udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
809
találat
lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 781-809
Névmutató:
Rostás Szabolcs
2008. november 4.
Százhuszonöt személy, közöttük közel negyven máramarosszigeti pedagógus és 82 diák ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az ország eddigi legnagyobb érettségi botrányában. A vádhatóság szerint egy máramarosszigeti magániskola /George Pop de Basesti Szakközépiskola/ vezetői 30 ezer eurót gyűjtöttek össze a diákoktól, és az összeg egy részét a vizsgáztató és felvigyázó tanárok megvesztegetésére fordították. A bírósági ügy magyar nemzetiségű tanárai tagadják, hogy csúszópénzt kaptak volna. „A kihallgatások során is elmondtam az ügyészeknek, hogy ártatlan vagyok, nekem nem is ajánlottak fel semmiféle pénzt” – mondta Pesek Szilárd Zoltán, Máramarossziget egyetlen magyar középiskolája, a Leövey Klára Gimnázium kémiatanára. Takács Ferenc, a Regele Ferdinand Gimnázium és a Leövey informatikatanára furcsállja, hogy miközben a felvigyázó tanárok ellen kevés bizonyítéka van az ügyészségnek, a vádiratból „eltűntek” vádlottak, és a vizsgáztatók közül csak egy pedagógus ellen emeltek vádat. /Rostás Szabolcs: Tagadnak a Leövey tanárai. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4./2008. november 10.
Nem indít bűnvádi eljárást a főügyészség a kommunista rezsim apparátusát kiszolgáló egykori állami tisztviselők ellen, akiket a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCR) jelentett fel. A főügyészség szerint az intézet beadványában szereplő bűncselekmények elévültek, így a feltételezett elkövetők nem vonhatók felelősségre. Az 1947 és 1989 között működő kommunista hatalom idején elkövetett bűncselekményeket, visszaéléseket és emberijog-sértéseket feltáró, a kormánynak alárendelt intézet korábban 67, a rezsimet kiszolgáló állami alkalmazott ellen tett bűnvádi feljelentést egy román ellenálló évtizedeken át tartó meghurcolása és kínzása miatt. A több mint félszáz személy között egyaránt fellelhetők a Szekuritáté, a milícia, valamint az ügyészség munkatársai, ugyanakkor pártaktivisták, orvosok és besúgók. Tucatnyi bizonyíték került napvilágra arról, hogy állandóan megfigyelték, többször elrabolták, rendszeresen kínozták és bántalmazták Vasile Paraschiv pitesti-i munkást, aki nyilvánosan hangot adott kommunistaellenes meggyőződésének. /Rostás Szabolcs: Megmenekülnek a szekus üldözők. = Krónika (Kolozsvár), nov. 10./2008. november 11.
Nagyváradon a katolikus egyház, ha csak részlegesen is, de birtokba vehette hatvan évvel ezelőtt elkobzott és múzeummá átalakított püspök palotáját, közben a városban levő Ady Endre Emlékmúzeum sorsa bizonytalanná vált. A kommunisták által elkobzott püspöki palotát a hívek adományából emelték, az egykori tulajdonosáról Müllerájnak nevezett épületet /a későbbi Ady Endre Emlékmúzeumot/ 1937-ben máig tisztázatlan körülmények közepette juttatta a városvezetés a görögkeletiek birtokába. /Rostás Szabolcs: Múzeumsorsok. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./2008. november 18.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke hasznosnak tartja, hogy a jövő évi költségvetést nem ebben a törvényhozási ciklusban vitatja meg a parlament. Az RMDSZ elnöke a központosított állami intézmények decentralizációját szorgalmazza. „Radikális költségcsökkentésre, az államigazgatás intézményeiben pedig létszámcsökkentésre lesz szükség. Megoldást kell találni például a központi állami intézmények: ügynökségek, hatóságok, hivatalok alkotta államigazgatási dzsungel felszámolására, ami az egyes intézmények összevonásával, valamint a hatáskörök helyi szintre való áthelyezésével érhető el” – állapította meg Markó Béla. /Rostás Szabolcs: Markó karcsúsítaná az államot. = Krónika (Kolozsvár), nov. 18./2008. december 12.
Kedvezően fogadták bukaresti politikai elemzők Theodor Stolojan kormányfővé történt kinevezését, eltérnek azonban az álláspontok a bal- és a jobboldal alkotta nagykoalíció életképességéről. /Rostás Szabolcs: Beválhat Basescu kiszemeltje. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./2008. december 20.
A Krónika napilaphoz közel álló források szerint a magyarországi tulajdonosi kör azt közölte az utóbbi napokban a kolozsvári kiadóvezetőséggel, hogy nem tudják tovább finanszírozni az országos magyar napilap működését. Ezért új befektetőket keresnek január közepéig, s amennyiben nem találnak, a lap hosszú távú megjelenése ellehetetlenül, sőt, meg is szűnhet. Értesülések szerint Széles Gábor magyarországi üzletember (a Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa) már több hónapja érdeklődik a lap iránt, ő tekinthető az egyik lehetséges új befektetőnek. Fall Sándor megbízott felelős szerkesztő lemondása után jelenleg a szerkesztőség munkáját Rostás Szabolcs vezető szerkesztő koordinálja. (Transindex) /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 20./2009. január 9.
Széles Gábor magyarországi üzletember, a Magyar Hírlap, és az Echo Tv tulajdonosa sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta azt a sajtóinformációt, miszerint már több hónapja érdeklődik a Krónika iránt, és ő tekinthető a kolozsvári szerkesztésű napilap új befektetőjének. Széles Gábor éppen most 700 millió forintos tőkeinjekcióval segítette a Magyar Hírlap napilapot. A tőkeinjekció a Krónikára is ráférne, ugyanis – a Transindex információi szerint – a magyarországi tulajdonosi kör azt közölte a kolozsvári kiadóvezetőséggel: a napilap működését nem tudják tovább finanszírozni, fenntartásához új befektetőket keresnek. A Krónika kiadójának ötven százalékát 2006-ban felvásároló magyarországi Inforg Rt. volt igazgatótanácsi tagja, Zsigmond Barna nem kívánta ezt a hírt kommentálni. Fall Sándor megbízott felelős szerkesztő tavalyi lemondása után a Krónika szerkesztőségét jelenleg Rostás Szabolcs vezető szerkesztő koordinálja, aki elmondta, a fennálló bizonytalanság ellenére úgy dolgozik, mint eddig. /Gazdátlan a Krónika. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./2009. január 23.
Lemondásra kérte fel január 22-én Markó Béla szövetségi elnököt Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ vezetője. Az erdon.ro portál által idézett Kiss Sándor szerint ugyanis Markó eljátszotta az érdekvédelmi szövetség becsületét: a kormánykoalíció megalakulása előtt személyesen tárgyalt Traian Basescu államfővel, majd kiegyezett a Demokrata–Liberális Párttal a közös kormányzásról. Ezzel Kiss Sándor szerint az RMDSZ cserbenhagyta addigi szövetségesét, a Nemzeti Liberális Pártot. „Az RMDSZ elvesztette azt az imázsát, hogy egy megbízható partner”, Kiss, aki szerint „egy rossz stratégiának meg kell legyen a felelőse”. Markó Budapestről reagált Kiss Sándor nyilatkozatára. Szerinte akadnak olyanok, akik akkor léptek az RMDSZ-politikába, amikor a szövetség már kormányon volt. „Számukra elképzelhetetlen, hogy az RMDSZ ne legyen a végrehajtásban, holott a szövetségben nem a kormányzással kezdődött az élet. Az ellenzéki helyzet sokakat elkeserít, és vannak, akik úgy gondolják, hogy az RMDSZ-nek bármilyen alacsony mércével, de el kell fogadnia a kormányzati jelenlétet. ” Markó rámutatott, a Demokrata–Liberális Párt gyakorlatilag „albérleti szerződést” ajánlott az RMDSZ-nek, amely nem is biztosított volna kormányzati jelenlétet. Kiss Sándor meglátásait osztja a Bihar megyei RMDSZ-szervezet egyik, magát megnevezni nem akaró vezető beosztású politikusa is. „A koalíciós tárgyalások előtt az RMDSZ jolly joker helyzetben volt, utána elszigetelt szervezetté vált. Mi ezt kifogásoljuk” – magyarázta. Arra a kérdésre, hogy véleményüket miért nem a Szövetségi Küldöttek Tanácsában (SZKT) tették közzé, Kiss azt válaszolta: „Ez elhangzott az SZKT-n is. Megértette, aki tud a sorok között olvasni”. Az RMDSZ megyei szervezeteinek vezetői nem értenek egyet Kiss állásfoglalásával, sem annak kinyilvánítási módjával. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta, nem ért egyet Kiss Sándorral. „Miért kellene lemondani Markó Bélának, aki rendkívül nyitott, kipróbált vezető. ” László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke sem ért egyet Kiss Sándorral. Albert Álmos, az alsóháromszéki területi RMDSZ-szervezet elnöke hangoztatta, az RMDSZ-ben nem egyszemélyes döntés volt az, hogy kivel ülnek le kormánykoalícióról tárgyalni, erről a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa és a Szövetségi Állandó Tanácsa döntött. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azt kifogásolja, hogy Kiss Sándor a sajtón keresztül üzenget. „Politikusainknak most inkább össze kellene fogniuk” – mondta. /Kiss lemondatná Markót. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./ Kiss Sándor kijelentette: „Én Markó-párti vagyok, mert egy nagyformátumú, okos, ügyes, becsületes ember, de el kell ismerni, hogy ezt most elszúrta. És itt nincs másfajta büntetés: elrontottad, menned kell. ” /Rostás Szabolcs: Markó fejét követeli Kiss Sándor. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./ 3/ Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke felhívást tett közzé Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívására. Egyre több székely önkormányzat írja ki a népszavazást székelyföld autonómiájára vonatkozóan, és egyre több községháza és városháza homlokzatán van székely zászló. Ezzel párhuzamosan folyik a háttérben a megfélemlítés kísérlete, a hatóságok a zászlók eltávolítását kérik, és huszonhárom székely önkormányzat kapta meg a bírósági idézést a helyi népszavazások ügyében. Tizenkét év után először nincsen a magyarságnak képviselete a végrehajtó hatalomban. Székelyföld kihívások előtt áll, amelyekre közösen kell válaszokat adni, indokolta Izsák Balázs a nagygyűlést. Felkérik a székelyföldi önkormányzatokat, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt vezetőit, hogy haladéktalanul kezdjék meg a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés megszervezését. /Felhívás a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívására. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 23./2009. január 29.
Elítélte a román államot Strasbourgban az Európai Emberjogi Bíróság a Nagybányán kilenc évvel ezelőtt, a 2000. január 30-án bekövetkezett ciánszennyezés ügyében, a strasbourgi bírák szerint a hatóságok nem szavatolták az állampolgároknak a tiszta és egészséges környezethez fűződő jogát. Ezzel egy időben roppant lassan halad a magyar állam által a tiszai katasztrófát előidéző nagybányai színesfém-feldolgozó ellen indított budapesti per. Miközben Strasbourg már elmarasztalta Romániát, a magyar államnak még mindig nem sikerült győzelmet aratnia a tiszai ciánkatasztrófa miatt indított per során /2001-ben százezer tonna, ciánt tartalmazó zagy ömlött a Zazaron és a Láposon keresztül a Tiszába, példátlan pusztítást végezve a folyó élővilágában. / A magyar állam által követelt 28,5 millió dolláros kártérítés ügyében a mai napig nem született ítélet. /Rostás Szabolcs: Ciánügy: európai intő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./2009. február 6.
Romániában a magyaroknak a kommunizmus éveiben naponta meg kellett küzdeniük az anyanyelvhasználatért, miközben csak Oradeáként írhatták le Nagyváradot, és akiknek gyakran még ma is az orra alá dörgölik, hogy beszéljen az állam nyelvén. Manapság akadnak olyan ügybuzgó szervezetek és polgárok, amik-akik hol az ügyészségen, hol a Diszkriminációellenes Tanácsnál tesznek feljelentést amiatt, hogy egy túlnyomó többségében magyarok lakta romániai település közintézménye a magyar nyelv ismeretét is feltételként szabja, amikor versenyvizsgát hirdet egy köztisztviselői állás betöltésére. Azonban előfordult, hogy a magyar nyelvhasználatot egy olyan román–magyar konzorcium kifogásolta, amelynek egyik tagja budapesti székhelyű társaság, amely többek között arra hivatkozva óvta meg egy székelyföldi útszakasz felújítását célzó pályázat eredményét, mert az ajánlatok elbírálásakor nem az ország hivatalos nyelvét használták a magyarlakta megye magyar képviselői. Majd amikor a történet nyilvánosságra kerül, a budapesti társaság többségi tulajdonosa bocsánatot kér mindazoktól, „akiket cégének munkatársai megsértettek volna”, sőt közölt, hogy az érintett dolgozókat elbocsátotta. Óvását azonban fenntartja. /Rostás Szabolcs: Nyelv és beton. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./2009. február 7.
A kifogások között valóban szerepelt a magyar nyelv használata, de a közbeszerzési eljárást nem ezért óvták meg – olvasható a fellebbezők közleményében. A 132-es út felújítása kapcsán kirobbant vitáról van szó. Az út felújítására kiírt közbeszerzési eljárásban meghozott döntéssel szembeni óvás – amelyet kifogásolt Hargita Megye Tanácsa – kapcsán a fellebbezők, a Drum Construct Kft. és a Betonút Zrt. konzorcium sajtónyilatkozatot tett közzé. Ebben pontosítottak: a konzorciumot két cég alkotja, a magyarországi Betonút Zrt. és a Szilágy megyei Drum Construct Kft., ez utóbbi vezető cég minőségében kapcsolattartó a hatóságokkal is. A konzorcium által benyújtott óvás a bizottság által az ajánlatok értékelése során elkövetett eljárási szabálytalanságok és műszaki kifogások voltak. Sajnálatos módon –– az óvásba valóban bekerült a nyelvhasználat kérdése is, s ennek kapcsán a konzorciumban részt vevő cégek sajnálatukat fejezik ki. /Nem a nyelvhasználaton múlott. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 7./ Előzmény: Rostás Szabolcs: Nyelv és beton. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6.2009. február 11.
Esély mutatkozik az RMDSZ és a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közötti belső koalíció létrehozására az európai parlamenti megmérettetésen, miután a szövetség elutasítja a választási koalíciót a Magyar Polgári Párttal. Az EMNT az erdélyi magyar társadalmi összefogás perspektívájában a két politikai párt koalícióját tartaná üdvösnek. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke szerint a szervezetnek nincs eszköze arra, hogy tárgyalásra bírja a két politikai alakulatot, és ha az MPP és az RMDSZ nem akar összefogni, akkor az együttműködés egyik alternatívájaként figyelembe veszik a belső koalíció létrehozását is az EMNT és az RMDSZ között. /Rostás Szabolcs: Tőkés hajlik a belső koalícióra? = Krónika (Kolozsvár), febr. 11./2009. február 13.
Létrejött a megállapodás az eddig kibékíthetetlennek hitt Markó Béla és Tőkés László között. A megegyezés egyelőre még nem nyugszik sziklaszilárd alapokon. Nem derült ki például, megvalósítja-e a kitűzött célt a több éve Tőkés László által megálmodott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, azaz részt vehet-e az RMDSZ ellenzéke is az erdélyi magyar közösséget érintő döntéshozatali mechanizmusokban, írta Rostás Szabolcs. Fogas kérdés az is, félre tudja-e tenni nézeteltéréseit a két alakulat például a júniusi EP-választás kampányában. Az RMDSZ és az EMNT közeledésével együtt jár a Magyar Polgári Párt gyengítése. /Rostás Szabolcs: Az összefogás dilemmái. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./2009. február 17.
Kolozsvár elkényelmesedett. Erdély fővárosának lakossága – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül – hosszú időre Emil Boc és demokrata-liberálisai kezébe helyezte sorsát. A szavazópolgárok 70 százaléka nem ment el szavazni. Hatványozottan tetten érhető ugyanez az apátia a kincses város 60 ezres magyar közössége esetében, amelynek kevesebb mint öt százaléka ütötte a pecsétet a két magyar polgármesterjelölt valamelyikének neve mellé. Az RMDSZ és az MPP, a két magyar politikai alakulat közös érdeke, hogy visszaszerezze a közösség bizalmát, amelynek többsége számára jelenleg egyik sem képes hiteles, vonzó programot felmutatni. /Rostás Szabolcs: Kincs, ami nincs. = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./2009. február 18.
Két izraeli állampolgárságú egyetemi hallgatót gyanúsít a rendőrség egy kolozsvári szórakozóhely ellen a hét végén elkövetett Molotov-koktélos támadás elkövetésével. A két diák feltételezhetően amiatt dobott Molotov-koktélt egy központi szórakozóhely bejárata elé, mert egy általuk korábban okozott botrány miatt a személyzet nem engedte be őket. /Rostás Szabolcs: Külföldi diákok a támadók. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./2009. február 19.
Többek között az erdélyi magyar alternatívaépítés kudarcával magyarázza Tőkés László az európai parlamenti választásokról az RMDSZ-szel kötött megállapodás szükségességét. „Az utóbbi évek nagy tanulsága, hogy az autonómia ügyét nem lehet külön-külön hatékonyan képviselni. Másrészt a romániai magyar politikai életben visszaállni látszik az egypártrendszer, kudarcot vallott az alternatívaépítés” – indokolta a református püspök azt, hogy az általa vezetett nemzeti tanács közös listán szerepel az RMDSZ-szel a júniusi EP-választáson. Tőkés elmondta, azért kényszerült megegyezésre Markó Béláékkal, mert politikai játéklehetőséget kívánt biztosítani az RMDSZ-en kívüli nemzeti erőknek, köztük elsősorban a Magyar Polgári Pártnak, amely megkaphatja a befutónak valószínűsített negyedik helyet a nemzeti jelöltlistán. Tőkés László szerint nem elég állandóan a pálya széléről kiabálni és szidni az RMDSZ-t, hanem a politikai játéktérre kell juttatni a szövetségen kívüli magyar erőket. „Mivel erre senki másnak nem volt lehetősége és esélye, nekem kellett vállalnom ennek az ódiumát. A legutolsósorban tettem mindezt azért, mert nekem listavezetői helyet ajánlottak fel, hiszen 2007-ben hasonló helyzetben, amikor volt más lehetőség, nem álltam rá az alkura. Azokért vállaltam ennek a lépésnek a felelősségét, akik most a legvehemensebben ellenzik ezt a megoldást. De ha valaki jobbat tud mondani, akkor szívesen elfogadom. Nyilvánvaló volt számomra, hogy az RMDSZ senki mással nem egyezik meg” – szögezte le az EMNT elnöke, utalva Szász Jenő MPP-elnök nyilatkozatára, miszerint alakulata pártlistának tartja, és nem támogatja az RMDSZ és az EMNT választási listáját. Tőkés hozzátette. A Magyar Polgári Párt nem tudta megteremteni az alternatívát Erdélyben. „Véleményem alapvetően nem változott az RMDSZ politikájáról, viszont látom a politikai nyitás lehetőségét, és ha az RMDSZ alternatívájának nem sikerül talpra állnia, akkor más utat kell keresnünk nemzetstratégiai céljaink eléréséhez” – magyarázta a püspök. Tőkés András, az MPP alelnöke Szász Jenő magánvéleményének tekinti az MPP-elnök nyilatkozatát, miszerint pártlistának tekinti, és nem támogatja az RMDSZ és az EMNT megállapodását. „Nem érzelmi, RMDSZ-ellenességen alapuló, hanem racionális döntést kell hozni, márpedig Szász Jenő mostani állásfoglalása irracionális, hiszen a tavalyi parlamenti választások előtt elfogadta volna a belső koalíciót az RMDSZ-listán. Nem vállalom magamra eme érzelmi kitöréses döntés ódiumát” – szögezte le. /Rostás Szabolcs: Tőkés László: megbukott az erdélyi alternatíva. = Krónika (Kolozsvár), febr. 19./2009. február 23.
Történelminek nevezhető az RMDSZ és az EMNT között megkötött megállapodás, kisebbfajta „magyar–magyar megbékélésnek”, különösen annak az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum életre hívásáról szóló fejezete. Továbbra sincs azonban a romániai magyar politikai-társadalmi spektrum teljes egészét átfogó kiegyezés, miután a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács elutasította a választási összefogásban való részvételt. Ez jele annak, hogy kibékíthetetlen ellentét feszül az RMDSZ-en kívüli szervezetek vezetői, elsősorban Tőkés László és Szász Jenő között. /Rostás Szabolcs: Ígéretes idők. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./2009. március 3.
Helyteleníti Petru Gherghel iasi-i római katolikus püspök, hogy „idegenek” a magyar nyelvoktatás és misézés fontosságának hangsúlyozásával „viszályt szítanak” a moldvai csángók körében, akiknek többsége szerinte román nemzetiségű. A moldvai egyházfő Tőkés László református püspök február közepén neki címzett levelére reagált, amelyben az európai parlamenti képviselő szóvá tette, hogy a Bákó megyei Szitás falu plébánosa ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli oktatása ellen, és a ministrálástól is eltiltotta a magyarórára járó gyermekeket. Petru Gherghelhez intézett megkeresésében Tőkés úgy vélekedett: „minden igaz hitű keresztény ember számára elfogadhatatlan, hogy Krisztus szolgái magyarellenes érzéseket szítsanak híveik között, akik semmi egyebet, semmi rosszat nem akarnak, hanem csak azt, hogy atyáik nyelvét megtanulják, és ezen a nyelven dicsérjék az Istent”. A jászvásári püspök leszögezte: egyházmegyéjében nincsenek csángómagyar gyülekezetek. Válaszlevelében Petru Gherghel testvéreinek nevezte a magyarokat, és ama meggyőződésének ad hangot, miszerint mindenkinek jogában áll anyanyelvén dicsérni Istent. „Remélem, egyetért velem abban is, hogy tisztelni kell az emberek kinyilvánított akaratát. Az ön állításával ellentétben a iasi-i püspökség keretében nincsenek csángómagyar gyülekezetek, híveink többsége ugyanis román nemzetiségűnek és katolikus vallásúnak vallotta magát a népszámlálások során” – állapítja meg a moldvai egyházfő. (Egyébként miközben a 2002-es népszámlálás szerint Romániában összesen 1266 személy nyilvánította magát csángó, Bákó megyében pedig 4317 személy magyar nemzetiségűnek, néprajzkutatók szerint a Moldvában élő csángómagyar közösség lélekszáma 250 ezerre rúg, közülük azonban már csak mindössze 80 ezren beszélnek magyarul). Petru Gherghel szerint Szitáson és a többi moldvai településen senki nem ellenzi a magyar nyelv iskolában, törvényes keretek között történő oktatását, „ha az indokolt és igény mutatkozik rá”. A moldvai egyházfő szerint nem tesznek jó szolgálatot a nyelvjárásuk megőrzésére és ápolására törekvő helyi közösségeknek mindazok, akik „kívülállókként” számukra idegen értékeket kínálnak nekik. Miközben Tőkés László arra kéri a katolikus püspököt, vegye személyes védelmébe a magyar nyelvtanulásért meghurcolt szitási gyermekeket és családokat, és vegye elejét annak, hogy bármelyik moldvai csángó gyülekezetében hasonló önkényes túlkapások és nacionalista visszaélések történhessenek, Petru Gherghel a régió szegénységének leküzdése érdekében kérte az EP-képviselő támogatását. A iasi-i püspök szó nélkül hagyta Tőkés felajánlását, miszerint kész személyes találkozóra a csángóügy megoldása érdekében. /Rostás Szabolcs: Gherghel: Nincsenek csángómagyarok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 3./2009. március 9.
Dénes László, az ötödik születésnapját ünneplő Reggeli Újság főszerkesztője a vele készült beszélgetésben kifejtette, büszkék arra, hogy még léteznek. A pozícióit féltő konkurencia már akkor eltemetett lapjukat, amikor még meg sem született. Többé-kevésbé tartani tudták a színvonalat. Példányszámuk folyamatos, többnyire szerény emelkedést mutat, a lap egyszerre olvasmányos, értékorientált és hagyományőrző. Annak idején megrökönyödést keltett, hogy román üzletemberek – a Micula testvérek – alapítanak magyar lapot Nagyváradon. A városban akkor a régi pártlapból Bihari Naplóvá alakult és külföldi médiamágnásoknak eladott, elbulvárosított lap jelent meg. Miculáék soha nem ártották bele magukat a munkájába, szögezte le Dénes László, csak akkor szóltak, amikor valakik (általában politikusok) panaszkodtak a lapra, de ekkor is csak azért szóltak, hogy Dénes László tudja, honnan fúj a szél. Főszerkesztőként nem a tulajdonosokkal tartja a kapcsolatot, hanem a kiadóvezetővel, aki tárgyilagosságot és szakmai pontosságot vár el. Médiaszabadság van, de még inkább szabadosság. Ma már minden szemét nyilvánosságot kaphat, ha nem az igényesebb lapokban, akkor az elektronikus médiában, főleg az interneten. /Rostás Szabolcs: Médiaszabadosság és világkuka. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./2009. március 12.
Két lehetséges magyarázat lehet az RMDSZ által nyilvánosságra hozott állításra, miszerint „Sólyom Lászlót a román illetékes hatóságok eltanácsolták március 15-i erdélyi látogatásától”. 1. A szövetség vezetői csúsztatnak. 2. A román diplomácia megbolondult. Az RMDSZ-nek jelenleg érdeke fűződik ahhoz, hogy rossz fényben tüntesse fel az erdélyi magyarság előtt a román államfőt, aki mandátuma idején több alkalommal „bemerészkedett” a szövetség politikai választótáborának számító Székelyföldre. Ha viszont az értesülés igaz, akkor elmondható: a Sólyom Lászlót Erdélyből eltanácsoló „román illetékes hatóságok” a rendszerváltás óta semmit sem tanultak a jószomszédi kapcsolatok fontosságából. A román–magyar kapcsolatok nem indokolják azt a fajta viszonyulást, amelyet utoljára 2001-ben a Nastase-kormány engedett meg magának, amikor felháborodott, hogy magyar politikusok úgy járnak-kelnek Erdélyben, mint a senki földjén. /Rostás Szabolcs: Eltanácsolva. = Krónika (Kolozsvár), márc. 12./