udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
388
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 361-388
Névmutató:
Bogdán László
2009. október 17.
Bogdán László az első Ignácz Rózsa-konferencián az írónő szülővárosában, Kovásznán ,,perújrafelvételről” beszélt, s ma is úgy gondolja, nem minden alap nélkül, Ignácz Rózsa terjedelmes életműve kapcsán akkor még csak tárgyalások folytak arról, hogy a méltatlanul elfeledett írónő összegyűjtött műveinek kiadását elkezdi a csíkszeredai Pro Print Kiadó. Addig a budapesti Püski Kiadónál jelent meg néhány régebbi nagy sikerű s néhány újabb, kéziratban maradt regénye. Azután a Pro Printnél megkezdődött az összkiadás, régi népszerű regények, a Róza leányasszony, az Urak, úrfiak mellett kiadták egyik főművét, a negyven évig kéziratban maradt, az ötvenes évek embertelen viszonyait leleplező, A vádlott – 1950-1952 című regényt, vagy a nem kisebb író, mint Kodolányi János által remekműnek tartott, Szent Lászlót megidéző Ünnepi férfiút. A sorozat folytatódik most Ignácz Rózsa születésének századik évfordulójára a Pro Printnél megjelent, régóta esedékes Emlékkönyv, az író fia, Makkai Ádám közreműködésével, Neményi László szerkesztésében. Az írónő műveinek újrakiadásával, néhány nagy empátiával megírt tanulmánnyal a perújrafelvétel megkezdődött. Most az Emlékkönyv után egy Ignácz Rózsa-biográfia s egy -monográfia lenne soron. /Bogdán László: Ignácz Rózsa emlékezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./2009. október 17.
Előképzettség nélkül vált Józsa Lajos a céhes élet, különösképp a sepsiszentgyörgyi ipartestületek múltjának kutatójává, s a levéltárat bújva szép lassan a téma kiváló ismerőjévé is. Az évek alatt összegyűjtött anyagból adott ki most egy kötetre valót, rövid előtanulmánnyal kiegészítve, A Sepsiszentgyörgyi Csizmadia Céh története, 1822–1873 címmel. Bogdán László író a bemutatón méltatta a ,,botcsinálta helytörténészből” lett kutatót. /Váry O. Péter: A céhes élet kiváló kutatója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./2009. október 22.
Október 21-én a sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtóklub a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztőit látta vendégül. Fekete Vincét, Lövétei Lázár Lászlót, Molnár Vilmost és György Attilát Bogdán László kérdezte a Székelyföld tizenhárom esztendejéről. /(f. e.): Tizenhárom év Székelyföld. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./2009. október 24.
Legutóbb, Az Istennel még magyarul beszélünk – magyar szórványok a Kárpát-medencében című könyve kapcsán úgy próbálta Bogdán László összefoglalni Gazda könyvének és újabb könyveinek jelentőségét, hogy kiemelte: ezek a hatalmas, elburjánzó, a huszadik századi magyar sorsot feltérképező montázsok legteljesebb mértékben a magyar sorstalanságot és igazságtalanságokat panaszolják. Fokozottan érvényes ez az októberi forradalom ötvenedik évfordulójára megjelenő, A tűz októbere (1956 magyar sorsokban) /Püski Kiadó, Budapest, 2006/ című könyvére, 640 oldalon zúgnak a magyar panaszok, rajzolódnak ki a forradalom leverése után megtiport sorsok, megmutatva az eseménytörténetet és az elnyomást, a brutális megtorlássorozatot. Gazda hihetetlen empátiával fordul a legkülönbözőbb társadalmi rétegekhez tartozó beszélgetőpartnerei felé. /Bogdán László: Történelem – alulnézetből. Gazda József könyvéről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./2009. november 10.
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó irodalmi estet rendezett Marosvásárhelyen a Bernády Házban, telt házas közönség jelenlétében. Szőcs Katalin beszélt Egyed Emese Szabadító versek című kötetéről. A könyv a szerzőnek a Mentornál megjelent kilencedik kötete. Kovács András Ferenc méltatta Jánosházy György Hiába ordítsz című szonettkötetét, majd Nagy Attila Gazdátlan sorok című verseskötetét. Gálfalvi Ágnes Sebestyén Mihály Rubinháza jeles napjaiból című kötetét ismertette: a könyv egy rendkívül sokrétű szerző új elbeszéléskötete. Bogdán László mutatta be az általa szerkesztett, Füstöl az acélkalapács című Bajor Andor-kötetet. Az est zárásaként ismét KAF szólt, ezúttal Bogdán László Felröppenő flamingó című verseskötetéről. /Nb. : Gazdátlan flamingó és acélkalapács. Mentor-est a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./2009. november 14.
Bogdán László új verseskötetében /Felröppenő flamingó/ az átiratok múzeumának újabb termei nyílnak, újra sok a szerepvers. A kötetben a Másvilág ciklus a magyar ötvenhat hőseinek állít emléket, az Ottó és a csipkeverőnő ciklusban pedig egy jelenkori magyar költő, Tolnai Ottó életművének. /Felröppenő flamingó (Bogdán László új könyveit ajánlja az olvasónak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./2009. november 14.
Bogdán László Ricardo Reis Tahitin című könyve egyfajta átírás, ,,beépülés” a huszadik század egyik legjelentősebb, páratlan költői univerzumot teremtő költőjének, Fernando Pessoának a világába. /Bogdán László: Ricardo Reis Tahitin (Összegezés, de nem búcsú). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./2009. november 28.
Megjelent Varga Melinda két verseskötete: A kék tempó. /Ab-Art, 2009/ és a 6van9 /Erdélyi Híradó Kiadó. Előretolt Helyőrség Könyvek. Szépirodalmi Páholy, 2009/ Verseire jellemző a meghökkenteni és az elbűvölni akarás is. Varga Melinda nem ismer tabukat, vágyairól, érzékiségéről vall, kétségtelenül provokatív módon. A kötetek kiadásával költő jelentkezett. Varga Melinda Sepsiszentgyörgyön él. /Bogdán László: Kék tempó forró múzsatranszban (Költő jelentkezett) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./2009. december 19.
Nagy sikerrel mutatta be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Ion Luca Caragiale Karnebál című vígjátékát, Alexandru Dabija rendezésében. /Bogdán László: Farsangi nyüzsgés, avagy a fecsegő felszín (Caragiale-bemutató a Tamási Áron Színházban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./2009. december 19.
Megjelent Tündérország napszámosa (Benedek Elek-olvasókönyv), a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, Bod Péter Megyei Könyvtár, Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadása, Sepsiszentgyörgy. Írónemzedékek nőttek fel Benedek Elek fiai, Tamási Áron, Szentimrei Jenőék nyomában, a könyvben olvashatók Ferenczes István, Vári Attila, László Noémi, Bogdán László, Szabó Róbert Csaba, Fekete Vince, Szántai János és a Benedek Elek-kutatók, – örökséggondozók /többek között Szabó Zsolt, Bardócz Orsolya, Végh Balázs Béla, Kónya Ádám/ sorai. /Farkas Árpád: Tündérország napszámosa (Benedek Elek ölelő karjában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./2010. január 7.
Hol a pénz?!
Nyilvánosságra került a máris erősen vitatott idei költségvetés. Harminchárom százalékkal kevesebb jut idén leosztásra a minisztériumoknak, a visszatérő indoklás szerint azért, mert nincsen pénz. Az ország végzetesen és végletesen eladósodott, a Nemzetközi Valutaalap fennhatósága alá került, s ez a jeles szervezet — melynek mérlege előrejelzések szerint csak áprilisban kerül napvilágra — nyereséges évet zárt 2009-ben, a válság évében… Hogy hogyan és miért, megérne egy misét, de most koncentráljunk az idei költségvetésre.
Némely minisztérium, látható már most, nagy vesztese lehet az idei évnek. Az oktatásügyi minisztérium csak addig húzhatja a takarót, amíg ér, ezért elbocsátásokkal számolnak. A szakszervezetek nyilvánvalóan hevesen tiltakoznak a megszorítások és az elbocsátások ellen, hétről hétre nő a munkanélküliek száma, ezért sztrájkkal fenyegetőznek. Lehetséges, hogy az újabb sovány esztendő a sztrájkok, munkabeszüntetések éve lesz Romániában? És nagy vesztese a költségvetésnek az ezer sebből vérző egészségügy és a művelődés is.
Vannak viszont szerencsésebb minisztériumok is, elsősorban az Elena Udrea által irányított turisztikai és fejlesztési minisztérium, amely több mint hárommilliárd euróból gazdálkodhat. Az agilis miniszter asszony láthatólag lemondott arról, hogy turisztikai központtá fejlessze Bukarestet, újabb álma egy golfpálya építése Snagovon ötven hektáron, idecsalogatandó a külföldi turistákat. Ezt az elképzelést nem is kommentáljuk, nyilvánvaló, az ellehetetlenülő helyzetben nem egy milliárdokba kerülő golfpálya építése a legfontosabb. Viszonylag nagy összegeket kapnak a titkosszolgálatok, az RHSZ 1,2 milliárd lejt, a STS 466,5, a SIE 214,3, a SPP 135,8 milliót.
Még furcsább, hogy naponta mennek csődbe és zárnak be kis- és középvállalatok, a kormány viszont a külföldi nagyvállalatokat támogatja a kölcsönből, tehát a román adófizetők pénzéből, ami önmagában is képtelenség. Most üt vissza a kampányolással elpocsékolt idő, amikor a válság kezelésére semmi nem történt, a politikai hacacáré minden energiát lekötött, s az, hogy a kormánynak nincs egy általános víziója a sokat hangoztatott parlamenti, közjogi reformról. Pénz pedig, úgy tűnik, nincs, s ha mégis van, nem oda kerül, ahova kellene. Románia hajója pedig sodródik, egyre sodródik, a nagy kormányos az ellenzék ellehetetlenítésével van elfoglalva, s ahogyan újévi köszöntőjében nyilatkozta: a néppel szövetkezett. Abszurdisztán már csak ilyen…
Bogdán László. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. február 4.
Nyuszika, nincs sapkád – vannak viszont földjeid
Abszurdisztánban ― a hely, ahol élünk ― minden napra jut valami kiadós botrány, ami alkalmas lehet arra, hogy a hírekre kondorkeselyűként lecsapó hírtelevíziókat foglalkoztassa...
...így legalább nem törődnek, vagy legalábbis nem annyit, az országot égető, súlyos problémákkal, a nyugdíjak körüli bonyodalmakkal, a befagyasztott fizetésekkel, a közalkalmazottak tervezett nagyarányú elbocsátásával, a forrongó tanüggyel, a kórházak nehéz helyzetével, vagy a sztrájkokra készülő román proletariátus ellehetetlenülő életkörülményeivel.
Tegnapelőtt még az volt a megmosolyogtató hír, hogy elolvadt Elena Udrea hóból készült szobra. Ez csak vicc volt, mondta az érintett, Flutur, pártja ügyvezető elnöke pedig kijelentette, hogy semmilyen formában nem ért egyet ilyesfajta szobrokkal. Az egyelőre hóból készülő szobrot Suceava egyik vezetője rendelte meg, mivel Udreának állítólag annyit köszönhet szülőföldje, Bukovina. Erről ennyit.
A tegnapi hír meggondolkodtatóbb, és mutatja, hogy valami újra elkezdődik az állandóan reformokról halandzsázó országban. Kiderült ugyanis ― s az ország egyik felelős testülete, a Feddhetetlenségi Ügynökség derítette ki, hogy a költőként, publicistaként ismert Mircea Dinescu távozni kényszerülhet a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsból, mivel több földterülete van, ezek adminisztrátora, és ez összeférhetetlen a tisztséggel. Az ügy még tavaly decemberben kezdődött ― előzőleg persze egy kampányrendezvényen, amely az ő területén zajlott Traian Băsescu államelnök és akkori jelölt is élesen bírálta az őt a mogulok tévéadóin sokszor kritizáló költőt, neki viszont nem adtak, noha jelen volt, válaszlehetőséget, sőt, a craiovai polgármester kijelentette némi burkolatlan fenyegetéssel a hangjában, hogy ha Mircea Dinescu nem változtat magatartásán, elmehet a megyéből. Ezután jött a Feddhetetlenségi Ügynökség első lépése, valamikor december végén már tisztségével való összeférhetetlenséggel vádolták meg a költőt. Az volt az ok, hogy vezető szerkesztője a Cotidianulnak. Akkor ez a vád elesett, ugyanis a költő nevetve jelentette ki az őt beidéző s láthatólag megzavarodott tisztségviselőknek, hogy lemaradtak egy brosúrával, ő már két hónapja nem szerepel a Cotidianul szerkesztőségi névsorában, ráadásul a lap már meg sem jelenik. Most pedig a birtok az összeférhetetlenségi ok.
Az ingerült Dinescu azonnal reagált, kijelentve, hogy az okokat ostobának, mondvacsináltnak tartja, miért függene össze az, hogy ő adminisztrátora-e saját területeinek ― egyébként nem az, ezzel felesége foglalkozik ―, s egyértelműen politikai támadásra gyanakszik. Túlságosan is Traian Băsescu begyében van. A tisztogatás tehát elkezdődött.
Érdekes viszont, hogy például Horia Roman-Patapievici esetében nem merültek fel összeférhetetlenségi okok, noha ő a Román Kulturális Intézet vezetője. Igaz viszont, hogy ő Băsescu kedvencei közé tartozik.
Bogdán László. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. március 9.
Lehet-e más a politika?!
A kérdést, amely egyáltalán nem szónoki — ne feledjük, Magyarországon ilyen névvel új párt is alakult —, a választások után az egyik (új) alelnök, Mircea Diaconu színművész, a liberálisok egyik leghitelesebb politikusa tette fel egy tévéműsorban, és szabatosan ki is fejtette, mire gondol.
A két hidrára vagy polipra, amelyik az elmúlt húsz évben alaposan behálózta az eredeti demokráciát, az egyik nyilván, a korrupció, amelynek még a méreteit sem sejteni, a másik a klientúrák kialakulása, a pártok klienseinek számottevő növekedése, amely alapvetően megbénítja a társadalom normális működését. A romániai élet teljes átpolitizáltsága még a reményt is elveszi az új nemzedékek elől, hogy becsületes munkával, szakértelemmel, a megszerzett tudással ebben az országban érvényesülni lehet, hisz maholnap már egy kertész vagy egy portás kinevezéséhez is párttámogatás, pártajánlás szükségeltetik, nem is beszélve a vezető posztokról. Ez a klientúrabetegség a politikai és morális válság igazi oka, s ezen kell(ene) változtatni a jövő érdekében.
Egyébként a liberális kongresszus nyugodtabb légkörben zajlott, s unalmasabb is volt, mint két hete a szociáldemokratáké, ahol, ha képletesen is, de vérre ment a dolog, leplezetlenül csaptak össze az indulatok, és folytak a leszámolások. Ludovic Orban, az újraválasztott Crin Antonescu ellenjelöltje a biztos vereség tudatában is vállalta a kihívást. Programja csak árnyalatokban különbözött a Antonescuétól, ő is ellenzékben képzelte el pártja jövőjét, s a feladatot abban látta, akárcsak Antonescu, hogy miként lehet elitpártból tömegpárttá alakítani a Nemzeti Liberális Pártot. Más irányvonalat csak a harmadik elnökjelölt, Viorel Cataramă milliomos üzletember képviselt, aki a kormányban és a kormányzó Liberális-Demokrata Párttal szövetségben képzelte volna el pártja jövőjét, utolsó pillanatban viszont visszalépett.
Az újraválasztott Crin Antonescu pedig azt fejtegette, hogy a liberálisok határozott ellenzéki szerepre készülnek, minden ponton támadják a tehetetlen és erőtlen Boc-kormány elképzeléseit, hiszen Románia egyre mélyebben sodródik a válságba. A liberális pártnak arra kel törekednie, hogy rámutatva a kormány hibáira és baklövéseire, felmutassa az alternatívákat, Mircea Diaconu megfogalmazásával élve: azt a lehetőséget, hogy igenis, lehet más a politika.
Bogdán László. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. március 28.
Varga Melinda kettős könyvbemutatója
Nagyvárad – A Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében került sor péntek délután Varga Melinda gyergyószentmiklósi születésű, de Kolozsváron élő fiatal költőnő kettős könyvbemutatójára.
A szerzővel Kinde Annamária és Szűcs László beszélgetett kis számú érdeklődő előtt. Elsőként felolvasásra került Bogdán László író méltatása Kinde Annamária tolmácsolásában, majd a megjelent kötetekről, a költőnő írói pályájáról, a témaválasztásról és kortárs irodalomról szólt a beszélgetés. Mindkét verseskötete 2009-ben jelent meg: A kék tempó a felvidéki AB-Art Kiadó, míg a 6van9 című az Erdélyi Híradó gondozásában. A Kolozsváron újságíróként tevékenykedő költőnő több verset is felolvasott.
Egy szerelem hatása
Megtudhattuk, hogy nagyon rövid idő alatt írta meg mindkét kötetét egy szerelem hatására. A múzsának megfelelően a versek többsége a szerelem érzésének megéléséről, továbbá fülledt erotikáról és mámorról szól. Ezekből is ízelítőt kaphattak a könyvbemutató során az érdeklődők. Egyoldalú témaválasztását a múzsa hatásán kívül azzal magyarázta, hogy az erotika eladható az irodalomban. Ugyanakkor annak a véleményének is hangot adott, hogy ma már egy olyan korban élünk, amikor mindent – avagy bármit – meg lehet írni, semmi sem eléggé lázadó. A tervekkel kapcsolatosan elhangzott, hogy előkészületben van a következő kötet, mely ezúttal egy gyerekeknek szóló mesét fog tartalmazni.
Mészáros Tímea. Forrás: erdon.ro2010. május 6.
Irodalmi Jelen könyvújdonságok temesvári bemutatója
A Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat keretében kedden este került sor a Kós Károly Közösségi Központban az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat legújabb köteteinek bemutatójára.
A nagy érdeklődést kiváltott könyvbemutatón két aradi író, dr. Brauch Magda és Puskel Péter személyesen mutatták be A vers megközelítése és Nyakig a pácban című köteteiket. Az Irodalmi Jelen Könyvkiadó újdonságait Jámbor Gyula szerkesztő ismertette.
Dr. Brauch Magda a szép számban összegyűlt hallgatóság figyelmébe ajánlotta A vers megközelítése című kötetét, amely rövid és „emészthető” módon megírt verselemzéseivel hozzásegíti a XX. századi és a kortárs költői nyelvezet többértelműségétől, esetenként érthetetlenségétől elborzadó olvasót a modern versek befogadásához. „Nem akartam sok oldalas komplex verselemzésekkel terhelni az olvasót – mondta dr. Brauch Magda – népszerű stílusban írtam meg akár didaktikai célokra is használható kötetemet. Elégtétel számomra, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam olvasóimtól, akiket hozzásegítettem a modern versek megértéséhez.”
Puskel Péter két éve megjelent Nyakig a pácban című, saját gyűjtésű anekdotákat tartalmazó kötetét mutatta be a temesvári olvasóknak. „Csak olyan humoros történetek kerültek be ebbe a kötetbe – mondta Puskel Péter – amelyeknek magam is részese voltam vagy közvetlenül nekem mesélték el őket. A kötet megjelenése óta még sok jó anekdotát gyűjtöttem, amelyek egy következő kötet anyagát képezhetik”. A szerző ízelítőül felolvasott néhány mulatságos történetet az anekdotagyűjteményből, amelyeknek hősei közismert aradi és temesvári személyiségek. Nagy sikere volt azoknak az anekdotáknak, amelyek egyik-másik szereplője jelen volt a könyvbemutatón!
Az irodalmi est befejező részében Jámbor Gyula szerkesztő az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat legújabb köteteiből mutatott be néhányat (Hargitai Ildikó: Álomsárkányok, Szűcs László: Bolondok a parton, Gömöri György: Lapszéli jegyzetek Londonból, Bogdán László: Ricardo Reis Tahitin, Kopacz Mária: Abban az órában). A találkozót közvetlen hangulatú beszélgetés zárta, amelynek során szó esett a kiadók és az olvasók közötti kommunikáció nehézségeiről, a magyar könyvek terjesztésének hiányosságairól, helytörténeti munkák megjelentetésének szükségességéről.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)2010. szeptember 20.
„MÚRE-zsúr” Szárhegyen
Díjakat osztott és szocializált a romániai magyar újságírószervezet
Miután a tavaly Csibi Márti gyergyószentmiklósi újságíró vehette át az Új Magyar Szóban Riportok zöld szemmel címmel megjelent cikksorozatáért a tényfeltáró újságírói munkáért adományozott Oltyán László-emlékdíjat, idén a csíkszeredai Daczó Dénes és Daczó Katalin érdemelte ki a Pro Novum Kulturális Egyesület és Oltyán László családja által alapított kitüntetést.
A díjat a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) hétvégi, gyergyószárhegyi konferenciáján adták át.
Taroltak a kolozsváriak
A díjkiosztó gálán egyébként a kolozsvári újságíróknak termett a legtöbb babér. Az idén ismét kiosztott Sebesi Imre-díjat Csatári Melinda kapta. Ezzel a díjjal tüntették ki ugyanakkor Romeo Couţit, a Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának igazgatóját is, elismerve a magyar és a nemzetiségi adások fennmaradásáért tett erőfeszítéseit. A pályakezdő rádiósoknak járó Tomcsányi Tibor-emlékdíjat Ambrus István, a Kolozsvári Rádió fiatal munkatársa kapta.
A MÚRE Nívódíját Puskel Péter, az aradi Nyugati Jelen munkatársa kapta, az elektronikus média kategóriájában pedig Oláh Gál Elvira munkáját ismerték el: a Marosvásárhelyi Rádiónak illetve a magyarországi Kossuth Rádiónak készített tudósításaiért tüntették ki.
A Hargita Megyei Önkormányzat és a Gyergyószárhegyi Művésztelep évek óta díjazza a legjobb kulturális újságírót. A díj Bogdán László, a Háromszék című napilap munkatársát illette, de idén rendhagyó módon ugyanezzel a díjjal ismerték el Garzó Ferenc, a Magyar Távirati Iroda bukaresti tudósítójának munkáját, „aki közel nyolc éve népszerűsíti a Székelyföld kulturális értékeit”.
Stratégiák és technikák
A kétnapos konferencia központi témájaként a médiastratégiák és túlélési technikák szerepeltek. A résztvevők arra keresték a választ, hogy hogyan élhetik túl az elkövetkező időszakot mind gazdasági, mind pedig a szakmai téren – megőrizve a minőségi, magyar nyelvű újságírást úgy Románia területén, mint a Kárpát-medence más magyarlakta vidékein. A magyarországi újságírók mellett jelen voltak a kárpátaljai és vajdasági újságírók is.
Szó volt a megszorító gazdasági intézkedésekről is – előadásában erről beszélt többek között Kelemen Hunor, a román kulturális tárca vezetője is. „A sajtóban felröppent, különböző médiumokat érintő várható törvénykezési szigorításokat (a sajtó fokozottabb ellenőrzése, illetve az a törvénytervezet, amely az Országos Audiovizuális Tanács ellenőrzése alá vonná az írott sajtót is – szerk. megj.) nem csak hogy nem támogatjuk, hanem igyekszünk megakadályozni, hogy ilyenszerű törvények szülessenek” – jelentette ki a miniszter.
„Ezek a tanácskozások azért is nagyon fontosak, mert a magyarországi kapcsolataink is erősödnek” – hangsúlyozta lapunknak Karácsonyi Zsigmond MÚRE-elnök. Az újságírószervezet gyergyószárhegyi konferenciáján részt vett Havasi János, a Magyar Televízió közéleti igazgatója és Csermák Zoltán, a magyar köztévé kiemelt szerkesztője is, akik a határon túli kisebbségi műsorokról beszéltek.
A két tévés ígéretet tett arra, hogy nemcsak a határon túliakról szóló műsorokban (például Kárpát Expressz) kapnak publicitást az erdélyi események, hanem megpróbálják integrálni azokat a napi műsorfolyamba is.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. október 9.
Jutalomjátékok
Nagy előadóművészek különleges fellépéseit nevezik bensőségesen jutalomjátéknak. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Köllő Margit és Sárosi Csaba kiállításai a képtárban igazi, hamisítatlan jutalomjátékok.
Két művészt sodort egymás mellé a nagy rendező, a véletlen.
S ama elhanyagolhatatlan tény, hogy egy időben jelentek meg albumaik a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában.
Két magányos, de alkotó magányában szívósan építkező művészt, akik — s ezt is fennhéjázás nélkül állíthatjuk műveik ismeretében — nemzedékeik legjobbjai között vannak... Ezt a tényt tudatosította a figyelmes nézőben a két egymás mellé sodródó tárlat, s bizonyítják Gazda József Köllő Margitról és Jánó Mihály Sárosi Csabáról figyelemre méltó empátiával megírt tanulmányai is. Az a körülmény, hogy Köllő Margit is kiállít grafikákat, gyönyörű textíliái mellett, és Sárosi Csaba is válogat grafikáiból, csábíthatna akár az összehasonlításra is, de ennek nincs sok értelme, noha az eltérő technikák ellenére nyilván vannak a művészeknek közös jegyeik, s a világ sorsáért, a környezet romló állapotáért érzett felelősség is rokoníthatja őket, de mégis úgy gondolom, méltányosabb, ha külön beszélünk ezekről a művekről. Nem mindegy ugyanis, miről s hogyan beszélünk, noha egyetérthetünk Ivan Bunyinnal: mindenki, aki él, megérdemli, hogy szóljunk róla, hát akkor azok a művészek, akiknek kiállításait jutalomjátékként minősítettük... Sárosi Csabáról csak szubjektíven szólhatok, elfogultságomat vállalva, tekintve, hogy különös rajzait és elbűvölő könyvét, a Bestiáriumot (azóta sem jelent meg?!) még a hetvenes évek végén láthattam, s azóta figyelem különféle kiállításokon, hova és merre viszik démonai. Jánó Mihály a kiállítás megnyitóján csalafintának nevezte, és megállapította róla, hogy mindent lerajzol. Ezekhez nincs mit hozzátenni. Kétségtelenül fantasztikus rajzkészsége van, s a romániai magyar könyvkiadás egyik nagy hibája, ha nem bűne, hogy illusztrátorként nem foglalkoztatják. Így aztán ő talál ki történeteket magának, rajzai szinte felélednek a nézőben, elkezdik élni külön életüket, történetük van, méghozzá elmesélhető történetük, s ez a tény is rendkívül szuggesztívvé teszi különben is közvetlen rajzait és képeit. Hogy a közvetlenség ilyen fokára elérni mit is jelent, azt legfeljebb egy másik grafikus méltányolhatná... Címeiről is külön lehetne értekezni, irónia és dac van bennük, önirónia és kérlelhetetlenség (Bár szívem fekete, Undor nyála szájamon, Játszma vesztésre, A szék lovag stb.).
Műveiben sok a visszatérő, egymást metsző, továbbvivő, esetleg épp terrorizáló motívum, mégis meglepően egységes képét mutatják annak, ahogyan Sárosi látja ezt a nekünk megadatott leggyönyörűbb világot, s külön érdekessége kiteljesedő művészetének a különféle technikák bravúros alkalmazása és keverése. Ez és a kollázs térhódítása s tudatos alkalmazása is bizonyítja, hogy aszketikus alkata és visszahúzódó természete, magányossága ellenére sem fenyegeti az önismétlés veszélye. Nézzük meg közelebbről két figyelemre méltó művét. A Játszma vesztésre két síkján pereg a nagy közös történet, egy tornyot rohamoz felül egy tank, míg alul karddal esnek egymásnak a vitézek. Igen, a történelem önmagát ismétli, mondhatnánk, de jó, ha időnként ilyen szinten tudatosítják bennünk, mert Sárosi Csabából hiányzik az egyszer volt (hol volt, hol nem volt?) agitátorok vakhitű kételye, ő senkit semmiről nem akar meggyőzni, meglepő empátiával szemléli a lerajzolandó világot. A szék lovagban például egy üres, eléggé rozoga széket láthatunk az előtérben, nyomasztóan, mondhatni, baljósan fekete háttér előtt. Egy üres szék, amivel bármi megtörténhet, bárki helyet foglalhat rajta, lovagjára vár. Jó három évtizede írtam le, humoros, bájos, csalafinta analízisei egy, a világ állapotáról folyamatosan készülő, nyomasztó szintézis irányába mutatnak... A folyamat azóta is tart.
Ha Sárosi Csabáról, bevallottan, szubjektíven szóltam, hogyan beszélhetnék Köllő Margit tragikusabbra hangolt művészetéről? A sors furcsa tréfája, hogy az ő művészete, ha nem is kerülte el figyelmemet — hát hogyan is kerülhette volna el a számtalan csoportos kiállításon látható, kivételes technikai tudással készített textíliája például, vagy összetéveszthetetlen grafikái? —, azon kevés háromszéki művész közé tartozik, akivel nem készíthettem interjút, következésképpen műtermében sem járhattam. Ami késik, remélhetőleg nem múlik, fecsegés helyett inkább a műveiről... Van egy csodálatos rajza, amelyen az alábbi fohász olvasható: ,,Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, mint a sír." A figyelmes néző meglelheti ezt a művet megszőve is, noha a másik teremben érdemes lett volna kipróbálni, hogyan hatottak volna egymás mellett?!
Gondolom, frenetikusabb hatást keltettek volna!...
Noha a hatás felejthetetlen és kivételes, mert igazi nagyságot árasztó mű: a rajz és a szőnyeg esetében is frenetikus, egészen egyszerűen elragad valami mélabús, melankolikus, mégis, tragikusra hangolva is erőt sugárzó és belőlük áradó szenvedély, és nem is ereszt el, velünk marad, amíg a művésznő különös világával ismerkedünk. Pedig igazán lenne, ami elvonja a figyelmünket ettől a fáradhatatlanul és akár egy sivatagban felejtett rádió, kitartóan sugárzó kettős műről, a textíliák közül különösen a döbbenetes hatású, fákat ábrázoló szőnyeg felejthetetlen, benne lüktet a fájdalom a veszteségekért, a természetért érzett s átélt aggodalom...
Köllő Margit tragikus művei a teremtésért, a pusztulás ellen készülnek, noha — s ez is közelíti Sárosi Csabához — benne sincs semmi hajdanvolt agitátorok szenvedélyes hittérítő szelleméből. Nem meggyőzni akar, hanem bemutatja a világot úgy, ahogyan ő látja. Leltározza a világot, az időt, saját elkerülhetetlenül fogyó idejét is, figyelemre méltó Főidő, Részidő, Örökidő című hármas műve, amely a régi tanítást idézi fel dacosan, vonzóan, felejthetetlenül a mindent megzabáló, könyörtelenül elfogyasztó iszonyatos időről... Ha jól értem, erről szól rendkívüli erővel a melankolikus Osonó idő, el nem küldött levelek című szőnyeg is, vagy a Foszladozó repülőszőnyeg. Itt ismét felfigyelhetünk Köllő Margit sajátos, nézőjét mintegy delejező művészi erejére, művei, akár az örvény, szippantanak magukba, nem eresztenek, el lehet veszni bennük, mint egy labirintusban. Végül gyönyörű, s mi másról szól megint, mint az annyiszor megidézett időről, A hervadás vörös virága is, amely szintén fullasztó hatással van nézőjére, de erről érdemben talán csak versben beszélhetnék, ha nem is itt és nem is most. Igen, két kivételes tehetségű, aszketikus művész jutalomjátékát láthatjuk a képtárban. Mindenkinek érdemes megnéznie őket...
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. október 23.
Október csodája
El lehet játszani a gondolattal, mi történt volna, ha másképpen zajlik le minden 1956 véres őszén, de sajnos, csak játszani lehet ezzel a gondolattal, ezzel a meghökkentő ötlettel, mert minden úgy történt, ahogyan történt, pontosan úgy, és most már soha nem tudjuk meg, hogyan történt volna, ha Magyarország terve sikerül, ha az orosz csapatok mégis Szuezbe mennek, ahová különben is irányították őket, ha a Nagy Imre-kormánynak sikerül kivívnia az ország függetlenségét, a szabadságot, ha sikerül kiszakadni a béketáborból, ha kivonulnak a Magyarországon akkor és még azután harmincöt évig ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok, megmaradt volna-e a nemzeti egység, ami az októberi forradalom elvarázsolt napjaiban létrejött, s ami az ország zimankós története során kevésszer, szinte soha nem jöhetett létre, milyen irányba mozdult volna el Magyarország, mi lett volna a munkástanácsokkal, a gazdasággal, a demokráciával, igen, a kérdéseket lehetne folytatni, számtalan kérdés van még, de ugyanakkor megtörtént, ami megtörtént, a Vörös Hadsereg tankjai és hadosztályai Szuez helyet mégiscsak Magyarországra vonultak be, Budapestet lőtték szét tizenkét év után megint, immár másodszor, igen, tudjuk, bevonultak megvédeni a világbékét, és az Egyesült Államok, Nyugat-Európa nem kockáztatott a kicsi Magyarországért. Noha költői, nem véletlenül, ennek a kicsi országnak a hősiességét és mártíriumát harsogták kelettől nyugatig, de mindhiába, a világ akkori nagyhatalmai nem kockáztattak, esetleg, ha segítséget nyújtanak Magyarországnak, amelyről a felkelők egy része naivul annyit ábrándozott, amelyben vakhitű kétellyel ugyan, de annyira reménykedett, talán tényleg a harmadik világháború kitörését kockáztatják, és egészen egyszerűen egy atomháború kockázata a képzeletbeli mérleg serpenyőjében többet nyomott a latban, mint az esetleges segítségnyújtás, ezért aztán a világ hatalmasságai sorsára hagyták Magyarországot, s Hruscsov meg a dühös kínai, a mindenáron megtorlást akaró keletnémet és román vezetés valósággal belehajszolta a megalkuvó Kádárt ezekbe az iszonyú megtorlásokba, sokasodtak az akasztófák, dúlt a terror, dugig teltek a börtönök, aztán elmúlt ez is, forgott a történelem mókuskereke, és jött még harminchárom év, amíg végre megvalósultak az ötvenhatos forradalmárok álmai, bár nem teljesen úgy, ahogyan ők elképzelték, hiszen a nemzet függetlensége megvalósult ugyan, de a nemzeti egység már csak azért sem jöhetett létre, mert a különböző szekértáborok marni kezdték egymást a hatalomért, a nemzeti egység pedig egyszeri csoda maradt, néhány elvarázsolt nap, amikor a magyarok nem egymással vitáztak, nem egymásra acsarkodtak, hanem egyetértettek mindenben, hiszen céljaik közösek voltak, s önös érdekeiket már csak ezért sem helyezték a köz érdeke elé, haza és haladás ismét egybeolvadt, igen, mindenképpen ez ötvenhat októberének igazi csodája, elbűvöl és elvarázsol ma is.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. november 24.
Sárkány alszik velünk
A magyar-román diplomáciai kapcsolatokban igen bizarr helyzetet eredményezett a tény, hogy a budapesti Nemzeti Színház először kiadta épületét a budapesti román nagykövetségnek és a kulturális intézetnek, hogy megemlékezhessenek - egyebekben Bartók-, Enescu- és Haydn-zeneművekkel - a román nemzeti ünnepről.
Majd a kialakuló ,,rossz" hangulatra és a személye elleni támadásokra hivatkozva Alföldi Róbert igazgató egyszerűen visszavonta a megállapodást. Az igazgató azzal indokolta gesztusát, hogy rosszul mérte fel a helyzetet, s ez a megemlékezés ,,sok magyar ember érzését sérti". Alföldi azzal érvelt, hogy ,,a két nemzet viharos történelme során, a román és magyar nép a kultúra segítségével is közeledhetne egymáshoz". Ezért adta ki először a Nemzeti Színház nagytermét. Amiben az ég kerek világán senki nem találhatna semmi kivetnivalót, ha nem pontosan a román nemzeti ünnepről lenne szó, amit a nagykövetség és a kulturális intézet évek óta Budapesten is megünnepel... Hogy a magyar nemzet érzékenységét ez az ünneplés sértheti, azt az érdekeltek elhárítják. Miért is sértené? - kérdezik. Hasonlatos ez a török hódoltság korához bizonyos tekintetben, csak akkor a törökök nem kényszerítették a magyar nemzetre a mohácsi vész megemlékezésének ünnepét. A visszavonást - ami eléggé bizarr helyzetet eredményezett a különben is állandóan nyughatatlan román-magyar kapcsolatokban - Alföldi a következőképpen indokolta: ,,...az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakuló helyzetet". S azután a személye elleni támadásokról beszélt. A két gesztus - a kiadás és annak visszavonása - azonban nemhogy kioltotta volna, hanem felerősítette az ellentéteket. S azt gondoljuk, ezt pici tapintattal és aszketikus nyugalommal el lehetett volna kerülni, az év bármelyik napján játszhatnak Bartókot vagy Enescut a Nemzeti Színházban, kivéve a nemzeti ünnepen, amikor óhatatlanul is provokációnak hat. Ha valaki ezt nem érti, elérti vagy félreérti, nem tudja, hogy mivel játszik akkor, amikor a szélsőjobb az egész térségben feljövőben. S a román-magyar ,,megbékélést" nem kimondottan jó efféle próbáknak kitenni, mert hamar kiderülhet nagy írónk szerencsés hasonlatát idelopva, hogy sárkány alszik velünk...
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. január 4.
A bizonytalan jövő
Hosszú évek után először nem jelent meg Traian Băsescu államfő nyilvánosan szilveszterkor. Emlékezzünk, tavaly, sőt, addig is mindig jelen volt a nyilvános bukaresti rendezvényeken, és együtt ünnepelt népével. Mutatja ez egyre riasztóbban csökkenő népszerűségét is, a legutóbbi felmérések szerint elfogadottsága 9 (kilenc!) százalékon állt, ami nem sok jóval kecsegtette az esetleges megjelenésre az óévet búcsúztató pezsgőzők között.
Az utóbbi időben egyre nehezebben tűri a tegnap még magasztalt, piedesztálra emelt és imádott népe egyes megkeseredett tagjainak... bírálatát. Emlékezzünk, egyik moldvai kiszállása idején egyenesen ráförmedt a panaszkodó árvízkárosult asszonyra, nyilvánosan hazugnak nevezve azt, és az utóbbi időben — mutatva, hogy a hála nem jellemző tulajdonsága — egyre élesebben bírálja Románia tehetetlen lakosságát. Ne feledjük, néhány éve felfüggesztése kérdésében népe döntötte el, hogy funkciójában maradhat, egy népszavazás során ma erre már semmi esélye sem lenne, ezért is készül a parlamenti ellenzék újabb lemondatására.
Ismételjük, nyilvánosan ugyan nem jelent meg Băsescu, a Prahova völgyében, egy kormányüdülőben legközelebbi elvbarátaival pihente ki a meglehetősen nehéz esztendő fáradalmait, de természetesen intelmei, sugalmazásai, jóslatai és fenyegetőzései azért nem maradtak el, hiszen január elsején nyilatkozott a közszolgálati televízióban. Intette Románia lakosságát, hogy nőjön végre fel, álljon a saját lábára, és ne várjon mindent a gondoskodó államtól, ugyanakkor azt sugallta, az idei év mégiscsak könnyebb lesz, hiszen végre esélyünk van arra — így, többes számban! —, hogy kijussunk a fojtogató pénzügyi és gazdasági válságból. Hogy e reménykedését a tengeri bölcselő mire alapozta, nem tudni, mert nem árulta el, jósolni kezdett viszont arról, hogy elkerülhetetlen a közigazgatás, a rendőrség, az egészségügy átalakítása és újjászervezése, majd nem mellékesen megfenyegette a közalkalmazottakat, hogy újabb elbocsátások várhatóak, mert még mindig túl sokan dolgoznak a közigazgatásban, és az állam nem képes fizetni őket, de hogyan is lenne képes, ha Románia kevesebbet termel, mint amennyit fogyaszt? — tette fel a mostanában vesszőparipájává váló szónoki kérdést. Arról nem beszélt, hogy ez miért van így az általa támogatott Boc kormányzása idején, és miért nem az általa bírált Tăriceanu alatt. És természetesen arról sem, hogy ezért, ha így igaz, akkor kit, kiket terhel a felelősség.
Mindenesetre elgondolkodtató, hogy jelenlegi és volt miniszterei, miként ezt nemrég Videanu is elismerte, magánvállalkozókként sikert sikerre, állami funkciókba kerülve viszont csődöt csődre halmoznak. Ha valamin, hát ezen tényleg érdemes lenne elgondolkodni.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)