udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 408 találat lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 ... 391-408

Névmutató: Báthory István

2013. október 1.

Nem hímes szavakat, erős valóságot!
Tanévkezdés a MOGYE magyar tagozatán
Tiltakozásképpen külön ünnepséggel köszöntötték a 2013/14-es tanév kezdetét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanárai és hallgatói. Míg a román tagozat a Kultúrpalotában gyűlt össze, a magyar hallgatók az egyetem dísztermét töltötték meg zsúfolásig, s hosszú tapssal jutalmazták a felszólaló rektor- és dékánhelyettesek szavait.
"…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…" – hangzott el Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelme dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes beszédében, továbbá a magyarázat is: azért tartják külön az évnyitót, mert a magyar oktatás területén nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnének. Ezt megelőzően Semmelweis Ignácot idézte Szilágyi professzor, a felelősséget, az áldozatvállalást és az emberi értékek tiszteletét hangsúlyozva. A közös célok között az összefogást, a kölcsönös tiszteletet emelte ki, s a jó munkát, amely a legkorszerűbb ismeretek átadását jelenti. Ismertette a diákok rendelkezésére álló lehetőségeket, s feladataik között, a háromlábú székhez hasonlítva, az oktatás és betegellátás mellett a tudományos kutatás fontosságáról szólt. Az oktatást az idéntől egy korszerű szimulációs központ segíti, a kutatás előmozdítására nagyszabású pályázaton dolgozik az egyetem.
Legyünk büszkék mi is az egyetemünkre! A múltból táplálkozunk, és a jövőt építjük, de mindezt a jelenben tesszük – biztatta a hallgatóságot a rektorhelyettes, aki 1581-ig, a Báthory István lengyel király által létrehozott jezsuita akadémiáig vezette vissza a 400 éves múltú erdélyi felsőfokú oktatás történetét, megemlítve Apáczai Csere János elképzelését, aki a gyulafehérvári kollégiumban olyan felsőoktatási intézmény tervét dolgozta ki, amelynek része lett volna az orvosi fakultás is nyomdával, könyvtárral, botanikus kerttel. Az 1872-ben alapított kolozsvári magyar királyi tudományegyetem, amelynek 1919- ben Szegedre kellett költöznie, 1937-re a nemzetközi tudományos élet legmagasabb elismerésével, Nobel- díjjal jutalmazott tudóst termelt ki Szent-Györgyi Albert személyében – utalt az 1945-ben Marosvásárhelyre költöztetett orvosi kar korábbi színvonalára a beszélő.
Zord időkben kezdődik a 69. tanév, mondta dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tagozat vezetője, aki kijelentette, hogy a magyar nyelvű oktatás terén közel sincsen minden rendben. Szabó professzor szerint 30 évi oktató tevékenység után is az a véleménye, hogy az ismereteket igazán jól csak anyanyelven lehet elsajátítani. Ebbe beletartozik a magyar nyelvű gyakorlati oktatás is, de a törvény, ami ezt biztosítaná, sajnos csak annyit ér, amennyit betartanak belőle.
Az orvosi szakma szépségéről, a felelősségről beszélt dr. Frigy Attila egyetemi előadótanár, az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese, aki hozzátette, hogy a szorgalom és kitartás mellett a kölcsönös bizalom légkörére van szükség, s valamennyien a lehetőségek kihasználására biztatták a hallgatókat.
Dr. Sipos Emese előadótanár, a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kiemelte, hogy ezt a fakultást olyan hallgatók végezték el, akikre büszke lehet az egyetem, majd a kezdők biztatása mellett sikert kívánt a jelen lévő végzősöknek is.
– A több téren történő késlekedés az oktatásügyi minisztérium és az egyetem részéről összehangolt akciót jelent, hogy betereljenek minket ebbe a tanévkezdésbe úgy, hogy megint nem változott semmi. Az egyik tiltakozó akciónk a külön tanévnyitó, amivel jelezni szeretnének, hogy a MOGYE-n nincsenek rendben dolgok. Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktató közülünk vagy a diákszövetség képviselője elmenjen a hivatalos tanévnyitóra, hozzászóljon magyarul, azt a látszatot keltve, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ez az első ilyen akciónk, s a tiltakozást a közeljövőben is folytatni fogjuk. Hogy milyen formában, erről még nem nyilatkozunk – mondta Szabó professzor, a magyar tagozat vezetője.
– Amikor a szenátus megszavazta, hogy a tanársegédi helyeket különválasztják, mivel az akkreditációs bizottságnak tudnia kell, hogy melyik oktató melyik oktatói vonalhoz tartozik, mi azt mondtuk, hogy ez intézkedésnek szép, csak nem tudjuk, hogyan telik meg tartalommal, ami a diákok szintjén a külön csoportokat jelentené. A minisztériumi tárgyalásokon is eljutottunk odáig, hogy nem tudtak ellenvetést felhozni a külön csoportok ellen, ezért azzal érveltek, hogy a szenátus már áprilisban megszavazta az új tanév szerkezetét, ezért a csoportok összetételére nem lehet visszatérni. Holott a tanév szerkezete egy dolog, a csoportok különválasztása viszont egy egyszerű adminisztratív intézkedés, amelynek semmi köze az akkreditációhoz. Innen látszik, hogy érdemi intézkedést továbbra sem óhajtanak foganatosítani – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Szilágyi professzor elmondta, hogy maradt még esélye a tárgyalásnak, de annak, hogy az eredményes legyen, kevésbé. – Minél inkább belemegyünk a tanévbe, és elindul a gyakorlati tevékenység, annál nehezebb a csoportokat különválasztani. A dékáni hivatalok pedig a klasszikus tanévkezdési órarendet és csoportbeosztásokat már elvégezték, de nem a mi elképzeléseink szerint – tette hozzá.
Bár nem így képzelték el ezt a tanévkezdést, Tubák Nimród elnök arról beszélt, hogy a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség több programot dolgozott ki annak érdekében, hogy minél több erdélyi diák válassza ezt a hivatást. A nyílt napok és a próbafelvételi vizsgák mellett 16 kezdő hallgatónak osztottak ki tegnap egyszeri ösztöndíjat biztatásképpen, hogy a jó eredményt elismerik az egyetemen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2014. január 6.

Adalékok dr. Balló István életrajzához
Sikerült tisztázni a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem egyik jeles kutatója, a csíkkozmási születésű dr. Balló István halálának időpontját. Az 1905-ben felavatott madéfalvi emlékmű márványtábláján olvasható versszakasz szerzője Szegeden alussza örök álmát.
Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy 2011 és 2013 között a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál többször cikkezett a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremléke kapcsán. Salamon János, az 1989-es fordulat utáni első madéfalvi polgármester mellé állva, sikerült megmenteni a lebontásra ítélt esztergomi síremléket, csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába. Ebben az akcióban fontos szerepet játszott a Szent György Lovagrend, és ennek Esztergomban élő tagja, dr. Bárdos István művészettörténész. Az ő beadványa járt sikerrel az esztergomi önkormányzatnál.
Balló István után kutatva
Salamon János még ismerte, és az 1990-es évek elején személyesen találkozott Tamás József építész lányaival, Magdolnával és Emíliával, akik őrizték dr. Balló Istvánnak az 1906-ban a csíkszeredai Szvoboda nyomdában kiadott A madéfalvi veszedelem című, a szerző által az építésznek dedikált kötetét. Ennek fénymásolatát hozta haza Székelyföldre Salamon, és ennek szöveghű másolatát adta ki ezekben a napokban a Turul Egyesület. Az újra kiadott könyv borítóján Balási Csaba fotója látható, a nyomdai kivitelezés pedig a Hajdu Áron vezette Alutus nyomda munkaközösségét dicséri. A több mint száz évvel ezelőtt kiadott Balló-kötet volt az első önálló könyv, amely a Siculicidiummal foglalkozott. Nyírő József Madéfalvi veszedelem című regénye csak 1939-ban jelent meg. Dr. Balló István könyvében szinte minden oldalon lábjegyzékkel találkozunk, ahol utal a felhasznált forrásokra. Elsősorban a Csík vármegye és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárának adatait használta fel. Átolvasta Losteiner Leonárd Ferenc-rendi atya Chronologia és a Szent Ferenc-rend erdélyi tartományának története c. munka kéziratát, Benkő József Transsilvania II. kötetét, a madéfalvi veszedelem után kiszállt bizottság jegyzőjének, Heidendorf Konrád Mihály önéletrajzának ide vonatkozó részeit, Nagy Imre csíksomlyói gimnáziumi tanárnak a Losteiner-mű fordítását, illetve D. Orbán Gyula, gróf Teleki Domokos, dr. Szádeczky Lajos és Kováts Tamás írásait. Dr. Balló István az első világháború idején Magyarországra települt át, életének ezt követő szakaszáról szinte semmit sem tudtak eddig a székelyföldi történészek. Levelet írtunk dr. Balló István unokájának, a Szombathelyen élő Balló Lászlónak.
Szegeden érte a halál
Íme, a Szombathelyről január 1-jén érkezett válaszlevél:
„Kedves Dobos László! Elnézését kérem a késlekedésért, de hiányzott egy fontos életrajzi adat, s ezt mostanra sikerült tisztázni. Sem én, sem a Székelyföldön működő történészek nem ismerték nagyapám elhalálozásának pontos dátumát, mivel Szegeden halt meg, s jómagam Szombathelyen születtem már. Dr. Balló István Csíkkozmáson született 1871. december 25-én, édesapja: Balló Imre kántortanító, édesanyja Albert Zenóbia volt. A csíksomlyói gimnáziumban, majd a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, magyar-latin szakon szerzett tanári oklevelet. Doktorátusát történelemtudományból szerezte. A Csíksomlyói Főgimnázium tanára volt 1896-tól, 1907-től pedig Csík vármegye főtanfelügyelője. Első felesége: Balogh Berta, akitől István fia született. Berta fiatalon elhunyt. Második felesége Láng Irén volt, a család az 1910-es évek elejétől Tordán élt, itt született 1911-ben édesapám: Balló László. A családban négy gyermek nevelkedett, két leány is született: Ilona és Piroska. A Balló-család 1914-ben Csongrád vármegyébe települt át, ahol nagyapám gimnáziumi görög-latin-történelem tanár volt az 1922-es nyugállományba vonulásáig. Ezután csanádi főtanfelügyelőként tevékenykedett. Szegeden érte a halál 1953. december 9-én, s itt temették el a Belvárosi Temetőben. (Gyermekei közül a két leánya élt akkor Szegeden. Szeged Kállay – fasor 25. sz. alatt, majd a Dugonics tér 2. szám alatt laktak, ez utóbbi címen jelenleg a Romániai Kulturális Intézet működik.). Főbb munkái a Csíksomlyói Főgimnázium Értesítőjében jelentek meg, illetve könyv alakban: Altorjai Báró Apor Péter élete és működése (1897.), Báthori Endre bíbornok és erdélyi fejedelem halála (1899.), Teleki Mihály ( életrajz ,1903.), A madéfalvi veszedelem (1906.). Nem jelent meg azonban a Szemelvények P. Loisteiner Lénárd kéziratából című munkája, ennek kéziratát jómagam őrzöm. Fáradhatatlanul kutatott magán- (családi) és egyházi levéltárakban a székelység történelmi emlékei után, és számtalan fontos okiratot és adatot tárt fel és dokumentált. A Magyar Történelmi Tár közölte 1899-ben az alábbi publikációit: Tatár rabság (1662, 1665), A külföldi iskolázás történetéhez (1593) és Adatok a székelyek történetéhez (1466-1575). A Székely Oklevéltár köteteinek szerkesztője: dr. Szádeczky Lajos (más források dr. Szádeczky-Kardoss Lajosként emlegetik) segítőjeként említette nagyapámat: „Csíkvármegye területén a kutatásban, majd a feldolgozásban derék munkatársam volt akkor jeles tanítványom, most csíksomlyai gymn. tanár Balló István, a vármegye szülötte, a ki ezután is folytatta a kutatást" (...).Az Irodalmi Szemlében a Székely Oklevéltár VII. kötetének megjelenésekor a könyvismertetőt nagyapám írta. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében 1899-ben az alábbi írásai jelentek meg: Lóorvosságok és kuruzslások a XVI. századból és Adatok a csíki negyedfél megye havasainak közös birtoklásáról. Hargitaváralja jelképes székely község hiv. Közlönye, az erdélyiek tudományos, szépirodalmi és társadalmi folyóirata Szegeden jelent meg (Trianon után). Ebben publikálta „Báthory István lengyel király és a székelyek", valamint a „Székelyek három rendje" című írását. 1943-ban Szegeden jelent meg tollából A székelyek régi története és lófő Csíkszentgyörgyi Jósa János / írta Csíkszentimrei Balló István ([1943]) Könyv/monográfia. Kétségtelenül legjelentősebb műve az a közel 8500 oldalnyi terjedelmű kézirat, amelyben vármegyékbe csoportosítva helységenként feldolgozza a Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat. Ezt a hatalmas szellemi örökséget én kaptam meg, gyermekkorom óta őrzöm, és szándékom szerint a Csíki Székely Múzeumnak ajándékozom, hogy őseink történelmének mai és jövőbeni kutatói mindenkor hozzáférhessenek. Ezen szándékomat levélben már közöltem Gyarmati Zsolt igazgató úrral. Terveim szerint tavasszal személyesen fogom átadni Csíkszeredában a kéziratot. Sikeres, békés, boldog új esztendőt kívánva üdvözli: Balló László Szombathelyről (A Magyar Irószövetség tagja).”
A Siculicidium emlékmű
A madéfalvi emlékmű ünnepélyes felavatására 1905. október 8-án került sor. Az emlékmű terveit a csíkszeredai születésű, akkor Budapesten élt Tamás József építészmérnök ingyen készítette el. A kivitelező Szász István építész volt, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta.
Dobos László
Székelyhon.ro,

2014. február 11.

