Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 134 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-134

Névmutató: Szentgyörgyi László

2003. április 22.

Szászrégen az 1926-ban közigazgatásilag is egyesített Szász- és Magyarrégenből, majd az 1956-ban hozzácsatolt Abafája és Radnótfája falvakból állt össze. Az 1994-ben megyei jogú városi rangot elnyert Szászrégenben egy évtizeddel Trianon után is egyenlő arányban éltek magyarok, románok és szászok. Utóbbiakból mára csak mutatóba ha maradtak néhányan. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a 36 hatezer lakosú kisváros mintegy 30 %-a vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Nagy András, a második mandátumánál tartó alpolgármester leszögezte: A város és a vonzáskörzetéhez tartozó települések lakosságát igen érzékenyen érintette a gazdaság lassan másfél évtizede tartó mélyrepülése. Magas a munkanélküliség, ezért nagyok a szociális gondok. Folyamatos az elvándorlás, a 92-es népszámlálás adataihoz képest most négyezerrel kevesebb lakost számoltak össze a városban. A hiány felét a magyarok teszik ki, akiknek zöme fiatal, és Magyarországon vállalt munkát, ahonnan a többség számára már nincs visszaút. A 21 tagú városi tanácsnak a héttagú RMDSZ-csoport a legerősebb frakciója. Legutóbb a Petőfi-szobor felállítását akadályozta meg a többi tanácsos, holott előzőleg már hosszas egyeztetés folyt ez ügyben. Egyetlen magyar vonatkozású köztéri szobor sincs a városban, holott csak az utóbbi évtizedben három román személyiségnek állítottak emlékművet a központi parkban. A városban élő magyarok eddig nem tudták elérni, hogy a helyi Radio Son adásaiban legyen magyar nyelvű műsorok is. Tavaly ősztől állandósult a gyógyszerhiány. Pakó Benedek szászrégeni római katolikus plébános a hatalom által meghatározott legutolsó pillanatban vetette le a talapzatáról a Wass Albert-szobrot. Most meg azért zaklatják s fenyegetik 5-től 250 millió lejig terjedő pénzbüntetéssel, mert a szobor talapzatát építkezési engedély nélkül állíttatta fel. Pakó egyébként a templom előtti kertben valóságos szoborparkot hozott létre, Márton Áronnak egész alakos szobrával szemközt a szóban forgó Wass-büszt mellett egy Petőfi-mellszobor is áll. A magyarrégeni református templom előtti téren pedig Koós Ferencnek és az 56-os mártír-lelkésznek, Horváth Lászlónak állítottak emléket. Pakó plébános a kilencvenes évek szórványkollégiumot hozott létre, ahol a Régen vonzáskörzetében élő, illetve a környező megyékből származó iskoláskorú gyerekeket látnak el, akik jelenleg 95-en vannak. A városban van kulturális élet, amelyet a Böjte Lídia magyar szakos tanárnő által vezetett Kemény János Művelődési Társaság szervez. /Szentgyörgyi László: Szászrégeni magyarok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 22./

2003. június 4.

A nemzetközi listán, amelyet sokáig Magyarország vezetett, az öngyilkossági esetek számát tekintve Románia a középmezőnyben foglal helyet, mutatott rá Hecser László, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezetője. Az Egészségügyi Világszervezet 2000-es kimutatása szerint jelenleg már Litvánia áll az élen a százezer lakosra számított 40,9 esettel, őt követik Észtország 40,1, Oroszország 37,6 és Lettország 33,9, ötödikként pedig Magyarország 32,8 esettel. Az adatokat összevetve kiderül, hogy Romániához viszonyítva Magyarországon kétszeres az öngyilkossági esetek gyakorisága. Az, hogy az anyaország a világlista ötödik helyére csúszott vissza, korántsem a pozitív irányú változásoknak tudható be, hanem annak, hogy a balti államokban és Oroszországban az utóbbi évtizedben ugrásszerűen megnövekedett a szuicídiumok száma. Romániát vizsgálva a székely megyékben az országos átlagot jóval meghaladó az esetek gyakorisága. A listát Hargita megye vezeti, sorrendben követik Kovászna, Szatmár és Maros megye 38,7; 35,2; 32,5; illetve 28,6 esettel. Maros megyében az utóbbi öt esztendőben az elkövetők mintegy 65 százaléka magyar nemzetiségű volt. Vannak a jelenségnek kiváló külföldi kutatói, mint az amerikai Ronald W. Maris vagy a szegedi Varga Tibor és a pécsi Bajnóczky István. Maros megyében Hecser László kidolgozott egy 52 pontos kérdőívet , ezt próbálják alkalmazni. Egyes vélemények szerint a szuicídiumot elkövetők jelentős hányada az alkoholisták közül kerül ki. Tekintve, hogy az esetek 60 százalékában alkoholos befolyásoltság állapotában követik el tettüket, akár el is fogadható ezt a hipotézis. A depresszió manapság népbetegség, ezért nem állítható, hogy a depresszióban szenvedők úgymond predesztináltak lennének az öngyilkosságra. Az öngyilkosságok gyakorisága szorosan összefügg egy társadalom szellemi-lelki egészségi állapotával. Azonban akkor mivel magyarázható, hogy a cigány lakosság körében, amely kétségbeejtő anyagi és szociális helyzetben él, alig-alig észlelhető a jelenség? A Maros megyei adatokat alapul véve a reformátusok körében a legmagasabb az öngyilkosok aránya, a katolikusoknál a legalacsonyabb. A szuicídiumot elkövetők több mint kétharmada, férfi. Valamiféle genetikai okok is közrejátszhatnak abban, hogy egy nemzeten belül huzamosabb ideig növekvő vagy csökkenő tendenciát mutat az öngyilkosságok aránya. /Szentgyörgyi László: Öngyilkos nemzet a magyar? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 4./

2003. szeptember 2.

Jakab Sámuel oroszlánrészt vállalt a budapesti Szent István Kertészeti Egyetem nyárádszeredai kihelyezett tagozatának felállításában, tíz esztendeje vezeti fáradhatatlanul a főiskolát, de közreműködött a marosvásárhelyi Sapientián tavaly beindult kertészeti szak megszervezésében is. Jakab professzor a romániai agrárium s benne az erdélyi magyar gazdatársadalom helyzetét kétségbeejtőnek látja. Az életképtelen törpegazdaságok sokasága, a korszerűtlen, sok esetben a középkorira emlékeztető gazdálkodási módszerek, a szövetkezeti hálózat kialakításának elmulasztása, pénzhiány, az ágazat jövőjével kapcsolatos összefüggő stratégia hiánya ezt erősíti meg. Szerinte változás nem lesz addig, amíg le nem lép a színről az a generáció, amelynek képviselői még a múlt rendszerben szocializálódtak s emiatt képtelenek a mentalitásváltásra. Egyelőre a különböző vezetői szinteken sokan vannak azok, akik a mostani állapotok konzerválásában érdekeltek. Ezt nem kell ölbe tett kezekkel várni. A gazdatársadalom felvilágosítása, képzése, korszerű ismeretekkel való ellátása, a szakmai utánpótlás nevelése kiemelt fontosságú. A főiskola, mely a budapesti Szent István Kertészeti Egyetem kihelyezett tagozataként működik, hiánypótló intézményként jött létre. Főiskolaként a gyakorlati képzésre helyezik a hangsúlyt. A vállalkozás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A végzettek mintegy 80 százaléka a szakmában vagy azzal rokon területen helyezkedett el. Durván számítva mintegy 200 szakemberrel gazdagították az erdélyi magyar gazdatársadalmat. A Sapientián induló kertészeti szak kapcsán felvetődött a kérdés, szükség van még a főiskolára? Jakab határozottan válaszolta: mindkettőre szükség van, Nyárádszeredában a gyakorlati képzésre fektetik a hangsúlyt, a Sapientián pedig elitképzés folyik. Ez utóbbi különlegesen fontos, mert 1959 óta, az egyetemegyesítés óta szünetel a magyar nyelvű agrárszakember-képzés. - A politikum nem viseli szívén az agrárium sorsát. Sajnos az RMDSZ teljesítménye is igen sokban kifogásolható. A nyárádszeredai főiskolai oktatás beindítását nem támogatta, igaz, nem is akadályozta. Azt viszont be kell ismernünk: érdekérvényesítő potenciálja igencsak korlátozott. /Szentgyörgyi László: A mellényt újra kell gombolni. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 2./

2003. szeptember 2.

