udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
523
találat
lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 ... 511-523
Névmutató:
Farcádi Botond
2014. március 7.
Az államhatalom csapdái
Tartanak tőlünk Bukarestben – mással aligha lehetne magyarázni, hogy miért kellett a hatósági tiltás fegyverét bevetnie a román államhatalomnak a székely szabadság napja előtt.
E túlbuzgóság – amely a véleménynyilvánítás szabadságát és a gyülekezési jogot is sérti – mindennél beszédesebben árulkodik arról, hogy igenis, pontosan tudják: tavaly sem nyolcezren vonultunk fel Marosvásárhelyen, miként azt a prefektus állította, a székelyek nagy menetelésén pedig újra megtapasztalhatták, igen erőteljes a közösségi támogatottsága autonómiatörekvéseinknek, nem csupán néhány forrófejű székely követelésével állnak szemben. Nem véletlen az sem, hogy éppen most invitálták kormányra az RMDSZ-t, a szociáldemokraták tételesen is megfogalmazták: így akarják elejét venni a szövetség radikalizálódásának – autonómiaigényünk következetes kinyilvánítását ugyanis rendszerint szélsőséges magatartásnak bélyegzik a román pártok. Többféle cselt vetnek hát be ezúttal annak érdekében, hogy elbizonytalanítsák a Marosvásárhelyre igyekvőket. A felvonulás tiltásával sokakban azt a benyomást próbálják kelteni, hogy elmarad az egész rendezvény, a magyar szervezet hatalomba csábításával pedig elsősorban külföldnek üzennek: miféle gondok lehetnének itt a kisebbségben élő nemzeti közösségekkel, ha képviselőik részt vesznek a kormányzásban? Jó lenne ezért, ha el tudnánk kerülni, s nem esnénk bele a Bukarest által állított csapdákba. Ha sem a tiltás, a szigor, a zavarkeltési és megfélemlítési szándék – sem a mézesmázos szavak, a ködös ígéretek nem tántorítanának el bennünket. Ha nem kifogásokat keresnénk, hogy de hiszen munkanapra esik március 10-e, nem azt fejtegetnénk, hogy nem kellene összemosni az autonómiatüntetést a megemlékezéssel, ha nem azt fürkésznénk, jönnek-e a többiek, a más pártokból, más szervezetekből valók – hanem mindannyian ott lennénk Marosvásárhelyen. S ha kételyeink támadnak, vagy éppen lankadna erőnk, ne feledjük: már az is eredmény, ha tartanak tőlünk. Hisz akkor tényleg erősek vagyunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. március 10.
Ha Marosvásárhelyre figyel a világ
Ha nem 2014-ben, egy magát demokratikus jogállamnak nevező országban történne, és nem velünk packáznának, akár meg is mosolyoghatnánk, milyen kétségbeesett reakciókat vált ki a hatóságok részéről egy jó előre bejelentett ünnepi megemlékezés és tiltakozó felvonulás, miként tiltanák a véleménynyilvánítás eme, szerte a világban megszokottnak tekintett formáját.
Annál is inkább csodálkozhatunk, mert tavaly már megbizonyosodhattak: civilizált, békés, méltóságteljes rendezvényről van szó.
De mivel mindez 25 évvel a rendszerváltás után történik egy európai uniós tagállamban, és mivel a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását, a gyülekezési jog megsértését egy egész közösségnek – az erdélyi magyarságnak – kell elviselnie, inkább szomorúnak minősíthetjük a helyzetet, mely ugyanakkor igen hűen tükrözi, miként is állunk ma Romániában jogállamiság és európaiság dolgában. Mert a marosvásárhelyi polgármester felvonulást tiltó átirata, a prefektus kínos magyarázkodása, felelősséghárítása, a bukaresti hatalom következetes hallgatása, mind-mind azt jelzi: a posztkommunista hatalom erőfitogtatásával, az államhatalmi szintekről gerjesztett nacionalista, magyarellenes megnyilvánulásokkal újra és újra meg kell harcolnunk. És mert eme küzdelemhez elszántságra, egységes fellépésre, bölcsességre egyaránt szükségünk lesz, meg kell próbálnunk előnyt kovácsolni a hátrányból, és minden eszközzel, minden fórumon itthon és a nagyvilágban mutassuk fel: nem csupán a magyarok jogfosztásában jár élen a román állam, hanem alapvető emberi jogokat is korlátoz. Ezért is oly fontosak azok a szimpátiatüntetések, amelyeket Budapesten és a világ több államában a román nagykövetségek előtt szerveznek a székelyföldi autonómiatörekvéseket támogatók – és ezért oly fontos az is, hogy Marosvásárhelyen minél többen legyünk.
Hadd lássa a világ, amikor Marosvásárhelyre figyel: elszánt e közösség, tudja, mit akar, és tagjait nem lehet megfélemlíteni – és hadd lássák azt is, hogy küzdelme békés, ünnepe méltóságteljes. Akkor is, ha az úton nem, csak a járdán szabad vonulnunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. március 11.
A hiányzó szó
Marosvásárhelyen március 10-én mintha a kézfogás is kicsit hosszabb, erősebb volna. Mert sokakkal kell kezet rázni, rengeteg a sepsiszentgyörgyi, háromszéki, meg aztán ott vannak Erdély minden szegletéből, akikkel tavaly ugyanekkor ugyanitt, a Postaréten vagy a felvonulás során, a főtéren találkoztunk.
És ettől válik ünneppé az ünnep, mert ragaszkodunk hozzá, magunkénak érezzük, napokkal előtte készülünk rá, kezdjük magunkévá tenni a teret – igen, Marosvásárhelyt, Székelyföld fővárosát is –, mert a székely zászlók mellett ott feszítenek már a kék-arany kokárdák is a kabáton. Ismerős a kép az országúton félreállított buszokkal, a rengeteg rendőrrel, csendőrrel – de tudjuk, nincs az a karhatalom, mely megállíthat ezreket, tízezreket, egy egész nemzeti közösséget, mely ünnepel méltósággal és jogait követeli békésen, de határozottan. Marosvásárhelyen tegnap ismét kinyilvánítottuk autonómia iránti igényünket. Határozottan, erőteljesen. Kicsit talán idegesebben is, mint tavaly, volt egy-két oda nem illő mozzanat – a Vesszen Trianon!, Székelyföld nem Románia szlogenek helyett nem ártana valami pozitív üzenetet megfogalmazni –, és a tömeg egy része kissé türelmetlenül fogadta az igen szigorú hatósági korlátozásokat – de ez már elsősorban a hivatalosságok hibája, hisz mégiscsak mélységesen antidemokratikus betiltani egy törvényes, jó előre bejelentett demonstrációt. A részvételre sem lehet panasz – bár a számháború már tegnap este elkezdődött, a rendőrség mindössze 3000 tüntetőt számolt –, annál is inkább, mert ezúttal munkanapra esett március 10-e, a felvonulás tiltása körüli huzavona is távol tarthatott sokakat, az RMDSZ felemás magatartása miatt pedig az összefogás nem lehetett mozgósító erő. Összességében mégis méltóságteljessé sikerült a megemlékezés, civilizált, békés, de határozott, erőteljes volt a „polgári sétává” alakult vonulás – a szónokok üzenetei pedig letisztultak, egyértelműek. Különösen jó érzés, küzdelmünkben pedig óriási jelentőssel bírhat, hogy a székelyföldi autonómiáért folyó tüntetésen ott lobog a katalánok, a baszkok zászlaja, felszólal a zászlóháborúban velünk elsőként szolidaritást vállaló magyarországi Budafok polgármestere, az autonómiapárti erőket tömörítő európai pártszövetség képviselője, és tudjuk: Törökországtól az anyaország számos településén, Bécsen és Londonon át kanadai és egyesült államokbeli városban tartottak szolidarizáló megmozdulásokat – egyvalami mégis hiányzott. Mert amíg a magyar és angol nyelvű felszólalások mellett román szót, erdélyi, székelyföldi román felszólalót nem hallunk, addig küzdelmünk aligha járhat sikerrel. Mára ugyanis egyértelmű: a magyar közösség autonómiaigénye oly erős, hogy a hazai magyar politikai pártok ezt nem mellőzhetik. Erőt, egységet tudunk felmutatni, mellettünk tudjuk az anyaországot, és a lehetséges európai szövetségeseinkre is kezdünk rátalálni – csak az a román szó, az hiányzik még. Reméljük, nem sokáig.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. március 14.
Ki a szélsőséges?
Ha a székely szabadság napja utáni hisztérikus román reakciókat nézzük – amelyek javarészt elsiklanak a lényeg mellett, és kizárólag a súlyos incidensekként tálalt, a megmozdulás egészére egyáltalán nem jellemző mozzanatokra összpontosítva afféle szélsőségesek randalírozásaként próbálják beállítani az eseményt –, akkor bizony be kell látnunk: ezt a csatát elvesztettük.
Tavaly március 10-én és október 27-én, a székelyek nagy menetelésén is sikeresen semlegesítettük a román államhatalom fegyverét, az agyonhallgatást. Azzal ugyanis, hogy a rendezvények nemzetközi dimenziót kaptak, a világ több fővárosában zajlottak szimpátiatüntetések, és az autonómiaküzdelemről a külföldi sajtó is beszámolt, a bagatellizálás, a tudomást sem veszünk róla magatartás már-már nevetségessé vált. Nem véletlen hát, hogy taktikát váltottak Bukarestben, ezúttal zavarkeltéssel próbálkoztak, megosztásunkra játszottak – bennünket pedig teljesen felkészületlenül ért ez. A tavaly két alkalommal is tanúsított összefogás és egységes, fegyelmezett fellépés ezúttal szertefoszlott – alighanem a hatósági tiltás hatására, melynek éppen ez lehetett a célja. És lám, azóta is zűrzavar uralkodik a magyar közéletben, magunk sem tudjuk, mi a következő lépés, egymásra mutogatunk, némelyek árulónak kiáltják ki a szervezőket, Izsák Balázst, mások az RMDSZ-t szapulják, majd mindenki elhatárolódik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomtól. Mert ezeket a legkönnyebb megtenni – ami nehezebb, hogy levonjuk a következtetéseket, megbeszéljük közös dolgainkat, elosszuk a munkát. Nem kell mindenben egyetérteni az RMDSZ-szel – de el kell ismerni, hatékony eszköze lehet a jogérvényesítésnek a kormányzati és parlamenti munka. Nem gőggel, lekicsinylően kell viszonyulni a két kisebb párthoz, az EMNP-hez és az MPP-hez: megvan a maguk szerepe az egypártrendszer felszámolásában, de még az RMDSZ autonómiához fűződő viszonyának alakításában is. Nem Izsák Balázs az egyetlen felkent vezetője a magyarságnak, de tény: SZNT-elnöki mandátuma alatt új lendületet kapott az autonómiamozgalom. És nem kizárólag a vármegyések felelőssége a rendfenntartókkal történt dulakodás. Mert felmerül a kérdés: ha mindent oly tökéletesen végzünk mi, mérsékeltek, a fiatalok egy része miért vonzódik mégis hozzájuk, és egyáltalán: próbált bárki is tárgyalni velük, elmagyarázni, miért ártalmas az, amit kiáltanak, amit tesznek, miként tudnák esetleg más módon hasznossá tenni magukat? Mert az autonómiaküzdelem egyik próbaköve az is, hogyan szervezi meg önmagát a közösség, tud-e viszonyulni saját kisebbségeihez, esetenként szélsőségeseihez? Mely minősítéssel amúgy nem árt vigyázni: számos román politikus szerint például magunk is ebbe a kategóriába tartozunk csak azért, mert autonómiát akarunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. március 18.
A sajtószabadságról a Bástyában
Pál utca ugyan nincsen Sepsiszentgyörgyön, viszont működik a Pál Utcai Fiúk Egyesülete. Az ifjú fiúk-lányok az egyesület januári megalakulása óta nem tétlenkednek, például hallgATOM címmel rádióműsort szerkesztenek, március 15-én pedig, a magyar sajtó napján hét helyi újságírót (Demeter Virág Katalin, Erdély András, Farcádi Botond, Farkas Réka, Grubisics Levente, Kiss Edit, Nagy D. István) hívtak meg a Bástya vendéglőbe, ahol népes közönség előtt vitatták meg a sajtószabadság, cenzúra, politika és sajtó viszonya, illetve a sajtó mint hatalom témákat.
A Szakáli Zalán által vezetett beszélgetésen a rövid komolyzenei bemutató után Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője elmondta, szerinte az a kérdés, hogy miről nem írunk manapság. A gond pedig, hogy amint zsugorodik erdélyi magyar társadalmunk, úgy válik egyre nehezebbé fenntartani egy sajtóorgánumot. Farkas Réka kiemelte, külön kell választani a helyi és a központi sajtó problémáját. Véleménye szerint a helyi sajtóban nem olyan erős a manipuláció, mint a központiban. Nagyon fontos, hogy az újságíró hiteles és véleményformáló legyen olvasói körében. Sztakics Éva alpolgármester is bekapcsolódott a beszélgetésbe, rámutatott: a helyi sajtónak jobban rá kellene hangolódnia a pozitívumokra, erősítenie kellene az itteni közösséget abban, hogy a nehézségek ellenére érdemes itt élni és alkotni. Az újságíró felelőssége – hangzott a válasz – mindig az ellenzéki szerepet felvállalni, és rámutatni a társadalom mindenkori visszásságaira, tükröt tartani a társadalom elé. Nagy Demeter István az öncenzúra dilemmáját emelte ki, és azt, hogy az újságírónak mérlegelnie kell, hogy egy bizonyos információ milyen „lavinát” indít el a többségi társadalomban, és ez használ-e a helyi közösségnek. Grubisics Levente arról is szólt, hogy a kilencvenes években felhígult a szakma, Erdély András egyebek mellett arra világított rá, hogy a véleményformáláshoz fontos a hiteles újságíró személye. Többen elmondták: a sajtó nyitni szeretne az ifjúság felé, a fiatalok pedig merjenek véleményt nyilvánítani valamennyi őket érintő kérdésben.
Matekovics János Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. március 19.
Gerjesztik a magyarellenességet
Továbbra is a magyar közösség megfélemlítésére játszik Bukarest – egyértelműen látszik ez a székely szabadság napját követő eseményekből, a kemény hangú nyilatkozatokból, az egymást követő provokációkból, a magyar politikusokat bíráló kijelentésekből, magyar állampolgárok kitiltásából, a marosvásárhelyi felvonulás résztvevőinek és a megemlékezés szervezőinek bírságolásából.
Ráadásul egymással versenyeznek a román politikusok abban, hogy ki utálja jobban a magyarokat, ki lép fel szigorúbban ellenünk, nagy nekigyürkőzésükben, túlbuzgóságukban még azt sem veszik észre, abszurdba hajlik keménykedésük. Azt például a mai napig nem tudja megmagyarázni sem Traian Băsescu államelnök, sem Victor Ponta kormányfő, milyen államellenes merényletet követtek el a Jobbik vezetői Marosvásárhelyen, hogy aztán számos magyarországi vezetőt kitiltással fenyegessenek, néhányat meg be se engedjenek az országba. Aztán meg legalábbis furcsának és egyben árulkodónak minősíthetjük Victor Ponta azon nyilatkozatát is, melyben gratulált a rendfenntartóknak, amiért a március 15-i ünnepségeken nem történt rendbontás. Különös a nyilatkozat, mert ezért mégiscsak nekünk, a március 15-ét méltósággal ünneplő magyaroknak illett volna gratulálni – de árulkodóak is a miniszterelnök szavai: véletlenül sem teljes jogú, lojális állampolgárokként tekintenek ránk, hanem a hatóságok részéről különös odafigyelést igénylő, állandóan elszakadni vágyó, veszélyes közösségként. És, természetesen, a székely szabadság napjának megtorlása sem maradt el: szervezőkre és résztvevőkre egyaránt lecsapott a csendőrség, mi több, profizmusuk ékes bizonyítékaként még azt is sikerült azonosítaniuk a marosvásárhelyi megmozdulás résztvevői között, aki a rendezvény alatt kézdivásárhelyi otthonában tartózkodott. De ide kell sorolnunk azt a nyilvánvalóan kettős mércét is, amelyet a hatóságok alkalmaznak: a székely szabadság napján nem engedélyezték a felvonulást, de március 15-én a szélsőséges Új Jobboldal masírozhatott Kolozsváron, a Vatra Românească nacionalista szervezet pedig ugyancsak tüntethet Marosvásárhely főterén a magyar nyelvhasználat és a székely jelképek ellen. Úgy tűnik hát, Bukarestben ismét a legfelső szintekről gerjesztik a magyarellenességet. Jó lenne bebizonyítanunk, autonómiaküzdelmünkben nem hátrálunk, össze tudjuk zárni sorainkat, sem büntetéssel, sem zaklatással, sem fenyegetéssel nem tudnak eltántorítani céljainktól. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. március 21.
Ünnepek és ünneprontók
A székely szabadság napja és március 15-e után újabb ünnepre készülhetünk: április 6., a magyar országgyűlési választások időpontja remélhetőleg sokunk számára azzá válik.
Mert évtizedek után először élhetünk szavazati jogunkkal, bennünket is megkérdeznek Magyarország és a magyar nemzet jövőjéről, beleszólhatunk, véleményt mondhatunk közös ügyeinkről. Ez már önmagában elegendő, hogy az összetartozás ünnepeként tekintsünk a közelgő voksolásra – hogy akként is éljük meg, azért magunknak is tennünk kell. A jelek szerint sokan, igen sokan kívánjuk választás révén is visszaigazolni: helyes volt a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésének eme formája, jó úton indult el a budapesti vezetés, amikor a könnyített honosítás eszközével próbálta újra eggyé kovácsolni a magyarságot. Közel 200 ezren kérték felvételüket a választói névjegyzékbe, ami azt jelenti, a szavazati joggal rendelkező külhoni magyarok majdnem hatvan százaléka kíván élni eme állampolgári jogával (az 550 ezer újonnan honosított állampolgár közül 110 ezer kiskorú, mintegy 80 ezren pedig rendelkeznek magyarországi lakcímmel). Jelentős ez az arány akkor is, ha például az erdélyi magyaroknak a romániai parlamenti választásokon tapasztalt szavazókedvéhez viszonyítjuk (2012-ben Háromszéken például 40 százalék körüli volt a részvételi arány!). Persze, ez még félsiker, hiszen a regisztráció után a következő próbatétel maga a levélben szavazás, mely újszerűsége miatt kihívás, de technikai akadályok is adódhatnak, ha nem cselekszünk időben – a héten már elkezdik postázni a szavazólapokat, de ahhoz, hogy voksunk odaérjen a választások időpontjáig, mielőbb vissza is kell küldeni. Nem biztos tehát, hogy eredményhirdetéskor is ennyire magas részvételi arányt jegyezhetünk, de az biztosnak tűnik, hogy nem áll fenn a „fordított december 5-e” veszélye, és az elszakított nemzetrészeken élő magyarság nem fordít hátat az anyaországnak. Ünnepünk azonban akkor teljesedhet ki igazán, ha fél szemmel figyelünk a szolgálatos ünneprontókra is – mert vannak ilyenek. Az például a mai napig nem világos, hogy miután ismét összeborultak Gyurcsány Ferenccel, a magát baloldalinak nevező tábor végül miként viszonyul a kettős állampolgárság intézményéhez, illetve a külhoni magyarok szavazati jogához. Az viszont több, mint árulkodó, hogy miközben a nagyhatalmi játszmák kereszttüzében őrlődő kárpátaljai magyarságért aggódik minden felelős, nemzetben gondolkodó vezető, a szocialisták ismét elővették ama gyászos emlékezetű 2004. december 5-e előtt bevetett fegyverüket, és az Ukrajnában élő magyarok bőrén kampányolva a magyar nyugdíjrendszer összeomlásával riogatják a választókat. És most tehetünk azért, hogy ne rontsák el ünnepünket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. március 29.
Hogy ünnep legyen a választás
Nem lett hát igazuk a szolgálatos megosztóknak, álságosan aggódóknak, akik azzal érveltek, hogy miután a Magyarország határain kívül élő magyar állampolgárok számára is biztosították a szavazati jogot, az anyaországi kampány begyűrűzik az elszakított területekre, vagy éppen kampánytémává válik a külhoni magyarság.
Lám, Magyarországon lassan véget ér a kampány, nálunk pedig javában zajlik már a szavazás, és eddig az a tapasztalat, ünnepként éli meg az eseményt a Magyarország határain kívül élő magyarság. Nem a megosztottságról, a viták kiéleződéséről, heves politikai csatározásról érkeznek hírek – inkább arról, hogy sokan kívánnak élni szavazati jogukkal, sokan akarnak beleszólni a nemzet dolgaiba.
De ahhoz, hogy ez így alakuljon, igen sok mindenre volt szükség. Mindenekelőtt nemzetben gondolkodó magyar kormányra, amely felelősséget vállal a külhoni magyarságért, nemzeti újraegyesítésre törekedett, és amelynek volt bátorsága szavazati jogot is biztosítani a frissen honosított magyar állampolgároknak. Kellett a négy évvel ezelőtti voksoláson elnyert erős felhatalmazás is, amelynek köszönhetően gyakorlatilag nemzetpolitikai konszenzus alakult ki Magyarországon, és Gyurcsány Ferenc pártját leszámítva végül senki sem mert nyíltan szembeszegülni e törekvéssel. Talán még kevéssé látszik, de minden bizonnyal szükség volt olyan kormányzásra, amelynek sikerült kihúznia a kátyúból az országot, és amelynek eredményeit a felmérések szerint a szavazópolgárok is elismerik – aligha véletlen, hogy a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan vezet a Fidesz. Ennek is köszönhető, hogy a Jobbikot leszámítva a magyar pártok nem nagyon kampányoltak az ország határain kívül: a baloldal tisztában volt vele, hogy meleg fogadtatásra nem számíthat, és felmérték, a jelenlegi helyzeten oly sokat nem változtathat az az egy-két mandátum, amelynek sorsáról a külhoniak döntenek.
Végül pedig az is kellett a sikerhez, hogy az országgyűlési választásokhoz pártpolitikán túlmutató, nemzeti ügyként viszonyuljon az erdélyi magyar társadalom egésze: az összes magyar párt, a civil szervezetek és az egyházak egyaránt részt vesznek a mozgósításban, segítséget nyújtanak a folyamatban. Mindannyian megértették: ez a választás az összetartozás ünnepe is. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. április 4.
Százezren már szavaztak (Országgyűlési választások)
Már szerdán meghaladta a százezret a levélben leadott szavazatok száma – derül ki a Nemzeti Választási Iroda tegnapi adataiból.
Szerdáig 32 307 voks érkezett be postán a választási irodához, ennél jóval számottevőbb azonban a külképviseleteken leadott szavazatok száma, mely meghaladta a 77 ezret. Így összesen 109 466 külhoni magyar élt szavazati jogával szerdáig. A választási iroda ebből valamivel több mint ötvenezret dolgozott fel eddig, az érvénytelen voksok száma pedig meghaladta a tízezret. Az iroda hétfőn kezdte el a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését, azt vizsgálják, hogy le van-e ragasztva a válaszboríték, a boríték tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva, az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok pedig megfelelnek-e azoknak, amelyeket a választópolgár a regisztrációkor megadott. Az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben, valamint hogy korábban visszajuttatott-e már szavazási iratot. Szavazni amúgy még ma is lehet, valamennyi erdélyi magyar párt és szervezet székhelyén várják a borítékokat, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodái, a Demokrácia Központok pedig szombaton, sőt, vasárnap délig is nyitva tartanak, és célba juttatják a voksokat.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 7.
Igazi hungarikum
Nem túl gyakori, hogy választások napján ne az a kérdés foglalkoztasson, ki is nyeri a megmérettetést, mely párt alakíthat kormányt, lesz-e stabil parlamenti többség a felálló hatalom mögött. Márpedig tegnap, az országgyűlési választások napján jóformán csak olyan, kis túlzással részletkérdésnek nevezhető problémák miatt izgulhattunk, mint hogy a kormányzó pártszövetségnek lesz-e ismét kétharmados többsége, megelőzi-e a magát baloldalnak nevező posztkommunista-liberális szörnyszövetséget a Jobbik, avagy sikerül-e átlépnie a parlamenti küszöböt az ellenzéktől és kormányoldaltól egyaránt elkülönülő LMP-nek.
Nyugodt távolságtartással ennek ellenére sem figyelhettük a történteket. Főként azért nem, mert ezúttal nem a szemlélődő, az arénán kívülre szorult szurkoló szerepét szánták nekünk: magunk is részt vehettünk a voksoláson, beleszólhattunk a nemzet sorsának alakításába. Izgulhattunk kicsit azért, vajon visszaigazolja-e a Magyarország határain kívül élő magyarság azt a nemzetegyesítési törekvést, amelyet Orbán Viktor kormánya négy évvel korábban meghirdetett. És azért sem tekinthettük előre lejátszottnak a mérkőzést, mert volt már arra példa – a legszembetűnőbb 2002-ben –, hogy győztesnek ígérkező játszmáknak vereség lett a vége.
A tegnapi voksolás üzenete viszont minden tekintetben egyértelmű. A Fidesz győzelme nem egyszerűen fölényesnek minősíthető: a legsúlyosabb gazdasági válság éveiben kormányzó alakulat olyan erőteljes felhatalmazást kapott ismét a választóktól, amely kisebb csoda – annál is inkább, mert az oly hosszú éveken át recesszió sújtotta Európa legtöbb országában a kormányok megfizetik az árát a sokszor elkerülhetetlennek tűnő kiigazító intézkedéseknek, melyek leggyakrabban kimerülnek a lakosságot érintő megszorításokban. A közteherviselésbe a bankokat, multikat is bevonó, unortodoxnak nevezett magyar gazdaságpolitika viszont eredményesnek bizonyult, és ezt a lakosság is elismerte. Ebben a vonatkozásban európai rekordnak vagy inkább hungarikumnak számít a Fidesz-kormányzás: úgy vezették ki a legmélyebb gödörből az országot, hogy a lakosság bizalmát mindvégig megőrizték.
De nemcsak a gazdaságpolitika, hanem a nemzetpolitika vonatkozásában is egyértelmű a választás eredménye. A könnyített honosítási eljárással magyar állampolgárságot kapott külhoni magyarok igen jelentős hányada regisztrált és részt vett a választásokon – nem végleges adatok szerint 150 ezer körüli levélszavazatot adtak le –, Erdély pedig élen járt ebben. Az pedig a hungarikumot kiegészítő sajátosság, egyfajta „transzilvanikum”, hogy a külhoni magyarság körében 95 százalék körüli a Fidesz támogatottsága.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 10.
Mire elég a kétharmad
Magyarországon például nagyjából mindenre, Romániában pedig jóformán semmire – első ránézésre ezt a következtetést vonhatnánk le, ha mérlegre állítanánk a két államban történteket, mialatt Budapesten és Bukarestben is kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány volt hatalmon.
Igaz, Magyarországon már elsöprő győzelmet aratott a Fidesz–KDNP, Romániában pedig csak a 2012 decemberében lezajlott parlamenti választások után támaszkodhatott a honatyák több mint kétharmadának támogatására a Szociál-Liberális Szövetség, a különbség azonban az időeltérés ellenére is szembetűnő. Már csak abban is, hogy előbbi izgatottan várja a választások végeredményének kihirdetését, miközben minden esélye megvan az újrázásra, utóbbi pártszövetség pedig időközben felbomlott.
De igencsak eltérőek e szuperfegyvernek számító hatalmas többség segítségével elért eredmények is. Magyarországon például alapjaiban változtattak az államigazgatáson, alkotmányt módosítottak, új választási törvényt fogadtak el, közigazgatási átszervezést hajtottak végre, merőben más gazdaságpolitikát, új nemzetpolitikát honosítottak meg. Természetesen, nem ment minden gördülékenyen: igen sok támadás is érte a kormányt az időnként hektikus törvényhozási folyamat, a megfelelően elő nem készített jogszabályok miatt, balliberális körökben rendszerint demokráciaellenes törekvésekkel vádolták Orbán Viktor kormányát – az erőteljes felhatalmazás tudatában azonban a magyar államvezetés dacolt a belülről és külföldről érkező támadásokkal, és legtöbb kérdésben keresztülvitte akaratát. Lehet azon vitatkozni, hogy jó vagy kevésbé jó egynémely általuk hozott intézkedés – de azt aligha lehet elvitatni, hogy a csőd szélére sodródott országot új pályára állították.
Mindeközben Romániában az ugyancsak 70 százalékos támogatottsággal a Szociál-Liberális Szövetség mit tett? Folytatta az előző kormányok gazdaságpolitikáját – azaz szuverenitásából feladva elfogadta, hogy a Nemzetközi Valutaalap utasításai szerint jár el –, hozzálátott az alkotmányreformhoz, de már az út kezdetén elakadt, nagyívű decentralizációs program révén tervezték átszervezni a közigazgatást – a kezdeményezés azonban kudarcba fulladt, végül, a közelgő európai parlamenti és főként az év végén esedékes államfő-választási kampány oltárán feláldozták a választóktól nyert felhatalmazást, és szakítottak. Mindebből pedig kitetszik: a kétharmaddal sokféleképpen lehet élni. Lehet azt az ország átalakítására használni – vagy pártérdekek szerint visszaélni a választók bizalmával.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 11.
Nemzeti válogatott
Ismét csak fellélegezhetnek az RMDSZ vezetői, hogy az európai szabályozások értelmében az EP-választásokon csak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok szavazhatnak anyaországi párt listájára – a Fidesz által tegnap bemutatott névsor ugyanis sokak számára meggyőzőbb lehet, mint a szövetség csapata.
Nem feltétlenül az RMDSZ-listán szereplő nevek miatt – sokkal inkább azért, mert a magyar kormánypárt képes volt arra, amire Kelemen Hunorék csapata nem: a nemzeti összetartozás jegyében igazi Kárpát-medencei válogatottal készülnek Brüsszelbe, a keretben helyet kapott Erdély, Kárpátalja, Vajdaság és Felvidék képviselője is.
Tőkés László Fidesz-listán indulása – bár elmarad az ideális forgatókönyvtől, az erdélyi magyar összefogás létrejöttétől – számos problémára megoldást jelent. Mindenekelőtt biztosra vehető, hogy ily módon legalább egy képviselője mindenképpen lesz Brüsszelben az erdélyi magyarságnak. Nemzeti ügyekben az erdélyi, felvidéki, anyaországi magyar EP-képviselők eddig is együttműködtek az európai testületben, álságos tehát az az érv, mely szerint magyarországi párt listáján indulva nem vállalhatná fel az erdélyi érdekek érvényesítését. Az RMDSZ számára ugyanvalóst óriási megkönnyebbülést jelent a Fidesz meghívása, az EMNP felkérése és Tőkés döntése: gyakorlatilag szabaddá vált a préri, sem függetlenként, sem néppárti színekben nincs ellenfelük, az erdélyi magyarság közönye az egyetlen legyőzendő ellenfél számukra. Maradva az erdélyi magyar politikai színtéren: e felállás legnagyobb vesztesének az EMNP tűnik, mely nem méretkezik meg a választásokon – stratégiai célját, Tőkés bejuttatását azonban eléri, és a magyarság megosztásának vádjával sem illethetik az alakulatot. Végül pedig a Fidesznek is jól jön a Tőkés nevével és a többi Kárpát-medencei magyar szervezet képviselőivel fémjelzett lista: mindamellett, hogy nemzeti elkötelezettségét ily módon is bizonyítja, saját választótáborának egységét erősítheti e gesztus. Mindemellett némi keserűség mégiscsak felszínre tör bennünk: ha Budapestről sikerül, itthon, Erdélyben vajon miért olyan nehéz összehozni azt a bizonyos nemzeti válogatottat? Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 12.
Kelemen Hunor: nem érdekel Tőkés László karrierje és politikai sorsa
Az RMDSZ-t nem érdekli Tőkés László karrierje és politikai sorsa – jelentette ki Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnökét arról kérdezték újságírók, miként vélekedik arról, hogy Tőkés László a Fidesz jelöltlistájának harmadik helyéről pályázik újabb európai parlamenti képviselői mandátumra.
Kelemen leszögezte: a döntés Tőkésre tartozik, ő pedig nem akarja idejét vesztegetni azzal, hogy ehhez a témához kommentárt fűzzön. „Semmiféleképpen nem zavar meg minket, nem Romániában indul” – fűzte hozzá, hangsúlyozva: az európai választásokon a magyarországi pártok listáira Romániában nem lehet szavazni, nem lehet tehát sem a Fideszre, sem más pártra, sem Tőkésre voksolni. Az MTI szerint a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor nem kívánta kommentálni Pelczné Gál Ildikó kijelentését, hogy a Fidesz az RMDSZ képviselőivel is egyeztetett Tőkés László európai parlamenti képviselőjelöltségéről. Kijelentette: Tőkés László önmagát fogja képviselni a Fidesz listáján, az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét az RMDSZ látja majd el.
„A fontos az lesz, mennyire tudjuk majd mozgósítani választóinkat, és sikerül-e átlépnünk a választási küszöböt. Nem foglalkozunk Tőkéssel, politikai karrierjével, politikai sorsával, nem érdekel ez most minket. A romániai kampányunkra alapozunk, és meggyőződésem, hogy jó eredményt érünk el” – fejtette ki Kelemen.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 12.
Perelnek itthon, perelnek külföldön
Két folyamatban levő peres ügyről számolt be tegnap esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Hangsúlyozta: mindkét esetben közösségi ügyről van szó, várják a támogatók csatlakozását.
Az SZNT által kezdeményezett európai polgári kezdeményezés elutasítása miatt az SZNT az Európai Bizottságot hívta perbe a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságon. Izsák emlékeztetett: Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezésüket a bizottság arra hivatkozva utasította el, hogy nincs hatásköre a nemzeti kisebbségeket érintő ügyekben.
A vita viszont immár nem jogi, hanem politikai – hívta fel a figyelmet, azzal példázva kijelentését, hogy a perbe hívást követő ellenkérelemben, majd az SZNT válasza után a napokban kézbesített 95 pontos viszontválaszban az Európai Bizottság voltaképpen politikai véleményeknek ad hangot. Szinte jól jártunk, hogy az EB nem jegyezte be polgári kezdeményezésünket, azóta ugyanis több ilyen elhalt, így viszont sikerült nyilatkozásra bírni az Európai Bizottságot olyan ügyekben, amelyekben korábban nem – vélekedett Izsák. Hozzáfűzte ugyanakkor: az a tény, hogy a perbe négy uniós tagállam is beszállt – Görögország, Szlovákia és Románia a bizottság oldalán, Magyarország az SZNT mellett –, azt bizonyítja: a vita helye az Európai Parlamentben lenne. Hozzáfűzte: nem tudja, Románia milyen további lépéseket tervez, tudomása szerint ugyanis a perbe való belépésről még tavaly decemberben döntöttek, amikor az RMDSZ nem volt kormányon, döntésüket pedig azóta sem indokolták meg. Reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban a magyar EP-képviselők, illetve képviselőjelöltek is felszólalnak az ügyben. Izsák Balázs tegnap azt is közölte: a bukaresti táblabíróságon április 24-ére tűzték ki azt a pert, amelyet diszkrimináció miatt indított Traian Băsescu államfő, Victor Ponta kormányfő, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, Crin Antonescu volt szenátusi elnök ellen, sérelmezve a román vezetők azon kijelentéseit, amelyekkel elutasították egy magyar többségű régió kialakítását. Szerinte nem helytálló az Országos Diszkriminációellenes Tanács ítélete, mely szerint az erről szóló nyilatkozatok beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába, ugyanis nem magánszemélyekről van szó, hanem az államhatalom képviselői vetítenek elő súlyos hátrányos megkülönböztetést. Izsák bízik abban, hogy a magyar szervezetek csatlakoznak ehhez a perhez is.
Üdvözlik az ET döntését
Izsák Balázs üdvözölte, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése Kalmár Ferenc magyarországi KDNP-s képviselő kezdeményezésére elfogadta az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak bővítéséről szóló jelentést. Úgy vélekedett, a román delegáció tagjai hibáztak, amikor testületileg a jelentés ellen szavaztak, mert Romániát kisebbségellenes színben tüntették fel. Az RMDSZ képviselője amúgy nem vett részt a gyűlésen. Izsák beszámolt az SZNT Állandó Bizottságának tegnapi, sepsiszentgyörgyi üléséről is: a testület értékelte az elmúlt időszak két nagy tömegmegmozdulását, a tavaly októberi székelyek nagy menetelését és a március 10-i székely szabadság napját, mindkettőt sikeresnek, az autonómiamozgalmat erősítőnek értékelték. A folytatásról újságírói kérdésre azt mondta: március 10-én minden évben székelyföldi szintű megemlékezést tartanak, ha pedig azonnali veszély fenyegetne – például közigazgatási átszervezés –, mindenkit utcára szólítanak. Addig is készen állnak a párbeszédre. Várják az RMDSZ és az MPP által előkészített autonómiastatútumot is, mert az még nem érkezett el hozzuk.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 14.
Egy lépés előre, kettő hátra
Kicsit olyan az RMDSZ által hónapok óta ígért autonómiastatútum, mint az amerikai krimisorozat főszereplőjének, Columbo detektívnek a felesége: folyton csak beszélnek róla, de még senki sem látta.
És kicsit úgy állunk autonómiaküzdelmünkkel is, mintha valami táncot járnánk: ahelyett, hogy céltudatosan haladnánk az úton, minduntalan megtorpanunk, s ha valahogy teszünk egy lépést előre, sietve hátra is lépünk kettőt.
Most úgy tűnik, az RMDSZ kormányra lépése és a közelgő európai parlamenti választások kampánya határozza meg a szövetség autonómiapolitikáját. Előbbi fékként működhet, visszafogottságra készteti a szövetséget, utóbbi viszont határozottabb fellépést követel meg, aligha véletlen hát, hogy jó ideje ez a fajta kettősség jellemzi az RMDSZ megnyilvánulásait. Úgy tűnik, elosztották a feladatokat: Bukarestben nem feszítik a húrt, a kormányra lépéshez kőkemény feltételeket nem szabtak, a vállalt kérések teljesítését sem kötötték semmiféle határidőhöz – a székelyföldi szárny eközben továbbra is hangosabb, radikálisabb, nem riad vissza például az autonómiatüntetéstől való részvételtől, dolgozik a statútumon, nyíltan a Magyar kormány mellett foglal állást. Hogy e kettősség mennyiben valós nézetkülönbség és mennyiben tudatos munkamegosztási stratégia következménye, nem tudni biztosan – legvalószínűbb, hogy mindkettő –, de tény: igencsak tudathasadásos helyzetekhez vezet.
Miközben például Kelemen Hunor a székelyföldi vezetőkkel együtt pózolt a Fidesz eredményváróján, néhány nap múlva már Tőkés Lászlót ostorozta – aki pedig most igazán nem vetélytársa az RMDSZ-nek, ugyanis a magyarországi kormánypárt EP-jelöltlistájának harmadik helyén indulva nem veszélyezteti, sőt, biztossá teszi a magyarság brüsszeli képviseletét. De legalább ennyire képtelen helyzet az is, hogy miközben az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén Kalmár Ferenc KDNP-s országgyűlési képviselő javaslatára – a román küldöttség testületi ellenkezése ellenére – elfogadják a nemzeti kisebbségek jogainak bővítéséről szóló jelentést, az RMDSZ képviselője részt sem vesz az ülésen. Pedig hányszor halljuk majd a kampány során, hogy milyen fontos a magyarság európai képviselete! És a hatékony külpolitika szempontjából most teljesen mellékes, hogy két különböző intézményről van szó, és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének semmi köze az Európai Unióhoz és intézményeihez.
Mindezek alapján az sem elképzelhetetlen, hogy valami hasonló történik az autonómiatervezettel is: bizonyára elkészül, egyszer talán majd be is mutatják – csak nehogy aztán ne legyen, ki megszavazza, mire benyújtják a parlamentben.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. április 22.
Kinek áll a zászló?
A parlament által múlt héten elfogadott zászlótörvény nem biztosítja a székely jelképek szabad használatát, nem vet véget a hatósági hadjáratnak, nem nyújt megoldást a kék-arany lobogó kitűzése miatt perekbe kényszerült önkormányzati vezetők számára – nem old meg tehát semmit mindabból, amit jó néhány éve immár problémaként él meg a székelyföldi közösség és vezetői.
Nem csoda hát, hogy Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjének diadalittas, propagandatitkári túlbuzgóságot idéző hencegése után igen hamar megjelentek a kritikus hangok még a szövetségen belül is – Márton Árpád háromszéki képviselő még próbált rámutatni az esetleges kiskapukra igencsak furcsa, kínkeserves megoldásokat ajánlva, Antal Árpád és Tamás Sándor viszont már egyértelműen kijelentette: a jogszabály nem biztosítja a székely zászló szabad használatát. Az Erdélyi Magyar Néppárt, a Székely Nemzeti Tanács a kezdetektől vitatta a jogszabályt, de még a Magyar Polgári Párt képviselői sem úgy látják, hogy a dokumentum megoldaná a székelyföldi jelképek helyzetét.
Legnagyobb erénye ezért a zászlótörvénynek alighanem az, hogy ismét ráirányítja figyelmünket: lám, ezt sem sikerült megoldani. Hiába volt korábban kormányon az RMDSZ, hiába sikerült elnyerni volt koalíciós partnereik, de még a jelenlegi ellenzék támogatását is – hiába köttettek és köttetnek tehát bravúros alkuk Bukarestben, ha azok nem a közös célt szolgálják. Ha az amúgy teljesen jogos követelésekre nem megoldást, hanem látszatmegoldást keresünk, ha nem merjük kimondani elvárásainkat, inkább elmaszatolnánk kényes kérdéseket. És talán ez a leginkább dühítő a zászlótörvény történetében: sikerként akarnak beállítani olyasmit, amit a legjobb esetben is félmegoldásnak nevezhetünk, éspedig hogy a települési és megyejelképek használatát szabályozza a dokumentum. Különben kék-arany zászlóink legfőbb szolgálatukat megtették már üldözötten, leszedetve, sarokba szorítva is: hozzájárultak az autonómiamozgalom, a regionális identitástudat megerősítéséhez. Márpedig ezt vissza nem fordíthatja semmilyen törvény, perek sorozata vagy hatósági intézkedés.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. május 9.
Az erdélyi magyar politikus és az idő
Az erdélyi magyar politikus egy két lábon járó intézmény. A legjelentősebbek közül való, nem holmi sóhivatal. Vállát közéletünk legsúlyosabb gondjai terhelik, ezért aztán érthető, ha minden apróságra, határidőre, ígéretre nem tud eléggé figyelni.
Ha Bukarestben dolgozik, egy egész ország problémáinak súlya nehezedik rá, ha Székelyföldön, akkor mindezekre rátevődnek a helyiek is. Már-már össze is roskadna alattuk – csakis közössége feltétel nélküli szeretete tartja benne a lelket, és készteti arra, hogy a minden oldalról, ellenzékétől, Bukarestből, az igazságszolgáltatási szervektől érkező nyomás ellenére folytassa a szolgálatot. Mert az erdélyi magyar politikus nem öncélúan politizál – szolgál. Nem önmagáért dolgozik – érettünk. Nem funkcióért, pénzért – micsoda eretnek gondolat! –, de megmaradásunkért, jövőnkért, nemzeti ügyünkért.
Ezért aztán az erdélyi magyar politikus roppant elfoglalt, és fölöttébb tiszteletre méltó. Hogy is várhatnánk el tőle, hogy – hozzánk, hús-vér emberekhez hasonlóan – esetleg találkozzon más párthoz tartozó kollégáival, leüljenek egy asztal mellé, és beszélgessenek közös dolgainkról? Az erdélyi magyar politikus nem találkozik senkivel. Főleg nem más pártbeli magyar politikussal. Vagy ha mégis, akkor mindig csak a jövőben, és akkor is csak úgy, hogy előbb bejelenti a sajtó előtt: egyeztetni fognak. Aztán – néhány hét múlva – bejelenti ismét. Az erdélyi magyar politikus időszámítása ugyanis egyáltalán nem egyezik a világival. Így aztán mi csak ne csodálkozzunk azon, ha például Kelemen Hunor RMDSZ-elnök május 8-án is azt mondja, amit szövetségese, Bíró Zsolt MPP-elnök március 25-én, éspedig hogy jövő héten vegyes munkacsoport ül össze egyeztetni az autonómiatervezetről. Melyet egyébként – ugyancsak Kelemen Hunor korábbi nyilatkozatai szerint – réges-régen, még tavaly decemberben, majd idén január végén közvitára bocsátottak. Hogy azóta sem látta senki? Ne legyünk kicsinyesek, és ne akadjunk fenn mindenféle apróságon! Ha eltelt már huszonöt év, mit számít még az a néhány hét, amíg kidolgozzák végre az autonómiastatútumot? – idézhetnénk Bíró Zsolt – világi időszámítás szerint – április 10-én elhangzott szavait. Mert az erdélyi magyar politikus történelmi léptékben, legalább negyedszázados távlatokban gondolkodik... Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. május 16.
Tanuljanak Mihály vajdától a román politikusok
Nem az a megoldás, hogy provokációra provokációval válaszolunk – egyebek mellett ezzel indokolta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azon döntését, hogy nem engedélyezi az MPP által korábban december elsejére kezdeményezett tüntetést a Mihai Viteazul térre.
Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke a székely szimbólumok elleni hadjáratra válaszként javasolta, hogy december elsején a Mihai Viteazul-szobor előtt szervezzenek autonómiatüntetést, amelyen emlékeztetnék a román hatalmat a Gyulafehérvári Nyilatkozatban foglalt, be nem váltott ígéretekre. A politikus a városházán is iktatta a kérést, Antal Árpád azonban hétfőn közölte: nem engedélyezi a megmozdulást. Ezt követően Kulcsár jelezte: egyeztettek a polgármesterrel, és az a megoldás körvonalazódott, hogy a megmozdulást előrehozzák november 29-re. A polgármester tegnap a sajtó előtt kifejtette: nem tartaná jónak, ha Sepsiszentgyörgyön egyfajta helyfoglalási verseny kezdődne a nemzeti ünnepekre, ezért nem támogatja a december elsejei időzítést és a helyszínt. Közölte viszont: éppen november 29-én lesz a 415. évfordulója annak, hogy Mihály vajda kiadott egy dokumentumot, melyben a sepsiszéki székelyek autonómiáját, szabadságjogait biztosította. Erre pedig emlékeztetni kellene a román hatalmat, mert a mai román politikusoknak lenne, mit tanulniuk Mihály vajdától – fűzte hozzá. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy döntése egyfajta precedenst teremt majd az ország többi városában – például Aradon, Kolozsváron –, és a magyar nemzeti ünnepeken nem engedélyeznek más felvonulást. Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. május 20.
Az autonómia időszerűsége
Idegesen reagált a kijevi vezetés Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott beszédére, melyben a miniszterelnök leszögezte: a Magyarország határain kívül élő magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia.
Bekérették a magyar nagykövetet, majd, miután a kormányfő a hétvégén megismételte kijelentéseit, az ukrán külügyminiszter közleményben minősítette helytelennek Orbán autonómiáról és kettős állampolgárságról szóló szavait.
A Kijev által hangoztatott érvek ismerősek: a magyarság számos kulturális és oktatási joga biztosított Ukrajnában, a magyar kisebbség jogait pedig továbbra is az európai normáknak megfelelően védik. A kettős állampolgárság ellentétes az ukrán alkotmánnyal, autonómiáról beszélni pedig különösen helytelen akkor, amikor orosz agresszió zajlik Ukrajnában – sommázható az ukrán hatalom reakciója. Ami érthető is: a szétesőben levő állam vezetői számára ugyanis az elszakadással egyenértékű az autonómia, és az sem meglepő, hogy Orbán szavaira a szomszédos országokban is felfigyeltek. A lengyel kormányfő nemtetszését fejezte ki, Romániában az államfő sérelmezte a kijelentéseket, egyik ellenzéki politikus pedig egyenesen büntetést szorgalmazott a magyar kormányfő ellen.
Időszerűtlennek mindezek ellenére sem nevezhetjük a magyar miniszterelnök szavait. Egyrészt azért nem, mert Magyarország miniszterelnöke nem is tehet mást, mint hogy – az új alaptörvény szellemében – kiálljon az állam határain kívül élő magyar közösségekért. De azért is jó az időzítés, mert Ukrajna sorsa a következő időszakban dől el, és jó lenne idejekorán leszögezni, milyen jogok illetik meg a nemzeti kisebbségeket. Végül pedig a Kárpát-medencei magyarság egészének jól jöhet, ha az ukrán válság miatt a nyugati hatalmak kénytelenek szembesülni azzal, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösségek ügye számos államban megoldatlan, jogaikat semmibe veszik. Talán majd csak ráeszmélnek, hogy ezeket a problémákat nem lehet minduntalan szőnyeg alá seperni vagy kizárólag az érintett állam belügyének minősíteni, és talán belátják majd: a mindenki számára elfogadható megoldás éppen az autonómia.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. május 22.
Egységes autonómia-képviseletet (Tőkés László Sepsiszentgyörgyön)
A nemzeti oldal egyesítése és az egységes autonómia-képviselet mellett szállt síkra Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kedd este az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiakaravánjának sepsiszentgyörgyi állomásán.
A Kolcza vendéglőben mintegy száz érdeklődő jelenlétében tartott fórumon az EMNP képviselői ismertették az alakulat autonómiakoncepcióját, majd válaszoltak a közönség soraiból feltett kérdésekre, hozzászólásokra, melyek érintették a közösség önrendelkezési harcát, a magyar nemzetpolitikát, de szó esett az ukrán válságról és annak lehetséges kihatásairól is. Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki szervezete ügyvezető elnökének köszöntője után Tőkés László szólalt fel, hangsúlyozva: bár más választási területre kényszerült (mint ismert, a Fidesz EP-jelöltlistájának harmadik helyén áll, így a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem szavazhatnak rá – szerk. megj.), ugyanazt képviseli majd, mint az elmúlt huszonöt évben mindig: erdélyi képviselőként kerülhet majd ki Brüsszelbe. Autonómia vagy politikai opportunizmus? – ezzel a kérdéssel indította beszédét, rámutatva: az erdélyi magyar politizálás ez utóbbi irányba mozdult el. Az RMDSZ képviselői úgy politizáltak, mint magyarul beszélő románok, az autonómia pedig nem tárgya, hanem ürügye volt az erdélyi magyar politizálásnak. Az RMDSZ kétes játékot folytat, már egy éve hitegetnek az autonómiatervezettel, ami pedig kiszivárgott, az botrányos – mutatott rá. Az MPP letért az autonómia útjáról, a Székely Nemzeti Tanács ugyan következetesen halad az útján, de Izsák Balázs talán túl sokáig bízott meg az RMDSZ-ben, az EMNP-nek ebben a kontextusban sikerült – a Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár által kidolgozott koncepció és a karaván révén is – központi témává emelnie az autonómiát. A jelenlegi helyzetben – amikor Magyarországon egyre erősebb a nemzetpolitikai eltökéltség – az erdélyi magyar nemzeti oldal egyesítésére van szükség, ugyanakkor elengedhetetlen az egységes autonómia-képviselet, amely a Székelyföld területi autonómiája mellett zászlajára tűzi a partiumi vagy a személyi elvű autonómiát is.
Benedek Erika, a Néppárt háromszéki elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az autonómia olyan eszköz, amely minden közösség számára biztosítja a megmaradást, gazdasági felemelkedést és etnikai megbékélést hoz. Bakk Miklós szerint az autonómia a közösségi szabadság formája. Meghatározását bizonyos fokú homály fedi, de ez természetes, hiszen különféle megoldások léteznek arra, hogy a közösség maga irányítsa ügyeit. A Néppárt koncepciójának alapelve, hogy az autonómia az ország minden területi közösségének jár, illetve az aszimmetrikus regionalizmus: a régiók nem egyformán igénylik a hatásköröket, van, amelyik több jogkörrel élne, mások kevesebbel. A régiók általános működését szabályozó kerettörvény mellett statútumok szabályoznák az egyes régiók működését – ez a konvergencia a Néppárt koncepciója és az SZNT tervezete között, utóbbi ugyanis beépíthető az EMNP koncepciójába. Ami a regionális felosztást illeti, a Néppárt korábban kidolgozott erre egy tervezetet, amelynek a logikája is más, mint a többi alakulat javaslatáé: szerintük a régiókat nem megrajzolni, hanem elismerni kell a történelmi, kulturális, földrajzi sajátosságok alapján. Ezen elképzelés szerint az erdélyi nagyrégió különleges jogállású területe lenne Székelyföld.
Toró T. Tibor pártelnök az autonóm régió majdani hatásköreire tért ki, szerinte Székelyföld képes arra, hogy saját szociális, egészség-, lakásügyi, betelepedés-, adópolitikát folytasson – ehhez kellenek a saját intézmények. Toró is hangsúlyozta: nemzeti konszenzus kell az autonómia kérdésében. Az ehhez szükséges eszközök közé sorolta a Néppárt megerősödését, míg megkerülhetetlen tényező lesz, a közösség szerepvállalását – akár a polgári engedetlenség eszközeinek igénybevételével –, továbbá a nemzetpolitikai és a külpolitikai eszköztárat. A fórum végén elhangzott hozzászólások során többen felvetették a nemzeti erők egységesítésének gondolatát – az előadók hangsúlyozták: részükről adott a nyitottság, mielőbb szükség lenne erre –, a közelgő EP-választásokat, de többen utaltak a nemzetközi kontextusra, az ukrán válságra is. Bakk Miklós ez utóbbi ügyben hangsúlyozta: a magyarságnak nem az oroszok mellett kell kiállnia, hanem minden ukrajnai kisebbség mellett, Tőkés László pedig emlékeztetett: az oroszok gyarmatosítókként kerültek a volt szovjet birodalom különböző területeire, de ma a legnagyobb lélekszámú kisebbség Európában, és az jó lehet, ha az orosz hatalom kialakít egy erős kisebbségvédelmet. Az EP-választások kapcsán Tőkés arra hívta fel a figyelmet: az RMDSZ azt próbálja elhitetni, számít az, ha többen lesznek Brüsszelben, mintha a mennyiség, nem a minőség lenne a fontos, Toró pedig emlékeztetett: az RMDSZ elutasította koalícióra vonatkozó javaslatukat, ezért úgy vélte, nem érdemlik meg az újabb esélyt.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)