udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 33 találat lapozás: 1-30 | 31-33

Névmutató: Bölöni Dávid

2017. szeptember 25.

Elítélték, így le kell mondania Csernáton polgármesterének
V A táblabíróság szeptember 15-én hirdetett ítéletet, ám ezt az elöljáró még nem kapta kézhez. Bölöni Dávid továbbra is ártatlannak vallja magát.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tavaly decemberben emelt vádat Bölöni Dávid ellen, mert az ügyészek szerint jogtalanul igényelt területalapú támogatást a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségtől (APIA). A vádhatóság szerint 2008–2009-ben a háromszéki elöljáró 738 hektár legelő után igényelt támogatást, holott azt bérbe adták más gazdáknak, így a kifizetési ügynökség visszakövetelte a több mint 312 ezer lejes támogatást.
Bölöni a sajtónak nyilatkozva leszögezte, ártatlannak vallja magát, a legelőket nem adták bérbe, azok a dokumentumok, amelyekre a DNA hivatkozik, arra vonatkoznak, hogy melyik pásztor felel egy adott területért, és kis összegeket gyűjtöttek a pásztoroktól műtrágyára.
A támogatás a község kasszájába folyt be, és a teljes összeget a legelők feljavítására költötték, érvelt az elöljáró.
Hozzátette, különben az összeget azóta már vissza is utalták a kifizetési ügynökségnek.
A jogerős döntés értelmében a községvezetőnek le kell mondania, az időközi választások kiírásáig az alpolgármester látja el a településvezetői teendőket.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

2017. október 4.

Kiállnak a csernátoni polgármester mellett
A végleges ítélet után hat hónapon belül kérjen rendkívüli perorvoslatot, ezt javasolta Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tisztségéből felfüggesztett csernátoni polgármesternek. A tanácselnök szerint, erre azért van szükség, hogy bebizonyosodjon törvénytelen az ellene hozott döntés.
„Nincs rosszhiszemű eljárás. A kapott pénzt rendeltetésének megfelelően használták fel, ezt dokumentumok bizonyítják. Károkozás nem történt, hiszen a község visszafizette a vitatott pénzösszeget a végleges ítélet megszületése előtt. Az elkövetkezőkben az üggyel foglalkozni kell. Odaállunk Csernáton vezetője mellé is, hiszen jó katonát nem hagyunk kint. Sem eddig, sem ezután nem marad közösségi támogatás nélkül – fogalmazott Tamás Sándor.
A tanácselnök hozzátette, 21 éve ismerik egymást Bölöni Dáviddal, aki 27 éve áll a község élén, ami azt bizonyítja, hogy az emberek megbíztak benne, ugyanakkor európai szintűvé fejlesztette Csernáton község mind a négy települését.
Mint ismeretes az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tavaly decemberben emelt vádat a polgármester ellen, azért mert – az ügyészség szerint – 2008-2009-ben 738 hektár legelő után igényelt támogatást Csernáton községe, amelyet a helyi gazdák használtak, így a kifizetési ügynökség visszakövetelte a több mint 312 ezer lejes támogatást. A jogerős ítélet szerint, az elöljárót egy év és négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság, ezután a prefektus felfüggesztette tisztségéből. A polgármester úgy érzi a becsületébe gázoltak, mint mondta az Európai Uniótól a legelők feljavítására kérték a támogatást, és arra is használták fel. Bíró Blanka / Székelyhon.ro

2017. október 5.

Bölöni Dávid: igazságtalanul bántak el velem
Tegnap délután Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke és Bölöni Dávid tisztségéből előző nap felfüggesztett és jogerősen egy év és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt polgármester rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a csernátoni községházán. Nem érte kár sem az EU-t, sem a román állami intézményeket – hangsúlyozta a volt községvezető.
Az bánt a legjobban ebben az ügyben, hogy a korrupcióellenes ügyészség rám vonatkozó román nyelvű közleményének magyar fordításából hiányzott az a mondat, amelyik kimondottan arra vonatkozott, hogy az európai uniós támogatást a csernátoni polgármesteri hivatal és nem én kértem és kaptam a 712 hektáros legelőre. Ez a ferdített hír így terjedt el a világhálónak köszönhetően Csernátontól Amerikáig – mondotta bevezetésképpen a leköszönt községvezető, aki Felső-Háromszéken korelnökként huszonhét évig töltötte be e tisztséget. Azt is közölte, hogy csak az téved, aki dolgozik, és ő úgy érzi, hogy igazságtalanul bántak el vele, hiszen a kapott pénzt teljes egészében, utolsó lejig a legelőfeljavításra, az oda vezető utak rendbetételére, illetve három tonna fűmag vásárlására fordították. Azt is a kivizsgálás során tudta meg, hogy 2012-ben a korrupcióellenes ügyészség leellenőrizte az európai uniós támogatásokat, de akkor nem kezdeményezett semmiféle törvényes eljárást, rendben talált mindent. 2016-ban, a helyhatósági választások után indítottak ellene eljárást, az ügyészek úgy tekintették, hogy visszaélés történt, becsapták az Európai Uniót azzal, hogy támogatást kértek. Azt is megtudtuk, hogy Fábián Sándor alpolgármester 2008 májusában legeltetési szerződést kötött a juhászokkal, akárcsak az előző években. Az öt hónapra érvényes szerződés azt tartalmazta, hogy ki a felelős azért a legelőrészért, legyen kit felelősségre vonni, ha a juhok vagy a juhászkutyák kárt okoznának az erdőben, illetve a vadállományban. Az ellenőrzés során  ezeket a szerződéseket át is adta az ügyészeknek. Szó sem volt a legelők bérbeadásáról, ahhoz a helyi tanács jóváhagyása és árverés kellett volna – hangsúlyozta a volt községvezető. A kivizsgálás során a legeltetési szerződést úgy értelmezték, mintha bérbe adták volna a legelőket, innen következtettek arra, hogy a községvezető hamis nyilatkozatot tett, amivel becsapták az Európai Uniót. A támogatásként kapott összeget a községi önkormányzat teljes egészében visszafizette. A huszonhét esztendő alatt Csernáton látványosan fejlődött, szépült, én mindig a köz érdekeit tartottam szem előtt – összegezett Bölöni Dávid. Tamás Sándor arról beszélt, hogy huszonegy éve, 1996 óta ismeri Bölöni Dávidot, amikor hazaköltözött Nagyváradról. A megyében rajta kívül még két községvezető van tisztségben huszonhét éve, Bodokon Fodor István, Zágonbárkányban pedig Marin Gheorghe. Felsorolta mindazokat a megvalósításokat, amelyek Bölöni Dávid idejében születtek a több mint négyezer fős községben. Tisztességesen és eredményesen dolgozott – emelte ki a megyei önkormányzat elnöke. Azt is közölte, hogy meglátása szerint nem egy törvényes döntés született Bölöni Dávid esetében, ezért azt javasolta a leköszönt községvezetőnek, hogy hat hónapon belül kérjen rendkívüli perorvoslatot a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken, hiszen világosan be lehet bizonyítani, hogy nem történt károkozás, hiszen az ítélet kihirdetése előtt a község teljes egészében visszafizette a vitatott összeget. Gyakorlatilag nem érte kár sem az Európai Uniót, sem pedig a román állami intézményeket, amelyek lebonyolítják az európai uniós pénzek kezelését. A kapott pénzt rendeltetésének megfelelően használták fel, erre vonatkozóan megvannak az elszámolási iratok. Senki nem bizonyította be, hogy Bölöni Dávid vagy a helyi tanács szándékosan megtévesztette volna az államigazgatási szerveket vagy az Európai Uniót, ezt csak a per során állították – összegezett a megyei önkormányzat vezetője, aki díszoklevelet nyújtott át a leköszönt községvezetőnek. Azt is közölte, meglátása szerint Csernátonban időközi választásokat csak a jövő esztendőben írnak majd ki, addig Fábián Sándor alpolgármester látja el a polgármesteri teendőket. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 | 31-33




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék