udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
35
találat
lapozás: 1-30 | 31-35
Névmutató:
Martin György
2017. július 10.
Páva-válogató Mikházán
Mikházán rendezték meg pénteken délután az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza által 2012-ben indított népzenei és néptánc tehetségkutató televíziós verseny, a Fölszállott a páva idei erdélyi területi válogatóját.
Habár a vártnál kevesebben méretkeztek meg, Erdélyhez méltó volt a színvonal – emelte ki a zsűri. A megyénket képviselő Szöllősi Kata és a Gyöngyszemek jól teljesítettek, reménykedhetnek az őszi fellépésben.
A válogatóra vitt tizenhat produkció szakmaiságát nem mindennapi szakemberek bírálták el: dr. Diószegi László történész, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, Györffi Erzsébet pedagógus, a Barozda együttes énekese, Furik Rita rendező, koreográfus, jelmeztervező, dr. Balogh Júlia televíziós vezető szerkesztő (az ő nevéhez fűződik a Fölszállott a páva ötlete), Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népiének-oktatója, Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója, dr. Szalai Zoltán népzenekutató, zeneszerző, egyetemi tanár.
Érthető volt tehát a fellépők izgalma, de a néha megremegő vagy elcsukló hangokon túl értékes előadásokat láthatottt a Csűrszínházat zsúfolásig megtöltő közönség. Visszatérőként (2014-ben táncosként láthattuk) itt volt Eötvös Remus őrkői cigány énekekkel, a kolozsvári Gorzó Boglárka (aki már televíziós középdöntőig is jutott éneklésben), a fiatalokból álló Kalotaszeg legénytársulat, a nyárádremetei Gyöngyszemek vagy Marosán Csaba énekei is elnyerték a közönség tetszését, sőt Marosán még Tamási Áron Márai Sándorhoz intézett szavait is idézte, hogy ennek a népnek „álmai vannak, amelyek nem a zsiványoké, hanem a jövőé”. Egy százhalombattai pár is érkezett 700 kilométerről mezőföldi táncokkal, ők macskájuk miatt (!) lemaradtak a magyarországi válogatóról. Szépen húzta a szamosújvári Téka Alapítvány legújabb generációja, az Ördöngös zenekar, míg a marosvásárhelyi Szöllősi Kata egy nagy taps után azt is megígérte, hogy ha a döntőbe jut, hegedűn kíséri a maga énekét is. A sort nem kevesebb sikerrel az egytemista csángókból álló gyimesközéploki Tartospart néptáncegyüttes zárta. És ha már idén is a Nyárádmentén rendezték az erdélyi válogatót, akkor természetesen a Bekecs néptáncegyüttes félórás műsora tetőzte a hangulatot (versenyen kívül, vendégként lépett a színpadra), amely csapat 2014-ben a Páva közönségdíját hódította el a budapesti döntőben.
Kommunikáció Istennel
Míg a fellépők felvonultak a faluban, hogy mindenki megcsodálhassa viseletüket, hangszereiket, énekhangjukat, addig a zsűri keményen dolgozott, majd a visszatérő versenyzők és a közönség előtt értékelte a látottakat-hallottakat. Balogh Júlia szerint ismét bebizonyosodott, hogy „a hagyomány nem kidobni való régiség, hanem bennünk él”, és az előadott számok „olyan színvonalon jelentek meg, amelyek méltók ehhez a földhöz”. Diószegi László a csodálatos, megnyugtató éneklést emelte ki, „a helyi hagyományokhoz fordulás megtette a hatását”, míg Györffi Erzsébet szerint a tájegységnek megfelelő nyelvjárásban, stílusban mutatták be előadásaikat a fellépők. Szalay Zoltán számára élmény volt az előadás, és sajnálja, hogy csupán ennyien képviselték Erdélyt, ettől függetlenül kiemelkedő tánc- és zenekari produkciók voltak. Bárdosi Ildikó igen tartalmasnak, lélekben tisztának és hitelesnek találta az énekeket, Furik Rita azt emelte ki, hogy az erős erdélyiek ismét a hagyományokhoz és a tiszta forráshoz nyúltak vissza, és „ez az Istennel való egyenes kommunikáció „Kelemen László úgy véli, a Kárpát-medencei magyarság népművészete a határokon átnyúló, egységes és óriási érték.
Ezután a zsűri nyilvánosságra hozta az elért pontszámokat, kiemelve, hogy a 60 pont körüli előadások már szóba kerülhetnek a következőkben, ugyanis a hat területi válogató legtöbb pontszámot gyűjtőit fimfelvételek alapján ismét megvizsgálja egy tizenöt tagú zsűri, amely majd meghozza a döntést, hogy kiket láthatunk novemberben a televíziós vetélkedőkön.
Van remény a továbbjutásra
A péntek délutáni vetélkedő során a nézőtéren felharsogó taps többször jelezte, hogy bizony kell számolni az erdélyi fellépőkkel is a további vetélkedőkön. Ezt igazolta a zsűri is, hiszen kilenc produkció szerzett hatvannál több pontot: legtöbbet, 69-et az Ördöngös zenekar, 68 járt a Tartrospartnak és Szöllősi Katának is. Ez utóbbi kérdésünkre elmondta: elsősorban azért nevezett be a vetélkedőre, mert élete az éneklés, és ezt mindenkinek meg szerette volna mutatni, másodsorban a társaságért, a hangulatért és a népdalokért. Úgy érzi, a legtöbbet hozta ki magából, jól sikerült az előadása, s bár nem bízza el magát, a vásárhelyi lány mégis reménykedik, hogy bejut a televíziós körbe. A nyárádremetei Valódi Gyöngyszemek 65 pontot szerzett. Érdeklődésünkre Veres Orsolya elmondta, keresztanyja biztatására nevezett be társaival, Lénárd Imelda Laurával, Simó Henrietta Krisztinával és László Emőkével, s bár külön-külön akartak megméretkezni, végül közösen énekeltek. Remélik, hogy továbbjutnak, de ha nem, akkor sem keserednek el, hisz már eddig is sokat tanultak, és szurkolni fognak a továbbjutóknak.
Szélyes Ferenc májusban tudta meg, hogy a mikházi Csűrszínház lesz az idei erdélyi válogató helyszíne, aminek örült is, de meg is ijedt kissé, hisz hasonló rendezvényt még nem szerveztek itt. Úgy véli, a helyszínválasztás azt jelenti, hogy odafigyelnek Mikházára, a szervezőknek tetszik a falu, a környezet, a vidék hangulata és a Csűrszínház. Abból, hogy egy ilyen rendezvényre itt kerül sor, Mikháza mindenképp nyerhet, hiszen ez jó reklám a falunak, a közösségnek, Nyárádremete községnek, és erre büszkék is – ismerte be a rendezvény házigazdája, a Csűrszínházi Egyesület vezetője.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)2017. december 18.
Erdély őrzi legépebben a reneszánsz tánckultúrát
Olyan történt a Szacsvay Akadémia történelmi moduljának zárórendezvényén, ami a sorozat több éves múltjában még nem fordult elő: a meghívott előadó táncra kelt. Felföldi László professzor, néprajzkutató ugyanis a zenéről és a táncról tartott prezentációt.
Az Ady Endre Középiskola dísztermében péntek este megjelent érdeklődőket Nagy Mihály Zoltán történész-levéltáros köszöntötte.
Bevezetőjében Felföldi László néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem oktatója arra hívta fel a figyelmet: a tánc elsősorban mozgást jelent, függetlenül attól, hogy forgatjuk a párunkat, lassúzunk vagy keringünk vele, és része egy nagyobb egységnek, hiszen nincsen tánc zene nélkül, és sokszor szöveg nélkül se. Hozzátartozik az alkalomhoz illő viselet, a táncoló testnek dolgozik az agya, mozog az izomzata. A táncosokat tudás, lendület és akarat jellemzi, és az egész egy társadalmi, kulturális környezetbe van beágyazva, hiszen mindannyiunk viszonyulunk valahogy a tánchoz. Egy táncnak nincs ősbemutatója, igazából kritikai irodalma se, tiszavirág életű és valójában egy társadalmi demonstrációt szolgál, mégis kimondhatatlan szépségű, ahogy a kalotaszegi Mérán járják a legényest. A tánc az emberi kifejezésrendszer eleme, ott van a sportban, a játékban, a vallási szertartások gesztuskészletében, a harcművészetekben. Kommunikáció, hiszen valakinek szánjuk a táncmozdulatainkat, aki érti és értelmezi ezeket. Metafora, a hatása alá kerülünk. A társastánc szórakozás, mert a szabadidőnket töltjük ezzel, és az ünnep, a rítus meghatározója ahogyan táncolunk. A néptánc viszont nem szórakozás, hanem sokkal több ennél, maga az élet, a kettő elválaszthatatlan egymástól. Falusi környezetben az emberek tánc közben választanak párt maguknak, barátságok szövődnek közben, a jó zene finomítja az ízlést, és minden vidéknek megvan a saját maga esztétikája- magyarázta a meghívott.
Jellemzők
A táncművészet a 18-19. századi európai művészetelméleti gondolkodás terméke. Műfajait és formáit tekintve létezik művészi tánc (klasszikus balett, modern tánc és kortárs tánc) és használati tánc (néptánc, társastánc, színpadi néptánc). A 20. század második felében kijelölt antropológiai meghatározás szerint a tánc, mint strukturált, jelentéssel bíró, kulturálisan meghatározott, mozgásos kifejezési forma az emberi mozgásrendszerek egyike, a társadalmi kommunikáció eszköze. Sok mindenben hasonlít a beszélt nyelvhez, de mégsem azonos vele, illetve más mozgásrendszerekkel is van közös tulajdonsága. Azok a közös jellemzők, amelyek ma Európát egységes táncrégióvá teszik: a gazdag, nem-életkor-foglalkozás-társadalmi hovatartozás stb. szerint strukturált, átfogó történelmi táncdivatok által kialakított tánckészlet (körtánc, páros tánc, szóló stb.); a lábmozdulatok uralkodó volta, más régiók „kéz táncaival”, „váll-csípő táncaival” és „ülő-táncaival” szemben; a zene, szöveg és a tánc szoros kapcsolata, a közös metro-ritmikai és tempóbeli keret; a kifejezési formák (dráma, sport, játék, tánc) csökkent szinkretizmusa, erős függetlenedési tendenciák; a rituális és szakrális funkció háttérbe szorulása, a tánc szekularizációjának és autonóm művészi formává válásának előrehaladott állapota. A kontinensen belül Dél-Kelet Európára jellemző a lánc- és körtáncok műfajának uralkodó volta, a kollektív, csoportos táncolásmód, a korlátozott egyéni, improvizációs lehetőség, Kelet-Európára a szóló férfi és páros táncok uralkodó volta, az egyéni előadásmód, szabad rögtönzés, a férfi és női mozgásanyag elkülönülése a páros táncokban, Nyugat-Európára a kollektív, térformációs páros táncok uralkodó volta (kadrillok, kontratáncok és a 19. századi divattáncok), illetve a csoportos, szabályozott táncolási mód, korlátozott mértékű egyéni improvizáció, és a nemek mozgásbeli elkülönülése minimális, míg az észak-európai szubarktikus területeken a pantomimikus, rituális szokás-komplexumok dominálnak, amelyek táncot is tartalmaznak, például az egykori lapp sámánszertatások, a zürjén táncos rítusok. Történelmi perspektívából nézve az európai hagyományos táncokról elmondható, hogy a középkorban a lánc- és körtáncok terjedtek el, a reneszánsz idején a forgó, forgatós szerelmi táncoknak volt a divatja, a barokk korban szabályozott, csoportos, tárformációs páros táncok voltak, majd következtek a 19. századi páros táncok, mint modern divattáncok.
Nemzeti táncok
Európa népei a 18-19. században táncaikban is igyekeztek megtalálni a csak rájuk jellemző, másoktól elütő vonásokat, mint nemzeti identitásuk jelvényeit: csárdás, walzer, polka, redovajka. Források híján az akkor „ősinek vélt” régies táncformákból hozták létre nemzeti táncaikat, történeti mítoszokkal vették körül azokat, s visszavetítették az illető nép történetének őskorába. Érdekes módon a reneszánsz tánckultúra megtermékenyítő hatása Erdélyben maradt fenn legépebb, s egyben sajátosan asszimilált formában. A paraszti tánckultúra lehetőségének keretén belül a legmagasabb fokra jutott el anélkül, hogy a leglényegesebb- az individuális műfajokra jellemző- jegyeit elveszítette volna- idézte Martin Györgyöt Felföldi László.
Keleti örökség
A magyar tánchagyomány keleti örökségnek mondható elemei az ugró-topogó-dobogó táncolásmód, a nyolcados lüktetésű tempo-guisto táncdallamok és a műfaji differenciálatlanság 20. századig való fennmaradása; a dramatikus-epikus tánc- és zenei formák egykori együttes megléte a magyar hagyományokban; a sámánszertartás emlékei gyermekfolklórban és a szokáshagyományban; a halottas táncok 20. századig fennmaradt gyakorlata. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro2017. december 27.
Angyalvárás Ördöngösen – külhoniak a Páva-döntőben
A Fölszállott a páva ötödik sorozata december végén a döntővel zárul. A külhoni indulók kiválóan szerepeltek a középdöntőkben, így a végjátékban öt formáció is esélyes a győzelemre.
A Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny – az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsora – a végéhez közeledik. Októbertől két hónapon keresztül a nézők pénteki főműsoridőben először a területi válogatókból láthattak ízelítőt, majd az elődöntők következtek. A decemberi két középdöntő után a 29-ei döntővel fejeződik be a sorozat, az adásba a versenyzők fele érkezik külhonból.
A Kalotaszeg Legénytársulat fergeteges menetelés után tárja a közönség elé nádasmenti összeállítását. Céljukat elérték, Kós Károly szűkebb hazája ismét az érdeklődés középpontjába került (Kód: 17).
Az Ördöngös Zenekar ezúttal mezőségi, búzai dallamokkal kívánja megnyerni a döntnökök szívét. Miklósi Hunor prímás elmondása szerint már otthon mozognak a stúdiók világában, a drukk is alábbhagyott, s továbbra is számítanak az erdélyi szavazókra (Kód: 08).
Úgy tűnik, a táncegyüttesek kategóriájában többségben vannak az erdélyiek, hiszen a Tatrospart Néptánccsoport Gyimes figuráit hozza a fővárosba: a regruta vacsora, s lakodalmas tízes-özöne után ismét Tatros-menti táncokkal kedveskednek a nézőknek (Kód: 20).
Egész Felvidék támogatására számíthat a Pósfa Zenekar. „Egy tradicionális szórakoztatási/szórakozási formát kívánunk megismertetni főként a jövő generációival.” – vallották az induláskor, s missziójuk, úgy tűnik, teljesült. Ezúttal csallóközi dudanótákat hallhat tőlük a közönség (Kód: 14).
A zentai Sőregi Anna – Komáromi Kristóf páros eddigi teljesítményéből az életöröm sugárzott. Mostani dallamválasztásuk messzebb esik a Délvidéktől: „Megfogott minket a Gyimesek világa, s a vidék gazdag furulya-hagyományai” – indokolják döntésüket (Kód: 16).
A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. A bírálók között foglal helyet Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
A négy kategória győztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját, így a leírt kódokat érdemes megjegyezni.
Adás: 2017. december 29., péntek (Duna, magyar idő szerint 20.25) Az adások megtekinthetők: www.mediaklikk.hu/pava erdon.ro2017. december 29.
Fölszállott a Páva: Nádas menti legényes és buzai táncrend a döntőben
Ma este 20.25 órakor kezdődik a Duna Televízió Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor idei döntője, amelyben tíz produkciót láthatnak a tévéképernyő előtt ülők. És nem is akármilyeneket, hiszen három erdélyi csapatért is lehet izgulni, a Kolozs megyei Kalotaszeg Legénytársulat, a szamosújvári Ördöngös Zenekar és a Gyimes völgyéből verbuválódott Tatrospart Néptánccsoport is bizonyíthat a végső fordulóban a Pendely Énekegyüttes, Debreczeni-Kis Helga, Haraszti József, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, a Pósfa Zenekar, Fodor Mátyás mellett. A közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját, szavazni alapdíjas sms-ben lehet az adás ideje alatt, egy telefonszámról legfeljebb 20 szavazat erejéig. A Kalotaszeg Társulatra a 17-es, az Ördöngös Zenekarra a 08-as, a Tatrospart Néptánccsoportra pedig a 20-as kóddal lehet voksolni.
A kalotaszegi legények ma este cifra szűrökben lépnek színpadra
Bethlendi András a Kalotaszeg Legénytársulat tagja elmondta: óriási élmény számukra, hogy eljutottak a döntőig, mert nem a nyerésvágy hajtotta őket. „A legfontosabbnak azt éreztük, hogy képviseljük azt a régiót, ahonnan érkeztünk, az erdélyi Kalotaszeget. Persze nagyon örülünk annak, hogy mégis így alakult, és ott lehetünk a döntőben. Természetesen minden alkalommal igyekeztünk a legjobbat kihozni magunkból, és eddig úgy tűnik, sikerrel” – fogalmazott. „Mindannyian kalotaszegiek vagyunk és gyerekkorunk óta néptáncolunk. Ez egyrészt hagyományőrzés, másrészt szórakozási forma számunkra. A gyerekeknek szóló néptáncoktatás, a néptánctábor, a szintén általunk szervezett világzene fesztivál már egy kicsit többről szól, kalotaszegi identitásunkhoz kapcsolódik. Úgy gondoljuk, hogy ez nem csak egy jelző a térség lakói számára, ha valaki elsajátítja a régió táncát, megismeri zenéjét, akkor tartalommal töltheti fel” – beszélt arról, miért fontos számukra a hagyományőrzés.
A döntőre Legényesen című műsorukkal készülnek a társulat tagjai, amely szerintük az eddigi produkciók közül a leglíraibb és leglátványosabb műsorszámuk, hiszen gyönyörű cifra szűrökben lépnek színpadra. Kalotaszegi, ezen belül pedig Nádas menti (Bogártelkéről, Mérából és Inaktelkéről származó) legényes figurákat fognak táncolni Fitos Dezső táncművész, koreográfus által előkészített koreográfiában.
Az Ördöngös Zenekar számára sem hétköznapi esemény a műsor döntőjébe való bejutás. „Amikor bejutottunk a döntőbe, hihetetlen érzéssel mentünk haza, tudva azt, hogy abba a környezetbe térhetünk vissza, ahol szeretnek minket, ahol büszkék ránk, azok közé érkezhetünk, akik kitartottak mellettünk és mindvégig támogattak” – fogalmaztak a zenekar tagjai. „Próbálunk minél autentikusabban muzsikálni, megtapasztalni, illetve továbbadni azt az érzést, amit egy adatközlő nyújt számunkra, mert ez az, ami még él mindannyiunkban. Tudjuk, bárhogyan alakul a legvége, mi nagyon sok emlékkel, tapasztalattal és támogatóval gazdagodtunk a pár hónap alatt” – részletezték. Hozzátették: ezután is összetartanak majd és tovább folytatják a zenélést, hogy mással is megszerettessék ezt a műfajt. A döntős fellépésük során visszakanyarodnak az otthoni csodálatos Mezőségre, pontosabban Buzába, amelynek táncrendjét láthatja a közönség.
„Ezek a fiatalok megtanultak szórakozni” – idézi a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleménye Sebő Ferenc zsűrielnököt. A Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze mellett idén is tagja a bírálóbizottságnak Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekessel és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársával együtt. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
Az ötödik évad befejezéseként a műsor a Kodály emlékév előtt tiszteleg. A tehetségkutatót a Liszt-díjas Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciója zárja, akik erre az alkalomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat.
Az MTVA és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett közös műsorában 4 kategóriában állnak a zsűri elé a versenyzők: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek. Szabadság (Kolozsvár)2017. december 30.
Fölszállott a páva: nyertes lett a kolozsvári Kalotaszeg Legénytársulat
A táncegyüttesek kategóriájában a kolozsvári (mérai és bánffyhunyadi) Kalotaszeg Legénytársulat lett a legjobb a Fölszállott a páva pénteki döntőjében. A szóló és párostánc kategóriában Fodor Mátyás, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Pósfa Zenekar, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában pedig a Pendely Énekegyüttes vehette át a kettő-kettő millió forintos nyereményt.
A gyimesi Tatrospart Néptánccsoport nyerte a közönségdíjat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egy-egy millió forintos különdíjait Balog Zoltán miniszter adta át a Nógrád Táncegyüttesnek és Eötvös Remusnak.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár egymillió forintos különdíját az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes kapta. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet különdíját a Nyírség Táncegyüttes, a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság különdíját Veres Mihaela vehette át. Szintén egymillió forintos különdíjat adományozott Molnár Levente operaénekes és a Magyar Állami Népi Együttes Borbáth Szilveszternek.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza ötödik alkalommal megrendezett közös műsorában énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek kategóriákban álltak a zsűri elé hétről hétre a 16-35 éves fiatalok.
A versenyzők produkcióit Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus alkotta zsűri értékelte hétről-hétre.
Az ötödik évad befejezéseként a műsor a Kodály-emlékév előtt tisztelgett. A tehetségkutatót a Liszt-díjas Molnár Levente és a Magyar Állami Népi Együttes közös produkciója zárta, akik erre az alaklomra készítették Erdélyi táncok Kodály népdalfeldolgozásaival című előadásukat.
A műsort Novák Péter és Morvai Noémi vezették. MTI; maszol.ro