udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 498 találat lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 481-498

Névmutató: Csinta Samu

2013. március 22.

Kokárda mindenkinek
Március idusa idén bebizonyította: lehet új a nap alatt. Mintha összebeszéltek volna az ünnepi szónokok, a forradalom emlékét megidéző beszédek ezúttal nem a tizenkét ponton, vagy az ifjonti hév örökkévalóságán igyekeztek új fogást találni, hanem az autonómia jelentette a vezérfonalat. Nem mintha baj lenne, ha kiderülne, hogy összebeszéltek, hiszen ez azt jelentené, hogy az ügy fontosságához illő tudatos, összehangolt akciók gördülnek csendesen a háttérben. Maradjunk azonban egyelőre a spontán véletlenek kategóriájánál.
Az sem rosszabb, hiszen azt üzeni, hogy egyre több elöljáró, „szónokgyanús” közéleti személyiség gondolkodásában szorít magának központi teret az önrendelkezés kérdése. Talán nem véletlenül, az eszmetorlódásra bizonyára jótékonyan hatott a sokak által sikertelenül a számháború irányába tolt marosvásárhelyi autonomista együttlét. De talán még az is, hogy kiderült: nem csak az egzisztenciális szempontokat előnyben részesítő RMDSZ-mozgósítás képes utcára szólítani az embereket. Egyre több hasonló tudatmódosító eseményre van szükség, ezért aztán korántsem baj, hogy az évtizedek alatt sterilen ünnepire hangszerelt szózatokat egészen más dolgokat tematizáló üzenetek váltják.
Igaz, hogy itt-ott még megreked a történet a „nem engedjük a jelképeinket” ellenszegülésnél, ami nem egyéb, mint következmény, legfeljebb köröz a probléma gyökere körül. Mondhatni alig egy árnyalattal több a „leaszfaltoztuk, becsatornáztuk, megnyitottuk” típusú retorikánál, de az irány jó, s ez a lényeg. No meg az is, hogy egyelőre neveket nem említve ugyan, de Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester azt is megfogalmazta: sokan vannak, akik érzik az autonómia fontosságát, de olyanok állnak a menet élén, akik elfáradtak. Ezért aztán ideje lenne hátrább lépniük, hogy helyet engedjenek a fiatalabbaknak.
Azt tartják, a márciusi ifjak maguk sem gondolták – hogyan is gondolhatták volna –, hogy hová vezet a lendület, amellyel annak idején becsapták maguk mögött a Pilvax ajtaját. Az egyre sűrűbben és egyre hangsúlyosabban megfogalmazott autonómiaigénnyel mi egy lépéssel máris előrébb tartunk. Persze sok minden lehet még ebből is, de egy biztos: egyre nagyobb tömegek csatlakoznak ténylegesen vagy képletesen a menethez. Ne restelljünk ki-kilépni a sorból, s magunkkal vinni egy-két bámészkodót, akinek a lába már mozdulna, de az agyát még helyben tartja valami. Mint azok a kolozsvári középiskolás diákok, akik kokárdát osztogattak a járdaszélen álldogálóknak. Biztosak lehetünk benne, hogy nem került valamennyi szalag a szemétbe.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2013. március 29.

Kertész Melinda
ÚJ FORMÁTUM, RÉGI ELVEK
Interjúk, kulturális témák kerülnek előtérbe az Erdélyi Naplóban
Csinta Samu váltja az Erdélyi Napló élén Makkay Józsefet. Nemcsak főszerkesztő-csere megy végbe a jobboldali hetilapnál: ősztől a kiadvány teljesen új ruhát ölt.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. lapkiadó megbízatásából április elsejétől Csinta Samu veszi át a Kolozsváron szerkesztett Erdélyi Napló hetilap főszerkesztői tisztségét Makkay Józseftől. SMS-interjúnkban az előtte álló munkáról, a lap szerkesztésében végbemenő változtatásokról kérdeztük.
Miért vállaltad el az Erdélyi Napló főszerkesztői tisztségét? Csinta Samu: - Nagy kihívásnak érzem hozzájárulni az első hazai magyar nyelvű magazin típusú hetilap megteremtéséhez. Ősztől ennek megfelelő formátumban, világszínvonalú kivitelezésben jelenik meg.
Csinta Samu 2003 és 2008 között a Krónika napilap felelős szerkesztőjeként tevékenykedett, korábban sportújságíróként dolgozott. 2008-ban azt fontolgatta, politikai pályára lép: MPP-s színekben megpályázta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget. A választásokból vesztesként került ki, ezt követően a Háromszék napilapnál vállalt újságírói állást.
Mit értesz az alatt, hogy világszínvonalú?
- Csúcsminőségű papírt és nyomdai kivitelezést, teljes színességet. - 5 jelző segítségével “rajzold meg” az Erdélyi Napló olvasójának a fantomképét. Ugyancsak öt jelzőben: hogyan módosul ez a robotkép a lap formátumában bekövetkező változtatást követően?
- Érett felnőtt, konzervatív értékrendű, széles látókörű, érdeklődő, hűséges. Másrészt: egyre fiatalabb szellemű, konzervatív értékrendű, nemzeti érzelmű, érdeklődő, hűséges. -Rád mennyire jellemzőek az imént felsorolt értékek?
- Vallom őket.
-Milyen lesz ugyanabban az irodában dolgozni a Krónika szerkesztőségével, aminek néhány éve a felelős szerkesztője voltál?
- Remek.
- Magazinszerű hetilap szerkesztését vállaltad. Miért távolítanád el a hetilap küllemtől az Erdélyi Naplót? - Éppen ezáltal kapja meg a hetilapos köntöst.
- A lap tartalmában milyen típusú változások várhatóak?
- A legfontosabbak: előtérbe kerülnek az interjúk, kulturális témák, hasznos olvasnivalók.
- Lesz valamilyen személyi változás a szerkesztőségben? Hány személy szerkeszti a lapot, és mikor jelenik meg az első általad szerkesztett lapszám?
- Az átlényegülés az ősz folyamán következik be, az állománybővítés azt követően válik aktuálissá.
- Mekkora lesz a példányszám és mennyibe kerül majd egy példány a standoknál?
- Ezek a közeljövő megválaszolandó kérdései. Most az átmenet előkészítésének periódusa kezdődött el.
Transindex.ro,

2013. április 19.

Békeidők harcai
Többnyire katartikus eseményként élik meg a pártok első kongresszusukat. Az ünnepélyes környezet, a magasztos tervek, a fokozott médiafigyelem ilyenkor jelentősen túldimenzionálja az önmagában is fontos pillanatot, elnyomja az alapító atyákban és küldöttekben esetleg megbújó aggódást, csupa ünnep és bizakodás az élet. A második kongresszus az esetek többségében már egészen más. Vagy azért, mert az új párt élete sikertörténet, csupa pompa, csillogás – ez lenne a kirívóan ritka eset –, vagy pedig azért, mert túl az első éleslövészeten bőven van, amit elemezni.
Az Erdélyi Magyar Néppárt szombati kolozsvári összejövetele bőven az utóbbi kategóriába sorolandó. Az egy évvel ezelőtti indulás óta eltelt időben kampányból kampányba lépett a Toró T. Tibor által vezényelt alakulat, embereinek legfeljebb inget cserélni jutott idejük hazaugrani a civil hétköznapokba. A szakirodalom szerint persze teher alatt nő a pálma, és pártépítésre nincs is annál alkalmasabb politikai élethelyzet, mint a kampány, amikor lobog a harci tűz és szól a lelkesedést magasan tartó harsona. Való igaz, egy-egy sikeres választási kampány alaposan felgyorsíthatja az építkezési folyamatot, de sikertelenség esetén arra is alkalmas, hogy szétverje a még nem túl edzett csapatokat. Ennek az állagfelmérésnek a pillanata érkezett most el a néppárt számára. S talán egy kicsit a stratégiákhoz rendelt taktikák és eszközök mustrája is. Mert nem csak a célközönség, a szavazói bázis – romániai magyarság – adott, de e korlátozott létszámú közeg által kitermelt, értékes perspektívákat felvillantó közéleti emberek száma is. Az elmúlt év dupla megméretése rávilágíthatott arra, kik keveredtek el a konjunkturálisan a csillag alá sereglettekkel, illetve kik azok, akik nem bírják az elismerést csak ritkán hozó politikusi gyűrődést. Az ilyen csapatmustrák óhatatlanul okoznak fájdalmakat, a talpon maradók azonban hitükben megerősödve, elkötelezettségükben visszaigazolva léphetnek tovább.
A néppárt ugyanis a jövőben a józanság mérlegnyelvét jelentheti, úgy, hogy közben töretlenül képviseli a nemzet egységét, illetve egységének megteremtését célzó elveket. Olyan periódusban, amikor az autonomista célok minden korábbinál erőteljesebb értelmet nyernek és tömegtámogatást tudhatnak maguk mögött. Nem feledkezve meg közben a frontvonal mögött tevékenykedő önkormányzati képviselőkről, akik ugyancsak menet közben, erőteljes ellenszélben kénytelenek elsajátítani ezt a specifikus tudást. A békeidők harcai következnek. Statáriumok nélkül, emberi törvények keretei között. Sokszor az sem könnyebb, mint magasan tartani a zászlót.
Csinta Samu.
Erdélyi Napló (Kolozsvár).

2013. április 26.

