udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 170 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 151-170

Névmutató: Plugor Sándor

2008. augusztus 2.

Július utolsó napjaiban tartották az erdélyi diákszínjátszók Fotosmartonoson a II. Országos Diákszínjátszó Tábort a Bolyongó Színházi Egyesület, az Osonó Színházműhely és a Plugor Sándor Művészeti Líceum szervezésében. A tábor szerves folytatása a Sepsiszentgyörgyön áprilisban szervezett Országos Diákszínjátszó Találkozónak, ezúttal minden erdélyi diákszínház két-két középiskolással képviseltette magát. Intenzív programot szervezett számukra Fazakas Misi színész segítőtársaival, Gecse Ramóna színművészetis hallgatóval és Bartha Loránddal, az Osonó Színházműhely színészével. /Váry O. Péter: Országos diákszínjátszó tábor Fotosmartonoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

2008. december 29.

Sokadik alkalommal nyitotta meg kapuit a marosvásárhelyi Téli Szalon, ahol az ismert képzőművészek munkái között fiatal alkotók művei is helyet kaptak. A galéria jövő évi tervei között egy, a művész életművét átfogó, Plugor Sándor emlékkiállítás szerepel, valamint Nemes László gyűjteményes tárlata, illetve további közös és egyéni kiállítások. /Antal Erika: Öregek között pályakezdők. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

2009. január 28.

Az egykori sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör egykori munkatársai közül már odalett Znorovszky Attila, Csiki László, Sütő István, Tőke Csaba, a kiváló külső munkatársak közül Kónya Ádám, Kisgyörgy Benjámi, Incze László, a mindentudó Máthé János bácsi, Bartos Endre, s a lap arcélét, küllemét meghatározó Baász Imre és Plugor Sándor. Most Jecza Tibor hunyt el, a lap második főszerkesztője /1974-1983/, majd helyettes vezetője, ki ugyancsak nehéz időkben kapta kezébe az irányítást. /Magyari Lajos: In memoriam Jecza Tibor (1937–2009). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./

2009. március 7.

Nagy szükség van a sepsiszentgyörgyi magyar kulturális intézetre, hivatalos nevén a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjára. Magyarország és az elszakított részek között szükség van közvetítőre. Hadnagy Miklós, a központ vezetője elmondta, a gazdasági válság miatt 2009-es év rosszabb év lesz, mint az előző. A Magyarországról érkező nem hivatalos hírek szerint a 2008-as pénzügyi keretekhez képest húsz százalékkal lesz kevesebb a pénz. Tavaly körülbelül hatmillió forint állt rendelkezésre programok szervezésére, ehhez más forrásokat is meg tudtak mozgatni az erdélyi partnerhálózaton keresztül. A 2008. év végi kimutatás szerint körülbelül 18 millió forint ,,értékben” tudtak programokat felvonultatni Erdélyben. Kevés nagyobb rendezvény lesz. Az egyik a Zsolnay-kiállítás, amely február végéig volt Sepsiszentgyörgyön, a másik a Brassai-kiállítás lesz, száz éve született Brassóban Halász Gyula néven a világhírűvé vált fotóművész, akinek szeptemberben nyílik emlékkiállítása Brassóban. Mindkét kiállítás Bukarestben folytatja útját. Sepsiszentgyörgyön folytatják a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen szervezett Háromszéki TÉT Estek sorozatot, ígéretük van Stumpf István politológustól, az Orbán-kormány kancellárminiszterétől egy erdélyi előadókörútra, Csányi Vilmos etológussal is tárgyalnak, szeptemberre pedig Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot várják. Kiállítások lebonyolításában is segítenek, Vinczeffy László Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílik Szentendrén május elején, a képek szállítását a központ fizeti. Plugor Sándor halálának tizedik évfordulójára emlékkiállítás lesz Brassóban, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen, ennek létrejöttéhez nyújtanak segítséget. A Bács Lajos zeneszerző által színpadra állított Márton Áron-mise hanganyagának cd-n való kiadásához is hozzájárulnak. 2007-ben és 2008-ban Erdély 17 településére jutottak el, és évente több mint száz programot szerveztek, Hadnagy Miklós ezt 2009-re nem meri megígérni. /Váry O. Péter: Fél perc optimizmus (Interjú Hadnagy Miklóssal, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetőjével). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./

2009. március 19.

Plugor Sándor életműve korán zárult /1940 – 1999/, de nem maradt torzóban. Grafikái, metszetei és a jelenlegi kiállításon nem látható festményei együtt teljes egészet képeznek – hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, a brassói Szépművészeti Múzeumban megnyílt tárlatot köszöntve. Plugor Sándor Brassóban kezdte művészi pályafutását, Sepsiszentgyörgyre költözése után még sokáig hatott a szomszédos nagyváros szárnybontogató képzőművészeire. /Fekete Réka: Plugor Sándor-kiállítás (Brassó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 19./

2009. április 20.

A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely – a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Mikes Kelemen Főgimnázium Osonó Diákszínházának és a Művészeti Népiskola színészosztályainak diákjai – a vakációban versenyen kívül mutatta be a Részletek a bolyongás meséiből előadását a Székelyudvarhelyen megrendezett ODIF – Országos Diákszínjátszó Fesztiválon, háromszor lépett színpadra a Csíksomlyón tartott Háló – Katolikus Közösségek Hálózat keretében szervezett ifjúsági találkozón. Az önkormányzat felkérésére április 22-től az Osonó Budapesten, a Ferencvárosi Színjátszó Fesztiválon képviseli Sepsiszentgyörgyöt mint testvérvárost. /(fekete): Ferencvárosban az Osonó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 21./

2009. május 14.

Halálának tizedik évfordulóján kettős emlékkiállítással tisztelegnek Plugor Sándor képzőművész emléke előtt: május 14-én a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban, 15-én az Árkosi Művelődési Központban nyílik tárlat. Plugor Sándor grafikáit, néhány metszetét láthatják az érdeklődők, a kiállított anyag megjárta már Brassót. Árkoson Plugor korai, főiskolás, illetve közvetlenül azután, a hatvanas évek elején készült festményeit mutatják be. /Váry O. Péter: Plugor Sándor-emlékkiállítás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 14./

2009. december 15.

Országos első díjjal és az aradi Csíky Gergely Állami Magyar Színház különdíjával tért haza a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata a hét végén Temesváron tartott színházi előadások országos tantárgyversenyéről. A Fazakas Misi irányította csapat az egyetlen magyar nyelvű drámatagozatos osztály az országban, a vetélkedőn nyolc román nyelvű drámatagozatos diákcsoporttal mérték össze teljesítményüket. A sepsiszentgyörgyi iskolában jövő tanévtől újabb kilencedik drámaosztály kezdi meg működését, ahová egész Erdélyből várnak felvételizőket. /(fekete): Országos első az Osonó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 15./

2010. január 8.

Néhány ok arra, hogy idén múzeumba menj
A legnagyobb 19. századi magyar festők művei, vándorkiállítás a pestisről, vagy a székelyudvarhelyi gótok – többek között ez várható idén az erdélyi múzeumokban.
Múzeumi körképünkben erdélyi intézmények igazgatóit kérdeztük meg arról, mik a terveik 2010-re. Kiderült, tavasszal a 19. század legnagyobb magyar festőinek munkáiból láthat kiállítást a közönség Csíkszeredában, nyár végén pedig ugyanott Nagy István új arcát ismerhetik meg a látogatók. Marosvásárhelyen másfél éves projekt eredményét mutatja majd be a klasszikus román festők műveinek kiállítása, míg Sepsiszentgyörgyre 4,5 millió eurós támogatás érkezik, amelyből a múzeum teljes rehabilitációját tervezik. A pestis című vándorkiállítás beutazza Erdélyt, Székelyudvarhelyről pedig útnak indul egy kora népvándorláskori gót települést bemutató, nagyszabású régészeti vándorkiállítás.
Művészeti Múzeum, Brassó 
“Mivel az idei év pénzügyileg nem túl ígéretes, a múzeum másféle programokat szervez, mint eddig – ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek kiállítások” - mondta a Transindexnek Bartha Árpád múzeumigazgató. Elsőként Kövesi György keleti útján készített fényképeinek kiállítása nyílik meg, amely februárban és márciusban lesz látogatható. 
Ugyancsak márciusban a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban mutatják be a brassói múzeum Arthur Coulin-kiállítását, amely február 14-éig látogatható. A tárlat az egyik legnagyobb 20. század eleji, erdélyi festő születésének 140. évfordulóját ünnepli. Áprilisban a Brassó létezéséről tanúskodó első dokumentum 775. évfordulójára a Művészeti Múzeum Brassó képekben és fényképekben címmel tervez kiállítást. Szeptemberben Elena Popea festő tiszteletére szerveznek évfordulós kiállítást, míg novemberben Művészet a kommunizmusban címmel az 1944 és 1989 között készült, a múzeum tulajdonában lévő alkotásokból láthat majd tárlatot a brassói közönség.
Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda 
A csíkszeredai múzeumban az április végén megnyíló, a 19. századi magyar festészetet bemutató kiállítás ígérkezik az év legnagyobb eseményének. Itt olyan művészek alkotásaival találkozhat majd a közönség, mint Barabás Miklós, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Paál László és Szinyei Merse Pál. A június végéig látogatható tárlat több mint hatvan festményt vonultat fel a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből. “A múzeum ötödik, kiemelt kiállítása a magyar művelődéstörténethez, a közkedvelt festészethez való visszatérést jelent majd” - fogalmazott Gyarmati Zsolt igazgató. 
A február 7-én záruló egyiptomi tárlatot két vándorkiállítás, a Démoni ragály: A pestis, valamint Könczey Elemér karikatúra-kiállítása követi majd. Augusztus elején, a csíkszeredai városnapok alkalmával pedig Nagy István életmű-kiállítása nyílik meg a Csíki Székely Múzeumban. “Nagy Istvánt a legnagyobb székely festőművészként tartják számon, de személyisége nincs eléggé markánsan megjelenítve az erdélyi köztudatban” – fogalmaz Gyarmati Zsolt, és hozzáteszi: nem lehet eleget beszélni róla. A csíkszeredai múzeum saját, húsz képes gyűjteménye mellé újabb 16 Nagy István-művet vásárolt meg az alkalomra 7000 euró értékben, a kiállítást pedig a magyarországi Antal Péter műgyűjtő tulajdonában lévő képek egészítik majd ki. Októberben a cserkészet történetét bemutató tárlattal, novemberben pedig Plugor Sándor grafikus, festő kiállításával várják a múzeum látogatóit. Az igazgató reményei szerint 2011 első felében befejeződhet a 2005-ben elkezdett korszerűsítés a múzeumban, és elkészül az Erdélyben egyedülálló látványraktár, amely gördíthető polcrendszerével egyszerre lesz helytakarékos és látványos. Hiszen – mint az igazgató elmondta –, a múzeum tevékenységének jelentős része, a gyűjtés, konzerválás, restaurálás a színfalak mögött zajlik: ebbe nyerhet majd betekintést a közönség a látványraktár révén, egy-egy múzeumi nyílt nap alkalmával.
Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós 
Gyergyószentmiklóson egyelőre csak rövid távon mer tervezni Csergő Tibor András múzeumigazgató, hiszen hogyha megérkezik az épület felújítására a regionális operációs programból megpályázott pénz, a múzeumnak költöznie kell. Az új, ideiglenes székhely pedig egyelőre csak raktárhelyiségek, irodák befogadására alkalmas. Az intézmény ugyanakkor kurátori szerepet vállal több vándorkiállítás szervezésében, ilyen volt tavaly a Térbe zárt pillanat című sztereófotó-kiállítás, illetve A pestis című tárlat is. A távlati tervek között szerepel a Magyar Vendéglátóipari Múzeum anyagából összeállított vándorkiállítás megszervezése, az év első felében pedig többek között Ardai Ildikó iparművész kiállítását láthatja majd a közönség.
Művészeti Múzeum, Kolozsvár 
A Bánffy-palotában működő múzeumban több romániai kortárs alkotó kiállítása is látható lesz idén, a Képzőművészek Romániai Egyesületének Kovászna, Beszterce, Maros megyei szervezetével együttműködve. A múzeum saját anyagából is számos válogatást láthat majd a közönség: Kolozsvár képzőművészeti védjegye címmel például Ioachim Nica és Feszt László műveit mutatják be.
Constantin Dinu Ilea és Ion Țuculescu képzőművészek születésének századik évfordulóját is egy-egy kiállítással ünnepli a múzeum, illetve tárlatot szerveznek Georgeta Arămescu Anderson műveiből is. De a tervek között szerepel az intézmény saját gyűjteményéből összeállított önarckép-kiállítás, valamint a nagybányai iskola festőinek tárlata is. A Tribuna újsággal közreműködve a múzeum nemzetközi grafikai kiállítást tervez, míg a német kulturális központ együttműködésével a 20. század eleji reklámot és designt bemutató tárlatot nyitnak majd meg. A Művészeti Múzeumban megtekintheti majd a közönség a magyarországi Kornis Péter fotóművész munkáit is.
Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely 
A marosvásárhelyi múzeumban idéntől lesz látható egy nagyobb, másfél éve folyamatban lévő beruházás eredménye: a klasszikus magyar művészeti kiállítás klasszikus román művészeti kiállítással egészül ki. A Várban idén nyílik meg a múzeum kincstári gyűjteményének állandó kiállítása, és ugyanott terveznek egy, a 17. századi Marosvásárhely céhes életét bemutató tárlatot is. Hogyha év végéig elkészül az erre szánt helyiség rendbehozása a Várban, megnyitják a Székely Színház emlékszobáját is. 
A múzeum több vándorkiállításnak is otthont ad majd, köztük A pestis című tárlatnak. Május 17-én az intézmény nagyobb szabású rendezvénnyel készül a Múzeumok éjszakájára, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg. Soós Zoltán igazgató elmondta, többek között szabadtéri koncert megszervezésére is készülnek a Kultúrpalota előtt.
Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad 
A nagyváradi múzeum január 3-ától ideiglenesen zárva tart: az intézmény a Királyi Hadapródiskola épületébe költözik, mivel eddigi székhelye, a római katolikus püspöki palota visszakerült az egyház tulajdonába. Az intézmény legkorábban év végén nyílhat meg újra.
Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy
Az intézmény nemrég 4,5 millió eurós támogatást nyert a regionális operacionális programból – amint a pénz megérkezik, elkezdődhet a múzeum Kós Károly tervezte épületének és környezetének rehabilitációja. 
Molnár István Múzeum, Székelykeresztúr
A múzeumban havonta egy képzőművészeti- vagy fotókiállítás megszervezésére készülnek, amelyek elsősorban erdélyi magyar, ezen belül is főként székelykeresztúri alkotók műveit mutatják majd be: többek között Kádár Dombi Péter szobrait, Kalló László festményeit és Czire Alpár fotóit láthatja majd a közönség. Nem hiányoznak majd a néprajzi kiállítások sem, többek között kecseti bundikákat, azaz cifra férfimellényeket láthatnak majd a Molnár István Múzeum látogatói. A kiállítások mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, valamint az erdélyi kiadók, újságok szerkesztőivel szervezett találkozások színesítik majd az intézmény programját. A színfalak mögött pedig mentő ásatások folynak a város területén, amelyek az őskor, népvándorláskor és középkor emlékeire koncentrálnak.
Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely 
A múzeum egyik legütősebb idei eseményének ígérkezik az a régészeti vándorkiállítás, amelyet a tervek szerint május és október között elsőként Székelyudvarhelyen mutatnak be. Róth András igazgató elmondta, a helyi régészek egy gót települést tártak fel a város környékén, ahonnan óriási anyag gyűjt össze, érdekes újdonságokkal. 
A Magyar Kultúra Napját a múzeum tulajdonában lévő művekből összeállított szobrászati kiállítással, a Föld Napját természetrajzi tárlattal ünnepli majd a múzeum. A tervek között szerepel egy képzőművészeti kiállítás megszervezése is a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola volt tanárainak munkáiból. Az év második felében pedig Kosztándi Jenő és Katalin kézdivásárhelyi képzőművészek gyűjteményes kiállítására készülnek. Az érdeklődők Székelyudvarhelyen is megtekinthetik majd A Székely Hadosztály emlékezete című vándorkiállítást. Ugyanakkor nem marad el az évtizedes múltú erdélyi magyar restaurátor-továbbképző konferencia sem, amely az előadások után hagyományosan tanulmányi kirándulással zárul. Őszre két iparművészeti kiállítást is terveznek, ahol nyomdászjelvényeket, illetve Székelyföld magán- és társulati pecsétjeit láthatja majd a közönség. Jelenleg pedig a Haáz Rezső Múzeum ad otthont A pestis című vándorkiállításnak, amelyet január 16-áig tekinthetnek meg az udvarhelyiek. 
Fülöp Noémi. Forrás: Transindex.ro

2010. február 10.

Veszélybe sodorhatja a művészeti iskolák működését a fejkvóta bevezetése
Beadvánnyal fordultak a kormányhoz a művészeti gimnáziumok vezetői, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a fejkvóta szerinti finanszírozási rendszer bevezetése ellehetetleníti a tanintézetek működését. A Kovászna megyei tanfelügyelőség vezetősége Markó Béla miniszterelnök-helyettes figyelmét is felhívta a művészeti iskolák sajátos helyzetére. Kerezsi János, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium igazgatója arról számolt be a Krónikának, hogy az új finanszírozási rendszer révén szeptembertől a tanintézetben a fizetésalap mindössze 57 százaléka biztosított.
„Ha addig nem módosítanak a rendszeren, és a művészeti iskolák esetében nem számolnak emelt szorzóval, bezárhatjuk a kaput” – fogalmazott az igazgató. Mint hangsúlyozta, az emelt szorzó alkalmazására azért lenne szükség, mivel ezekben a gimnáziumokban a normál tanítás mellett csoportos és egyéni oktatás is zajlik, amely több pedagógust és nagyobb költségeket feltételez. Kerezsi János elmondta, elemi osztályokban egy-egy diák heti két óra egyéni oktatáson vesz részt, az általános iskolában heti négy ilyen órájuk van, középiskolában pedig ennél is több.
A zenélést, a képzőművészeteket más módszerrel nem lehet elsajátítani, állítja a pedagógus, aki szerint az oktatási minisztériumnak figyelembe kellett volna vennie ezt a finanszírozási rendszer kidolgozásakor. Jó, ha egy iskolában sok gyerek van, de a művészeti profilú tanintézetekben több diák mellé több tanár szükséges. „A művészetek művelése mindig is több pénzbe került, ehhez régen a mecénások biztosították az anyagi alapot, most az államnak kellene” – mondta az igazgató. Kerezsi János abban bízik, hogy diadalmaskodik a józan ész, és nem jutnak olyan helyzetbe, mint 1968-ban, amikor országos szinten a negyven művészeti középiskolából csak nyolc maradt.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szintén abban reménykedik, hogy a művészeti iskolák számára az oktatási minisztérium kidolgoz valamilyen sajátos finanszírozási rendszert. Kifejtette, mivel itt az egyéni foglalkozásokon van a hangsúly, az óraszámokat, a gyereklétszámot és a katedrákat nem lehet ugyanúgy számolni, mint a hagyományos oktatásban.
Keresztély Irma a Krónikának elmondta, ígéretet kaptak az oktatási minisztériumtól, hogy az országban működő 22 művészeti iskolára a szaktárca egy új típusú számítási módszert alkalmaz majd, annak érdekében, hogy a művészeti oktatás ne lássa kárát a normatív finanszírozási rendszer bevezetésének. Hangsúlyozta, ők ennek alapján készítik elő a beiskolázási tervet is, úgy számolnak, hogy a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumra nem vonatkozik a normatív finanszírozási rendszer.
Zenészek és képzőművészek egy osztályban
„Úgy vélem, kormányszinten sem tudják, mit akarnak” – jelentette ki a Krónika kérdésére Kirmájer Enikő, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium igazgatója, aki arról értesült, hogy a művészeti iskolákat sajátos módon kezelik majd. Ennek ellenére az igazgató úgy véli, a művészeti oktatás eddig sem volt és ezután sem lesz kivételes helyzetben, ami az osztálylétszámokra vonatkozó rendelkezéseket illeti.
„Jelenleg is a gimnáziumi osztályainkban három különböző szakot voltunk kénytelenek két osztályba sűríteni” – hangoztatta az igazgató. Mint mondta, kilencedik osztályban az architektúra szakot választók egy osztályban, míg a zene- és képzőművészeti szakokat választók másik osztályba járnak. Emellett a következő tanévtől kezdődően a gyereklétszám drasztikus csökkenése miatt a jelenleg két osztályban tanuló negyedikesek egyetlen osztályba fognak járni, ami óraszámcsökkenést, és katedrák megszűnését eredményezi majd.
Aláírásgyűjtés az Apáczaiban
A tanügyi rendszer átszervezésére vonatkozó tervek azonban nemcsak a művészeti iskolák vezetőségét aggasztják, hanem azon gimnáziumok elöljáróit is, ahol ilyen jellegű osztályok is működnek. A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium vezetősége például aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy jövő tanévtől ne kelljen megszüntetni a képzőművészeti szakot. Vörös Alpár igazgató a Krónikának elmondta: több mint hatszáz kolozsvári közéleti személyiség, képzőművész, pedagógus írta alá a gimnázium pedagógusainak és a szülőknek a Kolozs megyei tanfelügyelőséghez címzett nyílt levelét, amelyben a tanintézetben működő 5–8. osztályos képzőművészeti tagozat folytonosságának megőrzését kérik.
A nyílt levelet aláírók kérései között szerepel, hogy ezen a szakon az 5. osztály indításakor továbbra is 11–15 legyen a minimális gyereklétszám. Úgy vélik, a kolozsvári gimnázium képzőművészeti tagozata egyedülálló a közép- erdélyi magyar oktatásban. Vörös Alpár szerint Beszterce-Naszód és Fehér megyében sincs példa erre, ezért az említett két megyéből is vannak diákjaik. Az igazgató szerint a képzőművészeti oktatás sajátos nevelési értéket képvisel. Hasonlóképpen érvelnek a nyílt levél megfogalmazói is, szerintük a képzőművészeti tagozat „anyagi vagy más természetű megfontolásokból történő esetleges megszüntetése nagymértékben szegényítené az amúgy is szűk körű tehetségpallérozással foglalkozó nemzetiségi oktatásunk palettáját”.
„Amikor az Apáczai Csere János Gimnáziumban működő képzőművészeti tagozat fennmaradásáért szót emelünk, egyben nemzetiségi kultúránk egyik immár hagyománnyal rendelkező, szellemi kútfőjét is védelmezzük” – hangsúlyozzák a nyílt levél írói. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a következő tanévben is indulhat képzőművészeti osztály az Apáczaiban.
Vörös Alpár kérdésünkre azt is elmondta, hogy bár őket nem keresték meg, hiszen az iskola nem művészeti gimnázium, egyetértenek az ilyen profilú tanintézetek kezdeményezésével, miszerint a művészeti oktatásra szánt keretösszeg növelését kérik.
Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. július 15.

Jecza Péter győzelmes hazatérése
Tanuljuk meg Jecza Pétertől, hogy céltudatosaknak kell lennünk, nem kishitűeknek — mondta a tegnap esti szoboravatón Gazda József művészettörténész. Vargha Mihály képzőművész szerint szükséges, hogy lendületet kapjunk egy olyan köztéri alkotástól, amely a tiszta művészi szabadságot hirdeti. Noha Jecza Péter szobrászművész már az ezredforduló után, halála előtt felajánlotta, ingyen ad egy reprezentatív köztéri szobrot Sepsiszentgyörgynek, az előző önkormányzati ciklusban nem sikerült hazahozni alkotását — közölte lapunkkal Gazda Zoltán önkormányzati képviselő, a szoborállítás ,,ötletgazdája". (mol)
Tegnap avatták Jecza Péter szobrászművész Niké II. szobrát Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park dísztava mellett. Niké a görög mitológiában a győzelem istennője, a rómaiaknál Victoria néven reinkarnálódott. A sepsiszentgyörgyi születésű, európai rangú művész szülővárosával, Háromszék egészével eszmélő korától kezdve, különösen az 1968-as megyésítés után bensőséges, művészi vonatkozásban folyamatos alkotó kapcsolatot ápolt. Szimbolikus alkotásának, a Niké II. szobrának sepsiszentgyörgyi felavatása ennek a kapcsolatnak az összegzése. Jecza győzelemszobra nem egy hadi esemény megörökítése, hanem az emberi gondolat világába emelt absztrakció, az elvonatkoztatott Győzelem. Az alkotásokból sugárzó szuggesztív gondolatiság megragadásának képessége Jecza Péter szobrászművészetének fő jellemzője.
E sorok íróját háromszéki baráti körével együtt a hatvanas évek végétől négy évtizedes kapcsolat szálaiból szőtt szoros szövetkezés vonzotta egymás közelségébe. Szobrának, egyben szellemiségének hazatelepedése napján eme kapcsolat révén született alkotói munka néhány mozzanatát és ennek tárgyi megjelenítését kísérelem meg.
Grafikai jelből portré
A megyésítés után, a Király Károly-éra alatt, 1969-ben kijártuk, hogy Dálnokban, Dózsa szülőházának vélt helyén emlékjelet állíthassunk. A bukaresti jóváhagyás egy román és magyar nyelvű szöveg elhelyezésére szólt. Plugor Sándorral, a helyi és a Háromszékre hazaszólított képzőművészekből alakított szövetségi fiók vezetőjével azt sütöttük ki, hogy a kétnyelvű feliratot egy hatalmas kőtömbre helyeztetjük el, hisz Dózsa szülőháza nincs meg, s a levegőbe nem tudunk szeget verni, hogy a táblát arra felfüggesszük. A példa saját tapasztalatunkból adott volt, már egy éve állt Barabás Miklós kézdimárkosfalvi szobra a hatalmas andezittömbből faragott talapzaton, mert a mikóújfalusi faragómesterek nem voltak hajlandóak kisebb kőelemekből megépíteni.
A kétnyelvű szöveget a nagy felületen valamilyen grafikai jellel szokás elválasztani. Vonalkával, ponttal, a kor politikai kívánalmai szerint ötágú csillaggal. Egyik megoldás sem tetszett, ezért a sepsiszentgyörgyi származású és szülőhelyéhez vonzódó Jecza Péterhez, a már országos hírű szobrászhoz fordultunk. Azért is hozzá, mert ahhoz már nem volt pénzünk, hogy grafikai jel helyett portrét rendeljünk, s ehhez egyébként a szükséges hatósági jóváhagyások is hiányoztak.
Ezt megelőzően, amikor egy minimálisan héttagú, képzőművészeti szövetségi tagokból álló művészcsoportot kellett az országos szétszórtságukból Háromszékre hazaszólítani, Jecza Péter is szerepelt ennek a virtuális szövetségi fióknak a tagsága között, de hamarosan be kellett látnunk, hogy az általa Temesváron teremtett alkotói feltételeket, az ország egészére szétsugárzó szellemi légkört itthon egyelőre nem tudjuk megadni, és provinciális önzés miatt megbontani sem szabad az ott megteremtett alkotói körülményeket. Jecza esetleges hazatelepedéséről tárgyaltunk, de az ott maradás érveit el kellett fogadnunk, viszont mindkét tárgyaló fél természetesnek tartotta, hogy alkotó kapcsolatokat alakítunk ki.
Ezért utaztunk Temesvárra azzal az abszurdnak tűnő ötlettel, hogy egy pontszerű grafikai jel helyett alkosson egy nagyméretű Dózsa-portrét.
Megtörtént.
Így született két, néhány mondatos szövegű emléktábla-felirat helyett egy emlékmű és ennek művészi értékeit tekintve is lényegi eleme, a dálnoki Dózsa-portré. Markáns, erőt, elszántságot, az eszme legyőzhetetlenségét sugárzó nagyméretű bronz dombormű, amely a háttérül szolgáló sziklatömb keménységéhez társulva, a bazaltoszlopok közé fogott, kiegyenesített kovácsoltvas kaszakert és a mögéje telepített göcsörtös gyertyánfasor összhatásaként hatalmas erőt és akaratot áramoltat a néző felé.
Kőrösi Csoma Sándor Kovásznán
A dálnoki Dózsa-plakettet megelőzően Jecza Pétert kértük föl a Kőrösi Csoma Sándor-szoborpályázaton való részvételre. Ha a szoborállítási szándék érvényesítése közben nem alakult volna ki éles vita afölött, hogy hová, a szülőfaluba, Csomakőrösre kerüljön-e a Csoma-szobor, vagy az európai rangúra emelkedő fürdőváros központjába, Kovásznára, meggyőződésem, hogy Jecza Péter akkor is az általa képviselt alkotói iskola szellemiségéhez igazodva alkotta volna meg.
A szakmai zsűri és mindannyiunk megítélése szerint a pályázaton Jecza Péter volt a nyertes, de figyelemre méltó, végleges anyagba, bronzba-kőbe kívánkozó alkotások kerültek ki a többi pályázó műhelyéből is. (Puskás Sándor Csoma Sándor-szobra a csomakőrösi emlékkiállításon látható.)
A szobor helyének kijelölése körüli vita arra volt alkalmas, hogy Kovászna főterére egy egyenes testtartású, tisztaságot, értelmet és elhivatottságot sugárzó arcú, emberi méltóságot megjelenítő, háromnegyed alakos mellszobor szülessen, amely a tudós-kutató elkötelezettségét szuggesztív erővel közvetíti.
1969-ben avattuk, országra szóló ünnepséget szervezve köréje. Tulajdonképpen ez az alkalom volt az első olyan dobbantás, amely az ennek nyomán is kialakult, mára nemzetközi rangra emelkedett Kőrösi Csoma Sándor-kultuszt elindította, a társművészeteket is inspirálta, és az 1968-ban, az adminisztratív-területi újjászervezés nyomán született Kovászna megye egyik kulturális „védjegyévé" vált. A szobrot egyébként 1969-ben a legmagasabb szakmai minősítésre tartották érdemesnek: az Év Portrészobra volt.
És a kovásznai szoboravatással egy időben a szülőfalu, Csomakőrös is felállíttathatta az archaikus faluképhez, a faluközpont kis teréhez illő, stílusjegyeit tekintve klasszikus fogantatású Csoma Sándor-szobrát.
Patrontáskás katonaszobor
A Jecza Péterrel kiépült sokrétű kapcsolatainknak voltak „kudarcos" mozzanatai is, amelyek nem építhették köztereink esztétikai élményét, de ennek dacára a szobrász lelki építkezésében, művészi-emberi tartásában kamatozódtak.
Ilyen volt a sepsiszentgyörgyi katonaszobor története, amelyre Jecza Péter is pályázott. Eredetileg a felszabadulás élményét akartuk köztéri szoborral kifejezni, és nem valamilyen katonai haditettekre emlékeztetve, amire, köztudott, Sepsiszentgyörgyön a második világháborúban nem is került sor.
Jecza Péter a felszabadulást mint absztrakciót elvont térplasztikai alkotáshoz igazítva képzelte el. Kizsűrizték. Így került képbe szegény Balogh Péter, akinek a betegsége elhatalmasodásához — tanúja voltam — ez a szobortörténet nagymértékben járult hozzá.
Balogh Péter kiváló szobrász volt, eleve a természeti és emberi formák absztrahálásából indult ki. Ezt akarta továbbépíteni a szentgyörgyi szabadságszobor esetében is. Bennünk, úgy tapasztalta és úgy vélte, megértő és támogató partnerekre talál.
Abban az időszakban már mi is „tehetetlenek" voltunk. Tőlem — részben éppen a szobrok miatt — megvonták a bizalmat, és eltávolítottak a szobrok mellől. Balogh Péter pályamunkáját a legmagasabb szintű „szakmai" ellenőrzésnek vetették alá: aggastyánkorú tartalékos katonatisztek vegzálták a munkát, és volt, aki a maketten kézzel tapogatva is kereste a felszabadító katona patronjának a helyét, és a bronzszobor paruléja fölött vitatkoztak, hogy annak a hegyivadászokra emlékeztetőnek vagy valami másnak kell lennie.
Ez is hozzátartozik Bronz Béla születéstörténetéhez.
Jecza Péter háttérbe szorítása pedig művészi-erkölcsi értékmentésnek bizonyult, mint ahogyan magam is áldhattam a Fennvalót, hogy a katonaszobor végleges kivitelezésében nem kellett részt vennem.
Aki a hazájában is lehet próféta
Jecza Péternek Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken még számos monumentális köztéri és egyéb alkotása van. Ő készítette el a Váradi József Általános Iskola előtt álló Lázár Mihály-szobrot is.
1972-ben rendeltük meg — úgy emlékszem, ezt is pályázati kiírás révén — Bölöni Farkas Sándor szülőfalujában elhelyezendő köztéri mellszobrát. A nagy utazó a demokratikus eszméket hazaplántáló szándékkal járta Nyugat-Európát és főleg Észak-Amerikát, ami szerencsés módon egybeesett Jecza Péter abban az időben már kiállításai, munkái révén Nyugat felé és Nyugat felől közvetítő gondolkozásával. A nagy utazó hazája-népe iránti elkötelezettségét megjelenítő alkotás gipszmakettként vészelte át a diktatúra hátralevő éveit, és csak a ’89-es romániai fordulat után kerülhetett Bölön „templomnegyedének" teraszos terére.
Jecza Péter szülőföldi megbecsülésének jelzése az is, hogy ő készíthette el ugyancsak az erdővidéki nagyközség, Nagyajta számára Kriza János köztéri arcképszobrát. A tudós püspök, híres székely népdalgyűjtő portréját a 90-es évek elején avatták fel.
Ezt megelőzően, a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben felkérésre a sepsiszentgyörgyi Csíki utcai új római katolikus templom számára készítette el a Keresztút című alkotást és Szent Mihály arkangyal szobrát. A föld felett valóságos „földalatti" munkát végzett. Titokban formázott és öntött. Az oltárkép szenvedéstörténete és a művész személyes élete egybefonódott. Valóság és mítosz, reális szenvedés és transzcendens értelmi-érzelmi síkok kerülnek így egymás mellé.
Jecza Péter hatalmas tehetsége révén még éltében próféta lehetett saját hazájában. Folyamatosan csatákat nyert itthon és igen számos nyugati világvárosi kiállítása révén. Győzött.
Ennek a győzelemnek egyik stációja a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Niké-szobra.
Jecza Péter élete során folyamatosan itthon volt, és most mégis hazaérkezett.
Jecza Péter nem megtért — erre nem volt oka —, hanem hazatért.
Alkotásának avatása kapcsán együtt örvendezzünk ama szándék kivitelezésének, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Háromszék neves emberei köztéri szobrainak hazatérésre, visszatérésre alkalmat teremtsen, és örökös otthont biztosítson.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. október 9.

Mennyi nő... (Miklóssy Mária árkosi kiállítása)
Rendhagyóra tervezték, és ilyennek is sikeredett Miklóssy Mária majdnem életmű-kiállításának megnyitója Árkoson a művelődési központ Istálló Galériájában. Kopacz Attila, a központ igazgatója úgy vélte, hogy a művésznő sok-sok nőszereplős festményét és rajzait nincs, aki nálunk szavakkal érdemben bemutassa, emiatt megfelelőbb lesz, ha a művelődési központ barátját, Cristina Guga brassói zongoraművészt, tehát egy másik nőt kér fel arra, hogy művésznő társa, Miklóssy Mária alkotásait zenei hangulatfestéssel hozzák értelmezési közelségbe. Cristina Guga egyetemi tanársegéd angliai koncertútja előtt tehát kocsiba ült, és Árkoson termett, ahol az Istálló Galériában virtuóz előadásban Prokofjev- és Chopin-zeneműveket játszott.
Az Istálló Galéria megnevezés nálunk szokatlannak tűnhet, túlságosan is kötődik, és asszociációs úton képbe hozza az építmény állatszálláshoz kötődő jelentését a maga szag- és formavilágával együtt, és kevésbé utal arra, hogy a fogalomnak más tartalmai is vannak, olyan is, mint amikor a motorosversenyek résztvevői szintén istállókba ,,kötik be" drága paripáikat. Az árkosi Istálló Galériába ,,bekötött" képek az egykori jászol fölötti, hosszú-hosszú falsíkon a képsor dimenzióit látványosan növelik, hosszú szerelvénnyé szervezik, és különleges, egyedi hatást keltenek. Miklóssy Mária képekben megnyilvánuló feminizmusa a kiállított anyagban szembeszökő. A festmények ,,szereplői", kivéve néhány régebbi rajzát, amelyeken a férfi-nő párosításban egy-egy nyeszlett férfiforma is megjelenik a nő mellett, mind-mind nők, női idomok, gömbölyded testalkatrészek, amelyek váltakozva forma- és színabsztrakciókba hajlanak, ívelnek át. Zsögödi Nagy Imre, az egyik legmarkánsabb erdélyi festőnk amikor hatvan és egynéhány alkotásából összeállított gyűjteményét az akkor még éppen visszanevezetlen Székely Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, kijelentette: egy kollekciót kap tőlem Kolozsvár, egyet Marosvásárhely és egyet Csíkszereda. Nektek a ,,vérünket" adom. Amikor arcomról leolvasta, hogy a ,,vérünket" szót nem tudom értelmezni, megmagyarázta: a magyar művészek közül senki sem festette, rajzolta meg azt, amit Tizian a taliánoknál megtett. Megfestette anyánkat, asszonyunkat, lányunkat, húgunkat, nénénket, megfestette a vérünket, a Nőt. Miklóssy Mária nőközpontúsága ehhez hasonlatos. Képeiről csupa nő köszön vissza. Festményeit a Nagy Imre alkotásaival egybevetve lényeges különbség az, hogy a csíkzsögödi művész nőfigurái rusztikusak, csupa izomból, húsból, vérből kialakítottak. Miklóssy Mária ,,nőinek" lágyabb hajlatú idom- és testívei stilizáltak, hajlékonyak, a görbületek kapnak hullámzó hangsúlyt. Nagy Imre nőalakjai életerőt, edzettséget, rátermettséget sugárzóak, Miklóssy Mária alkotásain a testmezőket lezáró vonalak hajlékonyak, ívekbe hajlóak. Olyanok, mint a természetben a lágy ívelésű dombok, halmok, domborulatok, hisz az sem véletlen, hogy fizikai-földrajzi környezetünk megnevezésére az emberi testrészek neveit visszük át. A hegynek van háta, hasa, gerince, nyaka, dereka, lába, homloka, válla, és így tovább. A festmények kiegészítő kellékei szintén nőiesek: csipkék, halmotívumok, gyakran mitológiai jelképek igazítják el a nézői gondolatot. Miklóssy Máriának egy erős férfiegyéniség mellett, mint amilyen férje, néhai Plugor Sándor volt, nem lehetett könnyű fellelnie önmagát, nem ismételni, utánozni azt, ami férjére annyira jellemző volt. És sikerült. Az árkosi Istálló Galéria mostani kiállítása ennek az alkotóegyéniségnek a titkait tárja elénk. Érdekes, hogy a kiállításmegnyitón jelen lévők döntő többsége is nő volt. Érzékelték, hogy a festőnő nő.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 30.

Védvár az erdélyi képzőművészetnek
Sepsiszentgyörgyön megépül az Erdélyi Magyar Művészeti Galéria. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a Krónikának elmondta, az első lépést megtették: megvásárolták a Székely Nemzeti Múzeum szomszédságában levő negyvenáras telket, ezen épül fel az Erdélyi Magyar Művészeti Galéria. Tamás Sándor hangsúlyozta: régi álom valósul meg, hiszen nemcsak egy kiállítótermet építenek, hanem intézményt hoznak létre.
Ez a telekvásárlás a gazdasági válságban is stratégiai befektetés, a projektet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, a Barabás Miklós Céh és a Kovászna Megyei Képzőművészeti Szövetség vezetői dolgozzák ki, tájékoztatott a tanácselnök. „Szükség van egy helyre, ahol az erdélyi magyar képzőművészet nagyobb teret kap, mint máshol, és Háromszéken erre megvan az igény és a képzőművészeti hagyomány” – fogalmazott a tanácselnök. A projekt elindítását Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár is támogatja. A galéria nemcsak a fizikai teret jelenti majd, hanem gyűjtőközpont is lenne, a tervek szerint felvásárolják a fontosabb erdélyi magyar képzőművészek hagyatékát, és megmentik a műveket az elkallódástól.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, „az erdélyi vizuális kultúra védvára” lehet a tervezett intézmény. Sokszor keresték meg a múzeumot az örökösök, és felajánlották egy-egy erdélyi magyar képzőművész hagyatékát, de hogy ezt megfelelőképpen tudják kezelni, megfelelő tárolóhelyre és kiállítótérre van szükség. Vargha szerint nagyon sok szomorú példa van, rengeteg anyag szétszóródott, sokat már nem is lehet felkutatni. Egy kolozsvári vagy dévai művész hagyatéka könynyen elkallódik, ezért kell egy gyűjtőközpont, ahol letétbe helyezik, feldolgozzák és bemutatják a műveket. Ugyanakkor szükség van megfelelő kiállítótérre, hiszen nemcsak a Székelyföldön, de egész Erdélyben nincs olyan galéria, képtár, ahol a nagyméretű festményeket, szobrokat be lehet mutatni. „Gyárfás Jenő 4×4 méteres, Tetemrehívás című monumentális festményét például azért nem lehet Budapestről elkérni és a festő szülőföldjén bemutatni, mert nincs megfelelő tér a kiállítására” – magyarázta a múzeumigazgató.
A nagyméretű munkák, körképek bemutatására is alkalmas lesz majd a tervezett galéria. Vargha Mihály szerint arra is szükség van, hogy több képzőművész munkái helyet kapjanak a kiállítóterekben, hogy a látogató az erdélyi, székelyföldi képzőművészet teljes spektrumát áttekinthesse. „Az alkotómunka nem ért véget Baász Imrével és Plugor Sándorral, még rengeteg képzőművész, élő klasszikus, Munkácsy-díjas alkotó műveit kell kitenni a képtárakban, és erre is alkalmas lesz a tervezett Erdélyi Magyar Művészeti Galéria” – szögezte le a képzőművész Vargha Mihály.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

2011. február 10.

Sikeresek az alternatív színtársulatok
Két alternatív társulat is sikeresen működik Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat által finanszírozott Tamási Áron Színházon kívül. A Krónika arra volt kíváncsi, hogyan tud megélni a most jubiláló Osonó és az M Studió a „hagyományos” társulat mellett a városban.
Hármas évfordulót ünnepelt a napokban a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely: február első hetére esett ugyanis az alternatív társulat 18. és a Részletek a bolyongás meséiből című előadás 4. születésnapja, ugyanakkor a csapat éppen egy éve Kelet-Európát képviselte Thaiföldön, a Pathumtani Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Ebből az alkalomból kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében levetítették a Thaiföldön Osonó című dokumentumfilmet, amelyet a háromhetes turné során Erdély András készített. Az Osonó Diákszínház 1993-ban alakult, majd később ebből nőtt ki az Osonó Színházműhely, amelyben a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, a Művészeti Népiskola színészosztályának és a Mikes Kelemen Főgimnázium Diákszínházának tanulói lépnek fel. A társulat vezetője, Fazakas Misi színész-rendező, a Plugor Sándor Gimnázium drámatagozatának tanára elmondta, az elmúlt 18 év alatt a műhelyben 140 diák tevékenykedett. Összesen 13 bemutatót vittek színre, amelyekre 17 hazai és nemzetközi díjat kaptak. A diákokból verbuvált csapat vezetői sokat pályáznak, a sepsiszentgyörgyi, a Kovászna megyei önkormányzatoktól is nyertek támogatást, ugyanakkor magáncégek, szülők is segítik őket, továbbá intenzíven kampányolnak, hogy minél többen nekik utalják adójuk 2 százalékát. A thaiföldi turné költségeire is az önkormányzatok kulturális alapjaiból hívtak le pénzt, és mecénások támogatták őket. „A színház csak ürügy” motívumra alapozva az egyik elhagyott sepsiszentgyörgyi kazánházban szeretnének ifjúsági kulturális központot létrehozni, az épületet a sepsiszentgyörgyi tanácstól szeretnék megkapni. Az átalakítást később szintén pályázati forrásokból finanszíroznák. Az Osonó márciusban kéthetes magyarországi turnén vesz részt, majd áprilisban bemutatják új előadásukat.
Az M Studio 2005-ben, a Háromszék Táncegyüttes műhelyeként jött létre, s máig a mozgás- és táncszínház területén alkot. Ekkor még a Kovászna Megyei Tanács finanszírozta. Tavaly azonban a megszorító intézkedések következtében az alternatív társulatot a teljes felszámolás veszélye fenyegette, azért pedig, hogy ezt elkerüljék, átvette a Tamási Áron Színház, és így a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fennhatósága alá került. Hogy ezzel a váltással mennyiből gazdálkodhatnak, még nem lehet tudni, ugyanis a tavalyi csonka év volt, az idei költségvetést pedig még nem fogadta el a közgyűlés. Az önkormányzat januárban hosszabbította meg Bocsárdi László színházigazgató szerződését, az elvárások között megfogalmazták, hogy a teátrumhoz tartozó M Studio is köteles évadonként három új előadást színpadra állítani.
A társulat ugyanakkor a büdzsé elfogadásáig sem ül tétlenül: mivel anyagi fedezet hiányában nem tudtak vendégrendezőket szerződtetni, Uray Péter társulatvezető kitalálta a Rendezd magad! projektet, amelynek keretében a társulat színészei rendezőként mutatkoznak be. A sorozat első rendezését Szekrényes László vállalta, február elején a Csehov Medve című darabja alapján készült, MDV nevet kapott huszonöt perces előadást vitte színre, ötvözve a klasszikus és a mozgásszínházi elemeket. Az M Studio egyébként új műfajt teremtett Erdélyben és Romániában, az ország egyetlen hivatásos mozgásszínházi társulataként is elfogadtatták magukat a közönséggel. Nem a gyors siker, hanem a színházépítés volt a fontos, öt év alatt 15 bemutatót tartottak. Az ötödik évben, tavaly a népszerűség terén jelentős előrelépést könyveltek el: 13 hazai és külföldi fesztiválra kaptak meghívást.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2012. február 21.

Magyar középiskolások kórustalálkozója
Zsúfolásig telt szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme. A Romániai Magyar Dalosszövetség újabb rendezvényén lehettünk jelen, melyen erdélyi magyar középiskolák kórusai léptek fel. Guttman Mihály, az RMD tiszteletbeli elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót az éneknek, mely majdnem teljes egészében magyar zeneszerzők muzsikája volt. Kodály Zoltán születésének 130. és halálának 45. évfordulójára emlékezve a következő Kodály-idézet állt a rendezvény meghívóján: “Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul zenével méltóképpen élni. S aki valamit tesz ez irányban, már nem élt hiába.”
A kórustalálkozót a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula gyermekkara nyitotta Majó Julianna tanárnő vezetésével. Zongorán Kolcsár Péter kísérte a kórust. Őket a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium népviseletbe öltözött népdalcsoportja követte Fórika Éva irányítása alatt, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum kamarakórusa Bálint Annamária tanárnő vezetésével, az ugyancsak kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara Szabadi Ildikó, és a Báthory István Elméleti Líceum kamarakórusa Potyó István irányítása alatt. Székelyudvarhelyt a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium vegyes kara képviselte, ezt követően a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vegyes kara lépett fel Szőcs Melinda vezetésével. Marosvásárhelyt egy kórus, a Református Kollégium Sola Gratia vegyes kara képviselte. Az Enyedi Csaba Márton lelkész által vezetett kórus az utóbbi években óriási fejlődést mutat. Köszönjük nekik, hogy képviselték városunkat! Újabb kolozsvári kórus következett: a Református Kollégium vegyes kara dr. Székely Árpád igazgató-tanár vezetésével. Különös színfolt volt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufonia énekkara, élén Sipos Zoltánnal. Nemcsak a fiatalos, tarka “egyenruha” jelentette a színfoltot, hanem a műsoruk is. Megszoktuk már, hogy az Eufonia mindig képes magával ragadni a hallgatót, ha kórustalálkozón vagy ha kórusversenyen énekelnek. A rendezvényt a Kállay-Miklós Tünde aligazgatónő vezette kolozsvári Sigismund Toduta Zenelíceum vegyes kara zárta igényes műsorával.
Végül Guttman Mihály a karvezetőknek emléklapot, ajándékcsomagot adott át, a fiatal közönség őszinte vastapssal jutalmazta tanárait. A rendezvényt a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia támogatta, de a fenti idézet méltó követője, Kovács András karnagy tette lehetővé, hogy meg is valósuljon. Köszönjük a fáradozását!
A jelenlevők láthatták, hallhatták, milyen jó együtt énekelni. Noha elhangzott egy-egy mű többször is, mindenik előadás tükrözte az előadónak a darabról alkotott egyéni elképzelését. Bízva bízom abban, hogy a résztvevők – nemcsak a dalosok – kedvet kaptak az éneklésre!
Szász Emese zenetanár
Népújság (Marosvásárhely)

2012. március 27.

Képes könyv-jelző Erdélyből
Noblesse oblige, azaz a nemesség kötelez – ötlött föl bennem a Kántor Lajos szerkesztésében a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadónál 2011-ben megjelent Könyv, grafika – Könyvművészet Erdélyben (1919–2011) című kötetet lapozgatva. Nem kis merészség szükségeltetik ugyanis ahhoz, hogy ilyen tartalmi, formai, tér és időbeni mélységet sejtető, átfogó címhez igazodó kötet kerülhessen az olvasó asztalára. Hogy a külcsín megfeleljen a belbecsnek. Merthogy ez a mindenkori szép könyv és jó könyv ismérve.
A külcsín első szempillantásra vételezhető is: a kötet visszafogottan, nemesen elegáns külalakjával, tipográfiájával a nagy elődök nyomdokaiba lépett, de természetesen a modern kor követelményeivel, technikai lehetőségeivel is számoló Könczey Elemér hozzáértését, ízlését, ötletességét dicséri.
Ami pedig a belbecset illeti, a szerkesztő mindjárt a bevezetőben tisztázza: a kötet Korunk és Kriterion központú, tehát elsősorban a folyóirat és a könyvkiadó vonzáskörzetére helyezi a hangsúlyt, a két szerkesztőség holdudvarához tartozó könyves embereket, grafikusokat, írókat, műkritikusokat helyezi előtérbe. „Grafikus életművek, egykori Tóth Samu-tanítványoké, kerülnek a figyelem középpontjába”.
A múlt század eleji eseményekre, többek között a Kós Károly-féle, Sztánához kötődő manufakturális, darabonkénti „könyvtermelésre”, valamint a könyvtervezés és illusztráció két világháború közti látványos fellendülését elősegítő művészgárda tagjainak tevékenységére Murádin Jenő utal történelmi visszatekintőjében. És az Előzmények fejezethez tartozik Székely Sebestyén György színes helyzetképe is arról, miként estek a hozzá nem értés és politikai dogmák áldozatául Incze János Dénes meseillusztrációi. Majd a Kriterion műhelyébe nyerünk bepillantást Domokos Géza, Dávid Gyula, Árkossy István, Kántor Lajos és Csapodi Miklós Deák Ferencet, Cseh Gusztávot, Paulovics Lászlót, Tóth Lászlót, Árkossy Istvánt, Bardócz Lajost és Kancsura Istvánt bemutató méltatásai révén. Az írottak igazolásául szolgálnak a főként Kriterion munkatársak által készített színes könyvborítók.
A Korunk-közelben fejezet az 1960–2002 közötti Korunk számok könyvről, tervezésről, grafikusokról szóló anyagaiból nyújt ízelítőt, Kántor Lajos pedig a folyóirat arculatváltozásait és képanyagát elemzi: „...sorozatok, rovatok tördelésében, lapszámok vizuális tervezésében – mondhatni könyvgrafikai ötletek megvalósításában – sietett segítségünkre mindenekelőtt Deák Ferenc, mellette Cseh Gusztáv, Paulovics László, Árkossy István, Unipán Helga. A Korunk Galéria működése (1973 márciusától) erősítette ezeket a kapcsolatokat, a «honorálás» így válhatott jelentőssé.”
A könyvművészet és képzőművészet szimbiózisáról Deák Ferenc fejti ki nézeteit. Majd a Korunkban napvilágot látott illusztrációk (Árkossy István, Balázs Péter, Bencsik János, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Kopacz Mária, Paulovics László, Simon Sándor, Sipos László, Soó Zöld Margit, Surány Erzsébet, Tóth László, Unipán Helga munkái) kaptak helyet a kötetben, valamint többek között Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Tibor, Plugor Sándor, Damó István, Unipán Helga, Buday György, Bencsik György, Sipos László könyvgrafikáiról szóló írások olvashatók Banner Zoltán, Bölöni Sándor, Farkas Árpád, Mezei József, Józsa István és ismételten Kántor Lajos tollából. Aki nem csak szerkesztette, hanem írásaival jelentős mértékben gazdagította is a kötetet. A Korunk értékteremtő és -közvetítő szerepének többrendbeli kidomborítása – részéről – egyfajta szolgálat. Aminthogy szolgálat a fiatal tehetségek istápolása is, akik írásaikkal, grafikáikkal szintén helyet kaptak az antológiában. Az erdélyi könyvművészet, grafika folytonosságáról Könczey Elemér, Damokos Csaba, Keszeg Ágnes, Részegh Botond, Csillag István, Hajdú Áron kezeskedik.
Mint minden összegzésre törekvő kötet, természetszerűleg, a Könyv, grafika sem lehet mentes némi szubjektivitástól. Tény viszont, hogy nagy mértékben éppen a Korunk és a Kriterion teremtett leginkább lehetőséget a képzőművészek számára grafikusi, illusztrátori erényeik megcsillogtatására.
Némi hiányérzet azonban csak maradt bennem a kötet olvasását követően. Meglehet, ez már az én szubjektivitásom számlájára írható: a családi kedvencünknek, Fodor Sándor Csipikéjének konkrét alakot teremtő, kiváló illusztrátor és festő, Rusz Lívia nevét ugyanis hiába kerestem. Igaz ő főként a Napsugár jegyében alkotott, de ahogyan elvétve más műhelyek munkatársai is szerepeltek a kötetben, úgy neki is juthatott volna bár említésnyi hely. Ahogyan – többek között – például Andrásy Zoltánnak, Venczel Jánosnak is. Egyébiránt a Napsugár gyermeklap köré csoportosult kiváló grafikusi alkotóműhely – a régi és a jelenlegi – megérdemelne egy antológiát. Jelen kötet szereplőinek zöme „napsugaras” is volt, akikről Bálint Tibor találóan jegyezte meg, hogy „a szín és vonal bűvészeinek és bűvészinasainak egész serege fogott össze, hogy a lap homlokzatáról sugárzó fehér fényt felbontsa, mozgásba hozza, alkalmassá tegye tündérjátékokra, a képzelet röpítésére, vágyak és ébredő álmok beteljesítésére, múlt, jelen és jövő megelevenítésére.” .
Jó grafikusokról, szép könyvekről szépen szól a Könyv és grafika.
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

2012. április 19.

Sárga rózsás park 56-nak
Az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki résztvevőinek állít emléket Sepsiszentgyörgy jelenleg épülő új parkja.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki résztvevőinek állít emléket Sepsiszentgyörgy jelenleg épülő új parkja. Sztakics Éva alpolgármester lapunk érdeklődésére elmondta: a Kónya Ádám Városi Művelődési Ház és a szomszédságában lévő Plugor Sándor Művészeti Líceum közti teret parkosítják. Egy sárgarózsa-lugast alakítanak ki benne, amely az 56-os forradalom jelképe, de ugyanitt helyezik el Vargha Mihály szobrászművész 56-os emlékművét, illetve az iskola névadójának, Plugor Sándor grafikusnak a szobrát is.
Az emlékpark sétányát kőtömbök szegélyezik majd, amelyek azt a tizenkét erdélyi települést jelképezik, ahol 56-os forradalmárokat ítéltek el. Az emlékpark pavilonjára felvésik azoknak a háromszékieknek nevét, akiket meghurcoltak vagy elítéltek a forradalmi eseményeket követően. Az emlékparkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat saját költségvetéséből építteti. Az 1,1 millió lejes költségvetésű munkálatokat egy bukaresti szakcég várhatóan júniusig végzi el, mondta Sztakics Éva. Az alpolgármester szerint a parkosítás mellett az iskola sportpályája is új, műanyag borítást kap. Az 56-os emlékpark a tervek szerint nappal lesz látogatható, éjszakára bezárják azt, ugyanakkor az új téren a művészeti líceum diákjainak is lehetőséget biztosítanak, hogy kiállító felületként használják, de különböző rendezvényeket is be tud majd fogadni.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 2.

Időtálló emberi értékek költője
100 éve született Kiss Jenő
A Helikon-Kemény János Alapítvány és a Mentor Kiadó közös rendezvényen méltatta az 1912. szeptember 13-án Mócson született költő és műfordító életművét. A marosvásárhelyi Vártemplom gótikus termében május 29-én lezajlott bensőséges Helikon-esten többen idézték fel az 1995. december 16-án Kolozsváron elhunyt lírikus egyéniségét, költészetét abból az alkalomból, hogy a Mentor szép, elegáns kivitelezésben Nyíl helyett toll címmel megjelentette Kiss Jenő válogatott verseit. H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke azt hangsúlyozta, hogy a költő emléke indokolatlanul hullt ki a mai irodalmi köztudatból, nagyon keveset beszélünk róla, ami a mi veszteségünk is. Ezért is tekinthető eseménynek a Nagy Pál szerkesztésében és mértéktartó válogatásában kiadott kötet közreadása.
Ezt már a költő teljes pályaképét és munkásságának jelentőségét nagy empátiával és a valóban fontos szerzőknek kijáró igényességgel kirajzoló Gálfalvi Zsolt irodalomtörténésztől idéztük. Kiss Jenő kimagasló költői nemzedék rendkívüli sikerrel indult tagja volt – mondotta a méltató –, a XX. század második erdélyi költőgenerációjának képviselője. Olyan kiváló pályatársak fémjelzik ezt a 20-as évek végén, 30-asok elején feltűnt tollforgató nemzedéket, mint Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Horváth Imre, akik már a Trianon utáni időszakban, kisebbségi sorsban, s az ebből adódó korlátozó lehetőségek között nőttek fel, s ehhez igazodva, örök küzdelemben hirdették és tették azt, amit tenni kell: az itthon maradás imperatívuszát éltették. Emberi feltételeket próbáltak biztosítani egy embertelen világban. Így nekik s köztük Kiss Jenőnek is köszönhető, hogy az erdélyi magyar irodalom fennmaradhatott. Szervesen kapcsolódva az összmagyar irodalomhoz, szellemhez. A Nyugat hatása alatt erős népi kötöttség alakította ki költői arculatukat. A nagy hatású budapesti folyóirat igényességét tette magáévá az Erdélyi Helikon is, amely meghatározó volt a sokoldalúan tehetséges mezőségi ifjú költői kiteljesedésében is. Kemény János még a költő első kötete (Kormos üvegen, 1937) megjelenése előtt, 1935-ben meghívta a marosvécsi találkozóra, s attól kezdve Kiss Jenő igen tevékeny tagja lett a helikoni írói közösségnek. A lap száz versét közölte különböző évfolyamaiban. Hosszú és termékeny alkotói munkássága (utolsó verskötete, az Időverten 1994-ben jelent meg a Püski Kiadónál) jelentős része a műfordítás. Ezt is igazi hivatástudattal és különleges műgonddal végezte. A folklórtudós Faragó József közreműködésével 150 román népballadát és kolindát ültetett át magyarra. Huszonötezer sora öt kötetben Plugor Sándor nagyszerű illusztrációival gazdagítva látott napvilágot. Szerkesztőként közéleti szerepléseivel is kiérdemelte, hogy megőrizzük emlékezetünkben. De mindenekelőtt az időtálló emberi értékek költészete adja meg hagyatéka súlyát, jelentőségét – hallhattuk a méltatásban.
Múzsa régebbi olvasói emlékezhetnek, hogy Kiss Jenő élete utolsó éveiben mellékletünk számára is többször küldött verset. A mostani válogatott kötetben, amelynek születéséről Káli Király István, a Mentor Kiadó vezetője és Nagy Pál, ugyancsak a Mezőség elkötelezett szülöttje is beszélt az esten, 200 költeményt nyújt át a versbarátoknak. A jelenlevők Balázs Éva színművész ihletett előadásában hallgathattak meg néhányat ebből „az élet szerelmével” telített lírából. A megemlékezésen részt vett Kiss Jenő egykori munkatársa, Jánosházy György is. A nemsokára 90 esztendős költő, műfordító elmondta, hogy 1943-ban ismerte meg a lírikust, s az Erdélyi Helikon szerkesztőségében két évig dolgozhatott vele. Később az Igaz Szó is egybekötötte őket.
A napokban szülőfalujában, majd Kolozsváron is emlékrendezvényen idézték fel, szólaltatták meg Kiss Jenő költői örökségét.
N. M. K. Népújság (Marosvásárhely)

2012. szeptember 3.

A vizsgázók négyötöde megbukott a pótérettségin
A megóvott dolgozatok újrajavítása előtti megyei összesítés szerint a háromszéki vizsgázók alig 16,91 százalékának sikerült a pótérettségije, az 1043 beiratkozottból 215-en hiányoztak, 687-en megbuktak, egy diákot puskázás miatt kizártak.
A legjobb eredményt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban jegyezték, ahol a huszonnégy pótérettségizőből tizenöten (62,50 százalék) vizsgáztak sikeresen, leggyengébben a kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola diákjai szerepeltek, itt kilencvenkilencből csupán ketten (2,02 százalék) kaphatnak érettségi oklevelet. A középmezőnybe tartozik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum (47,22), a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (40 százalékos átjutási aránnyal), a Plugor Sándor Művészeti Líceum (38,7), a kézdivásárhelyi Református Kollégium (32,435), a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont (30,23), a baróti Baróti Szabó Dávid Líceum (20,5 százalék). Az elméleti középiskolák közül a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium (16,33 százalék) és a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző (16,13) diákjai teljesítettek a leggyengébben. A Nicolae Bălcescu, a Berde Áron, a Puskás Tivadar és Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában 6–8,70 százalék között volt az átjutás, a Kós Károly-, Gábor Áron- és Apor Péter-iskolában 2,02–4,35 százalék közötti eredményt jegyeztek. A végleges eredményeket szerdán hirdetik ki.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. szeptember 22.

Szemléletváltás kell az oktatásban
Szemléletváltásra van szükség az oktatásban óvodától középiskoláig, ehhez nyújtanak segítséget a készülő új tantervek, s habár kidolgozásuk lassan halad, bízhatunk abban, hogy általuk valóban megtörténik az áttérés a kompetenciaalapú oktatásra – véli Szőcs Domokos.
Az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának igazgatója – utalva a tanügyben uralkodó bizonytalanságra – tegnap mégis arra biztatta a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők és módszertanosok Sepsiszentgyörgyön rendezett országos tanácskozásának résztvevőit, ne csak arról beszéljenek, ami nincs, hanem arról is, ami van. A kétnapos szakmai értekezleten többek között szó esik az idéntől bevezetett előkészítő osztályok sajátos anyanyelv, román nyelv és zenei nevelési tantervéről, reform- és alternatív pedagógiai módszerekről, a román nyelv idegen nyelvként történő tanításáról, az idén először sorra kerülő II. osztály végi országos felmérésről, pályázatírásról, az interaktív szülői értekezletről, különböző műveltségi területek ismeretszintjének felméréséről, tantárgyversenyekről. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében tartott tegnapi megnyitón a résztvevőket köszöntötte Keresztély Irma főtanfelügyelő, Sztakics Éva alpolgármester, Nagy József, a megyei tanács alelnöke, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöke, közreműködtek a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai és egy tanuló a Székely Mikó Kollégiumból.
Fekete Réka,
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 151-170




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék