udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 75 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-75

Névmutató: Bodó Márta

2008. augusztus 9.

Idén 150 éves a Miasszonyunkról elnevezett Szegény Iskolanővérek Magyar Tartománya. 1858-ban hat nővér telepedett le Temesváron, s ezzel kezdetét vette magyar földön az iskolanővérek nevelői munkája. Kolozsváron előbb az Auguszteum, majd a Marianum intézetet vezették. Augusztus 1-jén a kolozsvári piarista templomban hálaadó szentmisével kezdődött a jubileumi rendezvény, amelyen részt vettek a Magyarországról érkezett nővérek, az egykori auguszteumos és marianumista diákok szeretteikkel, s az iskolanővérek számos tisztelője. Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános volt a szentmise főcelebránsa. A főesperes hangsúlyozta, hogy az egykori diákok – szerte a világon – szerencsések voltak, amiért az iskolanővérek kolozsvári tanintézeteinek növendékei lehettek. Kolozsváron 1907-től – az Auguszteum megnyitásától – az 1948-ban bekövetkezett önkényes megszüntetésig sugározták az iskolanővérek a katolikus és magyar szellemiséget. A szentmisét követően könyvbemutatót tartottak. Az Erdélyi Iskolanővérek nyomában című kiadvány a nővérek által vezetett Marianum történetét, volt diákjainak emlékeit mutatja be. 1907-ben nyitotta meg kapuit a vegyes óvodát, elemi- és polgári leányiskolát, valamint árvaházat magába foglaló Auguszteum. Ezt követte 1911-ben a Marianum tan- és leánynevelő intézet. Néhány éve Szovátán telepedett le Vera nővér és Gabriella társult tag. Vera nővérék Szovátán „mozgó” énekiskolát hoztak létre immár negyedik éve. Több mint négyszáz gyerekkel foglalkoznak, Kodály-módszerrel tanítják őket a zenei anyanyelvre, ami ugyanaz, mint a magyar anyanyelv. A könyv megjelenésében részt vállalt dr. Bodó Márta, a Vasárnap katolikus hetilap és a Keresztény Szó folyóirat felelős szerkesztője is. /Fodor György: 150 éves az iskolanővérek magyar rendtartománya. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 9./

2008. október 26.

Rangos emlékkönyv látott napvilágot Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos, kolozsvári plébános 70. születésnapjára Örökérvényű igazságaink címen. A kötetet október 15-én mutatták be a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület által rendezett könyvbemutatón a kolozsvári Szent Mihály egyházközség dísztermében. Jakab Gábor közösségszervező munkássága mellett tizenhat esztendőn át volt főszerkesztője a Keresztény Szó katolikus kulturális havilapnak és a Vasárnap katolikus hetilapnak. Munkatársai közé tartozott e két katolikus kiadvány jelenlegi felelős szerkesztője, dr. Bodó Márta is. Jakab Gábor tisztelőinek csak egy része lehet jelen a kötetben, Cs. Gyimesi Éva köszöntője például a Szabadságban látott napvilágot. Bodó Márta a kötet szerkesztője. A bemutatón többen elmondtál emlékeiket. Dr. Gábor Csilla szociális testvér, a BBTE Bölcsészkara Magyar Irodalomtudományi Tanszékének professzora: „Az 1980-as években, egyetemista koromban a Szent Mihály-templomba jártunk vasárnap esténként szentmisére. Akkor ezt a szentmisét rendszerint Jakab Gábor végezte. ” Bodó hozzátette: a Gábor Csilla által említett szentmisékén maga is jelen volt, filológushallgatóként, ott olyan útravalót kapott, amely kiegészítette az egyetemen tanultakat. /Fodor György: Örökérvényű igazságaink. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 26./ Gyimesi Éva említett írása: A lélekműves. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. júl. 16.

2009. február 22.

Február 12-én Kolozsváron a Szent Mihály-templomban emlékeztek arra, hogy hetven évvel korábban ezen a napon Márton Áron korábbi plébánost ebben a templomban szentelték püspökké. Ebben az évben a templom is kerek évfordulóhoz érkezett: 660 évvel ezelőtt építették. Páll Leó ferences tartományfőnök vezetésével elkezdődött az ünnepi szentmise, amelybe az időközben a forgalmi dugóból sorra kiszabaduló egyházi méltóságok is bekapcsolódtak. Jakubinyi György érsek ünnepi homíliájában emlékezett elődje, Márton Áron életútjára, helytállásának ma is erőt adó megnyilvánulásaira. /Bodó Márta: Márton Áronra emlékezve. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 22./

2009. május 21.

A kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában megjelent köteteket mutattak be május 19-én a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán. Berszán István, az Irodalomtudományi Tanszék tanára jelezte: a három könyv közül kettő doktori disszertáció továbbfejlesztése, a harmadik pedig az Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából a Gyulafehérvári Caritas, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszéke és a Német Nyelv és Irodalom Tanszék által a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban 2007 novemberében megrendezett kétnapos konferencia előadásainak anyagát tartalmazza. Az est folyamán elsőként Angi István zeneakadémiai professzor ismertette Bodó Márta teológus és filológus Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe című kötetét. Farmati Anna, a Vasárnap című hetilap főszerkesztőjének Más régi ének. A XVII. századi népénekköltészet szövegtípusai és motívumrendszere című kötetét egykori tanítványa, Korondi Ágnes ismertette. A 2007-es emlékünnepség kapcsán kiadott, Gábor Csilla, Knecht Tamás és Tar Gabriella-Nóra által szerkesztett Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép-Európában című tanulmánykötetet Luffy Katalin mutatta be. /F. Zs. : Hármas könyvbemutató a Bölcsészkaron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

2009. május 24.

Tizenhetedik alkalommal rendezték meg május 11–16-a között Budapesten a Szent István Könyvhetet, a keresztény könyvkiadók könyvvásárát, amelyen a Vasárnapot és Keresztény Életet kiadó kolozsvári Verbum Egyesület először jelent meg kiadványaival. Kolozsvárról a könyvhétre érkezett Jakab Gábor, a Vasárnap ny. főszerkesztője is, dedikálta köteteit. A könyvhét ünnepélyes megnyitóján, május 11-én a PPKE dísztermében Erdő Péter bíboros bemutatta a könyvhét újdonságait, köztük a gyulafehérvári főegyházmegye jubileumi papi névtárát, Ferenczi Sándor munkáját, a kolozsvári Verbum és a Szent István Társulat közös kiadványát is. /Bodó Márta: Szent István Könyvhét – tizenhetedszer. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 24./

2009. november 1.

Október 24-én a marosvásárhelyi volt minorita, ma egyetemi templomban szerzetesi fogadalomtétel zajlott: Bereczki Silvia a segítő nővérek rendjében örök fogadalmat tett. A szentmisét dr. Jakubinyi György érsek tartotta. A rendtartomány elöljáróját, Margarete Piebert több bécsi és grazi nővér kísérte, és jelen voltak a hazai nővértársak is. Bereczki Silvia a Vasárnap hetilap munkatársa volt. /Bodó Márta: Fogadalomtétel. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 1./

2009. december 2.

A kolozsvári Vasárnap katolikus hetilap 2010-es évkönyvének középpontjába ez alkalommal a misztériumot s ennek megközelítési módját, az imát állította a hetilap főszerkesztője, az évkönyv szerkesztője, dr. Bodó Márta. Az évkönyv tartalmaz naptárrészt (Incze Dénes összeállításában) jelentős évfordulókkal gazdagítva. /(fodor): Hitélet – Megjelent a Vasárnap 2010-es évkönyve. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./

2009. december 9.

December 10-én a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dísztermében tartják meg a kolozsvári Verbum Kiadó új kötetének a bemutatóját. A dr. Bodó Márta által szerkesztett Érték, értelem, lelkiség. Közelítések a logopterápiához című kiadvány a Keresztény Szó Könyvek harmadik kötete. Ezután Bodó Márta, a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat főszerkesztője ünnepélyesen átadja az idei nívódíjakat. /Fodor György: A Keresztény Szó Könyvek újabb kötete. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./

2009. december 27.

December 10-én a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dísztermében bemutatták a Bodó Márta által szerkesztett Érték, értelem, lelkiség. Közelítések a logoterápiához /Verbum Kiadó, Kolozsvár/ című könyvet, mely a Keresztény Szó Könyvek sorozat 3. köteteként jelent meg. /Kerekes Tünde: Könyvbemutató a BBTE RK Teológiai Karán. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 27./

2010. július 11.

A Krisztus Világossága olvasóinak
Sok levél érkezett, sokan kerestek meg és fel, hívtak telefonon: miért nem folytatja Incze Dénes a számukra megszokott, szeretett lapját. Ezek az olvasók a mi lapunkat is ismerik, szeretik, sőt, többen a Keresztény Szót is olvassák. Nem két lapunk ellen, azok hiányosságai miatt járatták a Krisztus Világosságát, hanem mert abban – így fogalmaztak – mást találtak, ami érdekelte őket. Ott ugyanis nem szerepeltek a világban tapasztalható viszontagságok, nyomorúságok, az arról szóló hírek, a politika széthúzó, mindig megosztásra vezető civakodása, az emberek gyengeségeit célba vevő írások, másokat, egyéneket és népcsoportokat bármilyen (akár igazságos, akár hamis, mondva csinált) okból becsmérlő cikkek (mint a világi sajtóban) – ott csak szentekről, imákról olvastak, és ez nekik – mivel általában idősebbekről van szó – jól esett.
A telefonálók, személyesen vagy levélben minket megkeresők kérdéseire nem tudtunk mit válaszolni, hiszen mi első perctől jeleztük: fájlaljuk a lelkiségi testvérlap megszűnését, de mi erről nem sokat tudunk, s szintén első percben azt is felajánlottuk: helyet, teret biztosítunk a lelkiségi írásoknak, hogy az olvasókat valamelyest kárpótoljuk veszteségükért. Ugyanakkor jeleztük Incze Dénes szentszéki tanácsos, c. esperesnek, alapító, felelős főszerkesztőnek: ha ereje és kedve engedi, szívesen biztosítunk neki is egy-egy cikk erejéig teret, ha pedig győzi még, akár rovatot is, hogy hozzá hű olvasói ne szenvedjenek hiányt. Incze Dénest meghatotta az olvasók ragaszkodása, személyes kötődése, az írásaira, munkálkodására utólag érkező sok pozitív visszajelzés, így megígérte: amint egészségügyi problémáiból kissé összeszedi magát, pihen és megerősödik, lapunk hasábjain ismét szólni fog kedves, hű, kitartó olvasóihoz.
Így hát ismét biztosíthatjuk a kedves olvasókat: bár az anyagi nehézségek szorongatnak, torkon ragadnak, az olvasóknak nehéz több lapot fizetni, járatni, amikor a betevő falatjuk is kockán forog, de a Vasárnap igyekszik szolgálatukra lenni, s mint az erdélyi, magyar anyanyelvükhöz és vallási meggyőződéseikhez hű hívek hetilapja ezentúl igyekszik a Krisztus Világosságát a lelkiségi írásokkal oly módon pótolni, hogy az olvasók ne szenvedjenek lelki hiányt.
Bodó Márta. Vasárnap (Kolozsvár)

2011. augusztus 21.

Vita egy Krisztus-szobor körül
Ismét hangos az erdélyi média egy vallási témát is érintő kérdéstől. Kell-e a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentlélek határába, a hegyoldalra egy Krisztust ábrázoló szobor, amely azonban nem leplezett módon egyben kilátó is lenne, és méreteiben Kelet-Európa legnagyobbra, impozánsnak, messzire látónak és látszónak tervezett Krisztus-szobra?
A felsorakozó érvek egyrészt szigorúan, érzelemmentesen szakmaiak: az építészek, köztük Albert Márton, Berszán Ruxandra, Bogos Ernő, Korodi Szabolcs, Köllő Miklós, Márton Ildikó, Máthé Zoltán urbanisztikai, tájhasználati és építészeti szempontból az eddig közölt vázlatterv és a kivitelezést dokumentáló fotók alapján egy Krisztus- szobornak és -kilátónak a giccs fogalmát kimerítő ötvözését látják, s mint ilyet nem minősítik alkalmasnak a felállításra. Hasonló a gyulafehérvári főegyházmegyei Egyházművészeti Bizottság véleménye is, ezért ez sem javasolta az emlékmű felállítását. Ez utóbbi egyöntetű szakvélemény alapján Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a székelyszentléleki plébániának címzett leiratában erre hivatkozva nem támogatja (igaz, nem is tiltja tételesen) a mű felállítását, ám a hozzá forduló plébánosnak jelez egy másik szempontot és érvrendszert: „…esetleg hivalkodásnak minősül és nagyzolásnak nézik egyre elszegényedőbb világunkban”. És van a harmadik szempont, az igenlőké: ezek egy része a turisztikai érdeklődés fellendítését is látja a terv megvalósulása nyomán (s ilyenként szintén érzelemmentesen, hasznossági oldalról tekinti), egy másik része a vallási jelleget nézi, ezt tartja főszempontnak. Ilyen szemszögből fontosnak, vallási jelképnek érzik az érvelők a szobrot: a hitéhez ragaszkodó, vallását megtartó Székelyföld képének megerősítését látják benne, ellenzőinek kicsinyhitűségét, anyagiasságát érzik az ellenérvekben felszínre jutni.
Bodó Márta. Vasárnap (Kolozsvár)

2012. június 23.

EME: tanulmányi napok Nagyenyeden
Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) vándorgyűlései tudományos és honismereti célokat szolgáltak – 1906-ban és 1931-ben éppen nagyenyedi „kiszállás” révén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztálya ennek a hagyománynak a jegyében szervezte tanulmányi napjait 2012. június 14. és 16 között Enyeden és Torockón. Mindhárom napon könyvtári kutatásra is lehetőség volt a Bethlen Gábor Kollégium neves könyvtárának könyv- és kéziratanyagában. (Az olvasóteremben még megtekinthető a Bod Péter emlékkonferencia alkalmára készült helyi kiállítás Bod kézirataiból és nyomtatványaiból ).
A tudományos találkozások több színhelyen zajlottak. Június 14-én délután a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban lezajlott szakmai tanácskozásnak tudományos előadások adtak keretet. Az EME nevében Egyed Emese szakosztályi elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd “enyedi részről” Kerekes Hajnal, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház vezetője, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Győrfi Dénes főkönyvtáros és Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója szólalt fel.
Buzogány Dezső egyetemi professzor előadásában Bod Péter tudományos munkásságát méltatta, egyszersmind az erdélyi református lelkészek és családjuk sajátos helyzetére is rávilágított az erdélyi társadalom történetében. Győrfi Dénes Kolozsvár és Enyed kulturális kapcsolatairól beszélt, külön figyelmet szentelve az EME vándorgyűléseknek és a Református Kollégium Könyvtára kutató könyvtárőreinek, köztük is különösen Vita Zsigmondnak és Dankanits Ádámnak. A harmadik előadást Keszeg Vilmos professzor tartotta Lokális emlékezet, lokális történelem címmel, közelebb hozva az érdeklődőkhöz az emlékezetkutatás és a történetírás teóriáit és jelenlegi gyakorlatát – például a közösségteremtő eseményekben. Az előadások sorát Szabó Emília magyartanár Virágkosár című értekezése zárta, amely az enyedi diákok által összeállított 1835, 1836 és 1837-ban kiadott évkönyvek bemutatására összpontosított
Az előadásokat követő vita a történetírás és a közösségi lét, az értelmiség szerepe és a közösség átalakulása kérdései körül folyt, ennek részét képezte Bodó Márta Egyház és színház című könyve bemutatása is. A vitában az előadókon kívül felszólalt többek között Csávossy György költő, borász szakember, Simon János, a Bethlen Kollégium volt igazgatója, Bodó Márta főszerkesztő, Bartha Katalin Ágnes tudományos kutató, az EME I. szakosztálya titkára, Dvorácsek Ágoston tanár, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Másnap délelőtt az EME kutatócsoportja Torockóra utazott, a néprajzi múzeum, a temető megtekintése után Szőcs Ferenc polgármesterrel találkoztak, aki a település helyzetéről számolt be, majd megtekintették az unitárius templomot, a Kis Szent Teréz gyermekvédelmi központot, és részt vettek a helybeli Sebes Pál Általános Iskola nyolcadikosainak ballagási ünnepélyén. A torockói iskolalátogatás szervezője a helybeli magyartanár, a Bethlen Kollégium végzettje, jelenleg a BBTE mesterképzős hallgatója, Szabó Emília EME-tag volt.
Délután enyedi városnéző séta következett Józsa Miklós vezetésével, irodalomtörténeti nevezetességekkel a középpontban: Áprily Lajos egykori lakóházai, a Kemény–Zeyk-ház, az iskolamúzeum, tárgyi és szöveges emlékekkel, az önképzőkörök mára igen értékessé lett jegyzőkönyveivel.
Szombat délelőtt a könyvtári kutatás után Dvorácsek Ágoston fizikatanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör elnöke vezetésével rövid tárlatvezetésre került sor az iskolaépületben levő régi természetrajzi és kuriózumtárban, majd a kolozsvári vendégek a Fenichel Sámuel Önképzőkör tudományművelése és tehetséggondozása tíz évével ismerkedtek, amelynek során nemcsak ígéretes indulások színterének bizonyult a schola tudós műhelye, hanem például a Természet Világa, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó folyóirat, a Művelődés és más fórumok helyet is adtak a fiatal kutatók eredményeinek.
Az enyedi tanulmányi napok baráti légkörben teremtettek alkalmat a szakmai találkozásokra és ismeretgyűjtésre, kapcsolatteremtésre. Köszönet illeti a résztvevőket – a mintegy harminc lelkes tanárt, kutatót, művelődéspártolót – Enyedről, Kolozsvárról, Torockóról, Marosvásárhelyről. Fontos a folytatás is – az EME Erdélyi Tudományosság Napja novemberi fóruma (enyedi meghívottakkal), a könyvtári kutatások folytatása és publikálása, közös helytörténeti-irodalomtörténeti témákban, enyedi diákok egyetemi tanulmányainak, szakmai pályájának közös elősegítése.
EGYED EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

2012. augusztus 18.

Új szerzők a Fehér Holló sorozatban
Lőwy Dániel Két világ közt, valamint Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című könyvét mutatták be csütörtökön délután a Világhírnév kiadó székházában a III. Kolozsvári Magyar Napok keretében. A kötetek a Világhírnév kiadó újságírói munkákat publikáló Fehér Holló sorozatában jelentek meg.
Az Amerikában élő neves vegyészkutató, Lőwy Dániel publicisztikai írásokat, esszéket, tanulmányokat, megemlékezéseket tartalmazó kötetét Szabó Csaba, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének munkatársa, a Szórványtengelyek-mozgalom vezetője méltatta. A szerző, a New Yorkban kiadott Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségének főmunkatársa, „első látásra otthont keres a kötetben, de ez inkább a kutatókra jellemző, jól megtervezett keresés-kutatás” – fejtette ki Szabó Csaba. – Lőwy Dániel írásait olyan témakörökben lehetne vitaanyagnak használni, mint például „a magány földrajza- és feldolgozása, a felelősségtudat súlya, tömege és menedzselése vagy a rendszerezés irodalma” – állapította meg a kötet méltatója. Szabó Csaba szerint a szerző „mindenhol Kolozsváron van, és mindenhol egyedül”. Mint kiemelte, a kötet azonban nem csak a magányról és a vágyakozásról szól, hiszen olyan tényirodalmi jegyzeteket, drámai történetek feldolgozását is tartalmazza, amelyeket szerinte kiáltványprózának lehetne nevezni.
Lőwy Dániel elmondása szerint negyedik szakmája keretében ír – túlnyomórészt erdélyi vonatkozású – művelődési tárcát, hiszen amellett vegyészkutató, egyetemi tanár, és helytörténész is. Mint kiemelte, a kötetben Kossuth Lajos amerikai útjának – több forrásból, alaposan dokumentált – felmérésével is foglalkozik. Vizsgálja azt, hogy a Kossuthhoz kötődő hely-, település-, utcanevek hogyan kerültek be a köztudatba, illetve melyek maradtak máig használatban. Címadó írása nincs a kiadványnak: a „két világ közt” a látásmódban rejlik – magyarázta Lőwy Dániel. Úgy vélte, életkörülményei folytán talán nagyobb távlatból láthatja az itthoni történéseket, összefüggéseket. A kötetben foglalt írásoknak legalább fele torontói, New York-i, washingtoni, másik része kolozsvári, aradi, magyarországi publikációkban jelent meg – mondta a szerző. Hozzátette: a többnyire hetilapokban közölt írásokban törekedett arra, hogy valóban lekösse, és fenntartsa az olvasóközönség figyelmét és érdeklődését.
Bodó Márta interjúkat, riportokat tartalmazó kötetéről Simon Ilona, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének fordító munkatársa beszélt. Méltatásában kiemelte: miközben a különféle vallások, elméletek és irányzatok között elveszni látszik a hit és az állandóság, és mindenki a „tömegkommunikációra esküszik”, egyre többet hallani a „befele fordulás, az elcsendesedés áldásos hatásairól” is. Mint megállapította, a hit, kultúra és kommunikáció fogalmát egymással összefüggésben próbálják meg mindenki számára érthetővé és elérhetővé tenni a kötetben foglalt írások. Ezekben a szinte „külön kasztként kezelt” papok, szerzetesnők, szociális munkások szólalnak meg, akik helyettünk is foglalkoznak a hit kérdésével – részletezte Simon Ilona. – A kötetet csak azért nem tudja az ember egy ült ő helyében elolvasni, mert lépten-nyomon el kell rajta gondolkodni: mit és hogyan kellene változtatni életünkön, hogy a hit, kultúra és kommunikáció ne csak három szó, hanem megélt, tartalmas valóság legyen számunkra – összegezte.
Bodó Márta, a Keresztény Szó katolikus kulturális havilap főszerkesztője elmondta: szerkesztői, újságírói munkája 10–12 évének terméséből válogatta össze a kötet írásait. Hangsúlyozta: a katolikus sajtóban kifejtett munka is része, bár sajátos kategóriája az újságírásnak, amelynek szólnia kell az élet különféle szeleteiről. – A katolikus számomra nem egy felekezeti határt jelent, hanem azt a szemléletet, hogy az értékek szintjén azonosulni tudunk minden velünk közös értékrendet valló emberrel – emelte ki Bodó Márta.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. október 2.

Újabb Fehér Holló-kötet bemutatója
Vita média és közösség kapcsolatáról
A román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, melynek szervezője a Szórványtengely mozgalom illetve ennek Fehér Holló Médiaklubja volt, helyszíne pedig a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának marosvásárhelyi tanácsterme. A rendezvényen – amelyre szeptember 28-án délután került sor – kolozsvári és marosvásárhelyi újságírók vitatták meg a média és közösség közötti kapcsolatok kérdéskörét.
A Fehér Holló Újságíróklub olyan újságírókat tömörít, akik önszántukból, saját energiaforrásokra támaszkodva próbálnak kapcsolatokat teremteni közösségek, közösségépítő intézmények és az erdélyi magyarság gondjait önzetlenül felvállaló személyiségek, civil csoportosulások között – mondta az újságírócsoportot bemutató beszédében Szabó Csaba kolozsvári újságíró a Teleki-Bolyai Könyvtárban, ahol a sorozat eddig megjelent köteteiből álló adománycsomagot adott át Kovács Bányai Réka könyvtárosnak. Az újságírók érdeklődésére kitűnt, hogy a Teleki Téka gondjai iránt valós érdeklődés mutatkozik a magyar média részéről; a közeljövőben az RTV Kolozsvári Stúdiója és a Keresztény Szó fog majd népszerűsítő riportot készíteni az intézményről.
A Teleki-Bolyai Könyvtárban tett látogatás után a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának tanácstermébe vonult át a kolozsvári médiaküldöttség. Itt azoknak az erdélyi magyar újságíróknak a kötetei kerültek terítékre, akiknek riportjai, interjúfüzérei vagy médiaprózája kötetben is megjelent a Fehér Holló sorozatban (Ambrus Attila, Tamási Attila, Mihály István, Szilágyi Szabolcs, Simon Ilona, Lőwy Dániel, Bodó Márta, Balázs János, Aczél Dóra, Fülöp Noémi, Szabó Csaba, Bodolai Gyöngyi, Ötvös József). A sorozat legújabbját, Bodó Márta (a Keresztény Szó főszerkesztője) Hit, kultúra, kommunikáció című riportkötetét kolozsvári tévés kollégája, Simon Ilona mutatta be. A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a hazai magyar média továbbra is "távolabbra tekintőbb" mint a román, hiszen jó néhány olyan témakört is érint a Bodó Márta kötete, amelynek feldolgozása nem feltétlenül erdélyi magyar anyanyelvű újságíró feladata. E téren a Bodó Márta által készített katolikus "VIP- interjúkat" (Paul Poupard bíborossal, a Vatikáni Kultúra Pápai Tanácsának elnökével; Armand Puig i Tarrech barcelonai biblikumtanárral; John-Michael Botean amerikai görög katolikus püspökkel) hozta fel példának Szabó Csaba.
A Médiaklub alapítója elmondta: az utóbbi hónapokban megejtett tucatnyi belföldi és Románia környéki riportútja alapján úgy érzi, hogy két tendencia érhető tetten manapság a hazai médiában: a román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása. Az előbbire a Moldáviával kapcsolatos tudósításokat hozta fel, nevezetesen az Angela Merkel- látogatást, amelyet Moldávia föderalizálásának egyik felvonásaként fog fel a külpolitikai kommentárokhoz szokott nyugati(bb) olvasóközönség, nálunk viszont bohóckodás szintjére húzták le (ellopták a műgyepet a moldávok; a kancellár asszony cipeli a moldáv borospalackokat stb). A hazai magyar média kapcsolatteremtő funkciójának háttérbe szorulását többek között saját felméréseivel támasztotta alá, miszerint tízezrével vannak Erdélyben már olyan magyarok, akik nem igénylik a hazai magyar információt, és vagy a főváros, vagy – jobbik esetben – Budapest "információs holdudvarába" kerültek.
– Az erdélyi magyarság szekértáborok laza kapcsolatrendszerében él, az egyik közösség nem tudja, mit csinál a másik. A médiaintézmények nemigen keresik az együttműködés útjait, bár az újságírók fontos szerepet játszhatnának abban, hogy az erdélyi magyarság ne csússzon el a bukaresties információigénylés közellátó udvarába – mondta Szabó Csaba.
A kerekasztal-beszélgetésen bebizonyosodott. hogy a Szórványtengely mozgalom által beindított együttes újságírói fellépések (közös kiszállások "nehezebb témák" együttes feldolgozására) jó eredményeket hoztak. Kitűnt, hogy a Népújság (Bodolai Gyöngyi révén) és a Kolozsvári TV közös sármási oktatási riportja "megoldássá dagadt", azaz lényeges változásokat hozott a régió oktatási stratégiájában. Ezt valójában az egész erdélyi magyar média sikerélményeként is fel lehet fogni.
Megegyezés született: azok az újságírók, akik szeretnének "közös témákat" együttes erővel feldolgozni, keressék a Fehér Holló Médiaklubbal a kapcsolatot!
Sz. Cs.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. október 5.

Bemutatták Bodó Márta egyházi kötetét
A Fehér Holló sorozat legújabb kötetét, Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című könyvét mutatta be a hétvégén a Világhírnév Kiadó Marosvásárhelyen. Az interjúkat és riportokat tartalmazó kötet egyházi személyiségeket, vagy ahogy Szabó Csaba, a sorozat ötletgazdája és a kiadó vezetője fogalmazott: egyházi VIP-ket sorakoztat fel.
A Keresztény Szó és a Vasárnap című katolikus lapok főszerkesztője olyan egyházi méltóságokkal beszélget el, mint Paul Poupard bíboros, a Vatikán Kultúráért felelős Pápai Tanácsának elnöke, Armand Puig i Tarrech, barcelonai biblikumtanár, John-Michael Botean, az amerikai román görög katolikusok püspöke, Nelson Viola, a nemzetközi Caritas lelkivezetője vagy Christoph Schönborn bécsi bíboros-érsek.
A kötetből nem hiányoznak a kimondottan magyar témák sem: Darvas Piroska segítő nővér Szent Ignác lelkiségéről mesél, Bereczki Szilvia az erdélyi egyetemi és ifjúsági pasztorációról beszél, a riport készítése óta elhunyt Erőss Rozália azt a második világháborús eseményt eleveníti fel, amikor férje a halálmenetből mentett ki egy zsidó nőt.
A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta: az embernek nem csak a rózsafűzért kell imádkoznia reggeltől estig, ennél sokkal többet kell tennie, amihez jelentős nyitásra van szüksége. A címmel kapcsolatosan a könyvet bemutató Simon Ilona újságíró kifejtette: az utolsó szót, a kommunikációt akár a szeretet szóval is be lehetne helyettesíteni.
„A hitről aligha lehet más fogalomra asszociálni, de a kötetbe beválogatott interjúk olvastán az emberben csendes meggyőződéssé érlelődik a gondolat, hogy a kultúra nem más, mint a remény, hogy érdemes írni, zenét szerezni, míg a kommunikáció mindenkoron valamiféle szeretet jele, a másik felé kinyújtott kéz” – fejtette ki a pályatárs. Könyvében Bodó Márta olyan emberekkel beszélgetett el, akik azt sugallják: ez a mai kor világába átemelt, átfogalmazott néhány szó meghatározhat egy egész emberi életet. Ahol az emberi kifejezés Simon Ilona szerint csupa nagybetűvel értendő.
Szucher Ervin

2013. január 31.

Jóbarát: kötet a katolikus ifjúsági folyóiratról
A két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be kedden délután a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk. A kötet a Verbum kiadónál jelent meg. Az eseményen közreműködött a Báthory-líceum kórusa (karnagy: Potyó István).
Kovács Sándor főesperes elmondta: a piarista tanintézetekben mindig központi helyet foglalt el a magyar ifjúság szellemi értékeinek ügye, ezt szolgálta kimagasló szinten a Jóbarát irodalmi és tudományos folyóirat. A 20 oldalas kiadvány az ismeretterjesztés, az erkölcsi nevelés és a szépirodalmi művek népszerűsítése mellett teret adott az akkori ifjúságot érdeklő témáknak is. – Sokatmondó, hogy a lap munkatársai között volt Biró Vencel piarista történész, Mécs László papköltő, Balogh Ernő, Bitay Árpád, Hirschler József, a Marianum alapítója, Kiss Jenő, Kristóf György, Lakatos István, Reményik Sándor, Áprily Lajos költők, Sík Sándor piarista atya, Erőss Alfréd, Szabó T. Attila, Vámszer Géza és Venczel József. A természettudományi műveltség terjesztése terén Grósz Ilona és ifj. Xantus János végeztek ígéretes munkát. Irodalomtörténeti szempontból a folyóirat Dsida Jenő és Rónay György korai alkotásait is közölte a Fakadó rügyek rovatban – részletezte Kovács Sándor.
– Bodó Márta könyve a két világháború közötti katolikus folyóirat elemzését, kultúrtörténeti helyének kijelölését vállalta fel – mondta Timár Ágnes, a Báthory-líceum igazgatója, aki azt is bevallotta: meglepetéssel vette tudomásul, hogy ifjúsága gyereklapjának elődje egy katolikus diákfolyóirat volt, amelyet a piarista kollégium tanárai kezdeményeztek olyan korban, amikor az erdélyi magyar kultúrát és identitást nagy veszély fenyegette. – Hogy miért ez a soha nem szűnő törekvés identitásunk felszámolására? Azért, mert a nemzettudat megszüntetését az oktatás felszámolásával kezdték. Ez ellen harcolt a felekezeti oktatás a két világháború között. Bodó Márta alapos előtanulmányokat végezve a 15 évig megjelenő lap helyét a piarista iskola és a XX. századi katolikus egyház és nevelés összefüggéseiben tárgyalja. A piarista kollégium utódiskolájának igazgatójaként nagy jelentőséget tulajdonítok a folyóiratnak és a könyvnek. Mindez azt tanúsítja, hogy iskolánk a legkilátástalanabb helyzetekben is megmaradt, és teljesítette kötelességét – fejtette ki Timár Ágnes.
Cseke Péter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki 1990 óta tanít sajtótörténetet, méltatásában kifejtette: újságot és sajtótörténetet írni felelősség. – A két világháború között minden felekezet igyekezett kiépíteni a maga sajtóhálózatát. A kisebbségi, a vallásos sajtó léleképítő, értékteremtő és értéktudatosító munkát végezhetett. Ez a mai sajtóból hiányzik – vélekedett az oktató.
Bodó Márta elmondta: értékes anyagra lelt ezekben a kiadványokban. – A két világháború közötti kisebbségi létben, amikor az erdélyi magyar értelmiség egy része elmenekült, mások pedig csüggedten éltek, Olasz Péter jezsuita szerzetes-tanár kezdeményezésére született ez a folyóirat. A kötet anyagát úgy válogattam össze, hogy egyfajta antológia legyen, amely rávilágít az akkori pezsgő szellemi életre. A tanárok tág teret és önállóságot biztosítottak a lapszerkesztésben részt vevő fiataloknak – hangsúlyozta Bodó Márta.
A kötetbemutatón Palkó Árpád, Jakab Tamás, Török Melinda és Rácz Tímea, a Báthory-líceum diákjai olvastak fel. A rendezvény a kórus fellépésével zárult, szólót énekelt Vincze Tímea és Rácz Tímea.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

2013. április 9.

A Verbum Könyvkiadó újdonságai
Bodó Márta és Bács Béla János nemrégiben megjelent köteteit ismertették kedden délután a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében.
A Verbum Könyvkiadó gondozásában jelent meg Bodó Márta Jóbarát. Egy erdélyi katolikus ifjúsági lap a két világháború között című könyve, valamint Bács Béla János Magammal viszlek című kötete. Bács Béla János címválasztását nagyon merész kijelentésnek vélte Elekes András publicista, mint mondta: csak az teheti meg, aki nagyon pontosan tudja az útját, tudja a célt, tisztában van az élet értelmével, és önmagban érez annyi erőt, hogy akit magával visz, tényleg vinni is tudja. „Az vihet magával bárkit, aki képes arra, hogy az élet értelmébe beavassa” – így a könyv egyfajta beavatás, mutatott rá Elekes András.
Bodó Márta a Vasárnap és a Keresztény Szó szerkesztője ismertette a Verbum Könyvkiadó eddigi tevékenységét és célkitűzéseit. Az általa jegyzett kötet a Kolozsváron kiadott Jóbarát, katolikus szellemiségű ifjúsági lap történetét mutatja be. A könyv merítést nyújt a kor ismert szerzőitől, többek közt Sík Sándor, Áprily Lajos, Mécs László, Reményik Sándor és Dsida Jenő alkalmi és vallásos versei, színdarabok és novellák olvashatók benne.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro.

2013. május 31.

Szerény kezdőktől megbecsült hittanárokig
Az öt-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán – állítja Marton József, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja. Összeállításunkban a világi teológusképzés hazai történeti térképét igyekeztünk felrajzolni.
A hazai világi teológusképzés kérdése 1990 márciusában merült fel katolikus berkekben. Bálint Lajos akkori segédpüspök vetette fel, hogy magyarországi minta szerint – ahol Nyíri Tamás kezdeményezésére és vezetésével már a kommunista időszakban működött a levelező teológia – el kellene kezdeni Erdélyben is a „laikusok”, azaz a nem papnak készülők teológiai képzését. Csató Béla akkori vikárius, Csiszér Albert brassói főesperes és Hajdú Gyula, a gyulafehérvári hittudományi főiskola rektora kezdte a szervezést. A kivitelezés gyakorlati része, a megoldások megtalálása leginkább Marton József teológiai tanárra hárult: ő járta körbe az egyházmegyét, tárgyalt a központnak kijelölt helyszíneken, az ottani, tanításra vállalkozó, a tanításhoz szükséges képességekkel és ismeretekkel rendelkező papokkal. Sőt, már kezdetben igyekezett bevonni világi tanárokat is a pszichológia, pedagógia, (egyházi) irodalom oktatásába. Marton József minderre tekintettel dékáni kinevezést kapott 1991-ben. „Miután a laikusok, a hívek hosszú éveken keresztül el voltak zárva a teológiától, hiszen 1990 előtt Erdélybe csak kevés új teológiai témájú kiadvány jutott be, egy-egy magyar nyelvű teológiai folyóirat, még az értelmiség is teljesen tájékozatlan volt ezekben a kérdésekben” – indokolta a képzés beindításának szükségességét.
A siker fokmérői
Az erdélyi katolikus hitű lakosság, az értelmiség teológiai műveltségének felzárkóztatása érdekében regionális képzési központokat hoztak létre Déván, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, majd a gyulafehérvári mellett a szatmári, váradi és temesvári egyházmegyékben is. Az elképzelés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 800-an jelentkeztek – és ki is tartottak. Az ötéves, levelező formában megszervezett, hétvégi, tömbösített előadásokat jelentő képzést a jelentkezők 20 százaléka annak rendje és módja szerint, záróvizsgát is téve, elvégezte. „Ezekkel a regionális és nem akkreditálható képzésekkel sikerült olyan tudásréteget megalapozni, amire még a későbbiekben hitoktatásra vállalkozó is alapozni tudott” – tartja Marton József. A kezdeményezés sikerét jelzi az is, hogy a tanulmányi segédanyagként szolgáló, kétezer példányban nyomtatott jegyzetek – a gregorián énektől a pszichológiáig terjedő 35 témájú – mind elfogytak. E jegyzetek megjelentetésével indult el újra az erdélyi katolikus teológiai irodalom kiadása.
Fordulópontok
A romániai teológiai képzés szempontjából fontos fordulópontnak számít az 1993-as tanügyi törvény, amely előírta az újonnan indított intézmények akkreditálását. Az 1991-ben még fakultatívnak tervezett iskolai hitoktatás kötelező lett az 1-8. osztályokban, egyetemi diplomával, tanári képesítéssel rendelkező hitoktatókra lett szükség. Ez pedig már egy másik célt körvonalazott. Marton József így idézi a történetet: „Az elején a más tantárgyakat oktató katolikus tanárokat vontuk be, alapos továbbképzést szervezve próbáltuk őket felkészíteni, bevonni a hitoktatásba. Az akkori idősebb generáció nemsokára nyugdíjba vonult, fiatalítani kellett. Azokra számítottunk hát, akik a levelező tagozatos képzést végezték. Ám akinek nem volt tanári diplomája, annak az intézmény akkreditációja hiányában mi nem tudtunk diplomát biztosítani.” 1995-ben elszaladt az utolsó lehetősége is annak, hogy államilag elismertté válhasson az intézmény: nem tudta ugyanis biztosítani a törvényben előírt tudományos színvonalat, nem rendelkezett megfelelő létszámú képzett tanári karral. A kommunista években ugyanis a teológiai képzés megtűrt volt csupán, álmodni sem lehetett teológiai doktorátusról, néhány tehetséges papnövendék is csak igen nagy nehézségek árán juthatott ki külföldre tanulni.
Az újabb fordulópont 1996-ban érkezett el: miután világossá vált, hogy nem akkreditáltatható a levelező tagozat, más irányba kellett lépni. Holló László, a kolozsvári kar tanára így vélekedik: „Az európai trenddel szemben Románia egyetemein épp az utóbbi 15–20 évben alakult több tíz teológia kar. Nyilván ezt Kelet-Közép-Európa legvallásosabb országában sem a teológia tudományának reneszánsza magyarázza, sokkal inkább egy tényleges helyzetből adódó gyakorlati kényszer. Egyfelől az 1989–90-es változások előtt az államvezetés a teológiák és a felvehető jelöltek számát minimálisra csökkentette, másfelől 1990 után az iskolai hitoktatás elindítása szükségessé tette a hitoktatóképzés megszervezését.” Összegzésképpen: a római katolikus teológia kar fennállásának első tíz éve (1996–2006) alatt 470-en – 311 lány és 159 fiú – felvételiztek sikerrel, közülük 2000 és 2009 között 338-an be is fejezték a tanulmányaikat.
Két kő között
A nappali képzés indítása nem tette zárójelbe a még rendezetlen levelezős kérdést. A tanügyi törvény lehetőséget nyújtott arra, hogy egy akkreditált intézményben különbözeti vizsgák révén érvényes licenciátust lehessen szerezni. Az immár működő saját karon 1997-ben szervezték meg a különbözeti vizsgákat: háromszáznál többen jelentkeztek, többnyire sikerrel vették az akadályt, érvényes tanári diplomát szereztek. Akadt azonban egy kis szépséghibája a rendezési folyamatnak. „Talán senki nem élte át, amit én: miközben a levelezősök szelekciós vizsgáit szerveztem, a nappalis növendékeim támadtak, hogy velük mi lesz, nem lesz így vallástanári hely számukra. Két kő között őrlődtem!” – fogalmazta meg a probléma lényegét Marton József, a megalakult kolozsvári kar dékánja, az egykori levelezőtagozat vezetője.
A nappali tagozatot végzők számára a kettős képzés kínált megoldást. Közülük sokan a másodszakkal helyezkedtek el, majd idővel a teológiai diplomának is hasznát vették, akár úgy, hogy időközben felszabadult a katedra, akár úgy, hogy néhány órában hittant is taníthatnak kiegészítésképpen.
A Sepsiszentgyörgyön élő Pénzes Lóránd így beszél a lehetőségekről: „Nagy kihívásnak tartom, hogy igyekezzem minőségi órákat tartani, hogy felkeltsem a diákok érdeklődését egyházunk tanítása iránt, hogy provokáljam őket egészséges keresztény értékrend kialakítására. Egy emberi számítás szerint eredményes óra után sokszor hálát adok Istennek, hogy eszköze lehettem, és ilyenkor azt érzem, ez az, amit érdemes, amit akartam csinálni. Már öt éve élem meg a munkahely kérdésének bizonytalanságát, az is megfordult többször a fejemben, hogy pályát váltok, mivel családosként azért előre kell tervezni. A szüleim segítsége nélkül valószínűleg néhány évet vendégmunkásként külföldön dolgoztam volna, hogy sikerüljön elindulni az életben. A pedagógusi fizetés a mindennapi kiadásainkat úgy, ahogy fedezi, feleségem gyereknevelési szabadságon van második fiunkkal, az egyházi segítség a plébániai közösségünkhöz való tartozásban nyilvánul meg, anyagi segítség nincs. Én a szerencsésebbek közé tartozom, de úgy érzem, egyházmegyénk nem képes eléggé segíteni a teológiát végzett értelmiségieken, sokuk még néhány év múltán is az útkeresésnél tart.”
Jövő és megbecsülés
Csiszár Klára az egyetem elvégzése után a szatmári püspökségen ifjúsági referensként dolgozott. „Néha éreztem megbecsülést, néha kevésbé. Motivációra, elismerésre mindenkinek szüksége van, tükör ez, amiben látod magad, ugyanakkor erőt is adhat a további munkához. A megbecsülés és annak kifejezése tulajdonképpen a motiválás egyik formája. A püspökségen szabad volt dolgozni, nem akadályozott senki, minden körülmény adott volt hozzá, ez a fajta motiváció azonban nem volt annyira magától értetődő. Inkább az volt a közhangulatban, hogy ezért a munkáért nem illik különösebb dicséretet, köszönetet várni. Persze volt rá példa, hogy azt éreztük, becsülik a munkánkat, de ennek kifejezése soha sem egyénileg történt, inkább kollektíve lehetett megtapasztalni. Voltak abszolút ellenpéldák is, cinikus megjegyzések, de ezeket a nehézségeket nem tekintettük igazi problémának, hiszen nem érintették gyökeresen munkánk célját. Örültünk a fiatalok fejlődésének, lelkesedésének, ez jelentette inkább a megbecsülést” – fogalmazott a ma már Bécsben habilitációs dolgozatát író Csiszár Klára.
Az 1996 óta végző világi teológusgenerációkról Marton József úgy tartja, hogy megállják a helyüket. „A plébános és a hitoktató együttműködése elengedhetetlen, ma már komoly együttműködés alakult ki. Amikor első fokozati vizsgákra kiszállunk, a plébánosok szeretettel fogadnak, támogatnak. Amikor az iskolába eljönnek velünk és látják, hogyan végzik ott a dolgukat a hitoktatók, örömmel könyvelik el, hogy ez komoly segítség a számukra is. A hasonló fokozati vizsgákon sokszor más emberrel találkozunk, mint aki itt, Kolozsváron végzett: az öt-hat-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán! Büszkék lehetünk a hitoktatóinkra.”
Bodó Márta
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. június 15.

A Toll védelme
Ötödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat
Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál.
(A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.).
nszi
Népújság (Marosvásárhely)

2013. december 13.

Van-e keresztény értelmiség Erdélyben?
Felnőtt fejjel lett komolyan, elkötelezetten keresztény, s ez szakmaiságában is meghatározóvá vált. Gábor Csilla a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, szakterülete a középkori, reneszánsz, barokk irodalomtörténet.
– Gyerekkora óta nagyon komoly, tanulásban elmerülő, sokak szerint szigorú, nagyon is csak a szellemiekkel foglalkozó lánynak ismertem meg, ugyanakkor szinte látom, amint a tömbház előtti zöld téren egy pokrócon tornászmozdulatokat gyakorol, cigánykereket hány...
– A bevezetőben említett mozzanatokkal most a legmélyebb nosztalgiáim kerültek felszínre, eszembe jutott az is, hogy volt valakinek a gyerekkori tornászéletemhez kapcsolódóan egy megjegyzése. A nyolcvanas évek közepe táján, amikor napi szinten kérdés volt, hogyan őrizhetjük meg önmagunkat, hogyan lehetünk igazak anélkül, hogy fejjel mennénk a falnak, akkor egy barátom azt mondta: neked rugalmas, hajlékony a tested, és ezzel mintegy üzente, hogy a lelkem, a szellemem, az értékrendem annál kevésbé az. Ebben dicséret is volt, meg egy kis jóindulatú figyelmeztetés, hogy vigyázzak, nehogy ártsak ezzel a merevséggel, amit akkor következetességnek neveztem – talán az is. Nehéz megmondanom, ki vagyok, könnyebb a pályámról, az életemről beszélnem. A magyar tanszék oktatója vagyok: egy hosszú út vége és kezdete. Magyar szakot végeztem és angoltanár voltam néhány éven át, az akkor még meglevő kihelyezési rendszernek „köszönhetően”, Brassótól 22 kilométerre. Majd lapszerkesztőként is dolgoztam, rövid ideig voltam budapesti angoltanár, ezek után lettem a tanszék munkatársa. Pályakezdésemhez kapcsolódik egy nagyon fontos elhatározásom: felnőtt fejjel lettem komolyan, és remélem, egész életemre elkötelezett módon keresztény. Ez számomra nemcsak bizonyos hittételek elfogadását jelentette, hanem a szakmaiságomban is meghatározó elemmé vált. Kezdetben ez legfőképpen abból állt, hogy különös érdeklődéssel fordultam az egyház kultúrateremtő és -alakító tevékenysége, múltja, története felé. Bár a munkahelyemet nagyon nem szerettem – nem a román környezet, hanem a nagyon beszűkült mentalitás miatt, amely a tudásnak, főleg a nyelvtudásnak semmilyen értéket nem tulajdonított –, a brassói évek mégis szépek voltak, mert az egyetemi évek alatt kialakult rögeszmémet valamilyen szinten plébániai keretek között, plébánosi háttértámogatással, segítséggel meg tudtam valósítani. Azaz Brassóban találtam olyan fiatalokat, akik hajlandók voltak velem együttműködni: versműsorokat tartottunk, színielőadásokat szerveztünk, kicsit tágítva a hagyományos templomi-plébániai kereteket. Mindez rengeteg jó hangulatú együtt dolgozással, munkával, próbával, igazi közösséggel.
– Hogyan lehetett abban a korszakban ilyen pályát választani, miképpen tudott ez a pálya kibontakozni? – A pályaválasztás számomra nem okozott nagy nehézséget, ötödikes koromban döntöttem el, hogy vagy magyartanár leszek, vagy semmi. Volt néhány riadt tiszteletkör a családban, de a szüleim nagyon becsülendő módon rám bízták a választást. A kihelyezés érdekes történet volt, a látszat szerint én „megfogtam” az egyetlen, abban az évben meghirdetett erdélyi helyet. Tanévkezdésig én is azt gondoltam, micsoda szerencse, ráadásul a családom apai része Brassóban élt, ott volt a rokonság, nagybátyáméknál lakáslehetőség. Csak éppen a többi életkörülmény nem volt ideális: az ingázást még úgy, ahogy ki lehetett bírni, de Brassóban például nem vásárolhattam kenyeret, csak kalácsot. Akkoriban a kenyeret fejadagra adták, a vásárláshoz pedig fel kellett volna mutatni a brassói személyazonossági igazolványt, amivel én nem rendelkeztem, a kolozsváritól pedig senki nem hatódott meg. Jó az Isten, jót ád, a mindennapi élet szintjén valahogy túléltem. Egy fokkal nehezebb volt az iskolai közeg, amely maga alá akart gyűrni; ezt azonnal éreztem, amint megláttam a körülményeket, megismertem a mentalitást. Vidéki általános iskola volt, ahol az igazgató engem azért gorombított le, mert házi feladatot adtam a gyerekeknek, amikor azt még a romántanár, a matektanár sem teszi, nem terheli őket. Hogy jövök én angoltanárként ehhez? – ezt nem vette be a gyomrom. A szellemi értékeknek a totális megvetése, mellőzése volt igazán nehéz.
– Abban az időben kihelyezettként Erdélyen kívüli helyek közül lehetett „válogatni”, leginkább Moldvában, Olténiában, ezért is válhatott fontossá a szellemi-lelki menedék Brassóban, a plébániai közeg. Egy tanár élete azonban meglehetősen szem előtt zajlott, inkább tiltották, de legalábbis rossznéven vették, ha a tanár besétál egy plébániára, szentmisén vesz részt...
– Én erre akkor nem gondoltam. Tudtam, hogy kihívom magam ellen a sorsot, de azt is tudtam, nincs veszíteni valóm, ennél rosszabb már nem lehet. Számomra az életet, a szellemi értelemben vett életben maradás lehetőségét jelentette. Amikor a brassói plébánia papjai látták bennem a tettvágyat, látták a sok fiatalt, akiknek igénye volt arra, hogy a szentmisén és hittanórán túl egyéb is történjen velük, bennük és körülöttük, helyet adtak ennek. Fokozatosan alakultak a dolgok, már nem is tudnám pontosan elmondani, hogyan; néhány beszélgetés nyomán pattantak ki az ötletek, jöttek a megoldások, a lehetőségek, a szülők is nagyon mellé álltak a dolgoknak: jelmezt varrtak, süteményt sütöttek, szóval az akkori lehetőségek és körülmények között maximálisan kihasználtuk, amire lehetőségünk volt.
– Mindez egy közös értékrend megjelenítését is jelentette, és ilyen szempontból egyértelműbb volt az akkori tevékenykedés: egyfajta ellenállás volt, az értékek őrzésének helye, és ezek az értékek sokkal egyneműbbek, egyértelműbbek voltak.
– Az akkori helyzet bizonyos szempontból tényleg egyértelművolt: lehetett tudni, ki a „rossz”, ki a „jó”. Az idézőjel itt nagyon fontos, mert ma már világos, hogy a kategóriák nem választhatók szét ilyen élesen. A nagyon plurálissá vált társadalomban ma a választás is bonyolultabb, az értékekhez való viszony is összetettebb. Minden értéke dacára sem sírom vissza azt az időt, de nagy fájdalmam, hogy ebben a pluralizmusban és szabadságban, amikor igazán nincs semmi kockázata a vallásos életnek, templomba járásnak, a sok lehetőség között nem alakítottuk ki az értelmes tevékenység struktúráit az egyházi kultúra terén. A kilencvenes évek elején folyton azt hallottam – néha mérges is voltam miatta –, hogy hiányzik a keresztény értelmiség Erdélyben. Eltelt húsz év, és most sem látom, van-e keresztény értelmiségi réteg. Pedig nagyon sok elkötelezett keresztény értelmiségit ismerek, csakhogy nem látszunk ki a földből, a tömegből. Nem arra gondolok, hogy állandóan térítgetni kellene, vagy a főtérről kiabálni, hogy gyertek, legyetek keresztényekké, de szükségét érezném valamiféle szervezettségnek, láthatóságnak.
– Milyen ez a keresztény értelmiség? Néha azt érzem, vannak, akik félnek ettől a fogalomtól, mert valamiféle elitizmust vélnek felfedezni benne...
– Semmiképpen nem elitizmust vagy elszigetelődést értek ezen! Számomra keresztény értelmiséginek lenni egyfajta kötelességekkel járó létállapot. Semmi különös dolgot nem jelent, csak tudatosságot, odafigyelést, hogy mit hogyan, mikor és mennyire csinálok. Számomra kicsit Krisztus-követés is ez az igényesség. Az értelmiségiről azt szokták mondani, hogy nem engedi meg magának a megmerevedést, a dogmatikussá válás luxusát. Jóllehet én nagyon katolikusnak, nagyon kereszténynek tudom, ismerem magam: a katolikus hittannak megvan a tanrendszere, amit elfogadok, ha azonban engedem magamban, magam körül megmerevedni ezt a tanrendszert, már nem vagyok értelmiségi.
– Az élet dinamizmusát kellene megtartani, állandóan felülvizsgálni a dogmaértésünket? – Igen, és erre a hivatalos egyházi dokumentumokban vannak nagyon szép kifejezések. Mint például kreatív hűség – a hagyományunkhoz, a történelmünkhöz, az eleinktől örököltekhez való ragaszkodás. II. János Pál pápának vannak sokatmondó terminusai ezekről a dolgokról, a hit és ráció összehangolásáról. A kreatív hűség, mint eszmény engem nagyon inspirál, ezt próbálom a magam hagyományértelmezésében, irodalomértésében is gyakorolni, meg persze a saját életemben is. A kereszténység a történetiség hite és vallása, de a történetiség nem azt jelenti, hogy évszámokat tudok, ismerem az eseményeket, hanem hogy kapcsolatban vagyok a múlttal, emlékezetem megjeleníti, jelenvalóvá teszi, ami régen történt. Én pedig úgy élem a magam jelenét, hogy erőt merítek a múltból, de nem másolom szolgai módon. Soha nem szeretek arra hivatkozni, hogy ezt nagyanyám, szépapám, ükapám is így csinálta, s akkor ezen nem lehet változtatni.
Bodó Márta
Erdély.ma



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-75




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék