udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
455
találat
lapozás: 1-30 ... 271-300 | 301-330 | 331-360 ... 451-455
Névmutató:
Dragnea, Liviu
2017. május 23.
Pénzügyi fegyelem: Dragnea kettős mércével vádolja Brüsszelt
Pénzügyi fegyelem tekintetében kettős mércét alkalmaz Európa – véli Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A politikus arra reagálva adott hangot eme véleményének, hogy az Európai Bizottság (EB) figyelmeztetésben részesítette Romániát, amiért 2016-ban jelentősen eltért középtávú költségvetési célkitűzéseitől.
Az EB egyúttal javaslatot tett az Európa Tanácsnak: ajánlásban kérje a bukaresti hatóságokat, hozzák meg a szükséges intézkedéseket az észlelt eltérés megszüntetése érdekében. Az EB hétfői közleménye azt is megjegyzi, ez az első alkalom, amikor élnek ezzel az eljárással, amelynek célja lehetővé tenni az érintett ország számára a korrekciós intézkedések meghozatalát, elkerülve ezáltal a túlzottdeficit-eljárás elindítását. „Pénzügyi fegyelem tekintetében kettős mércét alkalmaz Európa. Amikor Franciaországban vagy Spanyolországban az államháztartási hiány meghaladja a 3 százalékos küszöbértéket, nem haragszik meg senki. Amikor viszont EU-szinten Románia jegyzi a legnagyobb gazdasági növekedést, egyesek ismét megszorításokat kezdenek emlegetni, többé-kevésbé pontos becslések alapján" – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Liviu Dragnea.
A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus úgy vélekedett, a szabályoknak egyformán kellene vonatkozniuk mindenkire. Közölte azt is, Romániában kétszer-háromszor-négyszer kisebbek a bérek, mint más európai országokban, emiatt a kormánynak emelnie kell a fizetéseket, hogy megakadályozza a fiatalok elvándorlását.
Dragnea pártja sajtóközleményt is kibocsátott a téma kapcsán. Ebben Adrian Dobre szóvivő kijelenti: a PSD által felvállalt és a kormányprogramba foglalt intézkedésekkel is tartani tudja az ország az Európai Unió Stabilitási Paktuma által előírt 3 százalékos államháztartási hiánycélt. „Ezen intézkedések hiányában egyre nagyobb munkaerőhiánnyal kellene megküzdenie az üzleti szférának. Nagyon nehéz itthon maradásra bírni egy frissen végzettet úgy, hogy háromszor-négyszer kisebb bért ígérünk neki, mint más országokban" – idézi az alakulat közleményét az Agerpres hírügynökség.
A PSD kitér arra is, hogy az év első három hónapjában jegyzett 5,7 százalékos gazdasági növekedés ráerősít a kormányprogramba foglalt intézkedések hatékonyságára, „ilyen körülmények között pedig a költségvetési megszorításokra utaló javaslatok egyáltalán nem tekinthetők megalapozottaknak". A PSD említést tesz arról is, hogy az évek során több ízben is jelentős eltérést jegyeztek az Európai Bizottság előzetes becslései és a valós gazdasági adatok között.
„2015-ben például 2 százalékpontos volt az eltérés, azaz 2,8 százalékos költségvetési hiányt jelzett előre az EB a 0,8 százalékos valós deficithez képest. Ezért fenntartásokkal kezeljük Brüsszel azon figyelmeztetéseit, amelyek az ilyen becsléseken alapulnak" – fogalmaz a közleményben Adrian Dobre PSD-szóvivő. Krónika (Kolozsvár)2017. május 25.
Kongresszusi távszemle
Vélemény
Szerencsémre ültem, amikor mellbe vágott Semjén Zsolt kijelentése. A magyar miniszterelnök-helyettes ugyanis az RMDSZ-kongresszus egyik „folyosói” pillanatában azt nyilatkozta az M1 televíziónak, hogy „volt időszak, amikor szárnyaltak a magyar–román kapcsolatok”! Ezen, hogy sokat ne mondjak, elképedtem, majd pánikba estem. Jó ideje taposom az anyaföldet, s fogom, amíg rám nem borítják, de mindeddig nem szereztem tudomást az idézett szárnyalásról. Egy fia kapaszkodót sem találok, mert a sajtósok vagy nem merték, vagy nem akarták megkérdezni a nyilatkozót, hogy mikor is lehetett a szóban forgó kapcsolatokban az említett páratlan időszak. S a kongresszushoz fűzött sajtóbeli utóhangoktól sem lettem okosabb. Maradok hát a Semjén-talánnyal, meg azzal, hogy eléggé ép még a memóriám…
A kongresszus iránti érdeklődésemet valójában a visszhangtalansága keltette fel, és Semjén Zsolt megjegyzése volt hozzá az impulzus, mint fentebb már részleteztem. Kutakodásom közben fedeztem fel, hogy a 13. (bűvös szám!) kongresszust különös kettősség jellemezte. Nincs nyoma az „utóhangokban” annak, hogy bármiről is vita folyt volna, pró és kontra érvekkel, valami ellen, valami mellett, hogy végül a „legmagasabb” fórumon előkerüljenek a demokrácia olyan „kellékei”, mint az, hogy ki van mellette, ellene, ki tartózkodik, majd az eredményhirdetés… Az egyhangúsághoz aligha volt szükség sok száz küldöttre. S arról sem tudhattunk meg semmit, hogy mi van a hajdan igen aktív platformokkal, amelyek az egyes kérdésekben legalább árnyalatnyi, de gyakrabban élesebb, nemegyszer eszmei nézetkülönbségeket jelenítettek meg. Mert a valóság sokszínű, akárcsak az élethelyzetek. Ez az „objektív” forrása az elkerülhetetlen nézetkülönbségeknek, s az ebből fakadó termékeny vitáknak. Tegyem hozzá: amiért korábban érdemes volt odafigyelni a szervezetre.
Szemléletbeli homogenizáláson esett át az RMDSZ? Alig több mint fél év alatt, hiszen a parlamenti választások előtt élénk, helyenként agresszív vita zajlott a „hogyan tovább” dolgában. Igaz, ebben az RMDSZ meghatározónak mondható személyiségei inkább hallgatásba burkolóztak, így joggal tűnhetett a szóban forgó vita a politika környékén hozzám hasonlóan kibickedők steril fontoskodásának. Én, persze, másként gondolom! A mostani egyöntetűség velejárója lehet, hogy néhány ember, a beavatottak szűk köre, szabad kezet kapott. Talán az ilyen „könnyed”, majdhogynem észrevétlen fordulattal kerültek közelebb „a Párt mindent jobban tud” állapothoz. Nem lesz újdonság, ha hozzáteszem, hogy eddig sem volt másként. Szinte minden szinten a „kiscsoportos” társaságokban születtek a legfontosabb döntések, de ezt a demokráciadeficitet mégsem éreztem annyira, mint most.
Hanem az egyhangúság mégsem jelentette feltétlenül azt, hogy unalmas is volt az esemény. Hangzottak el egymásnak ellentmondó vélemények, megállapítások, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Akkor sem, ha a kongresszust értékelő/méltató politikusok meg egyéb kommentátorok jobbára elengedték ezeket a fülük mellett. Így például azt sem tudhattam meg, hogy milyen fogadtatása volt a küldöttek körében Kelemen Hunor autonómiával kapcsolatos álláspontjának. Az elnök szerint nem időszerű a területi, illetve a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetek parlamenti beterjesztése! S még egy meglepő elnöki kijelentés egy újságírói kérdésre: akkor lesz időszerű, amikor „az RMDSZ azt érzi, hogy lehet”… Ettől majdnem annyira kiakadtam, mint Semjén Zsolt berámázásra érdemes „szárnyalásától”. A jobb kezemet nem, de a balt tűzbe teszem, hogy aki akár egy évvel ezelőtt ilyennel állt volna elő, alaposan kiverte volna a magyar közvéleményben a biztosítékot. Most semmi. Még a „nemzeti ügyek” önkéntes felvállalójának, Biró Zsoltnak sem volt hozzáfűznivalója, pedig az RMDSZ–MPP frigy összehozása során az autonómiatervezetek sűrűn szóba kerültek. Legalább a székely felvonulások szervezői rákérdezhettek volna: miért húzzák ki a lábuk alól a talajt ilyen szánalmas „majd, ha úgy érzik”-módon? „Apró” ellentmondásnak tűnik, hogy közben a „Gyulafehérvári Kiáltvány” jövő évi évfordulójára készülgetve a százéves ígéreteket kívánják számonkérni…
Az ilyetén bizonytalanná tett/vált autonómiáért Semjén Zsolt „állt ki”, bizonyára nem tudott a készülő fordulatról. A jogsérelmeket lajstromozva beszélt a „szerzett jogok visszavágásáról”. S itt úszik be a képbe Liviu Dragnea, aki az RMDSZ-szel való együttműködést méltatta. Ezt egyesek mindjárt a kormányzásra való felhívásként értelmezték. Nem sokkal később azonban lehűtötte a kedélyeket, kiegészítve a korábbiakat azzal, hogy ő mindössze a parlamenti, valamint a helyi együttműködés elmélyítésére gondolt. S ekkor hangzott el az IGAZI, korántsem az RMDSZ-nek szóló üzenet. A pártelnök kifejtette, hogy kedvező tapasztalatai vannak az RMDSZ-politikusokkal való együttműködésben, bármiről is legyen szó, s nincs szükség ebben sem közvetítőre, sem ügyvédre… Ez a félreérthetetlen utalás a magyar államra és Semjén Zsolt szereplésére vonatkozott. A dilemma: két nemzetállami ambícióktól fűtött ország soha nem veszi jó néven a belügyekbe való beavatkozást. Ez az a történelminek is mondható „kátyú”, ami útját állja az érdemi elmozdulásnak a román–magyar vagy magyar–román kapcsolatokban, s így mindegyre elodázódik, a magyar miniszterelnök szavaival élve, a mellény „újragombolásának” az esélye…
Az iménti, amolyan kongresszusi távszemléhez még hozzátenném, hogy nem sikerült megvilágosodnom a Wesselényi bárótól kölcsönzött „Nem hátrálunk meg” hatásvadász szlogen dolgában. Szóba jöhet, hogy ez esetleg azt jelenti, a fal van mögöttünk. Ha nem, akkor hol tartunk, hol is van pillanatnyilag a „frontvonal”? Belátom, nem könnyű rátalálni, mert például az ugyancsak nemrégiben tartott Székelyföld-konferencia marosvásárhelyi megnyitóján Egyed Ákos történészprofesszor első megállapítása így hangzott: „Az 1902-ben tartott I. székely kongresszus óta nem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak”.
S akkor? Ne felejtsük el, hogy a székelység helyzete és a Székelyföld társadalmi-gazdasági állapota számunkra, az egész erdélyi magyarság számára egyensúlyi kérdés. Ha ez elvész, minden gyorsított ütemben odalesz...
MAKKAI JÁNOS / Népújság (Marosvásárhely)2017. május 26.
Dragnea magyarázatot kér Junckertől a Romániával szembeni hozzáállása miatt
Levélben kér magyarázatot Liviu Dragnea Jean Claude Junckertől az Európai Bizottság Romániával szemben tanúsított "hozzáállásáról". Erről egy csütörtök esti televíziós műsorban beszélt a PSD-elnök, hozzátéve, hogy szerinte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániáról készült jelentésében közzétett becslések sem a valós gazdasági adatokon alapulnak. "Én már régóta nagyon nyíltan beszélek, a következményektől függetlenül. Egyeztettem a téma kapcsán Tăriceanuval is, és jövő héten hivatalos levelet intézünk Jean Claude Junckerhez, magyarázatot kérve tőle az EB hozzáállásáról, amelynek hátterében egyetlen dolog állhat: bizalmatlanságot akarnak kelteni a kormányprogrammal kapcsolatban, hogy csökkenjenek a külföldi befektetések" - fogalmazott Dragnea a Románia TV műsorában. A PSD és a képviselőház elnöke ismét hangsúlyozta, hogy az évek során sok esetben jelentős eltérések voltak az EB prognózisai és a későbbi valós gazdasági adatok között. "2013 tavaszán azt jósolták, hogy 2,6%-os lesz az államháztartási hiány, és végül 2,1%-os lett. 2014-ben 2,2%-ot jeleztek előre, és 1,4%-os volt a deficit. 2015-ben 1,6%-mondtak, 0,8% lett. 2016-ban furcsamód 2,8%-os deficitet jósoltak, és 3%-os hiánnyal zárta az évet a Cioloş-kormány. Jelen pillanatban egyetlen adat, egyetlen mutató sem adhat okot az aggodalomra az Európai Bizottságnak vagy az IMF-nek" - tette hozzá a nagyobbik kormánypárt elnöke. Az Európai Bizottság figyelmeztetésben részesítette hétfőn Romániát, amiért 2016-ban jelentősen eltért középtávú költségvetési célkitűzéseitől, ugyanakkor javaslatot tett a Tanácsnak: ajánlásban kérje az országot, hozza meg a szükséges korrekciós intézkedéseket. Csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap közzétette Romániára vonatkozó jelentését, amelyben 4,2 százalékos gazdasági növekedést jelez előre erre az évre. A dokumentum szerint ugyanakkor az egységes bértörvény és a tervezett adócsökkentések révén az államháztartási hiány 2022-ig elérheti a bruttó hazai termék 6 százalékát. agerpres; Transindex.ro2017. május 30.
Bajba kerülhet a román gazdaság – sorra kapja Bukarest a figyelmeztetéseket
Hiába a kirobbanónak tűnő első negyedévi gazdasági növekedés, az elmúlt napokban az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutalap is arra figyelmeztette Romániát, hogy a pénzosztogató intézkedéseknek rossz vége lehet. Ezt a hazai gazdasági szakemberek is jó ideje hajtogatják már, de a Grindeanu-kormány és a koalíció az intésekre egyelőre ügyet sem vet.
Az Európai Bizottság a napokban arra hívta fel a kormány figyelmét, hogy a középtávú költségvetési célkitűzés – a Traian Băsescu mandátuma idején elhíresült MTO – megvalósíthatatlannak tűnik, mivel a strukturális költségvetési hiány 2016-ban 2,6 százalékra nőtt, amely igencsak messze van az előirányzott 0,5 százaléktól. A figyelmeztetés mellett az Európai Bizottság azt indítványozta az Európai Unió Tanácsának, hogy tegyen konkrét javaslatot a romániai illetékeseknek a jelentős eltérés megszüntetésének érdekében.
Az EU Tanácsának most már nem egészen egy hónapja van a javaslattételre. Ha a helyzet nem változik, akkor a Románia elleni brüsszeli szankciók sokba kerülhetnek majd az országnak, hiszen egyebek között az Európai Beruházási Bank is megváltoztathatja a romániai hitelfolyósítás stratégiáját, mi több, az unió felfüggesztheti a Romániának juttatott strukturális és kohéziós alapok folyósítását is.
Románia strukturális deficitje a bruttó nemzeti össztermék alapján számított korábbi 0,6 százalékról (amely szintén 0,1 százalékkal lépte túl az engedélyezett szintet) azért érte el a 2,6 százalékot, mivel a költségvetési kiadások messze meghaladták a bevételeket. Ezzel az ország igen sérülékennyé vált az esetleges újabb gazdasági válságok esetén.
Az Európai Bizottság szerint középtávon a román kormánynak csökkentenie kell a nettó költségvetési kiadásokat, ami egyebek között az adók, illetékek emelését, újabbak bevezetését, bér- és nyugdíjcsökkentést vagy pedig a beruházásokra fordított összegek további visszafogását feltételezi. Ráadásul az idei költségvetési deficitet 3,5 százalékosra becsülik Brüsszelben, vagyis – ha a mutatók a hátralévő hónapokban nem javulnak – a román gazdasági makrostabilitás igencsak törékennyé válik.
Brüsszeli javaslatok
Az Európai Bizottság szerint az Európai Tanácsnak három fontosabb lépést kellene javasolnia Romániának, öthónapos határidővel. A Grindeanu-kormánynak többek között el kell érnie, hogy a javakra és szolgáltatásokra költött költségvetési összegek, illetve az adókból és illetékekből származó bevételek közötti különbség ne haladja meg, 2016-hoz viszonyítva, a 3,3 százalékot. Brüsszel szerint ezzel 0,5 százalékon stabilizálható a strukturális deficit.
Ugyanakkor a kormánynak minden költségvetési pluszbevételt a hiány csökkentésére kell majd fordítania. Így tehát Romániának a következő öt hónap során mindenekelőtt költségvetési takarékosságra kell törekednie, hogy elkerülje a túlzott deficit miatti kötelezettségszegési eljárást.
Ha Románia nem lép fel kellő hatékonysággal a költségvetési hiány csökkentéséért, akkor a kötelezettségszegési eljárás beindításával Brüsszel drasztikus intézkedéseket hozhat az ország ellen, így például a bruttó nemzeti össztermék 0,5 százalékával egyenlő büntetést szabhat ki, de – amint már szó volt róla – felfüggesztheti a strukturális és kohéziós alapokból történő pénzfolyósítást. Ami az amúgy is krónikus pénzhiánnyal küszködő ország esetében igen súlyos csapás lenne.
Figyelmeztet az IMF is
Ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalap a napokban nyilvánosságra hozta a Romániára vonatkozó jelentését, amelyet május elején véglegesített a washingtoni székhelyű pénzintézet romániai küldöttsége. E szerint 2018-ban a román államháztartási hiány GDP-arányosan elérheti a 3,9 százalékot.
A túlzott deficitre nézve a legnagyobb kockázatot, a valutaalap szerint, a román szenátus által a múlt héten megszavazott, de még képviselőházi jóváhagyásra váró egységes bértörvény jelenti, amely a közszférában dolgozóknak átlagban 56 százalékkal emeli a bérét a következő öt évben.
A kormány 2018. január 1-jétől egy százalékponttal, 18 százalékra akarja mérsékelni a hozzáadott értékadót, és csökkenteni akarja a társadalombiztosítási járulékokat. A valutaalap változatlanul 4,2 százalékos román gazdasági növekedést valószínűsített az idei évre, miközben a kormány 5,2 százalékos GDP-bővüléssel számol.
Az IMF igazgatótanácsa azt tanácsolta Bukarestnek, ne a belföldi fogyasztást serkentse, hanem a közberuházásokat ösztönözze az életszínvonal fenntartható növelése érdekében, egyben pedig úgy vélte, hogy az adópolitika enyhítése, a szerkezeti reformok lelassulása veszélybe sodorják az elmúlt évek eredményeit.
Bukarest: nincs ok aggodalomra
A kormány és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – a voltaképpeni kormányfő –, Liviu Dragnea azt állítja, hogy az országban a legnagyobb rendjén mennek a dolgok. A politikus szerint az egységes bértörvény nem jelent veszélyt az államháztartásra, mert a bérek fokozatosan fognak emelkedni, ami lehetővé teszi, hogy az idén Románia tartani tudja a vállalt 3 százalékos államháztartási hiányt.
Válaszként a brüsszeli figyelmeztetésre a kormánykoalíciós pártok vezetői úgy döntöttek, közös levélben kérnek majd magyarázatot az Európai Bizottság elnökétől, Jean-Claude Junckertől arra, hogy az általa vezetett testület miért bírálja a Gridneanu-kormány gazdasági intézkedéseit. Szerintük Brüsszel bírálatai lejáratják a román kormányt a választók és a külföld előtt, utóbbi pedig azzal a következménnyel járhat, hogy csökkennek a Romániában irányuló a külföldi tőkebefektetések.
Liviu Dragnea szerint jelenleg az országban semmilyen gazdasági mutató nem ad okot Brüsszel és a Nemzetközi Valutaalap aggodalmaira. A szociáldemokraták elnöke szerint ebben az esetben felmerül a kérdés, vajon Brüsszel nem arra törekszik, hogy leállítsa a román gazdaság fejlődését?
Bogdán Tibor / maszol.ro2017. június 6.
Levegőben lóg a Nagy Egyesülés – anyááám, akkora történelem nő a hátunkra, mint egy púp…
Bérbe vettünk egy repülőt és politikusok seregei vonultak fel a fogadására; Nagy Egyesülésnek keresztelték el, mintha a szárnyas fémszerkezet egy (újabb) érv lenne a dákok/románok kontinuitása mellett…
Másrészt arra gondolok, hogy a Tarom Nagy Egyesülése némiképpen indokolt – végül is az ott dolgozók csaknem fele rokonságban áll egymással, tehát el lehet mondani, hogy ez a szerencsétlen állami vállalat egy helyre, testi-lelki egységbe gyűjtötte őket össze.
Hogy a fenébe lehet ilyen névre keresztelni egy repülőt?
A következő Boeingeknek „Ilyen a román, ha kirúg a hámból”, „Mi románok vagyunk”, „Mária, drága Mária”, vagy „Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból” lesz a nevük?
Amikor a szabadság csak szabadon kapható banánon és az automatás kólán alapul, amikor a demokráciánk Isztambulból hozott farmerrel és szerbektől érkező Vegetával kezdődik újra, akkor nem kellene csodálkoznunk az identitásnak eme bárdolatlan világra üvöltésén, ezen a tüntető kínlódáson. Sőt: ha gúnyt akarsz űzni egy eszméből, akkor felmázolod az összes kerítésre, ahogy Funar csinálta a kukákra felpingált trikolórral. Emlékeznek még, hogy mennyire gyűlölték Raţiut, amikor ez a szokmányos, csokornyakkendős ember megmondta a magáét a demokráciájukról?
Emlékeznek még az 1989 utáni legfőbb pedigrére, az akkori csúcsideológiára: a szójás szalámira? Tisztességes önvizsgálat nélkül léptünk túl azon az egész pattanáson, eldiskurálgattunk egy kicsit a témáról egy miccs és egy sör mellett és kész – „Gyerünk, asszony, tisztítsd meg a sártól a bakancsomat és add a trikolóros nyakkendőt, mert bemegyünk Jeurópába! Gyerünk, mert mingyá’ behúzok egyet, te Doina!”
Rondán hangzik, nem igaz? Söpörjük szőnyeg alá, nem igaz?
Lassan-lassan felépítjük magunknak az éretlen nemzeti brandet,
mely éppen csak kijutott a törzsi görcsök időszakából és dühös, mert az emberiség nem énekel meg minket az ódáiban; egy euró-furcsaság, mely a nagyobbak előtt hajbókol, de fennhordja az orrát, ha megérkezik a putrijába.
Ha tovább folytatódnak ezek a hülyeségek, akkor azt hiszem, szomorú év lesz 2018 – országútra pattannak majd a hazafiak és átkelnek a Kárpátokon, hogy elmagyarázzák nekünk, erdélyieknek, mi a helyzet Erdéllyel, a bánságiaknak, hogy mi a helyzet a Bánsággal, a bukovinaiaknak pedig azt, hogy mi a helyzet Bukovinával.
Azok éve lesz, akik még az Olümposz legendáit sem olvasták, de az Olümposzról beszélnek majd nekünk a nagy legendáinkról.
Mit fogunk ünnepelni? Talán azt, hogy repülőket bérelgetünk, miközben tengelytörő földutakon járunk? Vagy azt, hogy még az európaiak által alamizsnaként osztogatott pénzből sem vagyunk képesek kórházakat építeni? Vagy azt, hogy a haza jövendőbeli védelmezőinek csaknem fele funkcionális analfabéta?
Tudom, én vagyok a búval bélelt, aki állandóan a nagy nemzeti sistergéssel szemben károgok – de ha a fiad állandóan azt mondaná, hogy bújja a tankönyveket, miközben kerüli a tanulást, akkor azt mondanád neki, hogy nem baj, vagy a tanárok a hibásak? Az igazságot ki kell majd mondani, ez gyógyszer – szükség van rá, ha a pilóták émelyegni kezdenek a hurkoktól.
Előbb, vagy utóbb össze kell majd hasonlítanunk a terveinket az eredményeinkkel: elővesszük a papírosokat és terepre megyünk, méterről méterre. Meg kell majd néznünk, hogy ez a Boeingre írt egyesülés azt jelenti-e, hogy szavazással mentjük meg a korruptakat a DNA-tól (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), a nemzeti lagzi több millió köbméternyi erdő tarra vágását is jelenti-e, minisztériumokban suttyomban aláírt engedélyekkel. Nézzük csak meg, fiacskám, mi az a nagy egyesülés, a féltéglás melldöngetéseken túlmenően – és nem, nem a történelmet vitatom, hanem annak privatizálását; és jogosan lehetek csalódott, hogy az a nagy egyesülés, melyről annyit írnak a tankönyvek, csak területeket és lakosságot vesz számba, de értékeket, elveket végig vett projekteket nem.
Azt fogod mondani, hogy ezek metaforák, hogy legalább a látszat kedvéért megoldást is kellene mondani – rendben: adj tíz nagy projektet a következő 10, 30 vagy száz évre és ígérem, hogy akár a fűbe is harapok értük. Hallottál tíz nagy projektet? Oktatás? Egészségügy? Kultúra? Öntözések? Infrastruktúra? Adott valamilyen támpontot bármelyik politikus? Végül is most egy mánelés a Vaslui megyei kormánymegbízott (Eduard-Andrei Popică, egy helyi kiskirály veje – a szerk.), a romániai köztisztviselőket olyan hölgy vezeti, aki korábban bugyiban tájékoztatott a várható időjárásról (Amanda Arcan, Emilia Arcan szociáldemokrata szenátor lánya – a szerk.). Ezek is szerepeltek a gyulafehérvári kiáltványban?
Tegnap Károly herceget láttam a tévében – emberekkel parolázott, beszélgetett és nem a rendőrségi autók villogója világította be az arcukat; hasonlítsd ezt ahhoz a menetoszlophoz, mellyel Oprea (Gabriel Oprea volt belügyminiszter – a szerk.) járt kocsmázni. Szintén a tévében láttam a szászfehéregyházi házát, melyet a világ sajtója a világ legvagányabb helyeivel tartja egy sorban lévőnek – hasonlítsd csak össze a teleormani ravaszdi (Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök – a szerk.)villájával.
Nagy-Britannia trónörökösének kell idejönnie, hogy meggyőzzön bennünket, ez a hely lehet Európa – talán utolsó – nyugodt helye, mert a mieink folyamatosan a disznóságaikkal tartanak lázban minket – hol a levéllel, hol a birkával (Románia országimázs-logóira vonatkozó utalás – a szerk.).
Inkább Szingapúrról meséljek, hogy lásd, nem a hely, a rang, a fű, fa, bokor számít? A szegénység?
Néhány évtizeddel ezelőtt még csak egy nagyobbacska halászfalu volt, amíg mind asztalhoz nem ültek és feltették maguknak a kérdést, miként kerülhetnének egy sorba a civilizált világgal, a terv pedig a következő volt: idevonzzuk az intelligenciát, befektetünk az oktatásba és az egészségügyi politikákba. Mondjam el még azt is, hogy bár ez a legkevésbé korrupt ország, az állam képviselői folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy a törvény szigorú betartása és a korrupcióval szembeni intolerancia továbbra is rendkívül fontos? Hol van most Szingapúr?
És hol vagyunk mi? Odajutottunk, hogy azt állítjuk, Ceauşescu iskoláiban az oktatás oktatás volt és volt Polidinünk – csakhogy közben az intelligenciát ügyeskedéssé, ravaszkodássá változtattuk; és biztos lehetsz benne, hogy sokba fog nekünk kerülni ez a beteges túlélés. Hozzászokunk a rosszhoz, sőt, bosszúsan dicsekszünk, hogy mi is leülnénk két-három évet néhány millióért, mint a politikusok – és ez a legrosszabb, hogy hasonlítani kezdünk rájuk.
Rondán hangzik mindez, igaz? Péntek van, sisteregnek a grillek, hoci ide, te Doina, azt a flekkent, hagyd a fenébe az újságot; anyááám, micsoda hurkokat csinál az ott fenn…
Sabin Gherman https://foter.ro/cikk2017. június 8.
Béremelés kivételezetteknek
Elfogadta az új egységes bértörvényt tegnap a képviselőház, azonban egy előre be nem jelentett formában: a közalkalmazottak fizetése csak 2018 januárjától növekszik (holott eredetileg júliustól ígérte a kormány), míg a magas rangú állami tisztviselők esetében az új bértábla a törvénynek a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől érvénybe lép. A jogszabályt 188 képviselő támogatta, 28-an ellene szavaztak, 47-en tartózkodtak. A Szociáldemokrata Párt és szövetségesük, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, valamint a koalíciót a parlamentben támogató RMDSZ támogatta a jogszabályt, az ellenzék – kivéve néhány liberális képviselőt, akik megszavazták a törvényt – fenntartásokat fogalmazott meg vele szemben.
A parlamenti vita célegyenesében elfogadott előírás szerint a következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos béremelések januártól kezdődnek, amikor az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától pedig a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne. Továbbá 2018. december elsejétől tízszázalékos stresszpótlékban részesülnének az oktatók. Az új bértábla magasabb béreinek bevezetése csak a magas rangú állami tisztségviselők esetében nem szenvedett halasztást: egy parlamenti képviselő az év második felétől az eddig 5500 lej helyett már több mint 13 ezer lejes havi illetményben fog részesülni. A legnagyobb, több mint 17 ezer lejes fizetése az államfőnek lesz, a legnagyobb és legkisebb állami fizetés aránya pedig az eddigi 15-ről 12-re csökken. Parlamenti felszólalásában Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök hangsúlyozta, az új bértörvény fontos lépés Románia „valós” uniós integrációja, az euró bevezetése útján. Hozzátette: véget kell vetni annak, hogy az ország az olcsó munkaerő miatt legyen vonzó a külföldi befektetők számára.
A ma megszavazott bértörvény sok tekintetben hoz elégedettséget, és kisebb mértékben elégedetlenséget is – idézi a szövetség hírlevele Csép Éva Andrea Maros megyei parlamenti képviselőt, a képviselőház munkaügyi bizottságának titkárát. A szenátusi változathoz képest újdonságnak számít, hogy RMDSZ-javaslatra az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság megyei vezetői központi szintű bérezést kapnak, továbbá sikerült megőrizni az önkormányzati vezetők esetében a teljesítményalapú javadalmazást. Eszerint az önkormányzatok vezetői is részesülhetnek a sikeres uniós pályázati projektek után járó 25 százalékos fizetéspótlékban, ez idáig ez a pótlék csak a projektben részt vevő hivatalnokoknak járt. „Ez azért volt fontos, mert az önkormányzat vezetőjének hozzáállása nagymértékben befolyásolja a munka sikerét, ezért bővítettük a kedvezményezettek körét, így egy sikeres projekt után a polgármesterek és az alpolgármesterek is részesülhetnek fizetéspótlékban” – taglalta Csép Andrea, majd kitért arra is, hogy a közigazgatási hierarchia alapján összhangba hozták a fizetéseket a helyi és megyei önkormányzatokban. „A polgármester és a megyeitanács-elnök fizetése lehet a legnagyobb intézményen belül, hiszen olyan helyzetekkel találtuk szemben magunkat egy-egy közhivatalban, hogy az adott önkormányzat vezetését ellátó személy, akinek a felelőssége és feladatköre sokkal nagyobb és tágabb volt, kevesebb fizetést kapott, mint az intézményen belül dolgozók egy része” – magyarázta a képviselő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. június 12.
Dragnea örülne, ha az RMDSZ kormányon lenne a „nagy egyesülés” centenáriumán
MTI - Ismét az RMDSZ kormányra hívása mellett érvelt Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint a „sebek gyógyulását” szolgálná, ha a magyar érdekképviselet kormányon lenne 2018-ban, amikor az ország „a Román Királyság és Erdély nagy egyesülésének” centenáriumát ünnepli.
A pártelnök a România TV hírtelevízióban vasárnap este azt mondta: nem zárkózik el attól, hogy felkérje az RMDSZ-t a kormányzati részvételre – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség magyar kiadása. Dragnea kifejtette: egyelőre nem tárgyaltak erről Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnökkel, a kisebbik kormánypárt a szabadelvű ALDE elnökével, erre csak a kormány tevékenységének kiértékelése után kerül sor.
„Az RMDSZ-esek mindig jól felkészült, hatékony, komoly és szorgalmas embereket javasoltak a kormányzati tisztségekbe.
Akárhány kormányban részt vettek, soha nem emlékszem olyasmire, hogy teljesítményhiánnyal lehetett volna vádolni őket” – mondta Dragnea a România TV-nek adott interjúban. A PSD elnöke kifejtette, hogy azért is pozitív lépésnek tartaná az RMDSZ felvételét a kormánykoalícióba, mert 2018-ban a „nagy egyesülés” centenáriumát ünnepli az ország. „Azt hiszem, hogy jövőre lehetőségünk kínálkozna több seb bekötözésére. Jó megoldás lenne, de még nem beszéltem velük. Talán tévedek, talán egyesek megharagszanak, talán egyeseknek gondjuk van ezzel, de mindannyian románok vagyunk. (...) Én azt mondom, hogy jót tesz, ha kevesebb köztünk a feszültség és több a híd, így, a románok között. Persze, ez kényes téma. Én nem zárom ki, nem utasítom el a gondolatot, hogy az RMDSZ kormányon legyen. Biztos, hogy jó megoldás volna, de sem nekem, sem Tăriceanu úrnak nem volt velük komoly, megfontolt beszélgetésünk erről” – idézte a szociáldemokraták vezetőjét az Agerpres.
Liviu Dragnea először az RMDSZ májusi kongresszusán hívta burkoltan a kormánykoalícióba a magyar szövetséget, amellyel a decemberi választások után parlamenti együttműködésről – az előre egyeztetett törvénytervezetek kölcsönös támogatásáról – állapodott meg a PSD-ALDE koalíció.
A román sajtó most azért vette ismét elő a témát, mert feszültségek támadtak Sorin Grindeanu szociáldemokrata kormányfő és a PSD vezetősége között. A kormány politikai összetételének megváltozásához (az RMDSZ bevonásához) a parlament bizalmi voksára van szükség, ami jó alkalom lehet Dragneának egy nagyszabású kormányátalakításra. Krónika (Kolozsvár)2017. június 13.
Kelemen Hunor: az RMDSZ-t nem hívták kormányra
„Biztos, hogy nem szívott valamit?” Így reagált kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök Eugen Tomac képviselő kijelentésére, miszerint RMDSZ-es miniszterelnököt jelölne Sorin Grindeanu helyére a Szociáldemokrata Párt (PSD).
A Népi Mozgalom Párt (PMP) politikusa azt állítja: PSD-s politikusok megerősítették azt az értesülését, hogy RMDSZ-es kormányfője lesz Romániának. A képviselő ezt „rendkívül aggasztónak” nevezte.
"Dragnea már a saját kollégáiban sem bízik, de akkor sem megoldás, hogy az RMDSZ berkeiből jelöljön miniszterelnököt. Konkrét névről nincs tudomásom, de tárgyalnak erről a lehetőségről, és szerintem ez rendkívül aggasztó. (...) A parlamentbeli kollégáktól értesültem erről, PSD-sek is voltak köztük. (...) Képesnek tartom erre Liviu Dragneát" - fogalmazott Tomac, arra utalva, hogy a szociáldemokrata pártelnök leváltaná a kormányfőt.
Tomac kijelentéseit Kelemen Hunor badarságnak nevezte. "Megkérdezték Tomac úrtól, mit szívott ma reggel? (...) Elég súlyos, hogy egy pártvezető ilyen badarságokat képes mondani, teljes komolysággal. (...) Amúgy az RMDSZ-tagok is pont olyan román állampolgárok, mint Tomac úr, nem kellene úgy tekintenie ránk, mint az országot fenyegető természeti katasztrófára. Ma azonban, azt hiszem, szívott valamit" - mondta a szövetségi elnök a sajtónak.
Kelemen hozzátette, az RMDSZ-t hivatalosan nem hívták meg a kormányba, és "amíg van miniszterelnök, van koalíció, és megvan a koalíciót támogató többség", fölösleges tárgyalni a témáról. "Én nyitott vagyok a párbeszédre bárkivel, de csak konkrét tények, nem pedig mindenféle találgatások alapján" - tette hozzá. maszol.ro2017. június 14.
Saját pártja szorongatja Grindeanut (Kormányválság)
Lemondásra szólította fel Sorin Grindeanu miniszterelnököt Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke, a kormányfő azonban egyelőre nem hajlandó önként távozni. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök cáfolta, hogy az SZDP a kormánykoalícióba hívta volna a magyar érdekképviseletet, és elzárkózott attól, hogy találgatásokra reagálva megelőlegezze, mit tenne a szövetség kormányválság esetén.
A szocialista párt elnöke többször, legutóbb tegnap szembesítette Grindeanut azzal, hogy elveszítette a pártvezetés bizalmát, ezért azt kérte tőle, hogy önként távozzon. Dragnea a kormányprogram végrehajtásának késlekedésére hivatkozott, egyebek mellett arra, hogy a kormány nem hozta létre a választási kampányban beígért szuverén befektetési alapot. Az SZDP-ben is egyre többen sürgetik a teljes Grindeanu-kormány távozását, Niculae Bădălău szociáldemokrata alelnök tegnap azt nyilatkozta, hogy sok területen hiányos a kormány munkája, például a pénzügy, szállítás, mezőgazdaság területén. Sorin Grindeanu azonban nem mutat hajlandóságot a távozásra, egyre több jelét adja önállósulásának, láthatóan igyekszik elhatárolódni az SZDP elnökétől, és – egyes elemzők szerint – arra vár, hogy Dragneát második korrupciós pere végleg eltávolítsa a politikából. Ha viszont önként nem hajlandó lemondani, akkor az SZDP megvonhatja tőle és a kabinettől a politikai támogatást, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a parlamentben a kormánykoalíció törvényhozói megszavaznak egy bizalmatlansági indítványt, ami a kormány bukásához vezet. Liviu Dragnea korábban bejelentette, hogy a pártvezetés alapos elemzésnek veti alá a kormánytagok eddigi, féléves teljesítményét. A kiértékelés következtetéseit várhatóan mai ülésén vonja le az SZDP végrehajtó bizottsága, ezután pedig várható, hogy Dragnea a nyilvánosság előtt is bejelenti, kik azok a miniszterek, akiknek a munkájával elégedetlen a párt, milyen mértékű kormányátalakítást tart szükségesnek annak vezetősége. Klaus Iohannis államfő – akinek kormányváltás esetén meglehetősen tág mozgásteret biztosít az alkotmány – kiváró álláspontra helyezkedett az üggyel kapcsolatosan, szóvivőjén keresztül annyit üzent, hogy csak hivatalos bejelentésekre fog reagálni, egyébként pedig az SZDP felelőssége, hogy kiértékelje miniszterei teljesítményét. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap azt mondta, nem kapott hivatalos felkérést a Szociáldemokrata Párttól vagy annak elnökétől, Liviu Dragneától a kormányra lépésre, ő pedig nem kommentál spekulációkat. A Népi Mozgalom Párt parlamenti képviselője, Eugen Tomac tegnapi nyilatkozatát, miszerint Liviu Dragnea RMDSZ-es miniszterelnököt tervez jelölni Sorin Grindeanu helyére, badarságnak nevezte Kelemen Hunor. „Megkérdezték Tomac úrtól, mit szívott ma reggel? (...) Elég súlyos, hogy egy pártvezető ilyen badarságokat képes mondani, teljes komolysággal. (...) Amúgy az RMDSZ-tagok is pont olyan román állampolgárok, mint Tomac úr, nem kellene úgy tekintenie ránk, mint az országot fenyegető természeti katasztrófára” – mondta a szövetségi elnök a sajtónak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. június 14.
Dragnea: nem kértem senkitől, hogy mondjon le
Senkitől nem kérte, hogy lemondjon tisztségéről, jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának szerdai ülése előtt a párt elnöke, Liviu Dragnea. Arra a kérdésre, hogy kérte-e Sorin Grindeanu miniszterelnöktől lemondását, Dragnea azt felelte: senkitől nem kérte, hogy nyújtsa be lemondását, sem a kormányfőtől, de a miniszterek egyikétől sem. 'Nem túl kényelmes a helyzet, amelyben jelenleg vagyunk, ugyanakkor nem hagyhatjuk, a dolgok továbbra is úgy haladjanak, ahogy eddig. Lássuk, milyen döntésre jutunk' – mondta Dragnea, aki szerint az országos végrehajtó bizottságnak nemcsak joga, hanem kötelessége is kiértékelni a kormányt. Liviu Dragnea kijelentette: a kormányprogram által előírt intézkedések 60%-a nem teljesült, a késlekedésekről pedig nyilvánosan beszélni kell, és mielőbb be kell hozni a lemaradást. 'Nehezemre esik ezekről a dolgokról beszélni a nyilvánosság előtt, de ez nem a mi kormányunk, hanem Románia kormánya' – tette hozzá a PSD elnöke. Agerpres Erdély.ma2017. június 15.
Román kormányválság - Erdélyi elemző: szükség lehet az RMDSZ-re egy új többség kialakításában
Salat Levente kolozsvári politológus szerint szükség lehet a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) annak a parlamenti többségnek a kialakításában, amely véget vet a romániai kormányválságnak.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politológia karának a dékánhelyettese az MTI kérdéseire válaszolva elemezte a romániai kormányválság kialakulásának a körülményeit, és megoldási lehetőségeit. Úgy vélte: a román kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli hatalmi harc vezetett a Grindeanu-kormány iránti bizalom megvonásához.
Salat Levente szerint kicsi az esélye annak, hogy a Liviu Dragnea PSD-elnök és Sorin Grindeanu miniszterelnök közötti konfliktus pártszakadáshoz vezessen, de ha Grindeanu néhány követője kilép a pártból, egyre törékenyebbé válik a koalíció parlamenti többsége, és egyre nagyobb szüksége lesz a koalíciónak az RMDSZ támogatására.
A politológus nyilvánvalónak tartotta, hogy a koalíciós pártok a kormány teljesítményének a felmérésével csupán ürügyet kerestek Sorin Grindeanu menesztésére. Szerinte ez annak ellenére is igaz, hogy sok vonatkozásban jogos a kormánnyal szembeni kritika. "Elég csak a közszférában megígért, majd aztán több lépésben visszavont fizetésemelések körüli egészen nevetséges oda-visszalépegetésekre gondolni" - részletezte Salat Levente. A valós okot azonban abban látta, hogy Liviu Dragnea úgy érezte: lépnie kell ahhoz, hogy ne csússzék ki a kezéből a párt irányítása.
Megemlítette: a PSD-ben hagyománya van annak, hogy a párt "megeszi a saját vezetőit". Így történt ez Adrian Nastasevel, Mircea Geoanával, majd Victor Pontával is. "Most bekövetkezett az, amitől Dragnea tartott: a miniszterelnök, miután beletanult a szerepébe, hatalmi pozícióból lépett fel ellene. Dragnea veszélyeztetve érezte a pozícióját, ezért lépett" - magyarázta az elemző.
A kormányfő menesztését szerinte a párton belüli több érdekcsoport is szorgalmazhatta. Ezek közül a gazdasági érdekcsoportot tartotta a legjelentősebbnek. Ezt a csoportot az zavarhatta, hogy a kormány nem hozta létre a kormányprogramban szereplő szuverén befektetési és fejlesztési alapot. "Ez azt jelentette volna, hogy a pénzügyi alapokból elkülönítenek egy olyan részt, amelyből átláthatatlan és diszkrecionális módon lehetett volna kiszolgálni a klientúrát" - értelmezte. A párton belüli fontos érdekcsoportnak nevezte a korrupciós ügyekben érintett politikusoknak a csoportját is. Őket azoknak az intézkedéseknek a késése fordította a kormány ellen, amelyek a büntetlenségüket biztosítják.
Megemlítette: sajátos Liviu Dragnea esete is, hiszen a bíróság választási csalás ügyében már jogerősen elítélte, de felfüggesztett büntetést kapott, és közeleg a másik - hivatali visszaélési - ügyében is az ítélethirdetés, amely letöltendővé alakíthatja a korábbi, felfüggesztett ítéletet is. "El lehet képzelni, hogy minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ennek elejét vegye" - fogalmazott Salat Levente.
A politológus kizártnak tartotta, hogy Grindeanu a PSD szakadását tudja elérni. Ehhez szerinte nem eléggé erős a kormányfő hátországa. Salat Levente szerint a miniszterelnök csupán a presztízsét próbálta védeni, amikor elutasította, hogy - a pártelnök forgatókönyve szerint - lemondjon a tisztségéről. "Részéről ez egy reménytelen személyes ambíció kibontakozása, aminek nincs támogatottsága a PSD-n belül, és komoly politikai projekt sincs mögötte" - vélekedett.
Salat Levente a kormányfő időhúzásaként értelmezte, hogy csak arra az esetre helyezte kilátásba lemondását, ha Klaus Iohannis államfő biztosítja, hogy a PSD soraiból jelöli ki a következő miniszterelnököt is. Megjegyezte: az államelnök csak akkor jelölhet új miniszterelnököt, ha már megüresedett a miniszterelnöki szék, ez a helyzet pedig a kormányfő lemondása által, vagy egy bizalmatlansági indítvány parlamenti megszavazását követően állhat elő. Úgy vélte, a PSD nevetség tárgyává válna, ha arra kényszerülne, hogy bizalmatlansági indítvánnyal buktassa meg a saját kormányát. Ha mégis ez a forgatókönyv érvényesülne, a politológus biztosra vette, hogy a párt előre bebiztosítaná a szavazás számára kedvező kimenetelét.
Salat Levente felidézte: Liviu Dragnea már többször is utalást tett arra, hogy szívesen látná az RMDSZ-t a baloldali kormányban. Szerinte a magyar szövetségnek azt kell elemeznie, hogy érdemes-e "hírbe hoznia magát" a meglehetősen rossz megítélésű baloldali kormánnyal. Hozzátette azonban, hogy a szövetségnek nagyon nehéz lenne ellenállni egy kormányzási felkérésnek. "A stabilitásra az országnak nagyon nagy szüksége van, és ha ez csak az RMDSZ kormányra lépésével válik lehetővé, akkor nem egyszerű ez elől kitérni" - fogalmazott az elemző. Úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ-nek csak akkor lenne szabad kormányzati szerepet vállalnia, ha "a PSD demagóg választási ígéreteitől" mentesítenék a kormányprogramot, és egy teljesen átlátható, számon kérhető program megvalósítására vállalkozna a koalíció. Minimálisnak látta egy ilyen program kialakítási esélyét.
Az MTI kérdésére Salat Levente elgondolkodtatónak nevezte, hogy mivel járna, ha az RMDSZ kormányon lenne Nagy-Románia megalakulásának a jövőre esedékes centenáriumán. Valószínűsítette, hogy az évforduló miatt fel fognak lángolni, és olykor el is fognak szabadulni a nemzeti indulatok. Úgy vélte azonban, hogy a koalíció részeként az RMDSZ éppen "a fék szerepét tudná eljátszani", ha kiegyensúlyozottan, szakszerűen viszonyulna a várható kilengésekhez.
Gazda Árpád, MTI2017. június 15.
Grindeanu: nem mondok le!
Bár az ALDE után a Szociáldemokrata Párt (PSD) is megvonta a bizalmat Sorin Grindeanutól, a kormányfő a Victoria-palotában tartott éjféli sajtóértekezleten bejelentette: nem mond le.
A PSD végrehajtó bizottságának döntését Liviu Dragnea pártelnök azzal indokolta, hogy a kabinet késett a kormányprogram gyakorlatba ültetésével. A PSD és az ALDE elnöke is azt állította: a pártjukhoz tartozó miniszterek már előterjesztették lemondásukat.
Grindeanu korábban távozott a PSD üléséről anélkül, hogy nyilatkozott volna a sajtónak. Médiaértesülések szerint a PSD vezetőségével azt közölte: koholt vádak alapján próbálják eltávolítani, ezért nem hajlandó lemondani.
A PSD-ülést követő sajtóértekezleten Dragnea azt állította: nem biztos, hogy a PSD végrehajtó bizottsága megvonta volna a támogatást a teljes kormánytól, de Grindeanu még a szavazás előtt távozott, előtte pedig jelezte, hogy aláveti magát a pártvezetés akaratának, hozzátéve: kész lemondani, ha az államfő ismét szociáldemokrata politikusnak ad kormányalakítási megbízást.
Dragnea szerint ezt úgy értelmezték, hogy Grindeanu bejelentette lemondását, annál is inkább, mivel jelenleg olyan kormányt vezet, amelynek nincsenek miniszterei.
Ha Grindeanu nem terjeszti be hivatalosan lemondását, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a szociálliberális koalíciónak saját kormánya ellen kell bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia.
Újságírói kérdésre válaszolva Dragnea elhárította ezt a lehetőséget, képtelenségnek nevezve, hogy a miniszterelnök politikai támogatás nélkül megpróbáljon tisztségben maradni. A PSD mindenesetre elfogadott egy olyan határozatot, miszerint megfosztják párttagságától azt a PSD-s politikust, aki miniszteri tisztséget vállal egy olyan kormányban, amelyet a PSD nem támogat. Ezzel próbálják elejét venni annak, hogy Grindeanu a lemondott kormánytagok helyett más tisztségviselőket jelölve próbálja megtartani tisztségét. Ha nem a PSD-ALDE koalícióból jelölne minisztereket, a kormány megváltozott politikai összetételét a parlamentnek kellene jóváhagynia - figyelmeztetett Dragnea.
A kormánykoalíció döntéséről hivatalosan levélben értesítik az államfőt - zárta beszámolóját a PSD elnöke. Szabadság (Kolozsvár)2017. június 15.
Politikai “bányászjárás” – még egyszer
A címnek nem csak az 1990-es június 13-15 bányászjárás évfordulója ad aktualitást, hanem a friss romániai belpolitikai válság is, az a lincshangulat, amelyet ezúttal Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök és hívei keltenek egy ideje kikezdve a Grindeanu-kormányt. Sokak vélekedése szerint mondvacsinált okokra hivatkozva.
“Kifejezetten kérem, hogy Románia elnöke vagy a többi politikai erő magyarázza meg az országnak és nekem személyesen, miért akarják leváltani a kormányt, mit akarnak elérni ezzel, mivel vádolnak, mi áll e vádak mögött és valójában hova akarnak kilyukadni. Erkölcsi jogom van magyarázatot kérni a kormány ellen indított "politikai bányászjárásra", amit a világon mindenki elítél. Ha a kormány mindegyik minisztere lemond is, én erkölcsi meggondolásokból még nyomásra sem vagyok hajlandó lemondani a miniszterelnöki megbízatásról!” Ezek nem Sorin Grindeanu, hanem valamikori elődje, a kormányfői tisztséget 1998-1999 között betöltött Radu Vasile segélykiáltása, de nyugodtan tulajdoníthatnánk a mostani kormányfőnek is. Emlékezhetünk, a Vasile és Emil Constantinescu akkori államfő közötti konfliktusnak az lett az eredménye, hogy a koalíciós pártok utasítására a kabinet minden minisztere lemondott, Vasile pedig elbarikádozta magát a kormányépületben, végül azonban csak hajlandónak mutatkozott megválni tisztségétől. Vasile akkor azért tartotta méltánytalannak menesztését, mert mindez néhány nappal azután történt, hogy Romániát - érdemei elismerése mellett – meghívták az uniós csatlakozási tárgyalásokra. A Romániában annak idején elhatalmasodó társadalmi feszültségek miatt a népszerűségét rohamosan veszítő koalíció és államfő azonban szabadulni akart Vasilétől, akit a kialakult helyzet felelősévé tett.
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)2017. június 15.
Válságból válságba
Értelmetlen és érthetetlen, önkényes, felelőtlen, pártjára és országra is káros offenzívát indított az elmúlt napokban Liviu Dragnea a maga által kinevezett kormányfő ellen, és tegnap este úgy tűnt, sikerrel is járt a teleormani báró ördögi terve: Sorin Grindeanu hiába küzdött, jóformán egyedül maradt. Előbb Călin Popescu Tăriceanu jelentette be, hogy megvonják tőle a politikai támogatást, miközben kollégái a szociáldemokraták maratonira nyúló elnökségi ülésén pecsételték meg sorsát.
Értelmetlen Dragnea eljárása, mert nem jár sem politikai, sem egyéb haszonnal. Politikai haszonnal azért nem, mert a szociáldemokraták egyszerűen röhejessé váltak a maguk állította kormány megdöntésével, ráadásul a pártelnöknek sikerült minden eddiginél erősebben kiéleznie a belső feszültségeket, amelyek akár szakadáshoz is vezethetnek. Azért is értelmetlen a választási csalásért jogerősen elítélt szocialista pártelnök önös érdekektől vezérelt leszámolása, mert végső célját így sem éri el: álma, hogy miniszterelnökként vezesse az országot, a törvény előírásai miatt nem valósulhat meg, elképzelése pedig, hogy a háttérből mindent irányítson, azért sem válhat valóra, mert a román politikai életben a lojalitás ismeretlen fogalom. Érthetetlennek azért nevezhető Dragnea döntése, mert eddig a politikus ravaszabbnak, dörzsöltebbnek tűnt, semhogy egy ilyen kamikazeakcióval veszélyeztesse saját pozícióját és pártja megítélését. Önkényes az eljárás, mert nem a párt derékhada, a területi vezetők kezdeményezték azt, hanem az elnök és szűk köre. Ráadásul az akcióért drága árat kell fizetnie Dragneának: a belső nézeteltérések kiélezése, a választóknak az alakulatba vetett bizalmának megrendülése semmiképpen sem használ az amúgy igen kényelmes helyzetben lévő, ellenzéke által nem szorongatott, jelentős támogatottsággal bíró pártnak.
Bennünket azonban elsősorban a legújabb kormány- vagy politikai válságnak az országra, a hétköznapjainkra gyakorolt hatása érdekel, és e tekintetben mutatkozik meg leginkább, mennyire káros ez az ócska politikai játszma, mily hatalmas felelőtlenségről tesz tanúbizonyságot a teleormani báró és bandája. Mert bár rövid ideig a meglóduló fogyasztás, a kedvező európai konjunktúra hajtja még a gazdaságot, a viharfelhők gyülekeznek már az ország fölött. Az egységes bérezési törvény előírásai a gyakorlatban aligha megvalósíthatók, a jogszabály alkalmazását máris halasztani kellett, a féktelen ígéretek hatására felsrófolt elvárások miatt a társadalmi feszültség fokozódik, egyre több szakmai csoport fenyeget sztrájkkal, tüntetésekkel, az állami beruházásokat leállították, infrastruktúra-fejlesztésre se pénz, se szándék, se hozzáértés, az uniós pénzek lehívásában hatalmas a késés. Se vízió, se felelősség, csak egy megvalósíthatatlan kormányprogram, kormány nélküli kormányfő s egy választási csalásért elítélt imposztor kétségbeesett próbálkozása, hogy teljhatalomra tegyen szert. Semmi új, csak egy válságból válságba bukdácsoló ország szomorú, lehangoló, elkeserítő mindennapjai.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. június 16.
A nyelvi jogok betartására szólította fel a kormányt az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat
Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) elnöke, Ferran Suay és Davyth Hicks, a szervezet főtitkára – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére – levélben fordultak Sorin Grindeanu miniszterelnökhöz, Călin Popescu-Tăriceanuhoz, a szenátus elnökéhez, valamint Liviu Dragneahoz, a képviselőház elnökéhez, hogy kifejezzék támogatásukat a közigazgatási törvény módosítási javaslataival kapcsolatban. Az ELEN 44 kisebbségi nyelvet és 22 ország 150 szervezetét képviseli, s 2014 novembere óta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is tagja. A szervezet célja a különböző nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak érvényesítése. Az ELEN vezetői levelükben kijelentik: a kisebbségi nyelvhasználat a közigazgatásban a kisebbségvédelem alapját képezi. Románia az elsők közt ratifikálta 1995-ben a Keretegyezményt a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, illetve 2007-ben a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Mindkét dokumentumnak célja – többek között – hogy biztosítsa a kisebbségi nyelvek használatát a közigazgatásban, illetve azt, hogy a különböző jelzések a kisebbségek nyelvén is feltüntethetőek legyenek. Ferran Suay és Davyth Hicks elmondták, üdvözlik az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítást, amely a 215/2001-ös törvényt hozná a nemzetközi standardok szintjére, és felszólították a kormányt, hogy tartsa be nemzetközi kötelezettségeit. Továbbá, arra kérték a kormánykoalíciót, hogy támogassa a törvénymódosítást és biztosítsa az alábbi intézkedéseket: - csökkentsék 10%-ra az anyanyelvhasználati küszöböt a közigazgatásban, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának Szakértői Bizottságának ajánlásának megfelelően; - az anyanyelvet egyaránt lehessen használni írásban és szóban minden közintézménnyel folytatott kommunikációban; - a formanyomtatványok és egyéb adminisztratív jellegű dokumentumok legyenek elérhetőek a kisebbségek anyanyelvén is; - a települések, utcák, közintézmények és közterek neveit valamint az útjelző táblákat a kisebbségek nyelvén is tüntessék fel. Az ELEN vezetőinek teljes, angol nyelvű levele itt megtekinthető. (közlemény) Transindex.ro2017. június 16.
Grindeanu: Dragnea mondjon le, mert ő a felelős a kormányválságért
Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökre hárította a kormányválság felelősségét Sorin Grindeanu román miniszterelnök, és felszólította, hogy hétfőig mondjon le a PSD éléről. Csütörtöki sajtóértekezletén azt ígérte: maga is lemond a kormány éléről, ha Dragnea megválik párttisztségétől.
Grindeanu nem adott magyarázatot az ultimátumban megszabott határidőre. Csütörtökön a koalíciós pártok úgy döntöttek: hétfőn bizalmatlansági indítványt terjesztenek a parlament elé, hogy leváltsák Grindeanut.
A szociálliberális parlamenti többség hétfőn terjeszti be a bizalmatlansági indítványt – közölte Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE elnöke. Hozzátette: a parlamenti voksoláson lezárják a politikai válságot.
Az MTI emlékeztet: a kormány leváltásához 233 voksra van szükség a kétkamarás román parlament együttes ülésén. A PSD-ALDE koalíciónak 247 törvényhozója van.
Romániában azt követően alakult ki kormányválság, hogy a koalíciós pártok a kormányprogram végrehajtásának késésére hivatkozva szerdán megvonták bizalmukat Sorin Grindeanu kabinetjétől, a miniszterelnök azonban bejelentette, hogy nem hajlandó lemondani.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén azt is egyhangúlag megszavazták, hogy Grindeanut megfosztják párttagságától – közölte Liviu Dragnea pártelnök. Így a PSD–ALDE koalíció elkerüli azt, hogy „saját kormánya” ellen terjesszen be bizalmatlansági indítványt. A PSD ülésén médiaértesülések szerint a „kormánypalotában kísértő volt kollégaként” emlegették Grindeanut, arra utalva, hogy kormánya valamennyi minisztere benyújtotta lemondását. Grindeanunak törvényesen 15 nap áll rendelkezésére, hogy továbbítsa a lemondásokat az államfőnek. Amíg az államfő azokat nem veszi tudomásul, és nem bocsátja ki a felmentésükről szóló rendeletet, a tárcavezetők hivatalosan tisztségben maradnak. Román hírforrások arról számoltak be csütörtökön, hogy – a PSD jelenlegi vezetőjével nyílt konfliktusban lévő – Victor Ponta volt kormányfő kormányfőtitkári tisztséget vállalna az elnéptelenedett Grindeanu-kormányban.
Grindeanu csütörtökön Facebook-üzenetben szólította meg azokat, akik „valóban hisznek a PSD-ben”.
Azt állította: két évtizede tagja a pártnak, és nem ragaszkodik a kormányfői tisztséghez, de úgy véli, a pártvezetés döntésével minden hatalmat politikai ellenfelük, a jobboldali Klaus Iohannis elnök kezébe ad. Grindeanu szerint ő azt akarja elérni, hogy a PSD kormányon maradjon, az államfő ismét szociáldemokrata jelöltnek adjon kormányalakítási megbízást.
Tăriceanu: újrakezdhetjük a tárgyalásokat az RMDSZ-szel
A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu csütörtökön az Agerpres szerint úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy a bizalmatlansági indítványt a kormányon kívüli pártok parlamenti képviselői közül is néhányan meg fogják szavazni. Tăriceanu ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy az új kormányba bevonják az RMDSZ-t is.
„Ha a jövőben, miután a bizalmatlansági indítvány eredményeképpen Grindeanu urat távozásra szólítják fel, az RMDSZ hajlandóságot mutat részt venni a koalícióban és a kormányban, ismét tárgyalhatunk erről a lehetőségről, hisz amint tudják, mi már tavaly is beszéltünk erről és nyitottak voltunk rá” – mondta az ALDE elnöke, hozzátéve, hogy egyelőre még korai arról beszélni, hogy az RMDSZ-szel fennálló parlamenti együttműködésből lesz-e kormányszintű együttműködés. Krónika (Kolozsvár)2017. június 16.
Kizárták Grindeanut a PSD-ből. Bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormánypárt
A PSD vezetősége úgy döntött: kizárja soraiból Sorin Grindeanut, illetve bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen. Klaus Johannis csütörtökön bejelentette: a kormánypártoktól várja a jelenlegi helyzetre a megoldást. Bár az ALDE után szerdán a Szociáldemokrata Párt (PSD) is megvonta a bizalmat Sorin Grindeanutól, a kormányfő a Victoria-palotában tartott éjféli sajtóértekezleten bejelentette: nem mond le.
A PSD végrehajtó bizottságának döntését Liviu Dragnea pártelnök azzal indokolta, hogy a kabinet késett a kormányprogram gyakorlatba ültetésével. A PSD és az ALDE elnöke is azt állította: a pártjukhoz tartozó miniszterek már előterjesztették lemondásukat.
Grindeanu korábban távozott a PSD üléséről anélkül, hogy nyilatkozott volna a sajtónak. Médiaértesülések szerint a PSD vezetőségével azt közölte: koholt vádak alapján próbálják eltávolítani, ezért nem hajlandó lemondani.
A PSD-ülést követő sajtóértekezleten Dragnea azt állította: nem biztos, hogy a PSD végrehajtó bizottsága megvonta volna a támogatást a teljes kormánytól, de Grindeanu még a szavazás előtt távozott, előtte pedig jelezte, hogy aláveti magát a pártvezetés akaratának, hozzátéve: kész lemondani, ha az államfő ismét szociáldemokrata politikusnak ad kormányalakítási megbízást.
Dragnea szerint ezt úgy értelmezték, hogy Grindeanu bejelentette lemondását, annál is inkább, mivel jelenleg olyan kormányt vezet, amelynek nincsenek miniszterei.
Ha Grindeanu nem terjeszti be hivatalosan lemondását, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a szociálliberális koalíciónak saját kormánya ellen kell bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia.
Újságírói kérdésre válaszolva Dragnea elhárította ezt a lehetőséget, képtelenségnek nevezve, hogy a miniszterelnök politikai támogatás nélkül megpróbáljon tisztségben maradni. A PSD mindenesetre elfogadott egy olyan határozatot, miszerint megfosztják párttagságától azt a PSD-s politikust, aki miniszteri tisztséget vállal egy olyan kormányban, amelyet a PSD nem támogat. Ezzel próbálják elejét venni annak, hogy Grindeanu a lemondott kormánytagok helyett más tisztségviselőket jelölve próbálja megtartani tisztségét. Ha nem a PSD-ALDE koalícióból jelölne minisztereket, a kormány megváltozott politikai összetételét a parlamentnek kellene jóváhagynia - figyelmeztetett Dragnea.
A kormánykoalíció döntéséről hivatalosan levélben értesítik az államfőt - zárta beszámolóját a PSD elnöke.
Grindeanu: célom az, hogy a kormányfőt a PSD adja
Sajtónyilatkozatában a kormányfő kijelentette: célja az, hogy a kabinet vezetője továbbra is a Szociáldemokrata Párt kötelékéből kerüljön ki.
Hozzátette: nem mond le.
ohannis: a kormánypártoktól várom a megoldást
Klaus Johannis a kormánypártoktól vár megoldást a szociálliberális koalíció "belső válságára", rámutatva, hogy egyelőre még nem állt elő olyan helyzet, amelyben az alkotmány szerint az államfőnek kell lépnie - tudatta ma Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.
Mint ismeretes, azt követően alakult ki kormányválság, hogy a koalíciós pártok a kormányprogram végrehajtásának késésére hivatkozva szerdán megvonták bizalmukat Sorin Grindeanu kabinetjétől, a miniszterelnök azonban bejelentette, hogy nem hajlandó lemondani.
Johannis szóvivője elmondta: az elnök tudomásul vette, hogy a koalícióban elégedetlenség állt elő a kormány tevékenységével kapcsolatban, és a teljes kabinet leváltását akarják. Ugyanakkor felszólította a kormánykoalíciót, hogy a politikai bizonytalanság megelőzése érdekében mielőbb oldja meg belső válságát. "Ez a koalíciót alkotó pártok kizárólagos felelőssége" - nyomatékosította szóvivőjén keresztül az államfő.
Egy kormánytag megbízatása akkor szűnik meg, ha lemond, felmentik, elveszíti választójogát, megsérti az összeférhetetlenségi előírásokat vagy meghal. Ha a kormányfő az említett helyzetek egyikébe kerül, a felmentés kivételével, vagy képtelenné válik feladata ellátására, akkor az államfő egy másik kormánytagot nevez ki ideiglenes miniszterelnöknek, aki az új kormány megalakulásáig marad tisztségben - idézte az elnöki szóvivő az alkotmányos előírásokat, rámutatva: ezen helyzetek egyike sem állt elő.
Amikor a miniszterelnöki tisztség megüresedik - vagy lemondás vagy a parlament által elfogadott bizalmatlansági indítvány nyomán -, akkor az államfő késedelem nélkül elindítja egy új kormányfőjelölt megbízásához szükséges alkotmányos eljárást - szögezte le az elnöki hivatal szóvivője.
A koalíciós pártok úgy próbálják kikényszeríteni Grindeanu távozását, hogy valamennyi miniszterüket lemondatták szerdán, lemondó leveleik azonban még nem kerültek az államfő elé, aki hivatalosan is felmentheti őket. A Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsága azt is határozatba iktatta, hogy kizárják a pártból azokat, akik olyan kormányban vállalnak tisztséget, amelyet a párt nem támogat.
Grindeanu leszögezte, csak abban az esetben hajlandó lemondani, ha az államfő a kormányalakítási tárgyalások nyomán a választásokon legtöbb szavazatot szerzett Szociáldemokrata Pártból nevez meg kormányfő-jelöltet.
Ha Grindeanu nem terjeszti be hivatalosan lemondását, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a szociálliberális koalíciónak saját kormánya ellen kellene bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia.
****
A Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, kizárja a politikai alakulatból Sorin Grindeanut, illetve bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen – döntött politikai források szerint a párt Országos Végrehajtó Bizottsága (CExN) mai ülésén.
A PSD végrehajtó bizottságának tagjai ma úgy döntöttek, bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a Grindeanu-kormány ellen, miután a hivatalban lévő miniszterelnök nem volt hajlandó lemondani tisztségéről, holott a kormánykoalíció mindkét tagja, a PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) is megvonta tőle a politikai támogatást.
A kabinet minden minisztere benyújtotta lemondását, a lemondások ma el is jutottak Sorin Grindeanu kormányfőhöz.
Utóbbinak15 nap áll rendelkezésére, hogy tudomásul vegye és továbbítsa azokat az államelnöki hivatalhoz, ezt követően pedig az államfő aláírja a visszahívásról szóló rendeleteket. Szabadság (Kolozsvár)2017. június 16.
Grindeanu kitart
Szerdán késő este a kormánykoalíció mindkét pártja, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) is megvonta a politikai bizalmat Sorin Grindeanu kormányfőtől, ő azonban kijelentette: csak akkor mond le, ha az államfő szociáldemokrata miniszterelnököt nevez ki a helyébe. Klaus Iohannis államfő a kormánypártoktól vár megoldást a szociálliberális koalíció „belső válságára”, akik tegnapi ülésükön megszavazták, hogy bizalmatlansági indítványt terjesztenek be a miniszterelnök ellen, és a pártból is kizárják Grindeanut. A kormányfő tegnap esti sajtótájékoztatóján kijelentette: csak azután mond le kormányfői tisztségéről, miután a helyzetért fő felelős Dragnea lemond. Az SZDP végrehajtó bizottságának döntését Liviu Dragnea pártelnök azzal indokolta, hogy a kabinet késett a kormányprogram gyakorlatba ültetésével, a célkitűzések alig 13 százalékát teljesítette, a választási programban vállalt intézkedések 60 százalékának teljesítésével késik, ezenfelül a program számos további vállalása is csak részben teljesült. Az SZDP-ülést követő sajtóértekezleten Dragnea azt állította: nem biztos, hogy a SZDP végrehajtó bizottsága megvonta volna a támogatást a teljes kormánytól, de Grindeanu még a szavazás előtt távozott, előtte pedig jelezte, kész lemondani, ha az államfő szociáldemokrata politikusnak ad kormányalakítási megbízást. A szociáldemokraták egy olyan határozatot is elfogadtak a gyűlésen, miszerint megfosztják párttagságától azt a SZDP-s politikust, aki miniszteri tisztséget vállal egy olyan kormányban, amelyet a párt nem támogat.
Grindeanu a lemondatásáról
A miniszterelnök, aki az SZDP szerda késő esti ülésének vége előtt távozott a tanácskozásról, a kormány székházában tartott sajtóértekezletén azt állította, az eltávolítását célzó kísérlettel az SZDP végrehajtó bizottsága a jobbközép ellenzéket és Klaus Iohannis államfőt „ajándékozta meg”. Grindeanu ismét nyomatékosította: csak abban az esetben hajlandó lemondani, ha az államfő az SZDP-ből nevesít kormányfőjelöltet. Arra a kérdésre, hogy miként fog kormányozni miniszterek nélkül (ugyanis a koalíciós pártok vezetői azt állították, hogy a kabinet minden minisztere megírta lemondását), Grindeanu leszögezte: a kormánynál még nem iktattak egyetlen lemondást sem, de ha ez be is következne, 15 nap áll rendelkezésére, hogy ezeket az iratokat továbbítsa a miniszterek felmentésére jogosult államfőnek, és a lemondott tisztségviselők helyére esetleg újakat jelöljön.
Grindeanu beszámolt arról, hogy lemondása fejében különböző állami intézmények vezetését, illetve egy következő kormányban való tagságot is felajánlottak neki. Érthetetlennek nevezte, hogy az EU legnagyobb gazdasági növekedésével, legkisebb inflációjával, számottevő reálbérnövekedésével rendelkező országának fél éve beiktatott kormánya ellen saját pártvezetése intézzen támadást. Ürügynek nevezte azt, hogy a kormányprogram végrehajtásának késései miatt próbálják lemondatni, amire nem talál más magyarázatot, mint egyetlen ember – Liviu Dragnea pártelnök – vágyát a korlátlan hatalom birtoklására. Elmondta: a pártülésen felajánlotta Dragneának, hogy mondjanak le mindketten tisztségükről, hiszen kormánya névsorát az SZDP elnöke állította össze, így mindkettejüknek vállalniuk kell a felelősséget a kabinet állítólagos kudarcáért.
Az államfő álláspontja
Klaus Iohannis államfő a kormánypártoktól vár megoldást a szociálliberális koalíció „belső válságára”, rámutatva, hogy egyelőre még nem állt elő olyan helyzet, amelyben az alkotmány szerint az államfőnek kell lépnie – tudatta tegnap Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője. Iohannis szóvivője szerint az elnök tudomásul vette, hogy a koalícióban elégedetlenség állt elő a kormány tevékenységével kapcsolatban, és a teljes kabinet leváltását akarják. Ugyanakkor felszólította a kormánykoalíciót, hogy a politikai bizonytalanság megelőzése érdekében mielőbb oldja meg belső válságát. Amikor a miniszterelnöki tisztség megüresedik – vagy lemondás, vagy a parlament által elfogadott bizalmatlansági indítvány nyomán –, akkor az államfő késedelem nélkül elindítja egy új kormányfőjelölt megbízásához szükséges alkotmányos eljárást – szögezte le az elnöki hivatal szóvivője.
Bizalmatlansági indítvány és kizárás a pártból
Bizalmatlansági indítványt terjesztenek be hétfőn a parlamentben Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen, aki megtagadta, hogy lemondjon tisztségéről – erről a kormányt eddig támogató SZDP–LDSZ szociálliberális kormánykoalíció vezetőtestületei döntöttek tegnap. A kormány leváltásához 233 voksra van szükség a kétkamarás parlament együttes ülésén, az SZDP–LDSZ koalíciónak pedig összesen 247 törvényhozója van. A Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén azt is egyhangúlag megszavazták, hogy Grindeanut megfosztják párttagságától – közölte Liviu Dragnea pártelnök. Így a koalíció elkerüli azt, hogy „saját kormánya” ellen terjesszen be bizalmatlansági indítványt. A SZDP ülésén médiaértesülések szerint „a kormánypalotában kísértő volt kollégaként” emlegették Grindeanut, arra utalva, hogy kormánya valamennyi minisztere benyújtotta lemondását.
Összeesküvés-elméletek Egyes hírforrások arról számoltak be tegnap, hogy az SZDP jelenlegi vezetőjével nyílt konfliktusban álló Victor Ponta volt kormányfő kormányfőtitkári tisztséget vállalna az elnéptelenedett Grindeanu-kormányban. Liviu Dragnea a tegnapi gyűlés után azt nyilatkozta, egyedül ő a hibás a kialakult helyzetért, mert bízott Grindeanuban, és párttársait is meggyőzte, hogy kormányfőnek jelöljék. Dragnea szerint a kormányfő nagyon sokat változott az utóbbi időben, jelenleg csupán eszköz valakik kezében, a párt ostrom alatt van, a kormánypalotát pedig „egy illegális csoport” foglalta el, amely „puccsra készül”. Azt nem tudta megmondani, ki irányíthatja a háttérből a kormányfőt, de szerinte „professzionális módon koordinált akciót” hajtott végre. Az SZDP „politikai dramolettje” az egykori Demokrata Liberális Párt két tagjának a műve, akik „tudják, hogyan kell belülről tönkretenni egy pártot” – véli a Népi Mozgalom Párt elnöke, Traian Băsescu.
Csak Dragnea után mondana le
Sorin Grindeanu tegnap esti sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy bármennyire is szeretne megszabadulni tőle Dragnea, az egykori LDP-s politikus, ő mindig szociáldemokrata volt és marad, mert Liviu Dragnea nem tudja kisajátítani magának a pártot. Mint mondta, egy pártot nem lehet végrehajtó bizottság által irányítani, amint az utóbbi időben történt, és felszólította Liviu Dragneát, vállaljon felelősséget a politikai válságért, mert ő nevezte ki a minisztereket, egyedül neki köszönhető, ami az országban történik. „Azt kérem Liviu Dragneától, hogy hétfőig gondolkozzon, és lemondásával vállalja a felelősséget ezért a válságért. Amint Liviu Dragnea lemond, én is lemondok” – mondta Grindeanu, hozzátéve: nem ő az, aki ragaszkodik a székéhez azért, hogy megmeneküljön a múltjától. A kormányfő arról is beszélt, hogy csupán a pártvezetés irányából érkező nyomás miatt mondtak le a miniszterek, de azért még vannak támogatói a párton belül. Grindeanu két félretájékoztatással kapcsolatosan is állást foglalt: Dragnea összeesküvés-elméletével kapcsolatosan kijelentette, nem ő szokott teniszezni, italozni a hírszerző szolgálat munkatársaival, a miniszterek pedig azért nem tudtak vele kommunikálni, mert a párt vezetősége irányából más utasítások érkeztek, mint amiket a kormányfőtől kaptak. Kérdésekre válaszolva cáfolta, hogy Dragnea lemondatásával maga törne a pártelnöki tisztségre.
Az RMDSZ lehetséges szerepe
Salat Levente kolozsvári politológus szerint szükség lehet az RMDSZ-re annak a parlamenti többségnek a kialakításában, amely véget vet a kormányválságnak. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem politológia karának dékánhelyettese felidézte: Liviu Dragnea már többször is utalást tett arra, hogy szívesen látná az RMDSZ-t a baloldali kormányban. Szerinte a magyar szövetségnek azt kell elemeznie, hogy érdemes-e „hírbe hoznia magát” a meglehetősen rossz megítélésű baloldali kormánnyal. Hozzátette azonban, hogy a szövetségnek nagyon nehéz lenne ellenállni egy kormányzási felkérésnek. „A stabilitásra az országnak nagyon nagy szüksége van, és ha ez csak az RMDSZ kormányra lépésével válik lehetővé, akkor nem egyszerű ez elől kitérni” – fogalmazott az elemző. Az MTI kérdésére Salat Levente elgondolkodtatónak nevezte, hogy mivel járna, ha az RMDSZ kormányon lenne Nagy-Románia megalakulásának jövőre esedékes centenáriumán. Valószínűsítette, hogy az évforduló miatt fel fognak lángolni és olykor el is fognak szabadulni a nemzeti indulatok.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. június 17.
Nyelvi jogok betartását kérik
Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) elnöke, Ferran Suay és Davyth Hicks, a szervezet főtitkára – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezésére – levélben fordult Sorin Grindeanu miniszterelnökhöz, Călin Popescu-Tăriceanuhoz, a szenátus elnökéhez, valamint Liviu Dragneához, a képviselőház elnökéhez, hogy fejezzék ki támogatásukat a közigazgatási törvény módosítási javaslataival kapcsolatban – tájékoztat közleményében az EMNT sajtóirodája.
Mint ismeretes, az ELEN 44 kisebbségi nyelvet és 22 ország 150 szervezetét képviseli, melynek 2014 novembere óta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is tagja. A szervezet célja a különböző nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak érvényesítése. Az ELEN vezetői levelükben kijelentik: a kisebbségi nyelvhasználat a közigazgatásban a kisebbségvédelem alapját képezi. Mint ismeretes, Románia az elsők közt ratifikálta 1995-ben a Keretegyezményt a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, illetve 2007-ben a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Mindkét dokumentumnak célja – többek között –, hogy biztosítsa a kisebbségi nyelvek használatát a közigazgatásban, illetve azt, hogy a különböző jelzések a kisebbségek nyelvén is feltüntethetőek legyenek.
Ferran Suay és Davyth Hicks elmondták, üdvözlik az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítást, amely a 2001/215-ös törvényt hozná a nemzetközi standardok szintjére, és felszólították a román kormányt, hogy tartsa be nemzetközi kötelezettségeit. Továbbá arra kérték a kormánykoalíciót, hogy támogassa a törvénymódosítást és biztosítson néhány fontos intézkedést: csökkentsék 10 százalékra az anyanyelvhasználati küszöböt a közigazgatásban a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának Szakértői Bizottsága ajánlásának megfelelően; az anyanyelvet egyaránt lehessen használni írásban és szóban minden közintézménnyel folytatott kommunikációban; a formanyomtatványok és egyéb adminisztratív jellegű dokumentumok legyenek elérhetőek a kisebbségek anyanyelvén is; a települések, utcák, közintézmények és közterek neveit, valamint az útjelző táblákat a kisebbségek nyelvén is tüntessék fel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. június 19.
Kelemen: a többségnek lehetősége kell hogy legyen leváltani a minisztereket, beleértve a miniszterelnököt is
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy gondolja, hogy a parlamenti többségnek lehetősége kell hogy legyen leváltani a minisztereket, beleértve a miniszterelnököt is. „A bizalmatlansági indítvány a többség és bármely frakció eszköze arra, hogy ellenőrizze vagy leváltsa a kormányt. Úgy gondolom, hogy egy elvnek világosnak kell lennie mindenki számára: akiket megszavaztak és ők alkotják a többséget, azoknak lehetősége kell hogy legyen leváltani a minisztereket, beleértve a miniszterelnököt is, ha ezt szeretnék. Ők most ezt teszik, jó lett volna elkerülni a botrányt, a cirkuszt, de az elvnek működnie kell, függetlenül attól, hogy ki biztosítja a többséget. Ez a mi véleményünk, hétfőn, kedden eldöntjük, de az elvet be kell tartani” - nyilatkozta Kelemen Hunor hétfőn a parlamentben. Arra kérdésre, hogy az általa említett elv alapján az RMDSZ támogatni fogja vagy sem a bizalmatlansági indítványt, az elnök azt válaszolta: „Nem tudom hová gondolnak, nem tudom ezt kitalálni, ez a variáns is lehetséges, ha figyelembe vesszük ezt az elvet. Nekünk február óta, fél éve van egy parlamenti együttműködési megállapodásunk és hetente találkozunk. A vezetők hetente találkoznak a szenátusban és a képviselőházban, mi is találkozunk Liviu Dragneával és Călin Popescu-Tăriceanuval, ha nem is hetente, de havonta kétszer és megbeszéljük a politikai kérdéseket. Én még találkoztam Sorin Grindeanuval is, amióta miniszterelnök, tehát semmi új nincs a nap alatt, nem ma találkoztunk először” - tette hozzá Kelemen. Az RMDSZ vezetősége hétfőn Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, Victor Ponta kormányfőtitkárral és a Szociáldemokrata Párt, valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetségének vezetőivel is találkozott. (agerpres) Transindex.ro