Cinkosságban a hatalommal
Erkölcsi szempontból elfogadhatatlannak és elítélendőnek tartja Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, hogy utódja, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István az RMDSZ-t nevezte ki egyháza természetes szövetségesének. „Azokat az embereket, akik bizonyíthatóan meglopták az egyházat” – nyomatékosít Tőkés.
– Újabb kanyarokhoz érkezett az egyház, a papok politikai-közéleti szerepvállalásának örökösen vitatott kérdése. Míg az Erdélyi Református Egyházkerület a lelkészi szolgálati keretekből való időleges kilépés feltétele mellett engedélyezi papjainak a nyílt szerepvállalást, addig a Királyhágómellék egyértelműen az RMDSZ-t nevezte meg természetes szövetségeseként. A hazai protestáns egyházak legismertebb politikusaként ön hogyan kezeli ezt a kérdést?
– Teljes mértékben egyetértek az erdélyi egyházkerület nemrég megválasztott püspöke, Kató Béla által szorgalmazott előbbi állásponttal. Vele együtt vallom, hogy lelkészeknek nem csak a lelki szolgálatot kell biztosítaniuk, hanem a gyülekezeti tagok teljes lelki-fizikai „szervizelését". Úgy érzem, a probléma leginkább a népegyház és a hitvalló egyház közötti különbségben ragadható meg. A népegyház keretében az egész közösségre kiterjed Istennek igénye, bölcsőtől a koporsóig, míg az úgynevezett hitvalló egyház megelégszik egy bizonyos „célközönséggel", az üdvözülők seregével. Ezzel korlátozza az egyház mozgásterét, mintegy kivonja a társadalomból ezt a célközönséget. A kommunizmusnak tulajdoníthatóan támadottságunkban, kiszolgáltatottságunkban Erdélyben az egyházi közösség gyakorlatilag egybeesett a polgári közösséggel – csodálkoznak is ezért rajtunk az egész magyar világban.
– Ez ugyanakkor egybeesni látszik az egyházi szolgák közéleti szerepvállasának logikájával is...
– Nekem egyenesen meggyőződésem, hogy egybe kell esnie. Ha van diakóniai támogatás, szeretetszolgálat, gyógyszersegély, akkor miért ne működtethetne politikai segélyszolgálatot is az egyház? Ezt én kezdetben talán ösztönösen műveltem, hiszen már Désen ezért függesztettek fel a lelkészi szolgálatból. Temesvár is többnyire a gondviselés munkája volt, hogy a kicsi Dávid egy egész országért jótállott, de aztán elérkezett a tudatos szerepvállalás korszaka is, amit, úgy érzem, az általam vezetett királyhágómelléki püspökség jól csinált. Most viszont hajlok arra, hogy az erdélyi egyházkerület által megfogalmazott álláspontnak adjak igazat. Mert, amíg jól megy a politikai szerepvállalás, addig nincs baj, de ha szélesre tárjuk az ajtót, veszélyek leselkednek.
– De ki tudná előrelátni, megjelölni, hogy hol húzódik e tekintetben a határ?
– Ne felejtsük el: a kiindulópont annak idején az volt, hogy az államstruktúra pluralista megjelenítője az RMDSZ, amely magában foglalja a teljes demokratikus politikai spektrumot, megtestesíti a romániai magyarságot. Rövid őskorszak után azonban bekövetkezett a pártosodás, képtelenek voltunk megfelelően kezelni az emberek politikai különbözőségeit. Mentségünkre szolgáljon, hogy kezdetben abból a később tévesnek bizonyuló feltételezésből indultunk ki, hogy a nemzeti érdek mindenkit összekapcsol. A valóság azonban meghaladta az eszményi politikai előfeltevésünket: megjelentek a különböző belső-külső hatások, a titkosszolgálati múlt feszítő ereje.
– De miért éppen az ön „felségterületén", a Partiumban a legnagyobbak ezek a feszültségek?
– Ennek ábrázolásához talán nem mellékes egy kis történelmi összefoglaló. Kezdetben a négy katolikus és négy protestáns püspökség részvételével összehoztuk a magyar történelmi egyházak állandó értekezletét. Felsorakoztunk az ingatlanügyekben, iskolaügyekben, politikai jellegű állásfoglalásokat tettünk közzé, az egyházi vezetők RMDSZ-üléseken vettek részt. Az RMDSZ pártosodásával együtt értékét vesztette ez az együttműködés, s egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egyre megosztottabbak vagyunk, egyre inkább magamra maradok a nyolcas társaságban. Ebben a „huzatos" politikai közegben mind gyengébb lett az RMDSZ–egyházak együttműködés, a szövetség 1996-os kormányra lépése után pedig az egyházak már nem érezhették hivatásuknak, hogy megnyilatkozzanak szorosan vett pártpolitikai – és nem nemzetpolitikai – kérdésekben. De volt egy kevésbé természetes jellegű változás is: megmutatkoztak a püspökök és az egyházak felfogása közötti különbségek. A kevésbé politikai alkatúaknak egyszerűen elegük lett, mások pedig az RMDSZ uszályába kerültek. A szövetség egyházi térhódítása megnyilvánult például abban, hogy egyre inkább nyomták be az embereiket a presbitériumokba. Legutóbb például Varga Attilát ejtőernyőzték be a királyhágómelléki egyházkerületbe főgondnokként, Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester pedig kegyvesztett lett az egyházban és a Bihar megyei RMDSZ-ben egyaránt.
– Mi magyarázza az egyre könnyebb befolyásolhatóságot? A lelkészek gyenge közéleti felkészültsége? A személyes, illetve gyülekezeti egzisztenciális problémák?
– Elsősorban az a nemzet- és népszolgálati hagyomány gyengült meg, amely különösképpen Trianon után jellemezte az erdélyi egyházakat. Ugyanakkor nem múltak el nyom nélkül a kommunizmus évtizedei, sőt, mint egy sárkányfogvetemény, annak a pusztító hatása később „ért be". Erre nem számítottunk, sőt, idealista módon nem vettük figyelembe, hogy annak idején, az egyiptomi fogságból való szabadulás után még negyven évnek kellett eltelnie, míg eljutottak az ígéret földjére. Fájdalmas politikai alulkulturáltságot örököltünk, amit súlyosbított a titkosszolgálati múlt öröksége. Amikor leköszöntem a püspökségről, a kilenc esperesem közül öten voltak érintettek a titkosszolgálati múlt ügyében. Ennyire fertőzött volt a közeg. És ez csak a jéghegy csúcsa. Márpedig a titkosszolgálati múlt visszahúzó öröksége határozza meg nagyon gyakran a román hatalomhoz való viszonyunkat, az egymással szembeni bizalmatlanságunkat és az egyházpolitikánkat. És itt kell keresni a királyhágómelléki egyházkerület gyökeres irányváltoztatásának legfőbb magyarázatát is.
– A folyamat ismeretében mégis mi „verte ki a biztosítékot" önnél éppen most, amikor Csűry István püspök tárgyalásra hívta az RMDSZ helyi és országos képviselőit?
– Már a 2007-es címzetes püspöki időszakomtól érzékelnem kellett az RMDSZ-es befolyás erősödését, végleges leköszönésem után pedig egyre egyértelműbbé vált a pályaváltás. Olyan megosztó ügyek merültek fel, mint a Seres-féle Szilágy megyei RMDSZ és a püspökség közötti botrányos szembenállás a zilahi református Wesselényi kollégium ügyében. Hasonló volt az érmindszenti Ady-központ létrehozására elnyert 320 millió forint eltérítése vagy a szatmárnémeti református kollégium visszaszolgáltatása körüli vita. Ezek után szinte anakronisztikussá vált, hogy a királyhágómelléki püspök olyanokkal tárgyaljon, akik bizonyítottan meglopták az egyházat. Utódom azt a bihari RMDSZ-t nevezi természetes szövetségesnek, amely az egyházat csak szavazatgyűjtésre használta, egy évtizede folyamatos ellen-kampányban él, s amellyel több ügyben is élet-halál harcot kényszerültünk vívni. Ezekkel az emberekkel szűri össze a levet, vállal cinkos szövetséget Csűry István, és ez elemi erkölcsi – nemcsak lelkészi, nemcsak egyházi! – alapon is elfogadhatatlan és elítélendő.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. május 3.

Emlékezés Szászföldre
Az Erdélyben sűrűn autózóknak Segesvár és Kőhalom közötti főúton bizonyára feltűnt néhány, a többitől lényegesen elütő építkezésű település. Szászkézd, Szászbuda – nem csak nevükkel, hanem sajátos, egyszerre levegős és zárt házaival, kapuival is jelzik: az egykori Szászföldön járunk. Harminc éve még virágzó szász települések voltak, ma többnyire betelepített cigányok által lakott falvak.
A magyarok és románok mellett Erdély országalkotó népességeként tisztelt németek közül ma már csak mutatóban találkozhatunk néhánnyal, a szász-sváb lakosság amolyan szimbolikus mércét adó „ártalmatlan” törpekisebbséggé vált, amelynek értékeit szinte demonstratív módon ismeri el a többségi nemzet. Túl későn, hiszen a munkaszeretet, a fegyelmezettség, a takarékosság szinonimájának tartott németeket – 225 ezer lelket – a román kommunista hatalom gyakorlatilag fejpénz ellenében árusította ki az akkor még kettészakadt anyaország nyugati államának. A Német Szövetségi Köztársaság több mint egymilliárd márkát fizetett 1968 és 1989 között a román államnak, harmad akkora összeget pedig az Izraelbe igyekvők kilépési „kapupénzéből” inkasszált Bukarest.
Így fest a leltár. Borítékolható módon az erdélyi magyarság is eladó lett volna, ha nincs a szocialista nemzetköziség, amelynek tagjai mégiscsak némi „prüdériával” kezelték a hivatalos diskurzusban igazából nem is létező kérdést. Hiszen ha a kisebbségek ügye minden ország belső kezelendő problémája, akkor, ugyebár, hogyan lehetne bármilyen adásvétel tárgya?
Nagy és reális újkori veszély viszont az elvándorlás. Az a fajta népességmozgás, amelyet a szabad helyváltoztatás, munkavállalás alapvető és rögzített emberi jogai hitelesítenek. Amelyet súlyosbodó gazdasági- és életkörülmények magyaráznak és ösztönöznek. Az önmegvalósítás, érvényesülés lehetősége, amellyel élni minden ember kétségbevonhatatlan joga. A folyamat egyik mozgatórugója ma éppen a hivatalos román állampolitika, amely nyílt és burkolt tiltásokkal, üldözésekkel, a magyar érdek-képviseleti alakulatok közötti konfrontáció intézményes fenntartásával állandó bizonytalansági légkört igyekszik fenntartani.
A németek 400 ezres lélekszámból indultak, virágzó ipart, kultúrát, közösségi életet alakítottak ki, s egy perverz politikai kurzus áldozataiként tűntek el gyakorlatilag az erdélyi közéletből. Példájuk, emlékük nem csak nosztalgiázásra kell hogy ösztönözzön, hanem a megmaradásunk új utainak és energiáinak felkutatására is. Mert mi, magyarok a még mindig 1,3 milliós lélekszámunkkal nehezebb falat vagyunk. Hitünk szerint lenyelhetetlenek.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. május 18.

Az aranykor böjtje
Alapjaiban rázhatja meg az RMDSZ-t az a letartóztatás- és vizsgálatsorozat, amely e hét elején zúdult a tulipános alakulatra. Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnök és néhány munkatársa ellen bekeményített a korrupcióellenes ügyészség, Olosz Gergely letette a szenátori terheket, vélhetően azért, hogy megússza a rangjabeliek számára a Legfelsőbb Bíróságon fenntartott számonkérés cseppet sem irigylendő kirakatát. És ki tudja, merre kanyarog még a hasonló ügyek vége?
Pártállástól és ideológiai meggyőződéstől függetlenül aligha örül bárki magyar ezeknek az eseményeknek. Egyrészt azért, mert a magyar közösség képviselőit érő zaklatások láttán bizonyos mértékben saját komfortérzetünkben is érintve érezzük magunkat, kisebbségi sorsunkban mindannyiunknak fáj, ha bántják a magyart. Kicsorduló könnycseppünket letörölve azonban már arra kell gondolnunk: mi van, ha igazak azok a vádak? Persze minden közösségnek megvannak a maga botladozói, ezúttal azonban a legnagyobb választói tömegek bizalmát birtokló érdekvédelmi szövetség néhány prominenséről van szó. Ők azok, akik az eddigi hatalmi beágyazódások „lakóiként” még mindig rengeteg emberrel hitetik el, hogy az eddigi út az egyetlen járható. És ha jólesően rádiózva suhanunk az Oklánd és Vargyas közötti, már csak néhány átereszre és felfestésre váró, a legutóbbi magyar világot követően negyven éven át építőmunkást nem is látó úton, egy percre talán hajlamosak is vagyunk helyeselni. Ha viszont az állandó fenyegetettség, a zsarolhatóság a hasonló megvalósítások ára, aligha éri meg a dolog.
Tudomásul kellene végre venni, hogy veszélyes dolog egyetlen pillérre helyezni közösségi és emberi sorsokat. A magyar érdekképviselet pozíciókkal és pénzosztogatási kompetenciákkal kirakott aranykorának böjtje most kezd elérkezni. Nem csak a pénzcsapok elzárásával, hanem régi rossz alkuk felemlegetésével, bűnügyi dossziék meglobogtatásával, vagy – mint most Borboly esetében – azok fellapozásával.
Az RMDSZ középtávú jövőjének „kinevelt”, a kor elvárásainak megfelelő tudással, eszköztárral és erkölcsi mércével felfegyverzett fiatal farkasai vergődnek a különböző hatóságok hálójában. Nem tudjuk, bűnösök-e vagy sem. Ami bizonyos, hogy kálváriájuk révén egy egész közösség mundérján is folt esett. Ha annak drukkolunk, hogy ártatlanságuk bebizonyosodjon, jelentős mértékben magunkért szorítunk. No meg azért, hogy végre kopjon el a kocsmapolitizálás veretes bölcsessége, miszerint aki háborúba megy, számoljon azzal, hogy a túloldalról is lőnek.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. május 31.

Gyújtó hang és múltba révedés
Látványos külsőségek, rangos meghívottak, nyomokban figyelemre méltó félmondatokat is tartalmazó beszédek és unalmas rutin jellemezte az RMDSZ legutóbbi rendes kongresszusát. A küldöttek arról is határoztak, hogy az RMDSZ törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról.
Ez a szombat munkanap volt az RMDSZ életében, egy dolgos, tettre kész szövetség sok munkával eltöltött kongresszusa, amelyen kijelöltük a következő két év, illetve a 2020-ig tartó időszak feladatait – így összegzett közel nyolc óra múltán kongresszusi biztosi minőségében Kovács Péter RMDSZ-főtitkár. Ahhoz kétség sem fér, hogy tömény fél napot nyomott le a mintegy ezer meghívott és küldött, még akkor is, ha legfeljebb a kezdeti himnuszéneklésnél volt mindenki a csíkszeredai sportcsarnok nézőterén. A magyar, székely, román és uniós – ebben a sorrendben – himnuszok alatt az óriásképernyőn követhettük az asszisztencia beleélését, és láthattuk a székely himnusz csabakirályfis passzusánál, hogy Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnöknek nem erőssége az éneklés.
Ráduly Robert gyújtó hangú beszéde mindenesetre megadta az alaphangot. A csíkszeredai polgármester némileg kényszerpályára állította a rendezvényt azzal, hogy néven nevezte a romániai magyarság aktuális fájdalmait: az autonómiaigényt, az anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a magyar elöljárók üldöztetését, de az olyan általános érvényű gondokról is szólt, mint a közalkalmazottak alulfizetettsége és az önkormányzatok finanszírozási kiszolgáltatottsága.
A kivágott magas cé után a díszmeghívottak sem hagyták sokkal alább. Talán soha nem hallottunk Victor Ponta miniszterelnöktől ennyire szellemes, ugyanakkor a felvetett témákat ennyire pontszerűen tárgyaló felszólalást. Konkrét ígéret ugyan nem hagyta el a száját, de kinyitott néhány kiskaput, amelyek közül a legfontosabbnak talán ez tűnt: az alkotmánymódosítás során igyekeznek megtalálni a módját, hogy a magyarság országalkotó tényezőként jelenjen meg az ennek megfelelő jogosítványokkal és komfortérzettel. A regionalizálás témáját sem kerülte meg, és bár előrevetítette, hogy nehéz lesz meggyőzni akár saját pártbeli kollégáit is, igyekeznek olyan megoldást találni, amelyben sem a gazdasági fejlődés parancsszava, sem pedig a magyarság nemzeti azonossága ne csorbuljon. Társelnök kollégája, Crin Antonescu valamivel kevésbé volt engedékeny. Keménysége azonban korrektnek kívánt tűnni, mondandójának összegzése pedig egyértelműnek hangzott: erősebb Romániát csak erősebb magyarsággal lehet létrehozni.
Az anyaországi meghívottak üzenete szinte egybehangzóan az RMDSZ támogatását hordozta. „Magyarország abban érdekelt, hogy Románia sikeres legyen, a magyarság pedig otthon érezze magát a szülőföldjén – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. – A magyar kormány számára minden államközi kapcsolatban az első szempont, hogy milyen helyzetben van az adott országban élő magyar kisebbség.” Semjén úgy fogalmazott, hogy ami Romániának és a románságnak jó Moldova tekintetében, az Magyarországnak is jó Erdély tekintetében. A kijelentésre kis híján felszisszentünk, hiszen ha Románia számára latens törekvés a Moldovával való egyesülés, akkor ez Erdély tekintetében igencsak idegborzolóként hathat a román közvélemény számára.
Rogán Antal, a Fidesz-frakció vezetője „a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb magyar politikai érdekképviseletének” tolmácsolta pártja üzenetét. Arra is kitért, hogy érdemes élni a jövő évi anyaországi választások lehetőségével, és hangsúlyozta, hogy minden határon túli politikai szervezetnek érdemes a választási részvételre buzdítania a magyar közösség tagjait.
A váratlanul éles és érdemi meghívotti felszólalások után a dolgok visszazökkentek a megszokott kerékvágásba. Kelemen Hunor elnöki beszámolójában leszögezte: meg kell teremtenie mind a területi, mind a kulturális autonómia jogi kereteit, ennek érdekében a magyar politikai tényezőknek meg kell állapodniuk, hogy csatározásaikban az autonómia ügyét nem használják fegyverként. Olyan hallgatólagos vagy írásos megállapodást kellene kötni – fogalmazott Kelemen – amelyet mindenki elfogad, „mert a legtöbb kárt akkor tudjuk okozni egymásnak, és különösen a mi közös ügyünknek, ha azt a látszatot keltjük, hogy vannak igazi autonómiaharcosok és vannak olyanok, akik ezzel szemben állnak.”
Ehhez képest éles kanyar volt az elfelejthetetlennek tűnő múlt irányába Markó Béla volt elnök és Borbély László politikai alelnök felszólalása – megcsináltuk, megvédtük, kiharcoltuk –, amely minden további politikai szereplő bagatellizálását célozta, valamint annak hirdetése, hogy az RMDSZ-jelvény az egyetlen garancia a magyarság romániai jövőjére. A széksorok pedig egyre üresebbekké váltak.
Hat óra munka
Törvénytervezetet nyújt be az RMDSZ Székelyföld területi autonómiájáról, ez lesz a következő időszakban a szövetség egyik legnagyobb feladata. Székelyföld közjogi státusának rendezése a kongresszus által elfogadott egyik dokumentumban is szerepel. A kongresszus kinyilvánította: fontosnak tartja „Székelyföld jövőbeni közjogi státusának az eddigi tervezeteknél részletesebb kidolgozását és mielőbbi parlamenti elfogadását, az ezzel kapcsolatos szakpolitikai kérdések rögzítését, a térségben élő román közösségek komfortérzetét biztosító törvényes feltételek kialakítását.” Az Öntudatra ébredő, erős Székelyföldet! című dokumentum szerint az RMDSZ intenzív társadalmi kampányokat kíván szervezni, hogy a többségi társadalom tagjai számára elfogadhatóvá tegye az autonómia fogalmát. Dokumentumot fogadtak el a küszöbön álló romániai alkotmánymódosítási törekvésekről is: az alaptörvény államalkotó tényezőkként ismerje el a nemzeti kisebbségeket, biztosítsa a nemzeti, közösségi szimbólumok használatát. Javasolta, hogy a román nyelv mellett a nemzeti kisebbségek nyelvét is hivatalos nyelvként lehessen használni egyes régiókban. Egy másik dokumentum megerősítette egy újabb, regionális közigazgatási szint bevezetésének szükségtelenségét, a fejlesztési régiók tekintetében viszont fenntartotta az RMDSZ 16 régiós felosztást tartalmazó, 2009-ben benyújtott törvénykezdeményezését. Az Erősödő szórványt, összetartó magyar közösségeket című dokumentumban azt a célt is megfogalmazta a kongresszus, hogy a székely–szórvány közösségi kapcsolatokat a magyarországi testvértelepülések és testvérmegyék bevonásával bővítsék ki. Önálló dokumentumban foglalták össze az RMDSZ törekvését, hogy az európai polgári kezdeményezés eszközével késztesse az Európai Uniót egy átfogó kisebbségi keretszabályozás elfogadására. A dokumentumot bemutató Borbély László felkérte a romániai magyar szervezeteket, csatlakozzanak az RMDSZ és európai partnerei kezdeményezéséhez. A kongresszus dokumentumban utasította el a magyar közösséget ért sorozatos támadásokat, és kijelentette: minden demokratikus eszközzel kiáll a jogalap nélkül meghurcolt felelős tisztségviselői mellett. Módosította az RMDSZ programját és alapszabályát is: nőtagozatot hoz létre, és ideológiai ismérvek szerint korlátozta platformjai számát. Ugyanakkor nem bocsátották szavazásra Eckstein-Kovács Péter kolozsvári politikus arra vonatkozó javaslatát, hogy a szövetség utasítsa el a cianidos aranybányászatot, és foglaljon állást a verespataki bányaprojekt ellen.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. május 31.

Háttal a jövőnek
Aki attól tartva maradt távol az RMDSZ legutóbbi kongresszusától, hogy – lévén tisztújításmentes, úgymond tét nélküli ülés – dögunalomba fullad, most kicsit sajnálhatja, hogy egyébbel töltötte a szombatját. A csíkszeredai sportcsarnokban ugyanis érdekes szeizmikus mozgásokra figyelhettünk. A romániai politikai mezőny „jó tanulója”, az RMDSZ előbb kicsit keménykedett, székelyzászlós kongresszusi pulpitussal izgatta a kedélyeket és a tévéközvetítések rendezőit, hogy aztán Victor Ponta elől már levegyék a provokatív textíliát, mintegy megüzenve: látjátok, tudunk mi olyanok is, meg ilyenek is lenni. Akár a hajdani kabaréban: ha én egyszer kinyitom a számat...
Csíkszeredában egyelőre csak félszájjal kimondott gondolatok hangzottak el, ám így is sokkal több minden, mint sok korábbi kongresszuson egybevéve. A román miniszterelnök ugyan nem tett konkrét, számon kérhető ígéretet a magyar szempontból forró ügyekben, de egyetlen kérdésben sem volt elutasító. Szózata egyszerre szólt a mindig kéznél lévő szövetségesként számon tartott RMDSZ-nek, de a jelen lévő liberális elnöknek is. A pengeváltás elől Crin Antonescu sem tért ki, közben az RMDSZ pedig joggal érezhette magát körüludvarolt hajadonnak.
A belpolitikai tárgyalásokra való felhívás tényén túl a biztató szavak legalább akkora mértékben voltak hivatottak növelni az RMDSZ presztízsét is. Az erőfelmutatást szolgáló látványos informatikai és hangzóelemek show-ja mellett a romániai és anyaországi mezőny legfontosabb személyiségeinek felvonulása minden irányba kikacsintó demonstráció volt. A Fidesszel való bokszmeccs MSZP-s „eredményhirdetése” mellett a legnagyobb magyar kormánypárt képviselője a legjelentősebb Kárpát-medencei magyar szervezetnek titulálta az RMDSZ-t. A kétoldali legitimáció azonban szólt a jelenlévő küldötteknek is, a szövetség ugyanis egyik legfontosabb feladatának tekinti tartani a lelket tagságában, miután kimerülni látszanak az elmúlt 15 esztendő során bevált motivációs eszközök.
Markó Béla és Borbély László régi időket és hatalmi arroganciát idéző retorikája révén azonban továbbra is begyűrűzik a múlt. Az egy a zászló eszméje önmagában talán nem is lenne vitatható, ha nem kiszorítósdi, megbélyegzősdi, kizárólagosdi övezné. A jövőt tükörből szemlélő vezetők azonban egyelőre képtelenek szemétre dobni a gyűlöletbeszéd-elemeket, amelyekre egyre kevesebb a vevő. Érzékelhető értetlenséggel állnak a rohanó idő esetenként jótékony forgatagában.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. június 5.

Szent László, a város „megmentője”
Általános sikert arató új városünneppel barátkozhattak az elmúlt hét végén a nagyváradiak: a Szent László Napok a város magyar lakosságának felrázását, nemzettudati nevelését is igyekszik szolgálni.
Három éve aszalódó, még Schmitt Pál magyar köztársasági elnök által hozott koszorút cseréltek újra az elmúlt hét végén a nagyváradi Szent László-szobor előtt. Az első ízben, de hagyományteremtő szándékkal megszervezett rendezvénysorozat azonban nem kíván kimerülni a szimbolikus cselekvésekben, Zatykó Gyula főszervező szerint az elkövetkezőkben igyekeznek alaposan „leporolni” a városalapító király és az általa alapított város „viszonyát”.
A kommunizmus – melynek idején csak titokban lehetett Szent Lászlóról beszélni – és az elmúlt két évtized egzisztenciateremtő igyekezete ugyanis rengeteg váradival elfeledtette a várostörténelem fontos momentumát. Ezt az űrt próbálják betölteni az útjára bocsátott városünnepi rendezvénnyel, amely – és ezt külön is hangsúlyozzák a szervezők – nem kíván konkurenciát állítani a Varadinum elnevezésű fesztiválnak. „Inkább kiegészíteni szeretnénk, idővel talán egyesíteni azzal” – fogalmaz Zatykó.
„Rendkívül jó volt a Szent László Napok fogadtatása – osztja meg első tapasztalatait a háromnapos nagyváradi eseménysorozat főszervezője. – Szinte valamennyi programra telt ház volt kíváncsi, ami azt jelzi számunkra, hogy van igény hasonló rendezvényekre.”Volt persze kivétel is, amit máris fontos tanulságként kezelnek a szervezők. „Román nyelvű barátainkkal is szerettük volna megismertetni Szent Lászlót, ám a szombat délelőttre időzített eseményen senki sem jelent meg. Valószínűleg az időponttal volt baj, mert a román idegenvezetésű város- és vársétához már többen is csatlakoztak” – mondja Zatykó Gyula, aki szerint a kezdeményezés legfontosabb eredménye, hogy új rendezvényt honosítottak meg a nagyváradi nap alatt. „Úgy érezzük, hiánypótló kezdeményezéssel színesítettük a váradi kulturális palettát” – fogalmaz, s külön elégedettséggel jelzi a váradiak civilizáltságát, akik a koncertek alatt is igyekeztek megőrizni a helyszínül szolgáló Rhédey-kert tisztaságát. Elégedetten nyugtázza, hogy mindjárt kezdetben magasra emelték a mércét, ami alá az elkövetkező fesztiválok során sem szeretnének menni.
Az esemény nyomán azok is megnyugodhatnak és a jövőben csatlakozhatnak a rendezvényhez, akik most még úgy tartották, nem helyes egy szent uralkodó nevét egy fesztivállal összekötni. Szent László azért is „érkezett” a legjobbkor, mert az utóbbi időben Nagyvárad jelenlegi, kizárólag román vezetői sorozatos támadásokat intéznek a város magyar jellege és magyar közössége ellen. Ezért a rendezvény akár válaszként is értelmezhető: a magyar közösség színvonalas, több ezer magyart megmozgató eseménnyel rukkolt elő, amely révén jelzi, nem engedi, hogy kiszorítsák a saját tereiről.
Az idei rajt után további civil szervezetek is jelezték, hogy jövőre társszervezőként csatlakoznának a Szent László Alapítvány által kezdeményezett Szent László Napokhoz. A városalapító király június 27-i ünnepe továbbra is irányadó időpont, a jövőben is e köré építik a rendezvényt.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. június 5.

Haknizók álruhában
Nincs könnyű dolguk velünk az anyaországi ellenzéki politikusoknak. Anno Eörsi Mátyás, idén januárban Mesterházy Attila, néhány napja pedig Bajnai Gordon szembesülhetett a különleges erdélyi vendégszeretettel. Ha az első kettő még meglehetősen „szöveghűen” is játszotta el az „elefánt a porcelánboltban” elnevezésű szituációs játékot, Bajnait talán még sajnálhatnánk is. Sőt, a „Turista vagyok, nem magyar” pólófeliratot akár sértőnek is nevezhetnénk, hacsak nem tekintjük a rendszeres Erdély-járást a magyar identitás legfontosabb fokmérőjének.
Mint ahogy önmagában nem is tekinthetjük. A mifelénk szórványosan felbukkanó magyarországi ellenzéki politikusoknak azonban végre be kellene látniuk: a biztonsági játékból csak elvétve születhet győzelem, ily módon legfeljebb a gólnélküli döntetlen tűnik elérhető eredménynek. Mert Bajnai is, úgymond, álruhában érkezett az álruhás király udvarába nyilvánosságtól mentesnek szánt előadásra. Miközben valamennyi magyar miniszterelnökének készül, lehetünk itt Erdélyben is majdnem félmillióan állampolgárok.
Szóval az alakíthatná az önmagában talán méltánytalan szurkapiszkás erdélyi viszonyulást, ha az ellenzéki pártvezér nemcsak barátok közt fejtené ki nézeteit, hanem nyíltszíni fellépésen is. Borítékolom: sokan lennének ott. És azt is, hogy kapna hideget-meleget, talán még a hangosítóberendezést is rockosra kellene hangolni, hogy legyőzze az ellenkórus hangerejét. Viszont ki kellene próbálni, addig ugyanis minden egyéb szófia beszéd, meg takarodj-gyal kezdődő noszogatás.
Hogy Bajnai különbözik-e „őszintébb” Erdély-járó elődjeitől? Legyünk jóhiszeműek: állítása szerint ő nem is vett részt a 2004-es népszavazáson, mert „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat”. Valami hasonlót mondott Mesterházy is, azzal a különbséggel, hogy ő nem tagadta, inkább egyfajta megtévesztettséggel magyarázta részvételét. Visszakérdezek: vajon hogyan kellett volna megkérdezni a magyar állampolgárokat a külhoni magyaroknak adandó állampolgárságról, hogy az MSZP-elnökben vagy Bajnaiban se hasadjon a tudat? Arról nem is beszélve, hogy utóbbinak miniszterelnökként talán még lehetősége is nyílt volna korrigálni a borzasztó kérdésfelvetésre adott önző választ.
Egyre inkább kampány van, és ennek tagadását mind bosszantóbb hallani. Az „álruhás” haknizások pedig semmi egyébre nem lehetnek jók, mint egyre több „tévelygő” szavazót döntéshozatalhoz segíteni.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. június 13.

Alkotmányfércelés
Lehet fanyalogni, demokráciát hiányolni, sötét korszakokat idéző szavazógépet kiáltani, ha egy kongresszusi dokumentumot vagy jogszabálytervezetet csont nélkül emel törvényerőre az arra hivatott grémium.
Több esetben azonban éppen az előkészítő munka alapossága rejlik a felszín simaságában, nem pedig a diktatúra terrorja.
A román alkotmánymódosítás műhelymunkája viszont leginkább a medve viccbeli feketelistájára emlékeztet, amelyről bármikor le lehet kerülni, csak rá kell kérdezni. Némi túlzással eddig csak a nemzetállamiságot kimondó első cikkelyre való javaslatot nem kellett visszavonni, no meg a népszavazási részvétel küszöbének csökkentését. Mert például hiába hányta a keresztet a közel teljes román társadalom, a családmodell vagy a homofóbia kérdését egyaránt visszautalták átgondolásra.
A nyugdíjas évekre szánt hintaszékét próbálgató államelnök rá is érzett a „még az is lehet, hogy ki tudja" stabilitású helyzetben rejlő lehetőségre. Máris jelezte: készen áll újra megnépszavaztatni a parlament karcsúsítását célzó korábbi elképzelését, ha alkotmánymódosító igyekezetében a kormány nem veszi figyelembe a 2009-ben hasonló tárgyban kiírt referendum egyértelmű, ám a kormánypártok által csak véleménynyilvánítónak ítélt eredményét. Nem nehéz megjósolni, mit mondana a vox populi, ha újra megkérdezik a témában. A mozgósítás során nem kell egyebet meglovagolni, mint a pénztelenséget, a politikai osztály kivételezettségét, a társadalmi áldozatvállalás terén tanúsított szolidaritás vélt vagy valós hiányát. A fokozott takarékossági intézkedésekre való uniós felhívásokat talán nem is érdemes belekeverni, nehogy megzavarja a nép egészséges, zsigeri felháborodását.
Băsescu ékverése a romániai magyarság számára is hozhat a konyhára. Kérdés, hogy vezetői továbbra is a minél nagyobb létszámú parlamenti képviseletet kívánják fenntartani, vagy megpróbálják a közösség elemi érdekeit is hozzávarrni az egyelőre szánalmas fércmunkához. Az államelnök „diverziója" mindenesetre időt adhat a magyarságra leselkedő veszélyek elleni hatékonyabb felkészülésre.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

2013. június 21.

Törvénytisztelő RMOGYKE-követelések
Az elutasító bírósági ítélet megindoklásának kézbesítésére vár, azt követően pedig fellebbezni készül a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE). A marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyét képviselő civil alakulat június 15-én bukaresti tüntetéssel igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét a vásárhelyi „iszapbirkózásra”.
A magyar nyelv alkalmazása az orvosi- és gyógyszerészképzés gyakorlati részében – ez a 2009-ben alapított RMOGYKE harcának célja és lényege. A szervezet jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd ügyvéd úgy fogalmaz: semmi egyebet nem kérnek, mint a 135-ös számú, 2011-ben kihirdetett oktatási törvény alkalmazását, amely első paragrafusának b) pontja kimondja: „a multikulturális és többnyelvű felsőoktatási intézményekben a kisebbségek nyelvén oktató szakokat/vonalakat kell létrehozni.” Az ügy hatékonyabb képviselete érdekében levelet is intézett a korábban a romániai oktatásért felelős miniszterelnök-helyettesként is tevékenykedő volt RMDSZ-elnökhöz, illetve a szövetség jelenlegi elnökéhez, amelyben arra kérte őket, hogy a szövetség avatkozzon be a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Szenátusa ellen indított perbe. „Kezdettől fogva az a véleményem, hogy ha fokozódó politikai nyomás nehezedik az egyetemre, a szenátus is egyre erőteljesebben hivatkozik majd az intézet autonómiájára, ami hatásos lehet a kevésbé informált nyilvánosság előtt – jelentette ki Kincses. – Az ugyanis már kevesebbek számára egyértelmű, hogy az autonómia csak a törvények szigorú betartása mellett működtethető, ellenkező esetben már sokkal inkább anarchia.” A Markó Bélához és Kelemen Hunorhoz intézett levelek válasz nélkül maradtak, az RMDSZ-t leszámítva viszont valamennyi jelentős erdélyi politikai és civil szervezet belépett a perbe.
Az elutasító ítélet három hónappal ezelőtt született meg, miután a bíró – Kincses Előd szerint Romániában példátlan módon – egy hónapon át gondolkodott a döntésen. Azóta is késik a döntés kézbesítése, amelynek az indoklást is tartalmaznia kell. Az RMDSZ beavatkozásától Kincses elsősorban azt remélte, hogy a pert sikerül áthelyeztetni más városba, a vásárhelyi hangulat ugyanis szinte kizárja a per sikerének esélyét. Előzetesen a felperes jogi úton is megpróbálta áthelyeztetni a pert, de kérését elutasították, ami azt jelenti, hogy az elutasított fél a továbbiakban már nem kérheti ugyanazt.
Az utcára készülnek?
A jogi eszközökön túl egyéb utakon is igyekeznek közelebb kerülni a célhoz a magyar nyelvű orvosképzés harcosai. Nemrég például sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy ősztől a tiltakozás bármilyen eszközének használatára készen állnak, ha nem történik érdemi változás az ügyben.
„Az anyanyelvi oktatás ügye ismét kritikus helyzetbe került, ez sarkallta közlemény kibocsátására a magyar tagozat vezetőtanácsát” – fogalmazott Szabó Béla, a MOGYE professzora. A tanárok szerint a magyar tagozat megszervezésének problémája akkor csúcsosodott ki újra, amikor kérésük és a törvényes előírások ellenére a MOGYE vezetősége úgy küldte Bukarestbe a magyar nyelvű orvosképzés akkreditációs iratcsomóját, hogy az nem tartalmazta a magyar tagozat igényeit. „Ez alapján úgy értékeljük, hogy az egyetem vezetősége sem rövid, sem hosszú távon nem szándékszik betartani a 2012 szeptemberében megkötött megállapodás lényegi elemeit és a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait. A jelek szerint a minisztérium is csak látszatmegoldásokra törekszik, a lényegi döntések meghozatalát az egyetemi szenátusra ruházná át” – áll a közleményben.
Mindez annak dacára történik így, hogy a felek – Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter nyomására – 2012 szeptemberében hétpontos megállapodást írtak alá, amely lehetőséget teremtett volna a magyar tantestület sorainak a rendezésére és a megfelelésre az akkreditációs elvárásoknak. A magyar oktatók szerint az elmúlt kilenc hónap során a román fél egyetlen rá vonatkozó pontot sem tartott be maradéktalanul. A megállapodás szerint a magyar tagozat – a magyar rektorhelyettes révén – szabadon meghirdetheti a számára szükséges állásokat, és a tanársegédek esetében ezen állásoknál kötelezően kérni kell a magyar nyelvtudást. Mindez azonban nem történt meg. A sajtótájékoztatón bemutatták annak a néhány hónappal később keltezett átiratnak a másolatát, amelyet az egyetem román vezetői fogalmaztak meg, és amelyben leszögezik, hogy a magyar nyelvtudás megkövetelése törvénybe ütköző lenne. „Érdekes, az angol tagozaton megkövetelik a nyelvi kompetenciát, a magyar oktatás esetében pedig törvénysértőnek tartják” – fűzte hozzá Szabó Béla. A protokollum megkötése ellenére a magyar tagozat által igényelt öt állásra mindössze két oktatót alkalmaztak. Egyik vizsgázó esetében a katedrafőnök azt sugallta a jelentkezőnek, hogy jobb, ha visszalép. „Az illető mégis jelentkezett, bár az előzmények fényében az eredmény borítékolható volt. Ő azonban vizsgázott és, nyilván, kiesett” – idézte fel a tanársegédi állásra pályázó fiatal orvos esetét a tagozatvezető.
„Eddig törekvéseinket kizárólag tárgyalások útján, törvényes eszközökkel szerettük volna elérni, de ez nem vezetett eredményre. Ha kéréseinkre nem sikerül hamarosan megoldást találni, ősztől a törvényes érdekérvényesítés szélesebb skáláját fogjuk igénybe venni” – fejtette ki Szilágyi Tibor rektorhelyettes. Az még nem egyértelmű, milyen eszközöket vetnének be az ősztől, ha a helyzet nem javul.
Mivel a minisztériumban jóváhagyták az egyetem „módosított” chartáját – amelyet a korábbi szaktárca többször is visszautasított –, a kormánynak nincs jogalapja azt módosítani. Kincses Előd szerint egy mégoly jóhiszemű kabinetnek sem lennének különösebb lehetőségei, a chartát immár csak bírói úton lehetne módosítani vagy kormányrendelettel, de – azt az Ungureanu-kormány precedense óta tudjuk – ez politikai öngyilkosság lenne.
Tüntetés ellenszélben
Június 15-én Bukarestben a kormány épülete előtt rendezett demonstráció keretében is tiltakozott az RMOGYKE, amelyen a résztvevők az oktatási törvény betartását és a MOGYE magyar főtanszékeinek megalakítását követelték. A főként Marosvásárhelyről érkezett több tucatnyi tüntetőt felvonultató megmozdulás szónokai a kormány közbelépését sürgették annak érdekében, hogy a MOGYE román többségű szenátusa ne szabotálhassa az oktatási törvény kisebbségvédelmi rendelkezéseit, amelyek garantálják a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát. „Románia büszkén bizonygatja, hogy törvényei minden jogot megadnak a magyar kisebbségnek, de nem tartja be azokat” – mutatott rá románul elmondott beszédében Ádám Valérián, az RMOGYKE titkára, a demonstráció szervezője. Az aktivista az utóbbi egy hónapban műtősruhában, sárga napernyővel állt sztrájkőrséget másodmagával az oktatási minisztérium, majd a kormány és több nyugati ország nagykövetsége előtt egy óriásmolinóval, amelyen románul és angolul az állt: „Törvényességet a MOGYE-n! Kérjük a kormány közbelépését az oktatási törvény kisebbségi rendelkezéseinek betartatása érdekében!”
A demonstrálókhoz magyarul szóló Kürti Jenő fogtechnikus kifejtette: a MOGYE román többségű szenátusa arra hivatkozva utasítja el a magyar főtanszékek megalakítását, hogy elegendő főállású oktató hiányában nem lehetne akkreditálni a magyar tagozatot, „miközben sunyi módszerekkel folyamatosan akadályozza amagyar oktatói utánpótlást”. „A romániai magyarság Trianonért önrendelkezést, és egy egész egyetemért cserébe legalább önálló magyar kart nem érdemel meg?” – tette fel a szónoki kérdést az RMOGYKE aktivistája.
A civil szervezet bukaresti demonstrációján a MOGYE magyar oktatói nem vettek részt, mivel a vizsgaidőszakot nem tartották alkalmasnak a tüntetésre. „Egyesek nyíltan, mások burkolva szorgalmazták az akció lefújását, de mi akkor is kitartunk a végsőkig” – jelentette ki Ádám Valérián.
Egy egyetem születése
A Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) elődjét, a magyar nyelven oktató kolozsvári Orvostudományi Egyetemet az 1946. május 28-án kibocsátott 402-es törvényrendelettel hozták létre, amelyet I. Mihály király, Ștefan Voitec oktatási és Mircea Durmo pénzügyminiszter látott el kézjegyével (képünkön az alapító rendelet). A fakultást rövid idő múlva Marosvásárhelyre költöztették, ahol elnyerte jelenlegi szerkezeti formáját. Egy 1962-ben érkezett legfelsőbb pártvezetői telefonhívás román nyelvű oktatást is rendelt a magyar mellé, ugyanakkor az akkori alkotmány rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva felszámolta a magyar nyelv használatát a gyakorlati oktatásban. Ez az állapot van érvényben ma, 23 évvel a romániai rendszerváltozás után is.
Csinta Samu, Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. június 28.

Polgári kezdeményezések európai szűrőben
Az észak-olaszországi Brixenben június 21-én hivatalosan is útjára indították az RMDSZ és partnerei által kidolgozott kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést. A polgári kezdeményezés és az ehhez csatolt keretszabályozás tervezetét az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusán mutatták be. Tőkés László egységes támogatásra szólít fel.
Az európai polgári kezdeményezés – mint ismeretes – négy szervezet partnerségével indult. Az európai őshonos nemzeti kisebbségek 94 szervezetét tömörítő ernyőszervezet, a FUEN az RMDSZ-szel és a Dél-Tiroli Néppárttal közösen, az Európai Nemzetiségi Fiatalok (YEN) támogatásával 2013. január 14-én Dél-Tirolban írtak alá együttműködési megállapodást a kisebbségi európai polgári kezdeményezés elindításáról. Az alapítókhoz rövid időn belül csatlakozott a felvidéki Magyar Közösség Pártja, mellette pedig az olaszországi németek és ladinok, a franciaországi bretonok és elzásziak, a belgiumi németek, a lengyelországi németek és kesubiak, a németországi dánok, szinti romák és frízek, a hollandiai frízek, a dániai németek, a görögországi törökök, az ausztriai szlovének, horvátok és magyarok.
Az európai polgári kezdeményezés új jogi eszköz, amely 2012. április 1-je óta teszi lehetővé kampányok indítását. Az eszköz lényege, hogy az unió legalább hét tagállamát képviselő hét személyből álló polgári bizottság bejegyez egy kezdeményezést, kampányt indít és egy éven belül egymillió aláírást gyűjt össze Európában. A minimális számú támogatást az EU legalább hét tagállamából kell összegyűjteni. Sikeres aláírás-gyűjtési kampányt követően a szervezőknek lehetőségük lesz arra, hogy bemutassák kezdeményezésüket az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságnak pedig meg kell fontolnia a javaslatot.
Mindenki egyért
A polgári kezdeményezés műfajában elsőként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) lépett. Közös tervezetüket 2013. március 22-én nyújtották be jogi elővéleményezésre az EB jogi szolgálatához, amelyre június közepén kelt válaszában a bizottság azt közölte, hogy a kérdés tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek ismeretében a kezdeményezőknek kell dönteniük a kezdeményezés további útjáról, illetve szövegének módosításáról.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) saját tervezetét a napokban terjesztette be, ennek megfelelően a jogi szakhatóság válasza mintegy két hónapon belül várható. A FUEN és az RMDSZ közös EPK-szövege elkészültének brixeni bejelentése után a dokumentumot várhatóan július folyamán nyújtják be.
„Bár eredetileg egyetlen, egységes polgári kezdeményezésben gondolkoztunk, a kialakult helyzetet figyelembe véve és az egyes kezdeményezők akaratát tiszteletben tartva, ezennel bizakodással üdvözlöm, hogy benyújtását követően mindhárom, hosszú hónapok szakértői munkájával kidolgozott szövegnek elvi esélye van arra, hogy az Európai Bizottság jogi szűrőjén túljutva, elindulhasson az egymillió aláírás összegyűjtésének fáradságos útján” – fogalmazott közleményében Tőkés László.
Az európai őshonos nemzeti közösségek kollektív jogainak biztosítása, a kulturális örökség védelme, valamint a hagyományos régiók sajátos jogállása tárgyköreiben benyújtandó európai polgári kezdeményezések ügye immár több mint két éveszerepel a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács (KMAT) napirendjén. Tavaly májusi találkozójukon a KMAT tagszervezetei úgy döntöttek, hogy minden olyan polgári kezdeményezést egyöntetűen támogatnak, amely átjut az Európai Bizottság jogi főosztályának szűrőjén. Ezért Tőkés arra szólít fel, hogy ha a három szövegváltozat közül bármelyik is túljut a regisztráció sorompóján, a tavalyi állásfoglalásnak megfelelően mindenki aláírásával támogassa a szűrőn átment kezdeményezéseket. „Az Európai Parlament képviselőjeként minden lehetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy mind a kisebbségi frakcióközi munkacsoport (intergroup), mind pedig a kisebbségi ügyek iránt elkötelezett európai képviselők hatékony támogatásukban részesítsék kezdeményezéseinket. Az egyesülő Európának és tagországainak közös érdeke, hogy a lakosságuknak jelentős részét kitevő őshonos kisebbségek védelmét és jövőjét az egész unióra érvényes kerettörvény szabályozza, amely az egyéni állampolgári jogokkal együtt a kisebbségi közösségi jogoknak is helyt ad” – áll Tőkés László közleményében.
Brixeni ünnep
„Az elmúlt két évben északról délre, nyugatról keletre partnereinkkel bejártuk Európát, voltunk kisebb és nagyobb, jobb helyzetben lévő és nehéz sorsban élő közösségekben – fogalmazott a brixeni rajt alkalmával Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. – Közös kisebbségvédelmi céljainkat fűztük össze a kisebbségi európai polgári kezdeményezésbe, a Minority SafePack Initiative-be. Ebben megfogalmaztuk a kisebbségvédelmi szabályozást, a kisebbségi közösségeket és nyelveket védő intézkedéseket. Nem ajándékot és nem kivételezést kérünk Európától, hanem minden európai tagállamban a bennünket megillető jogokat. Azokat a jogokat kérjük minden kisebbség számára, amelyet a jól működő demokráciákban évtizedes harcok árán, de sikerült megszerezni és alkalmazni.” Az RMDSZ elnöke felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy ha a kisebbségi lét értéknek számít és ezt az állam is támogatja Dániában, Németországban vagy sok más európai államban, akkor annak kell számítania Franciaországban és Szlovákiában is.
Az európai összefogással elindított Európai Polgári Kezdeményezést támogató aláírás-gyűjtési kampány – amelynek keretében az RMDSZ negyedmillió aláírás összegyűjtését vállalta – 2014 nyarán ér véget az európai parlamenti választásokkal egy időben.
Egy vita vége?
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külpolitikája első jelentős hozadékának tartja Izsák Balázs, az SZNT újraválasztott elnöke a szervezet nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését. „Évek óta készülünk erre, attól kezdve, hogy a 2007 novemberében a Lisszaboni Szerződést aláírták, és az elmúlt napokban iktattuk az Európai Bizottságnál – fogalmazott elnöki beszámolójában Izsák. – Augusztus 18-ig lesz visszajelzés a kezdeményezés bejegyzésére vonatkozóan. Ha a bizottság bejegyzi a kezdeményezést, attól a pillanattól 12 hónap áll a rendelkezésünkre, hogy az egymillió aláírást összegyűjtsük. Kifejezetten örvendetes, hogy olyan kezdeményezéssel álltunk elő, amelyhez sikerül megnyerni az erdélyi magyar közélet teljes spektrumát. A Magyar Polgári Párt után partnerünk lett az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és végül Korodi Attila képviselő jelölésével a kezdeményező polgári bizottságban az RMDSZ is. Ezzel a döntéssel egy évek óta húzódó vitára tettünk pontot az EMNT-vel, és megteremtettük a partneri együttműködés előfeltételét, minden erdélyi magyar szervezettel.”
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. június 30.

Újvidéki győztes, erdélyi díjözön a színházi fesztiválon
Sorsszerűség a köbön: a 25. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának utolsó, ráadásul Opera ultima címet viselő versenyelőadásának, az Újvidéki Színház produkciójának ítélték oda a seregszemle fődíját. A kitüntetések túlnyomó része Erdélybe „utazott”.
Lehetne spekulálni, hogy a szervezők direkt szánták-e az újvidékiek slusszpoénját a kisvárdai fesztivál végére, de alighanem a klasszikus „gondolta a fene” választ kapnánk az érintettektől. Annál is inkább, mivel az anyagi okokból minden korábbinál „fapadosabbra” hangolt fesztivál résztvevői többnyire „forró ágyváltással” cserélték egymást. Az újvidékiek Opera ultimája mindenesetre a versenyszegmens méltó befejezése volt, s a várszínpadi előadás végén bizony sokakban megfogalmazódott: ezzel az előadással még bármi megtörténhet. Meg is történt: fődíjas lett. Nemcsak a szinte émelygést okozó tömény kérdésfelvetéssel, amelyek éppen igazságuk révén közelített vészesen a demagógiához. Szerencsére még idejében behúzta a vészféket, s így teljesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy sokáig emésszük magunkat a hallott-felvázolt helyzeteken, amelyek térségünkben bárhol maximálisan aktuálisnak tűnhetnek.
Beaumarchais szövegei – A sevillai borbély és Figaro házassága – már történelmileg forradalminak számítanak, s mint kiderült, Gyarmati Kata dramaturg és Kokan Mladenovics rendező radikális újraértelmezésére is alkalmasak. A keretül szolgáló aktuálhelyzet ismerős: egyre inkább elharapózik az a gyakorlat, hogy a színházfenntartó beleszól a műsorpolitikába. Az intézmény válasza két, merőben ellentétes töltetű és stílusú felvonásban érkezik. Az első – a mozarti sevillai borbély – remek paródiája a történetnek és operának egyaránt, sok jó ötlettel és egyensúlyérzékkel.
Szünetben nem is sejtjük, mi vár ránk a folytatásban. A Figaro házassága csak laza keret térségünk alapvető társadalmi, művészi, szociális problémáinak kimondásához, a maradék művészi szabadsággal megfogalmazott forradalmi kiáltvány közzétételéhez. Sötét, elkeserítő üzenet, erősen határos a kocsmapolitizálással, alaposan próbára teszi befogadóképességünket. A feszes szerkezet, a remek színészi játék azonban „eladja” a talán nem is annyira túlrajzolt képet. A tapsrend után szinte szövetségesként álltunk fel helyünkről: meg kell próbálni, ellenkező esetben szinte nem érdemes színházat csinálni. És Kisvárdát játszani sem.
Kisvárdai dicsőséglista
Életmű-díj: Fülöp Zoltán (színművész, Csíki Játékszín), Hernyák György (Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára)
Fődíj: Ultima című (az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja: Bányavakság (a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
Legjobb alakítás (megosztva): Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna (Bányavakság – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) Kisvárda Város Díja: Tokai Andrea (Parasztopera – temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Kisvárda város polgármesterének díj: Béres Márta (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház) A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díj: Egger Géza (a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – A nyugati világ bajnoka című előadása) A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: D. Albu Annamária (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Az imposztor című előadása)
A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: Szakács László (Az imposztor, valamint a Bányavakság című előadásban nyújtott alakításáért)
Közönségdíj: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Az imposztor című előadása
Csinta Samu
székelyhon.ro

2013. július 12.

Érettségi csatáink
Túl az érettségi vizsgákon mélységesen emberi kicsit hátradőlni, és egy percre laza felülnézetből szemlélni ezt az idők során alaposan átalakult, mégis változatlan jelentőségű megmérettetést. Ahhoz képest, hogy annak idején az érettségi oklevél máris belépőt jelentett az értelmiségi világba, most „csak” a továbblépés megkerülhetetlen állomása. Formai jelentőségén túl azonban majdnem mindent elveszített: már nem feltétlenül tizenkét év tudásfelhalmozásának keresztmetszete, egy-egy tudományágazatra való alkalmasság kétségbevonhatatlan bizonyítéka. Diplomagyár, amelyet tanári jóindulat, szülői anyagi áldozatvállalás működtetett – de elsősorban egy torz oktatási rendszer terméke.
Éveken át mindenki tudta, a többség pedig cinkosan asszisztált a vizsgákra széleskörű puskaarzenállal bevonulók másolási buzgalmához, s az egyre mélyebbre süllyedt vizsgamorál szükségszerűen termelte ki a középszert. Az egy-két éve elkezdődött szemléletváltás egyelőre lehangoló vizsgaeredményeket hoz, és inkább értetlenséget, mintsem szolidaritást fakaszt. Nem is történhet másként, hiszen az egészen más szemlélet- és elvárásrendszerhez szoktatott tanári társadalom és az általuk nevelt diákok részéről nem puszta elhatározás kérdése a „holnaptól másként lesz” gyakorlatba ültetése.
Bár szigorú, nullatoleranciás felügyeletet harangoztak be a vizsgákra, már-már rendőrségi készenlétről beszéltek az iskolák környékén, még bőven előfordultak korrumpálási kísérletek. Még sokan nem hitték, nem hiszik, hogy talán Romániában is életbe léptethető egy korrupciómentes rendszer, még túl közeli a pénzért bármit meg lehet vásárolni szemlélete. Még időbe és könyörtelen következetességbe kerül, hogy a tanári presztízs romjai között a szülő ne a tudatlanságért áldozzon, hanem a tudás elsajátítását, az ahhoz nyújtott segítséget fizesse meg. Még várnunk kell, még bőven szed áldozatokat az egészségessé válás folyamata.
S miután az érettségi diploma nem több, mint belépő a felhalmozás másik minőségi szakaszába, inkább ebből a szemszögből érdemes nézni a dolgokat. A csak papíron létező tudást ugyanis pillanatok alatt leselejtezi a társadalom, a munkaerőpiac. A melltartókba csempészett eurókon vett képzettséggel szemben a tényleges szűrőkön átmenő konkurencia már az első kanyarban előz, s javításra csak egészen kivételes esetben van lehetőség.
Az első percek ígéretes akciókat hoztak, a felkészületleneket már a pálya szélén ápolják, a pénzes táskás ember egyre ritkábban találja meg a címzettet. A kisebbek pedig talán már kezdik kapiskálni, mire is megy ki a játék. Nehéz, maratoni meccs lesz, de győzni csak a pályán érdemes.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. július 12.

Kisebbségbiztonság hat pontban
Alapvetően a kisebbségvédelemben rendelkezésre álló mozgástér szélesítését célozza, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) teljes támogatását élvezi az RMDSZ európai polgári kezdeményezése. A Minority SafePack elnevezésű csomagot néhány napon belül bejegyeztetik – mondta el a marosfői EU-táborban Vincze Lóránt, a szövetség külügyi titkára.
Az RMDSZ a maximumot hozza ki a lehetőségekből a most már késznek tekinthető, és július közepéig benyújtandó kisebbségvédelmi csomag révén – tartja Vincze. „A nagyon sok egyeztetés után, FUEN-tag, illetve uniós szakemberek bevonásával elkészített csomag révén igyekeztünk azonosítani minden olyan uniós kompetenciát, amelyek révén előrehaladást érhetünk el a kisebbségvédelem terén – fogalmazott az RMDSZ külügyi titkára. – Nem gondolkoztunk előzetes jogi normakontroll igénylésében, megpróbáltunk tartalmi és terminológiai szempontból egyaránt kifogástalan dokumentumot írni, elsősorban ez magyarázza a hosszas előkészületeket is. A hivatalos brixeni rajtot követően is sokat csiszoltunk még a csomagon, amelynek részletes tartalmát csak a beiktatás után tesszük közzé. Nem szeretnénk ugyanis, hogy az uniós fórumok a sajtóból értesüljenek a javaslatainkról.”
A Marosfőn zajló EU-tábor meglehetősen gyér közönsége előtt a politikus hat pontban határozta meg a szövetség európai „alkotmánymódosító” javaslatait. Közéjük tartozik a nyelvi és kulturális sajátosságok elismerése és beépítése a különböző regionális alapokba, gazdasági kohéziós programokba, illetve az oktatásra, nyelvhasználatra vonatkozó javaslatok. A célkitűzések között szerepel a közel százmillió, Európában élő kisebbségi állampolgár képviselete intézményes keretének megteremtése az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban. Az RMDSZ azt is szorgalmazza, hogy az uniós diszkriminációellenesség terjedjen ki a vallási és az etnikai diszkrimináció tiltására is. Elősegítenék a kisebbségi vonzatú audiovizuális média és a digitális tartalmak szabad áramlását is, a szabad szerzői jogi piac megteremtését. Változtatnának a kisebbségi célokat szolgáló gazdasági társulásoknak szánt állami támogatások korlátozásán, a kulturális tartalomgyártás, a könyvkiadás, a sajtó ugyanis a közösségek védelmét, kultúrájának terjedését hivatott szolgálni, az európai sokszínűséget célozza.
Bár az RMDSZ előrevivőbbnek tartaná, ha egyetlen kezdeményezés mögé sorakoznának fel az erdélyi magyar szervezetek, az SZNT csomagját vállalhatónak és támogatandónak tekinti. Az SZNT kezdeményező csoportjába delegált Korodi Attila RMDSZ-es képviselő úgy fogalmazott: a polgári kezdeményezés elutasítása esetén sincs veszteni valója a romániai magyarságnak, a tematizálás ugyanis alapvetően befolyásolhatja az uniós politikák, illetve az EU nagy országainak kisebbségi kérdésekhez való viszonyulását.
Az elsősorban az RMDSZ-hez közelálló ifjúsági szervezetek tagjai számára szervezett tábor másik jelentős horderejű előadása azt taglalta: milyen mértékben képesek ellensúlyozni a kisebbségek javát szolgáló határozatok a szuverenitás feladását. Az Új Európát most! című előadást Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke azzal a kérdéssel indította: van-e egyáltalán szükség egy közös Európára, és ha igen, akkor miért? Az RMDSZ korábbi elnöke szerint Románia szempontjából a válasz egyszerű: a NATO- és az EU-s csatlakozással az ország katonai és gazdasági biztonságot nyert” – közölte. „Az unió működésének nyílt vitájához nekünk, erdélyi magyaroknak is hozzá kell szólnunk, hiszen a történelem során megtapasztalhattuk, hogy a monarchia és a nemzetállam is börtön” – fogalmazott Markó, aki szerint az új Európában inkább annak a feltételeit kell megteremteni, hogy a különböző etnikumok békében tudjanak egymás mellett létezni. „Azt azonban tudomásul kell venni, hogy ez az új Európa a valamit valamiért elvet fogja követni. Európának kötelezően bele kell szólnia az országok ügyeibe, még ha ez azzal is jár, hogy szuverenitásunk egy részét fel kell adnunk – cserébe biztonságot kapunk, mint etnikum” – emelte ki az akadémia elnöke.
Winker Gyula EP-képviselő úgy tartja, semmiképp sem lenne jó, ha a kontinens a nemzetállamok Európája lenne, ahol elkülönül észak és dél, régi és új. „A versenyképesség megalapításához észak fegyelmére, nyugat tapasztalatára és kelet ambíciójára együttesen van szükség. Az olyan Európa, ahol vannak egyenlők és még egyenlőbbek, egyszerűen nem működőképes” – fogalmazott az egykori távközlési és informatikai miniszter. Sógor Csaba EP-képviselő szerint az EU nagy vitái tükrében az erdélyi magyarság problémái kicsinek tűnhetnek, de az Európai Polgári Kezdeményezés megteremtheti azt a lehetőséget, hogy ügyünket az európai kisebbségek közös ügyeként tárjuk Európa elé. „Nem egyesült európai államokra, hanem régiók Európájára van szükség, amelyben érvényesül a kisebbségek védelme. A profitorientált társadalom helyett vissza kell nézni az olasz reneszánsz világába, ahol a székely közösségekhez hasonlóan ismerték és gyakorolták a kölcsönösség, a jóindulat, a segítőkészség és a közösségi együttműködés fogalmait” – hangsúlyozta Sógor.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. július 24.

A romániai régiósítás, az erdélyi magyar orvosképzés, és a nemzeti jelképek a témák között
Az erdélyi Tusnádfürdőn megkezdődtek szerdán a – Tusványosként emlegetett – 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor előadásai: egyebek közt a romániai régiósítás, az erdélyi magyar orvosképzés és a nemzeti jelképek szerepeltek a vitafórumokon és pódiumbeszélgetéseken.
A hét végéig tartó rendezvényt az alapítók – Németh Zsolt és Toró T. Tibor – nyitották meg. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a közép-európai országok egymásrautaltságát hangsúlyozta: szerinte összefogva hatékonyabban tudnak részt venni az európai válság kezelésében. Hozzátette: a határokon átívelő tevékenységekkel a magyarok a közép-európai együttműködés legnagyobb haszonélvezői lehetnek.
A politikus szerint Magyarország képes arra, hogy a 2008 óta tartó gazdasági és pénzügyi válság által sújtotta országok közül átkerüljön a válságot sikeresen kezelő országok közé, és sikerét "szétterítse az egész nemzet irányába".
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a megnyitón, majd a romániai régióátszervezésről rendezett pódiumbeszélgetésen is hangsúlyozta, a szabadegyetemen aláírásokat gyűjtenek annak az erdélyi kiáltványnak a támogatására, amely a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett szól.
Kifejtette: az erdélyi magyar közösségnek a konfliktusokat is fel kell vállalnia, hogy számára kedvezően végződjön a régióátalakítás. Toró a békés, de konfliktusos eszközök közé sorolta a polgári engedetlenség eszközét, mely útelzárásokra, vagy az adófizetés megtagadására is kiterjedhet.
A régiósítás témájáról Rétvári Bence a közigazgatási minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek úgy nyilatkozott: a tervezett román közigazgatási reform súlyosan sérti az Európa Tanács és az Európai Unió nemzetközi jogi egyezményeit. Az államtitkár kiemelte: az unió és az Európa Tanács által elfogadott nemzetközi jogi egyezmények nemcsak védik a nemzetiségeket a közigazgatási rendszeren belül, de további, a közigazgatás szintjén is megjelenő garanciák bevezetését is javasolják.
Széles társadalmi összefogást sürgetett a magyar nyelvű orvosképzés és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának ügyében Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke egy kerekasztal-beszélgetésén. Kiemelte, hogy már kevesebb mint 32 százalék a magyar oktatók aránya a MOGYE-n és az egyetem vezetésében egyharmad alatti a magyar képviselet.
A nemzeti jelképekről rendezett fórumon Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta: Budapest mint főváros első számú gyűjtőhelye, gondozója és felelőse a nemzeti összetartozásnak, a magyarság jelképe, minden magyar emberé. A nemzeti jelképek közé sorolta a magyar nyelvet, az alaptörvényt, a zászlót, a címert, a himnuszt, az ünnepeket és a magyar fővárost is.
Lucian Mandruta újságíró, aki a februári "székelyzászló-háború" idején szolidaritást vállalt a székelyekkel, videoüzenetben csatlakozott a fórumhoz. Elmondta, hogy szeret dicsekedni azzal, amit a magyarok és szászok építettek Erdélyben, és úgy véli, az együttélésnek az lehetne a kulcsa, ha a románok és magyarok megtanulnának büszkék lenni egymásra.
A Kárpát-medencében az ökorégiót érintő kérdésekben a helyiek véleményét is ki kellene kérni a döntések előtt – mondta Schiffer András, az LMP társelnöke az MTI-nek a rendezvényen. A politikus hangsúlyozta, hogy például az erdélyi Verespatakon a tervezett aranybánya ügyébe a Tisza vízgyűjtő területén élők nem tudnak beleszólni, pedig Európának a helyi közösségek önrendelkezésére kellene épülnie.
Tusnádfürdőn jelentette be Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár: Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben nyitja meg még az idén két új irodáját a Kárpát Régió Üzleti Hálózat. A politikus elmondta, a marosvásárhelyi megnyitását az is indokolja, hogy a város régióközpont, és akár a leendő székelyföldi autonómia központja lehet, Szatmárnémeti pedig a partiumi magyarság szempontjából kiemelten fontos település.
Tusványoson bemutatták a székelyföldi olimpikonokról szóló kötetet. Becze Tibor csíkszeredai újságíró Székelyföldi olimpiai bajnokok, csíki olimpikonok című kötetéről Csinta Samu, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője elmondta, hogy a téli sportokban kiválóan teljesítő olimpikonok mellett például Szabó Katalin tornászról és a 2012-es londoni paralimpián aranyérmes kerékpáros Novák Eduárdról is szól a könyv. Az eddigi hat székelyföldi olimpiai bajnok közül három magyar, három pedig román színekben szerepelt. Bemutatták a Pro Minoritate Könyvsorozat újabb négy kötetét is.
Benda Jenő A béke kálváriaútján című cikkgyűjteménye a trianoni béketárgyalásokról szól. A 20. század első felének újságírója a magyar delegációt kísérte el Párizsba és mutatta be a tárgyalások körülményeit, a francia fővárost – mondta a kötet szerkesztője, Filep Tamás Gusztáv. Borsi-Kálmán Béla Nemzetstratégiák című válogatott külpolitikai tanulmányokat tartalmazó kötetéről azt mondta, hogy segít megérteni a szomszédos államok politikai gondolkodásmódját. Mák Ferenc könyvéről, A Vesztegzárról, amelynek témája a volt Jugoszlávia területén élő magyar közösségek, Filep Tamás Gusztáv összefoglalva megállapította, hogy az egykori Jugoszlávia "méltatlanná vált arra, amit kapott", a szerb politikai elit nem akarta és nem tudta konszolidálni a soknemzetiségű országot. Tóth István A peremvidék világbirodalma című kötetében az egykori szovjet tagállamok közül a balti államokról, Ukrajnáról és Moldováról írt. A szerző a könyvbemutatón megjegyezte, hogy amíg a baltiak országok mai viszonyait is meghatározta, hogy határozottan követelték vissza függetlenségüket, Ukrajna békésen kapta meg azt.
MTI

2013. augusztus 6.

Világnemzet anyaországi háttérrel
Román–magyar párbeszédet alig, magyar–magyar párbeszédet egyáltalán nem hozott a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Tusványos azonban így is megőrizte gondolatébresztő és műhelymunka szerepét.
Sikeres 24. Tusványoson vagyunk túl. A rendezvény bebizonyította, hogy folyamatosan képes fejlődni – jelentette ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „szenátusának” társelnöke, Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az önrendelkezés kérdéskörét, kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette a 24. tábor legfontosabb témáinak. Azzal maga is egyetért, hogy idén kissé háttérbe szorult a román–magyar párbeszéd. „Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire ingatag lábakon áll a kormánykoalíció, bármelyik pillanatban széteshet, és ebben az esetben mindkét párt számít az RMDSZ-re. Ilyen helyzetben nem jönnek el a szabadegyetemre számukra kényes témákról értekezni” – próbált magyarázatot találni a román politikusi távollétre.
Toró T. Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy a tusnádfürdői rendezvényen nem adódott lehetőség a romániai magyar politikai szervezetek közti párbeszédre. „Bár az EMNP mindent megtett annak érdekében, hogy ez a párbeszéd létrejöhessen, az RMDSZ – annak ellenére, hogy a rendezvény előtt néhány nappal még úgy tűnt, csúcsvezetési szinten is képviselteti magát – mondvacsinált okokból távol maradt. A hivatalos indoklás – úgymond szolidaritást vállaltak Tamás Sándorral, a Kovászna megyei önkormányzat elnökével –, szerintem a kérdésben testületi döntés született. Stratégiai lépés volt, ami arra utal, hogy az RMDSZ továbbra sem akarja elismerni a Néppárt szerepét. A háttérbeszélgetések alapján azonban kiderült ki, hogy az RMDSZ is egyetért velünk abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.”
Macitól a MISZSZ-ig
Csűrdörmögő, a szavazás nyomán elkeresztelt tusványosi kabalamaci idén a kakukkos óra szárnyas állatának szerepét is átvette és az egyre tágabb értelemmel rendelkező székely zászló alatt pontos időjelzést adott július 23-án: a „mi időnk” tartott is négy napon és öt éjszakán át. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor több mint ötven oldalas idei programfüzete legalábbis erről tanúskodik, s aki bele is kóstolt a programokba, megállapíthatta: zsúfolt, de tartalmas tusványosi forgatag volt az idei is. Bár a politikai paletta idén nem volt túl színes – az óvodai civakodásra hasonlító egymásra mutogatásból csak a valódi okok maradtak ki a meghívás és/vagy távolmaradás mesei (szó)fordulatokkal tarkított történetéből – a program apolitikus része így is sokaknak szólhatott: pártszimpátiától, nemtől és életkortól függetlenül. Magyar-román párbeszédre pedig olyan témák szolgáltattak alapot, mint nemzeti jelképeink – Sabin Gherman és Lucian Mândruţă publicisták is letették a garast egymás kultúrája és közös értékeink mellett ‒ vagy az online „rom-magyar” barátság. Határainkon túlról pedig nem csak magyarországi politikusok és közéleti szereplők, hanem olyan külföldi személyiségek is ellátogattak Tusnádfürdőre, mint például a moldovai Gagauzia kormányzója, Mihail Formuzal.
A főszervező Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács negyedszáz hivatalos partnerével karöltve 25 helyszínen forgatta a mi időnk kerekét. A Lőrincz Csaba sátor idén is a rendezvénysorozat vezérhajójának számított: a sepsiszentgyörgyi születésű, 49 esztendősen elhunyt politológus nevét viselő, egykori Fősátor szolgált a legfontosabb előadások és beszélgetések helyszínéül. Az esti koncertek helyszíne pedig szintén a szokásos, azaz a nagyszínpad volt. Bár ez utóbbi helyszínhez idén a szokásosnál is több koncert és buli társult: a Magna Cum Laude vagy a Csík zenekar utolsó akkordjai után sem maradt csendes a tusnádfürdői völgy. A MISZSZ-sátor színpada mellett a mindig zsúfolt csűr, az idén debütáló Cseh Tamás sátor és a már szintén „bejáratott” DEPO-T-Systems sátor a maga rendjén kiakaszthatta volna a „megtelt” táblát. Ha lettek volna fizikai korlátai a bulihelyszíneknek, de szerencsére nem voltak. A DEPO, vagyis Design Pont&Kreatív műhely napközben olyan témáknak szolgált otthonul, mint az animációk, építészet, divat, este viszont a jó zenéknek hódolt, akárcsak az a sok száz fiatal, aki a zuhanyzók melletti, Medve-köznek keresztelt terepen bulizott a dj-k, vagy a Szempöl együttes zenéjére. A MISZSZ-sátor zenei kínálatát ‒ előbb elő koncertek, majd dj-session-ök ‒ pedig minden sátorozó élvezhette, akár akarta, akár nem, mivel idén is kiérdemelte a táborozókhoz legközelebbi, leghangosabb és leghosszabb ideig zenét szolgáltató sátor megtisztelő címét.
Átlényegült focipálya
A futballpályán kapott helyet a több könyv bemutatójához is otthonul szolgáló Tilos kávéház, és a Cseh Tamás sátor, ahol napközben találkozni lehetett az esti nagykoncertek előadóival. Átellenben, az Erdély Caféban naponta más-más tematika szerepelt: az erdélyi örökség, erdélyi termék és Erdély jövőjét is taglaló előadások a Magyar Turizmus Zrt. helyszínének szomszédságában zajlottak, ahol magyarországi régiókat követett a napi kínálat. Látvány és hangzás szempontjából is teljesen újnak számított viszont az MTVA látványos rádióstúdiója: a Kossuth és a Petőfi Rádió élő műsorokkal is jelentkezett az erdélyi táborból.
A tágabb szomszédságot a főként gazdasági témákat tárgyaló Wekerle-Mikó sátor és a napközben ifjúságot képviselő, ám a „komolyságot” estére teljesen levetkőző MISZSZ-sátor jelentették: ez utóbbi helyszínen napszállta idején a dumaszínház műfajának jeles és méltán „kinevetett” képviselői vették át az irányítást. Néha túlságosan is, hiszen a szemközt álló Kós Károly sátor kevésbé vicces, ám mindenképp érdeklődésre számot tartó előadásainak furcsa aláfestésként szolgált a fel-felhangzó kacajhullám. A Kós Károly sátor közéleti, politikai témáit viszont jól kiegészítették a Commitmentesek oktatásügyi beszélgetései.
Arcok Erdélyből
Elhagyva a focipálya és a sportcsarnok területét, valamint a Gyöngyvirág lassan már mitikussá emelkedett teraszát, a faházikók változatlanságot sugalló sora között kapott helyet az MTVA élménysarka: itt nem csak meséket vagy filmeket lehetett nézni, hanem mesehősökként is lehetett pózolni, sőt, részt lehetett venni azon az arcfotózáson is, amelynek eredményeit a köztévé reklámszüneteiben láthatjuk. Szóval, ha erdélyi arcok bukkannak fel a képernyőn, a felvételek valószínűleg Tusványoson készültek.
A „térség” további kínálatát adta a nappali vetítések és éjszakai „duhajkodások” otthona, a Csűr, az irodalmi fókuszú Csűr-terasz, a minden évben Tusványoson szolgáló keresztény Keskeny út sátor, a főleg édesanyáknak és csemetéiknek szóló CsAK EGY sátor, az Integratio Alapítvány EU-karavánja, de a két erdélyi magyar magánegyetemet képviselő programhelyszínek is. Utóbbiak fiatalos lendülettel és témákkal várták a táborozókat, így aki arrafelé tévedt, mindaddig tán fel sem merült tudományos kérdésekre is választ kaphatott.
A névsorolvasás nem volna teljes Tusványos egyik legsokoldalúbb helyszíne nélkül: a Magyar Teátrum színházi sátra nem csak a szó szoros értelmében vett színházi produkcióknak adott otthont, sőt, előtere nappal a kisgyerekes szülők számára hozhatott megnyugvást: a sok színes gyerekjátékot sok apró kéz szorongatta a négy nap alatt, miközben mellettük a felnőttek sem unatkoztak, például ördöglakatot próbáltak nyílásra bírni. A Nemzeti Színház épülettörténeti kiállítása és a Weöres-centenárium olvasósarka hozta az idei Tusványos Teátrum újdonságait, de eleddig nem látott látványosságot hozott az a bejárható „labirintus installáció” is, ami az infógrafika sűrített színes nyelvén vázolta Erdély történelmi esélyét, az autonómiát. A tábor ‒ több értelemben véve is ‒ legegyedibb pontját idén is a Corvina sátor borkóstolói jelentették, s ezzel körbe is jártuk a helyszínt, amelyet egyszer azért csak meglátogatott egy élő „der medve”, ám szerencsésen távozott is.
Sátortalanul
A helyszínek sora természetesen csak egy a több Tusványos-tényező közül, hiszen az úton, vagy sörcsap mellett töltött idő, az idei fehér egyenpólót viselő két fiatal hulladék pillepalackokból készített tutajának érkezése, vagy „Az autonómia a megoldás” feliratú karszalag beszerzése, illetve a „Tusványos rabja vagyok” üzenetű fénykép készítése sátorfüggetlenül zajlott. Akárcsak az a sok-sok köszöntés és bemutatkozás is, ami Tusnádfürdőn minden évben változatlanul zavarba hozza az embert. Rendkívüli premierként Tusványoson mutatták be a Kriza János Vadrózsák című székelyföldi népköltészeti gyűjtésének második részét – 150 évvel az első kötet megjelenése után.
„Tusványos forevör! Millió köszönet minden szervezőnek! Jövőre ott vagyunk! Ilyen képeket meg ne tegyetek fel, mert megszakad a szívünk” ‒ áll a tábor több mint 12 ezres „Facebook-táborának” egyik lakója által közölt hozzászólásban, utalva egy olyan felvételre, melyen a nyüzsgő helyszín immár elárvulva emlékezik az épp csak elmúlt szép időkre. Az időre, amelyik a miénk volt, és közel egy hét együtt töltött idő után bizton állítható: a miénk is lesz. Nem csak Románia legkisebb városában, Tusnádfürdőn, hanem kinek-kinek az otthonában is.
A kettős állampolgárság kérdése
„A 20. századi történelem Magyarországot szétszórt nemzetté tette, úgy, hogy egyes nemzetrészek közé csak választóvonalakat húztak. Ha a magyarok egy erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni” – hangsúlyozta a miniszterelnök. A dolgok jelenlegi állása szerint közjogi kapcsolatokat létrehozni a világon élő magyarok között nem területi alapon, hanem az állampolgárság kötelékén keresztül lehet. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar egy olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, amit a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.
A rendezvény keretében felszólaló Tőkés László azt kérte Orbán Viktortól, hogy a magyar kormány vállaljon védhatalmi státust Erdély felett, ahogyan Ausztria is tette Dél-Tirol esetében. A kérés heves román bírálatokat váltott ki, sokan azt is megkérdőjelezik, hogy az EU-ban létezik ilyen gyakorlat. Tőkés egyébként már-már évekkel ezelőtt – például 2011-ben, az Európai Parlament alelnökeként a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács első, brüsszeli ülésén – felvetette a védhatalmi státus gondolatát, amelyet szerinte a magyar alkotmányban kell rögzíteni. A kezdeményezést erdélyi magyar szervezetek is felkarolták, elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, amely a Székelyföld esetében látja elképzelhetőnek a védhatalmi státusz kiterjesztését.
Martonyi János külügyminiszter idén a Krónikának és az Erdélyi Naplónak adott interjúban áprilisban úgy válaszolt: a védőhatalom szót Magyarország már nem használja, olyan nemzetközi jogi kategória ez, amit Budapest nem vet föl.
Koncert „terem” A 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor mindkét alappillére ‒ a fesztivál hangulatú esti koncertek és a szabadegyetemet idéző nappali panelek ‒ jól teljesített. Nem kellett lasszóval fogni az előadások hallgatóságait, mint ahogyan koncerteken sem lehetett panasz a nézők jelenlétére, vagyis a létszám példásan alakult. Szerencsére ehhez párosult a kellő hangulat is: a beszélgetéseken tán kevésbé tudott megnyilvánulni, ám estére mindig a közeli Sólyomkő tetejére hágott. Első este a felvidéki Semi Holsen vendégeskedett az Olt partján, majd a Magna Cum Laude tért vissza a táborba, és melegítette a még bátortalan hangokat. Második este már nem volt pardon: a Budapest Bár és a Csík Zenekar kombinációja sokak szerint felülmúlhatatlan maradt. Bárhogy is, jó volt végigénekelni a 25 esztendős Csík zenekar egyedi feldolgozásait ‒ köztük a méltatlan epigonok által agyonismételt, ám a „források” által vége mégis rehabilitált Most múlik pontosant is ‒, mint ahogy a különösebb műfaji csavart nélkülöző Én vagyok az, aki nem jó című népdalt is hűségesen dalolta a teljes közönség.
Csütörtök estére a Beatrice frontembere, Nagy Feró teremtett kvázi tehetségkutató hangulatot azzal, hogy egy színpadra merészkedő fiatalembernek nemes egyszerűséggel odaajándékozta a gitárját. Pénteken a tusványosi bérlettel rendelkező hazai Role után Demjén Ferenc hódította és vonatoztatta a tömeget, szombaton pedig mesterhármassal búcsúzott a szabadegyetem fesztiváloldala: az erdélyi szálakkal is rendelkező Magashegyi Underground után az utánozhatatlan Ghymes játszott határok nélküli és túli muzsikát. S hogy a terek, s területek keveredése teljes legyen, a Balkan Fanatik eklektikus zenéjének akkordjai zárták a tábort, amelynek mai helyszínén már a Krisztus előtti második században laktak.
Ellenszerek Európára A hagyományoknak megfelelően idén is koncertközönségnyi hallgatóság követte figyelemmel Orbán Viktor tusványosi beszédét. A magyar miniszterelnök mondandójának súlypontjait az Európa előtt állótörténelmi kihívásokra adandó válaszok, valamint a jövő évi anyaországi választások jelentették.
A magyar kormányfő „rögtön a dolgok közepébe vágva” igyekezett megfelelő értelmezési keretbe foglalni mindazt, amit a magyar kormány Magyarországon és a Kárpát-medencében tesz. „Mai előadásom első állítása az, hogy ma egy ugyanolyan súlyú, ugyanannyira radikális negyedik átrendeződés időszakát éljük. Ismét megkérdőjeleződtek a világpolitikai pozíciók, Európa súlya és szerepe. Reális veszélyként kell szembenézzünk azzal, hogy a kontinens elveszítheti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül birtokolt. Az egyik kérdés az, hogy van-e erre Európának ellenszere?” – szólt a közönséghez. Szerinte ennek az ellenszernek a megtalálására az EU intézményei alkalmatlanok. „Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami szinten fogalmazódhatnak meg” – hangsúlyozta Orbán. A miniszterelnök szerint a nemzetstratégia első számú kérdése: Magyarország haszonélvezője vagy kárvallottja lesz-e a küszöbön álló átalakulásnak? „Az elmúlt ötszáz év során nagyon ritkán és rövid ideig állt fenn az a helyzet, hogy az ország képes volt rendelkezni a saját erőforrásai fölött. Megtörtént a rendszerváltás, de Magyarország mind gazdasági, mind pénzügyi értelemben a politikai szabadság ellenére kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt. Kiszolgáltatott országnak lenni pedig annyit tesz, hogy a belföldön megtermelt javak kikerülnek a rendelkezésed alól, és máshol hasznosulnak” – magyarázta Orbán. Okfejtésében úgy fogalmazott: a kulcskérdés az, hogy az előállított termékből és értékből mennyi marad az országban. „Az a helyzet, hogy a két dolog – a nemzeti össztermék és a rendelkezésünkre álló felhasználható érték – között igen jelentős, mintegy kétezer milliárd forint a különbség” – érzékeltette az anyaországi valóságot.
Rámutatott: azáltal, hogy Audit vagy Mercedes-Benzt gyártanak, rengeteg munkahely teremtődik, de az előállított profit tekintélyes része a nem magyarországi székhelyű gyáré lesz. A jövedelmek másik része a bankok profitja, aminek nagy részét ugyancsak kiviszik, ezért indokoltnak nevezte a bankadó bevezetését. Hasonló „pénzszivattyú” működik akkor is, amikor a forint árfolyamát mesterségesen lerontják, míg a Nemzeti Bank alapkamatát magasan tartják. A monopol pozícióban lévő multinacionális cégek ármeghatározása is fölötte van az indokolt profitnak, amit szintén kivisznek az országból, de a devizahiteles konstrukció is hasonló típusú.
E logika mentén a kormány pontokban szedte össze azokat a feladatokat, amelyek a magyarok által megtermelt értékek fölötti nemzeti rendelkezés kiterjesztését szolgálja. Orbán fontosnak nevezte, hogy közép-európai tekintetben számottevő, nemzeti kézben lévő vállalatai legyenek Magyarországnak. A következő a korábban igazságtalanul szétosztott közterhek igazságos szétosztása, megszüntetve a pénzügyi szektor és a nagy multik kiváltságait. Emellett a demográfiai programot is hangsúlyos elemként említette, akárcsak a devizahitelek magyar pénzügyi rendszerből való kivezetését.
Csinta Samu, Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. augusztus 10.

Töredékes magyarvilág
Mint bizonyára egyre többen szereznek tudomást róla, augusztus elsején elkezdődött a külhoni magyar állampolgárok levélben történő választási regisztrációja. Történelmi jelentőségű periódus kezdetén állunk: egyrészt a nagyapáink „magyarvilága” töredékes eljövetelének lehetünk cselekvő részesei, másrészt a magyar kormány nemzetstratégiája vizsgázik. És mint minden vizsga esetében – amelynek végeredményét egy sereg, tőlünk független tényező is befolyásolhatja –, a döntő tényező az, milyen felkészültséggel, tudással jelentkezünk megmérettetésre.
Az igénylések számából ítélve a vizsga pillanatában félmillióan leszünk, akik az elszakított területeken élünk magyar állampolgárként (is). Közülünk sokan napi rendszerességgel figyelünk az anyaország mindennapjaira, esetenként jobban-alaposabban, mint az életünket közvetlenül befolyásoló bukaresti történésekre. Ennek a meglehetősen skizofrén állapotnak szolgáltat bizonyos mértékben történelmi elégtételt a lehetőség, hogy hozzátehetjük a magunkét annak az érvényesüléséhez, amit lelkiismeretünk, erkölcsünk, elvárásaink a jó útnak tart.
Regisztrálás nélkül viszont nem megy. Még akkor sem, ha a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet egy, még nem publikált mérése szerint egyelőre alacsonyabb a regisztrálási kedv, mint a hajlandóság a levélben való voksolásra. Erre a helyzetre látszik rájátszani a magyar ellenzék és romániai hívei, amelyek a vegytiszta ráció érveivel próbálnak hatni az amúgy is önmaga erkölcsi normáival csatázó, de a nemzete iránti elkötelezettséget magában táplálni igyekvő erdélyi magyarra.
Ugye ismerős: milyen alapon szólnánk bele egy olyan ország ügyeibe, ahová csak turistaként látogatunk el? Csakhogy a választás jogával élés az anyaországhoz való kötődés szorosabbá tételét is feltételezi, hiszen a voksolás pillanatától már nem pusztán érzelmi közünk lesz Budapesthez.
De fúj mást is az ellenzéki szél. Máris a készpénzként kezelt választási csalás önhibáján kívüli bűntársaként tekint a külhoni magyarságra, s ennél már csak az lenne megalázóbb, ha mindehhez tudatosságot is vizionálna. A számok, miszerint legfeljebb három parlamenti hely sorsáról dönthetnének a levélvoksok, senkit nem zavar, a kollektív bűnösség elvének elültetése a fontos.
Amúgy tényleg elvi kérdés az egész, csak egy egészen más elvé. A közös továbblépésé a nemzettesttel, amikor már csak kis részben riogat a közösségként „lenni vagy nem lenni” veszélye. Inkább a „hogyan élni” tartalmasabb állapota kap már hangsúlyt, amelyet nem „hekkelhet” meg semmilyen politikai rendszerhiba. Csinta Samu
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

2013. augusztus 22.

Harangok, ha konganak
Együtt rángatta meg Tőkés László és Kelemen Hunor Bálint Tibor emlékharangjának kötelét, mintegy hivatalosan is megnyitva ily módon a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatát. Mielőtt bárki is a nagy erdélyi magyar megbékélés jelképes gesztusaként kategorizálná az aktust, sietek leszögezni: elsősorban nem ebben a tekintetben éreztem szimbolikusnak a kongatást. Ha nagyon akarjuk, persze ebben is, hiszen szükségünk van minden egységet, erőt demonstráló, vagy legalább azt célzó mozdulatra, a harangzúgás azonban most valami másra hívja fel a figyelmet.
Elsősorban arra, hogy napjainkban mennyire magára maradt Erdélyben jó szándékával és dicséretes megvalósításaival a kolozsvári magyar városünnep – az egészen más státusú székelyföldi városnapokat leszámítva. Miután túlélte a funari évtized jégkorszakát, a kolozsvári magyar közösség örvendetes módon fedezte fel újra önmagát, fogadtatta el szándékait, oszlatta el az előítéletek java részét. Ma Erdély-szerte várt és számon tartott rendezvénysorozat szolgálja a közösségerősítést, s az sem verte ki a biztosítékot, hogy tavaly hetvenévnyi szünet után ezrek énekelték a Főtéren a Himnuszt.
A harang most elsősorban Marosvásárhelyért szól, Székelyföld hajdani fővárosának központjából ugyanis egyelőre a városvezetés kiszorítani igyekszik a készülődő magyar ünnepet. Persze minden város más, a közhangulatról, aspeciális érzékenységekről, a többségi-kisebbségi viszony törékenységéről nem is szólva. Kétségbevonhatatlan: lélekszáma Vásárhelyen még egyensúlyborító tényező szintjén tartja a magyarságot, ami részben megmagyarázza a reménybeli Székelyföld kormányzói szerepére önjelöltként pályázó Dorin Florea „óvatosságát”.
A vezetői által magára hagyott vásárhelyi magyarság árvasága kandikál ki a helyzetből. A tényleges lélekszámánál sokkal kisebb közösségi erő vívja sziszifuszi harcát, amelyben a magyarság egyes vezetői még mindig a minél kisebb veszteséggel járó kompromisszum elvét képviselik. A „jár nekünk, mert otthon vagyunk” öntudatossága egyelőre csak nyomokban jelenik meg az önkormányzati érdekképviseletben – egyenes következményeként húsz esztendő érdekközpontú politizálásának.
Szól hát a harang, s miközben zúgása mellett belakjuk a Főteret, készülünk mihamarabb hazatérni a Rózsák terére is. Mert hiszünk benne, hogy Marosvásárhely is visszatér. Egyelőre „csak” a normalitás állapotába, majd együtt, közösen a nemzetegység tartományába.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 481-498




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék