udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
64
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-64
Névmutató:
Máriás József
2005. március 11.
A Budapesten megjelenő Hitel című folyóirat – a nemzeti gondolat leghívebb anyaországi őrhelye – idei februári számát a múlt év december 5-ei népszavazás kérdéskörének szentelte a következő címmel: Nem az nem lehet – Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. „Anyaországi és az elcsatolt területek magyarságának prominens képviselői, a nemzet egységének következetes és elkötelezett szellemi munkásai szólalnak meg”, írta beszámolójában Máriás József. Ez a folyóirat Erdélybe csak igen szórványosan juthat el, ezért Máriás részletes ismertetést adott az írásokból. Duray Miklós írta:. „A hivatalban levő magyarországi kormány Gyurcsány miniszterelnök képviseletében, valamint Hiller és Kuncze pártelnökök – Károlyi–Kun–Szamuely eszmei örököseiként hadat üzentek a nemzetnek.” Fekete Gyula: „Már maga az nemzetgyalázás, ha szavazással kell eldöntenünk, hogy véreinket, testvéreinket, akiket a világpolitika főgazemberei kirekesztettek szülőhazájukból, elnyomásba, megaláztatásba, teljes kiszolgáltatottságba taszítottak, ezeket a magyarságukért sokat szenvedett testvéreinket öleljük-e most már magunkhoz, vagy verjük inkább pofon.” „1990 óta hittünk a változásban. Abban, hogy a rosszat fölváltja a jó” – összegezte tapasztalatát Csoóri Sándor. Megállapította: „a többség egyre szegényedik”, „eltömegesedett körülöttünk a hazugság”, „a nemzetet földbe kell taposni”. Fekete Gyula: a népirtás nemcsak a születések szabályozásában ölt testet, hanem annak korszerűbb változatában is: „a nacionalizmus elleni harc formájában és ürügyén, képtelen túlhajtásával elroncsolni, kiirtani a nemzeti érzést, a nemzettudatot, a nemzeti szolidaritást, végső soron az identitást”. Tőkéczki László: „hazugság volt, de hazugság lett itt minden más érték és a közösség is! Balekoknak való hülyeségek a hit, a haza, a nemzet (magyarság), az erkölcs és a rend.” Domokos Mátyás arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a nemzeti tudat gyökereire vettetett a fejsze, csapásai a nemzeti irodalmat sem kímélik: „a társadalom agyán lobotómiát végző civilizátoroknak sikerült elhitetni, hogy ideje lejárt, szerepe véget ért, hogy nemzeti sorskérdéseinket »a dolgot magát nézve« elemző irodalmunk arany öntudata és üzenete ma már nem »trendi«, és az értékeit, önbecsülését oly könnyedén elhajító, feledékeny magyar világ boldogan elhitte a posztmodern bűvigéket, mert ezáltal egy kényelmetlen lelkiismereti nyomás alól is felszabadult”. „Mintha a jóslásokban időnként fel-felbukkanó sárga veszedelem előtt itt volna »a határon túlról jövő magyar veszedelem« ideje! – figyelmeztet Márkus Béla. – Más szempontból a »bevándorlóellenes hangulatkeltésé« – ám csak abban az esetben, ha a képzelt bevándorlók: magyarok.” A felvidéki Koncsol László keserűen tette fel a kérdést: „Mi folyik ebben az országban, miféle nemzet vagyunk mi, az élet vagy a halál népe, az önépítés vagy az önpusztítás, a leépülés vagy a növekedés, az Isten művébe simuló teremtés vagy a Sátánéba szerződött rombolás nyelvközössége?” Pap Géza erdélyi református püspök bibliai példára hivatkozva hirdette december 5-én: „amikor egy népből kihal az egészséges nemzettudat, az egymáshoz való tartozás vágya és igénye, az a nép egészen biztosan pusztulásra van ítélve”. „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” „Ebben a szellemi zsarnokságban, megzsaroltatásban Magyarország jobbik fele, a velünk sorsközösséget és szolidaritást vállaló anyaországi magyarok is kisebbségbe kerültek, kisebbségi sorsba kényszerültek – a saját országukban…” (Dudás Károly, Szabadka) Reményeinket „a történelem egyetlen pillanat alatt semmissé változtatta. És ezt a történelmi pillanatot nem lehet soha többé tudatunkból kitörölni. Mert ami megtörtént, az Trianont véglegesítette!” (Gál Sándor, Kassa) „Ennek az országnak a lakói ilyen nemzeti önismerettel, ilyen nemzeti öntudattal élnek?” (Görömbei András, Debrecen) „2004. december 5., »fekete adventje« csakugyan történelmet írt; de az emelkedés történelme helyett az önmegszüntetés eddig elképzelhetetlenül példátlan kísérletének történelmét. (…) Mintha népszámlálás történt volna – a magyarországi magyar kisebbségé, a lelki magyarságé.” (Bertha Zoltán, Debrecen) „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” (N. Pál József, Budapest) „Az anyaországi magyarság mindenekelőtt magamagát hagyta cserben, már a kimondott nem előtt. Hogyan ölelje magához a kisebbségben élő nemzetrészeket, ha önmagával is meghasonlott, gyűlölt viszonyban van?” (Rott József, Magyaregregy) „A cserbenhagyott kisebbségek iránti többségi lenézés, megvetés, gúny pedig eddig nem ismert árnyalattal is sötétíti majd a nemzetiségi képet.” (Cs, Nagy Ibolya, Debrecen) „Homlokunkon ott a jel: Káin bélyege. Mindannyiunkén. Azokén is, akik igennel szavaztak.” (Száraz Miklós György, Budapest) „Kedves Nem-párti Testvéreim, milyen érzés Magyarországon magyarnak lenni?” (Vári Fábián László, Kárpátalja) „Úgy érezzük, hogy a magyar állampolgárok többsége elárult bennünket, megtagadta a nemzetet.” (Sepsiszéki Nagy Balázs, Sepsiszentgyörgy) Sütő András: „Permanens döbbenetben nyilván nem lehet élni.” Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Gyulán élő Elek Tibor is: „…felállni pedig, mint tudjuk, muszáj, mert földre ütötten élni nem lehet”. „Ez a döntés gyorsítani fogja az erdélyi magyarság (újbóli) felnőtté válását. (…) Azt is mondhatnám, köszönjük, hogy felébresztettetek!” (Zsidó Ferenc, Székelykeresztúr) Magyari Lajos az Erdélyben, a Székelyföldön szórványosan megnyilvánult magyarellenes jelenségek ellenére, arra int, hogy „nemzettársainkat, magyarországi testvéreinket mégsincs jogunk megtagadni”, hogy a történtek dacára „komoly és felelős párbeszédre van szükség”. /Máriás József: Nem, az nem lehet! = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./2005. október 7.
Donkóné Simon Judit magyar szakos tanárnő Érden a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. A városban jórészt neki köszönhetően, Erdély nem csupán egy távoli földrajzi térség, hanem a magyar szellemi építkezés, tudatformálás közvetlen élményanyaga. Az általa vezetett Erdélyi Kör tagjaival egy évtizede tartott erdélyi honismereti barangolások közösséget teremtettek. Bebarangolták Erdélyt, eljutottak a moldvai csángók földjére is. Két szép nyomdai kivitelben megjelentetett kiadvány – Erdélyi honismereti barangolás Nagyváradtól a Hargitáig; Erdélyi honismereti barangolás Szatmártól Aradig – jelzi azt az útvonalat, amelyet az utóbbi években bejártak. Ez a közösség gyűlt egybe baráti találkozóra október 1-jén Budapesten a Magyarok Házában. A találkozó vendége volt Jáki Sándor Teodóz győri bencés szerzetes-tanár, aki az utóbbi harminc év során százegyszer járt Erdélyben és nyolcvanegyszer a csángók közt, Moldvában. Élményeinek töredékét közölte az immár harmadik kiadást megért Csángókról, igaz tudósítások című könyvében. Vele tartott dr. Cs. Varga István, az ELTE Tanárképző Főiskolájának tanára, aki 2002 nyarán, az atya kíséretében, maga is ellátogatott Erdélybe és Moldvába. Az Erdélyben és Csángóföldön tett szellemi utazás tanulságait Rokonföldön című könyvében osztotta meg az olvasókkal. Jáki szerint a háromszázezres csángóság egyharmada elvesztette magyar nyelvét és identitását, harmadrésze hűen őrzi azt, harmadrésze válaszúton van – rajtunk is múlik, hogy merre billen a mérleg nyelve. A hetvenhatodik életévét betöltött bencés szerzetes útjai során több ezer vallásos népéneket jegyzett le. A rendezvényen jelen volt a Budapesten tanuló Iancu Laura magyarfalui csángó költőnő /Pár csángó szó című kötetét a Hargita Kiadóhivatal jelentette meg 2004-ben/, aki bemutatta a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete kiadásában megjelentetett Magyarfalui emlékek című fotódokumentum-kötetét. A találkozóra elhozott CD-ken csángó gyermekek énekelnek – a lemezeket téglajegyekként árusítják a Böjte Csaba által megálmodott Béke Királynője moldvai csángó magyar iskolaközpont javára. A találkozón felidézték Hajdó István gyergyói főesperesnek az idei csíksomlyói búcsún elhangzott prédikációját, amelyet a budapesti Trezor Kiadó ez év nyarán kiadott Régi új retorika. A szóképek és a szónoki beszéd című kötetében Mádl Ferenc köztársasági elnöknek a Magyar Állandó Értekezlet 2004. november 12-én A történelem egy nemzetbe rendezett minket… címmel elhangzott beszédével együtt. /Máriás József: Baráti találkozó – Erdély bűvöletében. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 7./2005. december 9.
Szeptemberben került a könyvpiacra Beke György barangoló-könyveinek újabb kötete, amely a Székelyföld újabb tájegységére, a Nagyküküllő és a Fehér-Nyikó vidékére vezeti el az olvasót /Székelyföld II. Barangolások Erdélyben 7. kötet Nagyküküllő, Fehér-Nyikó. Felsőmagyarországi Kiadó, 2005/ E kötet keletkezéstörténete évtizedekre vezethető vissza. Beke Györgyöt az erdélyi magyarság önvédelmi harcának szószólójává avatta. Emberszeretete immár nem csupán egyéni sorsok felvázolásában, hanem a kisebbségbe sodort nemzeti közösség iránti elkötelezettségben, felelősségtudatban ölt testet. Ezek a köteteket a nemzeti érzést és tudatot alakító útikalauznak lehet nevezni, írta Máriás József. E kötetben is hangsúlyozott szerepet kap az autonómia, az önrendelkezés kérdése. Beke György könyve valóságos, hiteles tárháza azoknak a történelmi eseményeknek, amelyek a mai és eljövendő nemzedékeknek is cselekvési irányt szabnak. A barangoló-kötetek elsősorban az anyaországi olvasók szellemi, lelki épülését szolgálják. Domokos Pál Péter a csángók apostola volt. Beke György személyében a székelység, az erdélyi magyarság napjainkban legaktívabb, legelkötelezettebb nagykövetét tisztelhetjük, állapította meg Máriás József. /Máriás József: Barangolások Erdélyben 7. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 9./2006. január 25.
A Művelődés /Kolozsvár/ folyóirat legfrissebb, összevont száma /2005 nov.-dec./ Tordának és Aranyosszéknek szentelte szinte minden írását. Néhány cím. Aranyosszéki álmok – egy álmatlan történelmi időszakban (Bágyoni Szabó István); Torda 19. századi színházi életéről (Bartha Katalin Ágnes); Adalékok a nevezetes tordai fahíd történetéhez (Hints Miklós); Torda Nemes Várossának Históriája (Bicsok Zoltán); Számvetés helyett Szilágyi Béla festőművész 70. születésnapjára (Máriás József); A IX. Ipp Art 05 – ezúttal Szilágyszórványon (Gáspár Attila); Bocskai István (Csetriné Csongvay Klára); A tordai magyar oktatás évszázadai (Szaniszló Miklós); Torda és környéke fazekassága (Suba László). /Lapszemle. Művelődés/2005 nov.-dec. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./2006. február 17.
Február 4-én a magyar szellemi élet köszöntötte a 95 éves Püski Sándort, azt a személyiséget, aki életét a nemzeti kultúra szolgálatába állította, aki az évtizedek során legjobb alkotóink könyveit adta az olvasók kezébe. „Betűkből teremtett univerzumot” – írta róla a Magyar Nemzet. Püski a harmincas évek végén létrehozott Magyar Élet Kiadója a nemzet sorskérdéseit felvállaló szellemi tábor, a népi irodalom és mozgalom tagjai – Sinka István, Szabó Dezső, Illyés Gyula, Németh László, Kodolányi János, Nyirő József, Erdélyi József, továbbá a Válasz, a Tanú, a Kelet Népe köré csoportosult többi alkotó – műveinek kiadójaként történelemformáló erővé magasodott, keresve a kivezető utat abból a kétpólusú világból, amely a német, illetve a szovjet hegemónia képében elnyeléssel fenyegette Közép-Európa államait. A kiadó 1944-ig százharminc könyvet jelentetett meg, olyanokat, amelyek az akkor élő nemzedék eszmei tájékozódását segítették, cselekvésre buzdítottak, nemzeti célokat szolgáltak. A Balatonszárszón 1943-ban megszervezett Magyar Élet tábor a kor meghatározó, irányszabó eseménye volt. Az Amerikai Egyesült Államokban 1975-ben megalakított Püski–Corvin Magyar Könyvesház egy időben volt a magyar kultúra előretolt bástyája, a diaszpórában élő magyarság szellemi központja volt. A New York-i Könyvesház által meghívott erdélyi, vajdasági, szlovákiai írók, a kiadó által megjelentetett műveik lármafaként hirdették a világnak fizikai és lelki elnyomorítást, a nyelvi genocídiumot, amely a kisebbséget fenyegette. Püski Sándor 1988-tól újra Magyarországon jelenteti meg, azokat az alkotókat és műveiket, amelyek a totalitarizmus korában elhallgattatásra ítéltettek. A budapesti Püski Könyvesház és a Kiadó ma is szellemi oázis, az egész Kárpát-medencére kisugárzó erőforrás. Jellegzetes borítólapja biztos ajánlólevél: e könyvek a legjava magyar irodalmat közvetítik az olvasók felé, méltatta Püski életművét Máriás József. /Máriás József: Betűkből teremtett univerzum. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 17./2006. március 3.
Az erdélyi magyar irodalom bő nyolcvan esztendeje nehéz feladat elé állítja azt, aki egy antológia keretében kíván képet alkotni az erdélyi rövidprózáról. A megjelentetett kötetben /A nyüzsgés a mélyben – Hazai magyar elbeszélők. Válogatta és a bevezetőt írta Bogdán László, Pallas–Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda, 2005./ Bogdán László huszonkilenc szerző elbeszélésének közlésével adott képet. Bevezető sorai fölé írta: A hiány antológiája. A két háború közti erdélyi magyar irodalom jeles írói közül Nyirő József, Berde Mária, Markovits Rodion, Makkai Sándor, Kolozsvári Grandpierre Emil elbeszélései szerepelnek e kötetben. Az antológiát záró írások szerzői az erdélyi irodalomnak a nyolcvanas–kilencvenes években kiérlelt új hullámát képviselik. /Máriás József: Hazai magyar elbeszélők. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 3./2006. április 21.
Margittai Gábor, a Magyar Nemzet munkatársa az elcsatolt területek magyarságáról 2001 és 2004 között megjelentetett riportjait gyűjtötte csokorba Külső magyarok. Utazás a végeken /Magyar Nemzet könyvek/ címen. A kötet mintegy harmadrésze a Székelyföld és Gyimes gondjait, megoldatlanságait tárja elénk. Soraiból kitűnik, hogy a sok évtizedre visszatekintő kultúrharc 1989 után is tovább folyik. Az 1952-ben Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön tapasztalt elrománosító törekvés és Gyimesfelsőlok önvédelmet szolgáló Szent Erzsébet Gimnáziuma a két jelképes pólus, amely közt egymásnak feszülő erők küzdenek. Diószegi László, Tánczos Vilmos, Kiss Loránd, Bilibók Jenő, Pozsony Ferenc szolgálata, munkássága jelzi, hogy a csángóság ügyének ma is akadnak igaz apostolai. Dél-Erdélyben, ahol a románság térhódítása szinte beteljesedett, a szórványlét tragikus végkifejlete megállíthatatlan. A régió vészesen fogyatkozó magyarsága életében támaszthat-e új reményt Böjthe Csaba apostoli munkája, a református szórványlelkészségek szolgálata? Máramarossziget hajdan volt jogakadémiája, református tanítóképzője, nagyhírű piarista gimnáziuma már a múlté. Az asszimiláció folyamata vészes gyorsasággal folyik. Kárpátalja „Ukrajna legelhanyagoltabb tartománya”. Ferencz Imre, az Aknaszlatinán missziós szolgálatot vállalt csíki székely katolikus pap templomokat épített, segélyszervezeteket alakított, anyanyelvi óvodát hozott létre. Kiutálták őt Kárpátaljáról. Késmárk, Lőcse, Liptószentmiklós, Podolin utcáin magyar szó csak elvétve hallatszik. A „bűnös nemzet” kollektív bélyege, a benesi kitelepítés miatti rettegés fájó sebek. A szerb tisztogatási akciók magyar áldozatainak számát negyvenezerre becsülik. A csurogi temető összetört márványtáblája példázza, hogy a legyilkoltakra emlékezni ma sem szabad. A szerző szól a belső erőkről, a helyi kezdeményezőkről, a küzdelmet felvállalókról. A szombathelyi civilek szolidáris akcióival Dél-Erdélyben, a szerbiai Bácskában és Bánátban elgazosodott tömegsírokat ásnak elő a feledésből, elhagyott temetők már félig földbe süllyedt fejfáit állítják helyre, hozzájárulásukkal a kárpátaljai Técsőn szobrot emeltek Hollóssy Simonnak, Bácskában és Kárpátalján könyvkiadáshoz nyújtottak segítséget. /Máriás József: Utazás a végeken. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./2006. július 28.
A hajnal frissessége címmel jelent meg idén nyáron a szombathelyi Savaria University Press gondozásában egy esszéket, tanulmányokat és verseket tartalmazó kötet. Ezzel a könyvvel tisztelegtek tanítványai, munkatársai és barátai Láng Gusztáv előtt, hetvenedik születésnapja alkalmából, a Szombathelyen megrendezett ünnepségen. A kötetet Fűzfa Balázs, a Szombathelyi Tanárképző Főiskola oktatója szerkesztette. Negyvenegy magyarországi és erdélyi szerző írása sorakozik a gyűjteményben. Szatmár megyéből két szerző, Máriás József és Végh Balázs Béla tanulmányát válogatta be a kötetbe a szerkesztő. Láng Gusztáv /sz. Budapest, 1936. jún. 12./ Szatmárnémetiben járt iskolába, itt érettségizett. 1958-ban magyar szakos tanári diplomát szerzett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. Pályáját szerkesztőként kezdte az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadónál. 1959-től a kolozsvári egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékén tanársegéd, majd lektor; az 1960-as évek végén pedig a Gaál Gábor Kör vezetője. 1974-ben védte meg Dsida Jenő költészetéről szóló doktori értekezését, de politikai okokból nem léphetett feljebb az egyetemi ranglétrán. 1984 óta Magyarországon él, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola professzora. Irodalmár barátai és iskolatársai, Páskándi Géza és Bálint Tibor nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a sebészorvosi pálya helyett az irodalom felé fordult. Idén több helyszínen is megünnepelték Láng Gusztáv hetvenedik születésnapját. Az első rendezvényre Szombathelyen került sor, a másodikat a Kolozsvár Társaság termében tartotta az Erdélyi Terasz kulturális portál, Balázs Imre József volt a moderátor. Szeptember első felében Szatmárnémetiben is megünneplik Láng Gusztáv születésnapját. A szervezők: a LiterArt magyartanárok egyesülete és a napokban alakult Dsida Jenő Baráti Társaság. /Végh M. Balázs: Tanulmánykötet Láng Gusztáv tiszteletére. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 28./2006. október 27.
Dr. Nagy Endre Székelykeresztúrtól Edelényig című első kiadásban 2004-ben megjelent könyve igen meggyőző tanúságtétel volt a kötődésről, ragaszkodásról. Könyvében említést tesz arról a folklórgyűjtő munkáról, amelyet – Konsza Samu Háromszéki magyar népköltészet című könyve hatására, példájától felbuzdulva – a székelykeresztúri gimnázium irodalomtanára, Farkas Jenő kezdeményezett 1957 őszén. A dr. Faragó József professzor útmutatásával a Fehér-Nyikó falvaiba kirajzott több mint százötven diák 200 népmesét, 11 mondát, 8 balladát, 70 népdalt, 3 halottas búcsúztatót, 1597 népszokást és babonát, 32 sírfeliratot és 1500 húsvéti öntözőverset jegyzett le. A tekintélyes anyag kéziratban maradt. 1990-ben Magyarországra áttelepült dr. Nagy Endre – a valamikori gyűjtők egyike – elhatározta, ki kell adni ezt a gyűjtést. Megjelent a Vadrózsa ága /(Székelykeresztúri diákok népköltészeti gyűjtéséből) Edelény, Sepsiszentgyörgy /a magyarországi edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum, valamint a sepsiszentgyörgyi Proserved Cathedra Könyvkiadó kiadásában/. A kötet hátsó borítóján a gyűjtést kezdeményező és irányító Farkas Jenő (1908–2000) életrajza olvasható. A könyv válogatás a diákok által gyűjtött anyagból: 74 népmesét, háromezernél több szólást, illetve közmondást, 1220 húsvéti locsolóverset, 110 rigmust, táncszót, csujjogatót, 14 balladát tartalmaz. /Máriás József: Vadrózsa ága. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./2007. január 26.
Amikor, 1975-ben a Kriterion Könyvkiadónál Beke György „barangoló-köteteinek” első könyve megjelent, talán még a szerző sem sejtette, hogy az itthon megjelent öt könyv csak kezdet. Magyarországi újra megjelentetésük és a folytatás tíz kötetre tervezett, irodalmunkban egyedülálló teljesítményként számon tartott írói vállalkozássá bővül, az életmű legszámottevőbb része lesz. A 2006-os budapesti karácsonyi könyvvásáron bemutatott nyolcadik könyv /Barangolások Erdélyben 8. Székelyföld. Gyilkos-tó, Szent Anna tava Felsőmagyarországi Kiadó, 2006./, a Székelyföldet bemutató 3. kötet Hargita megyébe kalauzolja az olvasót. Legendák földje, de a legendák mögül reális világ bontakozik ki, évszázadok keservektől, csapásoktól sújtott, a megmaradásért vívott véres küzdelme. A könyvben jelen van a felelősség és aggódás érzése. A XX. század a nemzet szétdarabolásával, nemzettesteknek az anyaországtól való elszakításával, a kisebbségbe jutottak teljes kiszolgáltatásával „a nyelv, a kultúra, az öntudat került veszélybe, settenkedő ellenségtől, amely épp olyan kíméletlenül pusztít, mint a tatárok hajdanában. ” Seregnyi azoknak a száma, akik a belső építkezés, az ellenállás nyílt vagy titkos útját járták, szolgálták népüket. Elég a kötetben felidézett szárhegyi példára, Zöld Lajos küzdelmére, Garda Dezső történelemóráira, Dani Gergely, Berszán Lajos, Gergely István, Tőzsér József, Beder Tibor… áldásos munkásságára gondolni, vagy az előttük járókra: a gyergyóalfalvi István papra, Kájoni Jánosra, Zöld Péterre, Domokos Pál Péterre… E sorból kimagaslik Márton Áron püspök alakja. 1946-ban Csíksomlyón tízezrek előtt szólt arról, hogy „a világ sorsát újrarendező nagyhatalmak hallgassák meg az erdélyi magyarság hangját, ne döntsenek nélküle, ne ítélkezzenek könnyelműen fölötte, ne ismételjék meg a trianoni vétséget”. A másik utat a baloldal kínálta az erdélyi magyarság számára. Azonban a Kurkó Gyárfás nevével fémjelzett Magyar Népi Szövetségnek a trójai faló szerepét szánták. Mi maradt? A belső önépítkezés, az egyéni és kisközösségi ellenállás. A csángóság megmentésében Székelyföldnek felelőssége van. Domokos Pál Péter apostolkodásának követői a tanulást, a képzést helyezték előtérbe. Ősz Erős Péter, Nyisztor Tinka, Ferenczes István, Beder Tibor kitartó munkája nyomán vezetett el az út a magyar anyanyelvű oktatás lehetőségének kiharcolásáig, napjainkban pedig Böjte Csaba kezdeményezéséhez, Rekecsinben saját anyanyelvi oktatási központ létrehozásának gondolatáig. A Julianus Alapítvány pedig Erdély szórványmagyarságát kívánja felkarolni. A sorozat további részét az író váratlan halála félbeszakította. /Máriás József: Beke György Barangoló-könyvei. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 26./ Beke György Barangoló-könyvei: Romániai kiadványok: Szilágysági hepehupa – Riportkönyv – Kriterion Könyvkiadó, 1975 Nyomjelző rokonság – Barangolások nagyapámmal Fehér megyében – Kriterion Könyvkiadó, 1978 Búvópatakok – Barangolások Beszterce-Naszód megyében – Kriterion Könyvkiadó, 1980 Boltívek teherbírása – Barangolások Máramaros és Szatmár megyében – Kriterion Könyvkiadó, 1983 „Itt egymásra találnak az emberek” – Barangolások Bihar megyében – Kriterion Könyvkiadó, 1984 A barangoló-kötetek tíz kötetre tervezett magyarországi újrakiadása és kiteljesítése: Szigetlakók – Barangolások Erdélyben 1. kötet: Szilágysági hepehupa, Nyomjelző rokonság, Búvópatakok – Pomogáts Béla bevezetőjével. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 1996. Boltívek teherbírása – Barangolások Erdélyben 2. kötet: Máramarosban, Szatmárban Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 1998. Az Értől Kölesérig – Barangolások Erdélyben 3. kötet. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 2000. Bartók szülőföldjén – Barangolások Erdélyben 4. kötet. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 2002. Déva vára alatt, Barangolások Erdélyben 5. kötet: Hunyad, Szeben megyék töredékmagyarsága és a Brassó megyei csángók. Felsőmagyarország Kiadó, 2003. Székelyföld I. – Barangolások Erdélyben 6. kötet: Maros, Nyárád, Kisküküllő. Felsőmagyarország Kiadó, 2004. Székelyföld II. – Barangolások Erdélyben 7. kötet: Nagyküküllő, Fehér-Nyikó. Felsőmagyarország Kiadó, 2005. Székelyföld III. – Barangolások Erdélyben 8. kötet: Gyilkos-tó, Szent Anna tava, Felsőmagyarország Kiadó, 2006 Tervezett kötetek: Székelyföld IV. – Az Olt és a Feketeügy. Maradék, Kolozsvár.2007. március 2.
2006 utóján Egerben jelent meg Gál Elemér Héthavas című történelmi regénye. Írója Csíkszék, Zsögöd szülötte, tanári évtizedeit Szatmárnémetiben töltötte, 1994-et követően pedig Egerben telepedett le, székely voltát mindenkor büszkén vállalta. Jelenleg le akarnak beszélni történelmi múltunkról, mások akarják megmondani nekünk, kik vagyunk, ki akarják törölni tudatunkból nemzeti sajátosságainkat. Ezzel szembeszállni kötelessége minden nemzethez tartozó embernek, vallja Gál Elemér. Ami kicsinyben a székelységgel történik, az nagyban is bekövetkezhet Magyarországon a magyarsággal is. A magyar nemzet – a székelységgel együtt – már átélt jó néhány vészes korszakot. Vesztett csaták, háborúk után, bár nagy véráldozattal, de mindig bekövetkezett az újjászületés. Ez késztette őt történelmi regényírásra. A rabonbánokról a Csíki Székely Krónikában volt szó, amelyet 1796-ban szerkesztettek. Szádeczky Lajos történész szerint hamisítvány. Azonban Szabó Károly történész 1854-ben a Krónika hitelességét védelmébe vette, kiállt mellette Balássy Ferenc is. Napjainkban Szőcs István író tárja fel a Krónika hitelességére utaló bizonyítékait. /Máriás József: Ahol a kövek is beszélnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 2./2007. április 30.
Marosi Ildikó könyve (Az Erdélyi Helikon képeskönyve) ismételten és méltán fordítja az erdélyi irodalom ismerőinek és tisztelőinek figyelmét az egyetemes magyar szellemi élet e legendás fejezete felé, Erdély felé. 1944-et követően a két háború közti időszak erdélyi irodalmi termése csak részben vált hozzáférhetővé. Ami nem illett a szocreál irodalmi kánonjába, azt elhallgatták, indexre tették. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténete az újraértékelés kezdetét a Kritikai Kiskönytár 1962-es megindulásától datálja. A sorozat azonban nem teljesedhetett ki. A későbbi években nem egy ízben alaposan megrostált módon – lehetett olvasni Kuncz Aladár, Markovits Rodion, Dsida Jenő, Karácsony Benő műveit, kézbe lehetett venni Makkai Sándor, Reményik Sándor, Bánffy Miklós egy-egy könyvét. De Nyírő József, Wass Albert neve és munkássága továbbra is tabutéma maradt. A két világháború közti irodalmi lapok néhány antológiája is megjelent. A hetvenes években, Kovács János szerkesztésében, a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919–1920, az aradi Genius – Új Genius 1924–1925, az ugyancsak aradi Periszkóp 1925–1926 antológia ismertette az indulás, az első próbálkozások irodalmi termését. 1967-ben Méliusz József gondozásában adták ki a Korunk költészete, hat évre rá pedig, Szemlér Ferenc válogatásában, az Erdélyi Helikon költői című kötetet. Az 1989-es fordulat után napvilágot látott Erdélyi Fiatalok, majd a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál 1998-ban megjelent Zord Idők 1919–1921, aztán a Kriterionnál a Napkelet (1920–1922), és A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925) című antológia. Ugyancsak a korszak irodalmi megismerését szolgálta Gaál Gábor, Benedek Elek, Kuncz Aladár leveleinek közzététele. Marosi Ildikó irodalomtörténészi kutatómunkája indulására igen kedvező hatással volt az, hogy házassága révén a kiváló erdélyi író, Molter Károly családjába került – Marosi Barna író, újságíró felesége lett –, igen bensőséges kapcsolatba mindazokkal, akik a marosvásárhelyi vendégszerető házban az évtizedek során megfordultak. A Bolyai utcai tanári lakás e szempontból irodalomtörténeti zarándokhelynek is nevezhető. Ha erdélyi vagy magyarországi író arra vetődött, náluk mindenkor tiszteletét tette. Másik fontos momentuma az indulásnak, hogy a Sütő András vezette Új Élet című, kéthetente megjelenő folyóiratnál együtt dolgozhatott Kemény Jánossal, a marosvécsi Helikon-találkozók házigazdájával, a két háború közti erdélyi irodalmi és színházi élet bőkezű mecénásával. Marosi Ildikó életét az irodalom szolgálatának szentelte. Indokolt tehát 75. születésnapján életművének áttekintése. A Kriterion Könyvkiadónál 1973-ban jelent meg A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című kötet. A kötet kedvező fogadtatása buzdította a feltáró munka folytatására, az erdélyi irodalomtörténet további fehér foltjai eltűntetésére. Marosi Ildikó következő munkáját, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) két kötetét ugyancsak a Kriterion adta ki 1979-ben. A 400 dokumentum elénk tárja azt a hatalmas munkát, amelynek legfőbb mozgatói – Kós Károly, Kuncz Aladár, Kemény János, Makkai Sándor, Molter Károly, Bánffy Miklós, Kovács László, Tamási Áron és mások – végeztek a jó ügy szolgálatában. A nagyon fontos forráskiadványok közlése a Molter Károly levelezését felölelő kötetekkel – az első (1914–1926) 1995-ben, a második (1927–1932) 2001-ben – folytatódott, s remélhetőleg mihamar kiteljesedik. Marosi Ildikónak köszönhetjük a kolozsvári Polis Kiadónál megjelent Bánffy Miklós estéje című kötetet is. Megszülettek további munkái is. Az 1974-ben könyv alakban is megjelent húsz íróportré – Közelképek – a tanúk hiteles megszólaltatásával tette lehetővé. Tíz évvel ezelőtt indult Marosi Ildikó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó együttműködése. Az említett kiadónál megjelent kötetek mindenike az erdélyi irodalom tárgyköréhez tartozik: a Bonchidai Prospero Bánffy Miklósról, a Hittel a mélységek felett Olosz Lajosról, A fedélzetközi utas elsüllyedt világa Ligeti Ernőről, az Úz Bence esetei Nyírő Józsefről, a Versailles-i repkény a Helikon-találkozók házigazdáiról, Kemény Jánosról és feleségéről, az Emlékpróba pedig Harag Györgyről rajzol hiteles képet. Irodalomtörténeti áttekintés, dokumentumok, kortársak vallomásai teljesítik ki a választott portrékat. Ennek az együttműködésnek a szülötte Az Erdélyi Helikon képeskönyve. /Máriás József: Marosvécsi panteon. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. április/2007. október 29.
Paizs Tibor egykori szatmári újságíró elmesélte, alapos kacskaringót követően került Szatmárra. Magyarpalatkán született, s azután került ide, hogy elvégezte a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem pszichopedagógia szakát. 1972-ben Szatmárra került családjával. Öt év után Szatmárnémetibe kapott kinevezést. Máriás József akkori főszerkesztő segítette abban, hogy a Szatmári Hírlap belső munkatársa lehetett, s maradt csaknem tíz esztendeig. Csaknem mindegyik romániai magyar lapban jelentek meg írásai. Első önálló verseskötete a Forrás sorozatban Keréknyom címen 1968-ban jelent meg, Szőcs István unszolására. Ezt két-háromévente egy-egy újabb verskötet követte, de írt egy bibliai tárgyú drámát is, amelyet már Budapesten jelentetett meg a Színház című szakfolyóiratban. 1989 elején távozott Magyarországra. Később az akkor megalakult Új Magyarország című konzervatív napilap, illetve a Napi Magyarország belső munkatársa lett. 1990-ben elnyerte a Magyar Sajtóalapítvány egyéves ösztöndíját és megírt Hadova, avagy a hazugság természetrajza című szociálpszichológiai tanulmánykötetét. Csaknem három éven át a legendás hírű Pest Megyei Hírlap rovatvezetője volt, majd ugyanebben a minőségben a Kis Újság munkatársa lett. Bestiárium című verskötete Magyarországon jelent meg. Újságírói munkásságát Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. Október 30-án mutatják be Paizs Tibor Kolozsvári hóhér című könyvét, mely a Szatmári Magyar Hírlap kiadójánál látott napvilágot. /N. I. : Beszélgetés Paizs Tiborral, a ma bemutatásra kerülő újabb „Hírlap Könyv” szerzőjével. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 29./2008. április 12.
Negyedszázada, hunyt el Illyés Gyula Kossuth-díjas költő, író /Felsőrácegrespuszta, 1902. nov. 2. – Budapest, 1983. ápr. 15./, a kisebbségbe jutott magyarság iránti érdeklődése élete hatvanas-hetvenes éveiben vált intenzívebbé. 1945 szeptemberében a magyar kormányküldöttség tagjaként utazott Romániába. Látnia kell, írta, hogy „a nyert ügy, a győzelem mámorában fellángoló román nemzetiesség át–átcsap a nemzeti türelmetlenségbe. Naponta érkeznek a hírek erőszakoskodásról, van köztük véres is, van halálos is. (…) A magyarság lelkiállapota kettős. Ha azt mondod: új társadalom – csupa buzgás, remény. De ha külön magyar sorsára tapintasz: tétovázás, megriadás, sőt szűkölés. És teljes magára hagyottság. ” Kolozsváron, baráti társaságban a költő a magyarországi politikai helyzetről, a forradalmi, a nemzet fogalmával azonosuló új magyarságról beszélt. Bányai László idegesen, indulatosan közbeszólt: „a magyar nép, ellentétben például a románnal, gyökeréig magába vette a hitlerizmust (…) nyilas volt az utolsó kisbíró, az utolsó baka is. (…) Megdöbbenve nézek rá. A magyarság ilyen legyalázását még sohasem hallottam. ” – idézte fel a beszélgetést Illyés Gyula Erdélyi út címen. Illyés a nemzetközi közvélemény elé tárta az erdélyi magyarság helyzetét a párizsi l’Expres hasábjain, a lap 1964. január 9-i számában: „A legmélyebb társadalmi változások is messze vannak attól, hogy megoldjanak minden problémát. Romániában van egy provincia, Erdély, amely évszázadokon át a magyar civilizáció és irodalom valódi szülőföldje volt. Ebben a provinciában nemrég zárták be az egyetlen magyar egyetemet, ami egy több mint kétmillió lélekből álló kisebbségnek volt szánva. A magyar írók és az egész magyar értelmiség helyzete nagyon kényelmetlen. ” Naplójegyzetei tanúskodtak arról, hogy szinte hetente érkezett vendég Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból, így első kézből kapott hírt minden, a kisebbségeket ért atrocitásról – iskolabezárásról, hatósági visszaélésekről, hátrányos törvényi rendelkezésekről. Ezért írta: „…a nacionalizmus maga az agresszivitás, viszont akinek meg van kötve a keze, az már helyzeténél fogva sem lehet agresszív, feddő leckét tehát nem ő érdemel, hanem a megkötője. ” (Szakvizsgán – nacionalizmusból) A nemzeti kisebbség elleni „többségi” fellépésre, agresszivitásra Illyés Gyula Tiszták című drámája nyújtott példázatot. „A darab egy elpusztult népről szól, de még élő, küszködő népeknek, közösségeknek. S így személy szerint nekünk is. (…) Fölösleges tán hozzátennem, hányszor átsuhant írás közben gondolataim közt a magyar anyanyelvűek közösségének sok ügye-gondja is. ” /Írta a vígszínházi előadás műsorfüzetébe/ Illyés Gyulát a kérdések felvetése miatt a hatalom elmarasztalta, írásait betiltották, cenzúrázták. Megjelent nagyhatású esszéje: Válasz Herdernek és Adynak /Magyar Nemzet 1977 karácsonyi és 1978. január 1-jei számában/, ebben írta: „A nemzeti kisebbségek jogait semmiféle nemzetközi megállapodás nem védi. A békeszerződések ezeket, mint maguktól értetődőket, az egyéni jogok közé iktatták. Az országok, melyeknek bármily tömegű diaszpóráik vannak, csak egyéni magatartásukkal fejezik ki azt, miként vélekednek a legelemibb – legemberibb – jogok helyes vagy helytelen alkalmazásáról. ” Erre bukaresti Luceafarul című lapban megjelent egy gyalázkodó írás. Budapesten a pártvezetés, az MSZMP KB 1978. május 25-én foglalkozott a kirobbant „konfliktussal”. Megfosztották a költőt a válaszadás lehetőségétől. A Fegyelmezetten című írása csak tíz évvel később jelenhetett meg a Magyar Nemzet hasábjain. Illyés Szellem és erőszak /1978/ című kinyomtatott kötetének terjesztését Magyarországon betiltották. Romániában minden művét „zár alá helyezték”, könyvtárakból, könyvüzletekből kivonták, nevét kiejteni sem volt szabad. Az Illyés Gyula életművét testes monográfiában elemző Izsák József méltán nevezte őt virrasztónak és őrizőnek. Kós Károly egy 1975-ben írott levelében – mondhatnánk – minden elszakított magyar nevében fejezte ki elismerését: „Illyés Gyulát nem csak mint a mai legnagyobb generális magyar íróművészt, de mint az egykori hazából kiszakadt magyarságot számon tartó és sorsát szívén viselő bátor védelmezőjét is mindenek felett tisztelem, becsülöm és szeretem. ” /Máriás József: Huszonöt éve hunyt el Illyés Gyula. „Virrasztónak és őrizőnek szemeltetett ki”. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 12./2008. július 5.
Bálint Tibor munkássága előtt tiszteleg a Vallomás repedt tükör előtt – Bálint Tibor emlékezete /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/ című könyv, megjelent az író születése hetvenötödik, halála ötödik évfordulóján. Saját és az írótársak vallomásaiból, kritikákból, tanulmányokból és levelekből áll össze a kötet. Balint Tibor vallotta: „amióta tollat fogtam, csak az emberek iránti szeretet és részvét vezetett. ”Emlékezetes regényei: Zokogó majom, Zarándoklás a panaszfalhoz, Bábel toronyháza novelláskötetei: Önkéntes rózsák Sodomában, Látomás mise után, Nekem már fáj az utazás. /Máriás József: Bálint Tibor emlékezete. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 5./2008. szeptember 20.
Máriás József /sz. Felsőbánya, 1940. jan. 30./ szerkesztő, irodalomtörténész. Nagybányán érettségizett, Kolozsváron szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. A Bányavidéki Fáklya, 1968 februárjától a Szatmári Hírlap munkatársa, 1974-től főszerkesztője, 1979-től helyettes főszerkesztője, 1986-tól pedig a művelődési rovat vezetője. Érdeklődésében fő helyet kapott Nagybánya írószülöttjének, Németh Lászlónak irodalomtörténeti értékelése. Az Irodalomtudományi és Stilisztikai Tanulmányok 1984-es kötetében az író és szülővárosa kapcsolatát vizsgálta, az Erdélyi Féniks 1991. áprilisi számában a romániai színpadokon játszott Németh-drámákkal foglalkozott. Németh László műveinek romániai visszhangja címmel az író budapesti centenáriumi ünnepségén, a Károlyi Palotában olvasta fel "Gondolataidból élünk" című munkáját. Adósai vagyunk Németh Lászlónak címmel a Korunk 1991/3. számában a folyóirat Németh László-képének ellentmondásos alakulását elemezte, sürgetve, hogy az író szülővárosában, Nagybányán emléktáblát állítsanak. Ez teljesült, az író születése 90. évfordulóján /1991. ápr. 6-án/ a nagybányai Híd utcai református templomban tartott megemlékezésen a Németh László Társaság elnöke és a család leleplezhette a Tőrös Gábor szobrászművész plakettjével ékesített, a templom előterében elhelyezett emléktáblát. Nagybányán az önállóságát újra visszanyerő magyar líceum a későbbiekben az író nevét vette föl. Az író halála 20. évfordulóján az In memoriam Németh László /Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület kiadása, Nagybánya, 1995/ című kötetben közölte a Németh László romániai bibliográfiája című adattárat, amely az 1932 és 1994 közötti időszakot ölelte fel. Máriás József irodalomtörténeti és -kritikai munkássága kötetekben, antológiákban megjelent tanulmányokból, illetve periodikákban, folyóiratokban közölt tanulmányokból, recenziókból, jegyzetekből áll. Máriás József Nyíregyházán él. Így beszél munkásságáról: „Amit az évtizedek folytán megcselekedtem, semmi más, csak szolgálat. Szolgálat, Balogh Edgár értelmezése szerint. ” „Különösképpen a Sütő András és Beke György műveiből kisugárzó szellemiség, hit, erkölcsi tartás és magyarságtudat volt az, amely erőt adott a mindennapokhoz, amelyet műveik méltatásával szerettem volna tovább sugározni az olvasók felé. ” Magyarországon él, de lélekben ma is otthon él. Legfőbb célja, hogy az erdélyi irodalom kincseit népszerűsítse. /B. D. : Kisportré. Tata, te ezt mind kiolvastad? = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./2008. szeptember 28.
A kommunista ideológiai terror béklyóiból felszabadult római katolikus egyház szellemi építő szerepe mind fokozottabb mértékben jut kifejezésre. A szatmári egyházmegyében számos jel utal erre, elég Hám János és Scheffler János püspökök, valamint Pakocs Károly életművét ismertető, bemutató könyvekre, továbbá a székesegyházat, a Szatmárnémeti és a Nagykároly I. esperesség római katolikus templomai történetét és művészeti értékeit bemutató albumokra és más kiadványokra. A szakrális szellemi építkezés újabb tanújele a Meszlényi Gyula Egyházművészeti Gyűjtemény megnyitása, amely liturgikus tárgyakat, miseruhákat, textíliákat mutat be. A püspökség – dr. Bura László szerkesztésében – külön kiadványban idézte fel Meszlényi Gyula püspök áldásos tevékenységét. /Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887 – 1905. Szatmárnémeti, 2008/ A püspök 1887–1905 között állt az egyházmegye élén. Fejlesztette az iskolahálózatot, megépítette az egyházmegye könyvtárát, a Bibliotheca Laurentianát, kezdeményezte az egyházmegye képzőművészeti múzeumának létesítését. Pártolta a szépirodalom, a vallásos és lelki irodalom, a szellemi tudományok művelését, e célból egyesületet, könyvkiadót létesített. A kötetben Muhi Sándor képzőművész Egyházművészet Meszlényi Gyula püspöksége idején címmel emlékezett. Muhi Sándor az egyházmegyei templomok művészeti értékeiről állított össze adatbázist. /Máriás József: Egyházművészeti gyűjtemény Szatmárnémetiben. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 28./2008. október 12.
Felsőbányán a Nagyboldogasszony-templom felszentelésének 150. évfordulója alkalmából főpásztori szentmise volt. Az ünnepi alkalomra a plébánia egy füzetet adott ki (Hitter Ferenc: 150 éves a felsőbányai római katolikus Nagyboldogasszony-templom, Editura Anima, Bucuresti, 2008) és egy videofilmet. A füzetben levő város- és egyháztörténeti adattár a helység gazdag, küzdelmes múltjára vet fényt. A temlom oltárképét Lotz Károly festette. Az egykori plébános, Pály Ede (1901–1924) írta és megzenésítette a Nagyasszonyunk, hazánk reménye című Mária-éneket. /Máriás József: Másfél évszázad nyomtatásban és filmen. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 12./2009. március 14.
Már életében fölmerült az igénye annak, hogy életműsorozatban gyűjtsék egybe Sütő Andrásnak, az erdélyi magyar irodalom egyik legjelesebb alkotójának műveit. A Szépirodalmi Könyvkiadó által 1989-ben fölvállalt munkát – az intézmény megszűnését követően – előbb az Akadémiai Kiadó (1994), majd a Helikon Kiadó (1998), végül a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó vállalta fel, illetve folytatta azt (2001), de a sorozat megszakadt. Tavaly ismételten a Helikon Kiadó, jelesül pedig Ablonczy László irodalomtörténész, a Sütő-életmű kiváló ismerője karolta fel újra a gondolatot, s az eddigiektől eltérő, teljesen új koncepció alapján – Sütő András összes művei gyűjtőcímmel – indította (újra) útjára a sorozatot, melynek első kötete /A készülődés éjszakái/ tavaly ősszel jelent meg. A Készülődés éjszakái Sütő András gyermek- és ifjúkorát, emberi, alkotói formálódását idézi fel a hetvenes évekig. Az 1963–as Önéletrajz helyett… című kötetnyitó vallomás a pusztakamarási indíttatásról szól. Onnan, a mezőségi „holttengerből” indult útjára, nagyenyedi kitérővel jutott Kolozsvárra, lett a politikai fordulatot követően az újraszerveződő erdélyi magyar irodalom ígéretes ifjú alkotója. Kolozsváron Balogh Edgár irányítása alatt, „a népi hatalom reggeli óráiban” maga is hitte: „a világ teremtésének vagyunk a részesei”. A szerző korabeli írásai és a későbbi felismerések visszavetítődése révén válik teljessé kibontakozása. „Magam is Árkádiában éltem” – mondja később –, azaz a torzulások tapasztalása ellenére is hitt a rendszerben. A Lantosok és kritikusok című önvizsgálat 1957-es megszületése rendkívüli jelentőségű fordulat munkásságában. Elismerte, hogy addigi írásaiban „a fekete felhőt sokszor magam is rózsaszínűnek láttam (…) Sok győzelemről írtam. (…) Hamisnak bizonyult kinyilatkoztatások az én szememre is hályogot vetettek (…) ott is lantosok voltunk, ahol kritikusnak kellett volna lennünk.” A rendszer korlátai és tiltótáblái megmaradtak, de a későbbiekben „csipetnyi vigaszok élesztették naponként újjá bennem a szándékot: tíz körömmel ragaszkodni a megtalált igazsághoz – a kitalált igazságok nagy vásárterein.” Jött a Félrejáró Salamon, a Tékozló szerelem, jött a Pompás Gedeon. A szellemi tájékozódás igénye jut kifejezésre a honi és külföldi utazásokban, hova – a Rigó és apostol című könyve Előhangjában olvashatjuk – „a mezőségi asszonyok ősi példája szerint az úti reménységgel együtt magával vitte itthoni fonnivalóját”. Elsőként mindjárt szülőfalujába, Pusztakamarásra, Kemény Zsigmond báró sírjához, „leróni az utókor tartozásait”, fölemlíteni azt a „szellemi öncsonkítást”, amelyet művei kiadásának elmulasztása okoz. „Ha alapos munkát akar végezni, bármely hódító hatalom a leigázottnak először a hadseregét, utána rögtön a történelmi múltját fegyverezi le, közösségi szimbólumait tünteti el.” – írta Sütő. Megfogalmazódott benne az írói hitvallás, melyhez élete végéig hű maradt: „… oda fordítja fejünk, ahol a szívünket hagytuk volt, a közösség felé, amelyből vétettünk (…) nem fordulhatunk el tőle, amiként ember – Illyés Gyulával szólva – nem hagyhatja útszélen veszni az anyját.” Erre a hitvallásértékű írói programra épült Sütő András életművének az a korszaka, amely az Anyám könnyű álmot ígér naplójegyzetekkel kezdődőleg, remekművek sorában öltött testet. /Máriás József: „Magam is Árkádiában éltem” – Sütő András: A készülődés éjszakái – = Népújság (Marosvásárhely), márc. 14./2009. május 3.
A második világháború végén és az 1956-os forradalom leverését követően Magyarországról százezrek mentek külföldre. A menekülők között különböző felekezetű papok is voltak, akik lelki táplálékot nyújtottak a hontalanná váltaknak, felekezeti közösségekbe szervezték a híveket. Több mint egy évszázadra vezethető a meg-megújuló kivándorlás. Ruzsa Jenő evangélikus lelkész Kanadai magyarság című könyve (1940), Török István Katolikus magyarok Észak-Amerikában (1978), valamint P. Miklósházy Attila SJ ny. püspöknek A tengerentúli emigráns magyar katolikus egyházi közösségek története Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában (2008) című monografikus feldolgozása jelzi, hogy az új hazában letelepedők megőrizték hitüket, magyarságukat, hagyományaikat. A különböző közösségek életének már megjelentek monografikus feldolgozásai, emlékiratok is napvilágot láttak. Az egyháztörténeti feldolgozása irányba tett jelentős lépés Cserháti Ferenc püspök könyve: Az egyház és az emigránsok. Vatikáni megbízottak a külföldi magyar lelkipásztori szolgálatban (1945–2006) /Szent István Társulat, Budapest, 2009/ húszéves gyűjtőmunka gyümölcse. Cserháti Ferenc, a Kárpát-medencén kívül élő római katolikus magyarság püspöke, a Münchenben megjelenő Életünk főszerkesztője immár több könyvvel – Hitébresztő, Ünnepszemle, Szívélyes lelkipásztori üdvözlettel, Az egyházzal vagy nélküle, Szentlecke–kísérő – jelentkezett. Az 1984-ben rendszeresített Értesítő szerkesztésében szerzett tapasztalatát kamatoztatja immár több mint egy évtizede az Életünk főszerkesztőjeként. Cserháti a müncheni közösség történetét feldolgozó kismonográfia – Magyar Katolikus Misszió. Jubileumi Értesítő (1988) – kiadásakor határozta el Nyugat-Európa magyar katolikus hitélete történetének megírását. XVI. Benedek pápa Cserháti Ferenc személyében nem csak püspököt – immár a harmadikat – adta a világban szétszórt katolikus magyarságnak. Esztergomi segédpüspökké való kinevezésével intézményesítve is visszacsatolta őket az anyaegyház nagy családjába. Cserháti most megjelent könyve kronologikus sorrendben követi nyomon az eseményeket 1945-től. A lelkipásztori szolgálat koordinálására jött létre az Európai Magyar Papi Szenátus, az Európai Magyar Papi Konferencia. Az ifjúság nevelésére hozták létre a Burg Kastl-i magyar gimnáziumot, az egyetemisták és főiskolások müncheni kollégiumát, a Paulinumot, az európai cserkészmozgalmat; a lelkészeket tömörítő Papi Egységet, az Actio Catholica mozgalmat, a Pax Romana magyar tagozatát, a Mindszenty Alapítványt. A különböző országokban és földrészeken szétszóródott katolikus magyarság egyházi életének rendezésében kiemelkedő szerepe volt az 1971-ben Nyugatra kényszerült Mindszenty József prímásnak, aki négy éven át fáradhatatlanul munkálkodott az emigráció lelkipásztori szolgálatában. Már 1971 végén arra kérte a Vatikánt, hogy „a mintegy másfél milliónyi külföldön élő magyar katolikus számára segédpüspököket nevezzenek ki”. 1983-ban II. János Pál pápa dr. Irányi László piaristát kinevezte címzetes püspökké és megbízta a nyugati világban szétszórt magyar katolikusok lelki gondozásával. Halála után dr. Miklósházy Attila SJ jezsuita szerzetes, címzetes püspök lett az utóda. P. Szőke János szalézi szerzetes 1984-től töltötte be ezt a tisztséget. Utóda, 1996-tól Cserháti Ferenc müncheni magyar plébános lett. 2002-től a Német Püspöki Konferencia szintén őt nevezte ki németországi magyar főlelkésszé. /Máriás József: Az egyház és az emigránsok. Vatikáni megbízottak a külföldi magyar lelkipásztori szolgálatban (1945–2006). = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 3./