udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 74 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-74

Névmutató: Péntek László

2004. március 12.

Márc. 7-én tisztújító közgyűlést tartott a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület. Szrága Zoltán elnöki beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A közgyűlés ellenszavazat nélkül hagyta jóvá az újonnan választott vezetőségi névsort, Szrága Zoltán elnök maradt. Az új vezetőség tervbe vette egy modern, de ugyancsak a Kós Károly építészeti stílusának jegyeit hordozó Kalotaszegi Kulturális Központ építését Az épületben fafaragó, kerámia és képzőművészeti műhelyek, internetes terem, valamint egy 200 férőhelyes előadóterem kap helyet. A telket a Zetwitz Sándor vezette 77 Elek Technika budapesti kft. vásárolja meg az egyesület számára. /Péntek László: Bánffyhunyad. Kalotaszegi Kulturális Központot építenek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./

2004. március 18.

A kalotaszentkirály-zentelki iskola két volt diákja /Okos Márton és Kiss B. Atilla/ tanulmányi ösztöndíj alapítását kezdeményezte az elmúlt évben. Az ösztöndíjat a falu iskolájának egykori diákjáról, Gyarmathy Zsigmondról nevezték el, aki 1832-ben született Kalotaszentkirályon. Most adták át az Ady Endre iskolában a Gyarmathy Zsigmond ösztöndíjat. /Péntek László: Átadták a Gyarmathy Zsigmond ösztöndíjat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

2004. április 14.

Az elmúlt hetekben Kalotaszeg több magyarlakta településén az RMDSZ előválasztásokat szervezett a júniusban sorra kerülő helyhatósági választásokon induló magyar tanácsosok rangsorolására, valamint a polgármesterjelöltek kiválasztására. Bánffyhunyad lakossága mára már csak 32 százalékban magyar, ezért itt hangsúlyozottan nagy szükség lenne az összefogásra. A helyi magyarság kettéhasadását egyértelműen a Kusztos Tibor helyi református lelkipásztor által a közelmúltban létrehozott Bánffyhunyadi Magyar Polgári Szövetség tagtoborzói okozták, írta Péntek László. /Péntek László: Magyar gondok Kalotaszeg fővárosában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./

2004. május 12.

Péter Mónika tanárnő kollégáival együtt több éve megszervezik a Gyarmathy Zsigáné helyismereti vetélkedőt Bánffyhunyadon, amelyen a bánffyhunyadi, kőrösfői, valamint a kalotaszentkirályi általános iskola diákjai vesznek részt. Idén máj. 9-én a bánffyhunyadi Octavian Goga Elméleti Líceum magyar tagozatos diákjai számára is megszervezték a vetélkedőt, amelynek keretében Kalotaszeg irodalma, néprajza, történelme témakörökben mérhették össze tudásukat. A szervező Kós Károly Kulturális Egyesület elnöke, Szrága Zoltán köszönetet mondott minden támogatónak. /Péntek László: Bánffyhunyad. Gyarmathy Zsigáné vetélkedő Kalotaszeg fővárosában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

2004. június 4.

161 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Magyargyerőmonostoron Hary Etelka, Kalotaszeg Nagyasszonya, aki Gyarmathy Zsigáné néven vált híressé, mint néprajzkutató és író. Születésnapja tiszteletére az idén a Körösfői Rákóczi Kultúregylet szervezett koszorúzási ünnepséget Bánffyhunyadon, ahol Gyarmathyné élt. Péter Mónika tanárnő, a Gyarmathy Zsigáné Irodalmi Kör vezetője ismertette a Nagyasszony életútját. Lakatos András megyei tanácsosjelölt beszédében rámutatott: A 19. század végén a kalotaszegi magyarság nagyon nehéz gazdasági helyzetbe került. A vasút megépítésével az emberek elestek legfőbb jövedelmi forrásuktól, a fuvarozás lehetőségétől, emiatt a lakosság válaszút elé került: vagy elvándorolnak, vagy más munkalehetőség után néznek. Ekkor kezdte hatalmas munkáját a Gyarmathy-házaspár: fellendítették a háziipart, világhírűvé tették a kalotaszegi népi hímzést. /Péntek László: Bánffyhunyad. Kalotaszeg Nagyasszonyára emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./

2004. július 6.

Tizedik alkalommal adóztak az 1848-as szabadságharcos hősnek, Vasvári Pálnak Kőrösfőn, Bánffyhunyadon és Magyarvalkón. A hagyományosan kétnapos /júl. 3-4./ rendezvényre az idén is több magyarországi településről érkeztek vendégek. Az első napon történelmi diákvetélkedőt tartottak, másnap a kopjafánál mondtak ünnepi köszöntőket, és átadták az idei Vasvári-díjakat. Bánffyhunyadon a Petőfi-kopjafánál Péntek László szólt Vasvári és Petőfi barátságáról. Az idén először kirándulás formájában megszervezett vetélkedő legjobb csapata a kőrösfői iskolásoké volt. A Rákóczi Kultúregylet hagyományőrző néptáncegyüttese meghívást kapott a szeptemberi szigetvári napokra. Immár negyedik alkalommal szervezik meg az ünnepség részeként a Vasvári Pál kerékpáros emlék- és teljesítménytúrát a Kolozsvár–Funtinel–Kőrösfő útvonalon. Magyarvalkón csodálatos kopjafagyűjteményt avattak. A Lukács Ferenc helybeli lelkész által az elmúlt 22 évben összegyűjtött kidőlt kopjafákat a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal nyugalmazott tanító, faragómester tatarozta, felújította, zsindelyes befedéssel látta el, és elhelyezte a templomkertben a félszáz kopjafát. A Vasvári-kopjafa környezetében elhelyezett állandó kiállításnak címe is van: Vasvári katonái. Péntek László Kőrösfőn egy házat ajánlott fel egy Vasvári-emlékszoba kialakítására. Díszpolgárrá avatták Pécsi L. Dániel jelképtervezőt, aki ma már több erdélyi (pl. Magyarvalkó, Jegenye stb.) és Kárpát medencei település díszpolgára. Vasvári-díjat adományoztak Halzl Józsefnek, a budapesti Rákóczi Szövetség elnökének, aki támogatta egy Vasváriról szóló kötet megjelenését és a Vasvári-emlékoszlop létrehozását. Péntek Lászlónak az MVSZ A magyarság szolgálatáért nevű díját adományozta Vasvári-kutatómunkájáért, a Vasvári-napok szervezéséért, illetve azért, hogy az idén saját házát ajánlotta fel egy Vasvári-emlékszoba létrehozására. Szintén Vasvári-díjjal tüntették ki a kolozsvári Horváth Béla Stúdiószínpadot, amelynek immár több mint egy évtizedes "vándorszínészi" munkáját méltatták ezzel. /K. E.: Bánffyhunyad, Körösfő, Magyarvalkó. Vasvári Pál Emlékünnepség – a megbékélés jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

2004. július 17.

Jún. 27.-júl. 11-e között szervezte meg számos támogató segítségével a Tuzsér Községért Közalapítvány a VI. Kárpát-medencei kézműves és hagyományápoló tábort. Kalotaszeget idén a Kalotaszentkirály-Zentelki tánccsoport tagjai képviselték. A történelemórákon a magyar nemzet kialakulásával foglalkoztak a gyerekek, majd népi gyermekjátékokat ismerhettek meg. /Péntek László: Kalotaszeg értékeit hirdetve (Nemzetközi kézműves és hagyományápoló tábor). = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./

2004. augusztus 30.

A bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület háromnapos rendezvénysorozattal emlékezett Kós Károly építészre, íróra. Bánffyhunyadon Szentimrei Judit néprajzkutató valamint Essig Kacsó Klára, a zsoboki alkotótábor vezetője tartott előadást. Kerekasztal-beszélgetést tartottak azokkal, akik személyesen ismerték Kós Károlyt, melyen részt vett Kötő József, az EMKE elnöke, Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztője, S. Muzsnay Magda rádióriporter. Szrága Zoltán, a Kós Károly Kulturális Egyesület elnöke ismertette az egyesület tervét, Kós Károly Művelődési Központ építését Bánffyhunyadon. Banner Zoltán megnyitotta a zsoboki alkotótábor műveiből rendezett kiállítást. /Péntek László: Kós Károlyra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2004. szeptember 9.

Rágalmazásért pereli Péntek Lászlót a Szabadság hasábjain megjelent írása kapcsán Kusztos Tibor bánffyhunyadi református lelkész. Az inkriminált cikk Magyar gondok Kalotaszeg fővárosában címmel jelent meg ápr. 14-én. A per tárgyát a következő cikkrészlet képezi: "De az sem igazán erősíti a református egységet, hogy számos olyan szegény sorsú magyar reformátust, akinek hozzátartozói nem tudnak fizetni, a helyi román ortodox esperes ingyenesen temet el! Az is aligha válik a közösség egységének javára, hogy míg a szószékről vasárnaponként a keresztényi szeretetről, békességről és tiszteletről prédikál, addig hétköznap Kusztos Tibor református lelkipásztor a helyi román bíróságon keresi igazát, az asztalt verve követeli volt kurátorától a ki tudja ki által elsumákolt csekély egyházi pénzösszeget..." Péntek László a tárgyalóteremben elmondta, a cikkben foglalt állításait tanúvallomásokkal és hiteles dokumentumokkal tudja igazolni. /Sajtóper Bánffyhunyadon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

2005. július 12.

A Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet és a Rákóczi Szövetség kalotaszegi szervezete idén is megemlékezett Vasvári Pálról, aki négyszáz bajtársával együtt 1849. július 6-án Kalotaszeg határában esett áldozatul a lázadó román erőknek. Július 8-án a Kőrösfőn a művelődési házban Péntek Lászlónak a Rákóczi Kultúregylet elnökének köszöntőjével kezdődött az immár tizenegyedik alkalommal szervezett ünnepségsorozat. Ezt követően Okos Márton megnyitotta Pécsi L. Dániel jelképtervező „Kalotaszegi címerek, egyházi és világi jelképek a Kárpát-medencében” című címerkiállítását. Az esti órákban 1848–2005, Unió akkor és most címmel vitafórumot tartottak. A hozzászólásokat borúlátás jellemezte: a jelenlevők közül többen a tavalyi népszavazásról beszéltek. Hozzászólásában a jelenséget történelmi távlatban elemezte dr. Balogh Balázs, az Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, valamint kollégája dr. Fülemile Ágnes. Július 9-én diákvetélkedő zajlott Ki tud többet Vasvári Pál életéről és haláláról címmel, majd Magyarvalkón ünnepségre került sor. Július 10-én, vasárnap ünnepi istentisztelettel folytatódott az emlékezés. Idén Patrubány Miklósnak ítélték oda a Vasvári-díjat, amelyet Péntek László adott át. /P. L.: Tízéves a kőrösfői Vasvári Pál kopjafa. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./

2005. augusztus 3.

A napokban a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet (KRK) első alkalommal szervezett nemzetközi honismereti diáktábort, melyen anyaországi, kalotaszegi és székelyföldi gyerekek vettek részt. Péntek László, a Rákóczi Kultúregylet elnöke kifejtette, ez egy cseretáboroztatási kísérlet volt, ugyanis a kőrösfői diákok évente részt vesznek a sárospataki nemzetközi diáktáborban, most az iskola miskolci tagozatának huszonkét fős diákcsoportja vett részt a kőrösfői táborban. A község közigazgatási rendszerét és történelmét ismertette Antal János polgármester. Minden délután kalotaszegi néptáncoktatás folyt. /K. E.: Erdélyi vendégszeretet magyarországi gyerekeknek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./

2005. szeptember 14.

Pomáz mellett a hegytetőn van a Majdáni fennsík, ahol a Magyar Vár Alapítvány nemzetközi Kalotaszeg tábort tartott augusztus derekán. Erdély tömbmagyarságának egy része Kalotaszegen él, közismert ennek a tájegységnek jellegzetes népzenéje, népi tánca, viselete, kézműves hagyománya, nép szokásai, mondái. Mindezt megidézték Pomázon is. Jelen volt többek között Kudor István fafaragó és neje, Mária, ők a szövés és hímzés kultúrájáról beszéltek, Mérából Tőtszegi Tekla előadást tartott a kalotaszegi népviseletről. Péntek László Vasvári Pál emlékéről, Okos Márton Kalotaszegről és az Unióról, Kovács Pali Ferenc a bútorfestésről beszélt. Tőtszegi András kalotaszegi táncot tanított, és felléptek a mérai táncosok is. /Kovács Pali Ferenc: Pomázra költözött Kalotaszeg. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./

2005. október 26.

Október 22-én Bánffyhunyadon, a Kós Károly Kulturális Egyesület, valamint a Világszövetség Erdélyi Társasága (VET) által szervezett ’56-os emlékünnepségen, a Ravasz László Emlékházban emlékeztek a forradalomra. Ünnepi köszöntőt mondott Szrága Zoltán, az egyesület elnöke, valamint Okos Márton újságíró és András Imre, az MVSZ helyettes régióelnöke. Az ünneplők megilletődve hallgatták a város nagy szülötte, Ravasz László református püspök 1956. november 1-jén elhangzott, A magyar reformátusok szava című rádiószózatának felvételét. Meghívták Wittner Máriát, aki előadást tartott. – 1956. október 23-án este kimentem a Szabad Nép székházához a Blaha Lujza térre – kezdte emlékezését az 56-os halálraítélt –, ahol már hatalmas tömeg volt. Azután a rádióhoz ment, ott volt a rádió ostrománál, egészen a bevételéig. Azután néhányan a Corvin mozihoz mentek, ahol már jó néhányan összegyűltek. Itt találkozott Sticker Katival, vagyis Havrila Bélánéval, akivel a következő napokban a sebesültek ellátásában segédkeztek. Wittner Mária később a Vajdahunyad utcai csoport tagja lett. A harcok során november 4-én Wittner Máriát az Üllői úton aknarepesz találta el, a Péterfy Sándor utcai kórházban ápolták. November 9-én megpróbálta elhagyni az országot, de letartóztatták. Miután kihallgatták, elengedték, ekkor Ausztriába szökött, de néhány hét múlva visszajött, és segédmunkásként dolgozott egészen 1957. július 16-i letartóztatásáig. 1958. július 23-án halálra ítélték. Sticker Kati november 4-e után disszidált, de a vőlegénye hazahívta Svájcból azzal, hogy nem lesz semmi bántódása, mert Kádár megígérte. Ennek ellenére kivégezték. Wittner Mária halálos ítéletét 1959. február 24-én életfogytiglan tartó szabadságvesztésre változtatták. 1970. március 25-én szabadult. 2001. február 24-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján meghívást kapott, hogy az ’56-os halálraítéltek nevében mondjon ünnepi beszédet az Országházban. /Péntek László: /Naponta várta a halálos ítélet végrehajtását. Wittner Mária 13 évig ült börtönben 56-os szerepe miatt Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./ „Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, amely egy jobb sorsra érdemes nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat –, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásunk tétje milliónyi emberélet volt. Vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is. Vádoljuk őket, a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket, az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, akiknek kiszemelt otthonába betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját. Vádoljuk őket, a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében, vádoljuk őket, a munkaszolgálatosok nevében. Vádoljuk őket, a 298-as parcella halottainak nevében, az ÁVH, mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében. Vádoljuk őket a 6 millió meg nem született magyar gyermek nevében. Vádoljuk őket, a „legdrágább kincs” a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét. Vádoljuk őket, a „legfőbb érték” az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra vagy zártak börtönbe, hosszú évekre. Vádoljuk őket, a megalázott, megkínzott honfitársaink nevében. Vádoljuk őket, a sortüzek áldozatai nevében. Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét. Vádoljuk őket, Mindszenthy bíborosért. Az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket. Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, és a dolgos magyar nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták. Vádoljuk őket, a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, így téve kiszolgáltatottá őket. Vádoljuk őket a nyugdíjasok nevében, akiktől elrabolták a hosszú, dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjas éveiket. Vádoljuk őket, történelmünk meghamisításáért. Vádolnak az élők és vádolnak a holtak. És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak. Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek a magyar parlamentben még most is, és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára? Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket.” (Elhangzott a Parlamentben a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, 2001. február 25-én – a szónok Wittner Mária, 52 A 559 számú volt halálraítélt.)

2005. november 16.

Tavaly ősszel Kusztos Tibor bánffyhunyadi református lelkész becsületsértés címen büntetőjogi feljelentést tett a bíróságon a Szabadság tudósítója, Péntek László ellen, egy, a 2004. április 14-i számban megjelent cikk miatt. A bánffyhunyadi bíróság Pénteket felmentette a vádak alól, Kusztos a kolozsvári törvényszékhez fellebbezett jogorvoslatért. A törvényszék november 9-én Kolozsváron is Péntek Lászlónak adtak igazat, Kusztos Tibort pedig kötelezték a perköltség megfizetésére. Védőbeszédében Péntek megjegyezte: „Bebizonyosodott, hogy Kusztos valóban elkövette azt a református egyházban eddig példa nélküli „tapintatlanságot,” amikor visszautasította a temetkezési szertartás elvégzését olyan szegény sorsú magyar református elhunytak számára, kiknek hozzátartozói nem tudtak eleget fizetni, ezért azt román ortodox pap végezte el ingyenesen.” /Véget ért a Kusztos–Péntek per. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./

2006. január 25.

– Terveink nagy részét sikerült megvalósítani – mondta Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke összegezve az elmúlt év eredményeit. Az RMDSZ további tervei között szerepel a víz- és csatornahálózat kiépítése és a tönkrement falusi utak megjavítása is. Szilágy megyében a magyar lakosság számaránya 23%. Nyolc RMDSZ-es tanácsost választottak be a harmincegy tagú megyei tanácsba. A megyében az RMDSZ-nek öt vezérigazgatót, egy tucat aligazgatót sikerült tisztségbe helyezni olyan intézményekben, ahol addig soha nem volt magyar igazgató. Ugyanezt sikerült elérni a tanintézményekben is. Hét olyan esetben, ahol nem községközponti a magyar iskola, végül is sikerült elfogadtatniuk, hogy ezek jogi személyiségűek legyenek. E nélkül ezeket az iskolákat előbb-utóbb megszüntetik, holott mi az RMDSZ azért küzd, hogy a kis létszámmal működő falusi iskolákat ne zárják be. A kistérségi programok keretén belül Kémer és Kárásztelek összefogva Vályogkővel és más bihari településekkel, komoly utat épített, amely több mint 40 km-rel lerövidíti a Nagyvárad felé irányuló közlekedést. Ugyancsak a kistérségi programok keretén belül beindult a vízhálózat kiépítése Szilágynagyfaluban és környékén. Beindul a falusi bekötőutak programja. /Péntek László: Fontos a gazdaság fejlődése és az életkörülmények javítása. Interjú Seres Dénes parlamenti képviselővel. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./

2006. május 29.

A Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet és a Rákóczi Szövetség kalotaszegi szervezete Gyarmathy Zsigáné Emléknapokat szervezett Magyargyerőmonostoron, Körösfőn és Bánffyhunyadon. Az érdeklődők többek között gyalogos emléktúrán, olvasóversenyen és filmvetítésen vehettek részt. Magyargyerőmonostorra a templom előcsarnokában Sinkó András helyi születésű tervezőművész Zsolnay-porcelánkiállítását lehetett megtekinteni. A porcelántárgyakat dr. Gergely Hugó egyetemi tanár ajándékozta a gyülekezetnek. Az ünnepi istentiszteletet koszorúzás követte Gyarmathy Zsigáné szülőházánál. Péntek László a Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet elnöke elmondta: Gyarmathy Zsigáné emlékére azért szerveznek évente emléknapokat, mert Kalotaszeg nagyon sokat köszönhet a népművészetet felkaroló Nagyasszonynak. /Dézsi Ildikó: Gyarmathy Zsigánéra emlékeztek Kalotaszegen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./

2006. július 12.

Vasvári Pál szabadságharcos, forradalmár születésének 180. évfordulóját ünnepelték az elmúlt hétvégén Tiszavasváriban, Kőrösfőn, Magyarvalkón és Nyárszón. A Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet, a Rákóczi Szövetség kalotaszegi szervezete és a Vasvári Pál Társaság immár tizenharmadik alkalommal szervezte meg a Bölcsőtől a csatatérig elnevezésű ünnepségsorozatot. Az idei megemlékezés Tiszavasváriban kezdődött, ahol a Vasvári Pál Társaság ünnepi emlékülését követően megkoszorúzták a szabadságharcos szobrát. A Vasvári Pálról elnevezett kőrösfői emlékszobát július 9-én avatták fel, melyet a Péntek László tulajdonát képező házban rendeztek be. Dr. Egyed Ákos történész felajánlotta a birtokában levő, Vasvári Pálhoz kapcsolódó dokumentumokat. A Ki tud többet Vasvári Pál életéről és haláláról? című történelmi diákvetélkedő a Művelődési Házban zajlott. Július 8-án a kőrösfői templomdomb alatti Vasvári-kopjafához érkeztek az Erdélyi Kárpát Egyesület által szervezett biciklis teljesítmény- és emléktúra kerékpárosai. Az ünnepségsorozat istentisztelettel folytatódott Magyarvalkón. Kőrösfőn Péntek László Kopjafa a templomdomb alatt címmel ismertette a szabadságharcos emlékére felállított kopjafa történetét. Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke Márton Áron római katolikus püspököt idézte: „Nagy időkhöz nagy emberek kellenek”. Vasvári Pál pedig nagy időhöz nagy ember volt. Kiosztották az idei Vasvári Pál-díjakat. Vasvári Pál emléklapot és a Vasvári kopjafa kicsinyített mását vehette át Tripolszky László újságíró, a budapesti Sajtószakszervezet társelnöke, Cselényi László, a Duna TV elnöke, dr. Koháry György, a Vasvári Pál-portré festője, valamint Csulak János Bécsből, aki három éve minden esztendőben tizenöt diákot nyaraltat a Balaton partján. Július 9-én Nyárszón népművészeti játszókertet avattak a református kántori lak kertjében. /Dézsi Ildikó: „Vasvári Pál úgy halt meg, ahogy élt: lángolva” Az 1948–49-es szabadságharc hősére emlékeztek Kalotaszegen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./

2006. augusztus 11.

A Kőrösfői Rákóczi Kultúregylet és a Rákóczi Szövetség kalotaszegi szervezete idén másodszor rendezte meg a Kalotaszegi Nemzetközi Honismereti Diáktábort, közölte Péntek László főszervező. Az anyaországból is érkeztek diákok. Tartalmas program várt a résztvevőkre: a helyi történelmi és népművészeti nevezetességeket, Kolozsvár, Sebesvár, a sztánai Varjúvár, a vidék történelmét, hagyományait ismerték meg. /Ö. I. B.: Honismereti tábor Kőrösfőn. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./

2006. október 6.

Október 6-ra, a 13 aradi vértanúra emlékezett a lap. /Péntek László: Gloria Victis! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./

2006. október 24.

A Pro Kőrösfő Társaság október 21–22-én Kőrösfő első történelmi említésének 730. évfordulója alkalmából falutalálkozót szervezett. A Pro Kőrösfő Társaság ünnepi közgyűlésén a falu szülöttje, dr. Péntek János professzor előadást tartott Kőrösfő és az Unió címmel. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett dr. Pap Géza püspök. Ferencz László lelkipásztor, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese előadást tartott Az egyház szerepe a faluközösség összetartásában címmel, délután pedig ünnepi műsor kezdődött a kultúrházban. /Péntek László: 730 éves évfordulóra emlékeztek Kőrösfőn. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-74




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék