udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
211
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 211-211
Névmutató:
Marx, Karl
2002. április 10.
A magyarországi választások két fordulója közötti idő előrevetíti a bármi áron győzni rémképét. A magukat győztesnek kikiáltó pártvezérek a második fordulóban bárkivel ? régi marxista tétel: az ördöggel is ? szövetkeznek, csak kormányváltó legyen az. Thürmerrel is. Medgyessy egyik kijelentése: ,,A határon túli magyarok tekintetében elképzelésünk az, hogy semmiképpen sem akarnánk, ha Trianon ismét beteljesülne." Négy esztendő alatt az SZDSZ megbocsáthatatlan politikai merényletek sorozatát követte el a határokon kívüli magyarok vonatkozásában. ?A kedvezménytörvény ellen az Orbán-féle jobboldali ,,szellemi terror időszakában", mindegyre Csurkával rémítve a gyerekded magyar társadalmat, a Trianon kreálta államok szélsőséges irányzatainak képviselőivel szövetkeztek Magyarország és a magyar nemzeti értékek belföldi-külföldi lejáratásáért, mosdatlan nyilatkozatokat engedtek meg maguknak a magyar Szent Koronával kapcsolatosan, a magyar millenniumi ünnepségsorozatot, kétezer-valahányszáz település lakóinak emelkedettebb történelmi meditációját meggyalázták ? sokatmondó, hogy Nemeskürty István pápai kitüntetésének a Magyar ATV-ben nem volt hírértéke (az Uránia Filmszínházban A hídember bemutatójának sem, az Antall Józsefről való megemlékezésnek sem), mert kellettek a drága percek a Sajtóklub négy politikai alkimistájának arra, hogy most a Fideszbe bekebelezett Csurka-pártiakkal riogassák határon innen és túli nézőiket ?, a legaggasztóbb viszont Erdély felől és minden határokon túlról nézvést, amint kegyeskednek majd rólunk gondoskodni. Újratárgyalják a magyar?román megállapodást, amelyet felváltva neveznek paktumnak és diktátumnak. /Sylvester Lajos: Megbűnhődte már e nép? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 10./2002. június 29.
Bustya Endre /Marosvásárhely, 1927. jún. 29. - Kolozsvár, 1996. dec. 24./ már a Bolyai Egyetemen elkötelezte magát Ady Endre mellett. Bejelentette, hogy összegyűjti és kötetben kiadja Ady novelláit. Ady-kutatásainak elismeréséül 1979-ben megkapta a Dénes Zsófia által Ady emlékére alapított díjat. Itthon a marxisták mindenünnen kirúgták. Bebörtönözték az Ady-kutató Bustya Endrét, aki szabadulása után szénbányában dolgozott, majd mint kistisztviselő tengette életét, mígcsak Gáll Ernő maga mellé nem vette a Korunkhoz. Sokat szerepelt a Szabadság előlapjában, az Igazságban, az Utunkban, a Kolozsvári Rádióban. Az Igazságban 1975-ben Robotos Imre Csinszka-revíziójának cáfolatát adta közre a lap szeptemberi–decemberi számaiban, nagy sikerrel. Konokul és kitartóan dolgozott szabadulása után is Marosvásárhelyen, majd később Kolozsváron. Vásárhelyen a Teleki Téka bibliográfusaként minden lapot átnézett, és értékes anyagokat publikált, írt Kosztolányi Dezső vásárhelyi útjáról, Móra Ferenc marosvásárhelyi látogatásáról, és közölte Babits Mihály levélváltását Sényi Lászlóval. Bustya Endre több el nem végzett munkát maga után hagyva, elhunyt. Még élhetne, csak most lenne 75 esztendős. /Kovács Ferenc: Bustya Endre emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./2002. június 29.
A sepsiszentgyörgyi születésű, nagyajtai nevelkedésű Moyses Márton mindössze 29 éves életének történetét legfőképpen a mellette mindvégig kitartó húga, Moyses Éva ismerte. 1970. február 13-án Moyses Márton felgyújtotta magát Brassóban, a Román Kommunista Párt székháza előtt. 1969 telén a prágai egyetemi hallgató, Jan Palach, majd néhány napra rá Budapesten a Nemzeti Múzeum lépcsőin a középiskolás Bauer Sándor, egy év múlva pedig Moyses Márton felgyújtotta magát. Ezt tette a brassói Liviu Babes is 1989-ben, Brassó-Pojánán. - Moyses Márton egyetemi hallgatót 1960-ban tartóztatta le a Securitate. A kiváló képességű fiatalembert a matematikatudományok, az irodalom, a folklórkutatás, a társadalomfilozófia, az atomfizika mellett különféle találmányok is foglalkoztatták. Az 1956-os magyar forradalom idején a baróti gimnáziumból megszökve nekivágott negyedmagával a román—magyar határnak, hogy a szabadságharc oldalára szegődjön. Moyzes 1962-ben kiszabadult a börtönből, nem folytathatta tanulmányait, sőt, állami munkahelyet sem kaphatott, hanem a nagyajtai kollektív gazdaságba kényszerítették napszámosnak. A lap két részletet közölt a Moyses Márton kálváriáját összeállítani igyekvő, Bűn volt a szó című kötetből. 1960. decemberében Moyzes a marosvásárhelyi Securitate egyik kihallgatója előtt elismerte, hogy ő írta a Holnap forradalom című verset, továbbá a Szomorú beszéd magamról (Barátomnak) és az Igaz emberséggel ölni címűt. Moyzes a börtönben levágta a nyelvét, mert olyasmire kényszerítették, hogy mondja azt, amit nem csinált. Erre a kegyetlenül, érzéstelenítés nélkül visszavarrták a nyelvét. Az öncsonkítás 1962. szeptember 28-án történt. - Moyses Mártont a Szovjet Kommunista Párt Központi Vezetőségéhez Moszkvába írt levelében /1969-ben/ az erdélyi magyarság kérdését is felvetette: Erdély 1944 utáni kérdése olyan problémát jelenthet, amely ,,a kommunista tábor egységét veszélyeztető tényezővé válhat". ,,Az 1944 után kialakult helyzet marxista elemzését sem a romániai, sem a magyarországi kommunisták nem végezték el (Ezért a felelősség kölcsönös.)". Mindkét állam kommunista vezetőségének oda kell hatnia, hogy megkülönböztetett barátság alakuljon ki Románia és Magyarország között, hogy a két állam között levő határ váljon adminisztratív határrá, ne legyen politikai határ, javasolta. - Moyses Márton folklórgyűjtéssel is foglalkozott. ,,A válogatásnál arra törekedtem, hogy olyan termékeket mutassak be, amelyeket a Konsza-gyűjtemény nem közöl (sok esetben a Vadrózsák sem)" — írta. /Benkő Levente: Bűn volt a szó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28., jún. 29./2002. augusztus 10.
Megjelent a Tordaszentmihályon született, s immár hatvanadik évét is betöltött egykori kolozsvári író, Köntös Szabó Zoltán családi krónikájának negyedik kötete. Vaskos kötet, majdnem 500 oldalas. A nagyapa, K. tiszteletes úr diáriumába az író elég gyakran belefűzi saját élményeit, s az 1970 utáni Ceausescu-korszak történeteit is. Köntös Szabó Zoltán családi krónikájának fő címe: Trianon gyermekei vagyunk. Nagyon sok az unoka feljegyzése ebben a kötetben. Mégpedig ma is körünkben élő személyekről, akiket kikészített a Ceausescu nacionalista-marxista korszak, s azokról is, akik csak éppen megütötték a bokájukat, vagy - mint egyes írók - lelkendezve írtak e korszak nagy-nagy vívmányairól, vagy egyszerűen csak 1989 után köpönyeget fordítottak, és beálltak a nagy demokraták közé. /Kovács Ferenc: Köntös Szabó Zoltán: Torda felől hírt hoz a szél. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./2002. augusztus 27.
Aug. 13. és 20. között Nagybánya lakossága ismét a város védőszentjét, Szent Istvánt ünnepelte. Az egyhetes rendezvény Kristófi János nagyváradi orgonaművész koncertjével kezdődött. Marx József (1914-1992) marosvásárhelyi fotóművész erdélyi műemléképületeket ábrázoló fotóiból nyílt kiállítás. Sasi Nagy Béla érem-gyűjteménye szeptember elejéig látogatható. Volt még énekverseny, egyházi könyvújdonság bemutatója, Illyés Kinga is jelen volt Az élet kenyere című, Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló pódiumműsorával. /(szika): Nagybánya. Szent István-napok, harmadszor. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 27./2002. november 2.
Lőrincz Lehel Kolozsváron, a Ion Andreescu Főiskola Szobrászati Szakán végzett 1959-ben. Reklámgrafikusként ment nyugdíjba 1996-ban. 1960-tól rendszeresen szerepelt országos, megyei és egyéb csoportos tárlatokon, de egyéni kiállításainak jegyzéke is gazdag. Legutóbb egyéni tárlata nyílt Kolozsváron, szobrokat és pasztelleket mutatott be. Számtalan köztéri szobra - Apafi Mihályé Nagyenyeden, Báthory Istváné Szilágysomlyón, Ady Endréé Szilágylompérten - ismert. A mostani kiállításán az egyik nagyméretű faszobor, a jelképes Mea culpa, mea maxima culpa című, a bűnbánó Marxot megtestesítő alkotás. A tematikai gazdagság, az értékmentő-értékteremtő törekvések a művész pasztelljeire is jellemzőek. /Németh Júlia: Értékmentés-értékteremtés síkban és térben. Lőrincz Lehel kiállítása a Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./2002. november 4.
Puskás Attila /Kolozsvár/ hozzászólt Nagy Károlynak és Nagy Istvánnak a Romániai Magyar Szóban folytatásokban közölt visszaemlékezéseihez. Puskás Attila apja, Puskás Lajos tanár a két világháború között ugyanolyan meghatározó személyisége volt Kolozsvárnak, mint Nagy István, de polgári oldalról. Nagy István elkötelezett kommunista volt - mindvégig, csalódásai ellenére is. Nagy Károly leszögezte: "Csakis és kizárólag azt írom meg, amit tényként ismerek.". Puskás Attila épen ezt kérte számon. Kolozsvár október 11-i "felszabadításáról" (megszállásáról) így ír: "A szovjet járőrök próbálták megakadályozni a fosztogatását..." Puskás Lajos naplója szerint: "...a szovjet parancsnokság október 17-én felnyittatta a széfeket, s minden ott talált értéket elvitt..." Nagy Károly szerint a szovjet városparancsnok a város életének az újraindítását követelte. Puskás Lajos naplója szerint: "Maga a T.SZ. (Tizes Szervezet. P.A. megj.) a szovjet katonai hatóságoknál mint "kémszervezet" lett feljelentve... Okt. 17-én értem jött egy patrula és elvitt a főtéri Erdélyi Bank emeletén lévő szovjet parancsnokságra... Végül is a parancsnok nagyon barátságosan elengedett azzal, hogy érdekes és jó munkát végeztünk... s még további jó munkát kívántak (t.i. a Tizes Szervezet aktivistái a háborús években. P.A. megj.)". A T.Sz. politikamentes magyar szervezet volt, azzal a céllal, hogy a nehéz háborús időkben segítse Kolozsvár közigazgatását. Magyar szervezet volt, de bizonyítható módon segítette a szegény zsidó és román kolozsváriakat is, amit annak idején nem "díjaztak"! Nagy István a Réz Mihályék kóstolója című regényében teljesen igazságtalanul és félretájékoztatva állítja be a képbe a "tizedes" alakját. Kitessékelésük a T.Sz.-ből annyira "távhatású" volt, hogy bár apám is aláírója volt az elítélt kommunisták börtönből való kiengedése folyamodványnak és a Békepártnak aktív tagja, nyugtot soha nem hagyott neki, újságcikkben és - befolyásánál fogva - a tanügyi hatóságoknál, míg élt addig üldözte N.I. apámat "reakciósként, revizionistaként". Nagy Istvánnak sikerült börtönbe juttatnia 1947-ben, több magyar polgári személlyel együtt Puskás édesapját is. Nem igaz, hogy a székely hadosztály kisebbik része beolvadt a magyar vörös hadseregbe. Valójában a székely hadosztály állandó harcokban - hátba támadva a magyar vörös hadseregtől is! - Dunántúlig visszavonulva harcolt. Az 1956-os év forradalmat illetően Nagy Károly beismerte, hogy akkor a hivatalos kommunista verziót elfogadta, s helyeselte a szovjet beavatkozását. Puskás Attilát 20 évre ítélték 1956-ért. - Az igaz az, hogy "...a marxista magyar értelmiség itt Erdélyben elárulta a népét." Majd: "...az vesse rájuk az első követ, aki nálunk többet tett." Nagy Károlynak ehhez a megállapításához Puskás Attila hozzáfűzte: ne felejtsék el azokat a magyar tanárokat, papokat, földműveseket, diákokat, iparosokat, akik sokkal, de sokkal többet tettek, mint a "marxisták", azokat, akiket kivégeztek, akik sok éves börtönt szenvedtek, hogy 1989 megvalósulhasson. /Puskás Attila: A "tények és tettek" bal fele. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 4./ 2002. november 11.
Marosvásárhelyen nov. 9-én zárult a könyvvásár. A színház előcsarnokában három nap alatt több mint 5000 ember fordult meg. Megnyílt a vásárhelyi Simon Endre és a csíkszeredai Antal Imre festészeti kiállítása, bemutatták a Pallas-Akadémia Kiadó Műterem sorozatában megjelent albumokat, majd Balási András, Markó Béla verses-, Bözödi György, Domokos Géza, Kozma Mária, Marosi Ildikó próza-, memoár- és irodalomtörténeti könyveit méltatta Kovács András Ferenc és Nagy Miklós Kund. A Mentor Könyvkiadó Művészeti monográfiák sorozatában megjelent Jánosházy György Marx József fotóművészről készült kismonográfiája és Csepreghy András Üdvözlet Marosvásárhelyről című albuma /képeslapok Vásárhelyről/. /Lokodi Imre: Zárult a könyvvásár. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./2002. november 16.
Az ez évi Hazám-díjakat Horváth Teri színművész, Kertész Ákos író, Kovács András filmrendező, Kurtág György zeneszerző, Marx György fizikus, Sütő András író, Szabó Zoltán szívsebész-professzor és Zsámbéki Gábor színházi rendező nyerte el. A XXI. Század Társaság által alapított, második alkalommal odaítélt elismeréseket nov. 16-án adják át, a Magyar Tudományos Akadémián. A díjat a társaság tavaly alapította, s évente olyan személyeknek ítéli oda, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve művészeti életében kiemelkedő szerepet játszanak. /Sütő András Hazám-díjas. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 16./2003. január 24.
A Demokratikus Újbaloldal szándéknyilatkozatának közreadásakor tisztában voltak azzal, hogy tömörülésüket sokan gyanakvással fogadják majd, jelezte közös cikkében Nagy Károly, a Demokratikus Újbaloldal SZKT-képviselője és Neményi József Nándor gazdasági főtanácsadó.Vitatták Asztalos Lajos nak, a Szabadság hasábjain január 27-én megjelent írását, amelyben azt állította, hogy a reformkommunisták befogadásával a demokratikus újbaloldal a volt pártnómenklatúra, a volt szekusok számára egyengeti az utat a hatalmi pozíciók felé, és a reformkommunisták a bukott embertelen társadalmi rendszer visszaállítására törekednek. A két szerző magyarázkodni kezdett, védve a reformkommunistákat, akik lemondtak a proletárdiktatúráról, elfogadták a parlamentarizmust, és a többpártrendszert. Azt azonban megőrizték, hogy az emberiség jövőjét a szocialista társadalom képezi. "A szocializmus fogalmát viszont már az eredeti marxi értelemben használják, így szocializmuson a széles önkormányzati jogokra épülő termelő és fogyasztó közösségek olyan szövetségét értik, amelyben a termelt javak elosztása a végzett munka értéke és társadalmi jelentősége alapján történik." A Demokratikus Újbaloldal azt keresi, mit lehet tenni a nagyon rossz szociális helyzet javításáért. /Nagy Károly, a Demokratikus Újbaloldal SZKT-képviselője, Neményi József Nándor, gazdasági főtanácsadó: Vigyázz, jön a mumus! = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./2003. április 10.
Kolozsváron a Györkös-Mányi Albert Emlékházban ápr. 9-én bemutatták Németh Júlia Kós András /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című kötetét. A könyv a kiadó Művészeti Monográfiák sorozatának újabb darabja. A sorozatban eddig a következő kiadványok láttak napvilágot: Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Miklóssy Gábor, Haller József, Marx József. Kós András szobrászművész személyében az erdélyi gyökerek a modernséggel egyesülnek, amit a most megjelent hatodik kötet is tükröz. Az eseményen jelen lévő nyolcvankilenc éves Kós András köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kötet kiadásához. /Ö. I. B.: Kós András élete és művészete kismonográfiában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./2003. október 21.
Néhány hónapja jelent meg Gáll Ernő (1949-től 1989-ig a Babes-Bolyai Egyetem professzora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) titkos naplójának első kötete az 1979- 1990 közötti évekből /Polis Kiadó, Kolozsvár/, következik majd a második kötet az 1990-2000 közti eseményekről. Gáll Ernő /sz. Nagyvárad, 1917/ az egyetemet a magyar időkben végezte be filozófia szakon, a hírhedt numerus clausus dacára. 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-49 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője volt; 1949-től a Bolyai (majd Babes-Bolyai) marxizmus-leninizmus katedrájának professzora. 1957-től az újraindította Korunk folyóirat főszerkesztője volt 1984-es nyugdíjazásáig. 1989 után is aktív közéleti férfi, sokat közöl, szerepelt 2000-ben bekövetkezett haláláig. A napló írásának kezdése egybeesik a "hivatalos" cenzúra megszüntetésével; ezt egy súlyosabb, képmutatóbb, fenyegetőző irányítás váltotta fel, a Központi Bizottság "magyar bizottsága" részéről, akik az ún. magyar vezetőket sakkfiguraként tologatták. Ezek közül a naplóban igen elítélően Koppándi, Pezderka, Szász Béla, Vincze, Szilágyi Dezső elvtársak neve szerepel. A naplóban a legmeglepőbb az a kommunizmussal szembeni, szokatlanul élesen kritikus és önkritikus hang. Ilyen az egyenlőségjel, amely a szerző szerint a kommunizmus és fasizmus közt létezik (a holokauszt és Gulág összehasonlíthatósága). Ilyen Izrael állam szellemiségének (bigott, primitív) elítélése. Sokkoló azok (köztük önmaga) elítélése, akik még a háború előtt léptek be a sztálini kommunista pártba, noha (az újságokból stb.) ismerték a szovjetunióbeli rémségeket; bevallása szerint ezen híreket betegesen elhessegették maguktól. "Mennyire tekinthető erkölcsi értéknek a bátorság, helytállás, a szenvedések hősies elviselése - egész a mártíromságig -, ha ez utópisztikus, téves politikát szolgált?" - kérdi önmagától is, lefokozva a nem valló Józsa Béla mártír voltát - betyárbecsületté. Az illegális pártról: "Megdöbbentő a zsidók, értelmiségiek részaránya (66 százalék) a mozgalomban, kiknek a pártja a kommunista párt, mely társadalmi csoportnak a rendszere?" Talán saját magára és mai többi "damaszkuszi utasunkra" gondolva: "Ha abszolút elutasítjuk a marxizmus korszerűsítését, miért honorálni egy marxista állandó önrevízióját?" Mindig is divat volt, hogy egy-egy folyóirat főszerkesztője a humánértelmiség vezetője szerepében tetszelegjen. Az Utunk főszerkesztőjének, az uralkodói-inkvizítori megnyilvánulású Gaál Gábornak voltak ilyen allűrjei. A napló idején négy lap főszerkesztője küzdött e főkolomposi pozícióért: Gáll Ernő (Korunk), Létay Lajos (Utunk), Huszár Sándor (A Hét), Hajdu Győző (Igaz Szó), egymással sokszor feszült viszonyban. Szellemi vezetői ambíciói következtében G. E. igen sok "értelmiségivel" tartott kapcsolatot, munkáit dedikálta nekik, könyveiket ismertette: a naplóban ezek neve száz felett van. Különös társaság: céljuk az állandó önmutogatás, "közlés", ha van érdekes téma, ha nincs. Gáll nem kivétel, pályatársaival hol összevész, hol kibékül. Naplójában nem fukarkodik ilyenkor a jelzőkkel, mint például: Bretter Zoltán pökhendi, Balogh Edgár demagóg, naiv, képmutató, irreális, Benkő Samu sértődős, gőgös, arisztokratikus, Herédi Gusztáv bárdolatlan, felületes, Kántor Lajos szürke, fumigáló, Jordáky Lajos becsvágyó, gyűlölködő, Létay Lajos pitiáner, surmó, Méliusz József paranoiás, dühöngő, rigolyás, Panek Zoltán pimasz, patologikus, Huszár Sándor aljas, pimasz fickó, hiú, Sütő András fölényeskedő, lefitymáló, nem él a közéletben, Tóth Sándor intoleráns, Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós tenyérbe mászó, pökhendi stb. Akad, akiket csak dicsér (például az Ilie Verdetnek súgó Gálfalvi Zsoltot, Lászlóffy Aladárt, Szász Jánost, sőt az ifjú Salat Leventét stb.). Két legkiválóbb költőnk (Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos) jellemzésétől tartózkodott. Egyértelműen gonosz G. E. szerint Rácz Győző, utóbb a Korunk főszerkesztő-helyettese. G. E. sajnálatraméltó megnyilvánulása, mikor 1989 őszén (a magyarországi, bulgáriai stb. rendszerbukások hatására) így írt: "Magyarországon a baloldal diszkreditálva, elanyátlanodva, magatehetetlenül számolja fel önmagát, mindez az én további ellehetetlenedésemet jelenti, csak az itthoni peremélet marad számomra - pillanatnyi távlat nélkül". Korainak bizonyult a magyar kommunisták siratása, csak átmeneti volt "elanyátlanodásuk"... Az 1989. decemberi fordulatkor felismerte. lehetséges a kommunizmus túlélése, elég, ha Ceausescut áldozzák fel. Barátaival részt vett a mai RMDSZ megalakítására szólító felhívás (Hívó szó) megfogalmazásában-aláírásában. E kiáltványban Gáll és társai elítélik Ceausescut és klikkjét, de a kommunizmust nem. Az embernek az az érzése támad Gáll Ernő naplóját olvasva, jegyezet meg Nagy László, hogy a Ceausescu-rezsim politikai rendőrsége, a Securitate hülye volt, mert a politikai és kulturális kulcspozíciókban (az örökös bűnbakká tett Hajdu Győzőt kivéve) mind ellenállók ültek, és nemcsak a folyóiratok szerkesztőségeiben, de minden intézménynél (például: rádió - Csép Sándor, televízió - Bodor Pál, Kriterion Kiadó - Domokos Géza), ahol még magyar főnökök egyáltalán megmaradhattak. /Nagy László, Kolozsvár: Gáll Ernő meglepő naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21., újraközölte: Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./2004. február 18.
Felnőtt egy nemzedék, amely aligha tud valamit Nagy Istvánról. Sokak számára egyszerűen egy író, mások magyar Makszim Gorkijnak, ismét mások a letűnt rendszer kiszolgálójának, haszonélvezőjének tartják. Mi hát az igazság? – tette fel a kérdést Nagy Károly, az író fia. Termékeny alkotó volt, több mint 30 kötete (regények, novellák, gyűjtemények, színdarabok, szociográfiák) látott napvilágot, publicisztikai írásait pedig még senki sem vette számba. Talán az egyetlen olyan kelet-európai író, akit mind a három rendszer cenzúrázott, s időnként üldözött. A királyi Romániában a sziguranca a szó szoros értelmében, majdnem agyonverte első kisregényéért, a bécsi döntés után a szamosfalvi börtönbe került. Nagy István a szocialistának induló társadalmi rendszer fegyelmezett katonája volt. Ahogy szaporodtak az aggasztó jelek, úgy vált a magatartása mindinkább kritikussá. Először 1952 januárjában került szembe a hivatalos pártvonallal. Arra próbálták rávenni, hogy mint a Bolyai Tudományegyetem akkori rektora, kezdeményezze a Bolyai és a Babes egyetemek egyesítését. Ezt elutasította, ezért úgynevezett "jobboldali elhajlás" címén leleplezték, mint jobboldali nacionalistát, s leváltották rektori tisztségéről (amelyet csak pártutasításra vállalt). Egy hónapig kényszerlakhelyen volt Bukarestben, s azzal vádolták, hogy Balogh Edgárral, Jordáky Lajossal s Teleki Béla gróffal együtt összeesküvést szőtt Észak-Erdély elszakítására. Szabadlábra helyezték, de titokban kizárták a pártból. Nagy István élete végéig megőrizte marxista meggyőződését. A hetvenes évekre már szilárd meggyőződése volt, hogy Kelet-Európában lényegileg letértek a marxi útról. /Nagy Károly: Ki is volt Nagy István? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./2004. február 28.
Bihar megye magyarok lakta területein mintegy 20 vidéki könyvtárat találni, a bibliotékák fele azonban csak névlegesen létezik: a kis falvakban a s hideg kultúrházakban lassan szétmállik a papír, a polcokon Ceausescu, Marx és Engels művei is sorakoznak. A községi önkormányzatok nem tudják a könyvtáros fizetését kigazdálkodni és alkalmazni, nincs aki újrakatalogizálja a könyveket. Hegyközcsatáron viszont felleltározták a könyvtár javait, félállásban könyvtárost alkalmaztak. Betegnyugdíjasok, idősek iskolások viszonylag rendszeres látogatói a bibliotékának. Télen viszont a cserépkályhába nem mindig jut fa. A 18 ezer kötetnek alig több mint fele használható. háromszor kapott pályázaton nyert könyvet a megyei könyvtártól, vásárolni azonban egyet sem tudott, az önkormányzatnak nincs rá pénze. A községi önkormányzatok hatáskörébe tartozna működtetni a művelődési intézményeket, könyvtárost alkalmazni, , a helyi tanácsoknak azonban nincs pénzük, képzett művelődésszervezők sincsenek vidéken, mutatott rá a problémára Tavaszi Hajnal, a Bihar megyei Gheorghe Sincai Könyvtár módszertani részlegének vezetője. A rendszerváltás óta magyarországi testvértelepülések könyvtárai, a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Duna Televízió igyekszik anyanyelvi irodalmat eljuttatni Erdélybe, ez azonban tűzoltás. 1989 óta az első két könyvtáros generáció most röppent ki az egyetemről Kolozsváron és Nagyváradon, egy magyar szakembert a megyei könyvtárba, egyet pedig a Partiumi Keresztény Egyetem könyvtárába sikerült alkalmazni. A Bihar megyei könyvtár rehabilitációs programot indított a könyvállomány konzerválására, a könyvtárhelyiségeket és a könyveket fertőtlenítették, de a lemaradás óriási. Bihar megyében idén 4,5 millió lejt fordítanak a vidéki magyar könyvtárak állományának felújítására. Nagyváradon kívül több nagyobb bihari városban, Nagyszalontán, Margittán, Élesden, Érmihályfalván, Székelyhídon és néhány tehetősebb községben létezik használható könyvtár. Székelyhídon 30 ezer kötetes a könyvtár. Hogy meg tudták tartani olvasóikat, azt testvértelepülésük, Létavértes könyvtárának köszönhetik, ahonnan rendszeresen könyvszállítmányok futnak be, ily módon sok érdekes, új kiadvány eljut Székelyhídra is. /Balla Tünde: Haldokló betűk a kulcsra zárt ajtók mögött. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28./2004. május 15.
Megjelent egy emlékkönyv a Fotóklubról: 50 éves a Marosvásárhelyi Fotóklub, 1953-2003 /Lyra Kiadó, Marosvásárhely 2003/. Összeállította és szerkesztette Bálint Zsigmond. Az 1953-ban megalakult Fotóklub Marx József elnök irányításával működött, annak 1992-ben bekövetkezett haláláig. 1992-2002 között Bálint Zsigmond, majd 2002-2004 között Tamás András vállalták fel az elnöki teendőkkel járó ügyintézést. A kiadvány derekát terjedelmes válogatás képezi a sajtóban 1965 és 2001 között megjelent írásokból. /Bölöni Domokos: Ötven év a fényképezés szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 15./2004. november 3.
Kertész Gábor 1928-ban, Vajdakamaráson született. Édesapja ott volt lelkipásztor. 1946-ban az életére emlékező Varga Lászlóval együtt került a Bolyai Egyetem jogi karára, és jó barátok lettek. 1948-ban a régi professzorokat kiutasították az országból. Helyüket analfabéta zugügyvédek foglalták el, és tanítottak jog helyett évenként változó marxista ideológiát. A harmadév végén meglepetésszerűen a közgazdászoknak diplomát adtak és elbocsátották őket az egyetemről. Ott maradtak körülbelül tizenöten, negyedéves jogászok, közülük három átállt kommunistának. Januárban minden előkészítés nélkül kipécéztek négy hallgatót, Pásztori Ildikót, akinek édesapja, a Szociáldemokrata Párt egyik köztiszteletben álló vezetője már börtönben ült, Nagy József földbirtokos fiút, Kertész Gábort és Varga Lászlót. Ez volt az első koncepciós per Kolozsvárt. Demeter János dékán, aki később Budapesten díszsírhelyet kapott az erdélyi magyarság érdekeinek védelmezéséért, vezette a megbeszélést, elsorolva a legképtelenebb vádakat. Hárman megpróbálták védeni igazukat. Kertész Gábor viszont minden ráolvasott bűnre csak a vállát vonta meg. Az eredmény: hármukat kicsapták az ország valamennyi főiskolájáról. Kertész Gábornak megkegyelmeztek. Elvégezte az egyetemet. Egyetem után behívták munkaszolgálatos katonának. Bányában, vasútépítésnél dolgoztatták. Pár hónap múlva szabadon engedték. Amint valami állásféléhez jutott, újra behívták. Ezt háromszor is megismételték vele. Végre súlyos mellhártyagyulladással lett ügyvéd Zilahon. Közben folytatta komoly tanulmányait, tartotta a kapcsolatot Dobai István nemzetközi jogásszal és Varga Lászlóval. Kertész Gábor fedezte fel Wesselényi Miklósnak egy 1846-ban írt levelét, melyben azt fejtette ki, hogy a magyar nemzet a különböző nemzetiségek közötti szétszórt állapotában fel fog szívódni. Vonuljon össze a magyarság akkora területre, melyet be tud lakni a baráti nemzetiségekkel, a németekkel és a zsidókkal, a többi területet ürítse ki és adjon ott teljes autonómiát az ellenséges hangulatú nemzetiségeknek, vallotta Wesselényi. Ez a levél vezette Kertész Gábort a lakosságcsere tervezésére, megosztva gondolatait Dobai Istvánnal. A másik elmélete: minden kérdésben döntő joggal kell felruházni a szakértőket. Ez lenne az általa gerontokráciának nevezett társadalmi rend, mely, amint azt az ötvenhatos magyar forradalom megfogalmazta a pártfeletti, azaz pártatlan közhatalom igényével. Az 1956 magyar forradalomért Kertész Gábor is lelkesedett. 1957 márciusában letartóztatták, a Dobai per fővádlottaival egy napon. Kertész Gábor nem védekezett, önmagáról mindent nyugodtan vallott, de ha mások bűneiről kérdezték, azokat is mind magára vállalta. A tárgyaláson vallotta: egész Erdélynek Magyarországhoz kell tartoznia. Ezzel a magatartásával érdemelte ki Kertész Gábor nemcsak a 25 évi kényszermunkát, hanem az iratcsomóján a jelet, hogy nem hagyhatja el élve a börtönt. A börtönéletet különben is nehezen bírta. Akiket megjelöltek, azok nem kaphattak orvosi kezelést. Gábornak betegdiéta járt volna, soha nem kapta meg. Beteg tüdejére nem kapott gyógyszert. Összezárták egy félkegyelmű besúgóval, aki naponta verte őt. Kertész Gábort tudatosan, következetesen meggyilkolták. Rákos lett, leírhatatlan kínok között halt meg. Így gyilkolták meg a kommunisták Kertész Gábort, Erdély egyik legkiválóbb, legtehetségesebb emberét. /Varga László: Kertész Gábor emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30., nov. 1., 3./2005. február 24.
Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya vitát váltott ki. A hetilap következő számában több reagálást közöltek: a/ Sütő András cáfolta Stefano Bottoni állításait. 1957-ben nem váltották le az Igaz Szóban viselt beosztásából, hozzátette: 1956-ban – „forradalom-pártiságért” – a letartóztatandó személyek listájára került, Fazekas János – akkori KB-titkár vállalt érte felelősséget. Sütő András visszautasította Bottoni állítását, hogy Hajdu Győzőt ő látta volna el folyamatosan információval Földes Lászlóról, Sütő ugyanis bekerült az Utunk szerkesztőbizottságába. Sütő ezt rágalmazásnak minősítette, mondván általános gyakorlat volt a tiszteletbeli szerkesztőbizottsági tagság. A hetilap testületében szerepelt, de gyakorlatilag semmi köze sem volt hozzájuk, mert 1956 elejétől kezdve már a Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott Marosvásárhelyt. „Így a kolozsvári Utunknál nem volt alkalmam Hajdu Győző „besúgójaként” működni Földes László ellenében” – írta. Sütő szerint Hajdu Győző véleményeket kért több, Földes által megtámadott írótól, ezt nevezte a tanulmány feljelentő levélnek. Sütő az emlékezetes gyűlésen védeni próbálta Földes Lászlót. /Sütő András: Traumát oldó emlék. Gálfalvi Zsoltnak. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ b/ Gálfalvi Zsolt az akkor történteket csapdahelyzettel magyarázta: „Földes tehát egy szorongató csapda-helyzetből úgy próbált kiutat találni, hogy másokat taszított csapda helyzetbe. Nemcsak helyzetmegítélése, eljárása is téves volt.” Gálfalvi Földes László hitelét és megbízhatóságát vonta kétségbe, de utólag úgy látja, hogy saját csapdahelyzetéből téves módon próbált menekülni. Ami akkor történt, az csak a diktatúra ismeretében ítélhető meg. /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzések egy esettanulmányhoz. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ c/ Bodor Pál hozzászólásában a diktatúra akkori korszakát elevenítette fel. A románosítás 1956-ra már egyértelmű volt. 1956 szeptemberében Miron Constantinescu, a párt KB keménykezű titkára Kolozsváron magyar értelmiségi gyűlést hívott össze, ahol a felszólalók óriási többsége nyíltan kritikus volt a pártvezetéssel és a kormánnyal, a magyar érdekeket sértő jelenségek tekintetében. Ezt látva Miron Constantinescu elmondta, a párt vezetése jóváhagyta a régi kérést az 1940-ben megszüntetett Korunk újrakiadására, egy új gyereklapra (ez lett a Napsugár), nem állítják le a szakszervezetek magyar nyelvű hetilapját, (Szakszervezeti Élet, majd Munkásélet), a KISZ ifjúsági lapját sem szüntetik meg (Ifjúmunkás), visszaállítják a kolozsvári Agronómia magyar tagozatát, megvizsgáltatja az utcanév-változtatásokat stb. Bodor elismerte, hogy felszólalt Földes László ellen, de hozzátette: ezt a szövegét szinte Földes László diktálta és heteken át kérte Bodor Pált, hogy olvassa föl. /Bodor Pál Diurnus: Stefano Bottoni! = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ d/ Hozzászólt a hetilap munkatársa, Sipos Géza is, aki nekirontott Sütő Andrásnak és ítélkezett, Sütő nem jelentős író. „Egyszerre volt a működtetője, haszonélvezője és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé” – minősítette Sütő Andrást Sipos Géza. Sőt, Sipos szerint az író „ellenzéki szerepben is megnyilvánult”, „átnyergelt”, „ellenzéki-nemzetvédő identitást épített ki magának”, „hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán”. Sipos szerint Sütőnek 57 kötete jelent meg, „tézisdrámái 1975-től a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában”. Sipos Géza megvonta Sütő András írói mérlegét: egyetlen jó könyve van, az Anyám könnyű álmot ígér. /Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ e/ Kuszálik Péter saját magára hivatkozott, ő már régebben sürgette a „kibeszélést”. Földes László már 1964 decemberétől közölhetett, igaz, kezdetben csak recenziókat, kisebb cikkeket. Kuszálik két könyvcímet hiányolt Bottoni bibliográfiájából: Huszár Sándor: Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról /Kriterion, Bukarest, 1982/ és Földes László: Elvek és viták. Tanulmányok, kritikák /Kriterion, Bukarest, 1983/. Huszár könyvéből kiderült, hogy a pártból kizárt Földes haláláig a marxista esztétika egyetemi előadótanára maradhatott. /Kuszálik Péter: Eljött (?) a kibeszélés ideje? = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./2005. március 10.
Az A Hétben Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán újabb hozzászólások jelentek meg: a/ Cs. Nagy Ibolya az első, aki a vitában nem támadta Sütő Andrást, sőt megállapította, hogy a hetilapban a vita álcázott taktikai játék, a cél Sütő András támadása, ezért történik az egész kultuszlebontó igyekezet, melyben sok az ilyen elem: mindenki tudta, nekem mesélte… Földes László Utunkból való kizárása nem drámai végű ügy: ideológiailag megbízhatatlanként marxizmust tanított egy főiskolán. A mostani vitában egyetlen célszemély lett fontos, Sütő András. A cikkek nyomán a kor ügynökévé, kollaboránsává válik az író. Először Bíró Béla támadta Sütőt a hetilapban /Zsidónak (is) lenni, A Hét, jan. 13./, majd Stefano Bottoni tanulmányában, de legfőképpen Sipos Géza (Az önfelmentő, febr. 24.). Sipos Géza már azt is nehezményezte, hogy az írónak sok könyve jelent meg. Sipos Géza cikke az eddigi vita mélypontja, kifejtette nyers ellenszenvét. Cs. Nagy Ibolya hangsúlyozta, hogy Sütő András drámái, könyvei a nemzetiséget megerősítette önazonosságában. Tudta ezt a hatalom is: 1984-ben a Vidám sirató... kivételével szilenciumra ítélték az író színpadi munkáit. Sipos Géza szerint Sütő drámáinak egyetlen érdeme a „gyengécske ellenzéki hang”. Valójában a romániai kisebbség sorsáról Sütő András drámáiból, esszéiből, azután majd „elemző” beszédeiből, beadványiból, leveleiből, cikkeiből értesülhetett Európa, magyarok és nem magyarok. Sütő András a diktatúra idején, 1982-ben Lacranjan Erdély-könyve miatt tiltakozó beadványt fogalmazott Ceausescuhoz s aláírt harmincötödmagával. Cs. Nagy Ibolya sorolta, mi mindent tett Sütő András a diktatúra idején népéért. /Cs. Nagy Ibolya: A sajátosság újabb méltatlanságai. Vita vagy közelharc? = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ b/ Gagyi József figyelmeztetett: a jelenségek nyilvánosságra hozatala kockázatos vállalkozás mindaddig, amíg nem ismerjük az ötvenes (hatvanas, hetvenes...) éveket. Ezen évek tudományosan feldolgozott, megvitatott és alapmunkákban rögzített történetét. Nem tudjuk, sorolta Gagyi, milyen volt „az országot, a tartományt, a várost, az emberek életét kormányzó hatalom mint szándék (ideológia), szerkezet (államműködés) és történelmi megvalósulás (a feltárt történelmi forrásokra alapuló értékelés, értelmezés),” továbbá „nem tudjuk, hogy milyen volt a Szekuritáté 1956 utáni kiépülése nyomán az irodalmi-művészeti szerkezetek-intézmények behálózottsága és ennek következményei”. /Gagyi József: Ismerjük? Nem ismerjük. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ c/ Kuszálik Péter hangsúlyozta, Sütő Andrásra nem jellemző önhibáinak feltárása. Sütő András „nem félrevezetett volt, hanem félrevezető. Őt és társait azzal bízta meg 1945-ben Pártunk és Kormányunk, hogy a nép lelkébe beledaloljon egy kitalálása pillanatában is hazug ideológiát.” Kuszálik elítélte Sütő Andrást, hozzátéve, ne várjon „vastapsot a följelentései (1956-os forradalom, Földes László, ...?) miatt, csak azért, mert megírta a Heinrich von Kleist-parafrázist (az Egy lócsiszár virágvasárnapjáról van szó)”. /Kuszálik Péter: A tényekre figyelve. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./2005. március 12.
Bem tábornok és Petőfi „kapitány” saját kezűleg is gyilkolták az erdélyi románokat, ez derül ki a Nagy-Románia Párt Tricolorul című napilapjának február 26–27-i számaiban Petre Turlea Petőfi Sándor – hős vagy hóhér? – című írásából. Turlea azt írta, hogy Petőfi gyilkos, elvetemült soviniszta, aki részt vett az öldöklésben, továbbá verseiben buzdította is a magyarokat, hogy kövessék példáját. Állításaira egyetlen forrást sem idézett Petre Turlea, aki szereti a neve előtt feltüntetni a „prof. univ. dr.” titulust. Felsorolt mintegy harminc erdélyi falut, ahol Bem és Petőfi 1849 nyarán olyan sok románt ölt meg, hogy ha összeadjuk a számokat, kiderül, hogy annyian összesen nem éltek e tájakon. Ha a térképen keressük a helységeket, olyan kacskaringós útvonal jön ki, amelyet bejárni a honvédseregnek egy évre lett volna szüksége. Dr. Turlea a forradalom után a ploiesti-i marxista tanszékről egyenesen a Román Nemzeti Egységpárt és a Vatra Romaneasca soraiban kötött ki. Kovászna megye parlamenti képviselője lett, de felvállalta a hargitai románság érdekeit is. Ilyen minőségben 1998. december 29-én a képviselőház plénumában hevesen tiltakozott a baláni bánya bezárása ellen. Azzal érvelt, hogy a város 10 ezer lakosából 7000 román, az RMDSZ őket akarja elűzni a megyéből azáltal, hogy kenyérkereset nélkül hagyja. Turlea azóta kibukott a parlamentből, de újságcikkeiben folytatja a soviniszta uszítást. Felemelte szavát a Petőfi-emlékművek ellen is. /Barabás István: Feltámadó kísértet. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 12./2005. június 4.
Lupescu Radu, a Sapientia Egyetem magyarságkutató tanára Hunyadi János alakja a magyar és a román történetírásban címmel tartott előadást június 3-án Kolozsváron. Az újkor magyar és román történészei Hunyadit egyaránt a sajátjuknak tekintik. A román történetírás a XIX. században Gh. Baritiu révén a család nemzetiségéről cikkezve propagálta a kibontakozó függetlenségi mozgalmat. Sokáig nem egységes álláspontjukat tükrözi, hogy mikor Ioan, mikor Iancu keresztnévvel illették a hőst, csak az 1960-as években Stefan Pascu, David Prodan és társai révén vették át a Iancu de Hunedoara nevet. Magyar részről a Hunyadi-kutatásban fordulópontot jelentett Elekes Lajos munkássága, akinek konklúzióját a magyarkutatás átvette és használja. Ennek értelmében Hunyadi János ősei havasalföldi bojárok voltak, akik Zsigmond király udvarába költöztek, majd háborús vitézkedéssel megkapták a családi fészket, Vajdahunyad várát. A marxista történelemszemlélet Hunyadi személyében a balkáni népek összefogását, a Moldova–Havasalföld–Erdély összekapcsolódást magyarázta bele a középkori múltba. 1989 után megmutatkoztak a román középkorkutatás gyengéi, mégis akadnak olyanok, akik kutatásaikat a korabeli Erdély vallási-jogi alapjaira helyezik. Tény, hogy Hunyadi János nemzetiségileg mindkét közösségé, történelmileg pedig törökverő hős, aki ezáltal a magyar történelem egyik kiemelkedő alakjává vált. /Ö. I. B.: Kié Hunyadi János? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./