udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
82
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-82
Névmutató:
Molnár Ferenc
2009. szeptember 29.
Ötödik évadját kezdte a Háromszék Táncegyüttes égisze alatt működő M Stúdió mozgásszínházi műhely, amely hét fiatal színészből álló társulatával Erdélyben ebben a formában ismeretlen színházi műfaj meghonosítására vállalkozott. A társulat egyre ismertebb, idén a kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválján díjat nyert az Uray Péter rendezésében színpadra vitt Rómeó és Júlia előadással, számos meghívást kapott, szeptemberben pedig a Goda Gábor rendezte Törékeny című darabbal részt vett a Debreceni Alternatív Színházi Fesztiválon. Az idei évad egyik meghatározó munkája a Hamlet mozgásszínházi adaptációja, amelyet Uray Péter, a társulat művészeti vezetője állít színpadra. Molnár Ferenc Liliom című művét Rusznyák Gábor viszi színre, a díszlet- és jelmeztervezés Bagoly Zsuzsa munkája lesz. /Farcádi Botond: Ötéves születésnapjára készül az M Stúdió. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./2009. október 15.
Naponta két előadással zajlik Székelyudvarhelyen a dráMA II – Kortárs színházi találkozó, de hamarosan egy montreali társulat, illetve a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem magiszteri évfolyamának diákjai is színpadra lépnek. A montreali Théatre Puzzle október 19-én és 20-án egy meseelőadással vendégszerepel Székelyudvarhelyen, melynek címe: Siess! A produkció bohóctréfákra épül. A meseelőadást a Tomcsa Sándor Színház elszármazott színésze, Ráduly Csaba és felesége Pavla Mano viszik színre. A Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem magiszteris diákjai október 26-án a Tomcsa Sándor Színházban Molnár Ferenc Az ördög című darabját játsszák, a rendező Balikó Tamás, a kaposvári egyetem színészképző szakának tanára. /Csáki Emese: Montreali társulat és magiszteris színészek a székelyudvarhelyi színpadon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 15./2009. október 20.
A marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem magiszteri évfolyamának diákjai október 24-én Csíkszeredán lépnek fel Molnár Ferenc Az ördög című darabjával. /Találkozás az ördöggel. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 20./2009. október 25.
Október 28-án indul a Kolozsvári Állami Magyar Színház felolvasószínházi sorozata, melynek célja „leporolni” a magyar drámairodalom népszerű és kevésbé ismert műveit, újra megszólaltatni Balassi, Vörösmarty, Petőfi, Molnár Ferenc és mások alkotásait. Az első Balassi Bálint Szép magyar komédiája lesz, Salat Lehel rendezésében. /Klasszikus magyar drámasorozat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./2009. október 30.
Molnár Ferenc Liliom című színművét mutatja be október 30-án a Csíki Játékszín, a darab megírásának és ősbemutatójának 100. évfordulóján, Victor Ioan Frunza rendezésében. Frunta 1990 óta rendez magyar színpadokon, Budapesten, Szolnokon, Marosvásárhelyen, Temesváron, Kolozsváron, Csíkszeredában mutatták be előadásait. Francia, német, jiddis és román nyelven is rendez. /A százéves Liliomot mutatja be a Csíki Játékszín. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./2010. június 8.
Évadzáró a Stúdió Színházban
A Stúdió Színházban idén is tartanak évadzáró napokat: június 11-13. között a mesteris évfolyamok előadásait tűzik műsorra, közülük néhányat utoljára.
A korábbi években kialakult szokáshoz híven a miniévad jellegű sorozat teremt alkalmat a végzősöknek elbúcsúzni a Köteles utcai közönségtől és az egymás utáni három estén, különböző szerepekben a lehető legtöbb oldalukról megmutatkozni színészként. Dr. Farkas Ibolya és dr. Kovács Levente végzős, másodéves magiszteris színészhallgatói – az első olyan színészévfolyam, amely három év alap- és két év magiszteri képzésben vett részt – Balikó Tamás rendezésében utolsó alkalommal játssza Molnár Ferenc Az ördög című darabját június 11- én, pénteken 19 órától. Másnap este a két magiszteri évfolyam közös előadása, Kovács Levente rendezése, az Egy asszonygyilkos vallomása című Békeffy-darab kerül műsorra, szintén utoljára. 13-án, vasárnap 11 órától dr. Killár-Kovács Katalin elsőéves magiszteri színészosztálya az Én és a kisöcsémcímű operettet adja elő. Parászka Miklós rendezése jövőre is repertoáron lesz. Vasárnap este a magiszteri másodév Körtánccímű előadása zárja a hétvégét. Kovács Levente Schnitzler- rendezése képviseli a Művészeti Egyetemet június végén a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján.
Az évadzáró előadások alkalmával beszélgetésre hívják az erdélyi színházigazgatókat, akik a "színész- piacon" jelentkező kereslet felmérésében az egyetem legfontosabb tanácsadói, egyszersmind saját majdani társulatuk építésének szempontjából is érdekeltek a színészdiákok képzésében. A tanácskozás célja a színészképző iskola és a színészeket foglalkoztató intézmények közti szorosabb együttműködés, a színjátszás változó esztétikai irányvonalait, intézményi működését, gazdasági helyzetét, a bolognai típusú többlépcsős oktatást illetően felmerülő kérdések közös megválaszolása, áll a Művészeti Egyetem sajtóközleményében.
Népújság (Marosvásárhely)2010. augusztus 10.
Magyar színészet kisebbségi sorban
Színészlexikonról van szó, amely több szempontból is figyelemre méltó. Hiánypótló a „határon túli” magyar színjátszás történetét összegző lexikonszerű munkák sorában; az eddigi legteljesebb kísérlet egy korszak erdélyi színjátszó személyi adattárának létrehozására. Kötő József szerényen „egyszemélyes” gyűjtőként és szerkesztőként definiálja önmagát a kötet előszavában, és az eredmény valóban impozáns. Erdélyi születésű és itt élő, tevékeny közéleti és kultúraszervező személyiségként, valamint kutatóként a tárgy iránti elkötelezettség, a szó szoros értelmében is vett otthonosság, magabiztosság (némelykor már-már jószándékú elfogultság) vezérelte a szerkesztésben. Az erdélyi magyar színházi élet legfontosabb képviselői – Janovics Jenő, Poór Lili, Szentgyörgyi István, Forgách Sándor és még sokan mások (jórészt mindazok, akik az eddig készült határon túli színészek lexikonából valamilyen okból kimaradtak) – részletes pályaképekben, mikromonográfiákban jelennek itt meg. A szócikkek “fehér foltjai” (születési vagy elhalálozási adatok, szereposztások, pályaképek töredékessége) a munka nehézségi fokát és a folytatás fontosságát jelzik, valósággal felszólítják az olvasót az együttműködésre. A kötet másik fontos hozadéka, hogy a színészportrék mellett tartalmaz több, a korszakhoz kapcsolódó fogalommeghatározást, intézménytörténeti és összefoglaló címszót (pl. Kolozsvár játszóhelyei, Országos Színész Egyesület és Nyugdíjpénztár, hatalomváltás az erdélyi magyar színjátszásban stb.). Ez azzal magyarázható, hogy a kötet a szerző bevallása szerint a két világháború közti erdélyi színjátszás monográfiájaként indult – ily módon nyer értelmet a könyv főcíme is: Közhasznú esmeretek tára. A színészek életpályája legtöbbször a tárgyalt időhatárokon belül kerül bemutatásra, máskor előzményekre vagy későbbi életutakra is pillantást vethetünk úgy, hogy a kötet utat nyisson a jövőben megírandó színészportrék előtt is, a (megírandó) monográfiák reményén túl pedig azért, hogy az erdélyi színjátszást bekapcsolja a mai magyarországi vagy a nemzetközi színházi élet áramkörébe. Az 1919-1940 közötti időszak a romániai magyar kisebbségi sorba szorult nemzeti közösség védekező, ugyanakkor kultúrateremtő és -őrző korszaka, mint ilyen: fénykorszak. De talán soha nem öltött olyan méreteket a színésztársadalom emigrációja Magyarországra, sőt a tengeren túlra, mint ebben, és az ezt követő kommunista rendszerben. A hagyományaiból építkező társadalom azonban minden elnyomó rendszerben képes újratermelni önmagát, megőrizni nemzet- és önazonosságtudatát – ennek bizonyítéka a jelen kötet is. Előzményeiként elsősorban a határon túli színjátszást is feltáró színművészeti lexikonok, színháztörténetek szolgáltak, de nem elhanyagolandók a korszakra vonatkozó almanachok sem. Forrásértékűek a civil személyektől származó új adatok, továbbá a levéltári anyagok, az egyházi és temetkezési hivatalok nyilvántartásai. A legkorábbi színészlexikon, amely a határon túli színészetet is számba vette, Schöpflin Aladár szerkesztésében jelent meg 1921-31-ben négy kötetben Magyar színművészeti lexikon címmel. Léteztek ugyan előzmények – lásd az 1908-as Magyar színészeti lexikont –, de részben a háború miatt, részben a munka úttörő jellege okán torzóban maradtak. (Ez utóbbi munka jórészt egyetlen személy, Erődi Jenő erőfeszítéseit dícséri, aki elkészítette a Schöpflin Aladár Magyar színművészeti lexikona alapját képező adatbázist.) Kötő József azonban hiányosnak ítéli e lexikon információs anyagát, mert elsősorban az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet tagjait öleli fel, amely tagtoborzását még Trianon előtt végezte. Az említett művel szinte egyidőben jelent meg Magyarországon egy lexikoncsalád, amelynek egyik darabját Németh Antal szerkesztette, 1930-ban jelent meg Színészeti lexikon címmel, két kötetben. Ez a munka azonban csupán egyetlen szócikkben ismerteti az erdélyi színjátszást, s így nem nyújthat átfogó, részletesen árnyalt képet a hazai viszonyokról. A következő lexikonra viszonylag hosszú ideig kellett várni a kedvezőtlen társadalmi-politikai körülmények miatt: 1969-ben jelent meg Hont Ferenc szerkesztésében a Színházi kislexikon, amely szűkre szabott keretek között, 536 lapon mutatta be a világszínjátszást és a magyart egyaránt, „a szocialista kultúrpolitika eszmekörében pedig tudomást sem vett arról, hogy kisebbségi sorsban is működhet önálló entitást képező kultúrkör.” – írja és minősíti a vállalkozást Kötő József könyvének előszavában (6. oldal). A valódi áttörés 1994-ben történt meg dr. Székely György főszerkesztésében, egy ötventagú alkotóközösség közreműködésével született meg az első átfogó jellegű színházi adattár Magyar színházművészeti lexikon címen. Ez a kötet már tekintettel van Erdély színházi életére is, de előtanulmányok hiányában csak kevés, szűkszavú és hiányos adatolású pályaképet tud felvonultatni. Az első, kifejezetten határon túli színjátszásra összpontosító lexikonokat Enyedi Sándor szerkesztette: Rivalda nélkül, a határon túli magyar színjátszás lexikona. Bp., 1999, valamint Színészek, színházak, városok. A határon túli magyar színházművészet kislexikona, 2005. Ezek a kötetek már felismerik a sajátos, a magyarországitól – többnyire Budapest-központútól – eltérő, regionális jelleget a kisebbségi helyzetben alkotó színművészek alkotómunkájában: a színház nemzeti identitást őrző és kultúrateremtő szerepét. A továbbiakban ennek a két lexikonnak a rövid ismertetésével is foglalkozunk, mint a jelen recenzió tárgyát képező könyv közvetlen előzményeivel. Az időben korábbi kötet az 1994-es lexikon alapelveit követi, kiegészítéseként indult útjára, a Rivalda nélkül – címéhez méltóan azokról a művészekről és intézményekről kívánt szót ejteni, akik és amelyek „rivalda nélkül” maradtak, érdemtelenül váltak a feledés tárgyává, holott heroikus harcot vívtak a megmaradásért, hűségesek maradtak hagyományaikhoz, és ezekből táplálkozva teremtettek új, sajátos színezetű színházi nyelvet. A kisebbségi sorban élő magyar művészeken kívül itt azokról is szó esik, akik nem voltak magyar anyanyelvűek, de támogatták az itt élőket, vagy vendégjátékaikkal termékenyen hatottak a helyi, regionális színművészet alakulására. A kötet a teljesség igénye nélkül született, nem ismétli a korábbi lexikonok szócikkeit, ténylegesen azokról szól, akiket érdemtelenül elfeledtek. Ugyanakkor szól azokról a helységekről is, ahol a magyar színtársulatok rendszeresen felléptek, de amelyek az idők folyamán szintén perifériára szorultak, vagy teljesen kiestek a köztudatból. Ezeknek közismert nevét közli, de zárójelben jegyzi a megye nevét, amelyhez 1867 és 1918 között tartoztak, illetve a hatalomváltás utáni idegen elnevezést és az ország nevét, amelyhez a jelenben tartoznak. Az intézménynevek címszavai szintén kiegészülnek helységnevekkel, ha a társulat működése egy városhoz volt köthető. Operák, operettek szerzői esetében a zeneszerző neve jelenik meg, táncjátékoknál a koreográfus és a zeneszerző. A korábbi kötettől lényegesen eltér ez utóbbi abban az aspektusában, hogy a színészeket a címszóban művésznevükön találjuk meg, ezt csak kiegészítik az egyéb névváltozatok. A korábbi „főbb szerepei” kategória helyett a szereposztások leltára bevallottan is csak szemelvényszerű az esetek egy részében, nyilván az adatok hiánya miatt. A későbbi Enyedi-kiadvány folytatja az 1999-ben megjelent kötetet, a magyar színházművészet kevéssé ismert részét tárja fel: a latin-amerikai színjátszást, vagy a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeit mutatja be, és olyanokról is szól, akik még ma is élnek, esetleg aktív társulati tagok és rendszeresen fellépnek. Mindezek mellett továbbra is a színjátszók állnak a kötet középpontjában, ez az anyag pedig kiegészül azokkal, akik a színészek pályájának feltárását végezték el. Az első Enyedi-kötet kimondatlanul, de nyilvánvalóan monografikus igénnyel íródott, az addig megírt színháztörténetek átdolgozása egy könnyebben lapozható és a gyors tájékozódást segítő műfajjá, lexikonná. Nem pusztán színészek, direktorok jegyzéke, a legrészletesebb szócikkek a különböző települések magyar színjátszását mutatják be. Az utóbbi kötet középpontjában inkább az életutak, színészpályák tömör, lexikonszerű adatai állnak.
Kötő József könyve Enyedi Sándor köteteivel – az eddigi pár száz szócikkel –ellentétben közel 1500 olyan szócikket tartalmaz, amelyek kizárólag az erdélyi régióhoz kapcsolódó művészek, intézmények, fogalmak leírását adják, és ragaszkodnak a címben kijelölt időintervallumhoz (1919–1940), nagyjából a két világháború közti erdélyi színházi élet feltárásához. Ez a korszak elsősorban Janovics Jenő kolozsvári színigazgató, intézményszervező elszánt munkájával fémjelezhető, mellyel a román hatóságok diszkriminatív adóztatási és kulturális intézkedéseit próbálta ellensúlyozni hosszú éveken át, a folyamatos anyagi csődszéli állapot, válságba jutott társulatok idején. Rendszeresen párbeszédet folytatott az éppen aktuális román kultuszminiszterekkel, filmgyártással próbált jövedelmet biztosítani színészei számára, amennyiben tehette, színházi vendégjátékok szervezésével tartotta a kapcsolatot az anyaországbeli színjátszással és a pesti hírneves művészekkel, jelentős anyagi támogatásban részesítette a kolozsvári színházat – és természetesen továbbra is rendezőként, megőrizte a nagy klasszikusokat (Shakespeare, Molière) színpadon, de utat nyitott a kortárs, fiatal drámaírók munkái előtt is Tamási Áron, Bárd Oszkár, Gulácsy Irén, Karácsony Benő, Nikodémusz Károly és Molter Károly de akár Molnár Ferenc műveivel is). Ebben az időszakban jöttek létre a színészegyesületek, amelyek arra törekedtek, hogy a színházak mintegy „magánvállalkozásokként” működjenek, s így a lehető legkevésbé függjenek a központi, állami ellenőrzéstől. Minden diszkriminatív intézkedés mellett az erdélyi színház így tudott fennmaradni s játékteret biztosítani azoknak a tehetséges színészeknek, akiknek nevét a jelen kötet hivatott megőrizni a feledés ellenében. A szócikkek feltüntetik a szereplő személyek korábbi (bece)nevét, a művésznők asszonynevét, adott esetben a színjátszó személy házastársának a nevét. Mindez kiegészül személyenként az anya nevével is – ami az egykorú kötelező személyi nyilvántartás része volt –, illetve a színész szerepkörének megjelölésével. Az itt közreadott adatok a jövőbeni színészportrék, monográfiák megírásában lehetnek segítségére a kutatónak, a jelen kutatómunkájában viszont az illető színész könnyebb plakát-, műsorfüzet-, kritikabeli beazonosítását teszik lehetővé. A kötet különlegessége, hogy nemcsak a városok, helységek monográfiáját, hanem egyes színészek részletes pályaképét is, mikromonográfiáját is megvalósítja (így például a szerző hangsúlyozza a Helikon 2009/24. számában közölt, vele készített interjúban, hogy ilyen hiánypótló és kidolgozott életmű a Forgách Sándoré). Egyes szövegek egykorú forrásokból származó fényképekkel egészülnek ki, amelyek – hála a jelen technikai képfeldolgozó vívmányainak – igen jó minőségűek. Mindezek mellett kortörténeti fogalmakat (pl. hatalomváltás, 85–88. o.) vagy színházi terminusokat (pl. díszlettervezés, 46–48. o.) is részletez a kötet.
A Dávid Gyula által szerkesztett kötet Unipan Helga tervezésében mind a színházrajongó, mind pedig a kutató számára hasznos stúdium, amelyből átfogó képet lehet nyerni a két világháború közötti erdélyi színjátszásról és amely múltba tekintő magyarázata is az erdélyi színház jelen állapotának. Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940) 2009., Kolozsvár, Polis Könyvkiadó.
Tőkés Orsolya, Helikon (Kolozsvár)2010. december 11.
Minőségi bulvárt kínál az ötéves erdélyi kakukk.ro
Bölöni Bálint felelős szerkesztővel, az oldal ötletgazdájával beszélgettünk
születésnapját ünnepli hétvégén a kakukk.ro, Erdély első magyar nyelvű bulvárportálja. Indulásakor, 2005-ben még mondhatni gyerekcipőben járt az erdélyi magyar internetes média: bár akkoriban is jónéhány népszerűbb oldal létezett, egyikük sem foglalkozott kizárólag bulvártémákkal, magyarázza a marosvásárhelyi Bölöni Bálint felelős szerkesztő, a honlap megálmodója és kivitelezője. Bár eredeti foglalkozását tekintve nem újságíró, kedveli ezt a műfajt és vallja: van értelme kultúráltan tálalni a világban és kishazánkban történő érdekességeket. 2005 szeptemberében fogalmazódott meg az ötlet, december 10-én pedig sikerült elindítania a kakukk.ro-t. Nonprofit kezdeményezésről van szó, az oldal fenntartásához szükséges alapok többnyire reklámbevételekből érkeznek.
Bölöni Bálint egyedül „műveli” a kakukk-ro-t, ami elmondása szerint néha könnyebben, néha pedig nehezebben jön össze, de mindenképp rengeteg munkát igényel. – Vannak napok, amikor akár 12 órán át is ezzel foglalkozom, jelenleg ez tölti ki minden időmet. Az internetes médiában látom a jövőt, s igyekszem minél ismertebbé tenni az oldalt: noha bulvár kategóriában vezet a kakukk.ro, célom, hogy az erdélyi internetes médiában is az elsők között „legyünk”. Éppen ezért, amellett, hogy a jövőben ismét arculatváltást tervezek, szerkesztőcsapat verbuválása is a terveim között szerepel – mondja.
Hobbiszinten indult a honlap, a neve is „csak úgy jött”. 2005-ben Bálint egyetemista volt, a Sapientia–EMTE Műszaki- és Humántudományok Karának kertészmérnöki szakára járt, a tanulás mellett pedig kakukkozni is maradt ideje. – Szerettem. Új volt és érdekes. Úgy gondoltam, hogy bármennyit is fektetek bele, ne bukjak nagyot, amennyiben nem válik be. Így csak a minimális befektetésre törekedtem – ebből fizettem a tárhelyet és a domain nevet –, a saját munkát nem vettem számításba, hisz azt élvezettel műveltem. Eközben pedig folyamatosan az járt a fejemben, hogy ebből jóval nagyobb projektet is ki lehet hozni – emlékezik vissza. Az oldal arculatának kialakításában egyik barátja segített neki. Aztán telt az idő, és 2006 nyarán ismét megújult a portál kinézete, ezt láthatja mindaz, aki rákattint mostanság a kakukk.ro oldalra.
Eleinte inkább a külföldi sztárok életéről, a zenei és a filmvilág érdekességeiről olvashattak az érdeklődők, majd több más kategóriával is bővült, aszerint, hogy mire mutatkozott igény, mire volt kíváncsi az olvasó. Egészséggel, divattal, szerelemmel, különböző eseményekkel kapcsolatos híranyagok is helyet kapnak ma már a kakukkon, mindaz, ami felkeltheti az emberek érdeklődését. – Gyakran emlegetik, hogy kenyér és cirkusz kell a népnek, és ez így is van: a bulvártémák nagyon keresettek napjainkban. S bár a botrányok révén igencsak megemelkedik a hasonló jellegű külföldi oldalak nézettsége, továbbra is úgy gondolom, bulvár és bulvár között is különbség van, és igyekszem minőségi szinten, kultúrált körülmények között, nem pedig szenzációhajhász módon művelni ezt a műfajt – hangsúlyozza Bölöni.
Számos interjút készített az elmúlt öt évben hazai és külföldi hírességekkel, többek között Gáspárik Attila színész-médiaszakemberrel, Dancs Annamari énekesnővel, Bódi Sylvi modellel, Molnár Ferenc Caramellel, a 2005-ös Megasztár győztesével, Bellonival, a bűvésszel, Farkas Leventével, a MarketingIskola megalapítójával, Kovács Lehel festőművésszel, Papp Leventével, a Kolozsvári Rádió munkatársával is beszélgetett. Adam Cunningham zenész segített például Bálintnak a Hilary Duff amerikai színész-énekesnővel való interjú elkészítésében, eddig talán ez volt a legkörülményesebb beszélgetés az oldalon, de megérte: mintegy két hónapig tartott, amíg Adamnek sikerült egyeztetnie Hilaryvel, az eredményről pedig bárki megbizonyosodhat, ha a https://kakukk.ro/content/view/3723/29 címre kattint.
Az oldal több hazai és magyarországi sajtótermékkel áll kapcsolatban, egymás népszerűsítése érdekében, valamint különböző kampányok során szorosabban is együttműködnek a NemFM webrádióval és a vesszo.ro portállal.
Bálint szerint a visszajelzések többnyire pozitívak, az oldalnak jelenleg napi 2500 egyéni látogatója van. Havonta mintegy 70 ezren kattintanak rá, ami 140 ezer letöltést eredményez. A látogatók többsége, mintegy 70–80 százaléka magyarországi, de emellett egyre többen olvassák Erdélyből is. S hogy melyek azok a témák és események, amelyek felpörgetik a számlálókat? A felelős szerkesztő úgy véli, mindig érdekesek a magyarországi botrányok, de Erdély-szinten is akadnak hasonló, nem föltétlenül botrányos, de érdeklődésre számot tartó események. Emellett a Magyarországon jelenleg is zajló X-Faktor és Megasztár tehetségkutató műsorok is foglalkoztatják az embereket. – Gyakran halljuk, hogy Erdélyben nincsenek sztárjaink. Azaz van egy, akiről mindenki hallott, Dancs Annamari személyében, de másokat nem igazán tudunk felsorakoztatni ebben a kategóriában, és ennek megvan az oka. Az említett énekesnő és csapata külföldi példa szerint dolgozik, tudja, hogy miként adhatja el magát. Már Magyarországon is tehetséges csapatok dolgoznak a sztárok mögött, akik tartják a kapcsolatot a sajtóval: megkeresik őket, közleményeket küldenek, ha valami történik velük. Erdélyben számos tehetséges személy és csapat létezik, akik viszont abban az egyben hibáznak, hogy rossz a marketingjük – értékelte. Hozzátette: az újságírónak nem mindig van ideje felkutatni a tehetségeket.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)2011. szeptember 21.
Sovány drámanap Erdélyben
Több erdélyi társulat nem emlékezik meg Az ember tragédiája ősbemutatójáról
Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban.
Csak néhány erdélyi magyar színház emlékezik meg holnap Az ember tragédiája 128 évvel ezelőtti ősbemutatójáról, a magyar dráma napjáról. A színházbarátokat felolvasóest, irodalomtörténeti előadás, ősbemutató és koncert várja az erdélyi városokban.
Hármasfogat Marosvásárhelyen
Aranka György, az erdélyi magyar közművelődés lelkes előmozdítója szobrának megkoszorúzásával indul a drámanapi ünnepség Marosvásárhelyen, majd Kövesdy István, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója egy fiatal gimnazista színművének felolvasó-előadását mutatja be este 7 órától a Nemzeti Színház kistermében. Lovassy Cseh Tamás VALLE-búcsú című színpadi műve évadnyitónak is számító előadása a Művészeti Egyetem Színháztudományi Tanszéke II. DrámaPálya elnevezésű versenyének nyertes darabja alapján készült, amelyet alig egy hét alatt tanultak be a színészek.
A felolvasó-színházi előadást nyilvános beszélgetés követi, amelynek témája a kortárs magyar drámairodalom. Az Erdélyi Magyar Televízió is megemlékezik a magyar dráma napjáról 20.30-tól a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak két előadását sugározza: Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című színművének adaptációját és Molnár Ferenc Az ördög című három felvonásos vígjátékát.
Deviancia Temesváron
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 17 órától Németh Ákos Kövérek klubja című drámájának felolvasó-színházi előadását mutatja be, amelyet 18 órától beszélgetés követ a szerző részvételével. Az esemény apropóját Németh Ákos Deviancia című drámája adja, melyet maga a szerző rendez, és melynek bemutatója október közepére várható.
A beszélgetés során szó esik a bemutatott felolvasó-színházi előadásról, a magyar drámáról általában, valamint a Deviancia című előadásról. Ezt követően 19 órától Cári Tibor és az Incanto Quartetto A színház zenéje című koncertjére kerül sor.
Irodalomtörténet Nagyváradon
A nagyváradi Szigligeti Színház egy irodalmi műsorral ünnepli a magyar dráma napját 19 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban (egykori Arlus). Praznovszky Mihály irodalomtörténész Be van fejezve a nagy mű címmel tart előadást, a Szigligeti Társulat művészei – Csepei Róbert, Dimény Levente, Hajdu Géza, Meleg Vilmos, Kocsis Gyula, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Pitz Melinda és Pál Hunor – közreműködésével.
Praznovszky Mihály Mikszáth- és Madách-szakértő irodalomtörténész, legutóbb Mikszáth Kálmán halálának centenáriuma alkalmából tartott előadást Nagyváradon.
Kolozsvár, az igazolt hiányzó
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata igazoltan hiányzik a drámanapot ünneplő erdélyiek közül, Andrei Şerban rendező Suttogások és sikolyok című előadása ugyanis a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál versenyprogramjában (BITEF) szerepel. A darabot holnap és holnapután játsszák Újvidéken, a Szerb Nemzeti Színházban.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Ingmar Bergman filmjének színpadi adaptációja 2010-ben három UNITER-díjat kapott: a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek (Andrei Şerban) és legjobb színésznek (Bogdán Zsolt) járó elismerést. Az 1967-ben alapított, évente szeptemberben megszervezett BITEF a legnagyobb és legfontosabb európai színházi fesztiválok egyike. Célja, hogy a politikai és kulturális határokon túllépve lépést tartson az előadó-művészet viharos fejlődésével.
Csíkszereda korábban ünnepelt
A csíkszeredai Csíki Játékszín tegnap tartotta a drámanapi ünnepet, Victor Ioan Frunză tavalyi rendezését, az elmúlt évad legtöbb közönségszavazatát elnyert előadását, a Finitót játszották. Tasnádi István verses komédiája egyébként a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljáról idén közönségdíjjal tért haza.
A magyar dráma napjáról
A magyar dráma napját 1984-től a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére minden évben megünneplik szeptember 21-én, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon volt Paulay Ede rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és újabb színpadi szövegek létrehozására ösztönözze az írókat. Új Magyar Szó (Bukarest)2012. május 18.
Minket se vígy a kísértésbe
Kevés könyvet olvastam ennyire nehezen, mint a Tőkés László magán(?)életéről szóló munkát, a „Ne vígy minket a kísértésbe" című dokumentum (?) gyűjteményt.
A kötet tulajdonképpen nem szól másról, mint nagyon különböző környezetben felbukkanó dokumentumokról, nyílt, félnyílt és nagyon is magán levelekből, közleményekből, üzenetekből: mindabból, ami között az elmúlt két évtizedben az ember – ha akart, ha nem – combig gázolt.
A Tőkés család magánéletéről, Tőkés László és Joó Edith házasságáról és válásáról. DrMáriás kiváló borítója (Tőkés László René Magritte műhelyében) jelzi, nyomasztó és veszélyes tartalomhoz nyúlt az olvasó.
Szabad-e nekem ezt elolvasnom?
Ez volt az első kérdés, ami azonnal, a bevezetővel való szembesüléskor felmerült. Nem véletlen: Andrassewben is ott a kérdés, kimondva, kimondatlan, hogy szabad-e megírni egyáltalán egy ilyen könyvet?
Mi a műfaja ennek a kiadványnak? Portré? Annak hézagos. Szocioriport? Ahhoz hiányzik belőle a személyes tapasztalat. Leleplezőkönyv? Nincs benne semmi olyasmi, amit korábban tudni, vagy sejteni nem lehetett.
Az újszerűsége talán abban rejlik, hogy az eddig tudottak, és elég határozottan ki nem mondottak, másod- és harmadlagos információs forrásokon terjedők, hangot kapnak, fejezetekbe szerveződnek, áttekinthetőek, követhetőek és következtethetőek lesznek.
Andrassew módszeresen távol tartja magát Tőkés közéleti munkásságától, politikai eredményeitől és eredménytelenségeitől, csak azzal foglalkozik, amit magánéleti, vagy magánéleti szempontból érinti a közéletet.
Így lesz Tőkésből nem hétköznapi antihősünk. Több mint merész.
Ne tegyünk úgy, mintha a magánélet nem lenne meghatározó a mai magyar közéletben. Nagyon is az, az elhallgatások és suttogások, a pletykálás nemzeti örökségében és örökségével élünk.
Mindenki sejteni, tudni véli, ki kivel, mit és hogyan, vagy hogyan nem, de arról – nyíltan, vállalva, állást foglalva – nem beszél. Így találhatott gazdag táptalajra például a családon belüli erőszak, és annak tolerálása, vagy a homofóbia.
Nehéz helyzetet vállalt Andrassew, mert nincs végiggondolt, végigbeszélt normarendszere annak, hogyan lehet a magánéletről beszélni. Azt sem tudni és érteni igazán, meddig terjed a magánélet, és honnan kezdődik a közéleti felelősség, érzékenység.
Mi az, amihez tényleg közünk van?
A magánélet csak mint erény, és erényforrás elképzelhető. Arról, hogy Tőkés László példás családapa, nemzetileg lekötelezett szülő illik beszélni, mert a férjség, családapaság nemzeti érték, erény.
Arról, hogy Tőkés László (vagy bármely más közéleti személy, magánember) sem élettársi, sem szülői kötelezettségeinek nem tesz eleget – arról már nem tudunk, nem merünk, vagy nem akarunk beszélni. Az tehát, hogy Andrassew Iván ezt a témát felvállalta, rendkívüli bátorságra vall.
Jól csinálja-e azt, amit csinál? Vannak kételyeim.
Mivel a magánéletről való beszéd módozatai sincsenek átgondolva, ezért azt sem tudni – én nem tudom – mi az, ami az információgyűjtésbe és -közlésbe belefér.
Szabad-e interneten keringő, vagy bizonytalan forrásból származó dokumentumokat közzé tenni? Tudjuk, még József Attila szabad ötleteinek publikációjával kapcsolatban is éles vita bontakozott ki. Pedig az a szöveg, konstruált szöveg, és bizonyos értelemben, sokszoros idézőjel mellett közlésre, a megmutatásért íródott.
Mi hát a kritérium, ami publikussá legitimál egy dokumentumot? Az idő? Amikor Nyáry Krisztián egy évszázad távlatából „leleplezi” (nb. az interneten) Diósy Ödön homoszexualitását, vagy Molnár Ferenc nőverését, idézi Móricz és öngyilkosságba menekülő felesége levelezését, az legitim? Tőkés hasonló történetei nem legitimek?
Lehet-e hasonló munkának másképpen nekifogni?
Én például fontosabbnak tartanám, ha Tőkés valóban nyilvánosnak szánt politikai működését, beszédeit, munkáit elemezné Andrassew, vagy bárki más, akit a célszemély (mint majdnem államfőjelölt, mint „nemzetpolitikailag fontos” ember) érdekel. Mindazt, ami megkérdőjelezhetetlenül publikus.
Úgy is nagyon sajátos kép rajzolódhat ki arról, hogyan alakult az elmúlt húsz évben a nemzetinek nevezett diskurzus, politika. Hol vannak a gyökerei, kik és miért a támogatói? Melyek az ellenmondásai? Ez lenne a történeti, elméleti megközelítés. Már, ha beszélhetünk itt egészen komolyan elméletekről.
És ha fontos a személyes szempont: akkor érdekes lehetne egy beszélgető könyv, az ebben a kötetben szereplő emberekkel, a tabukérdéseket sem kerülve, szembesítéssel. Megadva mindenkinek az esélyt a magyarázatra és a reakcióra. Tisztában vagyok vele persze, hogy ez Tőkés László eddigi nyilatkozatkészségét ismerve, szinte elképzelhetetlen.
Bármennyi kifogás is burjánzik fel olvasás után a módszerrel, a tartalommal kapcsolatban, kénytelen vagyok elismerni, hogy nagyon sok minden másképp látszik ez után a kötet után. Másképpen látom például a pecsétekbe, hivatali címekbe és fejléces papírokba beleszerelmesedett erdélyi közéletet.
A pecsétek és hivatali címek mögött, a fejléces papírokon ugyanis, a közéleti máz mögött, rengeteg a magánindulat, magánérdek, több mint sejthető. Van-e egyáltalán a magánéletünkön túli közéletünk?
És azzal is szembesültem, hogy mindenhol, a családi vacsorákon és reggeliken, a fodrásznál valamint a „emlékhelyeken” is tulajdonképpen egyetlen egy dologról van szó: a pénzről. Fillérek és dollármilliók röpködnek.
Az eddig érteni vélt események is más megvilágításba kerülnek.
Az a momentum például, ahogyan Tőkés László távozott eddigi legmagasabb pozíciójából, az EP alelnöki tisztségéből. Pedig a Tőkés-közlemények folyamatosan áradtak, követni lehetett ezt a döntést is, és mindazt, ami Brüsszelben körülötte történt. Hallottunk például a „Ciános Béla” akcióról.
Markó Béla Szávai Géza francia nyelvű kötetének, a Székely Jeruzsálemnek a bemutatóján vett részt Brüsszelben. Az erről hírt adó plakátra Tőkés László személyesen ragasztotta rá ezt a feliratot: „Mit keres az EP-ben ciános Béla?”.
A tiltakozásról a tiltakozó maga küldött szét kommünikét. Az azonban eddig elsikkadt, hogy az esettel kapcsolatban – derül ki Andrassew összeállításából – Tőkés magyarázkodni kényszerül, és levélben arról biztosítja Jerzi Buzek EP-elnököt, hogy „nem támadt” és „nem rongált”.
Nem győzte meg a címzettet. Jerzi Buzek választában arra figyelmezteti a politikust: „a fenti incidenst megjegyzi”, és az, amit Tőkés tett „nem tükrözi az EP szellemét és szokásait”. Ezek után nem indult újabb mandátumért Tőkés László, érthető módon, és nagyon helyesen.
Azzal kapcsolatban, hogy kinek van igaza, Tőkés Lászlónak vagy Joó Edithnek a válási sagában, az emberi drámákbn – ellentétben a szerzővel – én nem foglalok állást. Pont azért, mert a közzétett dokumentumok alapján követhető, hány féle szempont, hány féle igazság, vagy igazság töredék veendő figyelembe.
De Andrassew Ivánnal együtt azt gondolom, hogy amiről azt mondják, hallgatni kell, arról beszélni kötelesség. És hogy ennek a kibeszélésnek mi a módja, arról kell gondolkodnunk az elkövetkezendőkben.
Parászka Boróka. Manna.ro2012. június 15.
Mellébeszél a szakma
Nem túlságosan leptek meg a Zsehránszy István írásában foglaltak: Hadovázik a középszer (Új Magyar Szó 2012. 05.23.) címmel részismertetést közöl egy olyan találkozóról, amit a Kolozsvári Társaság rendezett. Idézem őt: „a színház repertoárjáról, a közönséghez való viszonyáról, mindenről, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival kapcsolatban felmerülhet.”
A találkozót beharangozó meghívóban más is szerepel. Csak a pontosság kedvéért írom ide: „A Kolozsvári Társaság április 28-án, szombaton kerekasztal-beszélgetést tart a Kolozsvári Magyar Színház utóbbi évekbeli nemzetközi sikereiről, műsorpolitikájáról, a közönségvisszhangról… A rendezvényre hármas évforduló ad alkalmat: 140 éve született Janovics Jenő, 50 éve hunyt el Poór Lili, idén volna 70 éves Héjja Sándor. A beszélgetés meghívottjai: Tompa Gábor, a színház igazgatója, Visky András művészeti aligazgató, Kötő József színháztörténész, Zsehránszky István színházi kritikus. Moderátor: Kántor Lajos irodalomtörténész.”
Sajnálom, hogy Zsehránszky István nem részletezi, hogyan, miként emlékeztek meg a jelenlevők a három említett művészről. De talán ez nem véletlen, hiszen a közönség–színház viszony volt a fő téma, ha tapintatlanul akarnék fogalmazni, azt írnám: a buta közönség és jó színház viszonya. Mintha egy fórumra lett volna hirtelenjében szükség(?), ami megmagyaráz néhány művészi (bocsánat: Művészi) színházi nekibuzdulást. És nézőhiányt. Ezt a gondolatot sugallta a hivatalos meghívottak névsora.
A fórumon résztvevő egyik színházi néző „középszerű” felszólalásait kifogásolja-gúnyolja a szerző. Hát...tudtommal bárkinek lehet véleménye, ki is mondhatja, aki megfizette a színházjegyet. Tapsolhat, brávózhat, de káromkodva haza is mehet. Ehhez joga van, ettől még nem hülye, sem középszerű, sem sztálinista, sem hatodrangú silányság. Láttam professzorokat is kimenekülni egy-egy „művészi” furcsaságból, hogy ne írjak szakmai szélhámosságot.
De térjek vissza a Zsehránszky írásában szereplő avatatlan hölgyhöz, akit Az elveszett levélben az zavart, hogy „ a szereplők kigombolták a nadrágjukat , s egy jót pisiltek....”, stb. (Engem viszont az zavart említett előadásban, hogy a férfi szerepeket nők játszották(?), az, hogy a közönség egy része szünetben hazament, az, hogy untam azt a jelrendszert, amit kaptam, annak ellenére, hogy nagy részét meg is értettem. És mégis). Zsehránszky megmagyarázza a nadrággombolós pisilés mélyértelmét: „említett pisilés nem akárhol történt, művészi jelentéssel bírt a helyszín, „a Nép Háza gyönyörűen kicsempézett WC-termében, ahol képviselők kéz kezet mos alapon rendezik nagy ügyleteiket, miközben az ülésterem többnyire üres....”
Valóban, ez a tény, a fent említett, az előadást nézve reveláció erejével hatott rám, hiszen nem csak én, de 20 millió román és nem román meg van győződve, hogy a Képviselők Mártírok, nem lopnak, olyan szegények, mint az a bizonyos templomi egér, éjt nappá téve csak a szegény Népért törik magukat, akkor is, amikor az orrukat túrják félálomban a Parlamentben, munkaidőben, az élelmes operatőrök nagy örömére stb. És akkor egy színházi esten kiderül, hogy összepisilik vagyonukat, még pisilés közben is buliznak... vagyis bátran színházilag le vannak leplezve. Ki hitte volna róluk, nahát, ejnye, húsz év után.
Ne tréfáljak – intem le magam.. Egy másik hölgy – idézem újra Zsehránszky Istvánt – „aki a kultúraktivistát alakította, azt követelte, hogy a közönségnek játszanak, az ő színvonalán, az általa kedvelt darabokat, és legyen mindig teli a színház (mintegy nyolcszáz férőhelyes) nagyterme. Vagyis, tennénk hozzá, térjen vissza az úgynevezett tömegkultúra időszaka, amely olyan gyönyörűségeket produkált, mint a Megéneklünk, Romániai Fesztivál.”
No, lássuk, mit produkált és kik produkáltak színházat a „tömegkultúrában”? Kántor Lajos–Kötő József Magyar Színház Erdélyben 1919-1992 (Kriterion 1994) c. kötetében a 127–169. oldalon olvasható, miket játszottak és kik rendeztek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Nem élek vissza az olvasó türelmével, hogy felsoroljam a szubkultúrát és Cântarea României-t képviselő szerzők és rendezők nevét, csak néhányat említek (1968-tól kezdem, ötletszerűen). Szerzők: Slamovir Mrozek, J.André Lacour, Teleki László-Illyés Gyula, J. P. Sartre, Páskándi Géza, G. B.Shaw, Szirmai Albert- Heltai Jenő, Molnár Ferenc, W.Shakespeare, E. O`Neill, Mikszáth Kálmán, Oscar Wilde, Kocsis István, stb. Történt mindez 1968-1970-es évadokban.
És kik rendeztek ezekben „közönség-színvonalas” kultúraaktivistás időkben, amelyet a jámbor néző visszasír? Major Tamás, Harag György, Tompa Gábor, Szabó József, Rappaport Ottó, Anatol Constantin, Vlad Mugur, stb., stb. Hát ennyit a középszerről. Aki fent említetteket visszanosztalgiázza. Még annyit hozzáírnék: nem is olyan rég a színházvezetés „telt házakat”, állandóan növekvő nézőszámot terjesztett a kolozsvári színházról... Minek akkor Fórum, ha van bőven érdeklődő, ha minden színházi szép és jó, leszámítva néhány „Jaj de jó vót régen teltházat” visszavágyó telhetetlent? „Ma tehát már senki sem gátolja meg színházainkat abban, hogy művészetet produkáljanak” – folytatja – örömömre – Zsehránszky István.
Végre helyben vagyunk. Azaz lennénk. Mert valóban, ma senki sem gátolja meg a színházakat, hogy művészetet csináljanak. És ebben a nagy szabadságban születnek a jó, remek előadások mellett a plagizált előadások, a rendezői zagyvalékok, a „mindent szabad” alapon történő bukássorozatok. Valóban, ma mindent szabad a színházakban, a színházi szakmában, csak egy dolog tilos, illetve nagyon nem ajánlatos kincses városunkban: az őszinte véleménynyilvánítás. Mert ha valaki bírálni merészel, akkor beindul a jól ismert jelzőhalmaz a művészetcsinálók (és abból igencsak jól élők), továbbá a valamilyen formában érdekeltté tett híveik részéről: avatatlan, középszert istenítő, hóstáti-elvárás, magyarvátrás. És ha ez nem elég a véleménnyilvánítónak és tovább okoskodik pimaszul, kapja a súlyosabb, ugyan nem művészi érveket, hanem azok hiányában a pillanatnyilag hatásosnak tűnő „menő”, jobb és divatosabb körökben lejárató, kinyíró jelzőket: szélsőséges, antikultúrás, anti és anti...
Sajnos belátom, az én nemzedékem nem éri meg, legalábbis itt, Kolozsváron nem, hogy bár egyszer része lehessen egy olyan igazi színházi-szakmai beszélgetésnek, ami valóban az előadások szakmai részét tárgyalja, bírálja vagy dicséri – minden következmény nélkül. Ahol nem hülyézik le azt a nézőt, aki nem érti, mit jelent a Dantonban a törött repülőgép, az Oidipusban miért lógatják a fiúk nemi szervüket (merem remélni, a hölgynézők művészi érdeklődését felkeltendő)... hanem türelmesen elmagyarázzák a hozzá nem értőnek, mi miért van. Mint ahogy én is megtudtam egy „görög harcostól“, hogy azért kellett csórén bejönnie a színpadra – társaival egyetemben – mert ez a „megtisztulást” jelentette rendezői magyarázatban. Magamtól soha nem jöttem volna rá erre az egyáltalán nem szokványos színházi metaforára, ezért, lám, nem árt érdeklődni néha bennfentesektől, mikor ki és miért csóré művészileg, mert így tanul a gyerek. Vagyis a középszerű néző. Ó régi rossz idők....(lehet, kapok a fejemre én is a múltba gondolásért), amikor a színházkiüresítők nem mennybe mentek művészileg, hanem... jaj, Istenem, hogy is volt akkoriban? Amikor a direktor úr a családi ezüstöt vitte a zálogházba, hogy tudjon fizetni színészeinek. Az is igaz viszont, hogy házat tudott venni a bevételből, ha jól ment a színház.
És ha jól emlékszem, a színháztörténeti tanulmányokban olvasottakra, a színházak minden időkben a közönségnek játszottak, az ő színvonalukon, az általuk kedvelt darabokat. És – bármilyen hihetetlen és furcsa – arra törekedtek, hogy legyen mindig telt ház... és legyen közönség... közönség... közönség. Még ha középszerű is.
Jancsó Miklós. Új Magyar Szó (Bukarest)2012. július 18.
Beszélgetés Varga Vilmossal
Nagykorúvá vált a Nagyváradi Kiss Stúdió Színház
– Hogyan kerül Varga Vilmos az Aradon is játszott zenés nosztalgia-darabba?
– Oda süllyedtem, hogy már énekelek is… A budapesti Kaláka együttessel, kitűnő zenészek, valamikor már készítettünk műsort, nagyon jól fogadta a közönség.
– A Nagyváradi Kiss Stúdió Színház, Románia egyetlen magyar magánszínháza idén 18 éves, tehát mondhatjuk: nagykorúvá vált. Jól érzi magát a színház?
– Állami támogatás nélkül működünk 18 esztendeje, s hogy mi van emögött, hogyan lehet fennmaradni, a szakember nem is érti. Borzasztó sok munka az ára. Madáchot (Az ember tragédiáját), Molnár Ferencet, Matei Vişniec-et vittük színpadra, de az igazán jellemző ránk a színpadi játék. A szubvenció hiánya azt jelenti, hogy egyetlen embert sem tudunk státuszba venni, azaz állandó jelleggel alkalmazni, az egész színházat ketten visszük a feleségemmel, Kiss Törék Ildikóval. Általában mi vagyunk az irodalmi titkár, az asztalos, a beszerző, a színpadkép- és kosztümtervező, a zenei szerkesztő stb. Amit egy színházban huszonöten csinálnak, azt nálunk mi ketten. Persze, meg szokták kérdezni, hogyan tudunk fennmaradni. A válasz: úgy, hogy van két színész és egy rendező – ingyen. (V. V. rendezői szakot is végzett – szerk. megj.) Ildikó tíz évig, 1980–90 között vezette a váradi Szigligeti színház társulatát, amikor Ceauşescu kötele a magyarok nyaka körül szorult, komoly tapasztalatokat szerzett, amiket most hasznosítani lehet.
– Hogyan készül egy-egy színpadi játék?
– Nagyon hosszasan. Csináltunk, például, egy Széchenyi műsort, óriási anyagot kellett elolvasni, öt-hat hónapot is igénybe vehet, amíg minden kialakul. Megírjuk, megszerkesztjük a műsort, elgondoljuk a díszleteket (minimálisakat, persze – már csak azért is, mert mindent egy mikrobusszal kell szállítani), meg minden egyebet, ennek Ildikó a nagymestere. A Wass Albert- műsorunk, az eddig 210 előadást megért Üzenet az otthoni hegyeknek 17 regényből állt össze, elképzelhető, mi munka volt vele.
– Ezért a Wass-műsorért kapták a Magyar Örökség díjat.
– Több más díjunk is van, az egyik legemlékezetesebb az Ady nevét viselő, amelyet Dénes Zsófiától, Ady Endre egykori menyasszonyától vehettünk át. 100 éves és tíz napos volt, amikor nála jártunk, és azt mondta: a kávét én főzöm nektek. Simogatta az akkor négyéves, angyali szőke Zsombi fiunk fejét, gondoltam, megörökítem – nagy bánatomra azonban csak fekete folt maradt a fotón.
– Az Ember tragédiáját sok évvel ezelőtt az aradiak is láthatták a templomban. Rendkívüli előadás, nem is hinné az ember, hogy ennyi szereplővel be lehet mutatni.
– Madách ötven szerepet írt a Tragédiába, mi nyolc színésszel adjuk elő. Ádám, Éva, Lucifer – aztán a többiek több szerepet is játszanak. És nagyon átjön a szöveg a nézők felé, az egyszerű parasztemberek is értik. Általában Erdély templomaiban mutatjuk be, a díszlet az úrasztala és a szószék közötti rész. A játszás függvénye azonban, hogy kapunk e támogatást. Pályázni szoktunk, valamit kapogatunk – legutóbb a kért összegnek az ötödét. De hát a színház pénzbe kerül – a díszlet, a ruha, az autó, az üzemanyag, a szervezés, a közreműködő színészek. Van úgy, hogy azt mondják: 50 dollárért nem megyek, csak 75-ért… Vannak előadások, amelyeket ketten csinálunk, de vannak több szereplősek, és a többieket meg kell fizetni. Azt a magyar újságok rendszeresen elfelejtik megírni, hogy az Ember tragédiáját mi vittük ki először Németországba – Münchenbe, Stuttgartba, Ulmba, Freiburgba –, voltunk vele Madách szülőhelyén, Szlovákiában. Szlovéniában, Magyarországon…
– Biztosan számon tartják, hány előadást tartottak a 18 év alatt.
– Túl vagyunk az 1700-on (az évente majdnem száz – szerk. megj.). Ez alatt annyi kilométert utaztunk, hogy nyolcszor kerülhettük volna meg a Földet. A 320 ezer kilométerben két autó kidőlt alólunk…
– Hány darabot tartanak műsoron?
– Olyan 10-12-őt, különböző műfajokban, hogy legyen választék, amikor hívnak.
Rendkívül hasznos volna, ha a tanári kar bevinné az ifjúságot olyan előadásokra, amelyekből tanulhatnak, például arra, amely összefogja a 1100 éves Kárpát-medencei létet. Erkölcsileg nagy horderejű dolog volna, hogy a fiatalok ne csak a csillogó-villogó koncertekre járjanak.
– Hosszú, sok évtizedes színészi pálya után, számos, lemezeken is megörökített emlékezetes előadóesttel még az „ántivilágból”: hogyan látja az egykori és mai közönség színházhoz való viszonyát?
– Akkor is jártuk Erdélyt – egy csíkszeredai, 400-450 férőhelyes művelődési házban voltak 600-an, a sorok között is ültek. Valamikor ’90-től kezdett visszafejlődni a dolog. Hát, a régi világból a közönség megmaradhatott volna…
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)2013. január 24.
Háromszéken a vámpír-regények a legnépszerűbbek
Háromszéken a vámpír-regények és gyermekirodalmi művek a legnépszerűbb olvasmányok, derül ki a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár tavalyi kölcsönzési adataiból.
Szonda Szabolcs, a Kovászna megyei könyvtár igazgatója lapunknak elmondta: elkészítették az elmúlt esztendő legolvasottabb könyveinek és legnépszerűbb szerzőinek százas toplistáját, amit az intézmény www.kmkt.ro honlapján lehet megtekinteni. Ez szerint Háromszéken tavaly leggyakrabban Leiner Laura A Szent Johanna gimi című nyolcrészes kamaszregényét kölcsönözték ki. A második legnépszerűbb olvasmány a Fodor Sándor által jegyzett Csipike, harmadik Saint-Exupéry műve, A kis herceg.
A toplista élvonalában továbbá gyermekirodalom és a kötelező iskolai olvasmányok vannak: Tamási Áron, Mircea Eliade, Lázár Ervin, Molnár Ferenc, Liviu Rebreanu és Ion Creangă művei.
Szonda Szabolcs szerint a háromszéki olvasók körében népszerűek még a vámpírtörténetek illetve a képes gyerekkönyvek, a felnőttek a könnyedebb olvasmányok iránt érdeklődnek. Az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendő Harry Potter-sorozat a középmezőnybe csúszott vissza. A toplista 64-ik helyén van Cserey Zoltán Sepsiszentgyörgy képes története című helytörténeti kiadvány.
A sepsiszentgyörgyi könyvtár összeállította a tavaly leginkább igényelt szerzők toplistáját is. A legnépszerűbb tíz között gyerekkönyv-írók (mint például Geronimo Stilton, Bartos Erika, Marék Veronika) szerepelnek, az előkelő második helyen áll a krimi királynője, Agatha Christie.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei Könyvtárnak tavaly több mint 70.000 egyéni látogatója volt, kevéssel több, mint az azt megelőző esztendőben, mondta el a maszol.ro-nak Szonda Szabolcs.
Maszol.ro,2013. március 18.
Emléktábla a huszárkapitánynak (Bibarcfalva)
Száldobosi Borbáth László huszárkapitány emlékére táblát helyeztek el tegnap a bibarcfalvi templom előtti kis parkban. A szabadságharc több ütközetében helytálló példamutatását, majd a Makk–Váradi-mozgalomban játszott szerepét emelték ki méltatói, s a zászlórúdra felvonták a székely lobogót.
Székely Lajos református lelkész igehirdetésében a babilóniai fogságba esett zsidóság és az erdélyi magyarság sorsa közt vont párhuzamot. Példát kell vennünk Izrael népéről – mondotta –, mely rabbá válva sem vesztette el Istenbe vetett hitét, s hitt Jeremiás próféta vigasztaló szavaiban, hogy hetven esztendő múlva kiszabadulnak. Hogy célt érjünk, s önrendelkező nemzetté váljunk, önzetlenül kell cselekednünk: ne a személyes gyarapodás, a hírnév és a hatalom megszerzése legyen fontos, hanem a közösség, közben pedig ápoljuk a példát mutató és a reményt ránk testáló elődeink emlékét. A református templom előtti téren Székely Lajos emlékeztetett, nemzeti lobogónkat, a piros-fehér-zöld zászlónkat mindössze néhány esztendeig használhattuk az 1941. májusi felvonást követően, de a ma kihelyezett székely zászló minden bizonnyal sokáig fog lengedezni. Krizbai Imre baróti lelkipásztor előbb száldobosi a Borbáth László huszárkapitány életét kutató Nagybaczoni Molnár Ferenc munkásságát méltatta, mondván, távol születvén is szülőföldje iránt érdeklődött, s elkötelezetten dolgozott múltjának feltárásán. Borbáth László szabadságharcban betöltött szerepéről, helytállásáról a köpeci és kökösi csatában, csapatszervező képességéről, majd a Makk–Váradi-féle mozgalomban vállalt szerepéről – Erdővidék körzetében ő volt a fő mozgatórúgó – szólt a tiszteletes. Az SZNT bardoc-miklósvárszéki elnöke, Szabó Miklós a székely zászló nemzetegyesítő üzenetét hangsúlyozta, majd úgy fogalmazott, megmaradásunk záloga nem a kulturális, hanem a területi autonómia.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. május 31.
Lerombolt templom – felépült gyülekezetek. Megemlékezés Brassóban
Ünnepi istentisztelet keretében emlékeznek meg vasárnap Brassóban a református gyülekezet templomának 50 évvel ezelőtti lebontásáról. Az alábbiakban a templom építésének és a kommunista hatalom által elrendelt lebontásának körülményeit ismertetjük.
1963-at írtak. Brassó belvárosában a romboló buldózerek fülsértő lármája hallatszott. Zúgtak a gépek, keserűen hallgattak az emberek. A gyülekezet riadt fájdalommal figyelte, amint a templom testébe martak a vasfogak egyre nagyobb darabokat harapva ki falaiból. Ledőlt a torony, omoltak a falak, majd síri csend borult a tájra, a porfelhő is leülepedett. A város szívében keletkezett romhalmazt sietve hordták az egymás után sorjázó teherautók. Sietni, sietni! – ez volt a hatalom parancsa, hogy nyoma se maradjon ennek a rettenetes rombolásnak. Tűnjön el az emléke is egy templomnak, amely annyira sértette a szemüket.
Emberünk egy teherautó kormánya mögött ült, hordta a törmeléket ki a városból. Annyi sok társával együtt őt is kirendelték a munkára. Nem az ő temploma volt. Itt nem az ő hite szerint imádkoztak. Mégis valami belső nyugtalanság bántotta. Amikor a városon kívül kiürítette a törmeléket, szemébe csillant valami. Két fényes tárgyat, két réz falilámpát talált. Sietve rejtette el, nehogy valaki meglássa. Otthon is hosszú éveken át rejtegette, őrizte. Senkinek sem mert szólni róla…
A napokban bekopogott a parókiára egy asszony. Románul beszélt. Hozta a két lámpát és ezt a történetet. Az apja halálos ágyán kérte erre, hogy lelke megnyugodhasson, hogy jóvátehesse azt a munkát, amit annakidején rákényszerítettek.
Így rombolták le három nap alatt a proletár diktatúra idején „a demokrácia és a dolgozó nép érdekében” Brassó városának egyetlen református templomát, amely a város egyik ékessége volt. Az Alpár Ignác műépítész tervei alapján készült, két év alatt felépült templomot 1892. augusztus 24-én avatta fel Szász Domokos püspök. A brassóiak ámulattal csodálhatták a város várfalának omladozó bástyája és szennyes vizű tava helyén emelkedő református templomot.
Könyvtár, dalárda létesült
A nagy mű szorgalmazója Molnár János lelkipásztor, aki 43 évig tevékenykedett a városban. Hivatalos megerősítése után beköszöntő szónoklatát 1850. június 2-án mondta el a gyülekezet szerény imaházában. Templomuk nem volt. A városban minden szempontból háttérbe szorított magyar református protestáns közösség akkortájt 800–900 főből tevődött össze. Az egyházközség nehéz anyagi helyzetben volt, kevés készpénzzel, sok adóssággal. Az imaház, amely egyben iskolateremként is szolgált, egy olyan épületben volt, amelynek emeletes utcai részét bérházként hasznosították. Ennek jövedelméből és a hívek adományaiból tartották fenn az eklézsiát. Az imaház mellett helyezkedett el a kisméretű, két szoba-konyhából álló papi lakás.
A lelkész fizetése évi 400 forint volt. De mindez nem szegte kedvét a lelkész-tanítónak. Tenniakarás fűtötte. 1853-ban megszervezte az ipari tanulók vasárnapi iskoláját. Maga látta el az iskolában a tanítói munkát és a kántori tevékenységet is. 1859-ben létrehozta az egyházi népkönyvtárat, az első magyar könyvtárat a városban. 1863-ban a Református Dalárda alapításán fáradozott. Ebből fejlődött ki a mai napig is éneklő Brassói Magyar Dalárda. Ettől kezdve rendeztek dalárda bálokat, melyek bevételéből létesítette a Református Iskola alapot. 1857 folyamán megalakította a Magyar Olvasóegyletet majd a Magyar Kaszinót. Megkezdte munkáját a Női Segédegylet, amelyből 1879-ben létrejött a Magyar Protestáns Nőegylet.
Az időközben háromezer lélekre népesedett, komoly értelmiséggel büszkélkedhető egyházközséget Szász Domokos püspök a tizenkét első erdélyi református egyházközséggel egy sorba emelte. A régi imaház így a közösség számára egyre szűkebbnek bizonyult, elérkezett a régi dédelgetett terv megvalósításának ideje: egy, a gyülekezet felemelkedését jelképező templom építése.
„Semmi esélyük sem maradt”
A pazar épületnek két világháború és Trianon sem ártott, de az sehogy sem tetszett a kommunista hatalomnak: a Carpaţi Vendéglátóipari Tröszt szállodájának kibővítése céljából a templom, a parókia és az elemi iskola lebontását követelte a város vezetőségétől. A politika nyomás hatására a város vezetősége tudomásul vette a városrendészeti tervet, és közölte az egyház vezetőivel a feltételeket. Az 1963. február 16-án tartott presbiteri gyűlésen felolvassák a hivatalos átiratot, mely szerint a templomot lebontják.
A következő gyűlésen, 1963. június 11-én részt vett dr. Nagy Gyula püspök, Dávid Gyula püspökhelyettes és jónéhány erőszakos elvtárs. A presbiterek próbáltak ellenállni, és az első megbeszélésen a javaslatok ellen szavazni, de akkora volt a nyomás, hogy a következő alkalommal el kellett fogadni a tényeket. A nagytiszteletű Albu Dezső és Szabó Károly lelkipásztorok, valamint Csia Pál nyugalmazott lelkész minden szóbeli és írásbeli próbálkozása hiábavalónak bizonyult, az elhatározott tényekkel szemben semmi esélyük nem maradt.
Ezután kezdődött el tehát az épületek szisztematikus bontása. Többnyire katonák végezték a munkát. Folyó év őszén a földdel tették egyenlővé a brassói református magyarság végbástyáját, a város egyik ékességét. Pedig 1916. június 14-én Vár utcai lakásában azzal a tudattal tért örök nyugovóra a templomépítő Molnár János lelkész, hogy valami maradandót hagyott maga után. Temetésének napja városi gyásznap volt.
A szertartáson megjelent Brassó megye alispánja, Brassó polgármestere, minden felekezet lelkésze, az általa alapított minden szervezet, intézmény és egylet képviselője, és a református hívek mérhetetlen tömege. A városvezetés életműve iránti elismerését azzal fejezte ki, hogy a templom mögötti utcát róla nevezték el.
Elmosta a történelem
Tisztelt Olvasó, ne keresd az utcanévtáblát, elmosta a történelem, akárcsak a templomot. Így állt sokáig egy jellegtelen szökőkút az Isten háza helyén. Manapság az Aro hotel vendégei kényeztetik magukat a védőtető alatt megépített fedett uszodában. Ennek megépítésekor sikerült gyülekezetünk presbitériumának egy alapkődarabot kimenteni. Ma csak egy tábla emlékeztet, hogy hajdan templom állt itt.
A városvezetés azon ígéretének, mely szerint új templomot építenének a brassói reformátusságnak, természetesen nem tett eleget. Ehelyett végül az Andrei Şaguna sétányon egy tornatermet adtak, amelyhez utólag torony és harangozói lakás épült. A régi templom hangulatát és emlékét a mai belvárosi református templom berendezése őrzi: a szószéket, az orgonát és a padokat sikerült a rombolók keze elől kimenekíteni.
Nagy megpróbáltatás volt ez az esemény, nemcsak a reformátusok, hanem az egész brassói magyarság számára is. Az idő malmai őrölnek, ma a lebontott templom helyett háromban szól Isten igéje.
A Belvárosi Református Templomban (A. Şaguna 3.) vasárnap, június 2-án 13 órakor ünnepi istentisztelet keretében szomorúan emlékezünk meg egykori nagy református templomunk lebontásának 50. évfordulójáról. A megemlékezés keretében a templomépítő Molnár János lelkipásztor munkásságának elismeréseképpen emléktáblát állítunk. Az alkalmat az általa alapított, idén 150 éves fennállását ünneplő Brassói Magyar Dalárda énekes szolgálata teszi fennköltté. A dalárda ünnepi hangversenyére június 8-án, szombaton 16 órától a brassói Redut Kulturális Központban kerül sor.
Szeretettel hívjuk meg minden keresztyén testvérünket, akik együtt éreznek a brassói reformátusokkal e veszteségükben, ugyanakkor pedig együtt tudnak hálát adni Istennek a leomlott falakon túl megújuló életért. Aki nem lehet személyesen jelen, az hallgassa a brassói templomok 12.45−13 között egyszerre felcsendülő harangjainak szavát, s imádságos lélekkel gondoljon e tragédiára, amelyhez foghatónak soha sehol nem szabad újra megtörténnie. Ilyen fájó lélekkel emlékezünk a múltra, de hittel tekintünk a jövő felé: „Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az.“ (Zsid 3,4)
Nagybaczoni Molnár Ferenc A halhatatlan templomépítő magyar című tanulmányát is felhasználva összeállította Kovács Páska Edit, nőszövetségi elnök és Jári Zsolt, Brassó-belvárosi gyakornok lelkipásztor
Krónika (Kolozsvár)2014. május 22.
Ballagás, mozgásszínházi bemutató és utoljára játszott előadások a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Pénteken ballagnak a Művészeti Egyetem végzősei, majd mozgásszínházi produkcióval és további előadásokkal várja közönségét a marosvásárhelyi Stúdió Színház.
Május 23-án, pénteken 11 órától ballag a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hetven végzőse a Köteles utcában. A Stúdió Színházban tartott, zenével és búcsúbeszédekkel tűzdelt ünnepség keretében veszi át Kovács András Ferenc költő, műfordító az egyetem díszdoktori címét.
A szombati nap is mozgalmasnak ígérkezik a Stúdió Színházban. Május 24-én 19 órától kerül sor A lecke című mozgásszínházi előadásra, amelyet Györfi Csaba, a Művészeti Egyetem diákja rendezett Eugène Ionesco azonos címet viselő abszurd drámája alapján. "Miben rejlik a tudatlan ember boldogsága, és miben a tanult ember boldogtalansága? Minek a hatására tud eluralkodni az emberen a határtalan mértékű agresszió?" – teszi fel a kérdést a rendező. A választ a három táncos, Bezsán Noémi, Deák Orsolya és Ruszuly Ervin minden rezdülése tolmácsolja. Az előadás júniusban Magyarország legrangosabb színházi fesztiválján, a Pécsi Országos Színházi Találkozón lesz látható.
Vasárnap, május 25-én 19 órától látható utolsó előtti alkalommal Kovács Levente nagy sikerű előadása, a Kész csoda. A másodéves magiszteri színészosztály előadásában megjelenik New York, a kilencvenes évek. Hat barátnő próbál boldogulni a párkapcsolatok szövevényes világában. Hetente egyszer összegyűlnek, hogy kibeszéljék mindazt, amit másokkal, máshol nem tudnak. Keresik önmagukat, a világ apró rezdüléseit, a csendet, a nevetést. Önfeledten társasjátékoznak minden összeülésükkor, a villámkérdések kereszttüzében mégis lehetőség nyílik egy-egy fél mondatra, vagy akár hosszabb elmélkedésre is, amikor felszínre kerülnek az aktuális problémák. Sőt, sokszor nem is a kártyalapon lévő kérdés a lényeg, de még a válasz sem, hanem a beszélgetésre, viccelődésre nyílt lehetőség. Egyikük válása a kis csapat életét teljesen felforgatja, és talán az szenvedi a legnagyobb kárt, aki a legmegértőbb próbál lenni. Két spanyol fiatalember teljesen új irányba tereli az események folyását… A sok poén, nevetés mögött ott lapul a kérdés: hogyan ragadható meg a boldogság?
Május 27-én, kedden 19 órától a Levél utcai Stúdió 2.1-ben utolsó alkalommal lesz megtekinthető a Liliom. Az egyetem harmadéves bábszínész szakos hallgatói ezúttal rendhagyó módon nem bábelőadással lépnek színre, Molnár Ferenc világhírű drámáját adják elő vezető tanáruk, Harsányi Zsolt rendezésében. A Liliom búcsúelőadására a belépés ingyenes.
A jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14–18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak a 0736-350-686 telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen. Népújság (Marosvásárhely)2014. július 31.
Sok magyar darab az új évadban
A váradi közönség igényeinek eleget téve több magyar darabot játszik, és könnyedebb darabokat magában foglaló bérletházat is kialakít következő évadjára a nagyváradi Szigligeti Színház – hangzott el a csütörtökön tartott évadismertető sajtótájékoztatón.
„A Szigligeti Színtársulat következő évadjában tizenöt cím lesz a repertoáron, ugyanis az új produkciók mellett egy sor, a tavalyi évadban készült előadást is színen tartunk” – mondta Szabó K. István, a színház Szigligeti Társulatának leköszönő művészeti igazgatója. Megtudtuk azt is: az új évad első premierje Molnár Ferenc Liliom című külvárosi legendája lesz Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház főigazgatójának rendezésében. Idén szilveszterre is egy zenés vígjátékkal készül a társulat, ugyanis Kellér-Szenes-Horváth: A szabin nők elrablása című előadást viszi színpadra Halasi Imre rendezésében. A harmadik nagyszínpadi bemutató jövő februárban lesz: Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című drámáját Anca Bradu rendezésében láthatja majd a nagyérdemű.
Stúdióelőadások
A stúdióelőadások sorát Balogh Attila rendező műhelymunkája nyitja majd, aki A hetedik lépcsőfok címmel Hrabal meséket állít színpadra. Várhatóan áprilisban mutatják be Parti Nagy Lajos-Darvas Ferenc Ibusár című darabját Szabó K. István rendezésében, ezt követően pedig a kassai Thália színház igazgatója, Czajlik József rendezi meg az Álom(város)nézés című darabot, mely Ady Endre és Márai Sándor életútját állítja párhuzamba. Ennek az előadásnak a bemutatójára várhatóan jövő májusban kerül sor. Mint Szabó K. István elmondta, a következő évadban Firtos Edit színművésznő készül önálló esttel, aki Tasnády Sáhy Péter F.E. vallomások című munkáját fogja előadni.
Vendégelőadások
Az elmúlt évek örvendetes hagyományát követve a következő évadban is lesznek a váradi színházban bérletcserés előadások. A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Bertolt Brecht – Kurt Weill Koldusopera című előadását hozza el Babarczy László rendezésében. Szintén visszatérő vendég Váradon a debreceni Csokonai Színház, amely a következő évadban Nancy Huston Iokaszté királyné című előadását kínálja fel a váradi közönség számára. A Gemza Péter rendezte darab érdekessége, hogy az Oedipus történetet Iokaszté királynő szemszögéből láttatja. A következő bérletcserés rendszerben bemutatott darab Sütő András Advent a Hargitán című előadása lesz, amelyet a békéscsabai Jókai Mór Színház hoz el Nagyváradra. A felsorolt új előadásokon kívül műsoron maradnak a Szigligeti Társulat Világcirkusz, Godot-ra várva, Szigligeti és Hazatérés című produkciói, valamint Gajai Ágnes Piaf et Ágnes című önálló estje is.
Bérletházak
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, az évad összeállításában figyelembe vették azt, hogy milyen jelzéseket kaptak a közönség köréből: ennek köszönhető az, hogy több magyar előadás került a repertoárba. Czvikker Katalin elárulta, többen jelezték azt, hogy több vidám, táncos darabot szeretnének látni. Szabó K. István közölte, még nincsenek véglegesen kialakítva a bérletházak, de az biztos, hogy lesz felnőtt-, ifjúsági-, diák- és kisdiákbérlet. Az elképzelések szerint a felnőttbérletházakat úgy fogják csoportosítani, hogy legyen egy külön bérletház azok számára, akik csak a könnyedebb előadásokat szeretnék megtekinteni. Czvikker Katalin bejelentette, hogy a bérletárak nem változtak, továbbá a bérletházak közötti átjárást úgy biztosítják, hogy a bérletesek mindig árkedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a színházban bemutatott, de a saját bérletházukban nem szereplő előadásokra. Olyan bérletház nem lesz, ami minden előadást magában foglal, szögezték le.
Színház az iskolában
Jövőre is folytatódik az Iskola a színházban, színház az iskolában nevű programsorozat. A Szigligeti Színtársulat a 450. éves Shakespeare évfordulóra való tekintettel a nagy drámaíró Rómeó és Júliáját dolgozza majd fel váradi iskolásokkal. A programba a következő évadban bekapcsolódik a Lilliput Bábtársulat is, mely a Diótörőt rendezi meg. A produkcióban huszonhat, tizennyolc év alatti diák fog szerepelni. Az előadás rendezője Tóth Tünde, a Szigligeti Színház színművésze lesz, vendégként pedig fellép majd Peller Károly a budapesti Operettszínház szólistája. Ennek az előadásnak a premierje november végén lesz.
Bábtársulat és táncegyüttes
Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette, hogy mivel készülnek még a következő évadban. A bábosok első bemutatója október végén Petőfi Sándor A helység kalapácsa című előadása lesz, Bartal Kis Rita rendezésében. Jövő év februárjában kerül először színpadra a Szent László csudatettei című előadás, melynek szövegét a fiatal váradi Bíró Árpád írta, a zenéjét pedig Lászlóffy Zsolt jegyzi. És végül 2015 áprilisában mutatja be a társulat a Brémai muzsikusok című bábelőadást Rumi László rendezésében. Egy új koprodukcióról is beszámolt Szőke Kavinszki András: a debreceni Vojtina bábszínházzal együttműködve készül el a Két mese a hársfa alatt című előadás, valamint továbbra is játszák a debreceniekkel tavaly közösen elkészített Tündérléptefű és Genezis című előadásokat. Vendégelőadások is lesznek Nagyváradon: a debreceniek ismét elhozzák Váradra Boldog képek című előadásukat, míg a miskolci Csodamalom Bábszínház A kiskakas gyémánt félkrajcárja című darabját fogja bemutatni nálunk.
Nagyvárad Táncegyüttes
Czvikker Katalin főigazgató a Nagyvárad Táncegyüttes jövő évadjának programját ismertette. A táncegyüttes első bemutatója a Pomádé király új ruhája lesz szeptember végén, Dimény Levente rendezésében, majd következik várhatóan decemberben Euripidész Elektrájának mozgásszínházi előadása Győrfi Csaba rendezésében, 2015 februárjában pedig a Rózsa Sándor alakját megidéző Betyárvilág című előadást mutatják be, melynek rendezője László Csaba lesz.
Új stúdió
Új stúdiótermet bérel a nagyváradi Szigligeti Színház. A helyiség a Sonnenfeld-palota földszintjén van. Itt kapnak helyet a társulat kamara- és stúdióelőadásai, de próbákat is tudnak itt tartani, illetve raktárként és kelléktárként is tudják hasznosítani az ingatlanrészt. Czvikker Katalin elmondta, hogy ez ideiglenes megoldás, hiszen azt szeretnék, ha nem kellene bérelt épületben dolgozniuk, hanem a megyei tanács biztosítana a színház számára stúdiótermet. Mint ismeretes, a volt Transilvania mozi épületét szemelték ki erre a célra a színház számára, de annak az ingatlannak a felújítása folyamatosan késik.
Személyi változások
Szabó K. István művészeti igazgató közeljövőbeli távozása mellett további személyi változások is történtek a Szigligeti Színház háza táján. Szabó K. István elmondta, hogy Varga Balázs színművész a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz szerződött, míg Pál Hunor a következő évadban már a debreceni Csokonai Színházban folytatja pályafutását. Szőke Kavinszki András bejelentette: Gnadig Kornélia elhagyta a Lilliput Társulatot, ő szabadúszóként kíván a továbbiakban dolgozni. Helyette a bábtársulat átigazolta Csepei Róbertet a Szigligeti Színtársulattól, aki a Helység kalapácsában máris főszerepet fog kapni.
Együttműködések, fesztiválok
A nagyváradi Szigligeti Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkcióban idézi fel Szent László alakját, tudatta Czvikker Katalin menedzser. A székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közreműködve tartják meg augusztus 16–19. között Székesfehérváron a Szent László alakját megidéző Koronázási Ünnepi Játékokat. A darab rendezője Szikora János, a Vörösmarty Színház főigazgatója, az előadás hanganyagát a Nagyváradi Állami Filharmónia tagjaiból álló együttes játszotta és vette fel, a játékban részt vesz a Nagyvárad Táncegyüttes tíz táncosa, valamint Dobos Imre színművész, a játék Angyalkórusát a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a nagyváradi Szent László római-katolikus teológiai Líceum kórusainak tagjai fogják alkotni. Az együttműködés folytatásaként augusztus 23-án délután Szent László családi napot rendeznek a nagyváradi római katolikus püspöki palota kertjében, amelyen egy liturgikus játékot adnak elő: fellép a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a váradi Szent László iskola kórusa. A családi nap alkalmával felállítják azokat a mintegy öt méter magas bábokat, amelyeket a székesfehérvári koronázási játékon is felhasználnak.
Projektek
A Szigligeti Színház más projektben is szerepel: az egyik az augusztus 3-10. között megrendezendő Esztergomi Bábtábor, amelyen a Lilliput Társulat vesz részt hatvan gyerekkel. Itt a bábtársulat a Regélő és a Paprika Jancsi kalandjai című előadásait mutatja be. Szőke Kavinszki András, a Lilliput Bábtársulat vezetője elmondta, hogy idén szeptember 1–8. között szervezik meg Havasrekettyén a Diótörő alkotótábort, amelyen összesen mintegy ötvenen vesznek részt. A továbbiakban Czvikker Katalin emlékeztetett arra, hogy a színház drámaíró pályázatot hirdetett három kategóriában. A debüt kategóriába 82 pályamunka, a drámaíró pályázatra 35, a román nyelvű drámapályázatra pedig szintén 35 pályamű érkezett. Eredményt szeptember végén vagy október elején hirdetnek.
Gazdag programkínálat
A Szigligeti Színház a különböző előadások színrevitele mellett a következő évadban is számos egyéb programmal kedveskedik a nagyváradi kultúraszerető közönségnek. Ismét megrendezik a Holnap Után Fesztivált, melyet jövő év április 15–19. között bonyolítanak le. Új fesztivált alapít a Nagyvárad Táncegyüttes: a Nemzetközi Tánc- és Összművészeti Fesztivál elnevezésű rendezvénysorozatra 2015. május 19–24. között kerül sor, ennek szakmai-művészeti vezetője Novák Péter lesz. A fesztivál keretében táncművészeti intézmények mutatkoznak be workshopok, konferenciák keretében, jelentős táncművészeti társulatok adják elő saját előadásaikat, az összművészeti részt pedig performanszok, kiállítások stb. képviselik majd. Jövő év októberében újra megrendezik Nagyváradon a Fux Bábfesztivált, amelynek lesz egy versenyprogramja és egy off programja is. Ezen a fesztiválon a szervezők számítanak a hat romániai magyar bábtársulat részvételére, emellett elképzelhető, hogy külföldi társulatok is fellépnek majd.
Pap István, erdon.ro2014. augusztus 13.
Múltmentés Nagybaconban
Régi korok emlékeinek, tárgyainak, tudásának megörökítésére, továbbadására vállalkozott a nagybaconi Kusztos Vilmos és néhai Benedek József: előbbi egykoron használt tárgyakat, eszközöket gyűjtött össze, hogy a mai gyermekek, fiatalok is megismerjék azokat, utóbbi feljegyzésekben rögzítette a fontosabb eseményeket, történéseket, hogy ne merüljenek feledésbe. Régi szerszámok gyűjteménye
Kusztos Vilmost, a Köpeci Bányavállalat egykori alkalmazottját fiatal korától ismerem. Azóta nyugdíjas, de élénken őrzi minden emlékét, pontosan számon tartja az eseményeket, neveket. Nyugdíjazása után megpróbált visszakapott földjeiből hasznot csikarni, ám teltek az évek, a mezőművelés és a mintaállat tartása is immáron csak emlék számára. Régi, kedvenc foglalkozásával, a díszítő fafaragással, fémtárgyak öntésével, ötvözésével, régiségek gyűjtésével, restaurálásával azonban nem hagyott fel.
– Magángyűjteményem van olyan tárgyakból, amelyekről úgy véltem, hogy hamarosan pusztulni fog még az emlékük is. Arra gondoltam, hogy megmentem a jövő nemzedék számára – mondta. – Azt akarom, hogy a mai gyermekek, fiatalok ismerjék meg a legkülönlegesebb használati eszközöket, szerszámokat, s köztük olyan egyedi darabokat, emléktárgyakat, amelyekből talán éppen egyetlen példány készült, s azt az én gyűjteményem őrzi. Semmi után anyagi javakra nem számítok, hasznos látnivalót szeretnék mutatni erdővidéki, esetleg távolabbról érkező érdeklődőknek. Egyszóval a hagyományőrzés példaadása a célom.
A gyűjteménnyel tele két tágasabb szoba vagy terem, olyanok, hogy azokat bármely pillanatban lakás céljaira is fel lehet használni. Egy harmadik fedett helyiségben a fa- és vastengelyű, kockás-lajtorjás szekereknek, szánoknak, egészvágás ráfos szekereknek, fagerendélyes eketípusoknak, eketaligáknak teremtett helyet a gyűjtő, s a mennyezeti polcokon még ugyanannyi alkatrész vár a majdani esetleges összeszerelésre. Vilmoskának, akit jómagam most úgy szólítok meg, mint fiatal korában, van még egy különleges, szinte hihetetlen tulajdonsága: minden tárgya tiszta és fényes, gondozott, legtöbbje jelenleg is használható állapotban. Hiszi vagy nem hiszi az olvasó, nem engedi meg magának, hogy egy-egy lámpát, hutapoharat, avagy kerámiadarabot belepjen a por! – Jelen pillanatban például van egy működőképes nyomdám – kezdte –, olyan, amit sehol a környéken nem láthat senki, mert vagy már nem használják, vagy pedig ócskavasba került. Itt a nyomda teljes felszerelése, még mutatóban olyan helybeli lapok (Erdővidék, Székely Újság) is, amelyek ezen a gépen készültek. Itt egy 1943-ban gyártott és ma is működő precíz és finom vasesztergapad. Lehetne már teljesen felszerelt vízimalmom is, mert ingyen és bérmentesen felajánlották, de helyszűke miatt le kellett mondanom róla. Hasonlóan jártam egy cséplőgéppel is, mely maholnap valóságos érdekességszámba megy. Itt őrzöm Keresztes Márton bátyám egyik hegedűjét, amit a fia adott nekem megőrzésre. Baconi ezermester volt, kilenc hegedűt készített életében. Jó zenész volt, én még muzsikáltam vele. Még egy lemezlejátszót szeretnék beszerezni, hogy meghallgathassak egy-egy régi számot hanglemezeimről. Most éppen száz van belőlük. Mindenkinek köszönöm az adományokat, el kell mondanom, hogy számos tárgyat saját pénzemen vásároltam meg. Szinte lehetetlen felsorolni, mit őriz Kusztos Vilmos, fényképmellékleteink is csak ízelítőt adhatnak belőle. Glédában állnak a legkülönbözőbb szerszámok, a harcsafűrészek és azokhoz fűrészfogosztó, annyi fényes és kivikszelt kemény szárú csizma, hogy egy tánccsoport férfiembereinek is elegendő lenne, s ehhez egy sorozat suszterszerszám. Hol lehet most ilyent látni, melyik múzeumban? Viharlámpák, függőlámpák egész sora lóg a gerendáról, ezeket követik a különféle mérlegek. A sárgaréz-mérlegtányérok úgy csillognak, mintha teljesen újak lennének. De van ott osztrák–magyar kávépörkölő és korabeli cégtábla is. Műszaki érdeklődésű és néprajzkutató is talál magának itt érdekes tárgyat. Fonókerékből és csörlőből, bardoci bordatípusokból, vetélőből nagy a kínálat, egyik sem hasonlít a másikhoz. Sorakoznak a legkülönbözőbb vaskályhák, juhászfelszerelések, kicsi vékák, egész vékák, köztük egy fatörzsből faragott 1800-ból! Nem hiányoznak a teknők, a vasalók, a rézmozsarak egész sora, cigány kovácsok által készített díszített kézi bárdok, szebbnél szebb kerámiák, köztük nagybaconi és magyarhermányi készítésűek és egy olyan is, amelyen az Anno1795 felirat kandikál ki a fényes mázréteg alól. A baconi ipari kerámia is jelen van, ez helyi jellegzetesség. A XIX. és a XX. század fordulójáról való cserepeket és kupáscserepeket lehet itt látni, egyiken például 1866 az évszám.
Nem kell búsulni a gyűjtemény majdani sorsát. Kusztos Vilmos azt mondta „ha Attila és lányom, az én gyermekeim, megörökölik, értékelni fogják a gyűjtött kincset”. Attiláék jelenleg a tárgyak felcímkézésével, azok megnevezésével, esetleg az évszám és a gyűjtőhely felírásával segítenek. Édesapjuk augusztus 30-ra megnyitót tervezett mindazok számára, akik tanúi szeretnének lenni nagybaconi múltmentésének.
Irkákba rejtett emlékek
A nagybaconi, immár néhai Benedek Józsi bácsi – érdekes, nem gyűjtött tárgyakat, ő irkákba mentette emlékeit – egyszerű falusi ember volt, akit azonban minden érdekelt, és fontosnak tartotta a fontosabb helyi történéseket füzeteibe leírni. Részt vett minden helyi megemlékezésen-eseményen, s az ahhoz kapcsolódó emlékeit-véleményét hangosan is elmondta, felolvasta. Családja és a helyiek nagy részvéttel kísérték ki a temetőbe. Emlékét lányával, Benedek Évával elevenítettük fel. – Édesapám itt, Baconban született 1922-ben. A négy testvér közül ő volt a legnagyobb. A fiútestvére leventekatonaként 1944-ben 19 évesen odaveszett a háborúba. Apámat, aki 30 évig élt özvegyen, én gondoztam, mert testvérem, Ilona kint él Svédországban. Kisbaconi Benedekek vagyunk, de mivel népes a család, a mi megkülönböztető nevünk a „szabó”. Apám részt vett a világháborúban, három és fél évet töltött orosz fogságban. Nem tudom, hogy hol szenvedett, de nem is kell tudnom, mert ami vele történt és amit ő fontosnak tartott, mind-mind leírta irkáiba, amiket én őrzök. 1949 tavaszán jött haza a fogságból, még azután nősült, s én még azután születtem. Több füzetet írt tele: kettőt a kutatásairól és egyben leírta a helyi néphagyományokat. Az az irka, amelyben az életét és a fogsági szenvedéseit-emlékeit írta le, svédországi testvéremnél van. Rettenetesen szerette a régészetet. A kolozsvári Ferenczi Istvánnal és a székelyudvarhelyi Ferenczi Gézával együtt ástak sok-sok helyen, még Dénes Istvánnal is az Almási-barlangban és környékén. Hozzá küldték a budapesti egyetemistákat, akik a vidéket akarták bejárni. Idegenvezetője volt annak, aki a faluval akart ismerkedni. Nagy Balázzsal is ő beszélgetett, azzal, aki írt Háromszékről. Ő volt Janicsek Jenő tanár úr segítsége, amikor kutatta a vidék helyneveit. Apám arcképe Nagybaczoni Molnár Ferenc Tábornokok földje, Erdővidék című, 2008-ban Baróton megjelent kötetében látható, Sepsibaczoni Tókos Csaba barátjának társaságában Budapesten 1995-ben. Józsi bátyánk leányának engedélyével, Rebeka Dóra volt tanítványom többoldalnyi másolatot készített régészeti füzetéből, abból idézünk olvasóinknak: „Régészeti expedíció. Újból a kolozsváriak érkeztek. Ferenczi régész tanár egy csoporttal egypár napot töltött a Rika völgyében, ahol megásták a védelmi vonalnak tekintett Kakas-barázdát. Én egy éjet egy cserefa alatt töltöttem tűz nélkül. Ferencziéket vártam, akik egy traktorral érkeztek Almásról. Szállást csináltam nekik is egy elhagyott épület padlásán. A vékony gerendákra szénát hordtam. Nem mertem lenn az épületben helyet csinálni, féltem a viperakígyóktól, azok szeretik a mészköves meleg helyeket. Jó idő volt, örvendtünk egymásnak, mert voltak tavalyi ismerősök is. Folytattuk az ásatást a Pipások dombján, ott, ahol a tavaly abbahagytuk. Nagyon jól telt, de csak egy hétre tudtam felmenni. Kellett hazajöjjek szénacsinálni. Második utamon fenn találkoztunk a Völgyben. Megnéztük Kozma várát. Nem volt ott semmilyen vár. Nem más az, mint egy erdő borította völgykatlan, a hagyomány szerint ide hozták fel a vargyasi népek az ellenség elől a tatár időkben az állatokat, behajtották, elrejtették a katlanban. Itt, nem mesze egy 120 m hosszú vársánc is látszik. Meg is ástam az ősszel több helyen, de nem találtam edénydarabokat.”
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. augusztus 22.
Hetvenedik évad, színes kínálat a Nemzetiben
Interneten is bérletet lehet váltani a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásaira. A 2013−2014-es évad bérlettulajdonosai szeptember 5-ig újíthatják meg bérleteiket.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 70. évadját a klasszikusoktól kezdve kedvenc regényeink, közkedvelt operett előadások és válogatott drámák alkotják. Az előző évek és a számos hazai és nemzetközi fesztiválon elért siker tapasztalataira építve, az idei évadban a Tompa Miklós Társulat figyelembe vette a nézők véleményét és igényeit a bérletrendszer kialakításakor, olvasható a színház szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Az új évadtól a bérletek sajátosságát a kezdési időpontok adják meg.
A hetvenedik évadot kezdi a társulat. A Bernády György mecénás bérlet 700 lejbe kerül, a Kemény János bemutató bérletet továbbra is 100 lejért lehet kiváltani. Az eddig Szabó Ernő és Kovács György nagytermi felnőtt bérletek összevont formában Kovács György felnőttbérlet néven igényelhetők 60 lejes áron, és négy nagytermi előadásra érvényesek. A Petelei István kistermi felnőttbérlet a nagytermihez hasonlóan ettől az évadtól 60 lej értékű lesz, és tulajdonosa négy kistermi előadást tekinthet meg. Mindkét bérlettípus online vásárlás esetén kedvezményesen 55 lejért váltható szeptember 11-ig a www.biletmaster.ro honlapon. A kedvezményes bérletek: Harag György, Bolyai János, Aranka György, Molter Károly diákoknak és egyetemistáknak szólnak, és 25 lejbe kerülnek, míg a nyugdíjas bérleteket – Kántorné, Delly Ferenc, Sütő András, Karácsony Benő – idén 30 lejért lehet megvásárolni. A pedagógusok a Köteles Sámuel nevű, 35 lejért váltható bérletükkel négy nagytermi előadást nézhetnek meg.
A teljes értékű színházjegyek 20 lejbe, míg a kedvezményes (egyetemista, diák, nyugdíjas) jegyek 10 lejbe kerülnek. Idén is lehet szabadbérletet váltani, ami a bemutató előadások és a vendégjátékok kivételével bármikor felhasználható az évad során, és lehetővé teszi, hogy több személy is megtekintsen egy előadást. Tulajdonosának azonban egy nappal az előadás előtt helyet kell foglalnia. A négy egységes szabadbérlet 50 lejbe, a hat egységes szabadbérlet 70 lejbe, míg a nyolc egységes szabadbérlet 90 lejbe kerül.
Betervezett előadások
Nagyterem William Shakespeare: Szeget szeggel, rendező: Tadeusz Bradecki Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, rendező: Vidovszky György Szirmai Albert: Mágnás Miska, rendező: Harsányi Zsolt Alfred Jarry: Übü király, rendező: Sorin Militaru.
Kisterem Albert Camus: Caligula F. M. Dosztojevszkij–Richard Crane: A Karamazov testvérek Radu Afrim: 2. meglepetés előadás Molière: Tartuffe.
Ezeken kívül a Szegedi Kortárs Balett és a Miskolci Balett, lengyelországi színtársulatok, valamint a Kolozsvári Magyar Opera művészei is fellépnek Marosvásárhelyen.
Simon Virág, Székelyhon.ro2014. szeptember 18.
Ősbemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera
Selmeczi György új operáját, a Herczeg Ferenc drámája alapján írt Bizáncot mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Opera vasárnap, szeptember 21-én. A történet a Bizánci Birodalom utolsó napján játszódik, Konstantinápoly végső ostromának ideje alatt.
Herczeg Ferenc darabjának korabeli sikerét mutatja, hogy 1904 és 1943 között kilenc különböző rendezésben állították színpadra. Az első előadás rendezője Janovics Jenő, a színház akkori igazgatója volt. Hevesi Sándor, a 20. század elejének neves színházkritikusa a Bizáncot a mindenkori legjobb magyar drámának nevezte – tudtuk meg Szép Gyula igazgatótól.
„Bizánc kérdése mindig foglalkoztatott engem” – vallotta az opera szerzője, Selmeczi György. „Bizánc bukásával, az oszmán birodalom döntő győzelmével az egységes Európa víziója bukott el. Nagyon nehéz a 21. században ennek a tragédiának a súlyát felmérni. Ez volt a kereszténység első nagy bukása. Napjainkban éljük a másodikat” – tette hozzá a zeneszerző.
Selmeczi szerint Herczeg Ferenc egyike volt azoknak a nagy alkotóknak, akik a kommunista hatalomnak aláfekvő szakma áldozatául estek. Ezért veszett méltatlanul feledésbe a neve. „Herczeg és Molnár Ferenc a magyar drámairodalom két ikercsillaga. Remélem, hogy ezzel az operával hozzájárulunk Herczeg Ferenc rehabilitációjához is.”
Jankó Zsolt karmester a próbafolyamatról azt mondta, ritka szerencsés helyzetben van a zenész, amikor maga a zeneszerző is jelen van a próbákon. „Néha megkérdezném Puccinit vagy Mozartot, hogy ezt vagy azt ő hogy képzelte el, de sajnos nem lehet” – viccelt a karmester, aki mesterének munkáját úgy jellemezte: félig-meddig színházi, félig-meddig operazene, hisz Selmeczi igazi „színházi ember”, aki tökéletesen érzi a drámát, és ahhoz fűzi hozzá a zenét. A kor sajátosságaiból kiindulva török, reneszánsz, sőt néha barokk elemeket ötvöz a mű, de van benne egy elektronikus zenei rész is.
„Közönségbarát operát akartam írni, hisz csak abban az operában hiszek, amely megőriz egy gesztusközösséget a nézővel. Olyan műnek szántam, amit hazamenve a fürdőszobában is dúdolnak majd” – fogalmazott Selmeczi György. Habár drámáról van szó, a szerző mégis vigyázott, hogy a végén a közönség ne lesújtva, hanem felemelő érzéssel távozzon az operából.
Minden van a Bizáncban, amit egy nagy, klasszikus dráma cselekményétől elvár az ember – vélekedik Zakariás Zalán, a rendező. Szerelem, összeesküvés, csalás, gyilkosság, személyes tragédiák. Az operát azonban nemcsak ezek teszik kortalanná (és aktuálissá), hanem az az erkölcsi válság, a morális értékek feladása, az egyéni érdek előretörése a közérdekkel szemben, amivel jelenkorunkban is naponta szembesülünk. A Bizánc az erkölcsvesztés történelmi albuma.
T. Koós Imola, maszol.ro