udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
988
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 961-988
Névmutató:
Csíki Gergely
2006. február 20.
Még soha ennyien nem vettek részt jótékonysági bálon, mint a hét végén Temesváron az 1-es Iskola szervezésében rendezett farsangi mulatságon. Több mint háromszáz jegyet adtak el, a meghívottakkal, a maszkos kisdiákokkal együtt pedig a négyszázat is elérte a jelenlévők száma. A bevétel felét az iskola tornatermének a felszerelésére adják, a másik feléből pedig a magyar tagozat kis táncosainak készül egy új rend ruha. Egy teljes asztalt foglaltak el a Csiky Gergely Színház színészei és baráti körük, a tanfelügyelőség munkatársai, az RMDSZ megyei vezetői és más iskolák tanítói, tanárai. A talpalávalót a 4+2 Asszinkron zenekar húzta, a számokat Fülöp Mihály énekelte. /Sipos János: Bálozás az iskola javára. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 20./2006. február 21.
Az “elemezzük, megbeszéljük” szavakat ismételgette konkrét válaszok helyett Böcskei László, a temesvári római katolikus püspökség vikáriusa, valamint Bognár Levente alpolgármester, miután Aradon meglátogatta azt a négy oktatási intézményt – A. M. Guttenbrunn iskola, két újaradi óvoda, az Eminescu Általános Iskola (egykori Zárda), valamint a Csiky Gergely Iskolacsoport –, amelyet a restitúciós törvény alapján kaptak vissza.– Még tárgyalunk a stratégiáról, de részünkről nagy megértésre és nyitottságra számíthatnak – vázolta Böcskei László a püspökség elképzeléseit. A leltár szerinti átadás-átvétel után fogják előkészíteni a bérleti szerződéseket. Szakács Ferenc, a Csiky igazgatója feltette a kérdéseket: most ezentúl két főnöke lesz? /Irházi János: A vikárius végiglátogatta az ingatlanokat. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 21./2006. február 22.
A Csiky Gergely Állami Színház /Temesvár/ igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgát Szász Enikő színésznő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a megyei RMDSZ művelődési alelnöke nyerte meg. A győztes elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektetett a magyarországi és vajdasági színházakkal, közművelődési intézményekkel való kapcsolatra és az eurorégiós pályázatokra. Szabó K. István, aki szintén pályázott, fellebbezett. A versenyvizsga szabályosságát, a lebonyolítás módját kifogásolta. /Pataky Lehel Zsolt: Szász Enikő a színigazgatói versenyvizsga győztese. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./2006. február 27.
Február 25-én Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoportban rendezték meg a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszát. A versenyzők a megye minden részéből érkeztek, tájékoztatott Mikes Sára, a magyartanárok megyei körvezetője. /K. K.: A magyar tantárgyverseny megyei szakasza. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 27./2006. február 28.
Román, magyar, német kollégák és irodalombarátok gyűltek össze a Romániai Írók Szövetsége temesvári szervezetének termében, hogy felköszöntsék a 97. életévét betöltő Anavi Ádám költőt. Átnyújtottá Anavinak a temesvári írói szervezet ajándékát: a Kepler dráma nyomtatott kötetét. (Hasonló ajándékot kapott 2004-ben az Irodalmi Jelen Könyvektől is: Válogatott verseinek kötetét.) Február 26-án, vasárnap a Csiky Gergely Állami Színházban mutatták be a Kepler magyar nyelvű változatát és köszöntötték – épp a születésnapján – Anavi Ádámot. Markovszky Katalin megbízott színházigazgató üdvözlő beszéde után Oberten János dramaturg, író, műfordító mondott beszédet, Mátray László színművész pedig felolvasással adott ízelítőt a könyvből. /P. L. Zs.: Anavi Ádám köszöntése. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 28./2006. március 2.
A polgármesteri hivatal visszautasította Szabó K. István fellebbezését a Csiky Gergely Állami Színház igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsga ügyében. Emiatt nem változott a február 17-i versenyvizsga eredménye, a temesvári magyar színház igazgatói állására meghirdetett pályázat nyertese Szász Enikő, a társulat tagja maradt. /P. L. Zs.: Megerősítették a színigazgatói versenyvizsga végeredményét. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 2./2006. március 3.
A temesvári önkormányzat Szász Enikő színésznőt nevezte ki a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatójává. A leendő színidirektor elképzeléseiről nyilatkozott. Elődje, Demeter András hatalmas érdeme, hogy tizenkét évvel ezelőtt kiemelte a megszűnés határára jutott színházat az anonim állapotból, és nemzetközi hírű színházi műhellyé próbálta alakítani. Ezt a gyakorlatot ő is folytatja, de kínálat és repertoár kialakításánál nem vonatkoztathatnak el attól a publikumtól, amelynek játszanak. Kezdeményezi egy szövetség létrehozását a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió három nagyvárosában, Temesváron, Szegeden és Újvidéken működő színházak között, mely azt célozná, hogy helyi költségvetési, illetve európai uniós forrásokat felhasználva állandó évadot szervezzenek egymás székhelyén. A testvérvárosi színházak vezetői szándéknyilatkozatukkal támogatták ezt. Szász Enikő úgy tervezi, hogy csak meghatározott időre vagy projektekre szóló szerződéseket köt a színészekkel. A magyar közönség színháztól való távolmaradásának egyik fő oka a színpad és színházterem jelenlegi állapota. Omlik a fal, beázás is van. – Szász Enikő tervezi a bábtagozat indítását, bábszínészek toborzását, a színészek lakásgondjainak megoldását és tánctagozat létrehozása is. Nagyszabású vándorfesztivált is elindíthatnának Temesvárról, a testvérvárosokban működő színházi intézmények bevonásával. /Pataki Zoltán: Eurorégió lesz a Csikyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./2006. március 7.
A csíkszentdomokosi Cseraljai Elemi Iskola és a Kurutty Oktatási és Művelődési Társaság a Hargita Megyei Tanfelügyelőség támogatásával idén nyolcadik alkalommal szervezte meg I–IV. osztályos tanulók számára a Kurutty elnevezésű általános műveltségi vetélkedőt. Arad megye ebben az évben kapcsolódott bele először a versenybe. Március 4-én a Csiky Gergely Iskolacsoportban tartott körzeti szakasz témája a víz volt. A országos szakaszt májusban rendezik. /(Kiss): Általános műveltségi vetélkedő. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./2006. március 11.
A Marosvásárhelyen zajló interetnikai fesztivál alkalmából főiskolai hallgatók az erdélyi kisebbségi színházakat vették számba. Az 1792-ben alapított Kolozsvári Állami Magyar Színház a legrégebbi magyar színházi társulat. Jelenleg repertoárszínházként működik, Tompa Gábor vezetésével. Az előadások nagy részét szinkronfordítással a román közönség is megtekintheti. A Temesvári Csiky Gergely Állami Színház egy épületben működik a román és német nyelvű színházzal, valamint a Román Operával. A magyar társulatnak néhány hete új igazgatója van Szász Enikő személyében. A színháznak két játéktere is van, nyáron pedig a Ferencesek Udvara nyújt lehetőséget a szabadtéri előadásokra. A színészet Nagyváradon is régi hagyományokra tekint vissza. Az államosítást követő években is erős társulat működött Nagyváradon, melynek hatása mind a mai napig érződik. A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatát Meleg Vilmos vezeti. A Szatmárnémeti Északi Színháznak két társulata van: a román társulat és a Harag György Társulat, a magyar, az utóbbinak Lőrincz Ágnes az igazgatója. A színházhoz tartozik még egy 100 férőhelyes stúdióterem is. A Harag György Társulat az elmúlt években nagyon sok fiatal színészt szerződtetett. A sepsiszentgyörgyi színházat állandó hivatásos művészeti intézményként Állami Magyar Népszínház néven 1948-ban hozták létre. 1987-től román tagozat is működik. 1992-ben a két tagozat különvált, s a Tamási Áron Állami Magyar Színház és az Andrei Muresanu nevét viselő román nyelvű színház közös székhelyen ugyan, de jogi és költségvetési szempontból egymástól független művészeti intézményként működik. 1998-tól a színház neve Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, azóta Bocsárdi László vezeti a magyar társulatot. A csíkszeredai székhelyű Csíki Játékszín 1999 szeptemberében nyitotta meg kapuit, Parászka Miklós vezetésével. A Csíki Játékszín befogadó színházként is tevékenykedik, így olykor Csíkszeredában több társulat előadását lehet megnézni, mint más erdélyi városokban, de nem csupán egyszeri alkalommal, hanem előadás-sorozatokban. 2004. március 4-én nyitották meg stúdiószínházi termüket, a Hunyadi László színművészről elnevezett kamaratermet. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az erdélyi magyar színházak nem hagyományos törekvéseket képviselő társulata, az egyetlen, amely hangsúlyozottan alternatív színházi programmal tevékenykedik. 1984–1990 között amatőr kísérleti színházként működött, Bocsárdi László vezetésével; 1990. szeptember 1-jétől kapott intézményesített formát Figura Stúdió Színház néven. Jelenleg Béres László az igazgató. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – mint a városi művelődési ház hivatásos tagozata – az önkormányzat támogatásával 1998. november 6-án tartotta színházmegnyitó előadását, Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékával. Az önálló jogi státusz elérésének érdekében több lépést is tettek, eddig g eredménytelenül. Repertoárszínházként (népszínházi hagyományokat követnek) működik, de kísérleti jellegű előadásoknak is helyet ad. Romániában működik két német nyelvű hivatásos társulat és egy zsidó színház. 1876-ban Jászvárosban (Iasi) Avram Goldfaden művész és író a saját társulatával bemutatott előadásaival a világ első hivatásos zsidó színházának alapjait fektette le. A második világháború után 1948-ban a bukaresti Zsidó Színház állami intézmény lett. Az Állami Zsidó Színház számos nemzetközi turnén vett részt, ugyanakkor szervezője a jiddis nyelvű színházak fesztiváljának (1991, 1996, 2000). Az erdélyi szász kultúra a temesvári és a nagyszebeni német társulatoknak köszönhetően jelen van a színházi életben is. A Temesvári Állami Német Színházat 1953-ban hozták létre és a mai napig működik. Nagyszebenben 1788-ban épül fel Dél-kelet-Európa első kőszínháza, amelyben német nyelvű előadásokat tartottak. A kommunizmus idején több évig nem hangozhatott el német szó a nagyszebeni színpadon, azután 1956-tól folyamatosan dolgozik a Radu Stanca Színház német társulata. 1992-től Temesváron, 1997-től Nagyszebenben képeznek német nyelvű. /Turoczki Emese, Madaras Orsolya, Kádár-Dombi Katalin és Papp Ida Júlia, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatói: Színházak, társulatok.= Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./2006. március 17.
Marosvásárhelyen zajlik az Interetnikai Színházi Fesztivál. – Tolsztoj regénye alapján született meg Nagy András Anna Karenina Pályaudvar című drámája. Szabó K. István rendezésében a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház ezzel az előadással vett részt Marosvásárhelyen az Interetnikai Színházi Fesztiválon. A történet a szerelemről és a halálról szól. /Madaras Orsolya: Interetnikai Színházi Fesztivál. Marosvásárhely, 2006. március 10-19./ – Varga Ibolya, a kolozsvári Puck Bábszínház rendezője elmondta, jó volt, hogy ilyen nagyszámú közönség előtt tehettek. Otthon jóval kevesebb néző előtt játszanak a termünk csupán 90 férőhelyes. Mostani előadásuk legfőbb mozgatóereje a zene, a ritmus. /Novák Ildikó: Ki a „ludas”?/ – A temesvári Csiky Gergely Állami Színház Patkó Éva negyedéves rendező szakos hallgató Learjét adta elő. Az előadás címe is hangsúlyozza (L=R+C+G), hogy lényeges eltérések vannak az eredeti Shakespeare-drámától. Az előadás szimbólumokra épül, minden egyes gesztusnak, pillantásnak meghatározott jelentése van. /Kádár-Dombi Katalin: A körön kívül/ – Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban Godot-ra vártak. Reménykedünk. Titokban mindannyian egy-egy Godot-ra várunk. /Papp Ida Júlia: Eljön-e hozzánk Godot?/ /Összeállították a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatói. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./2006. március 23.
Március 22-én beiktatták tisztségébe Szász Enikőt, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új direktorát. Szerinte a temesvári magyar színháznak egyrészt professzionális alkotóműhelyként kell működnie, másrészt a helyi magyar közösség számára bővítenék kulturális szolgáltatásaikat: képzőművészeti tárlatok, könyvbemutatók, közösségi találkozók megszervezésével. Szász hangsúlyozta: várja nem csupán a magyar, de a román vagy más anyanyelvű közönséget is, ugyanakkor a Csiky Gergely Színház legsikerültebb előadásait el szeretné vinni Temes megye nagyobb városaiba, továbbá Szegedre és Újvidékre is. Szász Enikő szeretné, ha a székelyudvarhelyi Szabó K. István – aki megóvta a direktori versenyvizsga eredményét, és jelenleg Magyarországon rendez – megmaradna a társulat főrendezőjének. /Pataki Zoltán: Beiktatták Szász Enikőt. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./2006. április 29.
A temesvári Csiky Gergely Színház Sepsiszentgyörgyön, vendégjátékán Lear-kivonatot mutatott be, mellőzve minden más szereplőt, csupán négyen maradnak: Lear és lányai. A plakáton, műsorfüzeten ott áll eligazítóként: L = C + R + G. És valóban, az előadást a király és lányai viszonya határozza meg, a rendező csak erre a kvartettre összpontosított. Cordelia – Tokai Andrea a vállán vitte az előadást. A Patkó Éva rendezte az előadásban Lear tragédiája átalakul Cordelia tragédiájává. /Váry O. Péter: Lear-kivonat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 29./2006. április 29.
Április 28-án óvodások csapata lepte el Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoport udvarát. A Nyílt nap az elemiben rendezvény keretében a Kincskereső óvoda 39 végzős ovisa járta körbe az osztályokat, játszott el az udvarban az I–IV. osztályos kisdiákokkal, majd ült be új barátaival együtt a kézműves, zene vagy rajz órákra, hogy ismerkedjen az iskolával, amelyet ősszel remélhetőleg minél nagyobb számban választanak. Az első osztályba történő (május 12-én záruló) beiratkozás ideje alatt szeretnék más aradi óvodák magyar gyermekeit is meghívni szüleikkel, óvónőikkel együtt, hogy megmutassák nekik az iskola nyújtotta körülményeket. /(Sinka): Nyílt nap a Csikyben. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 29./2006. május 3.
Előbb az Irodalmi Jelen látogatott el két alkalommal Makóra, most meg a Marosvidék jött Aradra. A makói Marosvidék Baráti Társaság által kiadott kulturális folyóirat több munkatársa tartalmas műsorban mutatta be, mit is értenek a közösségépítésen. A makóiak koszorúztak a Vesztőhelyen és a Szabadság-szobornál, ellátogattak a Csiky Gergely Iskolacsoportba is. Aradon a Jelen Ház nagytermében művészi produkciókkal bemutatkoztak a Makóról érkezettek. A Marosvidék című időszakos kulturális folyóirat 2000-ben jött létre. Négy éve szerveződött köréje a baráti társaság, amely gondoskodik a kiadásáról. /Kiss Károly: Makóiak előmajálisa Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 3./2006. május 9.
Május 5-én a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház művészei Aradon mutatták be Szép Ernő: Lila ákác című darabját. /(balta): Aradon láttuk a Lila ákácot. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 92006. május 9.
Ferenczy Annamária /sz. Magyarlápos, 1926. máj. 13./ színésznő a napokban betölti nyolcvanadik életévét. A rivaldák fényében töltött közel hatvan évet. Maját (ez a “civil” neve) szeretik és tisztelik. Még mindig jelen van a színpadon. Pályája kezdete óta vezeti szerepei lajstromát; jelenleg a 177. bejegyzésnél tart. Szerencsés színészalkat, a tragikai és a vígjátéki szerepekre egyformán alkalmas. Volt királynő és koldusasszony, finom úri nő és utcalány. Operaénekesnek készült Kolozsváron, de hangszálai megbetegedése miatt módosítania kellett elképzelését, átiratkozott a színművészeti karra. Az énekléshez azonban sohasem lett hűtlen. 1951-ben Erdély fővárosát, Nagyváradra cserélte. Az ottani társulatnál aratta első visszhangos sikereit. A váradi évekből szívesen emlékezik vissza a Hubay-Vas-Ránki zenés darabjában, az Egy szerelem három éjszakájában aratott sikerére, s az elsőrangú prózai szerepekre is. Több mint négy évtizede Temesvár magyar társulatához szerződött. Az utóbbi évadokban is fellépett. Ferenczy Annamária a Csiky Gergely Színház örökös tagja, a kisvárdai fesztiválon életmű-díjat kapott, a Temes megyei önkormányzattól Pro Cultura Timisiensis érdemérmet, a Magyar Játékszíni Társaságtól Hűség díjat, legutóbb pedig a Szentgyörgyi István Színművészeti-díjjal jutalmazták Budapesten. /(Szekernyés Irén): Nyolcvan virágszál Ferenczy Annamáriának. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 9./2006. május 10.
Az elmúlt hét végén került sor az Arad és a Kovászna megyei pedagógusok által szervezett hetedik szakmai találkozóra Sepsiszentgyörgyön. Szervezői az Arad megyei RMPSZ, a Kovászna megyei RMPSZ és az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport. Tartalmas tapasztalatcsere volt a 26 aradi és Arad megyei pedagógus számára. 14 oktatási intézményt látogattak meg, ezek között óvoda, iskola, tanárok klubja, Pedagógusok Háza is szerepelt. A vargyasi bútorfestés, a prázsmári erődítmény műemlék templom, Brassó városa, a Gábor Áron-emlékmű, a rétyi Kovács András fúvószenekar előadása, a baróti Tanulók Klubjának Váltakozó ritmusok c. táncműsora, a nagybaconi Pásztortűz hagyományőrző csoport néptánca, a zabolai buli, Bod Péter csernátoni szobrának megkoszorúzása, a kézdivásárhelyi és kovásznai séta, a szentiványlaborfalvi kürtőskalács, a Bod Péter Napok, a román nyelv kisebbségeknek témakörben szervezett kovásznai konferencia stb. emlékezetes marad. Köszönet illeti Korodi Hajnalkát, az RMPSZ Kovászna megyei elnökét és csapatát az élménydús tapasztalatcsere megszervezéséért. Jövőre az aradiakon a sor. /Matekovits Mária, az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatóhelyettese: Szakmai napok – 2006. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./2006. május 15.
Temesváron meghitt, családias ünnepen köszöntötték Ferenczy Annamária színésznőt 80. születésnapja alkalmával a Csiky Gergely Állami Színházban művésztársai és az intézmény más beosztottjai. Higyed Imre színművész a pályatársak nevében mondott beszédet. /(Sz. I.): Színháziak ünnepelték a művésznőt. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./2006. május 23.
Nagyszerű műsort láthattak, akik Aradon a minorita kultúrotthonban megnézték május 21-én, vasárnap a Csiky Gergely Iskolacsoportban működő Százszorszép Gyermekszínpad előadását. Az Ujj Ágnes tanárnő által vezetett tizenöt tagú csoport Z. Németh István Hócompóc bohócai c. musicaljét vitte színpadra. Az ötödikeseknek nem volt könnyű megtanulni a koreográfiát. A Százszorszép nyolc éve született Ujj Ágnes kezdeményezésére. A tanárnő nyugdíjba vonulása után továbbra is a gyermekeknek szenteli életét és szabadidejét. A mostani előadás koreográfiája is az ő munkája. Sok segítséget kapott, a bohócmaskarákat az egyik szülő varrta stb. /Sólya R. Emília: “Életünk már nem szól emberi dolgokról”. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 23./2006. május 24.
Kolozsváron a Phoenix könyvesboltban Jancsó Miklós színművésznek egyszerre két újonnan megjelent kötetét is bemutatták. Az igényes tanulmány Csiky Gergely színpadi világa /Sapientia Kiadó/ címet viseli, és a szerző doktori értekezését foglalja magában. Ilyen átfogó módon még nem írtak sem Csiky Gergelyről, sem a XIX. századi magyar színjátszásról. A Kandi kamera /Irodalmi Jelen Könyvek, Arad/ című kötet válogatás Jancsó Miklós eddig megjelent rövidprózájából, humoreszkjeiből. /Ö. I. B.: Két új Jancsó-kötet. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./