udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
60
találat
lapozás: 1-30 | 31-60
Névmutató:
Burus János
2007. december 5.
Egy hónap leforgása alatt nyolc Kolozs megyei településen tizenöt szerző részvételével szervezett író-olvasó találkozókat az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) közösen az Alternatíva Egyesülettel. A legtöbb faluban az utolsó néhány évben nem járt magyar író vagy költő. A tucatnyi szerzőt – köztük Egyed Emesét, Király Lászlót, Orbán János Dénest, Karácsonyi Zsoltot és másokat – Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke mutatta be a közönségnek. /Burus János Botond: Városhatárt átlépő irodalom. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./2007. december 10.
Meglepetéssel köszöntötték Kolozsváron a nyolcvanéves Fodor Sándort. Több mint hetvenen – Fodor Sándor író barátai, irodalmi pályatársai, közéleti személyiségek – találtak a napokban Kolozsváron szokatlan szövegű meghívót levelezőládájukban. „Kérjük, ezt a meghívást tartsa titokban, meglepetésnek szánjuk!” A meglepetést az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) készítette elő a Communitas Alapítvány segítségével. A Toldi vendéglőbe belépő írót hetvenen köszöntötték. Orbán János Dénes költő, az E-MIL elnöke köszöntötte az írót. Szép Gyula, az RMDSZ művelődési ügyvezető alelnöke emléklapot nyújtott át neki. /Burus János Botond: Ünnep titokban. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2007. december 17.
December 14-én Csíkszeredán ünnepélyesen átadták Dávid Gyulának a könyvkiadás szolgálatában végzett több mint félévszázados tevékenységéért a Kriterion-koszorút. Dávid egyik méltatója, Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus elmondta, hogy átnézve az eddigi, Kriterion-koszorúval díjazottak névsorát, van közöttük valami hasonlóság, valami közös. Olyan emberek kapták mindeddig, akik a munkájuk során a maguk területén jelentős alkotások sorát hozták létre. „Dávid Gyula munkássága átfogja egész szellemi életünket, és egy olyan, még befejezetlen életmű rajzolódik ki munkássága nyomán, amely mérföldkő a romániai magyar szellemi életben” – hangsúlyozta Gálfalvi Zsolt. - A Kriterion-koszorú inkább előlege annak, amit még meg kell csinálnom – vélte a kitüntetett, Dávid Gyula, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója. Számára mindig fontosabb volt mások könyveit a megjelenés felé segíteni, mint hogy ő szaporítaná eggyel a megjelenő kötetek számát. Úgy vélte, ezt a koszorút ő már régen megkapta, babérlevelenként, és további babérleveleket akar az eddigiekhez hozzáadni. Még tető alá szeretné hozni a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó kötetét, a tavaly megjelent 56-os életrajzi adattárhoz azóta is gyűltek az anyagok, a Bánffy-, valamint a Reményik-életrajz hátralévő köteteit is nyomdában szeretné tudni. Dávid Gyula Bukarestben, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnál /CNSAS/ betekintett saját dossziéjába, ezt szeretné még feldolgozni. December 15-én Brassóban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája /E-MIL/ díjkiosztó gálaestjén Mikó Andrásra, a tragikus körülmények között 19 éves korában elhunyt fiatal költő halálának 10. évfordulójára is emlékeztek a Mikó András Alapítvány szervezésében. /Horváth István: Elismerés babérlevelenként. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./ Brassóban az E-MIL-gálán a Méhes Györgyről elnevezett nagydíjat Bogdán László író, költő kapta idén megjelent, Hutera Béla utolsó utazása című regényéért. Az elismerés egyben főhajtás Bogdán eddigi, közel harminc kötetre rúgó életműve előtt is. Farkas Árpád költő betegsége miatt nem méltathatta személyesen a díjazottat, levelében viszont s elismerő képet vázolt fel róla. A Méhes-debütdíjat a székelyudvarhelyi születésű Bálint Tamás vehette át, akinek A pap leánya, birtokostul című verseskötete alig pár nappal a díjátadó előtt jelent meg. Az Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen folyóirat három díjat osztott, irodalomtudomány és kritika kategóriában Pécsi Györgyi, lírájáért a második, Mi nem lóg, ha áll című verseskönyvével jelentkező Muszka Sándor költő vehette át az elismerést. A lap prózadíját egy tízéves kézdivásárhelyi kislány, Veress Anna kapta. A Márkus Barbarossa János író által létrehozott Avantgarderobe-díjat Murányi Sándor Olivér érdemelte Felnyomták szentnek című első szépirodalmi kötetéért. Ugyanebben az elismerésben részesült Kiss–Budai Tibor is, az E-MIL rendezvényeinek mesterszakácsa – nemcsak kiváló főztjéért. A harmadik Avantgarderobe-díj a tehetségkutatással foglalkozó Bretter György Irodalmi Körhöz került. Különdíjat kapott továbbá Mátis Jenő Kolozs megyei tanácsos a liga népszerűsítését segítő szervezői munkájáért. A Mikó András-díjat Magyari Ágnes prózaíró kapta. /Burus János Botond: Díjak korhatár nélkül. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./2007. december 17.
Hármas könyvbemutatót tartottak december 13-án Kolozsváron. Az elsőkötetes Bálint Tamás közgazdaságtan-hallgató A pap leánya, birtokostul című könyvének bemutatójára öltönyben érkezett, verseit laptopból olvasta. A székelyudvarhelyi Murányi Sándor Olivér Felnyomták szentnek című könyvét ismertető szövegből kiderült, hogy a szerző előzőleg néhány évet töltött a gyulafehérvári papi szemináriumban. Muszka Sándor második, Mi nem lóg, ha áll című kötetével jelentkezett. /Burus János Botond: Rekeszizmokat próbáló irodalom. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./2007. december 21.
Burus János, a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont tanára szerkeszti a negyedévenként megjelenő Kútfő folyóiratot. A napokban megjelent új szám a népszokásokra összpontosít, a tavaszi és a téli ünnepkörhöz fűződő hagyományokra. Az iskolaközpont néprajzi körének tanulói és tanárai írásai mellett a szakma kiválóságainak tanulmányai is megjelennek a Kútfőben. János Pál nyugalmazott csíkszeredai múzeumigazgató további munkára buzdította a diákokat. /Kristó Tibor: Tiszta vizet inni a Kútfőre kell menni. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 21./2008. január 28.
Megjelent a Kútfő /a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont és Alapítvány, valamint a Nagybükki Néprajzi Társaság folyóirata/ új száma, Burus János a főszerkesztő. A fejlécen olvasható alcím: kis magyar néprajz diákoknak. A szerzők között pedagógus, lelkész, néprajzos és diák egyaránt szerepel, a témákat tekintve a rovatok adnak eligazítást: Vallási néprajz, Tavaszi ünnepkör, Helyismeret, Örökségünk, Emlékidéző, Névtan, Dokumentumok. /P. Buzogány Árpád: Néprajz kisebbeknek és nagyobbaknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 28./2008. február 6.
Székelyföldi terjeszkedést tervez a Libri könyvhálózat, jelezte John Holm, a Libri könyvesbolt ügyvezető igazgatója. Az ország jelenleg legnagyobb könyvesboltja mintegy három hónappal ezelőtt a kolozsvári Pólus Center bevásárlóközpontban nyílt meg. John Holm, a Libri romániai ügyvezető igazgatója akkor elmondta, erdélyi könyvüzletüket egyfajta bázisnak tekintik, ahonnan tovább terjeszkedhetnek. A magyar nyelvű könyvek, kiadványok iránt mutatkozó nagy érdeklődésre való tekintettel előfordulhat, hogy a jövőben a Libri Székelyföldön is terjeszkedni fog. A magyar könyveknek helyet adó polcok fölé kikerült a „Magyar nyelvű könyvek” felirat. Hamarosan megjelennek a Libri magyar, román, illetve angol nyelvű könyveit tartalmazó katalógusok. /Burus János Botond: Vásárlók alakította könyvpiac. = Krónika (Kolozsvár), febr. 6./2008. március 18.
Jelentős változtatásokra készül Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem új rektora. Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöki munkájával párhuzamosan hétvégenként tanított, pedagógiai doktori címet szerzett. Szeretné elérni, hogy az intézmény neve Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre változzék. A meglévő szakok bővítése mellett ősztől új szakok indulnak: képzőművészeti szak, díszlettervezés és kultúrmenedzsment szerepel az elképzelésekben. A cél, hogy regionális összművészeti egyetemmé váljanak úgy, hogy minden képzés elérhető legyen magyar nyelven is. Az itteni színészképzés mindig többletet jelent. Márton Árpád a képviselőház kulturális bizottságának alelnöke, Fazekas Ernő az InfoPro rádió műsorvezetője, Demeter András kulturális államtitkár, Gáspárik CNA-alelnök. Mindnyájan színit végeztek. – Gáspárik elismerte, hogy nem felhőtlen a viszonya a színészi szakma több képviselőjével. /Burus János Botond: Összművészeti oktatás a cél. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./2008. április 29.
Háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek Cseres Tiborra, a „nemzeti felelősség írójára” a hét végén szülőfalujában, Gyergyóremetén. Anyanyelvi vetélkedőt, sport- és rajzversenyeket szerveztek. A Cseres-emlékmű megkoszorúzása után tartották a hagyományos szavalóversenyt. Az író-olvasó találkozón beszélgetett a közönséggel a Krónika két munkatársa, Papp Attila Zsolt költő és Burus János Botond író. A Cseres-napokat néptánctalálkozó és sportvetélkedők zárták. /Jánossy Alíz: Cseres-napok Gyergyóremetén. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./2008. július 17.
Mindmáig a megközelítően pontos szám sem ismert: becslések szerint 18 millió fogoly járta meg a szovjet kommunista rezsim munkatáborainak rendszerét, a gulágot, nagy hányaduk a szibériai tömegsírokban végezte. A 20. századi népirtás helyszíneire most egy átfogó internetes tárlat kalauzol el. A magyar származású George Bient és édesapját 1945-ben tartóztatta le budapesti lakásukon az NKVD (Belügyi Népbiztosság) két tisztje. A házkutatás során nem találtak terhelő bizonyítékot. Végül a 16 éves György telepes rádióját foglalták le. George Bien tíz évet töltött a hírhedt kolimai munkatáborban, embertelen körülmények között. Michael Solomon zsidó származású újságírót Bukarest utcáin igazoltatta 1948-ban hat bőrkabátos férfi. A szovjet állam ellenségeként 1956-ig töltötte büntetését a gulágon, hazatérte után újabb kilenc év várt rá romániai börtönökben. A gulaghistory.org internetes címen elérhető interaktív kiállítás hatalmas mennyiségű forrás- és dokumentumanyagot bocsát az érdeklődő rendelkezésére – honlap szerkesztői szerint a teljesség érdekében a virtuális kiállításhoz felkutattak minden lehetséges tárgyi emléket. A jelenlegi és korabeli fényképeket, vádiratok, igazolványok, börtönnaplók másolatait, a lágerekben készült képzőművészeti alkotások reprodukcióit, történelmi értékű filmfelvételeket és személyes vallomásokat felsorakoztató multimédiás honlap az amerikai George Mason Egyetemen működő Történeti és Új Média Tanszék kezdeményezésére jött létre, együttműködésben a szibériai Perm-36 tábor helyén működő Gulag Múzeum, valamint a moszkvai székhelyű Gulag Emléktársaság munkatársaival. A Gulag. Számtalan nap, számtalan élet elnevezésű angol és orosz nyelvű digitális múzeum közel hatvan szakember – történész, kutató, levéltáros, fordító és programozó – munkájának köszönhetően átfogó böngésző-körútra invitálja az érdeklődőket. Az oldal tematikusan rendezett: a látogató mindennap egy gulágtúlélő portréjával, életének, elhurcolásának és a táborban töltött mindennapjainak személyes hangú vallomásával kezdheti a körutat. Az oldalon található böngészhető menüpontok a letartóztatások, a kényszermunka, a fizikai és szellemi kínzások, a tábori propaganda, a rabok konfliktusai, a magányérzet, az őrök, a túlélési technikák, a fogva tartottak és az emberi sorsok gazdagon dokumentált alfejezetein keresztül tárja fel a politikai célok kiszolgálására létrejött, az átnevelésre vagy lassú gyilkolásra szakosodott szovjet börtöntelepek világát. A Gulag (Glavnoje Upralevnyije Iszpravitelno-trudovih Lagerej), vagyis a Táborok Főigazgatóságának telepei Szibériában, a Szovjetunió legszélsőségesebb klímájú, lakatlan vidékein létesültek 1917-től, a kommunista hatalomátvételtől kezdődően. A történészek szerint 1953-ig hozzávetőlegesen 18 millió lakójuk volt. Arról nincsenek adatok, hogy pontosan hány millióan végezték életüket valamelyik jeltelen tömegsírban, a kommunista párthatóságok féltve őrzött titokként kezelték az áldozatok számát, minden lehetséges módon meghamisítva a statisztikákat. Bevett módszer volt például szabadon engedni az utolsó stádiumban lévő, a haláltól órákra vagy napokra álló őrizeteseket. Szibériai munkatáborba jutott az is, aki háromszor késett munkahelyéről, politikai vicceket mondott, vagy az, aki az 1920-as, 30-as évek pusztító éhínségei alatt pár szem krumplit tett kabátzsebébe. A táborokban sokszor orvosi módszerekkel kikísérletezett, agymosásos átnevelés folyt. Állandó volt a napi propaganda, a személyiség megtörésére pedig az őrök és a köztörvényes bűnözők alkalmaztak kínzásokat. A transzszibériai vasútvonal megépítése, a vorkutai feketeszénmezők kitermelése, a fehér-tengeri csatorna kiásása, a favágás, a kőtörés olyan embertelen időjárási körülmények és olyan, élelemmel folyt, amit lehetetlen volt teljesíteni. A kevesebbet dolgozó rab kisebb adag ételt kapott, így másnap kevesebbet tudott dolgozni – ez volt a gulág ördögi köre. /Burus János Botond: Millió koponya emlékei. = Krónika (Kolozsvár), júl. 17./2008. október 9.
Új csatornával bővül a román közszolgálati televízió (RTV) országos szórású kínálata: az RTV3 nevű adó október 10-én este jelentkezik először. A nemzeti kisebbségek műsorainak napi 90 percet tart fenn az RTV3. A Mindnyájan együtt című műsor hétköznaponként fél tizenegytől délig lesz követhető, a műsor első 50 percét magyar nyelvű adás tölti ki. Bardocz Sándor, a kolozsvári stúdió magyar adásának főszerkesztője szerint ez egyaránt jelent kedvező és hátrányos változást a magyar nézők számára. A délelőtti adás a kolozsvári stúdió esetében mintegy 20 perces veszteséget jelent. Viszont a stúdió regionális adása továbbra megmarad. /Burus János Botond: Régióorientált országos tévé indul. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./2008. október 13.
„Függetlenedik az egésztől” a közszolgálati televízió négy magyar területi szerkesztősége, ami azért is jelent előnyt, mert közös projektek születnek majd – mondta Stanik István. A TVR3 délelőtti magyar adásain négy – a vásárhelyi, kolozsvári, temesvári és a bukaresti – regionális stúdió osztozik majd. „Ez az első lépés ahhoz, hogy a televíziós szakma felépítsen egy egész napos magyar nyelvű televíziót, igaz: erre egyelőre a román közszolgálati televízió keretén belül van csak lehetőség” – fejtette ki Stanik István, a TVR igazgatótanácsának RMDSZ-es tagja. A híradót leszámítva, a területi stúdiók napi 2 órás műsoridőt kapnak. Ez azonban nem egyezik az egyes területi stúdiókban fennálló állapotokkal: a temesvári stúdióban egyetlen személy dolgozik a magyar nyelvű műsorokon, és a nemrégiben indított marosvásárhelyi stúdió is csupán kísérleti jelleggel működik. Kacsó Sándor, a bukaresti stúdió magyar szerkesztőségének vezetője elmondta, a nem élő adások bejátszása egy szerverről történik majd, élőben a magyar adás kezdetét jelző híradók mennének csupán, és egyelőre ez is csak Kolozsváron és Marosvásárhelyen oldható meg. „Ahhoz képest, hogy az eredeti ajánlat szerint heti 40 perces műsoridőt akartak adni nekünk a TVR3-ban, még jól is jöttünk ki” – fogalmazott Stanik. /Fleischer Hilda: TVR3, magyar függetlenedéssel? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./ A sajtóban közöltekkel ellentétben nem csökken, hanem tetemesen növekszik a magyar nyelvű műsorok számára fenntartott adásidő az RTV3 megjelentével – állítják a román közszolgálati televízió (RTV) területi stúdióinak magyar adásaiért felelős vezető szerkesztők. Összesen heti 340 perccel bővül az RTV3 révén a területi stúdiók magyar szerkesztőségeinek adásideje. A romániai magyar sajtó a területi stúdiók magyar adásait megcsonkító médiumot látott az új regionális adóban. Ezt az állítást cáfolta kolozsvári találkozóján Stanik István, az RTV igazgatótanácsának tagja, valamint a bukaresti, a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a temesvári stúdiók magyar szerkesztőségeit vezető Kacsó Sándor, Bardocz Sándor, Fekete Hajnal és Laslavic Tímea. „Romániában először történik meg, hogy a hét minden munkanapján, rendszeres időpontban fog magyar adást sugározni az állami televízió” – jelentette ki Stanik István. A programrács szerint hétfőn Marosvásárhely, kedden és csütörtökön Kolozsvár, szerdán Temesvár, pénteken pedig Bukarest jelentkezik közel 50 perces műsorral. Ezenkívül pénteken késő este vagy szombaton délelőtt további 100 percet tartanak fenn a nemzetiségek nyelvén szóló játékfilmek közvetítésére. Az országosan fogható RTV3 révén ezek az adások akadálytalanul jutnak el a szórványban élő magyar kisközösségekhez is. A nézők többsége számára alkalmatlan lehet a délelőtt fél tizenegyes adáskezdés. /Burus János Botond: Választás előtt néző és szerkesztő. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./2008. november 15.
Lemondott főszerkesztői posztjáról Fall Sándor, a Krónika erdélyi közéleti napilap főszerkesztője, miután a kiadó vezetősége úgy döntött, egyik napról a másikra megválik Papp Attila Zsolt és Burus János Botond szerkesztőtől ― értesült a Transpost.ro. A két újságíró távozását a vezérigazgató minden előzetes egyeztetés nélkül, a Szempont és a Kultúra rovat karcsúsításával indokolva jelentette be a két érintettnek. A döntés felháborította a Krónika munkaközösségét. Fall Sándor főszerkesztő elfogadhatatlannak tartotta az eljárást, és azonnali hatállyal benyújtotta lemondását, Bakk Miklós főmunkatárs pedig kérte nevének törlését a lap impresszumából. A hosszú ideje problémákkal küszködő lap munkatársai levelet írtak a kiadó magyarországi vezetőihez. Ebben kifejtették, hogy elvárják a két menesztett alkalmazott azonnali visszahívását, különben nem tartják lehetségesnek a további együttműködést. A Krónikánál évek óta rendszeresen ,,karcsúsítják" a csapatot, bár a mostanihoz hasonló drasztikus lépésre mindeddig nem volt példa. Nemrég Gazda Árpád volt kénytelen távozni, korábban a lap munkatársai sztrájkkal is tiltakoztak fizetéseik elmaradása és a tarthatatlan munkakörülmények miatt. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 15./2008. november 18.
Még nem érkezett válasz a Krónika napilap kiadójának magyarországi vezetőitől arra a szerkesztőségi levélre, amelyet a lap belső munkatársai azzal a céllal írtak, hogy a vezetőség vonja vissza a két kollégájukra – Papp Attila Zsolt, a Szempont melléklet szerkesztőjére, valamint Burus János Botond, a kultúra rovat szerkesztőjére – vonatkozó elbocsátási határozatát. /F. H. : Krónika: még zajlanak a tárgyalások a kiadóval. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./2009. március 7.
Kilencedik évébe lépett a vita a gyergyóditrói szienit bánya nyitásáról. Mindkét fél szándékosan elferdített tényekről, oligarchákról beszél. A Gruppo Minerali olasz tröszt ajánlata szerint a Cengellér-tetőn 20 évig folytatnának külszíni fejtést, a 6-10 millió eurós befektetés hasznából a közösség is részesülne. A helybeliek véleménye: nem kell bánya, mert több kárt okozna a bánya, mint hasznot. A község szennyezett bányavárossá alakulna. A kérdésben 2006 októberében a helyi önkormányzat referendumot írt ki, amelyen a lakosság 53 százaléka jelent meg, és 97 százalékban voksolt nemmel a bányára. A Gruppo Minerali nem adta fel a bányanyitás tervét, amelybe eddig mintegy 1,5 millió eurót fektetett. /Burus János Botond: Szienitbánya: a megoldást kell feltárni. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 7./2009. május 14.
Közel félszáz Hargita megyei köztisztviselő alól húzhatja ki a kormány az intézményvezetői széket. A leváltott igazgatók és aligazgatók többsége az elmúlt hetekben kapta kézhez a menesztéséről szóló értesítést. A leváltások miatt tömegtüntetést szervez az RMDSZ május 24-én Csíkszereda központjában, mondta el Kelemen Hunor képviselő. Kelemen szerint az intézkedés „a jóérzéssel és az európai gondolkodással megy szembe”, amikor az új intézményvezetők kiválasztásánál a politikai pártállást a szakmai hozzáértés fölé helyezi. Kelemen Hunor szerint egy 85 százalékban magyarok lakta megyében visszás, hogy az adóját hosszú évekig fizető nyugdíjas ne tudjon kommunikálni a nyugdíjosztály vezetőjével, az orvosi ellátásért folyamodó öregember vagy gyermek értesse meg magát a közegészségügy főnökével. Elfogadhatatlan, hogy a diákokat és pedagógusokat 2009-ben ismét olyan személy irányítsa, aki hivatalba lépésének első napján kijelentette: egy szót sem tud magyarul – jelentette ki Kelemen. /Burus János Botond Utcára viszik a leváltott igazgatók ügyét. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 14./2009. május 19.
Hargita megyében román nyelv és irodalom tantárgyból félévi írásbeli vizsgán a megye 7–8-os magyar diákjainak nagy része megbukott. Számszerűen: 3130 hetedikesből 1235, 3159 nyolcadikosból 1275 tanuló, így az „átmenők” aránya 60,5, illetve 59,63 százalék. Hargita megyében a diákok számottevő hányada nem tud románul, itt lakik a tömbmagyarság. Sok esetben hiányzik az a közeg, amelyben a gyermek megtanulná többségi nemzet nyelvét. A magyar pedagógusok szakmai szövetsége évtizede kilincsel és rimánkodik hiába, hogy a Székelyföldön más módszerekkel taníthassák a román nyelvet. A 12-13 évesen megismerkednek a kudarc, a bukás, a meg nem felelés érzésével. /Burus János Botond: Ahány nyelv... = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 19./2009. október 2.
Általános sztrájkot készítettek elő a közalkalmazottak érdekképviseletei október 5-re. Kevesen hiszik el, hogy az országos szakszervezeteknek képesek mindenkit mozgósító, általános jellegű tiltakozó megmozdulást szervezni. A tanárról, orvosról ostobaság feltételezni, hogy megengedheti magának azt, hogy pár óránál többre felfüggessze tevékenységét. /Burus János Botond: Mozgalom az országos bénulásért. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./2011. október 4.
Megjelent Pipe monográfiája
Szeptember utolsó vasárnapja, Szent Mihály vasárnapja, az unitáriusok számára az őszi hálaadás ünnepe. Ekkor találkoztak a faluból elszármazottak.
A hajdan népes kis falucskát, amelynek írásos emléke hétszázhetvenhét (777!) évre tekint vissza, ma mindössze ötvenen lakják.
Rendhagyó és emlékezetes marad ez az ünnep, mert a kilencvenéves pap bácsink, Adorjáni Rudolf Károly tiszteletes úr letette az úrasztalára e falucska néprajzi, szociológiai és irodalmi értékű monográfiáját. Címe: Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve.
A könyvet a Kriza János Néprajzi Társaság gondozta és adta ki, a Kriza Könyvtár sorozatban. Elismerő, méltató előszót Kriza Ildikó írt, kiemelve, hogy hézagpótló és fontos ez a kötet, melynek anyagát évtizedeken át szorgalmasan gyűjtögette a szerző.
E kis faluközösség életéről, hagyományairól, kultúrájáról, szokásairól, összetartozásáról, hitéről, példamutató lelki tisztaságáról és becsületességéről nem sokat tudott – és ma sem sokat tud – a nagyvilág. A magas dombokkal körbezárt völgykatlanban meghúzódó, "elrejtett" falucskának a maga csodálatos világát sikerült évszázadokon át megőriznie. Régebben talán a boráról, szőlőiről szerzett tudomást a külvilág, de hogy milyen a falu belső élete, hiedelem- és hitvilága, kultúrája, arról kevesebbet tudott a világ. Nem volt "sztárfalu". Nem szerepelt az újságok, lapok címoldalán, nem készültek róla világot bejáró filmek. Az "isten háta mögé" rejtve nem állt érdekében senkinek bemutatni e közösséget. Inkább még jobban elrejtették volna, ha lehet.
Most, a falu életének utolsó 24. órájában, sikerült félrehúzni azt a függönyt, amely eddig eltakarta a világ szeme elől.
Adorjáni tiszteletes végigvezet bennünket, házról házra járva, most már a könyv lapjain. Hatalmas élmény a falu szülöttjeinek, hogy beléphetnek a népes családok tisztaszobájába és megismerhetik a családok belső életét.
Miközben a szerzővel végigjárjuk a 82 házszámot, nagyszerű történetek, legendás esetek, humoros emlékek is előbukkannak az emlékek tárházából és megsimogatják lelkünket, vagy mosolygósra varázsolják egyre szigorodó, vagy kesernyéssé savanyodó arcunkat.
A könyvben helyet kaptak statisztikai kimutatások, szőlőművelési hagyományok, hiedelmek gyűjteménye, a faluval kapcsolatos írások. Így került a könyvbe például a szerzőt felváltó, következő lelkész, Fóris Géza Adatok a pipei unitárius egyházközség életéből (Magvető, 1977.) tanulmánya, Barabás László Farsangi életszínjáték Szásznádason és Pipében című írása és nem utolsósorban, a szintén pipei születésű Burus János Pipe helynevei című helynévanyag- gyűjteménye.
A könyvet régi fényképek, emlékfotók teszik még teljesebbé.
Végezetül pedig e hasábokon is köszönetet mondunk a Kriza Kiadónak ezért a nélkülözhetetlen, nagybecsű könyvért.
Simó Edmund
Népújság (Marosvásárhely)2011. október 26.
Sokrétegű falumonográfia Pipéről
Szerencsés falu az olyan, amelyiket nemcsak tudóssá váló szülöttel ajándékoz meg a Teremtő, hanem olyan értelmiségiekkel is, akik képesek megörökíteni múltját, felmérni jelenét, alakítani jövőjét –, olyan szolgálattevőkkel, akik messze világló fénycsóvát hagynak maguk után, amely aztán az egymást követő nemzedékek útjának szikrázó szellemi szövétneke lehet.
Ilyen emberrel, egy fiatal pappal áldotta meg az Isten egykor a Pipe nevű falut. Aki most – talán a Bibliához társítandó – íme, a falu könyvét helyezi a maradvák egyre zsugorodó családi asztalára.
A rendkívüli, sajátos falumonográfiát fél évszázaddal pipei szolgálata után állította össze a minap kilencvenedik életévébe lépett Adorjáni Rudolf Károly unitárius lelkipásztor.
A Székely Partium kis faluja Pipe (románul Pipea, németül Wepeschdorf, szászul Wepeschdref), Maros megyében, Segesvártól 12 km-re északra fekszik, Szásznádashoz tartozik. 1325-ben Pype néven említik először. 1910-ben 336, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Egykori lakosainak jó része Szásznádasra költözött. A trianoni békeszerződésig Kis-Küküllő vármegye Erzsébetvárosi járásához tartozott. 1992-ben 105 lakosából 99 magyar, 5 cigány, 1 román volt, közülük 90 unitárius. A falu boráról és gyümölcséről volt híres.
Híres szülötte Gyulai Zoltán (Pipe, 1887. december 16 – Budapest, 1968. július 13.) fizikus, egyetemi tanár, az MTA tagja. Az unitárius templomban márványtábla őrzi emlékét.
Pipe rendtartó székely közösségén többször is eret vágott a történelem. A két világégés mellett főleg azért fogyatkozott drasztikusan a lakossága, mert a falu 1940-ben Dél- Erdélyben maradt, emiatt számosan hagyták el a szülőhelyet, Besztercén például utcányian telepedtek le. Még nagyobb kárt okozott az 1960-as évek erőszakos kollektivizálása, amikor Erdély-szerte, az őseiktől megszerzett földeken, saját munkaeszközeikkel kellett dolgozniuk megalázó bérmunkában, a szocialista tervgazdálkodásnak nevezett rémálom "direktívái" szerint.
Az Udvarhelyszék, Kis-Küküllő megye, a Szászföld határán fekvő településen ma talán alig 44 lélek él. Amikor Adorjáni Rudolf Károly tiszteletes úr 1947-ben Pipébe került, éppen a második világháborús sebeket próbálta kiheverni a gyülekezet, és ez nem kis részben sikerült is. Egy évtized múltán, amikor szolgálati helyet változtatott, 368 lelkes, erős közösséget hagyott utódjára. Az ifjú lelkész, az énekvezéri munkakört is betöltő tanítónő feleségével úgy illeszkedett be a közösségbe, hogy annak hitéletét buzgón szervezve, összeforrottságát fokozva igazi szellemi vezetőjévé vált híveinek. Az egyházi anyakönyv és a pontosan, rigurózusan vezetett gyülekezeti naplója segítségével, minden háztartást rendszeresen látogatva olyan családi történettárat készített, ami párját ritkítja tájainkon. Benne nyolcvannégy család történetét lehet nyomon követni 1870-től 1990-ig, a kötet munkálatainak lezártáig. A szorgos közösségépítés, a helytörténeti kutatás nem maradt nyom nélkül. Nyomdafestéket látott Adorjáni Rudolf Károly: Pipe. Egy Kis-Küküllő menti falu száz éve című könyve, a Kriza János Néprajzi Társaság és az MTA Néprajzi Kutatóintézetének kiadásában, Budapest–Kolozsvár 2011 jelzettel. A kiadványt 2011. június 27-én mutatták be Kolozsvárott, azon az emlékkonferencián, amelyet a néprajzi gyűjtő, unitárius püspök, Kriza János születése kétszázadik évfordulója tiszteletére szerveztek. Majd szeptember utolsó napján, vagyis Szent Mihály napján kivitték a kötetet Pipébe is. Marosvásárhelyen október 20-án ismerkedtek vele az elszármazottak és az érdeklődők. Az eseményeken jelen volt a lelkész-kutató, Adorjáni Rudolf Károly. Az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében Nagy László főjegyző bevezetőjét követően dr. Barabás László néprajzkutató beszélt személyes kötődéséről Pipéhez, majd a szerző szorgos munkálkodásáról, nemcsak Pipében, hanem papsága következő állomáshelyein is, jelesen a Küküllő mente alsó folyásának néhány unitárius közösségében.
A szerzőnek nem ez az egyetlen könyve. 2006-ban jelent meg a Lukács Sándor ravai búcsúztatói 1930–1938 között című kötet, a Kriza Könyvtár sorozatban. A halotti verses búcsúztató az unitáriusok lakta vidéken már a 17. századtól szokásban lehetett, és a többszöri egyházi tiltás ellenére néhol még ma is szokásban van. Lukács Sándor, a világjárt unitárius pap felvállalta a ravai temetkezési szokások e mozzanatának a felügyeletét, éltetését. A kötet 92 – többnyire nevesített – búcsúztatót tartalmaz, de bemutatja a teljes halottas szokásrendszer összetettségét, a búcsúztató helyét és funkcióit ebben a rendszerben. Megismerhető belőle Lukács Sándor kalandos életútja is, valamint a Kis-Küküllő egyik mellékvölgyében fekvő Rava település rövid története.
A Pipéről szóló könyvben Adorjáni Rudolf Károly olyan világot örökített meg, amely már sosem jön vissza, vélekedett Nagy László, aki egykor az idős lelkész örökébe lépve Szőkefalván maga is "megfertőződött", és néprajzi gyűjtésbe fogott. Nem szokványos falukönyv, nem is a klasszikus értelemben vett monográfia ez, hanem voltaképp társadalom-néprajzi monográfia, de kis túlzással lehetne akár szőlészeti monográfiának is mondani, hangsúlyozta Barabás László. Közösségtörténet, családok sorsában elbeszélve, rengeteg érdekes konnotációval. A könyvet a Kriza János rokonságába tartozó fiatal Kriza Ildikó dolgozata vezeti be (Egy Küküllő menti unitárius falu száz éve), ezt követi a Pipei emlékek címet viselő, tízévi gyűjtés, amelyet íme, fél évszázad távolából bocsájt a Segesvárra, Marosvásárhelyre, az ország s világ más részeibe szóródott utódok rendelkezésére a népéhez ma is szívvel- lélekkel ragaszkodó, hűséges lelkipásztor. A további tartalom is változatos: életfordulókhoz kapcsolódó hagyományok leírása következik, születés, keresztelés, esketés, házasságkötés, a halottaskönyv üzenetei, majd Az év ünnepei Pipén –, melyből arra is választ kaphatunk, hogy a környező római katolikus és a szász evangélikus vallású közösségek szokásai miként hatottak az unitáriusok hagyományaira. A könyv második, Mellékletek cím alatt következő dolgozatai gazdagítják, kiegészítik és árnyalják a képet. Ezek: Orbán István: "…indulj hazafelé", Adorjáni Rudolf Károly: Úrvacsoraosztás és szüret püspöki segédlettel, Barabás László: Farsangi színjátékok Szásznádason és Pipén, Adorjáni Juliánna: Pipei hiedelmek, Adorjáni Rudolf Károly: Szőlőművelés Pipén 1947–1956 között, Fóris Géza: Adatok a pipei unitárius egyházközség történetéből, Burus János: Pipe helynevei.
A kötetet bő fényképanyag zárja.
A néphagyomány (Bálint Kicsi Lajos közlése) szerint a falu neve onnan ered, hogy lakott ott egy erdőpásztor, aki pipét lopott. Fiai elszaporodtak, falut alapítottak, de a lopott libáról Pipének mondták a helyet. Sokan köszörülték a nyelvüket emiatt a pipeieken. De azok sem maradtak adósak a csípős válasszal. Amikor például a szászok megkérdezték nagy gúnyosan, hogy hát mikor lesz már a Pipéből lúd, a székelyek azt felelték: – Az bizony csak akkor, amikor Hétúrból nyolc úr lesz!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)