Történelemóra másként
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében a magyar honfoglalásról tart interaktív történelemórát és korhű fegyverbemutatót több erdélyi városban a héten Hidán Csaba László régész, történész, egyetemi tanár.
Kedd délelőtt a csíkszeredai Kis Herceg Napközi vendégeként a József Attila Általános Iskola tornatermében, majd a Márton Áron Gimnázium dísztermében ismertette a honfoglalás eseményeit, mutatta be a korabeli viseleteket, harci eszközöket Hidán Csaba, akit főként a Duna televízió Rendhagyó történelemóra sorozatából ismerhettek a nagyobb gyerekek. Az előadó munkáját az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola tagjai segítették a bemutatókon.
A József Attila Általános Iskola tornatermében megtartott előadáson főként kisgyerekek vettek részt. Hidán Csaba egy legendával vezette vissza őket a honfoglalás korába. Mesélt nekik a Tündérkertnek nevezett helyről, óriásokról, tündérlányokról, fenyőfákról, nagy csatáról, a kakukkfűillatú pusztákról érkezett hét legényről. „A gyerekek életkoruknak megfelelően meg kell ismerjék a saját múltunkat, és ez nyilvánvalóan először mesékkel, legendákkal kezdődik. Később, aki ismeri ezeket, lehet, hogy történelemkönyveket is olvasni fog. Annak idején én sem a számítógép mellett nőttem föl, nem voltam »kulcsosgyerek« sem, hanem a szüleim meséltek nekem. Később aztán olvastam, és így megszerettem, megismertem a történelmünket” – mondta el portálunknak az előadó.
A történelemóra során bemutatta, milyen is volt a honfoglalás kori harcosok viselete, a vaddisznóbőrből és farkasbőrből készült süveg, sisak, fokos bárd, nyíl stb. Hidán Csaba hangsúlyozta, fontos, hogy minden, amit az előadásokon bemutatnak, hiteles legyen. „A nagyobbak ismernek a Rendhagyó történelemóra sorozatból, a kicsiknek pedig elsősorban a mese a fontos, vagy a harci bemutató érdekes számukra. Ez természetes, mert ők még kicsik ahhoz, hogy tudják, ki volt Álmos, Árpád stb. De így kell bevezetni őket, hogy élményszerű legyen, és nagyon ragaszkodom a hitelességhez. Amit mi viselünk magunkon, az nem jelmez, hanem viselet. Ami ezüst kell legyen, az ezüst, a bronz bronz, a vastag nemez, nemes acél, az acélpikkelyek, bőrpikkelyek mind igaziak, hogy a valóságot lássák. Nem szabad a kicsiket sem lebutítani azzal, hogy fölveszek egy könnyített ruhát. Vannak persze megélhetési hagyományőrzők, akik magukra vesznek ilyen lebutított ruhákat és összevissza beszélnek mindent. Nem szabad, hitelesen kell. Bartók Béla után: csak tiszta forrásból. Nyilvánvaló, a gyerekeknek meseszerűen, élményszerűen, de viseletben, fegyverzetben hiba nem eshet, annak nagyon pontosan úgy kell kinéznie, mint amilyen volt vagy lehetett” – mutatott rá.
Az előadássorozat hétfőn Sepsiszentgyörgyön kezdődött, kedden Csíkszeredában folytatódott, szerdán Székelyudvarhelyen délelőtt 10 órától a Villanytelepi Napközi Otthonban (Villanytelep u. 17.), majd délután 1 órától a Tamási Áron Gimnázium (Baróti Szabó Dávid u. 32.) dísztermében, csütörtökön 10 órától a marosvásárhelyi Stefánia Óvoda szervezésében a Református Egyház Épületében (Aurel Filimon u.32.) 10 órától, majd délután 1 órától a Bolyai Farkas Középiskola (Bolyai u. 3.) dísztermében, pénteken pedig Kolozsváron délelőtt 10 órától a János Zsigmond Unitárius Kollégium Óvodájában (December 1 sugárút 9. sz.), majd 14 órától a Báthori István Elméleti Líceum dísztermében (Farkas utca 2.) tudhatnak meg többet a gyerekek a magyar honfoglalásról.
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

2014. február 12.

Átmenő a magyar osztályoknak
Az átszervezés és a csökkenő gyereklétszám ellenére a szórványmegyék többségében – akárcsak a tömbmagyar térségekben – a következő tanévre is sikerült megőrizni a jelenlegi magyar oktatási hálózatot. A nagyon kis létszámú vidéki iskolák is megmaradnak.
Bár az oktatásban bevezetett megszorító intézkedések miatt felmerült az összevonások lehetősége, egy kis odafigyeléssel mindenütt sikerült megőrizni a jelenlegi osztálylétszámot, és ugyanannyi előkészítő és kilencedik osztályt betervezni a következő tanévre, ahány jelenleg is működik.
Lőrincz Helga Fehér megyei tanfelügyelőtől megtudtuk, a nagyon kis létszámú magyar elemi iskolák is megmaradtak, az önkormányzatok ugyanis felvállalták a finanszírozási többletet, a tanfelügyelőség pedig rábólintott erre. A tanfelügyelő hangsúlyozta, csökkent a magyar gyerekek létszáma, de nem annyira, hogy ne lehessen megalakítani legalább egy osztályt minden intézményben és évfolyamon, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban két ötödik osztályt is sikerül beiskolázni. Kivétel Bethlenszentmiklós, ahol az V–VIII. osztályosok számára két összevont osztály működik.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Keresztes Kálmán Szeben megyei tanfelügyelő, aki szerint Vízaknán és Kiskapuson 3-4 gyerekkel is megalakultak a magyar osztályok. „Nem veszítettünk semmit. Valamenynyi magyar osztály, ami ebben a tanévben működik, megmarad a következő tanévben, és a kezdő évfolyamokon szintén megalakulnak az osztályok" – szögezte le Keresztes Kálmán. Osztatlan magyar osztályok alakulnak a nagyszebeni Octavian Goga Gimnáziumban és a medgyesi Báthory István Általános Iskolában is, tájékoztatott.
A tanfelügyelő szerint a magyar nyelvű szakoktatás sem csorbult, csupán Medgyesen az elektromechanikai szak átalakult környezetvédelmi szakká. Keresztes Kálmán kiemelte: a Szeben megyei főtanfelügyelő rendkívül rugalmas volt a magyar nyelvű iskolahálózat kérdésében, azt hangoztatta, hogy úgy kell viszonyulni a megyében élő magyarokhoz, ahogy szeretnék, hogy a külföldön élő románok helyzetét kezeljék.
Elenyésző a lemorzsolódás
Brassó megyében a magyar nyelvű szakoktatás került veszélybe a csökkenő gyereklétszám miatt, a hároméves szakmunkásképzőt magyar nyelven nem is tudták megalakítani, mert nem volt elég jelentkező, mondta el lapunknak Szabó Mária Magdolna főtanfelügyelő-helyettes. Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban és a Remus Răduleţ Szakközépiskolában indul egy-egy kilencedik osztály, Kőhalomban pedig egy szaklíceumi osztály.
Az általános iskolákban hasonlóképpen évről évre kevesebb a gyerek, az előkészítő osztályokban 10–15 diákkal van kevesebb, mint például a nyolcadik osztályokban, magyarázta Szabó Mária Magdolna. A főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta, a negatív demográfiai mutatók ellenére próbálták megtartani a jelenlegi hálózatot, és remélik, hogy a beiskolázási tervben jóváhagyott osztályok meg is alakulnak. Az oktatási szakember szerint nem jellemző, hogy a magyar diákok átiratkoznak román tagozatra, a vegyes házasságban született gyerekeket ugyanis gyakran már román óvodába íratják.
Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumában, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban ősztől két középiskolai osztályt indítanak. Marton Enikő, a tanintézet munkatársa lapunknak elmondta, egy matematika–informatika és egy turizmus osztályban hirdetnek helyeket. Jelenleg két kilencedik osztály működik az iskolában, ebből egyiket átalakítják hároméves szakmunkásképzővé szintén turizmus szakon, az 55 gyerekből 14 ebbe iratkozik. Hunyad megyében idén 49 magyar gyermek végzi el a nyolcadik osztályt, a dévai iskolában mindegyikükre számítanak, hiszen általában elenyésző a lemorzsolódás.
Megvan a helyük
Maros megyében minden egyes nyolcadik osztályos magyar tanulónak megvan a helye a közép- vagy szakiskolában – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a megyében egyetlen iskola sem zár be, és összevonásokra sem kerül sor.
„A helyi közösségek és önkormányzatok kérésére még azokban a falvacskákban is sikerül megtartanunk az iskolákat, ahol a gyermeklétszám indokolná az összevonást. Ez viszont nem azt jelenti, hogy hasból felduzzasztott létszámmal osztályt lehet indítani" – tette hozzá Illés.
A tervek szerint megyeszerte mindössze 13 szakosztályt indítanak a magyar tagozaton, azonban a főtanfelügyelő-helyettes szerint még így is félő, hogy nem telnek be a helyek. A szakoktatás területén a legfőbb gondot azok a szülők okozzák, akik túlértékelve gyermekeik képességeit, elméleti gimnáziumokba íratják, számos kudarcra ítélve őket.
A Székelyföldön is csökken a gyereklétszám
A gyereklétszám csökkenése nemcsak a szórványra, a Székelyföldre is jellemző. Hargita megyében ősztől hárommal kevesebb középiskolai osztály indul, mint a jelenlegi tanévben, öszszesen 117 kilencedik osztály szerepel a beiskolázási tervben. Az induló osztályok több mint egynegyede szakmunkásképző, 92 líceumi és 25 szakmunkásképző osztállyal számolnak, mondta el lapunknak Görbe Péter szakoktatásért felelős tanfelügyelő. A székelyföldi megyében a nyolcadik osztályosok létszáma alapján határozták meg a beiskolázási tervet, és az évről évre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb osztály telik meg.
Leginkább Székelyudvarhelyen észlelhető létszámleépülés, az Eötvös József Szakközépiskolában, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolában és a Kós Károly Szakközépiskolában egy-eggyel kevesebb osztályt indítanak. Görbe Péter szerint a szakok száma nem változik, hiszen az iskolák fizettek az akkreditálásukért, így felváltva, kétévente indítják a különböző szakokat.
Kovászna megyében a szakoktatás irányába sikerült elmozdítani a 2014–2015-ös beiskolázási tervet: a kilencedik osztályban a helyek 57 százalékát a szaklíceumokban, illetve az ősztől visszavezetett hároméves szakiskolai osztályokban hirdetik meg. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a következő tanévben 24 elméleti kilencedik osztályt indítanak, és további hét osztályba lehet iratkozni a művészeti, felekezeti és pedagógiai szakokon. A szakosztályokból összesen 39 indul, 15 a szaklíceumokban, 24 pedig a hároméves szakiskolákban.
Nem történt magyarellenes intézkedés
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bizakodó az oktatási átszervezés és az új beiskolázási tervek alakulása kapcsán. Mint lapunknak elmondta, csupán Fehér megyében szűnik meg egy középiskolai osztály, és vonnak össze másik kettőt. De a szórványbeli demográfiai csökkenés tükrében, ebben nincs semmi rendkívüli, vélte az illetékes.
Bár még nem rendelkezik valamennyi adattal, a jelenlegi állás szerint úgy tűnik, az átszervezés során egyetlen erdélyi megyében sem történt magyarellenes intézkedés. Ugyanakkor a háromhavonta bekért panaszlistára sem kerültek fel újabb tételek, magyarázta Magyari. Kérdésünkre, hogy mindez kinek az érdeme, az oktatási főtitkárhelyettes elsősorban a szövetség megyei vezetőit és a magyar tanfelügyelőket említette. Hozzátette, sehol nem volt szükség a felső vezetés beavatkozására.
Ugyan komolyabb visszalépés nem történt, haladás sem tapasztalható az évek óta megrekedt ügyekben. Továbbra sincs politikai egyezség a dicsőszentmártoni és a segesvári önálló magyar iskolák létesítéséről, ahogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újjáalakítása is kérdőjeles maradt.
Szucher Ervin, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

2014. február 15.

Interaktív történelemóra harci bemutatóval
Úgy szeretnék lovag lenni – hangzott el a hátam mögött ülő elemista fiú szájából a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében szervezett interaktív történelemórát és honfoglaláskori viseletben tartott harci bemutatót megelőzően. De hamar kiderült, hogy nem a lovagkor eseményeiről, hanem honfoglaláskori vezéreinkről lesz szó. A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében Hidán Csaba László régész-történész elevenítette fel őseink nomád kultúráját, a kisiskolások a korhű, elsősorban gyakorlatias viselettel és a fegyverforgatás szabályaival ismerkedhettek, néhányan ki is próbálhatták. A honfoglaláskori magyar mondavilág történeteinek ismertetése, a szablyával, fokosbárddal, íjjal és korbácsbuzogánnyal tartott bemutató célja a hagyományápolás, ismeretbővítés volt, hiteles források alapján. Hidán Csaba és társa reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium óvodásaihoz, délután pedig a Báthory elemistáihoz vitte honfoglaló őseink fegyvereit.
Szabadság (Kolozsvár),

2014. március 22.

Vidám népség ünnepelte a Bábszínház Világnapját
A munkába igyekvők arcára is mosolyt csaltak tegnap délelőtt a BBTE Színház és Televízió Karán működő Magyar Színházi Intézet harmadéves diákjai, akik színes ruhákban, bohócnak és farsangi maskurának öltözve, bábokkal és hangszerekkel a kezükben járták be a várost.
A lelkes fiatalok a Bábszínház Világnapja tiszteletére indultak útnak, és tanáruk, Palocsay Kisó Kata vezetésével a Báthory István Elméleti Líceum, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, valamint a Waldorf iskola előkészítő osztályait keresték fel. Hatalmas volt az öröm, amikor Szabó Éva, Vargha Ildikó, Molnár Zoltán és Bolla Emese tanítók osztályába betoppantak: a színes népség azonnal összebarátkozott a gyerekekkel, együtt báboztak, énekeltek, mindenki azt kiáltotta: „Boldog, boldog, boldog születésnapot…”, Bábszínház!
(F. Zs..)
Szabadság (Kolozsvár),

2014. április 9.

Történelmi emlékfalat állítottak a Báthoryban a nagy elődöknek
Az idén 435 éves iskola gazdag programmal emlékezik a múltra
A Báthory István Elméleti Líceum épületében szépen kivitelezett, elegáns emlékfal emlékeztet az oktatási intézmény alapítójára, régi történelmi időket felidéző múltjára, egykori híres és neves oktatóira, tudós emberekre.
Az Iskola másként elnevezésű program hetében szervezték meg a hagyományos Báthory-napokat, amely az iskola fennállásának 435. évfordulója alkalmával gazdag és változatos programot kínál, ugyanakkor ekkora nagyságrendű esemény lévén, az alapítókra és a fenntartókra emlékeznek. Éppen ezért vált az idei Báthory-napok jeligéjévé az emlékezés és tisztelgés a múlt előtt, és ennek keretében került sor hétfőn délután a rendezvény ünnepélyes megnyitójára, valamint az emlékfal felavatására és megszentelésére. A megnyitó ünnepségen Timár Ágnes igazgató köszöntötte a vendégeket és meghívottakat: Valentin Cuibus főtanfelügyelőt, Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettest, Kovács Sándor főesperest, Ruppert József piarista atyát, a piarista rend Romániáért felelős képviselőjét, Fodor György piarista konfrátert, Horváth Anna alpolgármestert.
(Ú. I.) Szabadság (Kolozsvár)

2014. május 30.

Egység a kultúrában – Elkezdődött a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Több száz ember jelenlétében nyitották meg hivatalosan csütörtök délután a 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, ezúttal a Bánffy-palota udvarán. A tavaly a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásár helyszínváltozásának fő oka, hogy a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódnak, így a standokat az impozáns főtéri ingatlan udvarán állították fel.
A Kolozsvár Társaság idei díját az IDEA nyomda érdemelte ki, mivel az ő kezdeményezésükre idén sikeresen beindult a nyomdászképzés a Báthory István Gimnáziumban. Az IDEA képviseletében az elismerést lapunk munkatársa, Könczey Elemér vette át Kántor Lajostól, a társaság elnökétől.
A megnyitón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a művelődésügyi minisztérium vezetője arról beszélt, hogy „nemcsak az létezik, ami megtalálható az interneten, ám a digitális technológia nem ellensége a könyveknek, a kettő megfér egymás mellett”.
Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke elmondta: öt éve vetődött fel, hogy a budapesti rendezvényhez határon túli helyszínt is kapcsoljanak, mára egyébként már mintegy 50 magyarországi vidéki helyszínen ünneplik meg az eseményt.
„Az igazi kultúra nem szakadhat táborokra” – fogalmazott Markó Béla költő, szenátor példaként pedig a 140 éve született Bánffy mellett Dsida Jenőt és Apáczai Csere Jánost említette, akiknek nagyságáról szerinte minden erdélyi magyar ugyanúgy elismerően vélekedik szekértáboroktól függetlenül.
Az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel lesz, aki pénteken délután négy órakor lép fel a Bánffy-palota udvarán lévő színpadon, de a „fiatalítás” jegyében a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is fellépnek ugyanott.
A számos könyvbemutató, közönségtalálkozó mellett koncertekre is sor kerül, fellép többek között a Magashegyi Underground és Ágnes Vanilla.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

2014. június 10.

Nevelők dicsérete
Évfordulós megemlékezéseken egyre gyakrabban esik szó az alkotók barátairól, szerelmeiről, evés-ivási szokásaikról – ilyen időket élünk, bulvárosodással próbáljuk visszaszerezni a rohamosan fogyó olvasótábort.
Az alkotók életébe való kukkolás kétségtelenül több embert érdekel, mint egy eposz vagy akár egy régies veretű vers elolvasása, az viszont, hogy kedvencnek mondott szerzőink szerelmeinek névsora hány M vagy Z betűs nevet tartalmaz, a korabeli étel- és itallapok milyen árakat sorakoztattak fel, s ezekből mennyit engedett törzsvendégeinek a főpincér – semmiképpen sem jelent irodalmi jártasságot.
Ám sajnos a divat ezen a téren is kegyetlenül diktál, kijátszása mégis érdekes kihívást jelenthet – ezzel próbálkoznék most én is, Balassi Bálint születésének és halálának évfordulója (1554–1594), valamint Zrínyi Miklós halálának évfordulója (1620–1664) kapcsán.
Nem mintha életük nem bővelkedett volna érdekes, időnként egyenesen pletykákba illő epizódokkal, mégis szívesebben emlékszem meg nevelőikről, Bornemisza Péterről és Pázmány Péterről (képünkön), mindenekelőtt olyan szempontból, hogy szellemileg milyen hatással lehettek tanítványaik világképének, kifejezési módjának kialakulására. Bornemisza Péter (1535–1584) prédikátor volt, de talán helyesebb volna, ha vándorprédikátort mondanék, hiszen az új hit igéi számára naponta kérdéses volt, hogy akad-e hely a meghallgatásukra.
Épp ennek az állandó úton levésnek köszönhető, hogy a 16. században a különböző tájnyelvek szó és különösen magánhangzó-használatának elegyéből kezdődött meg a magyar irodalmi nyelv kialakulása: a prédikátorok rákényszerültek a maguk szülőhelyének dialektusa mellett majdnem mindenik más tájegységét is ismerni és használni a könnyebb érthetőség végett.
Van Bornemiszának egy verse, az 1555 táján írott Siralmas énnéköm…, ami nemcsak a Mohács utáni ország állapotát megörökítő egyik legelső hazafias vers, de tetten érhető benne az épp alakuló egységes nyelvhasználat is – egymást váltva az űzés-őzés, ézés-ízés, ezés-özés változata.
„Siralmas énnéköm tetűled megválnom, / Áldott Magyarország, tőled eltávoznom. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Az Felföldet bírják az kevély nímötök, / Szerémségöt bírják az fene törökök. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Engömet kergetnek az kevély némötök, / Engem környűlvettek az pogán törökök. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Legyön istenhozzád áldott Magyarország, / Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Ez éneköt szörzék jó Husztnak várában, / Bornemisza Pétör az ő víg kedvében. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!”
Huszt felvidéki vár volt, Bécsből nézve egy kőhajításnyira állt Zólyom várától, ahol a vers feltehető keletkezése előtt egy évvel a gróf Balassagyarmati Balassi családban fiúgyermek született, Bálint. A későbbi költő. Aki mellé minden bizonnyal szívesen fogadta fel nevelőül a prédikátort, amikor a szomszéd Husztról esetleg „átugrott” az ő várukba.
Nem tudjuk pontosan, mire is nevelte a kis Bálintot, megmutatta-e neki a versét vagy csak szóban beszélt a szétszakadt ország miatti fájdalmáról, de amikor Balassi úgy dönt, hogy az egri végvárból ismét Lengyelországba megy szerencsét próbálni az erdélyi származású Báthori István király udvarába, a Bornemiszáéhoz nagyon hasonló hangvételű versben búcsúzik az országától, az egri vitézektől és asszonyoktól, legvégül pedig a versírás szenvedélyétől.
„Ó én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki kereszténységnek viseled paizsát, / Viselsz pogány vérrel festett éles szablát, / Vitézlő oskola, immár Isten hozzád! // Egriek, vitézek, végeknek tüköri, / Kiknek vitézségét minden föld beszéli, / Régi vitézséghez dolgotokot veti, / Istennek ajánlva legyetek immár ti! //(…)
Igaz atyámfia s meghitt jó barátim, / Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim, / Ti jutván eszemben hullnak sok könyveim, / Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim! // Ti is angyalképet mutató szép szűzek, / És szemmel öldöklő örvendetes menyek, / Kik hol vesztettetek s hol élesztettetek, / Isten s jó szerelem maradjon veletek! // (…) Ti penig szerzettem átkozott sok versek, / Búnál kik egyebet nekem nem nyertetek, / Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek, / Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.”
(Az utolsó szakasszal kapcsolatos érdekesség, hogy pontosan nem tudjuk, égetett-e el verseket Balassi, s ha igen, mennyit, vagy „igaz atyjafiára”, Rimay Jánosra hagyta ezt a feladatot, aki a könnyen kiadható úgynevezett istenes verseken kívül megmentette az utókor számára az akkoriban pogány témának számító szerelmes, illetve vitézi verseket. Négyszáz évnél is több idő távlatából ismételt köszönet neki ezért a hősies versmentésért!)
Nem bizonyítható, de nem is zárható ki, hogy Bornemisza hatása rejlik Balassi írói tevékenységének egy másik vetületében, a fordításban, helyesebben magyarításban: első magyar nyelvű színdarabként tartjuk számon Bornemisza Péter 1558-ban keletkezett munkáját, Szophoklész Élektrájának átdolgozását. Bornemisza a magyarításnak azt a címet adja, hogy Tragoedia magyar nyelven. Electra.
Változtatásainak lényege Aigisztosz (az ő szövegében Aegisthus) alakjának az eredetihez képest sokkal zsarnokabb volta, illetve a mai sztárfordítóknak is dicséretére váló „húzása”, hogy az antik darabok gyakran főszereplő kórusát egyetlen szereplőre csökkenti, akit Chorusnak nevezve, vénasszonyként tüntet fel a szereplők között. Balassi „drámaírói” tevékenysége kimerül a – feltehetőleg Boccaccio-elbeszélésből ihletődött – kettős szerelmi történetben: „Thirsisnek Angelicával, Sylvanusnak Galatheával való szerelmekrül” – Szép magyar comédia címen.
Tulajdonképpen a Losonczy Annát visszahódítani akaró intenzív udvarlás idején írta, mintegy kiegészítőül a Júlia-ciklus szenvedélyes versei mellé. Bevallottan „az erdéli nagyságos és nemes asszonyoknak mint jóakaró asszonyinak holtig való szolgálatját ajánlja”, az ajánlás bevezető passzusa pedig fontos kultúrtörténeti adat arról, hogy a 16. század második felében mennyire volt fontos a magyar nemesi közművelődésben a költészet szeretete.
„Egynéhány ok kényszerít reá, hogy kegyelmeteknek ajánllam ez Comediát. Egyik ez, hogy magamnak is kedvet találnék vele, más meg ez, hogy látom, hogy mind ott benn Erdélben s mind itt kinn Magyarországban az versszerzést igen elővették, és közdologá is tötték, kit nem gondoltak akármi héjával essék, csak őnekik tessék és az versek fejében mehessenek ki az hasomló bötűk.”
A továbbiakban versírásra buzdítja a fiatalembereket, a hölgyeket pedig a szerzemények buzgó olvasására, a következőképpen fejezve be: „Isten éltesse Kegyelmeteket és adjon oly kedvest szerelmest, kinek úgy örülhessen Kegyelmetek mint az fülemilék az tavaszi időnek, kiknek gyönyörű éneklésekkel kikeletkor minden hegyek, völgyek, berkek széllel mindenütt zöngenek. Kegyelmeteknek míg él, örömest szolgál Julia rabja N N”
Pázmány Péter (1570–1637) bíboros, a magyar ellenreformáció vezéralakja, a barokk próza kiemelkedő egyénisége. Írásai nem a szó szoros értelmében vett irodalmi alkotások, hanem prédikációinak gyűjteménye. Beszédeinek érvelése, okfejtése világos, logikus, gyakran használ klasszikus idézeteket (leginkább talán Senecától), de a könnyebb érthetőségért népi fordulatokat, szólásokat, adomákat is.
Szövegei négyszáz év távlatából is tökéletesen világosak és meggyőzőek. Példaként egy passzust idéznék Az urak és szolgák tisztiről szóló prédikációjából.
„Úgy rendelte Isten az embereknek állapotját, hogy egymás terhét hordozzák és ne találkozzék senki e világon, ki vagy lelki, vagy testi segítséget ne adhasson egyebeknek s ne vehessen egyebektül. Ha állapotokban, értékben és gazdagságban mindnyájan egyek volnánk, csak egy mesterember sem találtatnék, mert a szegénység cselekedteti, hogy oly művet tanuljanak az emberek, melyből táplálást nyernének. Ha pedig gazdagok nem lennének, nem vehetnék hasznát a szegények mesterségeknek.
Azért noha a gazdagoknak nagyobb szükségek van a szegényekre, mert ezek a földdel bánnak, a barom tartásban fáradnak, ruhákat, házakat, ételeket, italokat készítenek, föld gyomrából aranyat, ezüstöt vájnak és pénzzé verik. Egyszóval a gazdagoknak semmijek se volna, ha a szegényektől nem volna: de azért a szegények sem lehetnek el a gazdagok nélkül. Mi mellett szántana, kapálna, min vásárolna a szegény ember, ha pénzt nem kapna a gazdagoktul? Ki hozna bé hazánkba idegen marhákat, mellyekre szükségünk vagyon? Ki szolgáltatna igazságot, ki szerezne bátorságot a prédáló tolvajoktul, ha minnyájan béresek és kapások volnánk?”
Zrínyi Miklós hatéves, amikor árván marad, édesapja, gróf Zrínyi György halála előtt fiainak, Miklósnak és Péternek a nevelését jelképesen az osztrák császárra bízta, II. Ferdinand pedig Pázmány Pétert kéri fel ennek a feladatnak az ellátására. Akárcsak Bornemisza és Balassi esetében, nincsenek arra konkrét adataink, hogy mire, milyen módszerrel nevelte-oktatta Pázmány a „tanítványát”.
Csak feltételezhetjük, hogy mély katolikus szellemben tette – nem véletlen tehát a szigetvári hős dédapának, majd később az eposzíró hadvezér-költő utódnak is a mellékneve: athleta Christi, Krisztus bajnoka. Pázmány világos okfejtése, szabatos fogalmazása is hatással lehetett Zrínyire mindenekelőtt a katonai-politikai értekezéseinek megírásakor. Az török áfium ellen való orvosság című traktátusában mondja ki először félreérthetetlenül, hogy a maga korában már nem a török, hanem az osztrák a magyarság elsődleges veszélyeztetője.
„Hanem szóljunk in genere (általában) az német nemzetrül és az imperiumról. Azért azt tudjuk-e, hogy a német nemzet maga veszedelmével megcserélje a békességet és boldogságot, melyben otthon vagyon? azt tudjuk-e, hogy a magyar névnek oly obligatusa (lekötelezettje), hogy egy ilyen nagy bestiával, mint a török, kockára vesse a maga securitását? hogy elfelejtette a régi hunnusoknak Attilával és azután is más magyaroknak Németországban való rablását és pusztítását? hogy kévánja a magyaroknak ismég oly talpraállását, akitül azután is tartani kelljen? hogy a mi kegyelmes urunknak is, az császárnak, szeressenek annyi hatalmát és accesióját (növekedését) látni, kitül a magok libertását (szabadságát ) azután félteni kelljen magoknak?
És ha szintén ad is segítséget, azmint elhiszem, hogy ad is valamit, hogy az vagy derekas legyen vagy continuálandó (folyton tartó), hogy az elegendő lészen megmaradásunkra, hogy az a mi nehézségünk nélkül lészen, hogy az ha nyér mit, magának ne akarja tartani azt, hogy az in tempore (kellő időben) legyen, akit rákháton mondanak a magyarok hogy jár: – alig hihetem.”
Nem ritka téma manapság sem azt feszegetni, hogy tulajdonképpen mi is jár előbb, egy valaha várható esemény megfogalmazása, kimondása vagy inkább a már levegőben lévő esemény előérzete. Példákat lehet mindkét lehetőségre találni, a Zrínyi családdal kapcsolatban idevágóan annyit, hogy Zrínyi megfogalmazza és leírja a fentieket (halálával kapcsolatban ezért is emlegetik máig a bécsi udvar beavatkozását is), öccse, Péter részt vesz a Nádasdy–Frangepán osztrákellenes nemesi zendülésben, ki is végzik emiatt, Zrínyi Péter lánya pedig, Zrínyi Ilona I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre felesége és II. Rákóczi Ferenc édesanyja. Ennyire rövid utat kellett a vérvonalnak megtennie a felismeréstől a szabadságharcig.
Végezetül Zrínyi halálával kapcsolatban visszakanyarodnék Pázmányhoz, akiről említettem az ízes szófordulatok, sőt adomák gyakori alkalmazását beszédeiben. A fiatal erdélyi nemes, Bethlen Miklós a kor szokásai szerint az élet dolgaiban való jártasságot tanulandó egy idősebb, tekintélyesebb nemes, ez esetben Zrínyi udvarában vendégeskedett, jelen volt az ominózus vadászaton, és a baleset pontos leírását mint szemtanútól első kézből tőle tudjuk.
Útban a vadászatra „egy fabulát beszéle, méltónak tartom leírni, talán cygnea cantiója (hattyúdala) helyén volt. Az pedig ez: Egyszer egy embert az ördögök visznek volt, találkozék egy barátja szemben véle, kérdi: Hová mégy, kenyeres? Nem megyek, hanem visznek. Kik s hová? Felelék az ördögök: Pokolba. Mond emez: Jaj szegény, ugyan rosszul vagy, kinél rosszabbul nem lehetnél. Felele: Rosszul bizony, de mégis lehetnék ennél is rosszabbul.
Melyre emez álmélkodva: Hogy lehetnél rosszabbul, hiszen a pokol mindennél rosszabb. Felele: Úgy vagyon az, de most mégis visznek ők engemet noha pokolba, de a magok vállán, hátán, hogy már nyugszom addig, s hátha megnyergelnének, magokat is velem vitetnék, még úgyis csak azon pokolba mennék, hiszen rosszabbul volnék úgy ennél is. Applica (alkalmazd) Magyarország s Erdélyre és törökre, németre.”
Eljátszhatunk a gondolattal, hogy talán épp Pázmánytól hallotta ezt az adomát, akkor eszébe jutott, és mielőtt a kör bezárult volna, akaratlanul hagyományozta – Bethlen révén – az utókorra.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

2014. július 6.

Szobor a fejedelem foglyának
A szentpáli csata 439. évfordulója előtt három nappal, július 5-én leplezték le a kerelőszentpáli római katolikus templom udvarán a csatában részt vevő Balassi Bálint szobrát a kerelőszentpáli falunapok keretében.
Immár harmadszorra szervezik meg a kerelőszentpáli magyarok napját, s minden alkalommal történelemidéző jelt is állítottak, abból a kézenfekvő felismerésből kiindulva, hogy ápolni kell a múltat, hogy jövőnk legyen.
A magyar napok programja délelőtt szentmisével kezdődött, majd szoboravatással folytatódott, délután gyermektevékenységekre került sor, este pedig zenés műsorokat tartottak mindenki kedvére.
A szentmise utáni szoboravatáson a katolikus templomkertben hagyományőrző huszárok, megyei érdekvédelmi szövetségi képviselők, helyi tisztségviselők és nagyszámú szentpáli lakos vett részt. A 14. századi építésű templom kertjében felállított – Miholcsa József által készített – nagyméretű Balassi-mellszobor előtt id. Ilyés József, majd a község polgármestere, Simon István tartott beszédet. Utóbbi kiemelte – a jelenkori szentpáli magyarság igyekszik nyomot hagyni maga után, évente állít kopjafákat, s a mostani szoborállítás is nyomjelzés az utánunk következők számára az elődök tisztelet jegyében.
Jel az utódoknak
A leleplezést követően az RMDSZ megyei elnöke, Kelemen Márton, ügyvezető alelnöke, Kovács Levente mondott köszöntőt, majd a helybéli római katolikus lelkész, Bertalan László szólt az egybegyűltekhez, mielőtt megáldotta volna a szobrot. Beszédében hangsúlyozta: a 16. században élt első igazi magyar költőnket, végvári vitézt a szentpáli csatát követően az Alárdiak várkastélyában ápolták, tehát valós módon kötődik a településhez. A plébános figyelmeztetett azonban: „A zászlólengetéstől és szoborállítástól még nem fog felemelkedni a nemzet. Ennél sokkal többre van szükség.” Mégpedig arra, derült ki, hogy Balassihoz hasonlóan az élet minden területén és minden magyar tegyen azért, hogy a megmaradásunk, s felemelkedésünk valós alapokon nyugodjék. És idézte a csíksomlyói búcsú egyik mély értelmű megállapítását: a legszebb nemzeti lobogók a száradni kitett pelenkák – utalva ezzel a magyarság fogyásának riasztó jelenségére.
A szoboravatás végén kulturális műsort mutattak be a helybeli és a községhez tartozó iskolák tanulói. Miért Balassi és miért itt?
Joggal és okkal tevődhet fel a kérdés bárkiben: miért épp itt, és miért épp Balassi? Nos, a szentpáli csata a fiatal, alig 21 éves Balassinak talán az első igazi tűzkeresztsége volt, és nem a végváraknál, nem a török ellen, mint ahogyan az irodalom- – és esetleg történelem – órákon tanulhattuk. A csata az erdélyi fejedelmi szék elfoglalásáért, illetve megtartásáért folyt az 1571-ben Gyulafehérváron fejedelemmé választott Báthory István és az őt osztrák császári támogatással megbuktatni kívánó Békés (más források szerint: Bekes) Gáspár – egyenként három-négyezres létszámú – csapatai között. Balassa János, Bálint apja, hogy császárhűségét bizonyítsa, a törvényesen – később lengyel királlyá is – megválasztott Báthory ellen küldte a fiát. A fiatalember pedig engedelmeskedett – mást nem tehetett – az atyai parancsnak. Így került Békés csapataival a szentpáli csatába.
A csata 1575. július 8-án 10 órától késő estig tartott, és Békés seregének teljes szétverésével végződött. Egy részük az akkor még Alárdi tulajdonban lévő várkastélyba menekült, őket elfogták. Közöttük volt Balassi is. Békés Mezőség felé menekült seregét kolozsvári lakosok koncolták föl. A várkastélyt a csatát követően bosszúból leromboltatta a fejedelem. 1610-ben a Haller grófok építették újjá.
Báthory még a csatatéren megkezdette a büntetést. „Az elfogott urak közül ötöt tüstént lefejeztetett a szentpáli kastély udvarán. A lázadók felett ez országgyűlés hozott ítéletet. Harminczhárom elmenekült főurat, felségsértésben elmarasztalván, fő- és jószágvesztésre ítéltek. Az elfogottak közül augusztus 8-án 9 főurat lefejeztek, 34 főurat Kolozsvárt felakasztottak s 34-nek Szamosfalván orrát, fülét vágták le” – írja Szédeczki Lajos.
A szentpáli ütközet korszakot alkot Erdély történetében. Innen kezdődik Báthory Istvánnak a császártól független fejedelemsége s a Báthory-ház hatalmi emelkedése.
A vég
A Báthory fogságába került Balassit a fejedelem magával vitte Gyulafehérvárra. Aztán, hogy 1576 tavaszán lengyel királlyá választották, magával vitte Krakkóba. Ez a krakkói „kiruccanás”, az egy évig tartó udvari életben való részvétel meghatározó jellegű volt az alig 22 éves költő, végvári vitéz életében. Hosszú vándorlási, pereskedései, szerelmi bonyodalmai és kicsapongó élet, végvári csatározásai után 1594-ben részt vett Esztergom török elleni ostromában, ahol Balassa Zsigmond tudósítása szerint „Anno 1594 die 19. Maii Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek az vízvárnak, lőtték meg Balassa Bálint Uramot az ostromon. Minden két combján átalment az golóbis, de csontot és ízet nem sértett. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen die 30 eiusdem.” A Kriván havasa alatti Hibbe kegyúri templomában temették el.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

