udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 92 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-92

Névmutató: Péter Sándor

2015. február 9.

A falu halála
Sok évvel ezelőtt fájdalmat okozó hír járta be szülőfalum és a környékbeli települések, Agyagfalva, Décsfalva, Mogyorós utcáit: az ócfalvi szorostól a nagygalambfalvi szorosig feldugják a Nagyküküllőt, hatalmas mesterséges tavat hoznak létre, az ott lakóknak pedig menniük kell. S ennél is fájdalmasabb volt, amikor az a szóbeszéd futott szét, hogy nemsokára vége Bögöznek, mert a falu névtábláját már át is húzták… Ugyanis akkor kerültek ki az új falutáblák, amelyeken az áthúzással azt jelezték, addig tart a település.
S meg is indult a népvándorlás, sokan látni akarták azt a táblát, míg valaki meg nem magyarázta, mit is jelent az átlós vonal. Aztán, amikor a békási tengeren hajókáztunk, magam elé képzeltem a kétségbeesett embereket, annak a jó néhány falunak a lakóit, akiknek menekülniük kellett az egyre gyarapodó víztömeg elől. Merényletnek tartottuk, és tartjuk Bözödújfalu víz alá parancsolását, s annak a falurombolásnak a jelképét látjuk ma is ebben, amely tulajdonképpen esztendők múlva indult meg központi tervek alapján, hivatalos pártpolitika részeként.
Az jó jel volt, hogy szinte egész Európa, de a tengerentúliak is erőteljesen felléptek az akkori példátlan rombolási szándék ellen, s ha nem következik be a rendszerváltás, bizonyára iszonyú tragédiák történtek volna az egész országban, de különösen Erdélyben. Egyébként a rombolás azzal kezdődött, hogy kisebb falvakat megfosztottak önállóságuktól, elorozták nevüket, a közeli nagyobb település egyszerű utcáivá fokozták le, soknak a tanintézetét is beolvasztották az úgymond jelentősebb iskolákba, legtöbbször a magyar többségű települések váltak így csatolt helységekké a román többségű tengerben, a magyar iskolák pedig magyar tannyelvű tagozatokként sorolódtak be. Az ügyintézés, döntés így került mások kezébe. Amikor véget ért a rémálom, azt hittük, megszabadultunk falvaink, iskoláink felszámolásának rémétől, nem is gondoltunk arra, hogy az eddigieknél is súlyosabb veszély leselkedik ránk…
Az évek teltével egyre inkább rá kellett jönnünk arra, hogy nem kell ide Ceaușescu durva terve, nem kellenek rémálmunkban is megjelenő hatalmas gépek, sem hivatalos átiratok. Mi magunk vagyunk azok, akik tehetetlenül nézzük falvaink kiüresedését, megroppanását. Mi magunk határozunk arról, hogy ennek vagy annak a településnek vége, mert mondjuk ki újra és újra: ha megszűnik az iskola, az a falu halálát jelenti. Keserűséggel vettük tudomásul, amikor a pedagógusszövetség udvarhelyszéki elnöke majd minden megbeszélés alkalmával a Homoród mentén, a Küküllő vidékén rendre felszámolódó iskolákat siratta el, nem is beszélve aztán a Mezőség, Szatmár, Bihar, Szilágyság, Bánság egyre zsugorodó magyarságáról, rendre lakat alá kerülő magyar tanintézeteiről, mind jobban szűkülő lehetőségeiről.
És lám, amire nem vártunk, az hozzánk is begyűrűzött. Elsőként Hilib az, amelynek tanintézetén, úgy néz ki, áthúzzák a táblát. Hilib nem nagy falu, de büszke emberek lakják, akik sehogy nem akarnak lemondani a településük méltóságát is szavatoló iskoláról, még akkor sem, ha a létszám alatta marad a törvényben szigorúan megszabott határnak. Sajnos, a lakosság száma is csökkenőben, 1956-ban közel ezren lakták, de ez a szám mára háromszáz körülire esettp. Megcsappant hát az iskolások száma is… Mégis reménykednek… Hogyan is lehetne elfogadni a roppant merev utasításokat, hisz még jól emlékszünk, annak idején, a Ceaușescu-érában akár egyetlen gyerekkel is fenntartották több helyen is a román tannyelvű osztályt, s ebből merítettek erőt a szórványbeliek, mert ezeket a példákat idézve tudtak itt-ott, időnként a megszabott létszám alatti magyar osztályokat éltetni.
Az a félő, ha ez tényleg bekövetkezik, olyan folyamat indul el, amit eddig nem tartottunk bekövetkezhetőnek. Igaz, az utóbbi két és fél évtizedben sok olyan változtatás történt az iskolahálózatban, amelyre nem számítottunk, s mely nem minden esetben minősült sokak szerint helyes lépésnek.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2015. április 15.

Önigazolástól a végső bukásig
A napokban megjelent Höncz László József annak idején sikert aratott könyvének második, bővített kiadása. Aki kezébe veszi, mindjárt a címen fennakadhat: az első kiadás fő címe – Bűnösként is győztes – elmaradt, s az alcím lépett elő főcímmé: Ilyen a történelem kereke.   
Az eredeti már önmagában sejtetett valamit, amire aztán a könyv lapozása során jön rá az olvasó: amolyan önigazolás az egész, válaszkeresés arra, hogy ami történt, miért alakult úgy,  s aki az egész történetnek középpontjában áll, milyen szerepet vállalt és  töltött be az adott helyzetben. Mindezek megértéséhez azonban szükség van néhány életrajzi vonatkozás említésére is. A szerzőről tudni kell, hogy a megyeszékhelyen született félig szász családban, a középiskola után férfikészruha-gyártásból szerzett  technikusi  diplomát. Aránylag korán kezdett politizálni az akkori ifjúsági szervezetben, innen került a pártakadémiára, ahol pénzügyi és könyvelési szakot végzett. Ez lehetővé tette, hogy előbbre lépjen, két nagy község élére állították, s uzoni polgármestersége idején következett be a rendszerváltás, ami viszont az ő vezetői beosztását nem  semmisítette meg. Lehet, sokan nem tudják, hogy az 1989. decemberi események után Háromszéken mindössze két olyan községvezető maradt a helyén, akiket a település polgárai megtartottak, most már tényleg demokratikusan újraválasztottak. Egyikük Höncz László volt Uzonban, a másik  egy Bodza vidéki elöljáró... Akkor még nem lehetett tudni, minek is nevezik az új tisztségeket, annyi bizonyos viszont, hogy Uzonban erre a választásra már délután négy órakor sor került, elsőnek az országban. Máshol még bizonytalankodtak, a nagyközségben már határozat született, a közelgő ünnepekre való tekintettel élelmiszerrel, hússal és kenyérrel töltötték fel az üzletet. Ezzel a lépéssel a régi-új községvezető kétségtelenül megnyerte azt a csatát, amely biztosította számára, hogy az elkövetkező napokban emelt fővel, határozottsággal intézze a település ügyeit. S ehhez arra is szükség volt, hogy napokig ne hagyja el a tanácsépületet, a községet. Persze, mellette ott voltak a községben tekintélynek örvendő értelmiségiek, szakemberek, de egyszerű munkások, földművesek is, akik minden hívó szóra ugrottak, s ritka fegyelmezettséggel óvták a falut, egymást, s nem ültek fel a megyeszékhelyről, Brassóból, a szomszédos településekről érkező rémhíreknek. Ilyenből éppen elég volt, s minden bizonnyal egyedüli volt Uzon abból a szempontból is, hogy nem osztottak fegyvereket, pedig azok ott voltak a községi rendőrség épületében, mindenki elől elzárva.
Ha csak Uzonra és Bölönre szorítkoznék, ez az írás sok olvasó számára kevésbé lenne  érdekes. A szerző éppen ezért a második kiadásban elhagyja az erre az időszakra vonatkozó, elsősorban  személyesen róla szóló fejezetek egy részét, s próbálja  szélesebb mederbe terelni a romániai eseményeket, de ezeket is mélyen beleágyazva olyan eseménysorozatokba, amelyek a világ  sodrását idézik fel a XVIII. század végétől napjainkig. Igyekszik megtalálni a mozgatórugókat, amelyek az emberiséget a végső bukásba taszítják. Hihetetlen szálak bontakoznak ki, s amit érzünk, azt tulajdonképpen már évszázadokkal korábban  alapozták meg. Ma már nyilvánvaló, hogy olyan világkormány felállítása a cél, amely megfojt minden szembenállást, megfoszt minden akarattól, hadat üzen mindannak, ami nem előnyös számukra. A szerző olyan írott bizonyítékokat is közöl, amelyek a világuralomra törők terveiről, elképzeléseiről vallanak. Ugyanígy, a román nyelvű sajtóból, a decemberi eseményeket taglaló művekből idézett részek alapján megbizonyosodunk afelől, hogy az ország lakossága játékszer volt egy játszmában, amelynek a forradalom nevet adták.
Péter Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. április 21.

Anyanyelvünkről érdeklődők nélkül
„Soha nem volt nemzetünk tanúja olyan nyelvrontásnak, mint ez utóbbi 25 évben. (…) A tétlenség, a szabadesés ellen hívjuk össze a magyartanárok, iskolaigazgatók, a sajtó és illetékes intézményvezetők nyílt tanácsát” – fogalmazta meg Czegő Zoltán költő, író az általa tegnap délutánra meghirdetett anyanyelvi tanácskozás célját.
A Székely Mikó Kollégium díszterme azonban nagyon tágasnak bizonyult, azok közül ugyanis, akikről úgy vélte a kezdeményező, tehetnek is valamit a nyelvromlás megakadályozásáért, ugyanvalóst kevesen jelentek meg. Pedig joggal és jogosan állapította meg Czegő Zoltán: kétségbeejtő a helyzet, elképesztő iramban romlik a magyar nyelv, szakad rá az ég és az idegen szó. És a nyelvhasználat adott ponton politikai kérdéssé is válik, hiszen a politikai vezetőnek kötelessége a nyelv tisztaságának megőrzése is, hívta fel a figyelmet Péter Sándor. De a pedagógusok, a művelődési intézmények képviselőinek hiányában a szűk körű tanácskozó társaság egyebet nem tehetett, mint jó néhány elrettentő példa sorolását követően abban a reményben távozott, legközelebb talán kevesebb lesz a közömbös és több az anyanyelve tisztaságának megőrzéséért cselekedni akaró magyar ember.   
(vop)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. május 12.

A pedagógus igazsága
Székelyudvarhelyen jelent meg, de főképpen Vargyasról szól Szécsi Antal Egy pedagógus életútja című önéletrajzi munkája. Korábban ennek megjelent egy rövidebb, kevésbé kidolgozott változata, ez a mostani többet árul el arról a belső harcról, amelyet a szerző közel ötvenévi iskolaszolgálat során saját magával vívott, s amely végül is az ő, de környezete számára is diadallal végződött.
Mi, akik erdővidéki küzdelmeit ismertük és megismertük, tudjuk, ennek a legtöbbször morcosnak tűnő, a maga igazát körömszakadtáig mérlegelő és védelmező tanítónak, tanárnak, iskolaigazgatónak, községi vezetőnek akkor sem lankadt a harci kedve, ha történetesen ezt mind időben, mind anyagiakban a család szenvedte meg. És erre példa éppen elég akad, ha tételesen nem is sorolja fel ebben az írásban, de kiolvasható a sorok közül, hogy bizony számtalan esetben kellett önmagával szembeszállnia, a felmerülő változatok között mérlegelnie, de mindig sikerült a nehezebb oldalt választania – a közösség, az iskola, az oktatás javára. És végső soron a saját és családja javára is.
Csoda-e hát, hogy annak idején kirakatszámba ment a vargyasi iskola? Oda irányították azokat, akik a háromszéki oktatás jó oldalait akarták megismerni, talán ez volt a sok tanintézet közül a legjobban felszerelt, kiváló kapcsolatokat tartottak fenn a község lakóival, vezetőivel, lelkészeivel, népművészeivel. Igaz, Borbáth Károly, a jeles történész hazaérkezése után nem kívánt érdeklődők is időnként meglepték az iskolát, s tragikus halála után is az őt fogadó és büszkén magáénak valló intézménynek tartania kellett a zaklatásoktól, vizsgálatoktól. E könyv szerzőjének egyik nagy érdeme éppen abban áll, hogy e nagyszerű vargyasi tudós emlékét nem hagyta elhalványulni, több rendben és könyvben is felmutatta értékeit, emberi méltóságát és szülőfalujához fűződő viszonyát.
Igaz, Szécsi Antal nem vargyasi születésű, még csak nem is erdővidéki. A Székelykeresztúr melletti kicsi falut, Betfalvát soha nem feledhette, bárhogy is szerette Vargyast. Vissza-visszajárt itthonról haza, mint ahogy székelyudvarhelyi letelepedése után is gyakran fordult meg Vargyason. Hozta a vágy, hogy sorra megjelenő, leginkább e vidékről szóló könyveit itt bemutassa, imígyen is adózva annak a közösségnek, amely befogadta, s amelyet mindig, még ma is magáénak érez.
A könyv nem csupán olvasmányos, de tanulságos is. Nyelvszakos képzettségű, anyanyelvét magas szinten használó pedagógus írta, s a szerző kiléte egyben kezessége is annak, hogy főleg a tanítást, oktatást, iskolaszervezést és vezetést hivatásuknak érző, azt elsajátítani akaró pályatársak okuljanak belőle. Állítom, ilyen téren többet nyújt, mint a hevenyészve, parancsra, sokszor kimondottan a kiutalt pénzösszeg elköltésére összetrombitált, párnapos előadás-sorozat. Persze, sokat nyújt másoknak is, főleg azoknak, akik erőt, kitartást akarnak olvasmányaikból meríteni.
Szécsi Antal könyvének bemutatásával egyben biztatom is a pályájuk vége felé járó avagy már nyugdíjba vonult pedagógusainkat – és nyilván másokat is – , ha tehetik, vessék papírra életsorsuk, munkájuk évtizedek során felgyűlt tanulságait, mert fenntartani, megtartani csak azt lehet, amit ilyen formában is próbálunk, igyekszünk megőrizni.
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. május 22.

Kezdjetek el élni... (Ökumenikus istentisztelet a végzősökért)
Ugyanarra a csúcsra több úton lehet eljutni, de erőfeszítés nélkül soha – hangsúlyozta tegnap délben ötszáz sepsiszentgyörgyi végzős magyar diák ökumenikus búcsúztatóján Hajdu János helyi plébános, sepsi–barcasági főesperes a Krisztus Király-templomban. A hagyományos közös istentiszteletet a történelmi magyar egyházak és a város elöljáróinak részvételével szervezte a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megyei szervezete, meghívottként jelen volt a szövetség tiszteletbeli és jelenlegi országos elnöke is.
Az iskolazászlókat a Plugor Sándor Művészeti Líceum fúvószenekarának kíséretében vonultatták fel, elhangzott a Gaudeamus, majd Hajdu János mondott előfohászt. A főesperes az indulás és érkezés, a távozás és célba érés közös ünnepének nevezte a búcsúztatót, majd arra intette a végzős diákokat, ne kövessék a tartás nélkülieket, legyen erősségük a hit, gerincesség és emberség.
Péter Sándor, az RMPSZ megyei elnöke azt kívánta a ballagóknak, aszerint éljenek, hogy mindennap gazdagodjanak, Incze Zsolt szemerjai református lelkész, Sepsi egyházmegyei esperes imát mondott a diákokért, Kovács István unitárius lelkész pedig Máthé evangéliumából a sziklára épített ház példáját emelte ki, amely kiállta a vihar csapásait. Az evangélium szavai után, a diákok mai nyelvezetére átváltva, Kovács István az okostelefonjáról kihangosítva hallgattatta végig a jelenlévőkkel Pásztor Anna Márti dala című énekét, amely az életre ébredésről, a szeretetről szól. „Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni....” – idézte többször a lelkész a dal szövegét, mert szerinte, aki rátalál a szeretetben megélt, kötődésekkel együtt szabad életre, az olyan biztos talajon áll, mint a sziklára épített ház.
Antal Árpád polgármester felolvasta Magyari Lajos a Háromszék napilapban ezelőtt huszonkét esztendővel megjelent Gaudeamus című írását, mert szerinte az ma is érvényes azáltal, hogy inti az iskolától búcsúzókat, nem lesz könnyű az út, de fontos, hogy jó válaszokat adjanak az élet kérdéseire, és higgyenek abban, ők is csodái a létezésnek, és maguk is csodákra képesek. A tisztánlátáshoz a nehezebb út vezet – hangsúlyozta Kiss Imre főtanfelügyelő, Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke pedig azzal folytatta: a pedagógusok felelőssége is, hogy sikerült-e valóban felkészíteniük tanítványaikat az életre, hogy tudnak-e majd szellemileg és fizikailag tevékenyek lenni.
Használjátok az erőtöket megismerésre, védekezésre, de soha ne támadásra – figyelmeztetett Szabó Margit, az RMPSZ alsó-háromszéki szervezetének elnöke, aki beszédében kitért a rohanó családokra, a kommunikáció elsatnyulására, a pénz és a hatalom utáni hajsza eluralkodására.
Az evangélium, az ima, az elhangzott tanácsok, köszöntők sorát időnként közös ének szakította meg, valamint az egyéni és csoportos előadók műsora. Énekelt Ráduly-Baka Rebeka (Református Kollégium) és Bartos Barna (Plugor Sándor Művészeti Líceum), verset mondott Tankó Tímea (Székely Mikó Kollégium), három kórusművet mutatott be a Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szőts Dániel vezette országos első díjas kórusa.
A pedagógusszövetség iskoláknak szánt könyvajándékát az iskolaigazgatók vették át, majd közös ima és áldás, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklése után az iskolazászlók kivonulásával ért véget az ökumenikus ballagás Sepsiszentgyörgyön.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. június 2.

Bemutatják a kolozsvári könyvhéten a Polis új köteteit
A kolozsvári Polis Könyvkiadó 2015. június 4-én, csütörtökön, délután 6 órakor, a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében bemutatja legújabb kiadványait.
bemutatásra kerülő művek: Manas Teodor Mert gyűlölik egymást című regénye, Pál Emese művészettörténeti albuma az erdélyi örmény katolikus templomok berendezéséről, illetve a Péter Sándor apa és fia két világháborúja. I. Csíksomlyótól Berezovkáig (1914-1918) – Vert hadak útján(1944-1945) című kötetet. A könyveket Jancsik Pál, Kovács Zsolt és Dávid Gyula mutatja be. A művekről részleteket olvashatunk az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület honlapján.
maszol.ro,

2015. június 23.

Művészet mint hobbi
Mindig nagy tisztelettel adóztam azoknak a pedagógus-társaimnak, akik a mindennapi iskolai feladatokon túl vésőt, kalapácsot és egyéb eszközöket vettek kezükbe, s belevésték a fába, vászonra vetítették álmaikat, vágyaikat. Különösen nagy együttérzéssel szoktam követni azoknak a tornatanároknak ilyen irányú foglalatosságát, akik a sportpálya, tornaterem mellett szinte hivatásszerűen élik meg művészi hajlamukat, s bizony többen közülük a hivatásosokat is lepipáló önzetlenséggel és őszinteséggel hajolnak a kezük alatt megelevenedő fa, kő, márvány fölé, s próbálják belőle kibontani az abban általuk felfedezett világot.
Balázs Antal nyugalmazott tanító nevét kopjafái tették közismertté, a gelencei Kelemen Dénes, ugyancsak nyugdíjba vonult tanító faragótudományát és ízlését sokfelé állított, kisebb és nagyobb méretű kapuk mutatják. Nemes Emil tanító nemrég lepett meg egy csodálatos faragott órával, de az ő keze munkáját dicséri a Kós Károly Szakképző Líceum főkapuján belüli felirat is. Ravasz Erzsébet matematikus újabb és újabb színekkel lep meg rajzlapjain, Molnár János kovásznai informatikatanár nemzetközi hírnévnek örvendő színjátszócsoportot verbuvált. Kevesen tudják, hogy a Mikes Kelemen Főgimnázium bejárati díszes kapuját egy sporttanár, Szőcs Levente faragta, s ugyancsak tornatanár, Kiss István készítette a Gödri Ferenc Általános Iskola elé a bejárati kiskaput. És sorolhatnám tovább. Persze, nem csupán ennyire futja a sporttanárok sokrétű, órákon túli elfoglaltságából, hiszen sokan közülük jól zenélnek, van, aki nagy elismerésnek örvendő művésztánccal gyönyörködteti a tánckedvelőket.
És most itt van ez a lenyűgözően szép kiállítás! Nem is akárhol, hanem a sportiskola tanácskozó termében. És nem is akármivel lépett elénk a kiállító, Dobolyi Gyula sporttanár: ezek már nem a megszokott kopjafás alkotások, nem is kapuk vagy sulykolók, hanem azoknál többet nyújtó, talán megmunkálásukban is igényesebb remeklések. Ez már igazi faszobrászat, a kiállító több évtizedes gyötrődésének, faimádatának, a gyönyörködtetés kényszerének szüleményei. Az elvont szobrászat formajegyeit könnyű felismerni, ám éppen ezért ragad magával a közszemlére állított, gondolatébresztő alkotások mindegyike.
Egyik-másik Jecza Péter mély gondolatokat hordozó, annak idején nagy feltűnést keltő márvány-műremekeit juttatja eszünkbe, de fellelhetjük a népi fafaragászat közkedvelt elemeit is. Címmel nem látta el ugyan egyik munkáját sem, így hát a néző, a látogató fantáziájára bízza a titkok megfejtését. Mindjárt a terem közepébe állított, óriási körtefagyökérből kialakított furcsa alakzat akár jelképeként is felfogható egészen eltorzult világunknak, annak az összevisszaságnak, amelyben élnünk kell. Ennek mintegy ellentéte a csodálatos gólya, amely a remény, az újjászületés, a jövő hordozója lehet.
A kidolgozandó fa alakja adja a lehetőséget arra, hogy bizonyos utalásokat, érzelmeket közvetítő formát kialakítson a művész. Ezt már ő jegyzi meg, s megtudjuk tőle azt is, hogy valamelyik csíki falu egyik csűrjében sorakoznak munkái, s a kibontásra váró, egyelőre holt nyersanyagok is. No meg a Kós Károly Szakképző Líceum műhelyének előcsarnokában vigyázza a jövőt gipszbe merevítve a Kós Károlyról készített, küzdelmet és helytállást sugalló mellszobra.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. június 26.

Az egyetem méltósága
Befejeződött a kicsengetések időszaka, elballagott már a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatán végzett diákok utolsó csoportja is. Bizonyára örültek maguk a fiatalok, igen a szüleik és tanáraik, talán jelen voltak a barátok, ismerősök, s bámészkodók is, hisz ilyenkor szívet, lelket gyönyörködtető az ünnepség, mosolyt, örömet fakaszt azokban is, akik látszólag egyáltalán nem érdekeltek az eseményben.
Azt viszont nem tudom megérteni, miért nem lehetett közös kicsengetést rendezni mindenkinek, akinek utoljára szólt a csengő? Akkor lehetett volna igazi, az egész várost megörvendeztető eseménnyé növeszteni az egyetemről való kilépés pillanatát, ha mindannyian együtt búcsúznak tanintézetüktől. A főiskolának is kétségtelenül ez a legnagyobb ünnepe, mint a középiskoláknak a ballagás, s miért ne kapcsolódhatnék be ebbe a nagy közös ünneplésbe a megyeszékhely közössége is? Ugyanis sokunkat érdekel, mi történik az egyetemünkön. Egészen új minőségi csoport jelentkezett
Amikor – több évvel ezelőtt – a lányom a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre felvételizett, éjszaka hívott telefonon egy volt évfolyamtársam, és örömmel gratulált a bejutásához, pedig csak feltételezte, hogy nem másvalaki nevét olvasta. Sokan megvárták, míg kitették éjfél körül az eredményt, mert érdekelte őket, ha nem is volt senkijük a vizsgázók között; a vásárhelyieknek annak idején nem volt közömbös, kik is járnak a színire, s kik az orvosira.
Bátorkodom tehát kijelenteni, hogy mi mindannyian, akik itt, a megyeszékhelyen, annak környékén, sőt, a megyében, Székelyföldön élünk, igenis érdekeltek vagyunk nem csupán a középiskolát végzettek ballagásában, hanem egyetemistáink elbúcsúztatásában is. Az ő örömük a közösség öröme is, hisz az egyetem, a főiskola nem csupán azoknak jó, akik ott tanulnak, tanítanak. Vannak, akik fizikailag nem érintkeznek vele, az is lehet, lábukat soha be nem teszik az esztétikailag kissé elpuskázott hatalmas épületbe, de azért érzi, tudja mindenki, hogy az utóbbi másfél évtizedben, amióta létezik ez a felsőfokú tanintézet, a város értéke is növekedett. Egészen új minőségi csoport jelentkezett a megyeszékhely lakossági térképén, az egyetemistáké és az egyetemi oktatóké. Jómagam, ahol csak tudtam, kiigazítottam azokat, akik elmarasztaló szavakkal illették lakóhelyünknek ezt az új létesítményét, fiatalokat irányítottam oda, ecsetelni próbáltam sok-sok előnyét annak, hogy helyben tanulhatnak, a kolozsvári, brassói vagy más egyetemi városban fizetendő lakbér megtakarításával. És végzett itt már több volt tanítványom, néhányan mesteri fokozatot is szereztek (ezt most már egyik-másik szakból itt is megtehetik), a diplomát érvényesíteni is tudták. Pár alkalommal részt vettem az egyetemisták szakmai bemutatkozásán, s valahogy megnyugtató volt látni, tapasztalni, hogy szakmailag, de emberileg is egyre érettebbek. Valahányszor beléptem az egyetem épületébe, az a méltóságteljes hangulat ragadott magával, amit annak idején Kolozsváron tapasztalhattunk meg. Akkor, fiatalon a tudományok titkai, felfedezésük szándéka hatott át mindannyiunkat, itt, Sepsiszentgyörgyön pedig ugyancsak megérintett az a magasztos érzelem, amelyet csak kivételes helyzetekben él át az ember. S ha ott korosabb, tapasztaltabb professzorok emberi közelségéből áradt a bátorítás, a tisztelet, az őszinteség, az egymás és diákjaik iránti megbecsülés, úgy gondoltam, itt is be kell ennek következnie, a fiatal, az egyetemi oktatásba éppen belekóstolt ifjú tanárok felnőnek a követelmények szintjére. Személy szerint soha nem hagytam szó nélkül, ha valahol valakik ezekre az oktatókra rosszat mondtak s a mi egyetemünket elmarasztalták. Úgy gondolom, éppen ezért valamilyen formában meg kell őrizni azok emlékét, akik ötletgazdái, kiharcolói voltak ennek a tanintézetnek. Megérdemlik. Akár úgy, hogy termet neveznek el róluk, esetleg emlékszobát rendeznek be. Meglepett, hogy nem mindenki karolja fel ezt az ötletet, vannak, akik nem értenek egyet ezzel az ötlettel. Nem is olyan rég, az egyetemen járva, s éppen e szándék megvalósításának lehetőségét keresve találkoztam ilyen véleménnyel. Persze, mindezek dacára megmaradok a mi közös egyetemünk tisztelőjének, ha úgy adódik, biztatom is a diákokat, bizalommal iratkozzanak be a meghirdetett szakokra, mert aki tanulni akar, erre lehetőséget itt is kap, s bizonyára megtanulja azt is, milyen nagyszerű átélni, átérezni az egyetem méltóságát.
Péter Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 13.

Oktatók oktatása
Sorozatban 23. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia. A nagy erdélyi tudósról elnevezett pedagógusképző tanfolyam szervesen beépült a romániai magyar közoktatás éle­tébe, s az biztos, jóval szegényebbek lennénk, ha valami okán véget vetnének ennek a kiemelt jelentőségű, 1993 óta soha el nem maradt rendezvénynek. Ennek kapcsán hadd említsük meg, hogy magyarországi támogatás nélkül elképzelhetetlen lenne a Kárpát-medence legnagyobb, talán legértékeltebb, a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak szervezett továbbképző fórum, amelyen elsősorban a magyar tannyelvű oktatás megoldásra váró gondjai, a pedagógus személyének és személyiségének meghatározó szempontjai kerülnek előtérbe.
Minden alkalommal egy-egy fő témakörre épül a tanfolyamok anyaga. Két esztendővel ezelőtt A tanulás tanulása volt a címe a rendezvénynek, mely téma soha nem veszít, nem veszíthet fontosságából, hiszen az iskolai tevékenység alapja mindig is a tanulás volt, és marad. Tavaly a különbségen alapuló oktatás lehetőségeit taglalták, az idénre pedig A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán elnevezést kapta a tanfolyamok fő gerince, ami közérthető magyarra lefordítva a különböző közlési készségek tanítását, gyakorlását jelenti.
Érdemesnek tartom megemlíteni, hogy az Akadémia megszervezését, lebonyolítását a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége vállalta fel, s a kezdeti időszakban Debrecenben tartott rendezvény több mint tíz éve erdélyi városokban zajlik. Legtöbbnek a szovátai Teleki Oktatási Központ biztosítja a helyszínt, de Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Szatmárnémeti, Válaszút, Déva, Nagyvárad, Kolozsvár is várja az összesen huszonnégy csoport valamelyikét. És ami fontos: egy idő óta a tanfolyamot a hazai oktatási rendszer is elismeri. Az idei, a 23. Bolyai Nyári Akadémiát – bár pár csoportban már megkezdték a munkát – hivatalosan ma nyitják meg a szovátai Teleki Oktatási Központban. Sepsiszentgyörgyön, a Kós Károly Líceumban az iskolai könyvtárosok képzése folyik, tanfolyamfelelős Kiss László, a Mikes Kelemen Gimnázium főkönyvtárosa.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. július 28.

Az igazi Nemes
Újságírói munkám egyik nagy kihagyásának tartom, hogy soha nem készítettem Vele interjút. Főleg az utóbbi időben készültem e kihagyást jóvátenni, közben viszont betegség gyötörte, s az sem adatott meg számomra, hogy utolsó útjára elkísérjem. Távol voltam, amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen, s bár a kilencvenegy évet túllépte, mégis úgy érzem, túl korán ment el. Azt tudom, rengeteg mondanivalója lett volna még, tanácsokat osztogathatott volna, s egyik alkalommal, a kapujuk előtt álldogálva, azt jegyezte meg, bizony nem kíváncsiak már mindarra, amit ők, a korosabbak megtapasztaltak, s amiből talán sokat tanulhatnának a fiatalabbak.
Megkésve bár, de mégis szólnom illik a Tanárról, aki annak a pedagógusnemzedéknek volt a tagja, amely a múlt század ötvenes–hetvenes éveiben meghatározó szereplője tudott lenni Háromszék társadalmának. Nem csupán oktatási, nevelési ügyekben voltak ők hivatottak véleményt mondani, de példamutató alakítói tudtak lenni mindannak, ami körülöttük történik. A hivatást kétségtelenül ők másképpen értelmezték, mint manapság szokás.
Igen, Nemes Antal nemcsak nevében volt nemes. Ha játszadozni akarnék a szavakkal, talán azt is megkockáztathatnám, hogy amolyan jó értelemben vett dzsentri volt ő, nem a leszegényedett nemesek fajtájából, hanem a viselkedésben, magatartásban, szórakozásban, társasági életben, széptevésben volt kiemelkedő jelenség. Nem egyszerűen csak személyiség, hanem benne megtestesült mindaz, amit a kiváló pedagógusról el szoktak, és el is kell mondanunk.
Nem palotában született Nagyernyén, ebben a Marosvásárhely közeli faluban, nem is egyke volt ő, hanem nyolcgyerekes család sarja, s amikor kedve volt a meséléshez, mindig elmagyarázta, melyik testvére mire vitte. Valahogy úgy voltam ezzel a történettel, mint tanártársa, a már néhány éve elhunyt lemhényi Dani Árpád esetével, akik tizenhatan voltak testvérek, s mindegyikük egyetemet végzett. A Nemes Tóniék családjában ugyancsak sok volt a tanult ember, s ha abból indulunk ki, amit ő felmutatott, ráhúzható a sikeres jelző erre a családra is.
Tanult tehát, mert a jövőhöz tanulni kellett, s amikor a múlt század ötvenes éveinek elején Sepsiszentgyörgyre került, hamar feltalálta magát, megtalálta a helyét az iskolákban, ahol tanított, ahol igazgató volt, a tanfelügyelőségen, ahol főleg az anyanyelv iránti elkötelezettséget kérte számon pedagógus kollégáitól. Akkoriban más becse volt az ilyen horderejű tanárnak, s ha példákat kellene mondanom, akkor az ő korosztályából hirtelen Nagy Béla, Kiss Lázár, a Czompó-házaspár jut eszembe Kézdivásárhelyről, Györgypál Lajos, Simon János, Zakariás Attila Barótról, Dudás János Kovásznáról, Bodó Jenő, Rácz Lajos, Rácz Gábor Sepsiszentgyörgyről… Ők és mellettük még sokan mások nemcsak az iskolában parancsoltak rendet már megjelenésükkel, hanem településükön is.
Szülőfalum volt tanítójáról maradt fenn a szájról szájra továbbadott történet, hogy a faluházban rendezett összejövetelen, ha hangosan vicogtak, rendetlenkedtek a fiatalok vagy a részegek, ő csak felállt, s abban a percben mindenki elhalkult. Ilyen tiszteletre méltó, már puszta megjelenésével csendet, rendet parancsoló ember volt Nemes Antal is (1924–2015).
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. október 1.

Földrajzi monográfia a Kálma-hegy alatti faluról (Sepsiszentkirály múltja és jelene)
Ritka, hogy egy hegytetőről huszonkilenc templom tornyát láthassuk, minden udvarnak dísze legyen egy-két diófa, tucatnyi jeles személyiség szülőfalujaként említhessünk egy alig néhány száz lelkes települést. Sepsiszentkirályról mindez elmondható, és immár el is olvasható Komán László augusztusban megjelent, tegnap Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly Szakközépiskola dísztermében bemutatott falumonográfiájában. A sepsiszentgyörgyi földrajztanár könyvét Péter Sándor, a kézirat lektora méltatta.
Bár a szerző földrajzi monográfiának nevezi a száztíz oldalas könyvet, jóval több annál, kitér a falu történelmére, a lakosság nemzetiségi, vallási összetételére, a gazdasági tevékenységekre, hagyományokra, bemutatja a régi házakat, templomokat, emléktáblákat és emlékműveket, Sepsiszentkirály neves szülötteit és kortárs személyiségeit. Többek között innen származott Vida Dániel 1848-as honvédőrnagy, Ágh István (1709–1786) unitárius püspök, Vitéz Sebestyén András I. világháborús kitüntetett huszár, aki 1923-ban családjával és néhány falustársával, köztük a szerző nagymamájával a bukovinai Andrásfalváról Sepsiszentkirályba telepedett, és itt újra meghonosították a katolikus vallást.
Péter Sándor kiemelte a kiadvány nyelvi tisztaságát, és hangsúlyozta: a lelkesedés, ahogy az augusztusi szentkirályi könyvbemutatón a falu fogadta a monográfiát, jelzi, szükség volt megírni a település múltját és jelenét. Megemlítette, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége arra biztatja a tanítókat, tanárokat, írják meg településük, iskolájuk történetét, neves személyiségek életét, mert „a szó elszáll, csak az írás az, ami megmarad”. Ezt vallja Komán László is az önköltségen kiadott monográfia előszavában: „Az a célom, hogy megörökítsem a jelent és a múltnak azt a részét, amire még emlékszünk, hogy összegyűjtsem, ami szétszórva még fellelhető a jövő nemzedék számára.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. október 19.

Egy könyv születése
El nem mulaszthatom, hogy most, Kádár Gyulától búcsúzva, el ne meséljem, miképpen is született meg az a kiadvány, amely három részben, harmincezret is meghaladó példányszámban jelent meg 1991-ben. Mindjárt a fordulat utáni hetekben, hónapokban rengeteg megbeszélés, titkos és nyilvános tanácskozások, nagy tömegeket vonzó gyűlések követték egymást. Akkor vetődött fel erőteljesen a második magyar elméleti középiskola létrehozásának kérdése, s ott, a volt leánylíceum egyik termében, a megbeszélés szünetében vetettem fel Gyulának az ötletet, hogy sürgősen érdemes lenne megírni az erdélyi, a romániai magyarság történetét.
Ő már tanfelügyelőként sok mindennel próbálkozott a nemzeti önazonosság megszilárdításának ügyében, kezdeményezte többek között új igazgató állítását a levéltár élére, de ezt a kérdést akkor elnapolták, s később már hiába próbálkoztak. Elmondtam neki, hogy két-három történésszel is beszéltem egy ilyen történelmi mű megírásáról, de nem vállalták. Ő igent mondott. Akkor már megvolt az általam létrehozott kiadó, amelynek elsődleges célját iskolai segédanyagok kiadása képezte, tehát különösebb akadálya nem volt annak, hogy egy ilyen, aránylag rövid terjedelmű munkát megjelentessünk. Felvázoltam neki elképzelésem, amit el is fogadott.
Az első részben: Adalékok a romániai magyarság történetéhez a magyarság történetét taglalta a kezdetektől 1541-ig, s mivel elsősorban iskolásoknak szántuk, függelékként közöltük a hivatalos román történelem erre az időszakra vonatkozó tanítását. Várható volt a felháborodás román részről. Gyulát a minisztériumban gorombították le, engem az egyik államtitkár próbált elmarasztalni, de ezzel nem sokra ment. Mondanom sem kell, hihetetlen gyorsasággal fogyott el a 33 ezer példány, s a diákoknál is szorgalmasabb olvasóknak bizonyultak szüleik.
Persze, tartottunk a bírálatoktól, ezért is kértem meg dr. Egyed Ákos egyetemi tanárt, hogy pillantson bele, s ennek az lett a vége, hogy a Kolozsvárra felutazó Kádár Gyulával még éjszaka is a kéziratot olvasták. A lektorálást itthon Cserey Zoltán, Kónya Ádám és Magyari Lajos végezte, a későbbiekben pedig csatlakozott hozzájuk Kozák Albert is. Ugyanis gyors ütemben elkészült a második – Az 1541–1711 közötti időszak –, majd a harmadik – Az 1711–1920 közötti korszak – rész is. Mindhárom önálló kiadványként jelent meg. Óriási megtiszteltetést jelentett számomra Kónya Ádám együttműködése, aki a lektorálás mellett a második kötet számára összefoglalta, képekkel illusztrálta az erdélyi reneszánsz művészetet, a harmadikban pedig közölhettük A művészetek táguló körében című tanulmányát.
A hivatalosságok szemében szálka lehetett a képanyag is, hiszen például mindhárom fedőlapján addig nehezen hozzáférhető, ritkán látható személyek, személyiségek szerepeltek, a honfoglaló magyar, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Nyilván, a nagyon alacsony ár miatt nem tudtunk a tárgykör nagyszerűségéhez méltó külcsínt biztosítani, ennek ellenére nyugodtan nevezhetjük hiánypótló munkának Kádár Gyula első könyvét.
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2015. november 23.

Elment a Táltos
Az emlékek kényszerítenek arra, hogy ha kissé megkésve is, de szóljak e hónap elején tőlünk végleg búcsút vevő Horváth Károlyról, a kiemelkedően fontos munkát végző tehetséges zenészről és énekesről, aki társával, Józsa Erikával mindenkit meg tudott győzni arról: a kissé átrendezett népdal, de a megzenésített, jó vers is a megzavart lelkek legjobb gyógyítója, társ a tanácstalanságban, a boldogságban, örömeinkben, boldogtalanságunkban.
Sepsiszentgyörgyön a megerősödés és felfutás éveit élte, körülvéve barátokkal, színházi esték meleg hangulatát varázsolta igazi élménnyé, s a zenészpárjával szívszorító eseménnyé avatták minden fellépésüket. Szerencsére a bukaresti televízió magyar adásának köszönhetően mindenfelé megízlelhették a folkzene büszkeséget árasztó hangjait. Táltos volt a neve kéttagú együttesüknek, s táltos volt Horváth Károly is, mert biztosan tudta, mi az, amivel a megcsonkított világban meg lehet tartani a hitet a mában, a jövőben; a kultúrában, a kultúránkban. Nagy űrt hagyott maga mögött, amikor elment Sepsiszentgyörgyről, de tudtuk, sok nemes dolgot vitt véghez másfelé is, főleg Székelyudvarhelyen, de aztán a határon túl, az anyaországban is.
Én az 1990-es évek elején találkoztam vele utoljára, Czegő Zolival kerestük meg Budapesten, Moszkva téri, tágasnak egyáltalán nem mondható lakásában, ahol társával, az ugyancsak Sepsiszentgyörgyről való Darkó Éva színművésznővel (akit itthon mindenki Samunak becézett) szolnoki „bevetésre” készültek, gyerekelőadás színpadra állítására. Aztán Zalaegerszeg következett, ahol előbb a kőszínház művészi vezetője, majd a Bábszínház mindenese, igazgatója lett. Úgy hírlik, a nagy sikerű Ludas Matyi volt számára a hattyúdal…
Milyen furcsa véletlene a sorsnak: most, a napokban búcsúztunk Kobzos Kiss Tamástól is, akit ugyancsak a folklórszeretet állított magas pódiumra, akinek művészetében mi is gyönyörködhettünk itt, Sepsiszentgyörgyön…
Elment a Táltos… Elmentek a Táltosok…
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2015. november 26.

Vissza a templomba!
Bizony mondom, ha tehetném, és énekkarban énekelhetnék, csakis valamelyik kamarakórust választanám. Persze itt, Sepsiszentgyörgyön. Mert hát egyik kedves pécsi barátom, aki immár negyedszázada legalább kétévente megfordul Háromszéken és városunkban a Pécsi-Komlói Pedagógus Kamarakórus igen lelkes tagjaként, a minap éppen azt boncolgatta, hogy Sepsiszentgyörgy kétségtelenül a kamarazene fellegvára lett, már ami a közös éneklést illeti. És nem az udvariasság fogalmaztatta meg vele ezt a kinyilatkoztatást, hanem főleg az, amit esetről esetre észlel: nem csupán számbelileg gyarapodott itt a kis létszámú éneklő csapatok száma, de színvonalban is igen nagy a növekedés.
A legutóbbi seregszemlén is a tíz fellépő együttesből négy sepsiszentgyörgyi volt, s a Vox Humana hiányzott! A Krisztus király templom rendkívül előnyös helyszínnek bizonyult most is, hangzásbeli, akusztikai feltételei megfelelnek a legigényesebb elvárásoknak is. Ezért is jó ötlet rendre visszavinni ezeket a hangzásban igen kényes és igényes zenei műfajokat a templomba, ahol egyébként sok száz zenerajongó tapsolhat önfeledten a kiváló teljesítményeknek. A csoda is megtörtént, s bár a rendezvényre korábban került sor, érdemes utólag is említést tenni, hogy ezen a találkozón immár nem csupán a megjelent több mint kétszázötven kórustag örvendezett egymás bemutatkozásának, hanem rajtuk kívül ott örülhetett a nagyszerű művészi élménynek még legalább háromszáz kíváncsi. Olyan időpontban, amikor a Tamási Áron Színházban egy másik rangos zenei esemény zajlott.
A megjelent tíz kórus – innen a szemerjai református, a Kriza János unitárius, a Pro Musica, a Krisztus király templom Laudate kórusa és kamarazenekara, Udvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Brassóból, Csíkszeredából, Kovásznáról, Komlóról egy-egy – tényleg gyöngyszemeket válogatott, s ami különösen felemelő volt, az előadott művek nagyobb része magyar nyelven hangzott el, magyar szerzőktől. Sokszor megfeledkeznek, megfeledkezünk arról, hogy a magyar zenei kultúra a világ élenjárója, a magyar alkotók művei jelen vannak nap mint nap a nagy zenei rendezvényeken. Jól emlékszünk még: nem is olyan rég a bukaresti Madrigál-kórus az irántunk való tiszteletük jeléül a Szent György-napokon magyarul énekelte el Kodály Esti dal című zenekölteményét!
Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2015. december 3.

A nemzethalál költője
Lehet, túl merész kijelentés ez így címbe emelve, ám mai sorsunkat tekintve bizony igazat kell(ene) adnunk annak a költőnek, aki több mint másfél századdal ezelőtt a magyarság súlyos veszélyeztetettségéről beszélt. A nagy költő, az 1830-as, 1840-es évek talán legtekintélyesebb, de kétségkívül legismertebb magyar személyisége, Vörösmarty Mihály 215 évvel ezelőtt született.
Alkotásaiban máig érvényes és máig meg nem válaszolt kérdéseket fogalmaz meg, és ma is ható intelmeket sorakoztat fel súlyos következményekkel járó, megtörtént és látomásaiban megjelenő események kapcsán. Figyelme, óvó tekintete mindent körbejár a szerelemtől a halálig, a szeretettől a gyűlöletig, a reménytől a beteljesületlenségig, a bölcsőtől a koporsóig, a győzelemtől az eltiprásig. Tragédiákkal kikövezett, de azért tisztes helytállásokat is felmutató történelmünkhöz olyan értő gonddal, érző szívvel nyúl, hogy abból rengeteg bölcsességet, tisztánlátást, biztató, ám inkább borúlátó tanulságokat vonhatnak le az elhivatott történészek is. Mikor jön el vajon az az ünnep, amely A vén cigányban felsejlik? Beteljesülhet-e valaha az a boldogság itt a földön, amelyet Csongor és Tünde keres? Támadnak-e még Árpádok, akik Zalánékat megfutamítják? Annyi könyv, könny, annyi vesztes és győztes csata után lesz-e még erő a feltámadásra, a megújulásra, az ünneplésre?
A nagy ember, a költő, a politikus, korának kiemelkedő személyisége rendkívüli méltóságának és emberszeretetének megragadó példája az, ahogyan Petőfi hóna alá nyúlt. A hajszolt, fáradt, bizonyára éhes fiatal, eladdig csak szűk körben ismert versfaragó a nemzet nagy fiához kopogtatott be kötetnyi verssel, aki egyből meglátta az égő tekintetű ifjúban, költeményeiben a zsenit, és minden bizonnyal a vetélytársat is, de nem elutasította, hanem verseit kiadásra javasolta, neki pedig hozzá illő állást szerzett az egyik tekintélyes lapnál. Az 1830-as évek derekán írott Szózat című alkotása a szó szoros értelmében egybeforrott mindannyiunkkal, ünnepeinkkel, s nem csoda, hogy a Himnusz mellett ez az a mű, amely legtöbbször elhangzik nemzeti mivoltunkat idéző, erősítő rendezvényeken.
Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén született Kápolnásnyéken, elhunyt 1855. november 19-én, Pesten.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2015. december 3.

A könyvnek idő kell, hogy megismerjék
Mi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának.
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója
– A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába?
– A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas a gyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve…
– Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként?
– Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek?
– A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv.
Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője
– Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában?
– A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek.
Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyár című meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor című könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott?
– A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből.
– A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi?
– Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon.
– A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana?
– Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni?
Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója
– Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható?
– Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken.
– Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért?
– A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek.
– A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel?
– Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest.
A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben
– Nagy Péter ajánlja
Kolozsváriaknak „kötelező”: • Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek)
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2015. december 5.

Életművük a tanítás
Több évtizedes odaadó munkát jutalmazott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének háromszéki szervezete tegnap Sepsiszentgyörgyön: összesen húsz nevelő személyiséget tüntettek ki életműdíjjal egy kisebb, barátságos hangulatú ünnepségen. A Kós Károly-szakközépiskola dísztermében megtartott rendezvényen a kitüntetettek mellett sok pályatársuk is megjelent, akik így akarták köszönteni nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas kollégáikat.
A Szózat eléneklése után a jelenlevőket házigazdaként Szőke Annamária igazgatónő köszöntötte, megnyitóbeszédet Péter Sándor mondott. A pedagógusszövetség megyei elnöke méltatta az erőt és a kitartást, amelyet e ritkán ünnepelt hivatás művelői tanúsítottak, és arról is beszélt, hogy a gyermekek szeretete mellett a pedagógusok tisztelete is fontos, mert iránymutató tanítók és nevelők nélkül nincs jövő. A pedagógus bátran küzd az értékek továbbadásáért, időnként csatát nyer, máskor csatát veszít – mondotta –, de azok sem adják fel, akiknek munkaviszonya lejárt, többnyire örömmel látják őket régi iskolájukban, óvodájukban.
A díjkiosztás két különdíjjal kezdődött: a kovásznai Molnár János tanár közösségépítő munkáját Kórodi Hajnalka-emlékdíjjal ismerték el, a templom és az iskola közötti távolság csökkentéséért pedig a baróti, idén nyugalmazott Nagy Károly református esperest tüntették ki. Életműdíjat kapott Antal Éva óvónő (Kovászna), Bakk-Dávid Enikő tanár (Kézdivásárhely), Barabás Margit óvónő (Kézdivásárhely), Bedőházi Erzsébet óvónő (Uzon), Berekméri Judit tanítónő (Sepsiszentgyörgy), Cserkész Béla tanár (Sepsiszentgyörgy), Fejér Ella óvó- és tanítónő (Sepsiszentgyörgy), Gyulai-György Éva tanár (Barót), a nemrég váratlanul elhunyt Kádár Gyula (Sepsiszentgyörgy), Keresztes Enikő tanár (Uzon), Keserű Katalin mérnök-tanár (Sepsiszentgyörgy), Mikó Ágnes tanár (Sepsiszentgyörgy), Pénzes Klára tanítónő (Uzon), Rozsnyai Árpád tanár (Kézdivásárhely), Süketes János tanár (Barót), Szász-Fejér Gyöngyi tanár (Sepsiszentgyörgy), Tompa Klára Enikő tanár (Kovászna) és Zaláni Mária tanítónő (Sepsiszentgyörgy).
Amikor a tanult lecke elkopik, megmarad a tanár, aki nevelt és irányt mutatott – többek között ez áll Antal Árpád polgármester és Sztakics Éva alpolgármester közös üdvözlőlevelében, amelyet Nagy Zoltán olvasott fel. A megyeszékhely elöljárói köszönetüket fejezték ki a példamutató nevelőknek, akiket a pedagógusszövetség az oklevél és a méltatásokat tartalmazó kiadvány mellett verssel és énekkel is megajándékozott, végül pedig egy pohár borral koccintottak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. december 7.

Lényegük a nevelés
Évtizedek munkáját értékelték
Húsz háromszéki pedagógust tüntetett ki a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége életmű-díjjal múlt pénteken. A megyeszékhelyi Kós Károly Szakközépiskola dísztermében ünnepeltek és barátok, kollégák vettek részt a szép eseményen, ahol minden ünnepeltnek egy csokor virágot és oklevelet adtak át.
A Szózat eléneklése után dr. Szőke Anna Mária, a Kós Károly Szakközépiskola igazgatónője és Péter Sándor, a megyei pedagógusszövetség elnöke köszöntötte a résztvevőket.
– Manapság túl sokszor hallani a tanügy, stratégia, taktika szavakat – fejtegette Péter Sándor –, emellett elhalványul a hivatás és a pedagógus iránti tisztelet. Ennek azonban mindkét irányban érvényesnek kellene lennie.
A polgármesteri hivatal részéről Nagy Zoltán tolmácsolta Antal Árpád és Sztakics Éva önkormányzati vezetők jókívánságait és köszönetét, kiemelve: a tanult lecke, ha megkopik is a tanítványokban, az átadója emberi mivolta nem halványul el, hangja, gesztusai, jó szavai tovább élnek.
A nemrég alapított Korodi Hajnalka-díjat idén a kovásznai Molnár Jánosnak ítélték oda a színjátszókörben betöltött, több évtizedes közösségépítő tevékenységéért. Nagy Károly baróti nyugalmazott református esperesnek az iskola és templom közötti távolság csökkentéséért tett erőfeszítését méltányolták a díjjal. Antal Éva kovásznai óvónő „a jó pedagógus minden ismérvét birtokolta”, a kézdivásárhelyi Bakk-Dávid Enikő jó kedvét, elkötelezettségét, kiállását nagyon hiányolják kollégái. Barabás Margit óvónő mindenki Manyika nénije, üde és fáradhatatlan, alázatos és nagyszerű szakember. Bedőházi Erzsébet Uzonból nyugdíjasan is aktív, önzetlen és tettrekész, Berekméri Judit megbízható és odaadó munkatárs volt 28 évig a Székely Mikó Kollégiumban, Cserkész Béla tanár népi klarinétosként és a helyi dzsesszélet, de a fúvószenei táborok alapembereként is megbecsült. Fejér Ella sepsiszentgyörgyi óvónő-tanítónő nyugdíjasan is jeles a karitatív tevékenységben, a baróti Gyulai-György Éva partitúrákat ír, együtteseket vezet, vezényel, tanítja is a zenét, ő a „történések alakítója”. Keresztes Enikő uzoni munkásságát és magyarságtudatát a község díszpolgárrá avatással honorálta, Keserű Katalin mérnök-tanárt pedig a magyar nyelvű szakoktatásért tett erőfeszítéseiért méltányolták kollégái. „Gyökereket és szárnyakat adott” tanítványainak Mikó Ágnes tanár (Sepsiszentgyörgy), Pénzes Klára uzoni vallásoktató „szeretetlángot gyújt maga körül”, a kézdivásárhelyi Rozsnyai Árpád kémiatanár „szakmai vára legyőzhetetlen volt”. Baróton toleráns és empatikus matektanár Süketes János, akivel munkatársai nagyon szeretnek együtt dolgozni, Kovásznán Tompa Klára Enikő az emberi lelkek kiformálásában és igazsággal megtöltésében volt mindig példaadó. Zaláni Mária tanítónő munkássága a kollégák számára „örökmécses”, és ez igaz Kádár Gyula megfeszített küzdelmére is, amellyel a székelység számára próbálta kiharcolni a közösségi jogokat. Ezt sajnos már csak posztumusz kitüntetéssel tudta elismerni az RMPSZ.
Az ünnepségen fellépett a Voces női kar is, majd egy pohár bor elkoccintásával zárták a jeles alkalmat a jelenlevők.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2016. január 4.

Égig érő csodafa
Köntés György: Morfondírozásaim 
Tanárköltő vagy költőtanár? Próbálom megfejteni, melyik kifejezés illik leginkább e kötet szerzőjének neve alá. Az első mellett döntök, mert inkább ez fejezi ki, gondolom, mindannak lényegét, amibe Köntés György belevágott, s lehet, ez az út, amelyre rátévedt, a továbbiakban mérhetetlenül kiszélesedik.
Előtte a pálya, mondhatnánk, ha kezdő költőről lenne szó, ám mögötte egy másik egész, immár befutott pálya, a pedagógusi, ennek bezártával, lezárulásával lépett rá egy olyan ösvényre, amely sok örömmel és elégtétellel szolgálhat számára. Milyen jó az, ha a pedagógusnak nyugdíjba vonulása után is marad még mondanivalója, s ha azt nem mondhatja el ezek után tanítványainak, hát elmondja ő mindenkinek, hadd hívjam segítségül a nagyot, a nagyobbat, elmondja ő sokkal feszesebben, választékosabban a költészet nyelvén. 
Azt nem állíthatom a száztíz vers elolvasása után, hogy nagyszerű költő jelentkezett, de szépreményű kezdőnek sem nevezhetem, mert a csúcsig még sok minden hátravan, ám a kezdő lépéseken is már jócskán túljutott. A jó pár tucatnyi alkotás között akad néhány tiszta, ragyogó gyöngyszem, ezek mellett pedig jelen vannak az egyelőre ujjgyakorlatoknak felfogható kísérletezések. Tetszik, ahogy a közvetlen környezetünkhöz tartozó, a tőlünk karnyújtásnyira ágaskodó, elfekvő tárgyakat, jelenségeket rímekbe ágyazva felmutatja nekünk, hadd lássuk, mennyivel többet jelentenek számunkra, ha értő szemmel, megértéssel közelítünk hozzájuk. 
Vannak gyönyörű szóképei, amelyek arról győznek meg, hogy a szerző jóval túljutott a botladozáson, s talán, ha sok-sok évvel ezelőtt tévedt volna a költészet mezsgyéjébe, ma hitelesebb, bőségesebb lenne a termés. Több írással, legfőképp eszközeivel visszacsatol sokat idézett költőinkhez, de vannak egészen eredeti, mélyebb továbbgondolásra késztető sorai is. 
Az őrséget álló patakparti fűzfa, a lábait a patakban mosó rét, az ágakra akasztott gyülemlő gondolatok, a mesét mondó Olt-híd, az ágak hegyén őgyelgő üde rügyek és mások elvezetnek a csodafához, nyitott mesekönyv lesz minden, ahol megjelenik a múlt és jelen, ahol szikrázik a lét, s ébresztőt fúj a Hargita. S a vadvirágok tavaszán megújul megint a történelem, a helyszín, ahol a székely él és remél… 
Meleg szavakkal ajánlom Köntés György első, eddig egyetlen verskötetének alkotásait olvasásra és továbbgondolásra!
Dr. Péter Sándor. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. január 7.

A könyvnek idő kell, hogy megismerjék
Mi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának.
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója
– A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába?
– A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas agyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve…
– Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként?
– Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek?
– A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv.
Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője
– Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában?
– A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek.
Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyárcímű meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomorcímű könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott?
– A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből.
– A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi?
– Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon.
– A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana?
– Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni?
Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója
– Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható?
– Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken.
– Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért?
– A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek.
– A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel?
– Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest.
A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben – Nagy Péter ajánlja
Kolozsváriaknak „kötelező”:
• Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek)
Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-92




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék