udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 455 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 451-455

Névmutató: Dragnea, Liviu

2013. május 27.

Régióvita magyarellenes felhangokkal
Szükség van az ország új adminisztratív felosztására, de csakis a történelmi régiók visszaállításával; közöttük azonban semmi keresnivalója az önálló Székelyföldnek – nagyjából ez volt a két leginkább hangoztatott tétel, ami felmerült a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem hét végi, regionalizációról szóló konferenciáján.
Végigfutva a Románia régionalizációja – hagyomány és európai modell között címmel rendezett konferencia szervezőinek és felszólalóinak a névsorát, már a rendezvény előtt borítékolható volt, hogy a felkért előadók közül egyetlen személy sem teszi le a garast az önálló székelyföldi övezet létrehozása mellett. Noha a rendezvény fővédnökeiként bekonferált miniszterek, Liviu Dragnea kormányfőhelyettes és Mircea Duşa, a védelmi tárca vezetője, az utolsó pillanatban lemondták részvételüket, a prezídiumban és a Petru Maior Egyetem aulájában helyet foglalók eddigi közmegnyilvánulásai garanciát jelentetettek a magyarellenes hangulat megteremtésére.
Burkolt magyarellenesség
Nem hiába választotta ketté köszöntőjében a megjelenteket „drága jó emberekbe" és „tisztelt ellenfelekbe" Ioan Sabău-Pop főszervező, hisz a résztvevők zömével az elmúlt két évtized során leginkább a Vatra românească hajdani gyűlésein lehetett találkozni. A Marosvásárhely 1990-es fekete márciusában aktív szerepet vállaló személyek, egykori katonatisztek, a Hargita és Kovászna megyéből érkező hivatásos feljelentők vagy a beszélgetést irányító Ioan Selejan ortodox püspök közül mindenik hozzátette a maga, tudományos burokba bújtatott magyarellenes részét. Ebben a környezetben a mérsékeltnek nevezhető Cornel Sigmirean egyetemi tanárnak sem tűnt meglepőnek a véleménye, miszerint a sztálini ihletésűnek nevezett Magyar Autonóm Tartományhoz hasonló régiót semmiként nem lenne szabad létrehozni. Ezt erősítette meg Ioan Lăcătuşu, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának alelnöke, hangsúlyozván, hogy a hazai akadémikusok sem támogatják a magyar pártok elképzelését. Lăcătuşu különböző számadatokat mutatott be, melyek segítségével ki lehetne egyensúlyozni az etnikai arányokat, ha a három megye egybemarad. Lehetséges megoldásként Brassó vagy Beszterce-Naszód a Székelyföldhöz való csatolását javasolta. „Szinte egyetlen román sem akar önálló Székelyföldet. Ennek mindössze két támogatója van: Smaranda Enache és Dorin Florea" – nevezte meg az emberjogi harcost és Marosvásárhely polgármesterét a felszólaló. Az etnikai szeparáció ellen emelte hangját Ecaterina Andronescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora is, mondván, hogy a Székelyföld önállósodása komoly károkat okozna az ország számára.
„Perverz a székelyföldi társulás"
Radu Baltasiu, a Román Akadémia tagja, aki egyenesen „perverz kísérletnek" tartja Maros, Hargita és Kovászna megye társulását, pótcselekvésnek, Lucian Chiriac ügyvéd átláthatatlan folyamatnak nevezte a regionalizációt, melynek során az ország szuveranítása foroghat kockán. „Mi lesz az egységes román nemzeti államból, amiért őseink harcoltak?" – tette fel a költői kérdést az utóbbi. A választ videoüzenetben Dinu C. Giurescu akadémikus adta meg, mondván, hogy a régiók létesítése az ország föderalizálásához vagy egyenesen annak széteséséhez vezet majd. Az előadók még egy dologban megegyeztek: a leendő régiókat semmiként nem számokkal vagy fantázianevekkel, hanem a történelmi elnevezéseikkel kell majd megjelölni.
Annak dacára, hogy a felvezetőben házigazdaként Cornel Sigmirean még a színes véleménynyilvánítás fórumának nevezte a rendezvényt, a konferencia egyoldalúsága miatt az a négy-öt meghívott, akiről köztudott, hogy más véleményt képvisel, a szünet után már nem tért vissza a széksorokba.
SZNT-tiltakozás az átszervezés ellen
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egyébként pénteken jelentette be a téma kapcsán: a kormány által tervezett közigazgatási átalakítás megvalósítását jelen formájában nem szabad megengedni, ez ellen a szervezet utcai tiltakozásokat helyez kilátásba. Kifejtette: a román kormány kettős játékot űz, bár Victor Ponta miniszterelnök korábban megígérte, hogy minden nemzetközi kötelezettségvállalást tiszteletben tartanak, és szakmai kritériumokat helyeznek előtérbe az átalakításkor, a tervezet nem ezt mutatja. Közölte: az elképzelések megvalósulásával sérülne a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartája is. Látszatkonzultáció ugyan folyik a témában, de egyértelmű, hogy amit a kormányfő ezzel kapcsolatban Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén ígért, nem kívánja betartani – mutatott rá. Izsák Balázs szerint nem szabad megengedni, hogy a Székelyföldet olyan közigazgatási régióba sorolják, ahol a magyarság aránya 30 százalék alatt van. Ezt minden demokratikus, erőszakmentes eszközzel meg kell akadályozni, jelentette ki. Az elnök ilyen lehetséges eszközként említette többi között a félpályás útlezárásokat.
Izsák Balázs közölte: az általuk indított európai polgári kezdeményezés olyan szakaszába érkezett, hogy hamarosan az Európai Bizottság elé kerülhet. Tervezetük kész van, ismert, most jöhet a következő lépés – ha a bejegyzés megtörténik –, az egymillió aláírás összegyűjtése. Az SZNT azt javasolja, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Jelezte, felajánlotta az együttműködést az RMDSZ, és arra jutottak a megbeszéléseken, hogy kölcsönösen támogatják egymás európai polgári kezdeményezéseit. Az RMDSZ az európai polgári kezdeményezés eszközével arra kívánja rávenni az Európai Uniót, hogy alkosson jogszabályt az EU kisebbségeinek védelméről. Izsák Balázs szerint az Uniónak alapvető értéke a kulturális sokszínűség, és az Unió kohéziós politikájának úgy kell megvalósulnia, hogy közben a regionális szempontok és Európa sokszínűsége ne sérüljön. Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy az Európai Unió polgárai – egymillió támogató aláírás összegyűjtésével – közvetlenül is kezdeményezhetik uniós jogszabályok megalkotását vagy módosítását. Az aláírásgyűjtést azt követően lehet elindítani, hogy az Európai Bizottság megállapítja: az Unió jogkörébe tartozik a jogalkotás az adott kérdésben.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2013. június 10.

MDSZ megyei küldöttgyűlés Aradon
Régi, új elnök: Bognár Levente
Szombaton 10 órától az aradi Kultúrpalota nagytermében szervezték meg az RMDSZ Arad megyei szervezetének a küldöttgyűlését, amelyiket Faragó Péter választmányi elnök köszöntője nyitott meg.
A kvórum ellenőrzését követően szabályosnak találta a fórumot, amelyiknek a levezetését egyhangú szavazással a jómaga, Hadnagy Dénes és Ménesi Melinda összeállítású Állandó Tanács-tagokra bízták.
Elnöki beszámoló
Miután Faragó Péter ismertette a napirend 13 pontját, felkérte Bognár Levente leköszönő elnököt beszámolójának a megtartására. Ebben hallgatóságát végigvezette az elmúlt két év legfontosabb eseményein. A tavaly nyári helyhatósági választások eredményeinek az értékelése során elmondta: az 5 polgármesteri, illetve 4 alpolgármesteri tisztség elnyerésével elégedettek lehetnek, csakhogy nagyon hiányzik az elveszített megyei tanácsosi harmadik hely. Ha az meglenne, a fórumban a mérleg nyelvét képezhetnék, sokkal eredményesebben dolgozhatnának. Még ennél is nagyobb baj, hogy a tavaly téli parlamenti választásokon nem tudták megtartani az Arad megyei RMDSZ-es képviselői mandátumot, amit a szavazatszámlálás kiszámíthatatlansága ezúttal Temes megyének juttatott, noha ott az Arad megyei 8300 szavazattal szemben, alig 6000-et tudtak begyűjteni. A sikertelenségből tanulva, olyan stratégiát kell kidolgozni, hogy még egyszer a szervezet ne jusson a jelenlegihez hasonló helyzetbe, amikor a képviselői mandátummal járó anyagi háttér hiányában, át kellett alakítani az ügyvezetést, ráadásul a székház fenntartását is csak a megyei RMDSZ-es tisztségviselők, illetve gazdálkodók támogatásával sikerül biztosítani, amiért ezúton is köszönetet mondott. Év eleje óta a megyei tagszervezetekben megtartották a tisztújításokat, de 8 területi szervezet folyamatos odafigyelést igényel. A csíkszeredai kongresszuson a megyét 18 tagú küldöttség képviselte. Az országos fórum munkáját dióhéjban összegezve, a szórványvédelmet, a gazdaságélénkítő intézkedéseket, illetve annak az egymillió aláírásnak a begyűjtését említette, amivel az Európai Parlamentben kezdeményezni lehet az őshonos nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénynek a kidolgozását. A romániai magyarság előtt álló legfontosabb feladatoknak az év végén esedékes fejlesztési régióknak a számunkra kedvező változatban történő kivitelezését, illetve a jövőre esedékes EP-választásokon való sikeres szereplést nevezte meg. Noha az RMDSZ-nek a régiók átszervezésére vonatkozó javaslatait a kormány eddig elutasította, szerencse, hogy két magyar államtitkár, köztük egyik éppen az aradi Király András a tisztségét megőrizhette. Helyi szinten fontosnak tartja a Megbékélési Park különleges státusának az elnyerését, ami megakadályozhatja a március 15-eihez hasonló, ellenséges megnyilvánulásokat. Az anyanyelvű oktatás terén továbbra is kiemelt támogatás illeti meg a Csiky Gergely Főgimnáziumot, noha az oly régóta várt megyei oktatási stratégia még mindig nem készült el.
Régiós elképzelések
A napirend következő pontjaként megjelölt, a választmányi elnök beszámolójában, Faragó Péter ismertette a megyei választmány hatáskörét, a programjában megjelölt prioritásokat, mint az anyanyelvű oktatás jelenlegi intézményeinek a megtartását, a bővítését szolgáló elképzeléseket, a szakbizottságokban zajló munkát. A megyei önkormányzati konferencia elnöke, Almási Vince a beszámolójában ismertette a minden megyei választott tisztségviselőt magában foglaló fórum, illetve a polgármestereket, az alpolgármestereket, valamint az aradi, illetve a megyei tanácsosokat tömörítő önkormányzati tanács hatáskörét, munkáját. A továbbiakban a fejlesztési régiók ügyében Temesváron, Liviu Dragnea miniszter által összehívott találkozó tapasztalatait ismertette, amelyekből világosan kitűnik a kormány szándéka, hogy Arad megyét a Temesvár központú, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékkel együtt alkotott régióhoz kívánja csatolni. Jó hírnek számít, hogy a községeket nem kívánják felszámolni.
Oktatási stratégia szükséges
A továbbiakban Király András oktatási államtitkár beszélt a munkájáról, miszerint az országban élő 18 nemzeti kisebbség oktatásáért felel, ami nagyjából 230 ezer diákot feltételez az óvodától az egyetemig. 16 nemzetiség nyelvén folyik valamilyen szintű oktatás, de a mienkhez fogható, teljes szintű oktatást csak a németek, a szlovákok, valamint az ukránok szerveznek. Magyarul hozzávetőleg 166 ezer fiatal tanul, közülük 4000 nem magyar iskolába jár, de tanulja a magyar nyelvet. Az oktatási forma biztonságának a szemszögéből leépülő, veszélyeztetett, illetve gond nélküli kategóriákba sorolhatók az oktatási intézmények. Példának okáért, Krassó-Szörény, Szeben és Temes megyékben leépülő, míg Arad megyében veszélyeztetett helyzetben van az anyanyelvű oktatás. Az államtitkár szerint, a magyar szavazótábor is az oktatási intézmények köré csoportosul, hiszen ha példának okáért, Arad megyében beszorozzuk a 2100-2200 magyarul tanuló diák számát 2-3 hozzátartozóval, nagyjából kijön a parlamenti választásokon begyűlt szavazatoknak a száma. Arad megyében az anyanyelvű oktatás tekintetében fehér foltoknak számít a Maros-völgye, illetve a keleti kisvárosok. Nagy szükség van az egész Erdélyt átfogó, megyénként részletesen kidolgozott oktatási stratégiára, mert a tanügyi törvény parókiákon vagy vasárnapi iskola formájában zajló anyanyelvű oktatásra is lehetőséget nyújt. A Csiky Gergely Főgimnázium hosszú távú működése csak az egész megyében megszervezett utánpótlás-neveléssel biztosítható. Hogy kinek kellene elkészítenie a több mint két évtizede várt oktatási stratégiát, az államtitkár nem nevezte meg.
Beszámolók vitája
Folytatásként az Etikai és Fegyelmi Bizottság rövid beszámolóját Bátkai Sándor, míg a Szabályzat felügyelő, valamint a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság ugyancsak nyúlfarknyi beszámolóit Faragó Péter ismertette.
A beszámolók vitája során Sipos György megyei tanácsos elgondolkodtatónak ítélte, amiért a 234 küldött közül csak 175 volt jelen. Hozzászólása végén megköszönte az RMDSZ polgármestereinek, a zimándújfalui alpolgármesternek, valamint a majláthfalvi gazdáknak, amiért támogatásukkal biztosítják a központi székház működését. Király András államtitkár hozzászólásában irányadónak nevezete az RMDSZ XI. kongresszusát, amelyik az építkezést az önkormányzatokra vagy a szervezetekre alapozná. Maga úgy érzi, ez csakis a szervezetekre történő építkezéssel lehet hatékony. Papp Attila nagyiratosi polgármester köszönetet mondott az RMDSZ-nek, illetve megyei tanácsosainak, amiért hosszú kihagyás után községe is hathatós támogatást kapott infrastruktúra fejlesztésére. Javasolta, hogy az RMDSZ támogassa, amennyivel tudja az olyan települések magyar rendezvényeit is, ahol nincs megfelelő képviselet. Erdélyi István hozzászólásában ravasznak nevezte az 1923-ban elfogadott alkotmányt, amiből kihagyták az 1918. december 1-jén megfogalmazott, az autonómiára vonatkozó tételeket. Most az erdélyi magyarság két tűz közé szorult, ezért soha nem volt akkora szükség az összefogásra, mint jelenleg. Kocsik József AMMGE-elnök kifejtette: Cziszter Kálmán, Király András és Horváth Levente, illetve az RMDSZ Arad megyei szervezete sokat segített a gazdatömörülésnek. Az országos szervezet is mindent megígért, a támogatás viszont még várat magára. Bölöni György megyei tanácsos elmondta: többen hangoztatták, hogy a két választás után két nyugodt év lesz az építkezésre. Ha viszont a helyhatósági választáson elért döntetlent, továbbá a parlamenti megmérettetésen elszenvedett vereséget, az EP választások, illetve az elnökválasztás vereségei is követik, kevés esély marad a valós építkezésre, ezért az összes tartalékot mozgósítani kell. Horváth Levente kormányzati tisztségviselő hozzászólásában hiányolta a kihelyezett intézmények magyar vezetőit. Véleménye szerint, a szervezet három pillérre építkezve dolgozhat a leghatékonyabban: működőképes gazdasági és mezőgazdasági stratégia; a vállalkozók bevonása, illetve hatékonyabb ifjúsági stratégia támogatásával. Mindehhez a központi székházat magyar házként kell működtetni, ahova minden magyar hazamehessen. Zámbori Magdolna az erdélyi, benne az Arad megyei magyarság sorsdöntő gondjainak a megoldásában a társadalom legkisebb sejtjére, a családra történő építkezést javasolta. A hozzászólások végén Király András az érintettség okán, Bognár Levente elnöki minőségben válaszolt az elhangzottakra.
Választások
A további napirendi pontok, az RMDSZ Arad megyei szervezete elnökének, illetve a Megyei Választmány olyan tagjainak a megválasztása, akik nem alanyi jogon jutnak a fórumba Faragó Péter ismertetője szerint, a választás a május 16-án megtartott Állandó Tanácson készült jegyzőkönyv alapján történik. Eszerint három ívet osztottak ki a résztvevőknek: az elsőn a megyei elnöki tisztségért induló Bognár Leventére vagy ellene, másodikon az elhangzott jelölések közül 10 aradi, míg a harmadikon ugyancsak 10 vidéki jelöltet lehetett a szavazatok alapján megválasztani. A 3 urnában egybegyűlt voksok megszámlálása alatt megtartották Faragó Péter közreműködésével az alapszabályzat-módosítási javaslatok, míg Hadnagy Dénes közreműködésével a programmódosító javaslatok vitáját. Ugyancsak javaslatok alapján, betöltötték a felügyeleti szervekben megüresedett helyeket. Az eredményhirdetéskor megtudhattuk, hogy az elnökválasztás során Bognár Levente egyedüli indulókánt 150 igen, 25 nem, illetve 2 tartózkodás mellett újabb két évre nyert megyei elnöki mandátumot. A 10 aradi választmányi tag Hadnagy Dénes, Szabó Mihály, Tóth Csaba, Albert László, Kocsik József, Erdélyi István, Pintér Mária, Tóth Piroska, Derzsi Csaba és Fekete Károly. A vidékiek közül Almási Gábor, Bányai Mónika, Andó László, Péter Dalma, Kocsik Imre, Ménesi Melinda, Kádár Vilmos, Rédi Csaba, Tóth Mihály és Salamon Ferenc nyert választmányi tagságot. A megyei választmány 62 tagú névsora a június 27-én sorra kerülő alakuló ülésig áll össze az alanyi jogon, tisztségüknél fogva tagságot nyert személyekkel.
Elnöki nyilatkozat
Amint a tisztségében megerősített megyei elnök, Bognár Levente rövid nyilatkozatában a Nyugati Jelennek elmondta, felelősen folytatni kívánja azt a munkát, amit az Arad megyei magyar közösség érdekében két évvel ezelőtt elvállalt. Ugyanakkor meg kell találni mindazokat az eszközöket is, amelyek a közösség boldogulását, megmaradását szolgálják. Mivel e munkát csak együtt lehet felvállalni, számít mindazoknak a támogatására, akik a küldöttgyűlésen részt vettek, de azoknak a támogatására is, akik nem jöttek el, de eddig is a szövetségért dolgoztak. Maga jól tudja: nem leányálom a feladat, magasak az elvárások. Éppen ezért, szeretne mindenkit bevonni, akik a közösségért tenni akarnak. Azt szeretné, ha mindeni a magáénak érezné a szervezetet. Legfontosabb cél, folytatni a szervezetépítést, megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel érvényesíthetik a magyarságot szolgáló érdekeket országos, megyei, valamint helyi önkormányzati szinten.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2013. június 11.

Régiók: utcára hívnak a magyar pártok
Az RMDSZ kész utcára hívni szimpatizánsait, ha a bukaresti kormány a régióátszervezés során a környező román megyékbe olvasztja be a Székelyföldet – közölte kedden Kelemen Hunor. Az EMNP a napokban jelentette be, hogy a következő hetekben köztéri demonstrációt szervez a régióátszervezési terv ellen.
Az autonómiakövetelések nyomatékosítása végett az elmúlt években rendezett megmozdulások mintájára ismét tüntetni hívják szimpatizánsaikat az erdélyi magyar politikai alakulatok, ezúttal a régióátszervezés tárgyában. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kedden a Radio France Internationale (RFI) bukaresti adásában a közigazgatási régiók kialakításának tervét kommentálva úgy fogalmazott: a Székelyföldet Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor sem merte beolvasztani a környező román megyékbe.
„Az emberek utcára vonultak 1968-ban. Ha valaki azt hiszi, hogy 2013-ban nem fognak kivonulni, az téved” – válaszolta a politikus arra a kérdésre, mit tesz a szövetség, ha a régiók kialakításánál nem veszik figyelembe a Székelyföldre vonatkozó javaslatát.
Kelemen a rádióműsorban kifejtette: a román politikusoknak túl kéne tenniük magukat a Székelyfölddel kapcsolatos „paranoián”, mert senki sem fogja Hargita és Kovászna megyét „zsákban elhordani, fekete lyukat hagyva az ország közepén”.
Az RMDSZ elnöke rámutatott: a Mócföldhöz, vagy Dobrudzsához hasonlóan a Székelyföld is sajátos történelmi, kulturális hagyományokkal, gazdasági és társadalmi kötelékekkel rendelkezik, úgyhogy ebben a térségben nem lehet eltekinteni az etnikai szempontoktól. „Amikor Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes arról beszél, hogy Románia problémáit a regionális és kulturális különbségek eltörlése oldaná meg, akkor persze, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyében élők egy nagyon perverz beolvasztástól tartanak. Attól, hogy olyan közigazgatási átszervezést hajtanak végre, amely a közösséget megfosztja a beleszólás lehetőségétől minden regionális intézményben” – magyarázta Kelemen Hunor.
Nyilatkozatára reagálva Liviu Dragnea „inkorrektnek és elég veszélyesnek” minősítette, hogy a szövetségi elnök demonstrációkat helyezett kilátásba Székelyföld beolvasztása esetében. A kormánynak a régiók kialakításával megbízott tagja szerint a régiók kialakítása nem jelent „útlevél-ellenőrzést” az országon belül, a régiók a regionális fejlesztés területén fogják összehangolni a megyei tanácsok tevékenységét, továbbá a magyaroknak szerinte nincs miért tartaniuk ettől.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége a hét végén bejelentette, aláírásgyűjtésbe kezd, hogy a magyar közösség tagjai önálló politikai szereplőként nyilváníthassanak véleményt a kormány régióátalakítási terveiről.
szekelyhon.ro

2013. június 12.

Dragnea: a magyaroknak nincs miért tartaniuk a regionalizációtól
A magyaroknak nincs miért tartaniuk a regionalizációtól, egy pártelnök pedig nem lázíthat politikai nyilakozataival – így kommentálta Liviu Dragnea az RMDSZ elnökének a francia közszolgálati rádióban tett kijelentését.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, ő maga személyesen nem hallotta az interjút, viszont reméli, hogy nem hangzottak el fenyegetőzések Kelemen Hunor részéről. Hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy egy pártelnök arra buzdítsa az embereket, hogy vonuljanak az utcára. Liviu Dragnea közölte: Székelyföldön is szerveznek majd nyilvános vitákat a regionalizáció kapcsán, és ezeken a találkozókon ő maga is részt vesz majd.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

2013. június 12.

Számon kért nyelvi jogaink
A kormány tagjainak közel feléhez intézett tegnap kérdést Markó Attila, Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője, melyben arra vár választ, hogy miképpen tett eleget a kormány az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának ratifikálásában vállalt kötelezettségeinek.
Markó Attila emlékeztette Victor Ponta miniszterelnököt, Remus Pricopie oktatási, Mihnea Costoiu felsőoktatási, Liviu Dragnea közigazgatási, Robert Cazanciuc igazságügyi, Daniel Barbu művelődési, Titus Corlăţean külügyi, Mariana Câmpeanu munkaügyi, Eugen Nicolăescu egészségügyi tárcavezetőt és Ion Moraru kormányfőtitkárt, hogy Románia lassan belép a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának második monitorizálási ciklusába, októberig a kormánynak be kell nyújtania a második időszakos jelentést a charta ratifikálásában szereplő vállalásairól, azazhogy miképpen biztosítja az ország területén élő közösségek jogát anyanyelvük szabad használatához. A képviselő felvázolta, hogy a 2007-ben ratifikált egyezmény első jelentését közel kétéves késéssel nyújtotta be Románia, és az azt követő levélváltások és a szakértői bizottság látogatása nyomán számos alkalmazási problémára derült fény. Jelezte, hogy a minisztériumok többsége nem gyűjt megfelelő adatokat és információkat, amelyek elengedhetetlenek egy valós helyzetkép megismeréséhez, ezáltal ezek a minisztériumok nem is tudják, hogy mit kell belefoglalni a jelentésbe. Az egyik legbeszédesebb példa az igazságügy területe, ahol a szaktárca nem rendelkezik semmilyen adattal arra vonatkozóan, hogy országos szinten hány tolmács áll a perben részt vevők segítségére, hol és hány tárgyalás zajlott a felek anyanyelvén, hány anyanyelven kiállított iratot iktattak, és azok közül hánynak kérdőjelezték meg az érvényességét. Ugyanilyen siralmas a helyzet a közigazgatásban is, ahol nemcsak jogi normákat nem alkalmaznak, de törvényes jogot is el lehet veszíteni a bíróságon – lásd Aranyosgyéres esetét. A képviselő mindegyik miniszternek címzett leveléhez csatolta a szakértői bizottság kétszáz oldalas jelentését, amelyben számos kérdésben elmarasztalja Romániát, ugyanakkor jelzi, hogy több cikkely esetében nem sikerült teljesíteni a vállalt kötelezettségeket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. június 13.

Antal Árpád: természetes az, hogy utcára vonulunk Székelyföldért
Teljesen természetes az, hogy utcára vonulunk Székelyföld érdekében – nyilatkozta Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke. Antal elmondta, a szövetség elnöke, Kelemen Hunor a székelyföldi emberek véleményét mondta el, amikor azt nyilatkozta, hogy az erdélyi magyarság ellenáll a kormány régiósítási törekvéseinek, mely eredményeképpen a székelyföldi megyéket egy olyan nagy régióba olvasztanák, ahol a magyarság jelentős kisebbségben lenne. Antal Árpád azt is elmondta, hogy a régiósításért felelős miniszter, Liviu Dragnea jelezte abbeli szándékát, hogy egyeztessen a székelyföldi megyék elöljáróival ez ügyben, erre a találkozóra valószínűleg júliusban kerül sor. „Lehetőségünk lesz újra ismertetni a régiósítási javaslatunkat, melynek értelmében a székelyföldi megyék együtt alkotnának régiót. Keressük a párbeszéd lehetőségét, de ha nem találunk partnerekre, akkor élni fogunk azzal a demokratikus jogunkkal, hogy az utcára vonuljunk és így jelezzük, hogy nem értünk egyet Székelyföld felszabdalásával, beolvasztásával és a magyar közösség asszimilációjával”- mondta Antal Árpád.
Az elöljáró azt is felvetette, hogy ijesztőnek tartja azt, hogy mennyire kidolgozatlan és szakszerűtlen a kormány javaslata. Minden jel arra utal, hogy nem az ország érdekeit vették figyelembe, hanem azt, hogy a kormánypárti megyevezetők érdekei ne csorbuljanak. „Teljesen hibás elképzelés az, mely a migrációt veszi alapul a régióközpontok kialakításában, hiszen a migráció egy olyan tényező, melyet a közpolitikák alakítanak, ezért erre nem lehet adminisztrációt építeni. Ez az elképzelés azt eredményezi, hogy a jelenlegi szegény megyék még szegényebbek lesznek, tehát állandósul a jelenlegi áldatlan állapot”- magyarázta Antal.
Antal arról is beszélt, hogy az erdélyi magyar szervezeteknek oly módon kell a régiósítással szembeni ellenállásukat megszervezniük, hogy azok ne oltsák ki egymást. „Nagyon fontos, hogy mielőtt bármelyik szervezet kitűz egy dátumot egy nagyszabású tüntetésre, egyeztessen erről más szervezetekkel. Nem lenne jó az ügy szempontjából, ha a régiósítással kapcsolatos tüntetés nem lenne áttörő erejű és nem irányítaná kellőképpen a figyelmet a problémára. Legyünk megfontoltak és ne veszítsük egy percig se szem elől a lényeget, éspedig azt, hogy a tét Székelyföld és az erdélyi magyarok jövője”- vonta le a következtetést az elnök.
Erdély.ma

2013. június 13.

Ne féljünk
A magyarság egyértelmű beolvasztását célzó szlovákiai/felvidéki közigazgatási átszervezés mintájának a réme lebeg Erdély felett.
Ezt maga az átalakítással megbízott Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes erősítette meg, amikor affélét beszélt: a kérdés nem útlevél-ellenőrzést jelent, hanem azt, hogy a leendő régiók a vidékfejlesztés terén hangolják majd össze a megyei tanácsok munkáját, a magyarok ne féljenek tehát. Nos az útlevél-ellenőrzésre vonatkozó utalás tulajdonképpen a magyarlakta tömböknek és kiemelten a Székelyföldnek, egyszersmind a romániai magyar autonómiatörekvéseknek szóló üzenet, amely világosan jelzi a mai kormányzat beolvasztási szándékát. Hiszen a kormány olyan átszervezési terveket sző, amelyek révén a leendő, Székelyföldet is magába foglaló ún. központi régióban a magyarság aránya az összlakosság egyharmadát sem tenné ki. S a kérdés nemzetiségi vonzata mellett a kormány elképzelése a történelmi vidékek természetes határait és az önkormányzatiság, valamint a döntési hatáskörök leosztását is mellőzve a központosítás fokozását helyezi előtérbe.
Ide számítva még, hogy az RMDSZ legutóbbi, csíkszeredai kongresszusán Victor Ponta miniszterelnök is megmondta: magyar többségű közigazgatási régió szóba sem jöhet, világos tehát, hogy mi készül. Nincs kétségem afelől, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszakra való tekintettel – ha nagyon akarja – a kormány még az idén érvényesíti akaratát, ehhez minden lehetősége adott. Ráadásul egy kis magyarellenes kampánnyal a sajtó is megteremtheti a kormánynak kedvező közhangulatot. Az (erő)viszonyokat látva nem vitás, hogy az erdélyiek s ezen belül mi, magyarok számára kedvezőtlen átszervezésnek elejét venni kizárólag parlamenti eszközökkel nem lehet, elkerülhetetlennek látszik tehát a civil társadalom megmozdulása. 1968-ban tüntetések, háttéregyezkedések és kemény civil lobbi révén sikerült meghátráltatni a Ceauşescu fémjelezte hatalmat. Most sem szabad másként lennie! Ennek érdekében nem kell félnünk összefogni, utcára vonulni, akarni és tenni. De nem a végén, amikor már megtörtént a baj, hanem most, amíg a tervek módosíthatók! Amíg nem késő.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)

2013. június 14.

Etnikai szempontjaink
Az ország jelenlegi miniszterelnöke szinte napi rendszerességgel kijelenti, amikor bármilyen vonatkozásban is a régiósítási tervről nyilatkozik, hogy abban semmiféle „etnikai szempontot” nem fognak figyelembe venni. S slussz!
Szakmailag alátámasztható érve sincs, hogy miért ellenzi a mi megmásíthatatlan óhajunkat, az önálló székelyföldi régiót. Minap Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes, miután egyetértett azzal, hogy Dobrudzsa önálló régió legyen, maga is azonnal leszögezte – nehogy ebből valaki következtetéseket vonjon le a hasonló nagyságrendű Székelyföldre vonatkozóan –, hogy Dobrudzsa példája nem érvényes a Székelyföldre. „Nem szándékozom olyan régiófelosztást javasolni, amely etnikai szempontokon alapulna” – fogalmazott. Tehát az etnikum, az etnikai hovatartozás nem számít! Ez legyen világos! – szólnak a felénk szegezett figyelmeztetések minden irányból. S hogy az bizonyos összefüggésekben mégis számít, azt is éppen Victor Ponta úrtól tudjuk, aki alig két héttel ezelőtti üdvözletében (!), melyet Trianon napjára küldött Magyarországnak, éles szemmel látta és eleven ésszel fogalmazta meg, hogy Trianon azért volt nagyszerű és példaadó értékű döntés, mert annak köszönhető „az etnikai alapú Magyarország” létrejötte. Nagyszerű észrevétel! Még akkor is, ha nem teljesen az „etnikai alapok” döntöttek ott sem, ezért kerülhetett épp az akkor több mint 90 százalékban magyarlakta Székelyföld Romániához. De nemcsak a Székelyföld, hanem a Partium jó része egy az egyben, úgy, ahogy akkor volt. Színmagyar települések sorával határon innenre, s ugyancsak – hogy más példákat is soroljunk – a Felvidéken a majdnem százszázalékosan magyarok lakta Csallóköz és Bodrogköz, s délen széles színmagyar sávok a Szerb-Horvát Királysághoz. Feltételezhetően ezekre nem gondolt vagy nem figyelt fel üzenete megfogalmazásakor. Vagy lehet, ezzel is jelezni szándékozta, hogy a magyar „etnikai jelleg” csak Magyarország mai határain belülre vonatkoztatható. S ezért van az is, hogy a Székelyföld – Ponta úrék szerint – nem lehet önálló régió, mert az „etnikai alapok” nem lehetnek megkülönböztető tényezők, nem szabad azokat figyelembe venni, ez mindkét idézett úrnak elve. Pedig hát nekünk, ha valamilyen „alapjaink” vannak, akkor azok – valljuk be bátran és nyíltan – tényleg etnikaiak. Ezekben hasonlítunk a románokhoz, akiknek ugyanúgy „etnikaiak az alapjaik”. Különbözünk tőlük abban, hogy más a nyelvünk – ami ugyancsak nem számít Ponta úréknak, ezért a hivatalos nyelv még a százszázalékosan magyarlakta települések tömkelegében is a román –, más a kultúránk, mások a népdalaink, mások a táncaink, más az irodalmunk, s még a tudományunk, tudományos életünk is más lenne, ha ez megengedtethető lenne Romániában. A történelmünk is más, a lelkivilágunk, a természetünk; még a megbízhatóságunk is, a főztünk, ételeink is őriznek, tartalmaznak csak ránk jellemző karakterjegyeket. Talán ezért is volt a román királyi családnak, Nicolae Iorgának, Brătianu egykori miniszerelnöknek, Take Ionescunak, a Sturdza családoknak, s hogy ne menjünk messze, még Nicolae Ceauşescunak – s azt sem tartom kizártnak, hogy Ponta úrnak is – magyar a házvezetőnője. Amit mi nem úgy tekintünk, hogy szolga népnek vélnének bennünket, hanem éppenséggel megbízhatóságunkért fogadják el másságunkat. De a Székelyföld – ebben szilárd az elhatározásuk – nem lehet önálló régió, mert annak etnikai alapja van. Egyébként, ha az a fránya „alapja” nem volna, lehetne régió, mert sajátos, az ország minden más tájától különböző a természeti arculata. Mintha még a táj is igazodna másságával az itt lakó néphez, annak lelkületéhez. Hegyek, a Kárpátok vonulatai közé vagy mellé ékelődött táj óriási turisztikai vonzerővel. Hatalmas erdőségeinknek, borvizeinknek, mofettáinknak sincs etnikai jellegük, épp ezért szereti is azokat a románság, s nemcsak külföldről, hanem Bukarestből is áramlik ide a pihenni és gyógyulni vágyók hada. Ha csak ez volna, lehet, hogy önálló régió is lehetne ebből az egymilliónyi lakostól benépesített gyönyörű területből. De így? „Ki van zárva!” Az is érv szokott lenni – s ezt az érvet még néhány ostoba „etnikai alapú” állampolgár is elfogadja, s fújja is, kürtöli is –, hogy gazdaságilag elmaradott terület, és hogy önállóan életképtelen lenne. Hogy ennek a valós elmaradottságnak is etnikai alapjai vannak, azt elfelejtik vagy elfelejtik szóba hozni bölcs vezetőink. Még 93 év után is gyanakvással néznek az itt élők „etnikai másságára”, s ezért nem engednek jelentősebb beruházásokat erre a területre. Még az útjainknak is vacakabbaknak kell lenniük, mint amilyenek azok az ország más vidékein. Ezelőtt jó öt-hat évvel egy, a tarthatatlan útviszonyokat szóvá tevő búvár statisztikai anyagokból bányászta ki, hogy a megye területén eladott benzin árába beépített útadónak csak egy kis, ha jól emlékszem, 30 százaléknyi része osztatott vissza útjaink javítására, ugyanúgy az innen elvitt adóknak is csak kis százaléka utaltatik vissza, a többi máshová zarándokol, nehogy azok is etnikai jelleget kapjanak. Tehát a különbözőségünk ugyancsak zavarja a hatalom embereit, s ezt nem akarják tetőzni a régiósítással, melyben épp ezeknek a különbözőségeknek az elismerése oszlathatná el a gyanakvásokat, s bizonyíthatná, amiként az utóbbi kilencven év egész történelme bizonyította, hogy becsületes állampolgárai vagyunk az országnak, s ha jussainkat követeljük – mert követelnünk kell –, csak törvényes eszközökkel tettük mindig, és akarjuk tenni most is. Egy emlékkel folytatnám. Valamikor a 70-es években meghívtak az egyik udvarhelyszéki falu kulturális rendezvényére, melynek szintén vendége volt az akkor Énlakán élő, kiváló, Mikes leveleit is románra átültető író-műfordító, a már sajnos néhai Gelu Păteanu. Ismertük egymást valahonnan már korábbról. Nos, a székelyek „Gyalu bácsija” nekem szegezett egy kérdést: Mondd, Jóska, mint magyar hogy érzed magad Romániában? Aki tudja, hogy milyen világ volt akkor Nicolae Ceauşescu országában, megérti, hogy pár pillanatig tétováztam a válasszal, míg a kötelezőnek számító egyenesség felülkerekedett bennem. Ha akarod tudni – böktem ki nem kis szorongással és félelemmel –, rosszul! Gelut szemmel láthatóan pozitívan érintette a számomra mindenképpen kockázatos válasz. Szinte pillanatok alatt folytatta, hogy köszöni az őszinteségemet, s nehogy azt higgyem, provokálni szándékozó egyenességemért jobban becsül, mint eddig. Majd kifejtette: Ceauşescu a román érdekek ellen tesz ezzel, mert az ország érdeke lenne, hogy mi, magyarok jól érezzük magunkat Romániában, hazánknak érezzük azt, ne kívánkozzunk el innen. Ponta és Dragnea uraknak figyelmébe ajánlom e jó román hazafi szavait. Avassák román önérdekké, hogy mi otthon érezhessük magunkat a szülőhazánkban, s ne épp azzal érveljenek a külön székely régió ellen, ami alátámasztja és az európai normák szerint jogossá is teszi az igényünket. Szíveskedjenek tehát figyelembe venni azokat a tényezőket, melyek kötelezik Önöket – Románia vállalásai, az ország által elfogadott és aláírt dokumentumok alapján –, hogy a Székelyföld, melyen többséget alkot nemzeti közösségünk, önálló régió, önálló, autonóm terület legyen.
Gazda József
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. június 21.

Év végén regionális választásokat szervezhetnek
Ősszel véglegesítik a közigazgatási átszervezésre vonatkozó jogszabályt
A Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium tegnap Kolozsváron szervezett közvitát az ország küszöbönálló regionalizálásáról, Liviu Dragnea tárcavezető jelenlétében. Hasonló rendezvényekre már más erdélyi városban is sor került. Dragnea beszédéből kiderült: a Szociálliberális Szövetség (USL) ősszel fejezi be az országos közvitákat, majd az ezeken elhangzott javaslatokat mérlegeli, és kidolgozza az erre vonatkozó jogszabályt, amelyet ősz elején beterjeszt a parlamentbe. Ha a jelenleg kétharmados többséggel rendelkező kormánynak sikerül megszavaztatnia a törvényt, elképzelhető, hogy már 2013 decemberében megtartják az első regionális választásokat. A miniszter azt sem hallgatta el: még nem tudja, kik fogják vezetni az új közigazgatási struktúrákat, és milyen városok kapják meg a régióközpont megtisztelő címét. Megígérte, hogy 2016-ban egyszerre tartják a helyi, a megyei és a regionális választásokat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2013. június 24.

Közvita Románia közigazgatási átszervezéséről
Kolozsváron a Regionális és Vidékfejlesztési Minisztérium közvitát szervezett a regionalizás projekttel kapcsolatban. A Grand Hotel Napoca adott helyet a kormányon levő Szociálliberális Szövetség (USL) látványos megnyilvánulásának, amely az ország regionális átszervezését igyekezett megtárgyalni. Ennek érdekében figyelemre méltó mozgósítást rendeztek, melynek következtében több mint 500 egyén vett részt a rendezvényen.
Az eseményt felvezető beszédében Vasile Dâncu szociológus, egyetemi tanár a változás szükségességével kapcsolatban rövid értékelőt tartott. Felhívta a figyelmet, hogy a kérdőívet, amit a mappában kiosztottak, töltsék ki. Majd a terepet átadta a jelen levő politikai nagyságoknak.
Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke szerint kétségtelen a változtatás szükségszerűsége. Számára a nagy kérdés, milyen szerkezeti struktúrákra van szükség, amelyek kellő képen indokolják a változás szükségszerűségét.
Kolozs Megye prefektusa, Gheorghe Vuşcan pozitívan értékelte, hogy a rendezvény rendkívül nagy érdeklődésnek örvendett.
Az illusztris vendég, a jelenlegi kormány második embere Liviu Dragnea, miniszterelnök helyettes az átszervezéstől azt várja, hogy végleg leszámolhassanak a kommunizmussal. Szerinte a regionalizálással a különböző megyék közötti fennálló különbség kiegyenlíthető. A fejlesztési források méltányosabb elosztását biztosíthatják. Ehhez, amint mondja, pár év is elég. Liviu Dragnea-nak volt egy érdekes gondolatsora, amelyben kifejtette, hogy a regionalizálás voltaképpen Bukarest és a vidék közötti harc. Bukarest a központosított hatalom jelképe, ennek következtében a fővárosban dolgozó pár ezer hivatalnok hatalmaskodását kell, eltűrje az ország lakossága. Megjelölte a regionalizás célkitűzéseit: a települések lakóinak méltóbb életet, létminimumot biztosítani, az adminisztrációs rendszer egyszerűsítése, a bürokrácia csökkentése. Ezáltal növelhető az európai alapok lehívási üteme. Felhívta a figyelmet, hogy különböző hamis nézetek, előítéletek alakultak ki a regionalizással kapcsolatban. Ezzel szemben kiemelte, hogy az állampolgárhoz közelebb álló adminisztráció alakul ki.
A regionalizálás 2 szakaszban valósul meg: 2013-2014 illetve 2014-2016 közötti időintervallumokban. Nem szüntetik meg az egységes nemzetállamot. A parlament, az ország alapvető intézményei, mint a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a hírszerzés, a rendőrség, a külpolitikával kapcsolatos intézmények nem fognak decentralizálódni. Szerinte az adminisztrációs távolságok, az adminisztrációs költségek fognak csökkenni.
A régióközpontokkal kapcsolatban kifejtette, természetes, hogy egyik vagy másik megye szeretné, ha a településük válna központtá. Azonban a régióközpontnak különböző szempontoknak kell megfelelnie. A regionalizálással kapcsolatos projekt szerint a Prefektusi Intézmény megmarad, mert ellenőriznie kell a helyi önkormányzat által kiadott adminisztrációs ügycsomagok törvényességét.
A fentiekből kiderül, bővül az ügyintézés, ami pénzemésztő. Holott az eredeti szándék szerint azt kellene elérni, hogy a polgárok megtanuljanak pályázni és a kapott összegekből az életszintet emelő gazdasági erő, alakulhatna ki.
A felszólalásokból kiemelném Ioan Rus-t, a PSD alelnöke, volt belügyminiszter hozzászólását. Amint megfogalmazta, a regionalizálás a szegények javára történhet. A regionalizás ellenségeit a korrupcióban és Bukarest érdekeiben kell keresni. A központosítás megszüntetése a szegényebb megyéknek jelent előnyt.
A sajtótájékoztatón kapott térkép alapján információt szerezhetünk arról, melyek lennének a régiók: 1. Moldova- Bukovina, 2. Alsó Duna, Szeret- Bărăgan, 3. Dobrúdzsa, 4. Muntenia, 5. Olténia, 6. Bánát, 7. Körös- Máramaros, 8. Erdély, 9. Bukarest – Ilfov.
A térkép szerint a 8-as régió lenne a legnagyobb. Ebbe tartozik keletről nyugat fel haladva Hargita, Kovászna, Brassó, Beszterce- Naszód, Maros, Szeben, Szilágy, Kolozs, Fehér, Hunyad megyék.
László Attila szenátor felszólalásában hangsúlyozta, hogy egy jól működő régiónak, 5 millió feletti lakossága kell, legyen.
Maga a tanácskozás több mint három órát tartott, szünet nélkül. Az ország más városaiban is, mint Jászvásár, Craiova és Temesváron szerveztek a regionalizálással kapcsolatos közvitát. Csomafáy Ferenc
erdon.ro
Erdély.ma

2013. június 27.

Kelemen: utcára vonulunk
Tamás Sándor megyetanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kezdeményezésére tegnap az ojtozi Anselmo kastélyszálló kertjében tartották a megyei önkormányzati vezetők VI. találkozóját, amelyen közel kétszázan vettek részt, köztük Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Zsigmond Barna, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.
A szövetség első embere kijelentette: úgy néz ki, a kormányerők arra kényszerítik a romániai magyar közösséget, hogy utcára vonulva tiltakozzon Székelyföld felszámolása ellen, a demonstráció szeptemberben esedékes. Antal Árpád bejelentése szerint július 12-én Sepsiszentgyörgyön vagy Tusnádfürdőn vitanapot tartanak a témában, ahová Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes is hivatalos.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2013. június 28.

Felemás alkotmány félúton
Többféle jegyet viselt a román alkotmánymódosítás az elmúlt 23 év során, de mindig „testre szabták,” igazították a hatalmat gyakorlók igényeinek megfelelően. Egyes vélemények szerint a legutóbbi módosítási folyamat is ama állóháború részét képezi, amelynek egyik fontos szereplője Traian Băsescu államelnök, akinek elvileg semmi vesztenivalója se lenne, gyakorlatilag élete munkájának a jövőbeli szobrát faragják egyre kisebbre a készülő alkotmánnyal. Értsd: a román alkotmányt az utóbbi évtizedekben nem a nép javára módosítgatták, és ezen az sem változtat, hogy idén februárban megalakult az alkotmánymódosítás széleskörű társadalmi vitáját lebonyolító Alkotmányozó Fórum. A román parlamentnek ugyanakkor külön alkotmánymódosítási szakbizottsága van, az ott megalkotott alkotmánymódosítási tervezetet normakontrollnak és szakértői véleményezésnek vetik alá, és idén ősszel szavazhat róla a bukaresti parlament. A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt a román parlament kétharmados többséggel elfogadja, és népszavazás is megerősíti. Nem egyszerű történet ez a szakértői véleményezés egy kétharmados parlament szavazása és a népszavazás előtt, tehát bármiféle eredményről is számolt be valaki, érdekesnek ugyan nevezhető, de valódi eredménynek aligha.
Visszajáró kísértet
Azért sem, mert ahogyan azt Ovidiu Nahoi is megfogalmazta a Dilema Veche hasábjain, elnökünket nem abból a fából faragták, aki befejezetlenül hagyna akár egyetlen csatát is. Holott 2012-ben két rend választást is elveszített, no meg egy népszavazást, a mai parlamenti többség azt a győzelmét most az új alkotmányba szeretné írni lángoló betűkkel. Nahoi szerint valahogyan a román paraszt dühére emlékeztet ez a művelet, aki még egy kihegyezett karót is a halott szívébe döfött, nehogy kísértetként visszajárjon.
A jelenlegi román alkotmányt 1991. november 21-én fogadta el az alkotmányozó gyűléssé alakult román parlament, és az 1991. december 8-án tartott jóváhagyó népszavazás után lépett hatályba. 2003. évi 429-es törvény módosította, ezt a 2003. október 18–19-én tartott népszavazás hagyta jóvá.
Bakk Miklós 2003-ban, a Régió 4. számában így foglalta össze a román alkotmányozás történetének fontosabb jellegzetességeit:
a) a román alkotmányok elfogadása elsősorban a külpolitikai kontextus változását és egyfajta közjogi igazodási kényszert fejeztek ki
b) a területi egység biztosítása legfontosabb – mitizált – célok közé tartozott
c) szerves alkotmányfejlődésre nem került sor, tehát
d) az alkotmánybírósági értelmezésnek és a „láthatatlan alkotmány” hatalmának feltételei nem teremtődtek meg.
Sajnos, a készülő alkotmányról ugyanezt előlegezhetnénk meg, hiszen ami az elmúlt néhány hónap vitáiból a sajtóba kiszűrődött, abból kiviláglik az elnöki jogosultságok kíméletlen lefaragása, a régió definíciójának a többség szája íze szerinti leírása, a túlcentralizáltság és a nemzetállam bebetonozása.
A Cristian Pârvulescu vezette Alkotmányozó Fórumot egyes sajtójelentések szerint kirakatfórumnak készítették, hogy eljátszhassák a „széleskörű társadalmi konzultálást”. Ez a fórum, a nép fóruma nyújtotta be az értékes javaslatokat az alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottságnak, amelynek szerepéről hadd idézzük annak elnökét, Crin Antonescut, aki úgy értékelte: a módosítás „nyertese” a parlament, amely megerősíti pozícióit a kormánnyal és az elnöki hivatallal szemben. „Szükséges volt az államfő, a parlament és a kormány hatásköreinek pontosítása, hogy megelőzzük az utóbbi évek megalázó tapasztalatainak megismétlődését” – mutatott rá Antonescu. Felidézte: Traian Băsescu államfő több ízben elutasította, hogy a parlamentben már kialakult többség jelöltjének adjon kormányalakítási megbízást – ilyesmit az új alkotmány már nem tesz lehetővé. Vagyis a módosítást előkészítő különbizottságnak ez volt a legfőbb gondja, pedig lett volna ott még néhány, bennünket, a népet is érdeklő tétel.
Időnyerés, vagy amit akartok
Legelső tételként ott van a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése, ami egyelőre kapott egy „futottak még” lehetőséget. Láthatóan esélyt sem kaphatnak azonban a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának előírásai, pedig alkotmányos rangra emelésük által mindannyian másként lélegezhetnénk ebben az országban.
Ami a decentralizálást illeti: a román sajtó tele szájjal beszél arról, hogy melyik PSD-s báró hatalmi jogkörét hogyan beszélték meg a különböző régiókban Liviu Dragnea területfejlesztési miniszter és csapata portyázása során. Holott Románia aláírta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, amelynek ötödik cikkelye világossá teszi, hogy egyetlen állam sem hozhat olyan intézkedést, amellyel megváltoztatja az etnikai arányokat.
Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor június 14-én közleményben üdvözölte, hogy az alkotmánymódosító parlamenti bizottság elfogadta a kisebbségek szabad jelképhasználatára vonatkozó javaslatot, a kulturális autonómia lehetőségét is beiktatta az alaptörvénybe, de aggasztónak tartja, hogy nem a közösség, hanem „a nemzeti kisebbség törvényes képviselője” hatáskörébe utalják az autonómia-intézmények létrehozási jogát. Toró úgy tartja: az alkotmány vitatott cikkelye alapján az RMDSZ csúcsvezetése „lehetőséget kap arra, hogy – a közösség nevében fellépve, de annak demokratikus ellenőrzése alól kivonva magát – kisajátítsa a kulturális autonómia intézményeinek létrehozását és működtetését”.
A szereplők ismeretében érthető az EMNP-elnök aggodalma, hiszen Victor Ponta úton-útfélen elmondta: a romániai magyarságnak egyetlen választott, legitim képviselete van, akivel ők nagyon, de nagyon jó viszonyban vannak. És ez örvendetes dolog is lenne, ha dâmbovițai nyelven nem azt jelentené, hogy „ne gyűjtsük fölöslegesen a bajunkat, ezekkel valahogy megegyezünk, adjatok nekik jelképeket, valami izét, akármit, kulturális autonómiát, azzal is időt nyerünk.”
A parlamenti különbizottság június 19-én fejezte be a munkáját, a véglegesített szövegtervezetet 17 szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a testület. A tervezet majd végigjárja a maga útját, normakontroll, parlamenti- és népszavazás is lesz, és színes közjátékként még egy, az elnök által megrendelt népszavazásra is számíthatunk. Ilyen körülmények között csak üdvözölni lehet, hogy az SZNT legfrissebb közleményében a Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezetként definiálta önmagát.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2013. július 6.

Régiók bizottsága: Lehet etnikai autonómia
Az etnikai autonómia nincs ellentmondásban a jogállamisággal – mutatott rá Bukarestben tegnap Ramón Luis Valcárcel Siso, a Régiók Bizottságának elnöke.
Az Európai Unió regionális ügyekben illetékes konzultatív testületének Romániában tartózkodó elnökét egy sajtóértekezleten kérdezték meg, mi a véleménye arról, hogy a romániai magyarok etnikai alapon akarnak területi autonómiát a Székelyföldön. „Nem kell problémát csinálni egy régió autonómiájából. Az etnikai autonómia összhangban van azzal, illetve nem mond ellent annak, hogy jogállamban élünk” – válaszolta Valcárcel. Hozzátette, hogy hazájában, Spanyolországban tizenhét autonóm régió van, némelyek ezek közül sajátos etnikai jelleggel rendelkező történelmi régiók, de attól még Spanyolország részei, és azok maradnak a jövőben is.
Valcárcel másfelől üdvözölte azt, hogy a bukaresti kormány közigazgatási régiókat akar létrehozni, és a Régiók Bizottságának támogatásáról biztosította a román vezetőket. Rámutatott: a decentralizáció a legjobb módszer a bürokrácia csökkentésére és a jólét növelésére. Az uniós tisztségviselő Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettessel együtt vett részt tegnap a román régióalakítási tervekről szóló bukaresti fórumon. A romániai magyar politikai szervezetek ellenzik a Dragnea által javasolt nyolcrégiós felosztást, amely román többségű térségekbe olvasztaná a magyarlakta vidékeket. Ehelyett kisebb, a történelmi és kulturális sajátosságokat figyelembe vevő, sajátos jogállású régiókat javasolnak, de az „etnikai elkülönülést” minden román parlamenti párt ellenzi.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 11.

Legyünk mi bölcsebbek
Mert úgy tűnik, vezetőink nem nőttek fel a feladathoz. Mintha nem érzékelnék a veszélyt, hogy néhány év múlva a szórvány sorsára juthat Székelyföld is, ha a román hatalom megvalósítja régióátszervezési terveit.
S ha ma még egyik vágyunk az, hogy regionális hivatalos nyelvként ismerjék el a magyart, néhány évtized múlva talán már azért izgulhatunk, meglesz-e húszszázalékos arányunk, hogy bár szülővárosunk nevét magyarul is kiírják… Mindeközben képviseletünkre vállalkozó politikusaink csak pártérdekeikkel foglalatoskodnak. Nyugtatgatnak, hogy messzi még a veszély, fanyalogva nyilatkozgatnak, cinikusan üzengetnek egymásnak a sajtóban. Az RMDSZ elnöke nemrég kertipartiszerű összejövetelen látta megfelelőnek nyilvánosságra hozni, hogy szeptemberre szerveznek nagyszabású tüntetést. Csak remélhetjük: a helyszín és a bejelentés módja nem annak a fokmérője, hogy mennyire komolyan viszonyulnak az ügyhöz. Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői, vélhetően kiszorítva érezvén magukat a szervezésből, senkivel nem egyeztetve, július 20-ra hirdettek megmozdulásokat Erdély-szerte. Csak ennyi kellett, nem is késett a replika. Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nekiesett az EMNP-nek, azzal vádolva őket, hogy vízipisztollyal indulnak háborúba. Mi több, ezúttal a márciusi marosvásárhelyi autonómiatüntetésen az RMDSZ központi vezetésével nyíltan szembeszegülő háromszéki RMDSZ-elnök is sietett Kovács nyomdokaiba lépni, maga is különutassággal vádolva a Néppártot. S ha mindez nem lett volna elég, megszólaltak az MPP képviselői is, akiknek meg az fáj, hogy központi szinten nem egyeztettek velük. És – a Hargita megyeiek közleménye szerint – az is, hogy nyár van, a melegben pedig, ugyebár, nehéz tiltakozni. Így állunk hát most, miközben a hatalom rendületlenül folytatja elképzelései gyakorlatba ültetését. Holnap Székelyföldre látogat Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, Bálványoson szerveznek közvitát a közigazgatási átszervezésről. Országjáró körútján újabb helyszínt pipálhat majd ki, s amikor előáll majd a kormány terveivel, senki sem vádolhatja azzal, hogy nem kezdeményezett széles körű társadalmi egyeztetést. Ráadásul fű alatt szervezik át az államigazgatást is a tervezett új berendezkedésnek megfelelően, most éppen az adóhivatalok összevonása folyik a leendő régiók mentén. Történik pediglen mindez nyáron, amikor egyes vezetőink szerint úgysem fenyeget semmilyen azonnali veszély, mások meg a hőség miatt nem tartják időszerűnek felemelni szavukat. Hát ezért kellene nekünk bölcsebbnek lennünk. Hagyjuk a vádaskodást politikusainkra, míg végre eldöntik majd, kinek milyen messzi lő a vízipuskája – mi pedig fogjunk össze, mutassuk meg, hogy bírjuk a meleget, felelősségteljesen viszonyulunk jövőnkhöz, és legyünk ott minden tüntetésen, bármelyik magyar szervezet kezdeményezze azt. Júliusban is, szeptemberben is, valahányszor szükség van rá.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 11.

Tüntetés és aláírásgyűjtés (Régióátszervezés ellen, autonómia mellett)
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) reményei szerint több mint száz erdélyi településen tartanak húszperces tüntetést július 20-án este nyolc órától a régióátszervezési tervek ellen, az autonómia mellett. Ugyanekkor kezdik azt az aláírás-gyűjtési kampányt, mellyel azt kívánják elérni, a kormány módosítsa a régiósítási tervezetet oly módon, hogy a Székelyföld speciális státussal rendelkező közigazgatási régióvá váljék. Tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor pártelnök ismertette, szerdáig negyven székelyföldi és 35 közép-erdélyi és partiumi településről jelezték, hogy megszervezik a helyi tüntetést.
„Óránként érkeznek újabb településekről szóló bejelentések a központi szervező csapathoz. Csalódott lennék, ha a százat nem érné el a helyszínek száma” – jelentette ki Toró. Az elnök hozzátette: arra törekszenek, hogy mindenki lakóhelye közelében nyilváníthassa ki véleményét a régiók kérdésében, de ugyanakkor aláírásgyűjtéssel is meg szeretnék teremteni a lehetőséget a véleménynyilvánításra.
Toró T. Tibor elmondta, az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csupán kezdeményezői a tüntetéseknek, de együtt mozgósítanak a Székely Nemzeti Tanáccsal, és számítanak mind a Magyar Polgári Párt (MPP), mind az RMDSZ részvételére. A közös szervezés meghiúsulására felidézte, az MPP vezetői nem jelentek meg azon az egyeztetésen, amelyen többek között a tüntetés kérdéseit is meg szerették volna vitatni velük, az RMDSZ esetében pedig azt érzékelték, hogy a szövetség szeptemberre tervez hasonló megmozdulást. „Mi úgy gondoljuk, nincs két hónap arra, hogy elmenjünk szabadságra. Ebben a két hónapban is dolgozni kell, fel kell mutatni a közakaratot” – fogalmazott Toró T. Tibor. Hozzátette: ha az RMDSZ szeptemberben szervez tüntetést, az EMNP ott lesz mellette. Az elnök közölte: az RMDSZ-től – Kovács Péter főtitkár nyilatkozatát leszámítva – nem kaptak érdemi választ a felhívásukra. „Kelemen Hunor nem válaszolt, de sok jelzés van a helyi szintekről, a polgármesterek részéről, hogy nem szeretnének kimaradni a megmozdulásból” – mondta.
Toró T. Tibor a sajtótájékoztatón bejelentette, július 20-án aláírás-gyűjtési kampányba is kezdenek. „Az aláírásokkal a kormányt arról akarjuk meggyőzni, hogy módosítsa a regionalizálás tervezetét. Azt akarjuk, hogy a Székelyföld speciális státussal rendelkező közigazgatási régióvá váljék. A Liviu Dragnea kormányfőhelyettes által bemutatott tervezet hátrányára válik az egész országnak, nem csak a magyaroknak. Szép lenne, ha 500 000 aláírást gyűjtenénk, és ez nem lehetetlen” – mondta Toró. A kampány néhány hónapig fog tartani, hogy minél több magyarnak megadják az állásfoglalás lehetőségét a kormány által javasolt régiósítási tervezettel szemben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. július 11.

Hargita-Kovászna-Brassó közigazgatási régió alakul?
A régióátalakításról szervezett csütörtöki nagyszebeni fórumon Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes elmondta, létezik egy olyan munkaváltozata is a régiósítási tervnek, amely szerint a Közép-régiót kettéosztanák – közölte az Agerpres hírügynökség.
A politikus a három székelyföldi megyét és a szász hagyományokkal rendelkező megyéket magába foglaló Közép-régiónak olyan lehetséges felosztását említette, amely szerint a székelyföldi Hargita és Kovászna megye Brassó megyével alkotna közös régiót, Maros megye pedig – amelynek jelentős része tartozott a történelmi Székelyföldhöz – Szeben és Fehér megyével.
"Ez egyike a változatoknak. Nem emlékszem, hogy ez egy erősen támogatott változat, vagy sem" – jelentette ki a régióátalakítással megbízott miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: "nem a régiót alkotó megyék száma számít, hanem a terület, a természeti erőforrások, a munkaerő összetettsége és változatossága".
A Liviu Dragnea által korábban bemutatott változatok mindegyikében a Székelyföldet a szász hagyományokkal rendelkező és lényegesen fejlettebb Brassó és Szeben megyével, valamint Fehér megyével sorolták egy régióba. A Közép-régió lehetséges felosztásáról Liviu Dragnea egy nappal az előtt beszélt Nagyszebenben, hogy pénteken a székelyföldi Bálványosfürdőn Kovászna megyei önkormányzati vezetőkkel folytat párbeszédet a régióátalakításról.
Az erre vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: nehéz elképzelni, hogy a jelenléte tiltakozást váltana ki Székelyföldön. "Más okot pedig nem látok a tiltakozásra, mert egyelőre sem én, sem más a kormányból nem tett le hivatalosan egy tervet az asztalra, hogy így fognak kinézni Románia régiói" – jelentette ki.
A miniszterelnök-helyettes hozzátette: nincsenek előítéletei komoly, nyílt vitára számít Bálványosfürdőn. "Azt szeretném, hogy egy kicsit más megközelítésből vitassuk meg a kérdéseket, mint eddig, és komolyan beszéljünk a jövőjükről (a Székelyföld jövőjéről), arról, hogy miként tudja a román állam hozzásegíteni őket (a székelyföldieket) a fenntartható fejlődéshez" – idézte a Mediafax Dragneát.
Maszol/MTI

2013. július 12.

A megyék felszámolásától tart Tamás Sándor
Félünk attól, hogy titokban fel akarják számolni a megyéket – jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke Bálványosfürdőn, ahol a régióátalakításról és a decentralizációról tartottak ma megbeszélést Kovászna, Hargita és Maros megyei képviselők.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, aki szintén részt vett a megbeszélésen jelképesen azt mondta, ő régi vadásznak számít, de eddig nagyon kevés vadat ejtett át. Tamás Sándor kifejtette: valós decentralizációt szeretnének, olyant, amely megfelel az itt élő embereknek is, most azonban úgy tűnik, inkább ellentétes irányba halad az átszervezés.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: az RMDSZ kisebb fejlesztési régiókat szeretne, hiszen a jelenlegi régió-tervek nem életképesek. A szövetség szerint legtöbb 800 ezer lakosú régiókat kell kialakítani, hiszen ezek fejlődését is jobban lehetne követni. A jelenlegi tervek mellett elkötelezni magunkat óriási hiba lenne – tette hozzá Antal Árpád.
Marosvásárhelyi Rádió / Agerpress
Erdély.ma

2013. július 13.

Izsák Balázs nyílt levélben figyelmezteti Dragneát
Nyílt levélben figyelmeztette Liviu Dragnea régióátalakítással megbízott miniszterelnök-helyettest Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke arra, hogy még Nicolae Ceausescu sem merte figyelmen kívül hagyni az etnikai szempontokat Románia közigazgatási reformjakor.
A nyílt levélben Izsák Balázs törvények és nemzetközi egyezmények egész sorára hivatkozva száll vitába a miniszterelnök- helyettesnek azzal a kijelentésével, amely szerint a tervezett romániai régióátalakítás nem etnikai, hanem fejlesztési szempontok szerint fog végbemenni.
Izsák Balázs többek között a jelenlegi romániai megyerendszert kialakító 1968-as törvényt idézi, amely szerint a megyék kialakítása "földrajzi, gazdasági, társadalmi-politikai, etnikai körülményeknek és a lakosság kulturális kapcsolatainak és hagyományainak a figyelembevételével" történt. Megjegyzi, hogy a kisebbségvédelem még 1945 és 1989 között is Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaira épült.
Az SZNT elnöke a kormány régióátalakítási terveit alátámasztó szakértői jelentéssel szemben hosszasan idéz az elnöki hivatal megbízásából készült korábbi szakértői jelentésből, amely kimondta: "Minden közigazgatási átszervezést célzó erőfeszítésnek kötelező módon tekintettel kell lennie a nemzeti kisebbségeket érintő dimenziókra."
Izsák Balázs az elnöki hivatal szakértői jelentéséből idézi Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, amelyeket a régióátalakítás során figyelembe kell venni. Ezek sorában a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a helyi autonómia európai chartáját említi, amelyeket Románia a saját jogrendjébe is beépített.
Az SZNT elnöke a román-magyar alapszerződésből is idéz: "A Szerződő Felek (...) tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk (1) bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait."
Izsák Balázs a hivatkozások alapján megállapítja: "a régiósítás kérdése kisebbségi jogokat érint, és ezáltal nemzetközi együttműködés tárgya és európai biztonságpolitikai kérdés is egyben". Arra hívja fel Liviu Dragnea figyelmét, hogy értelmezze jóhiszeműen a nemzetközi jog normáit.
"Önnek is tudatában kell lennie, hogy nem fogják tudni figyelmen kívül hagyni az egy tömbben élő 700 000 székely akaratát, akik nem értenek egyet a kormány régiósítási tervével, és akik kifejezték azt az akaratukat, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió" – szögezi le nyílt levelében az SZNT elnöke.
Mint írja, a székelyek nem fogják engedni, hogy szülőföldjüket a hozzá nem értés és a gyűlölet prédájává tegyék, és ha kell, a polgári engedetlenség eszközével élnek Székelyföld egységének a megőrzéséért.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. július 13.

Zászlótörvényt ígért a székelyeknek Liviu Dragnea
Zászlótörvényt ígért Liviu Dragnea közigazgatásért felelős román miniszterelnök-helyettes pénteken a székelyföldi helyhatóságok képviselőinek Bálványosfürdőn, ahol a bukaresti kormány régiószervezési terveit ismertette egy fórumon.
A román kormányküldöttséget székely zászlókkal fogadták a térségben: a Mediafax hírügynökség szerint a konvoj által érintett falvakban összesen mintegy kétszáz székely lobogót lehetett látni a falusi házakra kitűzve.
Liviu Dragnea a fórumon azt ígérte: jogszabálytervezetet dolgoz ki, amely lehetővé teszi, hogy a helyi közigazgatási szervek – polgármesteri hivatalok és megyei tanácsok – saját zászlót fogadjanak el, és azt az alárendeltségükbe tartozó középületekre kitűzzék. A miniszterelnök-helyettes szerint jelenleg joghézag van ebben a kérdésben.
Maszol/MTI

2013. július 14.

Valer Marian: Dragnea arra kért, hogy csaljunk a referendumon
Feljelentette saját magát a korrupcióellenes ügyészségnél Valer Marian szenátor, volt Szatmár megyei PSD-elnök. Marian azt vallja, a tavalyi referendum előtt Liviu Dragnea PSD-főtitkár arra kérte a párt megyei vezetőit, hogy „érjék el", hogy a részvétel érje el az érvényességi, 50 százalékos küszöböt. Marian szerint megbízták, hogy akár megvesztegetéssel is, de győzze meg a szavazókörzetek vezetőit.
A PSD-ből májusban kizárt szenátor egy szatmárnémeit munkaebédről beszél, amelyen Dragnea bizalmasan felkérte a megyei elnököket a csalásra. Marian azt állítja, ő maga nem teljesítette az utasítást. Valer Marian egykori párttársai szerint a politikus csupán bosszút akar állni, amiért kizárták a PSD-ből.
A DNA szeptemberben már eljárást indított Dragnea ellen; a vád szerint tucatnyi illegális módszert alkalmazott annak érdekében, hogy népszavazással leváltsák az államfőt. Központ / realitatea.net
Erdély.ma



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 451-455




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék