udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 515 találat lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 511-515

Névmutató: Nagy Botond

2008. szeptember 11.

Évadkezdő eseményként díjakat adtak át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán: az Erdős Irma-ösztöndíjat és -emlékgyűrűt idén ismét két fiatal, ígéretes színművész és két egykori pályatárs, tanítvány vehette át ünnepélyes keretek között, a Caligula helytartója című előadás előtti gálaesten. Szeptember 8-án az ünnepséget Kövesdy István rendező, a társulat művészeti igazgatója nyitotta meg, majd átadták a díjakat: Berekméri Katus színművésznőnek és Bokor Barna színművésznek dr. Erdős Bartha István adta át az Erdős Irma-ösztöndíjat. Az egykori pályatársak, tanítványok közül ez évben hárman kaptak emlékgyűrűt: Mózes Erzsébet és Kilyén Ilka színművésznő, illetve dr. Kovács Levente. Ezután kezdődött Székely János: Caligula helytartója című előadása. /Nagy Botond: Ösztöndíj és emlékgyűrű. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11./

2008. szeptember 19.

Szeptember 26-án elkezdődik a Maros Művészegyüttes új évada. A magyar tagozat vezetője, Barabási Attila Csaba elmondta, hogy elkészült a www.ansamblulmuresul.ro című honlapjuk, amelyre igen sok információ felkerült az együttesről, annak történetéről, társulatáról, a repertoárról, a bemutatott darabokról. A Maros Művészegyüttes repertoárjában jelenleg öt produkció szerepel. Ez rekord az együttes életében, mind az öt játszható előadás. Első premierjük felújítás, a Sodrásban című előadást tíz évvel ezelőtt játszotta az együttes. A felújított produkció koreográfusa Könczei Árpád. A többi produkció már korábban bemutatott és idén is játszandó darab. Teljesen új előadással áprilisban jelentkeznek: ez egy nagyszabású folklórműsor lesz Varga János koreográfiájával. Idén eddig 65 előadásuk volt, többször turnéztak külföldön, Magyarországon és Franciaországban is voltak. Jövőre nagyobb európai körutat is terveznek az egész tagozat számára, elsősorban a külhoni magyar közönséget szeretnék megszólítani. Meghívást kaptak a budapesti Művészetek Palotájába: a november 24-i fellépésen A víz szalad, a kő marad című produkciót mutatják be. A magyar tagozat nem az új székházban, hanem egy Forradalom utcai ingatlanban próbál, és a próbaterem kicsinek bizonyult. Szükséges a bővítés. Most a tervezési licitnél tartanak. További tervük egy pincebeli táncházterem létesítése, amely bárki számára elérhető lehet. Gondjuk az is, hogy nincs szolgálati autójuk. /Nagy Botond: Marosi Sodrásban. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./

2008. szeptember 20.

Marosvásárhelyen a Bernády Ház a Homoródszentmártoni Alkotótábor 1991–2008 közötti időszakának válogatott anyagát látta vendégül földszinti galériáiban. A jelenlegi táborszervező Homoródmente Művészetéért Alapítvány 1991-ben alakult, de maga a rendezvény jóval régebbi múltra tekint vissza: az idén immár a harmincegyedik alkalommal szervezték meg. Elsőként az alapítvány elnöke, dr. Sata Attila szólt a közönséghez. Az alapítvány munkáját ismertette, beszámolva arról, hogy a tábornak már több mint 250 munkát adományoztak a részt vevő művészek, ezért felvetődött egy ingatlan megszerzésének a kérdése, ahol az alkotókhoz méltó galériát tudnának berendezni, illetve a művészek nyugodtabb körülmények között dolgozni. Nagy Attila nyugalmazott tanár, az alapítvány tiszteletbeli elnöke és táborszervező ötletgazda elmondta: 1978-ban Cseke Péter javaslatára szervezte meg az első alkotótábort. A tábornak vannak már halottai – Zsigmond Attila vagy Maszelka János –, de munkájuk és nevük fennmaradt, képeik a tárlaton is láthatók. /Nagy Botond: Homoródmenti gyűjteményes. Nívós tárlattal nyitott a Bernády Ház. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./

2008. október 4.

Az október 4-én nyíló kiállítás Marosvásárhelyen ifj. Kolcsár Renate munkáinak állít emléket: ötvennél több fotó a falakon, száznál is több a Mentor Kiadó által megjelentetett albumban, melynek címe: Fénytől fényig – ahogy ifj. Kolcsár Renate látta. A tárlat emlékkiállítás. Kolcsár Renate 14 éves korától fotózott, hobbiként. Kutatófizikát végzett, a tanügybe került, majd 1989 után állás nélkül maradt. Elvégezte Kolozsváron az angol-magyar szakot, de további állásgondokkal küszködött, végül Svédországba távozott, ahol tíz éven keresztül tanított matematikát, fizikát és kémiát – svédül. 2007 januárjában, negyvennégy évesen távozott, halálát rák okozta. Most munkáiból kiállítás-sorozat nyílik a marosvásárhelyi egyházak kiállítótermeiben, ahol a Sebestyén Mihály által írt, Természetes fényben című előszóval ellátott fotóalbum is megvásárolható, a bevétel egészét a rákos betegek megsegítésére szánja ifj. Kolcsár Renate édesanyja. /Nagy Botond: Vándortárlat a segítőktől. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./

2008. október 6.

Tudományos ülésszaknak, könyvbemutatónak, kerekasztal beszélgetésnek is helyet adott a Nyárádremetén megrendezett háromnapos faluünnep. A Máté Levente fafaragásait, Vass Lóránd üvegbe zárt kompozícióit és Máthé Edit olajfestményeit bemutató tárlatnak otthont adó kultúrházban a falu jelenéről és jövőjéről beszélgettek, illetve bemutatták dr. Kakucs Lajos falumonográfiáját. A nyárádremetei születésű, Németországban élő kutató-történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső munkatársa egyetemi évei alatt kezdte szülőfaluja történetét kutatni. A Mentor Kiadónál megjelent kötetben a szerző a falu múltjának minden részletére kitér, a munka egyszerre történeti szociográfia, életrajzi lexikon, helytörténet, néprajz és folklór, régészet és környezetismeret. /Antal Erika: Faluünnep Nyárádremetén. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Dr. Nyulas Ferenc, Erdély egykori főorvosa, jeles kémikus, a himlőoltás erdélyi bevezetője, a mangán egyik felfedezője, a magyar kémiai szaknyelv egyik első megalapozója, Nyárádremetén született. Szülőfaluja nem feledte el nevét, 1999-ben róla nevezték el a helyi általános iskolát, idén pedig – születésének 250. és halálának 200. évfordulója alkalmából munkásságára emlékeztek a falunapokon tudományos emléküléssel. Október 3-án a Böjte Csaba által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány nyárádremetei házának felavatásával, majd a kultúrotthonban gyűjteményes tárlatnyitóval kezdődtek a Nyárádremetei Falunapok. /Nagy Botond: Remetei falunapok, avagy dr. Nyulas Ferenc emlékezete. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./

2008. október 7.

Marosvásárhelyen október hatodikán a Bolyai Farkas Líceumban vetített képes előadással tisztelegtek a hősök emléke előtt. 1850-ig, Haynau nyugdíjazásáig 4628 magyar forradalmár ügyét tárgyalták. Közülük ötszáznak írták alá a halálos ítéletét, végül 110-et végeztek ki. 1850 után is folytatódtak a kivégzések. Marosvásárhelyen, a Postaréten végezték ki 1854. március 10-én Török Jánost, a Református Kollégium tanárát és társait, a székelyföldi Habsburg-ellenes összeesküvés szervezőit, Váradi Józsefet és Bartalis Ferencet pedig Sepsiszentgyörgyön. /Nagy Botond: Gyásznapi megemlékezés a Bolyai líceumban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./

2008. október 8.

Szeptember 29-én tartotta idei őszi évadja első összejövetelét Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság. A mai magyar nemzettudatról beszélt felkészülten Székelyhidi Ágoston Nemzettudat és nemzetpolitika 1988-2008 című előadásában. Az előadó aktív résztvevője volt az 1956-os forradalomnak, ezért börtönbe is került. A kilencvenes években kétkötetes munkában dolgozta fel a forradalmat. Az 56-os Emlékbizottság elnöke, a rendszerváltás előkészítésében is részt vett, a Magyar Demokrata Fórum alapító-tagja. 1956-ban a debreceni egyetem volt az első, amely meghirdette a forradalom húsz pontját. Ebben először és ott egyedül szerepelt az a követelmény, hogy a mindenkori magyar állam vállaljon felelősséget a határon túli magyarokért. Székelyhidi Ágoston Kiss Ferenccel és Für Lajossal állította össze 1956-ban a húsz pontot. Az '56-os forradalom talán a világ első és egyetlen konzervatív forradalma volt. A magyar öntudat helyreállítását tűzte ki célul, valóban népi-nemzeti forradalom volt. -1988 fordulópont volt a magyar történelemben és a magyar öntudat történelmében. 1956 után először erdélyi menekültek tudatosították azt, hogy ez nem Magyar Népköztársaság, hanem Magyarország. Ez a felismerés az erdélyi menekülthullámnak köszönhető. A vesztesek győzelme volt, a korszaké, amely felrázta a magyar öntudatot. Most, 2008-ban, Európában is nagy kérdésre készülünk. Jövőre dől el, hogy Európa a '92-es egységesítés után föderáció lesz-e, vagy konföderáció? Ha nem az államok együttműködő szervezete akar lenni, az számunkra hátrányos. Most az amerikai válság miatt Európa birodalommá akar válni. Ez pedig rossz lesz a nemzeteknek– mondta az előadó. „Magyar az, aki vállalja” – mondta Illyés Gyula. 1992 óta a nyugati magyarság körében a közösség- és nyelvvesztés 22 százalékos. A szórványmagyarság világában a közösségvesztés 18 százalékos, a nyelvvesztés 20. A magyarság által összefüggően lakott területeken is megjelentek a szórványosodás jelei. A nemzettudat és a nemzetpolitika kölcsönhatásban működik. A nemzetpolitika rosszabbul áll, mint a nemzettudat. Antall József nemzetpolitikai kiállása és akarata néhány hónap után puccshoz vezetett, amit annak idején taxisblokádnak neveztek. 1988 után a magyar nemzetpolitika hamis alternatívákat állított fel. Ezek arra valók, hogy a nemzetben gondolkodó fiatal nemzedéket eltávolítsa a felelősségtől és a magyarságot szembeállítsa Európával. A szembeállított tételek hamis alternatívák: centrum a periféria, modernség a hagyományelvűség, piaci sikeresség a szellemi érték ellenében. Ezen hamis alternatívák a nemzettudatot cselekvésképtelenné változtatják. Intézményes nemzetpolitikára van szükség. A nemzetvesztés közösség- és intézményvesztés, és mint ilyen: halálos. Ezért kell a nemzettudatot megőrizni, helyreállítani. Nem szabad elveszítenünk az intézményeinket. /Nagy Botond: Szerves folytonosság: a vesztesek győzelme. Lebilincselő előadás a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./

2008. október 14.

Ősbemutatót tartott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, A szerencse fia című mesejátékot adták elő, melyet népmesei elemek alapján Király Kinga Júlia írt és Király István rendezett. /Nagy Botond: Suba Hurka Harmatföldön. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./

2008. október 18.

Október 12-én, vasárnap az Árgyélus királyfi című előadással a marosvásárhelyi Ariel Színház magyar társulatánál is elkezdődött az évad. Ősbemutató volt, koprodukcióban készült az egri Harlekin Bábszínházzal, az előadást az egri színház igazgatója, Lengyel Pál rendezte. A következő bemutató egy betlehemes játék lesz Barabás Olga rendezésében, az idei évadban elkészül a Hófehérke is. Kezdenek rendszeressé válni a vendégjátékok, az egriek is eljönnek egy-két előadással, az Ariel is bemutatja Egerben pár produkcióját. Testvéri kapcsolatot alakítanak ki a zalaegerszegi színházzal is. /Nagy Botond: Ariel-távlatok. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

2008. október 18.

Zsúfolásig telt Marosvásárhelyen a Bernády Ház október 16-án, annak ellenére, hogy a tárlatát megnyitó művésznek ez volt az első egyéni kiállítása. Kuti Botond fiatal szovátai képzőművész munkái nem egy pályakezdő művész képeinek érzetét keltik. A Kolozsváron két éve végzett, jelenleg másodéves mesterképzős alkotó tárlatát Nagy Miklós Kund nyitotta meg. A kiállító apja, Kuti Dénes ismert festőművész. /Nagy Botond: Árnyékból stílust. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

2008. október 25.

Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában megnyílt a Kecskeméten élő Lakatos Pál Sándor szobrász- és Damó István grafikusművész közös kiállítása. Damó István bukaresti évei alatt könyvillusztrációival, metszeteivel hívta fel magára a figyelmet. /Nagy Botond: Teremtmények tárlata. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./

2008. október 29.

Alighogy bemutatja új előadását a Kolozsvári Magyar Opera, rögtön utána Marosvásárhelyen is vendégszerepel vele. A mű – olasz szerző erdélyi vonatkozású operája – Mátyás királyról szól: Ciro Pinsuti Mattia Corvino című művét október 28-án mutatták be Kolozsváron Demény Attila rendezésében, és november 3-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében is látható lesz. /Nagy Botond: A Mattia Corvino a Nemzeti Színházban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 29./

2008. november 6.

November 5-én a magyarországi Paczolay Béla Kalandorok című filmjével elkezdődött Marosvásárhely egyik legrangosabb kulturális rendezvénysorozata, a tizenhatodik alkalommal megszervezett Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztivál. /Nagy Botond: Nyitónapi blues. Elkezdődött a XVI. nemzetközi rövidfilmfesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./

2008. november 8.

November 7-én Csíkszeredán a Csíki Székely Múzeumban Pataki József (1908–1993) történészre emlékezve konferenciát tartottak, amelyen a történész munkásságát Kiss András, Sipos Gábor és Forró Albert ismertette. Pataki József történész tanári pályáját Kolozsváron kezdte, majd Marosvásárhelyen és Csíkszeredában tanított, a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium igazgatója volt. Az orosz hadifogságból 1948-ban került haza, 1956-tól a kolozsvári Történeti Intézetnél és a Bolyai Tudományegyetemen dolgozott. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt. Úttörő értékűek Erdély gazdasági fejlődésének ütemére vonatkozó kutatásai, történetírói érdemei közé sorolják a székelység múltjára vonatkozó forrásanyag feltárását is. Fontosabb munkái: Anjou királyaink és a két román vajdaság (1944), Domeniul Hunedoara la Székely oklevéltár I-II., III. (Demény Lajossal és Tüdős S. Kingával 1983, 1985, 1994), Kolozsvári emlékírók 1603–1720 (1990), Kászonszéki krónika 1650–1750 (Imreh Istvánnal közösen, 1992). A székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Haáz Rezső Múzeum, a Művelődési Ház és a Városi Könyvtár november 8-án tudományos konferenciát szervez. Az állami levéltárak munkatársai témakörben Flóra Ágnes (Kolozsvár), Bicsok Zoltán (Csíkszereda), Nagy Botond (Sepsiszentgyörgy), László Márton (Marosvásárhely) mutatják be tanulmányaikat, az egyházi levéltárak kapcsán pedig Bernád Rita (Gyergyószentmiklós), Róth András Lajos – Gidó Csaba (Székelyudvarhely) előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A konferencia második része fórum jellegű, amelynek témája a levéltárak helyzete. /Konferenciák a Magyar Tudomány Napjára. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

2008. november 18.

A Látó szépirodalmi folyóirat által régóta szervezett Irodalmi Színpadra hagyományosan délután kerül sor. Kivétel volt a múlt szombati, november 15-i rendezvény. A korai időpont oka: író–olvasó-találkozó a folyóirat szerkesztői és az érdeklődő magyar szakos pedagógusok között, akik félig megtöltötték Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermét. Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője üdvözölte őket, majd a folyóirat munkatársai olvastak fel saját műveikből. /Nagy Botond: Délelőtti Színpad. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

2008. november 26.

November 29-én lesz Yorick Stúdió ki új bemutatója, Gianina Carbunariu, a kortárs román drámaírás világhír felé menetelő szerzőjének Carbunariunak Stop the Tempo című darabját adja elő a marosvásárhelyi zsebszínház, Sebestyén Aba rendezésében, Demény Péter fordításában. Ez lesz a darab magyar nyelvű ősbemutatója. Nehézséget jelentettek a szövegben Marius Ianus kortárs költő erősen kritikus hangvételű versei. Másként hat, ha magyar színpadról szidják agyon az országot, mint ha bukaresti román színpadról tennék ugyanezt. Ezért a Bizottság együttesnél szövegeivel helyettesítették a Ianus-verseket. /Nagy Botond: Stop the Tempo. Premier a Yorick Stúdióban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./

2008. december 6.

Magyar nyelvű ősbemutatóra készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Ingmar Bergman világhírű rendező Dúl-fúl és elnémul című drámáját mutatják be. A produkció rendezője, Kövesdy István. A társulat szinte összes tagja játszik az előadásban, bemutató december 14-én lesz. /Nagy Botond: Bergman fehér bohóca. Ősbemutató következik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 6./

2008. december 30.

December 28-án mutatta be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Tamási Áron Hullámzó vőlegény című darabját, teltházzal, Török Viola rendezésében. /Nagy Botond: /Gurul a kocka (?) = Krónika (Kolozsvár), dec. 30./

2009. január 21.

Bemutatkozott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház társulatainak tagjai, illetve a teljes személyzet előtt Vlad Radescu színművész, az intézmény kinevezett ideiglenes vezérigazgatója, a színház egykori tagja és vezetője. – Azt szeretném, hogy igazgatóságom jó legyen a színháznak és a város lakosságának, mondta. A román és magyar társulat vezetőivel együtt újra kell gondolni a kínálatot. Csökkent a nézőszám, hiányzik a bérletrendszer, ami olyan jól működött, hogy annak idején a román társulat a magyaréról másolta le. A magyar társulat esetében ez megszűnt. Újra kell gondolnunk a repertoárt, nyitni kell a közönségünk felé. Kövesdy István rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója közölte, jó, hogy, van új vezérigazgatója a színháznak, és ezzel megszűnik az eddigi bizonytalanság. Kövesdi partner lesz abban, hogy minőségi színházat csináljanak. /Nagy Botond: Korszerű színházat a bővülő közönségért…! = Népújság (Marosvásárhely), jan. 21./

2009. január 22.

A magyar kultúra napját Maros megyében is több rendezvénnyel ünneplik. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata szervezésében az intézmény egykori színművésze, Boér Ferenc viszi színre Ady Endre versei alapján összeállított egyéni estjét Ki látott engem? címmel. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete a Maros Művészegyüttessel közösen ünnepel január 22-én, az együttes ismét bemutatja Sodrásban című műsorát, Meister Éva színművésznő Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát adja elő. A Yorick Stúdió színházi előadással, majd azt követő közönségtalálkozóval jelentkezik. Szovátán Józsa András és dr. Orosz-Pál József Magyar himnuszok az évszázadok folyamán címmel tartanak előadást. Erdőszentgyörgyön olvasóival találkozik délután Horváth Arany, a száz éve született Horváth Istvánra emlékeznek. Horváth Arannyal a Halálmadár szállott a kútgémre című könyvről beszélget Bölöni Domokos. /Nagy Botond: Maros megyei rendezvények. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./


lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 511-515




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék