udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
304
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-304
Névmutató:
Fáy Ferenc
2014. március 20.
Kós Károly világa
2013-ban Fabó Beáta-Anthony Gall „Napkeletről jöttem nagy palotás rakott városba kerültem. Kós Károly világa 1907-1914” című könyvét Budapest Főváros Levéltára adta ki. A 186 oldalas könyv a pályakezdő, és korán sikereket elérő Kós Károly pályáját, életét, eleveníti fel.
Kidomborodnak azok a formáló hatások, melyek Kós Károlyra, mint fiatal, pályáját kezdő építészre jellemzőek, és meghatározzák későbbi életének menetét: a gyermekkori környezet, a műszaki egyetemi évek, a társadalmi gondolkozás, az egyetemi pályatársak, a társadalom megrendelői környezete, az elvárások.
A könyv egyik érdeme a rendkívül jól dokumentált volta, a szerzők gördülékeny stílusa. A nagyszámú dokumentum, metszet, rajzok, a megtervezett és megépített környezet akkori és jelenlegi állapota képet nyújt az építész munkájáról. Korabeli és jelenkori fotókat tekinthet meg az olvasó. Sok esetben olvashatók Kós Károly kézzel írott szövegeinek fakszimiléi. A szerzők nagy érdeme, hogy rendkívül ügyes válogatás következtében dokumentálni tudják azt az ambiciózus fiatal, de rendkívül jó, egészséges gondolkozású pályakezdő építészt, aki tehetsége következtében képes volt olyan épületeket tervezni, melyek több mint 100 évvel később is állnak a maguk egyéniségében, hirdetik az adott kor szellemiségét.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában uralkodó gondolkodást visszaadja: a pályázatok kiírása. A beérkezett pályázati anyagok kezelése. Elbírálások komolysága, a határidők kijelölése, az építkezési szakaszok felbontása, a pontos költségek kiszámítása. A határidők betartása, az esetleges késések bírságolása.
A gazdag illusztrációs anyag, a korszerű nyomdatechnikával készült könyv megragadja az olvasót, felkelti az érdeklődését. De nemcsak Kós Károly építészeti munkáját, hanem az adott kor, a település „levegőjét” is érzékelhetjük.
A borítólapon „Erdélyország népének építése”- című, könyvben levő, Torony a dombtetőn-nevű rajza látható, mely 1909-ben a Ház című folyóiratban is megjelent. Előzékkép: Magyarvalkó. A hátsó borítón „A Varjúvár rajza” tekinthető meg. „Pályafutásának első korszakában (1907-1914) a kezdő, tehetséges építészhallgatóból családapa lett, megépítette az azóta legendává vált Varjúvárat, és több jelentős munkája megvalósult. A magyar építészeti és művészeti világ kiemelkedő alakjává vált.”
Kós Károly karrierjét befolyásoló tényezők
A „Távlati kép” illetve „Kós Károly korai munkássága” című fejezetekben a szerzők visszaadják azokat a tényezőket, melyek befolyásolták egyéniségét, személyiségét, karrierjét.
Temesvár, Kolozsvár, Budapest fontos szerepet játszott az életében. „Temesváron megszülettem, Kolozsvár szüleim városa és otthona, nekem jóságos és örökké kedves nevelődajkám. Budapest nyolc esztendeig érlelt látószellemi emberré, és utamat megértéssel egyengette.”
Érdekes figyelni, mit jelentett számára az adott közösség, település, hogyan értékeli hatásukat személyisége alakulásában. Kós szerint a szülői ház az alaptulajdonságokat fejlesztette. „ Építőanyagul az iskola adta hozzá a józanul nemzeti, reális történelem-szemléletet és irodalmi ízlést, a várostól kaptam az ő öntudatosan alkotó szellemét, polgári demokráciáját, befogadott haladó hatásokat asszimiláló képességét, a környezeti táj adta az ő színét és formáját, levegőjét és illatát, és a nép az ő sajátos, formáló hagyományait és szépséges tiszta nyelvét.”
1902-ben a család Budapestre költözött. Az ifjú Kós beiratkozik a Műegyetem mérnöki karára. Majd két éves tanulás után, átiratkozik az építészeti karra. 1907-ben befejezi az egyetemi tanulmányait.
A fiatal építész korai munkássága
1908-ban felkérést kapott, hogy Zrumeczky Dezsővel közösen a készítsék el a budapesti Állat és Növénykert tervét. Kapta a megrendeléseket. Györgyi Dénessel kastélyt, Gödre lakóházat, Vácra síremléket terveztek.
Kós Károly 1909-es évet tekintette szellemi munkássága legváltozatosabb és következményeiben legelhatároltabb évének. Az Óbudai református parókia építése befejeződik. A sztánai házat tervezi meg, megindul az építkezés. Marosvásárhelyen lakótelepet, Kecskeméten művésztelepet tervez. Kolozsváron is több építészeti tervet készített. 1911-ben megbízzák, hogy Sepsiszentgyörgyön tervezze meg a Székely Nemzeti Múzeumot. A következő évben megnyeri a Wekerle- telep főterének kialakítására kiírt pályázatot. Elkészíti a sepsiszentgyörgyi kórház tervét.
Közben ingázik Budapest és erdélyi települések között.
1919-ben végleges döntést hoz. Bár Budapesten meg van az O. M. Iparművészet Főiskolára a tanári kinevezése, lemond az állásról, és visszatér Sztánára. Azt írta az intézmény igazgatójának: „…hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz reám, mint Budapesten. És itt maradtam.”
Környezet és hatások
A „Környezet és hatások”- című fejezetben a szerzők a Kós személyiségét befolyásoló tényezőkről mutatnak árnyalt képet. Már gimnazista korában érdekelte Kalotaszeg világa. Egyetemista korában egyedül, vagy időnként néhány egyetemi társával Erdély egyes tájait járta be. Egy hónapot tartó utazása után megírja 1907-ben „Erdélyország népének építkezése” című könyvét, az illusztrációs anyagot Ő maga, rajzolja meg. Az egy példányban megjelenő könyvből a Ház című folyóiratban részletek jelentek meg.
Gyermekkori élményei közül jelentősnek tekinthetők a toronyélmények. A torony az erdélyi építészet gyökereinek egyike. Számára különös tapasztalatot jelentett egy vidéki városból Budapestre történő költözés. A fiatalember a fővárosban jár egyetemre, melynek elvégzése után, köszönhetően az akkori kor gondolkodásának, és főleg a technika fejlettségének, megnyilvánulási lehetőséget kap.
Önálló alkotói időszaka
Kós önálló alkotói időszaka című fejezetben nyomon követhető a sikeres fiatal építész munkássága. Az is jól tükröződik a könyvben, hogy Kós Károly nagyon szívós, kemény munkát fejt ki. Minden megbízatást elfogad. Lelkiismeretesen teljesít. Ugyanakkor, amit megtervez, annak minden részletét kidolgozza. Ez alatt azt is lehet érteni, hogy a belső díszítést is, valamint bútordarabokat, színes ablakokat. A munkafolyamatok részletes idejét megjelöli, hány ember kell, és mennyit kell fizetni mindeniknek, személyenként. Ha valamit nem úgy teljesítenek, azért mit kell vállalniuk. Érthető a siker titka. Kós Károly, amit elvállalt, azért felelt. De nem is voltak csúszások az építkezésben.
Ezek az évek voltak a legeredményesebbek. De talán a legzavartalanabbak is.
Új arculatot kapott az Állatkert és a Növénykert. A könyvben néhány érdekességet mutatnak be a Budapesti Állatkert épületének tervezésével és művezetésével kapcsolatban. A két fiatal építész a népies stílus híve volt. A bizottság tagjai külföldön állatkerteket tanulmányoztak- kezdve az állatok miként történő elhelyezéséről, az egyes férőhelyek anyagáról és elkészítési módjáról. Jegyzeteket készítettek, fényképeztek. Számukra tanulságos volt a hamburgi állatkert igazgatójával való találkozás, aki szerint az állatokat természetes környezetbe kell elhelyezni.
Betekintés kaphat az olvasó a varjúvári életről. Az akkori baráti körről, mindarról, ami meghatározta az akkori Magyarország életét. A család gyarapodása szükségessé tette a Varjúvár kibővítését. Az olvasó információkat kaphat a Varjúvár későbbi „sorsáról” is.
A történelmi események következtében nagyon sok minden történt, ami befolyásolta Kós Károly életutját.
Belakják a Varjúvárat. Majd szülei városában, Kolozsváron tevékenykedik. Nem csak épít, de tanít. Lapot szerkeszt. Kiadványokat illusztrál, és ad ki.
A könyvet gazdagítják nem csak a metszetei, hanem korabeli és jelenkori fényképek, melyek jól tükrözik Kós Károly tevékenységének időtállóságát.
A Függelékben megtalálható a könyv megírásához felhasznált irodalom jegyzéke. Az olvasó pontos képet alkothat a Kós Károly által, 1906-1914 közötti időszakban, tervezett épületek jegyzékéről (pontosítva: tervezés kezdetének évszámát, a könyvben bemutatott épületek képét).
Kós Károly világa 1907-1914 című könyv a 2013. évi Levéltári kiadások első helyezettje.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,2014. március 26.
Történelmi adósság törlesztése
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által meghirdetett Bánffy-Emlékév jelentős rendezvénye az „Illúzió és tükröződés - Bánffy Miklós művészi pályája”- című kiállítás, amely az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban nyílt meg. Nicolette Jelen Bánffy, az unoka alkotásai gazdagítják a kiállítást.
A kiállítás megnyitóján elhangzott beszédek
Carmen Ciongradi, az Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója a kiállítás megrendezésének kezdetét elevenítette fel. Mint mondta, Magdó János főkonzul kereste fel, a Bánffy-kiállítás szervezésének ötletével. Bár a 2014-es évi időszakos kiállítás programja meg volt, az ötletet azonnal elfogadták. Találtak egy olyan megoldást, hogy a Bánffy Miklós alkotásait bemutató kiállítás megvalósuljon.
Nincs olyan kolozsvári lakos, aki nem hallott volna a bonchidai Bánffy-kastélyról, amely igazi erdélyi sors mintaképe. Az Erdélyi Történeti Múzeumban található Bánffy-család néhány tárgya. A kiállítás anyagát ezek a tárgyak, a Budapestről hozott műalkotások, valamint magánszemélyek tulajdonában levő alkotások képezik. Ezzel a kiállítással Bánffy Miklós ismertségét akarták bevinni a köztudatba. Az unoka, a New Yorkban élő Nicolette Jelen Bánffy tovább gazdagítja a Bánffy- örökséget.
Losonci gróf Bánffy Miklós műpártoló, politikus, külügyminiszter, író, színházi rendező, díszlet és kosztümtervező művész hozzájárult a román- magyar kapcsolatok javításához, erősítéséhez.
A Bánffy-kiállítás az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum együttműködésének az eredménye. Magánszemélyek is hozzájárultak a rangos rendezvény megvalósulásához.
Németh Zsolt, Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára Bánffy Miklós életéről beszélt. 140 évvel ezelőtt született (1874. december 30. Kolozsvár-1950. június 6. Budapest). Élete, sorsa szorosan kötődik Kolozsvárhoz. Itt végezte tanulmányait. 1895-ben fejezte be doktorátusát. Életpályájának számos mozzanata e városhoz kötődik. Kolozsvár, Erdély világa kísérte életútját. 1901- 1906 között szabadelvű országgyűlési képviselő. 1906-ban Kolozsvár, Kolozs megye főispánja. 1921. április 14-1922. december 19. közötti időszakban Bánffy Miklós a Bethlen- kormányban külügyminiszter. 1943-ban, titkos megbízatással tárgyalt a Hitler-ellenes erőkkel. Bukarestben tárgyalt azzal a céllal, hogy együttműködést teremtsen a magyar és román haladó gondolkodású erőkkel. Illegalitásba kellett vonuljon, mert a német titkos szolgálat felfigyelt Bánffy ama törekvésére, hogy együttműködést teremtsen a német befolyás ellen a magyarok és románok között. Számára kulcskérdés volt az országok függetlensége e térségben, a térséget szorongató diktatúráktól, mind a nácizmustól, mind a kommunizmustól. Ennek érdekében stratégiai kérdésnek tekintette a magyar- román összefogást. A párbeszéd, de nem a kirakat párbeszéd, a diktatúra-ellenes párbeszéd híve volt, az emberek bevonásával, és nem az emberek feje fölött.
1945-ben költözött vissza Kolozsvárra, ahol a körülmények mostohasága következtében nyomorúságos életet élt.
A kialakult új rendszer gazdasági javaitól megfosztotta, nagyon nehéz körülmények között élt. 1949-ben jóváhagyta az akkori hatalom, hogy elhagyja az országot. Budapestre költözött. 1950-ben meghalt, vele férfiágon kihalt egy nagyon régi, híres losonci ága a Bánffy családnak.
A Bánffy- Emlékévre szükség van, hogy minél többen megismerjék életművét, a rendkívül gazdag munkásságát. Hagyatéka módot ad a reflexióra. Bánffy Miklós munkája, élete Erdélyhez, Kolozsvárhoz kötődik. A mai nappal hazatért.
A magyar kormány politikája, a Bánffy által megfogalmazott alapokra építve, a közép-európai népek együttműködését, a közös út megtalálását tekinti fontosnak, a szolidaritás és a kölcsönös tisztelet elve alapján.
Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár helyettese, leendő kulturális államtitkár szerint: „Ez egy csodálatos esemény. Bánffy Miklós remekműveit élvezzük.” A transzilvanizmus a békés egymás mellett élés, a közös jövő építését jelenti. Bánffy életművének üzenete a közös jövő építése és a szélsőségek elítélésének szükségességét fejezi ki.
Magdó János főkonzul a kiállítás szervezésének problémájáról beszélt. „Eljött az a pillanat, hogy itt állhatunk. A kiállítást nem volt könnyű összehozni. Mind e mellett eltörpül az, hogy akit a kiállítással kapcsolatban megkérdeztünk, rögtön igent mondott, melynek következtében rendkívül színes paletta állt össze a művészi, a politikusi, a szerkesztői tevékenységről”. Az emberek közötti párbeszéd híve volt. Célunk volt azt a román értelmiséget is megkeresni, amely érdeklődik Bánffy személyisége iránt. „Célunk volt Bánffyt visszahozni a köztudatba. Megrendeztünk egy rendkívül jól sikerült román és német nyelvű beszélgetést, melynek főtémája losonci Bánffy Miklós volt. Meghívtuk az Erdélyi Trilógia című könyv román és német változatának a fordítóját Marius Tabacut. Meglepetésünkre magyarok és románok is részt vettek ezen a rendezvényen”.
A mostani kiállítás nagyon sok ember összefogásából valósult meg. Nem igazán van olyan ember, aki ne ismerné Bánffy tevékenységét vagy a bonchidai kastélyt.
Ez a rendezvény sok tényező közreműködésével valósult meg. Bánffyra jellemző a nyitottság, a sokoldalúság, az önálló gondolkodás. „Szeretném, ha minél több fiatal diák látogatná meg a kiállítást. Bánffy csodálatos világába bevezetni őket. Szeretnénk a Budapesti Operaház és a Kolozsvári Magyar Operaház együttműködésével operagálát szervezni. Szándék lefordítani az Erdélyi Trilógiát román nyelvre.” Szeretné a Házsongárdi temetőben levő Bánffy kriptát felújíttatni.
Lucian Nastasă- Kovacs történész szerint Bánffynak nem tetszett az ünnepélyes ceremónia, a könyv arisztokratája volt. Mit jelent Bánffy életműve a románoknak? Mindent- mondja a történész. Ha figyelembe vesszük, hogy a volt külügyminiszterként működő személyiség a háború után visszatér Erdélyben. Ez azt igazolja, hogy sokat jelentett számára Erdély. Megemlítette 1946-1947-ben kolozsvári színpadokon, bemutattak Bánffy színdarabokat. Hűségét a városhoz az is jellemezte, hogy az átmeneti korszakban visszatért Kolozsvárra.
A dédunoka jeles képzőművész Nicolette Jelen Bánffy, aki Budapesten is kiállított, Marokkóban született. A jelek szerint nem tud magyarul, de szilikát munkái, amelyeket kiállított, önmagukért beszéltek. Köszönetet mondott a főkonzulnak a meghívásért. A kiállítás nagy hatást gyakorolt reá. Köszöni azt a tiszteletet, ahogy az utódok emlékeznek az elődeire. Megemlítette nagyanyját, Váradi Arankát, aki a Trilógia női főszereplője. A különböző nemzedékeknek becsülniük kell egymást. Az egyéniség mindenütt érték.
Az 1989-es változások előnyeivel élni kell.
Szebeni Zsuzsa az Országos Színháztörténeti Intézet munkatársa érzelmeivel küszködve mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették mostani tevékenységében. Számára jól esett az a bizalom, ami lehetővé tette, hogy ezen a kiállításon tapasztalatát felhasználhassa.
Magdó János főkonzul a kiállítást megnyitotta.
A XIX. században Petrichevich-Horváth Dániel főstrázsamester által építettet házban egykor az Erdélyi Múzeum Egyesület egykori régészeti és történelmi gyűjteménye található. Ma Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum hatalmas termei kicsinek bizonyultak a megnyitón jelenlevők számára.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,2014. április 6.
Magyar nyelvtörténet briliáns kötetei
A 14 kötetes Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkaközösségét 24 egyén alkotta. Az ők kitartó munkálkodása lehetővé tette, hogy napvilágot lásson az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár.
Szabó T. Attila egyetemi tanár úr szerintem a világ egyik legjelentősebb nyelvészeinek egyike. Példamutató egyénisége, kitartó munkássága, kiváló pedagógiai és emberi magatartása volt az a kohéziós erő, mely a történelem kegyetlen alakulása következtében sem tudta megakadályozni abban a munkában, amelynek következményeként a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen, majd a Babeş –Bolyai Tudományegyetem Bölcsész karának magyar vonalán ne folyón olyan tudományos munka, melynek eredményeként létrejöjjön az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület rendezvénytermében mutatták be az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár XIV., befejező kötetét. Szilágyi N. Sándor professzor felelevenítette a Tárral kapcsolatos munkálatok történetét, emlékeit. Szabó T. Attila a múlt század hetvenes évek végére hatalmas tudományos munkát követelő nyelvi dokumentációt hozott létre.
A szótár munkálatai negyven évvel, ezelőtt kezdődtek. 1972-ben Szilágyi N. Sándor egyetemi tanulmányait befejezve a Kriterion Kiadóhoz került, aminek elmondása szerint, vezetője, Domokos Géza örült. Mert az új munkatárs érdeklődött a nyelvészet iránt. Szabó T. Attila tanára volt. Ekkor teremtődött meg annak lehetősége, hogy a Szabó T. Attila hatalmas munkásságát, több mint egy millió cédulát kezdjék rendezni és összeállítani az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár köteteit. Szilágyi professzor, beszámolója szerint, rájött, nincs tapasztalatuk a szótárkészítésben.
Az első kötetet szerkesztette teljesen egyedül Szabó T. Attila. 1975-ben jelent meg az első kötet. A következő köteteknél munkatársak kapcsolódtak be a szótár szerkesztésébe. 1978-ban a második, 1982-ben a harmadik, 1984-ben a negyedik kötet.
A rendszer bekeményített. A megfelelő szerveket zavarta a szótár kiadása. A Kriterion Kiadó 1984 év végi kiadási tervében már nem szerepelt a szótár újabb köteteinek kiadása.
A szótár összeállításán önkéntes szerkesztők dolgoztak.
Szilágyi N. Sándor a Szótörténeti Tárat nyelvtörténelemnek nevezte: „… az ember olvassa ezeket a kicsi életdarabokat, és ez egyszer csak el kezd szélesedni, egyszerűen belakja az ember Erdélyt térben és időben. Valahogy úgy mozog, hogy személyes ismerősei lesznek a XVI. századi kolozsváriak, tudja, hogy éltek azok az emberek, az élet a maga teljességében ott van.”
A rendszerváltás után a Kriterion Kiadó nem tudta egyedül vállalni a következő kötet kiadási feltételeit. Ezért a Budapesti Akadémiai Kiadóval közösen adták ki. A következő kiadások időpontjai 1993, 1995, 1996, 1997, 2000, 2002, 2005 és 2014.
2006-tól az EME és az Akadémiai Kiadó adta ki a szótárt. Az utolsó két kötetet az Erdélyi Múzeum Egyesület adta ki. Amikor sajnos nincs egy komoly mecénás, akkor van szükség egy ilyen tudományos együttműködésre. Amit a kisebbségi sorsban élő magyarságnak a szellemi elitje, kell, elvégezzen.
A 14 kötetes Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkaközössége 24 tagú. A maga nemében kiváló társaság.
Jelenlegi főszerkesztő Fazakas Emese. A kiadással kapcsolatos élménybeszámolójából a hallgatóság fogalmat alkothatott, mennyire bonyolult folyamat egy ilyen jellegű munka zavartalan lebonyolítása. Hogyan tanult bele a szótár készítésébe. Hiszen hatalmas anyagot kellett át tanulmányozniuk. A mindennapi szerkesztői munka izgalmas világáról lebbentette fel azt a fátylat, amit a legtöbb felhasználó nem is sejt.
A Tárat olvasva, megtudhatjuk bizonyos korokban, hogyan éltek az emberek, mit ettek, ittak, mit tettek mit cselekedtek, hogy vallottak szerelmet, gyűlöletet. Mi volt, ami foglalkoztatta elődeinket. Mi az, amit a ma embere szeretne megtudni múltunkból és jelenünkből.
A körülöttünk levő világ színesebbé tevése, mélyebb megértésére kapunk segítséget, ha a Tár lapjaiba tekintünk.
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a magyar nyelvtudomány legnagyobb befejezett vállalkozása. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, kellett egy „fanatikus”, elhivatottságában bízó, nagyszerű tudós, aki hangyaszorgalommal több évtizeden keresztül összegyűjtse azt az alapanyagot, melyet nyelvészeti szempontból rendszerezni kellett. Majd kijárni annak a kiadási kanosa utját. Amikor Erdélyben elakad a kiadás, az anyaországi hathatós segítség lehetővé tette a világ egyik kiemelkedő, zseniális nyelvészének szorgos munkásággal létrehozott köteteinek kiadását.
Egy személyes vállalkozásból végül több évtized alatt több személyes vállalkozás lett. A végeredmény még nem teljes, mert a tudomány egyik jellegzetessége a haladás, melynek soha nem szabad megállnia. Lesz egy pótkötet, majd elkészítik az elektronikus változatát.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro2014. április 15.
Levéltárak dokumentumai
2014-ben az Eikon kiadó gondozásában jelent meg Erdély XX. századi történelmével kapcsolatos könyv „Problema transilvană. Disputa teritorială româno-maghiară şi U.R.S.S. 1940-1946. Documente din arhivele ruseşti” címmel, mely román változata a 2000-ben kiadott orosz nyelvű kiadásnak.
Az utóbbi idők egyik érdekes román nyelvű kiadója az Eikon. Talán ennek is köszönheti azt a nem lebecsülendő, figyelmet, érdeklődést, amit kiadványaival fel tud kelteni.
Legújabb kínálata is érdeklődésre számíthat. Már címe is bizonyos gondolkodást vallók számára nagyon vonzó, aminek következtében a könyv bemutatása alkalmával az Egyetemi Könyvtár- Muşlea terme történész- akadémikusokkal, valamint a téma iránt érdeklődőkkel telt meg.
Az orosz kiadás könyv szerzői: T.V. Volokitina, Tatiana Andreevna Pokivailova, valamint Tofik MUSLimovici Islamov. Az utóbbi két kutató a modern történetírás legismertebb orosz szakértői közé tartozik. A könyvet orosz nyelven adták ki. Ezt fordították le román nyelvre: Angela Albu, Marta Beurean, Aliona Bivolaru, Mihaela Lovin, Cristina Silaghi.
A könyvben 127 dokumentumot közölnek a kérdéssel kapcsolatban, kronológiai sorrendben. Ezeket a dokumentumokat az orosz levéltárakban találhatjuk meg, melyeket az utóbbi tíz évben hoztak nyilvánosságra. Az 560 oldalas könyvben, magas rangban levő szovjet, román magyar vezetők a témával kapcsolatban levő eszmeváltásai olvashatók. Táviratok, különböző országok magas rangú diplomatáinak jelentései, Sztálin és Molotov közötti eszmeváltások olvashatók, melyek az orosz levéltárakban kaphatók. Az Erdélyben élő kisebbségek helyzetével is foglalkoznak. A levéltári feldolgozás minden tudományos követelménynek megfelel. Többször hangsúlyozták, a könyvben közölt dokumentumok megegyeznek az eredetiekkel. Pontosan meg lehet tudni, hol őrzik az eredetit, és milyen számú, milyen típusú a dokumentum.
A könyv bemutatása
Dumitru Protase akadémikus szerint a könyv megjelentetése nagy erőfeszítést igényelt. Minden Erdélyben élő számára érdekes a könyv, mert történelmi tényeket közöl. Az akkori idők olyan vezetőiről alkothatunk képet, (a teljesség igénye nélkül) mint Adolf Hitler, Benito Mussolini Iosif Visszarionovics Sztálin, Horthy Miklós, Csáki István, Iuliu Maniu, vagy Gafencu Grigore, Petru Groza, Brăteanu Dinu.
A könyv a második világháború alatti és utáni, 1940-1946 közötti viszonyokat mutatja be, bőven szemlézve dokumentációval, az akkori idők diplomáciájára reflektálva. A történelemből átvehetjük mindazt, ami pozitív. Ezekből tanulságokat is levonhatunk. Rendkívül érdekesnek tartja azokat a vonatkozásokat, amelyekből kiderül, hogyan gondolkodott Sztálin, amikor munkatársainak tanácsot adott, vagy a magyarországi és romániai diplomatáknak. Megismerhető V.M. Molotov magatartása Erdéllyel kapcsolatban. Olvasható Horthy Miklósnak Sztálinhoz írott levele, melyben azt írja, hogy a magyar és az orosz nép között hasonlóság van.
Megismerhetjük a magyar és román vezetők gondolkodását is. Kossuth Lajos szerint a magyarok és románok között harmónia kell, legyen. Emanoil Gojdu szerint a románok és magyarok örök szövetségbe kell, éljenek.
Nicolae Edroiu akadémikus, a „George Bariţiu” Történelmi Intézet igazgatója hivatkozik az egyik politikusnak 1938. otóber 1-jén elmondott beszédére, miszerint a románok nem tudtak propagandát „csinálni”. Ennek következménye, a nyugati szomszédoknak mindig sikerült megelőzniük a románokat.
A könyvben 1940-1946 közötti időszakról kaphatunk egy sajátosan érdekes képet, beleértve a Párizsi békeszerződésre (1947) való fokuszálást is. Ugyanakkor feltárta a diplomáciai szövegek fordításának a nehézségeit.
A könyvben levő Bevezetés című fejezet előbb orosz nyelven jelent meg, 2000-ben. Felvetődhet a kérdés, mennyire aktuális a téma az orosz környezetben.
Dr. Gelu Neamţu egyetemi tanár a könyv szerkesztésének technikai vonatkozásairól beszélt. Az eredeti szövegeket fénymásolták, és azok alapján fordították. Visszaemlékezett arra, hogy amikor az Amerikai Egyesült Államokban kutatómunkát fejtett ki, nem lehetett a dokumentumokat fénymásolni, csak a levéltárakban elolvasni.
1989 után a szovjet rendszer összeomlott, kinyíltak a levéltárak a kutatók számára. Most egy újabb hideg háborús állapot fog bekövetkezni, ami nehézséget jelent a külföldi kutatók számára, hogy az Oroszországi Föderáció Levéltáraiban kutatómunkát végezzenek. Felveti a kérdést, a magyar történészek hogyan fogadják ezt a könyvet? Mennyire időszerű a könyv?
Mint történész azt mondja, miként lehet az idegen területet elfoglalni. Mindaz, ami megtörtént 1938-ben, 1940-ben, ma 2014-ben a Krím félszigeten. Ennek meg van a receptje: legyen egy hangos etnikai kisebbség, mely protektorátust kér az érdekelt országtól. Ez bizonytalansági állapotot teremt. Ez módosíthatja a határokat. A nemzetközi közösség pedig a „szemet huny” a béke kedvéért. Érdekesnek tartja dr. Petru Groza-val kapcsolatos dokumentumokat.
Következtetése: a történelemnek jó és rossz tanulságai vannak, egyesek ismétlődnek.
Dr. Diana Tetean szerint a dokumentumok nagy része első ízben lát napvilágot. Vannak olyan dokumentumok, melyeket eddig nem közöltek sehol.
A könyv szerkesztője Onufrie Vinţeler, a Megjegyzések című fejezetben hivatkozik az 1940-ben elhangzott mondatra, amikor Budapest közli, Olaszország támogatja Magyarországnak a területi követelését. 1940. augusztus 31-én V.M. Molotovval való beszélgetést is felidézik. Olyan dokumentumokat közölnek, melyek 1940-1946 közötti eseményeket tükröznek.
Szerintem érdemes elolvasni Horthy Miklósnak Sztálinhoz írott szívszorító tartalmú levelét, amelyet 1944 szeptemberében írt. Moszkvában a fegyverszünettel kapcsolatos tárgyalásra érkező magyar küldöttség adta át 1944. október elsején. (298-300 oldal).
A könyv idézi I. Z. Susaikov vezérezredes naplójából Susaikov vezérezredesnek, 1947. május 7.-én, dr. Petru Groza-val történő beszélgetését. Dr. Petru Groza beszámolt a budapesti látogatásának eredményeiről, Tildy Zoltán köztársasági elnök nyilatkozatáról (521-526).
Az Erdélyben élő embernek illik ismerni múltjának valódi történelmét. Ezért érdemes kritikus szempontból elolvasni ezt a könyvet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro2014. május 13.
Erdélyi Történeti Napok
Kolozsváron május 9.-11. között a Sétatéri Parkban az „élő történelem” eseményei, különböző korok életmódja, szokásai, harcai elevenedtek fel a nagyszámú érdeklődő közönség előtt.
Dr. Lönhárt Tamás egyetemi adjunktust, a BBTE Magyar Történeti Intézet, Jelenkor története, Nemzetközi kapcsolatok tanszékének vezetőjét kérdeztük a rangos rendezvény- sorozatról. Megtudtuk, a hét végén megtartott 3 napos „Transylvania History Days”, azaz „Erdélyi Történeti Napok” a BBTE Történelem és Filozófia Kar oktatóinak és diákjainak rendezvénye. Ez a rendezvény második alkalommal történik, május 9-11. között. A Sétatéren hagyományőrző történeti csoportok voltak jelen. Első világháborús kiállítást szerveztek. Világháborús fényképeket, korabeli leveleket, eszközöket tekinthetett meg a közönség. Emellett régi zene koncerteket is szerveztek . Vasárnap, záró aktusként az 1877-es román függetlenségi háborúról készített, 1912- ben befejezett némafilmet mutatták be, a Mood Quartet élőzene koncertjével kísérve. Örömmel tudatjuk az érdeklődőknek, hogy eddig már megszokott a XIII. Gemina légió és a Terra Dacica Aeterna korhű ruhákkal, fegyverzettel vonult fel. Nagy Lajos korabeli és Mátyás korabeli erdélyi bandériumok is megjelentek, sátorral, dobbal, síppal, fegyverzettel, igyekezvén felidézni annak a kornak a hangulatát. A jelek szerint az ilyen típusú rendezvényt főleg fiatalok, fiatal családok látogatják. Elkápráztatja őket egy hajdan levő világ. A hagyományőrző csoportokat valójában a történelem valósága fele, a megélt hétköznapi élet történelmi valósága felé is közelíti.
Másfelől tudatja velünk, hogy a történelmi valóság sokrétű. A történelmi valóság nem egy kizárólagos, hegemonikus nemzeti diskurzus. Hanem egymásra épülő, egymástól eltérő kultúrájú, egymással párhuzamosan élő létről szóló identitások vannak jelen, mint egy római légió, mely bevonult a Sétaterünkre. Ott vannak azok, akik a történelembe eltűnt népnek az újraelevenítését jelentik, melyek ugyanannyira fontosak, mint számunkra a hunok. Ott van azonban a Lajos korabeli bandérium is. Vagy a Luxemburgi Zsigmond Sárkány Lovagrendjének lovagjai. Mindez azt mutatja, hogy a történelem nem a két egymással vitatkozó magyar- román nemzeti hegemóniákról szóló viták színtere, hanem egy sokkal értékesebb, sokkal gazdagabb, és mindenki számára sajátjának érezhető érték és közös kincs.
– Érzésem szerint a gyökerek ápolásával foglalkoznak, olyan módon, hogy a gyümölcs minél jobb legyen.
Valójában a mai vitáinkat projekttálja, a mai kolozsvári román, magyar, szász, örmény meg más nemzetiségű, de a közösségek által is sajátjának vallott közösségi múlt, mely mindenki számára fontos.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro2014. május 17.
Kilyén Ilka kiáltó szava a megmaradásunkért
Igazfalva és Lugos után, a XIX. Bánsági Magyar Napok keretében csütörtök este a temesvári evangélikus templomban is előadta TŰZ – kiáltó szó a megmaradásért című egyéni műsorát Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznő. A temesvári magyar színház társulata egykori tagjának költeményekből, prózai szövegrészletekből és mezőségi népdalokból összeállított, magas művészi színvonalon előadott egyéni estje mindenképpen nagyobb figyelmet érdemelt volna a temesvári magyar közönség részéről.
„Ez a tűz a lélek tüze, amely forradalmak, bukások, de látványos talpra állások közepette is hirdeti a magyar nép élni akarását, jövőt és életet ad” – mondta a bevezetőben Kilyén Ilka művésznő. Az előadó hol parázsló, hol fel-fel lobbanó, hol mindent felemésztő tűzzel szavalta el (többek között) Nagy László, Utassy József, Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Farkas Árpád, Márai Sándor, Fáy Ferenc költeményeit, mondta el Kós Károly Kiáltó Szó Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros magyarságához! című 1921évi röpiratának szövegét, amelynél azóta sem született jobb, minden szavában máig érvényes autonómia-kiáltvány Erdélyben. A szavalatok közé beékelt ősi, pentaton népdalokat is mesteri módon szólaltatta meg az előadó. A közönség vastapssal köszönte meg Kilyén Ilkának a megmaradásunkért felemelt szavát. A művésznő egyéni műsorát péntek este a nagyszentmiklósi közönség is megtapsolhatta, a Nákó-kastélyban.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)2014. augusztus 8.
Erdélyi gazdasági gondolkodók panteonja
2014-ben a Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadásában jelent meg az „Erdélyi magyar gazdasági gondolkodók panteonja” című könyv.
A rendkívül szép kivitelezésű, 220 oldalas, album nagy erdélyi személyiségeknek a gazdasági életünk alakulásához való hozzájárulását eleveníti fel. 51 személyiség munkásságát rövid ismertetőben mutatja be. A szöveg szerzője Somai József. A szövegrészhez társulnak Dabóczi Géza, neves kolozsvári képzőművész művészrajzai, melyek személyiségre szabott karakterisztikussággal varázsolják az olvasó elé történelmi nagyságainkat. 46 személyiségnek képe látható, 3-nak a családi címere tekintető meg.
Értékeinket kiemelni a történelmi „homályból”
A Somai József által írt Előszó című fejezetben a szerző az erdélyi gazdasági gondolkodás múltjára reflektál. Megállapítja, hogy nem ismerjük a saját gazdaságtörténetünket. A múlt század ’20-as éveiben az erdélyi magyar közgazdászok élmezőnyben voltak. A ’20-as évek után a gazdasági levéltári anyagok feldolgozatlanul hevernek. Ezért szükséges értékeinket kiemelni a történelmi „homályból”. Megfogalmazta e könyv megírásának célját: „Albumunk nem egyszerűen bibliográfiák vagy tanulmányok gyűjteménye, hanem olyan személyek életútjainak és értékeinek tömör emlékkiállítása, akiknek az elméit élénken foglalkoztatták Erdély gondjai és a magyarság sorskérdései, különösen s elsősorban az erdélyi magyar népközösségnek és környezetének életbiztonságához kötődő gazdasági nehézségek.”
Erdélyi magyar gazdasági gondolkodók panteonja
Az albumban bemutatott személyiségek közül egyesek nem közgazdászok, azonban jelentős szerepet játszottak az erdélyi gazdasági életben. Apáczai Csere Jánost (1625-1659) főként jelentős pedagógusnak, írónak tartják. Azonban a Magyar Encyplopaedia című főműve a magyar tudományos nyelv kialakulásához járult hozzá. Könyvének 60%-a gazdasági fogalmakat tartalmaz. Báró Wesselényi Miklós (1796-1850) elsők között szüntette meg a dézsmát. A birtokát képező falvaiban a robot és a dézsma nagy részét elengedte. Felszabadította a parasztjait a jobbágyság alól. Saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat szervezett a korszerű földművelésről. Brassai Sámuel (1797- 1897) a legnagyobb erdélyi magyar polihisztor gazdasági kérdésekkel is foglalkozott. 1842-ben kiadta a Bankismeret című könyvét. Ezt a munkáját 170 év után a Harvardi Egyetem több kiadásban is megjelentette. „ A fiatal kereskedők arany ABC-je” című könyvében gazdasági alapismeretekkel, tanácsokkal látta el az áru és pénzforgalomban ügyködőket. Károlyi Sándor grófot (1831-1906) a magyar szövetkezeti mozgalom atyjának tekintik. Létrehozta a Magyar Gazdaszövetséget. 1898-ban létrehozta a Hangyaszövetkezetet, amely túlélte alapítóját, csak az államosítás után szűnt meg. Balázs Ferenc (1901-1937) a kolozsvári Unitárius Teológiára iratkozott, melyet kitűnő eredménnyel végzett el. Majd angliai tanulmányútra küldték. Két éves meghívást kapott az AEÁ-beli Berkley Teológiai Főiskolára. Hazaérkezése után Mészkő falu lelkésze. Gyakorlatban alkalmazza a világ körüli útján szerzett vidékfejlesztés és szövetkezeti mozgalom terén szerzett tapasztalatait. „Bejárom a kerek világot” című könyvében ismerteti tapasztalatait. Az olvasó a gazdaságtörténet neves közgazdászainak munkásságáról szerezhet értékes információkat. Fóris Lajos (Margitta 1886-Bogota) közgazdász, szakíró a magyar üzleti világban játszott jelentős szerepet. Rövid deviza és banklexikon című könyve a gazdasági élet, a kormánypolitika területén működőknek ad útmutatást.
Betekintést nyerhetünk a Kolozsvári Egyetem életében is.
Berde Áron(1819-1892) 1872-ben az egyetem nemzetgazdasági tanszékén, a pénzügytannak rendes tanára. Az egyetem első rektora volt. Alapkurzusa nemzetgazdaságtan, pénzügyi tantárgyakat adott elő. Gyárfás Elemér(1884-1945) pénzügyi koncepciójának fontos vetülete a pénzforgalom szabályozásával, illetve a vám és az adópolitikával kapcsolatos nézetei. Érdekes Navratil Ákos(1875-1952) élete. Közgazdász, jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Kolozsvári, majd a Budapesti Tudomány egyetemen oktatott a közgazdaságtan és pénzügyszakon tanszékvezető egyetemi tanáraként. A teljesség igénye nélkül, néhány példával próbáltam érzékeltetni azokat a gazdag gazdaságtörténeti bemutatásokat, melyek sokunk számára új adatokat, információkat jelentenek. A szerző tudatosan „gazdasági gondolkodók” fogalmát használja, ami szélesebb terjedelmű, tartalmú, mint a közgazdász kifejezés, bemutatva azt a szellemi hozadékot, amit jelentenek. Az olvasó számára intellektuális élményt jelent a könyv tanulmányozása. Olvasmányos, értékes információkat tartalmaz. Útmutató a gazdasági kérdések iránt érdeklődő fiatalok számára.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro2014. augusztus 16.
Üzenet a Végekről
2014-ben, Koltai András és Orosz Krisztofer Levente szerkesztésében jelent meg „Üzenetek a Máramarosi Végekről” című könyv, amely kor- és egyháztörténeti dokumentum.
A kutatók kötetbe gyűjtötték össze Kádár József piarista szerzetes 1945- 1992 közötti időszakban írt leveleit, beszámolóit, melyekből megismerhető Máramarossziget élete, a piarista rend megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel teli élete, az egyház társadalmi szerepvállalása abban a korban. A szerzők érzékeltetik, a történelem miként szólt be a piarista rend életébe, miként próbálták túlélni a megpróbáltatásokat, megőrizve a keresztény értékeket.
Könyvüknek tudományos értéke van. A magyarországi és a romániai tartományfőnökség levéltárában fellelhető leveleket válogatták, kötetbe foglalták. A borítóterv Szentes Zágon munkája. Kádár József 1911-1993 között élt. Kézdiszászfaluban született, szülei jómódú gazdák voltak. 1930-ban a Kézdivásárhelyi Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Teológiai tanulmányait a kolozsvári Kalazantínumban végezte. Az egyetemet természetrajz- földrajz szakos tanári diplomával végzett. 1945-ben a máramarosszigeti házfőnökké, illetve a gimnázium és a konviktus igazgatójává nevezték ki. A háború után óriási nehézségeket kellett leküzdeniük. Az iskola lepusztult állapotba került, tanerő hiánnyal küszködtek. Szemes Ferenccel, a piarista matematika-fizika szakos tanárral együtt dolgozták ki az oktatási tervet, és indították be az iskolai életet. Ugyanakkor Máramarosszigeten nagyszámú deportált és hadifogoly volt. Ezekről gondoskodtak, segítették haza utazásukban. Kádár József személyében nemcsak a kitűnő piarista rendfőnököt ismerhetünk meg, a nagy műveltségű, tudású tanárt, hanem kiváló, mai szóval élve menedzsert, aki minden esetben megtalálta a megoldást, nemcsak a szerzeteseknek, hanem a közösség problémáira is. Tanított, de ha kellett, akkor orvosi teendőket is elvégzett. De volt olyan is, hogy szappant főzött. Állatvásárban segített az embereknek, a megfelelő állat kiválasztásában. Hatóságokkal küzdött az iskola államilag történő kisajátítása ellen, saját és mások szabadságáért harcolt. A könyv kortörténelmi dokumentum is. A kommunista rendszer minden erőt felhasznált saját hatalmának a megerősítésére. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Felfüggesztették a Piarista Szerzetesrendet. A rendházak állami tulajdonba kerültek, a nővérek hazatértek falvaikba. Szerzeteseket internálták.
13 levelet olvashatunk, melyek Zimányi Gyula tartományfőnöknek, Karl János magyarországi rendtartományi asszisztensnek, valamint Bíró Vencel romániai tartományfőnöknek is írt. Ugyanakkor olvashatjuk a beszámolókat, melyek 1948-ban a máramarosszigeti rendház helyzetéről, 1954-ben a romániai piaristák helyzetéről szólnak. 1965-ben ugyancsak a romániai piaristák helyzetéről számolt be.
A rendház történetében életbevágó 1948-as év: „Az új alkotmány értelmében nem tarthat egyetlen felekezet sem közérdekű tanintézeteket.” Mivel a tanítást rendtagok nem vállalhatták pasztorizációban kellett megfelelő munkát találniuk. Ugyanakkor megélhetési forrásokról kellett gondoskodniuk. Beszámoló a Romániai Piaristák helyzetéről-című írásában kifejti: „Ezt a beszámoló félét 1949-el kell kezdeni. Akkor jelent meg egy minisztertanácsi rendelkezés, amely szerint Rendünk működését megszüntetik. Indoklás: a tanügy állami ügy lett, tehát nincs ránk szükség tovább. A rendtagok a következő lehetőségek között választhattak: elhelyezkednek a termelésben, hazamennek családjukhoz, külföldre mennek a rendi központba, vagy „klauzúrába” vonulnak. A valóságban csak az az utolsó lehetőség várt reánk, ami magyarul belágerezést jelentett.” A saját helyzetéről azt írja: „Vagyok lelkipásztor és állatorvos, ellő tehenek bábája és minden egyéb”. 1954-ben a Romániai Piaristák helyzetéről írt egy rövid beszámolót, amiből kiderült: „A többi szerzetesek sorsa: ferencesek, jezsuiták, minoriták 1950 óta lágerben vannak. A ferencesek Óradnán és Désen, a jezsuiták Szamosújváron, egyebek Esztelneken.” Kádár József azt írja, hogy ő maga renoválta a templomát kívül- belül.
1948-tól Borsabányán volt. 1959-től 1964-ig- Láposbányára helyezték, majd 1964-tól Színérváralját vállalja. Megbetegedett. 1978-tól szülőhelyén élt. Vállalta ezt az életet, ami tele volt zaklatással. Bátor, tényeket feltáró eseményeket jelentette felettes hatóságának, valamint a kolozsvári elöljáróinak. A könyv rendkívül olvasmányos. Szerkezete jól strukturált. Az alábbi fejezeteket tartalmazza: Levelek és beszámolók 1945- 1965 között. Önéletrajzi írások (1984- 1992. Függelék. Névmutató. A szerzőkről
Koltai András a Magyar Piarista Rend fő-levéltárosa. Orosz Krisztofer Levente a BBTE Római Katolikus Karának végzőse, a kolozsvári Szent Mihály Plébánia fő-gondoka. A könyv kolozsvári bemutatóján elmondta, hogy máramarosszigeti származású, tehát kötődik a városhoz. A könyv keletkezéséről mondott néhány gondolatot. Budapesten találkozott Koltai András fő-levéltárossal, aki Kádár József leveleiről beszélt. Orosz Krisztofer tanulmányozta Kádár József leveleit, megismerte csodálatos egyéniségét.
A könyvben a Végek üzenetét fogalmazták meg: A könyv olyan történelmi értéket hordoz, melyet meg kell becsülni. Olvasván a könyvet megismerhetünk egy személyiséget, aki hisz az Istenben és abban az elhivatottságban, melynek szolgálatára felesküdött. A nehézségekkel, megpróbáltatásokkal teli élet a hit erejével válik élhetővé.
Kádár József élete példaképet jelent az utókor számára.
Csomafáy Ferenc
Koltai András,Orosz Krisztofer Levente: Üzenetek a Máramarosi Végekről. Kádár József piarista beszámolói és emlékezései (1945-1992) /Kolozsvár/
erdon.ro2014. október 13.
4. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások
2014. október 8. és 12. között a Kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház szervezésében zajlott a 4. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások-című színházfesztivál. Gazdag programmal- előadások, kerekasztal-beszélgetések, könyv bemutatók várták a színházi szakembereket és a közönséget.
Lengyelországból, Magyarországról, Csehországból, Svájcból, Portugáliából, Olaszországból, az Egyesült Államokból, Franciaországból és Romániából érkeztek neves szakemberek, többek között Matei Vişniec, világhírű drámaíró, Alina Nelega író, drámaíró, Robert Cohen amerikai színházi szakember. A fesztivál programjában- a szabadság útjai témakörben- a Kolozsvári Nemzeti Színház 9 előadással szerepelt. Két bemutatót tartottak. Eli Simon rendezésében Földönkívüli bohócok és Alexandru Dabija rendezésében Tábori György: Mein Kampf című darabját tekinthette meg a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata Mihai Măniuţiu rendezésében, Cervantes műve nyomán készült, Don Quijote című előadással vendégszerepelt. Romantikus vígjáték A fesztivál nyitó előadása W. Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátéka, amelyet Uray Péter rendezett. Az előadás kezdő jelenetei a hatalomért folyó harcot mutatják be. Államcsínnyel megbuktatják a herceget, és az egész udvart deportálják. A rendező előtérbe helyezi a hatalom kérdését. Ilyen körülmények között bontakoznak ki a szerelmi történetek, melyeket a mozgás és a gesztus, azaz a mozgásszínház eszközeivel fejez ki. Új értékkel, a mozgásszínház eszközeivel gazdagodik az előadás. Az előadás rendezője, koreográfusa Uray Péter. A zenei válogatást is megvalósítja. Díszlet és jelmeztervező: Adriana Grand. Dramaturg: Sándor L. István. Főbb szereplők: Radu Lărgeanu (Frigyes, a száműzött herceg). Györgyjakab Enikő (Rosalinda), Miron Maxim (Orlando), Sânzania Tarţa (Célia), Matei Rotaru (Próbakő), Anca Hanu (Phoebe), Mihail Onaca (Silvius). A szöveget románra fordította Virgil Teodorescu.
Uray Péter rendező, koreográfus, színház- pedagógus, a Budapesti Boleró Színház és a Panboro Színház alapítója és művészeti igazgatója, valamint a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió művészeti vezetője. Számtalan mozgásszínházi előadást rendezett. Mihail Măniuţiu, Kelemen József, Béres László, Csányi János, Bocsárdi László által rendezett előadások koreográfusa. Az előadást követően kerekasztal-beszélgetést szerveztek a táncszínház és a romániai közönség viszonyáról, melyen Uray Péter és Vava Ştefănescu vettek részt.
A mozgásszínház sajátosságai
A moderátor szerepét Dan C. Mihăilescu töltötte be.
Uray Péter mozgásszínháznak nevezi a műfajt, amelynek sajátossága, hogy bármilyen teret befoglal. A szöveggel ellentétben- mondta a rendező- a mozgás két dologra ad lehetőséget. Egyrészt megjeleníti a figurák (szereplők) közti viszonyt, másrészt a figurák belső állapotát és annak változását. A mozgás úgy működik, hogy lehetőség van megkeresni a szöveg mögötti tartalmat. A rendező elszakad a szövegtől, újraértelmezi a szöveg mögötti tartalmat. Nagyon fontos, hogy megtalálja a szereplők igazságát, mert mindeniknek saját története van. Amint a rendező elmondta, ez a 6. shakespeare-i előadás, melyet rendezett. Az előadások erős színész-táncos jelenettel bírnak. Térben való elhelyezésük stúdiószínpadot igényelnek. A legerősebb hatást akkor érik el, ha a nézők közelről látják a színészt, annak rezdüléseit. A kolozsvári előadás nagytermi produkció volt. Ebben az esetben a nézők távolabb ülnek a színészektől, ilyenkor másképp kell koreografálni. Keresi a kísérletezés lehetőségét. Itt érdekes a nagy térrel, a szöveggel való találkozása a mozgásnak. Nagy szerencse- mondta a rendező, hogy Györgyjakab Enikő (Kolozsvári Magyar Színház) kiváló színész és táncos. Nemcsak a nőt jeleníti meg, hanem magát az embert is. Rosalinda izgalmas kettősséget jelent, férfiként megjelenítő nő szerepét alakítja. Az előadás végén Rosalinda elmondja, hogyan zárul a történet. Akkor egy ideig nem tudja, hogy nővé válva szükség lesz rá a továbbiakban. Mikor nőként jelenik meg, akkor nincs játék, megérkeznek a jelen időbe. Az Orlandoval való találkozása a szabadságot, az újabb kihívást jelenti. Az eredeti szövegben csak utalás történik arra, hogy az igazi herceget elűzték, a testvére foglalta el a trónt. Amint a rendező hangsúlyozta, a műfaj miatt volt fontos, hogy megjelentse a deportálást, a száműzetést. Az előadás végén a szereplők egy pillanatra felveszik a bőröndjüket, elindulnak az új világba. Hirtelen döntés születik. „Megkeressük a mi utunkat”.
A kerekasztal-beszélgetés során felvetődött a Shakespeare- i vígjáték fordításának kérdése is. Uray Péter kifejtette, az előadásra a szövegnek a kortárs magyar nyelvre való fordítás alapján készült. A próba során kiderült, hogy a szövegnek román illetve magyar nyelvre való fordításában bizonyos különbségek vannak. A román fordítás romantikusabb, mint a magyar- mondta a rendező. Mihai Măniuţiu kifejtette, Romániában csak egyetlen táncszínház (mozgásszínház) van. A hazai színházak veszik át ezt a szerepet. A bukaresti Odeon, az aradi, a temesvári színház a kortárs táncművészetet jeleníti meg. Véleménye szerint 4-5 ilyen színházra lenne szükség. Dan C. Mihăilescu szerint nem értelmezzük helyesen a testiség kérdését. Úgy neveltek, hogy csak a gondolatnak van kifejező ereje, a gesztusnak, mozgásnak kevés. A vita végső következtetéseként megfogalmazták, a mozgásszínház közönségvonzó erővel rendelkezik.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2014. november 15.
Tallózás az események között
Megéri a kultúrába fektetni
Sajtó és kultúra címmel, a Pro Presens Alapítvány szervezésében és Arad Municípium Polgármesteri Hivatala támogatásával vont mérleget, és tájékoztatta olvasóit csütörtökön délután a Nyugati Jelen napilap az idei év legfontosabb magyar kulturális eseményeiről. A Jelen Ház dísztermében megtartott találkozó célja volt feleleveníteni azokat az aradi, illetve Arad megyei rendezvényeket, melyekkel a szervezők jelentős mértékben hozzájárultak a magyar kultúra ápolásához, gyarapításához, hagyományaink fenntartásához.
A műsort Siska Szabó Zoltán fotóművész kiállítása tette színessé, a gondosan összeválogatott, a szerkesztőség télikertjében, illetve titkárságánál kifüggesztett természetfotókat egyébként év végéig meg lehet tekinteni. A Jelen Könyvesbolttal szembeni helyiségben ugyanakkor a megye kulturális eseményeinek sokszínűségét tükröző tematikus kiállítás nyílt, ami november végéig fogadja látogatóit. Szintén a Jelen Könyvesbolt szomszédságában, pontosabban annak előterében tekinthető meg Móré Sághi Annamária faliszöttes kiállítása.
A vendégek a fényképek szemrevétele után felvonultak a Jelen Ház nagytermébe, ahol előbb Siska Szabó Zoltán QUO VADIS NATURA? című vetítését nézhették meg, majd Bege Magdolna főszerkesztő bevezetője után Cziszter Kálmán aradi városi tanácsos mondott köszöntőt, kihangsúlyozva, örömmel tölti el, hogy egy olyan környezetben lehet, ahol a művészetek valamennyi ága otthonra talál, és reményét fejezte ki, hogy a magyar kultúra megőrzéséért folytatott munkát a további évtizedekben nemcsak itt, hanem az önkormányzat szintjén is folytathatják a magyar tanácsosok által.
Az eseményen bemutatkozott a Nyugati Jelen napilap legifjabb és egyben legújabb munkatársa is: Gál Zoltán Csaba, Radnóti Miklós Éjszaka, valamint Fáy Ferenc Kiáltás Arad felé című költeményét szavalta el.
Heltai Jenő: A vén kocsis dala című versét a Lippai Degré Alajos Irodalmi Kör elnöke, Czernák Ferenc adta elő lelkesen és meghatottan, hiszen épp aznap ünnepelte születésnapját.
Balta János a napilapban a 2014-es év során megjelent magyar kulturális eseményekből emelt ki néhányat, megjegyezve, a magyar érdekvédelmi szervezetek, egyesületek, alapítványok tartalmas évet zártak, hála nekik, a magyarság nem szenvedett hiányt a hagyományőrző programokban. Elmondta, a rendezvények számát tekintve képtelenség lett volna mindet felsorolni, de azt talán érdemes megjegyezni, hogy a magyar értelmiségiek fáradhatatlan munkájának köszönhetően, bíztató, hogy olyan településekben is kezd pislákolni a remény a magyar kultúra újjáélesztésére, ahol a magyarok száma elenyésző a többi magyarlakta településekhez képest. A falvak, községek magyar vezetői kezdik tudatosítani, hogy nem csak az utakba, infrastruktúrába kell fektetni, hanem a kultúrába, a művelődésbe is.
– A Kölcsey Egyesület programjai, az általuk kiadott Havi Szemle, a Kölcsey Diákszínpad előadásai, az Aradi Alma Mater programjai, az általa kiadott Szövétnek, az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által szervezett programok, a Szabadság-szobor Egyesület rendezvényei, az Aradi Magyar Színház, a Kamaraszínház és a temesvári Csiky Gergely Állami Színház aradi előadásai, a Jelen Házban, illetve a Csiky Gergely Főgimnáziumban szervezett programok, a Tóth Árpád Irodalmi Kör rendezvényei, a Klió és a Delta galériák kiállításai, az Aradi Filharmónia koncertjei, az In Memoriam 1956 Egyesület programjai, valamint más civil szervezetek egyesületek rendezvényei együtt, pezsgő közművelődési életet biztosítanak az aradi magyarság számára – mondta.
Mindeközben a háttérben az újság hasábjairól válogatott, különféle momentumokat megörökítő mintegy 200 fénykép került levetítésre. Az est kellemes záróakkordjaként a kisiratosi Rónasági citerazenekar négy tagja oldotta a résztvevők hangulatát, az esemény állófogadással zárult.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)2014. december 1.
Karnagy
Potyó István, a kolozsvári Szent Mihály-templom karnagya. Brassóban született. Szülővárosában nevelkedett, zenei tanulmányait is ott kezdte. Szülei Székelyföldről származnak. Édesanyja felcsíki, ahol Márton Áron született, édesapja Csíkkozmásról, származik. A szülők munkalehetőséget Brassóban kaptak, mely élhető feltételeket biztosított a család számára.
A zene iránti érdeklődéséről, tanulmányairól, a kántori munkájával kapcsolatban kérdeztem. A zene iránti érdeklődése korán megjelent. Abban az időben lehetőség volt, hogy zeneóvodába is beírassák, mivel már három éves korától furulyázott. Középiskolai tanulmányait az Áprily Lajos Líceum informatika osztályában végezte. A tanultak mai napig is érezhetők. A reáltudomány sok mindenben nyújt segítséget. Amint mondta: Ma is azt választanám, ha most állnék a döntés előtt. A zene iránti érdeklődése új dimenziókat nyert. Az ifjúsági énekkarban énekelt, idővel átvette a vezetését is.
Ídőközben megszerette a templomi orgonát, az egyházi zenét. Egy évig Farkas Áron kántor úr mellé szerződött, aki segítette és oktatta. Majd Gyulafehérváron kántorvizsgát tesz le. Az életében új lehetőségek jelentek meg. Lehetőséget kapott, hogy Németországban fejlessze zenei tudását, Aachenben egyházzenei képzésben részesült. Ekkor tapasztalhatta meg, milyen háttérintézményei vannak egy németországi egyetemnek, ahol hat orgona állott a diákság és tanszemélyzet rendelkezésére. 2002-ben minden teremben kivetítők és TV, zongora található. Mivel az anyagi lehetőségek nem jöttek össze, visszajött Brassóba. Egyetemi tanulmányait Brassóban kezdte, Kolozsváron fejezte be. A teológia szakon tanult. Kolozsváron elvégezte a Zeneakadémia zenepedagógiai szakát, mesterkurzust karvezetésből. Közben két évig szolgálatot vállalt a Ferences templomban is. Akkor üresedett meg a kolozsvári Szent Mihály- templom kántori helye. Potyó István tevékenysége figyelemfelkeltő volt, megfelelő ajánlatokkal ellátva. Czirják Árpád kanonok állásinterjút tartott. Az állásra megfelelőnek tartotta, és az óta, immár 10. éve kántor. Melyből nagyon nehéz volt az első két év, amíg az embernek kialakul a bizalmi viszonya. A kapcsolatok kialakítását nem lehet egyből megvalósítani. Rengeteget kellett tanulnia. A kolozsvári környezet kihívásai később tudatosultak benne.
– A Szent Mihály-templom a maga több százéves múltjával, legmagasabb erdélyi templomtornyával, több ezer embert befogadó templomterével tiszteletet kérő történetével, bizonyos fokú, jó értelemben vett, alázatot kér. Erről, ha kifejtené a véleményét?
- Van az úgynevezett szakrális tér. Ez nem azt jelenti, hogy nem gyakorolunk ebben a szakrális térben. De ami ezen a téren megszólal, más töltetet, értelmet, értelmezést kap, vagy kaphat. Az egyház szolgálatába állni azt is jelenti, hogy igazából énekelünk, nem lehet hibázni, úgy, mint gesztus. Zeneileg, technikailag lehet hibázni, ennek tudatában vagyunk, és ezért mindig arra törekszünk, hogy adottságainkból kiindulva minél magasabb fokon adjuk elő a művet. Ez az emberi vonzata. De a szakrális vonzatában nem lehet tévedni.
– Ezért más a hozzáállás az egyházi előadásban, és más a műzenei előadásban. Mindkettő felelősséggel bír. Ellenben a szakrális térben a hangzásokat, melyek ilyen tudattal születtek, már más hatással keletkeznek, mind a hallgatóban, mind az előadóban.
- Szerintem az énekkar tagjai belső kényszerből szeretnének bekerülni az énekkarba. Ez lenne az ideális eset. Erre is van példa. De a valóságban nem így működik. A mai világban fel kell vállalni egy bizonyos áldozatot. Már csak azért is, hogy az emberek, sokszor a várost átutazva, eljöjjenek próbára. Ez nagy áldozat. Én tudatában vagyok, hogy akik ezt megteszik, nem könnyű számukra, amikor egy munkanapot letöltöttek. Minden vasárnap vagy ünnepnapon énekelni nem könnyű. Főleg azoknak, akik ezt hosszasan teszik. A repertoár elég nagy. Van egy kismag, ami ezt lehetővé teszi, hogy ez működjön. Akik ezeket a műveket tudják, azoknak nem könnyű áldozatos hozzáállással betanítani az új énekkarosoknak. Vannak ilyen egyéniségek, csak meg kell őket találni. Hálát adunk az Úrnak. Mert tevékenységük megteremti azt a légkört, mely körbefogja azokat, akik ebben az irányban tevékenykednek. Sajnos többen is lehetnének, de a mindennapi életlehetőségük erre nem ad időt. Vagy nem tudnak annyi időt áldozni, amennyit én szeretnék.
– Melyek azok a tevékenységei, amelyek lehetővé teszik Önnek, hogy még ilyen életkörülmények között is oly szép eredményeket tudjon felmutatni?
- Ehhez kell a plébánia támogatása mind szellemileg, mind anyagi támogatásban. Nem csak én, de a kollegáim magatartása, szellemi hozzáállása, olyan légkör kialakítása, amely ezt a munkafolyamatot, még ha nehéz körülmények közepette is, de elősegítse. Aki a komoly, lelkiismeretes munkát végez, nem létezik, hogy ne legyen eredmény. Én úgy érzem, eddig ezt sikerült megtenni. Hitelesíteni azt, amit mi szeretnénk megtenni. Bármilyen cselekedetnek egyik fő vonzata a hitelesség kell, legyen. A közönség visszajelzése számunkra beszédesen bizonyítja, az út, melyet járunk, eredményes. – Ezt a nem könnyű feladatot, hogyan próbálják megoldani?
- Ami törekvéseim, egyházzeneileg is, elsősorban is a liturgia szolgálatát jelenti. Tehát ez az elsődleges. Ez nem csak a zenészek áldozata, hanem a hívek áldozata is, akik ezt vállalják. A közös részvétel, liturgikus konszenzusban való megszólaltatása teszi teljessé. Ezért választjuk mindig külön, amikor szent misén muzsikálunk, vagy koncerten muzsikálunk. Ez két külön dolog. Külön feladat és külön szolgálat. Mindkettő egyházi zene. Az egyik teljesen alá rendelt a szentmisének, a liturgiának. Csak az egyházzene elvárásait veszi figyelembe. Minden vasárnap énekelünk. Ez egy bizonyos folytonosságot jelent, mely tovább sarkall minket. Ez mennyire vonzza, vagy nem vonzza a híveket, valószínű igen, melybe be kell számítani a Szent Mihály-templom varázsát is. A felső karzat ajtaja mindig nyitva van. Nem egy alkalommal szülő gyermekével vagy csak a gyermek egyedül is felmegy. Megcsodálhatja közelről a csodálatos barokk orgonát. Bármikor, a liturgia alatt is, ott ülhet Potyó István karnagy melletti székeken. Felettük szólhat az orgona az Úr dicsőítésére.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2014. december 7.
Érdemes vele tartanunk!
2014-ben a Stúdium Kiadó gondozásában jelent meg Hantz Lám Irén Emlékek búvópatakja című könyve, amely családjáról, életútjáról szól.
Bár visszaemlékezés, azonban a 75 év kortörténete is feltárul, a háború, rendszerváltások, diktatúra, forradalom, azaz a XX. század történelmi eseményei is. A rendkívül szép kivitelezésű könyv borítóterve Könczey Elemér munkája, a borítón Jeney- Lám Erzsébet művésznő tehetségét bizonyító színes akvarelljével.
„Minden visszaemlékezés korrajz is. De szabad-e egy napló adatai nélkül írni a múltról?” – teszi fel a kérdést a szerző. „Azt írom le, ami 70 év távlatából emlékezetemben megmaradt.” A könyvben olvashatók versek és prózai szövegek. A képek szemléletesen érzékeltetik az élettörténetet, a kor hangulatát. Egyed Emese, Kaffka Margit, Király László, Márai Sándor, Reményik Sándor, Szabó Lőrinc, Szabó T: Anna írásai olvashatók.
Egyed Emese szerint érdemes reflektálni a könyvre: „A megfigyeléstől az értelmezésig, a gondtól a mulatságos történetekig- a XX. század kétharmada látható itt emberközelben, az író (asszony) vezeti a „tárlatot”: érdemes vele tartanunk!”
Hantz Lám Irén ír a családjáról. 5 tagú család tagja. Édesapja gépészmérnök volt, aki Bukarestben, Kolozsváron és Budapesten dolgozott. Édesanyja Kassiadi Erzsébet orosz származású. 1918-ban határmódosítás következtében román állampolgár lett. Bukarestben végezte a francia –román szakot. Bátyja, Lám Leó, az édesapja első házasságából származó fia, Vladivosztokban született. Nővére Erzsébet, akit mindenki Koszinkának szólított, pszichológus, művészeti író, képzőművész. A szubjektív emlékezés nem követi a kronológiai sorrendet.
1943-ban a család Budapestre költözött. Végig éli gyermekként a légi riadót, bombázást, az ostromot. Majd 1945-ben a család Kolozsváron telepedik le. „Kapcsolatom a városhoz körökben tudom elképzelni. A tengelyt az iskola és az otthon, illetőleg a munkahely és az otthon képezte.” Az olvasó betekintést nyerhet a család életében, mindennapjaiba. Érdekesek azok az emlékek, melyek ünnepekre, a karácsonyra, a húsvétra vonatkoznak.
Rendkívül mély benyomást jelentett számomra ez az őszinte visszaemlékezés. Az ünnepek-című fejezetben a gyermekkori, a fiatalkori karácsonyi emlékeiről ír, arról az igényről, hogy bármilyen nehéz körülmények voltak, mindig megtartották. Az idők során ezek ünnepek sajátos jelleget kaptak, változtak. „Gyermekkorom és fiatalságom karácsonyainak rítusát szüleim fantáziája, ünnepigénye, meglepetés-szerzési vágya, egymás iránti és irántunk érzett szeretete alakította ki.”… „Emlékezetes számomra 1944 karácsonya… Később mesélte Apuka, hogy 24-én délután kétségbeesésében elindult a Városliget felé, ahol meglátott egy embert kis ezüstfenyővel a hóna alatt. Valamelyik városligeti fenyőről vághatta. Akkori pénzben horribilis összeget kért érte, de Apuka megadta és a gyertyás karácsonyfa –csoda 1944-ben is sikerült a szüleimnek.” Pest az ostromra készült nem és nem a szeretet ünnepére. Mint írja, később az ötvenes években a karácsonyfa beszerzése jelentett nehézséget. 1962-ben karácsony estén bement az éjféli misére a Szent Mihály templomba. Prédikáció nem volt, csak az orgona szólalt meg. Felzúgott a Mennyből az angyal.
Az iskolai évekre, az egyetemi tanulmányokra emlékezve, érzékelteti azokat a változásokat, melyeket a rendszerváltozások eredményeztek. A Bolyai Egyetemen levő diákéletre reflektálva, a diákok tanulására, szórakozására, kulturális életére nyújt betekintést.
Az Útkeresés a munka mezején című fejezetben az egyetem „védőszárnyai” alól kikerült egyén munkahelyi állomásaira reflektál. Volt szerkesztő, középiskolai tanár, fordító, író. Dolgozott az egyetemen, mint gyakornok, doktorátusra iratkozott be.
A Korhangulat című fejezetben az 1943-1944 budapesti emlékeit eleveníti fel. 1944-ben átélik Kolozsvár bombázását, amikor a család rövid időre a városba jön. Megrázó élményt jelentett számára a mozgásképtelen szomszéd néni elhurcolása. Gyermekként társadalmi igazságtalanságnak tekintette. „Középiskolás tanár koromban, a X. osztályban volt egy lecke Európa népességének alakulásáról. Minden évben elmeséltem Ida néni tragédiáját, megjelölve a házát, az utcát, ahol én annak idején ezt láttam, ezzel jelezve, hogy nem kitaláció.” Az ötvenes évekről beszélve, kiemeli, az élet minden területét szovjet mintára alakítják át. Egyetemistaként éli meg az 1956-ot. „Magán személyeken kívül 1956 magyar áldozata a Bolyai Egyetem, 1959 tavaszán fognak neki az egyesítésnek”. A központilag elhatározott intézkedést az akkori időkben nem lehetett az országban élő magyarság vezetetőinek megakadályozniuk, mert a legértékesebbek személyiségek börtönben voltak.
A fejadag „gyönyöreinek” felejthetetlensége az olvasó számára is kortörténelmi emlék lehet. Ami csak arra sarkallhat, hogy biztassam azokat, akik korukból kifolyólag ezt a kort nem élték át, küzdjenek azért, hogy ilyen soha se következzen be.
Az 1983-ban a Brassai Líceumba kérte az áthelyezését. A brassais emlékei között is kutatva, felszínre kerültek a ’90 utáni évek küzdelmei, a Brassais Véndiák Alapítvány, a torockói ház építésének bonyodalmaival kapcsolatos tapasztalatok, emlékképek.
Hantz Lám Irén könyve olvasmányos, értékes bizonyítéka egy küzdelmekben, sikerekben gazdag életnek. Továbbra is egy élhető világban akar itt élni és alkotni maradandót. Amint megfogalmazta: „Írásomat gyermekeimnek, unokáimnak és azoknak a kortársaimnak ajánlom, akik ugyanezeket az élethelyzeteket élték át, csak nem volt lehetőségük ezt leírni.”
Csomafáy Ferenc
erdon-ro2014. december 12.
Az erdélyi felsőfokú színészképzés alakulása
Mai rohanó világunkban Gáspárik Attila egyike azon egyéniségeknek, akik szinte nem ismernek lehetetlent. Bizonyította ezt számtalan helyzetben.
Talán ennek is köszönhető az a rendkívül színes paletta, amely eddigi szorgos munkásságából összeáll, fényesen bizonyítván, egy jó adottságú színészből minden kitelik. Nem csak színinövendékek oktatója, hanem, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke is volt, az RMDSZ javaslatára. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója.
2014 karácsonyának közéledtével sikerült megjelentetnie az Ábel Kiadó gondozásában a „Megszületett Kolozsváron- Interjúk az erdélyi magyar színművészeti felsőoktatás intézményeiről” című, 242 oldalas könyvét. A borítóterv Szikszai Ildikó munkája. A borítón a Janovics Jenő színházigazgató által 1909-1910-ben építetett sétatéri színházépület látható. Régóta nem olvastam számomra ilyen izgalmasan érdekes és tartalmas könyvet. Kolozsváron a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be, igen szépszámú közönségnek, mely bizonyítja, a magyar nyelvű színjátszásnak nagyon fontos szerepe van az identitástudat alakításában, fejlesztésében. Ezért nem mindegy, melyek azok az áramlatok, amik a színházba járó közönséget érik, formálva gondolatvilágát és gazdagítva, gyarapítva belső emberi tartását.
Az erdélyi színészképzés kezdetei
A szerző a könyv Bevezető fejezetében az erdélyi színészképzés kezdeteiről, alakulásáról ír. Mint megfogalmazta: „A XIX. század végén Erdélyben is felvetődött a színészképzés intézményesítésének kérdése... 1918-ban Aradon nyílt színésziskola a híres énekes rendező Róna Dezső vezetésével, ám az iskolát a hatóságok rövid idő múlva betiltották. Nagyváradon az első iskola megnyitására Hetényi Döme Elemér kapott engedélyt 1923-ban, majd 1926-ban Kolozsváron Izsó Miklós kezdett tehetségnevelésbe.” 1940 után a Kolozsvári Zenekonzervatóriumban működött Színész Iskola. 1946 áprilisában megnyílt a Kemény János, Tompa Miklós és Pittner Olivér vezette marosvásárhelyi Székely Színház. A felsőfokú oktatás egyik fontos mozzanatát jelentette, hogy Mihály román király 1946. április 9.-én kelt 276. rendelete alapján Kolozsváron megnyílt az Állami Magyar Zene-és Színművészeti Főiskola. A színi tagozat dékánja Szabó Lajos író, rendező volt. A szerző érzékelteti az oktatási folyamat hangulatát, a tanrendet. Hogyan történt a felvételi vizsga? Gáspárik Attilát érdekelte az, hogy 1953-ban miért kellett a Színművészeti Főiskolának Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöznie. „Az intézet fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából, 1996-ban a történetek hajdani szereplőivel folytatott beszélgetésekből összerakható kép egyfajta lenyomata a szóban forgó eseménynek is. Nem kívántam állást foglalni, ezért- az oral history szabályaihoz igazodva - mindent úgy rögzítettem, ahogyan hallottam. Riporterként a „messziről jött ember” szerepét játszottam, mert úgy akartam megismerni az eseményeket, ahogyan azok a kor tanúinak, az egykori szereplőknek az emlékezetében élnek fél évszázad elteltével.” Kinek vagy kiknek volt az érdeke ez a változtatás- teszi fel a kérdést a szerző. Máig is sok legenda kering ezzel kapcsolatban, jegyzi meg.
Interjúk
Gáspárik Attila interjúi Csíki András, Földes László, László Gerő, Lohinszky Lóránd, Marosi Ildikó, Moldován István, Orosz Lujza, Senkálszky Endre, Tanai Bella, Taub János és Zsigmond Ferenc színművészekkel, rendezővel színházigazgatóval, szerkesztővel készültek, 1996-2003 közti időszakban. Számomra azért rendkívül izgalmasak, mert a könyvben megszólaltatott egyéniségek, néhány kivételével, mind személyes ismerőseim voltak, vannak. Én magam a Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémia növendéke voltam két évig. A tanulmányaimat a Bolyai Egyetemen illetve a Babeş- Bolyai Tudományegyetemen folytattam és fejeztem be. A teljesség igénye nélkül tallóznék a könyvből.
Csíky András színész, tanár. 1953-ban a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben szerezte meg diplomáját. A Nagybányai Állami Színház alapító tagja. Őket még Tessitori Nóra „hatvan táskával és ötven verseskötettel tanította” beszédtechnikára. De már ott volt Harag György, a nagy kohéziós erő. 1977-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződik. Román és magyar filmekben jelentősek az alakításai. Az önégetés nem megoldás. Csak hévvel nem lehet mindent megoldani. De rátaláltak a járható útra.
Földes László a hajdani statisztadíjazás előnyeit taglalta meggyőző erővel. Kiemelve a tanári kar felkészültségét. „A főiskolán senki se lesz színész. A pálya dönti el, és főleg a szerencse, tud bizonyítani vagy nem.
László Gerő: Ha még egyszer kellene kezdenem, akkor is itt kezdeném. A nagy példakép Delly Ferenc volt. Tanítványai voltak Sinka Károly, Fábián Ferenc, Szabó Lajos, Adleff Ingebor, akik Temesváron beindították műkedvelők segítségével a Temesvári színházat. Kolozsváron lett színész és rendező. „A nyelv védelme , aminek jegyében a magyar színjátszás megszületett több mint kétszáz évvel ezelőtt, ennek a csodálatos nyelvnek a védelme és ápolása sokkal aktuálisabb, mint valaha.” Lohinszky Lóránd színész, tanár, filmszínész. Szeretett tanítani, mert úgy érezte ennek az intézetnek a fennmaradása, több mint az, hogy tanításért fizetést kapjon. Egyébként az egyik legműveltebb, leghűségesebb színésze volt a maga idejében, amikor több mint 100 színész hagyta itt az országot. Több, mint ötven éven át a marosvásárhelyi társulat meghatározó egyénisége. 1954- 2010 közötti időszakban a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára volt. Marosi Ildikó, mint a Művészet, az Új élet szerkesztője rendkívül értékes anyagot adott át a Színháztörténeti Intézetnek.
Moldován István első generáció végzett diplomása a színész szakon. Több, mint ötven éven keresztül volt a Kolozsvári Magyar Színház főügyelője. Nem csak ügyelt, de magatartása, viselkedése meghatározó volt az egyetemi ifjúsággal szemben, akik statisztáltak. Pontos, figyelmes, színházszeretete legendás volt.
Orosz Lujza az akkori idők egyik legmeghatározóbb művésze volt, aki zengő orgánumának, belső adottságainak köszönhetően a színpad királynője volt. Holott belsőleg mindig harcolnia kellett önmagával. Alázattal kell közeledni az élethez, a színpadhoz, a hivatáshoz, a gyerekekhez, az unokákhoz, és a kollégákhoz. Szeretni kell az embereket.
Senkálszky Endre szerint a legfontosabb megteremteni a kölcsönös bizalmat. A színész szárnyakat kap, ha bíznak benne. A rendező a színész tükre. Korának meghatározó színész egyénisége, aki tudta, a nézőknek maximumot kell nyújtani.
Tanai Bella Marosvásárhelyen érezte magát a legjobban. Magyarországra való menetelük csak a férjnek volt jó. A miskolci Nemzeti Színház, a győri Kisfaludy Színház és a budapesti Vígszínház művésznője. Taub János Halmiban született Temesváron igazgató- rendező, majd Bukarest egyik legelitebb színházában rendez. „A színház-, színész-, rendezőpedagógia nagyon komplikált dolog, amihez véleményem szerint nagyon kevesen értenek...Nem is szabad színházban tudományt keresni... A konkrétság azt jelenti, hogy nekem a színpadon valami dolgom van. Nagyon fontos, hogy amikor a színész megkapja szerepét, tudja, milyen módszerrel, kell szakmailag felkészülnie rá. Ezt nagyon kevesen tudják.”
Zsigmond Ferenc diplomával a zsebében főtitkároskodott. 1950-ben a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet főtitkára. „Ő vezényli le a már Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet névre hallgató intézmény Kolozsvárról Marosvásárhelyre való költöztetését.”
A Függelékben olvashatjuk a színi Marosvásárhelyre való költözéséről szóló első nyilvános hírt. A színészpedagógiai elvekről szerezhetünk információkat. Megtudhatjuk, melyek voltak a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben a felvételi feltételek 1950-1951-es iskolai évre. Mindenki valamilyen formában igyekezett tudásához és adottságaihoz képest valamit tenni egy rendkívül fontos ügyben. A hazai színjátszás érdekében saját magukat nem kímélve, adottságaikat egyesítve tették azt, amit egy rendkívül rideg közegben tenni lehetett. Nagyon sok ismert és kevésbé ismert hőse van az erdélyi magyarnyelvű színjátszásnak.
Gáspárik Attila az ismert hősök egyike.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2014. december 15.
Ajándék
Minden embernek van közeli vagy távolabbi célja, vágya. Vadas László a Babeş- Bolyai Tudományegyetem Színház Karának rendezői (2003)- illetve a színháztudományi szakán (1998) végezte egyetemi tanulmányait. Valamikor a Figura Stúdiónál még színészkedett is. Mint szabadúszó rendező, ha felkérést kap, azt honorálja. Mert egy rendezői diplomával rendelkező egyén minden műfajt meg tud rendezni.
A Kolozsvári Puck Bábszínházban a nagysikerű Ajándék című előadás rendezője és szerzője. Ez alkalommal kérdeztem.
- Mit rendez szívesen, örömmel?
A tragikomikus műfajt, azon belül is a lengyel, illetve a szláv dramaturgiát. Rockoperától a bábszínházig mindent, akár a klasszikus operáig.
Az utóbbi időkben rengeteg színházi teória burjánzott el. Mindeniknek a lényege, hogyan is töltsük el hasznosan a szabad időnket.
Gyakran a szülő az, aki kézen fogja gyermekét, és elviszi a bábszínházba vagy a színházba, operába. Ekkor kell, hogy megszokja a gyermek, olyasmit kap, ami számára értéket jelent. Ennek első feltétele, hogy jó minőségű előadás legyen. A gyermek, akit bábszínházba visznek nagyon kritikus, ha valami nem tetszik neki, egyszerűen feláll, és ott hagyja az előadást. Őt nem érdekli a társadalmi konvenció.
A szülő beviszi gyerekét egy bábelőadásra, megvan a lehetősége, megválasztani, milyen előadásra viszi gyermekét. Neki tudnia kell, a bábelőadás a gyermek szellemi fejlődését szolgálja. A romániai bábos életnek nagy ismerője és teóriájának megfogalmazója rájött arra immár több évtizeddel ezelőtt, hogy a bábos életben nem elég a bábok mozgatása. A bábos színész is, akár a nagy színháznak a színésze, teljes testtel, mozog az előadás alkalmával. A testével olyan gondolatsorokat tud kifejezni, ami tudatalatti világát tárja fel. - Mit jelent az, ha a felnőtt és a gyermek ugyanazon az előadáson nevet? A teoretikusok 80%-nak nincs gyakorlati elképzelésük arról, amit megfogalmaznak és leírnak. A bábszínházban Vadas László nagyon kedveli az érzelmi hatásokat, amikor a felnőtt néző és a gyermek is nevet ugyanazon az előadáson. Az alapérzelmek évezredek óta nem változtak. Az emberi érzelem, az érzékenység ugyanaz maradt. A művészetnek az a célja, hogy az érzelmeket vegye célba, az érzékenységet, amire később az esztétikai megfogalmazások is ráépülhetnek. Mindez bizonyítja, akkor jó úton vagyunk. Ezért örömmel nyugtáztam az elérzékenyült felnőtteket és a kacagó gyerekeket. Így együtt érdekes látvány. Ha a szülőnek több ideje marad a gyermekével való foglalkozásra, és ha leáll foglalkozni a gyerekkel, akkor már elérte a célját. Az ajándékozási vágy
A mostani előadás, amit rendezett és előadtak tulajdonképpen világpremier, mert nem csak rendező, de a szerző is egy személyben. A közelgő téli ünnepek alkalmával rendkívül időszerű a kolozsvári Puck Bábszínházban bemutatott Ajándék című előadás, melyet hosszú ideig tartó tapssal jutalmazta a gyermekek és szülők, alkotta közönség.
- Ezt az ajándékozási szokást, hogyan értelmezi?
Engem személy szerint nagy örömmel tölt el minden egyes alkalom, amikor bármily kis dolgot kapok. Legyen az egy érzelem, vagy egy képecske, vagy bármi. Mint gyermek, határtalanul tudtam örvendeni mindennek. Mindenben a pozitívumot próbálom keresni. Az Ajándék azért is viseli ezt a címet, mert tényleg nagyon átfogó. Nem csak egy becsomagolt valami, hanem egy belső ajándék. Az is lehet, hogy az előadás alkalmával felidézem a gyermekkoromat. A múltból csak a pozitív dogok maradnak meg.
Az önző világ másik oldalát megmutatni
Az előadásban nagyon érdekes, hogy a kislány, a főszereplő soha nem kíván magának, hanem közvetett módon másnak, mert Ő tudja, ha másnak is tudok kívánni, akkor előbb vagy utóbb, az a más is fog nekem kívánni valamit. Próbáltam a mostani önző, egyénieskedő világnak egy másik oldalát is megmutatni. Az is fontos dolog, hogy szó sincs rosszaságról. Szó sincs virgácsról. Rossz gyerek nincs. A rossz gyerek fogalmát a felnőttek találták ki. Mert minden csintalanság mögött ott van egy másik csintalanság. Legrosszabb esetben egy megbántás, amit a gyerek el kellene, mondjon valakinek. De ebben a rohanó világban egyre kevesebb idő van egymás meghallgatására. Egyre kevesebb idő van, hogy a gyerekeinkkel játszódjunk. Pont erről szól ez az előadás. Szerintem a legszebb ajándék a gyerek számára, ha vele játszunk. A játék örömét próbáljuk minél tovább életben tartani.
- A játék örömet jelent, miért így fogalmazható meg?
Amikor játszunk, akkor a külvilág számunkra megszűnik, úgy, hogy azt én beépítem a játékba. Ha hajlandóak vagyunk minél többet játszani, akkor ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé figyelem a körülöttem levő fura hangulatú világot. Mert, ha csak engem a világ érdekel, akkor belőlem kivesz a játék öröme. Amikor kimegyünk az utcára, akkor egyre negatívabb hatás ér. A játék egy odafigyelést jelent. Megfigyelhetem a körülöttem levő világot. Ha mások is ezt megcsinálják, akkor ez azt jelenti, hogy egymásra tudunk figyelni. Nem megyünk el egymás párhuzamos világa mellett. Az öröm, amikor egy játék sikerül, akkor az ember, a gyermek valahol meg is nyugszik. Használni kell a fantáziát, mert ennél színesebb nincs az életben. Ha egy gyerek a benne levő sérüléseket nem tudja magából ki játszani, akkor az maradandó károkat okozhat. A gyermek a játékban közli, ha valami baja van.
Az előadás szövege úgy van megírva, hogy legyen egy közös kódja. Van egy közös zenéje. Ha ezeken elgondolkodunk, akkor az előadás a ma gyermekéhez és felnőttjéhez szól. Talán ezt érezhették meg az előadók, mert mindenikük teljes művészi átéléssel alakította szerepét. A főszerepet alakító Ambrus Tünde (Barbi Bori), Sándor Ildikó (Anya), Vincze Tímea (kislány), György László (Miklós Püspök) Urmánczi Jenő (Lánglelkű Pocz Egér), Ferencz Nándor - Ordas Karola, Csokán Raul (Oroszlán von Leonstein), Kötő Áron (Ősz Szarvas). Szerző Vadas- Demeter. Díszlet és báb-jelmeztervező Lőrincz Gyula. A helyzet magaslatán levő műszaki és technikai személyzet hibátlanul tette azt, amit a rendező és a rendkívüli érdeklődő közönség elvárt tőlük. Szerintem a város valójában eleget tehetne annak, hogy egy korszerű, a mai igényeknek megfelelő bábszínházzal várja a nézőközönségét.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2014. december 17.
Hogyan látom a Szent Koronát?
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében megnyílt a „Hogyan látom a Szent Koronát? – Árpádok kora” című kiállítás, mely az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatos diákjainak tárlata. Nagyon értékes megnyilvánulási lehetőséget teremtve.
54 alkotást láthatott a közönség vagy a tárlatlátogató. Albertné Simon Edina konzul tárlat- nyitó beszédében kiemelte, hogy a főkonzulátus mindig nyitott a kiállításokra, a könyvbemutatókra. Szívesen látja a diákok ilyen jellegű megnyilvánulásait. Wanek Judit aligazgató a kiállítást egy folyamat részeként tekinti. Igyekeznek az otthonosság érzetét erősíteni. A diákok legyenek otthonosak a magyar képzőművészeti nyelvben is. Ami azért is fontos, mert a gyermek fejlődését eredményezi. A tárlat a projektek egyik momentumát jelenti. A Szent Korona szerepet játszik a magyarság tudat erősítésében, otthonosabban látják történelmünket. Dr. Lupescu Radu egyetemi oktató történész az Árpádok kora és a Szent Korona témával kapcsolatban elmondta, hogy az Árpádok korszaka középkori történetünk első korszaka. Sikerült a diákokat e korszakhoz közelebb vinni, az ábrázolások szimbolikáját megértették. A témát történelmi toposzok alapján közelítette meg. Amint mondta a Szent Korona ereklye, a magyar államiság egyik jelképe. Ha összehasonlítjuk a többi európai koronával, látható, hogy nagyon tekintélyes. Egykorú a német- római birodalom koronájával. Európának koronázási szimbóluma. Különleges kultusz alakult ki körülötte.
Székely Géza képzőművész-szaktanár a diákok alkotásainak megszületéséről tartott előadást, melyből kiderült két pályázatra küldött munkák egy részét láthatjuk. A Szent Korona és a hozzákapcsolódó koronázási jelvények a nemzeti együvé-tartozásunk szimbólumai.
Hogyan látom a Szent Koronát? című pályázatot a Lakiteleki Népfőiskola és a Magyar Országgyűlés hirdette meg, melyen a képzőművészet tagozat diákjai sikeresen szerepeltek. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy hat diákjukat díjazták.
A másik pályázat az „Árpádok kora” címet viseli, a jáki templom fennállásának 800. évfordulójára hirdették meg. A pályázatra beküldött alkotások szervesen kapcsolódnak a Szent Korona témájához. Elégtételt jelentett számukra, hogy ez alkalommal három diák részesült díjazásban. Székely Géza a diákok alkotási folyamatába vezeti be a nézőt.
A felmerült kérdések között említi a szakszerűség problémáját, ezt hogyan lehet bevinni az alkotási folyamatba. De szükséges az élményszerűség is, az egyéni látásmód is. A diákokat rá kellett hangolni a témára. A történelem tanár szakmai magyarázatot adott a témával kapcsolatban. A diákok bepillantást nyerhettek a történelmi korszak világába, szellemiségébe. Főfeladatnak tekintették a gyermek lelki világának kibontakoztatását. A diákok előbb rajzoltak, majd linóleummetszetre tértek át. Egy színben vagy többszínű metszeteket készítettek. A korona ábrázolása esetén a montázst alkalmazták. Ennek következtében izgalmas kompozíciós felület alakult ki. A néző egységes kiállítást lát. A Kolozsvári Főkonzulátus rendezvénytermében jelen voltak a kis „művészek” is, közülük idő kérdése, és valószínű többen is beírhatják nevüket a magyar képzőművészet nagykönyvébe. Az eredeti szándék az, hogy ne vesszen el a tehetség, ezt kell félteni, mert a művészet maradandó alkotásokat mutathat fel a világ bármely táján.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2015. február 11.
Merjük kérni
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája által küldött elektronikus levélben értesíti a médiát arról, hogy Kolozsvár magyarsága nevében beadványt adott be a Polgármesteri Hivatalhoz.
Tudatja, „az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete a kolozsvári városvezetés által oly sokszor hangoztatott európai értékekkel ellentétesnek tartja azt a bírósági döntést, mely érvénytelenítette azt az első fokon már elfogadott ítéletet, mely kimondta a város helységnévtáblájának többnyelvűsítését. Erdélyi magyarság nyelvi jogainak védelme elsősorban nem a politikai pártok és civil szervezetek feladata lenne, hanem a várost vezető hatóságok előírt kötelessége. Az Erdélyi Magyar Néppárt azt önmagában véve is komoly problémának tartja, hogy az Európai Unió egyik tagállamában bírósági eszközökkel próbálják ellehetetleníteni a kisebbségek nyelvi jogainak kiteljesedését, az pedig külön szegénységi bizonyítvány, hogy ez Európa Ifjúsági Fővárosában történhet meg. A kialakult helyzet mihamarabbi rendezése érdekében a Néppárt Kolozs megyei szervezete beadvánnyal fordult a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalhoz, kérve a város helységnévtábláin a magyar elnevezések mihamarabbi feltüntetését. A tábla-ügy minél gyorsabb és méltányosabb megoldására Kolozsvár polgármesterének is lehetősége lenne, aki hosszadalmas jogi procedúrák nélkül is rendelkezhetne a többnyelvű táblák kitételéről.” Itt talán felvetődhetne az a kérdés, miért oly feledékeny a város polgármestere, aki nagyon sokat köszönhet azoknak a magyar választóknak, akik rá adták a szavazatukat a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával. „A Néppárt Kolozs megyei szervezete arra kéri a kolozsvári civil és érdekvédelmi szervezeteket és magánszemélyeket, hogy hivatalos formában, a városvezetéshez címzett levélben kérjék alapvető nyelvi jogaik tiszteletben tartását. Amennyiben a Néppárt a törvényes határidőn belül nem kap választ beadványára, avagy elutasítják kérését, a szervezet bíróság Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodájához fordul.” Ma Kolozsvár magyarságának meg kellene szívlelnie e nemes ajánlat lehetőségeinek törvényes formába foglalt előnyeit. A közönynek bizonyos helyzetekben nincs eredménye, merjük kérni azt, ami a törvények szerint is jogos.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2015. március 9.
Értékek, amelyeket fel kell vállalni
Az Erdélyi Unitárius Egyház a Romániában élő unitáriusok közössége. 1568-ban alakult Erdélyben, mint az egyik első unitárius egyház.
A 2002-es népszámlálás adatai szerint az egyháznak 66 846 tagja volt, ami Románia lakosságának 0,3%-a, Erdély lakosságának pedig 1%-a. 2008. december elején, a Fehéregyházi Zsinaton az Egyház 31. püspökének Bálint Benczédi Ferencet választották.
2010. november 22.-én az Erdélyi Unitárius Egyház újraegyesült a Magyarországi Unitárius Egyházzal, Magyar Unitárius Egyház néven, Kolozsvár központtal. Püspöke Bálint Benczédi Ferenc, erdélyi unitárius püspök.
2014. december 6.-án a Magyar Unitárius Egyház főhatósága, a Zsinat újraválasztotta a Magyar Unitárius Egyház főpásztorává a 2014-2020 közti időszakra.
A közösségi, a gyülekezeti életről, az értékek felvállalásáról kérdeztem. – Mielőtt elfogadta volna a püspöki felajánlást, milyen gondolatok, célkitűzések foglalkoztatták Önt? Amikor a Teológiára jelentkeztem, és lelkész akartam lenni, akkor azt tapasztaltam, hogy az emberek közösségekben szeretnének élni, és ebben a közösségben megtárgyalni az őket foglalkoztató gondolatokat. Segesváron éltünk, az ottani magyar közösségben, akikre nagy hatással volt a szász közösség gondolkodása is. Ezekben a közösségekben, a hírek, akár jók voltak vagy kevésbé jók, szervezetten értesítették egymást az ott élő kisebbségek.
Kolozsváron unitáriusként, és magyarként szintén ezt tapasztalhattam bizonyos közösségek köreiben. Mindig is érdekelt, mi történik abban a közösségben, melyben élek. Mivel édesapám vasúti alkalmazott volt, sokszor volt úgy, hogy odaszólt anyámnak „Légy szíves készíts ágyat, mert nem aludhat a váróteremben.” Ez számomra természetes volt. Ez már azt jelentette, két ember szóba tud állni egymással. Egy olyan világban, melyet egy állandó lüktetés határoz meg, soha nem tudhattad meg azt, mint gyermek, aki tőlem tanácsot kér, miként használja fel a kapottakat. A mozgás nem az egymástól való távolódást, hanem az egymáshoz való közeledést is jelentette. Nagy élményem volt, amikor 1958-ban Segesváron az állomásra befutott az első nemzetközi vonat. Érdekes volt látni a cseh, a lengyel, a kelet- német és más utasokat, hogyan viselkedtek. Hogyan terjedt el a bizalmatlanság. Hogy került párna a telefonra. Egy papnak nem ez a feladata. Azontúl, hogy az evangéliumot hirdeti, nem elég csak megtanulni bizonyos gondolkodási módszereket. Meg kell tanulni ezeknek a módszereknek az átadását is. Ami nem csak abból áll, hogy vasárnap fél tízkor bemegy a templomba, majd elmondja szárnyaló gondolatait. A papságban a közvetlenség, az érthetőség nagy erény, érdem.
A két világháború Európa térképét átrajzolta. Rengeteg örömöt, ugyanakkor rengeteg bánatot okozott. Egy része örvendett annak, ami megtörtént. Másik részének el kellett viselnie mindazokat a következményeket, melyek bekövetkeztek.
A történelmi egyházaknak bizonyos időkben nagyon, de nagyon sok kihívásnak kellett eleget tenniük. Az életösztön is ezt kérte. Nem azt kérdem, hogyan élték túl. De a kialakult reflexek nehezen épülnek vissza. – Önök, akik következetesen unitárius eszmerendszert képviselnek, hogyan tudják felvenni a szándékosan megteremtett negatív helyzet ellen azt a bátor, pozitív magatartást, melyet híveiknek el kell juttatni?
A XX. és a XXI. században, a keresztény világban azt láthatjuk, egyik felekezet a másik felekezet felett akar uralkodni. Ebből a betegségből egy nagyon kemény önvizsgálattal, nagyon kemény szembenézéssel lehetne kigyógyulni. Igazán az evangélium szemüvegén keresztül szeretnénk nézni az életet. Vannak értékek, melyeket föl kell vállalni a megjobbulás szándékával. Mert ugyanazok az erők nem dolgozhatnak az egyházban, mint a gyakorlati politikában. Az egyház vezetőinek meg kell tartania az arany középutat. A történelmi egyházak az elmúlt időkben azért tudtak megmaradni, mert a kereszténység olyan értékeket tudott kitermelni még az oktatási folyamatban is, melyek elengedhetetlenül fontosak. Oktatni, nevelni csak az tud, aki ezt a nevelést jól birtokolja. A hittant és az erkölcstant nem lehet elválasztani. A tudást nem lehet a cselekedettől elválasztani. Nem lehet őket szembe állítani. Ezek értékek. Kellenek azok a karizmatikus emberek, akik ezt képviselni tudják. Mindent kiüresítettünk, mindenkit eltávolítottunk. azzal, hogy az ember a leghatalmasabb. A nagy kérdés, hogy tudok olyan példát állítani, amire az emberek felnéznek. Számomra nagyon sajnálatos, hogy családok egy része évek múlva szétesik. – Önök ezeket a nehéz helyzeteket, hogy tudják egy bizonyos pozitív irányba terelni? A lelkészképzésben el tudtunk jutni arra a szintre, hogy hatékonyabban tudnak foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. A szülők a gyerekkel meg kell, érezzék, hogy ebben a rohanó világban van egy másik életforma is. A színész gyönyörűen játszik és elámít engem a színpadon. De a magánélete és a színpad között hatalmas a szakadék. Valahol a külső és belső világ között egyfajta megértést kell megtalálni. Az Istent nem lehet kizárni a világból. Kell lennie egy hitelességnek. A ’89-es események után lehetőség született, az egyházak visszakapták saját maguk által épített iskoláik egy csekélyke részét.
A többségi társadalom nincs tisztában még mindig ezzel a jogos viszonnyal. Ellenszenves, ellenséges viselkedés tapasztalható, amit központi rendszerrel támogatnak. Az egyházaknak megvoltak az intézmény- rendszerei, javai. Az sem nem véletlen, hogy az oktatással Erdélyben kialakult a templom és az iskola összekapcsolt fogalma. Istennek nem buta emberekre van szüksége. Az ellenségeskedésnek ismernie kellene, hol a határ.
Minden ember érték. Ezt kell kellő figyelemmel, kell megbecsülni. Ennek szellemében nem seperhetünk mindent a szőnyeg alá. Rég kinőttünk a mese világából. Vannak dolgok, melyekkel szembe kell nézni.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2015. március 26.
Élet autonómia után is van
A könyvpiaci felmérések adatai szerint a ’89-es események után figyelemre méltóan sok kiadó jelentkezett. Könyvvásárok, könyvkiadási támogatások lehetővé tették a magyar nyelvű könyvkiadások felfutását is, melynek csak örvendeni lehet.
A sajtó világában nagyon jó hírnévvel rendelkező fiatal szerző, Borbély Tamás „Van- e élet az autonómia után” című könyve jelent meg, melyet Kolozsváron is bemutattak a Koffer kávézóban, igen rangos közönségnek.
Könyvbemutató A moderátor szerepét Benkő Levente újságíró, történész dicséretesen töltötte be. A könyv megírásának az ötletéről, az interjúalanyok kiválasztásának szempontjairól, illetve a kiadás utóéletéről érdeklődött.
Amint a szerző elmondta, Zágoni Balázsnak, a Koinónia Kiadó igazgatójának felkérése volt, hogy készítsen interjúkat az autonómia témával kapcsolatban. Borbély szakembereket kérdezett meg, és nem politikusokat. Az interjúalanyok listája esetlegesen alakult. Egy ilyen kötetben nem lehet mindent belesűríteni. Az interjúalanyok kiválasztása a szakterület függvényében történt. Legyen közgazdász, politológus, emberjogi aktivista, történész, regionális politika szakértője, művész, tehát olyanok, akik részt vettek a különböző autonómia tervek kidolgozásában. Az interjúkérdésekre személyesen vagy írásban válaszoltak. Ez utóbbiak voltak zömében, amely bizonyos mértékben a könyv olvasmányosságának a rovására is ment. Volt mély interjú is. Az összegyűjtött anyag szerkesztése során, kiegészítéseket is eszközöltek, melyek a Függelékben olvashatók. A szóbeli interjúk esetében közvetlenül volt kiegészítés.
Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az interjúk egy része 2012-ben készült. A könyv anyagi okok miatt 2014-ben jelent meg. Ezért szükséges a kiegészítés. Így a szerzők reflektálhattak az aktuális politikai témákra. Időközben megjelent az RMDSZ autonómia terve. A világpolitikában is különböző események történtek, például kirobbant az ukrán válság. A könyv olvasása alapján sok mindent megtudhat az olvasó az autonómiával kapcsolatban. Azonban, amint kiderült, nem találja meg a választ arra, hogyan is működik nálunk fele az autonómia. Amint Borbély Tamás megjegyezte: Ezt a politikusok mondják meg. Érdekes megállapítás, mely szerint az interjúkban benne van a kétely. Kérdés: Van-e életképessége? Ugyanakkor egyértelműen elhangzik: „Szükség van autonómiára!” Szerintem a könyv érdeme, hogy bizonyos támpontokat nyújt a politikusoknak. Segít abban, hogy reális önképünk legyen. Egy sajátos álláspontot fogalmazott meg dr. Szilágyi N. Sándor professzor: „akkor lesz autonómia, ha a román parlament elrendeli, hogy csináljunk autonómiát.” Senki sem tudja mi az. Nagy tévedésnek tartja, ha el hisszük, hogy autonómiával valamilyen problémát megoldunk. Arra kérdésre, hogy Borbély Tamás milyen visszajelzéseket kapott a könyvvel kapcsolatban, megjegyezte: „sem jó, sem rossz visszajelzést nem kapott.”
(Itt megjegyezném egy kötetről elfogadható visszajelzést csak abban az esetben, lehet kapni, ha a kötetet valaki elolvassa, és az olvasottak alapján írásban, vagy szóban véleményt mond.) Viszont, ha a civil szféra észreveszi az autonómia elemeket, sok mindent tehet. Tehát felméri a problémát, és ugyanakkor keres megoldásokat.
Maga a cím elég blikkfangos, ami feltételez egy bizonyos fantáziajátékot. Mi lenne, ha lenne autonómia, és az az autonómia, milyen lenne?
Borbély Tamás tudása árnyalódott, az autonómia kérdésével kapcsolatban. Megjegyezte, lehet, hogy van bizonyos disszonancia a cím és az interjúalanyok szövege között. A könyvről
Borbély Tamás az Előszóban írja: „Újságíróként sokszor leírtam az autonómia szót, főleg politikusok nyilatkozatait ismertetve. Talán túl sokszor anélkül, hogy alaposabban bele gondoltam volna, mit is jelent.”
„A könyv célja nem az, hogy örök igazságokat és szentenciákat fogalmazzon meg, sokkal inkább fantáziajátékra hasonlít, amely során kérdések vetődnek fel, szempontok fogalmazódnak meg, amelynek figyelembe vétele elengedhetetlenül szükséges az autonómiáért folytatott politikai és társadalmi érdekérvényesítő munkában.”
A könyv hátsó lapján olvashatók, melyek azok a főbb kérdések, amelyekre a könyvben reflektálnak. Ilyen például „Mi lesz Marosvásárhellyel? Összeegyeztethető- e a kettős állampolgárság az autonómia elképzeléssel? Javítja vagy rontja az autonómia esélyeit a gazdasági válság? Milyen sors vár a Székelyföldön kívül élő magyarokra? Alkalmazzák- e nálunk a katalán, skót vagy a dél- tiroli modellt?” A kötetben az autonómia kérdésére válaszol: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Bocsárdi László, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Bíró A. Zoltán.
Érdekes Bocsárdi Lászlónak, mint színházrendezőnek a megfogalmazása: „Az autonómia összefügg az alkotás szabadságával. Olyan függetlenség, ami azt jelenti, hogy az alkotási folyamatban nincsenek előre gyártott, kívülről átvett sémák, amelyek alapján, meghozzuk a döntéseket.” Bárdi Nándor szerint „A nemzetközi közvéleményben azonban ténykérdés, hogy a kettős állampolgárság és a területi autonómia nem erősíti egymást.”
Smaranda Eneche megfogalmazásában: „A gazdasági válságnak két azonnali hatása van. Egyrészt a központosító intézkedéseket ösztönzi… Másrészt a pénzügyek rossz kezelése és az államadósságok növekedése nyomán a fejlett régiókban felerősödnek az elszakadási tendenciák.” Szilágy N. Sándor szerint „…Székelyföldön a magyar nyelvhasználat lehetőségével sokszor olyankor sem élnek, mikor az tényleg nem kerülne semmibe, csak eszébe kellene jutnia valakinek.” Nagyon merész és magabiztos újságíró kell, legyen az, aki beszélgető-könyv formájában, még akkor is, ha azt a neves Koinónia könyvkiadó adja ki, vállalkozik ilyen kihívásra. Rendkívül olvasmányos az interjúkötet, melyben a különböző nézőpontok bemutatása izgalmas párbeszédet eredményez. Egyetérthetünk Fosztó László antropológussal, akinek gondolatait olvashatjuk a könyv hátsó oldalán: „Az autonómiáról folyó erdélyi magyar közbeszédet politikai szereplők versengő monológjai dominálják, holott lehetséges az elemző és közérthető párbeszéd a témáról- bizonyíték rá ez a kötet. Egy beszélgető- könyv, amelyben magyar és román értelmiségiek közvetlen formában osztják meg gondolataikat, visszaadva az olvasó reményét az értelmes beszéd létében, túl az „autonómiázáson”.” Maga a könyv nagyon lebilincselő, nagy érdeme a különböző nézőpontok bemutatása, a kérdések felvetése. Az autonómiát másként elemzi, mint eddig.
Érdemes és tanulságos elolvasni a könyvet.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2015. április 6.
Negyedszázad tapasztalatai
A Kolozs – Dobokai Római Katolikus Főesperesség és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület meghívott a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat fennállásának 25. évfordulóján szervezett emlékező ünnepségére.
Köszöntőt mondott Kovács Sándor főesperes, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület kuratóriumának elnöke.
Jakab Gábor Kolozsvár- kerekdombi plébános, a lap korábbi főszerkesztője az indulás körülményeit elevenítette fel. Az elmúlt negyedszázad sajtós tapasztalatait a jelenlegi főszerkesztő Bodó Márta kimerítően ismertette.
A zenei műsorban közreműködött Potyó István karnagy (zongora) és Török Szilvia (szoprán). Az est moderátora Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója. Ft. Kovács Sándor főesperes felhívta a figyelmet, napjainkban hajlamosok vagyunk elfelejteni, hogy a tömegtájékoztatást gúzsba tartották. A keresztény sajtó feladata megszerettetni a keresztény értékeket az emberekkel, elősegíteni a családok lelki és szellemi tájékozódását ebben az egyensúlyt vesztett világban. A tömegtájékoztatás arra szolgál, hogy elmélyítsék a közösségi tudatot. Az emberek így tevékenyebben veszik ki részüket a történelem alakulásában. Azonban az egyházi tömegtájékoztató munkája nem pótolja a személyes lelki gondozást. Ezt valósítja meg mindkét katolikus kiadvány. Az egyházi média feladata a jó példa, a keresztény értékek bemutatása. Erkölcsi kötelességnek tartja a katolikus sajtó támogatását. Emlékeztetve arra, hogy Márton Áron a sajtó szerepét hangsúlyozta. A leírt szó vonzása
1990. februárjában jelent meg a Keresztény Szó első száma. Az első példányban idézték dr. Jakab Antal püspök szavait: „Elindítjuk a Keresztény Szó című hetilapunkat. A leírt szó vonzásával és erejével akarjuk fenntartani, erősíteni, öntudatosítani katolikus hitünket.”
A lap születéséről és a kezdeti évekről Jakab Gábor, a volt főszerkesztő, akkor és most is a kerekdombi plébános beszélt, rámutatva arra, hogy hosszú időn keresztül, 1948 és 1990 között, az Erdélyi Magyar Katolikus Egyháznak nem volt sajtója. A protestánsoknak volt. Csak azzal a kikötéssel lehetett volna sajtója, ha elfogadják a cenzúrát. Márton Áron püspök nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, az állami cenzúrát elfogadni.
1990. január 6.-án a kerekdombi plébánián Czirják Árpád plébános, Keresztes Sándor, a Vatikán magyarországi nagykövete, Jakab Gábor plébános, Bajos Andor, Fodor Sándor azzal a szándékkal gyűltek össze, hogy beindítsák az új katolikus kiadványt. Keresztény Szónak nevezték, Keresztes Sándor ajánlatára. Lehetővé téve, a kiadványt más vallásúak is olvassák. A hangsúly a keresztény szón van. A lap főszerkesztője Bajor Andor volt, 1991 januárjában bekövetkezett haláláig. Jakab Gábort nevezték ki a lap főszerkesztőjének. 16 éven át, töltötte be ezt a nem könnyű funkciót. Úgy tervezték, hogy az első lapszám Márton Áron püspökké avatásának évfordulójára jelenjen meg. Valójában 1989. február. 12-én szerették volna megünnepelni Márton Áron püspökké szentelésének 50. évfordulóját. Az előkészület ellenére az évforduló ünneplésére nem került sor. Az akkori körülmények között a templomban még a nevét sem ejthették ki.
Xantus Gábort kérték meg, a Márton Áronról szóló dokumentumfilm elkészítésére. A film forgatása a szülőföldjén, Gyulafehérváron, Bécsben, Rómában, Vatikánban történt. A filmnek az a nagy erénye, hogy olyan személyiségeket szólaltattak meg, akik ma már nem élnek.
A dokumentumfilm címét Illyés Gyula által Márton Áronnak dedikált írása inspirálta: „Emelt fővel”. Szövegkönyv: Jakab Gábor és Xantus Gábor. Rendező- operatőr: Xantus Gábor. 1994 februárjában a Román Televízió magyar adásában mutatták be a Márton Áronról készült dokumentumfilmet. A Keresztény Szó először hetilap volt, egy idő után havi lapként jelenik meg. A szerkesztői munka során nagyon sok pozitív érték halmozódott fel. A lap ma már a kulturális életre is fókuszál. A Vasárnap című katolikus lap az egyházmegyék mindennapjaival foglalkozik.
2006-tól kezdve a Keresztény Szó és a Vasárnap című folyóiratok főszerkesztője Bodó Márta. Aki visszaemlékezett a kezdeti nehézségekre, javasolta, lapozzuk együtt a Keresztény Szót. A válogatása szubjektív jellegű. Első írásokról, a jelenről és távlati lehetőségekről értekezett. Megjegyezte, hogy 1991 októberében jelent meg a Vasárnap című katolikus családi hetilap. Bevallása szerint a szerkesztői munkát a szerkesztőségben tanulta meg. Felfedezte a szavak súlyát. 1994-ben a Keresztény Szó színes borítót kapott. Sikernek tartja, hogy a két lapot ilyen körülmények között fenn tudják tartani. Van olyan fiatal, aki megtisztelőnek érzi, ha Keresztény Szóban közlik írását. Észrevehető, hogy a folyóirat tudományosabb irányt vett. A jövőben publicisztikai, illetve szépirodalmi írásokat is szeretnének közölni.
Az est folyamán a lapban közölt írásokból készült összeállítás hangzott el.
A Keresztény Szó és a Vasárnap tartalmi gazdagsága, sokszínűsége révén felkelti az olvasó figyelmét, alakítja a keresztény értékrendszerét.
Csomafáy Ferenc2015. április 12.
Három észak- erdélyi megye orgonatája
Erdély szerte jóformán nincs olyan nap, hogy több helyiségben és több helyen, több alkalommal ne mutatnának be értékes könyveket. Ezért nem mindegy, egy- egy bemutatásra kerülő könyvet, hol és milyen körülmények között mutatnak be.
Talán ezért határozott úgy Erich Türk előadóművész, egyetemi oktató, hogy a „Die Orgellandschaft dreier nordsiebenbürgischer Landkreise: Cluj, Sălaj und Bistriţa- Năsăud. Három észak – erdélyi megye orgonatája: Kolozs, Szilágy és Beszterce – Naszód megye” című könyvét a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében mutatja be.
A könyvről
A környezet és a könyv tartalma, tálalása igen csak bizonyítja, nemes anyag kerül bemutatásra. Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Felelős kiadó: Bíró Annamária, Magyar anyanyelvi szaklektor: Enyedi Pál. A térképeket készítette: Radu Nebert. Könyvterv és műszaki szerkesztés: Virág Péter. Borítóterv Unipan Helga munkája.
A kötet megjelenését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ, a Communitas Alapítvány.
20×22 cm keménykötésű könyv mélyzöld színű, mely rendkívül jól kiemeli a fehér betűsort. A 298 oldalas könyv 8 évi szorgos kutatómunka eredménye.
Az Előszóból idéznék néhány gondolatot: „Az orgonatájak kutatása egyrészt a kulturális örökség megismerésének része, ugyanakkor orgonisták és orgonaépítők számára is nagyon hasznos tudni, hogy hol találhatók egy bizonyos építő művei, vagy egy bizonyos történelmi stílusra jellemző hangszerek. Jelen dolgozat nem utolsósorban az egyházaknak válhat hasznára, hiszen tulajdonukat behatóbban megismerhetik, és helyesebben értékelhetik. Az egyházakban szolgáló orgonák a hazai zenetörténetnek igen érdekes tanúi.”
Bár az épületek, a régi festmények restaurálása során a műemlékvédelmi szabályokat betartották, a műemlék orgonák esetében sokszor szakszerűtlen hozzáállás figyelhető meg. A három megyében 209 orgona található, azaz a Romániában létező orgonák 15%-a. A rendkívül gazdag tartalommal és képanyaggal rendelkező könyv komoly kutatómunka eredménye. A Bevezetés című fejezet az észak-erdélyi orgonatáj jellegzetességeire, és a pozitívok történetére reflektál.
„A falusi templomokban gyakran találhatók pozitívok, 4-8 regiszteres kisorgonák.” Barokk stílusú pozitívok hosszú ideig kedveltek voltak.
Az Észak- Erdélyi orgonaépítészet története-című fejezet az erdélyi orgonakultúra kezdeteibe nyújt betekintést. Ismeretlen mesterek 1800 előtt készült pozitívjairól olvashatunk. A XVIII- XIX. század német, barcasági, nagyváradi, dél-erdélyi, székelyföldi, osztrák, helyi mesterek munkáit ismerhetik meg az olvasók. Az iparosodás hatására orgonagyárak alakultak ki. Például Franz Rieger (1812- 1885) által alapított cég nemzetközileg is elismertté vált. „1900-ban a Rieger Testvérek nevű gyárnak 200 alkalmazottja volt, és egy leányvállalata Budapesten. A cég 1890 és 1918 között több mint 50 orgonát épített a mai Románia területén.” 1930 után a cég tevékenysége ismét fellendült, Dél- Amerikába, Kínába, Dél- Afrikába szállítottak hangszereket.
„A stílus gyors átalakulásának idejében, a 20. század elején, valójában a régió nagy orgonagyárai biztosították az erdélyi orgonatáj kapcsolatát a korszerű európai orgonaépítéssel. Különösen Angster, Rieger és Wegenstein bizonyították, hogy a nagyipari előállítás nem zárja ki a jó minőséget. A helyi mesterek kis műhelyei különböző minőségben dolgoztak, inkább vidéki, konzervatív stílusú hangszereket építettek.”
A szerző a XX. században készült orgonákról is érdekes elemzést ad. Az észak- erdélyi orgonatáj a 20. század elő felében- című fejezetben a szerző rámutat arra, hogy a háború utáni korszak politikai, társadalmi változásai hatással voltak az orgonakészítésre is.
Az észak-erdélyi orgonatáj a 20. század második felében- című fejezetben az orgonaépítészetben bekövetkezett változásokról olvashatunk értékes gondolatokat. „Wegenstein üzemének, Románia egyetlen nagy orgonagyárának a tevékenysége egy 1944-es bombatámadást követően gyakorlatilag megszűnt, és a vasfüggöny szinte lehetetlenné tette a külföldi orgonaépítők igénybevételét.” Az új hangszerek építőjeként megemlíti a nagyváradi Szabó Gy. Lászlót (1908-1985), aki 32 hangszert készített. Műemlékvédelem, import- orgonák és új művek 1989 után című fejezetből kitűnik, hogy a 21. században is készültek a korszerű orgonaépítés elvein alapuló orgonák. Külföldről több használt orgona került Erdélybe (ajándékként vagy előnyös vétel eredményeként). Értékes információk birtokába jut az olvasó a Statisztika és következtetések, illetve a Függelékben megjelent Irodalomjegyzék és források, Személy- és cégnévjegyzék, Helységnévmutató adatainak a tanulmányozása során.
A rendkívül igényes kivitelezésű könyvben 270, e nemes hangszerről készített képet, több térképet tekinthetünk meg.
A könyvbemutató
Bíró Annamária, a kiadó vezetője hangsúlyozta, hogy az orgonák az egyházak tulajdonában maradtak. Felekezetileg korrektek akartak maradni. Arra törekedtek, hogy minden felekezet orgonája szerepeljen a kötetben. Kétnyelvű kötetben gondolkodtak, magyar és német nyelvű kiadásban. Figyelmet fordítottak a képek elhelyezésére, hogy ne törje meg a szöveget. Erich Türk kifejtette, hogy tájegység alapján három megye orgonáit ismerhetjük meg. A kutatás erőssége, hogy levéltári forrásokat használtak. Adatok az egyházi levéltárakban is megtalálhatók. Főleg hangszeri szempontokat vettek figyelembe. Az alkalmazott rendező elv: az orgonákat építői köré csoportosították. Képet alkothatunk az orgonaépítők munkásságáról. Jelrendszerbe rögzítették az orgona jellemzőit. Megjegyezte, hogy nehéz fényképezni az orgonát. A könyvben közölt statisztikai adatokból kiderül, a három megyében 209 orgona található. Felekezeti megoszlás szerint 143 református, 34 római katolikus, 13 unitárius, 5 baptista, 5 világi termek, 4 német evangélikus, 2 magyar evangélikus, 2 ortodox, 1 adventista templomokban találhatók. A tanulmányozott megyékben az orgonák többsége, 85%-a száz évnél idősebb. Építési év szerint 1700-ban 1 orgonát készítettek, a legtöbbet 1851-1918 közti időszakban (120). Amint a szerző megjegyezte az orgonák több mint fele nem használható, vagy nem szól, sok a hiba, a hamis hang. Az orgonáknak dokumentációs értékük van. A restaurálásuk során, a dokumentáció alapján kell eredeti állapotba hozni. A gyülekezeteknek prioritásaik vannak. Az orgona restaurálása nem az első prioritás. Potyó István karnagy kiemelte, hogy az orgona a szentszövegeket kísérő hangszer. A liturgia ünnepélyességét fejezi ki. A kötet az orgona szerepét, fontosságát mutatja be. Több mint 200 helység barangolása során elénk tárul a közösség élete is.
A kötetben elmélyedve, az olvasó elgondolkodhat azon, hogy tájainkon fellelhető kulturális értékekről szóló kutatások, mennyire jutnak el azokhoz, akiknek döntő szerepük kellene, legyen a kulturális örökség védelmében. Megfogalmazható a kérdés, vajon tudatában vannak, melyek azok az értékek, amiket az évszázadok során az itt lakó és alkotó nemzetiségek idők folyamán kitermeltek, nem csak maguknak, hanem azoknak is, akikkel együtt békességben akarnak élni. Ha elgondolom, milyen helyeken fordult meg Erick Türk fényképezőgépével megörökítve a látottakat, annak érdekében, hogy mindezt kötet formájában tárja a nagyérdemű olvasó elé, akkor csak örülni tudok az értelem diadalának, mely a jelekből ítélve tájainkon is létezik.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro