udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
87
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-87
Névmutató:
Selmeczi György
2007. április 4.
A szerzők jelenlétében ismertették az április 5-én bemutatásra kerülő két kortárs operát április 3-án Kolozsváron, a Magyar Opera előcsarnokában. A Római láz, illetve a Szirén, „két magyar egyfelvonásos a múlt századból” . Fekete Gyula elmondta: első operája, a Római láz 15 éve íródott angol nyelven, chicagói tanulóéveinek vizsgadarabjaként, Edith Wharton novellája nyomán. 1996-ban a Budapesti Kamara Opera vitte színre magyar nyelven, ezt követően angolul is játszották Chicagóban, két alkalommal pedig olasz nyelven, Olaszországban. A Római láz kétszemélyes kamara-opera. Selmeczi György 17. évadját kezdi az Operában karmesterként, rendezőként, szerzőként viszont most mutatkozik be először. A Szirén első operája, amely Szőcs Géza egy kevésbé ismert novellájából született – a librettót is ő írta. A darab a 80–90-es évek fordulóján, franciául, luxemburgi megrendelésre íródott, 1997-ben a luxemburgi Conservatoire adta elő franciául. A darabot két éve Budapesten a Művészetek Palotájában mutatták be nagy sikerrel. A két operát ezúttal a fiatal rendező, Szabó Emese viszi színre. /F. I. : Országos bemutatók a Kolozsvári Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./2007. szeptember 11.
A Kolozsvári Magyar Opera új évadjának programját Simon Gábor igazgató és Szép Gyula aligazgató ismertette. Az évadnyitó előadás szeptember 23-án lesz Kálmán Imre Csárdáskirálynő c. művével, vezényel Incze G. Katalin. Szeptember 27-én Verdi Rigolettóját tűzték műsorra, Horváth József vezényletével. Október 7-én lesz a tavalyi Bartók-napok elmaradt „adóssága”, A csodálatos mandarin bemutatója, vezényel Jankó Zsolt. A táncjátékesten A fából faragott királyfival együtt mutatják be a darabot. Október 11-én G. Puccini Bohémélet c. darabját láthatja a közönség, a budapesti Operaház vendégművészeinek fellépésével, vezényel Selmeczi György. Októberben még a Marica grófnő, A bajadér és a Csárdáskirálynő kerül műsorra, továbbá Operettgálára várják a közönséget, valamint tudományos ülésszak lesz. /F. I. : Készen áll az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./2008. március 15.
A Duna TV a Kolozsvári Magyar Operával és a Román Televízióval koprodukcióban reprezentatív sorozatban mutatja be napjaink legjelentősebb zeneszerzőit. Az egyes portréfilmek középpontjában egy-egy szerző jelentős alkotása teljes egészében elhangzik, ezeket a Magyar Opera a szerző jelenlétében nyilvános hangversenyen is bemutatja. Az első hangverseny március 20-án lesz, ezen Csíky Boldizsár Gulág című kompozícióját, Csemiczky Miklós Vonósszonátáját és Orbán György Második szerenádját hallhatja a közönség. A hangverseny karmestere és műsorvezetője Selmeczi György. A Magyar Opera szimfonikus zenekara mellett közreműködik a Kulcsár Szabolcs vezette férfikar is. /Kortársaink köszöntése I. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./2008. augusztus 22.
Csíky Boldizsár zeneszerző kompozícióiban közvetlen szervezőelemként vagy áttételes szimbólumhálóként megjelenik a magyar népdalkincs. Marosvásárhely zeneszerető közönsége a múlt év végén köszöntötte a hetvenedik életévét betöltött Csíky Boldizsárt. Idén tavasszal Selmeczi György vezetésével a Kolozsvári Állami Magyar Opera bemutatta a Gulag című, 10-12 perces, sötét tónusú művét. A végén, az utolsó percben megjelenik a férfikórus, latinul felhangzik egy Dávid-zsoltár szövege: a mélységből kiáltok hozzád. Debrecenben július végén egyhetes Bartók-kórusfesztivált és versenyt rendeztek. A fesztivált nyitó koncertjére tőle rendeltek egy kórusművet, Selmeczi Györgytől pedig kértek egy hosszabb darabot, így két olyan magyar szerzőtől előadtak egy-egy darabot, akik korábban díjat nyertek a fesztiválon. Csíky Boldizsár Ecloga című művét a debreceni Kodály Zoltán Kórus adta elő. /Máthé Éva: Gulag és Ecloga. = Krónika (Kolozsvár), aug. 22./2008. november 26.
Kortárs zeneszerzők darabjaiból összeállított hangverseny volt a kolozsvári Farkas utcai református templomban. Tudatosítani kell a zenekedvelő közönségben, hogy óriási tehetségű alkotók kortársai vagyunk – vezette be Selmeczi György karmester, zeneszerző a november 24-én tartott Kortársaim köszöntése című hangversenyt. A koncert egy sorozat részét alkotja, amely a Duna Televízió csatornáján is látható lesz. Az opera zenekara Herczenik Anna szólista közreműködésével Kocsis Zoltán, Kákonyi Árpád, Gyöngyösi Levente és Vajda János darabjait játszotta. Zongoristaként az egyik zeneszerző, Kákonyi Árpád is fellépett. Gyöngyösi Levente kolozsvári születésű zeneszerző, a Gólyakalifa opera megzenésítője ezúttal két Csokonai dalt hozott magával. Vajda János zeneszerző két operáját is játszotta eddig a kolozsvári társulat: a Mario és varázslót és a Leonce és Lénát. Vajda számára kellemes meglepetés volt a közönség lelkesedése. /Varga Melinda: Kortárs gyöngyszemek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./2008. december 3.
A kolozsvári Magyar Opera társulata nem tétlenkedik. Kiszállások és itthoni koncertek mellett rendkívül sikeres volt a Puccini emlékhangverseny, legutóbb pedig az intézmény zenekara mutatkozott be Selmeczi György vezénylete alatt, kortárs magyar zeneszerzők műveivel. A november 24-én lezajlott hangversenyt a Duna Televízió felvette, és Selmeczi György Kortársaim c. sorozatában közvetítik majd a következő év tavaszán. Eddig három zeneszerző és három mű volt műsoron: Csíky Boldizsár és a Gulág című kompozíció, Csemiczky Miklós és Vonósszonátája, valamint Orbán György és Második szerenádja. A következő négy a mostani koncerten szerepelt. Kocsis Zoltán Bemutatója (1976) átvitt értelemben is bemutatóvá az estén, a világhírű zongoraművész és karmester zeneszerzői oldalát mutatta be a kolozsvári zenekedvelőknek. Kocsis az utóbbi években sikeres Liszt-, Bartók-, Kodály-átiratokkal jelentkezett, de a Bemutató korábbi érdeklődésköréről árulkodik. Gyöngyösi Levente Két Csokonai-dala (XXI. Ének, Jót kívánás) a lírai és egyben a drámai tartalom erőteljes kifejeződései. Harmadikként az est legfiatalabb zeneszerzője, Kákonyi Árpád Goppisberger-concertója került műsorra. Műsorzáró darab gyanánt Vajda János Sinfoniettája (1991–2002) csendült fel. Vajda János érdeklődése viszont műfajokra is kiterjed (operákon kívül baletteket, vokál-szimfonikus, kamara- és kórusműveket is írt), és napjaink egyik legjelentősebb magyar zeneszerzőjeként tartják számon. /Fekete Adél: Kortársainkról… = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./2008. december 9.
A Kolozsvári operamesék sikerén felbuzdulva a magyar médiában példa nélküli vállalkozásként a kortárs magyar zene nézőkhöz való közvetítését tűzte ki célul a Duna Televízió, és kérte fel rá Selmeczi Györgyöt, a kolozsvári zeneszerzőt, karmestert. Az új, havonta jelentkező zenei sorozatot Kortársaim címmel indul, amelynek első darabja, a marosvásárhelyi Csíky Boldizsár zeneszerzőről készült portré, december 10-én kerül a képernyőreA hetvenegy éves Csíky Boldizsár után januárban Orbán György, majd februárban Csemiczky Miklós következik. /Kánya Gyöngyvér: Kortársak a Dunán. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./2009. március 30.
Selmeczi György zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem zenei tanszékének vezetője a háborús és békeidők dalairól tartott előadást Marosvásárhelyen, a Kemény Zsigmond Társaság vezetőjének, Csíky Boldizsár zeneszerzőnek a felkérésére. /Máthé Éva: Selmeczi György: „Mindez giccs” = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./2009. augusztus 26.
Egyre több színház ismerteti éves tervezetét, valamint a társulat átszervezését. Augusztus 28-án a Csávási balladával indítja évadját a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Az előadásban szereplő világhírű szászcsávási zenészek révén a nézők eljutnak egy magyar lakodalomba, egy román keresztelőbe és egy cigánybálba, majd bemutatnak egy városi táncházat és egy fényes nyugati koncertet is. Az előadás egyedi kísérlet arra, hogy az egymás mellett élő három különböző nemzetiségnek egyszerre legyen kulturális követe a nagyvilágban, magyarázta az előadás lényegét Czilli Balázs. A táncjátékot nagy sikerrel játszották Erdély és Magyarország városaiban, a sepsiszentgyörgyi premier után teltház előtt mutatták be Budapesten a Nemzeti Színházban is. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Sínház első bemutatóját szeptember 29-re tervezik, tájékoztatott Nagy B. Sándor, a színház irodalmi titkára: J. B. P. Moliére Mizantróp című darabját mutatják be, Bocsárdi László rendezésében. Azt követően a Karnebál című produkciót, melyet Caragiale Farsang című darabja alapján Alexandru Dabija rendezett. A sepsiszentgyörgyi társulat hat év után újítja fel Tadeusz Slobodzianek – Ilja prófétáját. Szilveszterkor operett és szimfonikus zene gálaestet terveznek Selmeczi György szerkesztésében. A jövő esztendő első felében Gorkij A fény gyermekei című darabját Zakariás Zalán rendezi. Ezek mellett egyéni előadásokat terveznek a színészek, lesz egy vendégjáték, az elmúlt évad több produkcióját műsoron tartják. Váta Lóránt 14 év után a kolozsvári színházhoz igazol, Váta helyét a Sepsiszentgyörgyre nyolc év után visszatérő Szakács László tölti be. A színész 1994-ben szerződött a Tamási Áron Színházhoz, majd 2001-ben a veszprémi társulathoz igazolt át, onnan a zalaegerszegi színházhoz került. Keresztes Attila, a szatmárnémeti Harag György Társulat nemrég kinevezett fiatal igazgatója, állítja színre a Csehov-darabot, a Három nővért. Az október 3-án tartandó bemutató előadáson a helyi társulat mellett fellép Bíró József kolozsvári színművész is. A következő hónapokban további nyolc nagybemutatót ígér az új társulatvezető, mellette két gyermekdarabot is színpadra visznek. Csehov után Tóth Ede népszínművét, a Falu rosszát láthatja a nagyérdemű, Csurulya Csongor rendezésében. Kálmán Imre operettje, a Csárdáskirálynő lesz Keresztes Attila igazgató második rendezése. A további tervezett bemutatók: Malacbefőtt című szociobörleszk, melynek szerzője Tasnádi István a nyíregyházi színház igazgatója, rendezője Tasnádi Csaba, az anyaországi Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámája, a Veszett fejsze nyele című vígjáték, a Bohóc kerestetik című stúdió-előadás. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban első ízben osztották ki a színészek által alapított Kulissza-díjat, amelyet a múlt évadban végzett háttérmunkájáért Szűcs-Olcsváry Gellért műszaki vezető kapott. Elkezdődtek Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámájának és Matei Visniec És a csellóval mi legyen? című előadásának próbái. /Kovács Zsolt, Sike Lajos: Új évadra készülőben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./2009. szeptember 3.
Panek Kati elsősorban színésznő, de énekel is, főként népdalt, „kirándult” már az operett területére is, Selmeczi György jóvoltából: Cecília volt a Csárdáskirálynőben. Mindezek mellett ír: a Szabadság külső munkatársa. Panek Kati közel tíz éve épít a Gyimesekben, hátországnak, kapaszkodót. Épít közösséget, csapatot, kapcsolatrendszert, házat, hazát, otthont, vallja. Itt készül, mert egyszer számot kell adni, megírni jót-rosszat, azt, amiben része volt. /(Köllő Katalin): Mivel foglalkozik mostanában… Panek Kati színművész. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./2009. december 30.
Zenés ünnep lesz a nézők számára Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház szilveszteri előadása. Az erdélyi komolyzenei élet sztárjait felvonultató nagyszabású produkció rendezője és zenei vezetője Selmeczi György, akinek ez lesz az első munkája Sepsiszentgyörgyön. Az előadás egy híres magyar film betétdaláról kapta a címét: A nagy utazás. /Szilveszteri nagy utazás Sepsiszentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./2010. szeptember 14.
Stúdióba szorít a válság
„Szeptember huszadikán véget ér a nyári szünet idejére és az új évad első hónapjára hirdetett készenléti munkanélküliség a Tamási Áron Színházban” – jelentette be tegnap a sepsiszentgyörgyi intézmény sajtófelelőse. A három hónapig tartó munkabeszüntetés által a színház mindössze annyi pénzt tudott megspórolni, hogy az intézmény jövőjét veszélyeztető lépések nélkül vészelje át a 2010-es év utolsó három hónapját
Kényszerből erényt
A megszorítások következményeként a szilveszteri produkció kivételével a 2010– 2011-es évad valamennyi új előadása stúdiótérben kerül bemutatásra, ily módon a színház vezetősége csökkenteni tudja a díszletek előállítási költségeit is, melyek anyagi fedezete jelentős mértékben visszaesett az elmúlt évadokhoz viszonyítva.
Művészi szempontból szeretné gyümölcsöztetni az új helyzetet a színház vezetője, a stúdióelőadások adta új lehetőségeket kihasználva úgy, hogy erényt kovácsol a kis költségvetésű, kis térben létrehozott alkotásokból.
„Abból indultunk ki, hogy kis térben kisebb a költségvetés, és ezt a helyzetet megpróbáljuk gyümölcsöztetni, ami a színésznek és a közönségnek is jó, erősíti a kapcsolatot” – mondta Bocsárdi László színházigazgató, aki lapunknak arról is beszélt, hogy a szeptember huszadikán véget érő három hónapos kényszerszabadság egy speciális helyzet volt. A színház dolgozói bár bejártak, az intézmény nem termelt, vagyis nem hozott létre újabb előadásokat, nem adott el és nem vásárolt.
Új bérletek, régi minőség
„Lehetőleg ugyanolyan jó minőséget szeretnénk továbbra is nyújtani a nézőknek, mint eddig” – fogalmazott Bocsárdi, aki az új típusú bérletektől is azt várja, hogy mindenki elmenjen a színházba és megnézze a produkciókat, az újakat és a korábbiakat is.
„Azokat is szeretnénk becsalogatni az előadásainkra, akik eddig nem jártak színházba, de azokat sem szeretnénk elveszíteni, akik munkahelyi elfoglaltságaik miatt nem érnek rá éppen azon a napon színházba menni, amelyre a hagyományos bérlet szól” – nyilatkozta az igazgató.
Az eddig meghirdetett felnőtt és diákbérletek mellett – mindegyik négy előadást foglal magában, ezek közül egyik választható az elmúlt évek sikeres előadásai közül – az idén a sepsiszentgyörgyi intézmény három új bérlettel lepi meg a közönséget. Ábel bérlet egészségügyi dolgozóknak, lelkészeknek, délutáni váltásban dolgozóknak. A bérletet rugalmassága miatt olyan nézőknek kínálja a színház, akik elfoglaltságaik miatt nem tudnak a hagyományos bérletek adott napjain színházba menni. A Bakk Lukács bérlet „azoknak szól , akik azt hitték, nekünk nincsen humorunk” – tudhatjuk meg a sajtóközleményből.
A Tamási Áron halhatatlan hőséről, Bakk Lukácsról elnevezett bérlet kiváló alkalmat kínál a színháztól évek, vagy akár évtizedek óta elpártolt nézőknek is arra, hogy megnézzék, milyen manapság a színház, hogy viccelnek (akár komoly dolgokkal is) ebben az új évezredben. A harmadik típusú új bérlet a Visszajáró bérlet, színházszeretőknek, és mindazoknak, akik úgy érzik, semmit sem szalaszthatnak el.
Megszorítások jegyében
A szokásos két bemutató helyett idén ősszel a sepsiszentgyörgyi színházban egy bérletes előadás, Shakespeare A velencei kalmár című színműve készül el Bocsárdi László rendezésében, főszerepben Mátray Lászlóval és a Sepsiszentgyörgyre nemrég visszatért Szakács Lászlóval. Bérleten kívüli szilveszteri produkcióként Alexandre Dumas A három testőr című regényéből készült musical-átirat kerül bemutatásra Selmeczi György rendezésében, mely előadásban a Tamási Áron Színház művészei mellett újra fellépnek majd a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekesei is.
Bérletes előadásként mutatja be továbbá a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Csehov Három nővér című darabját Keresztes Attila rendezésében, a vendégjátékra 2010 októberében kerül sor.
Az intézmény 2011-es tavaszi terveit is a válság jegyében fogalmazta meg. Az új bemutatók sorát Tom Stoppard Árkádia című darabjának bemutatója zárja majd. Amennyiben ezt az intézmény anyagi lehetőségei megengedik majd még két további bemutatóra is sor kerülhet, gyerekelőadásként (9-től 99 éves korig) Ðorde Lebovic Az ezredik éjszaka című darabja Zakariás Zalán rendezésében, kamaratermi produkcióként pedig Jean Genèt Cselédek című drámája Bocsárdi László rendezésében. Műsorra tűzik még Kolcsár József Zabhegyező című ingyenes egyéni előadását, mely J. D. Salinger regénye alapján készült.
Elmúlt bizalmatlanság
Bocsárdi lapunk arra a kérdésére, hogy az önkormányzat nyár eleji bizalmatlankodása mennyire viselte meg, röviden így válaszolt: „Ha a javaslataimat elfogadják és beleegyeznek abba, hogy a magam választotta munkatársakkal dolgozzam, akkor több időm marad az alkotásra is”.
Amint arról lapunkban beszámoltunk Bocsárdi ősztől versenyvizsga nélkül maradhatott a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója, miután az elmúlt öt évben folytatott tevékenységét vizsgáló bővített bizottság engedékenyebb volt, mint az első, amely nem adott neki elég nagy jegyet ahhoz, hogy folytathassa munkáját.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. december 10.
Hangok, színek szövetsége
Zene- és képzőművészet ünnepi találkozásának adott teret a Kemény Zsigmond Társaság keddi rendezvénye. Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész, karmester az új magyar egyházi zene misztériumába avatta be a Bernády Ház nagyérdeműjét, ezt követően Nagy Miklós Kund Kákonyi Csilla festőművésznő három, különböző időpontokban készült Krisztus-ábrázolását méltatta.
– Az elmúlt 50 évben mindannyiunk számára létezett egy kötés Isten és a zene között. Az ihletett, áldott zenélés kapcsolatteremtés Istennel, elfogadása annak, hogy részei vagyunk a kicsinységnek, ami szemben áll ezzel a hatalmassággal. Mindig is ez volt az egyházi zene funkciója. A jó Istennel való szembesülés teremtette meg a késztetést a zseniális művészben arra, hogy monumentálisat alkosson, hogy elkezdje érzékelni a tér, az idő végtelenségét és ezt zenei formába öntse. Az isteni fogantatású zenében szövetségre lép az idő, a tér, a hang, olyan egység teremtődik, amelyben az énnek, az egónak a helyzetét csodálatos élmény meghatározni – mondta elöljáróban a zeneművész, majd arról beszélt, hogyan formálta saját képére a – nemzetkarakterológiájában ellentmondásos, a muzsikálás természeti törvényét egyrészt elfogadó, másrészt a megszokottól berzenkedő, újítani vágyó – magyar nép a gregorián énekeket. Selmeczi György arra is felhívta a figyelmet, hogy minden más kultúrnéptől eltérően a magyarnak nincsenek olyan nemzeti szerzői, akik kiemelkedő egyházzenei műveket alkottak volna.
– Zenebarátaim 1986 tavaszát tekintik mérvadónak a magyar egyházi zene létrejöttében, amikor gyermeki lelkülettel, pimaszságból megírtam az első misémet. Ennek az állításnak persze semmi alapja nincs, jó néhányan megelőztek. A rendszerváltás előtti években mindenkiben ott rejtőzött az igény arra, hogy a muzsika révén találkozzon az Úrral. Ugyanakkor, a már említett ellentmondásosságunk folytán, az újra is áhítoztunk. És ez az új azáltal lett új, hogy nagyon régi volt. Valami csodálatos, felszabadító dolog teremtődött, amelytől boldogok lettek az emberek – hallhattuk a meghívottól, aki a továbbiakban a 60-as, 70-es évek egyházi zenét ideologizáló, a zene vallásos dimenzióit rejteni igyekvő tendenciáira is kitért.
Az est második felében Nagy Miklós Kund Kákonyi Csilla három – 1987-ben, 2007-ben, illetve 2008-ban készült –, a képzőművész szándékától elvonatkoztatva trilógiának is tekinthető alkotását mutatta be az egybegyűlteknek.
– A megfeszített Krisztust a művészettörténet legnagyobbjai is megfestették, talán ebben a témában született a legtöbb kép. Kákonyi Csilla festményei mégis eltérnek a korábbiaktól. A Megfeszítve című nagykompozíciót 1987-ben alkotta a festő, az időpontból megértjük, miért ilyen magányos ezen a képen Krisztus. Ez a mű nem azt a történelmi mozzanatot hívja elő, amikor a Megváltó körül ott vannak a jól ismert alakok, itt a Messiás egyedül van. Ez az egyedüllét teszi különlegessé a kompozíciót – mondta a méltató, aki a Golgota motívumát a húsz, illetve huszonegy évvel később készült – a transzcendentális tér profanizálódásának jeleit rejtő – festménnyel hasonlította össze.
A találkozó végén Selmeczi György nem mindennapi zenei élménnyel – a Budapesti Rádió kórusa számára Csemiczky Miklóssal,Vajda Jánossal, Gyöngyösi Leventével, Orbán Györggyel közösen szerzett Öt szerző miséjével – búcsúzott a nagyérdeműtől.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)2011. április 27.
Zenével, húsvéti tojással, koccintással ünnepelték az alkotmányt
Talán a legtartalmasabb gálamûsorral épp Kolozsvár tisztelgett Magyarország új alaptörvénye elõtt: az egyetlen határon túli város, amely bekapcsolódott a húsvéthétfõ esti, tíz helységet élõ körkapcsolással összekötõ ünnepi programba. Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Gyõr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged és Szombathely mellett a kolozsvári magyar opera is várta mindazokat, akik a húsvéti ünnepet közös zenehallgatással kívánták lezárni, s egyszersmind részesei lenni a magyarországi eseményeknek is. Mindezt a Duna televízió biztosította, amelynek munkatársai az összes helyszínrõl bejelentkeztek.
A kolozsváriakkal együtt ünnepelt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, valamint Szilágyi Mátyás fõkonzul és további közéleti és egyházi személyiségek. Ezzel együtt az opera nagyterme laza félházat mutatott, mintha a közönség is kicsit értetlenül állt volna a húsvéthétfõi koncertlátogatás lehetõsége elõtt. Felemelõ pillanatnak számított azonban a Himnusz, amelynek hangjai egyszerre tíz városban csendültek fel, majd a közönség felvételrõl meghallgathatta Schmitt Pál magyar köztársasági elnök ünnepi beszédét, amelyet délben, az új, magyar, korszerû, nemzeti és európai alaptörvény aláírását követõen mondott el. A politikus kiemelte: ezen a napon nem csak a hitbéli tanítás, a húsvét évszázados hagyományát ünnepeljük, hanem a közös munka fölött érzett büszkeséget is, hogy több mint 20 évvel a rendszerváltás után megszületett az új alkotmány, amely Magyarország feltámadásának alapja és záloga. A köztársasági elnök a nemzeti összetartozás okmányának is nevezte az új alaptörvényt, amelynek ünneplése is ezt a jellegét emeli ki, tíz magyarországi város és Kolozsvár részvételével, hiszen a magyar kultúrát a vele együtt élõ nemzeti közösségek értékei is erõsítették. - Bízunk a fiatalok elhivatottságában, abban, hogy a gyermekeink ismét naggyá teszik Magyarországot! - jelentette ki az elnök, szabadságot, békét és egyetértést kívánva az ünneplõ magyarságnak és az együtt élõ nemzetiségeknek.
A köszöntõ szavak után felcsendült Kodály Psalmus Hungaricusa, az opera kórusának és zenekarának elõadásában, Bardon Antal szólista közremûködésével és Selmeczi György vezényletével. A tíz városban egyszerre elõadott zsoltárt követõ szünet után mindenhol egyéni mûsorral folytatódott a program. Kolozsváron mezõségi és kalotaszegi népzene, valamint reneszánsz muzsika is csendült, elõbbi a Tarisznyás Együttes, utóbbi a Flauto Dolce elõadásában. Elhangzott továbbá Farkas Ferenc Kárpáti rapszódiája és Liszt Ferenc Csárdás obstinéja, szintén Selmeczi György vezényletével, majd Kulcsár Szabolcs vette át a karmesteri pálcát. Elsõként Erkel Ferenc operarészletek hangzottak el (Hunyadi László, Brankovics György, Bánk bán) Vígh Ibolya, Sándor Árpád és Fülöp Márton elõadásában, majd Bartók Béla román népi táncait követõen Kodály Zoltán Székely fonójának fináléja zárta az ünnepi mûsort, Szilágyi János, Molnár Mária, Covacinschi Yolanda, Sándor Árpád és Fülöp Márton közremûködésével.
A közönség a függöny legördülése után sem oszlott el, hiszen a belépõjegyül kosarakba gyûjtött húsvéti hímes tojásokat bõséges fogadás keretében szolgálták fel az opera emeleti elõcsarnokában, ahol mûvészek, zenészek és a jelenlévõk közösen ünnepelhették a húsvétzárást és az új magyar alkotmány születését.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)2011. szeptember 21.
Évadnyitó
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera (KMO) kinevezett igazgatója a 2011- 2012-es évaddal kapcsolatos sajtótájékoztatóján elmondta: minden idők egyik legsikeresebb évadját zárták a tavaly, ami a premierek sokaságát, külföldi megjelenések színességének sokaságát jelenti.
Ami a múlt évadot illeti, Venczel Péter által komponált Ali Baba és a negyven rabló- előadása 8 teltházat ért meg, ami a mai körülmények között nem lebecsülendő. Az évad végén bemutatták Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia, Ruggero Leoncavallo: Bajazzók, majd a Giacomo Puccini Gianni Schicchi, Vajda János Mario és a varázsló opera-alkotásokat. Mindenik bemutató méltó volt a KMO hagyományaihoz.
A következő 2011-2012-es évad sem adja alább elképzeléseit.
Évadnyitó előadás Kálmán Imre Csárdáskirálynő operett, három felvonásban. Sok új szereplővel, akik bizonyíthatják, Kolozsvárnak megvan a tiszteletet érdemlő operett hagyománya. Vezényel Incze G. Katalin, Kulcsár Szabolcs. Rendező Selmeczi György. Az előadás időpontja 2011. szeptember 22, 18.30 óra.
Bemutatók a 2011-2012-es évadra a következők: Szentek és démonok. Színpadi fantázia Liszt Ferenc életéről és műveiről. A szöveget Egyed Emese gondozza. Rendező Selmeczi György.
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő. Rendező Szabó Emese.
Szilveszteri előadás, rendező Gombár Annamária.
Gaeteano Donizetti: Szerelmi bájital. Rendező Kürthy András.
Tavaszi áldozat, balettelőadás, rendező Jakab Melinda.
Sok előadáson kettős szereposztással találkozhatunk, ami azt is jelenti, a kolozsvári operát és operettet kedvelő közönség még színesebb előadásban láthatja, akár többször is, az előadásokat. Lehetőséget adva azoknak a fiataloknak, akik tagadhatatlanul megérdemlik, hogy egy jól átgondolt vezetéssel, tehetségük a nagyközönség elé kerüljön.
Az évad egyik kivételesen érdekes eseménye, hosszú évtizedek kihagyása után, a KMO meghívást kapott Óromániai vendégszereplésre. A Krajovai (Craiova) Operafesztiválon vesznek részt.
A társulat Szép Gyula tudomása szerint a Kárpátokon túl 1871-ben szerepelt Bukarestben. Az elmúlt években többször provokálták a bukaresti Operaházat, sajnos sikertelenül. Most úgy néz ki, szerintem Krajova jobb hallással, rendelkezik, amiben benne lehet a visszahívás lehetősége is. Nem beszélve a szólista felkérésekről.
Október 6. -17. között zajlik a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál, melynek eseményeiről egy későbbi sajtótájékoztatón Horváth István karmester a médiát bővebben fogja felvilágosítani.
Az idén körülbelül harminc művet fognak játszani, köztük olyanokat is, melyeket eddig kevésszer játszottak.
A Marosvásárhelyi Színház felkérte a Kolozsvári Magyar Operát, hogy vegyenek részt az ők bérletrendszerükben. Ez most van kialakulóban. Egyelőre most csak egy előadást ígértek, de ha a visszajelzések megfelelőek, akkor a kört bővíteni lehet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro2012. március 15.
Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésben
Bogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából.
Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt.
„Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón.
A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat.
Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek.
Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt.
A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült.
További erdélyi kitüntetettek
Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Krónika (Kolozsvár)2012. március 15.
Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknek
Magyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje).
Szabadság (Kolozsvár)2012. szeptember 13.
Ősbemutatóval indul az opera 2012/2013-as évada
Erdélyi ősbemutatóval startol a Kolozsvári Magyar Opera 2012/2013-as évada szeptember 15-én: a Szomor György–Pejtsik Péter–Miklós Tibor szerzőhármas darabját, a Báthory Erzsébet című musical-operát (rendező: Bagó Bertalan, koreográfus: Novák Péter, vezényel: Kulcsár Szabolcs) szombaton este 7 órától tekintheti meg a közönség a sétatéri színpadon. Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából ünnepségsorozat zajlik december 15-e és 18-a között, amelynek keretében bemutatják Kodály egyfelvonásosát, a Székely fonót, Demény Attila rendezésében. Ezekről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Szép Gyula operaigazgató, utalva ugyanakkor arra is, hogy az évad második felében magyarországi meghívásoknak kell eleget tenniük, emiatt egyelőre képlékenyen terveznek.
– Több magyarországi intézmény jelezte, hogy vendégül látna bennünket a 2013-as esztendőben: az eddigi egyeztetések értelmében, úgy tűnik, jelen leszünk a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, emellett Giuseppe Verdi Attila című háromfelvonásos operáját a budapesti Művészetek Palotájában, Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét pedig az Operettszínházban láthatja majd a közönség – magyarázta Szép Gyula. Mint mondta, idén ősszel két jelentős kiszállás várható: az opera zenekara önálló szimfonikus hangversenyt ad a Művészetek Palotájában, az Örkény Színházban pedig Örkény-emlékestet tartanak, Demény Attila rendezésében.
Gioacchino Rossini kétfelvonásos operáját, az Ory grófját tűzi műsorra az intézmény az évad második felében, és a tervek szerint egy gyerekdarabot is bemutatnak, ezzel kapcsolatban a magyarországi Novák Péter rendező-koreográfussal tárgyalnak. Egyelőre még távlati cél ugyan, de úgy tűnik, a Verdi-év keretében a Művészetek Palotájában jövő ősszel zajló rendezvénysorozaton is jelen lesz a magyar opera társulata, ott a tervek szerint Verdi- és Schiller-műveket, valamint egy új Orbán György-darabot mutatnak be.
A tavalyi évad sikereiről szólva Szép Gyula a 2011 októberében megtartott Nemzetközi Liszt Fesztivált, a Cirkuszhercegnő, a BÚÉK 2012 és a Szerelmi bájital című bemutatókat emelte ki, valamint a társulatnak a Nemzeti Operák Fesztiválján való részvételét is, amelyen nagy sikerrel mutatkozott be a Kolozsvári Magyar Opera. Hozzáfűzte: nagyszerű fogadtatás övezte a Margitszigeten a budapesti Szabad Tér Színház és a magyar opera együttműködésében létrejött Báthory Erzsébet című musical-operát, ugyanakkor a Kolozsvári Magyar Napokon is eredményesnek bizonyult a filharmóniával közösen adott koncertjük. Az igazgató kitért arra is, hogy a nyár folyamán három kortárs opera (Orbán György: Pikkó herceg, Selmeczi György: A szirén, Vajda János: Leonce és Léna) hangfelvételét sikerült elkészíteniük.
F. ZS.
Szabadság (Kolozsvár) 2012. november 30.
A virtuóz hegedűművész
Ruha István ízig-vérig zenész volt. Számára természetes volt az, hogy a hegedűjét, ahova csak lehetett, magával vitte. Szívesen és jó kedvvel játszott.
A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek. Szerette azt, ha a társaság vagy a hallgatósága a hallottaktól el volt ragadtatva.
Közvetlen természetének köszönhette, mindenki szerette. Szerette, mert őszinte volt, és ha megkérték, szívesen játszott. Mindig Ő volt a vezéregyéniség. Hiszen a hegedűből a maximumot tudta kihozni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, állandóan gyakorolt, mert szerinte a gyakorlás, a mű tökéletes tudása az, amely segíti az előadót abban, hogy a zene minél hatékonyabban hasson a közönségre.
Ruha István (Nagykároly, 1931. augusztus 17. – Kolozsvár, 2004. szeptember 28.) romániai magyar hegedűművész, kamarazenész, egyetemi oktató. Pályafutása során volt hangversenymester a Kolozsvári Magyar Operában (1949–1957), első hegedűs (1957–1958) illetve szólista (1958–) a Kolozsvári Filharmóniánál, majd tanár a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián (1963–2003). 1964-ben megalapította a Napoca Vonósnégyest. Tanítványai voltak többek között: Ágoston András, Fátyol Rudolf, ifj. Boros Mátyás, Gátai Tibor, Mirela Capătă. Fiatalkorában szerzett díjak: 1958 – harmadik díj a moszkvai Csajkovszkij-versenyen. 1958 – első díj a bukaresti Enescu-versenyen.1959 – második hely a párizsi Jacques Thibaud – Marguerite Long versenyen. Számos értékes kitűntetést kapott: Érdemes Művész Oklevél (1968), Kultúra Érdemrend (1968), I. Cuza érem (2001), a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj, ami talán az összes díjak közül a legértékesebb.
A hegedűművészet virtuóza
Mirela Capătă Ruha István tanítványa volt, majd, mint a kolozsvári Filharmónia tagja, húsz évig együtt koncertezett a mesterrel. „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” című doktori értekezésében a világhírű hegedűművész életét, művészi pályájának alakulását, kibontakozását mutatja be. A disszertáció anyagának nagy részét két könyvbe foglalta össze, és juttatta el a zenekedvelőkhöz, a nagyközönséghez, tisztelegve, emléket állítva a nagy művésznek. Mindkét könyvet, 2012-ben, a Charmides és Eikon kiadó adta ki.
A téma választását a szerző azzal indokolta, hogy szintetizálni akarta a hazai és a nemzetközi hegedűművészet egyik legkiválóbb képviselőjére vonatkozó adatokat. Ruha bűvkörébe kerülve, kötelességének érezte, hogy megörökítse az utókor számára a zseniális művész munkáját.
A Ruha István művészetével kapcsolatos kutatómunka 5 évig tartott. Hatalmas mennyiségű anyagot halmozott fel, melyet kategorizált, rendszerezett. Az adatok feldolgozása alapján igazolódott az, az állítás, hogy Ruha „fenomén”, a romantikus hegedűművészet utolsó képviselője. Bár pályatársai közül sokan meghaltak, még élnek olyan művészek, akikkel együtt koncertezett. A velük készített 40 interjú, a beszélgetések, a kolozsvári Filharmónia és a Gheorghe Dima Zeneakadémia levéltárában található Ruha művészetére vonatkozó anyagok információs forrást jelentettek. Felhasználta a műsorfüzetek, a koncertek plakátjainak , a művész bejegyzéseivel ellátott zenei partitúrák anyagát is, melyeket rendszerezett. Az orális emlékezés anyagát összevetette, ellenőrizte azok hitelességét azáltal, hogy összehasonlította a levéltári anyagokkal, a különböző könyvekben, lexikonokban megtalálható, Ruha művészetére vonatkozó adatokkal. Forrásanyagot jelentett Selmeczi György által készített, Ruha életére vonatkozó film, melynek operatőre Xantusz Gábor volt. Ruha özvegye is rendelkezésére bocsátotta a családi archívumban levő anyagot, a füzetet.
A könyvei abban különböznek a doktori értekezésétől, hogy sokkal olvasmányosabbak, számtalan epizód utal a művész magánéletére, szokásaira. Ezáltal élet közelbe hozza a nagy művészt.
Ruha István a hegedű szolgálatában
„Ştefan Ruha o viaţă în constelaţia viorii” – című, 324 oldalas könyv fedőlapja Baja Francisc munkája. A könyv hátsó lapján Mirela Capătă Ruha monográfiájával kapcsolatos értékelések olvashatók. Valentina Sandu -Dediu így jellemzi a szerző munkáját: „Az a tény, hogy Ruha tanítványa és munkatársa volt, indokolja a tiszteletet, melyet a romantikus nagy művész iránt tanúsított…Ruhának szerencséje volt, hogy olyan elkötelezett tanítványa és munkatársa volt, aki egy kiváló kötetben örökítette meg emlékét”.
A könyv Előszavában Mirela Capătă bemutatja Ruha István személyiségét. Rendkívüli technikával, gazdag repertoárral rendelkezett. Mindig kezében volt a hegedű, a diákétkezdében, a vonaton is. Másnál nem létezik ilyen tökéletes „ember-hegedű” kapcsolat, mint Ruhánál.
A könyv 3 fejezetből és Dokumentumok, könyvészeti anyagból tevődik össze. „Gyökerek. Iskolai tanulmányok” címmel írt első fejezetben megismerhető a gyermek, a fiatal Ruha egyénisége. Az apja korán észrevette zenei hajlamát, zene iránti érdeklődését. Az örökletes tényezők, a művészi- népzenei környezet, a szülők, befolyásolták a gyermek karrierjének alakulását. Megismerhetjük az elemi, illetve gimnáziumi éveit. 1945 év fontos volt a gyermek Ruha István életében. Nagykárolyban tehetségkutató versenyen vett részt, ahol a szakemberek is felfigyeltek rendkívüli adottságaira.
Kolozsváron folytatja zenei tanulmányait. Tanárai voltak Balogh Ferenc, Zsurka Péter, Kouba Paula. Rendkívül nehéz anyagi körülmények között élt. Sokat éhezett. Balogh Ferenc javaslatára felvették a Kolozsvári Magyar Opera zenekarába. Ruha ezekre az évekre így emlékezett: „Olyan szegény voltam, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy hosszú nadrágot vásároljak. Rónai karmester elvitt egy ruhaüzletbe, tetőtől talpig felöltöztetett.” Az operában Antoniu Ciolan karmester csiszolta stílusát, próbálta megszabadítani a népi muzsikusi szokásoktól.
A II. fejezet „Versenyek, győzelmek” címmel a nagy tehetség kibontakozásának szakaszait mutatja be. Szuggesztíven írja le a nemzetközi zenei fesztiválokra való felkészülés bonyolult, sok munkával járó folyamatát. Ugyanakkor érzékelteti a korszak sajátosságait. Az olvasó felteszi a kérdést, miért olyan jelentős a korszak bemutatása. Sztálin halála utáni évekről van szó, melyet Ilja Ehrenburg az „olvadás” éveinek nevezett, megélénkülnek az országok közötti kapcsolatok. 1953-ban részt vett a Bukarestben szervezett Világifjúsági Találkozón, melyen első díjat nyert. Kolozsvárra hazatérve, sok koncertre kapott meghívást. 1958.-ban Moszkvában tartott Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen III. díjat nyerte. A megnyitó beszédet Dmitrij Sosztakovics tartotta. 22 országból 61 versenyző küzdött a trófeáért. Ugyanabban az évben, 1958-ban, tartották Bukarestben a Nemzetközi Enescu Fesztivált, melyen Ruha István első díjat nyert.
A könyv betekintést nyújt Ruha magánéletére is. A felesége Esztergár Jolán Júlia lemond egyetemi tanulmányairól, és a családnak szenteli az életét. Míg ő a mindennapi, világi problémákkal foglalkozik, férje a művészettel, világot járva.
A III. fejezetben a hangversenyző Ruha karrier alakulásáról írt. A Filharmónia levéltári anyaga, a saját dokumentumai alapján összeállította a hegedűművész tevékenységének kronológiáját. A könyvben, 174 oldalon keresztül, az életrajzi adatok kronológiáját, a Függelékben, a művész hazai és külföldi koncertjeinek jegyzékét, fényképeket találhatjuk.
Ruha István hegedűművész és tanár bűvkörében
„ În cercul magic al violonistului şi profesorului Ştefan Ruha” című, 300 oldalas könyvben nyomon követi a művész pályájának alakulását, hogyan jut el az „empirikus iskolától a kulturált zenéig”. A jegyzetekkel, fényképekkel, művészre vonatkozó dokumentumokkal, a koncertek programjával ellátott könyv nemcsak a hegedűművész életére, hanem a kortársaira vonatkozó adatokat is bemutatja.
A könyv Előszavában Mirela Capătă a mestert „fenoménnek” nevezte, melyet a nemzetközi zenei világ kiváló művészeinek, a művészre vonatkozó adatok alapján fogalmazott meg. „Szerencsésnek nevezi magát, hogy egy levegőt szívott a nagy művésszel, megismerhette előadói és tanári, mentori munkáját”.
Az I. fejezetben Ruha Istvánt, mint tanárt mutatja be.
A hallgatók különböző színtű felkészültséggel rendelkeztek. A mester „atyai” módon viselkedett. A családias hangulat ugyanakkor a tiszteletet is jelentett. Gyakran használta a szemléltetés módszerét. Az volt az elve, hogy a hegedülést, akárcsak a karmesteri munkát el kell „lopni”. Kezébe vette a hegedűt, és élőben mutatta meg, hogyan kell technikailag megoldani a feladatot.
A II. fejezetben Ruha hegedűművészeti és előadói sajátosságairól értekezik. Bemutatja pszichológiai portréját. Az édesapja a kiskorú gyermek sajátos képességeire figyelt fel: az abszolút hallás, a ritmus érzék, zenei érzék. Ezek az adottságok kiegészültek más pszichikai képességekkel, mint az intelligencia, a zenei érzékenység, figyelem összpontosító képesség. Rendkívüli zenei memóriával rendelkezett. A szerző elemezte azokat a lelki jellemzőket, melyek a hegedűművész sikerét eredményezték. Szerinte a kivételes memóriának meghatározó szerepe volt a művész munkájában. Soha nem látta, hogy kotta alapján játszott volna, kivételt képezett a kamarazenekari játéka. A fizikai képessége szerencsésen segítette művészi munkájában. A nagy koncentráló képessége, a fegyelmezett gondolkodása is szerepet játszott a hegedülésnél. Az önkontrollja lehetővé tett, hogy túl lépjen a nehéz helyzeteken. Élményt jelentett számára a hegedülés. Ruha sikerének titkát az érzékenységgel párosult intelligenciában, a kivételes memóriában, spontaneitásban, a kreativitásban látja. Rendkívül hamar megtanulta a zenei alkotást. Mindezek a pszichikai jellemzők következetes munkával, önmagában vetett hittel társultak. A szerző érdekes észrevétele, Ruha függetlenül, hogy Tokió, Párizs vagy más világváros koncert termében, vagy Bukarestben, Nagykároly Kultúrházában lépett fel, ugyanolyan szenvedéllyel játszott. Az alapos felkészülés, a nagy teherbíró képessége segítette, hogy bármilyen, még zavaró körülmények között is hegedüljön.
Példázhatnánk: Fiatal házas volt, mikor a Lakáshivatal kiutalt számukra egy lakást, azaz konyhát. Csak a mosdóban hegedülhetett. Vagy, mivel nem voltak megfelelő körülmények a gyakorlás számára, éjszaka az Operában gyakorolt.
A III. fejezet: Dokumentáció. A hegedűművészt ismerő személyekkel való beszélgetéseket, a hazai és külföldi sajtóban megjelent Ruha koncertjére vonatkozó írásokat tartalmazza. A Ruha monográfiában megfogalmazott következtetéseket két nyelven mutatja be. A gazdag életrajzi és könyvészeti anyagból kitűnik a virtuóz hegedűművész zsenialitása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2012. december 11.
Kodályra emlékeznek Kolozsváron
Kodály Zoltán születésének 130. és a kolozsvári hivatásos zenés színjátszás 220. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Magyar Opera december 13-án, csütörtökön este 18.30-tól bemutatja a zeneszerző Székely fonó című daljátékát, december 16-án, vasárnap – Kodály születésnapján – 18 órától pedig ünnepi gálakoncertre kerül sor.
„Kodály Zoltán műveivel az egész társadalom zenei műveltségének a megalapozásáért és felemeléséért harcolt. A Székely fonó karmestere Horváth József, rendezője pedig Demény Attila” – olvasható az intézmény közleményében. Az ünnepi gálán Selmeczi György vezényel. A Kolozsvári Magyar Opera az utóbbi időben három kortárs magyar opera felvételét készítette el.
,,Jelentékeny esemény a CD-k elkészülte, hiszen a kortárs magyar operáknak nincs semmiféle promóciójuk. Orbán György Pikkó Herczeg, Vajda János Leonce és Léna című darabját, valamint az én Szirén című egyfelvonásosomat rögzítettük a kolozsvári opera jól bevált akusztikai terében” – nyilatkozta az MTI-nek Selmeczi György. A lemezeket Kodály Zoltán születésnapjához kapcsolódva mutatják be a Kolozsvári Magyar Operában az ünnepi gálakoncerten, amelyen a CD-kre rögzített művek részletei mellett a Psalmus Hungaricusszal tisztelegnek Kodály emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)