unióba, aztán „elfeledkezik” visszaadni a magyar egyházi ingatlanokat. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: abban, hogy magyar szót hallani ma még a Csallóközben, Székelyföldön, vagy akár a Délvidéken, az egyházaknak elévülhetetlen szerepük volt. Immár a rendszerváltás után két és fél évtizeddel megkövetelhetjük, hogy az egyházak működési feltételeit biztosítsák. Ez nem ajándék, hiszen elrablott vagyonról van szó – szögezte le.
Kossuth Rádió. erdély.ma2014. július 17.
Felmérés: Ceaușescu Románia legjobb elnöke volt
Az ország eddigi legjobb elnökének tekintik a romániaiak Nicolae Ceaușescu kivégzett diktátort – derül ki az INSCOP felméréséből, amelyet az Agerpres idézett csütörtökön.
A közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezettek 24,7 százaléka értékeli úgy, hogy a volt kommunista pártfőtitkár és köztársasági elnök Románia eddigi legjobb államfője volt. A második helyen Ion Iliescu (19,1 százalék), a harmadikon Traian Băsescu (14,2), az utolsó helyen pedig Emil Constantinescu (9,7) áll.
A válaszadók 23,9 százaléka szerint a felsoroltak egyike sem méltó az államfői tisztségre. A felmérés 1055 felnőtt személy megkérdezésével készült, a hibaküszöb 3 százalékos.
maszol.ro2014. július 21.
A hatalom fogságában az RMDSZ
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke július 11-én bejelentette: a bukaresti kormánykoalíción belül kialakult vita miatt lemond kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, az RMDSZ viszont tagja marad a román kormánynak.
A feszültség oka, hogy Románia az RMDSZ-szel szemben lépett be a Minority SafePack nevű, kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésről szóló luxemburgi perbe, jóllehet a javaslatcsomag egyik kezdeményezője Kelemen Hunor volt. A politikus hétfőn közölte, hogy augusztus elsejei hatállyal mond le a bukaresti kormányban betöltött miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségéről.
A magyar érdekképviselet már több ízben vállalt szerepet a román végrehajtó hatalomban. Az 1989-es forradalom napjaiban alakult RMDSZ történetében 1996-ban váltotta fel az addigi ellenzéki politizálást a hatalommal való párbeszéden alapuló politika.
A szövetség Emil Constantinescu államfővé választása után lépett be – a Demokratikus Konvenció (CDR) és a későbbi Demokrata Párt (PD) mellett – a Victor Ciorbea vezette jobbközép kormányba. A CDR körül szerveződött koalíciós kabinet a Ion Iliescu addigi államfő által alapított politikai erő – a későbbi Szociáldemokrata Párt (PSD) – kormányát váltotta, amely szélsőbaloldali és nacionalista pártok támogatásával vezette az országot.
Az RMDSZ a turisztikai (Birtalan Ákos) és kisebbségügyi miniszteri (Tokay György) tisztséget kapta meg a Ciorbea-kabinetben. A miniszterelnök-csere után az RMDSZ-nek egészségügyi (Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor) és kisebbségügyi (Eckstein-Kovács Péter) minisztere volt a Radu Vasile vezette kormányban.
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalását kezdetek óta bírálta a Tőkés László akkori tiszteletbeli elnök körül felsorakozó belső ellenzék, amely a belső önrendelkezés (autonómia) programjának háttérbe szorítását és a román kisebbségpolitika – általuk érdemtelennek minősített – külföldi legitimálását sérelmezte.
A szövetségben azonban többségbe került az a Markó Béla elnök által megjelenített áramlat, amely a román pártok partnerségét keresve, lépésről lépésre próbált eredményeket elérni az erdélyi magyarság számára. Ez a szemléleti vita vezetett végül ahhoz, hogy Tőkés László és hívei 2003-tól az RMDSZ-en kívül kezdtek politikai építkezésbe.
Krónika (Kolozsvár)2014. szeptember 12.
Korrupcióval gyanúsítanak egy ortodox érseket
Befolyással való üzérkedés és okirat-hamisításra való felbujtás gyanújával indított bűnvádi eljárást a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken Teodosie ortodox érsek, a dobrudzsai megyéket magába foglaló, konstancai székhelyű Tomisi egyházkerület vezetője ellen.
A vádhatóság szerint a főpap 2009-ben csúszópénzt fogadott el egy fiataltól annak fejében, hogy az illetőt felvegyék a konstancai Ovidius egyetem ortodox teológia karára fél évvel a tanév kezdete után. A felvételi vizsga nélküli beiskolázásért az illető 850 eurót fizetett és további 5000 eurós kölcsönt ígért egy közvetítőn keresztül az érseknek - közölte a DNA.
A vádhatóság szerint az érsek okirat-hamisításra bujtatta fel egy beosztottját, hogy a papi hivatásra vágyó fiatal egyházi karrierjét előmozdítsa. A hamis iratokkal utólag felvett egyetemistáról azonban kiderült, hogy újságíró, aki a történetről leleplező riportot közölt a România Liberă című napilapban.
Teodosie érsek ellen már öt évvel ezelőtt vizsgálat indult a Konstanca megyei törvényszék melletti ügyészségen, de akkor az érsek panasszal fordult a legfőbb ügyészséghez, amely megállapította, hogy a területi vádhatóság valóban nem illetékes a magas rangú egyházi méltóság ügyében eljárni.
Az 58 éves Teodosie érsek húsz éve tagja a román ortodox egyház zsinatának, 2001 óta vezeti a Tomisi egyházmegyét, 2002-ben Ion Iliescu akkori államfő a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki.
Megállapították, hogy azokat a cselekményeket, amelyekkel a főpapot gyanúsítják nem érseki, hanem a konstancai állami egyetem teológia karának dékánjaként követhette el, ezért Teodosie dossziéja a korrupcióellenes ügyészséghez került.
A román média úgy tudja, hogy a DNA 2009-ben vádemelési javaslat nélkül ejtette az ügyet, most pedig azt követően indított bűnvádi eljárást, hogy a megvesztegetést bizonyító videó-, illetve hangfelvételek birtokába jutott.
maszol/MTI2014. szeptember 18.
A strasbourgi bíróság a bányászjárás kivizsgálására kötelezte Romániát
Az 1990 júniusában történt bukaresti bányászjárás körülményeinek kivizsgálására kötelezte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a román államot, amely kártérítést is köteles fizetni az akkori atrocitások áldozatainak.
1990. június 13. és 15. között Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a román fővárost. A Ion Iliescu akkori államelnök által irányított hatalom ellen tüntetőket, járókelőket, diákokat bántalmazták, és feldúlták az ellenzéki pártok székházát. „Rendteremtésük” nyomán többen életüket vesztették. A mostani ítélet az ügy egyik felperesének, Marin Stoicának ad igazat, akit munkába menet vertek eszméletlenre, és kórházi ápolásra szorult. Az ő ügyében az ügyészség nem indított bűnvádi eljárást, ezért fordult 2001-ben a strasbourgi bírósághoz, amely első fokon megkésettnek találta a keresetet. Így került az ügy a strasbourgi bíróság úgynevezett nagykamarájához, ahol a jogerős ítélet született.
A kedden közzétett végzés szerint a román államnak 15 ezer euró kártérítést kell fizetnie Stoicának, emellett köteles folytatni az akkori események kivizsgálását, hiszen a bűncselekmények nem évültek el. „Az idő nem mentesíti sem a román államot, sem az egyéni tetteseket a felelősség alól” – szögezi le az ítélet, és megállapítja, hogy az akkori tettek valamennyi bizonyíték szerint emberiesség elleni bűncselekménynek minősíthetők, melyek elkövetéséért a román állam hivatalos személyeit – kormánytagokat és magas rangú katonai vezetőket is beleértve – felelősség terheli.
A bíróság szerint a román államnak hatékony kárpótlási mechanizmust kellene életbe léptetnie, tekintettel arra, hogy az akkori áldozatok közül sokan fordultak a strasbourgi bírósághoz, és ügyük tárgyalása folyamatban van.
MTI, Erdély.ma2014. október 6.
Ponta választási programja: a Nagy Egyesülés, magyarok nélkül
Bírálói szerint Victor Ponta elnökválasztási programja és tettei között hatalmas szakadék tátong, ami jól jelzi a pártelnök-kormányfő kettős beszédét. Kampányának alapdokumentumában a jelölt meg sem említi a magyarokat.
Programjában – amelynek a kormányfő által mozgósítónak vélt jelmondata így hangzik: büszkék vagyunk románságunkra – a jelölt igyekszik megszólítani a politikai élet valamennyi szegmensét, szól a bal-és a jobboldalhoz, a környezetvédőkhöz, igyekszik megnyerni magának a jogállam védelmezőit, de a nacionalistákat is, és a maga oldalára kívánja állítani a nyugatbarát erőket is.
Băsesu és Ponta: ellentét vagy párhuzam
Victor Ponta az alkotmány és a választási rendszer továbbá a közigazgatás reformjára törekszik, ugyanakkor egész programját áthatja a deklaratív nacionalizmus. Bírálóinak legfőbb kifogásai közé tartozik az, hogy Victor Ponta programja nem egy államfőé, sokkal inkább egy miniszterelnök projektje. Így például megígéri a nyugdíjak és a bérek emelését – csakhogy a gazdaság, a nyugdíjak és a bérek nem tartozik az államfő hatáskörébe.
Victor Ponta programjában megígéri a „románok második nagy egyesülését”, amely reményei szerint Románia és Erdély 1918. évi egyesülésének százéves évfordulójáig bekövetkezik, a Pruton túli ország EU-csatlakozásával. Ezzel összhangban a jelölt a 36 oldalas programjában a nagy egyesítő, a békét hozó, konszenzusra törekvő, a párbeszédre mindig készen álló államfőként mutatkozik be.
Ezzel természetesen ellentétbe akarja magát állítani az általa konfliktuskeresőnek, uszítónak, társadalmi ellentéteket keresőnek tartott jelenlegi államfővel, akinek neve többször szerepel alig párszor hangzik el a program szövegében.
Csakhogy Victor Ponta eddigi gyakorlata során maga sem a békét kereste és kerülte a konfliktusokat, hiszen nem egyszer még Traian Băsescunál is agresszívebben viselkedett: „böszétlenítést” ígért, az országot megosztotta a Băsescu-ellenesek 7,5 milliós illetve a Băsescu-pártiak táborára, Băsescu rendszerét a náci rendszerhez hasonlította.
A pártvándorlás – a politikai egység záloga
Programjában Victor Ponta a nemzet újraegyesítését célzó nemzeti tervet javasol – ami eléggé emlékeztet Ion Iliescu államfő „nemzeti megbékélési” elképzelésére. Terve szerint az egységnek a teljes politikai osztály által felvállalt stratégiai célok területén kellene megnyilvánulnia. Meglátása szerint „társadalmi békére” kell jutni a civil társadalommal is.
A gyakorlatban azonban a „teljes politikai osztály” egységét a pártvándorlást lehetővé tevő (és jutalmazó) sürgősségi kormányrendelettel kívánja megvalósítani. Egyébként Victor Ponta nem tűri a kritikát, hadjáratot indít azok ellen, akik bírálják őt, ideértve a „nem párthű” sajtót is.
Derűlátás recesszióban
Victor Ponta úgy véli, a következő államfőnek a korrupció ellen kell harcolnia, és ugyanakkor figyelmeztet: akiknek az utóbbi tíz évben sikerült kibújniuk az igazságszolgáltatás alól, felelniük kell tetteikért. Bírálói szerint a valóságban azonban a Victor Ponta által vezetett szociáldemokraták a nemzeti liberálisokkal együtt a „fekete kedd” néven ismeretessé vált napon törvénymódosításaikkal megpróbálták a bűnözők szolgálatába állítani a büntető törvénykönyv rendelkezéseit, megvonták az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, a korrupció elleni ügyészek bizonyos hatásköreit, a szociáldemokraták pedig továbbra is nyíltan védelmezik a nagykorruptakat.
A gazdaság vonatkozásaiban Victor Ponta programjában igen derűlátóan ítéli meg az ország helyzetét. Szerinte Románia Kelet-Európa gazdasági modellje lehet, visszanyerheti az Európa gabonaraktára titulust, az energetika esetében regionális vezető szerepet tölthet be. A statisztikák azonban azt bizonyítják, hogy Románia technikai recesszióba került, amelyből egyelőre még csak remény sincs a kilábalásra, a beruházások pedig továbbra is váratnak magukra.
Románia energetikai függetlenségének kapcsán programjában Victor Ponta nem tesz említést a palagázak kényes témájáról, jóllehet a kutatómunka továbbra is folyik ezen a területen, Victor Ponta emellett szakított ellenzéki korának ökologista nézeteivel.
Ceauşescui szólamok
A palagázakkal ugyanúgy van, mint a kisebbségi kérdéssel: programjában azt is megkerüli. Az ország nemzeti kisebbségekről egyetlen szót sem ejt, mintha azok nem is élnének Romániában, vagy mintha a magyar kisebbség az RMDSZ lévén nem kis lenne kormányon. A „dicső 1918-as egyesülés” felemlegetése ráadásul a magyar kisebbség számára fájdalmas pont, nemzeti tragédia.
A nemzeti kisebbségek mellett a szexuális kisebbségekre sem fordít szót programjában.Victor Ponta számára csakis a románságukra büszke, ortodox állampolgárok élnek Romániában. Baloldali párthoz meglehetősen szokatlan módon az állammal való partnerséget ajánl az ortodox egyház számára. Ennek kapcsán néhány mondata mintha a Ceausescu-korszak mentalitását idézné: Victor Ponta szerint a románság iránti büszkeségnek az állam és a civil társadalom legfőbb céljává kell válnia.
Az ortodox egyháznak, de valamennyi más egyháznak, az állammal egyetemben azon kell lennie, hogy szorgalmazza a román értékeket. Ez fontos előrelépést jelentene ugyanis a múltjára és jelenére büszke, erős társadalom felé, amely kész felépíteni jobb jövőjét. „Egyesítsünk minden románt a hazájuk iránti büszkeség érzése, hagyományai és híres személyiségei, a modern Románia hősei köré”
Victor Ponta szerint az ország külpolitikájának úgyszintén a románság fölötti büszkeség érzását kell tolmácsolnia. Programjában beszél az euroatlanti stratégiai partnerség megszilárdításáról (elsősorban az Egyesült Államokat említve), – kormányfőként azonban gyakrabban jár Pekingben, mint Washingtonban, Bukarestben bírálói szerint nem egyszer menekült magas rangú amerikai tisztségviselők elől.
Bogdán Tibor
maszol.ro2014. október 12.
PER, avagy kinek a hasznára közvetítenének az amcsik?
A hírek szerint az USA kormányához közel álló Project on Ethnic Relations (PER) nevű szervezet ismét közvetíteni próbál a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között. Eddig három találkozóra került sor, a következőt jövő év februárjára tervezik. Húsz évvel ezelőtt szintén a PER kezdeményezte és szervezte azt a fekete-tengerparti találkozót, amely a későbbiekben Neptun-ügyként vált ismertté.
1993. július 15–16-án az RMDSZ három politikusa – Frunda György szenátor, Tokay György és Borbély László képviselők – meghatalmazás nélkül, titokban részt vett a PER által szervezett neptuni találkozón, és „különalkut” kötött a román hatalom képviselőivel. Ezáltal gyakorlatilag lemondtak az erdélyi magyarság autonómiaigényéről, cserébe néhány, főleg nyelvhasználati jogért. Ami a legfontosabb: ezzel hitelesítették a külföld szemében a magyarellenes román hatalom kisebbségpolitikáját. „A Neptun-ügy nagyon sokat ártott, annak a politikának volt az origója, amely aztán 1996 óta egyeduralkodóvá vált az RMDSZ-ben. Egy olyan helyzetben, amikor Románia az ET-felvétel előtt bizonyítási kényszerben állt, ahelyett, hogy ezt növeltük, kihasználtuk volna, a neptuni tárgyalók alkalmat adtak, hogy az Iliescu-féle, nyíltan magyarellenes hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen, és mindezt egy nevetséges és be sem tartott ígéretcsomag fejében” – összegezte a történet lényegét Borbély Zsolt Attila politológus, aki Neptun-gate címmel írt könyvet a botrányos ügyről.
A paktummal kezdetét vette az a folyamat, amelynek részeként 1996-ban bevették az RMDSZ-t a kormányba – ezzel egyidőben a „szövetség” azonnal fel is adta a külpolitizálás minden lehetőségét –, s ami oda vezetett, hogy két amerikai elnök is azt nyilatkozhatta, hogy Romániában mintaszerűen megoldódott a magyar kérdés.
Nos, húsz esztendő után, most újra bejelentkezett a PER, hogy ismét eljátszaná a közvetítő szerepét. A kérdés: szükség van-e rájuk, illetve az általuk képviselőt, a kettős mérce alkalmazásán alapuló euro-atlanti, ha lehet, minden problémát a szőnyeg alá seprő szemléletre? Tévedés ne essék, román-magyar párbeszédre, különös tekintettel az autonómiatörekvésekre, igenis szükség van/lenne! A két évtizeddel korábbihoz képest azonban, mára jócskán megváltoztak a körülmények. Most elég, ha csak arra utalok, hogy már nem az RMDSZ az erdélyi magyarság érdekeinek egyetlen védelmezője, mellettük ott vannak a többiek – EMNT, SZNT, EMNP –, bár igaz, egyelőre nem parlamenti erőként. S ezt illene a PER-nek, bárkinek figyelembe vennie. Amiként a román hatalom párbeszédet szorgalmazó, arra hajlandó képviselőinek is.
Tekintve, hogy a háttérben ismét felsejlik a nagy kombinátor, Viorel Hrebenciuc alakja, s hogy a PER emberei ismét csak a nekik, illetve megbízóiknak tetsző magyar tárgyalópartnerekkel ülnének egy asztalhoz, nos, mindezekre való tekintettel jó lesz vigyázni! Könnyen meglehet, hogy a PER ezúttal is Románia külföldi megítélésének javításán, mintsem az erdélyi magyarság autonómia-követeléseinek célba juttatásán próbál ügyködni.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma2014. október 21.
Államfőjelöltek – Corneliu Vadim Tudor, a magyarellenesség kettes számú apostola
A magyar olvasónak alig kell bemutatni Corneliu Vadim Tudort, aki a szintén államfőjelölt Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester mellett a szélsőséges magyarellenesség másik romániai zászlóvivője. A soviniszta Nagy-Románia Párt (PRM) alapítója ötödször száll harcba az államfői tisztségért.
Vadim – avagy gúnyneve szerint a Néptribun – 1949-ben született Bukarestben. (Jó évjárat lehetett, hiszen Funar is ugyanebben az évben látta meg a napvilágot). 1971-ben végzett a Bukaresti Egyetem filozófia szakán, államvizsga-dolgozatát vallásszociológiai témában írta. 1975-ben tiszti iskolát végzett.
Kiterjedt irodalmi tevékenységet folytatott, verseket és esszéket írt, a Ceausescu-házaspár udvari költőjének számított. 1991-ben alapította meg a Nagy-Románia pártot (PRM), amelynek egyik fő irányvonala a harcos magyarellenesség. Emellett a România Mare, a Tribuna és a Tricolorul című szélsőséges kiadványokat is működtette.
1992-ben szenátorrá választották, ezen tisztségét 2008-ig folyamatosan megtartotta. Eddig négy ízben indult az államfőválasztáson, a legjobb eredményét 2000-ben érte el, amikor Ion Iliescuval együtt bejutott a második fordulóba, ahol a voksok 33,17 százalékát megszerezve kikapott.
Pártja ezt követően hanyatlásnak indult, belső ellentétek alakultak ki, több politikusa pedig más pártokba iratkozott át. 2009-ben európai parlamenti mandátumot szerzett.
Vadim számára a mélypont 2013-ban érkezett el, amikor Gheorghe Funar a párt júliusi, gyulafehérvári kongresszusán elnökké választatta magát, őt pedig kizáratta. Vadim azonban nem adta fel, perre ment, a bukaresti törvényszék pedig neki adott igazat. Funar fellebbezett, de annak elbírálásáig mindenképpen az alapító elnök marad nyeregben.
Vagyonbevallása szerint nem rendelkezik ingatlannal, csupán egy 2007-ben gyártott Dacia Logan gépkocsi van a nevén, illetve egy értékes autogramgyűjteményt, valamint egykor történelmi személyiségek tulajdonában levő, „felbecsülhetetlen értékű” tárgyakat birtokol. Emellett mintegy 140 ezer lejjel hitelezte meg a România Mare kiadót. Tavaly 72 ezer eurós jövedelemre tett szert EP-képviselőként. Úgyhogy kampányát saját bevallása szerint autója és gyűjteményeinek eladásából fedezné.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2014. október 21.
Hrebenciuc lemondott képviselői mandátumáról
Lemondott kedden képviselői mandátumáról az ellene zajló korrupciós eljárások miatt Viorel Hrebenciuc, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyásos politikusa, a képviselőház eddigi alelnöke.
A döntést Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke, Hrebenciuc párttársa jelentette be. A hatodik parlamenti mandátumát betöltő Hrebenciuc később közölte: egyedül döntött, előtte nem egyeztetett senkivel, nem bánt meg semmit, mostantól pedig áll az ügyészek rendelkezésére. Egyúttal megjegyezte: 2016-tól visszatér a parlamentbe.
A további eljárás értelmében a parlament plénuma tudomást vesz Hrebenciuc lemondásáról, és megállapítja mandátumának megszűnését. Erre várhatóan hétfőn kerül sor. A határozatot a Hivatalos Közlönyben is meg kell jelentetni. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ugyanakkor már ez előtt kezdeményezheti az őrizetbe vételét.
Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke és államfőjelöltje a hírre úgy reagált: a lemondás kiiktatja az igazságszolgáltatást a választási kampányból. A pártvezetés egyébként kedden délután rendkívüli ülést tartott az ügy miatt.
Mint arról beszámoltunk, Hrebenciuc ellen összesen három ügyben nyomoz a DNA. A legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra került ügyben azzal gyanúsítják, hogy bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe az ellene zajló DNA-nyomozásokról, a lehallgatott beszélgetéseiről kért adatokat Dumitru Iliescutól, a kormányőrség (SPP) volt vezetőjétől. Az ügyészség szerint a politikus az információkért cserébe ígéretet tett arra, hogy Iliescu lányát, aki építész, segít egy közintézménynél alkalmazni.
Egyúttal azzal is gyanúsítják, hogy párttársának, Dan Șova volt fejlesztési miniszternek, a párt szóvivőjének ígéretet tett, támogatja őt a pártelnökség megszerzésében, amennyiben új amnesztiatörvényt kezdeményez, és nyomást gyakorol az igazságügy-miniszterre egy olyan módosító javaslat elfogadása érdekében, amely a korrupció ellen küzdelemről és a korrupt politikusok büntetéséről szóló 78/2000-es törvényt érintette volna, és amely épp a Hrebenciucot érintő vizsgálatokban szavatolt volna számára büntetlenséget. Az ügyben Șova ellen is bűnvádi eljárás indult befolyással üzérkedés miatt.
Egy másik ügyben a DNA azzal gyanúsítja, hogy több más személlyel együtt anyagi ellenszolgáltatás fejében azt ígérte különböző személyeknek, hogy közbenjár az érdekükben bizonyos, őket meg nem illető javak visszaszolgáltatásában.
Hrebenciuc ellen még ez előtt befolyással üzérkedés miatt indult vizsgálat, mivel a gyanú szerint nyomást gyakorolt a médiahatóságra egy pártkollégája televíziójának sugárzási engedélye ügyében. A DNA az illegális visszaszolgáltatások ügyében kérte Hrebenciuc előzetes letartóztatásba helyezését.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2014. november 1.
Sorsmeghatározó kényszerek – Interjú Kelemen Hunorral
Az előítéletek lebontását is célzó kampányában az elnökválasztás tétjét igyekezett tudatosítani Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, államelnökjelöltje. Úgy tartja, az új elnök esetében meg kell próbálnunk elfelejteni a befutó párt múltját, annak visszahúzó elemeit.
– Őszintén sajnálnánk, ha az utóbbi hetek utazgatásai miatt lemaradt volna kislánya első szaváról…
– Nagy szerencsém volt: szeptember 20-a táján Zilahról hazaérkezve este a játékszőnyegen üldögéltem, amikor Hanna egyszer csak elindult felém. Az első lépései voltak. Amúgy még nem beszél, de hát alig múlt egyéves.
– Az államelnöki kampányt is hasonló sikerélmények kísérték?
– Sikerről, egyáltalán eredményekről csak a választás első fordulója után beszélhetünk. Öszszességében azonban úgy érzem, sikerült célba juttatnunk az üzeneteinket, noha akadtak közöttük olyanok is, amelyek megdöbbenést, hátrahőkölést okoztak, mert a hallgatóság, a beszélgetőtársak túl direktnek, túl őszintének érezték. Például amikor a román– magyar együttéléssel kapcsolatos előítéletekről beszéltem. Pedig nem mondtam én semmi különlegeset, csak ezeket a dolgokat nem szokás a nevükön nevezni.
A románok például úgy tartják, hogy valamennyi magyarban egy kis irredenta él, csak még nem bújt elő mindenkiből. Amikor viszont ezt hallják, először meghökkennek, aztán elkezdenek hárítani, vagy árnyalni a képet, esetleg elgondolkoznak rajta. De érvényes ez ránk is, a sztereotípiák velünk is azt hitetik el, hogy minden román az életünkre, az identitásunkra tör. Csakhogy ezt nyilvánosan nem szokás kimondani, legfeljebb családi, baráti körben, pohár bor mellett. A kampányunk egyik célja épp az előítéletek lebontásához való hozzájárulás volt, az őszinte beszéd.
– Mindez többnyire tegezős viszonyban, ami a hazai politikai kultúrában egyelőre meglehetősen szokatlan. Rejtővel szólva: szervusz, nép?
– Abból indult ki az egész, hogy én majdnem mindenkit tegezek, és engem is majdnem mindenki tegez. És bár a kampány nem tekinthető ugyan a mindennapi élet részének, talán nem is állít mindent a feje tetejére, így aztán klipjeim nagy részében maradtunk a tegezésnél – ahogy egymás között a mindennapokban beszélünk.
– Szembesült ezekben a hetekben olyan kérdésekkel, témafelvetésekkel, amelyek meglepetésszerűen érték?
– Igen. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy a román fórumokon folyamatosan felmerül majd Magyarország irányvétele, elsősorban Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédének fényében, amelyet ma is nagyon sokan félremagyaráznak.
– A román belpolitikai élet legutóbbi, kampánybefolyásolásra is maximálisan alkalmas fordulatai mennyire lepték meg?
– Vegyük sorra. Viorel Hrebenciuc DNA-s ügyéről az égvilágon semmit sem tudtunk, én is a sajtóból értesültem róla. A honvédelmi miniszternek a december elsejei ünneppel kapcsolatos törvénytervezete tartalmával természetesen képben voltunk, hiszen a parlamenten futott végig. Komplett őrületnek tartom az egészet, fölösleges nacionalista hőzöngésnek. Ezt Mircea Duşának is elmondtam, és azt is, hogy a jogszabály alkalmazhatatlan, vagy ha tűzön-vízen keresztül mégis megpróbálják, akkor tízezrek életét nehezíti meg.
Az egész azt jelzi, hogy továbbra sem működik a kölcsönös tisztelet, empátia. Nem vagyok egyedül azzal a nézetemmel sem, hogy Románia nemzeti ünnepét olyan alkalomhoz kellene kötni, amely összeköt bennünket, nem pedig eltávolít egymástól. A kommunizmus bukásához köthető valamelyik dátumban kellene megállapodni. Attól a románok számára lehet még fontos nap a december elseje. Ha pedig marad a jelenlegi nemzeti ünnep, előbb meg kellene valósítani a gyulafehérvári ígéreteket.
– Ha a december elsejével kapcsolatos véleménye ennyire sarkos, miért merült ki langyos tartózkodásban az RMDSZ-képviselők tiltakozása? A két „balesetszerű” igenről nem is beszélve.
– Kezdem a két igennel: szerencsétlen véletlen volt, mindketten elnézést is kértek érte. Megmondom őszintén, a kampány miatt nem készültünk megfelelően erre a szavazásra. Valóban látványosabban kellett volna fellépni. Ha minderre törvényhozási periódusban, nem pedig kampányban kerül sor, biztosan más típusú akciót készítünk elő. Nem maradt más hátra, mint arra koncentrálni, hogy megtaláljuk a megfelelő módszereket a törvény megváltoztatására.
– Tekintsük célzottnak Traian Băsescu elnök döntését is, amellyel épp ebben a periódusban mentette fel önt a művelődési miniszteri tisztségből?
– Engem nem ért meglepetésként. Azt tartottam papírformának, hogy a Biró Rozália jelöltségének visszautasítása után, illetve azt követően, hogy nem tettem újabb javaslatot, Băsescu néhány napon belül felment, s akkor nekem 45 napon belül újabb javaslatot kell előterjesztenem. Ezt a forgatókönyvet tartottam a legvalószínűbbnek, de nem ez történt. Hogy az autonómiastatútum-tervezet benyújtásától függetlenül fogyott volna el épp most az államelnök türelme? Ugyan már, ne vicceljünk...
– Sokan újabb „Neptun-veszélyt” kiáltottak a Project on Ethnic Relations, a PER* felbukkanására. Ön is feltétlenül szükségesnek tartja az amerikai közvetítést a román–magyar párbeszédben?
– Én azt tartom, hogy butaság lenne elzárkózni, ha Amerikából bárki érdeklődik felőlünk, meghallgat bennünket. Az Egyesült Államok részéről az elmúlt másfél, két évben újra nyitás érzékelhető a romániai magyarság kérdéskörében, az amerikai külügyminisztérium tavalyi jelentésében szerepelt a Mikó-ügy, a székelyzászló, az autonómiatörekvések, a csángó magyar oktatás ügye. Ez roppant fontos változás, mivel előtte éveken át ezek a kérdések nem is léteztek az amerikaiak számára. Amikor egy ilyen nyitás érzékelhető, nekünk kötelességünk keresni a partnereket és az alkalmakat. A PER-hez hasonló szervezetek, közvetítők általában konfliktusos helyzetekben kínálják fel a segítségüket, s ha bármilyen módon befolyásolni tudják az amerikai adminisztrációt, akkor igenis, szükség van a jelenlétükre.
– Hogy ítéli meg, milyen mértékben sikerült mozgósítani a romániai magyarságot?
– November másodikán kiderül. Nem tudom megítélni, jóslásokba bocsátkozni pedig politikai amatörizmus lenne. Bízom benne, hogy sikerült felmutatni és tudatosítani a választások tétjét. Az EP-választásokhoz képest fokozottabb érdeklődést érzékelek, a parlamenti, még inkább az önkormányzati választásoknál viszont kisebb mértékűt. Természetes, hogy az utóbbi kettő közelebb van az emberekhez, de az is érdekli őket, hogy ki lesz az államelnök.
– És amikor megkérdezik, hogy elnök úr, Hunor, vajon ki lesz az államelnök, mit válaszol nekik?
– Nem neveket szoktak kérdezni, inkább azt, hogy nekünk, magyaroknak vajon ki lenne a jobb? Nem volt ez másként korábban sem, s nekünk erre különböző, nem mindig inspirált válaszaink voltak. Volt, amikor Câmpeanut tartottuk jobbnak, szerencse, hogy nem futott be, mert később mi is csalódtunk benne. Aztán ajánlottuk Iliescut Vadim Tudorral szemben, és igazunk volt, de hát akkor nem is lehetett másként. Most leginkább az a kérdés, hogy nekünk mi lenne a jobb? Egy szász ember az elnöki székben? Sokakban ma is él, hogy a szászok soha nem szerették a székelyeket. Vagy Ponta, aki mondott velünk kapcsolatban ilyet is, olyat is? A válaszom ezekre mindig az, hogy november 3-a után eldöntjük.
– Történhet olyasmi, ami megváltoztathatja az RMDSZ második fordulóval kapcsolatos, egyelőre ki nem mondott stratégiáját?
– Egyetlen dolgot tudok ma biztosan: nem akarok érzelmi döntést hozni. Halálosan veszélyesnek tartanám, ha egy olyan helyzetben lévő kisebbség, mint mi, magyarok, ilyen ügyben nem racionálisan próbál dönteni. Azt kell mérlegelni, melyik jelölt nyit számunkra szélesebb perspektívákat. Keresgélhetünk, és találunk is mindkét jelölt pártjában pró és kontra érveket szállító politikusokat. Ám amint az egyik vagy másik jelölt elnökké emelkedik, a továbbiakban úgy kell tekintenünk rá, mint olyan emberre, akinek víziója, álláspontja, bizonyítási kényszere a következő öt évben a mi sorsunkat is meghatározza.
– Kizárólag az első forduló számai befolyásolhatják az RMDSZ tárgyalási potenciálját a második forduló előtt?
– Ez csak részben matematika kérdése, jóval nagyobb súllyal nyom a latban, hogy rendelkezel-e megfelelő közösségi támogatással. A partnerek, az, hogy épp milyen mértékben van szükség rád, mind-mind befolyásolják egy tárgyalás menetét. A hitelességedet azonban elsősorban a mögötted felsorakozó közösség adja meg. Ennek a megerősítésében reménykedünk.
* Az interjú készítését követően tisztázódott egyértelműen, hogy a szóban forgó közvetítést nem a PER, hanem a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) szervezte. Utóbbi nem amerikai, hanem bukaresti szervezet.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)2014. november 5.
A vörös sarló
Az elnökválasztások első fordulójának térképe az elmúltakat idézte fel hallucinatórikus erővel, Erdély kékbe borult – itt nyerni tudott Johannis –, az ó-királyság, Moldva és Dobrudzsa viszont változatlanul vörös – s ez a vörös sarló körbefogja Erdélyt –, a szociáldemokrata vörös bárók, a párt klientúrája (saját jól felfogott érdekében) mozgósítani tudta a helyi hatalmasságoknak kiszolgáltatott „híveket”.
A másik felismerés ugyancsak az előző választások első fordulójának képét idézi: igen, a két nagy tábor, a jobboldal és a baloldal között dől el minden. Nem szívesen használjuk a jobb- és baloldalt – hiszen a romániai politikai pártok ideológiája nem sokban különbözik, céljuk is ugyanaz: ki kerül közelebb a nagy országos húsosfazékhoz –, de jobb momentán nincs.
A „független” jelöltek – Monica Macovei vagy Teodor Meleşcanu – láthatólag labdába sem igen rúgtak, s nagy kérdés, volt-e értelme megosztani az amúgy is eléggé szétszabdalt, egymással is harcban álló jobboldalt? Láthatólag Elena Udrea – akinek személye, ha nyer, biztosíthatta volna Traian Băsescu politikai túlélését – vagy a volt miniszterelnök, Călin Popescu Tăriceanu – aki abban bízott, hogy sikeres kormányzását még nem felejtették el, de hát a választók memóriája rövid, s a hála igazán nem politikai kategória – sem tudta túllépni árnyékát, ám ők Johannistól vettek el voksokat.
Ez az első forduló, amelyet beárnyékolt a diaszpórában folyó szavazási kutyakomédia. A helyzeten jobb szervezéssel lehetne ugyan változtatni, de kérdéses, a diaszpóra szavazói mennyiben dönthetik el a végeredményt. A nagy talány tehát, mi történik a második fordulóban, kékül-e itt-ott ama bizonyos vörös sarló. (A kalapácsról most nem beszélünk, azzal majd az új elnök fog a fejünkre ütni, s minden úgy marad, ahogyan mindég is volt Levantéban!)
Leszámítva az Iliescu által óriási fölénnyel megnyert első elnökválasztást, Romániában a második fordulóban sokszor fordult meg az eredmény. Năstase, ne feledjük, 2004-ben több mint tíz százalékkal vezetett, Băsescu mégis győzni tudott. A kérdés tehát az, hogy ismétlődik-e a protesztszavazás, tud-e fordítani Johannis, aki meglehetősen merev, nem tipikusan román politikus, láthatólag nem háttéralkukban gondolkodik, azt reméli, a józanság és a realitás feltárása elég lehet a győzelemhez. De most elkerülhetetlenek lesznek a két jelölt közötti tévéviták, kissé fel kellene pörögnie Pontával szemben, aki gátlástalan. Johannist a liberális pártot szétziláló és önmagát a politikából kiíró Crin ANtonescu találta ki, nem biztos, hogy a legjobb döntés volt, de ez van. A romániai szavazónak mindig a kisebbik rosszat kell választania.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. november 6.
szerk. VÍZVÁLASZTÓ Johannis vagy Ponta: kit válasszon az RMDSZ?
Nehéz helyzetben az RMDSZ. Vagy tandíjat, vagy politikai tőkét fizet.
Az államelnök-választás első fordulóján Victor Ponta 40,44%-ot, Klaus Johannis meg 30,37%-ot tudott szerezni. Sokan jósolnak fele-fele arányt a második fordulóra, de az látszik, hogy Ponta jobb esélyekkel indul ebben a mérkőzésben. Hová kellene álljon az RMDSZ?
Miért legyen Johannis?
NÉPAKARAT. Az első fordulóban nagy arányú (becslések szerint 15-20% körüli) volt a magyarok átszavazása Johannisra.
NÉPPÁRTI NYOMÁS. Az Európai Néppárt elnöke, Joseph Daul révén nagyon határozottan állást foglalt a néppárti jelölt mellett.
"NEM ROMÁN". Johannis egy erdélyi szász. Ráadásul az első forduló kis túlzással Erdély versus Regátra korlátozódott.
PONTA PARA. Az RMDSZ-t saját szavazói egy része mellett belülről is feszíti a belső jobboldali Pontafób nyomás.
Miért ne legyen Johannis?
CENTRALISTA. Johannis nem támogatja a területi autonómiát, pontosabban az etnikai alapú regionalizációt. NINCS ALKUPOZÍCIÓ. Johannis nem hajlandó tárgyalni a lehetséges támogatókkal, így az RMDSZ-szel se fog.
KÖD. Az ACL államelnök-jelöltje semmiféle jövőképet nem vetített előre arra az esetre, ha államelnök lesz. Lehet, hogy tovább folytatódna a miniszterelnök és az államelnök közötti háború annak minden áldatlan következményével.
KOMPENZÁLÁS. Johannisnak bizonyítania kellene hivatalában, hogy jó román, így semmiféle engedményre nem számíthatunk részéről. Katolikusabb kellene legyen a pápánál.
Miért legyen Ponta?
VAN JÖVŐKÉP. Călin Popescu Tăriceanuval, mint miniszterelnökkel van egy forgatókönyv arra, ami történni fog, ha Ponta államelnök lesz. JÓ FEJ A HAVERJA. Tăriceanu a magyarok között is kedvelt, de az RMDSZ-nek is megbízható, szavatartó partnere volt, amikor együtt voltak kormányon.
NYUGI LESZ. Ponta szalon-nacionalista. Szavazatokért képes nacionalista felütésű mondatokkal élni (büszke arra, hogy román és ortodox), azonban döntéseiben meglehetősen pragmatikus, például kormányra hívta a nem román és nem ortodox RMDSZ-t.
HOGY NE ROSSZKOR LEGYÜNK ROSSZ HELYEN. Nem mindegy, hogy ellenzékben lesz-e az RMDSZ akkor, amikor Ponta és Liviu Dragnea megvalósítják Románia régóta beharangozott regionalizációját. LÉC. Ha az RMDSZ Johannist választja Pontával szemben, akkor a döntése után valószínű, hogy ki kell vonulnia a kormányból.
Miért ne legyen Ponta?
VISELT DOLGOK. Plágiumügy, „fekete kedd”, MOGYE-ügy, Verespatak, az észak-erdélyi autópálya megépítésének az elszabotálása, stb.
SZOFT. Elég gyenge ez a mostani Ponta komány.
NEM SZIMPI. A székelyföldi magyarok nem kedvelik. Ez a PSD első fordulós székelyföldi szavazatainak a számában is megnyilvánult.
OLD SCHOOL. A PSD-n belül nem a reformistább Mircea Geonă-féle pártvonalat képviselői, hanem a Ion Iliescu- Adrian Năstase vonalat.
BIZARR. Corneliu Vadim Tudor is Ponta támogatói között van.
Transindex.ro2014. november 13.
A kisebbik rossz választása
A Cotroceni-ért szóló küzdelem a mélyen magyar érzésű, elsősorban és másodsorban nemzetben gondolkodó sorstársaink tekintélyes része számára közömbös, érdektelen. Akkor is, ha jobban belegondolva, senki nem tagadhatja, hogy az eredmény bennünket is közvetlenül érint. Voltak olyan választások is – 2000-ben, midőn Ion Iliescu mérkőzött Corneliu Vadim Tudorral – amikor nyíltan kimondatott, ha nem is a legfelső szinten: nem a mi küzdelmünk, oldják meg a románok egymás között, hogy a két rossz közül kit választanak. Mások – köztük neves román ellenzékiek is –, s persze velük együtt az egész RMDSZ-vezérkar arra biztatott, hogy a két rossz közül a kisebbet válasszuk. A szavazni– nem szavazni dilemma emlékeztet valamelyest Tamási Áron örök klasszikusa, az Ábel egyik jelenetére, amikor a főhős Kerekes úrral vitatkozik a román államra leteendő hűségeskü ügyében. Egyik oldalon a magyar karakánság, a jogos felháborodás és a zsigeri indulat, a másik oldalon a pragmatikus megfontolások. Nagyon nehéz egyik vagy másik magatartás mellett elvi síkon pálcát törni, sokkal helyesebb az egyes élethelyzeteket egyenként elemezni.
Templom és gátlástalanság
Nemsokára ismét az urnákhoz járulhatnak a választópolgárok, hogy Victor Ponta és Klaus Johannis közül válasszanak. E kérdés is megközelíthető úgy, hogy mivel egyik jelölt sem ígéri az erdélyi magyarság ügyének távlatos rendezését, egyik sem fogadja el a közösségi önrendelkezésen alapuló autonómia gondolatát, maradjunk otthon, döntsenek a többségiek. Ugyanakkor mérlegelve a helyzetet, ez sem szűk magyar szempontból, sem az egész rendszer, a politikai környezet szempontjából nem tűnik bölcs ötletnek.
Victor Ponta helyükön hagyta az RMDSZ-es államtitkárokat, imázsa érdekében már 2012-ben kormányra akarta emelni az RMDSZ-t, ezzel is semlegesítve a magyar érdekképviseletet, előszeretettel kampányol Székelyföldön Kelemen Hunorral az oldalán. Ám hogy a magyar kérdésről hogyan gondolkodik, arról híven tanúskodik a székely zászlók elleni prefektusi hadjárat, a MOGYE ügye, kollektív megalázásunk az 1918. december elsejei évforduló megünneplésének kikényszerítésével, és a sor tetszés szerint folytatható. Ugyanakkor Ponta a kommunista utódpárti erők prominense, amely erők hatalmi nyomását és totális gátlástalanságát már megtapasztalhattuk 2012-es győzelmük előtt, közvetlenül kormánya kerülésük után. Változatlan gátlástalanság jellemzi őket a kampány során is, a demagóg jelszavakban, az üres, légből kapott vádaskodásban és az „amatőr”, templomban osztogatott röplapok tartalmában, amelyek az ortodox vallás és a román nemzet elárulásaként tüntetik fel az erdélyi származású német protestáns Johannisra való szavazást. Elképzelhetjük, micsoda egész pályás letámadásra számíthatunk, ha a kormányzati többség mellé megszerzik ezek az államelnöki posztot is. Akik megélték az 1990 és 1996 közötti korszakot, emlékezhetnek az utódkommunista hatalom működéstechnikájára, a válogatott állami visszaélésektől a korrupción át a bányászjárásokig.
Ottragadt „huligánok”
Klaus Johannistól biztosan nem várhatjuk, hogy az autonómia kérdésében jobb partner lesz, mint az eddigi elnökök és miniszterelnökök. De rosszabb sem, merthogy eddig minden politikai erő olyan masszív ellenállást tanúsított ebben az ügyben, hogy legfeljebb annak örülhetünk, ha már nem fenyegetnek ügyészséggel, bírósági eljárással és börtönnel, mint 1998-ban az alsócsernátoni fórum vagy 2003-ban, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulása után. Ugyanakkor – ahogy 2009-ben sajátos módon épp az RMDSZ hangsúlyozta – komoly társadalompszichológiai hatása lehet annak, ha a román államelnöki székbe egy német ember kerül. Akitől remélni lehet, hogy nem lesz partner a korrupciós játékokban, aki minden bizonnyal hatékonyságra fog törekedni. Nem véletlen, hogy első körben ő volt a győztes Erdélyben. Elnézve és meghallgatva a temesvári tüntetésről készült felvételeket, összeszorulhat azoknak a torka, akik annak idején ott voltak a „huligánok” Iliescu ellenes temesvári antikommunista tüntetésein, s énekelték az egykorú slágerek politikai átiratait. Közel negyed évszázad telt el, s még mindig itt tartunk.
Az RMDSZ reakciója tanítható. Többször is kiállt Ponta mellett, majd az össznépi felháborodás miatt mindenkinek a lelkiismeretére bízták a szavazást. Egyértelműen demobilizáló fordulattal: „Az erdélyi magyar szavazók nehéz döntés előtt állnak az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án.” A lényeg itt a „mégis”.
Magyarán, mintsem hogy az erdélyi magyarság az RMDSZ meghirdetett akarata ellenére nagy arányban Pontára szavazzon, közösségünk tagjai inkább maradjanak otthon. Akik pedig elmennek, tegyenek belátásuk szerint, de közben persze fontolják meg, hogy az RMDSZ Pontát tartja jobb opciónak.
Bizalmi tőke
Mert ez is szerepel az RMDSZ e tárgykörben kiadott hivatalos állásfoglalásában, amire Frunda György még rátett egy lapáttal, azt javasolva, hogy aki bízik benne, szavazzon Pontára. Hát igen, aki képes bízni abban a politikusban, aki a Független Magyar Pártból indult, következetes ellenfele volt az autonómiaprogram meghirdetésének, részt vett a posztkommunista Románia külföldi imázsápolását célzó neptuni tárgyalásokon, ismételten megtévesztette a közvéleményt jelentős nemzetstratégiai kérdésekben, a kulturális autonómia témájában pedig Ion Iliescu kottájából játszott, nos, az szavazzon nyugodtan Pontára.
Hogy ne maradjon testetlen vádaskodás az utóbbi súlyos állítás, érdemes összevetni Ion Iliescu megfogalmazását a Frundáéval. „A kulturális autonómia létezik, mert van anyanyelvű oktatás, léteznek magyar művelődési egyesületek” – nyilatkozta az egykori államelnök Gyarmath Jánosnak a Romániai Magyar Szó 1993. március 19-i számában megjelent interjú keretében. Frunda György meg azt írta: „Véleményem szerint a kulturális autonómia biztosítva van Romániában, ez az a terület, ahol az elmúlt tíz évben a legnagyobb eredményt elértük”. Lásd: „Az RMDSZ-tisztségviselők nem lehetnek se kétszínűek, se képmutatók!” című szöveget, amely a Népújság, 2001. november 20-i számában jelent meg.
Egyiküket sem zavarja, hogy a kulturális autonómia azt jelenti: mi, magyarok döntünk arról, hogy a központi költségvetésből a magunk által befizetett adó kultúrára szánt részét visszanyerve, milyen intézményi keretben, mit oktatunk saját gyermekeinknek. Ehhez képest ma arra is bukaresti engedély kell, hogy kiről nevezhetünk el iskolát Székelyudvarhelyen. Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egyaránt Klaus Johannisra való szavazásra buzdít, ami nem véletlen. Ezúttal a kisebbik rossz egyben szimbolikus megjelenítője az erdélyiségnek, származás és vallási hovatartozás okán. A fő kérdés nem az, hogy miként szavaz az urnákhoz járuló 300–400 ezer magyar, hanem az: sikerül-e mobilizálni nemzeti demagógiával a regáti területek románságát Johannis ellen. Hogy Ponta mindent elkövet ennek érdekében, az egyértelmű. A választ a választók mondják majd ki az urnáknál.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)