A Gyergyói-medence legnagyobb települése Gyergyószentmiklós. Első írásos említése az 1332-es pápai tizedjegyzékből való. Hodgyai Géza vállalkozó, aki egy személyben birtokolja az Új Kelet című helyi hetilapot, működteti a csíki és szentmiklósi Mix Fm rádiókat, valamint idéntől a helyi Extra Rádiót, megvásárolta a helyi tévéstúdiót is. Hodgyai a nyár eleji tisztújításkor Dézsi Zoltán Hargita megyei alprefektus és Garda Dezső parlamenti képviselő riválisaként megpályázta az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöki tisztségét, de a szavazáson mindössze nyolc voksot tudott összegyűjteni. Dézsi segítette, hogy Hodgyait legyen az RMDSZ területi szervezetének gazdasági alelnöke. Hodgyait erős politikai ambíciók fűtik. Rátette a kezét a helyi médiára. Tény, hogy a tizedik évfolyamába lépett, augusztus elején 500. megjelenését ünneplő Gyergyói Kisújságot leszámítva ma sehol sem közölhetők egy bizonyos csoportosulás, klikk politikai és gazdasági érdekeivel ütköző vélemények. Hodgyai megvette a helyt tévéstúdiót, a TVS-t, ezután botrányos körülmények között távozásra kényszerítették a stúdió régi szerkesztőségét. Erről Hodgyai így nyilatkozott: "Miután az első hét végére alábbhagyott a unkakedv, s igényes adások helyett egy követeléslistát tettek elém, amibe nem egyezhettem bele, nem engedhettem meg, hogy adásba menjen egy olyan anyag, amiben a tények ismertetése nélkül elköszön a stáb" (Új Kelet, 1993. július 17-23., 29. szám). A régi stáb tagjai arra hivatkozva, hogy jórészt saját felszereléseikkel dolgoztak, használati díjat követeltek az új tulajdonostól. Ehelyett kétheti fizetés nélküli szabadságra küldték őket, de a leginkább azt kifogásolják, hogy a bő évtizedig szolgált gyergyói nézőktől való elbúcsúzás lehetőségétől is megfosztotta őket az új tulajdonos. Azóta szünetel a helyi tévéadás Gyergyószentmiklóson. Hodgyai jelenleg új stáb összeállításán dolgozik. A felmondott stáb fórumon ismertette a lakossággal egy új stúdió beindítására vonatkozó elképzeléseit. Ezzel párhuzamosan támogató aláírások gyűjtésébe kezdtek: rövid idő alatt közel háromezren látták el kézjegyükkel a gyűjtőíveket. Reményeik szerint már e hónap folyamán beindulhat az újjászületett helyi televízió. Gyergyószentmiklósnak 21 ezer lakosa van, háromezerrel kevesebb, mint tíz évvel korábban, mintegy 88 százalékuk magyar. A cigány lakosság létszáma a becslések szerint közel másfél ezer, közülük alig hatszáz mondhatja magát hivatalosan is szentmiklósi illetőségűnek. A 2000-es helyhatósági választásokkor nagy feltűnést keltett, hogy kilenc, az RMDSZ felső vezetőségének politikájával azonosulni nem tudó magyar jelölt a liberálisok (NLP) listáján indulva jutott be Gyergyószentmiklóson a helyi önkormányzati testületbe. Az érintettek kényszermegoldásként vállalták e lépést, mivel a választási törvény nem biztosít a pártlistán indulókkal egyenlő esélyt a függetleneknek. Ezzel azonban kimerült minden kapcsolatuk a liberálisokkal. Kercsó Attila 2001-től tölti be az alpolgármesteri tisztséget. Jól menő vállalkozását cserélte fel a közösségért folytatott munkával. Mint mondta, igen megbánta, hogy elvállalta, mert a rá osztott feladatok mellé nem rendelték oda a megfelelő pénzösszegeket. Négy beadványt is megfogalmazott, de Pál Árpád polgármester még csak válaszra sem méltatta. Az alpolgármester feladatai közé tartozik a városgazdálkodás talán legnehezebb szektora, az úthálózat karbantartása is. Az idén már 700 millió lej értékben végeztek munkálatokat, ebből mindössze 400-at fizettek ki, a többivel még adósak a kivitelezőnek. Aszfaltozásra már 7-8 esztendeje nincs elég pénz, többnyire csak a kátyúk betömésére futja. Gyergyószentmiklós utcáinak 70 százaléka ma is földút, kavicsozásra 50 esztendeje nem került sor, idén sikerült a Felszeg utcáit kijavítani. A Figura Stúdió Színház, a város legjelentősebb kulturális intézménye az idők során fogalommá vált. A társulat fennállása óta folyamatosan anyagi gondokkal küzd, az önkormányzat igyekszik a maga szűk lehetőségei szerint támogatni, de az korántsem elég a zavartalan működéshez. Szabó Tibor hét esztendeig közmegelégedésre töltötte be a tisztséget, s egyesek szerint továbbra is ő lenne az igazgató, ha Nagy István, a polgármesteri hivatal jegyzője különböző paragrafusokat használva ürügyként, meg nem fúrja. A jövő esztendő végére teljesen kiépülhet a Hargita megyei gázszolgáltatói hálózat. Eszerint Gyergyószentmiklósra is eljuthat a gáz, megoldódhat a gázfűtés, vége szakadhat annak az évenként ismétlődő helyzetnek, hogy márciusra elfogy az üzemanyag, s az utánpótlás megérkezéséig a tömbházlakók napokig fűtés nélkül maradnak. /Szentgyörgyi László: Város a Piricske lábánál. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 2./

2003. október 7.

Segesvár a magyarság szempontjából igazi végvárnak mondható. A németek mára alig hatszázan maradtak. Folyamatosan fogy a magyar lakosság is, tíz esztendő alatt ezerrel lettek kevesebben, ma alig érik el a hatezres lélekszámot. Tíz esztendeje, 1993. szeptember 25-én 56 alapító taggal megalakult a Gaudeamus Alapítvány. - Legfőbb célunk - magyarázza Farkas Miklós, az alapítvány elnök-igazgatója - a segesvári és környékbeli szórványban élő magyar nemzetiségű diákok anyanyelvű és keresztény értékrend szerinti nevelésének és oktatásának támogatása, valamint a helyi Mircea Eliade Elméleti Líceumban folyó román és magyar tannyelvű oktatás színvonalának emelése. Segesváron 1960-tól folyik magyar nyelvű középiskolai oktatás. Évtizedekig Erdőszentgyörgytől Székelykeresztúrig, Medgyestől Kőhalomig Segesvár volt az egyetlen település, ahol magyar tannyelvű középiskolai oktatás folyt. A Ceausescu-korszakban csak nagy nehézségek árán lehetett megőrizni, fenntartani a magyar tagozatot. Az alapítvány irigylésre méltó, eredményes munkát végzett. Számítástechnikai laboratóriumot szereltek fel és magyar nyelvű informatikai oktatást indítottak be a Mircea Eliade Líceumban; 1993-tól Kikerics néven középiskolásokból álló néptáncegyüttest működtetnek, amelynek bel- és külföldi fellépések lehetőségét is biztosítják; a 94-95-ös tanévtől anyagi támogatásban, az ingázási költségek teljes vagy részleges megtérítésében részesítik a kiváló tanulmányi eredményeket elérő diákokat; évente ösztöndíjakat, valamint jutalomkirándulásokat biztosítanak az arra érdemeseknek; egy mintegy 3000 kötetes könyvtárat hoztak létre. A legfontosabb megvalósítás a szórványkollégium. A Gaudeamus Alapítvány évekig tartó sikertelen próbálkozások után, az Illyés Közalapítvány és az Iskola Alapítvány hathatós anyagi támogatásával végül sikerült megvásárolni egy álló ingatlant. A tetőtér beépítésével új hálószobák, tanuló- és számítógéptermek kialakítása vált lehetővé. Az Apáczai Közalapítvány támogatásával befejezték az új épületszárnyat, amelyben modern konyha, étkezde és a tetőtérben újabb hálószobák, valamint két tanári lakás kapott helyet. Már elkészültek egy újabb szárny tervrajzai, amelyben egy színpadot, öltözőket, valamint egy 150-200 férőhelyes előadótermet magában foglaló művelődési központot, közösségi házat szeretnének kialakítani. Ez lenne a Segesváron és vonzáskörzetében élő mintegy 10 ezer magyar művelődési életének központja. A Mircea Eliade Líceum jelenlegi két-két párhuzamos magyar osztálya humán és informatika szakkal működik. A tanulók mintegy egyharmada vidéki, közülük 48-an találtak otthonra a szórványkollégiumban, a Gaudeamus Házban. Az alapítvány a segesvári történelmi magyar egyházakkal egyeztetve az Egy tál meleg étel program beindítását tervezi. /Szentgyörgyi László: Segesvár - végvár. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 7./

2003. december 2.

Ráduly Levente azon fiatalok egyike, akiket Kincses Előd, a Maros megyei RMDSZ korábbi elnöke vont be a politikai életbe. Ráduly Marosvásárhelyen a tizenhárom képviselőből álló helyi RMDSZ-frakció egyetlen tagja, aki következetesen él az anyanyelvhasználat törvény által biztosított jogával a tanácsüléseken. Benedek István, a tanács RMDSZ-frakciójának vezetője szerint többé-kevésbé sikerült ütőképes csapatot kialakítaniuk. Ráduly Levente szerint a városi RMDSZ-frakció teljesítménye lehetett volna jobb is. Hiba volt a túl hosszúra nyújtott türelmi idő is, amelyet Dorin Florea polgármesternek biztosítottak. Etnikailag eleve két részre oszlik a testület, ennél fogva lehetetlen a helyi tanács román tagjaival a román polgármester elleni egységes fellépés. A városközpont átalakításának megakadályozása érdekében ki kell mondani: nem értenek egyet azzal, hogy a modernizáció ürügyén balkáni mintára átalakítsák a főteret. Néhány magyar képviselő a román oldallal szavaz, ez az opportunizmus gátolta a frakciót abban, hogy hatékonyabb munkát végezhessen. Az RMDSZ késlekedik a maga jelöltje megnevezésében a következő polgármester jelölését illetően. Ráduly szerint a polgári erők esetleges indulása a magyar szavazatok számának növekedését eredményezheti. Nem beszélve arról, hogy két magyar szervezet, a töredékszavazatok által, több mandátumot szerezhet, mint egy. Marosvásárhely magyar lakossága érdekeinek képviseletére két párt is éppen annyira alkalmasnak bizonyulhat, mint az eddigi egy. /Szentgyörgyi László: "Két magyar szervezet több mandátumot szerezhet, mint egy". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./

2004. február 3.

A magyar–magyar egyetértés esélyeiről szólt Markó Béla számos magyarországi és erdélyi lapban is megjelentetett esszéjében. A láthatóan inkább az utókornak, mint a magyar politikai osztálynak címzett írás súlyos kérdéseket vetett fel. Markó megszólalásának taktikai, aktuálpolitikai okai vannak, szögezte le Szentgyörgyi László. Markó írásából kiviláglik: az RMDSZ számára a román parlamenten kívül nincs élet. Túlértékelte az RMDSZ-nek a román politikai életben betöltött szerepét, azt állítván, hogy a magyar párt "döntő befolyást gyakorolt" Románia "egész haladási irányára és sebességére". Az RMDSZ parlamenti) jelenlétére elsősorban a mindenkori román hatalomnak van szüksége, méghozzá azért, hogy bizonyíthassa kifelé: a kisebbségi kérdést modellértékűen megoldotta. /Szentgyörgyi László: Markó esete a "döglött kutyával", avagy miért épp most és nem máskor? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 3./

2004. április 3.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Pro Minoritate Alapítvány által szervezett kétnapos szovátafürdői tanácskozáson Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott: a nemzeti kisebbségi kérdés rendezésének legígéretesebb formája a közösségi autonómia. A státustörvény eredeti formájában kedvező hatású volt – mondta. A Medgyessy-kormány által végrehajtott módosítások miatt viszont a kisebbségi magyarok elbizonytalanodtak abban a tekintetben, hogy Magyarország hatékonyan tudja-e támogatni őket szülőföldjükön. Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke emlékeztetett: Romániában a decentralizáció még nem kezdődött el, mert az alkotmány szerint Románia "egységes nemzetállam", egyedüliként az Európai Unióhoz csatlakozó országok közül. A regionalizmus és az autonómia kérdését eddig csak erdélyi értelmiségiek és politikai szervezetek vetették fel – mondta. Nem véletlenül – tette hozzá –, hiszen az agyonközpontosított Romániával szemben Erdélyben az autonómiáknak évszázados hagyományai vannak (mócok, besztercei románok, szászok, székelyek). Eberhard-Wolfgang Wittstock, a Romániai Német Demokrata Fórum parlamenti képviselője szerint az erdélyi szászok évszázadokon át működő autonómiája mutatja, hogy ezeken a területeken hagyománya van az önrendelkezésnek. Szilágyi Zsolt a szervezők nevében úgy fogalmazott: "Sikerült bemutatni a működő nyugat-európai autonómiamodelleket, áttekintettük az eddigi munkánkat, és megfogalmaztunk továbblépési lehetőségeket, bátran mondhatjuk, tanácskozásunk sikeres volt". Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke elmondta: 1989 után a romániai magyar közösség felsorakozott a közösségi autonómia mellett. /Célunk a közösségi autonómia intézményrendszere. A nemzetállam a szegénységet konzerválja. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./ Németh Zsolt így kezdte hozzászólását: Nem hallgathatjuk el, hogy a magyarság a Kárpát-medencei népek között folyó “fennmaradási” versenyben nem áll jól: demográfiai pozíciói romlanak, nyelvterülete zsugorodik. “E folyamatok feltartóztatása és megfordítása érdekében el kell érni, hogy a határon túli magyarság szülőföldjén maradjon, hogy nemcsak jó, de érdemes is legyen magyarnak lenni a Kárpát-medencében.” Összegzésként Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy a közösségi autonómia a Kárpát-medencei magyarság jövőjének megkerülhetetlen előfeltétele. Toró T. Tibor kijelentette: “mi az autonómiában ismertük fel és képviseljük a nemzeti gondolatot”. Az autonomisták előtt álló teendőket összefoglalva azt emelte ki, hogy az elméleti megalapozás szakaszán lassan túljutva, az intézményépítés és -működtetés közel sem könnyű feladata következik. A konferencia végén felolvasták a különböző okok miatt távol maradt Gabriel Andreescunak és Eva Maria Barkinak a jelenlévőkhöz intézett levelét. /Makkay József, Szentgyörgyi László: A magyar közösség autonómiájának nincs alternatívája. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 6./

2004. június 8.

Dobos Attila /Budapest/ a hatvanas évek sikeres táncdalszerzőjeként nagy népszerűségnek örvendett nemcsak Magyarországon, hanem az egész magyar nyelvterületen. Dobos Attila: 1970-ben disszidált, azután a honvágy hazahozta, 1985-ben hazatért. 2002. aug. 20-án indította a Nemzetőr című hetilapját, az olvasók részéről kedvező fogadtatásban részesült. A csíksomlyói búcsún kettős minőségében volt jelen, egyrészt zeneszerzőként és előadóként, másrészt pedig a most indult Székely Nemzetőr című hetilap kiadójaként és szerkesztőjeként. A csíksomlyói búcsún jelent meg a Székely Nemzetőr első, bemutatkozó lapszáma. Úgy gondolja, hogy Székelyföld magyarjai is megérdemelnek egy konzervatív, pártsemleges, független lapot. /Szentgyörgyi László: Nincs visszaút? Beszélgetés Dobos Attila táncdalszerzővel, lapkiadóval. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 8./

2005. szeptember 27.

A vártnál nagyobb érdeklődés övezte az Erdélyi Napló székelyföldi közönségtalálkozóit. Az Erdélyi Napló négyfős csapatához (Makkay József, Fábián Tibor, Bagoly Zsolt és Szentes Szidónia) ötödikként Ágoston Balázs, a Magyar Demokrata munkatársa csatlakozott. Dinnyés József énekes fellépései meghitté tették a találkozást. A daltulajdonos magyar költők megzenésített verseivel hívta kárpát-medencei utazásra a jelenlévőket. A rendezvényeken szó esett arról, hogy az Erdélyi Napló már évek óta nem részesül semmiféle anyagi támogatásban, s pályázataikat az illetékes fórumok mindig leseperik az asztalról. A hetilap legújabb szolgáltatása révén nemzeti elkötelezettségű kiadók könyveit, hangkazettáit kínálja olvasóinak. Az Erdélyi Napló találkozóin sikerült egy asztal mellé ültetni az RMDSZ, az MPSZ és az SZNT képviselőit. A körút szeptember 22-én Sepsiszentgyörgyön kezdődött. Csíkszeredában Toró Tibor parlamenti képviselő, Sógor Csaba szenátor valamint Márton Róbert, az MPSZ csíki területi elnöke és Kovács Csaba, az internetes Erdély ma főszerkesztője is jelen volt. Toró Tibor a kisebbségi törvényről szólva kifejtette, hogy a tervezetnek számos hibája van, de a pozitívumokat lehetőségként kell felfogni. Sógor Csaba azokat a lépéseket vázolta, amelyeket az autonómia eléréséért lehet tenni. Fontosnak mondta, hogy a románok megismerjék Erdély történelmét. Márton Róbert úgy vélekedett, amíg az RMDSZ-képviselők nem az erdélyi magyarság ügyét képviselik, hanem parlamenti tisztségeket akarnak megnyerni, addig nincs esély az autonómiára. Marosvásárhelyen megjelentek Szentgyörgyi László és Tófalvi Zoltán, a hetilap egykori munkatársai, továbbá Fazekas Károly Csaba és Szász István Tas, akiknek írásai szerepelnek Erdélyi Naplóban. /Szentes Szidónia: Az Erdélyi Napló székelyföldi körútja. Ellenszélben a magyar ügyért. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 27./

2006. január 31.

Traian Basescu elutasította az 1990. márciusi magyarellenes pogrom nyomán elítélt Barabás Ernő kegyelmi kérvényét. Kincses Előd elmondta, ezek után a 15 éve Magyarországon élő Barabás Ernő 2007. július 18-a előtt – ekkor évül el ugyanis az ellene hozott ítélet – nem térhet vissza Erdélybe. A marosvásárhelyi fekete március, a magyarellenes pogrom után a román igazságszolgáltatás mintegy száz személyt, magyarokat és magyar anyanyelvű cigányokat ítélt el. Maga Kincses is csak egyetlen román elítéltről tud. A legsúlyosabb büntetést, 10 év szabadságvesztést Cseresznyés Pál és Barabás Ernő, 5 évest Szabadi Ferenc kapott, míg a többieket hat hónap és 1 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet meghozatalakor a már Magyarországon élő Barabás Ernőt emberölési kísérlet vádjával 1992 júniusában 10 év börtönbüntetésre ítélték. Kincses Előd elmondta: első ízben még Emil Constantinescu idején folyamodtak elnöki kegyelemért, eredménytelenül. Ion Iliescu regnálása idején nem látták értelmét az újabb próbálkozásnak, abban viszont reménykedtek, hogy 15 évvel a történtek után Traian Basescu államfő megkegyelmez Barabásnak. Kincses Előd a per során az ír televízió által készített videofelvételnek – ennek alapján ítélték el Barabást – a szakértői elemzését kérte, ám az igazságügyi szervek ezt visszautasították. Kincses kétségbe vonja, hogy az ír tévések felvételein látható személy a görgényhodáki Mihaila Cofariu lenne. Az ügyvéd szerint a felvételen az időközben öngyilkosságot elkövetett Ioan Sacarea látható. Kincses feltételezését igazolja a szülőknek ama nyilatkozata is, miszerint felismerték fiukat a felvételeken. Ioan Sacarea sohasem tett feljelentést a márciusi események után, így a videofelvételek szakértői elemzése sem történt meg. „Márpedig ha bizonyítható lenne, hogy nem Mihaila Cofariu az áldozat, akkor a Barabás Ernő ellen emelt vád elesne” – jelentette ki Kincses. Cofariu azért sem lehetett a videofelvételen látható helyszínen, mert már Vásárhelyre érkezésekor, az autóbuszról leszállva megsebesült. Ezt bizonyítja Cofariu kezelőorvosának, Kisgyörgy Zoltánnak a nyilatkozata is, miszerint – tekintve a sérült kórházi felvételének időpontját – kizárt, hogy a filmen látható helyszínre eljuthatott volna. A román hatóságok 1990 óta egyetlenegyszer sem kérték Magyarországtól az elítélt kiadatását, ami azt bizonyítja, tartottak attól, hogy perújrafelvétel esetén az akkori országvezetés számára – beleértve magát Ion Iliescut is – igencsak kényelmetlen, terhelő bizonyítékok kerülhettek volna nyilvánosságra. /Szentgyörgyi László: Basescu döntött: nincs kegyelem. A román hatalom szerint agresszor és áldozat egyaránt bűnös. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 31./

2006. február 21.

A magyar kormány azt ígérte: a határon túli magyarokat nem használja majd eszközként a választási kampányban. Ennek ellenére az utóbbi hetekben elszaporodtak Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester elleni támadások. A jelenlegi kormánypártok célja: a „Fidesz-barát” Szász Jenő elleni vádakkal árnyékot vetni a polgári ellenzékre is. Az Erdélyi Napló szerint azért esett a választás Marosvásárhelyre, hogy alkalmat nyújtsanak Pomogáts Bélának arra, hogy – a Székelyudvarhelyért Alapítvány immár négy esztendeje szabályszerűen elszámolt pályázata ürügyén – támadja Szász Jenőt. Pomogáts kifejtette, azért álltak el a pertől, mert nem akartak „egy erdélyi magyar alapítványt bukaresti román bíróság előtt perelni”. Valójában perelni akartak, olvasható a hetilapban, de budapesti keresetüket, megalapozatlanként, két ízben is visszautasították. Pomogáts Béla gyaníthatóan politikai megrendelésre tette ezt. „A napokban olvastam a Népszabadság egyik erdélyi tudósításában, hogy az udvarhelyi árvízkárok enyhítésére befolyó, a magyar társadalom adakozásából összegyűlt magyarországi segélypénzek nem az árvízkárosultak otthonainak, templomainak a felépítését szolgálták, hanem egyszerűen a polgármester magánszámlájára kerültek, és az udvarhelyi sportcsarnok renoválására használták fel” – mondta Pomogáts, majd a következőképpen folytatta: „Helytelen lenne, ha a közvélemény egyszerűen szemet hunyna ezek fölött a tények fölött, csak azért, mert egy olyan emberről van szó, akinek befolyásos helyzete van a román politikai életben és a magyar politikában is.” /Szentgyörgyi László: Erdélyben kampányolnak a magyar kormánypártok. Szász Jenőt mondanak, Fideszt gondolnak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 21./

2007. szeptember 7.

Új napilappal gazdagodott a helyi sajtópiac, megjelent Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Hírlap. Kiadója az Udvarhelyi Híradó Kft. Főszerkesztője Farczádi Attila, RMDSZ iránti lojalitása közismert. Farczádi a Népújság munkatársa volt, majd a Gaga rádiós hírszerkesztője, később a Központ című marosvásárhelyi lap főszerkesztője, ezt cserélte fel az új napilappal. /Szentgyörgyi László: Vásárhelyi Hírlap. = Polgári Élet (Székelyudvarhely), szept. 7.

2011. április 21.

Lesz-e magyar polgármestere Marosvásárhelynek?
Bõ egy esztendõvel a helyhatósági választások elõtt egyre többször kerül szóba: lesz-e, lehet-e esélyes magyar polgármester-jelöltje a vásárhelyi magyarságnak? Megpróbálván magunk is körüljárni a témát, elsõ és legkézenfekvõbb - és egyben tévedhetetlen - válaszunk: az attól függ! Mitõl is? Feltehetõleg sokmindentõl.
Akkor vegyük sorba: például attól, hogy vagyunk-e még annyian, hogy voksaink számítsanak, hogy gyõzelemre segíthessenek egy magyar jelöltet? Nos, az év végén esedékes népszámláláskor ez kiderül... Kérdés továbbá: milyen rendszer, szabály szerint választjuk majd a polgármestert, a korábbi kétfordulós, vagy az utóbbi idõben sokat hangoztatott egyfordulós választáson jelöljük ki a bürgermajszert? Az ma már világos, kétfordulós választás esetén, tekintve az etnikai arányok számunkra kedvezõtlen alakulását, semmi esélye egy magyar jelöltnek. Egyfordulós választás esetén viszont, ha a román voksok megoszlanak, reális esélye lehet egy magyar polgármester-jelöltnek. Hangsúlyozom: egynek. Azaz, a vásárhelyi magyarság által egységesen támogatott jelöltnek. Tudjuk, Erdély még mindig legnagyobb számú magyar közössége él Vásárhelyen, amiként azt is, az etnikai arányok erõszakos megváltoztatása mindenkori célja a román hatalomnak. �?gy vélem, az 1990-es év fekete márciusa is eme törekvések sorába illeszthetõ. Talán még emlékeznek rá: a 89-es forradalmi hevületben nyilvánosságra került ominózus pártdokumentum is szorgalmazta a betelepítendõk számának növelését - a cél akkor is a román többség kialakítása volt.
Nos, magyar szempontból Marosvásárhely atipikus helyzetben van, nem tartozik sem a tömbhöz, sem a szórványhoz - elõbbihez már nem, utóbbihoz még nem... Viszont a 90-es esztendõ eseményei olyan kivándorlási hullámot indítottak el, amelyet egy, a vásárhelyinél népesebb, életerõsebb közösség is megsínylett volna. Egyesek szerint éppen a legfelkészültebbek, a legmerészebbek, a legbátrabbak mentek el akkor, hatalmas ûrt hagyva maguk után. Hiányuk a helyi politikai és közéletbõl most érzékelhetõ a leginkább.
Tagadhatatlan, a vásárhelyi magyarok utóbbi húsz esztendeje a folyamatos meghátrálások, a napi rendszerességgel bekövetkezõ kudarcélmények sorozataként értelmezhetõ. Mielõtt még valaki is azzal vádolhatna, hogy arra biztatok, lábhoz tett fegyverrel várjuk sorsunk beteljesedését, sietek kijelenteni, eszem ágában sincs ilyesmi. Azt viszont határozottan állítom: a huszonnegyedik órában vagyunk. Az eddigiekbõl is kitûnik, mi lenne a politikum, a közösség hangadóinak a feladata: az említett kudarc-sorozat sürgõs megszakítása!
Sikerélményt kell nyújtani a vásárhelyi magyarságnak!
Ezt pedig csak közösségi dolgaink szigorú felleltározásával, reális célok kitûzésével és azok elérésével lehetséges. Elsõ lépésként talán egy önmagunkhoz, lehetõségeinkhez mérten sikeres helyhatósági választás is megtenné. Korábban arról szóltam, hogy Vásárhely atipikus helyzetben van, sajátos gondokkal. Közhelynek számít a megállapítás, hogy rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat követel. Nos, ennek megfelelõen a helyi politikai erõktõl méltán elvárható, hogy tisztázzák saját helyzetüket, egymáshoz való viszonyukat, egyeztessék céljaikat, s összehangolják cselekvéseiket. Ezt pedig csak dialógus árán tehetik, annak jött el az ideje!
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

2012. június 13.

Az egyik veszített, s a másik sem nyert...
A címbéli megállapítás természetesen a vasárnapi helyhatósági választásokra érvényes, legalábbis magyar vonatkozásban. Magyarán: a jobboldali pártok – a két „kicsi”, az MPP és az EMNP – veszítettek, de a baloldal – annak alapján, ahogyan a magyarországi pártokhoz, politikai erőkhöz viszonyul, az RMDSZ mindenképpen oda sorolható – sem nyert.
Az, hogy Marosvásárhelyen nincs esély a polgármesteri szék megszerzésére, már akkor világos volt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a pártok közötti megegyezés hiányában nem lesz közös jelölt. Hogy miért voltak képtelenek megegyezni, hogy kit, kiket terhel ezért a felelősség, azt az elmúlt hónapok során hosszasan feszegettük. Most elégedjünk meg annyival, hogy elsősorban azokat, akik ellenezték az előválasztást. Talán még emlékeznek: az RMDSZ volt a polgármesterjelölt-állítás eme legdemokratikusabb módjának legfőbb ellenzője. Mindenesetre nem valószínű, hogy hasonlóan kedvező alkalom a vásárhelyi győzelemre lesz-e még, hiszen tudjuk, Romániában minden változik, különösen a törvények.
A választások eredményeit értékelve, Kelemen Hunor diadalittasan jelentette be: győztünk! Nem tudom, mire alapozta kijelentését, hacsak arra nem, hogy Csajágaröcsögén és Bivalybasznádon, Olthopotyán és Marosmakkoson, meg számos, hasonlóan fontos helyen is elnyerték a polgármesteri széket. Viszont Vásárhelyen elveszítették és Szatmárnémetiben is és Szászrégenben is. Amiként szintén elveszett a Maros és Szatmár megyei tanácselnöki pozíció is. Tájainkra visszatérve, Lokodi Editnek mindössze tizenegyezer szavazata hiányzott a győzelemhez. Ennyije talán meglett volna Biró Zsoltnak. Csakhát a „nagyasszony” túl magas lovon érezte magát, amikor felmerült a megegyezés lehetősége, mondván „zsebpárttal nem egyezkedünk”. Hát nem is egyezkedtek. Most már csak idő kérdése, hogy elkezdődjék az ujjal mutogatás, a felelősség áthárításának kísérlete a „zsebpárt” felé... Mindenesetre Kelemen Hunor kardcsörtető kijelentéseiből arra lehet következtetni, hogy kompromisszumkészségre továbbra sem számíthatunk az RMDSZ-től. Kár.
Ami pedig a jobboldalt illeti, tudtuk, hogy a helyhatósági választásokon inkább egymással küzdenek majd, mint a baloldali ellenfelükkel. A tét nagy volt: ki, melyik párt kerekedik fölül, melyik nyeri, nyerheti el a magyarországi jobboldali erők, elsősorban a Fidesz politikai és egyéb természetű támogatását. Nos, ha a pártvezetők urnazárás utáni nyilatkozataiból indulunk ki, akkor mindenki nyert. Az ismert vicc jut eszembe. Hogy vagy? – Jól. Bővebben? – Nem jól. A mi esetünkben: röviden – nyertünk, bővebben – veszítettünk. Az eredmények felületes áttekintéséből is kitűnik, hogy a két párt – MPP és EMNP – azonos szavazóbázist próbál megszólítani.
Vasárnap – néhány kivételtől eltekintve – ahol és amennyit nyert a Néppárt, ott és annyit veszített az MPP. Ami a legfontosabb: választások utánra sem dőlt el semmi, egyik erőnek sem sikerült a másik fölé kerekednie. Akár azt is mondhatnánk, patthelyzet az, ami kialakult. Ezt pedig sürgősen fel kell oldani. Magyarán: tárgyalóasztalhoz kell ülniük a feleknek, sőt, meg kell egyezniük. Feltéve, ha komolyan gondolják, hogy beleszólásuk lehet az erdélyi magyarság sorsának további alakításába. A döntés az EMNP és az MPP, különösen Tőkés László és Szász Jenő kezében van. Még. Szentgyörgyi László
Központ. Erdély.ma

2012. október 6.

Szétfejlődés
Az utóbbi hetek, hónapok történései – lásd a Mikó-ügyet, a MOGYE körüli eredménytelen huzavonát, s a sor szinte tetszés szerint folytatható – újfent az erdélyi magyar politikai érdekvédelem megoldatlanságára terelte a közélet iránt még érdeklődők figyelmét. Egy többségi társadalom ideológiai és egyéb szempontok szerinti tagoltsága, megosztottsága érthető, mondhatni természetes. Dúljanak benne bármekkora politikai ellentétek, akár nyílt ellenségeskedések, az nem jár komolyabb kockázatokkal az illető nemzet létére, nem veszélyezteti annak fennmaradását. Egy nemzeti kisebbség esetében viszont egészen más a helyzet. Nekik minden jelentős politikai döntéshozás esetén fel kell tenniük a kérdést: választásukkal, mármint a kínálkozó lehetőségek valamelyike melletti kiállásukkal közösségük fennmaradását szolgálják-e vagy sem? A megállapítás fokozottan érvényes a közép-kelet európai nemzeti kisebbségek, különösen a kárpát-medencei magyarság esetében.
Az erdélyi magyarság politikai küzdelmeinek távolabbi és közelebbi múltját tekintve a helyzet egyértelműnek tűnik: világos, hogy stratégiai, tehát fennmaradásunkat tekintve létfontosságú kérdésekben csak egységes fellépéssel lenne lehetséges eredményeket elérni. Tehát legyen bár viszonylag tagolt, sokrétű, anyagi helyzetét, életkörülményeit tekintve sokféle, ideológiailag sokszínű az erdélyi magyar társadalom, abban egyetértésnek kell lennie, hogy legfontosabb célja: a szülőföldön való megmaradás, kedvező körülmények esetén a fejlődés mind gazdasági, mind kulturális téren. „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!” – szól a szépírói eszközökkel is megfogalmazott, minden közösségéért tenni akaró számára az erkölcsi parancs.
Mint korábban említettem, úgy tűnhet, az erdélyi magyarság esetében adott az érdekazonosság: a cél világos – a fennmaradás –, annak eszközei – autonómia, államilag támogatott anyanyelvi oktatás az óvodától az egyetemig, stb. – úgyszintén. A józan paraszti ész szerint ezeknek a stratégiai céloknak kell(ene) alárendelni minden politikai és más természetű közéleti cselekvést. A nemzeti összefogás, a közös fellépés, minden lehetséges energiának célirányos felhasználása nélkül elképzelhetetlen a siker. Az Európa más tájékain tapasztaltak csak megerősítik eme meggyőződésünket. Ezt sokan tudják felénk is, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha tudnák, sokan hirdetik, s ugyanannyian hivatkoznak nap mint nap az összefogás szükségességére.
Csakhogy a valóság, sajnos mást mutat. A legutóbbi évek, mondhatni évtized politikai történései alapján bátran kimondható: az összefogástól, az új egységtől egyelőre távolabb vagyunk, mint valaha. Az egyelőre csak cél, s nem lehetőség. A nyári helyhatósági választások eredményei sem úgy alakultak, hogy előbbre vigyék az új egység megteremtésének ügyét. Egyelőre úgy fest, hogy ama bizonyos politikai ingamozgás a szétfejlődés irányába mutat. Pillanatnyilag a legtöbb, ami az erdélyi magyar politika élet aktoraitól elvárható, hogy ne tegyenek olyat, ami ellehetetlenítheti a jövőbeni együttműködést, szélesebb ölelésű összefogást.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

2012. október 14.

„Rajtunk múlik…” – beszélgetés Tőkés Andrással
– Hosszú éveken, évtizeden keresztül emblematikus figurája volt az RMDSZ-szel szembenálló ellenzéki csoportosulásoknak. Egy ideje azonban mintha visszavonult volna... Az MPP-ben nem vállalt, a Néppártban viszont nem osztottak önnek meghatározó szerepet. Jól látom-e, illetve mi az oka a feltűnő passzivitásának?
– Annak, hogy az utóbbi években szinte kivontam magam a politikából – kis túlzással élve: önkéntes száműzetésbe vonultam –, annak számos oka van. Talán a legfontosabb, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt én is, mások is joggal elvártuk volna, ahogyan azoknak normális körülmények között alakulniuk kellett volna. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem követem figyelemmel a történéseket. Amit a jelen erdélyi magyar politikusainak legfőbb hibájaként említenék: bűnös módon elmulasztják nevükön nevezni a dolgokat, ami a közösségüktől való eltávolodásukhoz vezetett. Szigorú szavak, de a megállapítás érvényes mindhárom erdélyi magyar politikai párt esetében! Akik közülük komolyabb döntéshozói pozícióba kerülhettek, azok legtöbb „viselik a tisztséget”. Azt hiszik, a közéleti tisztséghez az Úr megadta nekik a szükséges képességeket is. Nagy tévedés! Felelős politizálást ilyen emberektől nem várhatunk.
– Lát-e esélyt arra, hogy megváltozzék a helyzet?
– Az egyenes beszéd a politikának is elengedhetetlen tartozéka! Vagy annak kellene lennie. Akik politikai ellenfeleinket, ellenségeinket – akik minden adandó alkalmat ki – és felhasználnak arra, hogy létünkre törjenek, hogy engedelmes, sérült nemzeti tudatú, másodrendű állampolgári státusba szorítsanak –, barátainkként emlegetik, végzetes bűnt követnek el. Ilyen politikusokkal nemzeti és egyéb természetű jogainkért kiállni lehetetlen. Az ilyen politikusokat másnak, mint árulóknak nem nevezhetem. Hogy csak egyetlen példát említsek: a magát érdekvédelmi szervezetként emlegető RMDSZ két Maros megyei szenátora simán kioldalgott a szenátusi ülésteremből az autonómiára vonatkozó törvénytervezetet elutasító szavazáskor, miután alig tíz perccel korábban még buzgón szavazott. Lássuk be végre: lógósokkal nem lehet! Mint ahogyan a maroktelefonon feleltető tanárt, az egyetlen angol leckét leadó, s abból egy féléven keresztül feleltető nyelvtanárnőt, úgy a lógós politikusokat sem tűrhetjük meg magunk között. Ha aktívan politizálnék, mindent megtennék azért, hogy a két érintett szenátort lemondassák, kizárják az erdélyi magyar közéletből! Ameddig ez nem történik meg, ameddig nem mutatunk hajlandóságot az önmagunkkal való szembenézésre, addig marad a kiábrándultság, a reménytelenség!
– Hosszas jogi és egyéb huzavona után, másodszori nekifutásra sikerült hivatalosan bejegyeztetni az MPP-t. Aztán, amilyen nehezen alakult, olyan hirtelen gyorsasággal szét is széledt a csapat... Az elégedetlenek – közéjük sorolható ön is – egy újabb párt alapításában látták a megoldást. A jelek szerint a Néppárt sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hisz a két alakulat külön-külön indulva összességében szinte szám szerint ugyanannyi voksot gyűjtött a nyári helyhatósági választásokon, mint az MPP az előzőn. Ezek szerint nincs igény a választópolgárokban a változásra, vagy nem volt kellőképpen előkészítve a „rendszerváltás”?
– Valahol tényleg kisiklott az erdélyi magyar politikai rendszerváltás kísérlete, valamit nagyon elhibáztunk. Az MPP-ből, amelynek alapítója, sokáig elnökségi tagja voltam, azért léptem ki, mert elfogadhatatlannak tartottam, hogy magunkra vonatkozóan is a kettős mércét alkalmazzuk. Ha elfogadhatatlan volt az RMDSZ vezérkarának a Kempinszkiben történt decemberi 1-jei koccintása, akkor el kell utasítanunk azt a pártelnök, Szász Jenő esetében is. Ez vagy-vagy helyzet. A lelkesedésem akkor lanyhult, amikor azt tapasztaltam, lényeges dolgokban nem volt képes az MPP sem másként tenni, mint az RMDSZ, amelynek leváltására, lecserélésére vállalkoztunk. Sajnos az MPP is rendre elkövette ugyanazokat a hibákat, amelyeket az RMDSZ esetében kifogásoltunk. S ahogyan ezt kívülről látom, ez alól nem volt kivétel a Néppárt sem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem támogattam feltételek nélkül a Néppárt megalakítását sem. Úgy gondoltam, jobb lett volna magunk között tisztázni a nézeteltéréseket, őszintén szembenézni hibáinkkal, és akkor talán sikerült volna kijavítanunk azokat. Odáig nem mennék, hogy a választópolgárokban lássam a valós rendszerváltás elmaradásának okát, szerintem egyértelműen a politikumot terheli a felelősség a bukásért, amiért nem tudta megfelelően megfogalmazni üzenetét, s azt hatásosan célba juttatni. Minden változás, változtatás előfeltétele: magunkkal kezdjük, s ha már mi magunk megváltoztunk, akkor a körülményeinket is sikeresen megváltoztathatjuk. Szerintem ez ilyen egyszerű.
– Sokan a két, azonos értékeket valló jobboldali tábor, párt egyesítésében látnák a megoldást. Erre azonban, a vezetőik közötti megromlott személyi kapcsolatok miatt, nincs sok esély. Pedig hát most lenne az alkalom a felelős politizálásra, a személyi ellentéteken való felülemelkedésre. Ön szerint van-e megoldás, és mi lenne az?
– Magam is úgy látom, az együttműködés az egyetlen járható út. Most az első lépéseknél tartunk, de meggyőződésem, december 9-ig megteremthetők azok a feltételek, amelyekre támaszkodva tovább lehet majd lépni. Nem az egységes visszalépés, hanem a közös fellépés lehet az egyedüli követendő példa. A személyi ellentéteken pedig a valódi politikusoknak túl kell tudniuk lépni. Ismétlem: meggyőződésem, amit információim is alátámasztanak, hogy december 9-ig megszületnek azok az első, bizalomerősítő lépések, amelyek alapján a későbbiekben tovább lehet lépni, akár a pártfúzió felé.
– Úgy tűnik, igen megcsappant a politikai és közélet iránti érdeklődés, különösen a fiatalok körében. A közömbösség, az apátia hatalmasodott el rajtuk. Elfásult az egész erdélyi, különösen a vásárhelyi magyarság. Hogyan lehetne innen, ebből a helyzetből továbblépni?
– Ez így van, és ezért, amint arról korábban is szóltam, elsősorban a politikacsinálókat terheli a felelősség. Kishitű, önfeladó politikusokból elegünk van. Az olyanokból, akikről kiderült, persze miután az egész erdélyi magyarság felháborodott a történteken, hogy mindössze húsz költségtérítéses helyet kértek a MOGYE-n... Hát az ilyen és ehhez hasonló, árulással felérő esetek miatt nagy a kiábrándultság a fiatalok körében. Bevallom: júniusban magam is, szűkebb családi és baráti környezetem is komoly dilemmában voltunk, kire is voksoljunk. Ez még egyszer nem fordulhat elő. Eljött az ideje az egyenes beszédnek, az önmagunkkal való könyörtelen szembenézésnek. A többi már az aprómunkán múlik.
– A decemberi parlamenti választások előtt nem mondhatni jóknak az előjeleket. Áttörésre, számottevő változásokra, a politikai erőviszonyok átrajzolódására a jelek szerint ezúttal sem számíthatunk. Megítélése szerint mi lenne az, ami eredményként joggal elvárható lenne? – Elsősorban a közéleti cselekvés, a politika, a politikusok hitelét kell visszaszerezni. Véget kell vetni a személyi torzsalkodásoknak, csak ily módon lehet a szélesebb körű együttműködés előfeltételeit megteremteni. Meggyőződésem, hogy a választások eredménye is azt fogja majd bizonyítani, hogy az említett szenátorok által mutatott magatartás vállalhatatlan, sőt folytathatatlan. Rajtunk, szavazatainkon is múlik, hogy ennek érvényt szerezzünk!
Szentgyörgyi László
Erdély.ma

2012. november 17.

A rommmagyar politikus
A rommagyar politikusról nem tudni miért, mi végett van, csak úgy egyszerűen: van. Érdekvédelmi célból, meg közképviseletiből. Születési helye, időpontja ismeretlen, mindössze annyit tudni, hogy a 89-es rendszerváltás zavaros, hétköznapi halandó számára átláthatatlan körülményei között „emanálódott". Egyes vélemények szerint nem kizárt, hogy szűznemzéssel fogant. Talán igen, talán nem. Mindenesetre ha arra gondolunk, hogy nem ismer sem anyát, sem apát, akkor valószínűleg igen.
A rommmagyar politikus legfőbb jellemvonása az állhatatosság. És az igazmondás. Állhatatosságának legékesebb bizonyítéka, ahogyan az autonómiáért küzd – megállás nélkül, folyamatosan, folyton-folyvást. Legdrágább kincse neki az autonómia, mondhatni: szíve csücske. Olyannyira, hogy négyévente – mindig az éppen esedékes választások kampányában – előveszi, mint valami raktárban őrzött cégtáblát, leporolja, s kitűzi maga elé. Igen, célként tűzi ki. Amiért aztán harcolni kezd. Pontosabban addig harcol érte, amíg a kampány tart. Aztán a választások másnapján újra elteszi, elraktározza, hogy négy esztendő múltán legyen, amit elővennie, legyen, amiért harcolnia.
A rommagyar politikus másik legfőbb tulajdonsága az igazmondás. Mást nem is tud mondani, csak az igazat. Ez nem is esik nehezére, hisz ő természetesen tévedhetetlen, s ekként bármiféle erőfeszítés, erkölcsi és etikai kényszer nélkül mondja az igazat. Mondja, másként nem teheti. Aki netán kételkedne a tényállást illetően, gondolja végig: hallott-e rommagyar politikus szájából valaha is olyasfajta állítást, miszerint ő vagy politikustársa egyszer is hazudott volna? Ugye, hogy nem.
A rommagyar politikus különös vonzalmat érez a hatalom, illetve a törvényhozás bársonyszéke iránt. Ezért igyekszik is megszerezni mindenáron. S ha már megvan neki, akkor ragaszkodik is hozzá. Foggal-körömmel megtartaná. Abból ítélve, hogy van, aki már két évtizede is benne üldögél, többnyire sikerül is neki. Nagy öröm lehet számára a hatalom bársonyszékében üldögélni. Közben pedig – úgy mellékesen – harcolni. Miért is harcol a rommagyar politikus? Mikor miért. Közképviseletileg és érdekvédelmileg persze. Miközben piszkosul gyarapodik, mármint anyagilag. Ő egyre gazdagabbá válik, a többiek egyre szegényebbé.
Aztán, amint eljön a kampány ideje, a rommagyar politikus osztogatásba kezd: osztja azt, amit minden kampánykor szokás, de legfőképpen az észt. Önzetlensége ilyenkor határtalan. Már-már odáig megy az észosztásban, hogy neki a végére alig marad. A magához való esze viszont, az megvan neki. Szerencsétlenségünkre.
Hát ilyen a rommagyar politikus.
Szentgyörgyi László
(A szerző a Központ című marosvásárhelyi hetilap főszerkesztője)
Székelyhon.ro

2012. december 2.

Dzsidzsi, a Frunda
A sima modorú, européeri szerepben tetszelgő Frunda György sok vihart látott, dörzsölt politikus. Nevezhetnénk ravasz játékosnak is, már ami a politikai játszmákat illeti. Tagadhatatlan, Frunda kiválóan blöfföl. Idén nyáron például sikerült elhitetnie a vásárhelyi magyar szavazópolgárok zömével, hogy a város polgármestere szeretne lenni. Pedig esze ágában sem volt. Mint ahogyan korábban Kelemen Atillának és Borbély Lászlónak sem. De mind úgy tettek, mint akiknek leghőbb vágya, élete célja a nagy Bernády György örökébe lépni.
Frundáról köztudomású, hogy az Európa Tanácsban rá osztott szerepkört meg szeretné tartani, méghozzá mindenáron. De ezt csak „román képviselőként” érheti el. Ahhoz pedig indulnia kell az itthoni parlamenti választásokon. Nos, ez volt az az érzékeny pont, ahol fogást talált rajta a pártvezetőség, amikor röviddel a nyári helyhatósági választások előtt rávette – némi kényszer, némi zsarolás által –, hogy elfogadja a vásárhelyi polgármesterjelöltséget. A szóbeszéd szerint Markóék választás elé állították: vagy vállalja a kihívó szerepét a magasan esélyes Dorin Floreával szemben, vagy lemondhat az újabb parlamenti mandátumról. Frunda pedig vállalta, különben az RMDSZ most nem őt indította volna...
Frunda Románia egyik legtapasztaltabb politikusa, aki az utóbbi években sok esetben pártja hivatalos politikai irányvonalától némileg eltérő utakra tévedt. Különvéleményt nyilvánított számos témában, igaz, ha szavazásra került a sor, akkor hűséges pártkatonaként mindig úgy voksolt, ahogyan azt elvárta tőle a Markó-Borbély-Verestóy direktórium.
Dzsidzsink a posztkommunista utódpárttal, a PSD-vel való együttműködés feltétlen híve, annak legnagyobb hangú szorgalmazója. Azt állítják róla – s talán maga is úgy hiszi –, hogy számíthat a román szavazópolgárok voksára is. Tény, hogy tévészerepléseivel sok román néző szimpátiáját elnyerhette, de ugyanakkor sok magyar ellenszenvét vonta magára. Amit nyert a réven, elvesztette a vámon. Mert a román szimpátia sosem jelent tulipánra ütött pecsétet. RMDSZ-es jelöltként csakis magyar voksokra számíthat, de ezekből neki ma már nagyon kevés jut.
Mit róhatnak fel neki a nemzetársaink? Hát a Neptun-ügyet, a külhoni magyarok állampolgárságáról megfogalmazott elutasító véleményét, az autonómia ügyében kifejtett ellentmondásos, sokak számára elfogadhatatlan álláspontját, a korrupcióellenes kormányzati lépések nyílt ellenzését, Nyírő József lefasisztázását stb. Hogy csak a politikai megnyilvánulásait hozzuk fel...
Szentgyörgyi László
(A szerző a Központ című marosvásárhelyi hetilap főszerkesztője)
Székelyhon.ro

2013. január 11.

Ujjat húztak Markóval – ők bánják
Talán még a legvérmesebb RMDSZ-hívek sem tagadják, hogy a decemberi parlamenti választás nem úgy alakult, ahogyan azt a nyári helyhatósági megmérettetés után támadt hurráoptimizmusukban várták. Igencsak rezgett a léc, s ezen az a tény sem változtat sokat, hogy végül mégiscsak összejött a bűvös öt százalék. Igaz, hiába volt az USL-lel kötött titkos paktum, a kormányzásba nem vették be a szervezetet.
Markó közben nekirontott a vásárhelyi szervezetnek, mondván, hogy a választási eredmények miatt meneszteni kellene a vezetőket, méghozzá azonnal. Egyébként alig fél esztendeje, hogy egyszer már nekifutottak az átszervezésnek, de a választási kampány miatt nem fejezték be. A városi RMDSZ-ről tudni kell: mikor Borbély Lászlónak, mikor másnak volt szálka a szemében. Ezúttal azonban nem várt ellenállásba ütköztek az országos vezetők, hisz hat körzet január 2-án nyílt levélben ellenezte a markói szándék érvényesítését. Az események alakulása újfent bebizonyította: széllel szemben nem lehet... Alig öt nappal az ominózus tiltakozó nyílt levél után megszületett a megyei szervezet döntése: 7-étől kezdődően megszüntette a városi RMDSZszervezetet. A történtek egyáltalán nem előzmény nélküliek, hisz azt a 90-es fekete március után is szétkergették már.
Mindenesetre manapság nem túl gyakori, hogy valakik szembehelyezkedjenek az országos vezetőkkel. Már nagyon régen fordult elő, hogy valamely helyi szervezet ki merjen állni a maga igaza mellett, talán akkor történt meg utoljára, amikor még az önkormányzati modelltől volt hangos az erdélyi magyar sajtó, s belső választásokat követeltek a merészebbek.
Amint a pártosodás útjára lépett az alakulat, s kezdett kizárólag a kormányzás bűvkörében élni, elszoktak az önálló gondolkodástól, cselekvéstől az emberek.
Ahogyan teltek-múltak az évek, egyre távolabb sodródott a szervezet az esetleges belső megújulás lehetőségétől. Pedig változás, a mellény újragombolása nélkül szinte lehetetlen lesz visszatérni a helyes útra, a kezdeti célokhoz. Kérdés: egyáltalán akar-e bárki is visszakanyarodni oda? Ha nem, akkor továbbra is marad minden a régiben, s egyre távolabb kerülünk mind az önrendelkezéstől, mind az önálló állami magyar tannyelvű tudományegyetemtől, illetve a vásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatától. Amiként a Kossuth utcától, valamint a Bernády iskolától is – hogy csak a vásárhelyiek otthonosságérzetét jelentősen befolyásoló tételeket soroljam.
S ha így lesz, akkor négy esztendő múltán már túl magasnak bizonyulhat ama léc...
Szentgyörgyi László
Vásárhelyi Hírlap

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 121-134