udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
150
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-150
Névmutató:
Porcsalmi Bálint
2006. november 24.
Románia uniós csatlakozását két oldalú érmének kell tekintenie annak, aki az információtechnológiai és kommunikációs szférában érdekelt – jelentette ki Porcsalmi Bálint, Nagy Zsolt román informatikai és távközlési miniszter tanácsadója. A magyar és román informatikai szféra együttműködése kapcsán a tanácsos megemlítette, hogy az unióba lépés után Románia számára elérhetővé válnak a csatlakozás után lehívható uniós pénzalapok, a pályázásban pedig a román cégek számára segítséget jelenthetnek a magyarországi tapasztalatok. Mindkét ország résztvevői számára hasznos gazdasági elemzést hoztak magukkal a konferenciára a Pierre Audoin Consultants (PAC) tanácsadó cég szakemberei. /S. L.: Az árnyoldallal is számolni kell. Magyar Napot rendeztek tegnap a RoCS konferenciasorozaton. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./2007. január 17.
A Távközlési Minisztérium államtitkárává nevezte ki január 16-án Calin Popescu-Tariceanu kormányfő Porcsalmi Bálintot, aki eddig Nagy Zsolt tárcavezető kabinetfőnökeként tevékenykedett. /Államtitkárrá nevezték ki Porcsalmi Bálintot. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./2007. január 19.
Az elkövetkező időszak legnagyobb kihívása közé tartozik az informatika területen felhasználható kohéziós és strukturális alapok lehívása – jelezte a vele készült interjúban Porcsalmi Bálint, a távközlési tárca frissen kinevezett államtitkára. Már több mint két éve dolgozik a Távközlési és Informatikai Minisztériumban, így elég jól ismeri annak struktúráját. Ő felel majd a külkapcsolatokért, illetve az uniós programokért, valamint a parlamenttel való kapcsolattartásért. A jövőben felértékelődik az Európai Unión kívüli kapcsolat, amely főleg a távol-keleti térség, valamint keleti régiós szomszédok (Ukrajna, Oroszország) felé irányul. /Kárilk Lóránd: Új államtitkár az új struktúrában. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./2007. május 18.
A Gandul bukaresti napilap illegális közbenjárással vádolta Tánczos Barnát, a Szállításügyi Minisztérium államtitkárát. Tánczos Barna cáfolta a Gandul értesülését, miszerint 2005 júniusában, az Állami Birtokok Ügynökségének (ADS) vezetőjeként egy hivatalos dokumentumra kézzel írt megjegyzést juttatott el Porcsalmi Bálinthoz, Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter akkori tanácsadójához. A napilap szerint a feljegyzés úgy hangzott: „Bálint, légy szíves módosíttasd a levelet és nevezzék ki Gondos urat a bizottságba. Barna”. A lap szerint Tánczos arra kérte Porcsalmit, hogy az informatikai tárca egy Gondos nevű személyt nevezzen ki abba a bizottságba, amelynek feladata az ügynökség által meghirdetett versenytárgyalás felügyelete volt. „Koholmány a Gandulban megjelent információ, a háttérben valószínűleg politikai érdekek állnak” – nyilatkozta Tánczos Barna. „Nem ismerek Gondos nevű személyt” – szögezte le. Ugyancsak tagadta a Gandul értesüléseit Porcsalmi Bálint, az Informatikai és Távközlési Minisztérium államtitkára. /Farcádi Botond: RMDSZ-es cetliügy? = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./2007. június 12.
Traian Basescu államfő június 11-én felfüggesztette miniszteri tisztségéből Nagy Zsoltot, az RMDSZ politikusát, mivel az informatikai és távközlési tárcavezető ellen büntetőjogi eljárást folytat az ügyészség. Nagy Zsoltot a főügyészség nyomozói azzal gyanúsítják, hogy nemzetközi szervezett bűnözői csoportot támogatott. Az ügyészek telefonbeszélgetések lehallgatására és az érintettek megfigyelése alapján készített videofelvételekre alapozták a büntetőeljárás elindítását. Nagy Zsolt kijelentette, politikai döntés volt, hogy Traian Basescu elnök felfüggesztette. Szerinte az államfő azért hozta ezt a döntést, mert az RMDSZ bejelentette, hogy nem támogatja a PD egyszerű bizalmatlansági indítványát, és így nem lehet az RMDSZ támogatásával megvalósítani a kormány megbuktatását. Nagy Zsolt elmondta, felfüggesztése idején Porcsalmi Bálint államtitkár láthatná el a kommunikációs és távközlési tárca vezetését. Markó Béla, az RMDSZ elnöke nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az államfő döntésének politikai indítékai vannak. Az RMDSZ megalapozatlannak tartja a vádakat. Markó szerint erőteljesebben kellett volna megszólalnia a magyar kormánynak, és nagyobb figyelmet kellett volna fordítania Nagy Zsolt ügyére. /Basescu felfüggesztette tisztségéből Nagy Zsoltot. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 12./2007. július 16.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) megerősítette Somodi Zoltán jelölését a Távközlési és Informatikai Minisztérium államtitkári tisztségébe. Somodi Zoltán Porcsalmi Bálint helyét töltené be, aki a minisztériumból való távozása után az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén tevékenykedik majd. A SZÁT megerősítette a Markó Béla szövetségi elnök Tőkés Lászlóval folytatott párbeszédre tett javaslatát, és eldöntötte, hogy nem zárkózik el a jelenlegi jelöltlista módosításától sem. /Somodi a távközlési államtitkár. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./ A SZÁT ülése végén Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatón elmondta, hogy az informatikai és hírközlési minisztérium vezetését Nagy Zsolt tárcavezető felfüggesztése óta ideiglenesen Borbély László tölti be. Ez az átmeneti időszak július 26-án jár le, akkor, annak függvényében, hogy folytatják vagy megszüntetik a Nagy Zsolt ellen indított bűnvádi eljárást, dönteniük kell: első esetben új minisztert kell kinevezni, utóbbi esetben Nagy Zsolt folytatja a munkáját. Markó közölte, hogy találkozót kért Tőkés Lászlótól, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökétől, hogy a közös célokról és prioritásokról tárgyaljanak. Markó szerint a felkérésre Tőkés László mindeddig nem válaszolt, holott több időpontot is megnevezett. A kérdésre, hogy Tőkés Lászlónak bejutó helyet biztosítanának-e ezen a listán, Markó kijelentette: A jelöltlistáról a Szövetségi Képviselők Tanácsa döntött, az esetleges új helyzetről ugyancsak az SZKT-nak kell döntenie. Markó szerint összefogással három helyet is megszerezhetnek, lehetőséget adnak Tőkés Lászlónak a biztos bejutásra. /Markó Béla: Akár három helyet is szerezhetünk az Európai Parlamentben. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 16./2007. július 24.
Calin Popescu-Tariceanu kormányfő Porcsalmi Bálintot, a távközlési tárca államtitkárát leváltotta tisztségéből, és helyére Somodi Zoltánt, Nagy Zsolt volt távközlési miniszter személyes tanácsadóját nevezte ki. /Tisztségcsere. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./2007. július 25.
Az RMDSZ vezetősége még nem kérte Nagy Zsolt felfüggesztett távközlési és informatikai minisztertől, hogy lépjen vissza az európai parlamenti jelöltlistáról, jelentette ki Nagy Zsolt. Leszögezte: Markó Béla és Tőkés László találkozója után valószínűleg eldől majd, hogy fog kinézni a lista. Toró T. Tibor képviselő, az EMNT alelnöke kijelentette: a találkozóra valószínűleg jövő héten kerül sor. Július 23-ától Somodi Zoltán tölti be a minisztérium megüresedett államtitkári tisztségét, ő Porcsalmi Bálint helyét vette át. Somodi 2005–2006 között Nagy Zsolt IT projektekért és e-kormányzatért felelő tanácsosa volt, 2006-tól a szaktárca által elindított és a Világbank által támogatott Tudásalapú Gazdaság elnevezésű projekt ügyvezető igazgatójaként dolgozott. /Markó–Tőkés találkozó a jövő héten? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./2007. szeptember 14.
Nem zavarja Cozmin Gusat, a Nemzeti Kezdeményezés Párt (PIN) elnökét, hogy az általa vezetett szervezetet a szex-szektaként ismert MISA-mozgalom tagjai is támogatásukról biztosították. Annál jobban zavarja viszont az, hogy az RMDSZ továbbra is tagja a parlamentnek – derült ki a politikus kolozsvári sajtótájékoztatóján. Cozmin Gusa kifejtette: „Nem tisztelem, sőt, ki nem állhatom azokat a magyar politikusokat, akik csak a magyar közösség javáért ügyködnek!” Szerinte „az RMDSZ EP-listájának mindkét befutó helyére besúgó került”. Hozzátette: „Tőkés László viszont még Frunda Györgynél és Sógor Csabánál is szégyenletesebb. Hogyan gondolhatja azt valaki, hogy Tőkés Lászlónak nem volt kapcsolata a Szekuritátéval? Hiszen ő volt az 1989-es események kirobbantója!” magyarázta. „Ezelőtt négy-öt évvel kezdtem el dolgozni Traian Basescuval egy projekten, amelynek célja az volt, hogy az RMDSZ-t kitessékeljük a parlamentből, az arra érdemes magyarokat pedig beolvasszuk román pártokba. Örvendek, hogy Basescu folytatja ezt a tervet, de az MPSZ-t azért mégsem kellene bátorítania!”, mondta. Cozmin Gusa azzal vádolta meg Porcsalmi Bálint távközlési államtitkárt, hogy a Román Posta vezetőségi tanácsának tagjaként kedvező üzleti feltételeket teremtett különböző RMDSZ-tagoknak, köztük a sikeres üzletemberként ismert Verestóy Attilának, akit az Országos Korrupcióellenes Hatóság (DNA) máris vizsgál ebben az ügyben. /N. -H. D. : MISA-tagok támogatására számít a PIN-elnök. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./2007. október 18.
A Krónika napilap birtokába került kampányterv szerint kontrasztosan kommunikálna az elkövetkező hetekben az RMDSZ-nek. Noha az RMDSZ pozitív kampányt ígért, kedvezőtlen színben fogja feltüntetni Tőkés Lászlót. A dokumentumot „ref. P. B. ” (feltehetőleg Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnökségének alkalmazottja, a kampánystáb tagja) jegyzi. Az első rész augusztus 31-i keltezést tartalmaz. Különös módon az RMDSZ kampánytervezői már augusztus végén azt a helyzetet veszik alapul, hogy az RMDSZ és Tőkés László külön indul. Ekkor még javában zajlottak az RMDSZ és az ellenzék munkacsoportjainak a tárgyalásai, csupán a szeptember 6-i Markó–Tőkés-csúcstalálkozón derült ki, hogy nem írják alá a megegyezést. Ráadásul az RMDSZ vezetői a megegyezés elmaradását a másik fél okozta váratlan meglepetésként tüntették fel. Az is meglepő, hogy a kampánykaravánokat már ekkor Markó Bélára, Frunda Györgyre és Sógor Csabára szabták, noha az utóbbi két jelöltet a Szövetségi Állandó Bizottság csak szeptember hetedikén sorolta befutónak számító helyre. A dokumentum szerint az RMDSZ-nek a szembenállást minden üzenetükbe bele kell vinni. Azt kell hangoztatni, hogy az RMDSZ-listán „fiatal, dinamikus, európai csapat” szerepel, az ellenzék jelöltje viszont „kiöregedett, tradicionalista, balkáni egyén”. A beterjesztő szerint a pozitív üzenetekkel jobban fogják bírni az iramot, mint az ellenjelölt. A dokumentum arra a közvélemény-kutatásra is kitér, amelynek létezését Kelemen Hunor kampányfőnök nagyvárosi legendának minősítette. A felmérés szerint mind Markó Bélának, mind Tőkés Lászlónak csökkent a népszerűsége, Markóé nagyobb arányú csökkenést mutat. Most nagyobb jelentősége lesz „az ajtóról ajtóra, emberről emberre kampánynak”. A dokumentum szerint kvótát kap minden község az RMDSZ-nek szállítandó szavazatokat illetően. Az RMDSZ 28 500 golyóstollat már elkészített a kampányra, de lesz aki RMDSZ-es hűtőmágnest és noteszt kap, mások gyufát, C vitamint, naptárat, az autósok pedig szélvédő-kaparót remélhetnek. Kelemen Hunor kampányfőnök kijelentette, ez nem kampányterv, hanem munkaanyag, ami azóta módosult. Szeptember 6-án volt az utolsó Markó–Tőkés-találkozó, amikor kiderült, hogy nem köttetik meg a megállapodás, a belső anyag szerint viszont az RMDSZ már augusztus 31-én a Tőkéssel való versenyre készültek. Miért? – kérdezte e lap munkatársa. Kelemen Hunor megmagyarázta: volt több tervük, ez csak az egyik, arra az esetre, hogy esetleg nem sikerül megegyezni. /Gazda Árpád: Ifjú profik és őskövületek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./2007. október 19.
A Krónikában nyilvánosságra hozott RMDSZ-es kampányterv jelzi, hogy nem volt őszinte az RMDSZ nyári megegyezési készsége – jelentette ki Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke. – Kiderült, hogy az RMDSZ már jó időben elkészítette a negatív kampány forgatókönyvét, Sógor Csaba szenátor felfuttatását. Szilágyi nem tartotta lehetetlennek, hogy Kelemen Hunort ugyanazok a reklámszakértők készítették fel arra, hogy nyíltan vállalja a kampányterv állításait, akik annak idején Gyurcsány Ferencnek javasolták, hogy büszkén vállalja a leleplezett balatonőszödi beszédét. Mint emlékezetes, ebben a magyar miniszterelnök a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója előtt beismerte, hogy csak folyamatos hazudozással tudták megőrizni a hatalmat. A Krónika október 18-i számában ismertetett kampányterv felháborodást váltott ki az RMDSZ táborában. A szövetség kampány-honlapján Porcsalmi Bálint, az ismertetett kampányterv szerzője közölt terjedelmes kommentárt. Azt sérelmezte, hogy a Krónika beleegyezése nélkül szellőztette meg a dokumentumot. Annak létezését és az idézetek hitelességét azonban ő maga is elismerte. „Ezt a dokumentumot ellopták” – írta. Meglátása szerint a Krónika nemcsak az újságírói etikát lépte túl, de a szerzői jogra vonatkozó törvényt is. Porcsalmi természetesnek tartotta, hogy a Markó–Tőkés tárgyalások lezárulta előtt elkészült egy olyan tanulmány is, amely a megegyezés elmaradásának esetével számolt. Hozzátette, ő maga Tőkés László stábjától szerzett információk alapján tudta, hogy „bármit is ajánl az RMDSZ, a püspök nem fog megegyezni”. A Figyelő hírportál írásában azt elemezte, hogy ki járt jól a dokumentum nyilvánosságra kerülésével. Nem zárta ki, hogy a Krónika az RMDSZ tudatos kiszivárogtatásának esett áldozatul. Szerinte mindenki jól járt, az RMDSZ azért, mert nyilvánvalóvá vált: professzionális és modern csapattal dolgozik. Tőkés László csapata pedig azért, mert belső információkhoz jutott az RMDSZ háza tájáról. /Vitatott kiszivárogtatás. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./2007. december 6.
Borbély Károlyt, az Országos Ifjúsági Hatóság elnökét javasolja az RMDSZ Winkler Gyula helyébe a távközlési tárca élére, így a szövetségnek a kormányban Borbély Lászlóval együtt két Borbély nevű minisztere lesz. A jelölt végleges kinevezéséről Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnöknek kell döntenie. „Én vállaltam, mert nem félek a munkától” – mondta Borbély, akinek utódját az ANT élén szintén az RMDSZ nevezi meg. A tisztség egyik legesélyesebb várományosa a Miért-társelnök Kovács Péter. Nehézséget okozott, hogy az RMDSZ vezetőinek ajánlatát több fiatal politikus is elhárította: köztük a jelenleg az ügyvezető elnökségen dolgozó Porcsalmi Bálint volt távközlési államtitkár és Tánczos Barna jelenlegi szállításügyi államtitkár. Utóbbi korábban jelezte: nem szívesen hagyja ott a májusban elkezdődött munkát. Winkler Gyula maga is elismerte: nem ment könnyen a jelölt megtalálása, mert a miniszteri tisztség nem kecsegtető. A Borbély Károly távozásával megüresedő ANT-elnöki tisztségre szintén az RMDSZ tesz javaslatot a miniszterelnöknek. A tisztséget valószínűleg Kovács Péter, a Miért társelnöke kapja meg. /Cs. P. T. : Két Borbély, két tárca. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./2008. augusztus 23.
Augusztus 22-én Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa. Az ülés napirendjén szerepelt a jelöltállítás helyzetének áttekintése és az ezzel kapcsolatos döntések meghozatala. Takács Csaba, az RMDSZ országos kampányfőnöke előterjesztette a kampánystáb összetételére vonatkozó javaslatát, amelyet a SZÁT megerősített. Eszerint kampányfőnök-helyettes Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök, a kampánystáb további tagjai pedig: Bartha Margit, Bodor László, Juga Tibor, Markó Eszter, Miklósi Ildikó, Porcsalmi Bálint, Székely István, Szepessy László és Török Tímea. /Ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./2008. december 10.
A november 30-i parlamenti választásokat értékelte és az elkövetkező időszak prioritásait elemezte Székely István, az RMDSZ politikai tanácsadója Kolozsváron, a Jakabffy Elemér Alapítvány székhelyén. A kerekasztal-beszélgetést a Transindex internetes hírportál és az Erdély FM szervezte. Az egyéni választókerületes rendszer nem biztosítja a mandátumszerzés kiszámíthatóságát, emiatt a törvényt minden bizonnyal meg fogják változtatni – mondta Székely István. Porcsalmi Bálint úgy vélekedett: az RMDSZ nem fogja támogatni a kétfordulós rendszer bevezetését, mert abból legfennebb a PSD és a PD-L kerülhet ki győztesen: még a jelenleginél is nagyobb arányban viheti el a mandátumokat. Kiss Tamás úgy véli, csak a tömbmagyarság két megyéje, Hargita és Kovászna megye profitálhat a kétfordulós egyéni választókerületes rendszer bevezetéséből, hiszen csak itt lehet több, magyar többségű választókerületet kialakítani, függetlenül attól, hogy az RMDSZ éppen kormányon van, vagy nincs. Székely István az egyéni választókerületes rendszer hátrányait ecsetelte: azáltal, hogy senki nem értette pontosan az új rendszer lényegét, és hogy az állampolgárok csak állandó lakhelyükön szavazhattak, növelte a távolmaradást itthon és külföldön egyaránt. A külföldi választókerületekben élő román állampolgároknak mindössze egy százaléka szavazott. Az alacsony részvétel politikai okairól pedig mind a magyar, mind pedig a román politikai elitnek el kell gondolkodnia – vélte Kiss Tamás. Kiss Tamás az RMDSZ-re leadott voksok területi elosztására vonatkozóan elmondta: a magyarok választási részvételének tekintetében öt kategória létezik. Szilágy megye vezet 54,7 százalékkal, ezt követik 40 százalék körüli aránnyal az „ütközőzóna-megyék” (Maros, Bihar és Szatmár), a harmadik kategóriába pedig Beszterce, Hargita és Kolozs megye tartozik 35 százalékkal. A negyedik helyre sorolható Brassó, Fehér, Máramaros és Arad megye, ahol a szavazásra jogosult magyarok 30-35 százaléka járult az urnákhoz november 30-án. A rangsorban Kovászna, Szeben, Krassó-Szörény és Temes megye az utolsó helyen tartózkodik. Székely István elmondta: míg ’90-ben, ’92-ben és ’96-ban Kovászna és Hargita megyében volt a legnagyobb a részvétel, 2000-től kezdődően ez a trend megváltozott. Ezeknek az adatoknak a birtokában újra kell gondolni a választásokról való távolmaradás okát – mondta Székely. /Ferencz Zsolt: Nem érezték a választások tétjét a szavazópolgárok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./2009. február 20.
Kelemen Hunor ügyvezető elnök a február 2-án megüresedett önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségbe Porcsalmi Bálintot nevezte ki. Porcsalmi Bálint 2001-től az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének ifjúsági előadója, 2003-tól pedig a szövetség szórvány- és szociális kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke. 2005-ben a távközlési és informatikai miniszter kabinetfőnökeként dolgozott, 2007-től pedig a Távközlési és Informatikai Minisztériumban államtitkári tisztséget töltött be. /Új RMDSZ-alelnököt neveztek ki. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./2009. február 25.
Porcsalmi Bálintot nemrég nevezték ki az önkormányzati főosztály élére. Az önkormányzatokért felelős RMDSZ ügyvezető alelnök elmondta, szeretné folytatni azt a munkát, amit Cseke Attila és más alelnökök ebben a körben végeztek eddig. /Lokodi Imre: Eléri a válság az önkormányzatokat. Beszélgetés Porcsalmi Bálinttal, az önkormányzatokért felelős RMDSZ ügyvezető alelnökkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 25./2009. május 29.
Pozitívan fogadja az erdélyi magyarság az összefogás hírét, ugyanakkor értetlenül állnak a választók a kormány olyan intézkedései előtt, mint például a magyar intézményvezetők tömeges leváltása – számolt be Porcsalmi Bálint, RMDSZ önkormányzati alelnöke a több hetes korteskedés tapasztalatairól. Bejelentette: június 3-án újabb nagygyűlésre kerül sor Marosvásárhelyen, az RMDSZ így kívánja kifejezni a magyar tisztségviselők eltávolítása elleni tiltakozását. A kampány kezdete óta három RMDSZ-karaván járta be Erdélyt, 320 települést jártak be. Sógor Csaba EP-képviselő, a Magyar Összefogás listájának harmadik helyezettje hangsúlyozta: a június 7-i európai parlamenti választások sikere most is azon múlik, mennyire sikerül mozgósítani a magyar szavazókat. Csoma Botond kolozsvári városi tanácsos bejelentette: az RMDSZ benyújtotta a többnyelvű feliratokra vonatkozó tanácsi határozattervezetet. Az ehhez kapcsolódó támogató aláírások összegyűjtésére szükséges nyomtatványokat a polgármesteri hivatal azonban még mindig nem bocsátotta ki. Boros János EP-jelölt elmondta: a magyarországi fürdővárosban, Hajdúszoboszlón egyre több helyen szerepelnek román feliratok is, hiszen a városvezetők belátták, a település gazdasági érdekei ezt kívánják meg. /Pozitívan fogadják az összefogás hírét Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./2009. augusztus 1.
Társadalmi struktúra és politikai versengés Magyarországon és Romániában címmel került sor július 23–31. között az idén hetedik alkalommal megrendezett torockói diáktáborra. A szervezők, a Politeia Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület, a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága (KoMPoT) és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) közel harminc, a politika iránt érdeklődő fiatalt látott vendégül. Bodó Barna, a Politeia és Kovács Levente, a KoMPoT elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán belül működő Politikatudományok szak korábbi végzősei, jelenlegi és leendő diákjai, és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Európai Tanulmányok Tanszékének hallgatói ismerkedhettek egymással. Szász Alpár Zoltán az utóbbi öt év választási eredményeiről tartott előadását követően Toró Tibor értékelte a Magyar Összefogás eredményességét. A Média és negatív kampány című kerekasztal-beszélgetésen Sipos Zoltán, a Transindex internetes portál szerkesztője, Rostás Szabolcs, a Krónika és Papp Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa vett részt. A Magyar Összefogás listájának egyik jelöltjével, Sógor Csabával találkozhattak a résztvevők. Pósa Tibor, a Tartui Egyetem doktorandusza, a Politikatudományok szak egykori diákja az észtországi kulturális autonómiáról tartott előadást, majd a diákok azt vitatták meg, hogy miként áll ki az RMDSZ az autonómia mellett. A negyedik napon Kelemen Hunornak, az RMDSZ államelnök-jelöltjének tehették fel kérdéseiket a jelenlévők, Székely István Gergő politológus a román választási rendszer átalakításáról, Porcsalmi Bálint és Kovács Csaba kampányfőnökök pedig a politikai kampányokról beszéltek. Bodor László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) volt elnöke azt latolgatta, hogyan lehetne másként politizálni Erdélyben. /F. Zs. : Hetedik politológus tábor Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./2009. szeptember 19.
Az RMDSZ elvileg elképzelhetőnek tartja a kormányzást bármelyik jelenlegi parlamenti párttal, ám csak olyan kormányt tartana támogathatónak, amely elkötelezi magát a reformok mellett nemcsak az országos ügyekben, hanem a kisebbségi jogok terén is – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Jónak tartja az elfogadott oktatási törvényt, a kisebbségi oktatás terén több fontos kérdésben is sikerült előrelépni, de elégedetlen azért, hogy a történelem és földrajz oktatás kapcsán nem értek el eredményt. Nagy lehetőség az is, hogy ezután egyetemi karokat nemcsak egyetemi szenátusi döntéssel, hanem kormányhatározattal is létre lehet hozni, a közép és felsőfokú oktatás finanszírozási kritériumai közé pedig bekerült az oktatási nyelv is, ennek köszönhetően pedig a kisebbségi oktatás nagyobb költségvetési támogatásban részesül majd – magyarázta a pártelnök. Az iskolaigazgatók leváltásáról szóló miniszteri rendelet kapcsán kifejtette, az RMDSZ nem ért egyet az intézkedéssel, és szorgalmazni fogja módosítását. Szeptember 18-án ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanács és a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT) is. A tanácskozások napirendjén szerepelt az államelnök-választási kampánnyal kapcsolatos teendők megbeszélése, illetve az SZKT ülés előkészítése. Kovács Pétert az RMDSZ-es államelnök-jelölt kampányfőnökének, Porcsalmi Bálintot pedig kampányfőnök-helyettesnek nevezték ki. /Markó: bárkivel kormányozna az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./2009. október 30.
Tarisznyában hagyma, szalonna, túró és házikenyér – székely elemózsiával indították útnak Kelemen Hunort, az RMDSZ államfőjelöltjét Csíkkarcfalváról. Kelemen Hunor azt mondta, hogy ő a romániai magyarság hangja, a kampány arca, de az ő üzenetét együtt kell megfogalmazni, jelentette ki Porcsalmi Bálint, Kelemen Hunor kampányfőnök-helyettese. Önkéntes csapat járja Erdélyt, viszik az RMDSZ államfő-jelöltjének üzenetét. Hangadó Karaván a neve ennek a csapatnak, mely húsz önkéntes tagból áll, akik folyamatosan váltják egymást. Kolozsvári egyetemistákról van szó. Legalább háromszázötven településre szeretnének eljutni. /Lokodi Imre: A jelképes kampányelemózsia. Interjú Porcsalmi Bálinttal, Kelemen Hunor RMDSZ-es államfőjelölt kampányfőnök-helyettesével. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./