udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
38
találat
lapozás: 1-30 | 31-38
Névmutató:
Beckett, Samuel
2014. december 4.
Harmincadik születésnapját ünnepli a Figura
Mint az köztudott, idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a Figura. Gyergyószentmiklós színháza 1984-1990 között kísérleti csoportként működött Bocsárdi László vezetésével, előadásainak szakmai sikere nyomán a társulatot 1990. szeptember 1-től emelte intézményi rangra Románia Művelődési Minisztériuma. Ennek a harminc esztendőnek – létrejöttének, növekedésének, kiemelkedő pillanatainak, a közösségben ma is élő emlékeinek – szentel egy estét december 6-án, szombaton a Figura a Szent Miklós Napok keretében.
Az ünnepi eseménysorozat 19 órakor veszi kezdetét a színház nagy sikerű De mi lett a nővel? című darabjának előadásával. Előadás után (20:30 órai kezdettel) fotókiállítás nyílik a színház előcsarnokában, ezt követően koncert és kötetlen beszélgetés zárja az estét.
Fennállásának 30 éve alatt, a gyerekelőadásoktól a táncszínházig és a becketti abszurdig terjedő műfaji sokszínűségben, a Figura több mint 100 előadást hozott létre. Régvolt és mostani darabok emlékét, a mai közönség emlékeiben is élő képeit idézi meg az a kiállítás, mely harminc esztendő archív anyagait foglalja egyetlen képsorba. A digitális forradalmon inneni és azon túli képanyagot a Székely Dizájn Légió grafikusai foglalták igényes köntösbe: a kollektíva tagjait a Stúdióteremben tavasszal bemutatott „Gyergyói vagy ha...” akció kapcsán ismerheti a város közönsége. E kiállítás első közös munkájuk Gyergyószentmiklós színházával. Külön érdekessége a Figura kiállításának, hogy a megtekinthető képek mellett azok szereplői – volt és jelenlegi figurások, az elmúlt harminc év résztvevői – ezen az estén tárlatvezetői szerepet is vállalnak majd, élő tárlattá, egyéni történetté alakítva az archívumból kiragadott emlékdarabkák kirajzolta képet.
A szombati estét emlékkoncert zárja a Figuránál, melyen volt és mostani kollégák, zenésztársak idézik meg hangzás és ritmus által annak az embernek az emlékét, aki Gyergyó zenei és színházi életének fontos alakja volt. Molnár Cs. Antal emléke előtt zenésztársak, barátok róják le tiszteletüket Cserey Csaba vezetésével.
A Figura retrospektív kiállítása december 7-én, vasárnap délután 18:00 és 21:00 óra közt tekinthető meg újra, a 19:00 órától kezdődő De mi lett a nővel? című előadás előtt, illetve azt követően, a színház előcsarnokában. A december 7-i előadásnapon a produkció idén utoljára lesz látható a Figura színpadán.
maszol.ro2016. március 15.
„El kell ezt tolni legalább százig”
A hetven éves marosvásárhelyi intézményesített magyar színház múltját felidézők vasárnap a református és a katolikus temetőben kopjafát avattak az ott nyugvó művészek emlékére, a zsidó temetőben pedig Harag György emléke előtt tisztelegtek. Előző este előadások hangzottak el, darabot főzött Székely Csaba drámaíró, táncolt Bartis Attila regényíró, mesét olvasott Gáspárik Attila főigazgató, s lehetett tanulni és játszani Csehov Sirályában. Simon Judit Arkagyina szerepére vállalkozott, de hajnal felé az álmosság legyőzte az exhibicionizmusát, cserébe interjút kért KERESZTES ATTILA rendezőtől, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójától.
- Hol tart most a marosvásárhelyi magyar színház?
- Mint minden színháznak, ennek is voltak hullámvölgyei, de nem tisztem megítélni, hogyan alakult az elmúlt 70 év, majd a színháztörténészek megírják. Én négy éve vagyok a társulatnál, látom a fejlődést és nagyon büszke vagyok rájuk. Történelmi pillanatnak értékelem azt, mind Alina Nelega, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója, mint jómagam megtehetjük, hogy saját színházcsináló ízlésünket és terveinket érvényesítsük. A vezérigazgató úgy irányítja a Nemzeti Színházat, hogy
két külön világú, jellegű, ízlésű társulat és repertoár fut egymás mellett,
sőt számos közös produkció is létrejön. Ez eddig nem így volt, valahogy mindig dekázták a dolgokat, ha valaki elszaladt, visszahúzták, ha valamelyik elsüllyedt, a másik is követte. A volt igazgatók találkozóján csak panaszokat, „jaj, milyen nehéz volt” kezdetű mondatokat hallottunk. Nekem nem nehéz. Voltam olyan színházban is művészeti igazgató, ahol egy évadban költhettünk annyit, mint itt egy nagy produkcióra. Én ott sem panaszkodtam, tudjuk, színházat lehet csinálni, csak akarni kell. Természetesen a minisztérium által támogatott teátrumok jobb helyzetben vannak mind infrastruktúra, mind költségvetés szempontjából.
- Ha jól értem, nem ért egyet azzal a felvetéssel, ami többek között néhány volt igazgató részéről, de más fórumokon is elhangzott, hogy önálló intézménnyé váljon a Tompa Miklós Társulat, és egyben megszűntetni a nemzeti színház státust. A felvetők szerint célszerűbb lenne, hogy két, a megye vagy a város fenntartásában működő önálló magyar és román színház jöjjön létre.
- Nem, mert én tudom, hogy működnek a város vagy a megye által fenntartott színházi intézmények. Nagyon gyatrán, mert ott annyi a színház költségvetése, amennyi megmarad a többitől.
A színház ma nálunk nem élvez prioritást, nem annyira fontos, mint egy futballcsapat.
Nem annyira fontosak a színészek. Mi abban a jó helyzetben vagyunk Marosvásárhelyen, hogy a minisztériumhoz tartozunk, így hatványozottan nagyobb költségvetésből gazdálkodhatunk, mint a megyék vagy városok által fenntartott színházak.
Másrészt, ebben a pillanatban egy intézményen belül gyakorlatilag két színház működik. Ez megfelel nekünk, hiszen nem kell kompromisszumot kötni, azt csinálunk, amit akarunk, akár külön, akár együtt, ugyanis számos közös projektünk is van. Arról nem is beszélve, hogy az esetleges különválást mindenképpen a magyar fél, teszem azt a Tompa Miklós Színház sínylené meg.
A repertoárt tekintve, nagyon színes a Tompa Miklós Társulat kínálata. Magyar és világirodalmi klasszikusok, magyar és külföldi kortárs szerzők szerepelnek a plakátokon. Következik a művészeti igazgatóknak szánt klasszikus kérdés: mennyire szereti a közönség az előadásaikat, mennyire töltik meg estéről-estére a nézőtereket, illetve ön törekszik-e arra, hogy a műsorterv, az előadások minden ízlést kielégítsenek?
Azt nem gondolom, hogy minden ízlést ki kellene elégíteni, mert képtelenség. Bárki megpróbálná, hamar belebukna, káosz teremtődne a nézők és a társulat tudatában. Ellenben a darab és az alkotók, a rendező megválasztásánál nagyon fontos, hogy tudomásul vegyük: repertoár-, vagy ha úgy tetszik, népszínház vagyunk. Ezért szilveszterkor nem fogok Beckett drámát műsorra tűzni, de január 10-én már bemutatom. Már nem az lényeg, hogy mi a címe az előadásnak, hanem az, kik az alkotók, milyen igényességgel készül, hogyan állnak hozzá a színészek. A színházban nagyon fontos, hogy a színészek mit gondolnak a színművészetről, mert a legmélyebb filozófiai hátterű darabot is el lehet rontani, ha nincs, aki eljátssza. Nem szabad alábecsülni a színpadi aktust, figyelni kell az emberi lélekre. Én úgy vélem, egy művészeti vezetőnek elsősorban az a dolga, hogy lelkileg közel kerüljön a társulathoz, mert akkor a legkönnyedebb vígjáték is igényesen játszható.
- Könnyű önnek – mondhatnánk. Mohácsi János, a jeles budapesti rendező Molnár Ferenc darabot állított színpadra, ő az, aki akárcsak ön, drámai előadást alkotott a nagyoperett Csárdáskirálynőből.
- A társulat úgy épül, úgy lesz művészileg egyre értékesebb, hogy értékes emberek vetnek fel fontos problémákat különböző drámai anyag kapcsán. Én nem csak azért hívom meg ide Mohácsit, Radu Afrimot, a jobbnál jobb rendezőket, hogy jó előadások legyenek, hanem azért is, hogy a színészeim jól és értelmesen dolgozzanak.
A bukástól sem kell kétségbe esni, annak is kell lennie.
A színházban nem minden előadás sikerül, de nem mindegy, mit célzunk meg, nem mindegy, mi és miért nem sikerül.
- A bukásról csak annyit, hogy a Radu Afrim rendezte Nyugalom című előadás a három legfontosabb UNITER-díj várományosa.
- Igen, mert jó kísérlet volt. Az Ördög próbájával kezdtük az együttműködést, az ebben nyújtott alakításáért Berekméri Katalin lett UNITER-díjas. Kialakult valamiféle kapcsolat a társulat és rendező között, ami után eggyel feljebb léptünk Bartis Attila regényének a színpadi változatával, amit a legjobb előadásnak, legjobb rendezőnek és legjobb női főszereplőnek járó díjra jelöltek. Ez jól megérdemelt elismerés, hiszen kemény munka eredménye. Büszkék vagyunk magunkra.
- Milyen lesz a 71. év, azaz hogyan tovább?
- Dolgozunk, el kell ezt tolni legalább százig. Megyünk tovább az értelmes kísérletek útján, próbálunk újra és újra megújulni. erdelyiriport.ro2016. március 22.
Az első 70 év rendezvénysorozat összegzése
Kezdődhet a következő 70 év!
2016. március 10–16. között került sor Az első 70 év címmel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szervezésében a színházalapítást idéző évfordulós rendezvénysorozatra, melynek során kilenc színházi előadást, kilenc kísérőrendezvényt, illetve folyamatosan nyitott intézményt kínált Thália hajléka az érdeklődőknek. A rendezvénysorozatra többek között Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Miskolcról érkeztek színházi alkotók, írók, színészek, rendezők, tervezők, kritikusok, közéleti személyiségek.
Az ünnepségsorozat nyitánya Molnár Ferenc Az üvegcipő című színművének bemutatója volt (rendező: Mohácsi János). A telt házas premier alkalmával nyújtották át Berekméri Katalin kiváló színésznőnek az egyik színházalapító emlékére elnevezett Kemény-díjat, amelyet a Bioeel kozmetikum- és gyógyszergyártó cég támogatásával hoztak létre.
A színházalapítás 70 évvel ezelőtti mozzanatát felidéző tárlatnyitón emlékeztek az egykori alapítókra: Tompa Miklósra, báró Kemény Jánosra, Kovács Györgyre, de kiállítással tisztelegtek az utódok a valamikori műszaki munkatársak emléke előtt is. A kísérőrendezvényeken felmerült egy színházmúzeum megalapításának gondolata. A rendezvénysorozat különleges mozzanata volt a marosvásárhelyi felekezeti temetőkben a kopjafaavatás és a kegyeleti séta, aminek alkalmával az intézmény kötelékében elhunyt, Marosvásárhelyen nyugvó művészek emléke előtt tisztelegtek a Tompa Miklós Társulat színészei, az elhunytak hozzátartozói. Az esti előadásokon, délelőtti és délutáni kísérőprogramokon kívül a színház ezúttal egy éjszakára is nyitva maradt, mely alkalommal este tíztől reggel hatig rendelkező próba civileknek, szakmai beszélgetések, zsonglőrködés, színházi kvíz, meseolvasás, festés, majd reggeli torna tartotta éberen a résztvevők népes táborát.
Az egyhetes rendezvénysorozat iránti érdeklődés, mely a résztvevők számában is megmutatkozott – közel háromezer néző váltott jegyet – igazolta a szervezők igyekezetét.
A következő hetven év már el is kezdődött. A társulat egyszerre két előadás próbáit is elindította. Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című meseregényét Demény Péter alkalmazta színpadra. A zenés, cirkuszi artistaelemekben is bővelkedő előadás Ruszuly Ervin és Keresztes Attila rendezésében kerül bemutatásra. És három évtized elteltével újra szülővárosában rendez Tompa Gábor. Samuel Beckett A játszma vége című művének színrevitele az évad kiemelkedő eseményének ígérkezik. Népújság (Marosvásárhely)2016. május 13.
Premier és könyvbemutató
A játszma vége
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának következő premierje Samuel Beckett: A játszma vége című színműve Tompa Gábor rendezésében. Szereplők: Bíró József, Bartha László Zsolt, Biluska Annamária és Makra Lajos. Dramaturg: Visky András, díszlet- és jelmeztervező Dobre-Kóthay Judit, rendezőasszisztens Nagy Botond.
A premierre május 13-án, ma 19 órától kerül sor a nagytermi stúdiótérben. Érvényesek a Bernády György-mecénás- és a Kemény János-bemutatóbérletek. A következő, szintén bemutató értékű előadásra május 15-én, vasárnap 19 órától ugyancsak a Kemény János- bérletek érvényesek, egyeztetés szerint.
A bemutatót megelőzően 17.30-tól a színház előcsarnokában könyvbemutatóra kerül sor, melynek alkalmával a marosvásárhelyi közönség is megismerheti Tompa Gábor: Egy rendező életművéből – a Három nővértől a Cseresznyéskertig című háromnyelvű (román, angol és magyar) alkotói albumot, mely a Román Kulturális Intézet kiadásában George Banu előszavával jelent meg.
A könyvbemutatón jelen lesz Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója és Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet elnökhelyettese. (pr-titkárság)
Népújság (Marosvásárhely)2016. július 6.
FNT – negyven előadás a programban FNT – negyven előadás a programban
Kolozsvárról öt előadás szerepel a 26. Országos Színházi Fesztivál (FNT) programjában: a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a Julius Caesar (rendező: Silviu Purcărete), A pelikán (r.: Felix Alexa) és a Pour toujours (Mindörökké) (r.: Dominique Serrand) című produkciókkal lesz jelen az október 21-e és 30-a között Bukarestben zajló seregszemlén, a román színház részéről pedig A mi osztályunkat (Clasa noastră, r.: Bocsárdi László) és a Padlószőnyeget (Linoleum, r.: Alexandru Dabija) hívták meg.
A programot, amelybe a 2015/2016-os évadban bemutatott negyven előadás került be, élő videós közvetítésben jelentette be Marina Constantinescu kritikus, a fesztivál művészeti igazgatója a fnt.ro oldalon. Ugyanitt a teljes lista is megtalálható, további magyar vonatkozásokkal.
Bekerült a programba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának A játszma vége (Samuel Beckett, r.: Tompa Gábor) című produkciója, a Bukaresti Act Színház és a Scena9 közös, Székely Csaba Bányavíz című drámájából készült előadása (Apă de mină), Thuróczy Katalin Pandora szelencéje című művének színpadi változata (Cutia Pandorei, r.: Felix Alexa, Bukaresti ArCuB Kulturális Központ), valamint a Prin vis, amelyet Varga Mátyás szövegének felhasználásával, Frenák Pál rendezésében mutatott be a Temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház társulata. Carousel a címe a Bukaresti Bulandra Színház előadásának, amely Molnár Ferenc Liliomja és Fritz Lang azonos című filmje nyomán született, Andrei Şerban és Daniela Dima adaptációjában.
A Kolozsvári román színház igazgatója, Mihai Măniuţiu két előadással van jelen: az egyik a La ordin, Führer! (Brigitte Schwaiger), amelyet a tordai Aureliu Manea Színházban rendezett, a másik pedig a Temesvári Mihai Eminescu Színház produkciója, Dürrenmatt Meteor című vígjátéka.
Az Országos Színházi Fesztivált a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a Bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház és az ArCuB Kulturális Központ szervezi, a kulturális minisztérium és a Bukaresti polgármesteri hivatal támogatásával.
Szabadság (Kolozsvár)2016. július 7.
Dragománnal kezdenek ősszel Kolozsváron
Sokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hiszen a 2015/2016-os idényben bemutatóval, valamint számos nagy sikerű előadás felújításával rukkoltak elő – tudatta közleményében a teátrum.
A nagyteremben William Shakespeare Julius Caesar és Békés Pál A kétbalkezes varázsló című művét, valamint a Pour Toujours című, klasszikus és kortárs rekviemekből inspirálódott, szöveg nélküli előadást mutatta be a társulat. A stúdióteremben a Kafka regényéből készült Amerikát, August Strindberg A pelikánját, valamint a Szilágyi Domokos hosszúverséből készült Öregek könyvét vitték színre.
Az évad során felújították és a következő színházi idényben is műsoron mArad a sétatéri teátrum művészeti vezetője, Visky András által írt Caravaggio Terminal, Strindberg Julie kisasszonya, Henrik Ibsen Hedda Gabler című műve, valamint két „filmes” előadás, az Ingmar Bergman filmjéből készült – de róla is szóló – Suttogások és sikolyok, illetve a Dogme 95 nevű dán avantgárd filmes mozgalom első alkotásának számító Thomas Vinterberg-film, a Születésnap.
Az évadban a színház székhelyén játszott 173 saját előadáson, valamint a meghívott produkciókon és koncerteken összesen 24 585 néző vett részt, a turnékon és fesztiválszerepléseken pedig további 1800 néző előtt játszott a társulat, összesen tehát 26 385-en látták a Kolozsvári színház előadásait a 2015/2016-os évadban. A társulat ebben az évadban is számos fesztiválon és turnén vendégszerepelt: a Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, a szintén Bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard fesztiválon, a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon, a Kortárs Drámafesztivál időközi eseményeként Budapesten, a Jurányi Házban, a Sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon, a hagyományos előadáscsere keretében a Vígszínházban, valamint az évad zárásaként a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján, ahol egyébként a 25 éve a teátrum élén álló Tompa Gábor igazgatót külön köszöntötték.
A 2015/2016-os évadot új bemutató előkészítésével zárja a színház. A társulat az oroszországi származású, jelenleg Amerikában élő Jurij Kordonszkij rendező vezetésével Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét próbálja. A bemutatót a tervek szerint október elején tartják a nagyszínpadon berendezett stúdiótérben.
A következő, 224. évadot a színház – immár hagyományosan – a Kolozsvári Magyar Napokon kezdi augusztusban. Az augusztusi előadásokra jegyek már vásárolhatók online a Biletmaster.ro weboldalon.Az új évad első bemutatójaként az elsősorban filmrendezőként ismertté vált Szász János viszi színre Dragomán György Kalucsni című drámáját októberben. November 24–december 4. között pedig a kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására kerül sor, melynek témája ebben az évben az idegen lesz.
Magyar produkciók Bukarestben
A Kolozsvári Állami Magyar Színház három, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig két előadással szerepel az október 21–30. között Bukarestben megrendezendő Országos Színházi Fesztiválon. Az elmúlt évad Kolozsvári bemutatói közül a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesar, a Felix Alexa rendezésében színre vitt A pelikán, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours (Mindörökké) című előadások lesznek láthatóak a romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén.
A fesztiválra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hatodik egymást követő alkalommal kapott meghívást. Ezúttal a Tompa Miklós Társulat által színre vitt Samuel Beckett-darab, A játszma vége és a Liviu Rebreanu Társulat által bemutatott Vivaldi şi anotimpurile (Vivaldi és az évszakok) című előadás utazik Bukarestbe Vásárhelyről. Az Országos Színházi Fesztiválon szerepel ugyanakkor a Kolozsvári román színház A mi osztályunk (Clasa Noastră) című elődása is, amelyet Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója vitt színre.
Krónika (Kolozsvár)2016. július 15.
Rendhagyó sajtótájékoztató
Rejtélyes viszonyok Mikházán
Csütörtök délben rendhagyó sajtótájékoztatót tartott Szélyes Ferenc színművész Mikházán, annak kapcsán, hogy július22-én, pénteken 20 órától bemutatják Eric-Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok című darabját. A helyszín is különleges volt, hiszen saját mikházi portáján fogadta az újságírókat.
Szélyes Ferenc elmondta: a darabot 14 évvel ezelőtt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkciójaként már játszották mostani szereplőtársával, Nagy Istvánnal. A rendező akkor Cristian Ioan, a Nemzeti akkori igazgatója volt. A vezetőcserét követően levették műsorról a kétszemélyes drámát, annak ellenére, hogy jó előadás készült belőle. "Abban egyeztünk meg Nagy István kollégámmal, hogy mivel akkor nem játszottuk ki a darabot, valamikor újra színre visszük. Hosszú előkészület után végül úgy döntöttünk, hogy a Csűrszínházi Egyesület saját produkciójaként az idén újra színpadra állítjuk" – mondta Szélyes Ferenc.
Valójában családi produkciónak is mondható, hiszen a darabot Nagy István fordította, ő alakítja Abel Znorkót, míg a rendező Szélyes Ferenc, aki Erik Larsent játssza. Díszlet- és jelmeztervező Szélyes Andrea. "Szerepet kap" benne Bálint Károly Marosvásárhelyi szobrászművész alkotása is, amely nemcsak a plakáton, hanem a darabban is megjelenik. A turnészervezést az Artecotur Egyesület vállalta fel.
A csűrszínházi bemutatót követően 23-án, szintén 20 órától lesz még egy előadás, utána a nyárádszeredai napokon láthatja újra a közönség, majd ősztől a Jazz & Blues klubban adják elő rendszeresen. Van egy turnéztatható díszletváltozat is, s mivel kétszereplős, remélik, hogy több erdélyi településen is megfordulnak majd. Ha meghívást kap a Csűrszínházi Egyesület, akkor külföldre vagy a nyugati szórványba is ellátogathatnak vele.
Nagy István elfoglaltsága miatt nem vehetett részt a sajtótájékoztatón, ezért utólag osztotta meg velünk gondolatait a darabról. Kifejtette: 14 éve, május 13-án mutatták be a Nemzeti Színház Kistermében a Rejtélyes viszonyokat, Szélyes Ferenc 50. születésnapjára. Akkor már ment ez az előadás a román tagozaton Ritiu Ioan és Dan Radulescu szereplésével, egy nagyon puritán – jégvilágot idéző – díszletben. Az előadás rendezője, Cristian Ioan, akkori vezérigazgató felvetette, hogy megcsinálná a magyar tagozaton is, ugyanazzal a díszlettel és koncepcióval. Elkezdték próbálni a darabot – Makk Károly fordításában –, és a rendező csakhamar rájött, hogy az elképzeléseihez nem idomul, sőt, sok helyütt eltér a román fordítástól. Így leállt egy időre a munka. Nagy István újrafordította a szöveget, felhasználva Paola Bentz-Faucci román átültetését. Az előkészítő munka, az újrakezdett próba folyamata több saját ötletet is felszínre hozott, amelyeket a rendező elfogadott, beépített, majd kedvet kapván, elvetette az előző koncepciót, és a román előadástól teljesen különböző produkció jött létre. "Nagyon kellemes emlékek fűznek hármunkat az akkori közös alkotó munkához" – mondta Nagy István, majd arra a kérdésre, hogy most miért az új köntös, az új díszlet és miért új koncepcióban állítják ismét színpadra a darabot, kifejtette: "talán éppen az eltelt 14 év miatt. Én akkor 43 évesen egy olyan 50-en túli alakot próbáltam megformálni, amelyik már tetemes élettapasztalatot halmozott fel, és akinek emberi és szakmai státusa meghatározó. Mostanra, azt hiszem, a magam kora, élettapasztalata, emberi és talán szakmai státusom is közelebb áll a megoldandó feladathoz. A régi előadásból a tisztázott viszonyrendszert használtuk fel, és néhány akkori saját játékos ötletet. A mostani előadás új térben, új koncepcióval készült. A produkció létrejöttét támogatta többek között Kiss Péter vállalkozó, Orbán László, az Osli stúdió tulajdonosa, a Népújság és súgóként Súgó Erzsébet.
Néhány szó a szerzőről és a darabról. Eric-Emmanuel Schmitt francia-belga dramaturg, író, filmrendező 1960. március 28-án született. Lyonban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1980-1985 között Párizsban filozófiában szerzett egyetemi diplomát. Három évig a cherborgi Chambéry egyetem tanára volt. Elzásziként szülei hatására ateista, aztán agnosztikus volt, majd évek múltán tért keresztény hitre. 2002-től Belgiumban él, 2008-tól belga állampolgár. Drámaírással kezdte, majd később novellákat is írt. A Rejtélyes viszonyokat 1996-ban írta. Azonnal siker lett, forgatókönyv és film is készült ennek alapján. A kétszemélyes darabban két eltérő életfilozófiájú és életpályájú férfi története bontakozik ki.
Schmittet a Francia Akadémia a színházművészetért járó aranydíjjal tüntette ki 2001-ben. Darabjait több mint 50 országban játsszák és 40 nyelvre fordították le. A szakértők Samuel Beckett, Jean Anouilh és Paul Claudel mellé sorakoztatják fel a szerzőt, aki novellákat és rövid tudományos- fantasztikus történeteket is írt. 2010-ben Goncourt- díjat kapott az Emlékkoncert egy angyalért című novellájáért. 2016-ben a Goncourt- bizottság egyöntetűen tagjai közé választotta, Edmonde Charles-Roux helyét vette át. 33 éve a belga királyi francia nyelvű irodalmi akadémia tagja, székét korábban Sidonie-Gabrielle Colette és Jean Cocteau foglalták el.
A Rejtélyes viszonyok című darabban Abel Znorko Nobel-díjas író visszavonultan él Norvégiához közel, egy szigeten. Tíz éve nem fogad a takarítónőjén és az alkalmanként a házhoz rendelt prostituáltakon kívül semmiféle látogatót. Aztán egyszer egy idegen érkezik, akiről a későbbiekben furcsa dolgok derülnek ki. Így hívja beszélgetésre hosszú évek hallgatása után egy jellegtelen kisváros jellegtelen lapjának riporterét. A szokványos kérdésekkel és közhelyes okoskodásokkal induló interjú során azonban egyre különösebb titkok derülnek ki egy cseppet sem hétköznapi szerelmi kapcsolatról, egy rejtélyes harmadik személyről, akinek említése miatt mindketten levetkőzik évtizedek óta alakított pózaikat, megismerik egymás életfilozófiáját, belátják, hogy ez csődhelyzetbe juttatta őket, ennek köszönhetően őszintén kitárulkoznak egymás előtt. A Rejtélyes viszonyok francia ősbemutatójának főszere-pét Alain Delon játszotta. 2002-ben a norvég Kjetil Bang-Hansen, majd 2005- ben Volker Schlöndorff készített tévéfilmet a darab nyomán.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)2017. május 12.
Halálfélelem a kolozsvári magyar színház új előadásában
MTI - A halálhoz, a félelmeinkhez való viszonyunkat boncolgatja a Kolozsvári Állami Magyar Színház szerdán bemutatandó Vakok című előadása. Alkotói egy pénteki sajtótájékoztatón beszéltek az előadásról.
Visky András, a színház művészeti vezetője elmondta: Nagy Botondot, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői mesterképzős hallgatóját annak a programnak a keretében kérték fel kolozsvári rendezésre, amelyben a színház fiatal alkotóknak kíván lehetőséget biztosítani.
Az előadás Maurice Maeterlinck Nobel-díjas író kevéssé ismert drámájából, a Vakokból indult ki, de kilépett a szerző által létrehozott keretekből. Amint Kali Ágnes dramaturg elmagyarázta: a félelem hangulatát vették át az eredeti szövegből, és a hangulatba beleillő vendégszövegeket dolgoztak be az előadásba. Ezért is írták a cím alá, hogy az előadás Maurice Maeterlinck, Samuel Beckett, Hajas Tibor, Pilinszky János és Pier Paolo Pasolini előtti tiszteletadás. Nagy Botond rendező szerint nem hagyományos színházi produkciót láthat majd a közönség, hanem „egy techno-poétikus installációt”, melyben nincsen főszereplő, minden előadónak egyformán fontos személyes momentuma van. A rendező az alkotási folyamat hangulatára is kitért. Megjegyezte: szerinte csak baráti, családias hangulatban érdemes színházat csinálni. Hozzátette: ez a hangulat a kolozsvári társulatban adott volt.
Az alkotói folyamatot a produkcióban fellépő színészek is emlékezetesnek tartották. Váta Loránd elmondta: ez már nem a Bocsárdi László, vagy Tompa Gábor színházi világa, hanem azoké, akik beleszülettek a virtuális valóság világába. Kántor Melinda a színházi rendezés új hullámáról beszélt, és hozzátette: a most jelentkező generációra nagyon oda kell figyelni.
Az előadás díszletét Carmencita Brojboiu, jelmezeit Márton Erika tervezte, hangzásait Kónya Ütő Bence, koreográfiáját George Pop, vizuális hatásait Rancz András, fénytervét Erőss László készítette. A Vakok bemutatóját szerdán tartják a kolozsvári magyar színház nagyszínpadán. Krónika (Kolozsvár)