udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 719 találat lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 691-719

Névmutató: Mózes Edith

2008. február 7.

Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke sajtótájékoztatón kijelentette: az új oktatási törvénynek garantálnia kell a romániai állami oktatás világi jellegét, illetve az állam és az egyház szétválasztását. Azt tapasztalták, hogy az egyetem előtti oktatásban a vallásórát kötelezővé teszik, ugyanakkor olyan iskolában, ahol a gyermekek hat-hét felekezethez is tartoznak, az ortodox vallást teszik kötelezővé. Smaranda Enache elmondta, hogy a Pro Európa Liga 2008 januárjában tette közzé a Vallásos nevelés a romániai közoktatási intézményekben című jelentését. A dokumentumot elküldték a Tanügyminisztériumnak, a parlamentnek, a kormánynak, a tanfelügyelőségeknek, a vallásfelekezeteknek, a sajtónak, valamint az európai intézményeknek. A PEL felkérte az említett intézményeket, hogy az új oktatási törvény elfogadásakor vegyék figyelembe a jelentésben foglaltakat. Fontosnak nevezte, hogy az új törvény garantálja az állami oktatás laikus jellegét, az állam vallási semlegessége elvének megőrzését. Biztosítani kell a vallástanulás választható jellegét. Smaranda Enache bejelentette, hogy a január 21-én Kommunista támadás az egyház ellen címmel, Luciana Pop és George Scarlat által aláírt, majd egy nappal később, A tanügyminiszter nem hagyja megfélemlíteni magát címmel újabb írást közlő Ziua központi napilapot bepereli, mert hamis információkat közölt és rágalmazta a ligát és Smaranda Enachét. /Mózes Edith: A PEL a világi és az egyházi oktatás szétválasztását szorgalmazza. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 7./

2008. február 12.

Február 9-én Marosvásárhelyen Szász Jenő, a frissen bejegyzett Magyar Polgári Párt elnöke nyilvánosságra hozta a nyolcpontos "Együttműködési chartát". Erről a Népújság kérésére Borbély László régiós fejlesztési miniszter kifejtette véleményét: tárgyalni kell, de nem olyan módon, hogy az a magyarság képviseletének a szétveréséhez vezet. A Magyar Polgári Párt eddig nem bizonyította, hogy az egységet támogatná. Az MPP mellényzsebből előrántott javaslatokkal állt elő. Borbély leszögezte, amennyiben Bölöni László hazajön és Marosvásárhelyen polgármester akar lenni, akkor támogatja, de ebben az RMDSZ-nek kell döntenie, mert az RMDSZ-nek jelöltje Borbély László. /Mózes Edit: Borbély László: A mi ellenfeleink a román pártok. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 12./

2008. február 16.

Február 15-én a magyar történelmi egyházak vezetőivel találkozott Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A találkozó elsődleges témája az oktatási törvény volt. A tanácskozást követő sajtótájékoztatón a szövetségi elnök elmondta, hogy az alkotmány a felekezeti oktatást mint harmadik oktatási formát jelöli meg az állami és magánoktatás mellett. Azt szeretnék, ha ezek az állami iskolákkal egyenlő jogokat kapnának az elkövetkezendőkben és minél teljesebb finanszírozást. Ebben egyetértettek, egyeztették a módosító javaslatokat és az RMDSZ képviselni fogja ezt az álláspontot a vitában, utóbb a parlamentben is. A Népújság munkatársa megjegyezte, az egyházak érdekérvényesítő képessége korlátozott, amikor a szükség úgy kívánja – például a restitúciók esetében vagy a tanügyi törvény kapcsán elvárják az RMDSZ támogatását, máskor meg, pl. a választási kampányában, egy részük burkoltan, mások meg nyíltan az RMDSZ ellen hangolják a magyar közvéleményt. /Mózes Edith: Kölcsönösségi viszonyra lenne szükség az RMDSZ és az egyházak között. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

2008. február 21.

Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke február 20-án sajtótájékoztatón ismertette a szervezet álláspontját Koszovó függetlenségének kikiáltásával, illetve a román hatóságok reakciójával kapcsolatosan. Előbbiről az volt a véleménye, hogy ez volt az egyetlen megoldás az évek óta tartó konfliktus megoldására, a román hatóságok vehemens, elutasító reakcióját kiábrándítónak és elítélendőnek nevezte. A PEL felháborítónak nevezte, határozottan elítélte a magyar- és Európa- ellenes politikai retorikát, a magyar közösség sértegetését. "Kellemetlen volt látni a demokratikus és pro-európer pártokat, hogy ugyanolyan hangnemben bántják meg a magyar közösség érzéseit, mint a PRM vagy a PIN. Megbélyegzik a magyar közösséget, azzal vádolják, hogy nem lojális. Ez nagyon kellemetlen helyzet, mert a romániai magyar közösségnek nagy szerepe volt abban, hogy Románia integrálódott az euroatlanti közösségbe" – nyilatkozta Smaranda Enache. Hozzátette, a Székely Nemzeti Tanács tüntetését nem tartja szerencsésnek. /Mózes Edith: A PEL elítéli a magyar- és Európa-ellenes retorikát. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 21./

2008. február 29.

A román pártok most már nemcsak közös polgármester-jelöltet, de közös tanácsosi listát akarnak állítani Maros megyében. Ezt a Maros megyei szociáldemokraták /PSD/ kezdeményezték, hogy megakadályozzák az RMDSZ sikeres szereplését. Ezzel a céllal hívta össze a PSD a helyi román pártok képviselőit. /Mózes Edith: Ha lúd, legyen kövér! = Népújság (Marosvásárhely), febr. 29./

2008. március 11.

Két év után újraalakult a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat. Újraindult több helyi szervezetben – Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Szászrégen, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely stb. – az élet. A marosvásárhelyi szervezet a cserkészmozgalom terén ért el eredményeket sikeres pályázatok nyomán, mondta Kelemen Kálmán, az RMKDT elnöke a társulat március 8-án Szászrégenben tartott tisztújító küldöttgyűlésén. Kelemen Kálmán elmondta, hogy országos szinten megújult a szervezet, anyagi alapot teremtettek a működéshez. Az RMDSZ aradi kongresszusa után ahhoz, hogy platformként vehessen részt a Szövetségi Képviselők Tanácsában, az eddigi 30 helyett 750 támogató aláírást kellett összegyűjteniük. A társulatnak több mint 1200 aláírást sikerült begyűjtenie. A jelenlevők szerint a Kereszténydemokrata Platform az RMDSZ legfontosabb platformja az egyre hangosabb liberális, illetve a nemrég alakult Szociáldemokrata Platform mellett. Kelemen Kálmán hangsúlyozta, hogy a társulatnak nagyon jó a kapcsolata a történelmi egyházakkal. Abban az évek óta folyó peres ügyben, amelyet egy adományozó indított a társulat ellen, első fokon pert nyert az adományozó, az RMKDT fellebbezett. Bárányi Ferenc politikai alelnök kijelentette: büszke, hogy az RMKDT és az RMKDM vezető szerepet játszik a romániai magyarság politikai és kulturális életében, az RMDSZ-en belül a legerősebb platform. Megtartották a tisztújítást. Kelemen Kálmánt újraválasztották az elnöki tisztségbe. Az alelnök: dr. Bárányi Ferenc, titkár: András Dezső, pénztáros: Bartha Ferenc, adminisztrátor: Mózes Levente. /Mózes Edith: Feléledt, megtisztult, újraindult. Tisztújító küldöttgyűlést tartott az RMKDT. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./

2008. március 14.

Soha ennyi jelöltje nem volt az RMDSZ-nek, mint az idei helyhatósági választásokon. Az RMDSZ felhívására nagy számban jelentkeztek mind a polgármesteri tisztségre, mind a helyi tanácsokba, nyilatkozta dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. Elmondta, hogy a jelenleg az RMDSZ-nek 38 polgármestere, 561 megyei és helyi tanácsosa van a megyében, legalább ennyit szeretnének a júniusi választásokon is elérni. Jelenleg 100 polgármesterjelölt és 1051 tanácsosjelölt méretkezik meg az előválasztásokon. /Mózes Edith: Kelemen Atilla: Vásárhelyen van esélye az RMDSZ-nek! = Népújság (Marosvásárhely), márc. 14./

2008. március 15.

A provokáció nem szolgálja a románok és a magyarok békés együttélését, jelentette ki március 14-én sajtótájékoztatón a Nagy-Románia Párt Maros megyei képviselője, miközben egy központi lapot lobogtatott, amely szerinte a magyarok mára várható provokációira figyelmeztet. A lapban nincs szó provokációról, a Magyar Polgári Párt támogató aláírásait vitatta. Ezzel szemben, az egyik Marosvásárhelyen megjelenő román lap ugyanannak a képviselőnek a két nappal ezelőtt elhangzott politikai nyilatkozatát közölte. Ez a nyilatkozat valóban provokáció, hisztériakeltés. „E pillanatban a magyarok fő célja az autonómia kikiáltása. S nem is akármilyen autonómiáról van szó, hanem területiről”- mondta a képviselő, aki vég nélkül sorolta a magyarság „bűneit”: Markó Bélától, Horthy Miklós fehér lován át Tőkés Lászlóig és Kossuth Lajosig... /Mózes Edith: Hisztériakeltés. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./

2008. március 29.

Az RMDSZ pár nap múlva befejezi a jelöltállítást a helyhatósági választásokra. A két nappal ezelőtti kolozsvári TEKT-ülésen is csak részben tárgyaltak a jelöltállításról, inkább a kampányról, az RMDSZ által megfogalmazandó üzenetről esett több szó, nyilatkozta Markó Béla RMDSZ-elnök. Elmondta, hogy kijelölték az országos kampánystábot: elnök Kelemen Hunor, helyettesek: Cseke Attila és Kovács Péter. Markó a március 15-i kolozsvári magyarverés kapcsán felhívta a figyelmet az ultranacionalizmus feléledésére, az utóbb megjelent antiszemita és magyarellenes feliratok erre a tendenciára utalnak. Markó kézhez kapta az Adrian Paunescu-Hajdu Győző páros által kiadott háromnyelvű brosúrát. A címe: „A semmirekellő politikus, Markó Béla újra támadja Romániát”. Arra a kérdésre: hogy mi az RMDSZ hivatalos álláspontja, mert Háromszéktől Nagyváradig hallani, hogy hol az RMDSZ tárgyal a Magyar Polgári Párttal, hol fordítva, Markó Béla azt válaszolta, hogy az RMDSZ széles körű szabadságot biztosít a helyi és a megyei szervezeteknek. Ezeknek van döntő szavuk a jelöltállítások módszerének tekintetében. Az Országos Állandó Tanács csak akkor szól bele, ha koalíciókról van szó. /Mózes Edith: Az RMDSZ pár nap múlva befejezi a jelöltállítást. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 29./ Markó Béla bemutatott egy könyvecskét, amely postán érkezett az RMDSZ székhelyére, és amelyet Adrian Paunescu és Hajdu Győző írt. Markó, a politikai tekergő ismét támadja Romániát című háromnyelvű ― román, magyar és angol ― könyvet az Együtt Kulturális Egyesület adta ki, és ingyen osztogatják. Markón kívül Frunda György szenátort és Sógor Csaba EP-képviselőt is támadja a kiadvány. Markó szerint elgondolkodtató, hogy Adrain Paunescu szenátornak szava van az SZDP kulturális terveiben. Fennáll a veszélye az ultranacionalizmus újbóli előretörésének. /Markó a szélsőséges nacionalizmusról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 29./

2008. április 17.

Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke nevetségesnek tartja, hogy Magyar Polgári Párt megyei és városi elnökei nyílt levélben hívták megbeszélésre az RMDSZ helyi vezetőit, mert mindkét elnök az RMDSZ nem is távoli közreműködője volt. Ráadásul a nyílt levél akkor érkezett, amikor már a Maros megyei RMDSZ listái összeálltak. Az RMDSZ felajánlotta, hogy az ő listáin induljanak az MPP jelöltjei. Kelemen szerint most az lenne a becsületes, ha az RMDSZ listákat támogatná az MPP. Dávid Csaba, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke szerint nem nyílt levélben kellett volna kezdeményezni a megbeszélést, tudják, hol van az RMDSZ székháza. Borbély Lászlót kell támogatni, ezen változtatni nem lehet, hangsúlyozta. /Mózes Edith: Nem lehet változtatni a közakaraton. Válaszok egy „nyílt levélre”. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 17./

2008. április 22.

Marosvásárhelyen a felek megegyeztek, hogy kölcsönösen elismerik egymás létjogosultságát, kizárják a negatív kampányt. Az RMDSZ nem fogadta el Borbély László támogatása fejében, az MPP Maros megyei tanácselnökjelöltjét, Tőkés Andrást. Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szerint az RMDSZ 18 éven át jól végezte a dolgát. /Mózes Edith: Alibitárgyalás felemás eredménnyel. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./

2008. április 23.

Április 22-én Dávid Csaba, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke és Gál Éva ügyvezető alelnök benyújtotta a Borbély László polgármesterjelölt és a városi tanácsosjelöltek nevét tartalmazó listákat. A tanácsosi listán 29 név szerepel. /Mózes Edith: Helyhatósági választások 2008. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 23./

2008. május 3.

Május 2-án hivatalosan is megkezdődött a június elsején sorra kerülő helyhatósági választások kampánya. A választás egyfordulós, csak a polgármesterek esetében lesz második forduló június 15-én. Az idei helyhatósági választások újdonsága, hogy a megyei tanácsok elnökeit egyfordulós, névre szóló szavazással választják. Az RMDSZ Erdély-szerte 10390 jelölttel vesz részt a helyhatósági választásokon. Marosvásárhely polgármesteri székéért hatan kívánnak megméretkezni, az RMDSZ jelöltje Borbély László. A megyei tanácselnöki tisztségért hét jelölt indult, köztük Lokodi Edit Emőke (RMDSZ) és Tőkés András (MPP). /Mózes Edith: Helyhatósági választások 2008. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./

2008. május 6.

Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke rámutatott, a Maros megyei magyar választók vannak annyira bölcsek, hogy tudják, az RMDSZ kipróbált csapatát kell támogatni. Az RMDSZ-nek közel 1326 jelöltje van a megyében, az 54 polgármester-jelöltből 25 új. – Új helyzetet jelent, hogy van egy másik magyar politikai párt. Kelemen olyan vádakkal nem tud mit kezdeni, hogy az RMDSZ állítólag megfenyegette az MPP jelöltjeit, ő helyteleníti ezt a módszert. Az ilyen vádakat bizonyítani kell. /Mózes Edith: Kelemen Atilla: A választás nem rulett. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

2008. május 14.

Borbély László, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje a polgármesteri hivataltól engedélyt kapott arra, hogy a nagypiacon, hogy 10-től 12-ig kampánytevékenységet folytasson. Kitették az asztalt, ezért meg akarták büntetni a köztérért felelős hatóságok. A piac igazgatója kihívta a rendőrséget. Borbély László elmondta, annyi történhet, hogy büntetést kell fizetniük. /Mózes Edith: Botrány a nagypiacon. Borbély László kampányát próbálták akadályozni. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 14./

2008. május 26.

Petőfi Sándor szobránál találkoztak a városi RMDSZ-es tanácsosjelöltek a marosvásárhelyi választókkal. „Mi képviseljük azt az erőt, amivel Borbély Lászlót és a tanácsos-csapatot, amely most önök előtt áll, győzelemre juttatjuk. A győzelemre szavazzunk! Azt hiszem, hogy ezt mindenki megteszi, akinek Marosvásárhelyért dobban a szíve” – jelentette ki dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke. /Mózes Edith: „A győzelemre szavazzunk június elsején!” = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./

2008. május 30.

Aki megpróbál az esélyesebbel rivalizálni, az tudatosan vesztésre játszik, hangoztatta a Népújság, kiállva az RMDSZ mellett. A választás szabadságát az RMDSZ volt tagjai és tisztségviselői kínálják. /Mózes Edith: A vesztés nem a választás szabadsága. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30./

2008. május 30.

Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szomorúnak tartja, hogy választási csalás lehetőségéről beszélnek, de fel kell készülni rá. /Mózes Edith: „Remélhetőleg Maros megyében kevés sikere lesz a megosztó propagandának” = Népújság (Marosvásárhely), máj. 30./

2008. június 17.

Maros megyében az RMDSZ megőrizte vezető helyét, 38 RMDSZ-es polgármester van, de érzékeny veszteség a marosvásárhelyi polgármesteri szék, illetve a tanácsi többség elvesztése. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke elégedett a választások eredményével. A második fordulóban az MPP csak Gyulakután győzött. Marosszentanna viszont az RMDSZ nagy győzelme, mert nacionalista, agresszív kampányt folytatott az ottani román jelöl. Ez a visszájára fordult. /Mózes Edith: Megyei mérleg: 38 RMDSZ-polgármester. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./

2008. június 19.

Június 17-én Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő képviselőházban politikai nyilatkozatban ítélte el a PSD marosszentannai polgármesterjelöltjének ultranacionalista kampányát, illetve a képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az embereket már nem lehet félrevezetni az etnikai gyűlöletre való uszítással. Ugyanakkor az Országos Diszkriminációellenes Tanács figyelmébe ajánlotta az esetet. Kerekes Károly hihetetlennek nevezte, hogy a rendszerváltás óta mindmáig újraválasztott polgármester azzal akar politikai tőkéhez jutni, hogy „román szavazásra” biztatja a lakosságot, nehogy „a magyar csizma” talpa alá kerüljenek, ha az RMDSZ színeiben induló ellenjelöltre szavaznak. Sajnálatos, hangsúlyozta, hogy a PSD Maros megyei szervezete nem határolódott el jelöltje sovén-nacionalista praktikáitól. /Mózes Edith: „A nacionalista praktikáknak nem volt sikere az urnáknál”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 19./


lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 691-719




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék