udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
54
találat
lapozás: 1-30 | 31-54
Névmutató:
Herédi Zsolt
2004. július 9.
Emil Boc kolozsvári polgármester menesztette a polgármesteri hivatal jogi főosztálya éléről Vasile Ghermant, aki anyakönyvvezetőként megtagadta két pár összeházasítását, mivel azok nem csak románul mondták ki az igent. Gherman ellen ugyanakkor bírósági eljárás indul annak az 50 millió lejnek a visszaszerzésére, amelyet a polgármesteri hivatalnak kellett kártérítésként fizetnie az egyik párnak. A Kolozs Megyei Törvényszék végleges ítéletben kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy több mint 50 millió lejes erkölcsi kártérítést fizessen Herédi Zsoltnak és Füsy Katalinnak, miután Vasile Gherman anyakönyvvezető 2001. május 31-én megtagadta összeházasításukat, mivel Herédi és Füsy románul és magyarul is kimondták az igent. 2004 júniusában hasonló incidens történt, amikor Gherman megtagadta egy román–francia pár megesketését, mivel nem csak románul mondták ki az igent. /Boc menesztette Gherman anyakönyvvezetőt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 9./2005. május 5.
A közelmúltban jó néhány intézmény, jelentés elmarasztalta a román államot, illetve a politikumot a sajtót ért nyomásgyakorlások, és általában a sajtószabadságot korlátozó tényezők miatt: a Freedom House, Agentia de Monitorizarea Presei, a Román Akadémiai Társaság (SAR), az SEENPM (South Eastern European Network for the Professionalization of the Media) tanulmánya, de Pierre Moscovici EU raportőr jelentése is megemlíti e témát. Már az alkotmányban is van egy-két furcsaság. A 30. szakasz szerint: „A törvény tiltja az ország és a nemzet gyalázását, (…), a területi szeparatizmusra vagy a nyilvános erőszakra való uszítást, valamint a jó erkölccsel ellenkező obszcén megnyilvánulásokat.” Mi számít ország, illetve nemzet gyalázásnak, ki és mi alapján dönti el, hogy mi az obszcén megnyilvánulás? És ha valaki a szeparatizmus gondolatával ért egyet? Ez büntetendő? A román rádió és tévétársaságok szervezését és működését szabályozó törvény meghatározza a közszolgálatiság mibenlétét is: mutassa be a román nyelv értékeit, a nemzeti és egyetemes, illetve a nemzeti kisebbségek autentikus kulturális és tudományos alkotásait, „harcoljon az ország függetlenségéért és nemzeti egységéért (sic!-szerk.), az emberi méltóságért, igazságért és törvényességért.” Gyakori újságírói tapasztalat, hogy a közhivatalok megtagadják az igényelt adatokat, mivel a sok kétértelmű megfogalmazás kibúvókra, önkényes döntésekre ad lehetőséget. A televízió elfogult, ezt mutatta a Sajtómonitorizáló Ügynökség felmérése a kormánypárt választások előtti szerepeltetéséről. Az RTV1 a következő arányban szerepeltette képernyőjén a pártokat: kormánypárt 72%, ellenzéki 26%, RMDSZ 2%. A kilencvenes évek elején, bányaszjárás idején a „rendcsinálás céljából” Bukarestbe hívott bányászokkal, mint a „munkásosztály megbízható elemeivel”, szószerint szétverették nemcsak az ellenzéki megmozdulást, hanem az ellenzéki pártok székházait, az ellenzéki szerkesztőségeket. A közszolgálatinak nevezett tévé készségesen beszámolt az ott talált drogokról, dollárokról. A posztkommunista hatalom elsősorban ott vesztette el a ’96-os választásokat, ahol a kereskedelmi tévék (PRO TV és az Antena 1) elterjedtek. A törvények azon pontjai, amelyek kiszolgáltatják a sajtót a politikumnak, megmaradtak. A Capital gazdasági hetilapnak 13 városbeli 22 helyi tévéadó tavalyi monitorizálása nyomán tizenegyről sikerült beazonosítania, hogy az SZDP, öt pedig a NLP közvetett vagy közvetlen irányítása alatt áll. A többiről sem állították a szerzők, hogy függetlenek lennének a politikumtól. Nem sikerölt megtudni, hogy a román média híreit uraló Mediafax hírügynökségnek kik az igazi tulajdonosai. /Herédi Zsolt: Szabad sajtó? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3., folyt.: máj. 4., 5./2005. május 6.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) csak bizonyos irányban rendkívül éber: a magyarok irányában. Ezt a kolozsvári késeléshez való viszonyulása igazolta. Mikor román agresszorról és magyar áldozatról van szó, nyoma sincs a buzgalmának. Asztalos Csabának, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökének eszébe sem jutott, hogy hivatalból indítson kivizsgálást. A bukaresti hokimeccsen a román szurkolók skandálása /Ki a magyarokkal az országból!/ kivizsgálására feljelentésre volt szükség. Azonban a csíki szurkolók ellen, a „Cigányok, cigányok!” skandálása miatt hivatalból indult eljárás. Hasonló volt az ODT reakciója Gigi Becali magyarellenes kijelentésére, illetve a Molnár József zsidóellenes kijelentésére. /Herédi Zsolt: Diszkriminációs üresjáratok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./2005. május 9.
Május 8-án nyolcadik alkalommal osztották ki a Dr. Aszalós János-emlékdíjakat Marosvásárhelyen, a Szabadi úti református templomban. A Dr. Aszalós János Emlékalapítvány a szokásos négy díj mellett idén két különdíjat is kiosztott: Járay Fekete Katalinnak, a Népújság munkatársának, aki rendszeresen részt vett az emlékalapítvány találkozóin, s most könyvet írt az alapítványról és a díjazottakról, valamint Raab Vilmos református lelkésznek, aki egy kis település, Siklód megmentéséért harcolt. Dr. Aszalós János (1901-1939), tisztiorvosként a betegségek megelőzését, a járványok megfékezését, a szegények gyógyítását tűztek ki élete céljául. A díjazottak: Búzás Katalin a csíkszeredai Nefelejcs Egyesület vezetőjeként 120 árva és elhagyott gyerek nevelésével foglalkozik. Pupák Felméri Zsuzsa gyógytornász a gyergyószentmiklósi, halmozottan sérült gyerekeket segítő Esély nevű alapítvány oszlopos tagja, Herédi Zsolt a kolozsvári kismamaklub létrehozója és a zeneóvoda folyatója. Balogh András a hét éve folyamatosan megjelenő Berecki Harangszó folyóirat kezdeményezője, szerkesztője. /Simon Virág: Hat taggal bővült a nagycsalád. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./2005. május 14.
Aszalós János díjat kapott Herédi Zsolt, a kolozsvári Kismamaklub programvezetője, aki Nistor Krisztina és Pintyucza Andrea zenepedagógus munkatársaival együtt vehette át a kitüntetést. A Kismamaklub új és hiánypótló nonprofit civilszerveződés, amely úttörőnek számít az országban még alig létező szociális háló megteremtésében is a karitatív segélycsomagok szétosztása révén. A Bolyhos zeneóvoda rendszeresen vezeti rá a szülőket, hogyan lehet és kell szervesen beépíteni a kicsinyek harmonikus testi-lelki fejlődésébe a muzsikát. A kezdeményező Herédi Zsolt szociológus legfőbb érdeme kiváló szervezői tevékenysége. /Kitüntetés a Kismamaklub szervezőinek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./2005. május 21.
Romániában a rendszerváltás után a szabad sajtó teljesen újszerűen hatott, robbanásszerűen elszaporodtak a kiadványok, nőttek a példányszámok, tehát nagy volt a konkurencia. Később összezsugorodott a piac, és átvette a vezetést a tévé. Jelenleg Romániában a lakosság 80 százaléka a tévéből szerzi közéleti információit. Az írott sajtó azért közvetve is hat, hiszen tematizálhatja a közéletet: témáit átveszik a rádió-, illetve a tévéadók. 2004 nem a véleményszabadság éveként vonul be a romániai sajtótörténetbe. Tavaly ugyan már nem vertek meg 20 újságírót, mint például 2003-ban, ellenben nagyobb mértékben érvényesült a gazdasági nyomás a laptulajdonosokon keresztül. Mircea Toma, a Független Újságírásért Központ, valamint az általa vezetett Sajtómonitorizáló Ügynökség 2003-ban végzett felmérése szerint a megkérdezett 258 újságíró 75 %-a vallotta azt, hogy legalább egyszer le kellett hogy mondjon egy bizonyos téma megírásáról alkalmazója nyomására. Az újságírók 25 %-ának volt pere folyamatban, 23 %-át rendszeresen fenyegették, hogy különböző kényes témákat ejtsen, 90 %-ának már legalább egyszer visszautasították a közintézmények az információszolgáltatást. A megkérdezett újságírók fizetése 2,2 és 6 millió lej között mozgott. Zsarolás is folyik. Több lap fizetett hirdetésekért cserébe ejti a reklámot fizetők portáján indított oknyomozó riportokat. A kormány, illetve egyes közintézmények esetében szélesebb a skála: a „zsarolási eszköztár”: adósságátütemezéssel, elengedéssel, különböző engedményekkel, juttatásokkal bővül. A tulajdonosoknak több esetben nem sikerült megtörni a főszerkesztőket, vagy akár a szakma szolidaritását (ez Magyarországon elképzelhetetlen lenne). Tavaly az írott sajtóban az Evenimentul Zilei és a Romania Libera vált a gazdasági háttéregyeztetések prédájává. Hasonló botrány robbant ki a legnagyobb példányszámú román lap, az Adevarul házatáján is A szerkesztőségi tagok döntési hatáskörét megvonó főrészvényesi akció hátterében az exfőszerkesztő Viorel Hrebenciucot, az SZDP politikusát sejtette. Az Adevarul újságírói inkább szedték a sátorfájukat és új lapot adtak ki, a Gandult. Hasonlóan cselekedett a román értelmiség egyik hetilapjának számító kiadvány, a Dilema teljes munkatársi gárdája is. Miután Augustin Buzura, a lapot kiadó költségvetési intézmény, a Román Kulturális Intézet (korábbi Román Kulturális Alapítvány) igazgatója többször is megpróbált nyomást gyakorolni a főszerkesztőre, a szerkesztőség kivonult, megalakítva a Dilema Vechet (a régi lap pedig megszűnt). /Herédi Zsolt: Prés alatt az írott sajtó. Szabad sajtó? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./ 2006. szeptember 30.
Sok papírmunka után fél éve sikerült bejegyeztetni Kolozsváron az Életfa Családsegítő Egyesületet. Tevékenységük összefonódik a Vi-Waldi Játszóházéval, a Herédi Zsolt-féle kismamaklub szervezésében sikerrel együttműködnek az unitárius óvodával, és az újszülöttet nevelő kismamákat támogató Otthon segítünk programban segítőtársra leltek Bibza István református esperesben. Az egyesület közösen a Vi-Waldival létrehozza a Várandósok Klubját. /Kerekes Edit: Gyermeknevelésben otthon is segít az Életfa. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./ 2008. január 22.
Egy román újságíró körkérdést küldött szét: mi a véleményük arról, hogy a mai fiatalokat egyáltalán nem érdekli a kultúra. A magyar közbeszédben is téma ez. Erről fejtette ki véleményét Herédi Zsolt. A kulturális piacon az elmúlt időszakban mind a kínálat, mind a kereslet is megnőtt, egyre változatosabb is lett. Nem lehet ugyanakkora színház- vagy mozi látogatottságot elvárni ma, mint a rendszerváltás előtt, amikor a vizuális kultúra lehetőségei egy színházi előadás vagy nagy ritkán egy nézhető mozi vagy tévéfilmre szorítkoztak. Nemcsak a fogyasztó pénzéért, hanem az idejéért is versengeni kell. A fiatalok olyan tudást akarnak felhalmozni, amit a későbbiekben fel tudnak használni. Megnőtt a fiatalok vizuális kultúra iránti igénye. Egyre inkább teret hódít a szórakozás, illetve a tömegkultúra. Múzeumlátogatásra ösztönző marketingfogás volt, hogy több látogató – csoportok, (nagyobb) család – esetén olcsóbb volt a jegy. Ezt ma már szinte minden nagyobb múzeum árpolitikája alkalmazza. Ösztönző fogás neves szakemberek meghívása, előadása, vagy kérdezz-felelek szerű beszélgetés szervezése a látogatókkal. Gyerekek körében nagy divatja van a dinóknak. Ezt lovagolta meg a budapesti Természettudományi Múzeum is. Itthon is lehetne hasonlót kezdeményezni. Sok idősebb kolléga ellenségesen fogadja az újító szándékú fiatalok ötleteit. A különböző megemlékezéseken sokszor az iskolásokat szeretnék kirendeltetni közönségnek. Továbbra is túlsúlyban vannak a múltidéző témák, azonban inkább lejáratják, az amatőr „marketinggel” a témát. Másik fékező erő a magyarországi társadalom és sajtójának tekintélyes része, amelyik hagyományőrző archaikus társadalomnak szeretné megtartani a határon túli magyarságot. A világban zajló kulturális folyamatok mellett sok tekintetben lemaradt a hazai magyar nyilvánosság, az ifjúsági szubkultúra csak mostanában kezd támogatást kapni. A magyar pályázati pénzek csak a paraszti kultúra művelőinek, netán a komolyzenének voltak fenntartva. Amikor a hazai politikusok a fiatalok tömege előtt akarnak beszélni, koncertturnét szerveznek ismert együtteseknek. Gyakori a rendezvényekre való rátelepedés. Az RMDSZ a fő pénzosztó, ő számít a legnagyobb „rátelepedőnek”. A rendszerváltás után hosszú évekig az erdélyi közéletben a politika és a civil szféra személyeken keresztül teljesen egybeolvadt. Ekkor lépett színre az RMDSZ új generációja, a MIÉRT, amely az utóbbi pár évben igyekezett korrigálni e képet. Pénzosztó pozícióját kihasználva szponzorként beszállt a Transindex szervezte Médiabefutó, Humorfesztivál, és több más sikeres rendezvénybe/re. Ők irányítják a többnyire erőforrás orientált és nem problémaorientált civil szervezeteket. A pénzosztó döntéshozók befolyásolták az elmúlt időszakban a kulturális rendezvényeket, sőt az egész civil szférát. /Herédi Zsolt: A kultúraigény esete a fiatalokkal avagy rendezvényszervezők vs. valóság és modernitás. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18., folyt. : jan. 19., 21., 22./2008. február 21.
A múlt rendszerekből öröklött mechanizmusok, normák, reflexek működnek: ügyintézésben a „kijárás”, alkalmazás, jutalmazás, „pályáztatás” terén a bizalmi emberek, a protekcionizmus élvez előnyt. Herédi Zsolt hozzászólt a Székelyföld-vitához. A politikum rátelepedett az erdélyi magyarság minden erőforrására, intézményére (egyedüli kivétel talán a Sapientia). Az RMDSZ minden intézményt maga alá gyűrt, a két államtól származó pénzügyi támogatások fölött kontrollt gyakorol. A romániai magyar sajtó nagy része szervilis. Néhány ritka kivételtől eltekintve tabutéma, hogy miért olyan lassú Székelyföldön a restitúció. A politikai elitet terheli a felelősség ezen állapotok fenntartásában. Csutak István a székely székeket a modernizáció fékjének nevezte. A mögöttes cél az RMDSZ székelyföldi területi újraszervezési szándékának indoklása. Székelyföld esetében a tünet megállapítása, azaz a modernizációs deficit és az együttműködés, társadalmi szolidaritás hiánya helyesnek mondható, a diagnózis már kevésbé, a terápia viszont hiányzik. Székelyföldön a társadalmi modernizáció – egyelőre – RMDSZ függő. Szórványban nagyobb az egymásrautaltság. Csutak felhozott példáit megcáfolták az érintett szakemberei: a színház-tematikát Parászka Miklós, a csíkszeredai régizene fesztivál értékelőjét László V. Ferenc (Székelyes betartás? Szabadság). Az egyetlen konkrét lépés, amit Csutak elvár: a székely székek felszámolása. A székek felszámolásával nagyobb hatalom koncentrálódik a megyei vezetés kezében. /Herédi Zsolt: Kommunikációs mutatvány vagy modernizáció? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19., folyt. : 20., 21./ Előzmény: Csutak István : Székek földje – Székelyföld? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./2008. április 17.
A Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári szervezetének közgyűlése rangsorolta kolozsvári tanácsosjelöltjeit: 1. Gergely Balázs régész, történész, 2. Herédi Zsolt szociológus, 3. Csép Sándor médiaszakember, 4. Lakatos Róbert filmrendező, 5. Soós Sándor informatikus, 6. Kilyén Csaba vállalkozó, 7. Somai József közgazdász, 8. Asztalos Lajos helytörténész, 9. Szász Péter vállalkozó, 10. Juhász Péter informatikus. /Az MPP Kolozs megyei tanácsosjelölt listája. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./2008. május 12.
Romániának nincs népességszaporulatot támogató politikája – fogalmazott Tonk Gabriella helyettes államtitkár, az Országos Gyermekjogvédelmi Hatóság alelnöke az Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett találkozón Kolozsváron. Május 9-én Szabó Kinga az Életfa képviseletében átnyújtotta Tonk Gabriellának, valamint az MPP-t képviselő Sándor Krisztina megyei elnöknek és Herédi Zsolt városi tanácsosjelöltnek azt az iratot, amelyben megfogalmazták észrevételeiket a jelenleg érvényben lévő törvények kapcsán, valamint javaslataikat az törvénytervezetekre vonatkozóan. /S. B. Á. : Új törvény készül a gyermekgondozásra. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./2008. május 20.
Herédi Zsolt szociológus /sz. Kolozsvár, 1971/ az MPP kolozsvári tanácsosjelöltje szerint hiányzik az egységes városfejlesztési koncepció. Kiemelt helyet szán a kolozsvári magyar fiatalok, fiatal családok problémáinak, a környezetvédelmi kérdéseknek. A közszolgálati intézmények centralizált, belvárosi szolgáltatásainak lakótelepi kiterjesztései a belvárosi forgalom túlterheltségét is csökkentenék. Támogat minden tervet ami a régi a zöldövezetek megőrzésére irányul. /Sz. K. : Hiányzik az egységes városfejlesztési koncepció – véli Herédi Zsolt szociológus, az MPP városi tanácsosjelöltje. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./2008. november 7.
Az Evenimentul Zilei országos román napilap azt írta, hogy a hatóságok megfigyelés alatt tartják az emós fiatalokat (október 11.). Nem igazán lehet érteni az emósok világfájdalmát, ez a tinik újabb divathulláma. A Temes megyei rendőrfőnök szerint az emós gyerekek a nemzetbiztonságra, a társadalomra veszélyt jelentenek, ezért különleges „megfigyelő” csoportot hoztak létre. A csoport a megyei rendőrség hét rendőrnyomozójából, meg nem említett számú hírszerzőből, illetve a Független Adatgyűjtő Védelmi Szolgálatnak fordítható (Serviciul Independent de Protectie Informativa) szervezet tagjaiból áll. Ez utóbbi nevével a cikkíró most találkozott először. Nem lehet tudni, hány alkalmazottja, mekkora költségvetése van e szupertitkos hivatalnak, tevékenységének nincs nyoma, nincs honlapjuk. Nem található róluk semmi a világhálón, Románia újságjaiban sem. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egy újabb sóhivatal részlegéről van szó? Nem a különböző gazdasági ágazatokra rátelepülő maffiacsoportosulásokat, a környezetszennyezőket kell figyelni; a milliárdos sikkasztásokat, hanem a tiniket. A rendőrfőnök bükkfanyelven előadta, nem kémkednek a gyerekek után, céljuk „csupán adatokat gyűjteni az illető hullámról, hogy létezik-e, és milyen gondolataik vannak”, valamint közölte, hogy beépített informátoraik is vannak az emósok között. Mindezt az adófizetők pénzén teszik. /Herédi Zsolt: Sóhivatali örökségek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 7./2009. január 16.
A nemrég nyilvánosságra hozott ifjúságszociológiai felmérés (Kiss Tamás–Barna Gergő: Erdélyi fiatalok 2008. Közvélemény-kutatás az erdélyi magyar fiatalok társadalmi helyzetéről és elvárásairól) eredményeinek nagy része előrelátható volt. A modernizációs folyamatok terén a románhoz képest jókora előnnyel indult a ’90-es években az erdélyi magyar társadalom, mára azonban messze lemaradt. Az erdélyi magyar, 18 és 35 év közötti fiatalok 60%-a szerint a nők feladata a takarítás (országosan ez az arány 47%, erdélyi szinten 40%). A rommagyar társadalom egypártrendszere jelenti a magyarázatot a magyar fiataloknak a közélettől való elfordulására. A magyar fiatalokat alapvetően nem érdekli a politika. Érdekes adat ebben az összefüggésben még az önmegvalósítási igény hiánya (a magyar fiatalok esetében ez 20%-os, szemben a romániai 39%-os és az erdélyi 41%-os átlaggal). A magyar fiatalok több gyereket terveznek, mint román társaik. Az erdélyi magyarság egyik legfontosabb problémája az állandó számbeli fogyás, mégis 19 évet kellett várni arra, hogy olyan országos felmérés szülessen, amelyben erre is rákérdeznek a kutatók. Remélhetőleg az ezekre vonatkozó kérdések ezentúl a kérdőívek állandó témáit képezik. Elgondolkodtató: ha a magyar fiatalok körében a gyermekvállalási szándék nagyobb, mégis miért kisebb mégis a gyermekszám? /Herédi Zsolt: Adatok a magyar fiatalok gyermekvállalásáról. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./2009. január 29.
December óta mintegy 700 aláírást gyűjtött már össze az Életfa Családsegítő Egyesület annak érdekében, hogy indítsanak magyar csoportokat a kolozsvári bölcsődékben, tájékoztatott Herédi Zsolt, az Életfa Családsegítő Egyesület vezetőségi tagja. Románia alkotmánya kimondja, hogy a kisebbségeknek joguk van anyanyelvi oktatáshoz minden szinten. Kiss Tamás demográfus adatai szerint Kolozsváron a 2005–2007-es időszakban mintegy 780 magyar gyermek született, ami azt jelenti, bőven lenne elég gyermek magyar csoportok létesítésére. /S. B. Á. : Folytatódik az aláírásgyűjtés a magyar bölcsődei csoportokért. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./2009. március 23.
Az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége találkozója zajlott március 20-21-én. Az Életfa Családsegítő Egyesület kétnapos rendezvényének a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet adott otthont. Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok főszerkesztője beszélt a tagszervezetek képviselőinek közgyűlését követően. A kerekasztal-beszélgetés meghívottjai a család múltbeli és jelenlegi szerepéről vitáztak, majd a szervezetek bemutatkoztak. Az Életfa Családsegítő Egyesület nevében Sándor Boglárka Ágnes, a Szabadság munkatársa köszöntötte a jelenlévőket. Szociológusok, pszichológusok fejtették ki véleményüket. A meghívottak között volt Csíki Sándor, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke és Szabó Endre, a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke. Csép Sándor, az Áldás-népesség Társaság elnöke köszöntötte a jelenlévőket, beszélt a magyarság fogyatkozásának témáját feldolgozó filmjeiről. Csép szerint Magyarországhoz hasonlóan Erdélyben is be kell vinni a köztudatba a népességcsökkenéssel járó veszélyeket és a családszervezetek létezésének fontosságát. Ballok Enikő, a görgényüvegcsűri Családi Kör Egyesület vezetője elmondta: 32 családot magába foglaló egyesületük többek között szüreti bálokat, ünnepek témaköréhez kapcsolódó játszóházakat, gyermeknapi kirándulásokat szervez. Dánél Sándor, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért elnöke elmesélte: a szervezethez tartozó 17 családban összesen 80 gyermek van. A szervezetet négy évvel ezelőtt jegyezték be. A nagyváradi Pro Familiae Alapítvány, a kézdivásárhelyi Őrcsillag Egyesület, a nyárádszeredai Pro Familia Transilvania Egyesület, a marosvásárhelyi Szomszédság Szervezet tevékenysége elsősorban a közösségépítésre koncentrál. A marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány a gyermekek és az idősek megsegítésére alakult: árvaházat, öregek otthonát, utcagyerek missziós házat működtetnek. A kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett programok közül Herédi Zsolt szociológus, az egyesület vezetőségi tagja a Kismamaklub indulásáról beszélt, Kundi Enikő pszichológus, az Életfa elnöke az Otthon segítünk szolgálatról mesélt bővebben. /Ferencz Zsolt: Szerepek és szerepzavarok, változó családmodell. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./2009. október 27.
Herédi Zsolt által útjára indított, jelenleg az Életfa Családsegítő Egyesület keretében működő Kismamaklub tizedik születésnapját ünneplik október 29-én Kolozsváron. /Tízéves a Kismamaklub. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./2013. április 25.
Kötelékek – kézfogások
(A)hol élünk…
Hol élünk? Kérdezhetjük ezt elégedetlenül, furcsállva vagy éppen felháborodottan, attól függően, hogy épp milyen kellemetlenség ért, bosszantó vagy erkölcsi érzékünket, hitünket-meggyőződésünket sértő hír érkezik hozzánk, a közelből. Pártok által vagy tőlük függetlenül. Végül is hol élünk? Ez már megbocsátóbban hangzik, akár beletörődést sugallva („Szegény ember vízzel főz” értelemben). A legrealistább – kevésbé érzelmi felhangokkal telített – forma talán az egybeírás volna, így: ahol élünk. Azt gondolom, a normalitásra törekvés követeli meg tőlünk az „ahol” előtérbe állítását. Kolozsváron fogalmazva, sok minden fér bele ebbe az „ahol”-ba, például hogy nem Norvégia, nem Boston (a közelmúlt szörnyűségeire gondolva és persze arra is, hogy milyen messze vagyunk az ottaniak életszínvonalától). A környező házak, utcák, terek és korántsem utolsósorban a minket körülvevő emberek férnek be elsősorban az „ahol”-unkba, mindennapjainkkal és az ünnepekkel – azokkal a dolgainkkal, amelyek valamiképpen próbálják előkészíteni a nevezetesebb napok méltóságát, sikerét.
Szerkesztőségben
Pályázatok idejét éljük – mondhatjuk, jó ideje folyamatosan. Már készülünk a Kolozsvári Magyar Napokra, a 2013. augusztusi kiadásra, sőt a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosának előkészítése is napirenden van, sőt-sőt mindezt a majdani Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének reményében (is) tesszük. A kezdeményezők, a szervezők teszik a maguk dolgát, a siker előkészítésében azonban a médiának nyilván szerepe van. Kinek-kinek profilja, lehetőségei szerint. Az újság naponta hozza a friss híreket, interjúkat, nyilatkozatokat – természetesen addig, amíg ereje futja (nem a soros nyilatkozónak), amíg legalább a minimális pénz rendelkezésre áll, hogy a lap rendszeres megjelenését biztosítsa. Tanácskozásokon nem először kerül szóba, milyen fenyegetések közt élnek az újságírók. Nálunk nem annyira a sértett politikusok, az ellenérdekelt gazdasági és politikai csoportok (pártok) a fő fenyegetők, hanem (olykor az általuk is befolyásolt) anyagi ellehetetlenülés jelenti a fő veszélyt. Az internet mindent visz, ez persze világjelenség, a nyomtatott sajtó feladása azonban – egyelőre legalábbis – egy kisebb (tíz- és százezrekben számolt) közösség számára öngyilkos magatartás.
A folyóiratok ezt a (világ)helyzetet némileg másképp élik meg. Nem mintha pénzügyi lehetőségeik jobbak volnának, de az ő kommunikációjuk (a mi kommunikációnk) más kérdéseket vet fel, és talán más próbálkozások megjátszását kínálja. Jellegüknél fogva mélységben közelítve a problémákat, a kultúra, a tudomány, az irodalom és a művészetek művelőinek és fogyasztóinak olyasmit nyújthat, amit az internet csak a felület szintjén ad. És nyithat a könyvkiadás felé is (bár az e-könyvek nyomulása ugyancsak fenyegetően figyelmeztető).
Mindezt Korunk-tapasztalattal írom, mondom, továbbgondolva belső vitáinkat. Éppen három könyv szerkesztése közben, változatlan bizakodással, hogy sikerül (érdemi mennyiségben!) fölkelteni a közönség figyelmét készülő kiadványainkra. (Amikor érdemi mennyiséget emlegetek, természetesen nem a „régi szép időkre” gondolok, egy-egy hajdani Kriterion-könyv, akár verseskötet negyvenezres példányszámára. Arra viszont igen, hogy például a 2012-es szép könyvek versenyében Budapesten és Marosvásárhelyen is díjat nyert Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben az itthoni médiában és a még könyvet vásárlók közt távolról sem kapta meg azt a figyelmet, amelyet a szakértők és a „jobb olvasók” szerint megérdemelt volna.) Most hátha sikerül jobban felhívni a figyelmet, például Csiki László máig kiadatlan, kitűnő regényére, amelyet negyven évvel ezelőtt a Ceauşescu-diktatúra cenzúrája tiltott el a megjelenéstől, ám csak most került elő, padlásról, zsákból a Hazugok szigete egy gépiratos példánya. És persze reménykedünk abban is, hogy a Kolozsvári Magyar Napokra elkészülő, az eddigi Kolozsvár-könyvektől koncepciójában eltérő könyvecskénk kedvére lesz az itt élőknek, itt tanuló fiataloknak és az idelátogatóknak.
Legtöbbet a harmadik könyvről kellene – kell majd – beszélnünk, hiszen szinte egyebet sem lehet hallani a médiában, mint a nemzeti érdekek s a nemzetek fölötti intézmények folyamatos konfliktusát. Frusztráció, globalizáció és más ilyen furcsa-új fogalmak fordulnak sűrűn elő a vitákban (idegen szavak és „idegenszívűség”? – kérdezhetnénk rá cinikusan). Normalitást emlegetek ebben az április végi „Kötelékek”-ben. Nos, itt aztán, nemzeti önismeretről szólva, igazán szükség volna a normalitásra, politikai konjunktúrákon túlnéző és túllátó véleményekre, érvelésre. Érdemi párbeszédre. Ha Komp-Press tervünk beválik, különböző alapállású szakemberek, történészek, politológusok, írók, publicisták megszólításával elkészül ez a gondjainkba bevilágító kiadvány 2013 végéig.
Díjazottak között
Az EMKE idei közgyűlésén, az azt követő díjkiosztáson, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében jó volt jelen lehetni, hallgatni a 2013-as kitüntetettek érdemeit, tapsolni a díjak átvevőinek. Általában minden évben találtunk olyanokat, akiket örömmel, valós elismeréssel köszönthettünk, de az idei különösen szerencsés választásnak sikerült. Színészeink, szám szerint négyen (Panek Kati, a sepsiszentgyörgyi Pálffy Tibor, valamint a most előadóművészként méltatott Rekita Rozália és Jancsó Miklós), méltóképpen előtérbe kerültek, s a színházi kötődések szintén elhangzottak a főként tévésként ismert és elismert Csép Sándor post mortem életműdíja kapcsán. Az EMKE ugyanakkor – nevében benne van – a közművelődésben szerepet vállalókra, általában kevésbé a média figyelmének középpontjában állókra „hivatalból” gondol; és ahogy ezúttal hallhattuk, jól gondolt. A kórusművészetben járatosabbak a megmondhatói, mit köszönhet Kolozsvár és vidéke a Guttman családnak (Tóth Guttman Emese a 2013-as díjazott); a képzőművészeti élet szervezésében, a fiatalokkal való foglalkozásban pedig grafikusként is szépen teljesítő Székely Géza kapta a megérdemelt elismerést. (Az Apáczai Galéria iskolai tárlatai szinte hihetetlen sűrűséggel, sok jó művészt is mozgósítva követik egymást.) És Kolozsvárról indult valamikor (pontosan abból a Kajántóból, amely a nemzetközi hírre jutott feltaláló mérnököt, Kelemen Árpád professzort is adta nekünk) a ma Temesvárt élő, nem csupán a helytörténeti kutatásban, de a kortárs képzőművészetért is hatásosan tevékenykedő Szekernyés Jánost. (Ne felejtsük: mind Kelemen, mind Szekernyés a Református Kollégiumból lett egykori 2. számú Állami Magyar Fiúlíceum diákja volt.)
Ha már iskola
Az „ahol élünk” mindenütt, Kolozsvárt pedig hangsúlyosan az iskolákat is jelentette, jelenti. Érdemes visszatérni Herédi Zsoltnak a Szabadságban közölt eszmefuttatására (Sznobizmus versus gyakorlatiasság. 2013. április 17–18.). A már nem is olyan ifjú Herédi saját tapasztalatainak felidézésével érdemleges dolgokat mond az iskolaválasztás jelenkori problémáiról, a külvárosi magyar tagozatok helyzetéről, ezeknek az iskoláknak a fontosságáról. Főként arról, hogy mit jelenthet a gyerekek gondolkodásmódjának, magatartásának az alakulásában a „vegyes” környezet, adott esetben a román nyelv korai megismerése. Biztos lesznek, akik vitatni fogják Herédi Zsolt állításait, ellenérveket sorolnak, például a központi iskoláink kiemelt szerepe mellett (és nem alaptalanul). Egy mondatot, egy meggondolkoztató érvet átmásolok ide H. Zs. fejtegetéséből: „Tapasztalatom szerint abban, hogy az erdélyi vagy a felvidéki magyarok jobban alkalmazkodnak, boldogulnak Nyugaton (és többen jönnek haza az összegyűjtött tőkével, illetve tapasztalattal), nagy szerepet játszik az, hogy nem egy olyan zárt kultúrában nőttek fel, mint a magyarországiak.”
Dilemmáink
Egy hosszabb fejtegetés és egy apró hír a bukaresti Dilema veche hasábjairól, április második feléből. Andrei Pleşu az írás hatalmáról elmélkedik – ami tulajdonképpen nem is létezik. Ő csak látleletet tud adni, a „kezelés” már a hatalom dolga. (1989 decembere után Pleşu kétszer volt kormányban, egyszer művelődési, majd külügyminiszterként.) Jelenleg annyit tehet, hogy ír – és ezt tényként, tettként könyveli el.
Sokkal meglepőbb a kis hír, a hetilap utolsó oldalán: az Országos Audiovizuális tanács (CNA) futóversenyt szervez gyermekeknek, és ezt így reklámozza: „Fugi de la TV, participă la Crosul CNA”. Vagyis fussanak a tévétől – ami ugye furcsa felhívás éppen a televíziózást felügyelő román hatóságtól.
Egyre gyakrabban gondolom, hogy hasonló felhívást lehetne intézni román és magyar (magyarországi) televíziók felnőtt nézői felé is.
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár)2015. október 27.
Ha családról van szó, mindenki érintett
Tízéves születésnapját ünnepelte a hétvégén a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület. A jubiláló szervezet célkitűzéseiről, szerteágazó tevékenységéről, rendezvényeiről, a kincses városbéli magyar közösségben vállalt szerepéről Adorjáni Katalint, az egyesület alelnökét kérdeztük.
– Tízéves jubileumát ünnepelte a hét végén a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület. Hogyan összegezné az elmúlt tíz évet? Mi volt a kezdeményezés elindításakor az alapítók elképzelése, az egyesület célja?
– Pont pénteken, a születésnapi Életfa-kávézóban idéztük fel a kezdeteket. Az első találkozásom azzal, amit az Életfa előéletének is nevezhetnénk, még a Herédi Zsolt szociológus által kezdeményezett kismamaklub egyik alkalma volt, amikor rádiósként interjúztam vele a Kolozsvár-belvárosi református egyházközség termében, ha jól emlékszem, 2003-ban. Aztán rá egy évre Osváth Enikő pszichológus meghívott az unitárius óvodába, ahol már arról tárgyaltunk, hogy eljött az ideje egy egyesület létrehozásának, amelyben többek kezdeményezése is háttérszervezetre lel.
Osváth Enikőnek régebbi vágya volt, hogy szakmai tanácsadóközpont jöjjön létre a kolozsvári magyar családok számára, és nyilvánvaló volt, hogy a kismamaklub is az új egyesület keretében fog működni.
Kilenc alapító taggal indítottuk el az egyesületet, célunk az volt, amit az alapító okiratban megfogalmaztunk, és ami a megújult honlapunkon is olvasható: támogassuk és segítsük a családokat kultúrájukban, anyagi létükben, mellettük álljunk életük minden szakaszában. Továbbá az, hogy erősítsük és megőrizzük a családot mint társadalmunk alapját, mellette legyünk a krízishelyzetekben is, valamint felmutassuk a gyermek jelentőségét, illetve az apa és anya szerepének fontosságát a nevelésben.
– Ünnepi fesztiváljaikon, a Kolozsvári Magyar Napokon, és megannyi rendezvény keretében évek óta népszerűek a tevékenységeik. Mit tekintenek az egyesület legnagyobb sikerének?
– Azt hiszem, hogy az Életfa Családsegítő Egyesület létrejötte már önmagában siker, hiszen választ adott arra a társadalmi igényre, amit ha nem is fogalmaztak meg a kolozsvári családok, de ott volt a lelkük mélyén: igen, pont erre van szükségük. A legcsodálatosabb az, hogy olyan csapat került össze, amely nem az egyéni siker lehetőségét látta az egyesületben, hanem mindig a közösségért akart tenni, jobbá akarta tenni a körülötte levő világot, az anyák, a gyermekek és a család javára. Persze ez egy kicsit idealisztikusan hangzik, de minden emberi gyarlóság és hiba ellenére a csapat mégis mindig előre vitte az ügyet.
Siker az is, hogy a kolozsvári magyar közösség felismerte, hogy érdemes befektetni ezekbe a tevékenységekbe, mert a közösség javát szolgálják. Itt gondolok a támogatóinkra, akik nagy empátiával kezelték mindig a családos programjainkat. Ez szerintem azért van, mert amikor családról beszélünk, akkor mindenki érintett. Mindezeken túl azt is sikerként könyvelem el, hogy nagy örömünkre, példánkon felbuzdulva sok hasonló kezdeményezés, szervezet született az évek során Erdélyszerte, amelyekkel többnyire partnerként is együttműködünk.
– Mi az, amit tapasztalata és meglátása szerint a leginkább kedvelnek az emberek az Életfa tevékenységében? Hogyan sikerül a sok érdeklődőt bevonzani az egyesület holdudvarába?
– Ha tömegben gondolkodunk, akkor egy nap egyszerre a fesztiváljainkon vannak a legtöbben, például a gyermeknapi fesztiválon, az adventi gyermekfesztivál és -sokadalmon, valamint nyilván a Kolozsvári Magyar Napokon, ahol mi szervezzük a családos programokat. De nagy népszerűségnek örvend Nyári játszóház, ahova egyre több gyermek jelentkezik. Táboraink, kézműves foglalkozásaink, alkotó tevékenységeink is kedveltek.
A heti rendszerességgel megszervezett programokon már kisebb a létszám, hiszen a program jellege osztja a résztvevőket, de a péntek esti születésnapi Életfa-kávéházban, és a szombati beszélgetések során kiderült, hogy milyen nagy támaszt jelentenek sokak számára az olyan kis közösségek, mint a Kismamaklub vagy az Egyszülősök Klubja. A különféle tornák pedig nemcsak a testi épség szemponjából kedveltek, de a közös tevékenység és a társaság is idehódítja az anyákat.
Lassacskán szinte minden tevékenységet megnevezek, és nehéz is bármelyiket is kiemelnem, hiszen a gazdag kínálat pontosan azt a célt szolgálja, hogy mindenki kiválaszthassa azt, amire a leginkább szüksége van. Lehet, hogy így valaki az egyéni vagy csoportos pszichológiai és gyógypedagógiai szolgáltatásaink mellett tenné le a voksát.
– Hogyan ünnepeltek a hét végén, kik csatlakoztak a jubileumi születésnaphoz?
– Az ünneplésünk mindenki számára nyitott volt. A munkatársak mellett örvendtünk, hogy a partnerek, támogatók és a programjainkon részt vevő családok is velünk ünnepeltek. Minden korosztály megtalálhatta a számára érdekes tevékenységet, és nyilván nem maradt el a nap végétől a közös vendégség sem, amelynek fénypontja, mint minden szülinapon, a tíz torta volt. A kolozsváriakon kívül Csíkszeredából, Segesvárról, Marosvásárhelyről, Gyulafehérvárról és Budapestről jöttek partnerszervezetink képviselői, barátaink.
– Arculatot váltottak nemrég. Mi indokolta a megújulást, és mik a jövőbeni terveik?
– Az eltelt tíz év határán „új ruhába” öltöztünk, arculatot is váltottunk. Tudatosult bennünk az, hogy a világ gyorsan változik körülöttünk. Nem biztos, hogy ugyanazokkal az eszközökkel, módszerekkel kell megközelítenünk a családokat, mint ahogy azt az elmúlt években tettük. Nyilván, ami bevált és jó eredményt hoz, azt megtartjuk.
De szükség van ,,friss fuvallatra”, új látásmódra is. Céljaink nem változnak, továbbra is az erdélyi magyar családokat szolgáljuk. Fontos, hogy jobban odafigyeljünk kamaszainkra, fiataljainkra, a kétnyelvű családokra. Nyitottak vagyunk új partnerségekre, hogy együtt gondolkozzunk azon, hogy mire van szüksége közösségünknek és a segítésben nekünk hol a helyünk. Közös szakmai projekteket tervezünk.
És mivel tagja vagyunk a Kárpátmedencei Családszervezetek Szövetségének is, illetve az erdélyi régió családokkal foglalkozó magyar szervezeteit a szövetség megbízásából szintén az Életfa kapcsolja össze, nemcsak kolozsvári, hanem akár erdélyi és Kárpátmedencei szinten is tudunk együtt gondolkozni és együttműködni. Nem utolsó sorban magunkat is szeretnénk fejleszteni, munkatársainkat megerősíteni. Csapatépítő tevékenységeket, képzéseket szervezni, hogy a közösségért végzett munka öröm legyen mindenki számára, aki be szeretne kapcsolódni ebbe a nem könnyű, de szép szolgálatba.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)2016. március 21.
A túlélés etikája az erkölccsel szemben
Szét lehet-e választani a túlélés etikáját az abszolút értelemben vett erkölcstől, elítélhető-e valaki, ha engedett a Szekuritáté zsarolásának, de közben népét szolgálta? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekről esett szó hétvégén Kolozsváron, a Sapientia EMTE főépületében megtartott beszélgetésen, amelynek felvezetőjeként Domokos János Mikó Imre életét bemutató, Túlélés vagy népszolgálat című dokumentumfilmjét vetítették le.
A beszélgetést Veress Emőd jogász, a Sapientia oktatója moderálta, elsőként pedig Buzogány Dezső teológus szólalt fel, aki az egyház belső átvilágítása kapcsán elmondta: az egykori titkosrendőrséggel folytatott kollaborálásnak voltak fokozatai a semmitmondó jelentések írásától a súlyos következményekkel járó beszámolók „gyártásáig”. A teológus úgy vélte: Mikó Imre jogász, politikus, író a naivak közé tartozott, akik elhitték, a rendszerrel lehet párbeszédet kezdeményezni.
Veress Emőd rámutatott: a Mikó Imre beszervezésére irányuló három próbálkozás közül az első egyértelműen zsarolással történt, amikor pedig Mikó megtagadta az együttműködést, elveszítette tanári állását.
Veress Emőd szerint az erkölcsi szempontból legaggályosabb időszak a harmadik beszervezés utáni, amikor Mikó a nyugati emigrációban élő értelmiségiekről készített jelentéseket.
Vekov Károly történész arról beszélt: Mikó célja szerinte a népszolgálat volt, nem pedig az alkalmazkodás. Herédi Zsolt szociológus úgy vélte: rossz húzás volt a film készítőitől, hogy leegyszerűsítették a kérdést a szolgálni akarás és a túlélés kettősére.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)