udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 271 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 271-271

Névmutató: Martonyi János

1999. szeptember 1.

A sajtó hírül adta, hogy "a magyar kormány 9 millió dollárt (csaknem két milliárd forint, azaz kb. 144 milliárd lej) irányzott elő egy erdélyi magyar egyetem megteremtése céljából". Markó Béla RMDSZ-elnök erről a hírről kifejtette, hogy ezt az összeget a magyar kormány illesztette be a költségvetésbe, és mindenképpen a magyar Országgyűlésnek kell megszavaznia. Markó többször is tárgyalt e kérdésről Orbán Viktor miniszterelnökkel, Németh Zsolt államtitkárral és Martonyi János külügyminiszterrel. A magyar miniszterelnöknek az volt a szándéka, hogy a magyar kormány jelentős összeget szánjon jövőre egy romániai magyar egyetem alapítására. Markó tud arról az igényről, hogy ezt a pénzt kizárólag a Nagyváradra tervezett, Partiumi Egyetem alapítására fordítsák. Markó a magyar vezetőknek elmondta, hogy az RMDSZ-nek készen áll az egyetemfejlesztési stratégiája, és ebben egyáltalán nem zárják ki egymást a magán- és állami egyetemek. Székelyföldön is kellenének főiskolák, Marosvásárhely egyetemi hálózatát is meg kell erősíteni, Kolozsvárt pedig mindenképpen meg kell őrizni a romániai magyar tudományegyetem centrumaként. - Most az legsürgősebb, hogy lépések történjenek Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen belül új magyar karok létrehozására. Ezenkívül Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szintén jelentős struktúrafejlesztésre lenne szükség, hiszen gyakorlatilag az csak hangzatos címke, hogy az orvosin létezik magyar tagozat. Külön beiskolázási szám kellene, mert ehhez lehet hozzákapcsolni az egyetemen belüli struktúrák kiépítését, ami meghatározott számú oktatót jelent. Továbbá idén Erdélyben öt tanítóképző /Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Nagyenyeden, Kolozsváron és Szatmárnémetiben/ jön létre, ezek a hároméves főiskolai képzők azt jelentik, hogy az illető városokban megjelenik a főiskola mint fogalom. Ezek minőségét biztosítani kell. - Marosvásárhelyen nincs magyar nyelvű műszaki egyetemi oktatás. Markó szerint ha az állami Petru Maior Egyetemen tanuló diákok kérik a magyar oktatást, akkor ezt kötelező módon létre kell hozni. Marosvásárhelyen az elképzeléseket magánegyetem formájában is meg lehet valósítani. Nyárádszeredában jól működik egy kertészeti egyetem, Magyarországról kihelyezett részleg. Az idén több mint nyolcvan diplomát honosítottak. Markó szerint ezt kellene Marosvásárhelyre telepíteni, hogy hazai diplomát adó intézménnyé váljon. Ehhez társulhatna egy élelmiszeripari tagozat, no meg az, amit Hollanda Dénes egyetemi tanár és társai a műszaki oktatásban elképzeltek. /Máthé Éva: Markó Béla szövetségi elnök a hazai magyar egyetemi oktatás anyagi támogatásáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

1999. szeptember 24.

Az ENSZ szept. 20-án megnyílt 54. ülésszaka alkalmat adott a tagországok diplomatáinak a kétoldalú eszmecserékre is. A román és a magyar külügyminiszter szept. 23-án találkozott. Andrei Plesu és Martonyi János elsősorban a délkelet-európai stabilitásról értekezett. Plesu és Martonyi megállapodott arról, hogy országaik együttműködnek a stabilitási egyezmény alapján létrejött, a demokráciával és emberi jogi kérdésekkel foglalkozó munkacsoportban. Jövőre az első félévben Magyarország, a második félévben pedig Románia lesz a munkacsoport egyik társelnöke. A kétoldalú kapcsolatokra rátérve Martonyi köszönetét fejezte ki azért, hogy a román kormány következetesen és egyértelműen lépett fel a Gheorghe Funar által indított rágalomhadjárattal szemben, melyet a kolozsvári polgármester az új magyar főkonzul személye ellen folytatott. /Magyar-román külügyi egyeztetés. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 24./

1999. október 11.

Erdélyi kitüntetettje is volt az Amerikai Magyarok Szövetsége által alapított Magyar Becsületrendnek. A Becsületrend ezüst érmét az amerikai magyarság jeles személyiségei mellett, 50 olyan amerikai anya vehette át, aki gyermekét megtanította szülei anyanyelvére, azaz magyarul. A szervezők úgy gondolták, hogy idén, az Amerikai Magyar Nemzetgyűlés összehívásának 70. évfordulóján nem amerikai magyarokat is kitüntetnek. Így lett a becsületrend kitüntetettje - Kovács László felvidéki római katolikus esperes, Csörgits József, a Horvátországi Magyarok Szövetségének elnöke, Buzás László, a VET csíki szervezetének elnöke és Sógor Csaba református lelkész Erdélyből. Nem amerikai kitüntetett továbbá Würst Erzsébet asszony, a MVSZ bécsi képviselője, Zabolai Csekme Éva és Baghy Lajos Svájcból, valamint Eőody Csaba Argentínából. A rendezvény díszvendégei és előadói között volt Martonyi János külügyminiszter, Jeszenszky Géza washingtoni magyar nagykövet és Hilbert Tamás, az Amerikai Magyar Nemzetgyűlés elnöke. /(Oláh-Gál Elvira): Kitüntetettek az Amerikai Magyar Nemzetgyűlésen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./

1999. november 3.

A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) november 11-12-én tartja második ülését Budapesten. Orbán Viktor magyar miniszterelnök meghívására a találkozón a magyarországi parlamenti pártok, a törvényhozási képviselettel rendelkező határon túli magyar pártok és szervezetek vezetői, illetve a nyugati magyarság képviselői vesznek részt. Az ülésen Orbán mellett jelen lesz Martonyi János külügyminiszter, Németh Zsolt, a magyar külügyi tárca politikai államtitkára és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Értesüléseink szerint a budapesti konferencián az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi, Tőkés László tiszteletbeli és Takács Csaba ügyvezető elnök képviseli. A MÁÉRT áttekinti a nemzetpolitikai célok megvalósítása terén az alakuló ülés óta eltelt időszak főbb fejleményeit, és megvitatja a hat szakbizottságának eddigi munkájáról szóló jelentéseket. A Magyar Állandó Értekezlet hat szakbizottságot hozott létre, amelyek több javaslatot tettek az értekezlet napirendjére vonatkozóan. /Sz. K. [Székely Kriszta]: Ülésezett az Operatív Tanács Egyeztetett RMDSZ-álláspont a Magyar Állandó Értekezleten. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

1999. november 4.

Nov. 11-12-én tartja a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) második ülését Budapesten. Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a magyarországi parlamenti pártok, a törvényhozási képviselettel rendelkező határon túli magyar pártok és szervezetek vezetői, illetve a nyugati magyarság képviselői vesznek részt a találkozón. Az ülésen Orbán Viktor miniszterelnök mellett felszólal Martonyi János külügyminiszter, Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtitkára és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. "A szakértői bizottságok beszámolóival kezdi meg kétnapos munkáját a Magyar Állandó Értekezlet november 11-én Budapesten" - közölte Szabó Tibor HTMH-elnök. A nyitónapon Szabó Tibor tart majd tájékoztatót az elmúlt időszakról. Felszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter is. Szót kapnak továbbá a határon túli meghívottak és a magyarországi parlamenti pártok képviselői. Szabó Tibor véleménye szerint a találkozón feltehetőleg hangsúlyosan szerepelnek majd az integrációval kapcsolatos kérdések, valamint a jugoszláviai események. A HTMH elnöke fontosnak nevezte, hogy ez az intézményi találkozás rendszeres és természetes kapcsolati formává váljon. Az értekezlet szervezése során valamennyi határon túli szervezettel egyeztetnek. A rendezvény az újságírók előtt zárt, de a tervek szerint az eseményhez kapcsolódóan sajtótájékoztatót tartanak majd. Magyar Állandó Értekezlet lesz Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./

1999. november 12.

Nov. 11-én megkezdődött Budapesten a Magyar Állandó Értekezlet /MÁÉRT/ ülése. A nemzeti érdek és a határon túli magyarok nemzeti érdekeinek összehangolása és ezek érvényesítése a Magyar Állandó Értekezlet célkitűzése - jelentette ki köszöntőjében Tőkés László. A MÉRT résztvevőit levélben köszöntötte Göncz Árpád köztársasági elnök: "percig sem vitás, hogy a határon kívül és a határon belül élő magyarok alapvető érdeke azonos és magába foglalja a közös nyelvi eredetből és kultúrából fakadó hagyományaink ápolását, építését, a kulturális együttműködést." Göncz Árpád kettős kötődésről beszélt: "egyfelől azt, hogy a Kárpát-medence valamennyi országában élő magyarság közös érdeke a Magyar Köztársaság boldogulása, tekintélye, jóléte és békéje, másfelől azt, hogy mindegyikük érdeke annak az országnak a jóléte és békéje is, amelyben él." Németh Zsolt politikai államtitkár elmondta: a MÁÉRT létrehozásával sikerült tisztázni a viszonyokat, átlátható és világos struktúra jött létre a különböző magyar szervezetek között. /Magyar Állandó Értekezlet. Őszintén beszélni a problémás kérdésekről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./ Mára helyreállt a Magyarország három fő külpolitikai célkitűzései közötti egyensúly és új minőségű szomszédkapcsolatok alakultak ki - közölte az államtitkár. - Magyarország határozottan kiáll a vajdasági magyar pártok egységes, hármas autonómia-koncepciója mellett. Nagy jelentőségű eseménynek nevezte, hogy november 4-én az USA szenátusa egyhangúlag elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek egyik cikkelye a vajdasági magyarok által kidolgozott autonómia-koncepció támogatására szólítja fel az amerikai kormányzatot. Németh Zsolt leszögezte: a romániai magyarság megmaradásának alapvető feltétele a romániai magyar anyanyelvű oktatás teljes spektrumának megteremtése. - Továbbra sem mondunk le az állami magyar egyetem létrehozásáról, hangsúlyozta. A magyar kormány támogatja az erdélyi történelmi egyházak kezdeményezését egy alapítványi egyetem létrehozására. A szlovákiai magyarok helyzetével összefüggésben kijelentette: a kisebbségek hivatali nyelvhasználatáról szóló törvény elfogadásának módja azt jelzi, hogy a szlovák politikai életben mélyek a magyarellenes reflexek. A kárpátaljai magyarok helyzete nehéz, tavaly hatalmas árvíz is sújtotta az ott élőket. A nagymértékű elvándorlás megállítására a magyar kormány igyekszik segíteni a kárpátaljai magyarok szülőföldjükön való megmaradását és gyarapodását. - A kormány kiemelt támogatást nyújt a beregszászi főiskolának és komoly forrásokkal segíti körülbelül 12 ezer ember termőföldhöz jutását. Előrehaladottak a magyarországi munkavállalási feltételek javításáról szóló tárgyalások is. Németh Zsolt végül elmondta: "az ezredforduló elhozta annak lehetőségét, hogy mozaiknemzetből szerződéses nemzetté váljunk". - Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnöke vitaindító előadásában hangsúlyozta: Az értekezlet egyik legfontosabb kérdése a határon túli magyarok magyarországi jogállásának rendezése. Tudatosítani kell, hogy az "értekezlet asztalánál jogon belüliek és jogidegenek ülnek együtt". - A kérdés az, hogy lehet ezt a különbséget eltüntetni. - Németh Zsolt elmondta, hogy a nov. 11-i, délutáni zárt ülésen Dienes Egon az integráció kérdéseiről tájékoztatta a résztvevőket, Kontrát Károly az önkormányzati és állampolgári ügyekről beszélt, míg Őry Csaba a szociális és egészségügyi kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket. Várhegyi Attila, a kulturális szakbizottság elnökeként a határon túli magyarság legidőszerűbb kérdéseit említette meg és Deutsch Tamás miniszter az ifjúsági ügyekről számolt be. Fónagy János az ülésen a Magyarország és a szomszédos országok közötti gazdasági kapcsolatok megerősítésének fontosságát emelte ki. /Magyar Állandó Értekezlet: Mozaiknemzetből szerződéses nemzetté válunk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./ Nov. 12-én a MÁÉRT-konferencia zárt ülését követő sajtótájékoztatón Martonyi János magyar külügyminiszter kijelentette: Eredményesen és sikeresen zárult le a második Magyar Állandó Értekezlet. A legnagyobb vitákat kiváltó kérdéskörök, amelyekben továbbra sincs egyetértés, a státustörvény, a határon túli magyarok jogállásának kérdése, illetve a külföldön élő magyar állampolgárok választójogának kérdései voltak. A külföldön élő magyar állampolgárok választójogának kérdésében a kormányzó pártok és a MIÉP szerint a világban bárhol élő magyar állampolgároknak rendelkeznie kellene ezzel a joggal, míg az MSZP és az SZDSZ ezt ellenezte. Hozzátette: a magyar kormány a konszenzus érdekében eltekintett ettől a mondattól a nyilatkozatban. /MÁÉRT Konszenzus megoldás született Nagy vitákat váltott ki a státustörvény és a külföldön élő magyarok szavazati joga. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./ Nov. 12-én zárónyilatkozat elfogadásával ért véget a Magyar Állandó Értekezlet. A dokumentum indítványozta, hogy a magyar kormány kezdeményezze a kisebbségben élő magyarok anyaországi különleges jogállásának törvényi szabályozását. Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy továbbra is fennáll a határon túli magyar közösségek veszélyeztetettsége, lásd romániai vonatkozásban a nacionalista erők fokozott aktivitását Erdélyben, a kolozsvári magyar főkonzulátust ért atrocitásokat, vagy az Agache-ügyet. A MÁÉRT résztvevői - többek között - történelmi jelentőségűnek tartják az erdélyi magyar egyetemre szánt magyar országi támogatást. A vita során az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok támadták a határon túli magyarok különleges anyaországi jogállásának törvényi szabályozására vonatkozó javaslatot. Végül minden politikai tényező elfogadta, hogy a határon túli magyarok olyan nemzetrészt képviselnek, amely megkülönböztetett státust kell hogy élvezzen. - A határon túli magyarok képviselői történelmi jelentőségűnek tartják az erdélyi önálló magyar egyetem létrehozását célzó magyarországi támogatás szereplését a 2000. évi költségvetési tervbe. /Székely Kriszta: Különleges státus a határon túli magyaroknak. Takács: érdekünk a magyar parlamenti pártok közti konszenzus. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

2000. május 18.

Máj. 19-20-án tartják Budapesten IV. Magyarország 2000 tanácskozást A magyarság lehetőségei a világban az ezredfordulón címmel a nyugati diaszpóra és a Kárpát-medencei magyar közösségek rangos képviselőinek részvételével. A meghívottak között szerepel az RMDSZ teljes képviselőházi és szenátusi frakciója is. A magyar kormány által szervezendő konferenciára Orbán Viktor miniszterelnök külön meghívót küldött Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspöknek, valamint Tőkés László királyhágómelléki református püspöknek. Ebben többek között az áll: "Ha a magyar állam és a nemzet határai különböznek is, a nemzet és az állam érdekei egybevágnak. Ezért figyelünk oda a határainkon túl élő nemzettársaink véleményére, és ezért szívleljük meg azokat nemzetpolitikai döntéseink meghozatalakor. A szabadon választott, rendszerváltoztató parlament megalakulásának 10. évfordulója jó alkalmat teremt arra, hogy a nemzet boldogulásáért felelősséget érző, határainkon belül és kívül élő honfitársainkkal áttekintsük az ezredforduló kihívásaira adandó válaszainkat." A tanácskozásnak három fő témaköre a nemzeti kultúra a globalizáció világában, a nemzetpolitikai kilátások és a diaszpóra jövője, illetve a magyar gazdaság Európában - magyar gazdaság Kelet-Közép-Európában. Az Országházban tartandó konferenciát péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg. Ezt követően Tőkés László előadása hangzik el. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombat délelőtt értekezik a plenáris ülésen. A konferencia záróbeszédét Martonyi János külügyminiszter tartja. /Magyarország 2000 konferencia. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 18./ 1996-ban a sikeres magyarok találkozója, 1997-ben Magyarország képe a nagyvilágban, 1998-ban a magyarság szellemi erőinek összefogása Magyarország euroatlanti integrációja sikerében voltak a Magyarország-2000 rendezvények kiemelt témái. - A mostani konferencia - amelyet egyházi, média és oktatási kérdésekkel foglalkozó előkonferenciák előztek meg - három szekcióban tekinti át nemzetpolitikai szempontból az összmagyarság előtt álló kihívásokat: A Nemzeti kultúra a globalizáció világában - Nemzetpolitikai kilátásaink és a diaszpóra jövője - Magyar gazdaság Európában - Magyar gazdaság Kelet-Közép- Európában. - A térségből Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Markó Béla, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Birtalan Ákos, az RMDSZ parlamenti képviselője, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Csáky Pál, az MKP alelnöke, Duray Miklós, az MKP ügyvezetője, Bauer Győző, a szlovákiai Gyógyszerkutató Intézet igazgatója, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, és Várady Tibor, nemzetközi jogász vesz részt a konferencián. A nyugati magyarság részéről jelen lesz O'sváth György, az EU Bizottság tiszteletbeli igazgatója, Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, Gyarmathy György, a zürichi Műegyetem professzora, Oplatka András, a Neue Züricher Zeitung külpolitikai szerkesztője, Borbándi Gyula, Németországban élő író, történész, Kende Péter, az 1956-os Intézet kuratóriumának elnöke, Hámos László, az amerikai Magyar Emberjogi Alapítvány elnöke és Lauer Edit, a Magyar-Amerikai Koalíció elnöke. Az ez évi konferencia jelentőségét erősíti, hogy várhatóan első alkalommal lesznek jelen csaknem teljes létszámban a határon túli magyarság parlamenti képviselői, Bukaresttől Ottawáig. /Negyedszer rendezik meg a Magyarország-2000 konferenciát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./

2000. május 20.

Máj. 19-én Budapesten megkezdődött a Magyarország 2000 konferencia A magyarság lehetőségei a világban az ezredfordulón címmel, melyet a magyar kormány szervezett, s amelyre meghívottként az anyaországból több mint 140, a határokon túlról pedig több mint 200 magyar politikus, tudós, közéleti személyiség érkezett az Országházba. Németh Zsolt politikai államtitkár bevezetőjében a legfontosabb jövőbeni feladatnak a nemzet határmódosítás nélküli újraegyesítését nevezte. A kétnapos tanácskozássorozat kerettémái a következők: nemzeti kultúra a globalizáció világában, nemzetpolitikai kilátások és a diaszpóra jövője, illetve magyar gazdaság Európában - magyar gazdaság Kelet-Közép-Európában. Orbán Viktor miniszterelnök az ezeréves magyar államiság évfordulója kapcsán kifejtette: bizonyos értelemben 1990-ben is új államot kellett alapítani. Orbán a századot abban az évben vélte lezártnak látni, melyet egy "elbukott század" előzött meg. A legutóbbi évtizedet az összehúzódás időszakaként jellemezte, a most kezdődőt a bővülés évtizedeként - melyben különben az EU is bővülni fog Magyarországgal -, és 2010-2020 között várja a beérés évtizedét, amikorra az ország már felzárkózott a nyugat-európai átlaghoz. A kormányfő kifejtette, hogy a nemzetállam nem tűnik el, s noha szűkül a hatásköre, a megmaradó annál fontosabbá válik. Orbán szerint az integráció és a globalizáció során felértékelődik a rend és a biztonság, a nemzeti önbizalom, a pozitív jövőkép a nemzetállami kereteken belül. A magyar kormány regionális nemzetstratégiáját ugyanúgy fogalmazta meg, mint Németh Zsolt, tehát a határmódosítás nélküli nemzeti újraegyesítést jelölte meg célként. - A kormányfő dicsérte a határon túli magyar közösségek felelős politikáját, végül összefogásra szólított fel mindenkit. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke köszönetet mondott a jelenlegi magyar kormánynak azért, hogy az anyaország jó anyaként vállalja természetes szerepét, s hogy vége lehet annak a tudathasadásos állapotnak, amelyben "az önmagunkkal való kapcsolattartás is nehéz, szinte lehetetlen". Tőkés 1996 júliusára úgy emlékezett, mint amikor "itt kilincseltünk Budapesten az akkori főméltóságoknál, mert az első összmagyar csúcs után 180 fokos fordulatot vett a magyar külpolitika, és Budapest közelebb állt Bukaresthez, mint Kolozsvárhoz". Amint mondta a püspök: "akkor együtt voltam az RMDSZ-es elnöktársaimmal, együtt tiltakoztunk az alapszerződés kialakult szövege miatt". Az előadó azt nevezte szükségesnek, hogy a jelenlegi magyar kormány nemzetstratégiája visszafordíthatatlanná váljék. Nem szabad megengedni, hangsúlyozta, hogy Schengen révén békés formában ismétlődjék meg Trianon. A kulturális, hitbéli integrációt ki kell egészítenie a gazdaságinak, majd a politikainak is. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke szerint a Duna-medence magától nő össze, minden a központ felé gravitál, ezért szerinte a 2002-es csatlakozási időponttal kell dolgozni, ha mások azt is mondják, hogy ez tarthatatlan cél. /Wagner István: Magyarország 2000 Konferencia. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 20./ Németh Zsolt, a külügyminisztérium örömmel nyugtázta, hogy a magyar-magyar kapcsolatok kiépülésének folyamata, irányítása - a szó jó értelmében - kicsúszott a kormányzat kezéből, oly sok a spontánul, alulról jövő civil: egyházi, kulturális, iskolák közötti, egyesületi, sőt önkormányzati kezdeményezés, hogy immár követni is nehéz. Tőkés László református püspök kijelentette: "Ez a megosztottság mindinkább szükségessé teszi, hogy hangsúlyozzuk a szeretetnek, az atyafiságnak, a természetes nemzeti szolidaritásnak, összefogásnak, közösségnek a fontosságát. És ez nem csupán nemzeti, hanem egyetemes emberi és hitbeli keresztény követelmény". - Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető kancelláriaminiszter máj. 20-án azokról az ellentmondásokról beszélt, melyek a nagy nemzetközi vállalatok magyarországi jelenléte és érdekeltsége jelent a magyar gazdasági és társadalmi életre. Egyfelől motorjai a fejlődésnek, a teljesítménynek, ugyanakkor befolyásolják a közvéleményformálást, sőt az ízlésvilágot is. Az ellentmondások leküzdését a családok támogatásában, az oktatásban és a vállalkozásfejlesztésben látja. - Markó Béla, az RMDSZ elnöke óvott attól az elképzeléstől, hogy a határon túli magyarokkal pótolják a magyarországi népesség fogyást. Üdvözölte a határokon túli magyarok anyaországi jogait majdan biztosító státusztörvényt, álláspontja szerint viszont ma Magyarország abban is tudna segíteni, hogy a magyar kisebbségek szülőföldjükön érezzék magukat otthon. Állást foglalt a határokon túli magyarok politikai megoszlása ellen. A magyar kisebbségek jövője kapcsán Markó Béla úgy nyilatkozott: nem a XIX. századi nemzeti romantikát kell újrateremteni, hanem azt kell elérni, hogy például Erdély, a Székelyföld a magyar kommunikációs és információs robbanás egyik helyszíne legyen. Pokorni Zoltán oktatási miniszter a határon túli magyar fiatalok oktatásáról beszélve jelezte, hogy a tárca elsődleges célja olyan segítséget nyújtani a határon túli fiataloknak, hogy azok otthon, a szülőföldön boldogulhassanak. Szabó Tibor, a HTMH elnöke a magyar-magyar integráció eddigi eredményeiről és távlatairól számolt be, mondván, hogy a Magyar Állandó Értekezlet új dimenziókat nyitott a magyar-magyar párbeszédnek. Elmondta: a szekcióviták során részvevők szorgalmazták a kettős állampolgárságot és a határon túli magyarok szavazati jogát, mert véleményük szerint ez elismerné eddigi tevékenységüket, és erősítené az anyaországhoz való kötődésüket. javasolták azt is, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok esetében szórvány magyarokról kellene beszélni, míg a nyugati régiókban élő magyarok esetében a diaszpóra elnevezés lenne a helyes. A konferencia záródokumentumának elfogadása előtt Tőkés László kifogásolta, hogy mind a zárónyilatkozat, mind a konferencián elhangzott hozzászólások túlzottan optimistán közelítették meg a magyar kisebbség részvételét a szlovák, illetve a román kormányban. Szerinte Romániában továbbra is folytatódik Erdély pusztulása és az elrománosító politikának is csak a formája változott meg. Javaslata alapján a dokumentumba bekerült a figyelemfelhívás a határokon túli magyarság szociális, demográfiai és politikai helyzetére. A záróbeszédet tartó Martonyi János külügyminiszter kifejtette: hála és köszönet illeti az összmagyarságot: a határokon túliakat, amiért közösségként magyarok tudtak maradni. A NATO-csatlakozás első évfordulója kapcsán felhívta a figyelmet arra: Magyarország formailag és jogilag a Nyugat része lett. /Guther M. Ilona: Magyarország 2000. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

2000. május 29.

A Magyarok Világszövetsége úgy döntött, hogy a világszövetség valamennyi választott tisztségviselőjének, főtitkárának, főkönyvelőjének és a régióirodák vezetőinek megválasztásuk, illetve kinevezésük után legkésőbb harminc nappal kérniük kell átvilágításukat az illetékes magyar hatóságtól. Küldötti javaslatra a döntést kiterjesztették a határon túli tisztségviselőkre is. Az elnökválasztást követően a MVSZ küldöttgyűlése arról határozott, hogy a világszövetség kérje a kormánytól és a nemzetközi szervezetektől a trianoni szerződés felülvizsgálatát. Borbély Imre, a Kárpát-medencei régió elnöke a határozat kapcsán hangsúlyozta: a trianoni békediktátum tartalmazza az elszakított területeken élő kisebbségek önrendelkezési jogát, és ezért kívánatos lenne megvizsgálni, mi teljesült az írásban rögzítettekből. A Magyarok Világszövetsége különben azt az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által megfogalmazott célt tartja követendőnek, hogy határmódosítás nélkül szerveződjék egységbe a magyar nemzet. /Martonyi János külügyminiszter reagált erre a határozatra: a magyar külpolitika változatlan./ A küldöttek határozata alapján az MVSZ vezető testületének kezdeményezni kell a külhoni magyarok állampolgárságának megadását. - Nem tudták megtartani az elnökhelyettesi tisztségre kiírt szavazást, mert az MVSZ küldöttgyűlése határozatképtelenné vált, miután több delegált elhagyta a fórum helyszínét. Patrubány Miklós nyilatkozott a Népszabadságnak is: "Nem ismerem a küldöttgyűlés által elfogadott határozat pontos szövegét. Azt azonban tudom, hogy Trianon máig meghatározó traumája a nemzetnek, még a népességfogyásában is szerepet játszott. Ameddig magyar ember él, addig Trianont elfelejteni nem lehet, és nem is szabad. Az MVSZ pedig már 1996-ban meghirdette, hogy a legfőbb cél a nemzet egységesítése az integrálódó Európában. Ennek érdekében tettünk javaslatot a külhoni állampolgárság bevezetésére és a határon túliakat is magában foglaló kétkamarás parlament létrehozására". Máj. 27-én nem volt határozatképes a Magyarok Világszövetsége küldöttgyűlése, mert sokan hiányoztak Nagy vitát váltott ki Balogh László anyaországi küldött hozzászólása, aki új küldöttgyűlés összehívását szorgalmazta, mondván, az előző napon elfogadott költségvetés nem felelt meg az alapszabályban foglaltaknak. András Imre erdélyi küldött és Csörgits József, a horvátországi országos tanács elnöke megkérdőjelezte Balogh László állítását. - Pálfy G. István bejelentette: a huszonnégy tagú országos elnökség tizenhárom tagja nyilatkozatot adott ki arról, hogy felfüggeszti az MVSZ elnökségében végzendő tevékenységét egy új alapszabály-alkotó és tisztújító küldöttgyűlés összehívásáig. A nyilatkozatot aláírta Balogh László (Magyarország), Bencze Lajos (Szlovénia), Dobos László (Szlovákia), Fekete Gyula (Magyarország), Hódi Sándor (Vajdaság), Kardos Béla (Ausztrália), Kellermayer Miklós (Magyarország) Lauer Edit (USA), Pálfy G. István (Magyarország), Pozsgay Imre (Magyarország), Soós Kálmán (Kárpátalja), Szakály Sándor (Magyarország) és Szíjártó István (Magyarország.) - Patrubány Miklós elnök sajtótájékoztatóján elmondta: az MVSZ alapszabályt felügyelő bizottsága megvizsgálja az együttműködéstől elzárkózó elnökségi tagok ügyét. /Magyarok Világszövetsége. Elnök van, alelnökök, költségvetés nincs az elnökség több mint fele sztrájkol. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./

2000. május 31.

A Magyarok Világszövetsége küldöttgyűlésén elfogadott, a trianoni szerződés felülvizsgálatáról szóló határozattal kapcsolatban Martonyi János külügyminiszter máj. 29-én újólag megerősítette: nem változik a magyar kormány külpolitikája. A kormányprogram világos eligazítással szolgál, amikor nem foglalkozik határkérdésekkel. Martonyi János rámutatott: a trianoni szerződés nem számít hatályos joganyagnak, mert a második világháború után a Párizsi Szerződéssel váltották fel. Felülvizsgálni viszont csak hatályos joganyagot lehet - ebben az esetben ez csak a Párizsi Szerződés lehetne. A miniszter azonban reményét fejezte ki, hasonló érdemtelen próbálkozásoknak a jövőben sem kell jelentőséget tulajdonítani. /Martonyi János még egyszer megnyugtatott Trianonnal kapcsolatban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

0. június 1.

Budapest kész elfogadni azt, hogy megbeszéléseket folytasson Bukaresttel a "magyar igazolványra" vonatkozó törvényről - számolt be az Adevarul című napilap Martonyi János budapesti találkozójáról Mircea Geoana román külügyminiszterrel. Mircea Geoana külügyminiszter ismertette Martonyi János magyar külügyminiszterrel "a román fél kifogásait" a szóban forgó törvényről, és bizonyos módosításokat kért a jogszabályon, anélkül azonban, hogy megnevezte volna, milyen módosításokról van szó. "Martonyi azt kérte román kollégájától, hogy a román fél hivatalos levélben fogalmazza meg módosító javaslatait, amelyeket aztán a magyar kormány megvizsgál. A Jurnalul National szerint "Magyarország meghátrál a magyarok különleges státusa tekintetében". /Ausztriát Martonyi elfogadta Geoana kérését. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./

2000. június 23.

Petre Roman külügyminiszter részt vesz a Közép-európai Kezdeményezés külügyminisztereinek június 23-24-én Szegeden rendezendő találkozóján. A találkozó keretében Petre Roman kétoldalú megbeszélést folytat Martonyi János magyar külügyminiszterrel. Ennek során áttekintik a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, és megvitatják, milyen konkrét intézkedésekkel lehet erősíteni a román-magyar partneri viszonyt. A román külügyminiszter Gyulán találkozik a magyarországi románság képviselőivel, továbbá felkeresi a városban működő román líceumot és a gyulai román ortodox püspökséget. /Petre Roman külügyminiszter magyarországi programja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./

2000. június 24.

Nagyon fontos, hogy találkozom Martonyi János magyar külügyminiszterrel, mert nem normális dolog, hogy bár hat hónapja vagyok ebben a tisztségben, ilyen találkozó még nem volt - jelentette ki Petre Roman külügyminiszter. A román diplomácia vezetője abból az alkalomból nyilatkozott a román-magyar kapcsolatokról, hogy jún. 24-én részt vesz a Közép-Európai Kezdeményezés szegedi külügyminiszteri találkozóján. Petre Roman a megvalósulóban lévő jó példák között említette az átfogó kétoldalú környezetvédelmi megállapodást, amelyről a két szakminisztérium már tárgyalásokat folytat. Petre Roman elmondta, hogy Romániának nincs semmiféle előítélete új magyar konzulátusok megnyitásával szemben. Ezt akkor is leszögezte, amikor tavasszal közölte, hogy a választási év nem megfelelő pillanat a csíkszeredai magyar konzulátus megnyitására. Ezért fogadta sajnálattal, hogy Magyarországon volt olyan újság, mely agresszív hangnemben az ő magyarellenességéről írt. Azt elismerte, hogy Kolozsvárott Gheorghe Funar a helyhatósági választások között durván magyarellenes kampányt folytatott. - A román külügyminiszternek hat hónapja érvényes meghívása van egy hivatalos magyarországi látogatásra - közölte a magyar külügyi szóvivő az MTI kérdésére, Petre Romannak azzal a kijelentésével kapcsolatban, amely szerint természetellenes, hogy az elmúlt fél évben nem találkozott magyar partnerével, Martonyi Jánossal. A román fél bizonyos idő elteltével nyugtázta a meghívást, ám a budapesti tárgyalásokra vonatkozó időpont-elképzelést azóta sem kapott a magyar fél. /Martonyi - Roman találkozó Szegeden. Románia nem kifogásolja az új magyar konzulátusok létrehozását. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./ Petre Roman külügyminiszter jún. 23-án meglátogatta a Tornya-Battonya határátkelőt, ahol megígérte: mindent megtesz, hogy itt a közeljövőben már a 20 tonnás teherszállító kamionok is átkelhessenek. Battonyán az önkormányzat székházában a külügyminiszter szörnyülködve vette tudomásul, hogy a helység ortodox templomában (ahol egyébként egy aradi lelkész teljesít szolgálatot) csupán 200 hívőt tartanak számon, s ezekből alig huszan járnak el vasárnaponként az istentiszteletre. Szükségük van az anyaország támogatására - jelentette ki Kreszta Traján, a Magyarországi Románok Önkormányzatának elnöke. A magyarországi románok elpanaszolták, hogy egyetlen képviselőjük sincs a parlamentben, "viszont nem csak mi állunk rosszul, hanem az összes magyarországi kisebbség. Ígéretekkel ámítanak minket, ám a választások után mindig megfeledkeznek rólunk". Petre Roman megígérte: fellép érdekükben, hisz az anyaországon kívüli románok sorsa is foglalkoztatja. Egyelőre morálisan és könyvadománnyal támogatta őket; nem valószínű, hogy a közeljövőben konkrétan változtatni tud helyzetükön. Petre Roman jún. 24-én tárgyal Martonyi János magyar külügyminiszterrel Szegeden, többek között, a román és magyar állampolgároknak a két ország közötti határátkelőkön való zökkenőmentesebb átkelésének biztosításáról. Később 16 ország külügyminiszterével találkozik a Közép-európai Államok Szövetségének első találkozóján. /Andó András: Helyszíni tudósítónk jelentése. Gyér érdeklődéssel fogadták Petre Romant Magyarországon. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 24./

2000. június 24.

Jún. 24-én Szegeden a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) külügyminiszteri találkozó megkezdése előtt Martonyi János magyar külügyminiszter megbeszélést folytatott román kollégájával, Petre Romannal. A zárt körű megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón a kétoldalú kérdéseket illetően a kapcsolatok folyamatosan javuló tendenciájának fontosságát hangsúlyozta Martonyi János. Értékelte, hogy a helyhatósági választásokon nem volt különösebb magyarellenes kampány. Martonyi hangsúlyozta: Magyarország továbbra is támogatja Románia euroatlanti törekvéseit, s szorgalmazza az Európai Uniónál és tagállamainál, hogy az unió szüntesse meg a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben. A tiszai ciánszennyezésről Martonyi János jelezte román kollégájának, hogy Magyarország érvényesíti a polgárjogi igényeit, s nem zárja ki a közjogi érvényesítést sem. Martonyi János tájékoztatást kapott arról is, hogy nincs szó a ciánszennyezésért felelős üzem újraindításáról, sőt próbaüzemeltetéséről sem. Petre Roman a sajtótájékoztatón elmondta, hogy három közös határátkelő megnyitása, átfogó környezetvédelmi egyezmény, közös gazdasági projektek, beruházások mindkét ország listáján prioritásként szerepelnek. A magyar-román kapcsolatokat jónak minősítette. Roman közölte: elvben egyetért a csíkszeredai főkonzulátus megnyitásával, de tekintettel a választási évre, a megnyitásra csak később kerülhet sor. /Magyarország továbbra is támogatja Románia euroatlanti törekvéseit. Csíkszeredában továbbra sem nyílhat magyar főkonzulátus. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

2000. július 6.

Gödöllőn tartották immár harmadik alkalommal a magyar polgármesterek világtalálkozóját. A találkozón több mint ezerötszáz polgármester vett részt, s három szakosztályban folytatták a megbeszélést: 1. regionalizmus, önkormányzati társulások; 2. település- és térségfejlesztés; 3. infrastrukturális, idegenforgalmi, turisztikai részlegeken. A találkozón mint elnökségi tag dr. Csedő Csaba István, Csíkszereda polgármestere is jelen volt. - A magyar polgármesterek harmadik világtalálkozójára hat országból érkeztek polgármesterek. Az 1500 polgármester A tanácskozáson érződött, hogy a magyar kormány felelősséget érez a leszakadt részek településeiért, ezek vezetéséért. Ezt az is bizonyítja, hogy a találkozón jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Martonyi János külügyminiszter, valamint Dávid Ibolya igazságügyi miniszter asszony. /1500 magyar polgármester - ha összehajol. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

2000. július 21.

Martonyi János külügyminiszter szerint az EU és Magyarország közötti csatlakozási tárgyalásokon legalább 6-7 olyan fejezet van, ahol kölcsönös rugalmassággal, ésszerű megoldások keresésével jelentős haladást lehetne elérni. A legkritikusabb témák közé a mezőgazdasági, valamint a strukturális politikát, illetve a személyek szabad áramlását sorolta. A külügyminiszter kiemelte azt a tényezőt, hogy az ország a magyar nemzet egységesülésének folyamatát is beemeli az európai egység magvalósulásába. A magyarságpolitika megközelítését illetően a kormány és ellenzék között vannak nézeteltérések. Kitért arra, hogy a határon túli magyarok magyarországi munkavállalása esetében a jelenlegi koncepció 3 hónapos lehetőséget tartalmaz, bár ez az időtartam esetleg hosszabb is lehet. /Félidőben a magyar külügyi tárca. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./

2000. július 27.

Martonyi János magyar külügyminiszter Tusnádfürdőre utazik, ahol részt vesz a XI. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és "A gazdaság, mint a politikai kapcsolatok stabilizáló tényezője" témakörében tart előadást a rendezvényen. Martonyi ugyanaznap találkozik és Petre Roman külügyminiszterrel. A találkozóra - a román fél javaslatára - Sepsiszentgyörgyön kerül sor. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára július 26. és 29. között vesz részt a szabadegyetem munkájában, amelynek keretében júl. 27-én a "Dunának, Oltnak egy a hangja - a magyar-román kapcsolatépítés tapasztalatai" panel keretében tart előadást, többek között Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszterrel és Mihail Razvan Ungureanuval, a Külügyminisztérium politikai államtitkárával együtt. Németh Zsolt júl. 29-én Gyimesközéplokon megnyitja a kalotaszegi tánctábort. /Martonyi János magyar külügyminiszter Petre Romannal Sepsiszentgyörgyön találkozik. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

2000. július 29.

Júl. 28-án Sepsiszentgyörgyön Martonyi János külügyminiszter megbeszélést folytatott román kollégájával, Petre Romannal. Martonyi délelőtt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadást. Előadásában kifejtette, hogy a magyar-román alapszerződés gyenge pontjai azok, amelyek nem szerepelnek benne. Hiányzik például a felsőoktatás témája, vagy az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdése. Martonyi szerint ezért az alapszerződést bővíteni kell. Martonyi kijelentését kommentálva Mihai Razvan Ungureanu külügyi államtitkár elmondta: mind az egyetem, mind az elkobzott ingatlanok visszaadásának ügyére indirekt módon utal az alapszerződés. Másfelől a román törvényhozás a tulajdonkérdés rendezésének útján halad. Az egyetemet illetően minden akadály elhárult egy romániai magyar magánegyetem létrehozás előtt, vélte a román államtitkár. A Petre Romannal való megbeszélés előtt Martonyi találkozott az RMDSZ vezetőivel. Rögtönzött sajtótájékoztatóján Martonyi leszögezte: "Nem látom megvalósíthatónak a magyar állampolgárság automatikus megadását. Azt viszont el tudom képzelni, hogy az állampolgárság egyes rendelkezéseit felülvizsgáljuk..." A két miniszter a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt. /Martonyi-Roman találkozó Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./ Bár a megbeszélést mindkét fél igyekezett informális, "baráti" csevegésnek álcázni, megbízható források szerint azon a két ország kapcsolatainak szinte valamennyi kérdését áttekintették. Az idézett források szerint a Szegeden megkezdett párbeszéd folytatódott Sepsiszentgyörgyön, s a vacsora során a csíkszeredai magyar főkonzulátus ügye is terítékre került. A megbeszélések részleteiről egyik fél sem volt hajlandó nyilatkozni. /Tibori Szabó Zoltán: Baráti csevegés Sepsiszentgyörgyön. Martonyi és Roman között valamennyi vitás kérdés szóba került. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./

2000. július 31.

Orbán Viktor miniszterelnök júl. 28-án délután érkezett Marosvásárhelyre. A repülőtéren a magyar kormányfőt Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, Markó Béla RMDSZ-elnök és Virág György, a Maros megyei tanács elnöke fogadta. Jelen volt Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Kelemen Attila parlamenti képviselő, Maros megyei RMDSZ-elnök is. Megérkezése után, 28-án este Orbán és Markó az RMDSZ marosvásárhelyi szövetségi elnöki hivatalában csaknem kétórás tárgyalást folytatott. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Orbán elmondta: megvitatták az Emil Constantinescu elnök visszalépésével előállt új romániai belpolitikai helyzetet, és áttekintették, hogyan készül az RMDSZ az őszi parlamenti- és elnökválasztásra. A magyar miniszterelnök úgy értékelte, az RMDSZ összességében sikeresen szerepelt a júniusi helyhatósági választásokon, több polgármesteri és tanácsosi helyet szerzett, mint 1996-ban. A státustörvényt nem vitatták meg részletesen, hiszen az még kidolgozás alatt áll. Végleges formájáról ősszel magas szintű politikai egyeztetés után a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) döntenek. A magyar kormányfő a késő esti órákban érkezett Marosvásárhelyről Tusnádfürdőre. - Ugyancsak jún. 28-án került sor Sepsiszentgyörgyön Martonyi János magyar és Petre Roman román külügyminiszterek találkozójára. Petre Roman hivatalos volt Tusnádfürdőre, ám a meghívást a legtöbb román kormánytaghoz és vezető politikushoz hasonlóan ő is lemondta. Ehelyett azt ajánlotta Martonyinak, hogy Tusnádfürdőtől mintegy harminc kilométerre, Sepsiszentgyörgyön, vacsorával egybekötve tárgyaljanak. /Tibori Szabó Zoltán: Baráti csevegés Sepsiszentgyörgyön. Martonyi és Roman között valamennyi vitás kérdés szóba került. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./

2000. augusztus 19.

Aug. 20-ra meghívást kapott a székelyszentistváni rendezvényre, tájékoztatott Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet a vele készült interjúban. Az új nagykövet elmondta, hogy néhány nagyon fontos programon már sikerült jelen lennie. Az egyik a tusnádfürdői volt, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt és Martonyi János külügyminisztert kísérhette. Marosvásárhelyen találkozott többek között Sütő Andrással, akit íróként is, politikusként is igen nagyra tart, egyúttal néhány Maros megyei vezetővel is sikerült informálisan beszélgetnie. Ellátogatott Gyulafehérvárra, mert szándéka az erdélyi magyar egyházak vezetőinél bemutatkozó látogatásokat tenni. Jakubinyi György érsekkel találkozott. Részt vett az unitáriusok szejkefürdői világtalálkozóján. - A készülő státustörvényről kifejtette: azok az emberek, akik munkát vállalnak Magyarországon, nem elvisznek valamint, hanem hozzáadnak a magyarországi teljesítményekhez. A viták kapcsán leszögezte: nincs értelme olyan törvény létrehozásának, mely bármiben is csökkentené és nem bővítené a kialakult, meglévő lehetőségeket. A törvény közös munka gyümölcse lesz, melyért a felelősség is közös. /Ferencz L. Imre: Beszélgetés ÍJGYÁRTÓ ISTVÁN-nal, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 271-271




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék