udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
79
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-79
Névmutató:
Réhon József
2012. szeptember 14.
A Szövétnek 89. száma
Amikor leteszem a Szövétnek legfrissebb, idei augusztusi számát (XVI. évfolyam, 4., illetve 189. szám), azon gondolkodom: valamibe már bele kellene kötni, különben még azt hiszik: lefizettek, hogy csupa jót írjak róla.
De melyik írásba köthetnék bele?
Talán az Ujj János vezércikkébe, amelyben azt írta: Helsinkiben 16-szor csendült fel nemzeti imánk, most a harmadával is elégedett lenne? Olimpia előtti „kishitűségére” szerencsére rácáfoltak a magyar sportolók. Vagy Réhon József mélymagyarról, hígmagyarról szóló írásába? Magam is néhány, számomra új dolgot tudtam meg belőle. Vagy ugyanezen szerző Borzasztó élmények Aradon c. írásáról, amellyel szinte mindenben egyetértek? Blazovich Lászlónak a 19. századi aradi magyar telepítésekről szóló tanulmánya, mint elvetélt történészt is, különösen érdekel ugyanúgy, mint Berecz Gábor és néhai Sztoi Demeter cikke Csanád vármegye címeréről, vagy a Piroska Istváné az egykori aradi választásokról. Fekete Réka az Aradi Kamaraszínház sikeres elmúlt évadáról készít beszámolót, Ujj János (hadd leplezzem le a -j -s-sel szignózott szerzőt) a Kisiratoson megtartott, Simonyi Imréről írt Sarusi-könyv bemutatójáról, amelyen ő tartotta az ismertetőt. Egy másik könyvismertető Böszörményi Zoltán: Füst c. legújabb, a szerzőt a távoli Brazilia egzotikus tájaira vezető novelláskötetéről szól. Móré-Sághy Annamária Kiss Törek Ildikó és Varga Vilmos színművészek aradi fellépése kapcsán ír „az egyszerű szeretet céltalanságáról” hangulatos cikket. Nagyon kellemes meglepetés Juhász Béla hét „félpercese” – a negyven évvel ezelőtti jó tollú diákriporter ígéretes indulásának folytatását látom benne. Két vers (Grosz László, Dr. Sasi Nagy Béla), két útleírás (Milka Péter és Sz. Benedek István), egy egykori Csikys diákról, a vegyészdoktor Munteán Norbertet faggató interjú (Nagy István), az egykori „Csykis dinasztiákról” szóló Réhon írás, egy rendhagyó násznagyi köszöntő (Csanádi János), Jankó András mediációról szóló írásának valószínűleg első része. Érdeklődve olvastam Oroszlány László visszaemlékezéseinek ugyancsak első részét, Piroska István kiegészítéseit az alig megjelent Humorból elégtelen c. kötethez, a visszaemlékezést (Hálik Edvárd) Bokor Ellára (valamikor hosszasan beszélgettem vele készülő krimijéről) és persze Matekovits Mihály írását az Aradon és környékén hosszasan szolgált Bíró Antal atyáról.
Kimaradt még valami a felsorolásból a Szövetnék nagyon jó, olvasmányos augusztusi számából?
Igen a keresztrejtvény, Lészay Béla ódája a sporthoz. Azt még nem volt időm megfejteni.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)2012. december 5.
„A színész műve pillanatnyi, tünedékeny. A nyomtatott könyv maradandó.” (Bajza József)
Egy régen várt könyv az aradi magyar színjátszásról
Értékelem a tisztességgel elvégzett munkát, különösen azt, aminek napjainkban „vékonyodik” a becsülete. Mára már ilyen munkának számít, ha betű, szó, mondat, könyv születik. Tudjuk, van magyarázata, hogy miért van így.
Az alkotót még elkábítja a kézbe vett „nyomdaillatú” kötet, a „könyves ember” simogató mozdulatai sem maradnak el, a lapozás viszont olykor már túl gyors, felületes.
Példányszám, ár, terjesztés a prioritásos főkérdések. Maga a Könyv ma már egyre nehezebben hódít. Biztat, bátorít, lelkesíthet is, hogy Aradon legalább egy kis közösség körében még van becsülete a Könyvnek.
Ezért hívom fel az olvasók figyelmét, a „rejtőzködő” olvasókét is egy olyan kötetre, amely meglepetés, netán szenzáció lesz, s amelyben elképesztően „nagy mennyiségű” tisztességgel elvégzett munka fekszik. Piroska Istvánné Schmidt Katalin és Piroska István közös munkájáról van szó, megírták Az aradi magyar színjátszás 130 éve (1818–1948) történetét, pontosabban annak I. kötetét, az 1818 és 1905 közötti időből valót.
Meggyőződésem, hogy a majdnem 700 oldalas monográfia a „karácsonyi könyvvásárlási láz” egyik nagy slágere lesz. A sokunk kíváncsiságát kielégítő, 103 illusztrációval (épületek, színészek fotóival, színlapokkal, a város 1881-es térképével) gazdagított kiadvány, az Irodalmi Jelen Könyvek egyik legszebbike a Concord Media Jelen Kiadó megbízásából Aradon jelenik meg.
Előszavában dr. Enyedi Sándor, a neves színháztörténész meggyőzően mutatja be, hogy az aradi magyar színjátszásnak nemcsak a város kultúrájában van jelentősége, hanem az általános magyar színháztörténetben is. Nagyra értékeli a szerzők hiánypótló munkáját, hiszen a város színészetéről eddig egyetlen könyv jelent meg magyarul, az is 1889-ben, és bízik abban, „hogy a Piroska házaspár ugyanilyen színvonalon készíti el az 1905 utáni évtizedek aradi színházi krónikáját is.”
Magam ezekkel a gondolatokkal várom a könyv bemutatóját, amelyet a 2012-es év egyik sikeres aradi magyar eseményeként „merek” beharangozni.
A kötetet december 13-án, csütörtökön 18 órakor Réhon József és Jámbor Gyula mutatja be a Jelen Ház nagytermében.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)2013. január 3.
Aradi „ausztrál–magyar” sarok
A XX. század, de az előtte levő és az utána következő is, tájainkon, „előre megfontolt szándékkal, többrendbeli” erőteljes lakosságszétszórást követett el. Világgá mentek az aradi polgárok is. Hová? Merre? Meddig?
Ez a téma bőven „megérne” egy feldolgozást.
Bizonyára van több Arad–Ausztrália kötödés is. Kiragadok egyet, amit jól ismerek.
Kolozsvári Gyöngyi (Györgyi) Aradon született, 1923-ban. Iskoláit az aradi Zárdában kezdte el, Bukarestben folytatta, de az érettségi vizsgát már Nagyváradon tette le, 1942-ben a Szent Orsolya nővérek gimnáziumában.
Az 1956-os magyar forradalmat Győrben éli át. Férje oldalán, maga is tevékeny részese az eseményeknek. A forradalom bukása után, latolgatást már nem tűrő kényszerűség sodorja a családot, négy leányukkal együtt a távoli Ausztráliába, Melbournebe.
Kolozsvári Gulyás Gyöngyi neve nem ismeretlen a Nyugati Jelen, Az Irodalmi Jelen, a Szövétnek olvasói előtt. Egyéb írásai mellett, családregényeiből is (Lombok a szélben, Novotniak) olvashattunk részleteket.
Kolozsvári Gulyás Gyöngyi nemcsak ír a Szövétnekbe, de támogatja is azt.
Amikor a Szabadság-szobrot sikerült „várfogságából kiszabadítani”, és folyt a harc az újrafelállításáért, Galló Erzsébettel együtt eredményes meggyőző és szervező munkát végzett, az „Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség” tagsága körében. Ennek eredményeképpen tekintélyes pénzösszeg érkezett Melbournéból Aradra.
Galló Erzsébet Budapesten született, aradi kötődését, házassága – az aradi születésű Galló Géza felesége lett – magyarázza. Galló Gézát Pécskáról sodorta tovább, 1944 szeptemberében a XX. század vihara.
Galló Erzsébet járatja, támogatja, olvassa és tájékoztatja is a Szövétneket. Részt vesz egy időszakos újság, az ÁRPÁD HÍRADÓ szerkesztésében, amely a Wantirna-ban (Victoria állam) működő magyar idősek otthona kiadványa.
Megkésett hír: az elmúlt évben, október 7-én, a hagyományos „ERDÉLYI EBÉD” alkalmával, a Magyar Központban mind Kolozsvári Gulyás Gyöngyi, mind Galló Erzsébet az Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség elismerő kitüntetésében részesült „Erdélyért és az Erdélyben élő magyarokért, valamint a magyar nyelv és kultúra ápolása, megőrzése érdekében folytatott kiváló munkájáért”.
Galló Géza Temesvárott megkezdett irodalmi és közírói munkássága, közösség szervező tevékenysége, az ausztráliai magyarság körében teljesedett ki. Születési adatait, munkásságát Ujj János Arad megye neves szülöttei című könyvéből ismerhetjük meg. Galló Géza 2001-ben látogatott haza Aradra és szülőfalujába, Simándra. A következő év tavaszán, április másodikán hunyt el Melbourneben. Válogatott írásainak egy részét az Alma Mater Alapítvány kiadásában (2003), kötetbe foglalva, ismerhették meg az aradi és a melbournei magyarok. „Szavát ne feledje” volt a sikeres kötet címe.
Galló Géza 1914-ben született, 2014-ben születésének 100. évfordulóján emlékezhetünk rá.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad),2013. január 18.
Szövétnek, a kis aradi csoda
„Jó lenne egy kulturális folyóirat? Hát legyen!”
Kedden az estébe nyúló délutánon ünnepi rendezvényt tartott az Alma Mater Alapítvány a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: a Szövétnek 15. évfordulójáról emlékeztek meg mindazok, akik szeretettel és féltő gondoskodással szerkesztik, írják, olvassák és terjesztik a Szövétneket.
A szép és bensőséges ünnepség vége felé a lap jelenlegi szerkesztője feltette a régebben egyszer már neki szegezett kérdést: lesz-e újabb 15 esztendő? A válasza akkor is, most is az volt: attól függ, meddig lesz még olyan gárda, amelyik igényli. A mai fiatalok inkább az egeret mozgatják a számítógép előtt, s a keddi rendezvényen sem voltak (a tévé munkatársain, az egyik előadón, meg az iskola néhány tanárán kívül) ötven év alattiak.
De ezzel már kicsit a (bizonytalan) jövőbe szaladtunk, kedden pedig főleg a kezdetekről volt szó. Ujj János, aki 2006 óta szerkeszti a lapot, a történész pontosságával ugyan, de oldott és élvezetes stílusban elevenítette fel a Szövétnek indulását. Bevallotta: maga is szkeptikus volt az ötlet felmerülésekor, hisz 1997-ben az utolsó aradi kulturális lap, a Havi Szemle megszűnése óta ötven év telt el. Bár igaz, hogy a két világháború között Aradon nagyon sok kulturális folyóiratot kezdeményeztek. A Vasárnap 1918–1940 között élt, de megjelent közben a Szezon, Fekete Tivadar két kiadványa, a Fekete macska és A Hang, Franyó Zoltán Géniusza és Új Géniusza, Szántó György Periszkópja, a Havi Szemle – 1943 márciusa és ’44 augusztusa között Dél-Erdély egyetlen magyar nyelvű kulturális lapja. Aradon abban az időben – főleg helyi szerzőktől – 349 magyar könyvet adtak ki!
Ujj János végül, mintegy következtetésként, hozzátette: az alapítóknak volt igazuk.
Az ötlet Réhon József tanártól származott (kedden – szerencsére nem betegségből kifolyólag – nem lehetett jelen), aki megkereste az Alma Mater akkori elnökét, Éder Ottót azzal, hogy jó lenne egy kulturális folyóiratot indítani. Helyben nem volt válasz a merész ötletre, de egy hónap múlva, amikor a kezdeményező ismét rákérdezett, az elnök kérdéssel felelt: hát legyen? Legyen!, volt a határozott válasz.
És lőn.
Dr. Kovách Géza, akit diákok nemzedékei zártak szívükbe, a tőle várható módon és stílusban reagált „Jocó” ötletére: „már megint kitaláltál valami marhaságot!”. De természetesen teljes támogatásáról biztosította, és szavának állt, sőt, a cím (szövétnek: sötétbe világító pislákoló lángocska) is tőle származik. „Lehet még ebből fáklya is”, tette hozzá „Gazsi”. „Döntse el az olvasó, hogy mi lett” – mondta Ujj János.
A kezdetektől 2001-ig Réhon József szerkesztette a lapot, onnan 2006-ig Ilona János tanár, a mostani szerkesztő tőle vette át a stafétabotot. A szerkesztő beszédében nem tért ki rá, de mi elmondjuk: munkájáért senki – szerkesztő, cikkíró, terjesztő stb. – egyetlen fityinget sem kap, aki segít a kéthavi kiadvány megjelenésében, abszolút önzetlenül teszi. Az aradi magyarság érdekében, mondanám, ha nem félnék kicsit a nagy szavaktól. A kiadványt egyébként anyagilag az Alma Mater támogatja, amelyet főleg az iskola volt tanítványai segítenek.
A „kis aradi csoda” (Réhon József szavai) fennmaradt 15 éven keresztül, noha számos, nagy kulturális múlttal rendelkező erdélyi város (például Nagyvárad, Temesvár) próbálkozásai anyagiak híján hosszabb-rövidebb idő után csődöt mondottak.
Ujj János – miután megemlékezett a folyóirat munkatársairól – ismertetőjét azzal zárta: „Azt kívánom, hogy 15 év múlva álljon valaki itt, és a Szövétnek második 15 évéről beszéljen”.
Az összejövetel végén Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a folyóiratot, az est vendégeit.
Az ünnepi alkalomra két neves előadó is érkezett Aradra: dr. Ormos Pál professzor, az MTA Szegedi Biológiai Központjának igazgatója és az aradi származású dr. Krizbai István, az intézet főmunkatársa, nagyon érdekes (vetített képes) előadásokkal (Manipuláció a fénnyel, illetve Daganatos áttétek az agyban – megvéd-e a vér-agy gát?). Mindkét előadás iskolapéldája volt annak, hogyan lehet rendkívül bonyolult dolgokat közérthetően tálalni. Mindkét előadó többször közölt már a Szövétnekben (az ifj. Krizbai doktor már a második számban).
A legnagyobb meglepetést azonban a borosjenői Mészáros Dávid és Katalin házaspár szolgáltatta. Katalin 15 éves a Szövétnek feliratú hatalmas (finom) tortával kedveskedett a szülinapos folyóiratnak és a népes közönségnek, férje pedig saját készítésű (ugyancsak finom) boraival és pálinkájával.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),2013. március 25.
Doctor Academiae Scientiarum Hungaricae” (DSc)
Holnap, 2013. március 25-én du. 14 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében tartják KRIZBAI ISTVÁN ADORJÁN az „MTA DOKTORA” címre benyújtott értekezésének nyilvános vitáját.
Az egykori aradi diák tudományos munkássága nem ismeretlen az aradiak előtt, hallottuk előadni, olvashattuk a Szövétnekben megjelent írásait, ismerjük bő két évtizedet felölelő kutatói munkásságának tárgyát is: a molekuláris neurobiológia körébe tartozó vér-agy gát.
Az MTA doktora címért benyújtott értekezésének címe: „A vér-agy gát fiziológiás és patológiás körülmények közötti működésének vizsgálata”.
Olyan kutatási téma ez, amely iránt a gyógyszeripar rendkívül nagy érdeklődést tanúsít.
Krizbai István az aradiak érdeklődésére is számot tarthat. Látókörömben ő az első Aradról induló kutató, aki a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet elnyeri. (Elnézést kérek, ha évtizedek távlatába visszatekintve egy esetleges egyenértékű tudományos cím elkerülte a figyelmemet.)
Ezt a doktori fokozatot olyan, korábban már PhD doktorátust szerzett kutatók pályázhatják meg, akiknek munkássága a mértékadó hazai és nemzetközi tudományos körök részéről elismerő visszhangot váltott ki. A korábban, „tudomány(ok) doktora” címet szerzettek is MTA doktoroknak tekintendők.
Lélekben Krizbai István mellett vagyunk, előre is gratulálunk a sikeres védéshez.
Krizbai István (Arad, 1965) 1983-ban érettségizett a Moise Nicoară Líceum, ma Nemzeti Kollégium, magyar–német osztályának tanulójaként. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatója volt, de diplomáját már a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte meg 1990-ben. A Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetében JOÓ FERENC molekuláris neurobiológia csoportjában kezdte el kutatói munkásságát. Joó Ferenc halála után kollégájával, Deli Máriával folytatta a vér-agy gát működésével kapcsolatos vizsgálatokat. Ebben a témakörben szerezte meg 1996-ban a PhD fokozatot, 1997-ben Akadémiai Ifjúsági Díjjal tüntették ki.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad),2013. május 23.
Méltó megemlékezés Winkler Lajosról
Május 21-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium díszterme adott otthont az Alma Mater Alapítvány által szervezett Winkler Lajosra emlékező beszélgetésnek, előadásnak.
A nem túl népes közönség előtt dr. Paál Tamás emeritus egyetemi tanár, a Magyarországi Gyógyszerészeti Intézet Főigazgatósági Tudományos Tanácsának elnöke, dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka orosházi gyógyszerész, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Békés megyei szervezetének elnöke, valamint Biber Éva aradi gyógyszerész idézték meg a híres aradi vegyész szellemét.
Az eseményt Bognár Levente alpolgármester és Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke koordinálták.
Az előadás elején a napokban elhunyt Czinczérné Pollák Ágnes – az Alma Mater Alapítvány egykori alelnöke – emlékének adóztak fél perces csenddel az iskola Tóth Árpád Termében összegyűltek.
Bognár Levente köszöntőjében elmondta, hogy az esemény Réhon József tanár kezdeményezésére jött létre, nagymértékben tehát neki köszönhető, hogy most első ízben megemlékező esttel ünnepeltük az aradi gyógyszerész születésnapját.
„Winkler az első magyar kémikus, akit világviszonylatban jegyeztek, aki Eötvös Loránd mellett a Nobel-díj közelébe került. (...) Kitűnően értett és beszélt németül, latinul, görögül, valamint románul. Ez utóbbi ismeretét természetes, hogy csak Aradról vihette magával” – tudhattuk meg Biber Éva előadásából.
Arról az időszakról, amikor Winkler a Rozsnyay Patikában (ma az Avram Iancu téri Arcatim gyógyszertár) gyógyszerészsegédként tevékenykedett, fénykép is maradt fent. „Valószínű, hogy kapcsolata a nála 30 évvel idősebb Rozsnyay Mátyással nem szakadt meg, de erről nem maradtak fent adatok, viszont 1895-ben, Rozsnyay halálakor Winkler írta a Gyógyszerészeti könyvben megjelent nekrológot és számolt be a temetésről. Az viszont csak feltételezés, hogy egy évvel később Aradon járt Rozsnyay síremlékének avatásán” – mondta továbbá Biber Éva, valamint megjegyezte, annak ellenére, hogy a nagy analitikus neve fogalommá vált a magyar tudományos életben, az aradi társadalom és diákság nagyon keveset tud e híres tudósról.
Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelka Winkler Lajos életútjáról szóló bemutatójában kiemelte, hogy az aradi magyarság jelenkori nemzedéke sokat tesz azért, hogy nagyjaink emléke ne halványuljon, megmaradjon a jövő számára is. Ez az emlékest is egyfajta tisztelgés Winkler Lajos előtt.
Az orosházi gyógyszerész mesélt Winklerről, aki nem volt más, mint a gyógyszerészet fejlődéséért munkálkodó, tiszteletet parancsoló komoly tudós, a szórakozott professzor, ugyanakkor különcködő, távolságtartó, sajátságos életvitelű ember egy személyben. Rozsnyay Mátyás mellett szívta magába a hivatás iránti szeretetet, a pontos és megbízható munkavégzést.
Disszertációja, a vízben oldott oxigén meghatározása olyan eredeti és kitűnő munka volt, hogy a Magyar Tudományos Akadémián is bemutatták. Ezzel az eljárással megcáfolta az addig használatos világtekintélyű Robert Bunsen német analitikus módszerét. A kísérletet Winkler a kazánok hűtésére alkalmazott víz oxigén tartalmának meghatározására dolgozta ki.
Winkler tudományos munkásságáról dr. Paál Tamás beszélt megjegyezvén, hogy Winkler egyes analitikai módszerei nem avultak el: pl. a Winkler-féle jodometriás meghatározás a mai napig mindenütt így szerepel, a világ különböző országaiban használják ezt az eljárást, amit minden idegen nyelvű forrás Winkler-módszernek nevez.
Réhon József az előadás végén elmondta, amit Winklerről lehetett tudni, az mind elhangzott az est folyamán, sajnálatát fejezte ki azonban, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium tanulói nem képviseltették magukat. Pedig ez egy lehetőség lett volna megismerni egy aradi származású tudóst, nem utolsó sorban pedig találkozni ilyen neves előadókkal, mint a meghívottak.
Az est végére biztossá vált, hogy Winkler Lajos öröksége mind a mai napig hat, módszereit tanítják az analitikai kémia klasszikus módszerei között, neve még most is szerepel a gyógyszerkönyvben.
Ahogy Bognár Levente bevezetőjében elmondta, az előadás végére kiderült, hogy ki is volt Winkler Lajos. Kár, hogy csak kevés érdeklődő számára.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)2014. április 30.
Megjelent a Szövétnek áprilisi száma
A 99. után
Megjelent a Szövétnek 99. száma, lesz 100. és azon túli is. Megnyugodhatok.
– Ismét feleslegesen kuvikoltál. Megijedtél, féltél, megszűnik a Szövétnek.
Mosolyomat visszafogtam, nem is vitatkoztam. Oka volt annak, hogy rosszat vizionáltam. Vizionáltam? Írtam is a várható „sötét” jövőről. Nem meaculpázom! „A lényeg, a lényeg” – ezt a szóösszetételt a napokban tanultam –: lesz tovább is Szövétnek. Úgy mondják, nem is volt ez kétséges. Jó tudni!
A 99. számot értékelem, de a 100-at harangozom be és azokat, amelyek majd még következnek. Mivel még mindig „szövétnekes”-nek tekintem magamat, kerülve az önfényezést, visszafogott leszek.
Jól mutat a 99. szám (is).
Egy kicsivel, a 98-nál többet nyomtak belőle. A 40. oldalon 24 támogató nevét olvashatjuk. A 99. számban 23 szerzőt számolhatunk össze. Nagy István és Szentgyörgyi István profi fotói imponáló fedőlapokká álltak össze. A tördelést is elismerés illeti.
Mi a Szövétnek? Aradi kulturális szemle! Ez kiderül, látszik, ha az áprilisi számot kézbe vesszük.
Az írások címeit és szerzőit nem sorolom fel, bár nem szokásom zsákbamacskát árulni. Ehelyett, inkább megvételre, olvasásra ajánlom a Szövétneket, mert ez is a „lényeg”-hez tartozik.
Mondják azt is: öregszenek, a Természet könyörtelen parancsára fogynak a Szövétnek olvasói. Ez igaz! Hány éve is? 1997. december–2014. április. Ez már egy fél emberöltő!
Valóban, a fiatalokat nem érezzük magunk mögött. Az aradi magyar értelmiség bizonyos rétegeit sem.
Miért nem?
Lehetnénk ügyesebbek a terjesztésben. Jól jönne a mértékadó aradi körök és személyiségek hathatósabb támogatása is. Kellene, hogy minden községbe, minden plébániára eljusson a Szövétnek.
Hangot kellene váltani?
Nem hiszem.
Nincs szenzációhajhászás, kizárjuk a gyűlöletkeltést, határt szabunk a frivolságnak, politizálásunk nem pártokhoz, a magyarsághoz kötött. Szeretnénk jó értelemben vett konzervatívnak megmaradni.
Bízunk az aradi magyarok támogatásában. Ennek tudatában szerkesztődik a Szövétnek 100. száma.
Réhon József
Szövétnek – Aradi kulturális szemle XVIII. évfolyam 2. (99.) szám, Arad, 2014. április. Nyugati Jelen (Arad)2014. május 29.
A III. Aradi Magyar Könyvnapok nulladik napja
A ruha nem eszik embert
A tegnap megnyílt III. Aradi Magyar Könyvnapok „nulladik napján”, ahogy megnyitójában Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője fogalmazott, került sor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében kedden délután Sz. Benedek István Nem a ruha eszi az embert című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában megjelent, a nyomdából frissen kikerült munkájának bemutatójára.
A cím is sejteti: humorról van szó.
A jelenlévők egy része ismerhette a polgári foglalkozására nézve kutatóvegyész, immár nyugdíjas szerzőt, aki egykoron az aradi Vegyes padját koptatta. Benedek István jelenlegi „főállásában” azonban író, akinek a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál az utóbbi jó másfél évtizedben már három könyve jelent meg magyarul. (Más nyelveken ugyanis szakkönyvek hosszú sorát produkálta.) Annak idején egészen biztosan olvastam cikkeit a Hétben és a TETT-ben (akkoriban Romániában élt), most számomra mégis teljesen ismeretlenül bukkant fel ezzel a remek humorú, nagy irodalmi tájékozottságot eláruló, elképesztően szellemes, a magyar nyelv fölényes ismeretét igazoló könyvével.
Ujj János, az egykori iskolatárs „nem akadémiai székfoglalónak” szánt „beszédben” méltatta, a helyzethez igazodva humorosra véve a figurát, a szerzőt, aki azt a hitvallását fogalmazta meg, hogy ha nem bolondozhatna az ember, megbolondulna. Sokan mondták már, és milyen igazuk volt: Isten őrizzen a humortalan embertől. Sz. Benedek Istvántól (az Sz. neve előtt azért kell, hogy egy másik, a Benedek Elek unokájaként is ismert neves pszichiáter-írótól megkülönböztethessék) nem kell óvakodnunk, bőven van humora, s azt nagylelkűen pazarolja.
Méltatója azzal indított, hogy a szerző a „pedagógia csődje” (magát is annak nevezte: a legendás Miska bácsi, tanára, matematikusnak szánta), hiszen a líceum humán szakát végezve erősen „reál” beállítottságú pályára lépett – és vitte valamire. Aztán elhalmozta dicséreteivel (liberális szellemű humanista, a humor polihisztora, a világirodalom tolmácsolója, kiváló reklámszakértő, nyelvész, mondta a szerzőről), és állításait a kötetből vett idézetekkel támasztotta alá. Élvezetes volt. A meghívott, de eljönni nem tudott Ágoston Hugó, a régi szerkesztő helyett beugró Réhon Józsefnek ennyi részlet után az maradt, hogy kifaggassa a szerzőt életútjáról – és Sz. B. I. a humoristától elvárható szellemességgel és rokonszenves öniróniával beszélt magáról és pályájáról.
Egy humoros kötetről nem könnyű beszélni. Mit mondjon a méltató? Hogy
mosolygott, helyenként harsányan nevetett az összehordott „badarságokon”? Aki más embert színvonalas sziporkáival, akárcsak egy-két mondatával megnevettet, az, szerintem, nemes és fölöttébb dicséretes dolgot cselekszik. Közben esetleg az olvasó eltöpreng: honnan a csudából tud ez a pali ennyi szellemes, fergeteges badarságot összehordani?
Ő tudja, ha tudja. Erre születni kell.
Akinek nem volt alkalma humoristát „alkotás közben” látni, elárulom: nem mindig olyan egyszerű és vidám dolog a szellemességek kiötlése, mint amilyennek tűnhetne. Valamikor, régen, volt szerencsém a kolozsvári magyar napilap szerkesztőségében több alkalommal látni a humorban valamit ugyancsak produkált Sinkó Zoltánt munka közben. Olyan képpel ült, töprengve, írószerrel a kezében, a papír előtt, hogy pillantásától azonnal megsavanyodott volna az uborka.
Jámbor Gyula2014. július 4.
Jubileumi, századik Szövétnek
„A Szövétnek 100. száma mögött bő 16 év, egy fél emberöltő húzódik meg. És még annyi minden… és annyi ’Mindenki’! Lelkes olvasók, fáradhatatlan terjesztők, nagyvonalú támogatók, önzetlen szerzők, fotózók, szerkesztők, figyelmes lektorok és tördelők. (…) hálás vagyok, hogy valamilyen formában magamat is közéjük sorolhattam” – írja az aradi kulturális szemle jubileumi számában a folyóirat alapító szerkesztője, Réhon József.
1997 decemberében jelent meg az első szám, az aradi gyökerű, kölni és budapesti pillérű Alma Mater Alapítvány anyagi támogatásával, és biztosan nem tudott volna fennmaradni, ha a nyomdai költségeket lelkes alapítványi tagok nem tudják összehozni. Az önzetlen szerkesztők, szerzők és minden más közreműködő pedig nem honoráriumért dolgoznak – hanem azért, hogy Arad megmaradt és innen elszármazott magyarsága számára egy jó színvonalú, értékeket őrző, teremtő, dokumentumként is helytálló folyóirattal szolgáljanak, amelyet élvezettel és haszonnal forgat az olvasó. Amint a jubileumi számot is, amelyben a három eddigi szerkesztő összegző vallomása mellett Sarusi Mihály, Puskel Péter, Ruja Ildikó, Piroska Katalin, Horváth Csaba, Juhász Béla, dr. Vajda Sándor, Móré-Sághi Annamária, Piros Dénes, Makai Zoltán érdekes írásait olvashatjuk, Matekovits Mihály pedig Czeglédy Józseftől, Vadász Ernő Heinrich Tamástól búcsúzik. És ne feledkezzünk meg Lészay Béláról, aki nemcsak hogy korrektorként a hibákat gyomlálja rendszeresen, de a lapszámokból emlékezetem szerint egyszer se hiányzott keresztrejtvényeket is elkészíti, éppen aktuális témával.
A jubileumi szám kapcsán néhány szót a szemle szerkesztőiről.
Réhon József után a (csak képletes) szerkesztői székbe Ilona János tanár ült, s társszerkesztőként dr. Pálfy Sándor szegődött mellé egy ideig. Tőlük Ujj János vette át a karmesteri feladatokat, amelyeket most, a századik szám után, másnak ad át. „Hivatalosan” még nincs új szerkesztő – a 100. számból legalábbis csak az eddigi távozása derül ki, „jól értesült körök” azonban tudják, hogy a Szövétnek irányítását Juhász Béla tanár veszi át.
Az eddigieknek köszönet és elismerés áldozatos, sok időt igénylő és stresszel járó munkájukért (hogy milyen a szerkesztő élete, csak az tudhatja igazán, aki próbálta), a következőnek pedig sok sikert és kitartást!
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)2014. szeptember 12.
Higgadt, indulatmentes mondatok korszerűsítésről, újdonságokról, kételyekről
„Ma már ez nem úgy működik!” (1.)
Szeptember eleji hír: a 2014–2015-ös tanévben a hagyományos, nyomtatott példányok mellett megjelennek az elektronikus tankönyvek. A szaktárca elképzelése szerint 2018-ig – négy éven át – párhuzamosan használják mind a két változatot, mígnem általánossá teszik az elektronikust.
Bővítik az interdiszciplináris oktatást – több tudományterületet ölel fel egy tantárgy –, meghonosítják az úgynevezett PISA-vizsgarendszert, 2019-ben már ennek jegyében érettségiznének Romániában.
„Részletkérdés”: a most induló tanévben a II. osztályosok törtekről és fizikai alapfogalmakról is tanulnak. Fakultatív tantárgyként bevezetik a sakkjáték oktatását.
A közvélemény-formálók általában „halmozott” túlterhelésről, az előkészítés hiányáról, a tennivalók áttekinthetetlenségéről cikkeznek és beszélnek.
Érdeklődéssel, megkopott szakmai tapasztalattal, konzervatív szemlélettel foglalkozom a „szeptemberi hírrel”. Nem annak a reményében szólalok meg, hogy az illetékesek, a „brancsbeliek” figyelemre méltatnak. Gondolatokat akarok ébreszteni az „iskolafogyasztókban”, szülőkben, nagyszülőkben és a tudatosodó diákokban.
Van-e jogosultsága a 100%-os elutasításnak?
Értelmes dolog-e a 100%-os elfogadás?
Hittel vallom: a folyamatos kísérletezés, újítás, „korszerűsítés”, amely nem vezet jól érezhető megállapodáshoz, kockázatos, káros is lehet!
Megrekedni, makacsul ragaszkodni ahhoz, ami már bevált, ahhoz, amit jónak gondolunk, lemaradáshoz vezethet.
Közhely: aurea mediocritas (arany középút)! Van ilyen az oktatásban? Úgy tartják, ez az elv általános érvényű.
Ki találja meg a megoldást?
Érdemes következtetéseket leszűrni a külföld tapasztalataiból, meg kell hallgatni a tudományok doktorait, de a legkompetensebbek az oktatás többfokú létráját megjárt „tanügyisek”.
Kikristályosítani az így formálódó elképzelést, megszerkeszteni a hozzá illő kereteket, előkészíteni és keresztülvinni a rendeleteket, az utasításokat; ez az igazi nagy feladat. Ha ezek a törekvések kormányzati ciklusokhoz kötöttek, aligha vezetnek eredményhez.
(Alcím.) A középszerű tanár magyaráz, a jó indokol, a kiváló demonstrál, a nagyszerű inspirál
Az „iskolafogyasztók” lényegében tehetetlenek a rendeletekké érett átgondolatlan elképzelésekkel szemben. Ez már így van. Az iskolapadokban (az asztaloknál) ülő tanulók könnyen kísérleti alannyá válnak.
A szülő szeretne segíteni, a tanító, a tanár tud is. Tud, ha van bátorsága megküzdeni a bürokratákkal, ha meri félretolni az iskolai munkára aggatott sallangokat.
A képzetlen, a rossz pedagógus kezében, a jó tankönyv is hatástalan eszköz. Ha a tankönyv is rossz, a helyzet nem sokat változik, de részben menti a pedagógust.
A jó pedagógus segíthet a rosszul szerkesztett „tankönyvnek”, helyzete könnyebbé válik, ha azt jónak tartja.
A tanuló szempontjából nézve, a helyzet bonyolultabb.
A rosszul szerkesztett tankönyv nem vonzza a diákot, hamar félre teszi. A jót eredményes segédeszközként használja, de mindkét esetben a tanár a legfontosabb „kútfő”.
Az internet, az okos telefon, az oktatási programok, a makettek, a tárgyi modellek, a tankönyvek lényegében keretek, eszközök. A tanító, a tanár által teremtett légkör, hangulat, munkaszellem, a tanuló–tanuló, a nevelő–tanuló kapcsolat alkotja azt a környezetet, amelyben szocializálódik a jövő nemzedéke.
Az iskolának nem az egyetlen célja, hogy bizonyítványt, diplomát adjon. A család mellett, szervezett keretek között, intézményesített rendszerben, az iskolában formálódik az új generáció. Ez végső fokon, nem tankönyvkérdés.
A tanító, a tanár, a tantestület… az alap.
Az iskolai programok megfogalmazói, a tankönyvszerkesztők, a minisztériumi tisztviselők távoli világban, „steril” körülmények között dolgoznak. Bírálni könnyű, befolyásolni nehezebb ezt a világot.
A tanító, a tanár könnyebben elérhető, egyben a leghatékonyabb fórum.
Ha ez nem így van, akkor balladát lehet dalolni Arany Jánossal együtt, és a diákot: „Nagy baj éri és nagy kár”.
Réhon József, Nyugati Jelen (Arad)2014. szeptember 19.
„Egy korty” történelem Szilágyi Aladárral a Jelen Házban!
A Szilágyi Aladár szerkesztette „… és feltört a hit” emlékkötetet korabeli dokumentumok és egykori szemtanúk, a tiltakozásban aktívan résztvevők emlékei alapján mutatja be, hogyan védték meg a nagyváradiak ötven évvel ezelőtt, 1964 a Szent László plébániatemplomot az ateista kommunista hatalom rombolásától.
A nagyvárad-újvárosi Szent László templom plébánosa 1964 pünkösd vasárnapján hirdette ki, hogy másnap tartják az utolsó szentmisét, mert a kommunista hatóságok közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva lebontásra ítélték a barokk műemléket. Hétfőn a hívek éjfél után ugyan elhagyták a templomot, de körülvették, és imádkozva, énekelve tiltakoztak a rombolás ellen. A történtek híre futótűzként terjedt, és a város lakossága vallásától, nemzetiségétől függetlenül szolidaritást vállalt a katolikusokkal. Egy helyszíni beszámoló szerint: „…Sorra fáradnak ki a térdepelésben. Másik asszony, leány ül a helyükbe. Átveszi a gyertyát, vagy újat gyújt. Olyan, mint egy katonai őrségváltás. S nem csak a katolikus hívők imádkoztak. Gyertyát tart a kezében és együtt térdel az alázatos katolikus, a konok kálvinista, a méla ortodox. Magyarok, zsidók, románok, cigányok.” A méltóságteljes, imádságos tiltakozás minden haragos indulattól mentes volt. A bontásra kivezényelt kőművesek nem mertek munkájukba belekezdeni. Három napig éjjel-nappal több ezer ember bénította meg a városközpont forgalmát, meghátrálásra kényszerítve a hatóságokat.
A kötet említést tesz arról a 13 fiatalról is, akiket a templom védelméért súlyos börtönbüntetésre ítélt a bukaresti katonai bíróság „a szocialista társadalom elleni bűnös szövetkezés” vádjával.
A másik bemutatásra kerülő kötetben Szilágyi Aladár 13 neves történésszel folytatott beszélgetés keretében követi nyomon Erdély történetét Dácia provinciától, napjainkig.
A Nem Tündérkert, vagy nagyon is az – Erdély a magyar történelemben /Nagyvárad, 2014/ című kötetébe foglalt 18 írás olyan tabutémákat feszeget, mint például a dák-római kontinuitás vállalhatósága, a román elit viszonyulása a dualizmus-kori nemzetiségi törvényhez, a magyar politika trianoni felelőssége, vagy miért Ceausescu követte Gh. Dej-t a pártelnöki székben.
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2014. szeptember 23-án, kedden 16 órakor a Jelen Ház nagytermében Nem Tündérkert, vagy nagyon is az? címmel könyvbemutatóval egybekötött irodalmi estet rendez. Szilágyi Aladár 2014-ben megjelent három kötetét bemutatja Réhon József nyugalmazott tanár, majd Szűcs László, a Várad irodalmi-művészeti folyóirat és az Erdélyi Riport főszerkesztője beszélget a szerzővel. Az est házigazdája: Murvai Miklós. Sok szeretettel várunk minden Erdély és népünk történelme iránt érdeklődőt.
Nyugati Jelen (Arad)2014. szeptember 25.
Szilágyi Aladár, könyveivel, Aradon
Erdély és más izgalmas témák
„Nyögvenyelősen” (ahogy az egyik interjú címében olvastam) ültem le e beszámoló megírásához: tegnap reggel nekifogtam a Nem tündérkert, vagy nagyon is az című, Erdély a magyar történelemben alcímű könyv lapozgatásának – és egyszer csak döbbenten láttam, hogy elfutott az idő. Sürgősen írni kellene, de éppen egy interjú közepén voltam, na még ezt…
Érdekes és izgalmas olvasmány Szilágyi Aladárnak a Várad Riport Kiadónál idén megjelent könyve. Annak is, aki többé-kevésbé ismeri Erdély történetét, de annak is, aki éppencsakhogy, és ebből a kötetből szerez majd hiteles (bár sok román történész által vitatott), vagy annak vélt információkat. A történelem ugyanis, régen se volt, manapság sem egzakt tudomány, ahol az egy meg egy az kettő. Az évszámok, mondjuk, talán nem vitathatók és interpretálhatók, ami azonban mögöttük áll, az nagyon.
De hogyan került a nagyváradi Szilágyi Aladár Aradra?
Egyrészt azért, mert legutóbbi, (említett) könyve bárhol a történelmi Erdélyben és Partiumban, tehát Aradon is érdekes. Másrészt mert a szerző aradi gyökerű: Pankotán született, Aradon járt középiskolába, és nem olyan koros (szeptember 22-én töltötte 71. évét), hogy ne lennének még itt egykori osztály- és iskolatársak, sőt tanárok is.
Murvai Miklós, az est házigazdája indításként a szerző életpályájáról beszélt. A pankotai lelkész fiáról, akinek édesapját, Szilágyi Sándort 1958-ban tartóztatták le, „rendszerellenes összeesküvés” címén húszévi kényszermunkára ítéltek, 15 éves korában a Szekuritáté vallatta, aki „rossz dossziéja” miatt négyszer is sikertelenül felvételizett egyetemre. Végül technikumot végzett, és a rendszerváltásig a Bihari Áramszolgáltató Vállalatnál dolgozott, bár közben, a ’70-es évek elején a kolozsvári egyetem filozófia szakán is diplomát szerzett.
Újságírói és riporteri karrierje tulajdonképpen ezután kezdődött: a Bihari Napló munkatársa, főszerkesztő-helyettese, a kiadóvállalat igazgatója, a Várad című folyóirat, az Erdélyi Riport szerkesztője, „mellesleg” az Ady Endre Sajtókollégium tanára, a Királyhágómelléki Egyházkerület főgondnoka, 2008-ban a Spactator-díj kitüntetettje…
Talán ezek is megérnének egy olyan (kitűnő) riportot, amilyeneket Szilágyi Aladár tud és szokott írni.
Ő azonban nem magával, hanem szűkebb és tágabb értelemben vett szülőföldje (talán) egyéni sornál is fontosabb kérdéseivel foglalkozik: tíz esztendő alatt kilenc (9!) önálló kötetet adott közre.
Réhon József, a szerző egyik méltatója az aradi Jelen Házban kedd este az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által szervezett (igen sikeresnek mondható, telt ház előtt zajlott) találkozón Szilágyi Aladár három könyvéről beszélt. Az egyik az 1964-es váradi „templomvédést” eleveníti fel (a Ceauşescu-korszakban, még annak kezdeti, viszonylag enyhébb időszakában is, egy ilyesmi szinte egyedülálló), a másik Várad-hegyalja legújabb kori történetét mutatja be, a Nem tündérkert… c., idén megjelent kötet pedig interjú-gyűjtemény. Szűcs Lászlónak (a Várad és Erdélyi Riport és a kiadó főszerkesztője, Szilágyi könyveinek szerkesztője) a szerzővel folytatott párbeszéd során a műhelymunka sok – egyébként a nagyközönség számára rejtve maradó – vonatkozására tért ki. Arra, például, hogyan készültek az Erdély történetéről szóló interjúk (a szervezők egy 2010-ben az RMDSZ és a Szacsvay Akadémia által kezdeményezett rendezvény keretében hívtak meg neves magyarországi történészeket, akik 2013-ban egy Erdély-súlypontú előadássorozat keretében taglalták a témákat), de szó esett a dobrudzsai és egyéb riportutakról, köztük a Várad-hegyaljaiakról is. Szilágyi országos riportútjain – amelyekből izgalmas írások születtek az „egységes román nemzetállamban élő” 24 nemzetiségről – mintegy 170 helységet keresett fel, hogy az ott élő szlovákok, szerbek, arománok, svábok, csehek, csángók, bolgárok, muzulmán cigányok és persze magyarok stb. jelenlegi állapotáról, mindennapjairól, életérzéseiről beszámoljon. Kár, hogy a vonatkozó kötetek egy részéből, mivel kifogytak, az aradiak már nem vásárolhattak. Szűcs László ígérete szerint azonban megpróbálják ezeket az interneten hozzáférhetővé tenni.
Szép, tanulságos est volt, megszervezéséért az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületét illeti köszönet.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)2014. október 2.
Október 3-án, pénteken
Dr. Kovách Géza-emléknap
2014. október 3-án, pénteken 11 órakor lesz Az én falum, a mi történetünk címmel Arad megyei magyar iskolák diákjai által ez alkalomra készített, lakóhelyükhöz kapcsolódó helytörténeti dolgozatok és az azokat tartalmazó nyomtatott kiadvány bemutatója. A rendezvény vendége dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója. 16 órakor dr. Kovách Géza munkássága (szimpózium). Házigazda Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke. Az itt elhangzó előadások: Réhon József A Kovách Géza Baráti Kör munkája; dr. Héjja Julianna Erika, a Békés Megyei Levéltár fő levéltárosa: Arad krónikása – Kovách Géza történész-tanár tudományos munkássága; dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója: Arad Márki Sándor naplóiban. A szimpózium folytatásaként Ujj János Aradi emlékhelyek az I. világháborúból című könyvének a bemutatója. A szervező, a Szabadság-szobor Egyesület vezetősége minden érdeklődőt szeretettel vár a nap rendezvényeire.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2014. október 22.
A Kölcsey 28. Fecskés könyve
Aradi regény a múlt század húszas-harmincas éveiről
Ha valakinek gondja támadna a tekintetben, hogy mit is jelent a tegnapelőtt délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében bemutatott könyv címe, hadd tisztázzuk gyorsan: a Mátyás Anna név (a regény főhőse), a rövidáru pedig egy olyan üzletet jelöl, amelyben rövidárut kínálnak és vásárolnak – bár manapság, Aradon, a fiatalabbak valószínűleg kevésbé tudják, hogy mi is az. A regény cselekménye idején, az 1920-as–30-as években mindenki tudta.
Mint ahogy jól ismerte annak idején Arad magyarsága a regény szerzőjét, Prohászka Elvirát, aki számos helyi lap munkatársa volt, tagja a Kölcsey Egyesület vezetőségének, a Magyar Párt aradi szervezetének. Most, a Kölcsey Egyesület Fecskés könyvei 28. köteteként napvilágot látott művével, egy Aradon játszódó történettel ismét előtérbe került a neve. A történés számos színhelyét (mondjuk a Templom utcát) fel lehet ismerni ma is, Réhon József, a kéziratban maradt mű gondozója azt a kérdést is felveti, hogy Mátyás Anna létezett-e fizikai személyként. Bizonyára nem, de alakja hiteles, akár létezhetett volna.
Berecz Gábor, a Kölcsey titkárának felvezetője után – amelyben elmondta, többek között, mennyire megörült, amikor megtudta, hogy létezik kéziratban egy aradi témájú regény, amelyet egy ültében elolvasott – Ruja Ildikó tanár tartott nagyon színvonalas és érdekes könyvismertetőt. Lányregény, kulcsregény, aradi regény-e a Mátyás Anna – Rövidáru? Cselekménye, röviden, az, hogy egy fiatal lány elveszti édesapját és családfenntartóvá kell előlépnie, nagyszerűen helytáll, végül olyan üzletasszony lesz belőle, akinek sikerül eltartania családját, felneveli testvéreit, férjhez adja húgát, miközben búcsúzik egy összeomlóban lévő világtól.
Az 1930-as évek Romániájában vagyunk, amikor a „rövidáru” felirat eltűnik az üzletek cégtáblájáról és mărunţişuri lesz belőle, a vásárló hölgyek pedig „la Ana” mennek divatos és elegáns holmikért… „Mátyás Anna példaértékű női figura, aki szűkre szabott világán belül megtalálja a helyét”, mondta Ruja Ildikó.
Réhon József elmondta, hogyan került kezébe a könyv. Prohászka Elvira, a szerző Aradon élő unokahúga adta kezébe az Ausztráliába került, s az 1980-as években ott elhunyt nagynénje az évtizedek során megsárgult lapokra írott kéziratát. Azt elolvasta (a külföldön élő) Mandl Marietta tanárnő, a regényben a becsületesség, tisztesség jelképeként szereplő Mandl József kereskedő leszármazottja, és anyagilag támogatta a könyv kiadását. Amelyért további köszönetet kell mondani a szöveget gondozó, átdolgozó Réhon Józsefnek, Lészay Béla lektornak, Fritz Mihálynak a kitűnő fedéltervért, Csipkár Nándornak a nyomdai kapcsolattartásért. Az olvasónak pedig köszöntetet kell mondania a Kölcsey Egyesületnek azért, hogy ezt az Aradról szóló könyvet a kezébe kapta.
Jámbor Gyula
Prohászka Elvira: Mátyás Anna – Rövidáru
Prohászka Elvira Ausztráliába hunyt el, a könyvet 1944-ben írta,
Nyugati Jelen (Arad)2014. december 2.
Múltidéző könyvbemutató Kisiratoson
A szórvány kultúrkörben zökkenőmentes az összefogás, felhőtlen a kezdeményezőkedv – a jöttünk, láttunk/láttattunk, győztünk elv –, az értékmorzsák tisztelete.
Amikor Hadnagy Dénes, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola igazgatója azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy közös erővel szervezzünk egy Brauch Magda-estet a faluban, úgy éreztem, évek távlatában néhai Almási Béla egyik végakarata érvényesül, hisz betegsége, majd halála ezt a tervét szintén irgalmatlanul áthúzta. Ezután is a sors rendezkedett: a Tulipánban ad hoc találkoztam Brauch Magdával. Nyitottsággal és természetes egyszerűséggel bólintott rá a felkérésre. Beszélgetésünkhöz csatlakozott Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület titkára, aki éppen az alig egy hónapja megjelent Prohászka Elvira-kötetet készült Kisiratosra hozni. Kész is volt a kettős könyvbemutató elképzelése. Almási Vince polgármester termet, vendéglátást kínált, és – ami elengedhetetlen és meghatározó mozzanat – közönségtoborzást ígért. Bár a hét folyamán szülői értekezlet volt, így az iskola minden tanulójának hozzátartozója kezébe vehette a meghívót, és bár felhívásunk a könyvbemutató napján megjelent a sajtóban, kevesen jöttek el a november 29-én 16 órától kezdődött rendezvényre. „Aki nem jött, bánhatja!” – tréfálkozott Berecz Gábor, és egyöntetűen bólogattunk, mert meghitt, családias, joviális beszélgetéssé alakult a hivatalosság feszengéseitől mentes esemény.
Brauch Magda elsőként a korábban megjelent „Jó szóval oktasd, játszani is engedd” nyelvőrző kötetét mutatta be, miközben interaktív módon górcső alá kerültek az anyaországi, erdélyi és végül a térségi nyelvi bakik, például a gyakori és hibás „én tanulnák” a helyes tanulnék forma helyett; az „el birom olvasni”, az el tudom helyett; anem javallott „per pillanat” a pillanatnyilag helyett. A könyvcím nemcsak szép, de egyben a pontos alkotói irányvonalról tájékoztat, hangsúlyozta a stiliszta; értelemszerűen inkább hasznos nyelvi játékkönyv, semmint tankönyv.
A vallomásos prózakötet kifejezést találónak vélte Brauch Magda legújabb, Személyi igazolvány című könyvének műfaji besorolásaképp, melyet két éve, karácsony másodnapján egy hirtelen felötlő emlék hatására kezdett írni. A kötetbe utolsóként sorolt Karácsony szombatján című írásból bontakozott ki a többi emlékkocka – a könyv alcíme is ez: Felvillanó emlékkockák. Ihletszerűen, az eddigi tudományos munkáitól eltérő rendszertelenségben, az őszinteség és becsületesség vezérelvével írt Brauch, akit – bevallása szerint – gátol az írásban a tudat, hogy megsérthet valakit. Akad tehát, amiről tudatosan hallgat, s ez írói szempontból nem feltétlenül előnyös – teszi hozzá a szerző. Így is összegyűlt már egy félkötetnyi újabb történet, mely folyamatosan gyarapszik.
Prohászka Elvira – Mátyás Anna Rövidáru című regénye a Kölcsey Egyesület legújabb kötete. Az 1997-től újrainduló fecskés sorozat 28. darabja külalakjában elsőként tér el a múlt század negyvenes éveiben megjelent fecskés kötetektől. Az aradi származású képzőművész, Fritz Mihály fedélterve a regénybeli ezerkilencszázhúszas-harmincas évek aradi utcaképét idézi, összhangban az írás sajátosságával: a felvillanó korabeli aradi kereskedők világával, a politikai változások sodrásában élő helybeliek küzdelmeivel. Ruja Ildikó átfogó műelemzésével zárta bemutatóját Berecz Gábor. A kiadvány kapcsán adódott a vita: valóban nem társadalomregény-e az idézett mű. Brauch szerint mindenképpen az, hisz a cselekmény során tükröződnek az adott kor társadalmi viszonyai. A regény sajátossága előbukkanásának körülménye is: évtizedekig lappangott az írás, míg a családtól több kézen át majdani átdolgozójához, Réhon Józsefhez jutottak a megsárgult gépelt oldalak.
Az est utolsó célkitűzése – a Kölcsey Egyesület helyi fiókjának létesítése – a nagyobb létszám reményében, egy komolyabb szervezés szándékával későbbi időpontra tevődött át. A fiókszervezet létrehozásának fontos hozadéka a közösséget érintő, érdeklő tematikájú előadások házhozszállítása lenne.
Vajda Anna Noémi
Nyugati Jelen (Arad)2014. december 20.
Karácsonyi Szövétnek
Hallottam már róla, személyesen megtapasztalni nem volt lehetőségem, hogy Máramarosban, Budeşti és Kapnikánya között egy lejtős (vagy emelkedős, ahogy tetszik) útszakaszon felfelé, minden ismert fizikai szabálynak ellentmondva, dombnak folyik a kiöntött víz, felfelé, hegynek menet halad a sebességből kivett gépkocsi – olvasom Jankó András, a szemtanú Mármarosi útijegyzet c. írásában a Szövétnek decemberi számában.
Ha semmi mással nem maradnék az aradi kulturális folyóirat legújabb számának elolvasásakor, akkor is megérné átböngészni a 40 oldalas kulturális szemlét. De távolról sem erről van szó: a Szövétnek lapszámról lapszámra mindig találni tartalmas, érdeklődésre méltán számot tartó cikkeket. Most, például, Szilvágyi Zsolt Istenkeresés a XXI. században
c. írását („Valóban keresi minden ember Istent, még akkor is, ha ez a keresés nem is annyira tudatos számára?”), az Irodalom, művészet rovatban Böszörményi Zoltán Majoranna a tér tenyerén c. kötetének méltatását (dr. Brauch Magda), a legújabb Fecskés könyv bemutatásáról szóló rövid méltatást (Juhász Béla, a Szövétnek főszerkesztője több más írást is szignál a lapban), aradi szerzők (Szabó Péter, Grosz László, Regéczy Szabina Perle verseit), Fekete Réka Tóték c. drámájának (számomra meglepetésként ható) „próbanaplóját”, a kiváló magyarországi történész, Blazovich László tanulmányát az 500 éve Temesváron kivégzett Dózsa Györgyről, dr. Vajda Sándor cikkének 2. részét a levegő lovagjairól, azaz (magyar) harci pilótáiról az I. világháborúban, Matekovits Mihály (Tanárok a porondon), Piroska István (Goldis László gyermekkori világa), Piroska Katalin (Thália második otthona Aradon), Puskel Péter (Hátországi srapnelszilánkok), Horváth Csaba evangélikus lelkész (Karácsony), Réhon József (Az első és utolsó karácsony), a Fitoriné Rezik Julianna által közreadott, Rezik Károly neves aradi gordonkaművészről, továbbá Pásztai Ottó, Dr. Kövér Péter írásait.
Aki hozzájut, olvassa el a Szövétnek legújabb számát. Érdemes!
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)2015. március 9.
„Gyújts világot a tiszta gondolatnak” – 25 éves a Körösmente Irodalmi Kör
Az idők változnak, s mi bennük változunk. A milliószor idézett latin mondás jár az eszemben, miközben szombaton délután a kisjenő-erdőhegyi református egyházközség közösségi termének „elnökségi asztalától” (vajon milyen jogon-okon ültettek oda?) a szinte teljesen megtelt teremben ülőket nézegetem. Emlékszem a kör tagjainak némelyikére húsz évvel ezelőttről… Közben a gyönyörű, napsütéses délutánon az a (talán tavaszi, talán nyári) nap jut eszembe, akaratlanul is, amikor ennek a közösségi háznak, ahol most összegyűltünk, az alapjain dolgoztak a (többnyire, talán egészében önkéntes) helybeli, egyházközséghez tartozó kőművesek-ácsok.
A tiszteletes úrtól hallom, aki a nem helybeli érdeklődőknek a kívülről-belülről nagyon szépen felújított templomot bemutatja – a környékét is nagyon szépen rendbe tették –, hogy az melyik évben is lehetett, természetesen (jóval) 1989 után. Mert azelőtt, ezt már nem is kell mondania, egy magyar egyházközség „terjeszkedése”, egy közösségi ház felhúzása a lehetetlenség határait súrolta.
Akkoriban azonban, amikor e ház felhúzása elkezdődött, az erdőhegyi református egyházközség a mostaninál sokkal népesebb volt, a Körösmente kör pedig már (illetve még) fénykorát élte. Amint Csanádi János ny. magyartanár a kezdetekre emlékezve később elmondta: 1989 karácsonyán a kisjenő-erdőhegyi magyar fiatalok kis csoportja kereste fel, s akkor határozták el, hogy megalakítják (a magyarság érdekvédelmi szervezetén, az RMDSZ-en kívül) az irodalmi kört is. Mintegy két évtizeden keresztül a kör intenzíven, rendszeresen működött – sok megyei szintű, köztük aradi rendezvényen is emlékezetesen szerepelt –, az utóbbi öt évben azonban tevékenysége alábbhagyott, pillanatnyilag, tudomásunk szerint, hivatalosan elnöke, vezetősége sincs.
A szombaton a (mellesleg jól sikerült negyedszázados) megemlékezést levezénylő Csanádi János nyugalmazott magyartanár ezt sem hagy(hat)ta figyelmen kívül, amikor két és fél évtized sommás mérlegét megvonta. Megemlékezett többek között azokról, akik az egykori alapító tagok közül azóta végleg eltávoztak (dr. Deák Emese orvosnőről, Czéczi Ditlindérőlm Molnár Béláról) vagy azokról a „tiszteletbeli tagokról” (Adorjáni Nagy Aranka és Mézesné Kovács Eta költőkről), akik, bár nem éltek akkoriban Kisjenő-Erdőhegyen, a Körösmentéhez tartozóknak számítottak. És természetesen szó esett a város nagy költőjéről, Olosz Lajosról (Nagyzerinden, ahol a tanár úr sokáig tanított) az ő nevét viseli az irodalmi kör, és a Körösmente számára is meghatározó személyiségnek, szellemi mentornak számított, bár alakulását, aminek biztosan nagyon örült volna, már nem érhette meg. Eljött viszont az ünnepségre két leány-unokája, férjével együtt, akiket nagy tisztelettel fogadott a közönség.
A 25 éves évforduló egyébként nem volt belterjes ünnepség, minthogy arra az Aradon megjelenő Irodalmi Jelen folyóiratot is meghívták. Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője és az Irodalmi Jelen mindenese az idén immáron 15 esztendős, Böszörményi Zoltán költő, író által alapított folyóirat történetét vázolta, ismertetve különböző (8–12-16-32 oldalas, illetve könyv alakú, pár éve interneten is megjelenő) változatait és célkitűzéseit, kiemelve: a Nyugati Jelen havonta megjelenő nyolcoldalas melléklete elsősorban a régióbeli alkotókat karolja fel. Szólt ugyanakkor az Irodalmi Jelen könyvekről, köztük a legutóbbiról, és a napokban megjelenő Juhász Béla-kötetről (Legyőztük a rákot).
Réhon József (aki nem először volt a Körtösmente Irodalmi Kör vendége, és tagjai közül többeket is tanított) Ken Tibes, alias Benedek István A Leonardo-madár című, az Irodalmi Jelen-könyvek legutóbbi kötetét ismertette, s megemlékezett az aradi középiskolában végzett, ma Németországban élő szerző egyik előző (Nem a ruha eszi az embert) kötetéről is.
A délután főszereplői természetesen a helyi, jubiláló irodalmi kör tagjai voltak, de előttük még – tekintettel a közelgő nőnapra – Papp József erdőhegyi református tiszteletes olvasott fel (művészi szinten) egy „derűs költeményt”, Darvas Szilárd közismert versét a férfi–nő kapcsolatról. A kör régi tagjai (Molnár Erzsike, Pálfi Károly, Sime Judit, Szilasi Ildikó, Gál Éva) adtak elő Reményik-. Olosz- és Tóth Árpád-verseket, de elhangzott (a közelgő március 15. előtt tisztelegve) Petőfi Nemzeti dala is, Molnár Márton megzenésítésében és előadásában.
A jubileumi ünnepség az erdőhegyi iskolások Életfa-pályázattal kapcsolatos műsorával ért véget.
A kívülálló pedig arra gondolt: 10-15 év múlva megírhatja-e az akkori krónikás a kör 35. vagy 40. születésnapjáról szóló beszámolót?…
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)2015. július 10.
XIV. Kisiratosi Napok
Július 17–19. között, péntektől vasárnapig XIV. alkalommal szervezik meg a Kisiratosi Napokat. A programsorozat pénteken 17 órától könyvbemutatóval indul a községi klubteremben, ahol Vida Gábor Falulátó, valamint Réhon József Zarándból nézve című jegyzet-fűzérét mutatják be Sarusi Mihálynak Aradról írt könyveiről. 19 órától a nagy kultúrotthonban népdal- és citeraestet szerveznek, ahol fellépnek a kisiratosi, a csorvási, a kétsopronyi, a pusztaföldvári és a nagyszénási citerazenekarok, valamint a helybeli, a nagyiratosi, a kisperegi és a tornyai népdalkórusok.
Szombaton 14 órától lovas felvonulás a község utcáin, 15 órától kispályás labdarúgás, Kisiratos Kupa, 16 órától népviseleti seregszemle a főutcán, 17 órától a szabadtéri színpadon ünnepélyes megnyitó, Almási Vince polgármester köszöntője után ünnepi műsor, 19.30 órától Crypton Bűvész műsora, 20 órától a Moustache Band popkoncertje, 22 órától a Nox együttes énekesnője, Péter Szabó Szilvia koncertje, 23.50 órától tűzijáték, majd a fiatalok diszkó-mulatsága zárja a napot.
Vasárnap 10 órától ünnepi szentmise a helybeli katolikus templomban, 11 órától Tájház látogatás, koszorúzás dr. Almási Béla tájházalapító síremlékénél, 10–13 óra között a futballpályán sportrendezvények zárják a XIV. Kisiratosi Napokat. A szervezők szeretettel várják a helybeli és környékbeli érdeklődőket.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2015. október 2.
Megjelent a 2016-os Jelen Évkönyv!
Bartókkal invitálva olvasásra, zenehallgatásra…
Az Aradi Magyar Napok keretében szerda délután került sor a Nyugati Jelen 2016-os évkönyvének a bemutatója. A rendezvényre a Jelen Ház nagytermében került sor, amely meg is telt érdeklődőkkel. A könyvbemutatót Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője és Jámbor Gyula szerkesztő tartották.
Bognár Levente, a város alpolgármestere is jelen volt, aki szerint egy ilyen színes és tartalmas kiadvány bemutatása igen fontos a közösség életében. „A Jelen Házban már találkoztunk az éppen zajló Aradi Magyar Napok első napján is. Ez egy olyan kiadvány, amely színt hoz a közösség életébe, egy olyan kaleidoszkóp, amely immár hagyományosan kitárulkozik az olvasó előtt. Fontos, hogy egyfajta tükröt is tartson elénk az értékeinkről, amiről tulajdonképpen ez a rendezvénysorozat is szól. Számunkra, az aradi magyarság számára meghatározó október hatodika, amely nemes örökség – a vértanúk emlékének megőrzése –, és ehhez kapcsolódnak azok az események, amelyek közösségünk jelenéről szólnak. De olykor visszatekintünk a múltra is, amelyet meg kell őriznünk, és át kell adnunk a következő generációnak. Ez is egy ilyen alkalom.”
Bege Magdolna beavatta a közönséget az évkönyv elkészítésének rejtelmeibe. Kiderült, hogy már május–június környékén elkezdik gyűjteni az anyagot és dolgozni rajta, szeptemberre pedig már majdnem kész. Ami minden évben gondot okoz, az a borító: mi legyen rajta? Idén azért esett éppen a nagyszentmiklósi Bartók-szoborra a választás, mert olyan, mintha szólítaná a szemlélőt, hogy üljön mellé, és hallgassa vele a fonográfot. Az olvasót pedig arra invitálja, hogy vegye kézbe a könyvet, nézze meg, lapozzon bele.
Miket olvashatunk az évkönyvben?
A számos szerző tollából származó írások között a legnagyobb meglepetés talán éppen Jámbor Gyula írása, aki eltért a megszokott témaköröktől, és valami teljesen más területen keresett anyagot: jóvoltából a tetoválások világába nyerhetünk betekintést. Saját bevallása szerint sose fordult meg a fejében, hogy magának is készíttessen tetoválást. Mindössze azért választotta ezt a témát, mert megkésve az anyag leadásával, rögtönzött. Jegyzetet már amúgy is akart írni erről, most pedig kínálkozott az alkalom.
Puskel Péter egy aradi rejtélyről sem tudott, amikor tavaly az idei évkönyvben megjelent első résznek – a most bemutatottban már a második részt olvasható – megírásnak. „Bizonyára itt is akadnak olyan dolgok, amiket még senki sem kutatott fel” – mondta a szerző. Kuriózumok, rejtélyek, szóbeszédek című írásában vicces és érdekes történeteket tudhatunk meg pl. az aradi sörről: mikor nyílt meg az újaradi sörgyár, kik voltak a tulajdonosai, milyen söröket gyártottak stb. De az is kiderül, hogy mi is volt a „nustu” regiment.
Piroska Katalint arról kérdezték, hogy mennyi időbe került összehozni a viszonylag terjedelmes írást, de nem tudott pontos választ adni. Maga a „papírra vetés” néhány napot, de az adatgyűjtés sokkal hosszasabb folyamat, amit nem lehet pontosan kiszámolni. Beregi Oszkár élete nagyon színes, kalandos és misztikus: csupa anekdota, csupa pletyka. Külföldi, híres művésznők rajongtak a kiemelkedő színészért. 11 osztrák, 11 amerikai és 2 német filmben játszott. „Ő volt az örök Rómeó”, ahogy a szerző is fogalmaz. A rengeteg irigylésre méltó történet mind megtalálható az évkönyvben.
Réhon Józsefnek két írása jelent meg: Energiagondok – lehetőségek, akadályok és 120 éves az újkori olimpiai mozgalom – 1896–2016. Az Energiagondok nem tudományos írás, azoknak szól, akiket „saját rezsiköltségük rendezésén túl is érdekelnek a ma és a jövő energiafogyasztásának gondjai”. A sportról annyit mondott, hogy mindent néz, „még a magyar focit is”. Számára megtiszteltetés a Jelen Évkönyvbe írni, hiszen úgy tartja, hogy inkább kalendárium, mint szimpla évkönyv. A kalendárium szó a latinból ered, jelentése „összehívás”. Az évkönyv pedig összehívja az olvasókat.
Piroska István Fakuló fotográfiák című írása elfeledett vagy nagyon keveset emlegetett aradiakról szól. Fekete Tivadar indított cikksorozatot az Aradi Közlönyben ezzel a címmel, 1922-ben. Érdemes azonban napjainkban is foglalkozni ezekkel a személyekkel. Sőt, a személyeken túl kering legenda egy bizonyos „díszpolgárok könyvéről” is, amit eddig nem sikerült megtalálnia, csak utalások vannak rá. Annyit azonban tudni, hogy a mindenkori polgármester őrizte.
Juhász Béla írása kapcsolódik a fizikához. Tudományos és hétköznapi szóhasználatot keverve próbálta meg olyan nyelven népszerűsíteni a fizikát, hogy azt mindenki megértse. Mindezt egy férfi és egy nő „csendes, langyos nyár”esti találkáinak kerettörténetébe szőve. A leírások között adatokat találhatunk a világegyetemről és a kutatás történetéről, valamint annak jelen állásáról. Ebből olvasott fel nekünk a szerző.
Sajnos még így is akadtak olyanok, akik nem szólaltak fel a bemutatón, hiszen viszonylag kevés idő állt rendelkezésre. Viszont volt tombola is: három szerencsés vásárló egy-egy üveg vörös bort vihetett haza.
És ajándékok még vannak: a nyereményjátékra mindenki benevez, aki évkönyvet vásárol! Az első oldal alsó sarkában található egy sorszám. A 2016 februárjában rendezendő sorsoláson derül ki, hogy ki viheti el az értékes nyereményeket: táblagép, féléves előfizetés, 50 lejes utalvány a Jelen Ház éttermébe, borok és könyvek várják, hogy gazdára találjanak!
Aradi könyvesboltunkban már megvásárolható az évkönyv, hamarosan dévai és temesvári szerkesztőségünkben, valamint lapkihordóinknál is elérhető lesz.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)2015. október 21.
Jó kezekben Kovách Géza hagyatéka
Tiszteletet és köszönetet érdemelnek azok a tanítványok (pályatársak), akik következetesen, magas – tudományos – szinten ápolják Ficzay Dénes és dr. Kovách Géza emlékét, gondozzák hagyatékukat, felmérik és bemutatják munkásságuk értékét.
Ezért, özv. Palincasné Solymos Mária mellett (után), mint legidősebb kolléga mondok köszönetet a korábban megjelent Jámbor Gyula-, Friss Panian Iván-, Pávai Gyula-, Puskel Péter-, Szekernyés János-, Ujj János-írásokért, könyvekért. Jár az elismerés és a köszönet Irházi Jánosnak (Ficzay Dénes Emlékalbum) és Nagy Istvánnak a Kölcsey Egyesület Fecskés Könyvek sorozatában korábban kiadott öt Ficzay-kötet digitalizált változatáért, valamint a XIII. Alma Mater Véndiák-találkozón bemutatott Kis irodalomtörténet kötetéért is.
Köszönetnyilvánításom annyira egyéni és esetleges, hogy nem helyettesít egy átfogó számbavételt. Olyat, amely a Kölcsey Egyesületet és a többi kiadót is érinti.
Amiért most „íráshoz kezdtem” ugyancsak egy, a fenti sorba illő, nem mindennapi könyv: Kovách Géza Válogatott tanulmányok.
Kézbe venni, átlapozni, beleolvasni csak meghatódás árán tudok. Amikor a fedőlapot „hitelesítő” fénykép készült, talán még nem is ismertem Kovách Gézát, esetleg akkortájt találkozhattunk egymással, de a 320 oldal nem ismeretlen előttem.
– Tudom, hogy nem érdekel, azért tedd a polcodra a többi mellé.
Őrzöm valamennyi nekem dedikált munkáját.
Könyvespolcomra kerül ez a remek válogatás is.
Most az egykori diákot, barátot, pályatársat, Király Andrást (felelős kiadó), gyulai kutatók – Héjja Julianna Erika és Erdész Ádám – segítették. A válogatást Kovách Géza, közelgő, 90 éves születésnapjára (1925. december 22.) időzítve a Szabadság-Szobor Egyesület (Arad) adta ki (2015). A nyomdai előkészítést a Typografika Kft. (Békéscsaba) végezte, a nyomtatás és a kötés a gyulai Dürer Nyomda Kft. érdeme. A kiadást támogatta az RMDSZ Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és az Arad Megyei Kulturális Központ.
Indokoltnak tartom ezt a fárasztónak is mondható felsorolást, mert ez az „összefogás” olyan alkotást eredményezett, amely után érdemes feltenni a kérdést: „Szép könyvemet kinek adjam?”
Az aradiak, Kovách Géza egykori diákjai, barátai örömmel fogadják a könyvet. Mivel a válogatás az akadémiai publikációs kritériumok alapján történt, a kiadvány a szakma számára forrásértékű.
Tartalmas bevezetőként Király András írását olvashatjuk (Megkésett nekrológ – Kovách Géza 90 éves lenne az idén…) Ezt követi Héjja Julianna Erika Kovách Géza tudományos munkássága és szellemi öröksége című értekezése. Erdész Ádám Kovách Géza válogatott tanulmányairól ír rövid ismertetőt.
Az akadémiai publikációs kritériumok akadémiai színvonalhoz vezettek.
A válogatások három részben, fejezetben csoportosulnak:
– Agrártörténeti tanulmányok (17–199 oldal),
– A kézművesek és a céhek történetéről (201–254 oldal),
– Historiográfiai írások (255–319 oldal).
Rövid figyelemfelkeltőt állítottam össze. A válogatásnak a szakma szempontjait figyelembe vevő értékelése, más, arra hívatott recenzorért kiált.
Megnyugtató érzés tudni, hogy a Kovách Géza munkásságát felölelő hagyaték, Gyulán, a MNL Békés Megyei Levéltárában jó – alkotó – kezekben van.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)