udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
3350
találat
lapozás: 1-30 ... 2821-2850 | 2851-2880 | 2881-2910 ... 3331-3350
Névmutató:
Einstein, Albert
2016. január 28.
„Einstein is tévedhetett”
Moldován Béla marosvásárhelyi nyugalmazott villamosmérnök már az 1970-es években megalkotta a világot holografikus vetületek halmazaként bemutató lételméletét. Ezt az 1990-es években meg is írta, de könyve csak 2008-ban jelenhetett meg. A közelmúltban a CERN kutatói olyan kísérleteket végeztek, amelyek Moldován Béla elméletét igazolják. A marosvásárhelyi kutató számos előadást tartott Erdélyben és Magyarországon egyaránt, mondhatni elméletéről, a fizikusok tudtak. A Nobel-díjat azonban, azért aminek ő volt az első felfedezője, más kutató tudósok kapták meg.
„Aknaszedője vagyok a jövőbeli Nobel-díjasoknak”
„Nagy lendülettel vetettem bele magam a tudomány felhasználásával a technikai megoldások keresésébe. Eredményeket mutattam fel köszönöm szépenekért. De nem tűrtem az ellentmondásokat, harcoltam az igazamért, ezért erős volt az ellenállás velem szemben. Nem voltam megvesztegethető, ezért veszélyt láttak bennem a hatalom kiszolgálói. Így maradtam – mint a magyar nagy gondolkodók 90%-a – a jövőbeli Nobel-díjasok útjának egyengetője, az ők aknaszedője” – állítja a nyugalmazott villamosmérnök.
A tudomány és a biblia kiegészítik egymást!
36 éves korában Moldován Béla szívinfarktust szenvedett, amelynek következtében három napig feküdt kómában. Felépülése után kezdte el tanulmányozni a bibliát és magyarázni azt a tudomány segítségével. Arra a következtetésre jutott, hogy a tudomány és a szentírás nem mondanak ellent egymásnak, sőt kiegészítik egymást. „Isten csodálatos dolgai nem a hétköznapi dolgokban nyilvánulnak meg, hanem magában a teremtésben és az egész látható és láthatatlan világ irányításában. Az Úr naponta teremt 100 milliárd olyan bolygót, ami hasonlatos a Földhöz. Az örökkévalóságban az idő nem létezik, az csak egy dimenzió. A többdimenziós világokban, az idő olyan formában, ahogy mi tapasztaljuk, nem létezik” – állítja a kutató.
A közelmúltban az Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) kutatói bejelentették, hogy olyan részecskére találtak, amely a fény sebességénél gyorsabban mozog. Ezzel igazolódni látszik Moldován Bélának már évtizedekkel ezelőtt született elmélete.
„A tudóstársadalom csak materialista elméleteket ismer el”
„A svájci nagy hadrongyorsítóban dolgozó kutatók, két hadron nagy sebességű felgyorsulása utáni ütköztetésénél egyebek mellett olyan neutrinok keletkeztek, amelyek meghaladták a fény terjedési sebességét. Ezáltal kérdőjel merült fel Einstein állításával szemben, amely szerint a fénysebesség a mi világmindenségünkben nem haladható meg. Az 1975-ben végzett kutatásaim idején egy nem materialista alapon álló lételméletet dolgoztam ki, amely szerint a mi univerzumunk nem más, mint holografikus vetületek halmaza a többdimenziós rendszerből. Ez nem anyagi természetű, hanem inkább a lélek és a szellem tartományához tartozik. A tudóstársadalom azonban kizárólag materialista elméleteket ismer el, így teóriámnak nem volt nagy sikere. Munkám során próbáltam új értelmet adni a dimenziónak, és így elképzelni egy többdimenziós rendszert, illetve a mi világegyetemünket mint négydimenziós tér-idő görbületet, anélkül, hogy ellent mondtam volna az Einstein által is elfogadott négydimenziós tér-idő elméletnek. A négydimenziós tér-idő görbület három térdimenzióból, valamint az idő dimenziójából áll, de ezek egymástól a relativitáselmélet alapján nem választhatók el. A többdimenziós rendszerben azonban már változnak a dolgok, minél nagyobb a dimenziók száma, annál nagyobb a sebesség és az energia. Már az 1990-es években sikerült kimutatnom matematikailag is, hogy lehetséges a fény sebességének az átlépése, viszont akkor a részecske a gyorsulás folyamán egy ötödik dimenzióba lép át és egy párhuzamos univerzumban folytatja útját, többszörösen meghaladva a fénysebességet. Mikor viszont leesik a sebessége a fénysebesség határa alá visszatér az univerzumunkba. Mindezt megírtam A látható láthatatlan és a hit – Einstein is tévedhetett című könyvemben, amelynek kéziratát még az 1990-es években összeállítottam, de anyagi lehetőségek hiányában csak 2008-ban adhattam ki” – mondta el lapunknak Moldován Béla.
A marosvásárhelyi kutató számos előadást tartott Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Elméletéről a fizikusok tudtak. A Nobel-díjat azonban – azért, aminek ő volt az első felfedezője – másoknak adták.
Névjegy: Moldován Béla 1936. szeptember 9-én született Szászrégenben. Ott végezte a hét osztályt, majd Marosvásárhelyen a Bolyaiban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a temesvári politechnika elektro-energetikai szakán végezte 1960-ban. Ezt követően három évet dolgozott Nagybányán mint automatizáló villamosmérnök, majd a marosvásárhelyi IREM vállalat mérnöke lett. 1982-ig az üzem technikai-energetikai osztályvezetőjeként tevékenykedett. Ekkor a kolozsvári Erdélyi Elektro-Energetikai Kutató Intézet munkatársa lett, ahonnan 1998-ban vonult nyugdíjba. kozpont.ro2016. február 1.
Bánffy-díj és Livingroom Dimény Áronnal
– Elképesztően jó érzés, amikor megkapod ezt a plakettet, a kollégák állnak melletted, nézed a közönséget, és azt látod, hogy ők is örülnek az örömödnek.
Ez egy olyan pici visszajelzés, amely ideig-óráig vagy a rosszabb pillanataiban megtartja az embert. Viszont nem lehet úgy dolgozni, hogy közben a díjakra készülsz. A munkát meg kell csinálni, ha pedig jön valamiféle visszajelzés, az nagyon megtisztelő – mondta Dimény Áron színművész pénteken este a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, a tizenharmadik Livingroomon. A kitüntetésekhez való viszonyulásáról annak apropóján érdeklődtek kollégái, Bodolai Balázs és Albert Csilla, hogy aznap este, a Viktor, avagy a gyermekuralom című előadás után Bánffy Miklós-vándordíjat vehetett át. Az elismerést a 2013/2014-es évadban, Viktor szerepéért ítélte neki a színház művészeti tanácsa.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)2016. február 2.
Ne dicsérjetek, szerény ember voltam életemben
Ezekkel a szavakkal hárította a méltatást dr. Szőts Dániel, aki január 31-én töltötte be 91. évét, és akit tegnap a Háromszéki Vitézi Rend is felköszöntött. Dani bácsi élete nyitott könyv, hogy mi mindent tett közösségéért, a magyarságért általában, közismert. És hogy életével, tetteivel kiérdemelte a megbecsülést – vitathatatlan. Amit tegnap, a Kelemen Tibor törzskapitány által kezdeményezett bensőséges kis ünnepségen magáról elmondott, annak bizonysága: Dani bácsi a kilencvenkettőbe lépve sem tagadhatja meg önmagát, elveit.
– Elismerem, az úz-völgyi emlékművet én kezdeményeztem, de mellém állott Sylvester Lajos, és neki köszönhetjük, hogy ma zarándokhellyé vált az úz-völgyi katonatemető, mondta Dani bácsi. Elismerem, 1983-ban én találtam ki a Vártemplom tövében a mikós diákok emlékkopjáinak állítását, ma már nyolcvan van belőlük. Elismerem, a Mikó másfél százados évfordulóján az iskola udvarán az emlékmű állítását én kezdeményeztem, de nem az én érdemem, hogy áll, azt a mikóujfalusiak ajándékozták, és Urszuly Samu egykori úz-völgyi frontharcos faragta ki ingyen. Mindig kaptam becsületes segítőket magam mellé, és ezt köszönöm a Jóistennek. Összeírtam a második világháború sepsiszentgyörgyi áldozatainak névsorát, azt odaadtam Albert Álmos néhai polgármesterünknek, ebből született aztán a belvárosi református templom udvarán az emlékmű. Ezekre vagyok büszke, de még inkább arra, hogy a magyar hadseregben tűzkeresztséget kaptam, hogy a magyar hazáért megsebesültem. Köszönöm, hogy a Jóisten megsegített, ami fontos volna még, hogy a vitézi rend egyesüljön, nekem ez volna egyetlen vágyam, mert egységben az erő, és ez vonatkozik minden szempontból ránk, magyarokra is, ha azt akarjuk hogy fennmaradjunk. Akad-e, ki meghallgassa Dani bácsit?
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 2.
Iskola a szórványban – a segesvári oktatás 2016 elején
Az idei év igazi kihívást jelenthet a segesvári szórványoktatásban. A Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa január 12- én hagyta jóvá a megye 2016–2017-es iskolai évre szóló beiskolázási tervét. A döntések alapját a CJARE központ őszi felmérése képezi, amely a nyolcadikos gyermekek továbbtanulási szándékait írja össze megyei szinten. A felmérés mindig is vitára adott okot: egyrészt csak a diákok első opcióját vizsgálták, másrészt nem vették figyelembe a földrajzi tényezőt. Ez utóbbi viszont meghatározó, legalábbis Segesvár szempontjából: Maros megye a város középiskolájában tanuló diákoknak alig több mint felét adja. A többi gyerek a szomszédos megyékből (Szeben, Hargita, Brassó) érkezik Segesvárra, mint például a Brassó megyei Ürmösről és Apácáról, tehát kb. 100 kilométer távolságról. Ebben az évben felkértük azoknak a nem Maros megyei általános iskoláknak a vezetőit, ahonnan hagyományosan érkeznek diákok a líceumba, hogy hivatalosan közöljék azoknak a VIII.-os diákoknak a számát, akik Segesváron szeretnék folytatni középiskolai tanulmányaikat. Erre azért volt szükség, mert a Maros megyei számok nem indokolták mindkét kilencedik magyar osztály beindítását. Az újabb adatok viszont megerősítették, hogy igenis van igény a második osztályra és az eddig is működő négy elméleti szakra. Hála Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes asszonynak, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa elfogadta az érveinket, és jóváhagyta, hogy Segesváron az ősztől ugyancsak két párhuzamos magyar középiskolai osztály működjön. Kérésünket az RMPSZ országos elnöksége is támogatta, Burus Siklódi Botond elnök úr személyében, aki átiratban szorgalmazta a két párhuzamos kilencedik osztály megtartását.
Az osztályok megtartása mellett néhány olyan érvet is fel kell hoznunk, amelyek sajnos nem mindenki számára egyértelműek. Tudatában kell lennünk annak, hogy szórványban az iskola sokszorosan meghatározó tényező a közösség életében. Segesváron, ahol nincs önálló magyar színház vagy államilag fenntartott magyar művelődési intézmény, az iskola az, amely a Gaudeamus Alapítvánnyal és a magyar történelmi egyházakkal együttműködve olyan rendezvényeket szervez, amelyek a közösséget hivatottak megtartani és összetartani, összefogni. Ezért az iskola gyengülése vagy netalán megszűnése döntő csapást jelentene a helyi magyar közösség megmaradása szempontjából. Számtalan példa van arra, hogy Erdély-szerte magyar közösségek tűntek el, és minden ilyen folyamat az iskola megszűnésével kezdődött, majd a templom bezárásával végződött. Ezért, úgy gondolom, hogy az iskola fennmaradását vagy megszűnését nem lehet kizárólag csak számadatok alapján eldönteni!
Tudatosan kell átgondolnunk közös problémáinkat, teendőinket, és Szent-Györgyi Albert intő szavainak értelmében kell cselekednünk: ,,Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája". Remélhetőleg lesz jövő a magyar gyerekek, családok számára Segesváron.
Tóth Tivadar, a segesvári Gaudeamus Alapítvány igazgatója. Népújság (Marosvásárhely)2016. február 3.
Újabb házkutatás és kihallgatás Wass Albert szobor ügyben Szovátán
Újabb házkutatást tartottak és újabb eljárást indítottak a Szovátán felállított Wass Albert szobor ügyében. Február 2-án hajnalban kb. 30 maszkos és civil rendőr, feljelentésre kiadott házkutatási paranccsal érkezett és verte fel álmából Tóth Ferencet, aki 2015. pünkösdvasárnapján Wass Albert szobrot állított a saját háza udvarán.
A parancsot a segesvári ügyészség adta ki és kihallgatásra szóló idézőt adtak át a marosvásárhelyi rendőrségre annak ellenére, hogy az első bűnvádi eljárás még tart a marosvásárhelyi táblabíróságon, március 7-re kitűzött tárgyalással.
Többek közt elvittek egy számítógépet, egy Nyírő József CD-t, egy visszacsapó íjat, egy szablyát. Tóth Ferenc, Szováta. Erdély.ma2016. február 4.
Magyar népdaléneklés szak a Népművészeti Iskolában
Közeli és távoli helységekből is járnak
A komoly munka mellett a vidámság, a nevetés is hozzátartozik az órához, ahogy Matei Mária-Erzsébet tanárnő egyéniségében is jól megfér egymás mellett az igényesség és a jókedv, a türelem és a lendület, amivel tanítványait irányítja. A főtéri Apolló- épületben működő Népművészeti Iskola magyar népdal szakán, amely 2015 őszén indult, 11-en tanulják csoportosan vagy egyéni óra keretében a népdaléneklés sajátos előadásmódját. Tehetséges gyermekek és felnőttek, akiknek a többsége vidékről, akár a megye távoli településéről jár az iskolába, ahol az éneklés mellett zeneelméletet, zenetörténelmet is tanulnak.
Az új szak jó híréről, első sikeres vizsgaműsoráról értesülve Iulian Praja színművészt, a Népművészeti Iskola igazgatóját kerestem fel, aki röviden az iskola jelenéről és múltjáról is beszámolt. Elismeréssel szólt Metz Albertről, a 20. század kezdetén a városi tanács és a dr. Bernády György polgármester által alapított városi Zeneiskola első igazgatójáról, aki közel két évtizeden át irányította az intézményt, megalapozva a város zenei életét. A Kultúrpalota felavatását követően az iskola az új helyszínre költözött, és sok később ismertté vált művész számára teremtette meg az indulás és a kibontakozás lehetőségét a két világháború közötti időszakban a zene mellett a képzőművészet, majd a színművészet terén is. Sokan az ott tanult szakon folytatták egyetemi tanulmányaikat, vagy egyszerűen csak képességeiket, adottságaikat fejlesztették magas szintre – mondta az igazgató, akivel magyar nyelven beszélgettünk. A Művészeti Líceum mellett a hajdani Zeneiskola utódjának tekinti magát a Népművészeti Iskola is, amelynek 34 szakára 408 gyermek és felnőtt jár ebben a tanévben. Az intézmény története során többször változtatták meg az elnevezését, ma Népművészeti Iskolaként ismerjük, s az intézmény a megyei tanács alárendeltségébe tartozik.
Az iskolában zeneszakon (orgona, zongora, hegedű, szaxofon, gitár, canto – klasszikus zene, könnyűzene, román és magyar népdaléneklés), vizuális művészetek (festészet, ikonkészítés, ruhatervezés, fotó), koreográfia (román néptánc, balett) és román nyelvű színművészet szakon folyik képzés.
A magyar népdaléneklés szak beindítását azért tartotta fontosnak az igazgató, mert úgy gondolja, hogy a vegyes lakosságú Marosvásárhely és a megye magyar lakói is meg kell őrizzék az önazonosságukat, kell tudniuk, hogy honnan jöttek és merre tartanak. A zeneelmélet és zenetörténelem magyar nyelven történő oktatása, ahova a hangszeren játszani tanulók is járnak, 2014-ben kezdődött Kiss Annamária tanárnő vezetésével. Matei Mária-Erzsébet, a Népművészeti Iskola volt canto szakos növendéke (Papp Mária tanárnő tanítványa), aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zenepedagógia szakán végzett, az elmúlt év őszén ajánlotta fel az igazgatónak, hogy szeretné a szakját tanítani. Iulian Praja arra kérte, hogy vállalja el a magyar népdaléneklés oktatását. Matei Mária-Erzsébet igent mondott, bár beszélgetésünk során bevallotta, hogy sokat kellett készülnie, és folyamatosan tanul a szakemberektől ma is. Közben nagyon megszerette a népdaloktatást, s olyan kedvvel végzi, ami átragad tanítványaira is.
A kiscsoportos lányok már büszke, szép tartással énekelnek. A negyedik osztályos Kovács Bea Kunigunda Maros-szentkirályról jár, Zólyomi Adrien Krisztina Galambodról. A szép hangú, előkészítő osztályos kislány tehetségét énekesnői pályára vágyó édesanyjától s jó énekesként számon tartott édesapjától, valamint a nagyapától örökölte. Elmondja, hogy apukáját is szeretnék beíratni a következő évtől. A harmadikos marosvásárhelyi Szabó Eszter a mesemondásban jeleskedve eljutott az országos döntőig. A népdaléneklés mellett lépésről lépésre furulyázni tanul. A lányok lelkesek, a dalok szövegét is kifogástalanul megtanulják egyik hétről a másikra. Apostol Krisztina Nanette, a Műveszeti Líceum zongora szakos tanulója is boldogan dalol. Körtvélyfájáról kíséri az édesanyja Szász Boglárkát, aki a kis- és a nagycsoport tevékenységében is részt vesz. Óvodáskora óta énekel, tagja a körtvélyfáji tánccsoportnak, édesanyja, Szász Erzsébet pedig a népi ruhák készítésében jeleskedik.
A nagycsoportba a vásárhelyi Szabó Alexa Tünde, a Művészeti Líceumban hegedű szakos Szabó Vivienn és a már említett Szász Boglárka mellett László Barbara Héderfájáról jár az órákra, ahol látványosan haladnak a népdaléneklésben. Az egyéni foglalkozáson Falka Emőke, a nyárádszeredai líceum magyar szakos tanárnője mellett két férfi tanítványa is van Matei Mária tanárnőnek. Mindketten, a marosvásárhelyi Bíró Levente és a Csíkfalváról járó Marton Szilárd napi foglalkozásuk mellett zenekarban játszanak, ezért tartják fontosnak, hogy képezzék a hangjukat.
Az iskolában, amelynek elvégzését követően előadói oklevelet kapnak, nemcsak az énekléssel, a különböző tájegységekkel, a táncrendek jellegzetességeivel, a hagyományos viselettel is megismerkednek.
A tanév alatt szerzett ismereteket az áprilisi vizsgaelőadáson mutatják be, ahol az énekesek mellett a tánc szakra járó fiatalok mezőségi táncot adnak elő.
Kérdésekre Iulian Praja igazgató elmondta, hogy magyar népi tánc és színművészet csoportot is indítottak volna, ha lett volna érdeklődés. Ugyanakkor remélik, hogy a magyar népdaléneklés szakra járó fiatalok elviszik a jó hírét az iskolának, s jövő évre többen fognak erre a szakra is jelentkezni.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)2016. február 4.
Múltunk és jelenünk
Könyvsorozat a megye településeiről
Öt esztendeje született meg az ötlet, ami mára kézzelfogható és olvasható valósággá vált. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke fogalmazta meg annak szükségességét, hogy a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában olyan könyvsorozat lásson napvilágot, amelyik egymás után a megye összes településének múltját és jelenét bemutatja.
A Székelyföld települései című sorozat szerkesztésével Nagy Balázs néprajzkutatót és Tóth Szabolcs Barnabás történészt bízta meg a megyetanácselnök. Kezdetét vette a lappangó kéziratok és a potenciális szerzők felkutatása, az első kötetek szerkesztése. Sorozatindító kötetként Háromszék honismereti bibliográfiája (1844–2012) jelent meg 2012-ben, melyet Jakab Albert Zsolt és Kinda István állítottak össze. Ugyanebben az évben az első falumonográfiát dr. Pozsony Ferenc akadémikus, egyetemi tanár írta szülőfalujáról, Zaboláról. Ezt követte Egyed Ákos történész professzor, akadémikus kötete erdővidéki szülőfalujáról, Bodosról.
Mivel a szerkesztőknek az volt a céljuk, hogy olyan szerzőcsapatot verbuváljanak, amelyik képes lesz a megye valamennyi településéről kismonográfiákat, tanulmányköteteket írni, a 2013-ban megjelent, Mikóújfalut bemutató kötetnek már nyolc szerzője van. Dálnok kismonográfiáját tizenketten írták, és a nemrég bemutatott Alsócsernáton kötetnek is tíz szerzője van. Állandó szerzőink dr. Székely Zsolt régész, Kisgyörgy Zoltán geológus, Köllő Zsolt Ágoston földrajz szakos tanár, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek. A szerkesztőbizottság 2015-től két taggal – dr. Kinda Istvánnal és Csáki Árpáddal – bővült.
A kötetek földrajzi-geológiai bevezetőt, régészeti- és történeti összefoglalót, egyház- és templomtörténeti dolgozatokat, helynévgyűjtéseket, néprajzi leírásokat és a civil szerveződések múltjának összefoglalóit nyújtják. Kötetenként vannak sajátosságok, mint például Mikóújfalu esetében a ragadványnév-anyag közlése, Dálnoknál a neves személyek lexikona vagy Alsócsernátonnál a Haszmann Pál Múzeum története.
Kiadás alatt áll Bodok kismonográfiája, s idén tervezünk megjelentetni egy tanulmánykötetet magyar és román nyelven Zágonról. A sorozat eddig megjelent kötetei megrendelhetők és megvásárolhatók a Kovászna Megyei Művelődési Központban. Érdeklődni a 0267.735.648-es telefonszámon lehet.
(A szerkesztők) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. február 5.
Mindent megtehet a román hatalom: most Nyirő József CD-t foglaltak le
Tegnap hajnalban mintegy harminc rendőr tartott házkutatást annál a szovátai férfinál, akit 2015-ben azért ítéltek el, mert magánterületen Wass Albert szobrát állította fel. Bár a fellebbviteli tárgyalása még csak márciusban lesz, most újra az otthonában törtek rá, és a legutóbbi alkalomhoz képest most nem Wass Albert szobrát és könyveit foglalták le tőle, hanem még hihetetlenebb “bizonyítékokat”. Nem ez az első az elmúlt években fokozódó román elnyomás jelei közül.
Tóth Ferenc szovátai lakos arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy újabb házkutatást tartottak nála tegnap hajnalban. Beszámolója szerint:
Mintegy harminc maszkos és civil rendőr verte fel álmából, hogy házkutatást tartsanak nála. “A parancsot a segesvári ügyészség adta ki, és kihallgatásra szóló idézőt hoztak a marosvásárhelyi rendőrségre, annak ellenére, hogy az első bűnvádi eljárás még tart a marosvásárhelyi táblabíróságon, március 7-re kitűzött tárgyalással” – tette hozzá.
A házkutatás után lefoglalták a számítógépét, valamint a román rendőrök elvittek egy Nyirő József CD-t, egy visszacsapó íjat és egy szablyát.
“Nem, nem, itt nem tudok meghalni. Akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem, minden föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni. Hallatlanul megkényszerített képzettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bükkösöket, fehéren villámló nyirjeseket, az elveszett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemeim előtt. Így talán könnyebb lesz.” (Nyirő József) varosunkudvarhely.ro2016. február 8.
A gyoroki „telepi iskola” emléke és álma
Miért most? Miért pont most írok a „telepi iskoláról” ?
Nosztalgiából természetesen; az iskolámról írok!
Van még egy okom.
Kézbevettem Wass Albert Se szentek, se hősök című kötetét. Az író „emlékművet” akar faragni, valami olyat, ami emlékezetünknek legalább egy kicsiny darabját kimenti az idő tengeréből, s visszahozza a felejtés távoli világából.
Nem tudok könyvet írni, egy rövid fogalmazás is próbára tesz, de érzelmeimet, amelyek a minap az iskola udvarán váratlanul rám telepedtek, ki kell valamilyen formában fejeznem.
Biztos vagyok abban, hogy bizonyos alkalmakkor sok egykori diákban tőrnek elő a „telepi iskolához”, az ott tanítókhoz fűződő régi és szép emlékek.
Tiszteltük, szerettük tanítóinkat, tanárainkat, akiket második szüleinknek tekintettünk.
– Legyetek mindig becsületesek szorgalmasak, szeressétek egymást.
Erre neveltek bennünket a mi tanítóink.
Immár nagymamaként terelgetem kis unokámat az iskola épületében működő magyar ovodába, ahol az utóbbi években nagyot változtak a körülmények. Ma már központi fűtés, vezetékes víz, meleg vízzel ellátott mosdó, fűtött illemhely van.
No, ez az én időmben nem így volt. Az unokám meg túl kicsi ahhoz, hogy ezt meg tudná érteni. Akkor vaskályhákkal fűtöttünk, a mellékhelyiségek az udvar végében voltak. Víz egy tartályból folyt, amit időnként fel kellett tőlteni. Ennél nagyobb komfort nem sok falusi embernek jutott odahaza sem.
A jó körülményeket, sajnos, csak kevés magyarul tanuló gyermek élvezheti. Csak osztatlan I–IV. osztály működik a volt irodában, az osztálytermekben kapott otthont az óvoda.
De hála Istennek és a gyoroki embereknek, ennyi mégis megmaradt. Azért küzdöttek egykori tanítóink, hogy ne vesszen el a magyar iskola, ne halkuljon el a magyar szó.
Hát még nem veszett el, sőt fokozzuk erőfeszítéseinket, hogy pezsgőbb legyen az élet az óvoda és az iskola falai között.
Karácsonykor a kis román gyerekek is lelkesen énekelték magyarul a „Mennyből az angyalt”.
A régi iskola másik épületében – két nagy épületből állt a „telepi iskola” –, ahol régen az óvoda volt, ahová én magam is jártam, valami olyasmit láttam, ami meglepett és felkavarta érzelmeimet.
Ebben az épületben, a régi óvoda terme mellett volt Szeicht Miklós „tanítóbácsiék” lakása. Ő volt sok-sok éven át az iskola igazgatója.
Már nincs közöttünk, pedig olyan jó volna megmutatni neki, hogy nem harcolt hiába. Ő kitartóan küzdött a magyar iskola fennmaradásáért és külön azért, hogy a telepi gyerekeknek legyen sportolási lehetőségük.
Megyeszerte híres kosárlabda csapatot teremtett; ismertek voltak a gyoroki diák-sakkozók és a kézilabdások is.
A kosárlabdacsapat rendszeresen járt versenyekre, de a telepi iskola pályáján is rendeztek osztályok, iskolák közötti tornákat. Akkoriban a „lelátót” az iskola előtti, kivágott vastag, öreg eperfa törzséből alakítottuk ki. Arról szurkoltak a község öregjei és fiataljai. A „telepi iskola” kosárlabda-csapata mindenki ügye volt.
Fontos események voltak ezek a mérkőzések egy egyszerű falusi magyar iskola életében.
A vendégcsapat vezetői egy régi íróasztal mellett foglaltak helyet; erre, néhány hivatalos papír lap mellé, egy tányéron citromszeleteket helyeztek el. Ez volt az üdítő, mivel akkoriban nem volt pénz még ásványvízre sem.
Friss kútvíz, citromszeletekkel! Csak erre tellett.
Azt a régi, máig megőrzött íróasztalt restaurálta a minap Szabó Károly. Munka közben találtam, az udvaron dolgozott. Meglepődtem; újra életre kelti a régi íróasztalt! Mi mindenről tudna mesélni ez a régi bútordarab!
Nem tudom, miért, de a megújúlt asztal nagyon jó érzéseket váltott ki bennem. Egészen fellelkesültem. Szemügyre vettem a sportteremmé alakított régi óvoda helyiségét, ahol központi fűtéses modern judo- terem működik.
A „Tanítóbácsi” lakásából öltözők, mosdók épültek és egy másik sportterem, ahol tornászni, aerobikozni lehet. A létesítmány már majdnem készen várja az érdeklődőket.
– Ez csodálatos!
A régi íróasztal is megkapja méltó helyét egy kis irodában.
Sajnos, a régi ember, a „telepi iskola” egykori éltetője már nem ülhet mellé. Ő csak álmodott, vagy talán álmodni sem mert egy ilyen sportlétesítményről. De most ott fenn talán megnyugodva szemléli, hogy valami azért megmaradt egykori iskolájából. Az íróasztalon kívül a régi diákok, akik még vannak, őrzik az ő szellemét is.
A gyorokiak, a „telepiek”, bármerre járnak, akárhol találkoznak, szívesen emlegetik egykori alma materüket.
Az új évben, 2016-ban, további javításokat végeznek a régi épületen; élni fog továbbra is a „telepi iskola”.
Ezért kérem a nagyszülőket, a dédiket, látogassanak el néha a „telepi iskolába”.
Ennél is fontosabb: hozzák el a magyar óvodába és az iskolába unokáikat.
Amíg valakiről, vagy valamiről mesélnek, ami az emlékekben él, az van, az nem veszett el, az még fennmarad.
Tusa Erzsébet. Nyugati Jelen (Arad)2016. február 9.
Adományokból bővül a nyárádgálfalvi könyvtár
Tízezer lejnél nagyobb értékű, ezernél több kötetet számláló adománnyal gazdagodott az elmúlt időszakban a nyárádgálfalvi könyvtár.
Márton Ferenc községi könyvtáros néhány újdonsággal tudott szolgálni: legutóbbi látogatásunk óta több adományozótól hozhattak gazdag és értékes könyvrakományt. A Maros Megyei Könyvtár volt igazgatója, Mircea Artimon Mihail személyes ismeretség révén adományozta a nyárádmentieknek felesége, Wolf Erika főleg magyar nyelvű könyveit (183 kötetet), az ugyancsak marosvásárhelyi Daróczi Béla 83 kiadvánnyal gyarapította a könyvtár állományát. A legnagyobb tételt a könyvtár szomszédságában élő Csíki Alberttől kapták: a tőle ideszállított könyvhalmaz 620 olyan kötetet tartalmazott, amellyel nem rendelkeztek. Három hete a marosvásárhelyi Ollender Edittől is vehettek át újabb rakományt. A több doboznyi könyvet ezután leltározzák fel, de azt már megállapították, hogy a nagyszülei könyvtárából származó kötetek túlnyomó részét nem hazai, hanem magyarországi kiadóktól szerezték be egykor. Márton Ferencet meglepte, hogy olyan családi könyvtárak darabjait engedik át nekik, amelyekre nem is gondoltak volna, és mindenikben értékes, egyedi darabok vagy sorozatok is vannak.
Hogy hová kerül ez a sok kötet a kétszobás kis könyvtárban? Márton elmondta: egykor a kiadók egy-egy friss kötetből akár 8-10 példányt is küldtek a községi könyvtáraknak, sokszor olyanokat, amelyeket senki le nem emel a polcról. Így ezeknek egy részét kiiktatták a leltárból, de a műszaki irodalmat is elkezdték „megrostálni”, hogy az újonnan kapott kötetek is felkerülhessenek a polcokra. A kiselejtezett, de jó állapotú köteteket átengedik az iskolai könyvtárnak, ott is válogatnak belőle, a megmaradtakat pedig az érdeklődők vihetik el.
A legutóbbi kimutatás szerint a könyvtár 7545 kötettel rendelkezik, ebből 5638 magyar vagy többnyelvű. Nyilvántartott olvasójuk száma 238, ebből 140 rendszeresen látogatja a tékát, 489 látogatás alkalmával 753 könyvet kölcsönöztek ki az olvasók – sorolta Márton Ferenc. Sok új olvasót nem jegyeznek, inkább a diákok köréből kerülnek ki olyanok, akik a kötelező olvasmányok miatt ide is beiratkoznak. A községi könyvtárnak jó a kapcsolata a helyi általános iskolával, Márton Ferenc nemcsak az ottani állományt rendszerezte tavalyelőtt önkéntes munkával, hanem többször is részt vett iskolai rendezvényeken, ismertetve a diákokkal a községi könyvtárat.
Nem csak adományok révén bővül a téka állománya, a helyi költségvetésből is kiutal a községvezetés egy-kétezer lejt, amellyel új könyveket vásárolnak. Hogy mit, azt a könyvtáros dönti el, hisz fel szokta jegyezni azokat a műveket, szerzőket, amelyeket/akiket igényelnének az olvasók, de hiányzik a kínálatukból, így év végére beszerzi azokat. Ő látja, hogy milyen könyvek lennének hasznosak, de ez is kissé szubjektív, hisz olyan új könyveket is be kell szereznie – például ponyvaregényeket, „szappanoperákat” – amelyeket haza sosem vinne, de itt igénylik a középkorú hölgyek. „Mivel ez közösségi könyvtár, az olvasók igényei a lényegesek, nem a személyes véleményem” – mondja nevetve Márton Ferenc, mutatva azokat a köteteket, amelyeket ilyen megfontolásból szerzett be az olvasóknak.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro2016. február 9.
A G-nap első évfordulója
Némi iróniával „G-napnak” nevezik a magyar médiában február 6-át, amikor tavaly Simicska Lajosnál elszakadt a cérna, és több jelentős sajtóorgánumnak adott interjúban az ondó közkeletű megnevezését használta leíró jelzőként korábbi barátja, a magyar miniszterelnök vonatkozásában.
Akkor sokan úgy véltük, nem lehet hosszú távon fenntartani a nemzeti oldalhoz kötődő médiaorgánumokat úgy, hogy azok főállásban a Fidesz-kormányt támadják. Különös tekintettel arra ugyebár, hogy ezen orgánumok törzsközönsége eleve úgy szelektálódott, hogy a nézők–olvasók elsöprő többsége épp a megerősítést várta fideszes kötődésében.
Az eltelt egy esztendő szolgált némi tanulsággal. Mérget nem vennék a Magyar Nemzet nyereségességére, de az olvasói támogatottságát nem vesztette el annyira, hogy a lapot megszűnés fenyegesse. A lap egyszerre nyitott jobbra is meg balra is, egyrészt nagyobb teret kap benne a Jobbik, másik oldalról pedig leszerződtettek két olyan népszerű újságírót, akik a szó legszorosabb értelmében függetlenek, a politika senki földjén mozognak. Az egyik a borbloggerként is ismert Gazda Albert, aki korábban olyan népszerű online lapok főszerkesztőjeként dolgozott, mint az Origo vagy a Cink, a másik a bulvármédia kőkemény ostorozója, a liberális indíttatású, de a liberális tabukat rendesen felrugdosó, szókimondó Puzsér Róbert. A Nemzet néha megenged magának egy-egy mondvacsinált, erőltetett támadást a kormány ellen (egy tehetséggondozásról szóló projektet például azzal próbált meg hitelteleníteni, hogy annak gazdája, Orbán János Dénes egyik verscímének trágárságába kötött bele), de összességben színvonalas lap maradt.
Hasonló a helyzet a Hír tévével. Miként a főszerkesztő egy nagyinterjúban a „G. nap” első évfordulója alkalmából elmondta, most végre „szabad” a tévé. Bizonyos mértékig szórakoztató, hogy az egykori és jelenlegi hírtévés munkatársak kölcsönösen árulózzák egymást, hiszen végtére mind a maradás, mind pedig a markánsan kormányelkötelezett köztévénél való elhelyezkedés magyarázható éppen úgy értékelkötelezettséggel, mint karrierizmussal, de annyi biztos, hogy jót tesz a magyar médiapiacnak, hogy a Magyar Idők mellett van Magyar Nemzet és a köztévé mellett Hír tévé.
Borbély Zsolt Attila. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. február 10.
Gyergyószentmiklóson lép fel az Operettissimo
A Kolozsvári Magyar Opera és Filharmónia művészeiből alkotott Operettissimo együttes nóta, operett, musical és a revü műfajából összeállított műsorral vendégszerepel Gyergyószentmiklóson.
Az előadást február 12-én, pénteken 19 órától láthatja a közönség a művelődési ház színháztermében. Fellépnek: Kolcsár Katalin – ének, Veres Noémi – ének, Plesa Róbert – ének, Rigmányi István – ének, Kolcsár Péter – zongora, Deák Albert – hegedű, Gyenge Zoltán Balázs – hegedű.
A belépőjegyek ára 20 lej, elővételben a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában válthatók munkanapokon 9-től 16 óráig. Helyfoglalás a 0266-361 992-es telefonszámon lehetséges.
Pethő Melánia. Székelyhon.ro2016. február 11.
A kormányzó emlékét idézték
A Vitézi Rend által a kézdivásárhelyi református temetőben 2013. december 7-én felállított monumentális méretű, Horthy Miklós domborművével díszített kopjafánál a Történelmi Vitézi Rend és a Vitézi Rend képviselői közösen rótták le kegyeletüket a rend alapítójának emléke előtt kedd délután.
Megemlékeztek arról, hogy 1957. február 9-én hunyt el a portugáliai Estorilban vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, a Magyar Királyság kormányzója. Horthyról Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus, a Történelmi Vitézi Rend hadnagya tartott rövid méltatást, majd Mike Bernadett, a Református Kollégium tanulója Wass Albert Hová, Uram, hová... című versét adta elő. Az áldás és koszorúzás után ima és himnuszéneklés következett. Hasonló rendezvény zajlott Sepsiszentgyörgyön: a közös temető Hősök parcellájánál az Erdélyi Vitézi Rend (EVR) emlékezett – tájékoztatott Nyáguly Vilmos, a rend sajtóreferense. Dajka Mihály csíkszentkirályi tárogatós nyitó játéka után dr. Székely Zsolt, az EVR törzskapitánya emlékeztetett a kormányzó gazdasági haladást hozó 17 esztendejére, amely alatt „halálából feltámasztotta az akkori Kis-Magyarországot”. Ferencz Botond orbaiszéki hadnagy elmondta Kisfaludi Károly Rákosi szántó című versét. Áldást mondott Bucsi Zsolt Tamás sepsiszentgyörgyi vártemplomi lelkész.
(iochom/kgy. z.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 11.
A MÚRE elítéli a Parászka Boróka elleni indult petíciót Közleményben ítélte el szerdán a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) azt az internetes petíciót, amelynek aláírói Parászka Boróka újságíró kirekesztését kérik az erdélyi magyar sajtóból.
A MÚRE emlékeztetett arra, hogy a román alkotmány szavatolja a gondolati és a véleményszabadságot, valamint a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jogot. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében” – fogalmazközleményében az egyesület.
Leszögezik: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz, és az ilyen jellegű kezdeményezéseket elutasítják. Közleményében a MÚRE nem említi Parászka Boróka nevét, de elnöke, Rácz Éva Facebook-oldalát böngészve kiderül, hogy róla van szó.
Az internetes aláírásgyűjtést egy marosvásárhelyi férfi, Ferencz Zsombor indította, és szerda estig több mint ötszázan írták alá. A kezdeményező alkalmi újságíró, több írását közölte már a Központ hetilap és a Krónika napilap.
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban azt kéri a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyektől”, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt.
Parászka Boróka a Transidexnek elmondta, ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejárató kampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Példaként említette Ilyen volt Török Zsolt hegymászót, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Gyerő Dávid unitárius lelkészt, akit a melegházasság témájában írt állásfoglalása miatt támadtak.
peticiok.com
Elegünk van Parászkából!
Ezúton szeretnénk felkérni az érintett személyeket, akik közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosítanak a magyarellenességéről elhíresült - jelenleg Marosvásárhely közelében élő - újságírónak, Parászka Borókának, hogy lehetőségük szerint, ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez. Könnyen körülírható az a kis csoport (és a facebook-on is lekövethető), amely vevő még a Parászka-féle üzenetre: a balliberális magyarországi ellenzék maradéka, illetve annak kis létszámú erdélyi hozadéka.
Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!
Ferencz Zsombor. maszol.ro2016. február 11.
Parászka Boróka ellen indított petíciót egy hobbiújságíró
Ferencz Zsombor kirúgatná az újságírót, mert nem ért egyet az általa megfogalmazott véleményekkel. A szakma ezt a szólásszabadságot ért támadásként értékelte.
Internetes aláírásgyűjtést indított egy marosvásárhelyi lakos Parászka Boróka újságíró ellen. A petíció gyorsan téma lett a Facebookon az újságírók körében, mert a kezdeményező, Ferencz Zsombor - noha bevallása szerint nem tartja magát újságírónak - több ízben is publikált a Központ nevű Maros megyei hetilapban, és a Krónika is több alkalommal hozta írásait. A témához hozzászóló újságírók közül volt, aki azt találgatta, hogy valóban egy szakmán belüli személy kelti-e egy kollégája ellen a hangulatot, és kéri a kirúgatását az őt foglalkoztató médiumok vezetőitől, úgy, hogy ehhez online petícióban próbál tömegtámogatást szerezni. És teszi mindezt azért, mert nem ért egyet a Parászka Boróka írásainak, műsorainak a tartalmával.
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban Ferencz nem nevezte meg a címzetteket, a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyeket” emleget csupán, akiktől azt kéri, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt.
“Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!” - fogalmaz a petícióban Ferencz Zsombor.
Az ügy több szempontból is figyelemre érdemes: amellett, hogy a szólásszabadságot korlátozni kívánó kezdeményezésről van szó, súlyosbító körülmény, hogy célkeresztbe vesz egy személyt, egy újságírót, akire hangulatkeltéssel próbál nyomást gyakorolni, pusztán azért, mert az újságíró neki nem tetsző véleményt fogalmaz meg. Innen az internetes mobbingig eljutni már csak egy lépés, elég beleolvasni a petíció alatti kommentekbe.
Utánajártunk annak, hogy mi állhat a történet hátterében, és megkérdeztük az érintetteket.
Parászka Boróka megkeresésünkre elmondta, bár felismerné az utcán, személyesen nem ismeri Ferencz Zsombort, aki eddig semmilyen formában nem jelezte, hogy kifogása lenne az írásaival, munkájával kapcsolatosan. Azonban szerinte ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Ilyen volt Török Zsolt hegymászó esete, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Nágó Zsuzsa is a célkeresztbe került, amikor kijelentette, hogy visszaadja magyar állampolgárságát, mert nem ért egyet a magyar kormány bevándorlóellenes politikájával. A napokban pedig Gyerő Dávid unitárius lelkész, főjegyző is „megkapta a magáét” a melegházasság témájában írt véleménynyilvánítása miatt.
Parászka Boróka szerint a közösséget minősíti, ha ezeket a megnyilvánulásokat tolerálja. A maga részéről fontolgatja, hogy hogyan fogja kezelni az ellene irányuló lejáratókampányt, azonban nem hagyja, hogy ez a napi munkájáról elvonja a figyelmét. Hangsúlyozta, közösségi felelősségnek tartja, hogy ha bántalmaznak valakit - akár a fizikai valóságban, akár az interneten - akkor fellépjünk az agresszor ellen, és ne fordítsuk el a fejünket.
Ferencz Zsombort szintén megkerestük az ügyben, a petíció indítója elmondta: kiáll a kezdeményezése mellett, sőt, megjegyezte, hogy sokan támogatják azt. A cikkünk megjelenésekor az aláírók száma már közelített az 500-hoz. Kérdésünkre elmondta, bár több éve írt és ír véleményanyagokat, nem tartja magát újságírónak, és jelenleg nem tartozik egyetlen laphoz sem. Elismerte, a petíció nem az első anyag, amit Parászka Boróka ellen írt, például a Központ hetilapban és a Krónikában is közölt olyan írásokat, amelyekben kritizálta az újságírót.
Rostás Szabolcs, a Krónika felelős szerkesztője megkeresésünkre elmondta, hogy noha Ferencz Zsombor véleményanyagait alkalomadtán leközölte a lap, semmilyen szerződéses viszonyban nem állnak vele. Elmondta, Ferencz minden egyes anyagáról külön dönt, hogy megjelenhet-e vagy sem a lapban. Arra a kérdésünkre, hogy ezek után Ferencz kap-e felületet publikálásra a Krónikában, Rostás elmondta, hogy nem látta a petíciót, informálódnia kell az ügyről.
A témára a Facebookon felhívták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vezetőségének is a figyelmét. Rácz Éva MÚRE-elnök megerősítette, hogy tudtával Ferencz Zsombor nem újságíró, és egészen biztosan nem MÚRE-tag.
A MÚRE szerdán délután állásfoglalást közölt a témában, amelyben elítélte a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás korlátozására tett kísérletet.
Az állásfoglalásban felhívják a közvélemény figyelmét a gondolati és a véleményszabadság, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jog alkotmány által való garantálására. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében. Az alkotmányos jogot senki nem írhatja felül: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz” - áll a nyilatkozatban.
Az állásfoglalásban az egyesület etikai kódexének idevágó részét is idézik: „A sajtó szabadsága azt jelenti, hogy az állampolgárok alapvető joga a tájékozódás, a véleménynyilvánítás és az alkotások nyilvánosságra hozása. Az újságírók, mint állampolgárok számára, a sajtószabadság jogokat és kötelezettségeket jelent, de az újságírói szakma egyben előjogokkal és felelősséggel jár. Minden újságírónak etikai kötelezettsége, hogy ragaszkodjon a sajtószabadság által biztosított jogaihoz, hogy teljesítse kötelezettségeit.”
Kertész Melinda. Transindex.ro2016. február 12.
Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíciókapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja – adja hírül a kronika.ro.
Péntek délelőttig több mint 1000 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést – írja a kronika.ro. Erdély.ma2016. február 12.
Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja.
Csütörtök késő délutánig több mint 700 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést. Krónika (Kolozsvár)2016. február 15.
Szabott időkben – Gondolatok az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár kapcsán
Emlékkonferenciát rendezett Szabó T. Attila (Fehéregyháza, 1906. január 12. – Kolozsvár, 1987. március 3.) nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató születésének 110. évfordulója alkalmából január 29-én és 30-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az alábbiakban közzétesszük Szabó T. (E.) Attila biológusnak, Szabó T. Attila fiának a rendezvényen elhangzott előadásának szerkesztett változatát.
Szabott időket nem illik túllépni, ezért a tiszteletköröket átvágva rögtön a dolgok közepébe vágok. In medias res ... ahogy valaha mondották volt. Köszönet a lehetőségért, hogy a meghívás kapcsán elgondolkodhattam két kérdésen: 1. Hogyan határozzák meg a „szabott idők" az egyén, a család, a közösség teljesítményét? És ezt megfordítva (mai magyarul: inverzben): 2. Hogyan határozza meg a teljesítmény az egyén, a család, a közösség – és önmaga, tehát maga a teljesítmény – számára szabott időt? Biztos feleletek ezekre a kérdésekre nincsenek, csak lehetségesek.
Néhány izgalmas elméleti kérdés
Kolozsvárra készülőben Az ember tragédiáját olvastam újra esténként. Madách Imre a második színben Luciferrel mondatja ki: „Minden, mi él, egyenlő soká él, / a százados fa és az egynapos rovar. / Eszmél, örül, szeret és elbukik, / midőn napszámát s vágyait betölté. / Nem az idő halad, mi változunk... Látod a hangyát és a méhrajt: / ezer munkás jár dőrén összevissza, / vakon cselekszik, téved, elbukik, / de az egész, mint állandó egyén / együttleges szellemben él, cselekszik / ... Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened / ha vétkezel, fiadban bűnhödől/ köszvényedet őbenne folytatod / amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod". (Madách 1862)
Az idézet kapcsán előbb elméleti kérdésekről, a biológiai és nyelvi fejlődés (evolúció) lehetséges párhuzamairól fogok röviden beszélni az idő és az információ viszonya kapcsán. Az időről azért, mert édesapám az idő és az idők embere volt... különleges időérzékkel megáldva. És nehéz időkben élt. Különben is itt egy születés 110. évfordulójára emlékezünk ma, Krisztus születésének 2016. évében. Az információról azért, mert édesapám egész életében ezzel foglalkozott: a magyar szavak információtartalmával és ennek fejlődésével térben (nyelvjárások) és időben (nyelvtörténet). És mindhárom kérdésről azért, mert szakmám szerint (mint biológust) a jelenségek időbeni fejlődése, az evolúció kapcsol csak össze az itt ünneplők többségével.
Az élet tudománya az örökletes (genetikai) üzenetek tartalmával és fejlődésével foglalkozik. A nyelvészet a tanult nyelvi (memetikai) üzenetek (a nyelvi információk) tartalmával és fejlődésével. Mindkét információ időben és térben változó, fejlődik, evoluál. Az üzenetek apró változásai határozták meg, határozzák meg és fogják meghatározni az életnek – a biológiai életnek és a nyelv életének – a fejlődését. A genetikai, a biológiai evolúció 150 éve tudományos tény. A nyelvi evolúció felismerése is ezzel nagyjából egy időben következett be. Tudásunk történetében ez viszonylag rövid időtáv. A genetika és a memetika közötti hasonlóságok és különbségek alapos elemzése még a jövő nemzedékekre vár.
Hasonló a helyzet az információ és az idő közötti kapcsolat esetében is. Az idő és információ között van összefüggés („kezdetben vala az ige"), de ennek a kapcsolatnak a lényege egyelőre ismeretlen. Még az sem világos, hogy az idő függ-e a rendszer változását irányító információtól (ezért minden rendszerben másként telik az idő?), vagy a rendszer változását irányító információ függ-e az időtől? Angolul is kevesen írtak erről (Pratt 1992, Matsuno 1998, Hitchcock 2001, Thurtle 2007, Kuhn 2015), magyarul pedig alig találtam érdemleges adatot erre a témára a kibertérben (Bárány–Horváth 1998, Biró 2006). A biológiai és a nyelvi evolúció és az időbeliség közötti kapcsolatok azonban a 2000-es évek óta egyre jobban foglalkoztatják a kutatókat.
Biológiai létünket, testi életünket gének változatai (allélformák) és ezek kombinációi határozzák meg. Bár az allélek anyagi hordozója a DNS, de a DNS-be kódolt információ anyagtalan. A lélek: allélek. Ezek az allélek és az allélek sajátos összletei (a populációk) csak addig élnek, amíg az egyéneknek vannak utódai. Szellemi létünk tanult információs egységei a szavak és ezek sajátos kombinációi. A szavaknak is számtalan alak- és jelentésváltozata fejlődött ki időben és térben egyetlen nyelv keretében is – a nyelvcsaládokról nem is beszélve. A szavakat alkotó jelsorozatoknak is van anyagi hordozója (levegő, pergamen, papiros, szilícium), de maga a jelekbe kódolt információ itt is anyagtalan.
Ez izgalmas párhuzam az időben és térben zajló biológiai és nyelvi evolúció között. Egyéniségünk öröklött tulajdonságainkból és tanult tudásunkból – génjeink (pontosabban alléljeink) és mémjeink (szavaink és a mögöttük álló ismereteink) összességéből adódik. Mémjeink is csak addig élnek, amíg sikerül átörökíteni őket utódainkra. Ameddig él és öntudatos a hordozó népesség. Az adott nyelvet, kultúrát őrző populáció. Ebben a mai nemzedék számára talán az külön is figyelmeztető, hogy az elszálló szó illékonyságát és anyagtalanságát úgy 5000 éve a fába, csontba, cserépbe, kőbe rótt, pergamenre és papírra írt üzenet, majd 500 éve a nyomtatott szavak állandósága követte. Ezt az állandóságot a szemünk előtt váltja fel a kibertér illékonysága. Tessék csak megkérdezni az iskolák diákjait és tanárait. Ezek az új jelenségek a nyelvi evolúció szempontjából sem elhanyagolhatók .
Messzire vezetne a genetika és memetika, a biológiai és a nyelvi evolúció hasonlóságainak és különbségeinek elemzése. Csak azt szerettem volna most érzékeltetni, hogy a biológia és a filológia egymást metsző halmazok, bár az átfedés arányaiban jelentéktelennek látszik. Jelentőségében viszont alighanem nagyobb, mint azt ma gondoljuk.
A 111 év üzenete
Elméleti kérdésektől a mai évforduló valóságába visszatérve: hogy is mondta Lucifer? „Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened.../". Hogy az értékteremtő szellem száz alakban újólag feléled, arra bizonyság az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár utóélete és ezen belül a mai nap is. Az is igazolható a TÁR kapcsán, hogy „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évszázadokra lesz tulajdonod..." (elnézést a pontatlan idézetért, de Madách bizonyára azért beszél évmilliókról, mert elsősorban az élet fejlődésére, a biológiai információkra gondolhatott).
Ma azonban itt a magyar nyelv üzeneteiről, a nyelvi információkról beszélünk. Ezért álljunk meg egy pillanatra Az ember tragédiája következő négy szavánál: „ha vétkezel, fiadban bűnhödől". Alaptétel, hogy a szülők nyelvi hanyagsága – és az ezzel járó gondolkodásbéli hanyagság – a megszületendő (még vétlen) nemzedékekben bosszulja majd meg magát igazán. Szerencsére a madáchi tétel fordítottja is igaz: az érdemek is öröklődhetnek. Néha még érdemtelenekre is. Családtagként ezekről az „érdemtelenül is öröklődő érdemekről" szólnék néhány szót a következőkben.
Szabó T. Attila vér szerinti felmenői közül a Szabók és a Bartókok székely gyökerei a hagyomány szerint konok kunokig és bősz besenyőkig vezethetők vissza. A református Szabókat jó 300 éve telepítették át Kézdiszék területéről a Duna mellé, a török időkben elnéptelenedett Ordasra és környékére. Dédapámat, Szabó Lajost még gyermekkorában a szó legszorosabb értelmében az út mellől szedte fel, majd tanítatta ki és alkalmazta a Gernyeszeghez tartozó (felsőszőcsi) birtokaira Teleki Mihály, Erdély kormányzója és családja. Szabó Lajos könyvtárából családunk örmény ága, a Bogdánffyak jóvoltából került birtokomba néhány – ma is sokat idézett – mezőgazdasági szakkönyv (pl. Nagyváthy 1822). Dédapám s felesége – a szekerestörpényi születésű, görög katolikus Törpényi Lenka – révén ún. „asszonynemes" volt.
A felmenők nemessége esetünkben nem a cím- és rangkórság okán, hanem a törekvő természet bizonyítékaként fontos. Lenka családtörténeti kéziratának csak a címét őrizte meg a hagyomány (Egy nemes család története), az írás maga sajnos még Désaknán elveszett. Egyik fiuk, Károly ugyancsak gazdatisztnek tanult Kolozsmonostoron, azon az akadémián, ahol magam is 20 évig dolgoztam. Gyógynövényekről írt cikkeinek felkutatása terveim közt szerepel. Károly volt az, aki Törpényi dédanyám T betűjét elsőként viselte vezeték- és keresztneve között – lévén kollégiumi osztálytársai között időnként még 2-3 más Szabó Károly is. A sepsiszentiványi Bartókok révén Károly is „asszonynemes" lett.
A Bartók család területi gyökereit előnevük jelzi. A református Károly a századforduló éveiben vette feleségül a katolikus Bartók Ida tanítónőt, aki 1906-ig 6 gyermeket szült neki. Közülük ötöt özvegyen nevelt fel ma nehezen elképzelhető körülmények között. Mivel reformátushoz ment feleségül, felekezeti iskolákban nem taníthatott, állami iskolákban pedig 1919 után azért nem, mert nem tudott románul. Végül a dési református elemi iskola tanítónője lett. Az anyának és a tanítónőnek sokat köszönhet a magyar nyelvtudomány – és mi is, hogy ma itt emlékezhetünk.
Férfibarátságok üzenete
Genetikáról a memetikára térve az életmű és benne a TÁR genézise miatt szólni kell az író és iskolaigazgató Kovács Dezsőről, idősb Szabó T. Károly legjobb barátjáról. Kovács Dezső is máramarosi volt, nyarait diákkorában Felsőszőcsön töltötte. Idősb Károly és Dezső levelezése Bartók Ida hagyatékában megőrződött, és elő van készítve közlésre. Ez a kapcsolat már memetikailag fontos. Szabó T. Károly korán meghalt (minden jel szerint májmételyes agytályog alakulhatott ki nála; vélhetően ő is minden forrásba beleivott, mint később a fia, Édesapám is).
Két fiának, Károlynak és Attilának Kovács Dezső pótapja lett Kolozsváron. Mindkét fiú okos volt és tehetséges. Károly jól rajzolt, és sikeres író lehetett volna belőle, ha nem szól közbe Trianon. Károly ugyanis a 20-as évekre már katonaköteles lett, és a román sorozás elől kétszer is átszökött Magyarországra. Egyszer a románok fogták el, egyszer a magyarok toloncolták vissza. Egyik vagy talán mindkét alkalommal a fellegvári kaszárnyákba került, ahol félholtra verték. Édesapám ezért egész életében babonásan kerülte a Fellegvárat egészen az MTA-tagság átvételéig (ezt ugyanis a magyar konzulátus – mit sem tudva az érintett ellenérzéseiről – éppen a fellegvári Belvedere Szállóban szervezte meg).
Kollégium, teológia, egyetem
Szabó T. Attila 1919-ben, az uralomváltáskor még csak 13 éves volt; őt még nem csapta annyira tarkón a történelem. Bekerült abba a kollégiumba, ahova talán nagyapja, majd később biztosan apja és később fia is járt, és itt Kovács Dezső vette szárnyai alá. Kovács igazgató úr jó tanár és jó író volt. Külön is figyelt a kollégium irodalmi önképzőkörére. Ebben a körben az 1920-as években együtt szerepeltek az arisztokrata csemeték (mint pl. Wass Albert, Atzél Ede) a polgárdiákokkal, olyanokkal, mint pl. a későbbi orvosprofesszor Gündisch Mihály vagy éppen Szabó T. Attila.
Kovács Dezső csak nagyon indokolt esetben avatkozott bele az önképzőkör életébe. Én Édesapámtól két esetről tudok. Az első eset 1925-ben történt, ennek egy nyomtatott műsorfüzete is fennmaradt. Ekkor Wass Albertet hívatta be magához Kovács igazgató úr. Wass Albert éppen a költő és miniszter Octavian Goga román nemzeti lelkesedéstől fűtött versét fordította le, és mutatta be a körben. Kovács Dezső megdicsérte a vers és a fordítás irodalmi értékeit, majd felhívta Albert úrfi figyelmét a versek aktuálpolitikai vonatkozásaira és céljaira. Nem tudom, csak sejtem, hogy Wass Albert nem mutatott be több Goga-fordítást a kollégiumban.
A másik eset már érettségi után, 1929 táján történhetett ugyan, de közvetlenül kapcsolódik Szabó T. Attila pályaválasztásához. Ezt sajnos sem időben, sem tartalmában nem ismerem pontosan, mert Édesapám (érthető okokból) nem szívesen beszélt róla. Elejtett szavaiból annyira emlékszem, hogy a beszélgetés nem volt kellemes. Shakespeare Hamletjének az Arany Jánost pontosítani szándékozó újrafordítása és egyéb versfordítások kapcsán Kovács Dezső (már nem mint igazgatója, hanem mint atyai jó barát) eltanácsolta Attilát az irodalmi babérok utáni ácsingózástól. Hogy utólag hálásak lehetünk Kovács Dezsőnek ezért a beszélgetésért, az egészen biztos. De a fordítások között voltak figyelemre méltó munkák is.
Egyébként idősb Szabó T. Attila irodalmi késztetései genetikai és memetikai értelemben sem mentek végleg veszendőbe. Magam is sokat fordítottam veretes szakszövegeket Darwintól Mendelen át J. Huxley-ig. Körünkben van a mai magyar költészet képviseletében unokája, a költő Szabó T. Anna, aki – talán nem teljesen véletlenül, de biztosan nem egészen tudatosan – éppen Shakespeare-elemzéseivel és újrafordításával érdemelte ki a „filológia doktora" címet. Anna révén köztünk vannak fiai is, a dédunokák, a negyedik fordítónemzedék: Dragomán Gábor és Pál Gábor három ifjúsági regénnyel a háta mögött bizonyára a legfiatalabb magyar műfordító, öccse, Palika pedig – kiadói felkérésre – a napokban közli 10 évesen első kritikáját egy általa rekordgyorsasággal elolvasott mesekönyvről.
Mindez elsősorban a genetika és a memetika összefüggésében érdemelt itt említést. A Kolozsvári Református Kollégiumban és később a Református Teológián, majd az egyetemen Szabó T. Attilának Kovács Dezső mellett több további szellemi atyja is volt: Gombocz Zoltán, Csűry Bálint, Tavaszy Sándor, György Lajos és mások. De mindenekelőtt magyartanára, később atyai jó barátja és első fiának keresztapja, Brüll Emánuel. Valamennyijükről ismételten is megemlékezett; a hivatkozásokat az érdeklődők Éder Zoltán kitűnő összefoglalásának – Szabó T. Attila nyelvtudománytörténeti munkássága c. munka 8. fejezetében találják meg.
A Brüll Emánuellel való közelebbi kapcsolat tulajdonképpen egy arisztokrata osztálytársnak, Atzél Edének köszönhető, aki néhány diáktársával együtt valami diákcsínyébe Manó bácsi zsidó származását is be akarta keverni az egyik magyaróra előtt. Az otrombaságot Édesapám erélyes hangon ellenezte, és ez (emlékeim szerint a nyitott osztályajtón át) a Manó bácsi füléig jutott. Ezt követően Brüll Manó külön is figyelt Szabó T. Attilára, és ő irányíthatta később Gombocz Zoltán és Csűry Bálint szemináriumai, valamint Kelemen Lajos felé is. Bizonyság erre a Brüll-hagyatékból hozzám került és ugyancsak feldolgozásra váró Gombocz-levelezés. Szabó T. Attila és Brüll Emánuel levelezése ugyancsak feldolgozásra vár.
Édesapám a magyar nyelv iránti érdeklődését tehát részben Brüll Manónak köszönhette, és a kölcsönös rokonszenv köztük sírig tartó barátságként rögzült. De ez egy külön történet volna. Általános tanulságai miatt viszont szólni kell itt röviden a vészkorszak tragikus napjairól, amikor Brüll Emánuel is a hírhedt kolozsvári téglagyár deportáltjai közé került. Édesapám teljes mértékben osztotta Márton Áron álláspontját: aki tud, annak segítenie kell. Szerencséjére Budapesten, a Külföldiek Kollégiumában diáktársa volt annak a Mester Miklósnak, akinek államtitkárként éppen joga volt menlevelek kiállítására.
Édesanyám szűkszavú elmondásából tudom (Édesapám soha nem beszélt erről), hogy amikor barátaival együtt hírét vették Manó bácsi és társai internálásának, Édesapám ment „futárként" egy éjszakai vonattal Pestre, és egy következő vonattal hozta is a menleveleket. Pest felé menekülőkkel zsúfolt vonaton utazott; Kolozsvárra jövet már egyedül volt a vagonban. A történet mára „folklorizálódott", több változata létezik... én ezt a változatát tudom. Maga a történet messze túlmutat az egyéni sorstragédiákon, sőt még egy közösség tragédiáján is: a kolozsvári zsidóság tragédiája máig hatóan Kolozsvár tragédiája, és egyben a magyarság tragédiája is. Hogy milyen kapcsolatban lehet az életmű háború utáni sorsával és a SZT megszületésével, folytatásával, az még kutatandó.
A TÁR családi vonatkozásai
Ennek kapcsán beszélnünk kell mindenekelőtt feleségéről, dr. Csáti Éváról és nyelvész fiáról, dr. Szabó T. Ádámról is. 2015 végén emlékeztünk mindkettőjük halálának 20. évfordulójára. Csáti Évának édesapám az életét köszönhette – többszörösen is. Először, mert olyan időkben ment hozzá feleségül, amikor teljes létbizonytalanságban volt, és idegrendszere az 1930-as évek erdélyi reménytelenségében teljesen kimerült. Hozzáment az anyai tiltás ellenére – bár édesapja jóváhagyásával. Másodszor a háború utáni nagy tisztogatások idején, amikor egy ideig eltartotta őt három fiával együtt. Harmadszor 1956 és 1959 között, amikor a Bolyai Egyetem felszámolása, a Csendes Zoltánék és a Szabédi László tragédiái kapcsán édesanyánk diagnosztizálta az idegösszeomlást és intézte el Marosvásárhelyen, Miskolczi Dezső klinikáján az akkor még kínvallatással felérő radikális kezelést. Ezt azért fontos – a család kérésére nagyon megkurtítva – itt elmondani, mert 1956-nak nemcsak halálos áldozatai, börtönviseltjei, de olyan szenvedői is voltak, akikről nem esik szó.
Külön szál a történetben a „Szabédi-ügy". Édesapám hagyatékából birtokomban van az a Szabédi László, Márton Gyula és Szabó T. Attila közötti levelezés, ami Szabédinak a román és magyar nyelv közös gyökereit bizonyítani kívánó, a szó jó értelmében vett internacionalista nyelvészeti monográfiájának szakmai bírálatára vonatkozik. Kényes téma, kényes időkben. Márton Gyula a feladatot nem vállalta; átruházta a még kezelés alatt álló Szabó T. Attilára. A keletkezett bírálat lényege: a munka jó és újszerű. De ami jó benne, az nem új, ami új benne, az nem jó. A következmények ismeretesek. Édesapám soha nem tudta megbocsátani magának, hogy az 1959-ben a Bolyai Egyetem felszámolását irányító későbbi államfő és az őt kiszolgáló román állambiztonság mellett ezzel a (szakmailag vállalható) bírálatával maga is hozzájárulhatott egy tragédiájához.
A Szótörténeti Tár mutatói és a szaknyelvek
1987 márciusában, édesapám halálának éjszakáján – egy csöppet sem valószínűtlen állambiztonsági beavatkozás árnyékában – Trabanttal osztottam szét a TÁR cédulaanyagát a munkatársak között. Egy lefoglalás minden folytatást kizárt volna. Számomra a TÁR anyaga elsősorban természettudományi adatai és a szaknyelveink története szempontjából volt fontos. 1987 és 1989 között – a felfordult világban – a folytatás az anyagmentés ellenére is reménytelennek látszott. Hála a „memetikai örökösöknek" – elsősorban Benkő Samunak és az EME-nek, illetve Benkő Lorándnak és körének, majd Fazakas Emesének, Tamás Csillának és munkatársaiknak, illetve a helynévanyag tekintetében Hajdu Mihálynak, Makay Emesének, Bárth M. Jánosnak és munkatársaiknak, a munka újraindult, illetőleg a helynév-monográfiák sora is megindult.
1972 és 1987 között magam is a TÁR természettudományos címszavainak szerkesztője voltam. Nagyon sok botanikai (és nemcsak) kérdésben nyitotta fel a szememet ez a munka; itt most csak az óvilági alakor (Triticum monococcum) és a bab (figyelem: Vicia faba és nem a paszuly, az amerikai Phaseolus vulgaris) kívánkozik példaként említésre. A magyar alakornemesítés sok tekintetben az SZT-ra vezethető vissza. A TÁR-nak köszönhető jórészt a magyar történeti és népi növénynevek iránti érdeklődésem és a Péntek János professzor úrral való barátságunk, együttműködésünk is. Az SZT természettudományos vonatkozású nyelvi anyaga is a történeti Erdély európaiságának vitathatatlan bizonyítéka. Európa pedig egészen napjainkig a kulturális evolúció magterülete volt bolygónkon. Most ne gondoljunk azzal, hogy immár maga az európaiság is vitatható. Bízzunk abban, hogy ez megmarad. Akkor viszont az SZT munkásainak is európai léptékben érdemes gondolkodnia. Éppen ezért:
1. Az SZT magyar, román és német mutatóinak és az SZT szaknyelvi köteteinek az elkészítése sürgető feladat;
2. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket már ki kell egészíteni, és kereshetővé kell tenni a világ mai tudományos nyelvén, angolul írt értelmezésekkel;
3. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket a kibertérben is hozzáférhetővé kell tenni;
4. Az SZT nemzetközi használatát minden eszközzel serkenteni és támogatni kell szakmai körökben, különösen a magyar nyelvterület társkultúráiban, de az EU-ban is;
5. Ennek érdekében egy erdélyi (és összmagyar) nemzetközi publikációs stratégia is kívánatos volna.
Az SZT szaknyelvi pótköteteinek az előkészítése egyébként egy egész konferencia vagy inkább szakmánkénti konferenciasorozatok tárgya kellene hogy legyen.
Szótörténeti Tár(ak) a kibertérben
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenkori nyelvi evolúció magyar nyelvterületen is a beszélt nyelvtől az írott és nyomtatott nyelven át a digitális nyelvfejlődés felé tart. Ezt sejtettük meg 1989–1990 között Szombathelyen, amikor elkészítettük az első magyar digitális, nyelvtörténeti CD-ROM-ot: a TÁR első négy kötetének legrégebbi nyelvi adatait tartalmazó, elsősorban természettudományos igényű adatbázist. A fejlődés gyorsaságára jellemző, hogy az akkor készült CD ma már csak speciális eszközökkel volna használható, azonban az IIF program keretében elkészítették ennek a CD-nek a kiberváltozatát, az Erdélyi Magyar Elektronikus Szótörténeti Tárt, amelyik a https://emsz.db.iif.hu „honlapon" kutatható. Ez a „strukturált" adatbázis igencsak mostoha körülmények között készült ugyan Budapesten és Szombathelyen, de a kiberidőskálán matuzsálemi kora – 2015-ben volt 25 éves – ellenére ma is használható, és bizonyos, főként szaknyelvi, természettudományi célokra könnyebben, gyorsabban és eredményesebben használható fiatalabb testvéreinél.
Az EME honlapján az első négy kötet vált eddig – sziszifuszi munkával, de kiváló minőségben – kiber-hozzáférhetővé. Megbízhatósága nagyobb, de (vélhetően kiberhelyzete miatt) nagyon lassú, és a PDF-formátum eredményessége sem jobb, mint az előbbié. A tanulságok elemzése azonban már egy külön történet volna.
Összegzés és végszavak
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a magyar nyelvi evolúció közel félezer éves kövületgyűjteménye. A közösségi tudásnak és a szavak információtartalmának időbeni változásait dokumentálja; általános és nyelvi evolúciós jelenségeket tükröz. Az SZT messze túlmutat az erdélyi és a magyar tudományon – európai összefüggésekben értelmezendő.
Nyilvánvaló, hogy ez az előadás csak vázlatos lehetett; évszázados idők és terek nem férnek percekbe. Az is világos, hogy Nem /csak/ az idő halad, mi /is/ változunk. De talán nem volt érdektelen ezeket leírni és részben elmondani azért, hogy, ami a miénk volt, évszázadokra... tulajdonunk maradjon és gyarapodjon.
Szabó T. (E.) Attila
A szerző biológus. Krónika (Kolozsvár)2016. február 15.
Parászkától nem látni az erdőt
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar internetes portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely az egyesek által újságírónak mondott Parászka Borókának a sajtóból való eltávolítását javasolja.
A petíció elindítója – egy marosvásárhelyi civil értelmiségi – arra kéri a „magyarellenességéről elhíresült” Parászkát foglalkoztató illetékeseket (kiadókat, médiagurukat, politikusokat stb.), hogy ne járuljanak hozzá e nőszemély „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”. A felhívás azért nem közvetlenül a főszerkesztőknek szól, mert Parászka kizárólag olyan médiumoknak dolgozik, amelyek mögött jól körvonalazott politikai klikkek állnak. Romániában az RMDSZ által eltartott és felügyelt orgánumokban „sztárolják” a valóban sztárallűröket fitogtató 40 éves nőt (Erdély Tv, Erdélyi Riport, Transindex, Maszol stb.), Magyarországon pedig olyan hírhedt balliberális orgánumok futtatják, mint a 168 óra, Magyar Narancs, Mozgó Világ stb. Ugyanakkor több médium is befuccsolt a keze alatt az évek során (Manna, A Hét), jelenleg az adófizetők pénzén működő, szintén az RMDSZ által uralt Marosvásárhelyi Rádiónál is a jól fizető állása van, bár összeférhetetlensége miatt már ott is kezdeményeztek ellene fellépést a munkatársak.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű petícióban, amelyet több százan írtak alá eddig.
De mint kiderült, a kezdeményezés csak olaj volt a tűzre, mert okot adott a Parászkát eddig is pátyolgató balliberális politikai háttérhatalomnak, hogy össztüzet vezényeljen a nemzeti-keresztény eszmerendszer és a polgári szféra szószólói ellen. Vehemens „szolidaritási támadások” indultak meg a szólás- és véleményszabadság védelmének örve alatt mindazok ellen, akik a Parászka-típusú, újságírásnak álcázott politikai aktivizmust és balliberális agymosást nem szívesen látják eluralkodni az erdélyi magyar közéletben és közbeszédben. A szkeptikusok szerint máris elkésett ez a civil aggodalom, mert a Parászka-félék és az őket futtatók már évek óta uralják a terepet, valójában az 1989 előtti pártpropaganda és a közösségromboló asszimilációs kurzus egyenes folytatásaként.
Két különös közjáték kísérte az újabb Parászka-botrányt. (Tavaly az Orbán-kormány bevándorláspolitikája ellen ízléstelen módon tiltakozva sikerült vérig sértenie a nemzeti érzelmű magyarokat, de szakmai berkekben is közmegvetést vont magára azzal, hogy a saját férjével magázódva készített „teljesen objektív” interjút az Erdély Tv nevű párttelevízióban.) Balliberális körökben azt híresztelték, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is kiállt Parászka mellett, de aki elolvasta volna a február 10-én kiadott állásfoglalást, az láthatta volna, hogy abban az általános, semmitmondó mondatok között egyetlen név sem szerepel. A MÚRE „elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, ami szólhatott volna akár a Dragnea-féle törvénykezdeményezésről is – a legnagyobb román párt épp ezekben a napokban próbálja elrettenteni a velejéig korrupt politikai osztályt bírálókat. A szintén RMDSZ-felügyelet alatt működő MÚRE-től nyilván kitelt volna egy Parászka-melletti kiállás is, de anélkül is sikerült nevetségessé és komolytalanná válnia a „szakmai szervezetnek”: január 19-én egy másik állásfoglalásban még azért aggódott a MÚRE, mert a nagy szólás- és véleményszabadságban egyeseknek nem tetsző vélemények és kifejezések jelennek meg az erdélyi magyar hírportálokon és a közösségi hálózatokon.
A másik furcsa intermezzót Parászka házi portálja, az Erdélyi Riport produkálta, ahol az egyik kollégája egyenesen Ady Endre kaliberű publicistának próbálta beállítani a botrányhős hölgyet. Mert ha egy Ady vehemensen ostorozhatta a fajtáját, akkor egy Parászka miért ne tehetné ezt ugyanúgy, sőt még úgyabban?
A múlt évi magyarellenes kirohanásai után jegyezte meg egy olvasó a Parászka-jelenség kapcsán azt, ami máig hatóan érvényesnek tűnik: „Újabb feltűnési viszketegség. Kap még egy kitüntetést az Orbán-ellenes harcban. Bevált recept. Provokál, erre sokan durván nekimennek, ő meg a megszánni való áldozat szerepében like-okat gyűjt.”
Amúgy azért is tűnik naivnak a petíciót elindítók részéről az az elvárás, hogy az „illetékesek” tovább már ne biztosítsanak médiafelületet Parászka Borókának, mert őt és a hozzá hasonló közvélemény-formálókat pontosan azért fizetik – általában közpénzből – és tolják előtérbe ezek az illetékesek, hogy „a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek” legyen foganatjuk.
R. B. M.
itthon.ma//szerintunk2016. február 16.
Dr. Úry Előd kapta a Korunk Kulcsát
Mecénási tevékenysége elismeréseként dr. Úry Előd fogorvos, a Soproni Erdélyi Kör elnöke vehette át a Korunk éves díját, a Korunk Kulcsát tegnap este a Minerva Művelődési Egyesület székházában, a folyóirat alapításának 90. évfordulójára szervezett ünnepségen.
Kántor Lajos, a Korunk Baráti Társaság elnöke felidézte, hogy Úry Előd 1990 márciusában telepedett át családjával Magyarországra, ugyanakkor arra is utalt, hogy ő az első orvos, aki a 2004 óta évente átadott elismerést megkapja. Az est folyamán Tibori Szabó Zoltán, a Minerva elnöke és Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője elevenítette fel a folyóirat történetének fontosabb mozzanatait, Albert Csilla, Bogdán Zsolt, Dimény Áron és Györgyjakab Enikő színművészek előadásában pedig az elmúlt 90 év terméséből hangzottak el szövegek. A zenei pillanatokról a Concordia vonósnégyes gondoskodott, amelynek tagjai Orbán György Öt madrigálját tolmácsolták.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)