2014. augusztus folyamán

Csendes jubileum
- Megjelent a zilahi Hepehupa 50. száma –
„Hiába él, aki senkinek sem használ.”
(Báthori István)
Lehet-e, szabad-e a Szilágyságban – Zilahon – művelődési folyóiratnak találóbb címet adni? Abban a tájhazában, melynek nevét Báthori István, Ilosvai Selymes Péter, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Ady Endre, Bíró Lajos… s még oly sok híresség emelte a magyar szellemi élet jelképes Pantheonjai sorába, természetes gesztus, hogy egy irodalmi lap fejlécén, címlapján Ady Endre híres versének – Hepehupás vén Szilágyban – sorai visszhangozzanak bennünk, mely egyszerre utal a történelmi vármegyére s annak természeti adottságára, melyről Beke György (1927– 2007) oly érzékletesen, ihletetten ír az 1975-ben megjelent riportkötete – Szilágysági hepehupa – Prológusában: „Maga a természet írta elő, mikor e tájat megalkotta. Egymásra szabadítva hegyeket-dombokat, hogy mindegyre összeugorjanak, de békítve is őket, hogy szorításuk elernyedjen, ölelés válhasson belőle. A Szilágyságról csak ezzel lehet kezdeni a krónikát: a hepehupával… (…) Erről a hepehupáról sokáig azt hittem – tán van még, aki így hiszi –, hogy szép hasonlat, költői kép csupán, hangzatos, el lehet játszani vele. E táj megtanít, hogy ez itt nem díszlet, hanem lényeg. (…) Dombról völgybe, lefelé száll, szalad a hepehupás táj, ez a törvénye. De a völgy aljából következik megint a domb, a kapaszkodó, minél mélyebb a táj bugyra, annál meredekebben, törvény ez is, szilágysági parancsolat. Nyugtalanító, de meg is nyugtató szabály.”
A látvány ihlette természeti képet – mutatis mutandis – kivetíthetjük a tájegység történelmére, szellemi életének Petri Mór 1901-ben megjelent monográfiájából kiolvasható hullámmozgására is, melynek csúcsain ott találjuk a Református Kollégium megalapítását (1646), a Wesselényi Egyesület létrehozását (1883), a Wesselényi– és a Tuhutum-szobor felavatását (1902), a történelmi megye városaihoz – Zilah, Szilágysomlyó, Zsibó, Szilágycseh, Tasnád… – köthető megannyi társadalmi, művelődési eseményt, melyek meghatározták arculatát, szellemi életének alakulását. Közéjük tartoztak a megyeszékhelyen indított, megjelent lapok – Szilágy (1877), Szilágy és Vidéke (1883), Szilágy-Somlyó (1883)… –, amelyek nem csupán egy táj információs igényét voltak hivatottak kielégíteni, hanem közvéleményt formáltak, igényes szellemiségükkel a közösség műveltségi szintjének emelését is szolgálták.
Az 1968-as területi-adminisztrációs átszervezés következtében robbanásszerűen felduzzasztott megyeszékhelyen a magyarság arányszáma mélypontra süllyedt. De az 1989/90-es fordulat valósággal tűzbe hozta, egységbe kovácsolta, cselekvésre buzdította a megye szellemi embereit. Az első hónapokban létrejött az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Közművelődési Egyesület helyi fiókja, a Szilágy Társaság, A Pro Zilah Egyesület, a szilágysomlyói Báthori István Alapítvány, a Zilahi Kincs Gyula Alap, a szilágycsehi Tövishát Kulturális Társaság… Újraindul a Szilágyság hetilap (1991). 2000-ben megalakul, s egy év múlva szilágysági művelődési folyóiratként, negyedéves periodicitással jogi bejegyzést is nyer a Hepehupa, melynek első száma 2002 januárjában jelent meg. A kezdettől igen igényes tartalmi és nyomdai kivitelezésben megjelenő lap alapítója és kiadója Major István nyomdatulajdonos, a zilahi Color Print kft ügyvezető igazgatója, támogatói sorában pedig ott találjuk a Szilágy megyei tanácsot, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központot, a Communitas Alapítványt.
A megpezsdült szellemi mozgalom animátorai között meghatározó szerepet vállal a Petri Mór-díjjal kitüntetett Fejér László újságíró, aki a kezdetektől főszerkesztőként jegyzi a lapot, továbbá tanárok, múzeumi szakemberek, kutatók, képzőművészek, a kulturális élet jeles személyiségei. A Hepehupa lett a tájegység első magyar nyelvű művelődési kiadványa, hisz korábban csak hetilapok léteztek. A folyóirat céljairól a főszerkesztő tájékoztatott:
„A kiadvány induláskor kitűzött célja a helybeli – szilágysági és innen elszármazott – szerzőknek közlési lehetőséget nyújtani. Előzőleg helytörténeti, néprajzi tanulmányok, irodalmi alkotások csak rétegkiadványokban, illetve magyarországi lapokban jelenhettek meg. A folyóirat szilágysági jellegét biztosítják a Szilágyság-kutatás témakörében – a Gyökerek rovatban – közölt tanulmányok: helytörténet, művelődés-, művészet- és gazdaságtörténeti munkák, néprajzi és népköltészeti gyűjtéseket összegző dolgozatok, egyháztörténeti írások. A kiváló helyi szerzők és kutatók mellett helyet kaptak a lapban szilágysági témákat feldolgozó, az egyetemes magyar kultúrértékeket bemutató írások szerzői is. Közülük említeném Papp Zoltán debreceni és Kovács Miklós váci történészt, Halász Péter budapesti néprajzkutatót, Karácsonyi Károly, Németországban élő természettudóst, dr. Kiss László szlovákiai orvos-történészt, Bíbor Mátét, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár levéltárosát, egyetemi oktatót, Petkes József képzőművészt és néprajzost…
Az elmúlt években megjelent sorozatok közül említeném Kovács Miklósnak a volt Wesselényi Kollégium történetét, Lóga Zsoltnak a szilágysági vasúthálózat kiépítését bemutató dolgozatát, a nemrég elhunyt Majos Miklós tanárnak a szilágysági kertész-falvak életét bemutató írásait. Föltétlen szólnom kell az évfordulókhoz kötődő tematikus számokról: Ady Endre zilahi életéről (2002), a kuruc szabadságharc 300. évfordulójáról (2003) – e számban közöltük Tóth–Máté Miklós: Rodostó című egyfelvonásos drámáját, amelyet Kassán mutattak be először –, továbbá a Munkácsy Mihály alkotásainak csíkszeredai kiállítása alkalmával született írásokat…
Fölvállaltuk a helyi, illetve innen elszármazott írók és költők – Simonfy József, B. Simon György, Müller Dezső, Boda Edit, Kiss Lehel, Győrfi Simone, Fazakas László… – alkotásainak közlését. Ugyanakkor helyet kap a lapban a magyar nyelvterület számos alkotója: a kárpátaljai Vári Fábián László, az anyaországi Újházy László, Devecseri Zoltán, Borbély László, Villányi László, Grendel László… Verssel, prózával volt jelen a lapban a szebeni származású Franz Hodjak, az amerikai Peter Cooper… Irodalomtörténeti témájú írásaink hasonlóképpen tágítják azt a szellemi kört, ami olvasóink tájékozódását segíti.
Nagy figyelmet fordítunk a megye képzőművészeti életének bemutatására. A lap »minitárlata« az első és hátsó borítókon színes reprókban, igényes nyomdai kivitelben járul hozzá a kiadvány tematikus palettája megjelenítéséhez. Szabó Vilmos, Barta Ilona, Adorján Ilona, Sepsi József, Hajdú Attila, Szervátiusz Jenő, Wagner Péter alkotásai, továbbá a New York-ban élő Frank Deak fotóművész szilágysági, illetve a világ más tájain készült fekete-fehér és színes képei számottevően gazdagították, emelték a művészeti rovat fényét.
A tematikai gazdagságot jelzik a lapban közölt tudományos munkák, Egyed Ákos, a nemrég elhunyt Csetri Elek, Vékov Károly, Kozma Dezső, Péntek János szilágysági vonatkozású vagy általános témát feldolgozó munkái a lap szélesebb beágyazódását szimbolizálták, növelték értékét és ismertségét.
A 10. évfolyam idején végzett összegzés szerint a Hepehupa hasábjain száznál több szerző 1226 írása jelent meg, ebből 110 tanulmány, 57 néprajzi dolgozat, 25 önéletírás, számos vers, kisregény, regényrészlet, dráma, vallási tárgyú dolgozat, könyv- és lapismertető jelent meg.
Folyóiratunk népszerűsítését, ismertetését szolgálták az olvasókkal szervezett találkozók a megyében, továbbá Kolozsváron, Szebenben, Nagybányán, Szamosújváron, Nagyváradon, valamint a határainkon túl: Budapesten, Győrben, Gyulán, Bécsben…
Munkatársaimmal – Bekő N. Ildikó, Kiss Lehel, Kovács Kuruc János, Lakóné Hegyi Éva, László László, Zsigmond Attila, Szőke Anna, Major Éva, Niculaş Tudoran Cristian – azon munkálkodunk, hogy az induláskor felvállalt szolgálatunkat és szerepüket a lehető legjobban teljesíthessük.”
Egy maroknyi csapat zászlajára írta, hittel vallja Báthori István erdélyi fejedelem szavait: „Hiába él, aki senkinek sem használ.” Ez a kitűnően szerkesztett lap, a kiváló nyomdai kivitel is igazolja, hogy áldozatos hittel és munkával ki lehet emelkedni a hepehupa völgyeiből, hogy a kommunista diktatúra idején palackba zárt jó szellem, a nyilvánosságtól eltiltott, a tevékenységében korlátozott, a béklyóitól megszabadult alkotó akarat csodákat tud teremteni. Ilyen csodaszámba menő siker a Hepehupa ötven száma – távol a tudományos, kulturális centrumoktól, jelezve azt, hogy a használni akaró, a tájhaza és lakói, az egyetemes magyar szellemi élet szolgálatára elszegődött, ihlettel és cselekvő akarattal megáldott személyiségek valóban hasznára lehetnek a magyar kultúrának és szellemi életnek.
Máriás József, Művelődés (Kolozsvár)

2014. augusztus 25.

R. T.
KMN 2014
Meg kell menteni a külvárosi magyar oktatást Kolozsváron
A kolozsvári iskolaigazgatók szerint a tanügyi törvény és a tanárképzés hiányosságai tesznek leginkább keresztbe az oktatásnak.
A kolozsvári magyar oktatás jövőjéről beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napokon az öt magyar iskola vezetője: Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Irsai Mónika, az Onisifor Ghibul Elméleti Líceum aligazgatója, Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója, Tímár Ágnes, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója, Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatója, és Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója.
Az iskolavezetők tulajdonképpen egyetértettek abban, hogy a magyar oktatás, de akár általában az oktatás legnagyobb kerékkötője maga az oktatási törvény, amely egyfelől folyton változik, másfelől nem biztosít elég mozgásteret az iskolaigazgatóknak. A régóta ígért decentralizáció helyett még inkább központosítottá vált az oktatás, és többen is kiemelték, hogy a magyar főtanfelügyelő-helyettes is tudna arról mesélni, milyen törvény, illetve önkényes döntések adta nehézségekbe ütköznek a főtanfelügyelőségek a munkájuk során.
Az iskolaigazgatók iskoláik kínálatának bemutatásával kezdték. Vörös Alpár az általános iskolai képzőművészeti oktatást és a líceumi közgazdasági oktatást emelte ki, amellyel kapcsolatban cáfolta, hogy ez gyenge lenne, és fontosnak tartotta az egyes iskolák sokféle szakának megtartását (volt ugyanis korábban olyan javaslat, hogy egy-egy iskola csak egy profilt képviseljen, de ezt nem tartja célravezetőnek), mivel különböző érdeklődésű, beállítottságú diákok közös projektjei nagyon fontosak. Irsai Mónika elmondta, az Onisifor Ghibuban alapítása óta létezik magyar tagozat, amely az iskola hagyományos profiljához kapcsolódva természettudományi osztályt jelent.
Tímár Ágnes az intenzív angol és német nyelvosztályokat, valamint a kiadványszerkesztői szakosztályt emelte ki; utóbbiról elmondta, hogy az IDEÁ-val együttműködve szinte önkéntes rendszerben oktatják a szakmára a diákokat. Kósa Mária a magyar és angol színjátszó kört említette, mint a Brassai sajátossága, míg Popa Márta, az unitárius kollégium sokszínűségét emelte ki. Székely Árpád a református kollégium óvodai csoportjait és a posztliceális képzést említette sajátosságként, valamint azt, hogy ősztől hároméves szakoktatást is indítanak, amellyel kapcsolatban már csak az a kérdés, hogy engedélyeznek-e három osztályt, vagy csak kettőt.
Ami a problémákat, és az esetlegesen bizonytalan jövőképet illeti, Vörös Alpár kiemelte, a román döntéshozók is érezhetik, milyen az, amikor román osztályok szűnnek meg azért, mert van magyar iskola, és a diákok nem kényszerülnek román osztályt választani. Emiatt következő lépésekre kell felkészülni, hogy ne szűküljön az oktatási paletta – mondta. Kiemelte még, hogy magyar osztályok terén falusi összevont osztályok, iskolák megszűnésére lehet számítani, és a kolozsvári iskoláknak fel kell készülni arra, hogy ha ezek a diákok a megyeszékhelyre jönnek tanulni, nekik is megadják a lehetőséget, hogy tehetségük, érdeklődésük függvényében tanulhassanak.
Irsai Mónika a külvárosi iskolák problémáiról beszélt:
hátrányosnak tartja, hogy csak három külvárosi iskola van Kolozsváron, ahol magyarul is tanítanak, és ez a magyar diákok lemorzsolódásához vezet. Elmondta, ezekbe az iskolákba sok vegyes házasságból származó diák jár, akik, amennyiben megszűnik a magyar tanítás, a román tagozatra kerülnek át, mert a szülők nem tudják bevállalni a belvárosba járatást. A külvárosi iskolák további előnyei mellett említette, hogy főleg az elemi osztályokban plusz megterheléstől szabadítja meg a kisdiákokat, akiknek így nem kell naponta több órát utazniuk iskolába, illetve nem válnak szülőfüggővé, hanem magukra tudnak iskolába járni, és ez a baráti társaságok kialakulásához is hozzájárul.
Irsai szerint a külvárosi iskolák működtetéséhez az infrastruktúra megvan, a probléma inkább a tanárokkal van. Ez egyfelől szintén a tanügyi törvényből adódik, hogy az iskolák nem tudják megválogatni a tanárokat, és egy-egy címzetes helyet nyugdíjazásig megtarthat az illető tanár, másfelől abból származik, hogy az itt tanító tanároknak gyakran nem ez az egyetlen posztjuk, így nem tudnak annyira résztvenni az iskola életében. Ha meg szeretnénk tartani ezeket az iskolákat, a tanárok elosztására kell odafigyelni – emelte ki.
Popa Márta szintén a tanárképzés fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy szerinte nem a túlélésre, hanem a minőségre kell koncentrálni, és nem az a „túlélő”, aki a legerősebb, hanem az, aki képes a változásokra reagálni. Az oktatásban is ilyen szemléletet tart fontosnak, a lexikális tudás alapú oktatásról az alkalmazott tudás alapúra való áttérésre.
A minőséget abban látja, amikor a tanár és a diák is a maximumot képes nyújtani, és meggyőződése, hogy a tanárképzést és a tanár társadalomban kialakult képét egyaránt meg kell erősíteni. Kósa Mária szintén azt emelte ki, hogy az oktatásban a legfontosabb a humán erőforrás, további negatívumként a pénzosztási rendszer problémáit emelte ki, valamint azt, hogy egy teljesen centralizált rendszerben nehéz jövőképet kialakítani. Székely Árpád az opcionális tantárgyak visszaszorítását is problémaként nevezte meg, mivel azok még valamelyest lehetőséget adtak a tantervek merevségének feloldására, és attól tartott, hogy a művészeti órákat is tovább csökkentik, amelyek szintén fontos képzési-nevelési pontot jelentenek az oktatásban.
Transindex.ro

2014. október 15.

A Báthoryak és a székely címer
Báthory-címerrel ékesített erdélyi műemlékek címmel tartott vetített képes előadást egyetlen magyar résztvevőként Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a múlt hétvégén Iaşi-ban rendezett, idéntől nemzetközivé fejlődött, Műemlék – hagyomány és jövő című konferencián. A bemutatott nyolcvan előadáson főleg moldvai, havasalföldi és besszarábiai műemlékekről esett szó, akadt ukrajnai és bulgáriai témafelvetés is, de mindössze négy erdélyi vonatkozású előadás hangzott el.
A műemlékek történetével, feltárásával, védelmével és restaurálásával foglalkozó konferencián Szekeres Attila István vázolta a Báthory család történetét, bemutatta a nyírbátori református templom kőbe faragott Báthory-címereit, és érintette az ecsedi láphoz, valamint a szilágysomlyói Púposhegyhez kötött sárkányos legendákat, amikor Bátor Opos, illetve Bátor vitéz legyőzte a sárkányt, s bizonyságul elvitte annak három fogát, melyek bekerültek a család címerébe. Elmondta, hogy a címerben levő agyarak tulajdonképpen farkasfogak, s ismertette a mesteralakból címerképpé való átváltozás folyamatát. Az előadó a Báthory-címeres emlékek kapcsán elkalandozott Krakkóba és Kassára is, de fő témaként erdélyi emlékeket mutatott be: a szilágysomlyói római katolikus templomban levő, Báthory István erdélyi vajda (a fejedelem és lengyel király István apja) címerét, valamint a szilágysomlyói vár kapuján levő Báthory–Bebek házassági címert. Utóbbi István (András bíboros, fejedelem és Boldizsár testvére, id. András fia, István erdélyi vajda unokája) és pelsőczi Bebek Zsuzsánna egymás mellé helyezett címere, melyet az idő vasfoga nagyon megrongált. A fogarasi várban Báthory Boldizsár emlékét őrzik címerek. Egyik kőből faragott ajtókeret timpanonjában két angyal által tartott pajzsban jelennek meg a farkasfogak. Egy másik domborművű és festett az alsó loggia boltozott mennyezetén látható. Több ablakkeretet is megjelöltek a farkasfogas címerrel. A radnóti várkastély bejárata fölött II. Rákóczi György és Báthory Zsófia házassági címere volt látható kőbe faragva. A heraldikus azért használta a múlt időt, mert ismeretlenek leverték a címeres kőlapot, mely el is tűnt. A címerek érdekessége, hogy Erdély címerének elemeit tartalmazó ovális pajzsba írták, s annak szívpajzsában jelenik meg a fejedelem, illetve felesége családi címere. Ami az uralkodó Rákóczi esetében helyénvaló, ám feleségének nem állt jogában a fejedelemség címerét használni. Minden bizonnyal anyósa, I. Rákóczi Györgyné Lórántffy Zsuzsánna szolgáltatta a példát. Ugyanis több, Erdély címerének elemivel körülvett Lórántffy-címeres emléket ismerünk. Az előadás fonala Háromszékre is elvezetett. A köpeci református templom nyugati karzatának mellvédjét fejedelmi címersorral díszítette Keöpeczi Sebestyén József 1926-ban. A múlt rendszerben szódás oldattal lesúroltatott kazetták halványak, de még kivehetőek rajtuk a címerképek. A Báthory-címer mellett, a mellvéd közepén látható a „Nemes Székely Nemzet” címere. A rendezvényen bemutatták az előző évi konferencia anyagát tartalmazó kötetet, valamint a Mihai Dimitrie Sturdza herceg, genealógus 80. születésnapjára kiadott emlékkönyvet. Mindkettőben egyetlen magyar szerzőtől jelent meg tanulmány. Szekeres Attila István előbbiben a házassági címerrel ékesített háromszéki műemlékeket mutatta be, utóbbiban Keöpeczi Sebestyén Józsefet, Románia 1921-es címerének alkotóját. (m. i.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. október 24.

Főhajtás az ’56-os hősök előtt
Erdély-szerte megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom évfordulójáról, a legtöbb városban előadásokkal, koszorúzásokkal és fáklyás felvonulásokkal hajtottak fejet a hősök előtt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél mondott beszédet, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje Snagovban megkoszorúzta Nagy Imre emlékoszlopát.
Szilágyi az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom között vont párhuzamot. Nagy Imre emlékműve előtt arra emlékezünk, hogy létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmussal szakítva egy jobb, szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek. A szabadság egyetemes gondolata mindmáig összeköti a románokat és a magyarokat: történelmünkben sokkal több a közös vonás, mint a különbség, és ezt meg kell becsülnünk” – hangsúlyozta az EMNP politikusa.
Kifejtette: az erdélyi magyarok 90 éve vannak a szabadságharc állapotában. „Meg kell küzdenünk a teljes értékű emberi létért, magyarként, erdélyiként, katolikusként vagy reformátusként. Nagyjaink emléke arra kötelez bennünket, hogy ezt a harcot folytassuk, és akkor, amikor Erdély felemeléséről, Erdély európai csatlakozásáról beszélünk, akkor Nagy Imre emlékműve mellett joggal mondhatjuk, hogy magyarok, románok, szászok, Erdély népei közösen kell dolgozzanak, össze kell fogjanak Erdély európai jövőjéért” – mondta az EMNP jelöltje.
Mint ismeretes, az ’56-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Kényszerű száműzetésük helyszínén 1997-ben állították fel az emlékoszlopot.
„Nem a börtönévek fájnak”
Csütörtökön Erdély-szerte megemlékeztek a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, a rendezvények többségét délutánra vagy estére időzítették.
Csíkszeredában délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren, az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál emlékeztek meg a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az ’56-os Vitézi Rend, és az ’56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. Rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa a forradalmat, végignézték, ahogy a kis nemzet elvérzett, valamint az azt követő megtorlást.
Nagy Benedek volt politikai elítélt elmondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az a 200 ezer ember, aki örökre elhagyta az országot. És az, ahogy az itthon maradó nagy többséget arra kényszerítették, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat és résztvevőit. Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban.
Hangsúlyozta, ők nemcsak a hátországot biztosították, élemet hozva, a sebesülteket ápolva, töltve a fegyvereket és a benzinespalackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak.
Corvin közi harcosok Kolozsváron
Kolozsváron kora délután rendeztek megemlékezést a sétatéri ’56-os emlékműnél, ahol Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere mondott beszédet. A kincses város és a megye gimnáziumai egy nappal korábban történelmi vetélkedővel emlékeztek, az ismeretterjesztő előadásnak is beillő rendezvénynek a János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme adott otthont. A versenyen hét gimnázium diákjai vettek részt, beszédes csapatneveket választva.
A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjai a „Ruszkik, haza!” csapatnévvel nyerték meg a vetélkedőt. Rajtuk kívül a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István és a Brassai Sámuel Gimnázium diákjai vettek részt a megmérettetésen, míg a megye iskoláit a tordai Jósika Miklós Gimnázium tanulói és a dési gimnazisták képviselőték, utóbbiak a Corvin közi harcosok csapatnévvel. A részvetők könyvjutalomban részesültek.
Jakab Antal, a versenyt megnyerő Apáczai Csere János Gimnázium tanára elmondta: az 1956-os eseményeket épp csak említik a tananyagban, ahogy az összes többi kommunistaellenes megmozdulást. A gyerekek legfeljebb 10. osztályban hallanak egy összefoglaló leckében a magyar szabadságharcról. Ezenkívül 6–7. osztályban egy leckényi anyagot szentelnek ’56-nak. Hangsúlyozta, október 23-án valamennyi óráján 10-15 percet szán az események ismertetésére. „’56 azért jelen van az erdélyi magyar társadalomban. Nemcsak az iskola felelős azért, hogy erről beszéljen, hanem a család is” – mondta.
Mint ismeretes, bár Romániára nem terjedt át a forradalom, 1956 után itt is kegyetlen leszámolás következett. Tófalvi Zoltán publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az 56-os forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzettek közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
A forradalmat a kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el 14 ezer évnyi börtönre, több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
Székelyföldieket tüntettek ki
Székelyföldi elöljárókat tüntetett ki a magyar nemzeti ünnep, október 23. alkalmából – a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör felterjesztésére – Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnök mellett Szőcs Gyula sepsiszentgyörgyi vállalkozó részesült a kitüntetésben. Mindhárman személyesen, a Budapesten vették át a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát tanúsító oklevelet és kitüntetést.
„A kitüntetés nem nekem szól, hanem a Hargita megyei közösségnek, amely nagy erőfeszítéseket tesz az emlékhelyek ápolásáért, a múlt tiszteletéért, történelmünk megismeréséért” – fogalmazott Borboly Csaba. Tamás Sándor úgy vélte, a díjjal valójában Székelyföldet tüntették ki. „Akik javasoltak és döntöttek, azért tették, mert a székelyföldi emberek, családok történelmi múlt iránti tiszteletét és a napi kitartó munkáját akarják elismerni” – mondta.
Kiss Előd-Gergely, Kovács Attila, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

2014. október 25.

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben) 2.
A kolozsvári képzőművész-hallgatók, majd a szovátai szervezkedők első csoportjának 1956. október 28–29-ei letartóztatása – Kelemen Imre elsőrendű vádlottat és hét társát fegyveres szervezkedés vádjával 1956. december 16-án ítélte el négy és tíz év közötti börtönbüntetésre a Kolozsvári Katonai Törvényszék – részben cáfolja azt az állítást, miszerint a legfelsőbb román párt- és államvezetésben a magyar forradalom kitörésének hírére óriási pánik uralkodott volna.
Való igaz, a Magyarországon és Budapesten történtekről a romániai sajtó először 1956. október 25-én tájékoztatott, a jól ismert „fasiszta-horthysta terror”, a „fasiszta huligánok”, az „imperialista ügynökök”, a „csőcselék ellenforradalmi kalandja”, „ellenforradalmár bandák fegyveres támadása a magyarországi népi hatalom ellen”  mantrázó fordulatok kíséretében. A román sajtó mindvégig ellenforradalomnak minősítette mindazt, ami Magyarországon, Budapesten történt. A sajtó „kivárását” Moszkva, a szovjet pártvezetés sugallta. A Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár vezette Román Munkáspárt központi vezetősége az első sokk után 1956. október 24-én déli egy órára összehívta a szűk pártvezetést, a Politikai Bürót, és döntöttek arról, hogy a magyarok által nagyobb számban lakott tartományokba teljhatalmú megbízottakat küldenek, vezetésük alá rendelik a hadsereget, a tartományi Securitatét, a milíciát, a vállalatok igazgatóit. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a román–magyar határt lezárják, a hadsereget mozgósítják, a Magyarországról érkező sajtótermékeket, leveleket a legszigorúbban ellenőrzik. A magyar nyelven is jól beszélő Miron Contantinescut Kolozsvárra, Fazekas Jánost a Magyar Autonóm Tartományba, Szenkovics Sándort Nagyváradra, Muzsik Mihályt Nagybányára vezényelték, az 1955-ben a börtönből kiszabadult Márton Áron erdélyi római katolikus püspök „mozgását” – e sorok írójának véleménye szerint a 20. század legnagyobb magyarja, aki hajszálpontosan tudta, hogy a kompromisszum keresésében meddig lehet elmenni! – a püspöki székhelyre korlátozták, magyarán: hivatalosan „felkérték”, nehogy elutazzék Gyulafehérvárról! Fazekas János – akinek a szerepét  a Trabant-kiutalásoknak köszönhetően számos történész, író, publicista még ma is egyértelműen pozitívan értékeli (!?) – politikai tőkét akart kovácsolni, és már Bukarestből összehívta a legnagyobb tekintélyű marosvásárhelyi  értelmiségiek gyűlését, pontosan körvonalazta: minél keményebb és zaftosabb kifejezések kíséretében – „a fasiszta huligánok a csecsemők, az ártatlanul meglincselt kommunisták vérében gázolnak”! – ítéljék el a „magyar ellenforradalmat”, kötelezően nyilvánítsák ki a hűségüket, elkötelezettségüket, odaadásukat a Román Munkáspárt, személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, a szocializmus vívmányai iránt! A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának levéltárában az 1956. október 24-ei, az 1956. november 2-ai, a hírhedt Lelkiismeretünk parancsszava elítélő nyilatkozatot „kigyöngyöző” gyűlések teljes és gyorsírásos jegyzőkönyve megtalálható az Országos Levéltár Maros megyei fiókjában, lefénymásoltattam, és a dokumentumok birtokában hiteles képet próbálok nyújtani a Magyar Autonóm Tartomány, a Székelyföld akkori politikai és szellemi elitjének megalkuvásáról. Fazekas Jánossal néhány évvel a halála előtt  nagyinterjút készítettem. Beismerte: a korabeli román, magyar sajtóban futószalagon gyártott hűségnyilatkozatok – Simó Géza Bútorgyár, Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet – „vérgőzös” kifejezéseit az ő javaslatára illesztették a szövegekbe. Azt is kijelentette: a román hivatalos párt- és állami küldöttség élén Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkárral – forródróton – közvetlen telefonkapcsolatban állt, és az ő – Fazekas János – érdeme, hogy sikerült megakadályoznia mintegy 2500 székelyföldi jeles és nagy tekintélyű magyar értelmiségi letartóztatását. Ezzel a „bravúros hőstettével” szédített számos írót – köztük Sütő Andrást –, egyetemi tanárt, orvost. Fazekas állítása szerint: a Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel folytatott telefonbeszélgetés után Kolozsvárra, Miron Constaninescuhoz utazott, s a Securitate javasolta letartóztatandók névsorát összetépték és megsemmisítették. Ekkor jegyeztem meg: a román kommunista hatalom a későbbiek során nem 2500 személyt, hanem tízezreket tartóztatott le, tartott vizsgálati fogságban, akkor miért nem lépett közbe? Mivel Romániában mindig „kettős könyvelés” volt és van, ha valóban létezett az ominózus névsor, hátha sikerül a nyomára bukkannom. Fazekas János a Bolyai Egyetem perében – mint a hiteles levéltári dokumentumok ismeretében látni fogjuk – áldatlan szerepre vállalkozott!        A legfelsőbb román pártvezetés aggodalommal és felfokozott érdeklődéssel követte a budapesti Petőfi Kör vitáit, a magyarországi erjedési folyamatot. A budapesti román nagykövetségről küldött sifrírozott táviratok, a központi vezetőség üléseinek jegyzőkönyvei azt bizonyítják: a román pártvezetés szerint a Magyar Dolgozók Pártja túlságosan sok engedményt tett a belső ellenzéknek, kiengedte a kezéből a gyeplőt, a marxista-leninista világnézet eszmerendszerének mellőzésével ideológiai káoszt teremtett. A kommunista hatalommal teljes mértékben azonosuló erdélyi magyar párttitkárok, aktivisták, néptanácselnökök, instruktorok egymást túllihegve bizonygatták a párt, a hatalom iránti hűségüket. Az íróként is számon tartott Tompa István Kolozsvár tartományi párttitkár a forradalom kitörése utáni napokban az egyetemeket, a főiskolákat járta, a Bukarestből kapott ukáz szellemében – „Magyarországon ellenforradalmi mozgalom tört ki horthysta tisztek, volt fasiszták, az amerikai imperialisták aktív segítségével…” – a Bolyai Tudományegyetem tanárait, diákjait, írókat, művészeket, elsősorban a kolozsvári magyar értelmiséget kellett meggyőznie a párt álláspontjának helyességéről. Szabédi László (eredetileg Székely László, Sáromberke, 1907. május 7.–Ko­lozsvár, 1959. április 18.) öngyilkossághoz vezető tragédiájának fontos stációja 1956. Bár 1945-ben belépett a Román Kommunista Pártba, 1947-től esztétikát tanított a Bolyai Tudományegyetemen, 1952 és 1956 között a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője volt, pártos elkötelezettségű versei ellenére a román hatalom kellemetlen értelmiségiként tartotta számon. A magyar forradalom és szabadságharc első napjait a Szovjetunióban töltötte. Naplóját a kolozsvári Szabédi Emlékház munkatársainak segítségével a Szabédi-hagyatékból sikerült megszereznem. Szabédi 1956. november 2-án szállt le a repülőgépről a Băneasa repülőtéren. A magyarországi „eseményekről” csak a Szovjetunióban begyűjtött információi voltak. A repülőtéren a bukaresti magyar rádióadás egyik szerkesztője – évek óta nem sikerült kiderítenem: ki volt a kérdező? – az orra alá dugta a mikrofont, és megkérdezte: mi a véleménye mindarról, ami Magyarországon zajlik? Szabédi – annak rendje és módja szerint – elítélte a „magyar ellenforradalmat”, sőt, Kolozsváron is ezt tette a visszatérése utáni első napon. Időközben hiteles információk birtokába jutott, felrohant a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárához, Vasile Vaida elvtárshoz, és kérte a bukaresti nyilatkozata visszavonását. Enyhén szólva kinevették. Az 1956 erdélyi mártírjai sorozatom harmadik, az „ENSZ-memorandum”-ról szóló kötetében közöltem utolsó leveleinek egyikét, amelyet közvetlenül az 1959. április 18-ai öngyilkossága előtt – Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát – Vasile Vaidának, a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárának címzett, és amelyben „megmagyarázza” azt a katonai ügyészségtől és a tartományi pártbizottságtól származó vádat, miszerint ismerte a dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász által összeállított „ENSZ-memorandum”-ot, azaz: a román–magyar lakosságcseretervet. Elhatárolódott a szerzőtől, a tervtől egyaránt, holott dr. Dobai István és Varga László református lelkész visszaemlékezése szerint nemcsak ismerte a tervet és egyetértett vele, hanem széljegyzeteket is készített hozzá.
Kései egyetemtörténet
Abban mindenki egyetért: csak az egyetemi oktatás képes biztosítani egy nép, népcsoport legmagasabb fokon képzett értelmiségi elitjét, a tanítványok később tanítómesterekként folytatják az elődök munkáját. Báthori István 1580–1588 közötti kolozsvári egyetemétől 1945-ig, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásáig közel négyszáz év telt el. 1872. november 10-én Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter, majd utódai, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston előkészítő munkája után megnyílt a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem, amely 1881. január 4-én kelt királyi alapítólevél alapján felvette a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem nevet. Budapest után ez volt az akkori Magyarország második egyeteme. Ebben nagy szerepe volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlés után a Nagyszebenben székelő román kormányzótanács közoktatásügyi államtitkára, Onisifor Ghibu – haláláig a magyar nép egyik legádázabb ellensége, kifosztója – jól megérdemelt büntetését a román nacionalistáktól a börtönben nyerte el! – „1919. május 12-én a román állam számára jelképes erőszakkal lefoglalta az egész egyetemet, és hűségesküre szólította fel alkalmazottjait. A hűségeskü megtagadása után az egyetem Szegedre távozott, ezért egyik napról a másikra román egyetemmé nyilvánították, s megkezdődött magyar jellegének és emlékének máig tartó eltüntetése” – összegzi a megcáfolhatatlan tényeket Faragó József kiváló néprajz-, népballada-kutató, a néprajztudomány doktora. I. Mihály, Románia királya és Ştefan Voitec nemzet-nevelésügyi miniszter aláírásával az 1945/407-es számú királyi törvényrendelettel „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül”.
A történelem keserű fintora, hogy a királyi rendelet meg sem említette a Ferenc József Tudományegyetem 63 épületét, hanem kizárólag a román Regina Maria (1919 előtt és 1940–1944 között a magyar De Gerando) Leánygimnázium Arany János utcai épületét adományozta az új magyar egyetemnek. Ez a Farkas utcai központi épületnek csupán negyven százalékát jelentette.  A Bolyai Tudományegyetemen az 1950-es évek elejére kialakult az a szervezeti struktúra, amely kisebb változtatásokkal 1959-ig, felszámolásáig fennmaradt.
 (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. október 25.

Szilágysomlyó: évfordulós ünnepségek jellemzik évek óta a Báthory Napok rendezvényeit
Az utóbbi években a Báthory Napok rendezvényeit kerek évfordulók jellemezték: tavalyelőtt rendezte meg a Báthory István Alapítvány a XX. Báthory Napokat, tavaly került sor a XX. orvos-továbbképzőre, s ugyancsak elmúlt évben mutatták be Széman Péternek, az alapítvány elnökének A Báthory István Alapítvány első 20 éve című kötetét. Idén pedig Szilágysomlyónak Albertirsával kötött testvérvárosi kapcsolatának 10. évfordulóját ünnepeltük.
És bár a város és az alapítvány kapcsolata Albertirsával újabb keletű, kezdetei a ’90-es évek elejére nyúlnak vissza, a református egyháznak köszönhetően – írja Széman Péter a XXII. Báthory Napok programfüzetében. Az együttműködés eredménye több közös rendezvény a két városban. Ebben az évben az alapítvány által szervezett orvos-továbbképzőt első alkalommal tartották Kolozsváron
A Kárpát-medencei orvosok találkozóján köszöntötték a 90 éves Andrásovszky Barnát.
SZÉMAN EMESE RÓZSA
Szabadság (Kolozsvár)

2014. december 8.

Kolozsvári kiadók Sepsiszentgyörgyön
Három kolozsvári könyvkiadó – Kriterion, Művelődés és Polis – mutatta be friss termését Sepsiszentgyörgyön a Tortoma Könyvesházban szombat délelőtt. A szerzők közül Borcsa János kézdivásárhelyi irodalomtörténész ismertette a nyáron megjelent, a korábbiaktól eltérő kötetét.
Az egybegyűlteket a házigazda, Demeter László, a Tortoma igazgatója köszöntötte, majd H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője ismertette legfrissebb köteteiket, kiemelve a legújabbat, három tévés „grácia”, Józsa Erika, Simonffy Katalin és Tomcsányi Mária A mi Magyar Adásunk című könyvét, mely szubjektív visszatekintés a kezdetekre, amikor a Román Televízió magyar adása intézményként működött, szolgálta az erdélyi magyarságot, népszokásokat örökített át. A tévé tevékenységét olyan lelkes művelődésszervezők támogatták, mint néhai Sylvester Lajos – emelte ki az igazgató. A Kriterionnál megjelent legújabb, Nehéz hűség című könyvét mutatta be Borcsa János. A szerző elmondta, eddig a csoda – az irodalom – magyarázatával, értelmezésével foglalkozott, most új oldaláról mutatkozik be. A 2012 óta a Há­rom­székben, Krónikában és internetes portálokon megjelent jegyzeteit gyűjtötte három ciklusba. Ezekben az új idők arcát igyekszik megmutatni saját szemszögéből. A H. Szabó Gyula által névtelen, de önmagát építő sorozatként jellemzett kötetek legújabbikát a szerkesztő, Mirk László csíkszeredai nyugalmazott magyartanár mutatta be. A 123 vers a családról mindenkihez szól, újdonságát az jelenti, hogy a kolozsvári Báthory István Főgimnázium rajzkörösei illusztrálták. Szabó Zsolt, a Művelődés Kiadó vezetője az immár megjelent száz kötetük közül bemutatta a legfrissebbeket, illetve a régebbiek közül a Háromszékhez kötődőket. Szólt Benedek Elekről, a székely határőrezredekről. Méltatta Pap István Brüsszeli levelek és Gyalui Farkas Emlékeim (1914–1921) című emlékiratait. Ez utóbbi az utolsó fél békeévet, a háborút, a román betörést és megszállást, valamint az egyetemi könyvtár viszontagságait mutatja be. Dávid Gyula, a Polis Könyvkiadó igazgatója Bánffy Miklós újrafelfedezéséről beszélt, bemutatta Bánffy-sorozatukat, kiemelve a legfrissebb terméket, a gróf emlékiratait, valamint karikatúráit. Szólt novelláiról, színdarabjairól, és hangsúlyozta: Bánffy Miklós végre az őt megillető helyre került, Erdélyi történet című trilógiáját számos nyelvre, még kínaira is lefordították.
Szekeres Attila
Erdély.ma

2014. december 19.

„Hit nélkül nem lehet egyházzenét játszani”
Potyó István karnagyot faggatták a Zeneszóban
Ha feltennék egy találós kérdést a kolozsvári komolyzene (vagy kimondottan egyházi zene) kedvelőinek, hogy melyik az a fiatal muzsikus, aki 30 évesen már megvédte doktori dolgozatát, rendszeresen szervez koncerteket, hetente dirigál, és még tanít is, sokan ráismernének Potyó Istvánra, a Szent Mihály plébánia karnagyára, aki a Báthory István Elméleti Líceumban zenetanárként működik és a líceum kórusát is ő vezényli. A Györkös-emlékházban havi rendszerességgel megszervezett Zeneszó decemberi rendezvényén Horváth Zoltán zongoraművész faggatta a fiatal karnagyot. Az érdekes beszélgetést felvételről elhangzó zenedarabok fűszerezték.
Kós Katalin, a Györkös-ház vezetője bevezetőjében Potyó Istvánhoz kapcsolódó személyes élményeit is felelevenítette: közel tíz éve ismerik egymást, amikor Potyó másodéves volt a Brassói Egyetem Zeneművészeti Karán, és felkérték, hogy váltson egyetemet, jöjjön Kolozsvárra, mert elfoglalhatja a Szent Mihály plébánia karnagyi állását. – Ösztönöztem, hogy vállalja el ezt a tisztséget, mivel biztos voltam abban, hogy Kolozsvár csakis nyerhet egy ilyen zenésszel, mint Potyó István – mesélte Kós Katalin a brassói születésű karnagyról.
A rendezvény helyszínén lévő adventi koszorú harmadik, rózsaszínű gyertyáját meggyújtva Potyó magyarázattal is szolgált: a mögöttünk lévő harmadik adventi vasárnapot az öröm vasárnapjának nevezik, mivel a híveket ekkor tölti el Jézus eljövetelének reménye.
Potyó István zenei pályája szülővárosában, Brassóban kezdődött. Máig is szeretettel emlékezik zongoratanárára, Hanke Katalinra, akitől hat éven át nagyon sokat tanult. Potyó végül a brassói Áprily-líceum reál szakán érettségizett, de már líceumi tanulóként ismerkedett a templomi kántori teendőkkel, és rendszeresen énekelt az egyházi kórusban is. Egy alkalommal pedig kénytelen volt beugrani az éppen hiányzó kántor helyett.
– Isten segített abban, hogy a kolozsvári Szent Mihály plébánia kántori feladatait méltóképpen ellássam, miközben a kolozsvári zeneakadémián folytattam felsőfokú zenei tanulmányaimat. Szerencsére a tanáraim nagyon megértők voltak, mert amikor fekete kosztümben és nyakkendőben láttak, már tudták, hogy az óráról majd temetésre távozom – emlékezett vissza diákéveire Potyó.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. január 16.

Asszonysorsok Erdélyben
Ugron Zsolna: A nádor asszonyai – Libri Kiadó, Budapest, 2014
A tavalyi irodalmi sikerlista regénye, Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvének folytatása, A nádor asszonyai karácsony előtt már a könyvesboltokban volt, éppen jókor, hogy a karácsonyfa alá kerülhessen. A szerző megígérte – be is tartotta ígéretét –, hogy elkészül a trilógia második része. Kíváncsian vártuk, hogyan alakul a szerencsétlen sorsú, szépségéről, eszességéről híres Báthory Anna története, mellette, körülötte a békére áhítozó, de örökösen hadakkal viaskodó Erdély és a Felvidék várainak, népének élete a 17. században. A történet szálai a határokon túlra is elvezetnek, Isztambul szultáni háreme, a belgrádi padisah asszonyainak kincsesházai, híres szerája, a lengyel királyi udvar is színhelye a történetnek. Ebben a forrongó világban a bécsi udvar, az erdélyi fejedelem, a havasalföldi vajda és a mindenható török szultán küzdőterén mit tehetnek, hogyan fonják, szövik a hálót az uralkodó házak, a gyorsan és gyakran gazdát cserélő várak falai közt az anyává lett lányok és megözvegyült asszonyok? Miképpen ragyog fel és lesz mind fényesebb Esterházy Miklós csillaga? Ő, a valahai hadnagyocska nádor lesz, Magyarország legnagyobb méltósága. Talán nemcsak vitéz, hanem boldog is lehetne, Báthory Anna mellett élete teljesebbé válna, olyan asszony mellett, aki haláláig szerette, akinek ő is támasza lehetett volna.
De a másik asszony, a rendtevő, a nevelő és mindent előre látó Várday Katalin nem az érzelmek szálait, hanem a vagyon, a feltörekvés, az országvezetés gondjait, érdekeit követi céltudatosan. Így lesz az ő akaratából Esterházy Miklós felesége a megözvegyült Nyáry Krisztina, a Thurzó-vagyonnal együtt. Nyáry Krisztina a három asszony közül a legkevésbé termett arra, hogy nádori udvart vezessen, hogy férje oldalán tündökletes asszony legyen, őt jó szíve, meggondoltsága, gyermekei iránti szeretete teszi sok szenvedés árán nagyasszonnyá.
A második kötet szerkezete követi az előzőt, a fejezetek sorsdöntő évek és helyszínek szerint következnek.
Olykor sokszínű világban, Sztambul meseszerű, de furfangosan csalárd életében találjuk Annát és hűséges kísérőjét, a rendkívül szívós, patikárius tudós asszonnyá érett valahai rabnőt.
Ugron Zsolna elbeszélő írásmódja, a szereplők külön-külön előadott, naplószerű története, hasonlóképpen érdekes levelei, amelyek mindig elárulják céljaikat, igazi érzelmeiket, korrajzok is, színpompás, napokig tartó esküvők, fejedelmi látogatások, temetések lezajlásának beszámolói.
A férfiak: fejedelmek, a királyságig felmenő erős várurak, a csatákat vesztő vagy megnyerő főurak sietnek megtérni otthonaikba, ha szerencséjük van, hívő és szépséges asszonyok várják, hogy hazatérjenek, hogy vigadjanak. De ők, a megviselt férfiak azok, akik hamar halnak: Báthory István, az ecsedi nagyúr, lengyel király, Báthory Gábor, nagy tervek megcsúfolt fejedelme, Bethlen Gábor, a Tündérkert megálmodója, Thurzó Imre, a tanult, tehetséges ifjú, vagy a békesség keresője, Bánffy Diénes, Anna első férje mind korán itt hagyják asszonyaikat. Ők pedig a sokszor megsarcolt ország várainak népét a maguk gondoskodásában megtartva, erős kézzel, két vallás közt megosztva, hitüket védelmezve, más-más útra kényszerítve, hűségesek szülőföldjükhöz, az országhoz.
Szerzőnk első kötetében Báthory Anna tévúton keresi a boldogulást, a folytatásban merész léptekkel járja be egy birodalom, egy szétesett ország útjait. A boldog szerelmet alighogy meglelve, gazdagságáért megfizetve, járatlan utakra kényszerül. A nádor asszonyainak méltóságát viselő Várday Katalin és Nyáry Krisztina, törvényeket félve, családot tisztelve, más utakon keresik a boldogságot. ("Az Isten, akiket valamire tart, meg is próbálja…" "A test nyavalyája a lélek nyavalyája…" – ilyen igazságokkal élnek.)
Ugron Zsolnát új könyve bemutatóján és azóta is sokan vallatják a történelmi regényről, az erdélyi történelmi regény hagyományairól. Válaszaiból kihallani, hogy nem esik nehezére beleélnie magát a korszakba, a gyöngyös főkötők, a rubintos násfák viselőinek életébe. Könnyedén átalakítja Báthory Annát Smokowska grófnővé. Ha már minden fellelhetőt elolvasott a korabeli Erdélyről, a padisah asszonyairól, a Vág-völgyi főúri házakról, bátran és gyorsan rója a sorokat – nem tudom, hogy tollal vagy billentyűzettel –, azaz könnyedén mesélte el ezt a történetet is.
Hogy mit gondol az olvasó a könyv szereplőiről, a minden szenvedést, várbörtöni kínzatást elviselő, túlélő Báthory Annáról, arra mindenkinek saját válasza lehet. Ugron Zsolna könyvét a jelen olvasójának írta. A mai asszonyok értsék meg belőle a XVII. század magyar asszonyainak üzenetét. Anna beutazza a közeli országokat, királyi udvarokat, álruhát ölt és nyelveket tanul, a lengyel trónörökös kedveltje lesz, és közben sűrűn írja leveleit a nádornak, úgy érzi, így szolgál az egész országnak. A fiát biztonságban akarja tudni, nem akar védtelenül kilátástalan küzdelmet folytatni hatalmas birtokaiért. A szétszakadt ország megmentőjét egyetlen emberben, a nádorban látja. "Kár ilyen időkben még több bajt keresni, mint amivel a Jóisten próbál" – mondja neki társául fogadott hűséges szolgálója, amikor látnivaló, hogy tetteivel mozgatni akarja a szétszakadt szálakat, egyensúlyt próbál keresni az országrészek között. Az első regény véget ér 1643-ban, de a történet újrakezdődik 1624-ben.
Reméljük, hogy készül a folytatás.
Rózsa Mária
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 6.

Maros menti falvak egykori leírása
FOLYTATÁS LAPUNK FEBRUÁR 13-I SZÁMÁBÓL
Cintos
Marosbogáttól délre, az ózdi patak torkolatánál fekszik. Régen Jacinthus, Acintus, Acintos néven is előfordult. 1358-ban Lajos király Visegrádról rendeli, hogy Domokos erdélyi püspököt Acinthos birtokába visszahelyezzék. 1469-ben Báthori István erdélyi fejedelem Budáról rendeli a kolozsmonostori konventnek, hogy Baska Balázst a budai vár provisorát és Jakeh Lászlót több jószágokkal együtt Jacinthus birtokába beiktassa. 1495-ben Acintost a szebeni királybíró, Altenburg Tamás özvegye veszi meg más jószágokkal együtt. 1615. november 10-én Bethlen Gábor Acintost több Alsófehér és Torda megyei faluval együtt 10 000 forintért inscribálja Szilvási Boldizsárnak. A továbbiakban Oroszi, Szentjakab, Péterlaka és Bogáttal együtt egy birtokos kezén forog. Lakóinak száma: 70 magyar, 560 román, 45-50 cigány és zsidó, kik 149 házban 2323 hold földterületről éltek, melyből 1254 hold jó minőségű szántó és 383 hold kaszáló. Ugyanitt báró Kemény Gerő szépen berendezett gazdaságot működtetett igen jó cukorrépa termeléssel.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 ... 391-408




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék