udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
101
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-101
Névmutató:
Molnár Vilmos
2006. november 24.
A Holló Ernő Sajtóklubnak fennállása óta nem volt akkora sikere, mint november 22-én este, mikor a sepsiszentgyörgyi városi művelődési ház boltíves pincehelyiségét zsúfolásig megtöltötte a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld folyóirat munkatársaival – Ferenczes István főszerkesztő, Lövétei Lázár László szerkesztőségi titkár, György Attila és Molnár Vilmos szerkesztők – találkozni óhajtó közönség. A csupán tízéves folyóirat hatalmas népszerűségre tett szert. A folyóiratot Sylvester Lajos méltatta. /(vop): Székelyföld a pincében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 24./2007. október 26.
Tíz éves fennállását ünnepli a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztősége. Anyagi gondok miatt két alkalommal is fenyegette a megszűnés veszélye a Székelyföldet. Most két ünnepi kiadvánnyal jelentkeznek, a folyóirat első Évkönyvével, valamint az Academica Transsylvanica című, erdélyi tudósokkal folytatott beszélgetéseket összegző gazdag kötettel. Ferenczes István főszerkesztő, József Attila-díjas költő és író elmondta, régi álma volt, hogy kellene ide egy lap. Végül 1996–97-ben adódott lehetőség, hogy a megyei önkormányzatok létrehozhattak bizonyos kulturális és más jellegű intézményeket. Ezt használták ki, segítségükre volt Kolumbán Gábor. A kezdeti nehézségeket az okozta, hogy Csíkszeredában a folyóirat-szerkesztésnek nem volt előzménye, ráadásul semmiféle infrastruktúra nem volt. Egy táskaírógéppel kezdték a munkát, 1997 októberétől György Attilával és Molnár Vilmossal egy kölcsönkapott számítógépen dolgoztak. Majd érkezett Fekete Vince, Lövétei Lázár László és Mirk Szidónia-Kata. 1990 után megjelent egy új írógeneráció Erdélyben. Kulturális folyóiratként határozták meg a lapot, így a társművészetek, a zene, a képzőművészet, a néprajz, a történelem, a szociológia stb. is beférhettek. Voltak nehéz időszakok, az RMDSZ által irányított kuratóriumoktól, a Communitas Alapítványtól, de az Illyés Közalapítványtól sem kapták meg azt a támogatást, amit a többi lapok. – A tíz év alatt harminc könyvet adtak ki az ugyancsak megyei tanácsi döntéssel 1999 áprilisában létrehozott Hargita Kiadóhivatal keretében. Olyan helytörténeti művek kiadására vállalkoztak, mint pl. a Csíki Székely Krónika. Amikor Sepsiszentgyörgyön 2000-ben megszűnt a Moldvai Magyarság csángó újság és két évig nem jelent meg, vállalták a kiadását. Azóta azt is itt szerkesztik, kétnyelvű lapként. Elindították a Biblioteca Moldaviensis-sorozatot is nemzeti és történelmi öntudatépítő szereppel. Közben ráébredtek, hogy vannak csángó származású írók, költők. Ők adták ki Duma András, Iancu Laura, Demse Márton és Gábor Felicia köteteit. A Székelyföld folyóiratnak 1200 előfizetője van. A folyóirat 1998 óta ad ki nívó-díjakat. Évente két-három szerzőt díjaznak. Idén kivételesen öt díjazottjuk van. A mostani díjazottak kezdettől fogva színvonalas írásokat közöltek a Székelyföldben, Szőcs Gézától az első lapszámoktól kezdve kapnak kéziratokat, Lakatos Mihály is állandó szerzőjük, Kenéz Ferenc az utóbbi időben lett hűséges munkatársuk, de Kerényi Ferenc Petőfi-kutató és kitűnő irodalomtörténész több írását is lehozták már, Balázs Lajos a csíkszentdomokosi néprajzi dolgozatainak nagy részét a folyóiratban közölte. Ferenczes Istvánnak ez alatt a tíz év alatt fontosabb volt a lap, mint a saját írásai. Nem írt annyit, amennyit szeretett volna. /Antal Ildikó: „Álmomban is a Székelyföldet szerkesztem” = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 26./ A Székelyföld folyóirat idei díjazottjai: Kerényi Ferenc irodalom- és színháztörténész, Szőcs Géza (nívódíj), Balázs Lajos néprajzkutató, Lakatos Mihály író. A Fekete Vincze által kitalált és elkeresztelt Székely bicskarendet Kenéz Ferenc költőnek adományozta a szerkesztőség. /Tízéves a Székelyföld című folyóirat. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 31./2007. december 13.
A Cimbora által kezdeményezett találkozósorozat állomásaként december 12-én Kézdivásárhelyen, a Vigadóban rendhagyó irodalomórán mintegy harminc olvasóval találkozott Farkas Kinga, a népszerű gyermeklap főszerkesztője, Szonda Szabolcs szerkesztő, valamint két meghívottjuk, Fekete Vince kézdivásárhelyi költő és Molnár Vilmos csíkszeredai prózaíró. A gyermeklap szerkesztői tavasszal Sepsiszentgyörgyön, az előző napon pedig Csíkszeredában tartottak derűs irodalomórát. /Iochom István: Derűs irodalomóra Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./2008. február 1.
A Pro-Print Kiadó 16 évvel ezelőtt, 1992-ben alakult Csíkszeredában. Egyike volt az akkortájt egyre-másra induló kiadóknak, hogy aztán fokozatosan kiemelkedjen a sorból, rangot, tekintélyt szerezzen kiadványainak a hazai és a magyarországi könyvpiacon. A megtett útról beszélt Burus Endre, a kiadó igazgatója. A kiadó neve mutatja, nyomdaként indultak, könyvek, folyóiratok, évkönyvek nyomtatását tervezték, majd bővítették tevékenységüket, vállalkoztak különféle tudományos, szépirodalmi és más jellegű művek megjelentetésére. Az erdélyi magyar kultúra ápolását, megőrzését és terjesztését kívánják szolgálni. Nagy sikerű könyvsorozataik a Krónika, a Múltunk, a Helyzet, a Térség Könyvek, a Lustra, a Magyar Kisebbség Könyvtára, a Források a romániai magyar kisebbség történetéhez. Kiadványaik a nemzeti önismeret, a magyarságtudat ápolásának forrásmunkái. Soha nem szenvedtek kézirathiányban. Ők lettek a csíkszeredai Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport akkreditált kiadója, az évek során többek között Bíró A. Zoltán, Gagyi József, Bodó Julianna, Oláh Sándor, Turós Endre munkáit jelentették meg. Hasonlóan alakult a kapcsolatuk a Székelyföld szerkesztőségével. Szoros az együttműködésük a Bárdi Nándor köré csoportosult fiatal magyarországi történészekkel, tanulmányköteteiket kiadják. Ezekhez a könyvekhez nyomdakészen kapják a kéziratot, a költségek 30 százalékát hazai és magyarországi pályázatokból fedezik, a többit maguk teremtik elő. Felvállalták a Székelyföld folyóirat holdudvarába tartozó írók, költők munkáinak kiadását a Lustra sorozatban. Ferenczes István, Molnár Vilmos, György Attila, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Lőrincz György és mások könyveiről van szó. 2005-ben indult az Ignácz Rózsa életműsorozatuk. A Pro-Print évente átlag 15 címet jelentet meg, az utánnyomásokkal együtt lehet évi 25-tel számolni. Legnagyobb példányszámot – több mint tízezret – Fodor Sándor Csipikéje érte el. Egyik legsikeresebb kiadványunk a hatkötetes Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, román tudományos körökben is nagy a keresettsége. Mostani tervei közül pár cím: Stefano Bottini: Sztálin és a székelyek, Georg Kraus: Erdélyi krónika (Siebenbürgische Cronic – 1608–1655, fordította Vogel Sándor), A Magyar Népi Szövetség története, A kommunista párt magyarság-politikája, Erdély szövetkezeti intézményrendszere, Az erdélyi szászok pénzintézetei. /Borbély László: Pro-Print Kiadó, Csíkszereda. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 1./2008. május 24.
Kevesen voltak kíváncsiak a Sepsiszentgyörgyön, a Park vendéglőben tartott Hosszú tollú székelyek éjszakájára. Ez különlegesebb író-olvasó találkozó szeretett volna lenni, könnyed hangvételű, főképpen a kortárs erdélyi magyar irodalomra figyelmet felhívó. Ma már az erdélyi magyar író könyveire kevesen figyelnek. Ez késztette Kopacz Attilát előbb két évvel ezelőtt tizenhat kortárs szerző korlátozott példányszámú, a kereskedelembe be nem kerülő kötetének kiadására, illetve most a Hosszú tollú székelyek éjszakájának megszervezésére, újabb, kereskedelmi forgalomba nem hozható kötet kiadásával, mely ,,dokumentum egy irodalmi felolvasó- és vitaestre” kellett volna hogy legyen. Vita nem volt, maradt a felolvasás, Sántha Attila szófejtést is igénylő székely verseiből, majd az ezekből ihletődött paródiákból. Molnár Vilmos után Bogdán László olvasott fel részletet vitaindítónak szánt esszéjéből, melynek elegendő címét említeni: Kinek írunk, és ki olvassa?! /Váry O. Péter: Hosszú tollú székelyek rövidre zárva. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./2009. január 22.
Az erdélyi magyar kulturális folyóiratok sikeres évként könyvelték el a 2008-as esztendőt: műfordítói műhely, kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, szabadegyetemi előadássorozat, könyv- és folyóirat-bemutatók, közönségtalálkozók szerveződnek a lapok védnöksége alatt, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kiadványok weboldalai is. Az 1990-ben átalakult Utunk volt a közvetlen előzménye a Kolozsváron szerkesztett Helikon című lapnak, de az irodalmi folyóirat múltja még régebbre nyúlik vissza, így nem véletlen, hogy a lap nevében az Erdélyi Helikonra is történik utalás – mondta el Karácsonyi Zsolt költő, a lap főszerkesztő-helyettese. „Megpróbáljuk ébren tartani az irodalmi emlékezetet különböző, nem is olyan rég még kortárs szerzőkről szóló tanulmányok, összeállítások és visszaemlékezések révén” – ismertette a Szilágyi István főszerkesztésében megjelenő lap szerkesztési elveit Karácsonyi. A helikon.ro weboldalon olvashatók a nyomtatásban megjelent szövegek, lehet, hogy a közeljövőben itt önálló rovatok is indulnak majd. Tavalyi két új szerkesztő, Demeter Zsuzsa és Papp Attila Zsolt került a laphoz, és nekik köszönhetően állandósult a film- és az interjúrovat, ugyanakkor megerősödött a kritikarovat is. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője beszámolója szerint a folyóirat 1200–1500-as példányszámban jelenik meg havonta, de a www.korunk.org címen elérhető honlap olvasóinak száma havonta közel tízszerese a nyomtatott példányok számának. A Korunk a teljes kultúráról tájékoztatást kíván nyújtani, legfontosabb műfajuk tanulmány. Minden lapszámunkban van egy-egy tematikus összeállítás, ez jó lehetőséget biztosít, hogy nyitottak maradjanak több kultúra, több tudományág felé. A Korunk nem csupán folyóirat, hanem komplex intézményhálózat. A Korunk Akadémián kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, műfordítói műhely, szabadegyetemi előadássorozat működik. A Korunk Galéria 1973 óta szervez kiállításokat. Tizenöt éve működik könyvkiadójuk, a Komp-Press, amelyik a tudományos és művészeti könyvek piacán az egyik legjelentősebb kiadó Erdélyben, évente mintegy tíz könyvcímet jelentet meg. 2008-ban a Korunk bekerült a magyarországi országos lapterjesztői hálózatba. A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat 1989 decemberében jött létre, az akkori Igaz Szó-s szerkesztők kezdeményezésére – emlékeztetett Szabó Róbert Csaba, a folyóirat főszerkesztő-helyettese. A főszerkesztő Kovács András Ferenc költő. A lato. ro címen a nyomtatott lap teljes anyaga hozzáférhető a világhálón. A folyóirat legfőbb műhelye a Látó Irodalmi Színpad. Hatvanadik születésnapját ünnepelte tavaly a kolozsvári Művelődés című közművelődési folyóirat, amely 1956-tól a Művelődési Minisztérium lapja volt – akkor Művelődési Útmutató címen Bukarestben szerkesztették –, a lap a nyolcvanas évekbeli rövid kényszerszünet után 1990-ben indult újra Kolozsváron – mondta el Szabó Zsolt egyetemi tanár, aki immár tizennyolcadik éve tölti be a Művelődés főszerkesztői tisztét. A havonta ezerkétszáz példányban megjelenő folyóirat kezdetben a kultúra és a tudomány minden területével foglalkozott, majd a helytörténeti témák és tudománynépszerűsítés felé fordultak, foglalkoznak faluszociológiával, falufejlesztéssel és az ezzel kapcsolatos társadalmi együttműködés gyakorlati kérdéseivel is. A folyóirat rendszeresen szervez kiállításokat és találkozókat. A folyóirat digitalizálása folyamatban van, egyelőre a 2005-ös és az azt követő évfolyamok érhetők el a www.muvelodes.ro weboldalon. „A legnagyobb eredmény az, hogy sikerült talpon maradni” – vonta meg a hatvanadik év mérlegét a főszerkesztő. A csíkszeredai Székelyföld kulturális havilap létrejöttét a Hargita Megyei Önkormányzat kezdeményezte, élén az akkori polgármesterrel, Kolumbán Gáborral –1997-ben indult Ferenczes István főszerkesztő vezetésével a folyóirat, amely köré tömörültek az 1990-es évek elején és derekán feltűnt fiatal alkotók: Fekete Vince, György Attila, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos. „Úgyszólván előzmény nélküli volt a lap, hiszen a Székelyföldnek mindent a nulláról kellett kezdenie: megteremteni az infrastruktúrát, kialakítani a klientúrát, olvasótábort, terjesztőhálózatot” – ismertette a kezdeteket Fekete Vince költő, a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Átlagosan kétezres példányszámban jelenik meg a lap, de volt olyan számuk is, amelyből utána kellett nyomtatni, és több mint ezer előfizetőjük van nemcsak Erdélyből, hanem szinte a világ minden részéről, a www.hargitakiado.ro weboldalon pedig teljes terjedelmében olvasható a Székelyföld. A folyóirat terjedelmének nem egészen egyharmadát a szépirodalom teszi ki, emellett különféle rovataik vannak, mint az Academica Transsylvanica, Ujjlenyomat, Ködoszlás, Aranyág, Kelet Népe, Scripta Mundi, Literata Hungarica, Műteremtés, amelyekben portréinterjúkat, kordokumentumokat, oral-historyt, történelmi és szépirodalmi tanulmányokat, néprajzi írásokat, a csángókkal foglalkozó munkákat, magyar és világirodalmi figyelőt, színházi rovatot, politikai vagy képzőművészeti írásokat találhat az olvasó. A Székelyföld több könyvbemutatót és folyóirat-bemutatót is tervez 2009-re. A Várad című, Nagyváradon megjelenő, irodalmi, művészeti, tudományos és társadalmi folyóiratot 2002-ben alapította meg a Nagyváradi Ady Társaság, 2006 elején pedig a lap komolyabb anyagi támogatás reményében átkerült a Bihar Megyei Tanács kiadásába – foglalta össze röviden a Várad történetét Szűcs László főszerkesztő. A havi 300–500 példányban megjelenő folyóiratnak erdélyi és magyarországi előfizetői is vannak. A www.varad.ro weboldalt a közelmúltban átalakították, mert a partiumi régió kulturális portáljává kívánják fejleszteni azt, a nyomtatott folyóirat tartamát pedig a www.varadlap.ro oldalon találhatják meg az érdeklődők. A folyóirathoz kötődő legsikeresebb rendezvény, a havonta sorra kerülő, immár harmadik évadát élő Törzsasztal-beszélgetéssorozat, amelynek közismert, többnyire Magyarországon élő írók a meghívottjai. /Kultúra papíron és a világhálón. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./2009. január 23.
Molnár Vilmos csíkszeredai prózaíró Márai Sándor-díjat vehetett át január 22-én, a magyar kultúra napján Budapesten. Idén a 105 díjazottból csupán egyetlen érkezett Erdélyből, ezt többen meg is jegyezték. „Olyan személyiségek vannak az erdélyi magyar kultúrában, akiket nem lenne szabad megkerülni, s ezért fáj, hogy Magyarországon nem tartják őket eléggé számon. Jó lenne, ha ez a jövőben megváltozna” – vélekedett Molnár Vilmos. Nagyváradon a magyar kultúra ünnepének díszvendége Szili Katalin az Országgyűlés elnöke, valamint Markó Béla, az RMDSZ elnöke volt. Az ünneplő közönség a Kolozsvári Magyar Opera előadásában megtekinthette a Mátyás a vérpadon című rockoperát. „A magyar kultúrát védetté kellene nyilvánítani”, fogalmazta meg Balázs József gyergyóalfalui festőművész, amikor átvette a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Az ünnepségen a magyar kultúra megőrzéséért végzett tevékenységéért Danaliszin Józsefet, a Fábián Ferenc műkedvelő színtársulat alapítóját, valamint Pál Ibolya és Kolcsár Árpád karnagyot is díjazták. A rendezvény díszvendége, Sebő Ferenc hangsúlyozta: a magyar kultúrát nekünk kell megvédenünk, azzal, hogy használjuk. Sebő Ferenc, a népszerű énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató minden koncertjét az ősi paraszti zene- és tánckultúra népszerűsítésének szenteli. A Pallas Akadémia Kiadó 500. kötetével /Pomogáts Béla: Magyar irodalom Erdélyben (1918–1944)/ nyitotta meg Csíkszereda önkormányzata a magyar kultúra napjának ünnepségsorozatát. Sebő Ferenc tartott rendhagyó irodalomórát a Márton Áron Gimnázium dísztermében. Este pedig Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj című, személyes visszaemlékezéseket tartalmazó kötetét mutatta be Sebő Ferenc. A rendezvénysorozat záróakkordjaként január 23-án a Csíki Játékszín nagytermében a Sebő együttes bemutatja Lázár Ervin: Erdei dalnokverseny című lemezét. A szilágysági bányavároskában, Sarmaságon is megünnepelték a magyar kultúra napját a nemrég rendbe hozott Kemény-kúriában. Horváth János tanár Kemény János, a neves erdélyi író mához szóló üzeneteiről beszélt. Sepsiszentgyörgyön magyar Nobel-díjas tudósokról és társaikról értekeztek a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényen. Az EMKE Maros megyei szervezete a Maros Művészegyüttes Sodrásban című műsorával ünnepelt. Meister Éva Szolnokra kitelepedett színművész előadta Csöndes kiáltvány a vesztesekért című verses-zenés pódiumműsorát Marosvásárhelyen, majd Szászrégenben. /A magyar kultúra ünnepe. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./2009. február 23.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson szervezett író-olvasó találkozót február 20-án. A Sepsiszentgyörgyön élő Farkas Árpád, Bogdán László és Szonda Szabolcs, valamint a Kolozsvárról érkezett Király Zoltán, Gáll Attila és Farkas Wellmann Endre költők olvastak fel verseikből. Az árkosi találkozó az E-MIL székelyföldi felolvasó körútjának utolsó állomása volt, előtte a csíkszeredai Corvina Könyvesházban is fellépett a Kolozsváron élő költők csapata, kiegészülve a liga más tagjaival, Lövétei Lázár Lászlóval, Molnár Vilmossal, Muszka Sándorral és György Attilával, az est házigazdájával. Kézdivásárhelyre is ellátogatottak a költők. Király Zoltán költő, az E-MIL ügyvezető igazgatója a kézdivásárhelyi találkozót tartotta a legsikeresebbnek. /Bonczidai Éva: Vita a tankönyvekről és a költészet hasznáról. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./2009. március 21.
Molnár Vilmos író, a Székelyföld folyóirat szerkesztője Márai Sándor-díjat vette át, de az újabb interjúzástól vonakodó írót nem egyszerű szóra bírni. Tartja magát ahhoz, hogy az olvasó az írót ne a személyén keresztül akarja megismerni. Magyarország határain túli prózaíró kategóriában ítélték oda Molnár Vilmosnak ezt a díjat. Eddigi mindössze három könyve jelent meg, ezért érte meglepetésként a Márai-díj. Egyfajta megelőlegezett bizalom jelekén gondol a díjra. /Antal Ildikó: Ahol lehet, botlasztom az időt. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 21./2009. június 10.
Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos volt a Magyar Írószövetség Csikófogat című rendezvénysorozatának május 6-i vendége az írószövetség budapesti székházában. A szerzőkkel Ferenczes István költő, a csíkszeredai Székelyföld főszerkesztője beszélgetett, és bemutatták a folyóirat májusi, Kányádi-számát is. – „Ami kimaradt. ” Konferencia a kortárs magyar irodalom középiskolai oktatásáról címmel tartott tanácskozást az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) május 8–10. között az Árkosi Kulturális Központban. A programban szerepelt dr. Borcsa János előadása Holt Költők Társasága: Boér Géza címmel, valamint Elek Tibor előadása Király László munkásságáról. Az érdeklődők irodalmi esten vehettek részt Király Lászlóval. Pécsi Györgyi a 80 éves Kányádi Sándor, Elek Tibor pedig Székely János munkásságát mutatta be. Ambrus Ágnes Kortárs erdélyi irodalom a tankönyvekben témakörben tartott előadást, Orbán János Dénes és Sántha Attila előadása Az Előretolt Helyőrség tegnap és ma címet viselte. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), jún. 10./2009. október 22.
Október 21-én a sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtóklub a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztőit látta vendégül. Fekete Vincét, Lövétei Lázár Lászlót, Molnár Vilmost és György Attilát Bogdán László kérdezte a Székelyföld tizenhárom esztendejéről. /(f. e.): Tizenhárom év Székelyföld. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./2009. december 8.
Moldován István, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) digitális gyűjteményi osztályának vezetője szerint a mostanában gyakran emlegetett – nem tudni pontosan, hogy hány, négy- vagy ötmillió dokumentumot tartalmazó – Európai Digitális Könyvtár vagy Europeana állományában jóval kisebb a nyomtatott könyvek, az írott szövegek részaránya. A magyar irodalmat a világhálóra helyező digitalizációs program működik, ez a Digitális Irodalmi Akadémia, egy ideje a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz tartozik. A programban alapvetően kortárs magyar szépírók művei kerülnek fel a világhálóra. Az OSZK a közelmúltban alakított ki együttműködést a székelyudvarhelyi és csíkszeredai megyei könyvtárral: az erdélyi műhelyek a saját állományukat digitalizálják és juttatják el az OSZK elektronikus könyvtárába. Olyan kincsek, 18. és 19. századi könyvek is szerepelnek köztük, amelyek nincsenek meg Magyarországon, vagy a magyar nemzeti könyvtár állományában. Néha az is megesik, hogy magyarországi vagy külhoni magyar szépírók juttatják el elektronikus formában a műveiket, kiadványaikat. A budapesti OSZK ügyel arra, hogy ne csak a szűk értelemben vett magyarországi irodalmat terjessze. Az amerikai magyarokkal éppoly jó a kapcsolatuk, mint a hollandiai Mikes Kelemen Körrel. Az OSZK elektronikus könyvtára jelenleg hét és fél ezer dokumentumot tartalmaz, naponta körülbelül 50-60 ezer ember nézi, keresi, látogatja, tölti le. /Gyulay Zoltán: Kellenek-e e-könyvek? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./ 16/ A héten Csíkszeredában, a Székelyföld szerkesztőségének új székházában átadták az idei Székelyföld-díjakat, bemutatták a 2010-es Székelyföld Évkönyvet és létrejött a Romániai Írószövetség Székelyföldi Kirendeltsége, vezetője Ferenczes István költő-főszerkesztő. Az idei Székelyföld-díjasok: Katona Lajos (Kolozsvár), Pécsi Györgyi (Budapest), Vári Attila (Budapest), a Székelyföld Bicskadíjának tulajdonosa Szálinger Balázs. A közel félezer oldalas Székelyföld Évkönyv 2010 (Hargita Kiadó, Csíkszereda, szerkesztette Molnár Vilmos és Lövétei Lázár László) a Székelyek a történelemben témát járja körbe, a kötet huszonnégy tanulmányát tizenhárom év Székelyföld-terméséből válogatták össze, az évkönyv a székelység történetének legújabb kutatásokra alapozott sűrítménye, bekerülhet az iskolai oktatás háttéranyagai közé is. /Sylvester Lajos: Székelyföld üzenete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 8./2011. október 7.
Beszélgetés György Attila csíkszeredai íróval
Író, újságíró, szerkesztő. 1971. augusztus 15-én született Csíkszeredában. 1991 és 1997 között újságíróként, az Ifi Fórum, az If, a Zabhegyező ifjúsági folyóiratok főszerkesztőjeként, valamint az Erdélyi Napló munkatársaként dolgozott. 1999-ben szerkesztette a Könyvjelző című erdélyi könyvszakmai folyóiratot, illetve az Internetto Transsylvaniae nevű internetes portált. 1997 óta szerkesztője a Székelyföld című kulturális folyóiratnak. Novellái, publicisztikái romániai és magyarországi folyóiratok hasábjain egyaránt rendszeresen jelennek meg. A Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. 2011. március 12-én a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából szervezett átadáson József Attila-díjban részesült Budapesten. Főbb művei: Ki olyan, mint a Sárkány, novelláskötet (1995), A boszorkányok feltámadása, traktátus (1997), Történetek a nyereg alól, novelláskötet (1999), Harminchárom, regény (2002), Harcosok Könyve, traktátus (2005), Az én státusom, publicisztikák (2005), Hajós a kikötőben (2009).
– Hogyan lett önből író? Volt, esetleg van egy példakép, akire felnéz, aki terelgette, terelgeti az útját, vagy egyszerűen csak így hozta a sors?
– Példaképeim nyilván voltak, de az íróvá válás nem feltétlenül volt tudatos folyamat. Igaz, hogy már körülbelül 14 éves koromban tudtam, hogy valószínűleg írásból fogok, próbálok megélni, de nem véletlen, hogy újságírással kezdtem, és sokáig azt is műveltem. Gyakorlatilag jelenleg is foglalkozom újságírással, de az irodalom most már sokkal fontosabb része az életemnek. Újságírásból most már csak a publicisztika, esetleg recenziók, tárcák írása maradt, és ez elég is egy író embernek. A napi újságírás egyébként az egyik leggyilkosabb dolog, ami a kreativitást érheti. Példaképek? Hirtelen sokat sorolhatnék fel, de olyan nem volt, akire azt mondhattam volna, hogy olyan akarok lenni, mint ő. Voltak olyan emberek, akiket rendkívül szívesen olvastam, a sors nagy ajándéka, hogy ezek az emberek szinte kivétel nélkül – persze, akik élnek – jó, személyes barátaim. Mondhatnám Magyarországról Temesi Ferencet vagy Erdélyből Bogdán Lászlót, Farkas Lászlót, Király Lászlót, Mózes Attilát, és hirtelen felsorolhatnék vagy ötven embert, úgyhogy le is állok. Hála Istennek, jó széles merítésű erdélyi és anyaországi irodalmi társaság van, amellyel jó érzés találkozni, beszélgetni és egy klánba tartozni.
– Erdélyi magyarként mennyire nyomta rá írásaira a bélyegét az 50 év kommunizmus, a kisebbségi érzés, az erdélyi magyarok elnyomottsága?
– Tény, hogy aki egyetlen publicisztikámat is olvasta, az előtt tiszta és világos, hogy én annyira utálom a kommunistákat, mint Petőfi a kukoricagölődint, tehát a publicisztikáimban ez tetten érhető. Az én családomat, sok más százezer családhoz hasonlóan, a kommunizmus megnyomorította, akárcsak az egész erdélyi magyar nemzetközösséget, és nem csak a magyarokat. De szépirodalmilag, azt hiszem, ez egyáltalán nem érhető tetten. Én amúgy is szeretek más korokban élni. Ebben nyilván van egyfajta önvédelmi reflex, hogy a múltba nyúlok vissza a regényeimben és a novelláimban is. Hála Istennek, az ember szellemi immunrendszere úgy működik, hogy sosem a Kun Bélákra vagy a Gyurcsány Ferencekre fogunk emlékezni, hanem Mátyás királyra, Rákóczira vagy Csaba királyfira, tehát mindenképpen a dicsőségesebb részletek maradnak meg a kollektív nemzeti emlékezetben, és ez így rendjén is van.
– A magyar állampolgárság könnyített eljárással történő megszerzése kapcsán egyszer azt mondta, hogy 1940 óta kétségtelenül ez a legjobb hír, amit a magyarság kapott. Miért gondolja így? Ön igényelte már a magyar állampolgárságot?
– Fenntartom most is, hogy 1940 óta ez volt a legjobb dolog nemzetpolitikai szempontból, ami történt a magyarsággal. Természetesen igényeltem, meg is kaptam, úgyhogy most már büszke tápos vagyok – egyszer megesküdtem, hogy ezt a szót nem használom, mert tényleg rendkívül pejoratív értelmet kapott egy ideje, és egyre kevésbé szeretem, de amolyan baráti bosszantásként ki lehet mondani. Óriási jelentősége lesz ennek a döntésnek évtizedekben, akár évszázadokban mérve, az eddig folyamatosan fogyó magyarság most gyakorlatilag új vérátömlesztést kap, nem beszélve arról, hogy tényleg összenőtt, ami összetartozik. Ezt az állampolgárságot tőlünk úgy vették el, hogy nem kérdezték meg szüleinktől – hála Istennek, most így is kaptuk vissza. Nyilván megkérdeznek, mert kérvényezni kell, de ott van a lehetőség, és én mindig azt mondom, hogy akiben még van egy szikra a magyar nemzethez való tartozás érzéséből, az kérje. A puszta tény, hogy jelen pillanatban, ha jól tudom, csak Csíkszeredában napi 180 ember teszi le az esküt, nemzetpolitikai szempontból hihetetlen nagy dolog. Ennek nemcsak nemzeti, hanem igenis anyagi, gazdaságpolitikai vonzatai is vannak, de hát ezt mások jobban tudják, mint én.
– Ha jól követtem a munkásságát, 2009 óta nem jelent meg írása könyv formájában. Mikor számíthatunk öntől újdonságra, új kötetre? Érik-e valami a dolgozószobájában?
– Az idén mindenképpen megjelenik egy új kötetem, talán egy hónap múlva, történelmi novellák gyűjteményéről van szó. Nem egy világmegváltó kötet lesz, de én úgy gondolom, az írás elsődleges célja az, hogy jól érezze az ember magát, amikor olvassa. Én meg különösen vonzódom a történelemhez, tehát ez szívügyem volt. Ugyanakkor decemberben újra kiadják a Harminchárom című kötetemet Magyarországon, továbbá már leadtam egy kiadónak egy újabb publicisztikakötetet. Emellett nemrég fejeztem be egy macskákról szóló könyvet, de még fiókban van, várom az ajánlatokat. Úgy gondolom, hogy ez lesz a magyar irodalom első macskás könyve, legalábbis úgy tudom. Kutyákról rengeteget írtak, de arról nem tudok, hogy valaki írt volna egy egész könyvet a macskákról.
– Macskákról szóló meséket képzeljek el?
– Nem, hanem egy könyvet a macskákról, ami nyilván humorral van megközelítve, de tulajdonképpen tényleg a macskákról szól. Férfi létemre nagy macskamegszállott vagyok. A macskák lojalitásáról, a macskák szexualitásáról, a macskák területfüggőségéről szól, öt-hat oldalas részekből áll össze. Egyfajta macskakalauz: macskalauz – ez is az alcíme. De hát remélhetőleg minél hamarabb meglátják az olvasók is. Egyébként könnyebb megírni egy könyvet, mint beszélni róla.
– Ha azt kérdezném, milyen könyv található az éjjeli szekrényén, mi lenne a válasz? Mit, kit olvas legszívesebben?
– Most mea culpázok egyet, mert az igazság az, hogy egyre kevesebbet olvasok, ami talán nem is baj. Kortársakat keveset, lassan csak az ismerősöket, meg az itteni fiatalokat, akikre valaki azt mondja, hogy érdemes figyelni. Jelen pillanatban az éjjeliszekrényemen Tari István óbecsei, délvidéki írónak a könyve van, egy megrázó olvasmány a délvidéki magyarság hétköznapjairól. Meg hát az örök szerelmem, amely úgy van ott nálam, mint másnál a Biblia: Mika Waltarinak a Turms, a halhatatlan című könyve. Hogy keveset olvasok, az talán azért is van, mert így, 40 évesen kezdtem rájönni, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz könyveket olvasson az ember. Ha valami nem tetszik az első öt oldal után, akkor már nem fárasztom magam vele.
– Íróként hogyan látja a kortárs erdélyi magyar irodalmat, milyen irányba halad?
– Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) nemrég Árkoson rendezett táborában volt egy felolvasás, ahol a legújabb nemzedék mutatkozott be, négy-öt ember, neveket szándékosan nem sorolok fel. A felolvasás után összenéztünk, annak idején fiatal írók – bár most már akárhogy nézem, a középnemzedék vagyunk –, és azt tudtuk mondani, hogy megérte az elmúlt 20 év, tényleg nagyon jók ezek a gyerekek. Abszolút optimista vagyok, szerintem 1990 után olyan erős irodalmi derékalj jelent meg Erdélyben, ami messze felülmúlja az anyaországit is, és ehhez fogható talán csak a két világháború közötti irodalmi „bumm” volt. Ha az én kortársaimmal, barátaimmal szétnézünk a közvetlen prérin, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Molnár Vilmos, Orbán János Dénes, László Noémi vagy Király Zoltán, és itt megint sorolhatnám hosszan, ők 50 év múlva mind külön fejezetek lesznek az irodalomtörténetben, úgyhogy ez külön ajándék volt a sorstól, hogy én ezekkel az emberekkel együtt dolgozhatok, együtt mulathatok, esetleg egymás gyerekeit kereszteljük. Ez nagyon jó társaság, és hála Istennek elkerültük azt a csapdát, hogy nem oszlott fel sem ideológiai viták mentén, sem másként. Ha nem értünk egyet valamiben, akkor maximum nem politizálunk, de a jó emberi kapcsolatok megmaradtak.
– Március 15-én a magyar íróknak járó legnagyobb elismerést, a József Attila-díjat vehette át Budapesten, a nemzetierőforrás-minisztertől. Mit jelent ez a díj az ön számára?
– Mindig jó érzés, ha az embert díjazzák. Butaság lenne azt mondani, hogy az ember nem örül, hogy nem esik jól az elismerés, hiszen mindenkiben van egy kis egészséges hiúság. Ez így természetes. Alkotó emberként, irodalmárként az egyik lehetséges legnagyobb kitüntetés, amit adhatnak az embernek. Ezek a díjak viszont jönnek, mennek, pár hónap múlva csak egy statisztikai tény, amit esetleg a Wikipédiában említenek. Ennél sokkal fontosabb – és nem udvariasságból mondom – az olvasók visszajelzése, ódivatú szó, de az olvasók szeretete. Nekem többet jelent az, hogyha egy könyvemet újra kiadják, mintha bármilyen díjban részesítenek
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)2011. október 13.
A Székelyföld havilap szerkesztői Kézdivásárhelyen
Tegnap este a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld kulturális havilap szerkesztői a kézdivásárhelyi Vigadóban találkoztak olvasóikkal, legtöbben a tanítóképző egyetem hallgatói voltak.
A havilapot Lövétei Lázár László főszerkesztő mutatta be, majd ő és a jelen levő három lapszerkesztő, Molnár Vilmos, György Attila és Fekete Vince felolvasott alkotásaiból. Anélkül, hogy összebeszéltek volna, mind a négyen székely témájú írásokat választottak. A felolvasást követően alig akadt hozzászólás. Dr. Borcsa János irodalomkritikus azt kérdezte meg a Székelyföld szerkesztőitől, hogy számukra ki Elek apó, kit tekintenek példaképüknek. A főszerkesztő Kányádi Sándort nevezte meg, Fekete Vince nevek említése nélkül mondotta el, itthon és határon túl is akad két-három példaképe.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. május 12.
A szélrózsa magyarjai
Eredetileg, ha jól számolom, Gazda Józsefnek legutóbbi könyvén* kívül húsz kötete jelent meg eddig. Írt művészmonográfiákat Gyárfás Jenőről, Nagy Imréről, Nagy Albertről, Gazdáné Olosz Elláról, valamint művészeti útirajzokat és magyar irodalom tankönyvet is. De legszámosabb könyve – tizenkettő, illetve a mostanival tizenhárom – az úgynevezett oral history (vagy magyarosabban: emlékező történelem) műfajába sorolható.
Azt hiszem, Gazda Józsefet minden további nélkül nevezhetjük az emlékező történelem nagy öregjének. Ezek a népi és nemzetsors szociográfiák jobban hozzájárulnak a székely nemzettudat ébrentartásához, mint akárhány terjengős tanulmány e témában. Igen kemény, évekig tartó gyűjtőmunka, azután feldolgozás, rendszerezés előzi meg a könyvek megjelenését. Számomra emlékezetes már a legelső ilyen könyve is, az Így tudom, így mondom című, amelyet még középiskolásként olvastam 1980-ban, amikor a Kriterionnál megjelent. S ha már emlékező történelemről esik szó, ne hagyjam ki azt se, hogy Gazda József a Székelyföld havi kulturális folyóirat egyik legrégibb, legtermékenyebb, leglelkiismeretesebb és legmegbízhatóbb szerzője is. Az általa összeállított, A Székelyföld történetéből című sorozat már évek óta töretlen népszerűségnek örvend a folyóirat olvasói körében.
De nemcsak ír, hanem szervez is Gazda József, ő a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület vezetője. Az egyesület sokat tesz a magyarságkutatásért, az ebben a témában kiadott szaktanulmányokat tartalmazó évkönyvek, meg a találkozók nyelvészekkel, történészekkel a bizonyság erre. Azt se feledjük, hogy Gazda József a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának egyik alelnöke. Amely nem pártként, hanem civil szervezetként talán a leghangsúlyosabban vállalta fel a székely autonómia ügyét. És akkor még nem is szóltam a világutazói státusáról, azt hiszem, az Antarktiszon kívül már minden kontinensen megfordult. Nem unatkozó turistaként, mindenhol az ott élő magyarok sorsproblémái foglalkoztatták. Mondhatni, jó pásztorként a szélrózsa minden irányába szétszóródott magyarok sorsait gyűjtötte össze könyvekbe, ha már az elcsatangoltakat nem tudta hazaterelni. Röviden ennyit a hetvenhatodik évében is fáradhatatlan Gazda Józsefről, elnézést, ha valamit kifelejtettem volna.
Legújabban megjelent könyvének témája épp a nagyvilágban szétszóródva élő magyarság. A harmadik ág enciklopédikus igénnyel megírt és összeállított mű. A két kötetben közel 1200 oldalon a Kárpát-medencén kívüli magyarság élete elevenedik meg ezernél is több, sokszor kalandregénybe illő egyéni sors révén. Ők a "harmadik ág". Merthogy a sok mosásban összement anyaországban találhatóak volnának az első, a körülöttük, de még a Kárpát-medencén belül élő magyarok pedig a második ág. Jó vastag ez a harmadik ág is, sokfelé ágazván maga is, ahány országban magyarok élnek, annyifelé.
Mindenképpen találóbb egy fa szétváló ágaihoz hasonlítani a világ minden táján élő magyarságot, mint egy háromlábú székhez, amint azt egy ismert magyarországi politikus tette. Talán Illyés Gyula híres "ötágú síp" metaforáját akarta lepipálni, elég bénán. Mert igaz ugyan, hogy a háromlábú suszterszék áll a legbiztosabban a földön, akkor sem billeg, ha netán valami vacak bekerül a lába alá, de hogy a világ magyarságának léte épp attól lenne hangsúlyosan stabil, mert háromfelé (?!) szakadtan éli napjait, ehhez több kell, mint költői fantázia, ide már politikusi képzavar szükségeltetik. Hadd idézzem Buda Ferenc szarkasztikus hangvételű, Dal a háromlábú székről című versének egy részletét, melyet éppen ennek a kevéssé ihletett politikusi hasonlatnak az apropóján írt: "Nyolc a póknak hat a légynek / négy lába nőtt a tehénnek / három meg a hunnus népnek." (A teljes vers olvasható a Székelyföld 2011. novemberi számában.)
"Olyan helyre nem lehet menni, ahol magyar ne lenne" – mondja egy adatközlő a könyvben, majd hozzáteszi: "mindenki magyar, csak van, aki tagadja". Túlzás ide vagy oda, Gazda József könyve is bizonyítja, miszerint a világ legeldugottab zugaiban élő legkülönfélébb emberekről is kiderülhet, hogy magyarok, a salvadori zsidó rabbitól a haiti néger kocsmárosig (nem vicc: I. kötet, 19. oldal). Egy kaliforniában élő úr meg azt állítja: "Ott (Los Angelesben) annyi magyar volt, hogy még a taxisofőr is mit mondott? Azt, hogy magyaroktól március 15-én pénzt nem fogad el."
Mivel kapcsolódik ide, hadd említsem meg Szőcs Géza történetét, aki mesélte, hogy a nyolcvanas évek végén, amikor Genfben volt újságíró, valaki felhívta őt telefonon (neve szerepelt a telefonkönyvben), és magyarul megkérdezte tőle, beszéli-e Svájc államnyelvei közül valamelyiket. Miután Gézától igenlő választ kapott, alkalmi állást ajánlott neki: tolmácsolni kéne egy általa képviselt japán és valamelyik svájci cég között. Az illető egy nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó japán cégnél dolgozott, a magyaron kívül csak angolul beszélt, ezen a nyelven értekezett az őt alkalmazó japánokkal, mégis univerzális tolmácsként alkalmazták, mivel az volt a módszere, hogy bármelyik országban jártak, elővette az ottani telefonkönyveket, és fellapozta a magyar sz betűnél. Ilyen betűvel állítólag csak magyar nevek kezdődnek, és amelyik magyarnak a neve már szerepel a telefonkönyvben, az feltételezhetően elég régóta él abban az országban, hogy ismerje az ottani nyelvet, és közvetíteni tudjon a magyar tolmács meg az őslakosok között. Így a japán cégnek a magyar úr személyében univerzális tolmácsa került, mert mint az illető állította, olyan még nem történt, hogy valamelyik országban ne talált volna ott élő magyart.
Magyarok tehát mindenfelé élnek. Hogy milyen sorsproblémáik vannak, milyen nehézségekkel kellett és kell megküzdeniük, arról e két kötet nyújt igen széles és változatos képet. Nagyon sok fárasztó utazás és rengeteg gyűjtőmunka áll a megírásuk mögött. Szinte lehetetlen feladatra vállalkozott Gazda József A harmadik ágban, de sikerrel teljesítette: öt kontinens ötven országában élő, különböző időpontokban emigrált, disszidált, kitelepült vagy huzamosabb ideje vendégmunkásként ott dolgozó magyar vall az életéről, kitelepülési és beilleszkedési nehézségeiről, a kényszerből vagy önként elhagyott szülőföldhöz fűződő viszonyáról. És nem utolsósorban magyar anyanyelvéről, melynek csodálatos voltára sokan csak az idegen nyelvi környezetben eszméltek rá.
A régóta folyamatosan tartó kivándorlást időnként nagy menekülthullámok tagolták. A Rákóczi, az 1848–49-es és az 1956-os szabadságharc vagy az első és második világháború nemcsak a harcokban elesettek számával, de az események után tömegesen kitelepülők által is apasztotta a Kárpát-medencei magyarság létszámát. És nem akárkik hagyták el ilyenkor az otthonukat: mindig inkább a tenni vágyók, sorsukon jobbítani akarók mentek el. Hogy a külországokban többnyire igen megbecsült a magyar munkavállaló, annak az is a magyarázata, amit a Venezuelában élő Dózsa Zsiga mond: "Mert Magyarországról a középosztály jött ki elsősorban, nem a munkásosztály. Ez volt a magyar emigráció. S a magyar emigrációnak borzasztó előnye volt, hogy azok jöttek ki, akik tanultak, azok, akiknek fejük volt. Ők hagyták el az országot."
Csakhogy a magyar emigráció előnye az otthoni magyarság hátránya. A külhonban élő magyarok gyakran tömörülnek szervezetekbe, egyesületekbe, klubokba, első, második és harmadik generációs magyarok működtetnek Magyar Házakat. Rendezvényeket szerveznek, könyveket adnak ki, értékes embereket hívnak meg az óhazából előadást tartani, akad, ahol ez már régi hagyományra tekint vissza. És az a furcsa helyzet áll elő, hogy a könyv adatközlői gyakran aggódnak amiatt, mi lesz ezekkel az egyesületekkel, közösségi házakkal, mert ha nem jön hazulról új utánpótlás, ezek lassan megszűnhetnek. Aggódnak az ottani magyarságukért. De hát lehet-e azt kívánni, hogy ezért újabb és újabb magyarok hagyják el a Kárpát-medencét?
Igen sok vágy, kívánság, szándék, reménység rajzolódik ki Gazda József könyvének adatközlőit olvasva. Annak megfelelően, hogy kinek-kinek milyen sors jutott osztályrészül. De végkicsengésül hadd idézzem a szerzőt magát: "Falevél sincs fa nélkül, egyéni sors sincs közös sors nélkül."
Molnár Vilmos
*Gazda József: A harmadik ág, Budapest, 2011, Hét Krajcár Kiadó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. szeptember 10.
A 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó állásfoglalása
A marosvásárhelyi Látó és Vatra folyóiratok ügyében
Mi, a 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó résztvevői megdöbbenéssel értesültünk a marosvásárhelyi Vatra és Látó szépirodalmi folyóiratok létét fenyegető önkényes határozattervezetről, amelyet a Maros Megyei Tanács elnöke jegyzett. A még érvényben lévő határozattervezet értelmében fölszámolódna a két nagy múltú kulturális folyóirat önálló, jogi státusa, autonómiája, ami tulajdonképpen a két lap ellehetetlenítését és végső soron megszüntetését jelentené. Jelen nyilatkozattal kiállunk a Vatra és a Látó folyóiratok autonómiájának és önálló, jelenlegi jogi státusának megtartása mellett, és tiltakozunk a Maros Megyei Tanács bármilyen hasonló, bármikor elrendelhető, jövőbeli intézkedése és a lapok bármilyen jellegű, gazdasági vagy adminisztratív érvekkel álcázott, ám hatalmilag diktált beolvasztása ellen.
Gyergyószárhegy, 2012. szeptember 7.
A 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó résztvevői:
Ács Margit, B. Nagy Veronika, Balázs K. Attila, Balla Zsófia, Báthori Csaba, Bogdán László, Borsodi L. László, Dénes László, Dézsi Zoltán, Egyed Péter, Elek Tibor, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Füzi László, Füzi Péter, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt, Karácsonyi Zsolt, Kántor Lajos, Kozma Mária, Láng Gusztáv, Lövétei Lázár László, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Nagy Attila, Papp-Zakor Ilka, Pomogáts Béla, Pomogáts Béláné, Potozky László, Sántha Attila, Szakács István Péter, Tőzsér József, Vofkori Mária, Zsidó Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)2012. november 12.
A könyv megmarad
– Bálint Tibor-nap a Marianumban
Derűs nosztalgiával emlékeztek az író barátai és tisztelői szombat délután a Bölcsészettudományi Kar Horea út 31. szám alatti épületében (Marianum) megtartott prózagálán.
Prózaíró gálaestet szervezett a Bálint Tibor Baráti Társaság (BTBT): a rendezvényen az erdélyi irodalom egyik legizgalmasabb személyiségére emlékeztek, aki idén 80. életévét töltötte volna. Egyed Emese, a BTBT elnökének megnyitóbeszédét követően mintegy húsz szerző – André Ferenc, Balázs Imre József, Barcsay Andrea, Bréda François, Egyed Péter, Gondos Mária-Magdolna, Jancsó Miklós, Kántor Lajos, Láng Orsolya, László Noémi, Lászlóffy Csaba, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Sántha Attila, Selyem Zsuzsa, Serestély Zalán, Székely Örs, Vida Gábor, Vizi Tünde, valamint levélbeli üzenetben (távollétében más olvasta fel szövegét) Borcsa János – idézte meg a lumpenek szószólóját. Az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjai mellett fiatal tehetségek is bemutatkoztak, nagy meglepetést okozva az irodalombarát közönségnek. Azt, hogy Bálint Tibor munkássága csaknem mindegyik generációra hatással bír, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felolvasók jelentős részét „irodalommal kacérkodó suhancok’’ alkották. Amint az világosan meglátszott, a nagy öregeknek semmi okuk nem lehet aggodalomra, az utánpótlás kétségkívül biztosított. Mindenki a saját stílusán – ki esszében, ki novellában, vagy éppen készülő regényének részletében – fújta le a port az életműről, újra és újra felfedezve azt. Ebből a sok egyéni világ- és Bálint Tibor-élményből állt össze a színvonalas, az író emlékéhez méltó prózamozaik.
A meghitt hangulatú est folyamán szebbnél szebb történetek, anekdoták elevenedtek fel illatos nőkről, gőzölgő húslevesekről és pöttyös nyakkendőkről, arról, ami Bálint Tibor műveiből, de személyiségéből is árad, hogy tudniillik élni lehet is, nem csak muszáj. Az említett nyakkendőket egyébként a szünetben árverésre bocsátotta az író özvegye.
Akinek a Zokogó Majom még mindig egy kolozsvári kocsma, annak éppen itt az ideje, hogy kezébe vegye Bálint Tibor regényeit és novelláit, és kiderítse, miért zokog a majom, miért sántítanak az angyalok, vagy, hogy mitől őrült meg az a bizonyos kakadu. Mert, ahogyan azt Vida Gábor esszéjében hangsúlyozta: „A könyv megmarad”.
RUSU PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)2012. november 17.
Bemutatkozott a Székely Könyvtár (XVIII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár)
Marosvásárhelyen a XVIII. Nemzetközi Könyvvásáron mutatta be a Hargita Kiadóhivatal a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár első tíz könyvét. A hazai piacon egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően a székelység múltjával és jelenével foglalkozó irodalmi és dokumentumértékű művek kerülnek az olvasó elé, melyek rendeltetése elősegíteni a székely-magyar öntudat megerősödését, s egyben élvezetes olvasmányul is szolgálnak – olvashatjuk a Székely Könyvtár honlapjának ajánlójában.
A Székelyföld kulturális folyóirat munkatársai gondozzák a sorozatot. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában felállított standnál Molnár Vilmos szerkesztővel beszélgettünk, aki a sorozat olvasói fogadtatásáról elmondta: mint minden újdonságot, ezt is be kell járatni, természetesen kaptak pozitív visszajelzéseket, előfizetők is jelentkeztek már, mert így is hozzá lehet jutni a könyvekhez, ráadásul olcsóbban. Magyarországról is érdeklődnek a Székely Könyvtár iránt, ám az igen magas szállítási ár gondot okoz, persze már keresik a módot, hogy ezt megoldják. Az ötös „minisorozatokban” kiadott Székely Könyvtár célja: bemutatni a székelységgel, Székelyfölddel kapcsolatos műveket a középkori irodalomból, a XX. század elejéről és jelenkori szerzőktől. A következő öt kötet: Tamási Áron Ábel Amerikában című regénye, Tomcsa Sándor humoreszkjei, Király László válogatott versei, Hermányi Dienes József székely vonatkozású középkori anekdotái és Balázs Ferenc A Rög alatt című önvallomása. A harmadik „ötös” megjelenését jövő tavaszra tervezik – mondta el Molnár Vilmos, hozzátéve, hogy bár a százas lista már nagy vonalakban körvonalazódott, nem zárják ki, hogy „útközben” az módosulni fog. A szerzők székely származásúak, illetve műveik témája Székelyföldhöz kapcsolódik. A sorozat nemcsak tartalmában rendkívüli, a nyomdai kivitel is kiváló. A tetszetős külalakú, jó minőségű papírra nyomtatott könyveket szívesen veszi kézbe az olvasó, s mindez az ismert csíkszeredai grafikus, Siklódi Ferenc munkáját dicséri. Aki pedig előfizet a Székely Könyvtárra, ex librist is kap, melyet szintén Siklódi Ferenc készített. Végül a sorozat megjelenésének anyagi hátteréről is szólt Molnár Vilmos, külön hangsúlyozva, hogy a Hargita megyei tanács mellett magánvállalkozó is számottevően hozzájárult a kiadáshoz: Kurkó Árpád, a Hargita Gyöngye tulajdonosa évről évre jelentős összeggel járult hozzá a költségek fedezéséhez, az ő támogatása nélkül valószínűleg meg sem jelentethették volna az első tíz könyvet.
Forró Eszter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. november 23.
Tizenötödször adták át a Székelyföld kulturális folyóirat díjait
A fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő, Hargita Megye Tanácsa által fenntartott Székelyföld kulturális folyóirat díjait november 23-án, pénteken adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Elsőként a házigazda Lövétei Lázár László főszerkesztő köszöntötte az egybegyűlteket, és kiemelte, hogy hiánypótló volt a Székelyföld folyóirat, mert „ha mi nem foglalkozunk saját magunkkal, akkor senki más nem teszi meg helyettünk”.
– Elsődleges feladatunk a Székelyfölddel kapcsolatos írások publikálása – hangsúlyozta Lövétei Lázár László. A továbbiakban Ferenczes István alapító-főszerkesztő nyújtott rövid áttekintést a Székelyföld elmúlt 15 évéről.
- További 15, 25 és 50 évet! Kívánom, hogy a Székely Könyvtár 200. kötetét is éljék meg!Zárta köszöntőjét Ferenczes István.
Burus Siklódi Botond megyei tanácsos a kulturális és oktatási bizottság tagjaként köszöntötte az ünnepelteket és a díjazottakat.
– Önök, szerkesztők tizenöt éve itt vannak nekünk. A szerkesztőség tagjait jól ismerjük írásaikon keresztül és személyesen, munkájukkal hozzájárultak az olvasóközönség kulturális szemléletének alakításához, formálták helyenként a formálhatatlant. Ebben a 15 évben felbecsülhetetlen munka, elszántság, szolgálatkészség volt jelen – véli Burus Siklódi Botond. A megyei tanácsos reményét fejezte ki, hogy a jövőben még jobban oda tudnak figyelni a folyóiratra és annak támogatására. – A Székelyföld folyóirat fenntartása kötelessége kell hogy legyen a mindenkori Hargita Megye Tanácsának – hangzott el zárszóként.
A köszöntőbeszédek után a négy díjazott laudációja hangzott el. Elsőként Fekete Vince méltatta a Székelyföld-díjas Ferencz Imre csíkszeredai költőt, publicistát, majd Molnár Vilmos olvasta fel a szintén Székelyföld-díjjal kitüntetett kézdivásárhelyi Sántha Attila nyelvrégész laudációját. A vajdasági Fekete J. József irodalomtörténésznek a Székely Bicskarend Díjat adományozták, a díjazottat Lövétei Lázár László méltatta. A Szabó Gyula-díjban a csíkszeredai Xantus Boróka kritikus részesült, laudációját Fekete Vince olvasta fel.
Erdély.ma2013. november 22.
Kiosztották a Székelyföld díjakat
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közíró, Markó Béla költő, és Buda Ferenc magyarországi költő részesült idén a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat nívódíjában. A debütdíjat a kolozsvári Adorjáni Pannának ítélte a szerkesztőség.
Daczó Katalin csíkszeredai újságíró-közírót, Markó Béla költőt, és Buda Ferenc költőt jutalmazta idén a Székelyföld irodalmi folyóirat. A díjakat csütörtökön adták át a csíkszeredai Székelyföld Galériában. Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a 16 éve alakult folyóirat szerkesztősége évről-évre megvizsgálja, kik közölték a legjobb írásokat az illető évben a Székelyföldben. Ezeknek a szerzőknek adják át az év díjait. „Daczó Katalin olyan újságíró, aki alaposan utánanéz a témáinak, nem a világhálóról tájékozódik, hanem alaposan felkutatja a forrásokat. Az 1916-17-es csíkszeredai katonavilágról, valamint Márton Áron püspök és a csíkszépvíziek konfliktusáról közölt kiváló írást a Székelyföldben” – méltatta a szerzőt a főszerkesztő. Markó Béla a Székelyföldben közölt verseivel érdemelte ki a folyóirat elismerését. "Számunkra szinte felfoghatatlan, hogy miként tud valaki tíz év kihagyás után így visszatérni az irodalomba" – fogalmazott Lövétei Lázár László. A Székely Bicskarend Díjat Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas magyarországi költő, műfordító vehette át, akit a Fehérlófia című eposzáért díjazott a szerkesztőség. Amint a főszerkesztő megemlítette, ezt a díjat évről évre nem székelyföldi szerzőknek adják át, akik kiemelkedő írást közöltek a csíkszeredai folyóiratban. A folyóirat Szabó Gyula Debütdíját az egyelőre kötettel még nem rendelkező kolozsvári Adorjáni Pannának adták át rövidprózai írásaiért. Idén első ízben két különdíjat is átadtak: a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat támogatásáért Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere és Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere részesült elismerésben. A csütörtöki díjátadó ünnepségen az ünnepelteket a Székelyföld szerkesztői – Molnár Vilmos, Fekete Vince és Lövétei Lázár László – méltatták, a díjakat Borboly Csaba, a folyóiratot fenntartó Hargita Megyei Tanács elnöke adta át. A díjátadó záróakkordjaként Buda Ádám az apja megzenésített versét adta elő.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)