Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 79 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-79

Névmutató: Bölöni Farkas Sándor

2007. november 2.

Folyamatosan pusztul az Erdély Pantheonjaként ismert kolozsvári Házsongárdi temető, amelyben legalább 60-70 sírt kellene műemlékké nyilvánítani. A temető történelmi részében körülbelül 400-500 nagyon régi, többnyire magyar sírhely létezik, közülük némelyik több mint 400 éves. Az 1585-ben alapított Házsongárdban nyugszik többek között Brassai Sámuel polihisztor, Apáczai Csere János pedagógus, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Jósika Miklós írók, Bánffy György, Erdély főkormányzója, Kós Károly építész, Mikó Imre történész, Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász és Szilágyi Domokos költő. Gaal György kolozsvári helytörténész, a Házsongárd Alapítvány elnöke szerint az 1960-as évektől kezdődött a nagyfokú pusztítás a temetőben. A sírkert védetté nyilvánítása érdekében már több próbálkozás történt. A rendszerváltás előtt Balogh Edgár erdélyi magyar író, publicista és Jakó Zsigmond történész próbálta elérni a hatóságoknál, hogy vegyék védelmükbe a sírkertet, de sikertelenül. 1989 után ismét kérték a kolozsváriak, hogy több kripta kerüljön fel az országos jelentőségű műemlékeket tartalmazó listára, de hasztalanul. Gaal György szerint a leghatékonyabb védelmet az nyújtaná, ha a temetőnek már a XIX. század végén kialakult történelmi részét lezárná a kolozsvári polgármesteri hivatal, és megtiltaná az ottani nyughelyek kiváltását. /Folyamatosan pusztul Erdély pantheonja, a Házsongárdi temető. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./

2007. december 21.

December 12-én, a Sapientia Egyetem csíkszeredai székhelyén az intézet keretében működő Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium kezdeményezésére új előadássorozat indult Világjárók címmel. Vallasek István egyetemi oktató, a rendezvénysorozat kezdeményezője. Az első alkalommal a Sapientia két oktatója tartott előadást. Szabó Árpád nyári kínai turistaútjának tibeti élményeit mesélte el. Simanovszky Zoltán pedig Peru mai hétköznapjait hozta a hallgatókhoz közelebb. /Cseke Gábor: Világjárók kerestetnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 21./

2008. február 25.

Február 25-én lesz Benkő Samu nyolcvanéves. Egy Kis-Küküllő menti székely falucskában látta meg a napvilágot; menetelt a „fényes szellők” csapatában, a Móricz-kollégisták között; volt Gaál Gábor tanítványa, majd tanársegédje, végül egy akadémiai kutatóállás íróasztala mellett állapodott meg, hogy több mint fél évszázad céltudatos munkájával létrehozza azt az alkotóműhelyt, amelyet, számon tarthatunk az erdélyi magyar „egyszemélyes intézmények” sorában, írta róla Dávid Gyula. Művészettörténész felesége és fia nevéhez szintén rangos könyvek, az erdélyi régészet és középkorkutatás alapművei kapcsolódnak. Benkő Samu tanácsosként állt Domokos Géza mellett a Kriterion Könyvkiadó szellemi teljesítményei körüli bábáskodásban, ott volt 1989 karácsonyán a kolozsvári Hívó szót megfogalmazók között, s nem sokkal utána az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakításánál, majd egy ideig a tudós testület elnökeként. Azután visszatért az íróasztala mellé. Erdélyi filozófia, erdélyi történelem az a két terület, amelynek művelésére vállalkozott, továbbá Bolyai János vallomásainak kibetűzésével és elemzésével, továbbá az erdélyi 48-nak a hivatalos román dokumentum-korpuszból kirekesztett forrásértékű iratanyagát tette közzé. Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Apor Péter, Bod Péter, Bölöni Farkas Sándor, Bolyai Farkas és János, Köteles Sámuel, Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Orbán Balázs, Újfalvi Sándor, Kós Károly, Szász Pál, Bánffy Miklós, Márton Áron, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila, Nagy Géza – csak néhány név azok közül, akiknek életét és művét beépítette a kisebbségi közgondolkodás pillérei közé. Benkő Samu Alkalmak és szavak című kötetének előszavában ezt írta: „A szavak egymás mellé illesztésében elsősorban erkölcsi parancsnak engedelmeskedtem... Mindig boldogsággal töltött el, ha bárhol megbizonyosodtam az erkölcsi erőfeszítés diadaláról, és a magam dolgaira tekintve szívből örvendtem, ha a szavaimból összeálló monológ itt-ott visszhangra talált, vagy ha egyszer-másszor éppen dialógussá sikerült terebélyesednie. ” /Dávid Gyula: Az értelemformáló sors tudós faggatója. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

2008. március 1.

A 80 éves Benkő Samu egy életen át végezte nemzeti kultúránk történéseinek feltárását. Műveiben közölt adatok a jövőbeli kutatók részére nélkülözhetetlen forrásanyagok lesznek. Benkő Samu /sz. Lőrincfalva, 1928. febr. 25./ 1953 óta volt a Román Akadémia kolozsvári Történettudományi Intézetének kutatója. Könyveiben és tanulmányaiban művelődéstörténeti kutatásainak eredményeit közölte. Ilyen könyvei: Bolyai János vallomásai (1968), Sorsformáló értelem (1971), a nyárádmenti szülőföldi barangolásai révén megírt Murokország (1972), A helyzettudat változásai (1977), Apa és fiú (1978), Haladás és megmaradás (1979), Őrszavak (1984). Németh László, aki 1960-ban a két Bolyairól drámát írt, később azt nyilatkozta, hogyha annak idején már ismerhette volna Benkő Samu 1968-ban megjelent Bolyai János vallomásai című munkáját is, akkor színművét másképpen írja meg. Benkő Samu szerkesztésében több kiemelkedő személyiség írása látott napvilágot. Ezek között van: Bölöni Farkas Sándor: Utazás Észak-Amerikában (1966), Kemény Zsigmond naplója (1966), Bolyai-levelek (1975), II. Rákóczi Ferenc: Fejezetek a Vallomásokból (1976), Bolyai János marosvásárhelyi kéziratai I. (2003). Mindemellett éveken át volt az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke. /Weszely Tibor: Benkő Samu 80 éves. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./

2008. április 14.

Egyszerre tartja diszkriminatívnak és törvénytelennek az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a kolozsvári önkormányzat illetékes igazgatóságának eljárását az iskolák, egyházak és civil szervezetek által benyújtott pályázatok felülbírálása kapcsán, ugyanis a határozat-tervezetekben jelentősen módosították a vissza nem térítendő pályázatokat elbíráló szakbizottság jegyzőkönyvbe foglalt döntéseit a jóváhagyott pályázatokra vonatkozóan. Az elmúlt évek folyamán ilyenre még nem volt példa. A szakbizottság eredetileg jegyzőkönyvbe foglalt döntésében még az összes kolozsvári magyar iskola is megtalálható. A szakbizottság eredetileg 1,6 millió lejt javasolt az egyházak támogatására, ebből a római katolikus egyház 180 000 lej, református egyház 210 000 lej, unitárius egyház 70 000 lej, evangélikus–lutheránus egyház – 25 000 lej, zsidó hitközség – 15 000 lej, egyéb felekezetek – 80 000 lej. Ezzel szemben az igazgatóság által elkészített határozattervezetben már a következő összegek jelennek meg: római katolikus egyház 90 000 lej, református egyház 183 000 lej, unitárius egyház 31 900 lej, az evangélikus-lutheránus egyház 2250 lej, a zsidó hitközség 1050 lej, egyéb felekezetek pedig 73 800 lej. A civil szervezetek esetében a szakbizottság 2247 millió lejt javasolt 52 pályázat támogatására. Ehhez képest a városi tanács elé terjesztendő határozattervezetben már csak 928 600 lej szerepel, s ráadásul a pályázók listáját is alaposan megnyirbálták, az 52 pályázatból 24-et ejtettek. A kolozsvári Magyar Színháznak juttatott, az Európai Színházi Unió Fesztiváljára kért 350 000 lejt leszámítva, a maradék 530 600 lejt 28 pályázó között javasolják szétosztásra. A pályázó magyar civil szervezetek közül csak 5-öt terjesztenek elő, ezeknek összesen 85 000 lej jutna /Helikon, Erdélyi Gyopár, Korunk, Claudiopolis Egyesület és Bogáncs-Zurboló Egyesület/. László Attila RMDSZ megyei elnök a kérdés megvitatására rendkívüli frakcióülést hív össze. /Papp Annamária: Jelentős támogatástól estek el Kolozsváron a civil szervezetek. Rendkívüli RMDSZ-frakcióülést hívott össze mára László Attila. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./ A szakbizottság döntése miatt tizennyolc magyar civil egyesület nem kap támogatást, köztük az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület, a Kallós Zoltán Alapítvány, a Barabás Miklós Céh, az Ördögtérgye Egyesület, a Magyar Doktorandusok Egyesülete, az Amaryllis Egyesület, a Tranzit Alapítvány, a Media Index Egyesület, a Tectum Egyesület, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Szarkaláb Művelődési Egyesület, az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a lutheránus nőszövetség és a Bölöni Farkas Sándor Egyesület. /Benkő Levente: Szegénység vagy önkény? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 14./

2008. április 30.

Április 10–12-e között Kolozsváron zajlott a sok kreativitást, közgazdasági ismeretet igénylő vetélkedő, az OMEV (Országos Menedzsment Esettanulmány-oldó Verseny). A Kolozsvári Közgazdász Klub által szervezett versenyen négyfős csapatok versenyeztek. Április 24–26-a között Csíkszeredában az OMEV-et Sapientia Egyetem, illetve a Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium szervezte. A csapatok között magyarországiak is voltak. /Oldottunk esetet…. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./

2008. október 27.

Az egy főre eső Wass Albert szobormások alapján azt vélné valaki, hogy W. A. a legnagyobb magyar író, írta Sebestyén Mihály. Kifogásolta, mért nem Reményik Sándor, Kemény János, Tamási Áron /szülőfaluján kívül/ szobor készül, továbbá gróf, Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Dsida Jenő stb. szobrát készítik el, a cikkíró folyatja az írók felsorolását. Ők „jobb ízlésű, Erdélyhez hűségesebb, egyetemes magyar irodalmat teremtettek”, mondott ítéletet a cikkben. „Miért a maga korában jelentéktelen író-nagyúr túldagasztott utókora?” Miért nincs inkább Kacsó Sándornak kultusza? /Sebestyén Mihály: Szoboröntők között. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Megjegyzés: Kacsó Sándor dicstelen szerepet játszott a Magyar Népi Szövetség élén! A hiányolt írók közül többnek készült szobra:1995. június 24-én Marosvécsen leleplezték Kemény János író domborművét, Hunyadi László szobrászművész alkotását. 2007. október 27-én felavatták Marossárpatakon Kemény János szobrát, a helybéli Miholcsa József alkotását. Székelyudvarhelyen 1993. május 29-én ünnepélyesen felavatták Tamási Áron mellszobrát. 2003. jún. 13-án Korondon a középiskola előtt felavatták az Erős várunk nékünk az anyanyelv témájú térkompozíciót, Miholcsa József marosvásárhelyi képzőművész monumentális alkotását. Leleplezték azoknak a nagy személyiségeknek féldomborműveit – szám szerint 10 reliefet –, akik anyanyelvünk ápolásáért sokat fáradoztak, köztük a Tamási Áronét is. 2004. szeptember 25-én Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban leleplezték gróf Bánffy Miklós bronzba öntött mellszobrát. Stróbl Alajos művének másolatát. Szatmárnémetiben az egykori Deák téren 1997. május 16-án volt a Dsida Jenő mellszobor felavatása. Baróthi Ádám szobrászművész elmondta, hogy Dsida Jenőnek állítanak emléktáblát, aki hajdanán Abafáján volt házitanító Huszár báró kastélyában. Marosvásárhelyen az Aquaserv vízüzemnél a vízüzem épülete tervezőjének, Kós Károlynak emeltek szobrot. A mellszobor tervét Gyarmathy János és Kiss Levente szobrász készítette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. júl. 3./ Székelyudvarhelyen leleplezték a Vándor székely, Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, valamint Csaba királyfi mellszobrát. /Krónika (Kolozsvár), 2004. máj. 24./ 2003. május 16-án leleplezték Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceum folyosójának falán a Kuncz Aladár írót ábrázoló domborművet, amelyet alkotója, Kő Pál magyarországi szobrászművész ajándékozott az iskolának. 1991. október 13-án Bölönben ünnepélyesen felavatták a falu nagy szülötte, Bölöni Farkas Sándor szobrát, Jecza Péter szobrászművész alkotását. 2004. júl. 8-án felavatták Bölöni Farkas Sándornak a felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben. Az obeliszk tetején, a Ledniczky Tamás szobrászművész által Bölöni Farkas Sándorról készített új mellszobor áll, az eredeti, Szathmári Pap Károly által kivitelezett mellszobor ugyanis egy közelmúltbeli viharos időjárás miatt kettétört.

2008. december 3.

Nagybaczoni Molnár Ferenc budapesti történész meglepetést szerzett Tábornokok földje, Erdővidék /Tortoma Könyvkiadó, Barót/ című könyvével. Erdővidék az írók, tudósok, lelkészek sokasága, Apáczai Csere János, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Gaál Mózes, Benkő József és társaik mellett a történelem során a magyar katonatisztek sokaságát állította az ország, a haza szolgálatába. Róluk a Trianon utáni Erdélyben politikai-ideológiai okok miatt nem sok szó eshetett, kivéve a ,,kicsi magyar világ” négy évét, de utólag erről sem volt tanácsos beszélni. Nagybaczoni Nagy Vilmos tábornok-honvédelmi minisztert azért lehetett Romániában említeni, mert dr. Petru Groza a félelmetes hatalmú Rákosi Mátyásnál interveniált a méltányosabb és emberségesebb bánásmódért. (Nagybaczoni Molnár Ferenc könyvéből lehet megtudni, hogy a súlyos börtönbüntetésre ítélt katonatiszt fiát is Groza kérésére engedték szabadon Rákosi pribékjei.) Nagybaczoni Nagy Vilmos sokoldalú tehetség volt, jó tollú író, számon tartott festő is volt, s könyve, A végzetes esztendők (1986) a magyar történetírás ínséges esztendeiben revelációként hatott. Erdővidéken az élő emlékezet is megőrizte az 1940-es szülőföldi katonai bevonulás fantasztikus emlékét. Csupán Nagybaconból öt család, a Nagybaczoni (Telegdibaczoni) Nagy, a Sepsi-Nagybaconi Molnár, a Sepsibaczoni Toókos és a Telegdibaczoni Keresztes, továbbá valószínűsíthetően a Nagybaczoni Baló öt tábornokot (!) „állított ki”, három ezredest, két alezredest és két őrnagyot küldött a magyar honvédelem szolgálatába. Aki tud még Európában egy kistelepülésen belül ilyen főtiszti ,,katonatermésről”, az szóljon, írta Sylvester Lajos. A XX. században Háromszék négy magyar honvédelmi minisztert ,,adott”, s az sem véletlen, hogy a háromszéki nemesi családok címermezejében olyan sűrűséggel szerepel a kardot markoló páncélozott kar. /Sylvester Lajos: Katonanemzet – voltunk (Tábornokok földje, Erdővidék). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./

2009. március 25.

Súlyos betegség után elhunyt Jecza Péter szobrászművész /Sepsiszentgyörgy, 1939. okt. 16. – Temesvár, 2009. márc. 24./ A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán végzett. A temesvári Pedagógiai Főiskolára nevezték ki tanársegédnek. Később műszaki rajzot tanított a műegyetemen, majd 1990-től a Nyugati Egyetem képzőművészeti karának professzora volt. Nemzedékek sorát készítette fel és indította el a szobrászpályán. Megmintázta a magyar kultúra és irodalom számos halhatatlanjának – Bartók Bélának, Kőrösi Csoma Sándornak, Kriza Jánosnak, Klebesberg Kunónak, Bölöni Farkas Sándornak, Trefort Ágostnak stb. – a mellszobrát. /Elhunyt Jecza Péter szobrászművész. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./

2009. április 28.

Történelmi, néprajzi és irodalmi tárgyú könyveket népszerűsítettek nemrégiben Marosvásárhelyen, a Mentor Kiadónál megjelent új könyveket. Az Erdélyi ritkaságok című sorozat harmadik köteteként jelent meg Bölöni Farkas Sándor Utazás Nyugat-Európában című tanulmánya és naplótöredéke. A Mentor Lámpások voltunk című kötetében Ozsváth Imola tizenöt udvarhelyszéki pedagógus élettörténetét feldolgozó doktori disszertációjából készült könyvből a néhai Bálint Dezső, Kovács Piroska és Balázsi Dénes pedagógusok életútját ismerheti meg az olvasó. Ozsváth Imola a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tanára. Kovács Piroska nyugdíjas pedagógus harmincnyolc éven át Szentegyházán, Fenyéden, majd szülőfalujában, Máréfalván oktatott, tíz évvel ezelőtt látott napvilágot kötete a híres máréfalvi székely kapukról. A mostani könyvbemutatón egy olyan CD-t is ismertetett, amely 49 faluból 240 régi kaput mutat be. Balázsi Dénes nyugalmazott tanár kötelességének érezte, hogy a világ elé tárja tanulságos életét. A kommunista rezsim idején meghurcolták. Megírta Székelyszentlélek monográfiáját, jelenleg az önéletrajzán dolgozik. A Mentor Kiadó és a marosvásárhelyi Súrlott Grádics Irodalmi Kör közösen mutatta be a Festett az arcom nékem is... című kötetet, amely különböző művelődéstörténeti korszakok fényében beszél az iróniáról. /Mentor-újdonságok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 28./

2010. február 28.

Strasbourgban mutatják be Kovászna megyét
Kovászna megye önkormányzata márciusban az Európa Tanács strasbourgi székházában a Helyi és Regionális Választottak Kongresszusának tavaszi plenáris ülése keretében mutatja be a Kovászna, egyszerűen eredeti címet viselő megyepromováló standját. Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke 3 évvel ezelőtt kezdeményezte a projektet, a standot pénteken bemutatták a sajtó képviselőinek és a megyei tanácsosoknak.
A megyebemutató installáció tulajdonképpen egy ház, ahova a látogató belépve a térségre jellemző hangulatfotókat talál, de a megye történetével is megismerkedhet, és rövid bemutatót tekinthet meg az európai gondolkodású, kiemelkedő háromszéki tudósokról és művészekről: Kőrösi Csoma Sándorról, Bölöni Farkas Sándorról, Baróti Szabó Dávidról, Kós Károlyról, Gyárfás Jenőről és Baász Imréről.
A Helyi és Regionális Választottak Kongresszusa március 17-e és 19-e között zajlik, a standot ez idő alatt mutatják be. A megyei önkormányzat küldöttségében Demeter János alelnök, Henning László alelnök, 3 megyei tanácsos vesz részt. (hírszerk.) Forrás: Transindex.ro

2010. július 15.

Jecza Péter győzelmes hazatérése
Tanuljuk meg Jecza Pétertől, hogy céltudatosaknak kell lennünk, nem kishitűeknek — mondta a tegnap esti szoboravatón Gazda József művészettörténész. Vargha Mihály képzőművész szerint szükséges, hogy lendületet kapjunk egy olyan köztéri alkotástól, amely a tiszta művészi szabadságot hirdeti. Noha Jecza Péter szobrászművész már az ezredforduló után, halála előtt felajánlotta, ingyen ad egy reprezentatív köztéri szobrot Sepsiszentgyörgynek, az előző önkormányzati ciklusban nem sikerült hazahozni alkotását — közölte lapunkkal Gazda Zoltán önkormányzati képviselő, a szoborállítás ,,ötletgazdája". (mol)
Tegnap avatták Jecza Péter szobrászművész Niké II. szobrát Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park dísztava mellett. Niké a görög mitológiában a győzelem istennője, a rómaiaknál Victoria néven reinkarnálódott. A sepsiszentgyörgyi születésű, európai rangú művész szülővárosával, Háromszék egészével eszmélő korától kezdve, különösen az 1968-as megyésítés után bensőséges, művészi vonatkozásban folyamatos alkotó kapcsolatot ápolt. Szimbolikus alkotásának, a Niké II. szobrának sepsiszentgyörgyi felavatása ennek a kapcsolatnak az összegzése. Jecza győzelemszobra nem egy hadi esemény megörökítése, hanem az emberi gondolat világába emelt absztrakció, az elvonatkoztatott Győzelem. Az alkotásokból sugárzó szuggesztív gondolatiság megragadásának képessége Jecza Péter szobrászművészetének fő jellemzője.
E sorok íróját háromszéki baráti körével együtt a hatvanas évek végétől négy évtizedes kapcsolat szálaiból szőtt szoros szövetkezés vonzotta egymás közelségébe. Szobrának, egyben szellemiségének hazatelepedése napján eme kapcsolat révén született alkotói munka néhány mozzanatát és ennek tárgyi megjelenítését kísérelem meg.
Grafikai jelből portré
A megyésítés után, a Király Károly-éra alatt, 1969-ben kijártuk, hogy Dálnokban, Dózsa szülőházának vélt helyén emlékjelet állíthassunk. A bukaresti jóváhagyás egy román és magyar nyelvű szöveg elhelyezésére szólt. Plugor Sándorral, a helyi és a Háromszékre hazaszólított képzőművészekből alakított szövetségi fiók vezetőjével azt sütöttük ki, hogy a kétnyelvű feliratot egy hatalmas kőtömbre helyeztetjük el, hisz Dózsa szülőháza nincs meg, s a levegőbe nem tudunk szeget verni, hogy a táblát arra felfüggesszük. A példa saját tapasztalatunkból adott volt, már egy éve állt Barabás Miklós kézdimárkosfalvi szobra a hatalmas andezittömbből faragott talapzaton, mert a mikóújfalusi faragómesterek nem voltak hajlandóak kisebb kőelemekből megépíteni.
A kétnyelvű szöveget a nagy felületen valamilyen grafikai jellel szokás elválasztani. Vonalkával, ponttal, a kor politikai kívánalmai szerint ötágú csillaggal. Egyik megoldás sem tetszett, ezért a sepsiszentgyörgyi származású és szülőhelyéhez vonzódó Jecza Péterhez, a már országos hírű szobrászhoz fordultunk. Azért is hozzá, mert ahhoz már nem volt pénzünk, hogy grafikai jel helyett portrét rendeljünk, s ehhez egyébként a szükséges hatósági jóváhagyások is hiányoztak.
Ezt megelőzően, amikor egy minimálisan héttagú, képzőművészeti szövetségi tagokból álló művészcsoportot kellett az országos szétszórtságukból Háromszékre hazaszólítani, Jecza Péter is szerepelt ennek a virtuális szövetségi fióknak a tagsága között, de hamarosan be kellett látnunk, hogy az általa Temesváron teremtett alkotói feltételeket, az ország egészére szétsugárzó szellemi légkört itthon egyelőre nem tudjuk megadni, és provinciális önzés miatt megbontani sem szabad az ott megteremtett alkotói körülményeket. Jecza esetleges hazatelepedéséről tárgyaltunk, de az ott maradás érveit el kellett fogadnunk, viszont mindkét tárgyaló fél természetesnek tartotta, hogy alkotó kapcsolatokat alakítunk ki.
Ezért utaztunk Temesvárra azzal az abszurdnak tűnő ötlettel, hogy egy pontszerű grafikai jel helyett alkosson egy nagyméretű Dózsa-portrét.
Megtörtént.
Így született két, néhány mondatos szövegű emléktábla-felirat helyett egy emlékmű és ennek művészi értékeit tekintve is lényegi eleme, a dálnoki Dózsa-portré. Markáns, erőt, elszántságot, az eszme legyőzhetetlenségét sugárzó nagyméretű bronz dombormű, amely a háttérül szolgáló sziklatömb keménységéhez társulva, a bazaltoszlopok közé fogott, kiegyenesített kovácsoltvas kaszakert és a mögéje telepített göcsörtös gyertyánfasor összhatásaként hatalmas erőt és akaratot áramoltat a néző felé.
Kőrösi Csoma Sándor Kovásznán
A dálnoki Dózsa-plakettet megelőzően Jecza Pétert kértük föl a Kőrösi Csoma Sándor-szoborpályázaton való részvételre. Ha a szoborállítási szándék érvényesítése közben nem alakult volna ki éles vita afölött, hogy hová, a szülőfaluba, Csomakőrösre kerüljön-e a Csoma-szobor, vagy az európai rangúra emelkedő fürdőváros központjába, Kovásznára, meggyőződésem, hogy Jecza Péter akkor is az általa képviselt alkotói iskola szellemiségéhez igazodva alkotta volna meg.
A szakmai zsűri és mindannyiunk megítélése szerint a pályázaton Jecza Péter volt a nyertes, de figyelemre méltó, végleges anyagba, bronzba-kőbe kívánkozó alkotások kerültek ki a többi pályázó műhelyéből is. (Puskás Sándor Csoma Sándor-szobra a csomakőrösi emlékkiállításon látható.)
A szobor helyének kijelölése körüli vita arra volt alkalmas, hogy Kovászna főterére egy egyenes testtartású, tisztaságot, értelmet és elhivatottságot sugárzó arcú, emberi méltóságot megjelenítő, háromnegyed alakos mellszobor szülessen, amely a tudós-kutató elkötelezettségét szuggesztív erővel közvetíti.
1969-ben avattuk, országra szóló ünnepséget szervezve köréje. Tulajdonképpen ez az alkalom volt az első olyan dobbantás, amely az ennek nyomán is kialakult, mára nemzetközi rangra emelkedett Kőrösi Csoma Sándor-kultuszt elindította, a társművészeteket is inspirálta, és az 1968-ban, az adminisztratív-területi újjászervezés nyomán született Kovászna megye egyik kulturális „védjegyévé" vált. A szobrot egyébként 1969-ben a legmagasabb szakmai minősítésre tartották érdemesnek: az Év Portrészobra volt.
És a kovásznai szoboravatással egy időben a szülőfalu, Csomakőrös is felállíttathatta az archaikus faluképhez, a faluközpont kis teréhez illő, stílusjegyeit tekintve klasszikus fogantatású Csoma Sándor-szobrát.
Patrontáskás katonaszobor
A Jecza Péterrel kiépült sokrétű kapcsolatainknak voltak „kudarcos" mozzanatai is, amelyek nem építhették köztereink esztétikai élményét, de ennek dacára a szobrász lelki építkezésében, művészi-emberi tartásában kamatozódtak.
Ilyen volt a sepsiszentgyörgyi katonaszobor története, amelyre Jecza Péter is pályázott. Eredetileg a felszabadulás élményét akartuk köztéri szoborral kifejezni, és nem valamilyen katonai haditettekre emlékeztetve, amire, köztudott, Sepsiszentgyörgyön a második világháborúban nem is került sor.
Jecza Péter a felszabadulást mint absztrakciót elvont térplasztikai alkotáshoz igazítva képzelte el. Kizsűrizték. Így került képbe szegény Balogh Péter, akinek a betegsége elhatalmasodásához — tanúja voltam — ez a szobortörténet nagymértékben járult hozzá.
Balogh Péter kiváló szobrász volt, eleve a természeti és emberi formák absztrahálásából indult ki. Ezt akarta továbbépíteni a szentgyörgyi szabadságszobor esetében is. Bennünk, úgy tapasztalta és úgy vélte, megértő és támogató partnerekre talál.
Abban az időszakban már mi is „tehetetlenek" voltunk. Tőlem — részben éppen a szobrok miatt — megvonták a bizalmat, és eltávolítottak a szobrok mellől. Balogh Péter pályamunkáját a legmagasabb szintű „szakmai" ellenőrzésnek vetették alá: aggastyánkorú tartalékos katonatisztek vegzálták a munkát, és volt, aki a maketten kézzel tapogatva is kereste a felszabadító katona patronjának a helyét, és a bronzszobor paruléja fölött vitatkoztak, hogy annak a hegyivadászokra emlékeztetőnek vagy valami másnak kell lennie.
Ez is hozzátartozik Bronz Béla születéstörténetéhez.
Jecza Péter háttérbe szorítása pedig művészi-erkölcsi értékmentésnek bizonyult, mint ahogyan magam is áldhattam a Fennvalót, hogy a katonaszobor végleges kivitelezésében nem kellett részt vennem.
Aki a hazájában is lehet próféta
Jecza Péternek Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken még számos monumentális köztéri és egyéb alkotása van. Ő készítette el a Váradi József Általános Iskola előtt álló Lázár Mihály-szobrot is.
1972-ben rendeltük meg — úgy emlékszem, ezt is pályázati kiírás révén — Bölöni Farkas Sándor szülőfalujában elhelyezendő köztéri mellszobrát. A nagy utazó a demokratikus eszméket hazaplántáló szándékkal járta Nyugat-Európát és főleg Észak-Amerikát, ami szerencsés módon egybeesett Jecza Péter abban az időben már kiállításai, munkái révén Nyugat felé és Nyugat felől közvetítő gondolkozásával. A nagy utazó hazája-népe iránti elkötelezettségét megjelenítő alkotás gipszmakettként vészelte át a diktatúra hátralevő éveit, és csak a ’89-es romániai fordulat után kerülhetett Bölön „templomnegyedének" teraszos terére.
Jecza Péter szülőföldi megbecsülésének jelzése az is, hogy ő készíthette el ugyancsak az erdővidéki nagyközség, Nagyajta számára Kriza János köztéri arcképszobrát. A tudós püspök, híres székely népdalgyűjtő portréját a 90-es évek elején avatták fel.
Ezt megelőzően, a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben felkérésre a sepsiszentgyörgyi Csíki utcai új római katolikus templom számára készítette el a Keresztút című alkotást és Szent Mihály arkangyal szobrát. A föld felett valóságos „földalatti" munkát végzett. Titokban formázott és öntött. Az oltárkép szenvedéstörténete és a művész személyes élete egybefonódott. Valóság és mítosz, reális szenvedés és transzcendens értelmi-érzelmi síkok kerülnek így egymás mellé.
Jecza Péter hatalmas tehetsége révén még éltében próféta lehetett saját hazájában. Folyamatosan csatákat nyert itthon és igen számos nyugati világvárosi kiállítása révén. Győzött.
Ennek a győzelemnek egyik stációja a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Niké-szobra.
Jecza Péter élete során folyamatosan itthon volt, és most mégis hazaérkezett.
Jecza Péter nem megtért — erre nem volt oka —, hanem hazatért.
Alkotásának avatása kapcsán együtt örvendezzünk ama szándék kivitelezésének, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Háromszék neves emberei köztéri szobrainak hazatérésre, visszatérésre alkalmat teremtsen, és örökös otthont biztosítson.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. március 26.

Jubileumi emlékezés egy erdélyi közügyi élharcosra
Száz éve született Mikó Imre, a jogász-politikus-irodalmár
Mikó Imre száz esztendővel ezelőtt neves erdélyi családba született az erdővidéki Bölönben, de javarészt Kolozsváron élt és dolgozott, a közügyeket mindig elsődlegesen szem előtt tartotta jogászként, politikusként, irodalmárként, tanárként. Rá, gazdag és a mai körülmények között is tanulságos, az erdélyi magyarság számára példaértékű életpályájára és életművére emlékeztek tegnap az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság és Társadalomtudományi Szakosztálya, valamint az Erdélyi Unitárius Egyház szervezésében. Az EME székhelyén délelőtt lezajlott, hat előadásnak helyet adó emlékkonferencián megjelent az ünnepi rendezvényt kezdeményező és annak lebonyolítását elősegítő család, valamint a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviselője. Délután az unitárius egyház Dávid Ferenc imatermében Mikó Imre A szülőföld szerelmese (Orbán Balázs életregénye) című kötetét mutatták be az érdeklődőknek.
Az emlékkonferencia első előadója Egyed Ákos akadémikus történész volt, aki a bölöni Mikók és a régi székely törvények kapcsolatáról értekezett. Mikó Imre, annak ellenére, hogy Bánffyhunyadon született és Kolozsváron élt, mindig ápolta származását, regényes életrajzot írt az utazó Bölöni Farkas Sándorról, Orbán Balázs pedig számára egyféle „iskolakalauz” volt. Az erdővidéki tájak, színek, zamatok éppúgy beleépültek tudatába, mint azok az ősi székely törvények, amelyek sajátos szabadságjogokat biztosítottak az Erdély keleti felében élőknek, és amelyeknek köszönhetően a Mikó család fokozatosan felemelkedhetett a társadalmi ranglétrán. A székely örökösségi rend a székely autonómia alapjának tekinthető – mondta az előadó.
Csapody Miklós irodalomtörténész a politikus Mikó Imréről beszélt, aki, véleménye szerint, nem volt politikus, csupán hivatásszerűen politizáló közéleti személy. Jó nyelvtudással megáldott képviselőként a román parlamentben megállta helyét, unitárius neveltsége következtében sosem a konfrontációra, a másokra irányuló diktátumra, hanem a megegyezésre, az alkotmányosság betartására törekedett. Bukarestben jó szakpolitikusként ismerték el, Budapesten pedig 1941–44 között azt Erdélyi Párt (EP) főtitkáraként sosem kormánypárti, hanem félellenzéki szerepet vállalt, aki nem szavazta meg a zsidótörvényt.
Az Erdélyi Párt Erdély-politikájával kapcsolatban Tibori Szabó Zoltán újságíró az EP balszárnyát alkotó gróf Teleki Bélára és Vita Sándorra hivatkozva emlékeztetett az 1940–44 közötti észak-erdélyi magyar közigazgatás hibáira: a diadalmas katonai bevonulásra és a katonai adminisztráció bevezetésére, az anyaországi „ejtőernyős” köztisztségviselők kinevezésére, akik gyarmatként viszonyultak Erdélyhez. Mindezek nem szolgálták az itteni sajátos nemzetiségi ellentétek elsimítását. Az EP kisebbségiből többségivé vált tagjainak a többséghez tartozó kisebbségiekként kellett volna megnyilvánulniuk. Az EP-n belüli pluralizmus fontos példa maradt az 1990 utáni erdélyi magyar politika számára.
Az ügyvéd Mikó Imréről Varga Attila jogász, parlamenti képviselő tartott előadást, idézve a nagy elődöt: „Az igazi jogásznak mindenbe bele kell élnie magát. Népszolgálatra vállalkozom”. Az emberi jogokért küzdeni csak legális eszközökkel, a többségiekkel való versenyképesség ápolásával, a paragrafusok rengetegében való tájékozódási képességgel lehet, miközben különbséget tudunk tenni az egyéni és a közösségi jogok között. Az emlékkonferencián Gaal György irodalomtörténész Mikó Imre irodalmi munkásságáról, Cseke Péter egyetemi tanár pedig kisebbségi társadalomkutatási tevékenységéről számolt be.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

2011. április 22.

A község és az unitárius egyház is akarja - külön-külön
Megvásárolnák Bölöni Farkas Sándor szülõházát és a vízimalmot
Az erdõvidéki polgármesterek nemrég lezajlott találkozóján Tamás Sándor megyeitanács-elnök felajánlotta a megyei tanács anyagi segítségét ahhoz, hogy a bölöni önkormányzat megvásárolhassa a faluban 1795-ben született Bölöni Farkas Sándor író, mûfordító, utazó szülõházát. A meglehetõsen romos, elhanyagolt ingatlant ugyanakkor az unitárius egyháznak is szándékában áll megvásárolni.
A megvétel lehetõségét Sikó Imre bölöni polgármester egyértelmûen üdvözölte, és a feljavítás után emlékházként, falumúzeumként mûködtetnék az ingatlant, benne a nagy utazónak, a kor haladó szellemû gondolkodójának berendezett emlékszobával. A polgármester azt is elmondta, hogy meg szeretnék vásárolni a falu számára az egyetlen még meglévõ vízimalmot is (a valamikori 22- bõl), amit hasonlóképpen felújítanának, és megmentenének az utókor számára.
Bölöni Farkas szülõházát - mely valójában nem az eredeti, de annak a helyére épült 1852-ben - az unitárius egyházközségnek is szándékában áll megvásárolni, Kozma Albert lelkész szerint az épület kulturális célokra való használata és biztonsága csakis egyházi tulajdonban képzelhetõ el és valósítható meg, és ez tükrözi az egyház elöljáróinak, de más kulturális és civil szervezetek vezetõinek véleményét is. Ennek érdekében már döntöttek arról, hogy az unitárius egyháznak, akár kölcsönpénzzel is, de kötelezõ módon meg kell vásárolnia az épületet, azt követõen pedig közös összefogással el kell végezni rajta a javításokat és látogathatóvá tenni, a polgármester által is említett emlékszoba berendezésével, a falumúzeum beköltöztetésével.
A lelkész elmondta, hogy a házvásárlás kapcsán az önkormányzattal vagy más civil szervezetekkel való nézeteltérések elkerülése végett kuratóriumot hoznának létre, melyben a község minden intézménye és felekezete képviselve lenne. Ezt a jelenleg a község vezetõsége által irányított Bölöni Farkas Sándor Alapítvánnyal együttmûködve képzelnék el, amennyiben azzal az önkormányzat is egyetért, tevékenységébe pedig betekintést enged.
Bölöni Farkas Sándor 1795-ben született Bölönben, 1805-1815 között a kolozsvári unitárius kollégiumban tanult, 1816-17-ben elvégezte a jogot a kolozsvári királyi líceumban, utána Wesselényi Miklóssal együtt a marosvásárhelyi ítélõtáblán folytatott joggyakorlatot. 1817-ben a kolozsvári fõkancellárián felesküdött jegyzõnek. 1825 júliusában hét hivatalnoktársával megalapította az elsõ magyar hitelszövetkezetet. 1830-1832 között nyugat-európai és észak-amerikai utazást tett. Ezeknek az utazásoknak a leírását 1834-ben adta ki Kolozsváron, de a mû hamarosan tiltólistára került. Az útleírás VIII. fejezete tartalmazza az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat magyar fordítását. 1833-ban az õ kezdeményezésére alakult meg Kolozsváron a Nemzeti Kaszinó. Szintén Bölöni Farkas Sándor kezdeményezésére jött létre a Vívó Intézet és az Asszonyi Olvasó Egylet. 1836-ban a kolozsvári játékszín tollvivõ titkára lett, õ szedte rendbe a színház anyagi ügyeit. Tüdõbajban halt meg 1842-ben Kolozsváron.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2011. augusztus 8.

Középpontban Erdővidék értékei
Talán nem sikerült minden úgy, ahogy a szervezők, illetve a résztvevők elképzelték, ám az első alkalommal Bölönben megrendezett Erdővidék az én hazám fesztivál a szerethető események közé sorolható.
Péntek délelőtt négy erdővidéki ifjúsági egyesület részvételével gondjaikról, munkájukról beszélgettek. A sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ ügyvezetője, Nemes Előd tartott előadást, majd együtt elemezték, mit lehetne tenni, hogy a régióban jelentősebb ifjúsági élet legyen. A délután folyamán ifj. Kozma Albert unitárius és Bartha Attila református lelkész a falu történetéről értekezett, este pedig mások mellett fellépett a kézdivásárhelyi Fejér Lilla és a Csillag születik idei győztese, László Attila.
Szombaton tartották a Kék Virág Szavaló- és Néptánctalálkozót, ezen a vártnál kevesebben jelentkeztek, mindössze nyolc település képviseltette magát, de a zsűri és a közönség is elégedett volt az előadásokkal. A szavalóknak Wass Albert Ébredj, magyar című versét és egy szabadon választott költeményt kellett előadniuk, legmeggyőzőbbnek a középajtai Bódi Rozália, a vargyasi Máthé Zsuzsa és a kökösi Györgyilyés Boróka bizonyult. A legjobb népdalénekesnek járó díjat a baróti Virág Csilla kapta, aki a szavalásban is bizonyító Bódi Rozáliát és a helybeli Gergely Erikát előzte meg, különdíjat a bölöni, de Nagyajtán tanuló Boda Szabina kapott. A községi könyvtárban Bölöni Farkas Sándor Kolozsvárról beszerzett kéziratának másolataiból – utazásairól, bölöni és kolozsvári életéről írt jegyzeteiből és öt végrendelet is megtekintető volt – nyílt kiállítás. Sikeresek voltak az Erzsébet parkban tartott tevékenységek, munkájukat népszerűsítették a baróti környezetvédő egyesület tagjai, az Izabella Alapítvány munkatársai és a vargyasi Rika Kulturális és Sportegyesület. Utóbbiak asztalánál több tucat gyermek és felnőtt gyűlt össze kézműveskedni, majd a hagyományos Szende-bálon nem volt hiány mulatni vágyókból és csinos lányokból sem, a legszebbnek járó elismerést a tizenöt esztendős, Sepsiszentgyörgyön tanuló bölöni Nagy Kinga kapta.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. november 3.

Circumdederunt
Kora szürkület volt, amikor édesanyámnak az életére törtek. Védekezni sem tudott: a saját kapujában agyba-főbe verték. Lila foltok éktelenkedtek a testén, arcát – a lélek tükrét – szeme sarkától a szája szögletéig szakították alja, középkori módon. A legrosszabbra készültem fel akkor. Mire hazajutottam, Isten tudja, honnan, tizenhárom öltéssel az arcán feküdt a kórházi ágyon és hálálkodott a fennvalónak, hogy évekkel ezelőtt megromlott a látása. Ha szemüvege meg nem védi, semmit sem látna bal szemére. Ha nem edződött volna testi-lelki nyomorúságokon, harmadnapjára temethettük volna. De meggyógyult, amennyire gyógyulhatott. Csak a tükörbe ne kellene nézni reggelente… Csak az utcára ne kellene menni többé…! Családunk valamennyi tagjában maradandó nyomot hagyott a szörnyűség. Az unokák rémültek meg a legjobban és ők dolgozták föl a leghamarabb. Édesanyám humorérzéke kivirágzott – ez a szerencséje! –, szemében azonban ott bújkál a páni félelem. A többiek fegyelmezik magukat. Én azóta nem kívánkozom haza. Ha mégis megyek, az anyám udvarolja ki. De nem kívánkozom. Karácsonyra sem. Halottak napjára sem. És örülök, hogy halottak napjára nem lett kötelezettségem. Elhunyt szeretteink haló poraikban is megbocsájtják, hogy iszonyom lett attól a helytől.
A gyertyalángot mégsem nélkülözhetem. Akárhol is lennék, vannak ott halottaink. Így van ez már a Kárpát-medencében: „apáink arcán járunk”. A Sétatéren is, ahol dübörögnek a munkagépek az 56-osok szerény emlékműve körül. „Halott virágok illatát nyögik a fák, és megrázkódik a táj, valami véget ért, valami fáj.” A halálra sebzett gesztenyetörzsek mint csontvázak a tömegsírból, meredeznek az ég felé. Már-már 56-osok. Dehogy akartak hősök lenni, dehogy akartak forradalmat! Élni szerettek volna, szeretni szerettek volna, nevetni, sírni, megöregedni csendben. Egyetlen gyertya lángja reszket értük, erre nem jár ma rajtam kívül senki. Tovább megyek. A Színházban ott sorakoznak a legendák az emeleti csarnok csendjében. Ők a Halott osztály, à la Tadeusz Kantor. És ott, az égi társulatban játszanak – velünk. Az emlékeinkkel. Ille Feri bácsi fogyó kellékeit, kenyeret és kolbászt osztogatott a nebulóknak anno. Az ember tragédiája… Nagy Dezsőtől nevet örököltem, van, akinek még eszébe jut, mit is. Jólesik, ha úgy szólítanak. László Gercsi bácsi négy esztendejét pazarolta ránk, hogy beszélni tudjunk. Az angyali hangú Kriza Ágnes csak felet, hogy lélegezzünk: az utolsó lehelletéig. Ott vannak mind, a Házsongárdban, meg itt vannak velünk.
A Szentegyház árnyékában Márton Áron szobra búcsújáró hely lett. A koszorúkat nem lopkodja senki, pislákol is mécses, mint imádság az oltárszekrény mellett. Mint vészkorszakban a lelkiismeret. Meg is ölel titokban, míg az alvó gyertyákat gyújtogatom a talapzatánál. Odaát, a minoritáknál ugyanilyen gyertyákat gyújtogatnak azok, akiknek ő viselte gondját, hogy be ne darálja a rendszer. Vajon ma hoz közülük valaki legalább egy lángot? Én mindenesetre viszek egyet hozzájuk, a kriptában nyugvókért, régi magyar lelkekért, akikkel nem gondol ma senki. Mert saját halottjaink vannak, birtokos ragozással. Egyszer egy esztendőben. Halottak napján felvirágozzuk sírjainkat – a magunkét, ahová készülünk titokban. Vonulunk mindannyian a Házsongárdjainkba, pedig a másvilágot nem lehet egyszeri látogatással megváltani, mint fix összegért a pár köbméter földet, mely ápol s eltakar. Mert nem takar: kiebrudalnak sírjainkból az élelmesebbek. Bánffy Miklóst még nem lehet. Berde Mózest még nem lehet. Szenczi Molnárt még nem lehet. Apáczait még nem lehet. Bölöni Farkast, Brassai Sámuelt, Jósika Miklóst még nem lehet. Dsidát, Szilágyit, Szentgyörgyit sem lehet. Kéler Ilonát már igen: a felejthetetlen művésznőt szépen elfalazzák a világ elől, mint ama régi lánykát a Bethlen utcából: ITFEKZIKPECHI THOLHERESIA NOSLEANIA KATAAD1585. A többieket már igen: süllyednek a tumbák, porladnak a címerek, olvadnak a halotti maszkok, a nevek lekopnak és kikopnak az emlékezetből. Ismeretlenek leszünk, mint a sírkert végében a honvédek: legfeljebb Kapronczai önkéntesek, egy-egy szánalomból égetett miligyertyával.
Mert…
„vannak vidékek ahol csak a hant
tudhatja már hogy ki nyugszik alant
régen kikorhadt fejtől a kereszt
a zsidók hamvát meg ne itt keresd
s ki érti már a megmohosodott
márványon az örmény föliratot”
(A vendégszövegek Farkas Árpád, Kovács Ákos, ill. Kányádi Sándor tollából valók. Az idézett sírfelirat mai olvasata: Itt fekszik Pécsi Tölcséres János leánya, Kata, Anno Domini 1585)
LACZKÓ VASS RÓBERT
Szabadság (Kolozsvár)

2011. december 21.

Törvény általi védelem a Házsongárdi temető 397 műemléksírjának
Az Országos Műemlékvédelmi Bizottság szerdai ülésén elfogadta azt az összesen 397 tételből álló, műemlékké nyilvánításra javasolt Házsongárdi sírok, síremlékek helyrajzi felmérésre alapuló jegyzéket és a hozzá csatolt fényképes adatlapokat tartalmazó dokumentációt, amely biztosítja a kiemelt sírok törvény általi védettségét.
A döntést követően Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter rendelettel erősíti meg a sírok védettségét. A kolozsvári Házsongárdi temető „B” kategóriás műemlékként szerepel az Országos Műemlékvédelmi Listán, ám az általános keret nem jelentett egyéni, kiemelt védettséget egy-egy síremlék számára. Az elmúlt évben tapasztalt sírrongálások miatt idén nyáron elkezdődött a sírok egyéni felmérése. A munkát a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium Kolozs megyei Igazgatósága és az általa felkért szakértők, a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság munkatársai végezték el, akik december 12-én véglegesítették és jutatták el a dokumentációt a kulturális tárcához.
A 397 síremlék műemlékké való nyilvánítása a legmagasabb fokú védelem biztosítását jelenti a több mint 400 éves temető számára, amelyet 40 évvel ezelőtt nyilvánítottak „B” kategóriás műemlékké. A védetté nyilvánított síremlékek között található többek között Apáczai Csere János, Tóthfalusi Kis Miklós, az Esterházy-Mikó-Mikes család sírkertje, Dsida Jenő, Jósika Miklós, Szenczi Molnár Albert, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Xántus János sírboltja, valamint Szilágyi Domokos és Hervay Gizella közös síremléke.
Paprika Rádió

2012. február 14.

Miniszteri rendelet védi a Házsongárdi temető 394 műemléksírját
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter rendelettel erősítette meg a Házsongárdi temető egyéni műemlékké nyilvánított sírjainak a védettségét.
Az Országos Műemlékvédelmi Bizottság december végi ülésén javasolta a kiemelt sírok törvény általi védettségét. A javaslat kiindulópontja az az összesen 394 tételből álló, műemlékké nyilvánításra beterjesztett, Házsongárdi sírok, síremlékek helyrajzi felmérésre alapuló jegyzék és a hozzá csatolt fényképes adatlapokat tartalmazó dokumentáció volt, amelyet a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium Kolozs megyei Igazgatósága és az általa felkért szakértők, a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság munkatársai készítettek el.
Mint ismeretes, a kolozsvári Házsongárdi temető „B” kategóriás műemlékként szerepel az Országos Műemlékvédelmi Listán, ám az általános keret nem jelentett egyéni, kiemelt védettséget egy-egy síremlék számára. Az elmúlt évben tapasztalt sírrongálások miatt Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter felkérésére tavaly nyáron elkezdődött a sírok egyéni felmérése. A munkát a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium Kolozs megyei Igazgatósága és az általa felkért szakértők, a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság munkatársai végezték el, akik 2011. december 12-én véglegesítették és jutatták el a dokumentációt a kulturális tárcához. Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter elmondta:
„A kulturális tárca és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik kiemelten fontos célkitűzését véglegesítettük ma. A kolozsvári Házsongárdi temető közel 400 sírjának biztosítunk kiemelt védettséget, ezáltal az erdélyi magyar történelmi múlt előtt hajtunk fejet, őrizzük meg nagyjaink méltó emlékét. Nem véletlen, hogy a védetté nyilvánított 394 síremlék 85 százaléka magyar származású személyiségé. Ugyanakkor felkértem a Kolozs Megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóságot, hogy javasolja további sírok műemlékké nyilvánítását „ – hangsúlyozta Kelemen Hunor tárcavezető. A 394 síremlék műemlékké való nyilvánítása a legmagasabb fokú védelem biztosítását jelenti a több mint 400 éves temető számára, amelyet 40 évvel ezelőtt nyilvánítottak „B” kategóriás műemlékké. A védetté nyilvánított síremlékek között található többek között Apáczai Csere János, Tóthfalusi Kis Miklós, az Esterházy-Mikó-Mikes család sírkertje, Dsida Jenő, Jósika Miklós, Szenczi Molnár Albert, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Xántus János sírboltja valamint Szilágyi Domokos és Hervay Gizella közös síremléke.
2012. február 13.
Erdély.ma

2012. július 4.

Dr. Makó Zoltán: örülünk a sikereknek, de nem dőlünk hátra
Beszélgetés a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánjával
A több éves kitartó munka eredmény, hogy idén februártól a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felkerült az akkreditált felsőfokú oktatási intézmények listájára, azaz teljes jogú tagja lett az országos tanügyi rendszernek.
Dr. Makó Zoltán, a csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja büszkén meséli, hogy ezután az államvizsga megszervezése is az egyetem hatáskörébe tartozik, és a tanügyminisztérium által elismert oklevelet és képzést igazoló okiratokat bocsáthatnak ki.
A dékán úr örül annak, hogy az akkreditáció feljogosítja az egyetemet arra, hogy mesteri és doktori képzéseket indítson, európai hallgatói és oktatói csereprogramokban vegyen részt és EU-s pályázatokon induljon.
Arra kértük az intézmény vezetőjét, mutassa be, szerinte miért érdemes a Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karát választani, de ő azt mondta, inkább a hallgatóitól hallottakat tolmácsolja, hisz az ő véleményük az igazán fontos:
– Családias – A diákok szerint itt nem gond a beilleszkedés, egy családhoz hasonlóan itt mindenki segít mindenkinek, a tanárok és a felsőbb éves hallgatók egyaránt segítik a gólyákat.
– Tanulható – Az oktatók arra törekszenek, hogy aktuális, használható tudást adjanak át a hallgatóknak, ebben a felgyorsult, változó világban ez a legfontosabb, mindig kell ismerni az aktuális tudományos tényállást.
– Szórakozást nyújtó – és itt nemcsak a sok egyetemista bulit fontos megemlíteni, tudni kell, hogy a karon működő Bölöni Farkas Sándor Szakkollégium számos olyan aktív szórakozási lehetőséget kínál, ahol a kikapcsolódás mellett gyakorlatba is ültethetik a tanultakat a hallgatók.
Idén a Gazdaság- és Humántudományok Kar hét alapszakra és egy kihelyezett mesterszakra várja a felvételizőket. Ezek a következők:
Alapszakok: – Agrár- és élelmiszeripari gazdaság szak – Általános közgazdaság szak – Könyvelés és gazdálkodási informatika szak – Marketing szak – Román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom szak – Statisztika és gazdasági előrejelzés szak – Világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak Mesterszak: – Vezetés és szervezés A meghirdetett helyek közel 50%-a tandíjmentes, a tandíj mértéke 250 /tanév.
Erdély.ma

2012. november 30.

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (7.)
Túlélők emlékezete
Több száz mélyinterjú, beszélgetés után rá kellett jönnöm, hogy a túlélők egyik napról a másikra drámaivá vált sorsuk legfontosabb időszakára, a vizsgálati fogság, a vallatás, a kihallgatás, a szembesítés eseményeire emlékeznek a legkevésbé.
A letartóztatás, a rabszállítás, a börtönnel való első szembesülés iszonyatos sokkját még megőrizte az emlékezet, utána pedig az idegrendszer azzal védekezett, hogy a memóriából „törölte” a kellemetlen élményeket. Talán ezzel is magyarázható, hogy a túlélők igen nagy többsége nem emlékszik az állambiztonsági tiszt által imamalom-szerűen, akár századszor is feltett kérdésekre. Szerencsés kivételek, természetesen, vannak: dr. Várhegyi István szociológus, Dávid Gyula irodalomtörténész, Varga László református lelkész még a kérdésfeltevés „hangulatára”, „atmoszférájára” is pontosan emlékszik. A legnagyobb bravúrt Varga László hajtotta végre: a börtönben Utiu Francisc hadnagy, bűnügyi vizsgálóbiztos parancsára 1957. április 11-én már-már betűhíven rekonstruálta a Budapesten a magyar forradalom és szabadságharc idején, 1956. október 23-a és november 3-a között készített, a letartóztatása után a felesége által elégetett naplót. A nyolc év börtönbüntetésre ítélt, és az Amerikai Egyesült Államokban, Chicagóban elhunyt Vastag Lajos közgazdász és Koczka György tévészerkesztő, Varga László tiszteletes úr – egyéni habitusuknak, irodalmi érdeklődésüknek köszönhetően – az úgynevezett „árnyalatokra”, a „szekus-lélek” – ha egyáltalán van, volt ilyen – „rejtelmeire”, a nagyon ritka ellágyulásokra is pontosan emlékezett, emlékszik.
A három év börtönbüntetésre ítélt Koczka György visszaemlékezése szerint Gruia Manea*, a legkegyetlenebb vallató tisztek egyike az egyik kihallgatáson – mivel az ausztráliai Melbourne-ben éppen akkor zajlottak az olimpiai játékok – beszámolt arról, hogy mik történtek az olimpián: „Többek között azt is említette, hogy a vízipóló-mérkőzés döntőjén az orosz és a magyar válogatott összeverekedett. Persze ezt annak bizonyítékaként mondta, hogy mi, magyarok milyen rohadt alakok vagyunk, hogy a nagy Szovjetunió csapatával is kikezdünk. Hiába magyaráztam neki, hogy én romániai magyar vagyok, és hogy azokhoz nem sok közöm van, nem hitte el.” Varga László a budapesti Püski Kiadónál 1998-ban megjelent, A fegyencélet fintorai. Románia 1956 után címet viselő kötetében, mint egy „rózsafűzér”-be, csokorba szedte a börtönben eltöltött hét esztendő fanyar humorral átszőtt emlékeit. Amikor Utiu Francisc vallatótisztje már unta a kihallgatást, arra kérte Varga Lászlót: meséljen a budapesti forradalomról! Varga László teljes átélésével, mesélésével minden bizonnyal élete egyik legjobb „alakítását” nyújtotta. Amikor az ítéletet kihirdették, a politikai foglyok életében – a letölthetetlennek tartott börtönévek száma, a nyomasztó kilátástalanság, reményvesztés, egyhangúság ellenére – viszonylag csendesebb időszak következett. Ezzel magyarázható, hogy a visszaemlékezések zöme valamelyik börtönt, a Duna-delta poklait, az örökös éhezés emlékeit idézi. Nem véletlen, hogy a börtönemlékeket idéző kötetek nagy része nem a vizsgálati fogságról, a vallatásról, hanem az ítélet kihirdetése utáni tényleges börtönről szól.
A „hazaárulási perek” túlélői közül a legjobb memóriával Balaskó Vilmost áldotta meg a Gondviselő. Emlékiratában, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület gondozásában, e sorok írójának előszavával 2001-ben megjelent Élet a föld alatt című kötetében – Varga Lászlóhoz hasonlóan – nemcsak a smasszerek, cellabeli tárgyak, a monoton és ehetetlen „menü” „fogásainak”, a rabtársainak teljes névsorát közli, hanem a 37-es cella vázlata A püspökök cellája alfejezetben – miután név szerint felsorolja a rabokat – arra is visszaemlékszik, hogy az egyházi méltóságok a három emelet melyik priccsén aludtak.
* Gruia Manea szekus őrnagy karrierje Bákóban kezdődött, majd a szamosújvári börtönben folytatódott. A kolozsvári Securitatéra az 1956-os magyar forradalom kitörése előtt helyezték át. Az egyetemi városban valójában ő irányította a diákok elleni megtorlást. Az egyik letartóztatott bölcsész hallgatónőt, Augustin Neamţu húgát úgy megütötte, hogy agyvérzést kapott, és ennek következményeként később, 51 éves korában elhunyt. Arra akarta rákényszeríteni, hogy beszéljen a testvére „rendszerellenes bűntetteiről”.
1956. november 1-jén a Házsongárdi temetőben a halottak napi megemlékezéskor ő vezényelte le a Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak megfigyelését, követését. A diákok az egyetem vezetőségének felkérésére, Dávid Gyula tanársegéd, ösztöndíjas aspiráns vezetésével kitakarították, rendbe rakták az írók és neves személyiségek sírjait. A bolyais diákok Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírjára virágot helyeztek el, gyertyát gyújtottak. A közvetlen közelben szaglászó Gruia Manea szemtanúja volt annak, hogy Bartis Ferenc magyar szakos hallgató, költő -- akit a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 1957. szeptember 25-én hét év börtönbüntetésre ítélt – egy alkalmi versét szavalta el. Dávid Gyulát, mint a magyar forradalom áldozataiért tartott házsongárdi temetői megemlékezés főszervezőjét, hét év börtönbüntetésre ítélte a kolozsvári Katonai Törvényszék. Hencegve dicsekedett neki Gruia Manea: „Ott voltunk közöttetek! Ha valamit csináltatok volna, ott, helyben kinyírtunk volna!” 1958 után Gruia Manea egy ideig Radnán a Securitate parancsnoka volt. Ő kínozta és vallatta Nicolae Mărgineanu tanárt, ő győzte meg Alexandru Drăghici belügyminisztert, hogy dr. Petru Groza államelnök kérése ellenére ne engedjék szabadon. Megkísérelte letartóztatni a kiváló költőt, Lucian Blagát is. A visszaemlékezések szerint a foglyok talpának verésére „szakosodott”: egy vasrúddal addig ütötte a talpukat, amíg elájultak. Visszaélései miatt kirakták a Securitatétól, és egy lottóügynökségnél dolgozott. Mivel nagy összeget sikkasztott, közbűntényesként több év börtönbüntetésre ítélték. (Lásd: Doina Jela: Lexiconul negru. Unelte ale represiunii comuniste. Editura Humanitas, Bucureşti, 2001, 133–134. oldal.)
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-79